Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


1. <<2.oldal>>

Laurent2012. 12. 06. 20:01:15#24407
Karakter: Hoshi Neko
Megjegyzés: ~KirálySasomnak~ Mikulástól


 Neko:

Egyre furcsábbá válik a világ. Régen a hölgyeket a lugasba kellett imádkozni, hogy legalább a fűző alá bejussak, most még csak nem is kell szólni, jönnek ők maguktól, sőt tapadnak és rimánkodnak, hogy valaki húzza le róluk az öv szélességű szoknyát. Ha ezt látnák a régi katonák, még ők is zavarba jönnének. Szerencsére a hosszú folyamat elég időt hagyott nekem, hogy hozzászokjak. Nem okoz gondot lerázni az olyan kis csibéket, akik tojáshéjjal a fenekükön ugranak elém. Habár eddig elég volt lerázni őket egy mondattal vagy egy pillantással, az új pipik ráadásul állhatatosak is, így igazán kegyetlennek kell lenni, hogy valaki leállíthassa bármelyiküket is.
Régen a bálok és a nagy rendezvények szórakozásért voltak, és a lopott csókokért. Ma már a testi gyönyört hajszolják, nem törődve mások erkölcseivel sem, nem hogy a sajátjukkal. Szánalmasak, esendőek és végtelenül irritálóak. Nem tudom, melyik a rosszabb.
Ebben az ,,új világban” azonban könnyebb olyan prédát szerezni, akik nem akaszkodnak rád. Egyszerre lehetnék több nővel is, ha lenne értelme. Kár, hogy a lelkesedésem nem tart ki még mindig. A kígyóimon kívül senki sincs mellettem két napnál tovább. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó, vagy sajnálatra méltó dolog.
 
 
~*~
Tehát ebben a korban igyekeztem elhelyezkedni, de az üzletből kiléptem, mert egyszerűen gyomorforgató, amit csinálni tudnak egymással az emberek. A sport nem nekem való, mert hiába áll jól, gyűlölök leizzadni annyira, ráadásul minden tagom fáj tőle. Semmi hasznom sincs belőle, hiszen a testem hosszú évszázadok óta tökéletes állapotban van, nem esik nehezemre sosem egy kis testmozgás.
Más választásom nem látván a művészet felé sodródtam. Számos könyvet publikáltam millió féle nyelven és névvel, festményeim próbálom felvásárolni a múzeumoktól, zenedarabjaim rádiók bömbölik feldolgozva... Egyszóval sikeresnek mondhatnám magam, ha nem unnám szét a fejem napszám.
Pár műtermet adtam ki bérbe, hogy a növendékeknek legyen hol fejlődni, és hogy lássam, hová halad a világ. Országról országra utazok hamis iratokkal, mindig máshol szállva meg, hogy ne tűnjön fel senkinek kortalanságom.
Így kerültem erre a sugárútra, és a tánctermek feletti legfelső emeleten egy szép kis stúdiólakás birtokosa vagyok. Ügyesen kipofoztam a helyet, és könnyedén tudok lézengeni a környéken. Néha megihletődöm, és nem kell tartani ismerősöktől vagy nem létező barátoktól, akik az alkotói lázban égő énem meglephetnék. Ennek van hátulütője is, de a legnagyobb előnye még, hogy senki sem hiányol, ha eltűnök. Na igen, a magány azonban egy nagyon csúnya penész, ami a csontig rágja magát, és belülről öl meg.
Szinte öntudatlanul lépek a gyakorló felé, hiszen zene szűrődik ki onnan, ráadásul egyiket az én alapötleteimnek. A lány, aki erre táncol, igazán magával ragadó. Nem mások miatt, vagy valami öntelt ötlet miatt táncol. Magárt. Ezt ordítja minden könnyed mozdulat, amivel szinte repülni látszik. Semmi erőltetett nincs benne. Talán ezért lenne tökéletes partner. Manapság már úgy táncol a legtöbbjük, mint valami párzási tyúk, aki a hímet babonázza vonaglásával. Tetszik ez a pőre könnyedség.
 
 
Megtörik a pillanat, ahogy abbahagyja, látványosan zavarba jön a jelenlétemtől, de nem engedi, hogy legyűrje. Nos, javára legyen mondva, hogy nem is omlik a nyakamba, vagy tekergőzik tovább, hogy meggyőzzön, nála farokállítóbb egyed nincs a környéken. Már előnnyel indul. Megnyerő félmosolyra húzom ajkaim, és a csókos kis száj válaszol. Nyert ügyem van.
-Üdv. Ha táncórára jöttél, az csak holnap van.
Mennyire egyszerű, és naiv lélek! Lassan közeledek felé, és áldom magam, amiért egyszerű lennadrágban vagyok és egy fekete pólóban, ami nem simul rám. Mosolyog, de szemmel öl. Ó, emlékszem, egy évszázaddal ezelőtt volt egy tüzes hölgyike, aki szintén ilyen volt. Ahogy megállok előtte, elönt a nosztalgia, és úgy válaszolok.
 
