Szegénykém szétkaparja idegességében a szőnyeget de nem bánom én is ezt tenném a helyében ha leopárd lennék. Megszólal a csengő én meg kimegyek és bekísérem a jövevényt.
-Szia Asher, rég láttlak.
-Szia Angelina, valahogy úgy.
Em odakúszik hozzá, menyalja a kezét majd hozzádörgölőzik, sosem értettem miért. Angel megsimogatja gondolom azért mert befogadta. Hát nem tudom, olyan fura ez nekem. De majd meg szokom.
-Szóval te vagy Em –szólal meg kellemsen dallamos hangon, közben mintha dorombolna de lehet csak én hallok rosszul. – Angelina vagyok. Ne félj, nem foglak bántani.
-Igenis, asszonyom – bólint engedelmesen..
-Nem kell asszonyoznod. Hívj Angelinának, ahogy mindenki – mondja. – Állj fel nyugodtan, utálom ha valaki így viselkedik.
Hellyel kínálom amit el is fogad, majd inni hozok nekik. Beszélgetünk mindenféléről már nagyon régen nem láttam, közben Em csendben marad szegénykém még fél biztos vagyok benne.
-Tehát még nem vagy túl az első átalakuláson? – kérdi pedig már erről beszéltem neki, na de mindegy is.
-Még nem – hajtja le a fejét. – Sajnálom, ha… ha gondot okozok, de… de ígérem… nem… nem fogok…
-Nem fogsz zavarni – nevet fel. – Nem kell félned, én nem vagyok Robert. Hallottam róla, ő miket csinál, de sajnos nem avatkozhatom bele, mit csináljon a saját falkájában.
-Tudom – válaszolja nagyon illedelmes, Robertet meg, meg kéne ölni de félnek tőle.
-Em visszatérhet ide? – kérdem hirtelen, nem akarom elveszíteni ő kell nekem.
-Igen, bár most hogy Em behódolt, törvényesen a falkánk tagja lett, így a mi szabályainkat kell követnie. De természetesen veled élhet – bólint Angelina,. – Jövő héten viszem el, pár nappal az átalakulás előtt. Addig maradjon még nálad, úgy látom, jól érzi magát veled – kuncog, ajaj ezt a kuncogást ismerem.
Nem sokáig de még beszélünk, mennie kell falka ügy ez van ha falkavezér az illető.Új falkája van a drága kincsemnek örülnöm kéne de képtelen vagyok rá miért? Ennyire megszerettem vola? Túl rövid idő ez, nem értem magmat. Em közben kiviszi a poharakat miközben én még mindig rágódom az arcomra is kiülhetett valami, mert nagyon néz és szólásra nyitja a száját miután visszajött.
-Asher – fordul felém, mire rá nézek – téged… zavar, hogy… hogy behódoltam Angelinának?
Mos erre mit mondjak. Nem zavar vagyis egy kit igen. De ez jobb lesz neki és ha nem akar visszajönni azt is megértem majd.Kénytelen vagyok neki valamit mondani.Ottó is felugrik az ölembe és simogatni kezdem. Majd végre megszólalok.
-Figyelj rám,örülök annak, hogy máris van egy szerető falkád ahova bármikor mehetsz és megértenek, de ha menni akarsz el kell, hogy engedjelek nem tarthatlak itt erővel sem.- mondom nyugodtan
-Most akkor tényleg nem haragszol?- néz rám
-Kiscicám persze, hogy nem haragszom hisz vannak olyan dolgok amikben csak ők tudnak majd segíteni. Na gyere ide, ne állj ott egyedül.- nevetek fel és leül majd simogatni kezdem őt is és Ottót is.
-Köszönöm Asher.- folyik le egy könnycsepp az arcán, istenem annyira de annyira aranyos.
-Em, semmi baj.- törlöm le a könnyet.
-De hát azt hittem nem fogsz megbocsátani.
-Kis butus- simogatom meg a fejét.- Holnap elutaznánk 3 napra mit szólsz hozzá?
-Tényleg?- látom, hogy örül így hát én is elmosolyodom.
-A tengerpartra mennénk van ott egy nyaralóm, de nyomás pakkolni!
-Rendben azonnal összepakolok!- és fel is ment.
Még lejött nekem jó éjt kívánni , de felkísértem és betakartam és kapott tőlem egy jó éjt puszit is. Mihelyst kiléptem a szobájából gyorsan lezuhanyoztam és folytattam a tv nézést.Ahogy jött a hajnal úgy spuriztam be a szobámba.Másnap este útra készen
- Ezt nekem csináltad?- néz rám döbbenten. Azt hiszem, tetszik neki a dolog, és nem lőttem mellé.
- Igen,uram remélem nem nyúltam félre nem nagyon tudom mit eszik egy vámpír- hajtom le a fejem. Úgy tudom, ők inkább vért isznak.
- Én azon kevesek közé tartozok akik emberi étellel is képesek élni Em! Köszönöm a pisztráng a kedvencem- ül le és azonnal meg is kóstolja. - Ez nagyon finom Em!
- Tényleg uram? – pirulok el. Még sosem kaptam ilyen bókot, és nagyon jólesik.
- Em légy szíves ne hívj uramnak!
- Rendben, és hol voltál egésznap? – emelem rá a tekintetem. Kiváncsi vagyok, mivel foglalkozik.
- Tudod vámpír vagyok és én nappal alszom vagyis inkább aki látna az azt mondaná, le vagyok dermedve és ha nem térek vissza még hajnal előtt a szobámba annak súlyos következménye van.
- Úgy érted meghalsz? – komorodik el a tekintetem. Nem szeretném, ha meghalna.
- Igen pontosan úgy! – bólint komolyan. - Figyelj csak, az én hívóállatom a leopárd és megbízható a Nimir-Ra mi lenne, ha átváltozás idején odaköltöznél. Én nem nagyon tudok neked ebben segíteni.
- Eléggé félek, de nem Nimir-Raj van csak? – kérdem döbbenten. Eddig nem hallottam róla, hogy nőstények is vezethetnek csapatot. Habár, Robert a nőstényeit is állatokként kezelte, nem érző lényekként.
- Angelina férje volt a Nimir-Raj, de megölték és így most csak ő van a falkának, de nagyon kedves – mosolyog.
- Hát jó ha bízol benne – mondom, bár nem nagyon bízom benne.
Végez a vacsorával, elmosogat, és leül a tévé elé. Én a lábaihoz kuporodom, mint jó állatka. Elég fáradt vagyok, de nem mutatom ki, az tiszteletlenség lenne. Kiváncsi vagyok erre a nőre, de ugyanakkor félek is tőle. Az eddigi tapasztalataim nem éppen kecsegtetnek sok jóval a falkavezéreket illetően. Asher ugyan próbál nyugtatni, megsimogatja a fejem, mire dorombolok is, de inkább csak ösztönösen. A tévében valami vígjáték megy, de nem tudok rákoncentrálni. Idegesen kaparom a szőnyeget apró karmocskáimmal. Aztán hirtelen csengetnek, én pedig kis híján a szőnyeget is szétkaparom ijedtemben.
