|
|
Szerepjáték
(Egyéb Anime)
| yoshizawa | 2011. 04. 10. 11:32:43 | #12890 |
Karakter: Yoshizawa (kitalált karakter)
Megjegyzés: (Eiinek)
Hálómba viszem, és ágyamba fektetem, hogy tovább simogathassam bársonyos bőrét, miután leoltom a fényeket.
Csak akkor engedem el, és hagyom aludni, amikor már úgy gondolom, eleget szenvedett makacsságáért.
Gyönyörű fiú, és egyre jobban tetszik. Mindenképp ki fogom harcolni, hogy ne vigyék el tőlem.
***
Elhatározásomon még az se változtat, hogy másnap nem Raoul jelenik meg a kihallgatásra, az ajtót kinyitva Iasonnal találom magam szemben. Pedig ez azt jelenti, a kicsikét nem nagyon akarják életben hagyni.
- Jó reggelt Mink-sama! – hajolok meg előtte, majd miközben beljebb tessékelem szerény hajlékomba, azt is megkérdezem tőle, hogy hogy van ma reggel.
Egy mozdulattal int le, és kérdez rá arra, hol van a pet.
- A szobában. – közlöm alázatosan, de mivel furcsán kezd el méregetni, azt is hozzá kell tennem, sértő, amit feltételez, egy ujjal se nyúltam hozzá úgy.
Csak ezután biccent, és távozik azért, hogy egy fél perccel később már szöszikémmel együtt térjen vissza.
- Mink-sama ha mondhatom. Valószínűleg amnéziás. – vagyis húzz el onnan a közeléből, ahogy a lakásomból is, és hagyd, hogy átöltözve normál, kényelmes ruhákban vele játsszak.
- Nyílván. - jelenti ki, miközben már ripszropsz térdre is kényszeríti, és kicsit távolabb megáll előtte.
- Látványos kreáció. – hehh… Féltékeny vagyok ezek miatt a szavai miatt Minkre. Arról beszélt, hogy gyűlöl minket blondiekat. Erre most…
- Idegesítő gyerek! – jelzem neki finoman, hogy ezt azonnal hagyja abba, de válaszként visszaordítja, hogy kussoljak, és növesszek gombát.
Ha Mink-sama nem üzenné ugyanezt szigorú pillantásával, mielőtt sokatmondón belesimított a hajába persze megszorongattam volna. De így…
Csöndben figyelem tovább párosuk, és reménykedek abban, ideiglenes petem nem csinál semmilyen címeres baromságot, nyugton lesz azután, hogy karmolászásával Iasonnál sem ért el semmit.
- Ki a fasz vagy? - ehh… Ennyit arról, hogy nyugiba lesz. Most tényleg megásta a saját sírját, ha már eddig nem tette.
- Iason Mink. – kérj bocsánatot. Könyörgöm kérj tőle bocsánatot… Próbálom szuggerálni viszont feladom következő megszólalásánál:
- Szia szépseggűnek foglak hívni, ha nem gond. Én Eii vagyok.
Mink-sama leülve kérdi meg emlékszik-e valamire. Majd vágja a fejéhez legnagyobb döbbenetemre, hogy megölte a testvérét, blondiet.
Nem arról volt szó, hogy tanú?! Mikor lett gyanúsított? És erről az apró kis infóról nekem miért nem szóltak? Abban bíztak, megöl reggelig, és biztosra mehetnek?!
Fogcsikorgatva ülök, és próbálom magam féken tartani. Ha rátámadok Iasonra emiatt, tuti nem hagyja itt.
Legalábbis amíg sokkot nem kapok attól. Hogy Eii erre az öléses kijelentésre egyszerűen vállat rándít, mielőtt ismét megpróbálja megtámadni.
- Huszonnégy óra türelmi idő. – hárítja el Mink a csapását. - Utána sosem tudom meg, mitől lehet ilyen erős egy mongrel. - kevés… Ennyi idő alatt nem tudom kideríteni a gyilkost.
Hitetlenkedve nézek a pet előtt állóra. Ugye most csak viccelt, még akkor is, ha amúgy azt soha nem szokott.
- Mé’t, utána mi lesz? Barbizunk? – persze… Meg finom kis teát szürcsölgetve beszélgettek nem?! Ez hol élt eddig?
- Megöllek. – dacosan összeszorítva kezem állok fel, és lépek melléjük, innen megszólítva Mink-samát.
