- Amint leteszed a gyógyszert lesznek. – állapítom meg egy halovány mosollyal.

- Tudod kicsim a nagy pakolásban egy hete a házban hagytam, ahol felnõttem. – mondja el nekem a dolgokat és aggódni kezdek. Hiszen egészség ügyi okokból kell neki.

- Mióta nem szeded? És nem lesz belõle baj, hogy nem szeded? – kérdezem meg aggódón és csak egy pillanatra nézek rá. Nem szeretném, hogy baja legyen.

- Egy hete nem szedem és nem lesz belõle baj. Beszéltem a nõgyógyászommal is. – nyugtat meg szerelmem, amire kicsit megkönnyebbülök. Nem akarom, hogy baja legyen.

- Akkor lehet, hogy lesz egy kis unokahúgom, vagy unokaöcsikém? – kérdezi meg Rin izgatottan felpörögve.

- Nincs kizárva, de nektek mikor lesz már pici? Hiszen már együtt vagytok egy pár éve. – jegyzi meg szerelmem, és igaza van.

- Próbálkozunk és majd lesz, amikor lesz. – állapítja meg húgom, amire kicsim is elmosolyodik. Az út hátralévõ részében már felhõtlenebbül beszélgetünk.

~*o*~

Egy hét telt el mióta az új kertes házba költöztünk kicsimmel és szerencsére hamar találtam munkát és szerelmem is. Bár van, hogy egymás nélkül kell aludnunk, de sajnos a munka már csak ilyen. Nagyon boldog vagyok szerelmemmel. Én most indulok el a munkába és mivel Gabrielle délutános volt, így õ most végez. Csörög is a telefonom, amit egybõl felveszek.

- Szia kicsim. –szólok bele a telefonba kellemes mosolygós hangon.

- Szia szerelmem. – szól bele õ is vidáman. – Most végeztem és megyek haza. – sétálok a munka helyem felé.

- Ennek örülök, én viszont most indultam el itthonról. Bejössz majd a bárba?

- Jó lenne, de eléggé elfáradtam. Lehet pár percre bemegyek, hogy lássalak, mert nagyon hiányzol. – mondja õszintén és nekem is nagyon hiányzik, de ha fáradt inkább pihenjen.

- Ha fáradt vagy… - kezdem el mondani, de teljesen végig nem tudom, mert halom kicsim sikítását az idegen hangot, na meg hogy csattan a telefon a földön. Azonnal rohanni kezdek a menhely felé véve az irányt és szólongatom a telefonba, de nem válaszol. Mire oda érek csak a telefonját találom meg.

Teljesen ideges leszek és hívom sógorom, majd kicsim apját.

~*o*~

Már 3 napja keresik szerelmemet és egyszerûen bele õrülök a várakozásba mire csörög a telefonom és kicsikém apja, hogy megtalálta õt. Mindent eldobva, meg persze elzárva rohanok a megadott címre és az apjával együtt rontunk rá a házra. Leütve kezdjük el keresni.

- Oda lent van a pincében! –kiáltja el magát após jelöltem és vállal betörve az ajtót siet le én pedig összeszedve a tagokat kötöm ki õket egy-egy székhez. Az tuti, ha valami baja lett akkor bizony keservesen meg fogják bánni. Én is lerohanok és látom apja oldozza ki a bilincsbõl. és ugrik a nyakába, de látom rajta a fájdalmat.

- Kicsim minden rendben veled? –kérdem aggódón oda lépve és ezek után,hogy meghallja a hangom az én nyakamba borul és bújik hozzám.

- Annyira féltem! Én mondtam nekik, hogy az apám nem fog értem fizetni! –Mondja kétségbe esetten és az apjára nézek.

Sokkos állapotban van, ezért lehet nem ismeri fel. Ölembe kapva visszük be a kórházba és megmûtik a kézfejét ugyanis szilánkosra tört és miután megmûtötték egy kórterembe tolva megyünk be mind ketten.

- Kicsim most már nincs semmi baj. –mondom neki nyugtatásként és finoman simogatom arcát.

- Õ mit keres itt? –kérdi ingerülten apjára nézve.

- Kicsim… õ mentett meg õ talált rád. Én bárhol kerestelek nem találtalak meg. –Mondom szomorúan el az igazságot.

- Pedig azt ígérted megvéded. –morran fel após jelöltem és kelletlenül az ajkamba harapok.

- Igen azt ígértem megvédem, de kalitkába még se zárhatom. –Mondom apjára nézve, aki viszont tudja mire értem.

- Hogy? Apa mentett meg? –kérdi szerelmem elcsodálkozva.

- Igen atyád volt aki megtalált és értesített… ketten mentünk el érted de õ szabadított ki. –Mondom kedvesemre nézve és finoman simítom meg az arcát. –Hogy tört el a karod? –kérdem érdeklõdve.

- Hát… szabadulni akartam a bilincsbõl és egy kõvel mellé csaptam és a kezemre ütöttem. –Vallja be az igazat és nagyot sóhajtok.

- Nem bíztál benne, hogy megkereslek, vagy megkerestetlek? –kérdem kicsit csalódottan.

