|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Andro | 2011. 05. 02. 16:57:56 | #13355 |
Karakter: Faith
Megjegyzés: (Horacionak)
Elbeszélgetek Hirotoval, hogy ha lehet, ne nagyon tárja fel a gondolait, mert Horacio gondolatolvasó. Hiroto először meglepődik, de aztán csak bólint, bár látom, nem nagyon tetszik neki a dolog. Feszélyezi Horacio jelenléte. Elkészíti a fürdőmet, majd eltűnik, hogy segítsen Horacionak is. Levetkőzöm, és beszállok a kádba. Pont jó meleg, Hirotonak arany keze van, mindig tudja, hogy szeretem a fürdőmet. Hátrahajtom a fejem és még a szemkötőmet is leveszem. Tudom, hogy Hiroto hagyott itt másikat. Kényelmesen megfürdöm, hajat is mosok, majd kiszállok, megtörülközöm, megszárítom a hajam, bekötöm a szemem és felöltözöm a hálóruhámba. Hiroto mindig mindent ugyanoda készít elő, hogy kéznél legyen. Én már elboldogulok egyedül, de Horacionak még segítség kell. Magamra veszem a köntösömet és úgy döntök, átmegyek Horaciohoz elköszönni. Már későre jár, ideje lefeküdni. Bekopogok, majd belépek, de nem tudom, itt van-e. Így a nevét kiáltom.
- Horacio itt van? – kérdem, mialatt hallgatózom. A fürdőből érkezik is a válasz.
,- Megyek nem sokára, igyekszek – szólal meg.
- Ne kapkodjon, megvárom– válaszolok.
Hallom, hogy kiszáll a kádból, majd nemsokára ruhasuhogást és léptek zaját, meg néhány puffanást hallok. Valószínűleg nekiment valaminek. Sok valaminek. Majd megtanul tájékozódni, ha megszokja a helyet.
- Ne haragudjon, kicsit még nehézkesen megy a tájékozódás – a hangja bocsánatkérő, de nem értem, mit szabadkozik. Az elején én is ilyen voltam.
- Semmi gond. Csak szólni szeretnék, hogy holnap reggel, amint felkelt elkezdem önt tanítani – mondom halkan.
- Köszönöm szépen! Nem tudom, hogy fogom tudni minden segítséget meghálálni.
- Szeretek segíteni az embereknek – fejezem be, majd felállok az ágyról, ahol eddig ültem. – Pihenje ki magát! Jó éjszakát! – köszönök el, és az ajtó felé indulok.
- Önnek is jó éjszakát, Faith! – hallom a hangját, majd becsukom az ajtót.
~*~
Egy hét telik el közben. Tanítgatom Horaciot, aki egyre ügyesebb. Már egyre kevesebbszer megy neki bárminek is, ésaz olvasást is tanulgatja, habár még nem megy jól neki. Tudom, hogy minél előbb el akar innen menni, és tudom, hogy ennek részben Hiroto az oka. Egyikük sem mondja, de érzem, hogy nem bírják egymást, pedig mindketten próbálnak együtt élni a másikkal. De hiába, Hiroto nem tudja cenzúrázni az érzéseit, a gondolatait, és ő csak engem akar védeni. Ő is tudja, hogy miken mentem keresztül, így nem tudom hibáztatni, ahogy Horaciot sem, aki mindenáron menne innen. Azt hiszem, csak a rám való tekintettel nem ugrottak még egymás torkának.
Egyik éjszaka rosszat álmodok. Újra ott vagyok a falumban, ahol születtem és a démon van előttem, aki megölt egy kislányt. Nem, az egy szellem volt. A falubeliek rám mutogatnak, én pedig ott állok a kislány teteme fölött, amely vérben úszik, miközben a falusiak felém jönnek. Menekülnék, de megragadnak és egyikük egy hegyes szerszámot tart felém. Lefognak, megkötöznek, majd a falufőnök - most már felismerem - elém lép, és a szemembe szúrja a kést, amit a kezében tart. Üvölteni kezdek, sikítok, kiabálok, hogy eresszenek el. A fájdalom elemi erővel tör rám, éget, mint a tűz, és a többi ember csak nevet, meg mocskos szavakat kiabál rám, hogy torzszülött vagyok, szörnyeteg, vérengző gyilkos vadállat, akit meg kéne ölni. Sírok, szememből vér folyik, és ekkor valaki rázni kezd. Fogaim összekoccannak.
- Faith keljen fel! - mondja valaki, mire felugrom, és szaporán szedem a levegőt. Csak egy álom volt. Semmi más, csak egy álom. És megint ugyanaz. – Minden rendben van? – kérdi egy hang, amiben felismerem Horaciot. Mit keres itt?
- Öhm... igen... - mondom zavartan. Nem tudom, mi történt. Minden olyan fura, zavaros, és az álom még ott van a fejemben a falusiakkal és a halott gyerekkel.
– Ne haragudjon, hogy felkeltettem - mondja Horacio, mire apró mosolyra húzom a szám.
- Semmi gond. Nem volt kellemes a múltamat végig élnem - mondom halkan, mire érzem, hogy megsimogatja az arcomat. Hűs tenyere van, mégis izzik a bőrom, kezét tűznek érzem.
- Mit csinál? – kérdem, de ő csak simogat tovább.
- Eddig ön segített nekem, most itt az ideje, hogy én segítsek önnek válaszolja, majd érzem, hogy becsusszan mellém. Mi a fenét csinál? Ezt nem szabad! Ez... ez... gusztustalan! – Ha nem haragszik, akkor inkább itt maradnék és vigyáznék önre, hogy ne álmodjon rosszat - a hangja kedves, nyoma sincs benne viszolygásnak. Persze, ő nem tudja, mit tettem.
- A-azt hiszem. Most az egyszer elfogadom -egyezek bele, bár nem szívesen teszem.
Ő magához húz, én pedig szinte menekülök az ölelésébe. Nem akarom azokat az álmokat, nem akarom a múltamat, nem akarok semmi mást, mint elfeledni mindent. Szép lassan azt hiszem el is alszom, és a rémálmok azon az éjszakán már nem kísértenek.
~*~
Másnap, mikor felkelünk, egyikünk sem említ semmit. Azt hiszem, Horacio is tudja, hogy valami történt velem, és nem akarok róla beszélni. Én pedig nem fogom szóba hozni, nem ismerem őt, nem bízom benne annyira, hogy elétárjam a múltamat. Nem, még nem szolgált rá arra, hogy megismerhessen. És elég nagy előny, hogy nem lát bele a gondolataimba. Ha őszinte akarok lenni, én sem bánnám ha elmenne innen, bár az agyam hátsó része erősen ellenkezik ellene. Nem is tudom, de jó érzés, hogy más is van a házban rajtam és Hiroton kívül, ugyanakkor feszélyez is, hogy gondoskodni akar rólam. Mintha meg akarna védeni, holott jelenleg még önmagát is alig képes ellátni.
A délelőtt tanulással telik. Most, hogy Horacio már ismeri a felső szintet, ideje az alsó szinttel is megismerkednie. Hiroto segít neki lejutni a lépcsőn, és mikor lenn vagyunk és folyton a segítségére van.
- Erre! - szólalok meg a nappali ajtajából. - Ez a nappali. "Nézzen" körül! - mondom. - Tapogasson meg mindent, de jó alaposan, hogy később felismerje, ha itt jár. A nappalin túl lehet kijutni a verandára, amelyen túl a kert terül el. Azt én csak Hiroto leírásából ismerem, na meg van némi saját tapasztalatom is.
- Saját? - kérdi Horacio.
- Igen. Mint tudja, a vak emberek orra és tapintása sokkal jobb, mint a látóké. És a hallásunk is élesebb - magyarázom neki. - Ha sokáig vak marad, ön is meg fogja tapasztalni, Horacio.
- Értem - hallom a hangját mellőlem. - Faith, kérdezhetek valamit?
- Kérdezzen! - mondom kissé kimérten. Hiroto bosszúsan felciccen. Ő tudja, mennyire utálom a kérdéseket.
- Az ön szemén nem lehet segíteni, Faith? - kérdi. Nem mintha nem vártam volna ezt a kérdést, most mégis váratlanul ér.
A verandaajtóhoz megyek, és kezemet a hűs üvegre tapasztom. Hallom, hogy Hiroto elhagyja a helyiséget. Nyilván nem akarja, hogy Horacio meghallja a gondolatait. Bár én nem vagyok gondolatolvasó, mégis tudom, mire gondolhat. Sóhajtok egyet, majd az egyik fotelhez lépek és leülök. Hallom, hogy Horacio tapogatózva elindul, és a velem szemben levő fotelba ül. Hamar megtalálta, tehát már tudja, hogyan tájékoződjon. Hát persze, a múlt héten már elmagyaráztam neki, hogy néz ki a nappali, amikor rákérdezett. Végül úgy döntök, válaszolnom kell, hiszen ha sokáig hallgatok, Horacio udvariatlannak fog tartani.
- Nem - válaszolom végül. - Az orvosok nem tudtak vele tenni semmit, így levarrták a szemhéjamat.
- Le... levarrták?! - Horacio hangja döbbentnek tűnik, sőt, mintha elszörnyedt volna. - De... de hát hogyan...
- Sajnálom, de erre a kérdésre még nem válaszolhatok - hárítom el azonnal. - Még nem érett meg rá az idő, de egyszer elmesélem önnek, ígérem. Most legyen elég annyi, nem éppen vidám történet.
- Értem - válaszol, de a hangjából világosan kitűnik, hogy nem tud engem hová tenni.
