- Tényleg. – mosolyodok el kicsit zavartan. Ezt még észben kell tartanom. Sétálunk együtt a munkahelyem felé és kellemesen elbeszélgetünk, ami nagyon jól esik és jókat nevetgélünk is.

A bárban én nekem kénytelen kelletlen az ajtó közelébe kell lennem és figyelnem, de amikor tudok kicsimmel foglalkozom, és õ kint van mellettem beszélgetünk is, de egy két csaj nagyon hülyén akar bejutni én pedig elhajtom õket mint szülész a magzat vizet. Kicsikémnek persze ez rosszul esik, de látom rajta, hogy bízik bennem, ami jól esik, de hát miért ne bízna, hiszen még rá se akartam hajtani itt a bárban, nem hogy egy idegen csajra. Kicsim bemegy a bárba és nem sokkal ezután drága húgocskám jelenik meg.

- Még is mi a bajod van neked Pietro Gabriellevel? –Kér számon az én szemeim meg kitágulnak.

- Ahm… üdv neked is húgocskám. –köszönök neki és nem kicsit csodálkozom, hogy honnan veszi azt, hogy bajom van vele. –De honnan veszed, hogy nekem bajom van Gabriellevel? –kérdem pislogva.

- Onnan drága bátyuskám, hogy a legjobb barátnõm és nem hiszem el, hogy nem akarsz vele járni! –Na jó én itt hidaltam meg. Ha nem lenne titok hogy árunk én itt helyben megmondanám neki, hogy félre értés az egész.

- Hugi nyugodj le elõször is kééééérlek jó? Én épp dolgoznék. –Mondom a sorakozókra mutatva.

- Nem érdekel a húgodra akkor is tudsz idõt szakítani! –Folytatja a hisztit én pedig elképedve állok elõtte és tovább folytatva én tátogni és csak nagyokat nézni tudok, mint hal a vízben. A vége az lesz, hogy abban egyezünk meg, hogy a magán életembe ne szóljon bele, mert ugye hát az igazat nem mondhatom el neki. A húgom mérgesen és csapkodva megy el, pont mikor kicsim tér vissza hozzám.

- Rin mit keresett itt? – kérdezi meg tõlem meglepõdve. – Neki nem otthon lenne a helye? – érdeklõdik, de én jelenleg próbálok magamhoz térni a jeges vízbõl, bár az igazat megvallva számíthattam volna rá, hogy ismerik egymást és hát barátnõk is lehetnek, de akkor is eléggé ledöbbentett a dolog. ~Na jó agyilag én most sokkot kaptam. Újra élesztést kérek! Az agyam ekgéja, olyan mint a hulláké!~

- Nem is mondtad, hogy a húgom a legjobb barátnõid közé tartozik. – mondom ránézve még mindig próbálva újra éleszteni agytekervényeimet, de koránt sem vagyok mérges, csak sokkos.

- Lehet, hogy egy aprócska dolgot kifelejtettem. – jegyzi meg.

- Aprócska? Csak lestem, mint hal a vízben, miközben leosztott, hogy miért nem akarok veled összejönni, meg mi a bajom veled, mivel tõled jobbat nem fogok találni. – jegyzem meg kicsimnek, de tényleg nem haragszom rá azért, mert nem mondta el.

- Sajnálom. Nem akartam rosszat.

- Tudom én azt, de azért legközelebb, ha ilyen van szólj, hogy ne nézzek, mint a sügér húgomra. – ölelem meg szerelmemet, amit viszonoz és a puszi egybõl újra indítja a rendszeremet. Mosolyogva pillantok le rá.

~*~

Egy hete járunk sutyiban kicsikémmel és igazán szeretem, és már biztos vagyok benne, hogy szembe szállok apjával is ha kell, de nem fogom elhagyni, míg õ úgy nem akarja. Bár ha dolgozom, nem mindig van velem, amit megértek, viszont munka elõtt vagy után mindig együtt vagyunk. A szabadnapjaim mindig rá áldozom, persze csak titokban járunk, vagyis majdnem titokban, mert a szomszédom már sejti a dolgokat, de õ nem sok vizet zavar. Csak egy homoszexuális faszi, aki kicsit perverz, mert már bevallotta nekem, hogy mikor a földszinti fürdõbe zuhanyozom meg leset párszor. ~Nah bazd azóta az infó óta zuhanyozom én fent az emeleten kétszeres sötétítõ mögött.~ De amúgy nagyon boldog vagyok az én kicsike szerelmemmel.

