A francba is. Már kezdem azt hinni végre senki és semmi nem zavar azonban a tlefon megszólal. A nagy ijedtségben majdnem a cigit is elejti.
-Noda. -szól bele a telefonba. Valamit mondanak neki , mire ő csak leteszi a telefont és felém fordul.
-Elmész? -kérdezem durcásan.
-Ugyan , hiszen most mentem el. -erre én csak forgatom a szemem. Tudja hogyan értettem , mégis próbál viccelni. Baromira nem vagyok humoros kedvemben az ilyen hülyeségekhez. Felvesz magára néhány ruha darabot és már távozik is.
Mikor vissza tér zaklatotnak tűnik. Nem értem mi baj lehet , de sejtem hogy csakis a menekülésünkről lehet szó.
-Mi a baj? -kérdezem mikor leül mellém. Elöször nem válaszol csak ismét rágyújt.
-Nem csak a maffia de még a rendőrség is keres minket. El kell hagynunk az országot. -erre én csak kikapom a cigit a kezéből és bleszívok. Ő nem veszi vissza , inkább egy újra gyújt.
-Sajnálom , az én hibám. -kínomban már nevetek , de márcsak bánatomat próbálom leplezni. -Menj csak , én maradok.-szívok ismét a cigibe. Valahogy ez egnyúgtat. Tudom hogy csak beképzelem magamnak ugyanis nikotin nélkül is meg lehet nyugodni de akkor is.- Bostonban Asou tuti elszállásolna.
-Nem érted kölyök? -erre a hideg ráz ki.- Nélküled nem megyek sehova! Felhívom Katsumi-t és ha beleegyezik akkor együtt megyünk. -ezzel már megy is a telefonhoz. Vár majd felveszik és bele szól. -Szia Katsumi. Én vagyok az Yutaka... Az a helyzet hogy nagy bajban vagyunk.. Igen , én és a barátom... A rendőrség és a maffia is keres... Külföldre kéne kijutnunk... Elszállásolnál?
Én ezt nem bírtam tovább , oda mentem és kivettem a kagylót a kezéből. Rögtön beleszóltam , bár azt sem tudtam mire számíthatok.
-Szia. Te vagy az az Asou Katsumi igaz?
-Igen én. -szól bele. Furcsa , de én nem ilyennek képzeltem el. Higgadt , a hangja pedig olyan kellemesen mély. Jó hallgatni.
-Az én nevem Okabe Ryo. Sajnálom hogy bajba kevertem Noda-kunt. Kérlek vigyázz rá nagyon. Én attól tartok csak mégnagyobb bajba sodornám.
-Szóval te vagy az a kölyök. Heh.. Kiriyama nemrég hívott és mesélt pár érdekes dolgot. -nem éreztem a hangjából dühöt , nem haragudott rám.-Mikor jönnétek? -kérdezte szokatlanul kedvesen.
-Sükett vagy? -vettem vissza az udvariasságból , Noda meg csak jól fejbe vágott. -Csak ő megy , én nem!!
-Te is jössz. A vitát pedig lezártam. Ha lehet már holnap induljatok. -ezzel letette.
-Idióta...-sóhajtottunk egyszerre. Döbbenten egymásra néztünk. Furcsa ez az összahang ami most mutatkozott meg.
-Gyere aludni. -feküdt el az ágyban. Én mellé feküdtem , ő pedig átfogott. Így aludtam el. Álmomban azonban Takeru kisértett. Minden perc amit együtt töltöttünk , a sok közös program. Még akkor is mikor durva volt hozzám tudtam és éreztem hogy szeret.
Rémálmaimból felradva csak az ágy szélére ültem. Gyorsabban vettem a levegőt és levert a víz is. Elmélkedésbe kezdtem.
- Érte meg is haltam volna , a sors iróniája pedig úgy hozta hogy én is öltem meg. Miért ő? Miért nem én? Nekem kellet volna meghalnom. -peregtek a gondolatok a fejemben.
-Mi a baj? -hátra pillantottam. Noda volt az. A szemembe nézet és mintha tudta volna min töprengek. -Ne agyalj ezen ennyit. Nem a te hibád.-mosolygott rám.
-De megöltem őt. -hajtottam le szomorúan a fejemet.
-Te buta kis kölyök. -rántott magához. Fejemet mellkasára döntöttem és úgy bújtam hozzá. -Nem szándékosan tetted. -felnéztem és ő megcsókolt. Hihetetlen hogy még ilyenkor is így próbál megnyugtatni. De valahogy mégis jó érzéssel töltött el. Viszonoztam a csókot de mást már nem engedtem.
Lelötem őt. Nem akartam , mégis így tettem. Azonnal meghalt és ahogy ezt felfogtam Yutaka-hoz siettem. A kórházban aztán közöltem vele a dolgokat. Tudtam hogy a yakuzákott fognak keresni ezzel mégsem törődtem , de ő igen. Hiába győzködtem őt a nővérrel majd az orvossal is , Noda hajthatatlan volt. Elakarta hagyni a kórházat mégpedig rögtön. Kint aztán egy taxiba szálltunk és elindultunk az egyik barátjához. Nem értettem miért a para hiszen csak engem akarnak. Ha engem nem érdelek őt miért?