-Semmi baj – simogat meg Asher és feláll.
Távozik, én pedig egyedül maradok a szobában. Próbálom összeszedni magam, és mélyeket lélegzek, de idegességem nem csillapodik. Aztán hirtelen hangokat hallok, és megérzem a leopárd szagát. Ösztönösen kúszom hátra, amikor megjelenik Asher, a háta mögött egy nővel, akiről lerí, hogy nemcsak vérleopárd, de egy Nimir-Ra. A falkában élő szokások szerint kúszom hozzá, és nyalom meg a kezét, majd hozzádörgölőzöm, jelezve, ő a főnök, én csak egy senki kis subhím vagyok, aki alázatát fejezi ki a vezér előtt. A nő belesimítja a kezét a hajamba, tehát elfogadott, én pedig akaratlanul is dorombolok egyet. Ám azonnal abbahagyom, amikor halk nevetés üti meg a fülemet. Riadtan nézek fel, és szembetalálom magam a leggyönyörűbb nővel, akit valaha életemben láttam. Arrébb kotródom, és tüzetesebben megszemlélem. Magas, talán nálam is magasabb, világos bőrű, sötétkék szemű nő, hosszú vörös hajjal, amely lágyan omlik alá hátán és vállain, szépen keretezve finommetszésű, elegáns arcát. Arca kissé hosszúkás, nem az a kerekded, amilyen a fiatal lányoké. Teste nyúlánk, karcsú, de izmos, izmai mégsem türemkednek ki. Gyönyörű sötétzöld blúzt és elegáns fekete nadrágot visel, kezében fekete kézitáska. Fekete magassarkúja kopog a padlón. Ha nem tudnám, hogy Nimir-Ra, akkor is tiszteletet és félelmet keltene bennem, hiszen olyan, mint egy elegáns hercegnő, tartása egyenes és szilárd, tekintete öntudatot, magabiztosságot, erős akaratot és kellő okosságot sugároz. Rám néz, mire ösztönösen kushadok le a földre.
-Szóval te vagy Em – szólal meg lágyan, hangjában van egy kis dorombolás, ahogy megérzem szörnyét, amely nyújtózkodik és dorombol. – Angelina vagyok. Ne félj, nem foglak bántani.
-Igenis, asszonyom – bólintok engedelmesen. Nem tudom, mit várhatok tőle, nem ismerem, és Asher sem mondott róla semmit, csak hogy megbízható.
-Nem kell asszonyoznod. Hívj Angelinának, ahogy mindenki – mondja. – Állj fel nyugodtan, utálom ha valaki így viselkedik.
Felállok, bár elég kellemetlenül érzem magam. Asher ezalatt hellyel kínálja a nőt, majd inni hoz nekünk. Én is leülök, meglehetősen messze tőle. Igencsak feszengek, nem tudom, mit is kéne tennem, így végül csak ülök, mint egy csokor virág a cserépben. Ők közben beszélgetnek, de nem nagyon tudom kivenni, hogy mit is. Igazság szerint, Robert megtanított rá, hogy a subhímek semmik, nem élőlények, és nem tudom, ő hogy fog kezelni. Angelina kedvesnek látszik, de olyannak is, akivel nem érdemes kukoricázni. Végül rám néz.
-Tehát még nem vagy túl az első átalakuláson? – kérdi, bár biztos vagyok benne, Asher mesélt neki erről.
-Még nem – hajtom le a fejem. – Sajnálom, ha… ha gondot okozok, de… de ígérem… nem… nem fogok…
-Nem fogsz zavarni – nevet fel. – Nem kell félned, én nem vagyok Robert. Hallottam róla, ő miket csinál, de sajnos nem avatkozhatom bele, mit csináljon a saját falkájában.
-Tudom – válaszolom.
-Em visszatérhet ide? – kérdi hirtelen Asher. Hangjából úgy veszem ki, szeretné, ha visszajönnék.
-Igen, bár most hogy Em behódolt, törvényesen a falkánk tagja lett, így a mi szabályainkat kell követnie. De természetesen veled élhet – bólint a nő, nekem pedig majd kiugrik a szívem az örömtől. – Jövő héten viszem el, pár nappal az átalakulás előtt. Addig maradjon még nálad, úgy látom, jól érzi magát veled – kuncog.
Még egy ideig beszélgetnek, de én már nem igazán figyelek. Van új falkám, akikhez tartozom. De úgy érzem, ezzel csak gondot okozok Ashernek, hiszen úgy érezheti, ezután nem lesz szükségem rá, a saját fajtámmal akarok majd lenni. Én viszont bizonytalan vagyok, nem tudom, mit akarok. Tudom, mi lenne a kötelességem, de nem akarom elhagyni Ashert sem. Ő fontos nekem, és már kezdem megszeretni.
Angelina nemsokára elköszön és távozik, én pedig kiviszem az üres poharakat és elmosogatok. Asher arca kissé gondterhelt, amikor visszajön, és úgy érzem, ez amiatt van, amit Angelina mondott rólam. Hogy én már a falkához tartozom, mert behódoltam. Meg kell kérdeznem tőle, muszáj tisztázni ezt a dolgot, mielőtt még elmérgesedik a helyzet, és Asher esetleg nem akarja majd, hogy visszajöjjek.
-Asher – fordulok felé, mire rám néz – téged… zavar, hogy… hogy behódoltam Angelinának?
A szívem majd kiugrik a helyéről, míg a választ várom. Asher hosszasan gondolkozik, mintha olyan választ akarna adni, amivel nem bánt meg sem engem, sem Angelinát, sem önmagát. Aztán végül válaszra nyitja a száját.
Miután megkaptam a jegyeket veszek neki egy kólát és popcornt, megkeressük a termet meg a székünket is leülünk. Hogy mennyien jöttek el erre a filmre pedig már a premier előadás kb. 3 napja volt. Még élveztem isa filmet aranyosak voltak a hörcsögök.
-Nos, hogy tetszett? – kérdem mikor vége a filmnek és a nézők szedelőzködni kezdetk.
-Nagyon jó volt – mondja mosolyogva. – Köszönöm! Meg akartam nézni, de a városszéli moziban nem adták.
-He?! – nézek rá ledöbbenve , hát ez kínos. – Azt hittem, még sosem jártál moziban.
-De igen – bólint. – Én csak két és fél hete vagyok megvérezve. Azelőtt úgy éltem, mint minden normális ember. Együtt a… szüleimmel – sóhajt szomorúan. – Aztán egy este… Robert elkapott és pár haverjával együtt megerőszakolt. Majdnem megölt, de csak megvérezett. Kórházba kerültem és ott kiderült mi vagyok, így odaadtak a helyi vérleopárd-klánnak.
-Amit Robert vezet, igaz? – kérdem, miközben a kijárat felé vesszük az irányt. – A szüleid?
