- Valami baj van? Ha nincs elmehetsz, holnap reggel itt találkozunk. - ennyi? Na kösz. Ezért kár volt ide fáradnom. Ahogy eddig, így most sem mondok semmit csak hátat fordítok és távozok. A pokolba is! Elegem van már most ebből az egészből! Gyűlölök harcolni, gyűlölök ilyen lenni! Miért nem lehetek egyszerűen csak az aki? Az uralkodó is és mindenki más is aki ilyenre kényszerít menjen a francba!
Idegesen nyúlok el az ágyamon. Nem mehetek haza egy teljes hétig. Ez olyan gyökérsééég! Haza akarok menniiiiiiii!!!!!
Fejemet a párnába fújom és igyekszek visszafojtani egy rohadt hangos káromkodást. Mindenesetre ide megtiltottam hogy kopogás nélkül bárki is belépjen, így most olyan lehetek amilyen akarok.
Ráadásul ha ki is megyek már megvan a hazugságom és senki sem fogja megtudni hogy én vagyok.
Felöltöm csodás fekete kimono-mat, mert ugye itt nem lehetek rendes viseletemben mint a halandóknál. Hajamat csak kiengedem, hiszen úgy vagyok nőiesebb, nem pedig lófarokba felfogott hajjal. Miért ő lett az edzőm? Hol az aki tanított engem?
Nem értem, de remélem nem fog befolyásolni semmi sem. Félek attól, hogy az hogy ő ennyire helyes meg fog zavarni... De nem szabad hagynom. Küzdened kell Unmei! Te itt valaki vagy! Nem rombolhatod le az eddig nehezen kialakított képet magadról ... Ezt nem teheted meg!
Gyorsan surranok ki a szobából és észrevétlenül. Sétálni van kedvem, de nem mint a harcos Unmei. Farrah ... Szép neve van és helyes is és ... Bazd meg Unmei te pasi vagy és Ő is!!! Mikor lettem én ennyire gyenge? Na ja ... mikor.
Mindig is ilyen voltam csak itt ezt úgysem fogadnák el így másnak kell magam mutatni mint aki vagyok.
Kint aztán a gyakorlókat nézem. El telt már egy idő, de ő most megint, vagy még mindig kint van. Kicsit most olyan fura ... Mintha fájdalma lenne. Csak állok és nézem.
Hosszú idő telhetett el, hiszen többen már végeznek. De én csak állok és őt nézem.
Olyan különleges.
- Ki vagy te? - ragad meg valaki és durván ránt magával szembe. Egy pillanatra játszom a megszeppent lányt majd édesen és persze elég nőiesen felszólalok.
- Ha nem engedsz el akkor a legrosszabb rémálmod. - és mindehhez édes mosoly jelenik meg arcomon. Aki nem tudja ki vagyok az ezer százalék, hogy nőnek néz.
- Ijedjek meg kicsi lány? - vigyorog és még jobban megszorítja a kezem.
Megkomolyodok és csak erősen megragadom a kezét és csavarom ki.
- Szóltam. - csak fordulatból mellkasba rúgom~persze kimono-mat fel kell hozzá fognom és még szerencse hogy nem a szokványos értelemben vett kimono, hanem a szára kicsit bővebb~ ő pedig a legközelebbi falnak neki is csapódik. Döbbenten merednek többen rám és ő is. Francba!
Reggel jókedvűen ébredek. Egy halvány mosoly fut végig arcomon és elnyújtózok. Milyen szép reggel. Kikelek az ágyból és készülődni kezdek. Először egy kis frissítő zuhany, majd magamra kapok egy fekete ruhát, amihez pántatlan melltartót veszek fel. Csodás. Elégedetten nézegetem magam a tükörben. Így tuti senki sem fog felismerni.
Hosszú fekete hajamat megszárítom. A tükörben csak nézegetem magam. Felfogjam? Ne fogjam fel? Csatot tegyek bele? Áh, ez így hülyén néz ki. Néhány tincs a szemem elé lóg, a többi kissé hullámosan omlik le hátamra. Jó ez így. Sminkelni most se sminkelek, csak egy kis halvány szájfény kerül fel. Ez éppen elég, még sok is.
Megreggelizek, de csak épphogy eszek valamit. Mi legyen a mai program? Mindegy, csak legyek az emberek közt.