-Noda téged miért érdekel hogy engem lehet üldöznek? Hiszen ha Ta-kunnak igaza volt akkor ngem aféle vezérnk néznek. -szólaltam meg lehajtott fejjel.
-Hm? -nézett rám kérdőn.
-Ta-kun apja szerint én veszélyt jelentek Ta-kun hatalmára mert megvan bennem az ami egy yakuza főnöknek kell. Ezért Ta-kunnak azt javasolta az apja hogy öljön meg engem. -itt azinban elszorúl a szívem és mást már nem tudok mondani.
-Értem. -bólint.-Nem kell többet mondanod , de attól még bosszút állhatnak rajtad.- fogja meg a kezemt. Néha úgy érzem szavak nélkül is értjük egymást. Eddig azt hittem csak Hana és Takeru az akiért az életemet áldoznám , most azonban ugyanezt már Yu-kunért is megtenném.
-Héj , Yu-kun! -szólítom meg és rá nézek. Ő ugyanígy tesz. Elmosolyodok majd folytatom mondandómat.- Ha valaki csak egy ujjal is hozzád ér én megölöm. Nem hagyom hogy bajod essen. -mosolyom az a kisfiúsan bájos amit csak ritkán látni. Sosem szerettem mosolyogni de mióta megismertem Yutaka-t olyan mintha teljesen megváltoztam volna.
-Csak ne hősködj! -csap fejbe , deez most más mint mikor vitázunk. Egy kicsit ő is elmosolyodik , majd kezét a vállához teszi.
-Fáj? -kérdezem és már én is komoly vagyok.
-Csak egy kicsit. -sóhajt és hátra döl. Nemsokára megérkezünk és én fizetem a taxi-t.
A ház csodaszép. Ő kopog majd nemsokára egy elegáns férfi nyit ajtót. Olyan hatvan körüli lehet , de alig látszik negyvenötnél többnek.
-Gyertek beljebb. - és ami engem illet ellenkezni sem merek. Ki tudja , lehet hogy még a végén Noda ütne agyon ha szemét lennék. -A nevem Kiriyama és nem tudom hogy Noda-kun beszélt-e rólam. -mondta.
Én erre azt sem tudom mit mondjak majd Noda oda súgja nekem.
-Régi mentorom - a férfi persze nem hallja olyan hallkan jön a segítség.
-Oh igen... Említette hogy ön volt a mentora. -próbálok udvarias lenni.
-Hazudsz! -csap meg egy pálcával , ami olyan mint amilyen a karmestereknek van. Egyszer egy műsort láttam mai egy hangersenyt közvetített de hamar csatornát váltottam.A zene meg nem tudott annyira érdekelni hogy az ilyen bizbaszoknak megjegyezzem a nevét.
-Aucs! -fogom fejemet.
-Noda-kun sosem emlegeti a mentorait ,Asou-t kivéve . Neki aztán tényleg sokat köszönhet. -ezzel leült és hellyel kínált minket , majd jött az egyik szolgálólány. - Hozz nekünk zöldteát.-mondja majd a lány ismét eltünik. Percek múlva tért csak vissza , akkor is csak a teát hozza. Leteszi elénk , meghajol és távozik. Mi csendben iszogatni kezdünk , de nem bírom megállni ne kérdezősködjek.
-Ki az az Asou? -várom a választ. Egy ideig semmi , majd az idős úr megszólalt.
-Látszik hogy nem vagy jártas a zenében. Asou Katsumi csellózik. Tehetséges zenész. -én erre csak bólintók. Kezdem megszokni hogy zenészek vesznek körül , még akkor is ha ennek nem igazán örülök. Mivel nem tudok mit tenni ígyhát látványosan unatkozni kezdek.
Én olyan vagyok hogy mindig lehet tudni mikor hogy érzem magam és ha egyszer unatkozni kezdek... Hát az elég feltünő tud lenni.
-És hol él? Ő is olyan öreg mint ez az alak? -erre egyszerre csapnak fejbe. Most Noda-kuntól is kaptam és mindezt úgy hogy a teáját iszogatta mint valami úriember miközben hirtelen ütött. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról.
-28 éves és Bostonban él. -tette le teáscészéjét. Mivel nem tudtam mit kérdezni tovább unatkoztam és ez Noda-nak is feltünt.
Elaludtam de hamarosan egy szörnyű rémálom térített magamhoz.
-Nem akarom ezt újra átélni , borzalmas. -csak ezek jártak a fejemben. Kikelltem az ágyból és magamra kaptam ruháimat. Yu-kun már nem volt mellettem ,de ehhez kezdek hozzá szokni. Tuti azt hiszi mérge vagyok rá.
Kimegyek a nappaliba. Sötét van , de hirtelen egyalakot veszek észre. Félig fekvő helyzetben a földön van. rögtön villanyt kapcsolok. Noda az. A karja csurom vér , folyik róla a verejték és szinte alig van magánál. A vér látványa, azhogy ő sérült meg... Teljesen leblokkolok és mozdulni sem tudok. Megfagytam a félelemtől pont mint azon az éjszakán.