Meghallom Hiroto lépteit, aki közli, itt az orvos, hogy megvizsgálja Horaciot. Csak biccentek, majd mindketten felkelünk, amikor az orvos belép. Köszönt minket, és hallom, hogy Horaciohoz megy. Közben Hiroto ismét eltűnik, gondolom frissítőket hoz, és igazam van. Néhány perccel később egy tálcát rak le az asztalra, melyen az illatból ítélve egy kancsó limonádé van, és pár pohár. Tölt mindannyiunknak, majd a poharakat a kezünkbe adja.
- Köszönjük, Hiroto - mosolygok rá.
- Igazán nincs mit. Ha szükségük lenne rám, csak szóljanak - hangja kimért, de illedelmes. Nem szereti az orvosokat sem, sem senki idegent, csak engem.
Távozik, az orvos pedig, miután ittunk, nekilát Horacio megvizsgálásához. Kérdéseket tesz fel, majd hallom, hogy ír valamit. Ad valami gyógyszert, hogy Horacio szedje be, ha fájna valamilye, majd elköszön és távozik. Még annyit mond, hogy Horacionak a jövő héten be kéne mennie a kórházba, és ott alaposabban megvizsgálják. A gyomrom összeugrik a kórház szóra. Utálom a kórházakat, de ha ő megy, én is elkísérem.
Később Hirotoval együtt kikísérjük Horaciot a kertbe. Gyönyörű kert, legalábbis, ahogy Hiroto leírja nekünk. Meleg van, érzem az arcomon a nap sugarait. Megkérem Hirotot hagyjon minket kettesben, ő pedig bár nem szívesen teszi, de eleget tesz óhajomnak. Még szólok neki, szeretnénk kinn ebédelni, hiszen jó idő van idekinn. Sétára indulunk a kertben. A virágok nyílnak, érzem az illatukat.
- Rózsák - mondom. - Balra pedig orchiedák vannak. Amott pedig a túloldalon jázminok.
- Így meg tudja különböztetni? - hallom Horacio elképedt hangját, mire akaratlanul is elnevetem magam.
- Ön is képes lesz rá, Horacio, csak idő kérdése - válaszolok nevetve. Megáll, mialatt én még teszek néhány lépést. - Mi a baj? - fordulok meg. Bár nem látom, mégis pontosan tudom, hogy hol van. - Horacio? - a hangom remeg. - Hol van? Válaszoljon! Horacio! - a hangom kezd hisztérikus lenni. - Horacio!
Szerkesztve Andro által @ 2011. 05. 02. 17:22:40
|
| oosakinana | 2011. 03. 28. 00:33:28 | #12602 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Jövendőmondómnak)
- Hiroto nem rossz ember – mondja nagy sóhaj és csend után. - De rettenetesen félt, amire oka is van. Amiken ő keresztülment, azt senkinek nem kívánom. Már megtapasztalta az élet rossz oldalát és azt hiszem, ezért próbál engem megvédeni mindentől. Ne ítélje el őt a gondolatai miatt, Horacio.
Éppen válaszolnák, mikor visszatér Hiroto a gondolataival együtt, amiket rólam gondol. Tudom, hogy Faith-nek igaza van és nem szabad elítélnem, de akkor sem a legjobb érzés olyan környezetben lenni ahol nem kedvelik az embert.
Hiroto mondja, hogy a vacsora készen van, és kérdezi, hol akarunk enni, amire Faith azt mondja inkább ide fent majd vacsora után segítsen nekem megfürdeni. Hiroto belemegy, de nem jó szándékából látszik, hogy csak kedves akar lenni Faith-hez és a kéréseit teljesíteni.
- Ahogy óhajtja, Faith-sama! – válaszolja és magunkra hagy.
- Mindig ilyen kimért? – kérdezem, miután kimegy.
- Mindig, főleg az idegenekkel. De hűséges és sosem fecsegi ki senki titkait. Megbízható ember – biztosít Faith. - Akármit is gondol önről, nem fog ártani önnek. Rábízhatja magát.
- Majd megpróbálok türelmes lenni – ígérem meg, bár nem tudom, hogy fogom csinálni. Meg nem is a türelmemmel van a gond, hanem inkább a fiú gondolataival.
Nem sokkal később megkapjuk a vacsoránkat. Hiroto elmondja, mit merre találok és segít is. Azt is elmondja, mit fogok enni, hogy az íz hatások ne érjenek váratlanul. Nagyon finom ételt eszünk. Marhasteaket. Nem sűrűn ettem finomat, mint ez. Ahogy eszek halkan Hiroto magyaráz nekem és próbál kedves lenni, aminek örülök és hálás vagyok, de a gondolatai akkor is mást mondanak. Mint végzünk, elveszi a tányérjainkat.
- Óhajt fürdeni, Horacio-sama? - érdeklődik.
- Igen - válaszolok. - És örülnék, ha segítene nekem.
- Természetesen. Előbb elkészítem Faith-sama fürdőjét, de utána önre is sort kerítek – válaszolja és kimegy.
- Látja, nem rossz fiú ő. – mondja komolyan. - Próbál rendes lenni, és udvarias is mindenkivel. Ha megismeri, majd rájön, hogy ő egy igazi kincs. Nélküle semmire sem mennék ebben a nagy házban. Másfelől, ha akarna, könnyedén árthatna nekem. Vak vagyok, nem tudnék védekezni, ha bántani akarna.
- Tudom – válaszolom, mire hangokat hallok, amik arra utalnak, hogy Faith feláll. - Megy?
- Később még benézek, ha megfürdött, de most szeretnék megtisztálkodni és van pár dolog, amit meg kell beszélnem Hirotoval. – mondja, amire csak bólintok, de rájövök, hogy feleslegesen, végül távozik a szobából.
Felállok és megpróbálok eljutni a cuccomig, de nem tudom, merre van, amikor nagy nehezen és csúszva-mászva megtalálom, felállok, de a fejemet is beverem, meg mindenemet. Rossz ez a vakság és nem tudom, mit csinálhatnék mást. Kinyitom a táskámat és megpróbálom feltérképezni mi, van nálam, de hoznom kell párat, vagy magam sem tudom.
Mikor megjelenik Hiroto gondolataival mindent elárul neki, hogy Faith beszélt vele, meg mindent és tud a képességemről, de nem tud parancsolni a gondolatainak.
- Sajnálom, hogy gondot okozok Hiroto. – mondom neki és tényleg sajnálom.
- Semmi gond. Szívesen segítek Faith-samanak és ha ő megkér, akkor megteszem. – mondja és tudom, hogy így van. Mikor megérzem kezeit és felsegít, felállok. – kérem, bízzon bennem. – mondja, bár a gondolataival elküld melegebb éghajlatra. Próbálom félre tenni, de nem olyan könnyű, hiszen mindenkinek a gondolatai mondják az igazságot. Besegít, majd levetkőzök és beültet a kádba. Elmagyarázza, mit merre találok, amit megköszönök és már ki is megy, mert Faith hívta. Megértem, hogy ki van készülve, hiszen egy vak emberről kell gondoskodnia meg egy bénáról, vagyis rólam. Elmerülök a kádba és csak gondolkozok meg, megfürdök rendesen.
Addig gondolkozok, amíg Faith-et meg nem hallom a szobámba.
- Horacio itt vagy? – hallom a hangját. felállok és óvatosan megpróbálok kimászni, hogy ne legyen több gond velem, mert pontosan van elég.
- Megyek nem sokára, igyekszek. – szólok.
- Ne kapkodjon. Meg várom. – szól vissza. Kimászok, megtörölközök, és a ruháimat keresem. Mindent összetapogatok, mire megtalálom. Nem irigylem Faith-et, meg a sok vak embert. Kimegyek, de szinte mindennek neki megyek.
- Ne haragudjon, kicsit még nehézkesen megy a tájékozódás. – kérek bocsánatot.
- Semmi gond. Csak szólni szeretnék, hogy holnap reggel, amint felkelt elkezdem önt tanítani. – mondja kedvesen.
- Köszönöm szépen. Nem tudom, hogy fogom tudni minden segítséget meghálálni.
- Szeretek segíteni az embereknek. – fejezi be ennyivel, majd hallom, hogy feláll. – Pihenje ki magát. Jó éjszakát. – elköszön.
- Önnek is jó éjszakát Faith. – köszönök el, majd az ajtócsukódást hallom. Az ágyhoz botorkálok, majd elfekszek rajta és betakarom magam. Nem tudok hozzá szokni, hogy vak vagyok.
~*~
Már lassan egy hete vagyok itt. Meg szoktam már a környezetet legalább is a szobámba már el tudok úgy tájékozódni, hogy ne menjek neki semminek. Viszont Hiroto gondolatai még mindig nem változtak ugyan úgy szeretné, ha eltűnnék, és végre békén hagynám a Faith-et. Gyorsan tanulok, mellette és sok trükköt meg praktikát megtanulok. Egyre jobban tájékozódok, bár még olvasni nem teljesen tudok, de az abc-vel már megismerkedtem. Próbálkozok minél hamarabb talpra állni, hogy egyedül is el tudjak boldogulni, de nem tudok semmit sürgetetni, max annyira, hogy éjszakánként keveset alszok és próbálok megcsinálni, azokat a dolgokat, amiket mond nekem.
Most éjszaka is éppen olvasok és próbálok megérteni egy mondatot, de nem sikerül betűről betűre megyek, de olyan hosszú a szó, hogy nem tudom összerakni. Elegem lesz belőle. Leteszem, és végre alszok egyet, amit régen tettem meg.
Miközben alszok egy rémálom kezd kerülgetni. A családomat látom. Látom megint. Végig nézem, ahogy apám meghal, majd ahogy anyám összeomlik és rám akar mászni, meg sokszor akar rávenni rossz dolgokra. Nem szeretem ezeket az álmokat és senki nem tud róla, csak én.
