Karakter: Lord William Winter Megjegyzés: (Teresa-nak)
Vadmacska módjára ugrik nekem, de hárítom. Hosszas csatározás veszi kezdetét, kardjaink már fénylenek a másik vérétől, de csak kis karcolásokat szereztünk. Ő fáradtabb, mint én, hisz már megküzdött az embereimmel is, engem viszont gyengít az eső. Lankad a figyelmem, és sikerül bevinnie egy mélyebb vágást, a sok kicsi mellé.
- Elfáradtál?- kérdem tőle közönyösen, hisz ez akár végzetes is lehetett volna számomra, ha több erőt fektet bele. Azért az ezüst így is rendesen mar, de igyekszem nem figyelni rá.
- Nem, te pofátlan kis vérszívó!- morogja hidegen. Nocsak, milyen jó modorú.
- Én pofátlan te merészkedtél ide! – vágok vissza.
- Igen mivel meg kell,hogy öljelek! – ó, milyen kedves, mintha eddig nem jöttem volna rá.
- Miért is? – teszem fel az évszázad kérdését.
- Azt nem mondták….
Ki hitte volna?
- No de mégis addig nem hagyom,hogy elmegy míg el nem mondod!
- Én csak a vadász vagyok azt sosem mondják el miért kell megölnöm egyet a magadfajtából.
Hát ez kedves, de megszokott. A vadászokat nem érdekli kit ölnek meg, vagy miért. Ha vámpír, haljon meg. Nem figyel, így én is megajándékozom egy nagyobb sebbel. Kölcsön kenyér, visszajár.
- Mi a neved?- kérdi hirtelen, lustán csöpögő vérét figyelve.
- Minek neked a nevem? – húzom fel az orrom. Na, ez már nem a szokványos vámpír vs. Vadász társalgási séma.
- Ha már megöllek jó lenne tudni a nevedet!
Ch. Milyen kedves. Legyen neki gyereknap.
- William és te?
- Teresa….Apámat hívták Williamnak!
Motyogja az orra alatt, majd hirtelen elveszti az eszméletét. Reflexszerűen elkapom, mielőtt a földre bukna, bár fogalmam sincs miért. Meg kéne ölnöm, hisz ezért jöttem, de gyönyörű és jelenleg, az eszméletlenség miatt szelíd arcára nézve, képtelen vagyok megtenni.
A karomba veszem, és sebes léptekkel elindulok a kastély felé. Az eső megint rákezdett, egyre vacakabbul vagyok tőle.
Szinte berobbanok az épület csarnokába, ahol Thomas már türelmetlenül vár. Mikor rám pillant, elkerekednek a szemei.
- Csak nem ő a…
- De.
- De hát miért hoztad…
- Nem tudom.
- William, ez ne..
- Nem jó ötlet? Tudom.
- Akkor meg mié..
- Ne kérdezd!
A hangom már erősebben csattan, és ő elhallgat. Majd látva, hogy már erősen lihegek és fehér kabátomat az eső és vér teljesen eláztatta, kezét nyújtja, és átveszi tőlem az eszméletlen nőt.
- Vidd az egyik szobába, és lássátok el a sebeit. – utasítom, majd felmegyek a lakosztályomba lefürödni, és átöltözni.
Megint víz! Gyűlölöm, de tisztálkodásra nincs jobb ötletem. Nem áztatom magam sokáig, az akár a vesztem is lehetne, és mikor befejezem, nagyon alaposan megszárítom magam.
Magamra kapok egy fehér nadrágot, és fekete inget, ám a gombokkal nincs türelmem vacakolni, abba a szobába igyekszem, amerről Teresa vérének illatát érzem.
Belépve már az ágyban találom, mély álomba merülve, sebei mind ellátva. Thomas az ajtó mellett támasztja a falat és rosszalló pillantást vet rám.
- Ha felébred és jobban lesz, újra rád fog támadni.
- Tudom, benne van a pakliban.
- Miért nem ölted meg?
- Őszintén? – nézek rá fáradtan. – Fogalmam sincs.
Mielőtt válaszolhatna, Norman, a másik leghűségesebb emberem lép be az ajtón.
- Megmarad. – tájékoztat a maga tömör módján, a sérült vámpír állapotáról, majd rezzenéstelen arccal néz végig, az alvó nőn.
Nem szól semmit, de látom a szemében, hogy nem számíthatok tőle támogatásra Thomas érveivel szemben, vele ért egyet.
Mielőtt azonban bármit is mondhatnék, Teresa mocorogni kezd, és egy emberként – vámpírként – kapjuk felé a fejünk.