Ismét látom azt a napot mikor 16 évesen elszöktem otthonról.
*****
Az utcák sötétek. A hidegráz és kicsit talán félek is. Valaki rám támad , de egyhamar egy fura alak siet a megmentésemre. Lövések dördülnek ,majd a támadó holtan esik össze. Titogzatos megmentőm aki nem lehet idősebb nálamszintén vérzik. Csak állok és nézek ki a fejemből. Nem tudok mit tenni aztán ő rám kiállt és én segítek neki.
*****
-Nem hagyhatom hogy meghaljon. Őt nem veszíthetem el. -térek vissza a valóságba gondolataim álltal. Odasietek hozzá. Hát elég pontosan célzott az illető ha aztakarta hogy elvérezzen. A telefonomért kapok és mentőt kezdek hívni , de a kezem nagyon remeg. Mikor felveszik mondani kezdem mi történt. A vonal tulsó oldalán ülő nő kérdez és én válaszolom. Megadom adataimat , a lakcímet és hogy mi történt. A nő tanácsokat ad és közli velem a mentő már úton van. Leteszem a telefont.
-Yu-kun kitartás. Hallod? Nem nem hagyhatsz itt! -és arcomon akármennyire is nem akarom de könnycseppek folynak végig.-Nem hagyhatsz itt..-leveszem felsőmet és a sebbre szoríttom. Csak remélni tudom hogy a vérzés eláll.
Ő nem szól semmit , csak végig simít az arcomon és elmosolyodik.
-Sajnálom. -nyögi ki és próbál feljebb ülni d nem sikerül neki.
-Nehogy meghalj..ok? Yu-kun te nem hagyhatsz magamra , te ezt nem teheted meg velem. Meggyógyulsz és játszani fogsz nekem zongorán... Ígérd meg! -fogtam meg a kezét. Ő nem szólt semmit csk bólintott ha jól vettem észre.
Az ajtón kopogtattak. Felkelltem és oda rohantam. Ajtót nyitottam és a mentősök jöttek be. Rögtön Noda-kunhoz siettek. Az orvos a vérzés csillapításához fogott , majd hordágyra tették.
-Bemehetek vele? -kérdeztem persze könnyeimet már letöröltem. A doki bólintott ésőt a mentőbe vitték. Énis beszáltam és már indultunk is a korházba.
Őt rögtön a műtőbe tolták nekem meg nem maradt más mint a fájdalmas és hosszú várakozás. Nem volt mellettem senki aki nyugtason és most úgy éreztem bármit megtennék azért ha Yu-kun inkább otthon piszkálna és kölyöknek hívna mintsem bent sérülten fekszik.
Folyton csak magamat okoltam a váróban. Én miattam lőt rá valaki. Vagy a leszámolás miattvagy valaki bosszút akart rajtam állni és azt akarta fájjon nekem. De valyon ki?
A telefonom megcsörrent. Rögtön előszedtem és felvettem.
- Takeru baj van? -szóltam bele rémülten. Márcsak az hiányzik hogy őt is megtámadják.
-Hogy van a kis Yutaka-d? -hangjából a gúny érződik.-Él még?
-Takeru ezt te... Rohadék!!!- próbáltam vissza fogni magamat csakhogy ne kelltsek feltünést.
-Miből gondolod? De mindegy hiszen igazad van. -nem tudom miért de életemben elöszőr úgy éreztem legszivesebben megölném őt. -Ne feledd Ryo. Holtodiglan holtomiglan.
-Mit akarsz? Ha? - már remegtem az idegtől.
-Gyere szépen vissza hozzám , még ma.-ezzel letette , meg sem várta a válaszomat. Legszivesebben földhöz vágtam volna a mobilomat de ekkor jött a doki. Kérdőnrá néztem és ő elmosolyodott.
-Rendbe jön. -erre fellélegeztem de ahogy eljutott azagyamig az a tudat hogy ezt Takeru tette tudtam engedelmeskednem kell neki különben tényleg megöli. Ez csak figyelmeztetés volt.
-Bemehetek hozzá? -a doki erre megrázta a fejét.
-Sajnálom , de nem. Viszont az üvege át láthajta.- vezetett Yu-kun szobájához , majd távozott is. Az üvegen át láttam őt. A válla be volt kötözve. Épp aludt.
-Igére mmeg foglak védeni.- sóhajtottam és ezzel távoztam is.
-Jó ismét látni téged. -mosolygott elégedeten Takeru mikor beléptem szobájába. Nem akartam visszatérni , de ha azt akarom hogy Yu-kun éljen akkor akor így kell tennem.
Nem válaszoltam csak bólintottam. Ő megragadott és közelebb rántott magához. Vadul megcsókolt.
-Most ismét az enyém vagy. Azt hitted nem fogom megtudni hogy megcsaltál? -nevette el magát.-Hát tévedtél. Apám szerint meg kéne ölnöm téged , mert veszélyt jelentesz számomra. Túl jó vezér lennél és megfoszthatsz a hatalomtól. Ez hülyeség.-ismét megcsókolt.