Egyszer csak kiabálást hallok és felriadok. Még mindig folyik. Kiszállok az ágyból, majd a hang irányába megyek, de mintha Faith hangja lenne. Bemegyek és az ő illatát érzem meg. Semmi gondolat. Ez tuti, hogy Faith- odasietek, majd kezemet vállára teszem.
- Faith kelljen fel. – mondom, mire érzem, hogy felül és sűrűn veszi a levegőt. – minden rendben van? – kérdezem aggódva.
- Öhmm. Igen. – mondja, és mintha zavarban lenne. – Ne haragudjon, hogy felkeltettem. – mondja, amire elmosolyodok kicsit.
- Semmi gond. Nem volt kellemes a múltamat végig élnem. – mondom, majd kezemet arcára helyezem és megsimogatom.
- Mit csinál? – kérdezi, mire tovább simogatom arcát.
- Eddig ön segített nekem, most itt az ideje, hogy én segítsek önnek. – válaszolom, majd a másik oldalára megyek és befekszek mellé. Lehet nem kéne, de most képtelen vagyok egyedül aludni, meg remélem ő is. – Ha nem haragszik, akkor inkább itt maradnék és vigyáznék önre, hogy ne álmodjon rosszat. – mondom kedvesen.
- A-azt hiszem. Most az egyszer elfogadom. – egyezik bele. Ennyire szörnyű lehetett az álma? Szegénykém. Nem tudom, miért, de automatikusan ölelem magamhoz és húzom minél közelebb miközben élvezem a pihenőt. Faith szinte menekül ölelésembe és szorosan bújik hozzám, mint egy megrettent kis őzike. Szegénykém. Akkor most már tényleg én is fogok neki segíteni bármi történjen.
|
| Andro | 2011. 03. 22. 10:47:38 | #12458 |
Karakter: Faith
Megjegyzés: (gondolatolvasómnak)
- Szeretném megköszönni és meghálálni, hogy itt lehetek és segít nekem - mondja, mire meglepődöm. Miért akarja meghálálni?
- Segítek, ahol tudok, meg az ön vaksága amúgy sem maradandó - válaszolom egyszerűen. Igazam van, ő újra fog látni, de én soha többé.
- Nem fogom, sokáig zavarni ígérem - válaszolja, mintha zavarná az egész dolog.
- Ugyan már. Szívesen látjuk - mondom, de ekkor benyit Hiroto. Biztos aggódott miattam. Elvégre egy idegen férfival vagyok egyedül. De nem értem, miért fél, Horacio ugyanúgy vak, mint én, nem sokat árthat nekem.
- Ne haragudjanak, kérem! Azt hiszem még is jobb lenne, ha inkább most távoznék – mondja halkan Horacio, mire meglepődöm. Előbb segítséget kér, most meg nem akarja, hogy segítsek neki. Mi a fene van?
- Miért akar elmenni, meg akkor így hogy segítsek önnek? – kérdem egyszerűen, elvégre jó lenne, ha végre eldöntené, mit is akar.
- Nem akarok meg zavarni senkit, meg mondjon egy időpontot, amikor át tudok jönni és tudna segíteni.
- De még is hova akar menni meg ki fog segíteni önnek? – teszem fel a következő kérdést.
- Majd… - Nem tudom, mit mondjak. -… lesz valahogy – mondja halkan, majd hallom, hogy feláll elindul valamerre. Így baj fogja érni, nem látja hová megy, és nem is ismeri a szobát.
- Kérem, álljon meg! - mondja Hiroto. – A sama szeretné, ha maradna.
- Kedvességből, mert jó szívű, de ha valóban megkérdezném, hogy mit szeretne, vajon akkor is ugyan ezt mondaná? – kérdi kissé ingerülten. – Meg Hiroto, maga nagyon akarja, hogy a Faith közelében legyek és nem akarok még egy felesleges nyűg lenni. Azt hiszem nem gondoltam pontosan bele, hogy mit is kérek öntől Faith - mondja elgondolkodva.
- Mondtam, hogy ne várja el tőlünk, hogy a közelünkbe fogjuk engedni - emlékeztetem udvariasan.
- Tudom, és ezért sem akarom megzavarni a környezetüket - mondja, majd elindul, de egy csattanást hallok, mintha elesett volna.
- Horacio jól van? – kérdem ijedten, majd odasietek hozzá és leguggolok. – Álljon fel! - érintem meg szelíden. – Hogy akar maga egyedül gondoskodni magáról, amikor nem tud? – kérdem, miközben felsegítem..
- Nem tudom - vallja be halkan, miközben egy fotelba segítem.
- Hiroto hozzon kérem fertőtlenítőszert és kötszert! – mondom az inasomnak, mire elsiet. – Ne makacskodjon! Maradjon itt! Itt sokkal jobban tudok innen segíteni, mint ha otthonról járkálna át - mondom, mire nagyot sóhajt.
- Rendben - adja be végül a derekát.
- Honnan tudja, hogy Hiroto nem kedveli? – kérdem kíváncsian. Tudni szeretném.– Hiszen még nem telt el elég idő, hogy megérezze, ha esetleg valaki nem rokonszenvezik önnel.
- Önnek az a képessége, hogy képes látni a jövőt - kezd bele, majd folytatja. – Viszont nekem is van egy képességem. Gondolatolvasó vagyok. bele látok az emberek gondolataiba és hallom őket, viszont furcsa mód az önét nem hallom Faith - mondja. – De Hiroto nagyon azt szeretné, ha eltűnnék, de nem csak a házból, hanem az egész életükből.
Nem válaszolok azonnal. Tudom, hogy Hiroto mindenkitől félt, hiszen pontosan tudja, milyen érzés, ha kihasználják az embert. Ő sem bízik senkiben és ő az egyetlen, aki tudja, mi történt velem. Ráadásul ő sem éppen egy jó családból jött. Ő is átment egy rakás szenvedésen, testin, lelkin egyaránt, így megértem, ha nagyon fél, hogy bárki idegen árthat nekem. Végül sóhajtok.
- Hiroto nem rossz ember - mondom. - De rettenetesen félt, amire oka is van. Amiken ő keresztülment, azt senkinek nem kívánom. Már megtapasztalta az élet rossz oldalát és azt hiszem, ezért próbál engem megvédeni mindentől. Ne ítélje el őt a gondolatai miatt, Horacio.
Horacio épp válaszolna, amikor Hiroto visszajön. Hamar fertőtleníti és bekötözi Horacio sebeit, majd közli, hogy hamarosan kész a vacsora, ha gondoljuk, ehetünk idefenn. Én inkább úgy döntök, hogy jobb, ha ma este fenn eszünk és megkérem Hirotot, itt szolgáljon fel, majd azután, ha Horacio meg akar fürdeni, segítsen neki.
- Ahogy óhajtja, Faith-sama! - mondja lágyan, majd magunkra hagy minket.
- Mindig ilyen kimért? - kérdi Horacio.
- Mindig, főleg az idegenekkel. De hűséges és sosem fecsegi ki senki titkait. Megbízható ember - biztosítom. - Akármit is gondol önről, nem fog ártani önnek. Rábízhatja magát - ülök le egy fotelbe.
- Majd megpróbálok türelmes lenni - ígéri meg, mire halványan elmosolyodom, de ezt persze nem látja.
Hiroto később felhozza a vacsoránkat és segít enni Horacionak. Igazából csak elmagyarázza mi hol van a tányéron és hogyan egyen ha vak. Engem már megszokott. Ma este Hiroto nagyon kitett magáért. Marhasteaket készített burgonyapürével hozzá vegyessalátával. Hallom, hogy Hiroto halkan magyaráz Horacionak. Talán megérezte, hogy a férfi nem kedveli, és próbál barátságos lenni vele. Amikor végzünk, elviszi a tányérokat.
- Óhajt fürdeni, Horacio-sama? - kérdi az ajtóból.
- Igen - válaszol Horacio. - És örülnék, ha segítene nekem.
- Természetesen. Előbb elkészítem Faith-sama fürdőjét, de utána önre is sort kerítek - mondja, majd kimegy.
- Látja, nem rossz fiú ő - mondom komolyan. - Próbál rendes lenni, és udvarias is mindenkivel. Ha megismeri majd rájön, hogy ő egy igazi kincs. Nélküle semmire sem mennék ebben a nagy házban. Másfelől, ha akarna, könnyedén árthatna nekem. Vak vagyok, nem tudnék védekezni, ha bántani akarna.
- Tudom - válaszol Horacio, mire felállok. - Megy?
- Később még benézek, ha megfürdött, de most szeretnék megtisztálkodni és van pár dolog, amit meg kell beszélnem Hirotoval - mondom, majd kimegyek a szobából.
Azok a dolgok, amiket Horacio hallott Hiroto gondolataiban nem lepnek meg nagyon. De beszélnem kell vele ezekről. Nem szabad, hogy megbántsa a vendégemet, akinek a gondját kell viselnie. Bár én is tisztában vagyok vele, két vak ember gondozása pluszmunka az inasomnak, talán ezért is morog annyira.
|
| oosakinana | 2011. 03. 20. 20:44:02 | #12423 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Jövendőmondómnak)
- Rendben van – sóhajt fel. – Nálam lakhat, de figyelmeztetem, hogy nem szeretem az embereket. Nem tudok megbízni bennük, habár Hiroto ezalól kivétel. Ne várja el, hogy túlságosan is közel engedem magamhoz. Kap egy szobát, és amikor időm engedi, tanítani fogom. De szeretném, ha amikor dolgozom, nem zavarna. Ha így megfelel, hozzám költözhet, amint kiengedik.
- Tökéletesen megfelel – válaszolom reménykedve. – Ne féljen, észre sem fog venni.
- Afelől nincs kétségem – elkezd kicsit kuncogni, amit jó hallani. -, tekintve, hogy mindketten vakok vagyunk.