- Lányom! Én azért tagadtalak ki, hogy boldog teljes életed lehessen Zerius oldalán, úgy hogy ilyenek nem történnek meg, de belátom ostoba voltam, én viszont már nem tudok kiszállni a dolgokból. –Mondja apósom szomorúan sajnálkozva. –Én szeretlek kicsim és az amit tettem csak megjátszott volt. Bár tény egyedül az õrök és a võlegény volt beavatva senki más, mert tudni akartam, hogy Zerius mennyire szeret téged és képes-e harcolni érted. –mondja el azt újra amit akkor mondott és csak bízom benne, hogy kicsim most meg hallgatja.

- Menjünk. – kér meg. – Nem akarok tovább itt lenni. – néz rám és nem akarja mutatni, hogy mennyire fáj neki, de én nagyon is jól tudom. Elindul kifelé én pedig sóhajtva rázom meg a fejem. Egyszerûen nem tudom elhinni, hogy ezt tette az apja.

Kicsimmel tartok és a kocsiba beültetem és megköszönve a srácoktól a segítséget ülök be a kocsiba és megyek el hozzájuk, hogy összepakoljuk a dolgait. Visszaérve megy fel egyenesen a szobájába, én pedig vele tartok. Akármennyire is erõsnek mutatja magát én tudom, hogy ez neki nagyon fáj. Leveszi a menyasszonyi ruhát, amiben egyébként rendkívül csinos volt, bár ha magunkkal vinnénk, se hiszem, hogy még egyszer felvenné.

- Nem viszek sokk cuccot, csak ami tényleg lényeges. – jelenti ki keményen és tényleg csak olyan dolgokat pakol el, ami édesanyjához köti, de az apjához nem. Ruhákat is megválogatja, ahogy mindent. Egy naplót és egy képet tesz el.

- Ezt nem szeretnéd hozni? – emelek fel egy fotót felé ahol édesapjával együtt van.

- Nem. – vágja rá és el is fordítja azonnal a fejét. – Nem ismerem azt az embert, aki mellettem van. Arról nem is beszélve, hogy gyûlölöm.

Odamegyek hozzá és finoman mégis biztonságot nyújtón ölelem meg. Simogatni kezdem a hátát, de akkor se kezd el sírni, pedig lehet jobb lenne, ha kiadná magából. Aggódom érte és utálom, hogy ilyennek látom. Nem tudom megérteni az apját. Mellém céloztak, nem hiszem, hogy ennyire bénák lennének, hogy ne találjanak el. Egy golyó se talált el szóval tuti, hogy itt valami van a háttérben.

- Nem akarok tovább a számomra ismeretlen szobában lenni. – venné fel a bõröndjét, de én ezt koránt se hagyom neki. Elõtte kapom fel és együtt indulunk meg kifelé. Az ajtó felé igyekszünk, mikor atyja jelenik meg szerelmem elõtt, de dacosan húzza ki magát sértõdötten és rá se pillant, ami igazából jogos reakció lenne, ha nem érezném azt, hogy valami van itt a háttérben.

- Lányom.

- Kinek szólt ne haragudjon én nem ismerem magát. Semmi közöm nincs magához. – mondja ridegen és úgy megy tovább. A makacsságot volt kitõl örökölnie.

- Gabi legalább meghallgatnál? – kérleli kicsimet.

- Maga tudja a nevemet? – tettet meglepettséget, de én ehhez nem tudok most mit hozzá fûzni. – Képzelje engem nem érdekel.

- Kicsim hallgasd meg, hogy mit szeretne mondani. – kérem meg, mert engem viszont érdekelne, mit akar mondani.

- Te nem voltál ott, amikor azt mondta, hogy többet nem vagyok a lánya és éljek szegénységben veled? – kérdezi meg tõlem.~De igen ott voltam, és koránt sem fogunk szegénységben élni… biztos az anyagi forrásom és nem keresek rosszul.~ – Megyek, hogy veled éljek és lehet nem lesz annyi pénzünk, mint neki van, de soha nem lesz olyan boldog, mint amennyire én leszek veled, mert a pénz nem boldogít, csak kapzsivá teszi az embert. Keressen magának mást, akinek az élettét irányíthatja, mert engem elfelejthet. – jegyzi meg és tovább sétál. Nagyot sóhajtok.

- Gabrielle lányom én csak neked akarok jót a te érdekedben mondtam mindenki elõtt, hogy nyugodt életet élhess és ne kelljen azon rettegned, hogy mikor keresnek meg. – kezd el beszélni apja, amire megáll, de nem fordul meg. – Ez csak teszt volt az egész, hogy Zerius hûségét teszteljem feléd, hogy meddig képes elmenni érted. Bocsánat, hogy így tudtam meg, de az embereim ezért is lõttek félre. Meg így Zeriusnak sem kell belépnie a szervezetünkbe. – mondja, de kicsim erre csak mérgesen fordul meg és egy jókora pofont lekever neki, ami még nekem is fáj.