-Amikor megtudták, hogy vérleopárd vagyok, szó szerint kitagadtak. Halálra rémültek tőlem. Féltek, hogy… megtámadom őket – sóhajt megint. – De nem hibáztatom őket. Én is halálra voltam rémülve magamtól, így tudom mit érezhettek.
-Az emberek gyengék, de ezt el kell fogadni – teszem a kezemet a fejére és hozzámsimul. – Ők azt tették, amit helyesnek véltek, gondolom én. De azért nem volt szép dolog tőlük, hogy így elhagytak.
-Nem neheztelek rájuk – rázza a fejét. – Hiszen ha átalakulok, akár meg is ölhetném őket. De addig még van másfél hét.
Bólintok. Nem nagyon tetszik,hogy ezt tették de nem én vagyok Em apja , sem anyja. Beülünk a kocsiba. Em meg a filmről kezd el velem beszélgetni gondolom,hogy elterelje a figyelmemet a szüleiről és sikerült is. Beállok a garázsba. Már későn érünk haza a fiú
elköszön tőlem és felmegy a szobájába.
-Na gyere Otto adok neked enni!- veszem az ölembe és a konyhába megyek vele, kap tőlem egy kis halat sütve.
Később megnézem meg még Em-et de már alszik. Kicsit még játszom a macskával majd lezuhanyzom és befekszek az ágyamba, mivel már hajnalodik. Gondolom , majd keresni fog de majd elmagyarázom neki.
Ahogy a nap már lemegy az égbolt úgy kelek fel én is. Már érzem is a sült pisztráng szagát nagyon ügyes a fiú, felveszek egy fekete farmert és egy vörös inget. Lemegyek a egyenesen a konyhába.
-Igen,uram remélem nem nyúltam félre nem nagyon tudom mit eszik egy vámpír- hajtja le a fejét
-Én azon kevesek közé tartozok akik emberi étellel is képesek élni Em! Köszönöm a pisztráng a kedvencem- ülök az asztalhoz és nekilátok azonnal.- Ez nagyon finom Em!
-Tényleg uram?-pirul el
-Em légy szíves ne hívj uramnak!
-Rendben, és hol voltál egésznap? –emeli rám azokat a gyönyörű szemeit
-Tudod vámpír vagyok és én nappal alszom vagyis inkább aki látna az azt mondaná, le vagyok dermedve és ha nem térek vissza még hajnal előtt a szobámba annak súlyos következménye van.
-Úgy érted meghalsz?-komorodik el
-Igen pontosan úgy!-bólintok- Figyelj csak az én hívóállatom a leopárd és megbízható a Nimir-Ra mi lenne ha átváltozás idején odaköltöznél én nem nagyon tudok segíteni neked benne.
-Eléggé félek , de nem Nimir-Raj van csak?
-Angelina férje volt a Nimir-Raj de megölték és így most csak ő van a falkának de nagyon kedves- mosolygok
-Hát jó ha bízol benne.
A tányért berakom a mosogatóba és nappaliba megyünk. Bekapcsolom a tv-t és azt nézük amíg meg nem érkezik Angelina.
Mikor leérek, már szépen meg van terítve. Hatalmas az étkező, gyönyörűen kiderkorált és szép tiszta. Mancsocskámat alig merem letenni a padlóra, félek, összekoszolom. Asher a terített asztalnál ülve vár rám. Meglep, hogy állva fogad, mert ezt nem szoktam meg Roberttől. Mosolyog. Gyönyörű, de hát a vámpírok mind gyönyörűek. Engem néz, mintha belelátna a lelkembe.
- Nagyon csinos vagy Em – mondja elismerően, mire elpirulok - Na gyere, ülj le és egyél, utána meg elmegyünk moziba, ha szeretnél.
- Hova?- nézek rá nagy szemekkel, majd helyet foglalok és enni kezdek. Meglep, hogy moziba akar vinni, Robert sosem tette volna.
-Egy olyan helyre ahol filmeket nézünk, és mivel úgysem voltál még moziban, ezért elviszlek – mondja. Nem javítom ki, hogy voltam már moziban. Igaz, nem egy nagyban, csak a sarki kis moziban még ember koromban.
Eszek. Nagyon éhes voltam már, de vigyázok rá, hogy ne legyek illetlen és szemtelen. Az étel nagyon finom. Nem tudom, Asher főzte-e, vagy sem, de nem érdekel, mert fennséges. Rendesen teleeszem magam, hiszen két napja nem kaptam enni. Robert nem szerette, ha túlságosan gyakran és sokat eszek, azt mondta, attól elhízok és még rondább leszek, mint most vagyok. Végül elégedetten hátradőlök a széken és megsimogatom a pocakom. Jóllaktam.
-Köszönöm szépen gaz… Asher! Finom volt – nézek rá hálás tekintettel. Megsimogatja a hátam, mire dorombolni kezdek. Szeretem, ha a hátamat simogatják. - Na gyere, menjünk valami vígjáték lesz.
Felállok és követem a kocsiig, ahol az anyósülésre ültet és beköt. Végre nem kell a hátsó részben a padlón térdelve utaznom, mialatt az ügyfél, vagy Robert mindenféle mocskos, szadista dolgot sugdos a fülembe és rángatja a pórázamat. Megérintem a nyakam, és jóleső érzéssel tölt el, hogy a szoros nyakörv már nem feszül a nyakamra. Oldalra fordulok és az esti várost nézem. Rengeteg ember és autó van az utcán. Nem szeretem a tömeget. Ahol éltem, nem volt tömeg, így nem szoktam hozzá. Minden ki van világítva, és így a város nagyon szép. Anyáék nem szerették, ha késő este kinnvagyok. Ha aznap este hamarabb indulok haza… De nem szabad erre gondolnom.
Végül nem is tudom mennyi idővel később állunk meg egy hatalmas és díszes épület előtt. Egy multiplex mozinál állunk és én csak ámulok és bámulok. Még sosem voltam multiplexben. Bemegyünk. Rengeteg ember van benn és én Asherhez húzódom, amikor beállunk a sorba. Túl sok itt az ember és túl kicsi a hely. De hála égnek nem kell sokáig várakoznunk, hamarosan sorra is kerülünk.
Miután megkapja a jegyeket vesz nekem kólát és popcornt, majd megkeressük a termet. Ahogy beérünk, mindenfelé tekergetem a fejem, amit Asher elnéző mosollyal tűr. Itt a levegő is más, mint a régi kismoziban. Ott dohos, áporodott volt a levegő, télen meg meg lehetett fagyni. Ráadásul nem voltak lépcsőzetes széksorok, minden egy szinten volt. Itt mindenki jól lát anélkül, hogy folyton odapisszegne az előtte ülőnek, hajoljon előre, vagy félre, hogy látni lehessen. A kivetítő is hatalmas. Az egész mozi beférne ebbe a terembe. Végül leülök. A nézőtér tömve van, ami a sötétben nem zavar, ott nem látom jól az embereket. Aztán elkeződik a film. Mindig is meg akartam nézni, de a kismoziban nem adták. Ez ahhoz túl drága film, hogy meg tudják venni. Nagyon élvezem és izgulok is az állatkákért. Szeretem az állatokat. Elvégre, én is az vagyok. Kényelmesen hátradőlök, és élvezem az estét. Remélem, nem csak álom, mert ha igen, nem akarok felébredni.