Ma van a szülinapja és partit szervezett, így szépen szabadnapot ki is vettem, mert ott akarok lenni, még ha nem is foghatom meg a kezét nyilvánosan, vagy csókolhatom meg. Kínoz a vágy hogy érinthessem, de csak egyszer kétszer az elhagyatott konyhába kapom el egy csókra. Szülinapi ajándéknak egy ezüst karláncot vettem neki, amihez tartozik egy kis medál és egy nyaklánc ugyan olyan medállal. Mind kettõn szív van szép kék kristályokkal van kirakva. Nagyon tetszett neki.

Már tart jócskán a buli és egy asztalnál ülünk húgommal együtt. Sajna itt van Rin így nem tudom magamhoz ölelni kicsikém és egyszerûen kínoz. Annyi a jó, hogy az asztal eltakarja azt, hogy megfogom a kezét.

- Ja és tényleg Gabi. Még is kivel vagy te boldog? – faggatózásba kezd drága húgom. ~Na ugyan ki lehet az drága húgocskám? Hát ki a te nagy böhöm, böszme bátyád, aki csak úgy tud nézni, mint hal a szatyorban.

- Majd idõben megtudod Drága Rin. – mosolyodik el kicsim és megfogja õ is a kezem aminek naggyon de nagyon örülök. ~Ohh kicsikém hogy én mennyire de mennyire kívánlak, de nem akarlak megdönteni még. Ölelni akarlak. Köréd fonni mint a polip a korongjaival és el nem engedni!~

- De ez nem ér. A legjobb barátnõk vagyunk. – kezd el dráága húgom nyavalyogni amire megforgatom a szemem. Inkább nem szólok semmit. – Meg mi az, hogy nincs most itt? - ~Hahóóóóó vak tyúk itt vagyok!~ kapálózom húgomnak gondolatban.

- Na jövök mindjárt beszélek a lovagommal pár szót. – áll fel szerelmem én pedig csak felnézek rá nagy kutya szemekkel, hogy elmegy itt hagy! Elõveszi a telefont és elsétál és kettesben hagy a cserfes húgommal, de nemsokára rezeg a telefonom. Még jó hogy lenémítottam. A zsebembõl kivéve állok fel.

- A munka hely bocsi! –mondom és azzal én is ott hagyom. A teraszra megyek ki és elolvasom az sms-ét. „5 perc múlva gyere utánam a szobámba. A második emeleten jobbra a harmadik ajtó. Csókollak „

Mosolyogva néz vissza ránk és felhúzom a szemöldököm. ~Mit tervezel én vadmacskám? Oh ha tudnád, hogy kívánom tested érintését csókjaid, bár csak már ne kellene titkolózni és magam alá gyûrhetnélek!~ Fut végig a gondolat és az 5 perc után el is indulok a megadott irányba.

Felérve az ajtóhoz kicsit még várok és szét nézek, hogy nincs-e ott senki, majd belépek és miután becsukom magam mögött az ajtót és megfordulok akkor… ~Hát apám ha láttá még bomba csajt egy falatnyi fehérnemûbe ami kínzóan a lényeges pontokat takarja sejtelmesen akkor már te is érezted azt a feszítést a gatyádban. Nah! Én azt hiszem, nem tudok magamnak álljt mondani. Állat kínzó nõszemély!~

Szemem elkerekedve mint a halaknak kigúvadva állam a földet sepri… azt hiszem mindent leírtam arcommal kapcsolatban. Kicsim pedig csak jót kuncog rajtam. Kecses léptekkel lép elém és simítja meg a mellkasomat.

- Azért a lelked ne erezd ki szádon. –Mondja nekem miközben feltolja az államat. Megrázva a fejem nézek hosszan kicsim szerelmére.

