Karakter: Jared Leath
Megjegyzés: (Hiyának és Yayának)
- Jared, fél perc, és indulunk!
- Rendben! - Az orvosi felszerelést egy kis táskába rakom, aztán a dzsekimet magamra kapva az ajtóhoz lépek. Még utoljára végignézek az orvosi szobán, aztán sietve távozom.
Ma magán gyakorlatom lesz. Az első. A főorvos szerint épp itt az ideje, hogy lássak pár „különleges” esetet is, és szerinte ez az alkalom épp kapóra jön. Hogy is mondta?
~ ♥ ~
- Dr. Schiffmann, mi lesz a mai feladatom? - kérdem ujjaimmal türelmetlenül dobolva az ebédlő asztalán, mivel már nagyon szeretném, ha végre adnának valami munkát.
Reggel óta itt vagyok, bár lassan már nem is értem, minek. Drága főnököm egész eddig csak papírmunkát adott, amit ugyan nagyon jó volt megírni (igen, ez átvitt értelem), de mivel épp gyakorlaton vagyok, úgy hiszem, nem írásbeli feladatokat kéne kapnom. Azon már az iskolában is átestem.
- Ma egy különleges magánrendelésre megyünk - jelenti ki a szőke orvos vidáman. - Szerintem sokat tanulhatsz majd belőle.
- Remek, de pontosan milyen „magánrendelés” is lesz ez? - nézek érdeklődve felé, mire ő csak mosolyogva egy kávét tol elém.
- Majd útközbe elmondom, addig még sok időnk van.
- Nem szeretem, ha válasz nélkül hagynak.
- Én meg nem szeretem, ha erőszakoskodsz.
- Na látja, mindkettőnknek vannak problémái! Akkor elmondja? - nézek rá angyali képpel, és ez már a legutolsó fázis, mivel általában mindig komoly vagyok a munkatársaimmal, de Dr. Schiffmann más. Vele régóta ismerjük egymást, és elég közel is állok hozzá. Ő ajánlott be a gyakorlatba, és az óta is támogat, amiért nagyon hálás vagyok neki. Amúgy ügyes doki, csak néha kicsit szórakozott. Persze, ha cigarettáról van szó, rögtön megkomolyodik. Mellette rá sem merek gyújtani. Elég érdekes reakciói szoktak lenni.
- Nem - áll fel az asztaltól, és a kezét a fejemre rakva összekócolja a hajam, de mielőtt még reklamálni kezdhetnék érte, elszelel. Áh, úgy utálom, mikor ennyire gyerekként kezel! Tuti, most mehetek megigazítani a hajam, és még azt sem tudtam meg, mi ez a különleges rendelés cucc. De jó… szeretem is én ezt a balféket! Huh… de legalább még van kávém.
~ ♥ ~
Szóval így történt. És még az óta sem tudom, mi az a különleges rendelés, amire most megyünk. Talán ha újra megkérdezném…
- Jürgen-saaan - fordulok ismét a szőke felé, aki kérdően bámul rám. Amúgy csak a munkahelyén szoktam magázódni vele, ha egyedül vagyunk nem, bár erre is csak ő kért meg, amúgy nem szeretek nagyon személyes lenni. - Most már elmondod, milyen rendelés is ez? - pillogok rá édesen, ő meg vigyorogva nyúlna a fejem után, de még időben elhajolok előle. Háh, nem rontod el megint a hajam, ne is álmodj róla!
- Egy albínó gyerekről van szó - vált komolyabb stílusra a doki. - Csak néhány hónaponta kell kivizsgálni, hogy nincs-e baja.
- Albínóóó? - nézek rá érdeklődve. Olvastam már ilyenekről, de el sem tudtam képzelni, hogy tényleg létezhetnek ilyen emberek, és nem csak az állatok születhetnek pigmentek nélkül. - Ez érdekesnek hangzik.
- Gondoltam, hogy érdekelni fog. - Ismer, és ezt utálom. Így előtte sebezhető vagyok, és az sosem jó. Na mindegy is, most nem ez a lényeg. Szóval egy albínó, hm? Úgy érzem, ez tényleg felejthetetlen élmény lesz!
~ ♥ ~
Pár perc múlva meg is érkezünk egy terebélyes ház elé, aminek fehér fala, és sötétvörös teteje már messziről látszódott. Hm, már kívülről és egészen albínós beütése van, akkor milyen lehet belülről? Azt hiszem, elég előítéletes vagyok, és az nem jó egy orvosnál. Minden betegem egyelő, és ugyanolyan fontos. Ezt kell észben tartanom!
Miután sikeresen megdorgáltam magam gondolatban, ismét teljesen a munkára koncentrálok, vagyis nagy komolyan megállok Dr. Schiffmann mellett, aki idő közben már be is csöngetett a házba. Léptek zaját hallani, aztán az ajtó nyílik, és előttünk egy életerős, teljesen egészségesnek látszó férfi áll meg. Nyilvánvaló, hogy nem ő lesz a beteg. A srác kedvesen beinvitál minket, mi pedig természetesen követjük. Nagy szobákon megyünk át, amik tele vannak mindenféle drága cuccal. Egészen olyan, mint egy bolt. Huh, de tehetős egy család, bár erre már a magánrendelésből is következtethettem. Plusz még a főnököm, Jürgen Schiffmann sem kispályás orvos, tehát alap, hogy tehetősek.
