Szépen átmegyek a szobámba, majd levettem a ruháim, majd beállok a zuhany alá és magamra engedem a vizet.  A vigyort nem tudom lekaparni az arcomról, sõt csak egyre nagyobb lesz, ahogyan feltûnik lelki szemeim elõtt a kis együttlétünk. Már azon jár a fejem, hogy következõ alkalommal, hogy csináljam vele, mit csináljak vele. Megfogja velem szeretni a sexet, még ha tagadni is fogja, de akkor is tudom, hogy így lesz. Durva vagyok és vad, erõszakos, de emellett azt is nagyon jól tudom, hogyan kell a másikat a mennybe jutatni. A fájdalom is lehet élvezhetõ, ha mellette az illetõ pluszba a csúcsra jut. Elérem, hogy minden gondolatát én tegyem ki, hogy csak az én érintésemre vágyjon, hogy könyörögjön, hogy dugjam meg jó keményen. Nehéz lesz, fõleg nála, de amit én akarok, azt elérem és megfogja érni ráfordítani az idõt, még ha ki is fog többször idegelni akkor is fõleg, hogy õ fog sokkal rosszabbul járni, de csak rájön, hogy velem jobb jóban lenni.

Miután elkészülök, felöltözöm, majd visszamegyek hozzá, de még mindig fürdõben van, pedig kapott elég idõt. Bekopogok hozzá és várok, de semmi válasz. Ismét bekopogok.

- Layton, eleget voltál bent, gyere ki.- szólok be parancsolóan. – Hallod, amit mondok? Ne akard, hogy bemenjek…- szólok be ismét és egyre jobban verem az ajtót, ami zárva van.

- Te kis pondró… nyisd ki ezt a kurva ajtót!- üvöltök már szinte. Tényleg nem tanul a hibáiból és tudom, hogy nehéz dolgom lesz, de hogy egy nap ennyiszer felbasszon, na az már tényleg sok.

- Nem hallod?! Ne akard, hogy rád törjem… esküszöm, a pillanatot is meg fogod bánni, mikor a világra jöttél…- fenyítem meg, de erre sincs válasz, ami egyre gyanúsabb tuti csinált valamit. Pótkulcsért nem megyek el, nincs nekem szükségem arra, majd a betört ajtó árát ledolgozza természetben. Neki rohanok párszor az ajtónak, majd be is jutok, de látványtól most aztán tényleg irtó pipa leszek, mint mondtam neki még kedves voltam, de most megtudja még inkább kivel is van dolga.

- Te kis nyomorult…- megyek oda és a hajánál fogva rángatom fel, eszem ágába sincsen õt megkímélni.

- Megmondtam szépen, addig nem dögölhetsz meg, amíg én azt nem mondom.- tombolok, majd kirántva törölközõbe csavarom, majd kiérve rögtön hívom a dokit szerencse, hogy kéznél van.

***

Átöltözök, hogy ne legyek véres ruhába, na meg lemosom magamról vért, majd vissza megyek és idegesen járkálok fel – alá miközben ellátja és sorra szívom a cigiket és iszom a whiskymet. Nem tudom, mit csinálok, ha nem éli túl esküszöm, találok valamilyen módszert arra, hogy feltámasszam, majd ha ez megtörténik saját kezûleg ölöm meg újra és újra, amíg meg nem unom.

A percek óráknak tûnnek, míg végül meg tudom a jó hírt, hogy túlélte, ami persze neki legrosszabb hír, de ez engem nem izgat. Bemegyek, majd leülök a fotelba vele szembe, hogy felébredjen. Ébredj csak fel aranyom, kapsz egy kis ízelítõt, hogy milyen is a pokol…

- Hello te kis szerencsétlen, aki még arra se képes, hogy megölje magát. – mondom gúnyosan, majd levágom a poharam és odamegyek hozzá, majd erõsen megragadom az egyik sérült csuklóját, a fájdalmam szisszenésétõl és a könnyes arcától csak még ördögibb lesz a vigyorom.

- Sírj csak sírj, hiszen másra nem is vagy képes. Komolyan, hogy lehetsz ennyire szánalmas?? Nevetséges vagy. – közlöm vele gúnyosan. – Megmondtam, hogy nem foglak meghalni nem igaz?? Csak én ölhetlek meg senki más, azt hitted, hogy viccelek?? Hogy hülyét csinálhatsz belõlem? – szorítom meg jobban karját, de mégis vigyázva rá.