Szemei felpattannak, és azonnal ülőhelyzetbe tornázza magát. Amint megpillant minket, dühösen felmorran.
- Hol vagyok?
- Nocsak, jó reggelt Csipkerózsika. – vetem neki közönyösen, majd az ablakhoz sétálva, letelepedek a párkányra.
- Válaszolj. – sziszegi fenyegetően.
- Beszélj kicsit nagyobb tisztelettel, azzal, aki megmentette az életed. – érkezik a válasz Thomastól, aki idegesen babrál szőke hajával. Érzem, hogy legszívesebben a nő torkának ugrana.
- Köszönöm, Tom, elmehetsz. – intek felé, mielőtt elfajulnak a dolgok.
Bólint és távozik, Norman azonban marad, nem fog teljesen egyedül hagyni egy vadásszal. Álmosan beletúr ezüst tincseibe, és a falnak vetett háttal figyel.
- Miért nem öltél meg- érkezik a következő kérdés, bár még az előzőre se kapott választ.
- Mert tudni akarom ki küldött. – pillantok rá. Tekintetem fekete és hideg, választ várok.
Ő azonban összeszorítja száját és nem felel.
- Biztos vagyok benne, hogy sokat fizet. De mond csak, megéri az életedet is? Tisztázzuk a dolgot. Két dolog mellett voksolhatsz. Pénz vagy élet.
Tekintete az asztalon pihenő fegyvereire siklik, és a távolságot méregeti.
- Tévedsz. – nézek ki közönyösen az ablakon. – Az nem a harmadik lehetőség. Ha fegyvert fogsz, az eredmény ugyan az lesz, mint az első esetben. Halál.
Összerezzen, de még mindig dacol. Élni akar, és talán nem is a pénzt bánja, hanem a büszkesége nem engedi szólni.
A probléma az, hogy nem ő az első vadász, akit a közlemúltban rám küldtek. De tudom, hogy a legutóbbi támadásért, nem ő a felelős. De tudnom kell, ki akarja ennyire a fejem.
- Még egyszer megkérdezem, Teresa. Ki adta a parancsot a megölésemre? Ki fizetett azért, hogy a kivégzésem érdekében, akármennyi emberemet feláldozd?
Nyár van mégis esik utálom ezt az évszakot a telet meg a tavaszt azt szeretem meg a ködös őszi napokat. De legalább jó kis munkát kaptam, hehe. Meg kell ölnöm egy vámpírt egy Lordot és annyi szolgát amennyit akarok. A munkaadóm jól megfizetett érte szeretem ha sok pénzt kapok érte , hisz értem a munkámat. Ráérősen megyek haza az új fekete BMW x6-ommal.
Amint kiszállok a kocsiból a szomszéd jönoda hozzám.
-Igen Mike?
- Teresa tudnál ma vigyázni az unokahúgomra , randim van Corneliaval és rám sózták.
- Mike, ma nem alkalmas de vidd el az éttermembe, ott majd vigyáz rá Paige nagyon jó fej és a legjobb barátnőm- válaszolok neki kicsit hűvösen.
-Oh, köszi Teresa akkor, szia.- intek neki és bemegyek a házba ott egyenesen a szobámba megyek ahol az egyik szekrényhez lépek. Sok minden van itt de itt főleg a fegyvereimet tartom. Hm, nos ezeket elviszem nézekkét ezüst kardra meg egy két pisztolyt is elteszek azokhoz meg néhány töltényt is kell ugyebár így azokat is az ágyra rakom.
Hjajj még át is kell öltöznöm. Nos, ez jó lesz veszem ki a szekrényemből a kedvenc fekete bőrnadrágomat meg egy fekete topot veszek fel alá persze hozzáillő melltartót. Hosszú szintén fekete bőrkabátomat veszem ez alá beférnek a fegyverek és mozgás közben sem akadályoz már csak a csizmám van hátra és mehetek is. Ismét beülök a kocsimba és elindulok a célpontokhoz. Elég messze állok meg nem akarom,hogy észrevegyenek meg mivel likantróp vagyok ezért nem fáradok el olyan hamar. Hát jó vágjunk bele , kiszállok a kocsiból és futni kezdek. Bingó főnyeremény négyen vannak és gyengék is.
-Valaki van itt- morrantja az egyik
-Igazad van Cedric, de hol?
-Mögötted szépségem- mártom a kardom a szívébe, és hidegen elmosolyodom.- Jobban kéne figyelni fiúk!- mondom mielőtt elugrik a többiek támadása elől de még egy is sikerül megkarcolniuk.