- Nincs semmi keresni valónk itt menjünk kicsim. – kér meg és elfordulva megy ki a kocsihoz. Jó oké sejthettem volna hogy teszt, bár azért ezt nem csak így lehetett volna elintézni, de mindegy.

- Kicsim. – szól utána, de szerelmem nem áll meg, hanem kimegy.

Én még ott maradok, de nem sokat beszélünk, igazából megígérem neki, hogy vigyázok a lányára és szeretem, bár ezt kérnie sem kell. Szeretem Gabriellet és ez nem is fog változni, hiszen nem minden nap sétálok golyózápor közepette szerelmemért egy templomban, bár örültem volna, ha ezt nem kell megtennem, de meg tettem és komolyan mondtam, ha a pokolba is kell elmennem, nem fogok meghátrálni. Szó esett arról is, hogy nem kellett volna kitagadnia, lett volna rá más lehetõség, hogy ne kelen belépnem a szervezetébe, de így határozott. Hozzá tettem, hogy a lakcímem változni fog.

Végül elköszönve megyek ki a kocsihoz és beülve kicsim mellé mielõtt bármit mondhatnék õ kezd bele a mondandójába.

- Bármit beszéltél vele, nem érdekel. Nem az én apám többet. – jelenti ki komolyan. - de kérlek menjünk haza. – kérlel és csókot is kapok, amit viszonzok. – ja és kérlek felejtsd el, hogy beállsz közéjük, mert akkor sem fogok már visszajönni, ha beállsz, akkor engem veszítesz el. – mondja véresen komolyan. – A gyerekeinknek nem akarok olyan életet, mint amilyen az enyém volt, hogy ne lássák az apjukat, vagy éppen az anyjuk hal bele abba, mert az apjuk azzal foglalkozik, amivel nem kéne. – hosszan nézek rá és csak megsimítom az arcát egy mosollyal.

- Meg mondtam kicsim én nem akarom, hogy több közöm legyen a bûn szervezetekhez, mint a húgom… - mondom neki én is komolyan és a kezemet a kormányra téve indítom be a kocsit és vezetek haza. – Mit szólnál, ha elköltöznénk abba a városba, ahol a húgomék vannak? Bárt ott is találok, ahol dolgozhatok, sõt… több is mint itt. –Mondom ki ötletemet.

- Ez nagyon jó ötlet, de tényleg ha nem bánod. –mondja nekem elmosolyodva. Végre mosolyog.

- Ha bánnám akkor nem mondtam volna. –Mondom ki õszintén elmosolyodva és egyenlõre abba a lakásba vezetek el, ahol még lakom. Leparkolva a garázs részben szállok ki szerelmemmel, és a bõröndjét én viszem fel.

A nap hátra lévõ részében házat nézünk a másik városban és mikor sikerül egy számomra elérhetõ áron lévõ házat kinézni, ami mind kettõnknek tetszik is fel is hívom az ügynökséget és elkezdem a papírok intézését. A munkahelyemen is felmondok és megbeszélem mikor kellene mennem a papírokért és neki állok munkát keresni. Gabrielle húgommal közli a remek hírt és sokat is beszélgetnek.

~*o*~

Egy hét kellett mire sikerült mindent elintéznem és ma jönnek a költöztetõk is. Szerelmemmel becsomagoltunk minden holmit ami az enyém és nem a lakáshoz tartozik. Szerencsére vissza kaptam két havi kaukciót és 3 havi lakbért, mert mindig félévre elõre kifizettem, így szerencsére futotta a ház elsõ részlete belõle, ugyanis kertes saját házat veszek magunknak.

- Kész vagy kicsim? Itt vannak a költöztetõk. –Szólok be neki a hálóba.

- Igen kész vagyok szerelmem mehetünk. –Mondja mosolyogva és elkezdjük a költöztetõket irányítani. Elõbb a bútorokat viszik le, kanapé, ágy mosogató gép, és a szekrények, ugyanis ezeket én vettem és ezt visszük is magunkkal, még a tv is az én tulajdonom. Segédkezem a cipekedésben.

Közben Húgom is megérkezett, hogy segítsen a költözésben, de elkésett, így Gabriellevel beszélget. Jó látni mosolyogni, bár tudom, hogy akkor sem teljesen igaz a mosolya mert legbelül bántja az, amit az apja tett. Nem tudom hogy békíthetném ki õket, bár igazából mind kettejüket megértem, így inkább én ebbe nem szólok bele. Szerelmem mellett maradok és õ neki fogok segíteni. A kocsiba ülünk be hárman.

- Nos? Akkor mehetünk lányok? –kérdem mosolyogva.

- Igen! Már alig várom, hogy lássam az új közös házunkat. –Mondja kicsim boldogan, aminek igazán örülök. Húgo nyom a kezembe egy boritékot.

- Ez a tiétek! A férjem és én döntöttünk együtt úgy, hogy beszállunk a házatok kifizetésébe. –Mondja mosolyogva, de az én arcom elkomorul és vissza adom neki.

- Tedd el és max elköltitek ketten együtt, de a házat önerõbõl fogom kifizetni.