Elmosogatom a tányért és már veszem is cipőmet. Irány a város! De imádom. Annyira szeretek itt élni, köztük. Bár tudatlanok igen sok téren, mégis kellemesebb társaság mint a saját fajtám. A fajtám ... Fúj, hát az undorító. Öntelt bunkók akik az erejük miatt nagy legények csupán. Nem képesek érezni, szeretni. Csak gyűlölni tudnak és ez szánalmas. Én más vagyok ... Mindigis más voltam.
************** ************** ***********
- Unmei! Unmei mit csinálsz? Gyakorolnod kellene!
- Mami csak egy kicsit még. Kérlek.
- Ezek csak emberek. Nézd meg milyen nyomorultak. Gyere már!
- Jó.
****************** ************ *************
Vajon ha tudnának rólunk az emberek mit gondolnának?Ők is ezt? Hogy szánalmasak vagyunk? Vagy félnének? Tuti félnének. Mert miért is barátkoznának velünk, vagy épp fogadnának be? Nagyobb erővel bírunk mint ők és azért valljuk be őszintén tényleg nem vagyunk valami bizalomkeltő társaság.
Az utcán sétálva figyelem őket. Szépek, különlegesek. Nem értem miért utálják őket. Néhányan mégis köztük élünk, de ebből ők mit sem vesznek észre. Áldott tudatlanság. Bár egy lehetnék közülük. Inkább ember legyek, mint az ami.
Haza érve ledobom táskámat az asztalra és cipőmből kibújva megyek be szobámba. Eldölök az ágyon. Olyan puha. Mi a francért kell nekem vissza mennem?
Hülyék! Idióta barmok. Elkap a sírás és nem bírom könnyeimet visszatartani. Elegem van. Nem akarok vissza menni közéjük! Nem akarok ismét az a gonosz Daku Unmei lenni! Én nem akarok! De érdekel is ez bárkit is ... Senkit!
Fél óra telik el mire sikerül megnyugodnom. Szomorúan öltözök őt, de előtte persze le kell tusoljak, hogy ne érezze meg rajtam senki a női parfüm illatát.
Mikor elkészülök hajamat felfogom lófarokba.
Harcos viselt van rajtam, mint mindig ilyenkor ... Utálom, ha ilyennek kell lennem. Eléggé férfiasan nézek ki ... Hát ez van.
Az ablakba kiállva kitárom fekete szárnyaimat és mivel már itt besötétedett senki sem vesz észre. Egy utolsó kint töltött kis fél órácska és már indulok is...
Csak még utoljára látni akarom ezt a világot. Hosszú ideig úgyse jövök ide vissza.
Lent aztán némán sétálok a magamfajták közt.
- Unmei! Rég láttunk. Olyan bánatos képet vágsz. Baj van? - baj? Áh, dehogy csak itt kell lennem köztetek te seggfej.
- Ha nem akarod megkóstolni a kardomat bekussolsz és hagysz! - morgok rá, mire elhátrál.
- Jól van na. Ne kapd fel a vizet haver.
- Inkább azt mondd meg, hol edzenek az újoncok. - már most haza akarok menniii!!! Segítsééég!! Valaki vigyen hazaaaa!!!
- Miért akarsz te oda menni? Hacsak ....
- Kuss! A kérdésre válaszolj! - rántok kardot, mire még jobban megretten. Hát igen. Én itt valaki vagyok, egy olyan valaki akitől sokan rettegnek.
- Elkísérlek. Jó? - kockáztat félve, mire csak bólintok és elteszem a kardom. Némán követem és mikor megérkezünk el sem köszönök tőle, csak jelzem neki hogy tűnjön a francba.
A gyakorlókat nézem. Még ügyetlen kölykök, de majd megtanulják ezt jobban. Régi oktatómat keresem, de csak egy fura pasast látok. Nem is rossz. Magas is, helyes is, izmos is... Biztos a legjobb tanítvány.
- Mester ez így jó? - mester? Ő lenne a mester? Na nehogy már most nála kell levizsgáznom és nem annál aki tanított! Most megyek haza! Én itt nem fogok ennek harcolni, még akkorsem ha ultra szexi. Soha!
- Neked kicsikém? Meggondolandó… - mondom de, még nem nézek fel könyvemből.
- Ne szórakozz velem, érted? Nem lesz jó vége, figyeld meg – ajkait az enyémekre veti, és hevesen csókolni kezd. Felránt, és a táblának lök, ami alig halhatóan de reccsen. Megrántja gallérom ajkait, pedig nyakamra veti. Érzem, hogy megszívja, majd eltépi tőlem száját. Hogy őszinte legyek kicsit meg vagyok lepve. Felbosszantottam? Nem akartam… ilyen vagyok, bár tetszik, hogy a szimpla viselkedésemet így a szívére veszi.