-Kapjátok el-morogja a fehér hajú de én felugrom egy fára és onnan nézem őket, mikor az egyik ugrik én is, fejét veszemnem sokat fáradozok.
-Na most már elegem volt a játszadozásból- veszem elő a pisztolyomat , de az egyik ép akkor ugrik és több helyen is megkarmol. Komolyan azt hiszik,hogy életbe hagyom már őket na azt már nem. Pont a homloka közepén találom el a fickót.- Te menj és meséld el a gazdádnak ugyanis ő kell nekem- nevetek fel hidegen és hagyom hagy fusson.
Hm, nem is kell sokat várnomés már jön is egy fának dőlve várom. Most míg nem figyel, épp lecsapnék de elugrik a francba jó kis érzékei vannak, újra egy fa mögött állok és egy kicsit már lihegek. Hajam már kissé nedves az esőtől és a vértől na persze nem a sajátomtól. Gyilkos tűzzel meredek rá. Ha nem lenne vámpír biztos elvinném randira de hát így…
-Mit bámulsz? – köpöm hidegen, mire közönyösen elmosolyodik.
- Téged. Ki mást? – feleli türelmesen ez roppant bosszantó. Makacsul állom a pillantását a fene egyen meg téged erősebb vagy nálam.
- Megölted a társaimat. – emeli az égre a tekintetét és az téged hol érdekel majd szerzel másikat.
- Mióta érdekel egy vámpírúrat annyira pár szolgája sorsa, hogy maga intézze az ügyet? – kérdem és végre ránézek.
- Amióta én az vagyok és közvetlenül az ajtóm előtt történnek az esetek.
- És miből gondolod, hogy neked más sorsot szánok.
- Nem gondolom, de nem is hagyom.
Ez a frappáns válasz istenem, újra nekilendülök de kivédi a fene jó kis vívótőre van.Körülbelül már vagy egy órája itt kardozunk de semmi maximum annyi, hogy egy-két vágást ejtettünk egymáson de semmi. Nem figyel és egy kicsit jobban megtudom vágni. A francba már fáradok, légzésem egyre szaporább és ezt ő is tudja.
-Elfáradtál?- kérdi közönyösen
-Nem, te pofátlan kis vérszívó!- morgom hidegen
-Én pofátlan te merészkedtél ide!
- Igen mivel meg kell,hogy öljelek!
-Miért is?
- Azt nem mondták….-gondolkozom hangosan
-No de mégis addig nem hagyom,hogy elmegy míg el nem mondod!
- Én csak a vadász vagyok azt sosem mondják el miért kell megölnöm egyeta magadfajtából- válaszolom hidegen. Halkan felszisszenek ahogy nem figyelek és megvág a kardjával a csöpögő véremet figyelem. Szemet szemért igazad van.
- Mi a neved?-kérdem
- Minek neked a nevem?
- Ha már megöllek jó lenne tudni a nevedet!
- William és te?
- Teresa….Apámat hívták Williamnak!- morgok halkan és újra támadok de már annyi vért vesztettem a sok pici seb miatt, hogy alig láttok és már szédülök is. Egyszer csak elsötétül velem a világ… Többre már nem emlékszem…
Ha megkérdeznék, melyik évszakot utálom a legjobban, azt mondanám a nyarat. Ha épp nem süt vakítóan a nap, akkor minden bizonnyal esik. Nincs semmi, amit jobban utálnék az esőnél. Nedves és nyálkás, ráadásul rosszabbul tűröm, mint a napfényt.
Sóhajtva szegezem tekintetem a kastély parkjára, ahol már minden fáról és bokorról patakokban folyik a víz. Három napja megállás nélkül esik, így vadászni se mehettem. Akad számomra itthon is élelem, de az semmilyen izgalommal nem jár.
Morranva ülök fel a boltíves ablak párkányára, és tekintetemmel követem az ujjaim közt tartott pohárban lötykölődő vörös folyadék útját. Most nincs kedvem senki társaságához, így instant vért hozattam. Nem az igazi, de a semminél jobb.
- Lord William… - kopognak halkan az ajtón. Mérges pillantást vetek a nyugalmamat megzavaró szolgára, aki ijedten húzza össze magát tekintetem láttán, és dadogva tesz jelentést. – M… m …most érkezett vissza a portyázó csapat..
- És? – dörrenek rá. – Az ilyet nem szokás jelenteni.
- N…nem, valóban nem, de négyük közül, csak egy jött meg, és ő is sérült.
Nem felelek, de a kezemben tartott borospohár megadja magát kezem szorításának, és csilingelve ripityára törik. A kiömlő folyadék vörös ereket fest a padlóra, átlépve azokat, elhagyom a lakosztályom.