- Leveszed magadról ezt a kínzó ruhadarabot, vagy cafatokban látod viszont. –Jegyzem meg neki az igazat, mert én itt azonnal letépem róla.

- Na na csak ne olyan hevesen. Nem szakíthatod el. –Mondja kacéran kuncogva.

- Oké… hol az olló? –Kérdem már elvigyorodva perverzen, amire felnevet. Imádom mikor nevet.

- Csak úgy veheted le rólam, ha egyben hagyod. –suttogja finoman fülembe és fülem tövébe kezd el csókokat ontani. Kész ez a nõ teljesen megõrjít. Szorosan ölelem magamhoz és finoman állánál megfogva húzom magam elé és hosszú szenvedélyes érzéki csókban részesítem, miközben hátán végig futtatom kezeimet.

Nem bírva magammal és véremmel fenekébe markolva húzom teljesen magamhoz és lüktetõ ágyékomat szemérem dombjához nyomom.

- Érzed kicsikém? Ezt teszed velem! –Suttogom fülébe és érzéki csókokkal kezdem el halmozni nyakát.

Kéjes pillanatok közepette kezdek el nyakpántjával bíbelõdni, de ami nem igazán akar sikerülni. Türelmetlenül mordulok fel és hirtelen szakadok el tõle és az ágyra leültetve kezdek el a szobába járkálni.

- Na jó hol az-az olló? –kérdem felmordulva, mert totálisan elveszi az eszemet és már egyszerûen nem bírok magammal, hallom édes kuncogását, de feladva a keresést egy két pillanat múlva vetem magam az én édes kis szerelmemre és hanyatt döntve az ágyon csókolom meg mohón és szenvedélyesen.

Miközben én kínzó fehérnemûjével bíbelõdök nyaka és ajkai kényeztetései közben õ megszabadít, a ruháimtól csak a bokszerem marad rajtam és hát nagy nehezen sikerül belõle kihámoznom úgy ahogy kérte. Érzéki csókokkal halmozom testét és hosszan idõzöm keblein, és teste minden apró porcikáját kényeztetve röppentem fel a csúcsra, persze õ is szeretné, ha kényeztethetne, de ez most az õ szülinapja és az õ öröme, így a gonosz ruhadarabbal kötöm össze kezeit az ágy támlájához és szorgoskodom testén.

Fõkén mézes csuprában merülök el bele-bele mordulva édes, nedvétõl lucskos barackjába és egyszerûen a percek most az örökké valóságnak tûnnek. Miközben lábai közti nektárforrásommal foglalatoskodom, megszabadulok zavaró megmaradt alsó ruhámtól és a szekrényrõl veszem el az oda készített óvszert. Felhúzva méretes szerszámomra nem kicsit feszéjez és szorít, de nem érdekel. A biztonság az elsõ. Nem szeretném akarata ellenére ideje korán teherbe ejteni. Mikor ismételten felröppent nyelvem hegyén az orgazmus oltárához felé mászva igazítom magam barlangjához s finoman óvatosan hatolok belé. Mennyei! Bár még jobb lenne közvetlen éreznem, de nekem már ez is maga a mennyország, hogy neki élvezetet nyújthatok. Többször is nyöszörögte, hogy gonosz vagyok, hogy nem engedem, hogy õ is szorgoskodjon, de nem érdekelt. Õ húzott fel, hát itt a büntetése.

Kéjjel telt órákat töltünk egymás karjaiban és hihetetlenül szeretem és imádom. Lépteket hallok meg a folyosóról így ajkaira tapadva csókolom meg ezzel tompítva nyögéseinek és sikkantásai hangját. Épp mind ketten felröppennénk a csúcsra mikor azonban…

- Gabi itt vagy? –hallom meg húgom hangját, ahogy kinyitotta résnyire az ajtót, azonban nem bírok leállni.