Átbarangolunk a szobákon, majd a férfi megáll az egyik ajtónál, és kopog.
- Szabad! - hallatszik belülről egy lágy kis hang. A srác erre bemegy, mi pedig utána. Kíváncsian szemlélem körbe a szobát, ami nem sokban különbözik a többitől, csupán annyiban, hogy itt egy darab tükör sincs.
- Yaya-chan, jött két orvos hozzád, hogy megvizsgáljanak - A hang irányába kapom a fejem, bár nem nekem szóltak, csak a név miatt keltette fel az érdeklődésem. Mikor meglátom a fiút, akinek a mondat szólt, majdhogynem eltátom a szám. Mivel előttünk egy viszonylag alacsony, vékony alkatú, fehér bőrű fiú áll. Ez még úgy-ahogy oké lenne, de van még rajta néhány rendellenesség: majdhogynem hófehér haja, és vörösen tündöklő szemei vannak. Valamiféle köntösszerűség is lóg le róla, ami eléggé takarja sovány kis testét. Nem győzök betelni a látvánnyal, sosem gondoltam volna, hogy egy albínó ilyen törékeny és szép! Tisztára, mint egy porcelánbaba.
- Persze, ahogy szeretnék - mosolyog ránk Yaya, olyan vidáman, mintha nem éppen egy ki tudja, milyen veszélyes betegségben szenvedne. Huh, az ilyen embereket tudom csodálni!
- Akkor kezdjük is néhány kisebb vizsgálattal… - szólal meg Dr. Schiffmann, ezzel jelezve nekem, hogy pakoljak elő. Rögtön teszem is a dolgom, és rá pár percre már minden műszer elő van.
Ezután átpásztázzuk a fiút tetőtől-talpig, ellenőrizzük a szívműködését, vérnyomását, tüdejét, és még néhány dolgot. Ahogy én leveszem, nincs semmi komoly baja. A vizsgálat végeztével Jürgen félrevonul az idősebbik sráccal, hogy megbeszéljék az eredményeket, engem pedig egyedül hagy a kis albínóval, hogy elpakoljam a cuccokat, na meg megszabadítsam jó néhány műszertől.
- Mi a neved? - kérdi egy kis csönd után, mikor épp a köntösét adom rá.
- Jared - mosolygom felé, mivel úgy gondolom, egy ilyen páciensnek jobb, ha nem a komolyabbik formám mutatom.
- Szép név - mosolyog vissza a fiú, én pedig köszönően bólintok. Érdekes hangja van. Olyan lányos, és mégsem. Még ez is törékenynek tűnik. - Mért vagy ilyen feszült? - Kérdően nézek fel rá. Miből látja ezt? Egy olyan mozdulatom sem volt, ami ezt mutatná, erre figyeltem!
- Én nem vagyok…
- De. Úgy kezelsz, mintha feljebb való lennék nálad, pedig nem. Miért akarsz ennyire megfelelni? - döbbenten bámulok a srácra. Ez meg honnan szed ilyeneket? Hol ronthattam el? Vele még komoly sem voltam! De akikkel komoly voltam, azok sem vágták ezt az arcomba, tehát ez nekem talány.
- Nekem minden beteg ugyanolyan, én csak a munkámat végzem - válaszolom kódexszerűen, akaratlanul is kicsit komorabban, mint az elején. Zavar ez a fiú. Ahogy néz, ahogy hozzám viszonyul… furcsa, nagyon furcsa.
- Hát persze - mosolyog rám ismét, de már egyáltalán nincs kedvem visszamosolyogni rá. - A cigaretta miatt vagy ilyen? - Ha még lehet a mostaninál is nagyobb szemem-szám, hát akkor most lett.
- Tessék? - kérdem megrökönyödve.
- Érzem rajtad, hogy cigarettázol. Azt hiszem, az ilyen emberek feszültek szoktak lenni, ha nem kapnak egy bizonyos időn belül cigarettát. Veled is ez történik, nem? - Olyan természetesen mondja mindezt, olyan ártatlanul, mintha tényleg nem tudná, hogy az emberek nem szoktak így beszélni egymással két perc után! Már éppen válaszolnék, mikor Dr. Schiffmann hangja visszazökkent a valóságba.
- Jared, ideje mennünk! - Már az ajtónál van, és csak rám vár.
- Megyek! - kapom fel a cuccokat, és fél pillantást vetve a fiúra a dokihoz sietek.
- Akkor viszlát! - hajol meg a szőke, én meg követem a példáját, de a tekintetem folyamatosan csak a pár méterre álló albínó fiún tartom. Mosolyog, és integet, mint egy gyerek, aki nem ért semmit. Furcsa, felettébb furcsa. Nem értem…
|