- Azt szeretnéd, vigyem el a közeledből már most? – néz rám érzelemmentesen, viszont egyből megütközővé válik egy pillanatra Eiiével együtt pillantása, amikor hideg nyugalommal kijelentem épp ellenkezőleg, azt szeretném, hogy itt maradjon nálam, még akkor is, ha csak egy gyilkos.
- Miért?! – sóhajt bosszúsan, miközben a kicsike is kijelenti, inkább a halál, mint a társaságom, viszont most én ítélem csendre őt egy szendviccsel, amit furniturem az utasításomra szájába töm.
- Egyszerűen megragadott Jupiter parancsára pedig eddig is már próbáltatok rávenni egy pet tartására. Had legyen ő az az egy. Persze… - teszem hozzá – Ha Jupiter engedi. – engedelmesen meg is hajolok, bár ettől nem oldódik elképedtsége.
Attól pedig végképp nem, hogy Eii már kicsi mongrel segédem hátán van, és a szendvics maradékát próbálja a szájába tömködni, gyönyörűen kielemezve neki, örüljön, hogy csak ajkai közé tuszkolja, és nem más testnyílásába nyomja fel.
- Kérem Mink-sama… - vonom vissza magamra újra a legfőbb blondie figyelmét. – Nem is… Inkább alázatosan esedezem azért, kérdezze meg.
- Idegesítő vagy, mint mindig. – sóhajt becsukott szemmel. – Viszont ha ennyire akarod, legyen, megkérdezem. – érzelemmentesen köszönöm meg neki, holott legszívesebben a nyakába ugranék, és megcsókolnám, legalábbis, amíg szavai folytatásával le nem lohasztja jókedvem:
- Arra azonban készülj fel, ha nemet mond, holnap kivégzem. – nagyot nyelek, viszont arra ügyelek, ne mutassam előtte érzelmeim továbbra se, komoran bólintok, és jelentem ki, rendben.
- Akkor majd még úgyis találkozunk. – köszön el, és távozik szélsebesen hajlékomból.
Újra egyedül maradok a még mindig egymással viaskodó kicsikékkel. Holnap pedig talán ő hívat be, mert fél attól, itt nagy a kosz…
- Elég lesz. – választom szét őket, majd mongrelem utasítom arra, takarítsa fel a szendvics maradékait, addig Eiivel arrébb megyek beszélgetni.
Legalábbis megpróbálok valami olyasmit kezdeményezni vele:
- Tisztában vagy azzal, kit szépseggűztél le az előbb?! – szemeim villámokat szórnak, de láthatólag jobban el van foglalva kezének szöszölésével, minthogy blondieszámba vegyen. – Édes kicsi Eiikém? – teszem hozzá lágyabb hangszínnel, és simítok végig arcán, amitől rögvest három métert ugrik, mielőtt fújtatva közölné, hagyjam őt békén a beceneveimmel együtt, majd szidna el mindennek, a fajtámmal együtt.
Abban reménykedem, hogy úgyis megunja egy idő után, vagy elmegy a hangja, de mivel egyik se következik be azelőtt, mielőtt elfogyna türelmem, megkötözöm lesötétített szobámban, és azt mondom neki, addig itt marad, amíg észhez nem tér.
Persze erősen tiltakozik a büntetés miatt, főleg mivel egy szem mongrelemnek is megtiltom, benézzen rá, de estére, amikor fürdetés miatt hozatom ki, már legalább ennek az egésznek van eredménye, nyugisabb, mint a bezárás előtt.
Bár elvinni tusolni nem tudom, mert kopognak az ajtón.
Nem vártam vendéget, de mélyen magamban hálát adok azért Jupiternek, hogy nem volt időm átöltözni.
Iason tért vissza.
Beinvitálom újfent, miközben próbálom eltitkolni, mennyire rettegek, komorsága miatt. A remény hal meg utoljára, nagyon bízok abban, Jupiter nekem tetszőn döntött Eii sorsát illetőleg.
Nem lép be lakásomba, csak közli, Jupiter azt mondta neki, semmiképp se ölheti meg Eiit, amíg én meg akarom tartani. Vagyis győzelem…
- De… - vakarja meg idegesen halántékát. – Azt is hozzátette, ez csak addig lesz így, amíg bírni fogsz vele, és blondie módon viselkedsz. – a fene vigye el…
Most én komorodok el, amit láthatóan ki is élvez, mielőtt beljebb lépne azzal, hogy megnézi, egyáltalán él-e még Eii, mert nem hallja a hangját.
|
| yoshizawa | 2010. 10. 29. 21:18:20 | #8928 |
Karakter: Yoshizawa (kitalált karakter)
Végigmér, tekintete viszont ködös. Ami arról árulkodik, hogy a kicsike nem tért még teljesen magához a nyugtató után.