Az előcsarnokba érve, már a fél kastélyt ott találom.
- Nincs dolgotok? – morranok a bámészkodókra, akik azonnal elsietnek. Úgy tűnik van.
A teremben csupán én, két leghűségesebb emberem, talán barátnak is nevezhetem őket, és a sérült társunk marad. Letérdelek a több, vámpír természetellenesen lassan gyógyuló, sebből vérzőhöz, aki megpróbál egy meghajlást produkálni, de megállítom benne.
Felállok és intek egyik emberemnek. Felnyalábolja a félholt vámpírt és elindul vele az orvoshoz, talán még megmenthető, ha időben kap vért.
Szó nélkül kapom fekete ingemre fehér kabátom és egyik vívótőröm megfogva tárom ki a súlyos faajtót.
- William? – hördül fel mögöttem Thomas. – Ugye nem azt tervezed, hogy előkeríted a gyilkost.
- Egyet találhatsz. – érkezik érzelemmentes válaszom. – Ez nem az első eset, lépnem kell.
- De az eső… Maradnod kéne és ezt…
- Csak nem te akarsz parancsolni?! – dörrenek rá, mire fáradtan lehorgasztja fejét. Két barátom közül, ő a régebbi, ismer jól, nem bántanám, őt nem.
- Veled megyek.
- Nem. Te itt maradsz és felügyeled a kastélyt.
- De…
- Itt maradsz! – kezdek ideges lenni, és ezt ő is érzi, így elhallgat. Egy lépést se tesz, míg alakom el nem tűnik a már csak szemerkélő esőben.
Szemeim dühösen izzanak, míg emberfeletti gyorsasággal szelem keresztül birtokom, hogy aztán a környező erdőbe vessem magam. Tisztán érzem embereim vérének illatát, az eső ellenére is és azt követve egy kis tisztásra érek. Megtorpanok, és érzékeimet kihegyezve figyelni kezdek.
Érzem, idegen vér, de csak kevés, értheti a dolgát, ha alig kapott sebet. Ráadásul…ez nem emberi vér. Felkapom a fejem, és pont jókor térek ki a támadás elől.
Azonnal észreveszem támadóm, aki lihegve áll egy fa mögött. Szőke haja kissé nedves az esőtől és némi vértől, fekete szeme gyilkos tűzben égve mered rám. Félrehajtott fejjel mérem végig, és halkan felmorranok a látottaktól. Elragadóan gyönyörű és rideg.
- Mit bámulsz? – köpi hidegen, mire közönyösen elmosolyodok.
- Téged. Ki mást? – felelem türelmesen. Felveti az állát és makacsul állja a pillantásom. Szerintem erősebb vagyok nála, akkor is ha nem ember és ezt talán ő is érzi, mert valami okból késik a következő támadás.
- Megölted a társaimat. – emelem a szürke égre tekintetem.
- Mióta érdekel egy vámpírúrat annyira pár szolgája sorsa, hogy maga intézze az ügyet? – emeli rám koromfekete tekintetét.
- Amióta én az vagyok és közvetlenül az ajtóm előtt történnek az esetek.
- És miből gondolod, hogy neked más sorsot szánok.
- Nem gondolom, de nem is hagyom.
Kissé értelmetlen válaszom után köddé válok és közvetlenül mögötte jelenek meg. A szívverése még csak fel sem gyorsul, nem fél, vagy legalábbis, nem mutatja.
Péntek van én meg kurva éhes de, van ez így, na mindegy majd csak találok valakit, akit, lecsapolhatok. Reggel szokásos hülyeséggel traktálnak de, ezeket is elintézem. Tegnap még a bárba is verekedés volt könyörgöm, ha az a rohadék nem jön be nyugodt estém lett, volna de nem nyertem nem lett az. Na mindegy a tegnap az tegnap volt a ma meg ma van. Valami fotós jön majd be hozzám talán holnap de nem vagyok benne biztos, aki médium is ráadásul, kitudja, mit tud de, majd meglátjuk, úgyis kell már egy fotós, mert a másik sajnálatos módon eltűnt, vagyis inkább eltették lábalól. Ha vámpírok vannak szinte a cégnél az ilyesmi, előfordul az ilyen cégeknél. De ez nem is izgat, ha jó a srác felveszem azonnal, túlságosan munkamániás vagyok mostanság, és szórakoznom is kéne de, nincs kivel. Asher ez van, ez kell szeretni. Az egyik szőke bombázónk siet hozzám.
