Faszomat ebbe a tetves lávaesőbe. Kérdem én, mi a jó francért kellett az én balfasz apámnak ilyen éghajlati elemet kitalálnia? Jaaah… hogy nem volt jobb dolga. Máris jobban érzem magam!
Itt állok ez előtt a márvány szar előtt, amit apám kastélynak nevez, de szerintem a „romhalmaz” vagy az „ízléstelenség” jobban illene rá. Mielőtt még mindenki elkönyvelne, előre megmondom, hogy most élem a lázadó korszakom. Igen, közel hatezer éve rohadok itt lenn a nagy kénköves semmi közepén, és már igen-igen meguntam azt is, hogy minden démon velem akar baszni. Így hát kitaláltam egy tervet, ami szerintem briliáns, mindenki más véleménye meg hidegen hagy. Én már meguntam itt gyötrődni évezredeken keresztül, úgyhogy ha nem is tartják majd jónak az ötletet, akkor is elhúzok innen jó messzire. Hogy hová, az tökéletesen mindegy, csak ne kelljen emellett a csőcselék mellett élnem.
Ahogy épp a javaslatom részleteit gondolom át, a hátamba hirtelen egy penge szúródik, átszakítva az ingem, és ezzel tönkre is téve. Mi a jó fasz?! Ez csak egy valaki lehet. Megfordulok, és rávigyorgok az előttem álló Astarothra.
- Astaroth, hogy én de szeretlek téged – húzom ki a hátamból a kardját, és visszaadom neki. A kis gecinek nincs jobb dolga, mint engem basztatni.
- Megint mi a szarral akarod csesztetni apádat? – nevet közel rántva magához. Ennél feltűnőbben nem is reklámozhatná, hogy tökre ki van purcanva. És persze megint én leszek az, aki a megmentő csókot adja… tiszta Csipkerózsika.
- Majd megtudod – lehelek egy gyors csókot az ajkaira, amit ő sóhajtva viszonoz, aztán elindulunk megkeresni az én drága apám. Meg is találjuk egy kanapén döglődve, egy könyvet olvasva. Hát ennek sincs jobb dolga ennél, hogy baszná meg.
- Na ez de szar volt – dobja el a könyvet, és a tekintetével porrá hamvasztja. Sajna nem csak ez az egy van neki, így pár ezer évig még ellesz ezekkel a baszott unalmas papírkötegekkel.
- Hellóka Lucifer, de rég láttalak! – köszönti Astaroth a tőle megszokott ribancos sztájlában, amit apám persze minden tekintetben díjaz is.
- Ja, de mi a faszért akarsz te látni engem? Nem hiányoztál Astaroth… Vagy ennyire kell az energiám? – fúj és fúj, már megint játsszák itt a „Túl a barátságon” dolgot, de most igazán nincs kedvem a csoportos szexhez, úgyhogy gyorsan közbe is lépek.
- Lucifer! Máskor basszatok, most miattam jöttünk – kiáltok apámra élesen, mire ő unott tekintetét rám emeli.
- Mit akarsz?
- Hány éve várunk már, hogy Istent megtámadhassuk? Szeretnék hadsereget szervezni és legyőzni… Túl sokat vártunk már. – a mellettem lábatlankodó Astaroth erre hangosan felnevet, és szórakozottan meglök. Most mi a jó kurva anyád ennyire vicces?
- Mond csak fiam, mit szívtál? Én is kérek… - vesz elő egy újabb könyvet Lucifer. Hogy dugnád fel, te idióta barom!