Hamarosan lekerültek rólunk a ruhák. Ő az ágyra lökött , hasra fordított és vadul belém hatolt. Nem törődött azzal fáj-e nekem vagy sem. A védekezésre sem szánt időt ahogy azt tegnap tette Yutaka.
Takeru-nak csak egy számított : Hogy neki jó legyen.
Egyre gyorsabban és vadabbul mozgott bennem , valamint fegyvert fogott a fejemhez. Így élvezett el. Azután szembe fordított magával , vadul megcsókolt. Felvette köntösét és már távozott is. A fürdőbe ment letusolni. Most kaptam az alkalmon és felöltöztem. Fájt minden porcikám de ezzel igyekeztem nem törődni.
Miután már rajtam voltak ruháim kezembe vettem egy fegyvert a fiókból.
-Te bántottad Yu-kunt. -néztem rá dühödten mikor vissza tért. Ő döbbent volt , hiszen nem gondolta hogy egy fegyvert fogok hozzá fogni.
-Mert megcsaltál a drága kis Yu-kunnal! -váltott mérgesarckifejezésre és hangja is erről árulkodott. Féltékeny.
-Megfogadtuk hogy mi csak barátok leszünk!!! -akadtam ki. Lehet hogy régen az ő uke-ja voltam de most már nem. Barátok lettünk és többé nem volt köztünk semmiféle testi kapcsolat. Azt hittem ebbe ő bele törődött de tévedtem.
-De te attól még az enyém vagy! -jelentette ki eléggé ingerülten.
-Én nem vagyok tárgy! -remegett meg kezem és ő ezen elmosolyodot.
-Ha apámra hallgatok akkor már az üzlet napján megöletlek vagy a leszámoláskor én magam végzek veled! -indult meg felém.
-Ne gyere közelebb! -tiltakoztam.
-Miért ne? -vigyorgott. Már ott állt elöttem , kezével kezemet fogta. Hirtelen azt sem tudtam mi történik. Fegyver dörrenért hallottam. A ketönk kezében levő fegyver sült el , de nem tudom miért vagy hogy eltaláltunk-e valakit. Én mindenesetre nem éreztem fájdalmat , az ő arckifejezése azonban megváltozott.
Ez hihetetlen. Még ő van megsértődve és ő megy ki a szobából. De nem érdekel. Én akkor sem leszek lány, engem nem fog senki sem megdugni. Pláne nem ő!
Az este folyamán még visszajött, de én úgy tettem mintha aludtam volna. Aztán mikor ő már tényleg elbóbiskolt felöltöztem és kiosontam a szobából. Fekhelyemül ismét a kanapét választottam. Egy ideig nem jött álom a szememre csak forgolódtam. Ezerszer elátkoztam magam a gyengeségemért, hogy ilyen könnyen elcsábulok a test gyönyörétől. Pedig hányszor megígértem Neki hogy ez nem fog megtörténni.
Gyűlölöm magam, mert nem vagyok elég erős, gyűlölöm magam, mert nem tudok Vele lenni, gyűlölöm magam, mert én én vagyok. És legjobban a világot gyűlölöm és sorsot mert én itt vagyok.
Vagy ezer és ezer dolog jutott még eszembe, ami miatt másokra haragudhatok, de az egyetlen ember, akit nem átkoztam el az az édesanyám.
Végül a fáradtság rajtam is erőt vett.
Reggel korábban keltem mint azt valaha is hittem volna. Benéztem a konyhába, de ő még nem volt ott. Kávét csináltam és reggelit, letettem az asztalra. Nemsokára ő is megjelent. Kócos volt, nem bírtam megállni nevetés nélkül, de hamar meg is komolyodtam. Eszembe jutott a tegnap éjszaka.
Nem szóltunk egymáshoz, némán elfogyasztottuk a reggelit és ennyi. De egy idő után muszáj éreztem, hogy kinyögjek valamin.
-Figyu Noda! - szólítottam meg, ő felnézette-felejtsük el a tegnapit. Hülyék voltunk, ez mindent-ezzel már ki is mentem.
Kint aztán az elsősegély ládát a kanapéra tettem magam mellé és ellenőriztem sérülésemet. Kicsit még fájt a lábam, a vállam pedig valamivel erőteljesebben, de nem vészes. Az önvizsgálat után a fegyvereimet néztem meg. Töltény van, így nincs semmi gáz. Bár próbáltam másra gondolni az este ismét felidéződött bennem és folyton csak őt láttam magam előtt. Olyan szenvedélyes, érzéki és gyengéd. Noda szöges ellentéte Neki.
Aztán a kíváncsiságtól hajtva bementem a fürdőbe és megnéztem a tükörben felső testemet.
- Basszus...- fogtam fejemet mikor megláttam az apró csóknyomokat. Azt hiszem a felejtés kicsivel nehezebb lesz és tovább fog tartani, mint hittem. Visszavettem felsőmet és kimentem a szobába. Ő már nem volt sehol. Tuti hogy ment tanítani. De legalább addig is egyedül leszek itthon.
Olyan dél fele a telefon csörög. Takeru az és emiatt izgatottan veszem fel a telefont.