-Mi az Christina?- kérdem
-Eltűnt az egyik a takarítónk!- mondja halkan
-Ah, értem vegyetek fel helyette újat, nem tudok mit tenni.- sóhajtok fel és intek, hogy távozzon, na tessék most meg még ez is. Nem vehetek fel embereket lassan, mert az egyik emberem elfogyasztja ez emberkéket. Vagy lehet őt kéne kirúgnom, nem tudom. Majd meglátom és intézkedem. Lassan a munkaidőm is lejár én meg haza megyek a macskám már biztosan vár. Hazaindulok, bemegyek az egyik boltba és veszek macska kaját csirkés biztosan jó lesz neki.
-Rizottó megjöttem!- kiabálok be és hallom, ahogy jön le nyávogva az emeletről. - Szia, apuci szemefénye remélem, nem unatkoztál-, kapom ölbe é a konyhába, viszem, ahol odaadom neki a csemegét .-Na egyél, én meg elmegyek zuhanyozni te, csak maradj és csinálj, amit akarsz.- megyek fel a fürdőbe, megnyitom a vizet és megvárom, míg tele lesz a kád utána, öltözöm le és beszállok. 2 óráig áztatom magam, felöltözöm a kedvenc pizsimbe és lefekszem aludni.
Másnap reggel korán kelek, nem tudom miért nem is, érdekel, felöltözöm és bemegyek az irodámba tényleg munkamániás, lennék? Ha az is vagyok, leszarom. Alig vannak, bent akik bent vannak, rögtön köszönnek mindenkinek udvariasan, visszaköszönök, válaszolok a kérdésekre stb. stb.
Amint az irodámba érek, rögtön megszólal a telefon de, nem veszem fel úgy is csak egy újabb ember tűnt el. Az meg már nem nagyon érdekel, majd lesz helyette másik. Lassan annak a srácnak is jönnie kell.
-Uram, itt van a fotós.-jön be a titkárom
-Értem küldje be-, válaszolok neki, mire beküldi. Előttem még egy tucat papír, amit át kell néznem, remélem nem baj, hogy vár még egy kicsit elég sűrűn rápillantok nem is értem, mit esznek a mai fiatalok a szegecsekbe meg a piercingbe , na mindegy nem is érdekel.
- Szóval Satoshi úr, ugye? – szólalok meg végül, az iratokat az asztalra téve.
- Csak Satoshi. – utálom, ha magáznak.
- Rendben. Én Asher vagyok – nyújtom oda a kezemet. Amint megfogta a kezemet, megszédül és el is, engedi azt.
-Jól van?- kérdem ijedten, nem akarom, hogy meghaljon vagy valami.
Persze, jól vagyok… - vigyorog rám ismét, kihúzza magát, akkor jó, ha nincs baja
. - Akkor jó. Ugyebár ön egyszerre fotós és médium?-kérdem
Igen, de ha lehet, tegeződjünk! – halványan elmosolyodom, biztos azt hiszi munkamániás, vagyok de, hátha tényleg vagyok.
-Akkor talán mutasd, meg hogy mi tudsz-, állok fel és egy másik terembe, vezetem. Egy lányt kell lefényképeznie, modell szóval hozzá van szokva ehhez. Nekem el kellett mennem, mert a bárban bajok voltak, Jasper vált fel addig, amíg elintézem, de mire kész a fotózás már vissza is érek.
- Ezek nagyon jó képet. – teszem el a gépet – Az eredményt viszont csak este tudjuk megmondani. Majd értesítünk telefonon! – nyújtok kezet. Öcsém már megint majdnem elájul de, elkapom de, leültetem.
-Hé, jól vagy?- szólongatom de, nem érek hozzá ettől valahogy jobb lesz neki, no mindegy.
-Akkor este- int gyorsan és elszelel, mindenki ránéz, ahogy elmegy. Megcsóválom a fejemet nem nagyon értem, mi van, bemegyek vissza az irodába közben a képeket figyelem fel, sem tűnik, hogy Christit is fényképeznie kellett volna és most nincs a képen. A képeket megcsinálom, és futárral küldöm el a fiúnak. Felhívom, és gyorsan elmondom neki, hogy mi a szitu de le kellett tennem megint. Remélem, nem tartja, furcsállja, hogy állandóan le kell tennem a telefont. Majd este bejön s kész akkor mindent meg beszélünk.
Este sajnos a bárban kell lennem egy kicsit így el is, felejtem, hogy Satoshi-val kellene találkoznom, úgy éjféltájt jut eszembe.
-Brian el kell mennem, remélem, megint tudsz a bárra vigyázni-nézek a helyettesemre.