Két lökés és mind ketten felröppenünk, de azonnal le is zuhanunk, mivel én kicsusszanva belõle gördülök le az ágyról az ajtóval ellentétes oldalon landolok huppanva. Kicsim pedig az ágyon maradt pihegve. Húgom persze miééért is ne beljebb jön. ~Hogy az a kotnyeles mindenedet azt! Mindent muszáj mindig használnod azt a bizonyos radarod? Miért érzel rá arra, mikor is kell bejönnöd?!~

- Gabi itt vagy? –kérdezi bentebb lépve én meg gyors bekúszok az ágy alá.

- Ne haragudj. Nem akartalak ennyire megbántani és a szívedbe taposni, de jobbnak láttam, ha õszinte vagyok veled, mielõtt esetleg bármibe is bele kezdenénk. – mondom ki az én gondolataim, és látom rajta mennyire félre éri a szavaimat. Finoman simogatom az arcát, mert nem hiszem el, hogy ennyire értetlen vagyok.

- Gondoljuk át mind a ketten, hogy mit akarunk egymástól vagy egyáltalán beleakarunk-e vágni a dolgokba és majd utána meglátjuk mi lesz az egészbõl. – mondja nekem a javaslatát. – Most azért nem éri meg bele vágni, mert esetleg a másiknak azzal fájdalmat okozunk, ha nem vagyunk együtt. – mondom én hogy félre értett.

- Én már átgondoltam, hogy mit akarok. – kezdenék bele a szavaim megmagyarázásába, de ujját teszi a számra. Kész, ha ezt gyakran fogja csinálni az õrületbe fog kergetni.

- Két napot adjunk egymásnak, hogy átgondoljuk rendesen és majd este elmegyek a klubba és majd ott beszélünk. – kibontakozik karjaimból, amit nem igazán akarok hagyni, de nem vagyok erõszakos. – Én csak jót akarok magunknak.

- Rendben, de mi lenne, ha két nap múlva a munkám elõtt találkoznánk inkább itt a parkba? Jobban tudnánk beszélgetni. – ajánlom fel, látva én itt most nem gyõzhetek.

- Oké, akkor legyen így. – megtörli a szemeit, bár én legszívesebben lecsókolgatnám róla. – Akkor én most haza megyek.

- Elkísérlek. – vágom rá, mert nem akarom egyedül hagyni.

- Nem kell testõrködnöd. – mondja nekem, már megint ezzel jön. – Majd két nap múlva, ha úgy alakulnak a dolgokat, akkor hazakísérhetsz.

- Ez nem testõrködés, csak szimpla udvariasság. - jegyzem meg neki, mert egyáltalán nem szándékoztam testõrködni. Felmentett akkor mégis miért hiszi ezt? Megrázza a fejét. Hát jó nem erõszak a disznótor, csak a disznónak. – De rendben, legyen ahogy szeretnéd. – adunk egymásnak egy apró szájra puszit, de legszívesebben itt azonnal megcsókolnám. Elköszönve indul meg haza és csak mikor eltûnik szemem elõl alakja akkor megyek én is el onnan haza.

~*~

A két nap, amit a nélkül kell töltenem, hogy látnám kínszenvedés, fõleg hogy az egyik a szabadnapom ráadásul. Ma viszont mennem kellesz a bárba dolgozni, de elõtte a parkba megyek. Nem akarok túl hamar, de késni sem így a megbeszélt idõpont elõtt egy fél órával indulok el. Egy fél órát a park egy másik pontjában várakozok és a megbeszélt idõpontra pontosan érkezem, ám legnagyobb meglepetésemre õ már ott vár rám.

- Szia. – köszönök neki és fel is teszem a kérdést, ami jelenleg éppen ebben a pillanatban foglalkoztat. – Mióta vársz itt?