- Elárulom mostantól a nap 24 órájába meg leszel figyelve, minden egyes lépésed, még amikor szarni mész, azt is nézni fogják és ezt csak magadnak köszönheted. – engedem el karját, majd egy rohadt nagy pofont kap tõlem, mire csak felszisszen és még inkább könnyezni kezd, de nem szólal meg.

- Ne hidd azt, hogy ezzel vége. Neked igaz a legnagyobb büntetés, hogy életben maradtál, de számomra itt még nincs vége. – közlöm halálosan komolyan, majd visszamegyek a fotelba.

- A nyakadat kellett volna elvágnod vagy lenyelned a pengét hmm igen az segített volna, én már csak tudom, hiszen nem egyszer nyírtam már ki úgy pár kis férget és ha úgy vesszük én nem csináltam semmit, csak lenyeltetem velük. – nevetek fel. – Ezek a régi szép emlékek. – mosolyodom el úgy, mintha egy kedves történetet mondanék. Teljesen ledermed a kicsike, nem csak, hogy nem sír, de szerintem még levegõt se vesz. Félelem egyre jobban kiüt a tekintetére és minden porcikája remeg.

- Na mi van? Azt hitted, hogy csak a levegõbe beszélek? Hogy csupán egy szadista állat vagyok és ennyi?? Mert, ha igen akkor nagyon tévedsz. Maffiafõnök vagyok, egy könyörtelen gyilkos, akinek tényleg jobb ha nem vagy az ellensége, mert az illetõ megtapasztalja milyen érzés is a Pokolba lenni. – vigyorodom el, majd egy szivart gyújtok meg.

- Más már az ilyen viselkedésért, már lakolt volna, vagy éppen halott lenne, de mint már mondtam, te tetszel nekem még a viselkedésed ellenére is, öröm lesz téged megtörni maximum közben pár testrészedtõl megszabadítalak, amire nincs szükségem. Nekem, akkor is tetszel, ha nincs meg egy – két ujjad vagy lesz rajtad még több heg, persze a többit eltûntettem, mert csak az én nyomom lehet rajtad. – jegyzem meg. – Na, nézz ilyen riadtan, tudod ha jó leszel nem lesz baj. és az édes kis ujjacskáid is megmaradnak, ami kell a gitározáshoz például meg azért nem árt, hogy ha van nem? – gondolkodom el, majd megvonom a vállam. – Mindegy is ez részletkérdés. – beleszívok a szivaromba, majd ismét odamegyek hozzá, leülve az ágyra felhúzom takaróját, lefogom bal lábát, majd a combján elnyomom a szivart, mire fájdalmasan felsikít.

- Rájöttem, hogy még se kell most a szivar, a túl sok dohány káros. – nevetek fel, majd csak egyszerûen visszarántom a takarót, a szivart pedig elrakom.

- Ohhh bocs, hát nem a hamutartóba nyomtam el?? Komolyan mondom én hülye, hogy milyen figyelmetlen vagyok, borzalom most szólj hozzá. – csóválom a fejem. – Tudod arra gondoltam, hogy a nyelved is kivághatnám, hidd el az is nagyon jó móka, mint a spanyolnyakkendõ. Tudod, hogy kell csinálni? – vonom fel szemöldököm. – Nem?? Nos, fogsz egy tõrt, kést, ahogyan tetszik, majd ejtesz egy vágást a nyakon és kihúzod a nyelvét az illetõnek. Ennyi. – nevetek fel ismét úgy, mintha csak egy tökre hétköznapi dolgot osztanék meg vele.

-Nyugi bogaram ez veled nem fog megtörténni és igazából nyelved is megmarad, mert annak még hasznát veszem elég nagyot. – vigyorodom el kajánul. Õ pedig csak reszket és könnyezik és rám se mer nézni.

- Neked aztán jó sok könnyed van. – vigyorgok odahajolva, magam felé fordítom az arcát, majd lenyalom az éppen kihulló könnyeit. – Fincsi sós, de leginkább tudod, mit érzek??A fájdalmad, a gyûlöleted, megvetésed, keserûséged, de leginkább azt, hogy mennyire nem akarsz élni és mindent megtennél, hogy meghalj, de erre nincs esélyed. – mosolyodom el és a tekintet, amit kapok az mindent felülmúl. – Ne nézz így, mert a végén ismét betalál a farkam az édes kis lyukadba. – kuncogok, majd felállok az ágyról.

