Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Risu-nak)
Reggel a szokásos rituálémat végzek, mikor kapok telefont. Felveszem és az öltönyöm felsőjét kapom magamra.
- Igen tessék? – szólok bele.
- Főnök egy férfi keresi és magával akar beszélni. – mondja egyik alkalmazottam.
- Hogy érted, hogy velem akar beszélni? – kérdezem, miközben a hűtőhöz megyek.
- Annyit mondott, hogy a főnökkel akar beszélni. – válaszolja, amire nagyot sóhajtok.
- Rendben mond meg neki, hogy fél óra múlva ott leszek, és akkor beszélhet velem. – válaszolom, majd nem várok meg semmit, csak kinyomom a telefont. Eszek pár falatot, mert kilyukad a gyomrom.
Mihelyst végzek, a reggelivel beszállok a kocsimba és próbálom kiszűrni az embereknek a gondjait, hogy még is mit akarnak. Már egy jó ideje kicsit elegem van a dolgokból. Beérek a bankba. Kiszállok a kocsiból és befele veszem az irányt az irodámba. Amikor beérek már egyből hallom a gondolatokat, amitől már kiráz a hideg, de nagyon. Bemegyek és egy barna hajú férfi keres, mert a bankfiókjával valami probléma van.
Nagy nehezen megbeszéljük és elrendezzük a dolgokat. Egyszer elkezdek járkálni a bankba, amikor egy érdekes gondolatra leszek figyelmes.”Remélem nem fognak észrevenni. Nem akarom, hogy kiderüljenek a dolgok. Csak számlát akarok nyitni és kész.” Hallom a gondolatokat, amik nagyon érdekesnek bizonyulnak. Szememmel elkezdem keresni az illetőt és egy fehér hajú srácra téved a tekintetem, akinek nagyon bájos arca és mit ne mondjak, eléggé vonz magához, bár nem tudom, hogy mi.
Egyszer csak egy kis lány megy oda hozzá és elkezdi kérdezgetni, amire hallom, hogy felzaklatja a kérdéseivel. „Hagyjon, békén nem akarom, hogy bármi történjen. Elegem van. Mindjárt kiszaladok a világból.” Oda sétálok hozzá.
- Szia, kis lány merre van az anyukád? – kérdezem a kicsitől és kedvesen rámosolygok.
- Csak ennek a bácsinak olyan furcsa a kabátja és nem akarja megmondani, hogy mitől. – mondja a pici lány, amire elnevetem magam kicsit.
- A bácsi csak beteg és műszerek vannak ott, csak nem akarja elmondani mindenkinek, tudod? – magyarázom a lehető legkedvesebb hangomon.
- Ja, értem. – mondja gyermekdeden, majd a srác felé fordul. – Gyógyuljon meg bácsi. – mondja mosolyogva, majd megfogja, a kezét lehúzza az ő szintjére és egy puszit nyom az arcára, majd elszalad. Olyan kis édes.
- Remélem nem okozott nagy gondot a kis lány. – mondom neki bájosan, mire rám néz és egyből hallom gondolatait. „Micsoda pasi. Azok a szemem és ez az arc?” Elmosolyodok gondolataira.
- Köszönöm a bókot. – mondom neki mosolyogva, amire látom, hogy teljesen meglepődött.”honnan tudja?” Látom, hogy kérdezné, de nem hagyom neki.
- Előbb vagy utóbb meg fogod tudni. – kacsintok rá kedvesen.
- De hát… - mondja meglepődve és kerekre nyílt szemekkel, miközben a kérdések csak úgy kavarognak a fejében.
- Nyugodj meg rendben? Nem csak neked vannak különleges képességeid. – mondom kedvesen. – Miben segíthetek? – kérdezem tőle és várom a válaszát, bár már félig tudom,d e inkább hagyom szóhoz jutni is.
|