- De Zerius! Ezt vedd ajándéknak! –mondja hugi nyûgösebben.

- Nem Rin… én fogom kifizetni abból a pénzbõl, amiért megdolgozom. Még ha két mûszakot kell elvállalnom az sem fog érdekelni. El tudom látni magam és a kedvesemet is és a ház részleteit is ki fogom tudni fizetni, úgy, hogy kicsimnek nem kell dolgoznia, ha csak nem szeretne. –Mondom véresen komolyan és beindítom a kocsit.

- Nem foglak elengedni és meg foglak védeni. – simogatom finoman és nyugtatom, mert bizony a pokolba is elmennék érte.

- Majd lehet segítséget kell kérnünk Rin-tõl. – mondja nekem miközben a mellkasom simogatja. Nos igen, talán nem ártana segítséget kérnem tõle, de nem igazán szeretem az ilyet.

- Beszélni fogok vele, de egyenlõre most csak veled foglalkozok és azzal, hogy itt vagy velem.

Az estét nyugodalmasan töltjük el egymáskarjaiban, ami nagyon jól esik. Nem kellenek szavak, mert mind ketten ugyan azt érezzük és meglepõ módon mind kettõnknek ugyan az is kell.

~*o*~

Másnap délelõtt is jól megvagyunk és kicsit olyan, mint ha már itt is lakna velem egy ideje, amit egyáltalán nem bánnék. Nagyon boldog vagyok szerelmem mellett és épp a kanapén ülök vele karjaimban tartva, mikor hirtelen törik be az ajtót. Felpattanunk mind ketten, de hátam mögé tolom Gabriellet védelmezõen.

- Maguk állatok mit akarnak? – kérdezem ingerülten kicsim elõtt állva.

- Gabrielle kisasszonyért jöttünk. Az apja küldött minket. – sejtettem, hogy ránk fognak találni, csak bíztam benne, hogy késõbb. – Azt üzeni, hogy egy hét múlva lesz az esküvõ és ha nem jön velünk, akkor magával végezzünk. – engem nem érdekel, ha meg is ölnek, de nem engedem,hogy elvigyék szerelmemet, de megállít, és kilépve mögülem indul el feléjük.

- Ne öljék meg. – mondja szomorúan. – Magukkal megyek.

- Kicsim nem mehetsz velük. – meg fogom a kezét, hogy ne menjen.

- Nem akarok, de ha te meg halnál az én életemnek is ott lenne vége. Nem lenne miért élnem. – válaszol nekem és megölelve hajol fülemhez. – Nem foglak elhagyni. Nem megyek hozzá senkihez. – még egy csókot kapok tõle, félek, hogy az utolsó. Legszívesebben tombolnék.

- Nem vihetik el. – próbálom kiszabadítani kicsimet, de nem tudom. Tehetetlenül nézek utána és mikor kilépnek az ajtón egy õr ott marad nálam és a pisztolyt szegezi rám. Addig marad míg oda nem szólnak neki, hogy Gabrielle otthon van. Akkor meg el kedves szavakat nekem mondogatva, hogy hagyjam békén a lányt mert különben meghalok.

Hááát már így is a halálomon vagyok, hogy nem tudok kicsimen segíteni és nem lehetek vele. Idegesen kezdek fel-le járkálni a lakásba és terveket szövök, hogy miként hozzam ki. Este szólal meg a telefonom és a húgom az. Elmondja nagyjából, mit beszélgetett Gabriellevel, de máris mennék kiszabadítani, viszont húgom is türelemre int. Ez a legrosszabb, amire megkérhetnek.

~*o*~

Kín keservesen telik a hét és a falat kaparom. Összeszedtem pár igen kemény havert és bizony az esküvõre tartunk. Odaérve iktatjuk ki csendben az õröket és szerencsére olyan pillanatban érkezem, amikor a ceremónia azon részhez ér, mikor megkérdik van-e ellenvetése bárkinek a frigyet illetõen.

- Nekem van! –Kiáltom el magam és egyenesen az oltár felé indulok meg, amikor a galériáról fegyverek kibiztosítását hallom meg és szegezõdnek rám a pisztolyok csöve. Egy pillanatra torpanok meg és nézek kicsim szemeibe elszántan, mégis bocsánat kérõen.

- Ha csak megmozdul lõjétek le. –adja ki a parancsot a drága vezír.

- Neh! –Sikolt fel kétségbe esetten kicsim és rohanna oda hozzám, de a võlegénye megragadja a karját és ott tartja. Nyálas képû ficsúr.

- Ereszd el Gabriellet! –Morranok rá és villámló szemekkel nézek a srácra, de nem ereszti. Hát jó! Inkább haljak meg, de nem fogok Gabrielle nélkül élni.

Elindulok vész jóslóan feléjük, de az õrök nem lõnek, pontosabban mellé. Ez kezd igen csak gyanús lenni nekem. Kicsim arcán a félelmet és a kétségbe estét látom, e mikor oda érek nagyon közel a golyó „zápor” abba marad. Odalépve a srác akar rám csapni ellökve Gabriellet maga mögé. Rossz húzás. Az öklét fogom meg és erõs ropogással csavarom meg a megragadott tagját és a földre kényszerül. Elengedve lépek kicsimhez és kezét finoman megfogva ölelem át magamhoz.