-Persze Asher ahogy akarod-mondja, nyugodtan én meg beülök a kocsimba, és amilyen gyorsan tudok a céghez, sietek, rossz a sejtek remélem nem lesz baja, általában este tűnnek el az emberek de, most legalább megtudom ki az. Ahogy megérkezem, szinte kiugrok a kocsiból és felrohanok a lépcsőn és meglátom őket a fenébe már el, van ájulva.
-Ereszd el a fiút,- mennydörgöm, és azonnal kitépem a kezéből Jasper az.
-na mi az Asher sosem gondoltad volna , hogy én vagyok az mi?!- nevet fel hidegen
-Hát nem sejtelmem sem volt róla, hogy te vagy.- mondom halkan, torkon ragadom miközben Satoshi-t leteszem egy székre.
-Most megdöglesz Jasper-sziszegem
-Dehogyis te fogsz megdögleni és átveszem a helyedet-, vigyorog a képembe és behúzok neki egyet, mire repül pár méter utána, ugrok és átvágom a torkát, eltakarítom a hullát, és vért azonnal visszasietek, felnyalábolom szerencsére nem sok vért vesztet, beviszem az irodába és lefektettem az ágyra. Megvárom, míg fel kell.
-Ho..hol vagyok?- ébred fel és szaggatottan veszi a levegőt
-Biztonságban- mondom lágyan, felugrik, és ijedten néz rám- Te egy vámpír vagy-, mondja ki végül azt, amire vártam
-Igen az vagyok-, mondom nyugodtan.
- Most csak viccelsz velem ugye?- néz rám
-Nem nem viccelek, tényleg az vagyok és itt szinte mindenki az, vajon miért van itt mindig sötét?- teszem fel neki a kérdést
-Na jó hát én ezt el se hiszem-, kiabálja, halkan felsóhajtok, előveszek egy kést és megvágom magamat, majd megnyalom a sebet, és szinte rögtön akkor forr össze.
-Hát ez lehetetlen- suttogja-, és én ide jelentkeztem, hogy itt fogok dolgozni?!
-Aham igen ide jelentkeztél, ha akarsz, elmehetsz, nem fogok utánad sírni vagy ilyesmi, csak ne szólj a létezésünkről így is nehéz titokban maradnunk- sóhajtok halkan.
Péntek. Unalmas, hét végét jelentő péntek. Nem szeretem, mert ezzel vége a munkának. Hétvégén nekem nincs meló, sajnálatos módon, hanem inkább csak szenvedés. Mégpedig nem mások miatt, mint szeretett szüleim… mindig csinálnak nekem valami plusz programot, hogy sose pihenhessek. Jósolj ennek, utaztasd azt, mond három számot annak, hátha megnyeri a lottót. Hát Istenem, nincs elég jós a világon rajtam kívül? Más is tud három számot mondani, ráadásul ő pénzt is kap érte, nem úgy, mint én, akinek ezt a kiváltságát drága családja már jó ideje szabotálja. „Fiam, elég neked egy munka meg egy hobbi, és ha a hobbidból pénz folyik be, azt nyugodtan odaadhatod nekünk, mert te olyan jó gyerek vagy!” Fuck… akkor nem akarok jó gyerek lenni.
De a mai nap különleges. Legalábbis a família szerint. Mivel ma valami nagy céghez utaltak be, ami állítólag az égvilágon mindennel foglalkozik, beleértve a jóslást és a fotózást is. Wow, végre egy hely, ahol mindkét tehetségemért pénzt kapok! Szóval ma délelőtt… izé… mivel hogy nem tudom, péntek van-e még, nehéz megmondani… de szombat délelőtt… meglátogatom azt a céget, és bemutatom, miket tudok. Mint egy tehetségkutató, csak ha felvesznek pénzt is kapok. Na de nem azért beszélek ennyit a pénzről, mert egy egoista pénzmániás balfasz vagyok… szó sincs erről. Csak arra kell a lé, hogy kiadjam a saját mangám, na meg hogy fizessem az albérletet. Nem olyan nagy dolgok ezek, csak ugye drágák…
De ezzel most inkább nem is törődöm. Most inkább az álmommal kéne törődni, ami megint valami gyilkosságról szólt, amiben engem ölnek meg. Ugyan már megszoktam a dolgot, a verítéket, a zihálva ébredést, és a többit, de azért ez most kicsit megviselt… rég nem volt már ilyen véres álmom. Ezt rossz előjelnek tekintem. Érdekes, pedig most egész jól alakul az életem… talán nem is rossz előjel, csak… áh, nm mesélek itt be minden hülyeséget magamnak. Igenis rossz előjel, eddig mindig, ha gyilkosságról álmodtam valami rossz dolog történt. Mióta az eszemet tudom, jeleket kapok. Persze lehet, hogy csak egy nagyobb számla jele volt ez, hogy kirúgnak a munkából, vagy valami hasonló… és remélem is, hogy csak ennyi. Ennek örülnék a legjobban…
Mélyeket lélegezve dőlök vissza az ágyba, és pár szusszanás után már alszom is. Ezt szeretem magamba… már semmi sem visel meg túlzottan.
