Karakter: Taiki Suoh Megjegyzés: (Lawli-sanomnak és Honey-senpainak)
Annyira unalmaaaas Tamakiék háza… itt nincs semmi értelmes dolog, csak házimozi, xbox, playstation, hifitornyok… egyszerűen semmi olyan, ami engem lekötne. Na jó, talán azért mégis van… a szobalányok. Hehe, na igen… azok eléggé… hogy is mondják? Kelletősek…
Úgyhogy van mivel szórakoznom. Este… de reggel nincs, mert nincsen időm rá Tamaki noszogatásától. Minden reggelt azzal kell kezdenem, hogy: Kelj má’ fel te szőke ribi, mert nem érünk oda időben a kiba*ott Kánaánodba! És persze ez sem használ… ilyenkor szokott jönni a „Tai-san poroltóval” hadművelet. Ez már használ! Nem is keveset, nyehe… és most épp egy ilyen reggel után ülünk a limuzinban, és várjuk, hogy megérkezzünk az iskolának nevezett kínbarlangba.
- Tai-san, kérlek, hanyagold a reggeli kiverésem az ágyból, mert nem lenne jó, ha a sérülések miatt nem tudnám a tökéletes formámat mutatni a Clubban… - ásítozik a szőke, majdhogynem már ülve aludva.
- Akkor kelj ki magadtól, és nem kell majd ettől tartanod! – vigyorgom rá, majd az ablakba könyökölve a várost kezdem szemlélni.
- Könnyű azt mondani. De nem is értem! Hogy lehet az, hogy te egész éjjel a szobalányokkal hancúrozol, mégsem vagy fáradt, én pedig egész éjjel alszom, és mégis fáradt vagyok?! – méltatlankodik Tama, és nagyon jól tudom, hogy ezzel most nem nekem, hanem a világnak akart szemrehányást tenni.
- C’est la vie. Amúgy meg nem tudhatod, mi történik, amíg alszol… - pillantok rá ördögi szemekkel, mire ő ijedten a limo másik végébe húzódik.
- Tai-kun, csak azt ne mond, hogy… - rebegi boci szemekkel, mire én felnevetek.
- Nyuggi! Nem szeretem a gruppent, és úgy különben sem jó, ha az egyik fél alszik… - kuncogom perverz képpel, mire a szöszi a táskájával kezd püfölni.
- Baka vagy Tai-saaaaaaaaan!
***
A limo kis idő múlva megáll, mi pedig kiszállunk belőle, és a suli felé vesszük az irányt. Mikor beérünk, Tama megint elmegy valahova, úgyhogy egyedül lépek be a Host Club szobájába. Honey-chan már bent van, és én pontosan tudom, hogy a tegnapi dolog folytatására vár. Nem is húzom az időt, rögtön elé sétálok, és a falnak nyomva megcsókolom. Hmm, annyira finom… Halkan felnyög, mikor a szájáról a hasára térek át, és gyengéden csókolom végig puha bőrét. Minden szívbaj nélkül folytatnám is a dolgot, de ekkor az ajtó kicsapódik, Honey pedig elhátrál tőlem. Dühösen pillantok a zavaró tényező irányába, és az ajtóban Tamakit pillantom meg, egy lánnyal. Ó, hogy akadna a torkán a pénteki töltött hal szálkája! Ennél jobb pillanatokban nem tud benyitni?!
- Taaai-kun! – lép mellém, és egy mozdulattal maga után ránt. – Bemutatom neked Maya-chant! – int kezével a barna hajú lány felé, aki erre pukedlizik egyet. Faszomat, ugye nem mondod, hogy csak ezért zavartál meg?! - Ő lesz a legelső speciális vendéged. – He?
- Speciális vendég? – kérdezek vissza érdeklődve.
- Igen. Ez annyit jelent, hogy vele kell majd a legtöbbet foglalkoznod! – vigyorog rám a szöszi. Tamaki Suou… te halott ember vagy! Mégis ki a jó fenének érzed te magad, hogy csak úgy helyettem beszervezel ribancokat? Ezt nem így beszéltük meg! Mivel sehogy sem beszéltük meg… emlékezzünk csak vissza, mit is mondott ezzel kapcsolatban…
„- Tessék Tai-san, olvasd el ezt! – Egy három kilós könyv repül felém, ami elől egy kecses mozdulattal el is lépek. – Ez a Host Club szabályzata!
- Nem sok ez egy kicsit? – törlöm le a port a kolosszus tetejéről, de még így is szürke marad.