Bár... Ha elkábítva ekkora hangja van, lehet mindig gyógyszereznem kell. Hiszen az nem lenne buli, ha Raoul kivetetné a hangszálait csak azért, mert nem bírná erős hangját sajnos elég gyakorta esedékes látogatásaikor elviselni...
Pedig... Egyszer régen még ő mondta nekem, hogy semmit sem ér az olyan pet, amelyik nem tud nyögni...
- Lófaszt. – ez a beszéd...
Annyira szívesen kérdezném meg tőle rá válaszul, hogy tenyésztenek - e még egyáltalán olyan állatokat, amilyen szívesen az enyém ajánlanám fel neki, de még vissza kell fognom magam, nem heccelhetem.
Pont elég most neki az, hogy itt van, egy számára teljesen idegen helyen, új gazdával. Ráadásul jópár törött csonttal.
Bár ezen sérüléseit nem tudom, előző tulajától, vagy támadójától szerezte. De ami késik, nem múlik. Majd kifaggatom idővel. Én ráérek, és ő se megy sehová.
- A nevem Yoshizawa. – mosolygok rá kedvesen.
- A tied pedig pet. – kötök bele mégis a kicsikébe, amikor udvariatlanul elfordul.
Szerencséje, hogy nem vagyok az erőszak híve. Ha mondjuk Raoul, vagy Mink bemutatkozását vette volna ennyire semmibe, lehet, már nem élne...
- Eii vagyok te köcsög! – csodálkozva méregetem, miközben közelebb megyek hozzá. Bátor...
Ijj... Én meg óvatlan voltam... Tudhattam volna, hogy ha ekkora a hangja, akkor akár még harapni is haraphat. Még jó, hogy nem tud marásába akkora erőt belefektetni, mint amennyit szeretne. Túl kábult ahhoz...
- Nem fáj. – sóhajtom kicsit talán megkönnyebbülten, amire még mélyebben harap belém...
Francba, kár volt hergelnem.
Most, ahhoz, hogy le tudjam rázni magamról anélkül, hogy kiütném a fogait, a földre kell csapnom...
- Hopp, bocsi. – kérek tőle elnézést, fogaimat szívva. Az, ahogy felordított... Biztos vagyok abban, hogy megint nem tudtam erőm rendesen kontrollálni, és erősebben ütöttem le, mint kellett volna.
De hát olyannyira eleven... Mondjuk... Így belegondolva... Akkor már ki is kérdezhetném...
- Nagyon aktív vagy. Mond csak. Ki ölte meg a blondiet? – ajánlom neki, hogy legalább egy leírást tudjon adni. Nincs kedvem hetekig egy arc nélküli fantomot üldözni.
- Nem tudom. – válaszol, miközben megpróbál fölkelni. Szavai egyáltalán nem tűnnek őszintének, felállási kísérlete azonban szánalmas... Ahogy köhögése is... Még a végén megfullad...
- Hogyne tudnád. Okos vagy te. – biztatom tovább, mielőtt egy kicsit hátrébb húzódva nézném, ahogy sikítva vergődik a padlón. Most én szóltam rosszat, vagy fájdalmai vannak???
A fenébe...
Meg kell tudnom tőle, ki ölte meg azt a blondiet, mielőtt Raoul betopnna, csak azért hogy leellenőrizze haladok-e, és meglátja így. Biztos azt hinné, én nem tudtam magamon uralkodni.
- Megpróbálom másképp. – sóhajtok egy hatalmasat. Majd végignézve még egyszer rajt, a következő gondolatom támad:
- Szeretnél fürdeni? – annyi sebe van... Ráadásul nem csak ruhája, ő maga is csupa kosz. Biztos örülne ha...
- Tehát büdös vagyok? Köcsög szőke? – ezek szerint nem...
- Majd én eldöntöm. – kezd felbosszantani...
Főleg ezzel a nevetéssel, amit szavaim válthattak ki belőle...
Még mindig nem hagyta abba, ezért olyan erősen rúgom meg, hogy vért köp. De... Ahelyett, hogy ezen fájdalmasan felsikítana, vagy arrébb menekülne előlem, és könyörögne azért, hogy ne bántsam tovább, úgy fetreng lábaim előtt, mintha extázisba esett volna az élvezettől...
Meglepettségemben még haragom is elszáll. Szereti a fájdalmat???
Lehajolok hozzá, és beletúrok ujjaimmal blondikéhez hasonló hajába. Ő is selejt...
Viszont velem ellentétben nem fog sokáig élni, ha így ellenkezik...