-Nos, hogy tetszett? – kérdi Asher, mikor vége a filmnek és a nézők már szedelőzködnek.
-Nagyon jó volt – mondom mosolyogva. – Köszönöm! Meg akartam nézni, de a városszéli moziban nem adták.
-He?! – néz rám ledöbbenve. Úgy látom, leesett neki a dolog. – Azt hittem, még sosem jártál moziban.
-De igen – bólintok. – Én csak két és fél hete vagyok megvérezve. Azelőtt úgy éltem, mint minden normális ember. Együtt a… szüleimmel – sóhajtom szomorúan. – Aztán egy este… Robert elkapott és pár haverjával együtt megerőszakolt. Majdnem megölt, de csak megvérezett. Kórházba kerültem és ott kiderült mi vagyok, így odaadtak a helyi vérleopárd-klánnak.
-Amit Robert vezet, igaz? – kérdi, miközben kifelé vesszük az irányt. Bólintok. – A szüleid?
-Amikor megtudták, hogy vérleopárd vagyok, szó szerint kitagadtak. Halálra rémültek tőlem. Féltek, hogy… megtámadom őket – sóhajtok. – De nem hibáztatom őket. Én is halálra voltam rémülve magamtól, így tudom mit érezhettek.
-Az emberek gyengék, de ezt el kell fogadni – teszi a kezét a fejemre és hozzásimulok. – Ők azt tették, amit helyesnek véltek, gondolom én. De azért nem volt szép dolog tőlük, hogy így elhagytak.
-Nem neheztelek rájuk – rázom a fejem. – Hiszen ha átalakulok, akár meg is ölhetném őket. De addig még van másfél hét.
Bólint. De a szemén látom, hogy nem tetszik neki a szüleim döntése. Hiányoznak, de nem mehetek haza. Nem akarom őket halálra rémíteni. Hadd legyen nyugodt és csendes életük, hadd feledjenek el engem. Jobb, ha nem zargatjuk egymást. Végül kiérünk a kocsiig és hazamegyünk. Hazafelé inkább a filmről beszélek, hogy eltereljem Asher figyelmét és gondolatait a szüleimről. Nem érdemes rágnia magát a gondjaim miatt. Végre hazaérünk. Jó késő van, így elköszönök Ashertől és a szobámba megyek. Fáradt vagyok, túl sok minden történt ma, és kimerültem. Gyorsan lefürdöm, aztán belevetem magam a pihe-puha ágyikóba. Félálomban még hallom, hogy valaki bejön a szobámba, de túl fáradt vagyok ahhoz, hogy kinyissam a szemem. Végül elalszom.
~*~
Reggel a nap sugarainak simogatására ébredek. Hunyorgok a fényben, így becsukom a szemem, de végül csak felkelek és felöltözöm. Egy egyszerű melegítőt választok, bár fogalmam sincs, van-e itthon bárki is. Hallgatózom, de semmi neszt nem hallok, így kilépek a szobából és lesétálok az étkezőbe. Halk nyávogás köszönt és azonnal megpillantom Rizottót, aki barátságos nyávogással köszönt. Lehajolok és megsimogatom.
-Hol van Asher? – kérdem, de válaszként csak egy nyávogást kapok. – Na persze, te nem tudod – mosolyodom el.
Ekkor veszem észre az asztalon levő tányért és rajta a reggelimet. Felvágott, vaj, zöldség és gyümölcs. Finom. Leülök, Rizottó pedig azonnal az ölembe telepszik. Halk miákolással adja tudtomra, hogy szívesen kerülne közelebbi ismeretségbe is a reggelim húst tartalmazó részével, így adok belőle neki. Ezt dorombolással jutalmazza. Könnyen megbarátkozom vele, talán mert én is macskaféle lennék.
Reggeli után felfedezem a házat. Asher talán dolgozik, amit furcsállok, mert ő vámpír, így nem nagyon járkálhat kinn napközben. De hát ő tudja. A házban mindenféle izgalmas, rejtélyes, és mulatságos hely van, amitől az ösztöneim kiélesednek. Egy ládában puha szövetlabdára bukkanok, azzal játszadozom Rizottóval. Gurigázom neki, ő meg visszarúgja. Olyan aranyos akkor is, ha csak egy szeme van. Végül estefelé úgy döntök, főzök vacsorát. Nem vagyok valami híres szakács, de halat tudok sütni. Így sült pisztrángot készítek burgonyakrokettel. A finom illat miatt Rizottó állandóan ott nyávog a konyhapult mellett, így kénytelen vagyok megetetni egy kis hallal. Úgy látom, ízlik neki. Mikor kész vagyok, szépen megterítek. Éppen végzek, amikor léptek zajára leszek figyelmes az előszobában, majd hirtelen belép Asher.
Éppen hogy hajnal előtt térek vissza a házamba, gyorsan enni adok Rizottónak utána, rögtön lefekszem, vagyis hát inkább ledermedek egy vámpír, nem alszik csak a teste, ledermed.
Míg „alszom” jó pár telefonhívás érkezik. Mikor már alkonyodik, akkor ébredek fel, megnézem üzeneteimet. Észreveszem, hogy Stevie megint hívott, visszacsörgetem.
-Mi a baj Stevie?- kérdem, mikor felveszi a telefont.
-Emberek Asher de vagy 10-en itt vannak, alig tudom visszatartani a vámpírokat. – mondja gyorsan.
-Tudod, mit kell tenned Stevie, nekem most dolgom van. – válaszolom neki.
-Hát akkor minden jót Asher! – köszön el tőlem és leteszem a telefont. Szegény emberek de tudják, hogy mi van ott, mégis bemerészkednek, nos, ez nem az én dolgom. Megint adok a macskának enni, én meg elmegyek zuhanyozni. Megmosom a hajamat is, elzárom a vizet, megtörölközöm, majd egy fekete selyem nadrágot és fekete selyeminget veszek fel. Megiszom egy pohár vért, amit a kórháztól kapok még jó, hogy van ismeretségem ott is. Beülök a kocsimba és egyenesen Robert házához hajtok.
Mikor megérkezem már az egyik csatlósa vár, de tudják mikor érkezem.
-Jó estét!- biccentek, mire bevezet, hát nem egy kellemes helyen lakik Robert az is biztos.
Bevezet egy irodába bár inkább egy szemétkupac az jobb szó rá, na jó lehet csak nekem van kényes ízlésem. De mindegy, kieresztem erőm egy részét, nem szeretem, ha gyengének látszok. Egy karosszékbe ülök és várom őket. Mikor belépnek az ajtón felállok és meghajlással üdvözlöm őket.