-Szia...Igen még szép hogy minden okés. Az a tetű nem keres?...Remek. Legalább egy jó hír van... Semmi... Lecsitulnak a kedélyek és akkor... Rendben... Már alig várom… Vigyázz magadra.-ezzel le is tettem és a mobilt a kanapéra dobtam.
Mivel volt még idő és nagyon unatkoztam elkezdtem sétálni a lakásban. Nézegettem a képeket, amiből nem volt túl sok. Aztán a könyveket és kottákat is jobban szemügyre vettem.
- Ez nekem magas. - sóhajtok és inkább átmegyek a zongorához. Leülök és csak a billentyűket nézem. Leütök párat és a hangjukat csodálom. Mindig is szeretem hallgatni, ahogy Hana édesanyja játszott. Egy mosoly jelenik meg arcomon és egy hirtelen ötlettől vezérelve játszani kezdek. Csak egy dalt tudok ezt is Korin - aki nem más, mint Hanna anyja- tanított meg nekem.
A Neko Funjatta az. Minden japán diák ezt tanulja meg először eljátszani és ez egy gyermekdal.
Már majdnem a végére értem mikor az ajtó nyílt. Mikor megfordultam egy döbbent Noda-val találtam szemben magamat.
- Most meg mit bámulsz idióta? - kérdeztem bunkón és felkeltem a zongorától.
- Te tudsz zongorázni? - kérdezte. Erre persze felkaptam a vizet, de leginkább nem rá, hanem önmagamra voltam mérges. Hiszen milyen maffiózó az, aki egy gyerekdalt játszik zongorán és mindezt bájosan mosolyogva teszi meg?
- Nem. - zárom le a témát és leülök a konyha asztalhoz. Várom, hogy kaját csináljon, aztán majd csendben megebédelünk. Ez szerencsére így is történik, és most sem szólunk egymáshoz. Nem is tudom mit tettem volna, ha az után az eset után még dumálnom kéne vele. Így is elég gáz a helyzet.
Este fele ő ismét zongorázni kezd. Most is hallgatom. A szenvedély érzem, kezd eluralkodni rajtam, de nem, engedhetek neki. A darab véget ér és ő leül mellém. Szembe fordul velem és kifejezéstelen arccal néz rám.
- Miért nem akarsz lány lenni? - teszi fel kérdését.
- Na és te? - de választ nem kap és nem is óhajtok neki erről beszélni. Ez az amit már tényleg nem szívesen említek elcseszett életemből.
- Mert engem egy magadfajta nem fog csak úgy megdugni- feleli fölényesen.
- Hát engem se! - morgom- Egyszer megtették , többet nem- de ezt már nem mondom ki hangosan.
- Pedig a tegnapiak alapján már volt dolgod pasival. Tetszett amit csináltam , valld be. - közben a reakciómat figyelte.
- Baszd meg! - keltem fel idegesen és kiviharzottam az ajtón.
Utam egy kuplerájba vezetett. Bár érdeklődésem a pasik felé irányult és gyűlöltem az ellenkező nemet egyvalamire jók voltak. Ez az egy valami nem más volt mint a feszültség levezetése. Ha valaki felidegesített és már nem bírtam vissza fogni magam , de az illetőben meg nem akartam kárt tenni csak elmentem egy ilyen helyre. Itt aztán kényszerítettem a lányokat , esetenként még fegyvert is fogtam a fejükhöz de ők ezt élvezték.
Most is így tettem , persze elég szépen is berúgtam. Azt se tudom hány lánnyal voltam együtt vagy, hogy mennyit ittam, csak egy valami volt tiszta. Hogy lenyugodtam valamennyire.
Mikor haza értem nem tudom mit tettem, nem tudom hány óra volt és arról meg pláne halványlila fogalmam sincs, hogy Noda fent volt-e még.
Csak remélni tudom mindenesetre hogy nem tettem komolyabb kárt senkiben, pláne nem benne.
Reggel az ő zongorajátékára ébredek. Na iden , az este megengedte hogy maradjak miután meglátott az esőben. Most meg közli velem hogy foglaljam el magamat , míg ő egy tanítványával foglalkozik. Inkább fogom magam és se szó ,se beszéd átmegyek a másik szobába.
-Micsoda rend..-sóhajtok aztán meglátok egy napi rendet a falon. Ezek tuti a tanítványai. Nem is igazán érdekelnek a nevek , mindaddig amig egy ismerős névre nem akadok. Miután újból és újból átolvasom és meggyőzödök arról nem én látok rosszúl kirohanok. Az ifjú tanonc valami hülye zongora darabot játszik és ettől a rosszullét fog el. Ráadáásul néha nagyon el tudja cseszni.
-Mi a szar ez? -jegyzem meg és hirtelen el is feledkezek arról mit akartam.
-Ez kérlek szépen kölyök nem más mint az Easy Dream.- és fejbe is üt.
-Iszonyúan játsza. -fintorodok el , mire egy újabb ütés éri a fejemet. - Bazd meg!!- akarnám elővenni fegyveremet de mégsem teszem. Ismét eszembe jut a kérdés ami miatt kijöttem.