 
-Tudom, csak gondoltam benézek
Egy pillanat múlva elfordul, és kikapcsolja a zenét, így a csend szinte koppan körülöttünk.
-És miben segíthetek? - felém fordul bátran, én pedig érdeklődve nézek rá.
-Mivel ez egy táncterem, így nyilvánvaló, hogy miért jöttem. Pláne miután megláttam, hogy egy csinos hölgyemény is itt van.
Laza testtartásban válaszolok neki, várva reakcióját a piciny bókra, és láthatóan tényleg olyan lány, akit nem ezzel lehet levenni a lábáról. Figyelem! Kihívás! Orra édesen fintorra húzódik, amitől nyuszi jut róla eszembe. Hogy egyem a csepp kis száját.
-Kösz. De nem vagyok hölgyemény. És ha csajozni jöttél, akkor akár mehetsz is, én ugyanis a tánc miatt vagyok itt.
Győzedelmesen néz rám, úgy gondolván, hogy a csatát megnyerte, de nem tudhatja, hogy ennyi év tapasztalattal a hátam mögött, ráadásul a sok rendelkezésemre álló idő végett is szinte csak idő kérdése, és az enyém lenne. Ha ez lenne a cél. Most mindössze csak jól akarok szórakozni. Indulni készül, de elé állok. Látom arcát megrándulni, és tudom, hogy jó nyomon járok.
- Mit szólnál, ha táncolnánk? Elvégre ezért jöttél.
Mielőtt eszébe jutna ellenkezni, megragadom, és könnyed mozdulattal csábítom zenealap nélküli táncba. Álmomból felébresztve is akármikor eljárom a legbonyolultabb báli táncot is, legyen bármelyik nemzeté, vagy akármelyik korból. Az ő rezdüléseit figyelem. Rácsodálkozó tekintettel figyel, önkénytelenül omolva karjaim közé, és a kezemre játszva. Mégsem használom ki.
Egész idő alatt tartom a távolságot, csak a tánc szükséges érintkezéseit hagyom meg. Finoman perdítem meg, közben a CD lejátszóján a másik kezemmel megnyomva a lejátszó gombot, és mire visszaperdül hozzám, már tangó lépésekkel folytatom. Könnyedén állok át a másik ritmusra, míg ő egy pillanatig bukdácsol a váltástól. De nincs rá ideje, biztos kézzel irányítom. Érzem rajta, hogy tanár, folyton a saját módszere szerint menne előre.
-Tudod, a tánc lényege, hogy engedd a férfit vezetni. Nem foglak semminek nekiforgatni.
Közlöm vele tényként, mire szemei dacosan villannak fel, és csak nem akar engedni. Aprócska, csintalan mosolyra húzódik a szám, és teljesen rábízom magam. Hagyom hogy ő legyen a férfi, és mégis érezze, hogy ez mennyire nem helyes. A kezei sem jó helyen vannak hozzá, nehezére is esik, sokszor kiesik a ritmusból ami miatt egyre bosszúsabb. Vagy inkább az egyre önelégültebbé váló mosolyom irritálná?
-Megengeded?
Hirtelen hajolok hozzá, és amíg kissé megriadva hőköl hátra, kezem a háta közepére csúsztatva hajtom hanyatt, biztos, és rezzenéstelen kézzel tartom meg. Ó igen. Nincs itt semmi probléma. Könnyedén húzom fel, és pár lépéssel minden törekvését letöröm a vezetéssel kapcsolatban. Domináns félként lépek a mozgásterébe, nem erőltetve ugyan semmit, de határozottan elmosva minden ellenállását.
És meglepő módon egy idő után pedig szépen lassan engedi magát. És az eredmény látványos. Nem csak hogy könnyebb mozogni, hanem sokkal lendületesebb és érzékibb az egész. Akármikor fordítok, vagy változtatok irányt, gond nélkül követi a mozdulataimat, sőt, ellazulva hagyja magát irányítani. Úgy érzem magam, mint amikor régen, mén tulajként sikerült az első kiscsikómat megzaboláznom. Széles mosolyra húzódik a szám, és a szám végén nem folytatom, ahogy eddig, hanem újfent hátradöntve őt a karomon befejezést kanyarítok a lassan egy órára rúgó táncórának.
Meglepetten pillant fel rám, pislogva és kissé zavartan hátrál el tőlem, én pedig most már hagyom. Haja itt-ott meglazult és a tincsek szabadon lógnak hattyúnyakára. Kissé tétován lép el tőlem, én pedig a szabályos tartásból újra visszagörnyedek az erre a korra jellemző tartásra, zsebre vágom a kezem, egy pillanatra belegondolva, hogy voltak idők, amikor egy hölgytársaságban ilyesmiért elítéltek és háborúztak... majd mosolyra húzom a szám, és hátrébb lépek, engedve, hogy újra felhúzza a védőpajzsait.
-Köszönöm a táncot. Remélem, még lesz rá alkalmunk.
Válaszolom neki, amíg ő nekiáll pakolni, de szavaimra felkapja a fejét, és kissé megütközve néz rám.
-Nem ide jársz gyakorolni? - felszalad a szemöldököm, és kérdőn nézek rá vissza.
-Gyakorolni?
-Persze. - válaszolja, mintha egyértelmű lenne. - Aki így tud táncolni, annak valahol gyakorolnia kell, nem?
Mindent tudó pillantással nézek rá, elnézően mosolyogva, amitől olyan arcot vág, mint aki lemaradt valamiről. Bizony, így is van. Lássuk be, határozottan sok mindenről lemaradt. Laza mozdulattal túrok a hajamba, tincseim kissé felturbózva, nem mintha a tánctól nem kunkorodna ígyis az arcom köré.
-Nem. Nem szoktam gyakorolni, csak ha kedvet érzek hozzá. - vonok vállat.
-Kár, ilyen tehetséggel bármilyen versenyt megnyerhetnél. - leplezetlen érdeklődéssel mér végig, szerencsére csak szakmailag.
-Ha te mondod... -azzal hátat fordítok, és intek neki. - Akkor a viszont látásra, hölgyemény.
Pajkos mosolyt vetek rá a vállam felett, elkapva még a bosszús arcot, amit a ,,név” hallatán vág, majd eltűnők a lépcsőkön. Ideje újra munkába állni. A nyakamon az új könyvem kiadásának határideje, és még nincs meg a vége. A nyomda fúj rám.
Az izmaim jóleső bizsergéssel fogadják az újdonsült üldögélést a gép előtt. Majd fotózásra is el kell mennem a könyvemhez. Jó lenne valami frizurát is csináltatni...