- Most én megyek, majd késõbb benézzek. – intek, majd kimegyek, és rögtön bejön az egyik emberem vigyázni rá, de amint teszek két lépést visszamegyek, és még kap egy rohadt nagy pofont tõlem.

- Ezt meg azért, mert bepiszkítottad a drága öltönyöm. – hátat fordítok, majd kimegyek.

Visszatérve az irodámba magamhoz hívatom a jobb kezem és elmesélem neki dolgokat és, hogy mik a teendõk és pontosan mi is történt, majd utána elmegyek a klubjaimba, szerencsére minden rendben van mindenhol, ezt már szeretem, így minden figyelmem a kicsikémre tudom szentelni.

Visszaérve nem megyek fel hozzá rögtön, hanem elõbb megvacsorázok, õ úgyse tud lejönni, na meg most mindent infúzióról kap, és ha továbbra se eszik, akkor ez folytatódni fog. Mikor végzek, felmegyek hozzá. Belépve kimegy az emberem, Layton pedig csak meredten bambulja a falat. Gond biztos nem volt vele, mert azt mondták volna, na meg amúgy is gyenge most meg fõleg.

- Látom már a fürdés is meg volt, legközelebb én fogom tenni. – vigyorodom el. – Szépen finoman lemoslak egy ronggyal maximum sex lesz a vége. – nevetek fel, ettõl csak meg remeg. Oda sétálok hozzá, majd az arcára simítok, és magam felé fordítom, majd kap az ajkaira egy csókot és befekszek mellé.

- Amint jobban leszel, keresek neked egy magántanárt, majd amikor felépülsz, egy doki eltûnteti rólad a hegeket, vágásokat, mindent, amennyire lehet, hiszen csak az én nyomom lehet rajtad, mint már mondtam. Én magam is foglak tanítani, mert mellettem nem lehet akárki és társaságokba is el foglak vinni, de ez mind csak akkor, amikor már tudom, hogy nem fogsz kellemetlen helyzetbe hozni. – mondom komolyan, majd ismét magam felé fordítom az arcát.

- Megmondtam, hogy nézz rám, ha hozzád beszélek, ez alap etikett. – sóhajtok fel. – Most mesélj magadról. Veheted ezt parancsnak. – mosolygok bájosan.

- Kérem… könyörgöm… csak öljön meg…- suttogja könnyes szemekkel, rekedtes hangon, de ettõl még jobban elvigyorodom.  A könnyei, a félelme és a kérése csak egyre inkább felizgat. Megmarkolom erõsen az állkapcsát, de azért figyelve rá, hiszen félõ, ha jobban megszorítanám, roppanna egyet a formás kis álla, amit nem akarok vagyis most még nem, a többi csak rajta áll, hogyan fog viselkedni. Közel hajolok, majd lenyalom a könnyeit.

- Meg se forduljon ilyesmi a fejedben, szépségem. Nem fogom hagyni, hogy meghalj…- közlöm vele ördögien, majd az ajkaira tapadok és megcsókolom, vagyis inkább ellopom a csókját vagy lehet úgyis mondani, hogy bemocskolom eme csodás, mézédes ajkakat. Hajába markolok erõsen és bár próbál ellökni és még csak nem is viszonozza a csókom, ez mind nem érdekel. Erõszakosan csókolom és fedezem fel szája minden zugát.

- Ha jó fiú leszel, nem fog fájni… gondoskodni fogok róla, hogy élvezd…- suttogom és tényleg így gondolom bár az más kérdés, hogy akkor se leszek gyengéd, hiszen én nem vagyok az a típus, aki gyengéd a másikkal fõleg nem a szex terén, mert ott hírbõl se ismerem, de mégis élvezetessé tudom tenni a partnerem számára, ha jól viselkedik, meg olyan kedvem van.

- Ezt a helyzetet lehetetlen élvezni… csak csinálja és hagyjon békén…- suttogja és valahogyan ilyen válaszra számítottam, de ez még nem jelenti azt, hogy kegyetlen leszek vele, hiszen nem adott rá okot. Végignyalok a nyakán, majd szép kis nyomokat hagyok gyönyörû szép fehér bõrén, melyen más szívásnyomok is vannak nyílván az apjáé, de majd én eltûntettem az összeset. Besimítok a köntöse alá és végigsimítok az egyik kis mellbimbóján és játszani kezdek vele, minek hatására elég hamar megkeményedik. Elvigyorodom még jobban, mert igaz azt mondja nem akarja, de a teste teljesen mást sugall.