-Üdvözlöm, Asher Rose! - hajol meg Robert.
- Térjünk a tárgyra! – mondom hideg és metsző hangon. - A fiút akarom!
- Biztos benne? - kérdi gúnyosan Robert, majd a fiúra pillant. - Hasznavehetetlen, ügyetlen, és még csak nem is szép. Biztos, hogy őt akarja? Ajánlhatok nála szebb subhímeket is.
- Nekem ő kell! – mondom határozottan - Vagy ő, vagy senki!
-
-- Nos, akkor azt hiszem, nincs más választásom. Em már beleegyezett - tárja szét a kezét.
- Ez igaz? – fordulok hozzá. - Valóban beleegyeztél, Em?
Nem nagyon sikerül meggyőznie de, nem szólok egy szót sem. Már csak a papírmunka van, hátra oda adom, a pénzt én meg megkapom Em-t, nem fogom meg a nyakörvét, csak intek, hogy kövessen. Kimegyünk és egy kocsi vár ránk. Előre engedem, ő pedig a padlóra telepszik azonnal felparancsolom az ülésre. Gondolom ez még nagyon új neki, hogy itt ülhet. Kényelmetlenül feszeng az ülésen kényelmetlenül, Már nem vagyok mogorva és még rá is, mosolygom. Végül elindulunk. Végigszimatolja a kocsit én csak mosolygom rajta, hisz még minden új neki.
~*~ Végül megérkezünk, leállítom a kocsit és kiszállok, kiengedem Em-t. Szegénykém alig akar jönni, de intek, hogy kövessen. Félve óvakodik utánam és a házba is ügyetlenül, jön be, türelmesnek kell lennem vele. Az egész házat körbeszimatolja. Hirtelen megjelenik Rizottó is és a fiú elé, ugrik, mire a fenékre esik, én meg elnevetem magamat., Ottó békésen nyávog egyet és dörgölőzni a lábánál.
-Ő Rizottó, a macskám - mondom végül. - Úgy tűnik, szeret téged. Na, gyere Em! Megmutatom a szobád. Aztán vacsorázunk.
- Igen, gazdám - bólint és feláll.
- Ne hívj gazdának! Hívj Ashernek, vagy Rose-nak, de ne gazdának, jó? – kérem.
- Igen, Asher! – válaszol.
- Így már jobb - mosolyodomk el. - Gyere!
Bólint és követ. Felmegyünk az emeletre, majd végig egy folyosón, míg végül megállok egy ajtó előtt és benyitok és felkapcsolom a villanyt. Bizalmatlanul néz be, szimatol és a száját is, eltátja sok. Ez nem lehet valóság. Hozzám fordul, de nem tud mit mondani. De én így is megértem és megsimogatom a fejét, mire hálás dorombolásba kezd.
-
- Ez a te szobád, Em - mondom halkan és kedvesen. - Érezd magad otthon, kiscicám!
- Kö... köszönöm - bújik hozzám. És Nem lököm el, inkább megölelem.
- Ezt pedig levesszük – lassan matatok a nyakörvért és leszedem róla. - Nem lesz rá szükséged. Nem kezellek állatként.
Erre már nem mond semmit sem, csak boldogan dorombol. Később elengedem azzal, hogy talál ruhát a szekrényben, lemegyek a konyhába és előkészítem neki a vacsorát, hisz én már ettem. Hallom, ahogy lejön a lépcsőn. Egy fekete selyemnadrág és egy kék ing van rajta, de aranyos így jobb, mint az a szövetnadrág, pfuj ki ráz a hideg.
-Nagyon csinos vagy Em!- mondom neki halkan, mire elpirul. - Na gyere, ülj le és egyél, utána meg elmegyünk moziba, ha szeretnél.
-Hova?- néz rám nagy szemekkel, és enni kezd. Halkan felnevetek hát, hogy is tudhatná, hiszen nem hiszem, hogy elvitték is valaha oda.
-Egy olyan helyre ahol filmeket nézünk, és mivel úgysem voltál még moziban, ezért elviszlek-mosolygok rá, megvárom, míg mindent megesz, ki tudja hány napig nem kapott enni.
-Köszönöm szépen gaz… Asher! Finom volt- néz rám hálásan, és végig cirógatom a hátát halkan dorombolni, kezd.- Na gyere, menjünk valami vígjáték lesz. Feláll és követ, beülünk a kocsiba és elindulok, de előtte bekötöm Em-et. Hamarosan meg is érkezünk.
-Jó estét kívánok! 2 jegyet szeretnék a Rágcsávókra- köszönök udvariasan és kifizetem a jegyeket. Em-nek veszek egy nagyadag kólát és pattogatott kukoricát és beülünk a filmre. Ami hamarosan el is kezdődik, a fiú mindenhova néz, elég új neki ez de nem szólok neki egy szót sem.
A szobában fekszem, miután az utolsó vendég is távozott. Meg vagyok gyötörve, mindenem fáj, és reszketek a félelemtől, a hidegtől, a fájdalomtól. Hirtelen lépések zaját hallom. Nagyon is ismerős léptekét. Robert az. Összehúzom magam, mikor nyílik az ajtó, és ő villogó szemekkel, kéjvágyó vigyorral lép be. Nem tudom, mit takar ez a vigyor, de az biztos, hogy ma még hosszú éjszakám lesz, holott hamarosan hajnalodik. Reszketve nézek rá. Tudom, hogy szereti, ha félek, felizgul tőle. Nem merek mozdulni, sem szólni, hiszen erre nem kaptam engedélyt. Csak bámulok rá halálra váltan. Ha nem sikerült kielégítenem a vendégeimet, nagyon meg fogom bánni. Hozzám lép és lehajolva megfogja pórázamat, majd ránt rajta egyet.
- Talpra, korcs! - sziszegi - Állj már fel, te rühes dög, vagy agyonverlek!
- Indulás nyavalyás! - ránt egyet a pórázon és elindul.
Én amilyen gyorsan csak tudom, követem. Fáradt, koszos, izzadt vagyok és alig állok a lábamon. Néha megbotlom, amit Robert egy rántással, vagy rúgással jutalmaz. Félek tőle. A tekintete nem sok jót ígér. Talán Asher Rose, vagy egy másik "vendég" mondott valamit rám, ami nem tetszik neki. Megesik. Mindig megesik. Tudom, hogy ezért lakolni fogok és minimum félholtra fog verni, rugdosni és megerőszakol, mint mindig. Nem érdekel. Az életem úgysem ér semmit.
Hazavisz a kocsijával. Persze én nem ülhetek az ülésre, végig a padlón kell kuporognom leszegett fejjel, mint egy állat. Végülis az vagyok. Egy állat, de ő elérte, hogy undorodjak magamtól. Mindig eléri, hogy megalázva érezzem magam. Otthon csak bedob a szobájába, mint egy használt rongyot. De nem nyúl hozzám. Nem értem, miért nem. De nem is érdekel. Fürdeni természetesen nem fürödhetek le, nem kaptam rá engedélyt, sem utasítást. A falhoz lapulok és reszketek. Nem is emlékszem, mikor alszom el.