Lucy2012. 11. 20. 18:22:03#24284
Karakter: Stefani W. Griffiths
Megjegyzés: Nekonak


Stefani:
     Dühösen vágtatok ki a szobámból, már vagy huszadjára hallgattam végig, hogy a sérülésem miatt nem táncolhatok. Kit érdekel az az elcseszett sérülés? Engem aztán olyan hidegen hagy, hogy az leírhatatlan. Csináld ezt, csináld azt, ez így nem jó, az úgy nem jó, én meg tűrök, mint egy pincsi. Mi vagyok én, de most őszintén? És utána csodálkoznak, hogy enyhén indulatos állapotban, villogó szemekkel rontok ki a házból. Minden a hülye őseim miatt van, mert csak a maximum a jó. Unalmas jónak lenni, unalmas állandóan ugyanúgy, ugyanazt csinálni. Nem laknak itt, de hívogatnak, már nagykorú vagyok, de megpróbálnak irányítani. Na még mit nem.

    A kert hátsó részénél a kerítésből még a múltkor kivágtam egy darabot, hogy gond nélkül kiszökhessek. Meg kell mondjam zseniális ötlet volt. Rohanok be a városba, hogy beérhessek a táncterembe. Ma nincsenek órák, csak néhány lézengő alak kukkant be ilyenkor, de ők is tovább állnak. Útközben megállok kedvenc pékségemnél, és ellenállhatatlan modell mosollyal köszönök.
  - Sziasztooook! Kaphatok két hatalmas lekváros buktát? – hangom bájos, mint mindig, ha kajáról van szó. Gyakran elcsodálkozom azon, hogy nem hízok el. Eközben a srác (Jordannek hívják és irtó aranyos, ráadásul tudom, hogy odavan értem) kiválasztja a két legnagyobb finomságot, és belerakja egy zacskóba, majd a kezembe nyújtja.
 - Tessék, aztán tessék vigyázni az alakodra, kár lenne érted – ami a legfurcsább, hogy belepirul a saját mondatába. Én rákacsintok és egy intés után már el is tűnök. Hiába cuki, csaja van és velem flörtöl. Tipikus áldozat. Azt hiszi, hogy csak azért, mert nem mondta, nem tudom, hogy van barátnője. Teljesen el van szállva magától, azt hiszi, hogy „a csodálatos és fényes szemébe lógó haja, barna kiskutya szemei és tökéletes teste” mindenkit elbűvöl. Én rögtön jelentkeznék az ellentábor oldalán.