- Ki juttatlak innen. –suttogom neki szorosan magamhoz ölelve és az apjára nézek. –Az õrei nagy része kábultan fekszik odakinn… jobb, ha feladja! Nem fogom hagynom, hogy olyanba kényszerítse a lányát, amit nem akar megtenni.

- Zerius te bolond! Miért nem bízol bennem?! –kérdi kicsim sírós hangon, én pedig ránézek. Megsimítva az arcát törlöm le könnyeit. Bocsánat kérõn nézek szemeibe.

- Nem benned nem bízom kicsim. Csupán nem tudtam a babárjaimon ülni. Szeretlek és a pokol legmélyére is utánad megyek, ha kell. –Mondom neki finoman cirógatva az arcát.

- Én meg nemet mondtam volna a pap elõtt faképnél hagyva az oltár elõtt ezt a balféket. –Bök a földön heverõre. Beszélgetnénk tovább, amikor egy taps szakítja félbe. Após jelöltem áll fel és néz egyenesen ránk. Gyilkos pillantást vetek felé.

- Szép jelenet, de itt az ideje, hogy tényleg meghallj. Hogy merészeled tönkre tenni az esküvõt családom boldogságát tönkre téve? –kérdi az én szám íze pedig eléggé fanyar lesz.

- Én nemet mondok a házasságra! –Mondja ki kicsim az egész család elõtt és általános megrökönyödés van mire drága apja arca eltorzul.

- Komolyan mondod leányom, hogy nemet szándékoztál mondani jövendõbelidnek?

- Igen! –Mondja határozottan. Zeriust szeretem, és nem vagyok hajlandó elhagyni! Szeret engem és én is õt! –mondja kicsim. Szavaival simogatja a lelkem, ám nem várt fordulat történik.

- Ez esetben leányom… nincs más választásom. –Mondja komoly arccal. –Kitagadlak a családból! Nem vagy többé a lányom! –Mondja kemény szavait és elfordulva megy kifelé a templomból. A fegyvereseket is leparancsolja fentrõl egy intéssel. – Légy boldog a szegénységben Zeriussal. A ruháidat holnap estig vidd el a házamból.

- Szívesen. – válaszolom vágytól fûtötten.

- Egy pillanat. – Felül elhúzódva tõlem. Hosszan nézek utána és kicsit szomorú vagyok, hogy elvonja magát tõlem. Kivesz a táskájából egy kis dobozt. Kíváncsian figyelek. – Tessék. – nyújtja felém. – Én sem felejtettem el azért. – jegyzi meg és finoman veszem el, de most teljesen más jár a fejemben. Lerakom a kisasztalra.

- Ne haragudj, de késõbbre halasztom a bontását. Eléggé feltüzeltél az elõbbi csókoddal. – jegyzem meg neki bocsánat kérõen és magamhoz ölelve csókolom meg és egyenesen a hálószobámba viszem.

Hosszú csók áradat közben viszem be a szobába és közben a ruhák is lekerülnek rólunk, és egy fergeteges forró éjszakában részesítem. Szerencsére oda enged a mézes csuprához, ami hihetetlenül jó érzés, és hosszan kényeztetem, de végül elveszi tõlem és együtt élvezzük tovább az éjszakát. Nagyon imádom Gabriellet és nem fogom engedni harc nélkül, hogy elvegyék tõlem.

~*o*~

- Zerius. – szól kicsim halkan, m kinyitom az ajándékom, ami nagyon tetszik és egy csókot is adok ajkaira. Egybõl felcsatolom a karórát.

- Mondjad kicsim. – mondom szemeibe nézve simogatva hátát finoman.

- Holnap tudod lesz egy bál vagy ahhoz hasonló. – meséli nekem. – Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem, meg a bálon vagyis a bál után meg elmondanám apámnak, hogy mi a helyzet kettõnkkel. – avat be a tervébe. – Szeretlek és úgy érzem, hogy te tényleg nem akarsz kihasználni és tényleg engem szeretsz és ez alatt az egy hónap alatt számomra is kiderült, hogy nem csak egy szimpla fellángolás az, amit irántad érzek. – vallja be érzéseit, ami megdobogtatja a szívem és mosoly húzódik ajkaimra.

- Nagyon szeretlek kicsim. – fektetem hátára és szenvedélyesen csókolom meg. – Benne vagyok mindenben teljes mértékben. Elmegyek veled és ott leszek melletted, amikor elmondjuk apádnak mindent. – mondom boldogan és finoman simítom meg arcát. –Köszönöm az ajándékot. Nagyon tetszik kicsim. –Mondom neki és újra megcsókolom. Igyekezni fogok, hogy mindig boldog legyen mellettem. Megölel én pedig mellé feküdve ölelem át és így pihenünk, majd alszunk el.