- Szia. Hát nem bírtam otthon maradni és már lassan két órája itt vagyok. – magyarázza el nekem. Az elsõ gondolat, ami megfogalmazódik bennem, hogy felhívhatott volna, hogy jöjjek hamarabb és ne várjak a park másik részében fölösen. – Én gondolkoztam, hogy mi legyen kettõnkkel és arra jutottam, hogy amíg nem vagyunk elég biztosak abban, hogy mit akarunk, meg hogy komolyan gondoljuk a dolgokat, addig titokban együtt lehetnénk és majd ha teljesen biztosak vagyunk, akkor majd utána beszélnénk apámmal. – mondja el az õ gondolatát, ami nem lenne rossz, csak én biztos vagyok abban, hogy akarom õt és nem csak egy rövid idõre. – Viszont ha nem akarsz tõlem semmit, akkor én egy kis idõt kérnék ahhoz, hogy megint csak barátként tudjak tekinteni rád. – fejezi be a dolgokat és nagyot sóhajtva tárom ki a karjaimat.

- Gabrielle én nagyon kedvelek és tetszel nekem. Azért mondtam, hogy nem lehetünk együtt, mert nem akartam, hogy úgy érezd megint átejtettek, mert közben atyád megkért, hogy vigyázzak és figyeljek oda rád, míg a bár és a bár közelében vagy. Ami nálam természetes is volt, hogy jobban oda figyelek rád, hiszen tetszettél, de nem tudtam lépni, mert mégis csak ott dolgozom ez az egyik, a másik meg, hogy nem tudtam te egyáltalán mit érzel. Azért voltam rideg és kimért, mert nekem ott a munkámat kellett végeznem és nem hajthattam rád, mint Hammer a Balatonba. –mondom és látom egyre inkább kezd kétségbe esni.

- Akkor nem vagy benne az ötletembe? –kérdi elcsukló hangon és ekkor jövök rá, hogy jobb ha az õ szabályai szerint játszom és inkább elfelejtem azt, az indokokat miért nem lehetek vele.

- De benne vagyok Gabrielle. Sõt igazán remek ötlet. –mondom és odalépve elé finoman ölelem meg és feje búbjára adok egy puszit. Teljesen le tud venni a lábamról és utálom mikor így néz rám, mert nem akarom sírni látni.

- Most… most akkor titokban járunk? –kérdi el-el csuklóhangon.

- Igen Gabrielle. –Mondom lágy szelíd hangon és finoman megsimítva arcát emelem fel s hajolok le ajkaihoz. Hosszú érzelmes csókban részesítem, amit érzek viszonoz. Lassan szakadok el tõle és nézek a szemeibe. –Eljössz velem a discoba? Lassan sajnos nekem munkakezdés. –Mondom nagyot sóhajtva lemondóan és csak bízni tudok benne, hogy eljön velem.

- El… de nem hoztam magammal a pénztárcám. –Mondja nekem zavartan, amin elmosolyodok.

- Gabrielle nem is kell neked oda tárca, majd szólok a pultnál, hogy az én számlámra írják fel a fogyasztásod. –Mondom és finoman cirógatom meg az arcát. –Én ott leszek végig veled és vigyázok rád. Én édes kis Gabriellem.

- Gabrielle kérlek. – szólok tuána mert nem akarom, hogy így menjen el. Szerintem félre értette amit modntam.

- Ne aggódj nem mondok senkinek semmit, és afelõl sem kell tovább aggódnod, hogy erre járnék. Nem kell többet vigyáznod rám. Felmentelek az apámnak tett ígéreted alól. – Sõt most már tuti biztos vagyok benne, de nem tudok neki mondani semmit, mert már kiment.

Nagyot sóhajtva állok fel és megyek vissza a helyemre és próbálom kivárni, míg kijönnek a szórakozó helyrõl. Mikor megérkeznek finoman fogom meg a karját Gabriellenek.

- Gabrielle kérlek beszéljünk, ha végeztem a munkámmal. – kér meg bizakodva, hogy ad nekem egy esélyt.

- Miért, hogy megint elmond miért is nem lehet közöttünk semmi? Megértettem. És nem foglak bele vonni többet ezekbe a dolgokba. –jegyzi meg és kihúzza a kezembõl a karját én pedig lefagyva nézek rá, pedig ez nem jellemzõ rám. Már csak akkor térek magamhoz mikor a limuzin elhajt.