***

    Amint megérkezem, rögtön előkapom a táncos cuccaimat, magas sarkú cipőmet (ami azért jól jön, mert egy picit töpörtyű vagyok), comb felett 10 cm-ig érő fekete szoknyámat és hozzá csónaknyakú, egyszerű felsőmet, ami fekete és látni engedi melltartóm egyik pántját. Állítom, ez a legkényelmesebb viselet. Lassan öltözöm át, farmeromat, pólómat és tornacipőmet bedobálom a sarokba. Hosszú hajamat kontyba fogom, és kontytűkkel erősítem meg, ám néhány tincset habadon hagyok, hogy arcomat keretezve kiemelje tengerkék szemeimet. Mikor végzek elégedetten nézek végig magamon. Odasétálok a CD-lejátszóhoz, és berakom a kedvenc CD-met, ami tele van tango számokkal. Az alaplépésekkel kezdek, egyenes tartás, könnyed mozdulatok.
    Amint az első szám véget ér körbepillantok a teremben és azt látom, hogy egy fiú figyel. Átható, játékos tekintete talán még zavarba is hozna, ha nem volnék ennyire rutinos. Látom, ahogy félmosolyra húzza száját, de nem rémülök, inkább én is megengedek magamnak egy finom mosolyt.
 - Üdv. Ha táncórára jöttél, az csak holnap van – mondtam kedvesen, ám sugárzott belőlem a valódi gondolatom: takarodj. Tengerkék szemeimet lassan a lépcsőn közeledő fiúra emelem, aki megáll előttem.
 - Tudom, csak gondoltam benézek – megáll tőlem egy lépésnyire, én pedig kihúzom magam. A magas sarkúm igen sokat segít abban, hogy ne érezzem úgy, hátrányban indulok a másikkal szemben, mégis valamiféle zavartság lesz úrrá rajtam. Bár arcomon nem látszik semmi, belül űzött vadnak érzem magam. Mielőtt válaszolnék, megfordulok és a CD-lejátszóhoz lépek, hogy kikapcsoljam, legalább addig sem kell az idegennel törődnöm. Érzem, ahogy minden mozdulatomat követi a szemével, ahogy végigmér.
 - És miben segíthetek? – fordulok felé hirtelen. Úgy tűnik ez még őt is meglepi, nem számíthatott arra, hogy hátrálás helyett szemben találja magát velem.
 - Mivel ez egy táncterem, így nyilvánvaló, hogy miért jöttem. Pláne miután megláttam, hogy egy csinos hölgyemény is itt van – megint az a félmosoly, tetézve a félig zsebre dugott kézzel. Akaratlanul is vágok egy grimaszt. Azért meg kell jegyeznem, nekem még ez is jól áll, mert nem torz arckifejezésem lesz, inkább csak észrevehetővé válik a nem tetszésem. Gondosan átrágom magamban, mit válaszoljak erre, majd egyszerűen megvonom a vállam.
 - Kösz. De nem vagyok hölgyemény. És ha csajozni jöttél, akkor akár mehetsz is, én ugyanis a tánc miatt vagyok itt – zárom rövidre a témát és szinte már diadalittasan csillognak íriszeim, amiket övébe fúrok. Gyűlölöm, ha prédának néznek. Talán azért van ez így, mert eddig még sosem kerültem ki győztesen az ilyesfajta játékokból. Mármint, amennyiben engedtem. Játszadozni valakivel és lekoppintani könnyű, de ha belezúgsz a csábítódba, az maga a halál. Jordan is ilyen volt. Abban a gyönyörű szempárban mindig elvesztem, az erős karjai pedig gyengévé tettek. Ő volt az első férfi, aki nem vert, hanem kényeztetett. Igaz, ma már csak egy-két folt látszik a hátamon ezekből a bántalmazásokból, de megviseltek. A saját apám, ha jobban belegondolok, a családom tett olyanná, amilyen vagyok. Rideggé. És nem óhajtok megváltozni sem most, sem később.
    Határozott léptekkel indulok el a cuccaimért, hogy összeszedjem őket, ám a srác egyszerűen utamat állja. Ha görcsösen csinálná még elviselném, de ez a lazaság kikészít. Érzem, ahogy egyre idegesebb leszek mellette.
 - Mit szólnál, ha táncolnánk? Elvégre ezért jöttél – vágott vissza. Teljesen ledöbbenek, sok mindenre számítottam, ezt kivéve. Mikor épp nyitom a szám, hogy ellenkezzek, már megragadja a kezem és a derekam, majd keringőzni kezd. Nem csak szédületesen helyes, de még táncolni is tud. Fogalmam sincs mi járhat a fejében, mert egyszerűen cserben hagyott minden gondolatolvasói képességem. Ráadásul ellenállás szempontjából – a ridegségről már nem is beszélve – vesztésre állok.



Szerkesztve Lucy által @ 2012. 11. 20. 18:24:06


1. <<2.oldal>>

© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).