-Csak ennyit akartál kölyök? -hangjából a gúny érződik. Ezt tuti azért teszi hogy szívasson. Élvezi a szemét kis dög. - Nem rossz , csak nek nincs jó zenei hallása.- jegyzi meg a kesergő tanítványnak aki erre felvidul és folytatja a játékot.
-Honan ismered Kurosaki Hana-t? -dühömet pedig meg sem próbálom leplezni.
-Óra után.-ráz le , engem pedig már az idegbaj kerülget. Legszivesebben most ütöttem volna agyon de még mindig nem tudom megtenni.
Nem tudom mennyit vártam rá , de végre jött.
-Na mi volt ilyen sűrgős kölyök?- ül le velem szembe és már migint dohányzik. Fasza mondhatom. Nyugodt természetű az tuti. Ráadásul poker arcalképes porrá örölni az ember önbecsülését. Kevesen tudtak így kiakasztani de neki fél perc alatt sikerül felhúznia. Vérig sért és mindezt természetesen teszi.
-Nem vagyok kölyök!!- jelentem ki idegesen , majd egy mély levegő után visszatérek a témához.-Kurosaki Hanna. Honnan ismered őt???
-Ő az egyik tanítványom. Tehetséges fiatal lány.- Miért érdekel téged annyira? Talán tartozik nektek és nála is beveted bő szókincsedet és nyers erődet?-szemétkedett. Erre én csak fogtam és a bársony székbe nyomtam. Meglepetten nézett rám.
-Hana a húgom te köcsög.- arcom közel van az arcához és ahogy ez feltünik el is fordítom tekintetemet és elengedem őt. Szívem vadul kalapál és mindez miatta van.
-A húgod? és persze úgy beszél velem mint egy hülyével.
-Ja. A húgom.- fordulok vissza felé.- A szemét apám az ő anyját is jól átejtette és még vele is olyan köcsög mind velem volt.- szemem dühtől csillog.
-Mit tett veled?-kérdez rá és én akaratlanul is kiöntöm neki lelkemet.
-Anyám meghalt mikor születtem. Apám gyűlölt mert balkézről jött kis korcs vagyok. Egyamerikai nő és az ő gyereke. Folyton ütött és rúgott. Szíjjal vert és egyszer belém is égetett egy helet mert szerinte ez olyan király. Persze részeg volt. Na ezt akartad? Hát tessék elmondtam. Ezért olyan kurvára elbaszott az életem.-ülök le és arcomat kezembe temetem. Nem sírok csak fájnak az emlékek és eléggé fel is idegesített ez a baromság.
Nem tudom hány eprcig lehettem így , de egyszercsak egy kellemes érzés fogott el. Valaki a hátamhoz ért és végig símitott rajta.
-Köszönöm hogy elmondtad ezt nekem.- Yutaka volt az és hangja meglepően kedvesen csengett.
-Na ne érzelgősködj te barom.-lököm el magamtól , majd elmosolyodok.-Tiszta idióta vagy.- és mostmár nem bírom megállni nevetés nélkül. Inkább ez mint az hogy beégek azzal hogy bőgök. Mindig is ezt tettem. Ha bármi fájt kínomban már nevettem. Hát most is ezt teszem.
-Én nem értekel kölyök.- de persze egy pillanatra ő is elmosolyodik. - Na gyere reggelizni.-fogja meg kezemet és kiránt az ajtón. Egyenesen a könyhába sietünk.
Az a rohadék! Az életemet kockáztatom érte erre csak így lelép. Már épp utána ordítanék mikor megcsörren a mobilom.
- Igen? Takeru? - teljesen megremegek. Remélem semmi baja sincs. - Hál’ isten.... Fogjuk rá. Oké... Akkor majd később, ha lecsillapodtak a kedélyek... Vigyázz magadra. - ezzel már el is süllyesztettem zsebemben a drága készüléket.
Utam egyenesen annak a hülyének a házához vezetett. Az ajtó előtt megállok és bekopogok. Hamar ajtót nyit, nem kell sokat várnom.
- Üdv ismét. - lépek be az ajtón miközben jobb kezemmel fájó karomat fogom. A vér végigfolyik rajta és lecsöpög a földre.
- Ki mondta hogy bejöhetsz? - förmed rám, de én nem igazán törődöm azzal amit mond. - Húzz ki innen de rögtön kölyök!!
- Bocs ez most nem fog menni. Pár napig máshol kell meghúznom magam, csak utána mehetek vissza Takeru-hoz. - magyarázom. - Van elsősegély dobozod? Öhm.. hogy is hívnak?
- Noda Yutaka! - jelenti ki sértődötten , mégis büszkén.
- Én Okabe Ryo vagyok. - a kezembe adja a dobozt és én hozzá fogok sérülésem ellátásához. Persze először a meggyőződöm róla benne van-e a golyó a vállamban , de nyugtázom hogy nincs , mert a másik oldalon kijött.
- Ki az a Takeru? - ül le mellém , persze nem látszik rajta különösebb érdeklődés.
-A főnököm és egyben a legjobb barátom. - válaszolom miközben sebemet fertőtlenítem. - Sssz. Ez fáj.