- Ti mind hülyék vagytok… Gyávák, idióták és végtelenül gyengék. – üvöltöm feldühödten - Miért ne próbálhatnánk meg? Annyi ideje csak erre várunk…
- Befejezted? Ha meg akarod öletni magad, nem állok az utadba, de azt nem hagyom, hogy az embereimet is magaddal vidd. Dögölj meg, majd csinálok másik kölyköt, és megmondom az anyjának, hogy ebbe agyat is szüljön. Ha eszed is lenne Ramon, akkor inkább Isten legkedvesebb teremtményeit gyilkolnád halomra, mert abból még bajod sem nagyon lehet. – És ha én nem akarom őket öldösni? Nincs gusztusom férgeket gyilkolni, akármennyire is meglepő - Úgyis lassacskán fel kell menned… - legalább ez az egy jó hír van mára. Itt hagyhatom ezt a bűzlő lávatengert, az összes genny alakkal együtt. - Csapnivalóan szar. – lapoz egyet a könyvén - Astaroth majd elkísér, én meg addig se látom a képét – mutat a fekete hajú felé. Ó hát remek bazzeg, azért rak rám egy élősködőt is, akit néhanapján majd kénytelen leszek megbaszni, mert másképp kidöglik a sorból. Hogy én mennyire örülök ennek, hmm!
És most megint szétbaromkodják az agyukat. Basznák meg a ribanc anyjukat, hogy még ezzel is csak engem idegesítenek! De azért némileg higgadtan járkálok fel-le a szobában, és mérlegelem a lehetőségeim. Apám nem ad sereget, ok. Felküld az emberekhez, ok. Velem küldi Astarothot… nem ok, de majd csak elviselem. Az emberekkel kell tovább élnem, király! Akkor meg mért vagyok még itt?
- Jó, akkor holnap indulunk… - jelentem ki a témát lezárva, majd megragadom As ruháját, és kihúzom a szobából.
- Ugye tudod, hogy mielőtt elindulunk, jól fel kell töltened energiával, hogy ne dögöljek ki az első napon? – vigyorog rám As ravaszkásan. Értem én drága, baszni szeretnél…
- Rendben! – húzom meg a haját, és a hálószobába vezetem. Tulajdonképpen nincs is más választásunk, tehát csak ezért teszem meg. Amúgy már beleuntam a folytonos élvezetbe. Ha az ember valamiből túl sokat kap, az egy idő után elveszti az értelmét… Nos, hát én is így vagyok a szexel. Hatezer év alatt valahogy már igazán beleuntam. Jó dolog oké, de ha nem muszáj, inkább hanyagolom… ez már csak rutin. Bár ha úgy vesszük, Astarothot már elég régen csináltam fel… és ha emlékeim nem csalnak, vele talán még élveztem is a dolgot. Azok különleges alkalmak voltak, talán azért is, mert majdnem mindegyiken be voltam szívva… hogy dögölne meg ez a kis ribanc. Mindig tudta, hogy kell ágyba csalni, és ő akkor is meg tudta tenni, amikor amúgy meg semmi kedvem sem volt hozzá. Drága Luc apucim mesterien kitanította a kurvaságra, úgyhogy amúgy meg igazán nem panaszkodhatom. Ezt a pár alkalmat talán csak kibírom majd… ha meg nem, megdöglik. Nekem nem szívügyem…
***
A hálószobába érve rögtön le is lököm az ágyra, és fölé mászva kéjesen megcsókolom. Hm, már el is felejtettem, hogy ilyen jó íze is tud lenni… Egy sunyi mozdulattal a gatyájába nyúlok, és lassan izgatni kezdem. Nem kapod meg olyan gyorsan, amit akarsz, az túl egyszerű lenne…
- Hm, az előbb még sokkal erélyesebbnek tűntél… és gyorsabbnak. – karolja át egyik kezével a nyakam, a másikkal pedig a pólóm alá nyúlva végigsimít a felsőtestemen. Erre valami ismeretlen forróság fut át rajtam. Bazdmeg, nem is emlékeztem rá, hogy így reagálok az érintésére… beszívatott volna megint? De mikor? Nem is volt rá lehetősége… Lehet, hogy csak szimplán megkívántam. De az nálam ritka eset… Astaroth, kurva nagy mázlid van.
- Nem tetszik ez a tempó, hm? – vigyorgom rá, és csak most, csak az ő kedvéért gyorsítok…
- Deh. Csak nem ez tőled a megszokott… - hajtja hátra a fejét As nagyot sóhajtva. Megszokott? Ki emlékszik már a megszokásra… több száz éve nem voltunk már együtt, szóval nem értem, mit dumál itt.