Hirtelen magam alá gyûröm, mert nem vagyok híres a türelmemrõl, fõleg nem a sex terén. Egy mozdulattal szétnyitom a köntösét, mire még jobban megremeg és persze rögtön eltakarja magát, de én megragadom a kezeit és a feje fölött fogom össze. Végigmérem csodás testét majd harapdálni, megjelölgetni kezdem és innét is eltüntettem, annak a féregnek a nyomait. Továbbra is remeg a kis madárka de a teste egyre inkább reagál rám és elfogom érni, hogy idõvel már könyörögjön, hogy dugjam meg. Egyre lejjebb haladok, már a köldökénél tartok mibe belenyalok, amikor kitör a kicsike.

- Neh!- sikoltja és próbál eltaszítani, amit még élvezzek is, hogy próbál küzdeni, de persze mind hiába. Szabad kezemmel szétfeszítem a lábát, majd egy ujjamat elkezdem benyálazni közben le sem veszem róla a szemem. A rettegése egyre nagyobb lesz nekem pedig az élveztem. Amikor elég nyálas lesz az ujjam egy mozdulattal a szûk kis forró lyukába nyomom. Fájdalmasan felnyög, de ugye ez csak zene füleimnek. Nem finomkodom és mozgatni kezdem az ujjam, majd egyre többel tágítom, amíg elég laza nem lesz. Mikor végzek, kihúzom az ujjaim és a cicuskán látszik, hogy megkönnyebbül és még oldalra is fordul. Most komolyan azt hiszi, hogy ennyivel beértem? Milyen kis naiv. Elengedem a csuklóját, majd levettem a ruháim. Ismét fölé mászok, a hátára döntöm, majd szétfeszítve a lábait egy mozdulattal tövig beléhatolok. Még fájdalmasabban felnyög, de most én se maradok csendbe csak az én hangom az élvezettel van tele. Kezei melyeket már nem fogok le görcsösen kapaszkodnak a vállamba miközben én egyre vadabbul mozgok benne és egyre mélyebbre jutok benne. Ismét megtámadom a nyakát újabb foltokat hagyva rajta. Sok szexi feneket kipróbáltam már, de az övé mindent visz. Nem kímélem a formás kis popoját és egészen addig mozgok benne, amíg egy hangosabb nyögéssel belé nem élvezek. Kihúzódok belõle, majd öltözni kezdek, de a vigyorom nem tûnik el az arcomról, és bûntudatom sincs, a tettem miatt.

- Ha továbbra is ilyen jó fiú leszel, hidd el, jó dolgod lesz itt.- közlöm vele, majd miután felöltözök távozok.

Veszek egy fürdõt, majd tiszta ruhát húzok. Kiadom az utasítást miszerint tegyék rendbe majd a kicsikét persze mindezt ez igen csak elégedett vigyorral, hiszen miért is ne lennék az? Igen csak érdekes, édes és izgalmas kis játékszert, akire már most érzem, hogy nem fogok hamar ráunni.

Beülök a dolgozószobámba, majd átnézek pár üzleti ajánlatot. Magam már ritkán keresek fel bárkit is, hogy üzletet kössek, inkább pont fordítva történik, ezt nevezik profizmusnak. Megértem õket, ha a helyükben lennék én is saját magammal kötnék üzletet.  Pár óra múlva döntök, hogy kivel vagyok hajlandó találkozni és részleteket megbeszélni és talán üzletet kötni. Fel is hívom õket, majd átvonulok az étkezõbe és kiadom az utasítást, hogy hívják le a cicuskámat is enni. Pár perc múlva meg is jelenik az egyik alkalmazottam, de amit mond az nagyon nem tetszik.

- Sajnálom Uram, de a fiú nem hajlandó lejönni. – mondja.

- Nem? Mond meg neki, hogy ez nem kérés, hanem parancs. Jöjjön le vagy én megyek érte, de az fájni fog neki. – adom ki az utasítást, de még ez se segít.

- Szóval nem hajlandó lejönni. Rendben akkor én megyek érte. – indulok el felé, hiszen kár lenne ismét az emberem küldenem.