~*~

Másnap napközben nem találkozunk, mert sok a dolga, reggel viszont rendkívül jó volt mellette ébrednem. Az estélyre készülnek, bár nem tudom, mire fel szervezik. Azért remélem jól fog az is sikerülni.

Olyan hét fele érkezem meg és olyan jó lenne kicsimet ölelni és mindig mellette lenni, de beszélgetnie is kell másokkal is, bár én általában mindig vele tartok és feltûnõen a környezetében maradok. Egyszer amikor csak ketten vagyunk após jelöltem kezdi kocogtatni a poharát és mindannyian ránézünk.

- Kedves vendégek. Tudom, hogy hirtelen jött ez a kis esélyt, amit szerveztem, de nagy öröm érte a családomat és ezt szeretném megünnepelni veletek. – vezeti fel és érdeklõdve hallgatom. Kicsit meglepõdöm a felvezetésen. – Az öröm még pedig nem más, hogy a drága lányom férjhez fog menni. – MIVAN?! Én még meg se kértem Gabrielle kezét az apja meg nem is tud rólunk? Ez így nem jó.

- Nem. – mondja szerelmem és rázni kezdi a fejét.

- Gabrielle. Errõl nekem nem miért nem beszéltél? – kérdezem meg kicsimtõl döbbenten, mert ha ez igaz, akkor csak játszott velem?

- Mert én sem tudtam róla. – mondja, de valahogy most le vagyok sokkolódva. Megfogja a kezem és apjához húz, bár nem tudom miért is csinálja. Miért akar még el is veretni? – Apa! –szól neki, de láthatóan társaságban beszélget.

- Gabrielle. – szólítja meg apja és mondana valamit, de Gabrielle leinti.

- Apa beszélnünk kell most. – mondja nyomatékosan, de én egyenlõre csak kicsim mellett állok, nem tudom most mit szeretne.

- Nem érek rá kicsim a részleteket, majd megbeszéljük.

- Apa én nem fogok senkihez férjhez menni. Maximum Zerius-hoz. – mondja ki komolyan. – Õt szeretem és járunk már egy hónapja. – mond el mindent és az „ünneplõ” tömeg elhalgat még a zene is és minden szem ránk szegezõdik. Apja szemei elkerekednek, majd rosszallóan pillant rám, én pedig kicsim mellé állok és finoman ölelem át a derekát.

- Igazat mond Gabrielle. Szeretem, és nem fogom hagyni, hogy elvegyék tõlem. –Mondom szembe szállva apjával.

- Mégis hogy képzelted ez kislányom? –fakad ki felháborodva az apja. – Zerius téged meg arra fogadtalak fel, hogy megvédd, nem arra, hogy beleszeress a lányomba. –Mondja felmorranva és persze a vendég sereg is minket néz.

- Lehet arra kért meg uram, de nem volt a kikötésébe, hogy közben nem szerethetek bele. –mondom és szorosan húzom magamhoz óvón Gabriellet, aki szintén kiáll értünk, ami jól esik.

- Én kezdeményeztem Zeriusnál és nem õ nálam! Apa én nem megyek hozzá senki máshoz csak hozzá! Szeretem és boldog vagyok vele! – Mondja felháborodottan.

- De egyáltalán nem a rangodhoz méltó! –Fakad ki és összehúzza a száját.

- Uram talán jobb lenne, ha ezt nem itt beszélnénk meg. –hívom fel a figyelmét, amire szerencsére észbe kap és elindul az irodájába, mi pedig követjük.

Az irodába persze nem sokra jutunk az apjával, a vége csak az, hogy az õrökkel vitet ki és eléggé csúnya verekedés lesz belõle. A vége csak az lesz, hogy engem leütnek Gabriellet meg a szobájába zárják be külön választva minket. Késõbb az utcán térek magamhoz sajgó fejjel és életemben elõször fordul elõ, hogy legyõztek, bár õk többen voltak. Azonban nem haza, hanem kicsikémhez megyek és belopakodva megyek az ablaka alá. Kavicsokkal dobom meg és végre kinyitja.

- Zerius! –Suttogja nekem, de én jól hallom. –Mit keresel itt? –kérdi aggódón én pedig kitárom a karomat.

- Érted jöttem kicsim! Nem hagyom, hogy másé legyél, ha te nem akarod! –Mondom felnézve rá és jobban oda állok. –Gyere, megszöktetlek! –Szusszanom.

- De innen nem tudok kimászni. –Mondja körbe nézve.

- Ugorj én, elkaplak! –Mondom és látom hezitálását és hallom a közeledõ õrjáratot. –Siess mindjárt ide érnek és felfedeznek. –Mondom, amire bátorságot gyújt és leugrik hozzám és én hanyatt esek, de õ rajtam landol. Felpattanva sietek be vele a bokrok közé, még épp idõben.

Mikor elmennek, együtt kommandózunk ki a kerítésen kívülre és egyenesen a lakásomba megyünk. Érzem a fejem sajgását és a kanapéra ülök le.

- Jól vagy kicsim?- kérdem érdeklõdve, ránézve mosolyt erõltetve az arcomra. –Ne haragudj, ha olyat tettem, amit nem akartál volna. –Mondom felnézve rám. Aggódón ül mellém.