~*~
Egy rúgás ébreszt másnap. Vagy még aznap van? Nem is tudom. Kinyitom a szemem és Alexel találom szemben magam. Ő Robert jobbkeze és kegyetlenségben nem marad el mögötte. Azonnal felülök és reszketve pislogok rá.
- Talpra, nyavalyás! - dörgi és ránt egyet a kezében levő pórázamon. - Fürödj le! Robert látni akar.
- Igen, Alex - bólintok és ő elvezet a fürdőbe.
Közben szeme mindvégig rajtam. Akkor is ott marad, míg fürdöm. Nem titkolja, hogy szívesen megkapna, de Robert neki nem engedett még át. Még! Végigmustrál azokkal a kéjvágyó szemeivel. Legszívesebben elhúznám a zuhanyzóban a függönyt, de tilos. Jó hogy Alex nem nyúl hozzám, de annyira bámul, hogy szemei szó szerint lyukat égetnek a bőrömbe. Ha nem szoktam volna meg, elvörösödnék, de így is kellemetlen. Végre kész vagyok. Ruhát természetesen nem viselhetek Robert jelenlétében, csak egy nyakörv és egy póráz van rajtam. Ez utóbbit Alex fogja a kezében és mikor kiszállok és megtörülközök végre, húzni kezd maga után. Én engedelmesen lépdelek utána. Éhes vagyok, de nem szólok, nincs hozzá jogom, pedig tegnapelőtt este óta nem ettem semmit. Reszketve gondolok arra, nehogy korogni kezdjen a gyomrom, mert azért csak újabb rúgosakat és verést kapnék.
Végül megérkezünk Robert szobájához, ahol Alex kopog, majd benyit. Robert teljes hosszában elfeküdt kedvenc bársonypárnáin és onnan néz rám, amikor belépek. Alexet kiküldi, engem pedig azonnal odaparancsol maga mellé. Engedelmesen lépek oda és térdelek le, fejemet lehajtva, mint jó állatkához illik. Mancsocskáimat magam elé téve hajolok meg a gazdám előtt. Robert azonnal magához ránt a hajamnál fogva, mire aprót nyüsszentek. Azonnal pofonvág.
- Kussolj, szajha! - morogja vészjóslóan, én pedig csendben maradok - Légy hálás, amiért nem verlek meg! Tegnap este jól teljesítettél. És van valaki, akit igencsak érdekelsz - hangja doromboló, amire felfigyelek. - Asher Rose meg akar venni téged. Bár nem tudom, hogy egy ilyen nagyhatalmú vámpír mit akar kezdeni egy ilyen kis korcs döggel, mint te.
- Bocsánat, Robert - mondom halkan. Mindig bocsánatot kell kérnem, bár nem tudom, miért is.
- Úgy döntöttem, eladlak - mondja és ellök. - Már nem sok hasznodat veszem. Nem vagy elég szép, sem jó az ágyban. Haszontalan dög vagy csak.
- Bocsánat... Robert - suttogom félve.
- Az új gazdád nemsokára itt lesz - közli hidegen. - Vegyél fel egy nadrágot! Nehogy azt mondja, hogy meztelenül járatlak.
Felkacag, én pedig megint összerezzenek. A nevetése vérfagyasztó és hideg. De azért felállok és felveszek egy vékony, fekete szövetnadrágot. Nemsokára Alex jelenik meg és közli, Asher Rose megérkezett. Robert int nekem és pórázamat a kezében fogva indul el kifelé. Követem, elég gyorsan. Nem akarok most rossz benyomást tenni senkire.
Ahogy kinézek az egyik ablakon, rájövök, este van. Egy egész napot átaludtam. De valószinüleg, Robert nem is bánta. Hamarosan beérünk a dolgozószobába. Már messziről megérzem a vámpírt, és összerezzenek a hidegtől. Neki akar eladni. Bár örülök, hogy láthatom, de nem vagyok biztos benne, hogy egy vámpír jobb gazda lesz, mint Robert. De ki tudja.
Belépünk és Asher Rose már az egyik karosszékben ül. Láttunkra feláll és meghajol.
- Üdvözlöm, Asher Rose! - hajol meg Robert.
- Térjünk a tárgyra! - Asher hangja hideg és metsző, amitől ledermedek. - A fiút akarom!
- Biztos benne? - kérdi gúnyosan Robert, majd rám pillant. - Hasznavehetetlen, ügyetlen, és még csak nem is szép. Biztos, hogy őt akarja? Ajánlhatok nála szebb subhímeket is.
- Nekem ő kell! - a vámpír hangja határozott - Vagy ő, vagy senki!
- Nos, akkor azt hiszem, nincs más választásom. Em már beleegyezett - tárja szét a kezét. Én meg nem hiszek a fülemnek. Nem egyeztem bele.
- Ez igaz? - fordul hozzám a vámpír. - Valóban beleegyeztél, Em?
- Én... - nézek tétován Robertre, aki a szemével üzeni, megjárom, ha nemmel válaszolok - igen. Igen... én... belegyeztem - ejtem ki a súlyos szavakat.
Látom, hogy nem győztem meg Ashert, de nem válaszol. A többi már csak papírmunka. Pénz cserél gazdát és én hamarosan már Asher Rose oldalán találom magam. Nem fogja meg a nyakörvemet, csak int, hogy kövessem.
Gyorsan szedem lábaimat új gazdám után, vissza sem nézve. Nem tudom, milyen élet vár rám, de remélem, jobb, mint eddig. Kimegyünk és egy kocsi vár ránk. Asher előre enged, én pedig szokásom szerint a padlóra telepszem, de ő azonnal felparancsol az ülésre. Ez nekem új. Nagyon új, de megteszem, bár kényelmetlenül feszengek a puha ülésen. Főleg, amikor ő is beszáll. Az arca már nem mogorva, inkább nagyon is kedves. Még rám is mosolyog, amit újfent nem értek. Végül elindulunk. Nem merek sokáig rá nézni, ehelyett az elsuhanó tájat fixírozom. Fogalmam sincs, hová is megyünk. De a környék nem ismerős, bár az is igaz, ritkán hagyhattam el a helyet, ahol Robert él. Most minden idegen. Még a kocsi szaga is, amit muszáj megszimatolnom. Asher elnéző mosollyal bámul, amikor véletlenül mégis ránézek. Inkább összehúzom magam. Nem merek szólni, sem nagyon mozogni.