Reggel a hosszas készülődés után végre taxiba szállok, és elindulok a híres cég felé. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, elvégre sokat beszélnek erről… A tévé, az internet, a plakátok, mind piros betűkkel hirdetik, hogy: „Itt mindent megtalálsz!”
Jó ezt tudni, csak remélem, jól fizetnek is, hehe… Végül elérkezünk a nagy cég elé. Külsőre semmiben sem különbözik egy átlagos cégtől, max kicsivel nagyobb, de ennyi. Majd meglátom, milyen lesz belül! Kifizetem a taxist, aztán fogom a táskám, és elindulok be az épületbe. Az előtér szép és rendezett, csak a dolgozók sápadtak kicsit… talán nem esznek elég vitamint. Istenem, hogy én milyen marhaságokon gondolkodom!
A kijelölt irodához érve leülök a székre, és várok, míg be nem hívnak. Szerencsére ez elég hamar megtörténik, így pár perc múlva már bent is ülök a kényelmes, takaros kis irodában. Előttem egy fekete, hosszú hajú férfi ül, és valamilyen lapokat néz. Sűrűn felpillant rám, amit nem is csodálok, hiszen benne is motoszkál a gondolat: „Micsoda giccses egy fotós. Tiszta égés, hogy mennyi mindent magára aggat! Pfuj!” Igen, az ilyen megjegyzések már nem érnének váratlanul…
- Szóval Satoshi úr, ugye? – szólal meg végül, az iratokat az asztalra téve.
- Csak Satoshi. – utálom, ha magáznak.
- Rendben. Én Asher vagyok – nyújt nekem kezet.
Mosolyogva fogadom a gesztust, ám mikor megfogom a kezét, ezernyi kép villan be… véres képek emberekről, állatokról, és mindenről, amit el lehet képzelni… minden csupa vér… minden annyira hideg…
Hirtelen megszédülök, de még időben kapcsolok, és a fejemet megtámasztva megtartom magam. Nem keltene jó benyomást, ha ülve elájulnék…
- Jól van? – hallom a fekete kissé aggodalmas hangját.
- Persze, jól vagyok… - vigyorgom rá ismét, kihúzva magam. Az a szerencse, hogy az ilyen látomások hamar elmennek. Szerintem ez még a tegnap hatása. A tegnapi horrorfilm kísért… Túlélem!
- Akkor jó. Ugyebár ön egyszerre fotós és médium. - Nagyon kérlek, ne magázz, mert öregnek érzem magam!
- Igen, de ha lehet, tegeződjünk! – a fekete erre halványan elmosolyodik, és bólint. Annyira hivatalos mukinak tűnik… egy olyan srác, aki csak a munkájával törődik, de azzal kőkeményen. Jah, és elég vérszegénynek is tűnik. Bár itt azt hiszem mindenki az.
- Akkor talán mutasd is meg, hogy mit tudsz… - áll fel, és egy másik terembe invitál, ahol egy lányt kell lefényképeznem. Elég gyorsan és könnyen megy a dolog, mivel ahogy tapasztalom, a csaj már megszokta, hogy lencsevégre kapják. Biztos valami modell, vagy hasonló, mert eléggé ki van csípve… Eközben Ashernek el kellett mennie valahová, így egy másik, szőke kollégája váltotta fel. Ő is elég sápadtnak nézett ki, de lassan már megszoktam, hogy itt mindenki az.
- Kész. – nyújtom át a gépet a szöszinek, aki rögtön továbbítja is a fotózás végére visszaérkezett Asnak. A fekete figyelmesen megnézi a képeket, és az arcára hatalmas vigyor ül ki. Na mi az, elrontottam volna valamit?
- Ezek nagyon jó képet. – teszi el végül a gépet – Az eredményt viszont csak este tudjuk megmondani. Majd értesítünk telefonon! – nyújt kezet ismét. Végre, nem magáz! De nem sokáig örülhetek, mivel ahogy megfogom a kezét, ismét bevillannak ugyanazok a képek… csak most élesebben. Az ismételt látomás miatt kissé megszédülök, és majdnem el is esek, de Asher még időben elkap, és egy székre ültet… és ne! Ahogy hozzámér, ismét képek villannak be, egyre több, egyre durvább… végül a fejemet fogva görnyedek össze.