Nem válaszolok semmit, csak vadul megcsókolom, és az ágytámlához nyomva egy egyszerű mozdulattal leszedem róla a gatyát. Na, ez neked a megszokott, drága Astaroth? Nem is időzök vele sokat, közel hajolva hozzá megcsókolom, és az övemet kilazítva a magamévá is teszem. Hmph… egész jó érzés. Talán még élvezni is fogom. Na de ennyit a hosszas játékról, és az „Úgysem kapod meg gyorsan, amit akarsz” jelmondatról. Ez a ribanc Astaroth már megint kihozta belőlem. Gyűlölöm, hogy így tud manipulálni, de ugyanakkor valamilyen szinten tetszik is a dolog. Ő az egyetlen, aki ezt képes megtenni. Még apám sincs rám ilyen nagy hatással.
Észveszejtő gyorsasággal kezdek mozogni benne, mire As csak hátravetett fejjel és kis nyögésekkel jelzi, hogy tetszik neki. És nem ő az egyetlen… mivel mióta belementem, igen nagyon felment bennem a pumpa is, és egy kis hang a fejemben egyre csak azt kántálja, hogy: „Még, még, még…” Baszki, gyűlölöm magam, amiért ennyire szeretem vele csinálni! Nem szabadna ennyire élveznem, én egyszerűen csak…
- Hé, ennyire azért ne élvezd – súgja a kis fekete, és játékosan megharapja a fülem, mire én teljesen elvesztem a fejem. Kegyetlenül a falnak nyomom, és egyre mélyebbeket lökök rajta. Utálom magam, utálom ezt az egész helyzetet, de legfőképpen Astarothot! Mért lát ennyire belém? Nem szabadna…
Halkan felnyögök, mivel már érzem, hogy nemsokára elmegyek, és ő megkapja, amit akar… szemét ribi, ráadásul ilyen gyorsan… egyszer még megölöm, ezt érzem. De most más elfoglaltságom van. Lökök még rajta párat, aztán nem bírom tovább… a fenekébe markolok, és szépen elmegyek…
Bágyadtan sóhajtunk fel mind ketten, majd én elgyengült testtel kiszállok Asból, és a fejemet a mellkasának döntöm. Forog velem a világ, szédülök, és lassan el is jut az agyamig, hogy kicsit sok energiát adtam tovább ennek a szemétnek… többet is, mint kellett volna. De így legalább most jó sokáig nem fog zaklatni a szexel… ezért már megérte.
Fáradtan dőlök le az ágyra, és innentől As már minden tekintetben hidegen hagy. Megtettem, amit akart, örüljön a fejének. De nekem most aludnom kell, hogy holnapra rendesen feltöltődjön az energiám…
- Hm, ez egészen jó volt, bár nem pontosan erre emlékeztem. – kezdi el húzni az agyam a kis fekete. Na bazdmeg ha most fog nekem erről kiselőadást tartani, én úgy dobom ki innen, hogy a lába sem éri a földet – Valami másra. Kicsit elpuhultál az évek során! Biztos azért, mert mindenkitől elzárod magad…
- Kuss. – mordulok rá indulatosan. Peche van, mert ilyenkor hasonlítok a legjobban apámra. És ne akarja ismét megtapasztalni, mire vagyok képes, ha igazán feldühítenek…
- De most tényleg. Mikor is feküdtél le utoljára valakivel? – úgy látom, itt a szép szó már nem hat semmit. Egy rutinos mozdulattal felkapom az ágy mellett lévő kardom, majd Ast lelököm a földre, és a kardot a fejébe szúrom.
- Azt mondtam, KUSS! – hangosítom ki magam, majd visszadőlve a párnámra ismét megpróbálok pihenni. Ez volt a bosszú, az ingemért… Az este hátralévő részében ezzel most már jól ellesz a kis aranyos. Ez ugyan nem öli meg, de elhallgattatja egy jó időre. Ó drága Istenem, ha csak ennyivel meg tudnám ölni… Szép álom, akkor álmodjuk is meg. Pár perc múlva már hortyogok is.