Hosszan nézek a kocsi után, de nekem még tart a munkám és egész este betölti Gabrielle a tudatomat. Alig tudom elhinni, hogy hagytam elmenni, anélkül, hogy megmagyarázhattam volna neki a dolgot. Szeretném meg keresni, de ha elmegyek hozzájuk az apja megtudná a dolgot, és nem éppen örülne neki, viszont Gabriellenek se akarok rosszat.

~*~

Egy és fél hét telt el azóta, hogy Gabrielle megcsókolt és elmondtam neki az igazat. Nem tudtam vele beszélni. Nem mertem még elmenni hozzájuk, de ma feltett szándékom elmenni. Gondolataimba mélyedve sétálgatok, amikor meglátom Gabriellet egy nagyon fura alak oldalán sétálni a parkba. Szemeim felcsillannak és oda sietek hozzá.

- Gabrielle. – szólítom meg bízva, hogy végre beszélhetek vele.

- Szia. Miben tudok segíteni? – kérdezi meg tõlem eléggé rideg és távolság tartón. Koránt se tetszik. Finoman simítom meg a vállát.

- Szeretnék veled beszélni. Négyszemközt. –Mondom szemeibe nézve komolyan mikor a srác lép közbe eléggé ocsmány módon.

- Hé száj le a csajomról! Én vagyok vele most randin és én fizettem azért, hogy lefekhessek vele. –mondja és egy pillanat alatt elpattan az agyamban egy ér. Gabriellere nézek komolyan és óvón és védelmezõn tolom a hátam mögé.

- Õ nem egy csaj, hanem Gabrielle és egy ebéd miatt nem fog neked hanyatt dõlni szóval addig kopj le, míg szépen mondom. –Mondom nyugodtságot árasztva hangomból, De Gabrielle elõtt állok nem hagyva, hogy hozzá érhessen, vagy elkaphassa.

- Húzz el innen zsúr pubi! –morran rám az alak, de csak felhúzom a szemöldökömet és próbálja elkapni Gabrielle karját mellettem, de az én reflexem gyorsabb és megragadva a karját és egy egyenest indít meg felém.

Verekedésbe kezdünk, de végig figyelek arra, hogy ne sérüljön Gabrielle, mert azt nem bocsájtanám meg magamnak, viszont a srác kerül ki vesztesül és alig tudott nekem sérülést okozni. Mikor végre eltakarodik aggódón nézek Gabriellere.

- Jól vagy? –kérdem elé lépve finoman megsimítva karját.

- Jól! De mégis mit képzelsz magadról? Azt mondtam, hogy felmentelek a testõrség alól. –vágja a fejemhez elrántva a karját. –Nem akarlak látni! El akarlak felejteni! –mondja ingerülten, de megrázom a fejem.

- Gabrielle én nem követtelek. –mondom neki lágy hangon.

- Nem tudom elhinni Zerius, hogy követtél! Mégis hogy tehetted ezt? –kérdezi szemeimbe nézve és látok benne valamit, ami koránt se tetszik. Mindjárt sírva fakad. Valami nagyon nyomja a lelkét és én azt hiszem tudom mi.

- Gabrielle én nem követtelek! Én csak megláttalak és beszélni szerettem volna veled. Már azon gondolkodtam elmegyek hozzátok, hogy tudjak veled beszélni, de nem akartam neked rosszat atyád elõtt. –Mondom szemeibe nézve.

- Miért csinálod ezt?! Azt mondtad nem akarsz tõlem semmit! –kezd hangja egyre sírósabbá válni amit nem bírok tovább.

Odalépve hozzá szorosan húzom magamhoz és ajkaira tapadva csókolom meg érzelmesen. Minden érzésemet bele adom ami iránta van és a lehetõ leg tovább húzom el a csókot amit viszonoz, s nem is lök el. Finoman mégis határozottan tartom karjaimban és nem akarom elengedni. Lassan engedem el és a vállára adok egy puszit és a fülébe suttogok lágy hangon.

- Gabrielle én azért mondtam azt, hogy nem lehetek veled, mert nem akarom, hogy úgy érezd, hogy kitoltam veled. Azt hittem olyan oldalán szeretnél lenni, akinek semmi… az ég egy adta világon semmi köze nincs atyáshoz és a maffiához, de nekem van. Én nem félek atyádtól… én azt szeretném, ha te boldog lennél, akár velem, akár nélkülem. –suttogom neki lágyan és nem akarom elengedni az ölelésbõl.