- De, valóban sok. Tehát láss neki!”
Az utolsó, amire emlékszem, hogy a könyvet a székem alá rakom, hogy ne billegjen. Hm… talán nem volt olyan jó ötlet…
- Csodááás! – vigyorodom el bárgyún, és átkozom magam, amiért most nem tudom leellenőrizni, intézkedhet-e helyettem ez a marha. - Örülök, hogy megismerhetlek, Maya-chan - lépek közelebb a lányhoz, és megcsókolom a kezét, ahogyan itt a Host Clubban szokás. A csajszi irul meg pirul, én pedig jó képet vágok a dologhoz, pedig a fejemben már egész más dolgok játszódnak le. És ugye nem kell mondanom, ki a főszereplőjük… csak legyen már vége, van még egy fontos elintéznivalóm Honey-channal.
Végre a csaj elporoszkál Tamakivalé együtt, én meg hátrafordulok Honeyhoz, aki… nincs sehol? Oh, biztos rosszul érintette a speckó vendég. Nem csodálom, engem is. De ez nem azt jelenti, hogy el kell menekülni… ah, mindegy. Lesz még alkalmam elkapni egy menetre.
***
A napnak hamar vége, de Honey-chant csak elvétve látom, mintha kerülne engem, vagy ilyesmi. Szerintem pontosan ez a helyzet, túl feltűnő, hogy már nem lóg a nyakamon. Ezt meg kellene beszélnem vele.
- Honey-chan - kapom el a kezét, mikor éppen kifelé indul a teremből. Mori még nincs vele.
- Igen, Tai-kun? - enged el egy hamis mosolyt, de engem nem téveszt meg.
- Talán baj van? Mintha nem akarnál a közelemben lenni - húznám oda magamhoz, de ő eltávolodik, és ez már több mint furcsa. Valami rosszat tettem talán?
- Nem látod rosszul a dolgokat, Tai-kun. Ezek csak szerepek, emlékszel? És most nem a színpadon vagyunk - takarja el Usa-channal a fejét, de még mindig nem értem, mire akar kilyukadni. Reggel még nem ellenezte a dolgot, mi történt most? Várjunk… csak nem Maya-chan miatt történik ez?!
Egy hirtelen ötlettől vezérelve aztán ledöntöm, és fölé magasodok. A kis szöszi ijedten bámul rám, én pedig csak elmosolyodom, és az ajkaim az övéhez érintem. Nem csókolom meg, ez csak amolyan kis játék… akár izgatásnak is lehetne nevezni. Próbáld meg megkapni, amit úgy sem lehet, hehe… Végül aztán nevetve segítem föl Honeyt, aki rögtön hozzám is simul. Hm, úgy látom, nagy sikerünk van… Az összes lány körénk csődül, és ujjongva kezdik magyarázni, mennyire is helyesek vagyunk együtt… Én csak vigyorgok és bólogatok, de más reagálással nem méltatom őket. Higgyenek csak, amit akarnak, hehe…
***
- Várj meg itt Tai-san, el kell valamit intéznem! – int vigyorogva Tamaki, és belép egy ajtón. Én tőle nem messze állok a falnak dőlve, unottan bámészkodva. A suli már véget ért, ezzel a mi műszakunk is, és csak azt kell megvárnom, mire Tamaki rászánja magát, hogy végre elinduljunk haza. Nagyot ásítva kezdek sétálni a folyosó végére, mikor egy vékony kis hang megállít.
- Tai-kun… - a hang irányába fordulok, és meg is látom Honeyt, ahogy egy az egyik sarokba húzódva figyel engem.
- Honey-chan! – sétálok elé, és vigyorogva lehajolok hozzá – Mit szeretnél?
- Taiki-kun… amit a délután csináltál… - kissé elpirul, mire én rögtön megértem, miről is van szó.
- Tetszett? – villantom rá lila szemeim.
- I… igen… - Óh, mily váratlan fordulat – Én… arra gondoltam, hogy mi lenne ha…
- Újra megcsinálnám?
- Hai… - gondolatolvasó lettem. Nevetve magam elé húzom Honey-chan állát, és gyengéden megcsókolom. Most senki sem lát minket, ezért teszem csak meg… A szöszi megszeppenten bámul rám, gondolom nem számított ilyen reakcióra, de aztán ő is visszacsókol. Hm, olyan édes íze van… Óvatosan a falnak szorítom, és a szájáról a nyakára térek át. Vigyáznom kell, el ne veszítsem a fejem, hiszen én most csak játszok… Gyengéden csókolom puha bőrét, ő pedig sóhajtozva omlik a karomban. Egyik kezemmel végigsimítom az arcát, ő pedig egyre jobban bújik hozzám, de ekkor…
- Tai-san, hová tűntél? – hallatszik Tamaki hangja a másik folyosóról.