Elkezdek nevetni én is, mert igaza van és kicsit hülyén jött ki a lépés, de nem hiszem, hogy más meg tudna tanítani, hogyan kell elviselnem a vakságot. Megbeszéljük, hogy felhívom, ha kimehetek, és akkor eljönnek érte, végül elköszön, mert későre jár, meg a nővérke is hozta a gyógyszereket. Mikor elmegy, egyedül érzem magam és elhagyatottnak a gondolataimmal és mások gondolatival együtt, akikét hallom.
~*~
Egy héttel később k is engednek, a kórház felhívja a Faith-et, hogy jöjjenek értem. A szobámba várok, hogy megjöjjenek. Egyszer csak nyílik az ajtó.
- Jó napot. – hallok meg egy ismeretlen hangot.
- Jó napot. Miben tudok segíteni? – érdeklődök.
- Faith gazdám küldött önért. – hát persze gondolom, ő lenne Hiroto, bár a gondolatai nem nyugtatnak, félti tőlem a gazdáját és azt hiszi, hogy valami rosszat akarok vele csinálni, pedig erről szó nincs, csak egyszerűen segítséget kérnék. Felveszi a cuccaimat és megyünk is hozzájuk. Nem sokat beszélgetünk, bár a gondolatai mindent elárulnak. Nem akarja, hogy itt legyek és azt kívánja, bár minél hamarabb eltűnnék vagy nem is mennék oda.
Megállunk, majd kisegít. Gondolatai ellenére nagyon udvarias velem. Lehet, még sem fogok sokáig itt maradni, hiszen nem akarom felforgatni az életüket. Bemegyünk a házba.
- Megérkeztünk, Faith-sama! – köszön Hiroto a jövendőmondónak udvariasan.
- Jó estét, Horacio! – hallom meg édes hangját. – Üdvözlöm nálam. Hiroto, kísérje fel a vendégünket a szobájába.
- Jó estét, Faith! – köszönök viszont. Jó hallani a hangját, ami boldoggá tesz.
- Igenis, uram! Erre tessék! – elkezd vezetni a lépcső felé. Felkísér, majd leülök az ágyra és megkérem, szóljon Faith-nek, mert beszélni szeretnék vele. Kimegy a szobából én meg várok, hogy megjöjjön. Egyszer csak kopogást hallok, mire engedélyt adok a belépésre, bár nem mintha túl sok mindent láthatna, még ha meztelenül is lennék.
- Látni akart? – kérdezi kedvesen. – Miben segíthetek?
- Szeretném megköszönni és meghálálni, hogy itt lehetek és segít nekem. – mondom neki.
- Segítek, ahol tudok, meg az ön vaksága amúgy sem maradandó. – válaszolja és tudom, hogy igaza van.
- Nem fogom, sokáig zavarni ígérem. – válaszolom, mert érzem, hogy zavar mindenkit a jelenlétem. Feszültebbek.
- Ugyan már. Szívesen látjuk. – mondja és hallom a mosolyt hangjában, de mikor kinyílik, az ajtó az inas gondolataival kell szembesülnöm.
„Minek van itt?... Nem bízom benne… jobb lenne, ha elmenne, és magára hagyná a gazdámat… minek kellett egyáltalán bekérezkednie… hülye pasi… olyan gazdag miért nem keres egy segédet magának és hagyja békén Faith-samat…”
Hasonló gondolatok járnak a fejébe és már tudom, hogy rosszul döntöttem nem lett volna szabad ide jönnöm. Csak meg zavarok mindent. Felállok.
- Ne haragudjanak, kérem. Azt hiszem még is jobb lenne, ha inkább most távoznék. – mondom halkan és meglepődöttséget érzek.
- Miért akar elmenni, meg akkor így hogy segítsek önnek? – szólal meg Faith.
- Nem akarok meg zavarni senkit, meg mondjon egy időpontot, amikor át tudok jönni és tudna segíteni.
- De még is hova akar menni meg ki fog segíteni önnek? – teszi fel a kérdéseket.
- Majd… - Nem tudom, mit mondjak. -… lesz valahogy. – mondom halkan, majd a cuccaimért megyek, de nem tudom, merre vannak.
- Kérem, álljon meg. – hallom Hiroto hangját. – A sama szeretné, ha maradna. – mondja, de gondolatai, mást mondanak.
- Kedvességből, mert jó szívű, de ha valóban megkérdezném, hogy mit szeretne, vajon akkor is ugyan ezt mondaná? – teszem fel a kérdést és lehajtom a fejemet. – Meg Hiroto. Maga nagyon akarja, hogy a Faith közelében legyek és nem akarok még egy felesleges nyűg lenni. Azt hiszem nem gondoltam pontosan bele, hogy mit is kérek öntől Faith. – mondom elgondolkodva és a sok negatívumot hallva.
- Mondtam. Ne várja el tőlünk, hogy a közelünkbe fogjuk engedni. – kezdi Faith, de udvariasan.
- Tudom, és ezért sem akarom megzavarni a környezetüket. – elindulok a cuccomért, de keresztülesek az asztalon és nagyot nyekkenek, ami eléggé fájdalmas.
- Horacio jól van? – hallom Faith hangját, majd lépteket. – álljon fel. - érzem meg érintését, ami nagyon lágy és szelíd. – Hogy akar maga egyedül gondoskodni magáról, amikor nem tud? – teszi fel a kérdést és felállok.
- Nem tudom. – mondom halkan, majd leülök a fotelbe.
- Hiroto hozz kérlek, kötszert és fertőtlenítőt. – mondja a fiúnak, majd kettesben maradunk megint. – Ne makacskodjon. Maradjon itt. Itt sokkal jobban tudok innen segíteni, mint ha otthonról járkálna át. – válaszolja, amire nagyot sóhajtok.
- Rendben. – adom be a derekam, mert ez az esés ráébresztett, hogy egyedül tényleg nem tudok semmit.
- Honnan tudja, hogy Hiroto nem kedveli? – teszi fel a kérdést. – hiszen még nem telt el elég idő, hogy megérezze, ha esetleg valaki nem rokonszenvezik önnel. – mondja tapasztalatait, amire nagyot sóhajtok.
- Önnek az a képessége, hogy képes látni a jövőt. – kezdek bele, majd folytatom. – viszont nekem is van egy képességem. – kis hatásszünet. – Gondolatolvasó vagyok. bele látok az emberek gondolataiba és hallom őket, viszont furcsa mód az önét nem hallom Faith. – mondom neki. – De Hiroto nagyon azt szeretné, ha eltűnnék, de nem csak a házból, hanem az egész életükből. – mondom őszintén és várom a reakciót.
|
| Andro | 2011. 03. 09. 12:22:24 | #12117 |
Karakter: Faith
Megjegyzés: (Horacionak)
Miután Hiroto kikíséri visszatér. Furcsa fickónak találom ezt a Horaciot, azt hiszem, fogok még vele találkozni. Van egy ilyen érzésem.
Ezek után napokig semmi újdonság nem történik, kivéve, hogy jönnek a szokásos kérelmezők, akik mind a jövőjüket óhajtják tudni. Én pedig jósolgatok. Azonban aggódom Horacio miatt. A jövő, amit láttam, nyugtalansággal tölt el, mint mindig, ha valaki jövőjében veszélyt látok. Remélem, nem esik baja, és bár nem tudom, mire utalhat a vörös, az az érzésem, hogy nem lesz könnyű dolga. Én nem mindig látom tisztán a jövőt, sőt, többnyire csak villanásokat vagy érzéseket tudok kivenni. Éppen ezért nyugtalanító, és ha nem lenne szükségem a pénzre, fel is hagynék ezzel az egésszel. Azonban máshoz meg nem értek, így ez az egyetlen pénzkereseti forrásom.
Csütörtökig nem is történik semmi, ám ekkor megcsörren a telefon. Hallom, ahogy Hiroto felveszi. Én a szobámban ülök a fotelemben, és egy vakoknak írt könyvet olvasgatok, amikor halk kopogás után inasom belép. Azt hiszem meghajol, bár ezt nem látom, de érzem. Mióta megvakítottak, különösen érzékeny vagyok mindenre.
- Elnézést kérem, uram, de a Medical Bus kórházból telefonáltak – mondja. – Úgy tűnik, az ön egyik vendége megsérült.
- Ki az? – kérdem ijedten.
- Horacio. Az úr, aki a múlt héten járt itt. Önt szeretné látni – tájékoztat a fiú, nekem meg az arcomból is kifut a vér. Tehát igaz, a félelmem beigazolódott.
- Készítse elő a kocsit! – utasítom, ő pedig már megy is.
~*~
Hamar odaérünk, és Hiroto be is vezet a recepcióhoz. Mikor megmondom ki vagyok, már vezetnek is a szoba felé. Az orvosok még meg is mondják, hogy mekkora megtiszteltetés, hogy a híres jós van itt, akinek eddig minden jövendölése igazzá vált. Én a mostaninak annyira nem örülök. Bár tévedtem volna. Majd a szoba előtt magamra hagynak, bár még gyorsan tájékoztatnak, hogy Horacio csak ideiglenesen vakult meg, de mindenképpen engem akart. Bólintok, majd mikor távoznak kinyitom az ajtót, és belépek.
- Megint gyógyszereket hoznak? – hallom meg Horacio hangját. Az aurája nagyon gyenge és szürke színű. Szomorú.
- Az attól függ mit néz gyógyszernek – mondom, mire mocorgást hallok. Talán felül, nem tudom.
- Ki van itt?
- Faith vagyok. Ön hívatott ide – mondom halkan. – Miben tudok esetleg segíteni? Hiszen én is vak vagyok..
- Foglaljon helyet! – mondja, mire tapogatózva odabotorkálok egy székhez és leülök. – Arra szeretném megkérni, hogy tanítson meg vakol élni – közli velem.