- Szia. – köszön nekem mosolyogva.

- Szia. Régen voltatok itt. – köszönök én is, bár nem tudom megállni, hogy nem jegyzem meg a magam rideg módján. Sajna kénytelen vagyok így beszélni vele is melóhelyen.

- Ne haragudj érte kérlek. – mosolyodik el kacéran. Atya ég, ha tudná mennyire csábítónak találom. Csak két gond van. Az apja egy maffia vezér és kinyír, ha kavarnék a lányával. Kettõ melózom. – Beengedsz minket? – kérdez rá arra, amire úgy is tudja a választ. Kioldom a szalagot és beengedem õket, most viszont végig is simítja a karomat, ami kicsit meglep.

Egy kis idõ után egyedül hagyom a társamat az ajtóba, mert bírja õ egyedül is. Bemenve tekintetemmel keresem meg Gabriellet és a lányokat. Nem akarom, hogy baja essen és azt se, hogy elvigyék. Na de arról se tudhat, hogy atyja a biztonságának szavatolásával bízott meg. Nagyot sóhajtva dörzsölöm meg homlokomat ördögi kör. Kezdesz bele szeretni abba, akit meg kell védened. Egy pillanatra hunyom be a szemem és máris rendbontásra tolakodásra kapom fel a fejem. Gabriellet fogta meg egy ittas pali. Miért van egyedül? Hol vannak a barátnõi? Lassan indulok meg.

- Szia cica.

- Nem vagyok a cicád és engedj el. – olvasom le szájáról a válaszát és tolja is el magától, nem kell több sietõsebbre veszem a lépteim.

- Na ne ficeregj ennyire, vagy ennyire kívánós vagyok, hogy mást is szeretnél, hogy ennyire izgatsz? – olvasok továbbra is a szájukról, mert hallani nem igazán lehet a hangos zenétõl, viszont már nem vagyok messze. Ölébe húzza és elkezdi a nyakát csókolgatni, de látom Gabrielle arcán az undort.

- Hagyj békén. Engedj el. – már szinte kiabálja szegénykém és mielõtt mellét foghatná meg megragadom a férfi kezét.

- Haver engedd el a hölgyet. –szólok rá mély komoly hangon.

- Ne szólj bele a lány magától ült ide. – mondja vigyorogva, de látom Gabrielle fejrázását, így erõsebben szorítom meg a csuklóját.

- Engedd el és takarodj a klubból. – mondom határozottan, de csak nem akarja elengedni, így hátra csavarva a kezét Gabrielle ki tud szállni az ölébõl és mögém lép felsõm megfogva, aminek nagyon is örülök.

Elkezdem kivezetni a fickót és Gabrielle ezt hagyja is. Mikor kiraktam a szûrét visszamegyek hozzá, mert szeretném tudni, hogy minden rendben van-e vele.

- Minden rendben van Gabrielle? – kérdezem meg aggódón, amire egy kedves mosolygós biccentést kapok.

- Igen köszönöm szépen, hogy közbe avatkoztál. – mondja hálásan, majd odalép hozzám és megfogva a vállam kapok arcomra tõle egy puszit, amire megköszörülöm a torkom, hogy ne hozzon zavarba.

- Nincs mit. Haza vigyelek?

- A barátnõim is itt vannak. Nem akarom itt hagyni õket. – válaszolja nekem és furcsállom, hogy hagyták ezt az egészet a barátnõi. A kezeit nem vette le a vállaimról. Jól esik közelsége.

- Akkor hogy hagyhatták, hogy ezt tegyék veled?

- Mert hozzád indultam, amit tudtak is és nem látták, hogy közben engem elvittek más felé. – meséli el röviden a történteket, ami viszont meg lep, hogy hozzám indult.