- Egy pillanat és megyek, Tamaki-san! – kiáltok vissza, majd Honey felé fordulva hosszan megcsókolom, aztán eltávolodom tőle – Majd később, Haney-chan! – kacsintok rá, aztán sarkon fordulok, és Tama elé baktatok.
- Hol voltál? – vonja fel kérdően a szemöldökét.
- Volt egy kis elintéznivalóm. – vigyorgom rá sejtelmesen, majd a számat nyalogatva elindulok ki a suliból. Hmm, ez a Honey-chan finomabb, mint gondoltam…
- Nos, mivel most van egy új és tanulatlan tagunk, ezért a csapat felosztás változni fog egy csöppet – ugrál elénk lüke unokatesóm szórakozottan – Hikaru, Kaoru páros marad, Haruhi marad, Kyouya lesz Morival, én maradok egyedül, és Honey lesz Tai-val, mert így nem fog feltűnni, ha ront… - Ó, de csodás. Én leszek a bébiszitter... E mellett tényleg nem fog feltűnni, ha bénázok.
Honey eközben átöleli a derekam, és a fejét a mellkasomba dörgöli. Hmh... ez nem is olyan rossz.
- Nos, akkor a mai műsor legyen egy kis különlegesség… - folytatja Tamaki egy rejtélyes mosolyt elengedve. Ajaj, ha ő így mosolyog, abból mindig valami nagy baj lesz... - Ma tartjuk a süti napoooot! - jelenti ki még szélesebb mosolyt öltve magára. Süti nap? Istenem... mi jön még?
- Én minden nap azt tartok! - vigyorog a karomat szorongató kis szőke. Jah, a fogaid is nagyon szépek lehetnek...
- De ez most különleges süti nap. Mert itt most... egymást fogjuk etetniii! - majdnem félrenyeltem a nyálam. Te jó isten! Ugye most csak viccelt?
- Egymást etetni? Ez ollyan kisbabás... - nyávog a mellettünk ülő ikerpár. Valóban, ez olyan Tamaki agyszintű ötlet.
- Ugyan! - legyint az említett - A hölgyek imádják a sütit, és imádnak minket. És van még valami, amit... khm... imádnak. - köhög Tama kuncogva. Nem is kell mondani, tudjuk mire céloz. Úgy hívják: y-a-o-i.
- És ha valakinek süti allergiája van? - próbálkozom hárítani a dolgot.
- Nincs süti allergiád Taiki-san, ellenőriztem az adatlapod. - vigyorog rám unokatesóm diadalmasan. Áh, hogy akadna a torkán a puszedlije!
- De cukorbeteg vagyok.
- Az sem vagy...
- Gyümölcs iszonyos.
- Levesszük a gyümölcsöt!
- Nem bírom a szárazat...
- Olyat majd nem kell enned. - Wáááh, add már fel!
- És téged ki fog etetni, Tamaki-san? - nézek fel rá ártatlanul, mire ő csak meghökkent képpel bámul rám. Áááh, fején találtam a szöget...
- Engem... aaaa...
-A?
- Majd csak lesz valaki, én ellenállhatatlan vagyok... - szokásos Tamaki mosoly. Hát ezzel is kifogott rajtam - De ha nagyon zavar, akár még te is etethetsz... - Azt nem élnéd túl drága, úgyhogy inkább hanyagoljuk...
- Mindegy. - legyintek unodtan - A lényeg, hogy te se maradj ki a "jóból"! - kacsintok vigyorogva, majd a ruhámba kapaszkodó Honey keze felé nyúlok, és elkezdem húzni az öltözők felé - Gyere Honey-chan, legyünk kész mi legelőször! - a kis szőke csak nagy szemekkel bámul rám, végül nevetve elindul utánam.
- Nem azt mondtad, hogy ő nem idióta? - hallom magunk mögül Hikaru hangját, de kicsit sem érdekel. Én a helyében meg sem szólalnék, nem én alakítom a vérmérgezés fejezet seme kategóriáját. Mindegy is.