- Azt mondták nem vagy hajlandó enni. Talán nem értetted az utasítást? – kérdezem tõle, amikor belépek hozzá.

- Nem vagyok éhes. – suttogja és még csak rám se nézz. Odalépek hozzá, majd erõsen megragadom az állát.

- Amikor hozzám beszélsz, akkor rám nézel világos? Valamint megmondtam, ha jófiú leszel, akkor jó dolgod lesz, de ha ellenszegülsz a parancsomnak, akkor az fájni fog neked. – közlöm vele igen fenyegetõen, de ez még semmi, hogy milyen tudok lenni.

- Nem….. érdekel…… akkor se vagyok éhes….. – suttogja igen halkan és most se nézz rám.

- Milyen ostoba vagy, de majd én megtanítom neked a leckét. – felállok és leviharzok, majd egy tányér kajával térek vissza.

- Kórosan sovány vagy és enned kell, mert kell az erõ. – lerakom a szekrényre a tányért.

- Kapsz még egy esélyt. Eszel magadtól vagy én etetlek meg. – közlöm vele a tényeket, hátha meg jön a józan esze bár kétlem és igazam is lesz. Nem mond, semmit csak összekuporodik az ágyon nekem hátat fordítva.

- Én figyelmeztettelek többször is szóval még kedves is voltam, de te ezek után is dacoskodsz. – csóválom meg a fejem. Leszedem, a nyakkendõt majd odamegyek hozzá. Hasára vágom, majd a kezeit a háta mögé feszítem és összekötöm. Hiába ficereg, ellenem nincs esélye. Megfordítom ismét, majd felrántom úgy, hogy üljön és az a hátát az ágy támlájának nyomom.

- Nyisd ki a szád. – nyújtok neki egy falatot, de csak elrántja a fejét.

- Oké most már tényleg befejeztem. – egyik kezemmel az állán fogva kinyitom a száját, a majd egy falat kaját a szájába nyomok. – Most rágd meg és nyeld le. – parancsolok rá, de  csak tartja szájában a kaját.

- Azt mondtam rágd már a kurva életbe. – húzom fel magam, mert utálom, ha valaki nem azt csinálja, amit mondok. Rágni kezd, de mielõtt még azt hinném, hogy legalább ennyit megtesz, a szerencsétlen köhögni kezd.

- Majd én megtanítalak engedelmeskedni. – ismét a hasára fektettem és felrántom a kimonóját.

Nem érdekel, hogy fuldoklik, túlságosan is felbaszott. Elõveszem a farkam, ami már a puszta látványától kemény, majd széthúzva a fenekét egy mozdulattal tövig beléhatolok, mire fájdalmasan felnyög.

- Ezt magadnak köszönheted. – dõlök rá, majd lefogva a kezeit durván mozogni kezdek benne. Ez most tényleg erõszak, mert most aztán nem érdekel, hogy nincs elõkészítve és cseppet se figyelek arra, hogy legalább egy kicsit élvezze.

- Nee…. – nyögi fájdalmasan, de ettõl csak még keményebb leszek, és még vadabbul kezdek benne mozogni. Egyik kezemmel továbbra is tartom, a másikkal durván oldalra rántom a hajánál fogva a fejét, majd a fogaimat kecses kis nyakába mélyesztettem. Erõsen kezdem el szívni, annyira, hogy a vérre is kifolyik, de nem csak a nyaka, hanem a feneke is vérezni kezd, így még könnyebben tudok benne mozogni.

- Ahh….. megtanulod ki itt az fõnök…. – nyögöm, és csak tovább gyötröm.

Nem elégszek meg egy menettel, újra és újra megerõszakolom. Elég hamar feladja a küzdést és csak vár, hogy végezzek, de abból nem eszik hamar. Többször elájul, de mindig felébresztem, mert abba semmi élvezet nincs. Olyan két órán át élvezem a testét, majd kikötözöm a csuklóját, ami igen csak csúnyán fest, bár az egész teste tele van harapás nyommal és zúzódással. Felkapom õt, majd a fürdõbe viszem, ami a szobájához tartozik, majd amikor a kádba rakom, ráeresztem a jéghideg vizet, amire ismét felriad.

- Tedd rendbe magad tiszta mocsok vagy. – vigyorodom el, mintha nem én tehetnék róla. Még egyszer végigmérem, majd elindulok ki, de mielõtt kilépnék még hátrapillantok rá.

