Karakter: Serena
Megjegyzés: (Ryum-nak~Ef-chan-nak)
Egész este nem alszok semmit. Egy férfi után kutatok, akit meg akarok ölni. Nem tudom mikor aludtam végre egy normálisat. Talán régen az ő karjaiban,d e most már ha rá gondolok, csak irtózatos haragra tudok gerjedni és ami még rosszabb gyűlölöm és a halálát kívánom. Meg akarom ölni úgy ahogy ő tette anno az én családommal.
Mikor végre megtalálom az üldözöttemet. Elkezdek vele harcolni, de mivel unalmasnak találom, ezért felnyársalom elég hamar kedvenc fegyveremmel. Végig nézek magamon és egy kicsit véres lettem a szétcsapódott vér miatt. Na most meg már mehetek haza fürdeni.
Belépek a házamba és megrohamoznak az emlékek. Fapofával bámulok magam elé, amíg mindent végig nem nézek a fejembe. Elmegyek, megfürdök, majd miután felveszem a szokásos felszerelésemet és fegyveremet megtakarítom a vértől, elsétálok a közeli irodába.
Elmegyek az irodába, ahol már várnak a további emberkék, akik halált akarnak tőlem, de én csak egy embert akarok elkapni senki mást, csak őt.
Egy férfit látok, aki az előző kiszemeltemet tartja a kezébe. Nem figyelem a férfit a lapot tartom szemmel inkább. Az valahogy jobban érdekel.
- Felejtsd el, ő az enyém! – mondom határozottan. A férfi megfordul és farkasszemet néz velem, de engem ő most nem érdekel, csak a plakátot akarom és rajta a nyereménnyel.
- Elnézést? – kérdez vissza, de nem érdekelnek a kérdései. Odamegyek kikapom a kezéből a plakátot és már szinte rohanok is a pulthoz. A pultnál veszem észre, hogy az előbbi kis fickó is követett.
- A környéken nem szokás lestoppolni valakit – mondja, mire olyan gyilkos szemekkel nézek rá, hogy már régen meghalt volna, és meg is tenném, de nem szabad itt nem, mert kitiltanak, az meg nem lenne jó.
Kérünk pár inni valót, hogy jobban tudjuk hallgatni a mesedélutánt. Nem semmi a férfi, csak egy kis édességet kér valami alkoholmentes lötyivel, amíg én lehúzok simán egy felest. Azt hiszem menőbb vagyok kicsit tőle, de nem baj nem kell mindenkinek olyan menőnek lenni, mint anno ő volt.
- A körözött személy neve ismeretlen, többnyire RYU fedőnéven emlegetik sárkány mivolta miatt – kezd bele a mesébe, amit érdekesen és szemfülesen hallgatok, hogy mindent meg jegyezzek.
- Találó – morog bele, amire legszívesebben meggyilkolnám.. - Mit követett el szegény pára? – teszi fel a kérdést. Esküszöm, mindjárt meggyilkolom, hogy ha nem fogja be. Megköszörüli a torkát. Jobban is teszi, ha nem szól bele, különben nagyon nagy gondja lesz.
- A fickó az elmúlt időszakban három falut is lerombolt, megtizedelve a lakosságot – a kérdésére kapott válaszra, csak elkezd köhögni. A szememet forgatom.
- Hogy mi? Én nem... - kezd el valamit mondani, ami érdekes is lehet számomra, de nem folytatja. - Bocsánat – hülyén elmosolyodik, amire csak nagyon sóhajtok. - Folytatnád?
- Könnyű felismerni pusztítása nyomait, hiszen az igen ritkának számító fekete lángsárkányok családjából származik, ezért fekete tüzet okád, amely veszélyesebb és perzselőbb bármely lángfajtánál. Azt beszélik, az a faj egyenest a pokolból szállt föl ebbe a világba, s a mai napig a Sátánszolgálatában álló bestiák. Barbár népség mind, s hamar haragra lobbannak, de puszta szórakozásból is a földdel tehetnek egyenlővé hatalmas vidékeket.
- Mit keresne errefelé egyedül? – próbál megint kötözködni, amitől kicsit gyanúsabb, de nem érdekel. Tuti, hogy nem ő a sárkány, amúgy is hogy néz ki?. - A sárkányok csoportosan támadnak, egyedül sosem.
- Lehet, hogy a hagyományos sárkányok igen, de ez a szabály nem érvényesül a lángsárkányokra – torkollja le az informátor. Végre valaki helyre teszi helyettem.
- Miről lehet felismerni? – kérdezem tőle, hiszen csak ez érdekel.
- Amit soha, semmilyen körülmények között nem tud eltüntetni, az a fején levő ékszerszerű pánt, amely valójában az agyara, s a mellkasán levő medál, amely valamiféle védelmi funkciót lát el, amolyan amulett, aminek a sárkányok vallásuknál fogva mágikus erőt tulajdonítanak. – magyarázza, és próbálok minden egyes elemet a fejembe vésni és elképzelni az illetőt, hogy minél hamarabb megtaláljam, ha kell. - Ezen kívül többnyire fekete, szellős ruhákat hord, mint a mágusok, s van egy szintén varázslók által használt botokhoz hasonló staffja.
- Ki a megbízó? – kérdezi a fickó és ebben az esetben jó kérdést tesz, mert én is meg akartam kérdezni.
- A Wallensheim család – válaszolja, amire kicsit elgondolkozok. Az a család nagyon jó hírnévben áll. És sok küldetést tűznek ki a falra, amiért busásan fizetnek. - A Shallow völgyben élnek, nagyhatalmú és ősi múltra visszatekintő arisztokrata család, orvosi kutatásokkal foglalkoznak.
