Ez a nap is úgy indul, mint a többi. Az ébresztővel való 30 perces hadakozás után sikerül is az ébrenlét rögös útjára lépnem. Sosem szerettem a hétfőket, és valahogy a mai nap még inkább fokozza nálam ezt a hatást. Nem is értem, hogy miért kínzom magam, egyszerűen ki kellene hagynom az ilyen korán lévő órákat.
- Mindjárt péntek..
A szokásos bíztatás, ami segít, hogy meglássam a fényt az alagút végén. Igaz csöpnyi remény, de kellő kapaszkodó, hogy nekiálljak készülődni. A hangulatomhoz illő fekete trikót és egy sötét farmert veszek magamra, hajam hagyom szabadon garázdálkodni. Amint ezzel kész vagyok kivánszorgok a szobámból. Egy halk kuncogás vonja magára a figyelmem, ahogy a konyhába tévedek A hang irányába fordulok, hogy fényt derítsek a botor lélekre ki ilyen állapotomban zavarni mer.
- Hogy te reggelente mindig milyen viccesen tudsz kinézni.
A szemeim épp villámokat készülnek szórni, mikor is eljut a tudatomig a hang tulajdonosának kiléte. Nagy szerencséje, hogy az egyik legjobb barátomnak tartom.
- Hagyd ezt inkább az órák utánra Sarah, és talán még mosolyogni is fogok nem csak vicsorogni.
Ezzel kikapom a hűtőből a reggeli energiaitalom, majd szürcsölgetve az egyetem felé veszem az irányt a vállamra kapva a táskám. Az előadóba érve az egyik hátsó sorba huppanva foglalom el a helyem és pakolok ki várva, hogy véget érjen a még el sem kezdődött nap. Robot módjára jegyzetelek a figyelés teljes álarcát magamra öltve. Végre delet üt az óra, és egy kis szusszanásnyi időt kapunk, hogy a zsongó fejünk zajszintjét kicsit lentebb tornázzuk. Az ebédlő zsúfolásig telve fogad, ahogy azt már meszokhattuk, nem is nagyon törődöm vele, gyorsan körbekémlelek, a barátaim már elfogaltak egy asztalt, így hát könnyedén odaballagok.
- Hogy csinálod, hogy alvás közben is úgy tünsz mintha ébren lennél és élveznéd a lehető legunalmasabb napot?
Ez egy egészen jó kérdés, magam sem tudom mikor és hogy fejlődött ki ez nálam, így egy egyszerű válvonással és egy tipikus mosollyal elintézem a kérdést, még nem érzem, hogy beszélgetni lenne kedvem. Tekintetem a soron pihentetem, várva, hogy kicsit enyhüljön a roham, míg a barátaim történeteit hallgatom. A szürke kavalkádban egy érdekes szín, egy vörös kócos kobak hívja fel magára a figyelmem. Nem tudom levenni róla a tekintetem, valahogy magával ragad. Nem is értem, hogy mi ez, de azt tudom, hogy látnom kell közelebbről is. Némán figyelem a távolból, sosem láttam még ezelőtt. Ösztönösen mozdulok, lassan a sorhoz közelítek, felveszek egy tálcát és beállok kellő távolságra tőle. Nem tudom, hogy a tömegből kirívó kinézete vagy épp a szemében tükröződő tompa fény az, ami a bámulására késztet. Mintha megérezné ezt, hátrafordul és a tekintetünk találkozik. Egy pillanatra elveszek a barna íriszek kavalkádjában, de gyorsan erő veszek magamon és elmosolyodok, majd az ételek felé fordulok. Oda sem figyelve szedek mindenből egy kicsit ami épp elém kerül, egy zöld remegő zselédarabbal zárva a sort. Közben azért lopva még párszor rápillantok. Olyan más, mint a többi ittlévő diák, egyszerre érdekesnek és mégis kicsit ijesztőnek néz ki. De már így túlmentem a szokásos korlátaimon, felkapok egy szalvétába csomagolt evőszköz készletet és már indulnék is vissza a kihülőben lévő székem felé.