Ezt keze elfogásával, és megszorításával szeretném vele közölni, de amint észreveszi mozdulatom, rúg is...
Na jó... Meguntam a játékot. Kiszabadítom kezem fogai közül, és a földre nyomom testét, fél lábammal.
- Kezdjük újra. – sziszegem neki indulattal teli hangon.
- Szeretnél fürdeni?!
- Hát hogyne... Igaz?! – rántom fel, kezeit elkapva, és indulok meg vele a fürdő felé, mintegy megválaszolva saját kérdésem.
A hagyj békén, eressz el köcsög stb... kiabálásával, valamint rugdosásával most nagyon nem törődök.
Erősen tartom, egészen addig, amíg el nem érjük uticélunk. És itt is csak azért dobom le, hogy lábammal egyből újra a hátára nehezedhessek, mozdulatlanságra kényszerítve. Így, hogy nem ficereg annyit, kényelmesebben tudom a vizet megengedni.
Most is szájal, de úgy teszek, mintha szitkait nem hallanám.
Amint kész a víz pedig még mindig ellenkezésére nem figyelve dobom bele hasast, hogy dühödt szavait köhögésbe fullasszam, egy kis víz lenyeletésével.
Nem szeretek ilyen lenni senkivel, de Raul engem büntetne, ha nem tudnám megnevelni...
Bár... A verés helyett más büntetési módot kell majd kitalálnom... Egy olyat, amit nem élvez annyira...
- Remélem, nyeltél annyi habot, hogy abbahagyd a káromkodást pet! – lépek annyival távolabb a kádtól, hogyha fröcskölni támadna kedve, ne érjen víz egy csepp se.
Karba tett kezekkel figyelem, amíg össze nem szedi magát annyira, hogy újból meg tudjon szólalni:
- Rohadj meg! – ordít vissza. Vagyis csak próbálkozik a hangoskodással, a hidegvíz miatti vacogástól csak szeretne az lenni.
- Majd egyszer. Addig te teljesítsd azt, amit én kérek, és frissítsd fel az emlékezeted, és adj egy személyleírást a gyilkosról.
Nem várom meg, amíg újból visszaszól, kirobogok a fürdőből, egy szem furnituremra bízva fürdetését, még mielőtt agyonütném. Persze... Azt azért meghagyom bútoromnak, mielőtt beengedném vendégemhez, hogy melegvizet nem tehet a kádba.
***
Végre egy kicsit megnyugodtam, aminek ideje volt. Most érnek ki a kicsikék a fürdőből.
- Ha nyugton maradsz, hidd el, nem lesz gond. – túl sokat jár a szája... – De ha felidegesíted... – naaa... A kis Eiinek nem kell minden rólam kapcsolatos dologról tudomást szereznie.
- Elég lesz! – némítom el, amire bólintva elsiet, kettesben hagyva a kis haragossal.
- Sikerült gondolkodnod, vagy visszavigyelek még egy kicsit a csak alá?! – kérdem meg kimérten a kis drágát, aki válaszával megint meglep:
- Blondiehoz képest nagyon nehéz a felfogásod. Mondtam, hogy nem emlékszem. Le is betűzzem?! – idegesen túrok fél kézzel a hajamba, majd mielőtt fölkelnék, és hozzá lépnék, leteszem a poharam, amiből eddig vörösbort szürcsöltem.
Még mindig remeg, de kezeit most, hogy nem fogja vissza a lánc védekezően tartja maga előtt.
Lehet, hogy igazat mondott, de akkoris tisztában van az illemmel, ha így tart tette következményétől.
- Hosszú volt ez a nap, gyere megmutatom, hogy hol fogsz aludni. – ölelem át büntetésből, és kezdem el magammal húzni. Dühét kitörő örömmel nyugtázom.
Tehát tényleg sokkal jobban megbántom egy-két kedves szóval, simogatással, mintha neki esnék, és összeverném...
|
| yoshizawa | 2010. 05. 13. 17:43:54 | #4991 |
Karakter: Yoshizawa
Eddigi jókedvem semmivé foszlott. Nem elég, hogy esik az eső, és hogy Jupitermegparancsolta, vizsgáljam ki megölt blondie társam ügyét, vagyis találjam meg egyik legkedvesebb gyermekének gyilkosát...
De utasítását Raoullal küldte el. Pont azzal az alakkal, aki utál, és ezért amikor alkalma van rá - vagyis most is - jól összeszid viseletem miatt.
Grr... Gyűlölöm egész lényét. És... Nem is értem, miért kell mindig megkérdeznie, hogy mi van rajtam, és felmérgesednie válaszomon. Vagyis hogy azt mondom neki, ruha.