- Most még kedves voltam veled csak közlöm. Ha holnap se eszel akkor sokkal rosszabbul jársz valamint infúzióra kötlek. Tudod, ha itt akarsz éhen halni az nem fog menni, mert csak akkor dögölhetsz meg, ha én úgy döntök, de el kell, hogy szomorítsalak az nem most lesz, mert túlságosan is tetszel. – közlöm vele ördögi vigyorral, majd otthagyom õt.

.

Éppen a host clubomba vagyok és pár papír munkát végzek el, közben pedig a monitoromról figyelem a szobákat, ahol a hostjaim vannak a vendégekkel. Nem vagyok, egy perverz kukuló csupán nem ismerem, minden vendégem vagy éppen nem bízom meg bennük és szemmel kell tartanom õket, mert a kicsikéimbe senki nem tehet kárt maximum én, de ha más teszi, az nagyon rosszul jár. Már éppen végzek mindennel, amikor feltûnik, hogy az egyik új vendég kezet emel az egyik fiúcskámra. Tény vannak itt olyanok is akik szadomazot is vállalnak, de pont õ nem, na, még különbség van, amikor valakit a játék kedvéért vágsz pofon vagy dühbõl és ezt nálam jobban senki nem tudja. Felállok és el is megyek a szobába, majd kopogás nélkül bemegyek. Éppen ismét ütni meg, de én elkapom a kezét és igen erõsen megszorítom.

- Menj ki. – pillantok az ukicára, aki ígyis tesz.

- Úgy gondolom, hogy világos voltam, amikor azt mondtam, hogy nem tehetsz kárt a tulajdonomba. – szorítom meg jobban a kezét.

- Pár pofontól nem lesz baja és különben is honnét tudod? Talán figyeltél? Ehhez nincs jogod. – kezd el pattogni a kis pondró. Nem tudja, hogy kivel van dolga.

- Lehet nem lesz, de neked igen. Amúgy meg egy nem engedtem, hogy tegezz és kettõ nekem mindenhez van jogom fõleg a saját klubbomba. Most megtanulod a leckét, de abban biztos lehetsz, hogy ide nem teszed be többé a lábad. – vigyorodom el ördögien, majd földre taszítom, hogy hassal legyen. Letérdelek mellé és az egyik lábammal a hátába térdelek, majd hátra csavarom a jobb kezét. Hiába ficereg nincs ereje hozzám képest.

- Megtanulod most, hogy Okito Honamival nem érdemes ujjat húzni kis hülye és most, hogy az ujjakról beszélünk. – nem fejezem be, hanem az egyik ujját nemes egyszerûséggel eltöröm. Elkezd üvöltözni meg vergõdni, ami csak jobban beindít és zene füleimnek. Jobb kezén minden ujját eltöröm, majd felállok.

- Még kedves voltam, hogy ennyivel megúsztad. – kimegyek, majd szólok az egyik emberemnek, hogy dobják ki és többé nem jöhet ide. Megkeresem még a hostomat is, hogy minden rendben van, és többé nem kapja meg az alakot.

Nem vagyok kedves, de azt nem tûröm, hogy bárki kárt tegyen abba, ami az enyém. Irodámba menve felveszem a zakómat, és kimegyek. Lenne még dolgom, de elõtte sétálok egyet és kiszellõztettem a fejem. A közeli parkba veszem az irányt, amikor megpillantok egy édes kis ficskát, aki zenél. Nem mondom, hogy rosszul játszik, sõt van tehetsége, de igen hidegen hagyj nem úgy, mint õ maga. Közelebb megyek, és jobban szemügyre veszem. Igazán különleges teremtés még nem találkoztam hozzá hasonlóval, pedig aztán körül vagyok véve szépségekkel, de õ nem kimondottan a tipikus szépség. Bõ ruhákat hord, de még ígyis sejtem, sõt biztos vagyok benne, hogy vékony. Az arca szép, de a szemei visznek mindent. Árad belõle a szomorúság, a fájdalom és a depresszió, sõt az egész lényébõl árad az élni nem akarás. Soha senki nem fogott meg elsõre, de õ igen és magamnak akarom, vagyis pontosítva magam alatt tudni igen hamar. Igen, meg van az új játékom.