Elgondolkodva ülök. Nem tudom, mit mondjak erre. Egyáltalán, mit szoktak mondani az emberek az ilyen kérésre? Most majd szó szerint vak vezet világtalant lesz a dologból, ha elfogadom a dolgot. Nem vagyok szívtelen, de nem szeretem az embereket, nem bízom bennük. Hirotot is csak azért alkalmazom, mert nem vagyok képes ellátni a háztartást, máskülönben ő sem lenne velem. Meg őt már megszoktam és talán kedvelem is. De egy teljesen vadidegen férfit venni magam mellé, aki pluszmunkát jelent Hirotonak… Nem tudom, mit tegyek, mert ha nemet mondok, szívtelennek fog tartani, ha meg igent, én fogom magam kényelmetlenül érezni. Bár én így is úgy is rosszul jövök ki belőle. Azonban mégsem hagyhatom magára és remélhetőleg csak rövid ideig lesz a vendégem. Végül lassan bólintok, de ekkor jövök rá, hogy ő sem lát, így hangosan is kimondom, amit gondolok.
- Rendben van – sóhajtok. – Nálam lakhat, de figyelmeztetem, hogy nem szeretem az embereket. Nem tudok megbízni bennük, habár Hiroto ezalól kivétel. Ne várja el, hogy túlságosan is közel engedem magamhoz. Kap egy szobát, és amikor időm engedi, tanítani fogom. De szeretném, ha amikor dolgozom, nem zavarna. Ha így megfelel, hozzám költözhet, amint kiengedik.
- Tökéletesen megfelel – válaszolja reménykedve. – Ne féljen, észre sem fog venni.
- Afelől nincs kétségem – eresztek meg egy halvány mosolyt és halkan kuncogok -, tekintve, hogy mindketten vakok vagyunk.
Hallom, hogy elneveti magát. Végülis ironikus a dolog. Két vak ember. Már csak az kéne hogy még egy vak csatlakozzon és mi lennénk a három vakegér. Végül megbeszéljük, hogy majd felhív, ha kell jönni érte. Én meg elköszönök, mert későre jár, ráadásul jön a nővérke a vacsorával és a gyógyszerekkel. Távozom, és reménykedem benne, hogy az együttlakásunk problémamentes lesz.
~*~
Egy héttel később szól a telefon, hogy lehet menni Horacioért. Érzem, hogy Hirotonak nem igen tetszik, hogy még egy embert ideveszek, de nem szól semmit. Neki a helyzet éppúgy kényelmetlen, mint nekem, de jó alkalmazotthoz méltóan egyetlen panaszos szót sem ejt ki a száján. Én közben megfürdök és átkötöm a szemeimet. Azelőtt több sebész dolgozott rajta, hogy újra láthassak, de semmi értelme nem volt, így végül levarrták a szemhéjaimat. Átöltözöm egy kényelmes ruhába és a nappaliban várom a vendéget aki egy órával később meg is érkezik. Meghallom a kocsit a ház előtt, majd lépések hangját, ahogy Hiroto bekíséri a vendégemet.
- Megérkeztünk, Faith-sama! – hallom Hiroto hangját. Japán módra sama-nak hív, amit én nem szeretek, de nem tudom lebeszélni erről a megszólításról. Szerinte ennyi jár nekem.
- Jó estét, Horacio! – hajolok meg enyhén. – Üdvözlöm nálam. Hiroto, kísérje fel a vendégünket a szobájába.
- Jó estét, Faith! – hallom Horacio hangját. Kék aurája van, tehát örül. Én is boldog vagyok, ha más boldog.
- Igenis, uram! – mondja Hiroto. – Erre tessék!
Én közben lenn maradok, nem akarom zavarni, későn van már, talán aludni szeretne. Ám nem telik el sok idő és Hiroto lejön, hogy Horacio velem szeretne beszélni. Én megkérem, készítsen egy kis teát, és hozza fel nekünk, mire csak egy igen a válasz. Elindulok felfelé. Nekem nem kell segítség, már ismerem a házat, tudom, mi hol van és a vendégszoba előtt megállva bekopogok. Meghallom Horacio hangját, mire belépek.
- Látni akart? – kérdem kedves hangon. – Miben segíthetek?
|
| oosakinana | 2011. 02. 25. 20:39:28 | #11697 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Jövendőmondómnak)
Nem válaszol, viszont belép egy fiú, aki meglát, és egyből megáll. Faith egyből int neki, majd utasítja, hogy hozzon teát és egy kis harapni valót, mire kimegy. Még mindig nem mond semmit, csak csendben ülünk egymással szembe.
- Nyújtsa a kezét, kérem! – mondja lágyan, majd kezét az asztalra teszi én meg engedelmesen megfogom a kezét. Puha és lágy keze van, amit élvezet megfogni. - Önt sok rossz érte a múltban, Horacio. Sok szomorú emlék, tragédiák sora. De Ön egy főnix, aki a hamvaiból új életre kelt, és képes volt felülemelkedni a fájdalmain, habár még mindig kínozzák Önt.
- Ezt... Honnan tudja? – kérdezem meglepődve és eléggé kerek szemekkel.
- Az hadd legyen az én titkom - válaszolja. - Ám amit kér tőlem, az nagyon nehéz. A jövő ugyanis nem állandó, mindig mozgásban van, és én csak a lehetőségeket tudom elmondani Önnek. Nem látok tisztán, nem tudom megmondani mikor mi fog pontosan történni, hiszen erre egy jós sem képes. Aki pedig ezt állítja, nem más, mint sarlatán, egy utolsó csaló – magyarázza, amit meg is értek és le is hiszem neki. - De látok valamit. Önre nagy veszély leselkedik, uram. Vigyázzon a vörössel! A vörös bajt hozhat Önre.
- A vörös? Mi az a vörös? Szín, egy nő, egy ház, vagy tárgy? – faggatom, mert nem értem mire céloz.
Elengedi a kezemet, és a fiú belép. Leteszi elénk a teát meg egy tányért, ami nagyon finom frissensült almás pite van. Amikor végez, munkájával kimegy. Faith felemeli a teás poharát és belekortyol. Én is megkóstolom és meg kell állapítanom nagyon finom és ráadásul epres tea valamivel megbolondítva, de nem tudom mivel. Bár most nem is ez érdekel a legjobban, hanem, hogy mi akar lenni az a vörös szín.
- Mi az a vörös? – kérdezem megint. Tudnom kell.
- Sajnos nem tudom – rázza a fejét. - Nem láttam tisztán. De a dolog, amitől fél, a hét második felében következik be. Vigyázzon, Horacio, különben az életével fizethet. Kerülje a vöröst, csak ennyit tudok mondani.
- Rendben, óvatos leszek – ígérem meg, amire csak bólint.
- Sajnálom, hogy nem tudok pontosabban segíteni, de én csak a jövő rezdüléseit és néhány apró villanást látok - sóhajt. - Remélem, nem haragszik.
- Rengeteget segített nekem, Faith. Köszönöm szépen! – válaszolom, majd felállok. - És köszönöm a teát is. Fenséges volt.
- Nincs mit. Az inasom majd elküldi a számlát, ha megadja a címét – mondja és a fiú megint belép.
A fiú kikísér és megadom neki, hogy hova küldje a számlát, meg egy kicsit beszélgetünk, végül távozok és gondolkozok, azon, amit mondott nekem a jövendőmondó.
Folyamatosan azon gondolkozok, amit mondott. Milyen vörösre kell nagyon vigyáznom. Sok minden vörös. Ha nem vesszük nagyon szigorúan, akkor a lámpa is vörös, de ha szigorúan vesszük, akkor azok csak pirosak és… áááá megőrülök.
~*~
Lassan eltelik a fél hét. Figyelek mindenre és nem hagyom, hogy bármi vörös az utamba kerüljön vagy megpróbálom elkerülni még a vörös ruhás nőket meg pasikat is kerülöm. Rám hozta kicsit a paranoiát Faith.
Éppen haza fele tartok munka után. Kiszállok a kocsiból. Bemegyek a házhoz, de meglátok egy vörös borítékot nekem címezve. Valahogy nem akarom kibontani. Megfordulok, hogy távolabb menjek, de ekkor hatalmas robbanás én meg a kocsinak repülve verembe a fejemet kegyetlenül, amitől elájulok.
~*~
Mikor felébredek, érzem, hogy a fejem meg a szemem be van kötve. Mi történhetett? Meg hol vagyok? Csipogást hallok, de semmi mást.
- Hahó! – kiabálok, hátha valaki meghallja. Megpróbálom megkeresni a nővérhívót, de nem találom sehol sem. – Hahó! Valaki! – kiabálok tovább, de még mindig semmi. Egyszer csak végre belép valaki.
- Jó napot. Felébredt? – kérdezi az ismeretlen hang.
- Ki maga és hol vagyok? – kérdezem kicsit kétségbe esetten.
- Dr. Walles vagyok, és ön kórházban van, mert balesete volt. – mondja, és csak elkezdek gondolkozni.
- Mi volt a piros csomagban? – kérdezem, mert nem emlékszek mindenre, csak foltokban.
- Egy bomba és a fejét nagyon erősen beverte. Fenn áll a lehetősége az emlékezet vesztésnek kihagyásnak, esetleg ideiglenes megvakulásnak is. Ezért van bekötve a szeme.
- Vegye le a kötést. – mondom, majd érzem, hogy valamit motoszkál, de még mindig sötétség van. – Mire vár vegye már le ezt a nyavalyás kötést. – mondom, és az arcomhoz nyúlok, de nem érzem, hogy rajta van a szemem meg nyitva.
- Ettől tartottunk. A hatalmas ütközés miatt és a látását egy időre elveszítette.