Mint minden reggel megint a kutyák keltenek fel, ránézek az éjjeli szekrényen lévő órára hajnali öt, pompás pontos ebek. Kikászálódom az ágyból, enni adok nekik én meg felöltözöm, mielőtt a reggeli futásunkra indulnánk.
- Kópé, Lucy gyertek!-lépek ki a villámból amit azért kaptam, mert elvégeztem a gimit ésazt kértem , hogy lakjak egyedül. Lassan futásnak eredek a kutyák pedig boldogan követnek és együtt futjuk a napi 15km-ert, kint álló szomszédoknak integetek és oda-odakiáltok.
1,5 óra alatt le is futom velük a távot, letusolok és felveszem az egyenruhámat , ami egy kék securyti-s nadrágból meg egy ugyanolyan kék kabátból és egy fehér pólóból áll, na meg a katonai surranó. De ma vinnem kell a karate ruhát is ugyanis karate-bemutatóramegyek a helyi Művészeti Egyetemre. Beszállok a kocsiba és a suli felé megyek, egy negyedóra múlva meg is érkezem a hadnagy már vár.
- Serena de jó, hogy megjöttél azonnal indulhatsz Mike-al az egyetemre, aztán szégyent ne hozz az iskolára!- mondja szokásos stílusában
- Értettem hadnagy!- szalutálok és megyek megkeresem Mike-ot.
-Mike , gyere már!Most kell elindulnunk!- mondom neki nyugodtan ,mire összerezzen, hehe hát igen sose szólalj meg az ember háta mögött de most megtettem.
- Jól van megyek már Woodsen kisasszony!- mondja gúnyosan, és várja mit fogok vele csinálni, megszokhatta volna már, hogy sosem csinálok semmit vele és senki mással nem bír érdekelni az efféle primitív viselkedés.
- Gyalog megyünk egy köpésnyire van a suli!- indulok el a kocsihoz, kiveszem a karate cuccomat.
- Hé várj már meg!- kiabálja utánam a srác én meg erre lelassítok.
- Lassú vagy!- lépek be az ajtón, jézusom ez sok kis csitri mind rajzszakra jár. Megkeresem a tesi tanárt aki a bemutatót kérte és megbeszélem vele a dolgokat. Elkapom Mike könyökét és a fiú öltözőbe húzom. -Na idefigyelj ,kicsapnak minket ha nem sikerül jól a bemutató, Callahan hadnagy megsúgta-mondom neki nyugodtan és látom a szemében az ijedtséget.
- É..rtem- nyikkan meg, s rögtön beviharzik az öltözőbe, lassan besétálok a lányok öltözőjébe , leülök az egyik üres padra nem csak én vagyok ott az egyik tagozatnak tesije lesz, megse mernek nyikkanni de ez nem is nem szeretem ha beszélnek mellettem. Kiveszem a táskámból akarate ruhámat és leöltözöm, nem nagyon izgat, hogy a lányok engem méregetnek hisz a másik suliban néha a fiúkkal kell ölöznünk lányoknak.
- Nektek kell bemutatót tartanunk?- kérdem a velem szemben lévő vörös hajú lánytól.
- Azt hiszem igen..- válaszolja óvatosan
- Remek- csalok az arcomra egy műmosolyt,határozott léptekkel indulok a tornaterem felé, Mike már ott vár. Amint belépek a terembe meghajlással üdvözöljük egymást. Harci állás és rögtönegy mawashi-gerivel azaz egy köríves rúgással kezd de a mikatsuki-geri rúgással a földre küldöm. Nyögve feltápászkodik és egy köríves ütés lesz a „ jutalma”, látom rajta kezd bepipulni kirúgja alólam a lábamat szerencsére egy könnyed hátraeséssel megúszom és ahogy tompítok az egész terem visszhangzik, kb. 1 óra múlva befejezzük egymás csépelését és én kerülök ki győztesen.
- Arigatou!- hajolok meg és ő is viszonozza, visszamegyek az öltözőbe.
- Milyen ügyes a csaj-hallom a suttogásokat mikor a lányok kimennekés csak az a vörös lány marad bent…
