Döglünk kint a napon, a zöld füvön.
- Csavarj egyet… - intek feléjük.
- Mit? – kérdezi Mel bambán.
- Közlekedési lámpát, vazz, mi mást? – nevetek fel. Röhögünk… nézem a felhőket, teljesen beleszeretek a kis madárka alakúba. Olyan cuki.
- Nekem kell az a felhő – mormolom és átveszem a dekket, most én szívok bele. Vhoooaaaaa….
- Megkapod, ha eljössz velem egy buliba…
- Nyyehm… - öltöm ki a nyelvem undorodva – megint mindenki engem baszogatna… vagy akarna…
- Heheee…. – hallom tompán.
Felhőőők…
***
Mindenesetre tényleg elmentem vele, nem tudom, mi ütött belém. Ez a jóindulat valami új és megmagyarázhatatlan, amit nem áll szándékomban huzamosabb ideig a természetemben tartani. Alantas, behh.
- Remélem tisztában vagy azzal, hogy három nap múlva ZH-t írunk – köpöm a barátnőm felé ahogy kiszállunk a taxiból és a hasamra rángatom fekete felsőmet. Hosszúujjú, de tökéletesen kiemeli az izmos alakomat. Beletúrok a hajamba, megrázom,mint egy vizes kutya.
- Ugyan már, három nap…
- Annyi idő alatt ki se józanodok – nevetek fel sátánian hátulról elkapva a nyakát és körmeimmel a nyakát karmolászom finoman. Beleszuszogok a puha bőrbe. – Isteni a parfümöd, darling.
Az Inferno.
Még nem voltam itt, de nem támasztok nagy követelményeket egy discoval kapcsolatban, max ha alaposan lerészegedek.
Ugorva egyet igazítom meg a bokacsizmám, hosszú fehér combjaim kivillannak a farmer forrónaci szára alól, rajta az övtartó fityeg. Csak adjanak jó zenét és megmutatom, ki hogy riszál.
- Dolgozik itt egy barátnőm! – ordítja át a füstöt és a tömeget Mel, éppen hogy el tudom kapni erősen kifestett pillantását. Rajtam egy csepp smink sincs, bele is döglenék.
- Majd mutass be! – ordítok vissza és el sem engedem a kezét, ahogy nyomulunk egyre beljebb, áttörünk a vonagló embertömegen; egy pillanatra elámulva nézek körbe. Nem is rossz… bár törzshelyemnek ne választanám.
Nézem a táncolókat is, akaratlanul is jobban kimozdítom a csípőm ahogy utat vágunk magunknak, egyenes, büszke háttal. Erre én is képes vagyok, riszálni a picsám, sőt… sokkal jobban is. Én leszek a napfény ebben a bűzhödt áradatban.
A fényes pulthoz megyünk, ami neonszínnel világít, minden fehér ruhát és bőr kellemes barnává festve, ahogy az én lábaimat is.
- Zi, ő itt Risa! – kiabál még mindig Mel és egy fekete hajú csajra mutat, aki máris szimpatikus. Ég valami tűz a tekintetében, mintha a fekete tekintetben a pupilla vörösen lángolna, de ennyi fény között…
Bemutatkozunk, a pultra hasalok hogy átérjem és puszit nyomjak az arcára.
- Na tetszik? – kérdezi a csaj ahogy mixel. Oldalra biccentem a fejem őrült vigyorral, hogy ragyognak a fogaim. Elsőrangú alakja van.
Jó pár ital után a csaj eltűnik egy kicsit, mi pedig berohanunk
táncolni: Már megvan az alkohol. Kezem az ég felé emelve, felvetett fejjel táncolok, csak elkap ez a hangulat, ahogy az ember négy méter hatalmasnak és kívánatosnak érzi magát… rohadt jók a mixek is, talán gyakrabban kellene ide járni.
Felnyomnak egy magaslatra, körbenézve guggolok le, táncolva akár megfogva a rudat, felnevetve vetem hátra rövidre tépett hajam. Hogy egy átlagos embernek csak ennyire van szüksége a boldogsághoz… ahogy mindenki alattam vonaglik, szinte egyetlen egybefüggő masszaként, mintha csak én lennék az egyetlen és örök aki áll; mindenki alattam kavarog.
Olyan furcsa érzés… belevetném magam, hogy nyeljen el, csapjon át fölöttem, örök a citromszagú füst, a dohány és az emberek verítéke, az amfetamin és a marihuána egyvelege, elkábít és isten leszel tőle.
Felnézek a lámpákra, az íriszem összeszűkül de csak felkacagok, kezeim az égbe emelve és a káosz, az eufória pillanataiban valamiért feltámad a balsejtelem.
Talán a bátorság nem is olyan különleges. Olyan mint az őrület, mindenkiben megvan. Felnézek a VIP galériára, ahogy a kék és zöld, a vakító lámpák között is felvillan egy tekintet, aztán mint egy elbaszott C kategóriás horrorban, a tag előrehajol. Hm…messze vagy szivi.
Megállok, nem moccanok, fókuszálva figyelek rá, de az alkohol és a zene az ereimben dübörög, erre a ritmusra pumpálja a vért a szívem is. Belerándul a gyomrom is, eltépem a vesébe látó pillantásoktól a tekintetem.
Előrehajol, biccent, talán észrevett. Biccentek én is, elfordulok, lassan sátáni vigyor terül szét az arcomon. Jó a maszkod… akinek pénze van bármit megtehet… táncoljak neked? Mereszd a szemeid, mást soha többet nem látsz belőlem!
Paraszt.
Elmarkolom a rudat, két lépéssel lendületet veszek és megpördülök körülötte, még mindig érzem az égető pillantást, de gonoszul kacagok fel, ami elveszik a hangerőben és az emberek közé vetem magam. Eltűnök a hullámok között.
***
Másnap fejjel lefelé lógok egy faágról, magam előtt tartom a könyveket, még jegyzetelek is, csak a vádlim izmaival tartom magam; egy fekete melltartó, arra felvettem egy neonzöld fürdőruha felsőt, tú in van. Megrázom a hajam, ásítva egyet. Fél hat van, de még lüktet a fejem, ám meg kell erőszakolnom magam, hiába használom az agyam 12%-t, legalább egyszer át kell olvasnom a cuccokat. Leeresztem a könyvet, az arcom kipirul a fejembe szálló vértől, muszáj lehunynom a szemeim is.
- Eltakarjátok a napot! – morgok arra a faszkalapra, aki elvonja tőlem a D-vitamin forrását. – Paraszt. Állj odébb, alantas féreg vagy megismered a haragom – a szavaim élét azért mennyiségileg is elveszi az a hatalmas ásítás, amibe az állkapcsom is beleroppant. Fél szemmel lesek rá, megfeszítve a hasizmaim.
Ó, öltönyös nénibácsi, téged nem ismerlek.
- Segíthetek? – kérdezem hunyorogva.