- Mutasd! - veszi ki a kezemből. - Rossz nézni ahogy szerencsétlenkedsz kölyök. - folytja.
- Mintha neked jobban menne fél kézzel! - emelem meg a hangom. - És ne hívj kölyöknek idióta!!!!
- Több tiszteletet ha kérhetném. - nyomja jobban rá a fertőtlenítős gézlapot a sebre.
- Miért különben mi lesz? - nézek rá mérgesen.
- Nyughass! - csap fejbe , mire én csak szabad kezemmel előrántom fegyveremet és a fejéhez fogom.
- Ha élni akarsz akkor kussolsz! - legszívesebben lelőném. Gyűlölöm ha így beszélnek velem. De valahogy őt nem tudnám megölni.
Miután bekötözte a sebemet , készültem menni.
-A lábad is megsérült. - jegyezi meg és a térdem környékére tévedt tekintete. Én is oda nézek. A nadrágom ott is véres.
Vissza ülök és ő ott is ellátja sebesülésemet.
- Kösz. - préselem ki magamból miután végzett. Persze nem nézek a szemébe , ahhoz valahogy túl büszke vagyok. Még ezt az egy szót is nehezemre esik kimondani.
- Oh. Hát tudsz te kedves is lenni…- gúnyolódik.
- Kuss van! Szimplán segítettél nekem és én ezért hálás vagyok…- még mindig nem nézek a szemébe.
- Oké-oké. Te megmentettél én leápoltalak. Kvittek vagyunk. - kel fel és rakja a helyére a dobozt , majd leül velem szemben. - Hány éves vagy?
-19 vagyok. Na és te Noda ?- kérdezek vissza.
- Én 25.- gyújt rá egy cigire. - Mióta vagy azokkal?
- Azokkal? - néztem rá kissé mérgesen.
- Igen. Azzal a Takeru-val meg a bandájával.
- Régóta. - válaszolom. - Mindent Takeru-nak köszönhetek. - jelenik meg egy pici mosoly arcomon, majd el is tűnik.
- És a családod? Ő rájuk nem gondolsz mikor kockáztatod az életed azért a Takeru-ért?
- Nincs családom. Csak két ember van akiért mindent megtennék. Ő értük meg is halnék!!
- Azt láttam kölyök.
- Nem vagyok kölyök!!!!
Egy átbulizott éjszaka után egy puffanásra ébredek. Valaki az ágyamra ugrott. Ki sem nyitom a szemem csak párnám alól előkapom lőfegyverem - ami egy Desert Eagle-és már előre is tartom. Hogy miért pont magam elé célzok? Mert érzem hogy ott van az illető.
- Héj! Meg akarsz ölni? - hangjából a sérelem érződik.
- Istenem Takeru. - nyitom ki szememet és ülök fel. A fegyver az éjjeli szekrényemre kerül , majd tekintetem a felettem térdelő 20 éves fiúra irányul.
- Mit akarsz? - teszem fel eléggé flegmán a kérdést.
- Este tízre össze tudod szedni magad? Lesz egy tárgyalásunk. - kezdi fölényesen .Nem is kérdés ráérek-e , hiszen bármit is mondanék nekem ott kell lennem mellette.
- Persze. Aludhatok tovább vagy akarsz még valamit? - kérdezek rá kertelés nélkül.
- Ennyi. - szál le végre rólam. Akármennyire is kedvelem Ta-kunt attól még vannak hülye pillanatai. Néha komolyan olyan érzésem van mintha bármelyik percben csak úgy fogja magát és megerőszakol. Belőle kinézem.
Az apja egy iszonyúan brutális maffiózó és néha Takeru sem áll távol ettől. Mindenesetre én itt vagyok és mellette állok. Történjék bármi én nem hagyom őt magára.
Az este hamar eljött. Motoros szerkót vettem fel , valamint a dzseki alá egy fehér trikót. Oldalamra két Glock került. Így indultunk el a tárgyalásra ami egy jól menő Night Clubban kerül megrendezésre. Amit kevesen tudnak - és azok is akik tisztában vannak vele igyekeznek nem tudomásul venni- hogy a hely yakuzák kezében van. A mi irányításunk alatt áll. A lányok akik ott dolgoznak , a zenészek , szóval mindenki nekünk dolgozik.
- Jó estét. - érkezünk meg az asztalnál ülő úrhoz aki testőrökkel érkezett. Persze mi sem maradtunk védelem nélkül.
- Jó estét. - áll fel és hajol meg előttünk úgy ahogy ezt mi tettük nemrég. Takeru helyet foglal én pedig mellé állok ahogy mindig is szoktuk. Nem ülök le amíg ők nem kínálnak hellyel. Takeru és az alak megbeszélésbe kezdenek , én pedig körbe nézek a bárban. Egy elegáns férfi zongorázik. Nem kifejezetten rajongok az ilyen dolgokért ,de azt el kell ismerni hogy elég jól játszik. Jobban végig nézek rajta. Eddig még nem láttam itt. Elmélkedésemben azonban drága főnököm zavar meg.