- Nem tettél semmi olyat. amit ne akartam volna. Én is azon gondolkodtam miként szökhetnék meg, hogy hozzád jöhessek. Nekem nem kell senki más, csak te. –Mondja szemeimbe nézve. –Nagyon ellátták a bajod? –kérdi aggódón.

- Semmi komoly kicsim, csak a fejem fáj. –Mondom megsimítva tarkómat. Elõre húzva a kezem látok rajta egy kis vért. –Remek… - szusszanom és egybõl a szájához kapja a kezét és magához húzva a fejem melleire fekteti és elkezdi megkeresni a sebesülést.

- Leápolom, semmi komoly nyugodj meg. –Mondja kedves lágy hangon. –Csak egy kicsi seb. –Mondja lágy kellemes hangján, amire elmosolyodom. – Merre találom a kötszert? –kérdi érdeklõdve és mikor elmondom fel állva hozza ki és ápolja le a sebemet.

- Szeretlek kicsim… legalább tudni, ki a kérõd? –kérdem elhúzva a számat, hogy azért jó lenne ezt tudni. Szeretnék felkészülni a betolakodó ellen.

- Csak nem itt van a pasid? – kérdez vissza. – Hol van? – kezd el keresgélni a húgom, és ez a legrosszabb, ami történhetett.

- Rin menj el kérlek. – kérleli kicsim és sajnos innen kioldani se tudom. Francba, hogy kikötöttem.

- Itt van? – nyitja ki az ajtókat sorra, és még a szekrényekbe is benéz, ami nekem a legrosszabb.

- Rin kérlek szépen menj ki. – próbál kicsim is kiszabadulni, de sajnos jól megkötöttem.

- Akkor itt van. – néz be végül az ágy alá – Szevasz bátyó. – köszön nekem én meg intek neki, de vissza is engedi. – Zerius gyere ki onnan. – mondja hugi és nagy nehezen kikászálódom és persze anyaszült meztelen vagyok, így bizonyos testrészem próbálom takarni.

- Szia hugi. – köszönök neki, miközben kezem takarásából leveszem a zavaró zoknit és kidobom, majd felkapom a boxert.

- Ti meg együtt vagyok? Még is mióta? – kezdi el a faggatást Rin.

- Ha valaki lesz olyan kedves és kiszabadít, hogy feltudjak kapni valami mindent elmagyarázok. – mondja nekünk kicsim.

- Pedig olyan szép látvány vagy. – jegyzem meg mosolyogva, de tény, hogy még rámásznék egyszer, ha nem lenne itt a húgom.

- Zerius! – szól rám erélyesebben, amire mellé ülve szabadítom ki. Finoman csap a mellkasomra, aminek hangja nagyobb, mint az érzete. – Ezért még kapni fogsz. – jegyzi meg felállva és a székéhez szalad és felkapja a köntösét.

- Na jó most már mondjatok el mindent. – ül le Rin a székre és nem úgy néz ki mint aki innen el akar menni.

- Egy hete járunk titokban. – mondja el kicsim Rin-nek. – De tényleg nem akarjuk még senkinek sem elmondani, mert úgy mond ez ilyen kis próba, hogy mennyire komolyan gondoljuk a dolgokat.

- Most meg vagyok sértve. Meg amikor elmentem leosztani Zeriust, akkor már együtt voltatok? – faggatózik tovább, amit naggyon nem szeretek.

- Pont elõtte jöttünk össze. – válaszolom és kicsim mellé huppanok. Finoman karolom át.

- És képesek voltatok eltitkolni elõttem.

- Rin a titok mitõl titok szerinted? – érdeklõdik húgomtól. – De nem mondhatod el senkinek. Ígérd meg, hogy tényleg senkinek nem mondod el, mert a te köreidben, ha valaki megtudja két perc és már apám is tudja. Én akarom elmondani neki, csak még korainak érzem. – kéri meg én meg jobban át ölelem és szerencsére hozzám bújik finoman.

- Jól van, de ezzel még nem végeztünk. Amúgy meg pont az apád küldött érted, hogy gyere le, mert jön a tortád. – áll fel.

- Rendben és köszönöm. Mindjárt megyünk és ígérem este, ha beszélünk mindent elmondok. – néz rá kicsim és én is, majd elmosolyodik és elindul, de visszafordul. – Bátyó, te meg becsüld meg, mert nem fogsz még egy ilyen lányt találni.

- Tudom nagyon jól hugi. Na sipirc. – intek neki, mert kezd sok lenni és bezárja az ajtóra mire kettesben maradunk. – Legközelebb bezárjuk az ajtódat. – jegyzem meg elmosolyodva és kapok egy édes csók amit viszonzok szerelmesen.

- De szeretnék pár dolgot megbeszélni veled. – mondja mosolyogva.

- Na ez komolyan hangzik. – simogatni kezdem finom bõrét lábán, ami kilóg a köntös alól.