- Ez csodás volt. – tapsolom meg, amikor abbahagyja az éneklést, majd a gitár tokjába egy köteg pénzt dobok. Van egy tippem, hogy ennyi pénzt még nem látott. Elég csak ránézni az öltözködésére. Nem nézzem le ezért, fõleg, mert én magam meg árva voltam, utcagyerek mondhatni, de mára a hatalom a kezembe van és nincs olyan, amit ne tudnék megvenni vagy éppen megszerezni és most õt akarom vagy szép módszerrel vagy nem. Ez csak rajta múlik.

- Na, mi van? Tán elvitte a cica hirtelen a nyelved? – pillantok le a szemeibe, de elkapja a tekintetét. Elmosolyodom, majd az álla alá nyúlva felemelem az arcát, kényszerítve, hogy rám pillantson. Nem beszél továbbra se, de az érintésemtõl nem kicsit remeg meg. Tény, hogy van egy kiállásom, és akinek van esze már, ahogyan rám nézz, tudja, hogy nem jó dolog velem kötekedni, de nála úgy érzem, sokkal több bújik meg a hátérbe.

- Okito Honami vagyok. – engedem el és kezet nyújtok neki. – Van tehetséged és én tudok is neked segíteni, hogy mondjuk, ne csak az utcán játsszál. – mondom komolyan és ez nem vicc. A befolyásom nagy és miért ne segítenék neki? Én segítek neki a zenélésbe, õ pedig kielégít engem és az ágyásom lesz. Mindenki jól jár, de ha nem kér a segítségembõl én, akkor is megdöngetem. Rajta múlik, hogy fájni fog e neki, vagyis inkább, hogy mennyire fog fájni.

Beleegyezõ szavam mintha kissé fellelkesítené, rögtön “rosszalkodni” kezd, a felsõm alá furakodva simogatja csupasz bõröm, majd a hasamra lehel apró puszit. Nem szabadna, de már ettõl kezdek hangulatba jönni... Ahogy felnéz rám, bizsergés fut végig a gerincemen. Az érzés túl ismerõs, s megint kezdek átesni a korlátok nélküli öntörvényû világomba, ahol nincsenek szabályok, és nem számít semmi, s ezzel a gondolattal rántom le magamról a felsõm. Ha belegondolok, forgatások kivételével nem voltam még együtt ennyit ugyanazzal a férfivel egyszer sem. S ez nem jelenti azt, hogy vele sokszor lettem volna.

Perverz fantáziáim világában már épp azon agyalok, hogyan is lehetne kellemesen egy tolókocsiban ülõ emberrel szexelni egy hatalmasat, mikor felállna, ezzel nemcsak a frászt hozza rám, de sikerül ki is zökkentenie a hangulatból, és reflexbõl ordítok rá visszatolva, amiért még mindig képes marhaként viselkedni felnõtt ember helyett: - Ki ne kelj belõle, mondd, hogy hová szeretnél menni!

Bosszúsan lépek is a tolókocsi mögé. Mit képzelt? Meg van húzatva?! Esetleg egy kerekét a baleset helyszínén hagyta?! Törött lábbal nem fickándozunk, kurvára nem!

- Hát, gondoltam lefekszem kicsit, mert elfáradtam, fáj a kezem meg a lábam - ó, hát akkor azt mondd, ne mászkáló félórát tarts! Fújtatok, s betolom a hálóba, s csak ekkor kapcsolok, hogy hõ, hõ, visszább az agarakkal, fürdeni is kell, nem lehet csak úgy aludni!

- Akkor legalább fürödj meg - kommentálom irányváltásom, s a fürdõhöz tolom.

Sóhajtva adja meg magát, végtére is neki is kellemesebb lesz a lehetõségekhez mérten tisztán ágyba bújni.

- Rendben, segítesz? - olyan arcot vág, mint a kóborkutya. Ha lenne szívem, még talán meg is sajnálnám...

Persze csak a szám nagy még gondolatban is, mert készségesen válaszolok: - Egy kicsit tudok, utána majd a kaját kell figyelni, hogy mikor jön - tudomásul véve bólint, majd a segítségemmel a jó lábára támaszkodva feláll. Gyakorlott mozdulatokkal veszem le róla a pólót, majd a nadrágot és az alsónadrágot. Aztán a szivaccsal matatok, bevizezve és beszappanozva, mikor csöngetnek, így a kezébe nyomom, hogy addig intézkedjen magával kapcsolatban, én meg megszerzem az élelmet.