Mikor vége a mesedélutánnak. Felállok, az ital árát lerakom a pultra és egyből elindulok a sárkány megkeresésére, hogy minél hamarabb bezsebelhessem a pénzt.
- Hé! – hallom meg a srác hangját, de egyáltalán nem érdekel, tovább megyek minden visszajelzés nélkül. - A nevem Ryu...hanto Kaen – mikor elkezdi mondani, hogy Ryu kicsit meglepődök, de mikor a végén teljesen más nevet mond csak csalódott leszek.
- Ez az ügy engem is érdekel, közösködhetnénk – vigyorog, de engem nem érdekel. - Sokat tudok a sárkányokról, nem bánnád meg.
- Eleget tudok nélküled is. – mondom neki ridegen, majd megyek is tovább, de megfogja a karomat, amire olyan gyilkos tekintettel nézek rá, hogy pár lépést hátrál.
- Pedig tényleg nem bánnád meg. Mi a neved? – érdeklődik
- Minek az neked? Úgy sem lesz rá szükséged. – válaszolom, és már mennék kifele az épületből, hogy elmenjek.
- Állj meg már!! – kiabál utánam, de meg sem állok és nem is érdekel, megfordulok és előveszem a fegyverem.
- Hagyj békén rendben? Nincs rád hangulatom és főleg meg nincs kedvem veled együtt lógni. Meg vagyok tökéletesen nélküled, anélkül, hogy bajom esne. – mondom neki olyan bunkón, ahogy csak tudom, végül elteszem a fegyvert és elkezdek szaladni.
Egy idő után hátra nézek és nem látok semmi, csak a nagy ürességet. Visszafordulnék mire egy alak terem egyből előttem.
- Csak engem hiányolsz? – hallom meg annak az idiótának a hangját.
- Pedig már kezdtem reménykedni, hogy fogtad az adást és lekopsz. – mondom ki őszintén a gondolataimat.
- Ez most fájt cica. – mondja ki azt a szót, amit mindig ő használt. Megfogom, és egy fához szorítom.
- Soha többet ne merj cicának szólítani, mert megöllek, és nem viccelek. – mondom olyan ridegen és gyűlölettel a hangomban, hogy még kicsit én is megijedek saját magamtól.
- Jól van, jól van. sajnálom, de mivel még nem tudom a nevedet, mert nem árultad el, ezért nem tudtam miként hívhattalak volna. – próbál mentegetőzni.
- Serena. – nyögöm neki oda, majd elengedem, végül egy fához megyek, amibe beleverem a kezemet, mert kicsit felbaszott most ezzel a mondatával. Nekem jobban fáj, mint a fának és le is horzsolta a kezemet, lehet el is tört, de nem nyavalygok.
- Hé, hé. Azért ne verd szét magad. – jön oda és megfogja a kezemet, hogy megnézze. Eleinte nagyon jól esik, ahogy fogja, de kicsit megrohamoznak az emlékek és kihúzom a kezemet az övéből, pedig jól esett az érintése. Olyan meleg volt.
- Jól vagyok nincs semmi baja. – mondom neki bunkón és elindulok az egyik irányba.
- Legalább had nézzem meg. – mondja, mire csak rá nézek.
- Te nem tudod, mikor kell abba hagyni igaz? – kérdezem szúrós szemekkel. Régebbi életemnél röhögtem volna egy jót az ilyenen, de most már nem tudok. Valahogy minden humorérzékem oda lett.
- Hát nem éppen. – vakarja meg a tarkóját. Most nézem csak meg igazán magamnak, hogy mi is ő és ki is ő valójában. be kell vallanom kicsit, felkelti az érdeklődésemet, de ettől csak még jobban el akarom, majd űzni, mert elegem az összes férfiből. Mindegyik csak hazudik nekem.
- Pedig jobb lenne, ha megtanulnád. – mondom ki véleményemet, mire csak engem figyel.
- És mi van ha nem akarom és még is veled tartok? – kérdezi, amire csak ránézek és nem tudom hova tenni a viselkedését. Miért nyomul ennyire? Vagy miért akar ennyire minden áron velem tartani, hiszen nem vagyok az a jó társaság. Teljesen elgondolkozok és csak a szavai hoznak vissza a valóságba. – Serena. Jól vagy? – kérdezi egy kicsit aggódva, mire visszaveszem az állarcomat is.
- Jól vagyok, de ha velem tartasz ne légy az utamban, mert akkor téged is megöllek. – mondom komolyan és elindulok eredeti úti célomhoz.
- És a kezed? – kérdezi engem követve. Felemelem, miközben megyek, és megnézem, mi van vele.
- Nem érdekel, majd meggyógyul. – visszaengedem és tovább megyek.
Ahogy sétálunk csendben, fülelek is, hogy ne lepjenek meg nagyon, ha akarnak, hiszen az én fejemre is sokan pályáznak az alvilágból, de már kezdek hozzá szokni a dolgokhoz így nem lepődök meg az ilyeneken. Egyszer csak neszt hallok, majd hatalmas üvöltés és egy fekete farkas ugrik rám és mélyeszti belém körmeit, amit már nem tudok csendben tűrni. Felkiáltok. Látom, hogy valaki leszedi rólam és Kaen-re tippelek, de nem. Ez egy sárkány. Nem sokáig tudom nyitva tartani a szemeimet és elájulok.
|