~*~
Végül megérkezünk. Egy hatalmas palota előtt állunk meg és a lábamat is alig merem kitenni a kocsiból, annyira félek, hogy mindez csak illúzió. Még a járdát sem merem összekoszolni apró talpacskáimmal, de Asher csak int, hogy menjek. Félve óvakodok utána, majd amikor bemegy a házba, óvatosan követem. Minden gyönyörű és fura illatú, így muszáj körbeszimatolnom, amit új gazdám nem ellenez. Tekintetem ide-oda siklik a gyönyörű bútorok, vázák, képek között. Mintha egy múzeumban járnék. Hirtelen egy szőrös jószág ugrik elém, mire szó szerint a földre csücsülök ijedtemben. Asher elneveti magát, én pedig elvörösödök a szégyentől. A szőrgolyó békésen nyávog egyet és nekidörgölőzik a lábamnak. Egy cica.
- Ő Rizottó, a macskám - mondja végül Asher. - Úgy tűnik, szeret téged. Na, gyere Em! Megmutatom a szobád. Aztán vacsorázunk.
- Igen, gazdám - bólintok és felállok.
- Ne hívj gazdának! Hívj Ashernek, vagy Rose-nak, de ne gazdának, jó? - kéri.
- Igen, Asher! - válaszolok.
- Így már jobb - mosolyodik el. - Gyere!
Bólintok és követem. Felmegyünk az emeletre, majd végig egy folyosón, míg végül Asher megáll egy ajtó előtt és benyit és felkapcsolja a villanyt. Én bizalmatlanul nézek be, szimatolva és a szám is eltátom. Egy hatalmas szobában találom magam. A közepén pihe-puha hatalmas franciaágy, A földön mindenhol puha párnák, egy íróasztal, egy szék, hatalmas ablakok gyönyörű hófehér függönyökkel. A fal barackszínű, a bútorok mahagónifából készültek. Mint egy álom. Nem is tudom, mit mondjak. Ez túl sok. Ez nem lehet valóság. Asherhez fordulok, de nem tudok mit mondani. De ő így is megérti és megsimogatja a fejem, mire hálás dorombolás hagyja el ajkaimat. Sírni szeretnék, olyan hálás vagyok neki, de nem merek. Nem hiszem el, hogy valóban az én szobám lenne.
- Ez a te szobád, Em - mondja végül halkan és kedvesen. - Érezd magad otthon, kiscicám!
- Kö... köszönöm - bújok hozzá. És nem lök el, inkább átölel a másik kezével.
- Ezt pedig levesszük - érzem, ahogy ujjai a nyakörvemhez érnek, majd leszedi rólam. - Nem lesz rá szükséged. Nem kezellek állatként.
Erre valóban nem tudok mit mondani. Csak hálásan dorombolok neki. Ez már valóban túl sok ajándék. Később elenged azzal, hogy a szekrényben találok ruhákat, és nemsokára eszünk. Csak bólintok, amikor távozik. Nem is tudom, mit tegyek.
Végül szemrevételezem a szobát és a szekrényt, ahol egy rakás, az én méretemnek megfelelő ruhát találok. Ki is választok egy fekete selyemnadrágot és egy halványkék selyeminget. Imádom a selymet. Szépen felöltözöm és megfésülködöm, majd elindulok lefelé. Kiváncsi vagyok, tetszeni fogok-e neki.
Az irodámban ülök és nagyon unom már magam minden áldott nap ugyanaz megye, rágyújtok egy cigire, hát igen egy vámpír is cigizik úgy füstölök mint egy gyárkémény de ez van úgysem tudok meghalni. Az Város Ura vagyok íyg szinte mindig van akad valami dolgom ma egy szerencsés nap amikor semmit nem kell csinálnom így csak cigizek és macskázom, de szép magányomat egy telefon zavarja meg morogva felveszem.
-Igen, itt Asher Rose!- szólalok be
-Főnök van egy kis probléma.- darálja Stevie
-Mi lenne az?- kérdem gyorsan na ennyi a mai semmittevésem
-Itt van néhány nagyon kemény leopárd és téged akarnak!- válaszolja
-Rendben máris ott vagyok-teszem le és elindulok a Véres Csontokba. 10 percen belül meg is érkezem ugyanis kisebb forgalmi dugóba kerülök. Na mindegy, azonnal bemegyek.
-Miben segíthetek?- kérdem nyájasan és végig mérem a betolakodókat, 2 méteres izomagyú leopárdok.
- Üzenetet hoztam magának!- veti félvállról az egyik mire azonnal felszalad a szemöldököm manapság milyen bunkó társaság keres meg.
-Hallgatom! – morgom, kezdenek felbosszantani
- A főnök üzeni este 9 ennyi az üzenet!- néz az arcomba
-Távozzanak!- mondom nyugodtan és lassan kieresztem az erőmet, mint valami nyulak úgy iszkolnak ki.
-Ez meg mi volt? –néz rám Stevie én meg intek neki hogy mindegy.
Az este hamar elérkezik én meg elindulok a találkára , lassan sétálok és rágyújtok egy újabb cigire. Hallom ahogy már jön is Robert.
-Asher már itt is vagy? Sosem késel- vigyorogja
-Nem szokásom késni.- válaszolom nyugodtan , ő csak bólint és a szobába vezet.
Belépek a helységbe, de nem találok senkit remélem nem csak átverés az egész. Körbenézek és észreveszem ahogy a falba ágyazza magát , vajon mitől fél?Pedig ol yan aranyos. Azért nem vagyok ennyire vérszomjas de hát ahogy ismerem Robertet biztos szajhát csinált belőle. Lassan odasétálok hozzá, istenem ahogy belenézek a szemébe azonnal elönt az aggodalom , lassan kinyúlok felé ő meg beágyazza magát a falba kedvesen megsimogatom a hátát egész teste megmerevedik és egy szót sem szól.
- Ne félj tőlem - suttogom halkan.. - Nem foglak bántani, szegénykém.
Tovább simogatom gyengéden érzem hogy sok fájdalmat kapott már és még fog is addig amíg meg nem szerzem.
-Hogy hívnak? - kérdem
- Em - válaszolja illedelmesen
-Szép neved van, Em - mondom. - Én Asher Rose vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is - suttogja halkan, félelmeg még nem múlt el teljesen
-
Dorombolni kezd de abbahgyja
- Miért hagytad abba? - kérdem. - Nagyon szépen dorombolsz. Mint a macskám.
- Mert... nem szabad - válaszolj reszketve. - Meg... meg fognak haragudni érte.
- Én nem haragszom - kezemmel a fejét simítom végig, szinte belebújik a kezembe. O. - Dorombolj még nekem, kiscicám – kérem.
Semmi mást nem csinálok csak simogatom és cirógatom, megérzem hogy újra félni kezd attól fél ,hogy elmondom nem cisnáltunk semmit.
-- Nem szólok neki, ne félj - mondom lágyan. - Mi lenne, ha velem jönnél? Én nem bántanálak. Nálam jó helyed lenne és többé senki sem ütne, vagy erőszakolna meg.