- Hé, minden rendben? – szólongat a srác, de már nem ér hozzám… és ettől minden jobb is lesz. Lassan megemberelem magam, és egy bólintás után ki is andalgok a teremből.
- Akkor este! – intek, és már szelelek is el. Rémes érzésem támadt ezen a helyen, mintha… mindenki engem nézne!
Hazaérve ledőlök az ágyamba, és már nyomom is be a szunyát. Minden komolyabb látomás után ezt teszem, mert ez némileg felold és megnyugtat. Most sem volt ez másképp. Csak délután négy körül ébredtem fel arra, hogy a postás valami csomagot hoz nekem. Méghozzá a képeim, amiket lányról csináltam ma a cégnél. Minden képem külön megrendelem, akárhol akármikor csinálom, mert mindet meg szeretném tartani. Ezek egyszer még sokat fognak érni, érzem!
A fotókat elővéve hosszasan szemlélni kezdem őket. Először nem tűnik fel semmi, minden teljesen normálisnak hat, de aztán rájövök… hiszen az egyik fotón, ahol véletlen belement az egyik alkalmazott a képbe, nem látszik semmi! Vagyis a lány látszik, de mögötte… semmi! Ez furcsa, nagyon furcsa… Többször is átnézem a képeket, de egyiken sem látom a hibát. Kitörölték volna? Nem, hiszen maga a kép tök ugyanaz, csak a másik csaj nincs a háttérben… de hogy lehet ez? Fel nem fogom, hogy… és ekkor beugrik. A látomások, a vér… amikor hozzámért Asher… és, hogy mindenki sápadt volt…
Áááh, mit is gondolsz Satoshi… túl sok horrorfilmet nézel! Agymosááááás! Telefoncsörgés… felveszem. Asher az. Azért hív, hogy elmondja az eredményt, de valamiért le kell tennie, ezért arra kér, menjek be este a céghez… hm, na ez fura. És ijesztő! De nem ellenkezek, inkább csak gyorsan igent mondok… hamar túl leszek a dolgon, aztán kész. A éveszméimet meg itthon hagyom… olyan lények nincsenek! Ezt bizonygatva dőlök vissza még egy kicsit aludni, míg indulnom nem kell a céghez…
Az este hamar eljön, és mire észbe kapok, már a kihalt cég folyosóin bolyongok. Az irodában nincs senki, villany nuku, nem lehet felkapcsolni. Talán nem volt fizetve a villanyszámla, vagy… vagy ez egy rohadt gazdag cég, aki elfelejtett villanykapcsolót szereltetni magához. Furcsálltam is, hogy olyan sötét volt itt reggel. A redőnyök miatt, már rájöttem. Bár amennyi ablak van itt… de mindegy! Most a legfontosabb, hogy megtaláljam Ashert, a többi meg… nem érdekel!
Így félelmemet leküzdve botorkálok tovább a folyosókon, de sehol senkit sem látok. Ekkor már kiabálni kezdek az emberek után, hátha akkor eszükbe jut, hogy idehívtak engem… de semmi. Mintha tényleg elfelejtettek volna. Már éppen azon vagyok, hogy kapom magam, és hazamegyek, mikor a hátam mögött hirtelen egy árny suhan el. Rögtön oda is kapom a fejem, de már nem láthattam. Gyors volt… nagyon gyors.
- Van itt valaki? – kiáltom bátortalanul, mire megint elsuhan mögöttem valami. Akkor már nem bírom tovább, győz a félelem, én pedig futni kezdek… de nem futhatok sokáig, mivel hirtelen valaki a falnak lök, és hátulról odanyom. A szívem a torkomban dobog, mivel fogalmam sincs, mi tévő legyek most… azt sem tudom, mi történik!
Próbálok szabadulni, de nem engednek… és ekkor valami iszonyú hegyes mélyed a nyakamba. Halkan felkiáltok a fájdalomtól, de aztán be is fogják a számat, így többé nem tudok szólni. És a fájdalom nem szűnik, sőt, erősödik… Nagyon fáj… Ismét képek ugranak be, ezer meg ezer véres kép, amik teljesen lesokkolnak, így végül, ha a fájdalomtól nem is, de azoktól biztosan elvesztem az eszméletem… Így aztán a fájdalom is abbamarad… Egy időre… Azt hiszem…