Nem teljesen mindegy ennek, mit viselek?!
Tudhatná - már amennyi ideje ismerjük egymást -, hogy utálom a blondie göncöket. Minden egyes darabja kényelmetlen. És különben is... Nevelőm előtt se követelte meg, hogy azokban feszítsek. Hiszen ő tudta, hogy ízlésben is más vagyok, mint akár ő, akár többi blondie társam.
De ettől még bízott bennem, és tisztelt. Hiszen azt mondta, nem az számít, milyen ruhában vagyok, hanem az, hogy milyen vagyok.
Minkkel ellentétben. Ő ugyanis egyike azoknak, akik nem értik, miért is vagyok még életben. Valamint úgy gondolják, szeretett nevelőmmel miattam végeztetett Jupiter.
És... Bár nagyon remélem, hogy mesterem jól van, sajnos egyre kevesebb esélyt látok arra, hogy visszatér hozzám.
Vagyis szomorú, de lehet, hogy az életem további részét tényleg magányosan kell leélnem.
Mielőtt elmennék a szerencsétlenül járt blondie házához, a higgadtság álarcát magamra öltve öltözök át. Hiszen addig Raoul úgyse engedne utamra, amíg nem nézek ki születésemhez méltón. De ezért nem mérgelődhetek vele.
Igazam volt. Tényleg csak most, amikor végeztem még a piercingem kiszedésével is, kezd el szedelőzködni, megszüntetve a láthatatlan határvonalat az ajtó és én közöttem.
A tiszteletet megadva búcsúzok el tőle, majd ezután... Hogy még emlékét is töröljem gondolataim közül, beülök az autómba, és már úton is vagyok.
Ki tudja... Lehet, hogy Tegua házában van olyan holmi, amit alapos kivizsgálásra hivatkozva elhozhatnék nevelőm gyűjteményébe.
Megérkezésemkor dühöm teljesen elszáll. Helyét a döbbenet veszi át, ugyanis nagy meglepetés fogad. Kiderül, hogy a rendőrök bementek blondie társam lakásba, és biztosították azt, de semmihez se nyúltak. Mégpedig azért nem, mert találtak a holttest mellé kiláncolva egy petet. Aki... Talán láthatta gazdája halálát.
Hmm... Nagyon érdekes.
Jelentem a dolgot Raoult, hiszen megkért rá, majd úgy teszek, ahogy utasít. Vagyis... Ahogy amúgy is tettem volna. Bemegyek a petért.
- Elkábítottuk, mert nagyon nyughatatlan és erőszakos volt! – siet az egyik rendőr a magyarázatomra, amikor a láncai között aléltan fekvő tünemény pulzusát próbálom meg kitapintani.
Amikor rápillantok, félve lép hátrébb...
- Vigyétek a kocsim csomagtartójába. De gondoskodjatok róla, hogy megfelelően össze legyen kötve! Adom ki neki, és mögötte álló társainak az egyértelmű utasításokat, hogy mit is csináljanak gyűjteményem legújabb darabjával.
Hiszen amint kiderül, ki is a gyilkos, ő az én petem lesz. De... lehet, hogy már előbb is, hogy ne legyen gond a kihallgatásából.
Most Iasont hívom. Aki, beszél Jupiterrel, és visszahív. Igaz, hogy neki is segítenie kell majd a vallatásnál, de cserébe megtarthatom a kis szőke hajú mongrelt.
Ami korrekt ár.
Hazaérek, és kiláncolom lakásomban a még mindig eszméletlen szépséget. Jó sora lesz itt. Hiszen nem fogom bántani, hacsak nem kényszerít rá, vagy ha épp nincs egy másik blondie a közelben.
Visszaöltözni nem öltözhetek, mert az hülyén venné ki magát vendégem előtt. Így muszáj ebben az idegesítő szerelésben várom, hogy magához térjen.
- Hol a fenében vagyok? – kezdi el végre kis vendégem nyitogatni mézarany színű szemeit. Grr... Most mondjam azt neki, hogy a kéjházban?
Hiszen... Ez a test, amit birtokol... Egyszerűen gyönyörű...
- És te ki a rosseb vagy?! – ejnye... Nem taníthatták jó modorra?!
Kényelmes, lassú tempóval állok fel, hogy hozzá sétálva jobban megnézhessem magamnak az arcát. Így a lánccal bántani úgyse tud.
- Az új gazdád.
Szerkesztve yoshizawa által @ 2010. 05. 13. 18:02:09
|
|