- Én... nem tudom - rázza a fejem. - Félek. Nagyon... félek - sírja el magam, mire megölelem
Egy ideig még ölelgetem de mennem kell, végül elengedem és távozom. Ki tudja mit fognak vele csinálni, meg kell szereznem, hogy szabad legyen és azt csináljon amit akar.
Másnap fel-alá járkálok a szobámban, Rizottó a macskám csak bámul. Ha rátudnám venni Robertet, hogy megvegyem magamnak akkor megtudnám menteni a kis cukorfalatot. Így is sokkal jön nekem az a szemét, felkapom a mobilomat és máris hívom.
-Igen?-szól bele
-Én vagyok az Asher!- válaszolok neki nyugodtan
-Nocsak, jó volt a tegnap estéd?-kérdezi nevetve
-Megakarom venni Em-et!- térek a tárgyra
-Em-et?Minek?-kérdi döbbenten
-Mert kell nekem az egy alkalom is rádöbbentet hogy ő kell nekem- morgom halkan
-Megkérdezem őt is és visszahívlak, na szia-köszön el. Valahogy sejtem hogy igent fog mondani.
Újra egy bárban. Mint mindig. Robert gonoszul vigyorog, ahogy maga után ráncigál. Utálom, de nagyon félek tőle. Ő a Namir-Raj, és én az ő tulajdona vagyok. Reszketve lépdelek végig a folyosón. Robert a pórázamat fogva ház maga után.
- Ha baj lesz veled, számíthatsz rá, félholtra verlek, te kis korcs! - vicsorog rám és nekem a maradék bátorságom is inamba száll.
- I... igenis... Robert - válaszolom halkan.
Elégedetten vigyorodik el, amikor benyit egy szobába és otthagy. Itt kell várnom, míg a ma esti "vendégem" megérkezik. Úgy hallottam, gazdag és befolyásos személy, akivel nem jó lacafacázni. Félek és leülök az egyik párnára. Félhomályos helyiség ágy nélkül. Mindenhol puha párnák, szőnyeg, brokátfüggönyök vörös, fekete és zöld színekben, gazdag arany hímzéssel. A szívem zakatol, vajon ma milyen megaláztatás vár rám.
Hamarosan léptek zaját hallom és egyre közelednek a szoba ajtaja felé. Egyre jobban félek, a lélegzetem is elakad. Aztán nyílik az ajtó és én azonnal megérzem. Mai "vendégem" nem vérleopárd, se nem ember, hanem egy vámpír. Egy vérszívó. Még be sem lép, de szűkölve húzódom a szoba sarkába. Reszketve húzom össze magam, hogy minél kisebbnek látszódjak, pedig amúgyis apró vagyok. Mancsaimat magamhoz húzom és halálra váltam nézek a belépőre.
Hosszú fekete haja és fekete szeme van. Arca mint egy angyalé, olyan gyönyörű. Hibátlan, makulátlan fehér bőre szine világít a szoba félhomályában. Vörös, kínai ruhát visel. Érdeklődve néz körül, majd megpillant engem a sarokban és felém veszi az irányt. Szeretnék beépülni a falba, vagy arra vágyom, nyeljen el a föld, de nem történik meg. Bántani fog. Ő is bántani fog. Érzem az erejét, ahogy végigsöpör a szobán. A hideg futkos a hátamon és a víz is kiver, ahogy leül mellém. Fogaim vacognak, pedig nincs is hideg. De az ő jelenléte dermesztő. Ránézek, belenézek a szemeibe, amit nem szabad. De nem látok benne gonoszságot, sem vérszomjat. Inkább meglepettséget és talán... aggodalmat. Egy kis sajnálatot is. Lassan kinyúl felém, mire én szó szerint beágyazom magam a falba. De nem bánt. Érintése inkább kedves, ahogy megsimogatja a hátam. Lágyan és gyengéden. De egész testem megmerevedik, sem mukkanni, sem mozdulni nem merek. Még sírni sem, pedig érzem, hogy mindjárt kitör belőlem. Érintése hideg, mégis kedves és bátorító.
- Ne félj tőlem - suttogja halkan, mégis szinte ordításnak érzem. - Nem foglak bántani, szegénykém.
A kedves hangra és a hangsúlyra figyelek fel, nem a szavakra. Aztán azok is eljutnak a tudatomig. De nem tudom, mit higgyek. Cirógatása nagyon jólesik a sok ütés és rúgás után, amiket rendszerint kapok. Lassan a reszketésem is kezd alábbhagyni és kezdek megnyugodni.
- Hogy hívnak? - hallom újra a vámpír hangját.
- Em - válaszolom illedelmesen. De nem merem kérdezni, hogy őt hogy hívják. Nem is érdekes. Hiszen csak egy alkalomra kellek neki.
- Szép neved van, Em - mondja. - Én Asher Rose vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is - suttogom halkan, hiszen félelmem még nem múlt el egészen, de már nem is rettegek annyira.
Asher Rose. Milyen szép neve van. Illik hozzá, ő is gyönyörű. Én nem vagyok szép. Csak egy ronda korcs. A nevem is ronda, közönséges. Mint én magam. Egy korcs vérleopárd. Érzem, hogy akaratlanul is dorombolni kezdek. Nem! Ezt nem szabad! Abba is hagyom, mire kérdően néz rám.
- Miért hagytad abba? - kérdi. - Nagyon szépen dorombolsz. Mint a macskám.
- Mert... nem szabad - válaszolom reszketve. - Meg... meg fognak haragudni érte.
- Én nem haragszom - keze a fejemet simítja végig, szinte belebújok a kezébe. Olyan finom érzés. - Dorombolj még nekem, kiscicám - kéri.
Én pedig dorombolok. Ő nem rossz. Ő nem bánt és én ezt érzem. Elvégre leopárd vagyok, mi megérezzük, ha nem akarnak minket bántani. Fejecskémet az ölébe fektetem és ő csak simogat. Semmi mást nem csinál, pedig szerintem nem ezért jött ide. Biztosan egy jó éjszakára vágyott és most csalódott lesz. Előre félek tőle, mi lesz, ha szól Robertnek, nem tetszettem neki. Megérezheti, mert abbahagyja a simogatást és egyik kezét az állam alá téve felemeli a fejem. Mélyen a szemeimbe néz.
- Nem szólok neki, ne félj - mondja lágyan. - Mi lenne, ha velem jönnél? Én nem bántanálak. Nálam jó helyed lenne és többé senki sem ütne, vagy erőszakolna meg.
- Én... nem tudom - rázom a fejem. - Félek. Nagyon... félek - sírom el magam, mire megölel.
Istenem! Öleljen még! Olyan jó és puha. Olyan védelmezően meleg. Csak sírok, mialatt ő nem csinál semmit, csak ölel engem. Olyan jó. De végül vége szakad és elenged. Kicsit fáj és már hiányzik is, hiszen macskás természetemhez méltóan, szeretem ha simogatnak, vagy megölelnek.
Lassan szedelőzködik és távozik. Én pedig várom a következő kuncsaftomat. Máris várom őt vissza. Ő kedves.