- Okabe foglalj helyett te is mellettünk- bólintok és engedelmeskedek neki. Most nem mutathatunk semmiféle bizalmas kapcsolatot egymás felé. Most nincs barátság. Ő a főnök és én az ő engedelmes talpnyalója. Bármennyire is utálom ezt a helyzetet , meg kell adnom neki a tiszteletet.
- Milyen csendes kutya. Ritka az ilyen engedelmes állat. - mondta ki ami a szívén volt fölényes hangnemben. Legszívesebben szájába nyomtam volna fegyverem csövét de itt most nem balhézhatok. - Hogy hívnak? - erre csak Takeru-ra néztem és ő bólintott.
-A nevem Okabe Ryo ,uram. - alázkodok meg.
- Okabe az én jobb kezem. Megbízható és nagyon precíz. Nem hagy nyomot maga után. - dicséri a munkámat.
Utána már csak az üzlet következik. A fél órás tárgyalás nem igen érdekel inkább a zongoristát figyelem. Miközben koncentrálok arra amiaz asztalnál folyik, a férfit figyelem. Elegánsnak elegáns és igencsak helyes is. Látszik hogy a dallam teljesen magával ragadja , de különösebb érzelem nem látszikarcán. Sem öröm , sem bánat. Aztán a dal véget ér. A zongorista felkel és meghajol.
- Hé Okabe! Menj oda és beszélgess vele. Még nem láttam itt. - adja parancsba.
- Igenis főnők. - kelek fel és hajolok meg. Majd nem is maradok tovább , már megyek is a tehetséges pasashoz.
Az egyik asztalhoz leül és rágyújt egy cigarettára. Meg sem kérdezem leülhetek-e , csak kihúzom az egyik széket és rögtön helyet foglalok szemben vele. Még csak most tűnik fel hogy neki is kék a szeme.
- Hogy hívnak? - kérdezek rá. A maga fajtának nem tartozom tisztelettel.
- Mit érdekel ez? - stílusa eléggé meglep. Én valami olyasmire számítottam hogy majd dadog pár sort és válaszol , de nem lesz ilyen flegma és tiszteletlen.
- A Club. A mi maffiánk kezében van úgyhogy aki itt kérdéseket tesz fel az én vagyok! - vettem fölényesebbre. Persze közben-közben azért Takeru-ék asztalához is oda pillantottam , hogy meggyőződjek arról minden rendben megy-e.
-A nevem Noda Yutaka.- válaszolta és tovább szívta cigarettáját.
- Mit keresel itt? - faggatom tovább. - Se én sem a főnököm nem láttunk még itt.
- Csak egy barátomat segítettem ki. - erre én csak bólintottam. Még akartam tőle kérdezni valamit ,de ekkor valami megzavarja figyelmemet.
- Takeru!! - kiáltom neki és ő már tudja hogy gáz van. Előkapja fegyverét és fedezéket keres. Én rögtön lőni kezdek a támadok felé és el is találom az egyiket. A másik szintén meghúzza magát.
- Az a rohadék! Szép kis üzlet mondhatom. Szép volt Takeru! - oltom őt egy fal mögül. A lövöldözés egyre nagyobb lesz , hiszen tőlük is több ember érkezett és a mi csapatunkból is.
A hatalmas tűzpárbaj alatt teljesen megfeledkezem a zongoristáról , de valahogy Takeru testi épségének megőrzése jobban érdekel.
- Héj Ryo. Jól vagy? - kiállt oda Takeru.
- Még élek. - ezzel kilépek fedezékemből és lövöldözve elindulok Takeru felé. Egy rohadék őt akarta leszedni. Nem tudom eltaláltam-e , csak egy biztos. Takeru és én is élünk még.
A civilek nagy része már kint van , akik pedig bent ragadtak egy-egy asztal alá bújtak el.
- Ez meg mi a franc? - kel fel helyéről az a zongorista pasas.
- Hülye. - kezdem el leszedni a többi támadót is. Futok hiszen ha nem küldöm le a földre lelövik. Kár lenne érte , de nem mintha úgy érdekelne mi lesz vele . - Bassza meg! - de őt még sikeresen lerántom magammal .Az egyik köcsög vállon talált.
- Mi folyik itt? - látom hogy nem érti.
- Az üzletnek annyi az van és mindjárt kinyírnak minket! - ordítok vele. - Takeru fedezlek! Rajt!! - ezzel ő futni kezdett. Mi is felkeltünk a földről és miközben a Takeru-ra pályázó felé lövöldöztem magam után rángattam az idiótát is.
Az utcára kiérve Takeru-t az autójához löktem.
- Azonnal vigye innen! - kiáltok a sofőrnek , miközben Ta-kunt belököm a kocsiba. Azonnal elhajtanak - Nesze! - nyomom bukósisakot a zongorista kezébe , én pedig már rögtön a motoron vagyok. - Gyere már! Vagy itt akarsz meghalni? - erre ő rögtön felül mögém. - Kapaszkodj! - figyelmeztetem és ahogy átfogja a derekamat már hajtok is amilyen gyorsan csak tudok.
- Tudtad hogy meglőttek és vérzel? - kérdezi eléggé flegmán. Gyűlölöm ha így beszélnek velem.
- Igen de jobban járunk ha ezzel most nem törődök!