- Igen? És miért indultál felém? – kérdezem meg megdöbbenésemben. Kicsit ajkába harap úgy néz a szemeimbe. Nem tudom mit szeretett volna, de nagyon remélem, nem kezdett el irántam érzelmeket táplálni, mert nem tudnám átverni, hogy végtére is én lennék egy testõre itt a bárban.

 - Ezért. – mondja és vállaimról kezei nyakamra siklanak és lábuj hegyre állva ajkait tapasztja enyéimre.

Szemeim kitágulnak, ahogy csókot kezdeményez velem, ám nem tudok ellenállni édes ajkainak simogatására. Finoman hajolok lentebb, hogy ne kelljen annyira pipiskednie. Kezeim derekára simulnak, majd finoman ölelem át, miközben viszonozni kezdem csókját. Lágyan mégis határozottan csókolom, és lassan elszakad ajkaimtól. Hamar kinyitom szemeim, de õ még zavarában csukva tartja. Finoman végig simítva hátát csúszik át oldalán kezem fel vállaira és nyakán tova arcára. Lehajolva hozzá teljesen derekán pihenõ kezemmel húzom teljesen magamhoz és ajkaim vissza tapasztva övéire csókolom meg mohóbban mégis lágyan. Nyelvemmel cirógatom végig ajkait és finoman közéjük furakodva invitálom érzéki táncba nyelvét.

Alig hiszem el, hogy ezt teszem, hiszen megvédenem kellene nem felcsípnem. Lassan és óvatosan engedem el a csókból és nézek mélyen szemeibe, mikor kinyitja azokat.

- Gabrielle kérlek gyere velem. –mondom neki és nehezen engedem csak el mikor bólint.

- Rendben Zerius. –ad hangot egyetértésének és finoman kezét fogva megyek el az egyik hátszó szobába ahova kevésbé szûrõdik be a zene. Általában itt sötét üzletek köttetnek, de most szabad a terem. Mikor bemegyünk és becsukom az ajtót körbenéz és felém fordulva látom kérdést a szemébe.

- Honnan tudom, hogy ez itt van? –teszem fel helyette a kérdést.

- Mondjuk úgy, hogy vannak kapcsolataim. –mondom elhúzva a szám keserûen. Nagyot sóhajtok.

- Mégis miféle kapcsolataid? –kérdi kicsit rémülten.

- A húgom a szomszéd város yakuzza fiának a felesége. –Mondom ki sóhajtva lemondóan. Finoman megfogva kezét ültetem le a kanapéra és elé térdelve fogom meg térdén a kezét. Mélyen nézek a szemeibe.

- A… akkor azt is tudod ki az apám? –kérdi még inkább megrémülve. Bólintok kérdésére. Szájához kapja szabad kezét. –Zerius én… én nem vagyok olyan, mint az apám. –mondja egybõl.

- Gabrielle nyugodj meg kérlek. Tudom, hogy nem vagy olyan, mint édesapád. –Mondom megsimítva arcát és leveszem szája elõl a kezét. –Gabrielle kérlek jól figyelj rám…

- Ugye nem dolgozol neki? –kérdi kétségbe esetten. Ezek után mégis, hogy mondjam el neki az igazat. Nem tudok hazudni és egy kapcsolat alapja az igazság, bár… miért is jutnak ilyenek az eszembe? Hisz csak két csók volt…

- Én nem tartozom egyik bûnszövetkezethez sem… olykor szívességet kérek, amit testõrséggel hálálok meg, de nem több. Én tisztelem a törvényt, de spicli sem vagyok, hogy bárkit is felnyomjak a rendõrségen és nem sokat tudok ezekrõl a dolgokról, és nem is akarok tudni. Volt egy eléggé zûrös ügyem és atyádhoz irányítottak. Megtette nekem a szívességet, és cserébe azt kérte, hogy ha ebbe a bárba jössz figyeljek oda rád jobban,hogy ne vihessen el senki. Gabrielle… én nem kezdhetek ki veled. Nem azért, mert nem tetszenél, vagy nem kedvelnélek… hanem mert nem szeretnék veled kitolni. –Mondom el õszintén a dolgokat és a gondolataimat. Bízom benne, hogy nem fog emiatt megutálni.