Pár perc múlva már a nekünk kiszabott ruhában állunk, és várjuk, hogy jöjjenek a vendégek.
- Rohadt egyenruha. - vakarózom a köntösben, még mindig a bökős iskolai cucc hatásait szenvedve.
- Jól vagy Tai-kun? - pillant rám Honey aggódva.
- Persze, semmi bajom! - vigyorgok rá kényszeredetten, és megpróbálok nem vakarózni többet. Ez a Tamaki egy marha. Direkt megmondtam neki, hogy nekem selyem egyenruhát rendeljen, de értett ő szóból? Nem. Ennek talán gügyögni kéne, azt megértené. De legalább ez a ruci most selyem... ááh, megnyugvás.
A csajok hamarosan meg is érkeznek, és ki-ki leül a saját beírottjához, hogy az elkápráztassa mindenféle bókkal, és abban a téves hitben éltesse, hogy ő a világ közepe. Persze hamarosan a sütik is előkerülnek, és kezdődik a dolog kellemetlenebb része...
- Nee-san, te nem kérsz sütit? - nyújt oda Honey az egyik lánynak egy eper tetejű tortaszeletet, a szokásos kisfiús mosolyával a képén.
- Óh de igen, köszönöm. - mosolyog rá a csaj, és olvadozva elveszi tőle a kaját. Egh, ez nekem túl nyálas...
- Taiki-kun, gyere csak ide egy kicsit! - hallatszik Tamaki hangja az egyik asztaltól. Én erre unodtan felkelek, elnézést kérek a vendégeimtől, és odaporoszkálok a szőke mellé. Három csaj is tevékenykedik körülötte, úgyhogy nem kicsiben éli az életet.
- Hívtál öcskös? - vigyorgom rá önelégülten. Legalább ennyi örömöm legyen!
- Hai, "bátyus". - mondja komisz fénnyel a szemébe, majd hirtelen leültet maga mellé, és közel húzódik hozzám. - Szóval ő az én unokatestvérem. - vigyorog rá a lányokra, akik szeme erre felcsillan.
- Valóban? És miben hasonlítotok? - ostromolnak meg az első kérdésekkel. Hjahj, asszem ez sokáig fog tartani...
- Egészen sok mindenben. Igaz Tai-kun? - átkarolja a vállamat, közben a képéről szüntelenül virít le a híres Tamaki mosoly.
- Jah. - Ha azt az egy rokoni szálat "sok mindennek" lehet nevezni - Hasonlítunk. - egy gyors mozdulattal eltolom magamtól, és a hölgyekre vigyorgom, akik erre nyálcsorogva ugornak a nyakamba. Hmm, ez akár még háremnek is elmehetne. Nem is értem, Tamaki mért a nők kényeztetésére fogja a cuccot.
- Tai-kuuuun, Nee-sanék már hiányolnak! - terem mellettem Honey, és a karomnél fogva elhúz. Ejnye, csak nem ki akar sajátítani? Azt nem díjazom, főleg nem ilyen sok női egyed közelében.
- Gomenasaii a megváratásért, tudjátok milyen az én Nii-chanom! - foglalok helyet ismét a saját hölgyeményeim előtt, és elengedek egy bocsánatkérő mosolyt, ami természetesen rögtön hat is.
- Ugyan, semmi baj! - hebegik elpirulva. A személyes varázsom megint hatott, hehe!
- Tai-kun, ideje sütit enni! - fordítja maga felé a fejem Honey, és egy tányér sütit nyom a kezembe. Hú, asszem tényleg féltékeny a kicsike... tetszik ez a helyzet!
- Nyisd nagyra a szád, Honey-chan! - vágok le egy darabot a sütiből, a villámra szúrom és a kis szőke felé nyújtom. Ő egy pillanattal később már el is tünteti az édességet.
- Nyááh, ez isteni! Adj még nekem Tai-kuuun! - Persze hogy adok, édeském... hogy is ne adnék, ha egyszer ilyen szépen kéred?
Nem vitás, hogy a süti hamar eltűnik a tányérról.
- Nyuh, tele vagyoook... - dől hanyatt Honey szuszogva. Máskor három egész tortát is be tud vágni egyszerre, mostmeg ennyitől kilett? Hm... itt valami bűzlik. - Most te jössz Tai-kun. - Áááh, most engem fognak etetni... de jó. Lelkileg rászánom magam a dologra, közben Honey előveszi a következő adag sütit, és kis idő elteltével tömni is kezdi belém.