***
- Astaroth, te rohadt ribanc, told ki gyorsan a segged, mert itt hagylak! – kiabálom az ízléstelenséget és giccset megtestesítő kastély előtt járkálva fel-alá, mint egy mérgezett egér. Bár As még csak két perce ment be, hogy kihívja az apám, de én már így is tűkön ülök a gondolattól, hogy végre elszabadulhatok innen. Gyorsan, gyorsan! Még ma, ha lehet!
- Milyen ingerlékeny lett valaki – lép ki Luc apuci az ajtón, oldalán a kis feketével – Astaroth, megint beszívattad?
- Nem, sokkal élvezetesebb dologot kapott annál… - kacsint rám perverzen vigyorogva, mire én undorodva elé köpök.
- Szóval mit akarsz Fater, gyorsan mond, mert már előre lefoglaltam a jegyet a Rómeó és Júliára! – fordulok sürgetőleg apám felé, széles vigyorral az arcomon. Igen, már egy ideje szemmel követem a fentiek életét… sok hülyeség, narkó, cigi, alkohol és minden más finomság. De vannak jó dolgok is, például a filmek… egész nap el tudnám nézni őket, csak sajna most nem ez lesz a feladatom…
- Te veszélyesen hülye vagy, drága fiam. Kezdek érted aggódni… - néz rám ártatlanul, aggódást színlelve, mire én gyanakvóan elhajolok tőle, de ő még az utolsó pillanatban elkapja a ruhám, és maga elé rántva megcsókol. Pfááááájjj, ez az, ami nem kellett volna így indulás előtt!
- Ugh… - dörzsölöm a számat veszetten, miután drága apám végre elenged.
- Bocs Ram. Úgy éreztem, nincs maxon az energiád… - vigyorog rám önelégülten Luc, fél szemmel Asra pillantva, aki csak kuncogva nézte végig a jelenetet. Vérmérgezés magas fokon, de utálom már!
- Legalább szólhattál volna előtte, te perverz barom! – kiáltok rá felháborodva, mire ő csak felröhög. Na igen, a mi energiánk ugye újratöltődik, de mivel én tegnap túl sokat adtam Asnak, az enyém mára csak a felén volt… apucika drága meg kihasználta a helyzetet, hogy nyálat cserélhessen velem. Amúgy ezt kifejezetten hanyagolni szoktuk, nálunk is vannak gusztusok ugye, de ha nagyon muszáj, akár még nekem is le kéne feküdnöm a saját apámmal… volt is már rá példa, hogy fordulna fel a szemétje, de szerencsére az ilyesmi, mint mondtam, nem gyakori. Abba bele is pusztulnék...
- Szóval igazából csak ennyi. Meg annyi, hogy vigyázz magadra! Ezt üzeni anyád… Én meg azt, hogy lehetőleg ott fenn dögölj meg, ezzel ribanccal egyetemben! – bök fejével As felé, aki erre megint eljátszik egy kurvás mozdulatot, aztán mellém lép.
- Ne is álmodj róla. Ott fenn csak egy valaki fog megdögleni közülünk. – kacsintok rá Lucra, és mindketten tudjuk, hogy Asra céloztam… De még mielőtt a kis fekete bármit is mondhatna, megragadom a karját, és húzni kezdem magam után. - A soha viszont látásra, apuci! – kiáltok vissza búcsúzólag, enyhe gúnnyal a hangomban, majd miután Astaroth is elmondta a maga kis köszönését, egy ösvényre lefordulva elhagyjuk a kastélyt.
- Szóval, hova is megyünk először odafent? – szökken mellém As vigyorogva. Túl jó kedve van a kis ribinek, legközelebb nem adok neki ennyi energiát.
- Nem is tudom. Talán a… - féloldalas mosolyra húzom a szám, de nem folytatom a mondatot. Van egy olyan elképzelésem, hogy ez a Földi látogatás jobb lesz, mint azt terveztem…