- De még is mennyi időre meg hogy lehet visszahozni? – teszem fel sorba a kérdéseket.
- Kérem nyugodjon meg. Nem tudjuk mennyi időre. Előre láthatatlan. – mondja.
- Ezzel nagyon megnyugtatott. – mondom elhúzott szájjal. – hagyjon magamra. – ajtócsukódást hallok, majd elfekszek, és azon gondolkozok, hogy fogok én ezek után élni, hiszen semmit nem látok. Meg kell tanulnom valakitől vakon élnem. Kezdek el gondolkozni és ekkor csak egy ember jut eszembe Faith.
Behívom a nővért és megkérem, hogy hívja fel a jövendőmondót és a nevét is elmondom. Kimegy, én meg csak várok, hogy valami történjen. Rossz így sötétségben élni állandóan reggeltől estig.
Estefelé nyílik megint az ajtó.
- Megint gyógyszereket hoznak? – kérdezem elszomorodott hanggal.
- Az attól függ mit néz gyógyszernek. – hallok egy ismerős hangot, majd felülök.
- Ki van itt?
- Faith vagyok. Idehívattál. – mondja a tényeket, amik valóban így vannak. – miben tudok esetleg segíteni? Hiszen én is vak vagyok. – gondolom az orvos tájékoztatta az állapotomról.
- Foglaljon helyet. – mutatok az egyik irányba, de le is teszem a kezem, mert se ő se én nem látok. – Arra szeretném megkérni, hogy tanítson meg vakol élni. – mondom neki vágyamat és csak remélni tudom, hogy igent fog rá válaszolni.
|
| Andro | 2011. 02. 20. 22:03:50 | #11557 |
Karakter: Faith
Megjegyzés: (Horacionak)
Tudtam, hogy bekövetkezik. Reggel a híreket hallgatom, és pont arról a bankról beszélnek, amire tegnap figyelmeztettem az ott dolgozókat. Nem tudtam, mi baj lesz, de tudtam, hogy meg fog történni valami szörnyűség. Erre kirabolták. Nos, igen, a bankokat általában kirabolják, de még én sem láttam pontosan, hogy az a szörnyű dolog mi lesz. Most ismét szomorúnak érzem magam. Miért van az, hogy én többnyire rossz dolgokat látok? Jó dolgokat szinte sosincs alkalmam megfigyelni, mindig a rosszak. Annyira nyomasztó, de már évek óta ez van. Lekapcsolom a tévét, és újfent elgondolkodom, minek is vettem meg. Hiszen úgysem látok, mióta a "kedves" falubeliek megvakítottak, de úgy, hogy a seb azóta sem gyógyult be rendesen és folyton vérzik. Nem is számít. Az inasom tálalja a reggelit, közben tájékoztat a mai programjaimról.
- Délután kettőre jön Hagawa-sama, hogy ismét tárgyaljanak a jövőjéről - mondja Hiroki. - Így a délelőttje szabad, hacsak.
- Lesz egy látogatóm - mondom. - Valaki jönni fog ma délelőtt, de nem tudom, ki. De biztosan megint rossz hírek lesznek - sóhajtok. - Hiroki, kérem, kikészítené a legszebb kimonómat? Szeretnék csinosan kinézni, ha már az az illető meglátogat.
- Ahogy parancsolja, uram - hallom, hogy meghajol, és elmegy.
Hatalmas ház. Két éve vettem, mikor már eleget kerestem. A jövendőmondás igen kamatozó, főleg, mert az én jóslataim mindig bevállnak. Nem is tudom, miért élek ekkora házban. Hiszen nem méltó hozzám, de ha már megvan, használom is. Az ügyfelek minden nap felkeresnek, én pedig nem tudom kibújni a kötelességeim alól. Hiszen jövendőt mondok. Egyedül a démon-és szellemírtással hagytam fel, mióta... megrázom a fejem. Nem szabad erre gondolnom.
Megreggelizem, és mire végzek, majd felmegyek a hálószobámba, a kimonóm már ott áll kiterítve. Megfürdöm, és Hiroki segítségével átkötöm a szemem, majd felöltözöm. Nélküle nem sokra mennék, rajta kívül még egy szakácsnő és házvezetőnő, meg két szobalány van a házban. Meg egy öreg kertész, aki a kertemet gondozza.
Öltözés után a nappaliba megyek, és zenét hallgatok. Mást úgysem tudok csinálni. Ekkor hallom meg, hogy valaki kopogtat.
- Szabad. – szólok ki, majd hallom, hogy valaki belép a házba.
Hallom, ahogy a nappaliba jön, majd megáll. Nem érzek semmi fenyegetőt, így felállok.
- Ön lenne a jövendőmondó? – a hangja bizonytalan, mikor felteszi a kérdést.
- Igen én lennék - válaszolom, majd leülök az asztalhoz, és a velem szemben levő szék felé mutatok, jelezve, foglaljon helyet.
- Horacio vagyok - mutatkozik be. Milyen különös, mégis fennséges név.
- Ne haragudjon neveletlenségemért Faith vagyok - válaszolok. – Miben segíthetek?
- Hallottam, hogy milyen jó jövendőmondó és szeretném megkérni, hogy mondja meg, mire számíthatok a jövőmbe. Kellőképpen meg fogom fizetni - válaszol. Erős, határozott hangja van, olyan emberre vall, aki megszokta, hogy minden úgy történjen, ahogy ő akarja.
Nem válaszolok azonnal. Hallom, hogy Hiroki belép a nappaliba, majd az idegen láttán megáll. Odaintem, és utasítom, hozzon teát nekünk, és valami harapnivalót. Ő azonnal távozik, én pedig az idegen felé fordítom a fejem. Nem látom, de érzem az auráját. Nem rossz ember, de keserű tapasztalatai vannak. Viszont, hogy többet megtudjak, hozzá kell érnem.
- Nyújtsa a kezét, kérem! - mondom lágyan. A kezemet az asztalra teszem, ő pedig megfogja. Azonnal áramlani kezdenek az emlékek a lelkéből. - Önt sok rossz érte a múltban, Horacio. Sok szomorú emlék, tragédiák sora. De Ön egy főnix, aki a hamvaiból új életre kelt, és képes volt felülelmelkedni a fájdalmain, habár még mindig kínozzák Önt.
- Ezt... honnan tudja? - kérdi meglepetten.
- Az hadd legyen az én titkom - válaszolom. - Ám amit kér tőlem, az nagyon nehéz. A jövő ugyanis nem állandó, mindig mozgásban van, és én csak a lehetőségeket tudom elmondani Önnek. Nem látok tisztán, nem tudom megmondani mikor mi fog pontosan történni, hiszen erre egy jós sem képes. Aki pedig ezt állítja, nem más, mint sarlatán, egy utolsó csaló - magyarázom. - De látok valamit. Önre nagy veszély leselkedik, uram. Vigyázzon a vörössel! A vörös bajt hozhat Önre.
- A vörös? Mi az a vörös? Szín, egy nő, egy ház, vagy tárgy? - faggat.
Elengedem a kezét. Sajnos többet nem látok. Hiroki pont ekkor lép be, és leteszi a teát, valamint egy kis tányért. Az illata alapján frissen sült almáslepény. Hiroki távozik, de érzem, hogy nem bízik ebben az emberben. Egyetlen ügyfelemben sem bízik meg. Kortyolok a teámból. Epertea egy kis kandiscukorral megbolondítva. Hát igen, az inasom tudja, hogy kell készíteni. Tudom, hogy a kuncsaftom nyugtalan, de én sem vagyok biztos most az egyszer a jövőben.
- Mi az a vörös? - faggat.
- Sajnos nem tudom - rázom a fejem. - Nem láttam tisztán. De a dolog, amitól fél, a hét második felében következik be. Vigyázzon, Horacio, különben az életével fizethet. Kerülje a vöröst, csak ennyit tudok mondani.
- Rendben, óvatos leszek - ígéri, én pedig bólintok.
- Sajnálom, hogy nem tudok pontosabban segíteni, de én csak a jövő rezdüléseit és néhány apró villanást látok - sóhajtok. - Remélem, nem haragszik.
- Rengeteget segített nekem, Faith. Köszönöm szépen! - hallom, hogy feláll. - És köszönöm a teát is. Fennséges volt.
- Nincs mit. Az inasom majd elküldi a számlát, ha megadja a címét - mondom, és mintegy végszóra, Hiroto megjelenik.
Kedves, japán fiú, én nagyon szeretem, és szépen beszél angolul is. Kikíséri Horaciót, majd valamit beszélgetnek még. Nagyon aggódom. Horacio múltja és jövője tele van fájdalommal és veszélyekkel. Óvatosnak kell lennie.
|
| oosakinana | 2011. 01. 13. 12:45:21 | #10465 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Jövendőmondómnak)
Reggel, mikor felébredek, elég nyúzott vagyok, mert az éjszakám nagyon hosszú volt. A sok papír munka nem tesz jót az alvásomnak. Főleg, hogy a számokkal álmodtam egész éjszaka. A rémálmomban jöjjenek elő legközelebb. Nagyot nyújtózkodok, majd lemegyek a konyhába, hogy készítek egy kicsi kávét, ami remélhetőleg felébreszt.
Ahogy belépek a konyhába, egy hatalmas helyiségben találom magam, amit a saját ízlésem szerint rendeztem be és ezért nagyon tetszik. Felteszem a kávét főni, mire megszólal. A telefonom.
- Nem igaz, hogy egy perc nyugtom nem lehet és a kávémat se ihatom meg rendesen, ahogy minden ember. – mérgelődök magamban, majd előhalászom a táskámból, végül, felveszem.
- Igen tessék? Miben tudok segíteni? – szólok bele.
- Jó reggelt főnök elnézést a zavarásért, de baj történt. – mondja, de meg akad és hallom a hangján, hogy fél nem kicsit.