- Honey-chan, nekem ennyi már bőven elég lesz! - tolom el magam elől a tányért, miután a torta felét már sikeresen eltakarítottam.
- Tai-kun, de hiszen olyan keveset ettél... - magyarázza a szöszi sírós szemekkel.
- Igen... neked is akartam hagyni! - mosolygom rá mézesmázosan, mire a minket néző csajok majd' lefolynak a székről.
- Tényleg? Óh, köszönöm Tai-kun! - ölel át Honey, és félrerakja a süti maradékát. Ejnye, nem leplezte le magát. Más cselhez kell folyamodnom. - Tai-kun, mi az ott a szád szélén? - meglepetten nézek tükörbe, és meglátom, hogy az említett helyen egy kis süti maradék van. Hn, hogy lehetek ilyen figyelmetlen... - Majd én rendbe rakom! - hajol hozzám közelebb a szőke, és a nyelvét a bőrömhoz értintve lassan lenyalja az ott éktelenkedő morzsákat. Óriási szemekkel figyelem, majd a jelenet végén elvigyorodom. Törpe létére elég perverz a kis aranyos, nem?
- Arrigantou Honey-chan! Hadd segítsek én is neked! - húzom magam elé a kezét, és egyik ujját bekapva kezdem letisztítani róla a sütikrémet. Hehe, de jó, hogy nem mosta még meg... ugye azt nem kell mondanom, hogy a minket kukkoló csajok kishíján vérszegények lettek? És nem csak ők néztek ám... mindenki más is. Az egész Host... Hm, műsor van baby!
- Héé, a meleg karakterek a mi szerepeink! - méltatlankodik Hikaru és Kaoru a túlvégről. Meleg karakterek? Kérlek... ez csak játék. Egy élvezetes játék...
- Taiki-kuuuuuuuuuuun! – ugrik a nyakamba lüke unokatestvérem, Tamaki. Pár napra hozzájuk kell költöznöm, mivel a szüleim üzleti útra mennek, és nem akarnak egyedül hagyni… de kérlek… hiszen már 17 múltam. Nem értem, mi a frászért vannak ennyire oda.
- Tamaki-san. – mosolygom rá a szöszire, bár ami azt illeti, semmi kedvem sincs most mosolyogni. Csak ennek a marhának a hülyeségein mindig nevetnem kell… Már lassan szánalmasan vicces.
- Úgy örülök neki, hogy itt vagy! – ölel magához, ami azért szerintem már egy kicsit túlzás!
- Hát persze, én is… - tolom el magamtól, és a bőröndjeimet felkapva a házba sietek. Még szerencse, hogy kiismerem magam itt. Különben még ebben is Tamakira szorulnék. Uhh… az rémes lenne!
Az előbb emlegetett szőke meg csak jön utánam, pincsi kutya módjára, és csak szövegel, és szövegel. Nem is értem, hogy lehetek én rokoni kapcsolatba vele. Semmi hasonlóság, de most komolyan! Hibás lehet az anyakönyvem… vagy az övé? Hmm…
- Taiiiii-san! – könyököl le elém hirtelen a szőke – Ugye te is beállsz a Host Clubba?
- Host Club? – kérdően meredek rá – Az meg mi?
- De Tai-kun, hiszen már meséltem neked róla! – nevet fel a szőke, és ismét magához húz – A Host Club egy hely, ahol a hölgyeket kényeztetjük!
- Aha – lököm el ismételten magamtól – Akkor ennyi erővel Kéjháznak is mondhatnád, az könnyebben megérteném! – Tamaki erre megint nevetni kezd, és jól hátba ver.
- Annyira jó poénjaid vannak, Tai-san! – vihog.
- Örülök, hogy tetszett. – nyögöm még mindig a hátba verés hatása alatt.
- De most komolyan, beszállsz, Tai-san? – néz rám ismét csillogó szemekkel.
- Még nem tanultam meg szárnyakat növeszteni, de ha ez már sikerül, szívesen! – Itt baltáztam el a dolgot… Mivel ezt Tamaki egy szimpla „igen”-nek vette…
Unottan topogok a viszketős egyenruhámban. Utálom az ilyen extra pamut cuccokat, mindig kiütéses leszek tőlük! Az én bőröm csak az igazi selymet bírja… tényleg, van itt egyáltalán olyan? Ez állítólag egy milliárdos iskola! Kikérem magamnak a selymem!
