Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

1. <<2.oldal>>

makeme_real2010. 03. 17. 23:16:18#4288
Karakter: Lyall (Shinkeinek)




A nap egyenesen az arcomba süt. Ilyen helyzetben természetesen nem tudok tovább aludni, ezért kinyitom a szemeimet – hogy aztán rögtön el is takarjam őket a kezemmel.

Mi van itt, megérkezett a tavasz?

Nagy nyögéssel mászom ki az ágyból, majd az aprócska ablakhoz lépek, és elhúzom a függönyt. Így mindjárt kellemesebb. Nagy nyújtózással és némi szemdörzsöléssel igyekszem kiűzni magamból az álmosságot.

Az ágyam végében lévő kis szekrényhez lépve kiveszek onnan egy egyszerű, szűkebb farmert és egy pólót. Ezekhez még társulhatna egy edzőcipő is, de – tekintve, hogy az erdőbe készülök – ezúttal inkább mezítláb megyek.

Nem is lehetne nagyobb a választék. Majdnem teljesen nincstelen vagyok, egyik napról a másikra élek, egyik kis faluból a másikba költözve. Nem maradhatok túl sokáig sehol, hiszen előbb-utóbb feltűnik nekik, hogy miért nem öregszem. A hajam színét még ki tudom magyarázni egy születési rendellenességgel, miszerint valami genetikai hibám van… De az öregedést semmivel nem tudnám magyarázni.

Mindössze néhány ruhadarabom van – azokat is a folyókban kell tisztítanom –, pénzem pedig alig valamennyi. Hosszú távon nem fogom sokáig így húzni… de semmi tervem nincs a jövőre nézve.

 

***

 

Parányi kis kunyhómból kilépve egyenesen az erdő túloldalán lévő folyóhoz indulok. Kell egy kis felfrissülés és nyugalom.

Az emberek szerencsére még jobbára alszanak, így nem találkozom eggyel sem. Nem hiányzik a gyanakvó bámulásuk. Hiába a magyarázat, mindig mindenhonnan kinéznek.

Átjutva a széles erdő rengeteg fája között, el is érem a folyópartot. Egy fa törzsének dőlve figyelem a békésen zubogó, tiszta vizet. Csak a madarak csicsergése társul a hangjához – béke és nyugalom honol itt, mint mindig.

Ezért szeretek ide járni. Se emberek, se vérfarkasok, se senki. Csak a természet és én. Ez a nekem való… hozzászoktam már a magányhoz.

Fejemet hátradöntöm a fának, lehunyom a szemeimet és így pihenek.

 

***

 

Ágak reccsennek a közvetlen közelemben. Azonnal felpattan a szemem – kérlek istenem, mondd, hogy csak emberek!

Két széles vállú, jól megtermett, magas férfi lép ki a fák közül. Engem figyelnek. Uramisten… ne… likantrópok!

- Üdv, szépségem – vigyorodik el az egyik.

Fenyegetően indulnak meg felém.

- Végre megtaláltunk… Tudod, a királyunk régóta szeretne már egy kis különlegességet a klánba. Pont téged, hófehérke… – csatlakozik hozzá a másik is.

A térdeim remegni kezdenek. Már megint?! A múltkor majdnem elkaptak… mi van, ha ezúttal…

Azonnal el kell tűnnöm innen!

Sarkon fordulva egyenesen a fák közé vetem magam. Nem változhatok át, túl tapasztalatlan vagyok és túl sok időt venne igénybe. Nem lenne rá időm… A lábaimra kell hagyatkoznom.

Olyan gyorsan futok, ahogy csak bírok, a fatörzsek között cikázva próbálom lerázni őket. De nincs esélyem. A csaholás egyértelművé teszi, hogy ők annál inkább átváltoztak.

Végem van…

A tüdőm ég, és máris a nyomomban vannak. Egy kisebb tisztáson akarnék átvágni, amikor az egyik rám veti magát.

Mancsának hosszú körmei mélyen a hátam húsába vájnak, éles, hegyes fogait az oldalamba mélyesztve ragad meg és hajít el teljes erejéből. Egy fának csapódok, és a törzse mentén lassan a földre csúszok.

Alapvetően bírom a fájdalmat, de most ordítani tudnék. Az egész testem lüktet az égető kíntól, ráadásul a bordáimat is sikerült megzúznia. Hallom, ahogy felém közelednek, de nincs erőm felállni sem, nemhogy menekülni.

Egy pillanat alatt történik az egész.

Hirtelen egy harmadik farkast érzek meg  a közelben, de teljesen más, mint a másik kettő. Az oldalamon fekszem, de arccal a fa felé, így nem látom, mi történik – csak a hangokat hallom. Egy súlyos test, feltehetően a harmadik farkas, hatalmas ugrással érkezik. Ezután csak fenyegető, harcias morgásokat, acsarkodást hallok. Aztán puffanás, majd fájdalmas nyüszítések.

Nagy nehezen ráveszem a testemet, hogy megmozduljon. Ülő helyzetbe tornászom magam, és a tisztás felé fordulok. A két támadó farkas éppen sántítva, nyüszítve vonszolja el magát a fák között. Pillantásom kicsit oldalra siklik… és meglátom a megmentőmet.

Azonnal egész testemben remegni kezdek.

Hatalmas, pompás farkas, rövid, fekete bundával. Égszínkék szemeivel gyanakodva, hidegen figyel.

Térdeimet magam elé húzva már úgy remegek, mint a kocsonya. Mit… mit akarhat tőlem…? Ujjaimat a földbe vájva, döbbenettel vegyes félelemmel figyelem, amint a szemem láttára felveszi emberi alakját.

Egy férfi magasodik fölém, nekem pedig tágra nyílnak a szemeim – hogy a félelemtől vagy az ámulattól jobban, azt nem tudom. Magas, nyúlánk testalkatú, teste kidolgozott. Markáns arcán vonásai igazi arisztokratikusak, kék szemei szinte világítanak, ajkában piercing díszeleg.

Félve tekintek föl rá, testemmel egyre inkább a mögöttem lévő fához simulva, és egyre jobban összehúzva magam, mintha el tudnék menekülni, vagy legalábbis egyszerűen eltűnni.


1. <<2.oldal>>

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).