- Két dolog lenne. Az egyik, hogy átmentél a tesztemen. – mosolyodik el, én pedig felhúzom a szemöldökömet ennek a hallatán. – Az óvszer azért volt kint, hogy megnézzem, kinek az igényeit veszed figyelembe elsõnek, de megnyugtatlak, hogy soha többet nem kell felhúznod olyat, mivel bogyót szedek. – lehajol hozzám, mert idõközben hátra döntött az ölembe csusszanva. Átkarol és viszonzom csókját.

- Akkor akár most is folytathatnánk a menetet? – kérdezem meg elmosolyodva ártatlanul.

- Nem mert legközelebb az apám jönne fel, azt meg nem akarod még. – mosolyog. Annyira jó látni mosolyogni. Fentebb emelkedik, de fejem mellett támaszkodik. – A másik meg inkább kérés lenne, hogy ezt a ki kötözést ne nagyon vezessük be a szexbe. – kér meg. – Nem hiszem, hogy tudsz róla, de engem egyszer már elraboltak és akkor is ki voltam kötve és azóta az ilyes fajta dolgoktól kicsit viszolygok. – mondja komolyan és ekkor jut nekem is eszembe és nagyon elszégyellem magam.

- Ne haragudj Gabrielle, én… nem akartam neked rossz emlékeket felhozni. –Mondom szemeibe nézve és ajkamba harapok. –Igen most hogy így emlékeztettél rá, eszembe jutott, de akkor a pillanat hevében teljesen kiment a fejembõl én meg szerettelek volna hosszan kényeztetni, anélkül, hogy bármit tettél volna. –mondom ki az õszintét sajnálkozón. Megrázza a fejét.

- Nincs semmi baj Zerius, csak többet ne kötözz ki, kérlek. –mondja el nekem, amire bólintok.

- Ígérem, nem kötlek ki, de viszont én nagyon szeretem a szerelmemet kényeztetni, szóval nekem meg akkor az a kérésem, hogy had kényeztesselek. –mondom ki és perverzen megnyalom ajkaimat. –Naggyon fincsi vagy. –Erre a kijelentésemre elpirul és finoman mellkasomra csap.

- Nem ér zavarba hozni.

- Én csak az igazat mondtam kicsim. –Emelem fel a kezem ártatlanul. –Én nem akartalak zavarba hozni.

- Persze ezt meséld be a kiskutyának. –Mondja és felül ágyékomra és felfelé bökök egyet.

- És ha én azt kérném, hogy ne szedd azokat a bogyókat? –kérdem szemeibe nézve érdeklõdve.

- Nem lehet Zerius, nekem nem csak a fogamzásgátló miatt, kell szednem, hanem egészségügyi dolgok miatt. –Mondja ki õszintén. Megsimítva arcát ülök fel vele.

- Jól van kicsim. –Mondom és arcára puszilok. –De öltözzünk, mert keresni fognak. –Mondom és el is kezdünk felöltözni.

Elsõnek én leszek kész és én megyek ki elsõnek is vissza az ünneplõk közé. Húgom mellé csatlakozom, majd úgy 5 perc múlva jön is le utánam kicsim és megtörténik a torta felvágása és a nagy ünneplés folytatódik. Rendkívül jól érezzük magunkat és örülök, hogy kicsim mellett lehetek, még ha nem is ölelhetem át mindenki elõtt, vagy csókolhatom meg.

~*o*~

Három hét telt el mióta lefeküdtünk kicsimmel. Azóta a hátsó irodába is csináltuk a szórakozó helyen, mikor nem volt ott senki, most viszont szabad estém van, így elviszem vacsorázni és utána szeretném, ha felmennénk hozzám, kicsit élvezni egymás társaságát. A vacsora nagyon jól esik és utána fel is viszem magamhoz.

- Üdvözöllek nálam. –Köszöntöm a lakásomba, ami nem épp nagy, de takaros is két embernek teljesen elég. –Kérsz inni vagy enni kicsim? –kérdem oldalát megsimogatva finoman.

- Nem köszönöm, most laktam jól! El akarsz hizlalni? –kérdi mosolyogva.

- Hát egy kicsi nem ártana rád csont és bõr vagy. –jegyzem meg vigyorogva.

- Nem tetszem így?! –kérdi kicsit duzzogóbban, de szája sarkába mosolyog.

- De igen így tetszel kicsim. –suttogom fülébe mosolyogva és finoman megcsókolom. Bevezetve a nappaliba ültetem le és egy dobozkát veszek elõ a dohányzó asztal rejtekébõl és nyújtom oda neki. –Ezt neked vettem.

- Nekem?! –kérdi rám nézve megilletõdve. –De mire? Hiszen nem rég volt a születésnapom. –Mondja zavartan.

- Az elsõ hónap fordulónkra kicsim. –Suttogom kedvesen és kezébe adva nézek rá érdeklõdve, bízva benne, hogy tetszeni fog neki az a nyakláncához illõ fehérarany karkötõ is, amire már két lógó is fel van helyezve. A megismerkedésünk legjellegzetesebb szimbóluma egy koktélos pohár, és az elsõ csókunk szimbóluma is.