- Mi történt Shu? – közben lefő a kávém és elkezdem kiönteni.
- Az éjszaka betörtek a bankba. – erre a mondatára, nem kicsit meglepődök és elkezdek aggódni.
- Hogy hogy betörtek? – kérdezem idegesen.
- Nem tudjuk igazgató úr. – mondja tehetetlenül.
- Nem sokára ott leszek. – válaszolom, majd kinyomva a telefont felmegyek felöltözök, majd egy húzásra megiszom az összes kávémat, végül beülök a kocsimba és elindulok a bankba, hogy megnézzem milyen károkat szenvedtünk.
Megérkezve a rendőrök vesznek egyből kéz alá, hogy mondjam el, mi a helyzet és nézzek szét mit vittek el és mit nem. Még szerencse, hogy a széfünk nagyon biztonságos és dupla záras és dupla ajtós is, de ezen változtatni kell, mert az első ajtót átvágták így már tudják.
Elmondok minden a rendőröknek, hogy csak a gépeket vitték el, de az én irodámba van minden lényeges dolog, mert ott tárolunk minden. Pont az ilyen esetek miatt. Bemegyek és látom, hogy érintetlen, ami nagyon jó, mert így az ügyfeleink adatai is csak nálunk maradnak, és senki nem viszi el és nem is használhatnák fel.
Mikor vége lesz, mindennek már délután 4 óra van. Bocsánatot kérek minden ügyfelünktől, aki ide akart jönni, de majd holnap tudunk megint kinyitni. Hallom, hogy mindenki szitkozódik, amin nem lepődök meg, de egy érdekes gondolatot is meghallok.
Arról beszéltek, hogy tegnap egy jövendőmondó mondta nekik, hogy ma rossz fog történni, csak azt nem mondta, hogy mi, de így már tudják. Meglepődök, hogy ennyire tudták mi lesz, de felkelti az érdeklődésemet ez a jövendő mondó is. Szerencsémre nem kell sokat keresnem, mert az újságban benne van a jövendő mondó. Elmegyek és megnézem ki az, meg ha már ott van jósoltatok vele egyet.
~*~
Megérkezek és bekopogok, hogy udvarias legyek.
- Szabad. – hallok meg egy gyönyörű hangot, de meglepetésemre, semmi gondolatot nem hallok. Teljesen meglepődök, majd bemegyek.
Érdekes látvány tárul elém. Maga a ház az jó, csak a benne lakó férfi, aki a szemem elé tárul. Szemei be vannak kötve, ami véres és mintha még mindig vérezni.
- Ön lenne a jövendőmondó? – teszem fel a kérdést kicsit bizonytalanul.
- Igen én lennék. – mondja, majd leül az asztalhoz és a vele szembe lévő szék felé mutat, mire helyet foglalok.
- Horacio vagyok. – mutatkozok be.
- Ne haragudjon neveletlenségemért Faith vagyok. – mutatkozik be. – Miben segíthetek?
- Hallottam, hogy milyen jó jövendőmondó és szeretném megkérni, hogy mondja meg, mire számíthatok a jövőmbe. Kellőképpen meg fogom fizetni. – mondom neki és csak őt figyelem.
|
| Kita | 2010. 11. 28. 00:32:06 | #9523 |
Karakter: Zoe Kaligaris
Megjegyzés: Ereni-channak
- Táncoltunk, táncoltam, ittam, és amikor már nehéz kezd lenni a fejem, megrángatom Kostos karját.
- Vigyél haza!
- De még korán van!
- Amint eltalállak, kiütlek basszameg! – morgom, és megdörzsölöm a szemeimet. Nem fogok hányni, jól vagyok, de annyira… még egy korty és olyan istenesen bebaszok, hogy vagy kép, vagy hang nem lesz, esetleg egyik se. – MOST!
- Jó-jó… - nyögi fel. – Utána mi még…
- Nem érdekel, csak vigyetek fel a lépcsőkön!
Hát… valahogy felmentünk. Aztarohadt… na most próbáljunk meg kijózanodni amíg hazaérek, mert bapiék leharapják a fejem keresztbe…
Egy kicsit tántorgok. Egy kicsit.
Fuh, te, vissza kellene menni ezt kezd kifogyni. Ugyan már, józanodni, józanodni! Ez is Dionüszosz hibája!
Le akarok ülni.
Jó, most lélegezzünk mélyeket, hogy kitisztuljon a fejünk, hehehe…
Jé, a furcsa jópasi.
Basszus, miket hordok itt össze neki, de nem bírom befogni a számat. Kicsit undorodva nézek már az üvegre, nem kellene inni bapi borát…
Huhh, de nehéz a fejem és milyen rohadt sötét van…
***
Mikor magamhoz térek, hideg borogatás meg egy alapos lecseszés várt, miszerint az alkoholt kerüljem, mint az ördög a szenteltvizet, vagy kitesznek a napra száradni.
Komolyan vettem a fenyegetést, utána leestem az ágyról és jajgattam a fejem miatt… nem az enyém, nem kell, fáj…
Hányni fogok.
***
Némi magamhoz térés, paradicsomlötty után, két szelet kétszersült retúrjegyes utána volt a ráadás kivánszorgok a partra; a beteg állatnak jót tesz a napfény. Fehér ruhában fekszek az olajfák alatt a rövid, zöld füvön, hátam egy felmelegedett kőnek vetem. Sarum mellettem van, szórakozottan vakargatom a tetoválást a kezemen. Hirtelen valaki elém szambázik, fél szemmel rálesek. Takarod a napocskát, cukormókus.
- Ó… téged ismerlek valahonnan – motyogok eltakarva a szemeimet, mármint a napfénytől.
- Valószínűleg.
- Áááá, de vagy a mellkasvillogtató furapasi! – mosolygok rá. Hirtelen belesajdult a fejem, fel is nyögtem.
- Tegnap alaposan berúgtál.
- Á, rúgott engem más is – nyögtem és elterültem, kinyújtózok. – De gondolom, te nem ittál akkora mennyiséget… jaj, ez is Dionüszosz hibája!
Erre a kijelentésemre nem kis meglepetésemre felnevet.
- Igaz, igaz – röhög fel. Én is elnevetem magam a nevetésére. Aztán nehezen felülök ránézek, mivel mellém ül. Ő is napozik.
- Tényleg, furapasi, én Zoe vagyok. Zoe Kaligaris, üdv – nyújtom a kezem.
Megfogja, de nem válaszol. Várakozóan, csillogó kék szemekkel nézek rá; a kezem szorongatja, puha a tenyere, de nem válaszol.
|
| Ereni-chan | 2010. 11. 10. 22:12:53 | #9239 |
Karakter: Zeusz
Megjegyzés: (Kitának)
- Haaaaj - hagyja el az eget rengető ásítás a torkomat, majd ezzel a lendülettel már el is terülök az egyik függőágyban, és egy kis felhőfoszlányt kezdek csavargatni ujjaim között. - Miért ilyen rohadt unalmas istennek lenni? - kérdem magamtól unott képpel, de valahogy tudom, hogy senki sem fog válaszolni.
- Zeusz! - ront be hirtelen Héra, én meg kis híján kiesek a függőágyból, de még időben meg tudok kapaszkodni puha anyagában. Nah de szuper, ez hiányzott még nekem, egy feleség…
- Igen, szívem? - helyezkedek el ismét kényelmesen, de nem sokáig lehetek így, mivel Héra odarohan elém, és szépen kidönt eme felettébb pihentető helyzetből. Morogva ülök fel, és egyik kezem a fejemre helyezem. Vadállat ez a nő. Néha már nem is tudom, mért vettem el feleségül!
- Te egész nap csak henyélni tudsz? Gyerünk, készülődj, ma meg kell látogatnod a fivéreidet! - világosít ki a helyiségben, mire a kezem a szemem elé rakva hunyorgok felé. A végén még megöl (bár mondjuk hogy is tudna?)!
- Minek? Megvannak ők nélkülem is - vonok vállat ásítva, mire kapok egy jó nagyot a fejemre, amitől kissé fel is ébredek. Naaah, nem verjük a Főistent!
- Nem is azért! Nélküled ki nincs meg? Mindegy, ez egy fontos dolog. - Fontos dolog: elmenni itthonról és egy hétig nem hazajönni, plusz lefeküdni pár kurvával, hogy Hérát idegesítsem.
- Mit felejtettem el már megint? - állok fel unott képpel, és a ruhámat kezdem porolgatni, bár nem sok esély van rá, hogy éppen az Olimposzon lesz poros.
- Most kivételesen semmit. Csak Poszeidón üzent, hogy ma össze kell jönnötök hárman. Valamit meg akar beszélni. - Basszus Poszeidón, te sem tudsz, mondjuk az egyik sziréneddel összejönni?
- Értem. És mikorra is szervezte meg ezt a kis találkát?
- Ma pirkadatkorra. - Pirkadatkorra… hmm… na de várjunk csak… pirkadat az nem HOLNAP lesz?
- Hát ez csodás! - igyekszem nem mutatni, mennyire mérges is vagyok drága asszonykámra, amiért gyakorlatilag felkeltett a SEMMIÉRT, de mivel aztán nem nagyon tudom türtőztetni magam, inkább csak a kijárat felé veszem az irányt.
Azt hiszem, a nap többi részét Héphaisztosz verésével fogom tölteni…
*¤*
- Késtél.
- Nem nagyon érdekel.
- Azt tudjuk, de a téma annál inkább fog.
- Miért, csak nem a szexről akartok beszélni?
- Nem az a cél, hogy kielégülj. Akkor inkább Hérával hagytunk volna.
- Különben meg nem is lenne ilyesmihez gusztusunk. Legalábbis nekem nem.
- Rohadt viccesek vagytok, Poszeidón, Hádész.