- Szóval ő itt Taiki-san. – mutat be az előttem álló hat srácnak Tamaki. Én meg szinte oda sem figyelek rá, annyira a ruhámmal vagyok elfoglalva…
- Üdv Taiki-san! – köszön nekem egy barna hajú fiú, aztán sorban az összes.
- Helló! – vigyorgok rájuk pár pillanatra, aztán ismét elmerülök a ruhám szadizásában. Ezután Tamaki és a többiek elvonulnak kupak tanácsolni, hogy most bevegyenek-e a Host csapatba, vagy inkább ne. Őszintén szólva egyáltalán nem érdekel, hogy döntenek, csak vehessem már le ezt a ruhát!
- Szia! – hallok egy vékony gyerekhangot a hátam mögül. Erre abbahagyom az előbbi tevékenységem, és kíváncsian hátrafordulok. Előttem egy kis szőke fiú áll. Na ne, ez is ide jár?
- Helló! – bólintok felé – Te ide jársz? – nézek rá kérdően, mire ő rám mosolyog.
- Hai! Usa-hannal mindketten ide járunk! – dug a képembe egy rózsaszín plüss nyuszit, mire én tüsszentve elhajolok tőle.
- Csodás… – morgom az orromat dörzsölve. Retardáltak iskolája. Ezért fizetek én?!
- Tai-kun, te allergiás vagy Usa-chan-ra? – néz rám a kis szőke óriási, csillogó szemekkel, már a sírás határán.
- Óh nem, dehogy! – hajolok le a fiúhoz, és akaratlanul is megsimogatom az ő – és a nyuszija fejét – Csak kicsit náthás vagyok, ennyi az egész! – mosolygom rá kedvesen, mire az ő arca felderül.
- Akkor jó! – szökdel körbe vidáman, és ismét a képembe nyomja a nyuszit. De most már nem zavar. Inkább ez, minthogy bőgni kezdjen! Eközben ahogy látom, Tamakiék is végeznek a tanácskozással, és elém lépve készen is állnak közölni a tényeket.
- Nos, Nii-san… - kezd bele szöszi unokatesóm kissé csalódottan. Ajaj, akkor ez rossz hír lesz. – Kyouya-san kiszámolta a Host Club költségvetéseit, és kiderült, hogy el vagyunk adósodva. Még egy tag már túl drága lenne… - akaratlanul is majdnem elkap a röhögő görcs. Mi ez kérem, a gazdagok iskolája, vagy a gettó? Már éppen nyitnám a számat a válaszra, hogy: „Semmi baj, én így is jól megleszek!”, de a mellettem álló kis szőke ekkor felsipít.
- Nem! Kyouya-sama, ez nem szép tőled! – trappol egy fekete hajú, szemüveges fiú elé, és ott toporzékol tovább – Tai-kunnak muszáj tagnak lennie! Érted? – a fekete erre elkezd mindenféle pénzügyi hülyeségekről dumálni, de a szöszi hamar félbeszakítja, és tovább küzd az igazáért – Nem érdekelnek a pénzes dolgok! Tai-kunnak mindenképpen csatlakozni kell! – sipítja határozottan – Vagy talán azt akarjátok, hogy szomorú legyek? – a képe ekkor ismét átvált kisfiúsba, és nagy, sírós szemekkel néz végig a csapaton. Mindenki megenyhül, még a szemüveges gyerek is… és végül enged. Azzal a feltétellel, hogy én is beleadok a csapat kasszájába. Végül is nekem 8, rengeteg pénzem van, akár még erre is.
Miután a döntést „véglegesítetik”, a kis szöszi ujjongva szalad oda hozzám, és a nyakamba ugrik. A meglepettségtől majdnem hanyatt is esek, de még időben megtalálom az egyensúlyt, és nem taknyolok el a kölyökkel.
- Jaj Tai-kun, annyira örülök! – dörgölőzik hozzám a kis szőke, a nyusziját ismét az arcomba nyomva. Ezt én nem értem. Mért szeretett meg ennyire? És én mért engedem neki, hogy itt ölelgessen? Nem ismerek magamra!
- Arigantou, hogy szóltál az érdekemben! – hámozom végre ki magam a karjaiból, és kedvesen mosolyogva megsimogatom a fejét.
- Ugyan, nincs mit, Taiki-kun! – mosolyog vissza rám kisfiúsan, majd a nyusziját magához ölelve hátrébb lép tőlem.
- Mi a neved? – kérdem érdeklődve.
- Hívj csak Honey-senpai-nak! – vigyorog rám Honey aranyosan.