Ahogy ajtót nyitok, egy fiatal srác áll ott, kezében pár kartondoboz, amely a megrendelést rejti. Beljebb invitálom, és letetetem vele a cuccot a konyhaasztalra, majd miután ellenõriztem, hogy minden megvan, aláírom az átvételi elismervényt, s míg a pénzt keresem elõ, tompa puffanást hallok a fürdõ felõl, amely aggodalommal telít el. A srác is a hang irányába figyel, majd rám kérdõn, de én csak a kezébe nyomom a pénzt, mintha mi sem történt volna, majd egyre türelmetlenebbül várakozok, míg megszámolja, majd szinte szabályszerûen kiteszem az ajtón kívülre, hogy mikor becsukom mögötte, végre sietõs léptekkel érkezhessek a fürdõhöz, hogy leellenõrizhessem, mi a fenét mûvel.

Látszólag semmi extra, a tolókocsiban ül továbbra is, s nem látom, mi csattanhatott akkorát, így kissé tanácstalannak érzem magam, de csak egy kissé, és csak nagyon rövid ideig, mivel sosem izgattam magam olyan dolgokon, amelyeket nem tudtam megmagyarázni magamnak fél perc alatt. Az viszont nem kerüli el a figyelmem, hogy a törött karját simogatja és mintha könnyek is csillognának a szemében.

Letérdelek, hogy közelebb legyek, és úgy fürkészem: - Mi a baj?

- Semmi, jól vagyok - erõltet magára mosolyt. Hát nem firtatom a dolgot, mi japánok egyébként sem szoktunk semmit firtatni, mondja, ha akarja, ha nem, hát nem hallgatjuk meg, hanem megpróbálunk együttérezni némán. Befejezem inkább a mosdatását, majd a szobába tolva segítek neki az ágyba feküdni. Jól kicsesztem magammal, ahelyett, hogy levakartam volna magamról, a nyakamba vettem a gondjait. Ennek ellenére úgy érzem, megérdemlem, túlfeszítettem a húrt. Jobb lett volna nem belemenni eleve az egész herce-hurcába, s most nem itt tartanánk egy komoly baleset után.

- Hozom a vacsorádat, ha kéred - a kommunikáció közöttünk igen minimális szintre esett vissza, nem is tudom, beszélgettünk-e rendesen többet, vitázni talán vitáztunk hosszabbat ezeknél, de annyira nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Nem vagyok hozzászokva, hogy magamon kívül bárki mással is foglalkoznom kelljen, fõleg nem ápolni meg ilyesmi. Nem is értem, miért ragaszkodtam hozzá.

- Nem vagyok éhes, csak szomjas - feleli, hát kimegyek a konyhába vízért. Felsóhajtok halkan. Meg kellett volna fogadnom a menedzsere tanácsát, és még most visszahúzni Japánba...

Visszalépek a pohárral a szobába, majd a kezébe nyomom, s ismét kilépek. Tudom, hogy éjszaka engem aztán senki fel nem kelt, ha igen,a kor meg kupán nyomom és alszom tovább, így keresek valami palackot, megtöltöm, hogy legyen valami innivaló a szobában, ha megszomjazna. Jó is, hogy hozom, felét kapásból lehúzza, mintha nem is tudom mióta szomjazna.

- Ne idd meg mindet, mert éjszaka nem kelek fel hozzád, hogy kivigyelek wc-re - zsémbeskedek. Ám szíven üt a pillantása. Nem szoktam törõdni vele, más emberekbõl milyen érzelmeket váltok ki viselkedésemmel, de most valahogy tõle fájt ez a mély szomorúság, mely a szemei mélyén ül. Ismét tanácstalannak érzem magam, hogy is kellene enyhítenem a benne dúló érzelmeket, fõleg, hogy olyan elzárkózó...

Elsõ körben szinte kimenekülök, magára hagyva, próbálok megvacsorázni, de nem sok mindent vagyok képes magamba tuszkolni, így végül a rendelt kaja java része a hûtõben landol. Kár volt rendelni. Aztán lefürdök, majd végül mellé fekszek óvatosan, hogy ne ébresszem fel, látszólag ugyanis már alszik. Neki háttal hunyom le a szemem, így jobb, bár nem garantálhatom, hogy éjszaka álmomban nem forgolódom majd, de talán nem okozok neki sérüléseket, ha távolról kezdem az éjszakát.

* * *