Végül csak kiderült, hogy Poszi drága hazudott Hérának. Persze gondoltam én, hogy nem olyan hülyék, hogy korán reggelre hívják össze a kupaktanácsot. Hádésztól valóban kitelne, de Posznak azért van valami kevés esze. Bár a beszólásokat ő is hanyagolhatná.
- Szóval térjünk a tárgyra.
- Melyik bútoroddal nem vagy megelégedve?
- Hádész, kérlek, hallgattasd már el!
- Szerintem annak senki sem örülne, ha én hallgattatnám el…
Nagy levegő, a feszültség szűnik. Naaaaaa, pedig úgy imádom húzni az agyukat. Miattuk nem pihenhettem délután… megérdemlik, nem?
- Szóóóóóóóóval. Amiért ma itt összegyűltünk, az-az, hogy… - gyanakodva rám pillant, mintha attól tartana, hogy megint bele fogok szólni, de most kivételesen hanyagolom a dolgot.
Kíváncsi lettem rá, hogy miért kellett idáig eljönnöm, meg, hogy mért kellett hazudni Hérának… bár neki mindig hazudom kell, akárhová megyek, tehát ez nem újdonság.
- Az-az, hogy egyes lények gondot okoznak nekünk.
- Ezek az emberek.
Utálom, amikor felváltva beszélnek. Komoly hangulatot akarnak kelteni, de ha folytatják, isten bizony, hogy el fogom röhögni magam!
- Az emberek? Kérlek. A patkányokra jobban számítottam. Mondjuk a kettő már majdnem egy szinten van…
- Tudjuk, hogy nem tartod sokra őket - Óh, leesett nekik? -, épp, ahogy mi sem, de sajna nekik valahogy nem lett akkora agyuk, mint amekkora kellett volna.
- A te nyelvedre lefordítva: hülyék.
- Ma még valami újat is fogtok mondani? - ásítok egy nagyot, jelezve, hogy utálom ha valamit túlságosan kimagyaráznak.
- Igen, bár nem hiszem, hogy az tetszeni fog…
- Szóval, mert az emberek nem olyan intelligensek, könnyen meghalnak. Öngyilkosok lesznek, megölik egymást, vagy csak szimplán a tengerbe fulladnak…
- … Mert bénák és kuruzsló életet élnek.
- És a lényeg…
- A lényeg, hogy bár téged ez nem érint, a tenger szennyezett lesz a maradványaiktól, és az Alvilágban is több már a lélek, mint amennyinek kéne lennie.
- Telt ház van. Rosszabb, mint pestit idején!
- Egyszóval: szeretnénk megkérni valamire.
- Nagyszerű. Nem tudtátok volna már az elején a kérdést mondani?
- Mért, sokkal izgibb volt várakozni, nem? - Uhhh, hogy én milyen szívesen letörölném azt a bárgyú vigyort a képéről!
- Mielőtt még egymásnak ugranátok, tárgyaljuk le azt a kérést: Zeusz, azt akarjuk, hogy javítsd meg az embereket.
Nagy szemekkel bámulok rájuk, és legszívesebben most a képükbe röhögve itt hagynám őket a fenébe. Na de most nem azért, minek néznek ezek engem? Szent szűz Máriának?
- Vicceltek.
- Nem viccelünk. Menj le hozzájuk, akadályozd meg, hogy leugorjanak a templom tetejéről, vedd el tőlük a bort mikor már halálra akarják inni magukat, vagy lődd be őket valamivel, mikor hajóra akarnak szállni… olyan nagy kérés lenne ez?
- IGEN! Nem Jézus Krisztus vagyok én, hogy helyettetek melózzak! Ch! - morogva hagynám el a helységet, mikor is két drága testvérem egyszerre sóhajt fel, és mondják, hogy:
- Sajnálatos, mert ebben az esetben ki fog derülni pár eltitkolt kis szeretőd kiléte Héra előtt.
Lassan fordulok vissza feléjük, és szinte már villámokat szórok a szemeimmel (tényleg megtehetném, de nem lenne sok értelme).
- Nem teszitek meg.
- Fogadunk?
Dögöljetek meg… minél hamarabb!!
*¤*
Szól a zene, az emberek isznak, táncolnak, és énekelnek valami mulatós hangulatú dalocskát, de nem figyelek oda, mert én most épp magamban nyírom ki két drága testvérem. Na de most komolyan, miért csinálják ezt velem? Tuti, hogy nem az embereket akarják „megjavítani”, mert ők is tudják, hogy én inkább még jobban megrontom őket. Már amikor van kedvem hozzá. És jelen pillanatban egy csepp sincs!
- A bús arcok ellen - nyom a kezembe egy köcsög piát valaki, én pedig meglepetten figyelem, mennyi bátorsága van. Mármint persze, hogy van, itt most mindenki fullra be van baszva, meg minden… na de azért kérlek. Mégiscsak ÉN vagyok Zeusz. Nem hiszem, hogy ennyire nincs isteni aurám!
Na mindegy. Megiszom a bort, és a kancsót egyszerűen elhajítom. Nagy csörgés jelzi, hogy széttört. Elgondolkodva nézek utána. Vajon a törött kancsók melyik dimenzióba mennek? Ez hülye kérdés volt. Ezek az emberek lefárasztják az én pihent agyam. Ha nem lennék sarokba szorítva…
De nekem most ügyelnem kell rá, hogy senki se nyírja ki magát. Könnyű feladat lesz ez, elvégre csak párszáz ember van itt… de mindegyik túléli a ma éjszakát, különben én nem élem túl a holnap reggelt.
Az idő hamar eltelik, és mire észbe kapok, már mindegyik csontrészeg emberke elindul hazafelé. Oké, akkor most mindegyiknek legyek a nyomába, hogy nehogy kitörje a nyakát, miközben megy fel a lépcsőn? Isten vagyok, az egy dolog, de nem bírok ezerfelé szakadni! De most, hogy említem… milyen jó is lenne! Ezer Zeusz hmm…
Végül elindulok egy kisebb csoport után, azután, amiben a csajt is látom, aki bort adott nekem. Amúgy egész szép lány, hosszú, szőke haja, és kék szemei vannak. Könnyedén el tudnám képzelni benne az egyik ágyasom személyét, na de mint mondtam, ma bosszús vagyok… a végén még tőlem halna meg pár ember, úgyhogy nem kezdek ilyen akciókba.
Egy darabig követem őket, de aztán szétválnak, vagyis a csaj marad egyedül, a többiek meg dalolászva elmennek más irányba. Most ésszerű lenne a nagyobb banda seggfejt követni, na de őt csak tudnak egymásra vigyázni, nem? Na nem mintha ebből a csajból nem nézném ki, de ha már koslatni kell valaki után, az inkább legyen ő.
Megyek utána egy darabig, míg végül megfordul, így szembe találom vele magam. Nah mi van, ennyire feltűnően mennék utána? Mondjuk engem nem is nehéz észrevenni.
- Hapsikám, mondanám én szívesen, hogy kopj le rólam, de akkor nem tudnám meg, mért vagy itt. Szóval, miért? - kérdi a kezében lévő üveggel hadonászva, dallamos ritmusban beszélve, amiből már ki lehet találni, hogy tök részeg, mint itt mindenki más is. És nekem nem az erősségem részeg csajokkal beszélgetni, nem mintha nem részegekkel szoktam volna, szexre jók, de másra nem.
- Mert ehhez van kedvem. - Ah, ekkorát hazudni… ez már nekem fájt!
- Azért lógsz a nyakamon? - lép közelebb bárgyú kifejezéssel, én meg hátrálok pár lépést, hogy ne kelljen éreznem az alkohol förtelmes bűzét. Magamon oké lenne, de máson nem. - Mi van már, csak nem félsz tőlem? Ezt a nagy férfit! - hahotázik a csaj, én meg a szemeim forgatva teszem karba a kezem. Hogy én mennyire kinyírlak titeket, tesókáim… - Akkor legyen máshoz kedved, oké, nyuszikám? - Mennyi minden máshoz lenne kedvem… ennél bármi jobb!
- Ahha - mondom már csak azért is, hogy ő induljon el, hogy aztán szépen követhessem tovább, és ne kelljen itt feleslegesen eltársalognom vele az időt.
Motyog valamit, aztán ismét elindul, én meg szépen lassan nézem, amíg az utca végére nem ér, aztán már kevésbé feltűnően követem. És nem is kell sok: pár háztömb, egy lépcső, majdnem egy fejbetörés, de még időben elkapom. És elájul. Szupika. Végre nyugiban hazavihetem és még megállnom sem kell, hogy leolthasson miatta.
Na de hol is laksz te? Sajna nem írtad fel egyik ruhádra/testrészedre sem, bár ha jobban megnézném… neeeem Zeusz, koncentrálj. Később szórakozol. Most haza kell vinni ezt a kis drágát.
Mivel irtózom az emberek szülői változatától, egy nagy balhétól tartva csak bekopogok meg otthagyom a csajt, aztán már megyek is haza. Ennyi épp elég volt a munkából. Annyit még hallok, hogy „Zoe, kicsim, mi történt veled?!” Sajnos semmi, pedig olyan szívesen… bah. A végén még kénytelen leszek Hérával csinálni. Milyen ciki!
Na oké. Megmentettem egy ember életét, aki lehet, hogy meg sem halt volna. Remélem most kevesebb lélek ment hozzátok szennyezni, testvéreim. Ha meg nem, akkor ez van. Mert én nagyon igyekeztem… tényleeeeg… csak hát az isten már csak ilyen, ha kényszerítik valamire.
Furcsamód mégsem érzem teljesen semlegesnek, hogy hazavittem a lányt. Talán még lesz vele dolgom a jövőben. Nagyon remélem…
|
|