Szembe áll velem.
- Várlak a nyolcadik óra utáni szünetben a főbejárat előtt. Lehetőleg ne késs, így sem vagyok túl jó passzban. – na neee! Leesett. Az emberek furán reagálnak a dolgokra.
Ajkait megint nyakamon érzem és egy erős szívás enyhe fájdalmát is majd egy kis risza társaságában, elhagyja a termet.
A nap további része unalmas az órák meg simábban telnek, mint amire számítottam, azt hallottam, hogy ezek a gyerekek amint meglátnak egy szimpatikus embert, nekiesnek, ha tudnak, és el kell ismerni, hogy én igen is szívdöglesztő férfi vagyok!
Ránézek az órára és fáradtan sóhajtok egyet, kabátomat vállamra dobom és elindulok a megbeszélt helyre, gondolom, csak eltalálok oda…
~§~
Ahogy megbeszéltük a főbejáratnál vár rám egy pár haverjával. Nem ajánlom, hogy nekem essenek, mert ha elszabadul az erőm, lemészárolom a végén az iskolát, ha nem a várost…
Odalépek mellé, karjait azonnal a nyakam köré fonja.
- Ó drágám, nagyon hiányoztál – azonnal megérzem ajkait számon, visszacsókolok elvégre ez ebben az iskolában nem új, meg amúgy sem érdekel, mit gondolnak, nekem az állás sem fontos, így is csak információgyűjtés miatt vagyok itt, erről jut eszembe, a jelentéseket is meg kéne ma még írnom, elnapolva.
- Megyünk? – vigyorgok rá kacéran. Barátai csak néznek, vicces az arckifejezésük.
Átkarolom derekát, és a kocsimhoz vonszolom, majd beültetem és pár sarokkal, később leállok egy mellékutcában.
- Mire megy ki a játék? – kérdem érdeklődve – nem hiszem, hogy szimplán ezért akarsz velem találkozni, mert tetszem neked. – mondom, mintha csak egy órámon beszélnék, komoly is meg nem is, sima tényközlésként.
- Kihívás, és mert más vagy. – mondja foghegyről.
- Ez mégis mit jelentsen?! – förmedek rá.
- Máshogy reagálsz rám, mint mások és ezt nem tűröm! – szájával birtokba veszi az enyémet, nyelve tangót jár az enyémmel. Fölém, mászik meg nem szakítva csókunkat. Levegőhiány szükséglete miatt zihálva szakítom meg a smacit.
- Furcsa ok. – nyögöm elhalóan levegőhiányomban. – de tetszik – elvigyorodom, kezemet pólója alá csúztatom és simogatni kezdem hátát, míg másik kezemmel az övét kezdem kioldani. Amint megszabadítottam őt minden felesleges ruhadarabtól végigcsókolgatva testét érek el ágaskodó jeléig. Nagyon ficánkol!
- Ha nem bírsz nyugton maradni, megint kikötözlek – mondom két puszi közepette.
Felnézek arcára egy pillanatra. Szemei dühösen megvillannak, egy erőset ránt rajtam és az ülést hátrahajtva fekvőhelyzetbe kényszerít, fölöttem térdel, kéjenc vigyorral.
- Nem hiszem – durván megcsókol és lerántja rólam pólómat. Nyakamon végigcsókol egészen alhasamig. Kezeivel kioldjam övem és kicsit sem lankadó péniszemet veszi kezébe. Felnyögök, ahogy rajtam kezd dolgozni, tudja mit, hogyan kell csinálni, egy kezdőnek biztos nem ilyen jó a kézimunkája! Farkam lüktet, szinte szétrobban a vágytól mikor szájába, veszi. Hangosan felnyögök a hirtelen melegségre. Fejét föl lemozgatja rajtam, haja kicsit csiklandozza belső combjaimat, ami fokozza a hangulatot. Néhány erősebb szívás és egy hatalmas nyögés társaságában szájába élvezek.Alig kapok levegőt de, ülőhelyzetbe küzdöm magam. Ajakai után kapok, amint ismét kapok levegőt. Szájában érzem saját ízemet, amibe beleborzongok.
- Én jövök – nyögöm halkan. Ölembe ül de, egyik kezemet feneke alá téve emelem meg kicsit, hogy benedvesített ujjaimat beléhelyezhessem. Nincs kedvem vacakolni, két ujjamat szépen belé is csusszantom. Nyög egy halkat, de még nem az igaz. Mozgó ujjaimhoz társul a harmadik is. Amint úgy érzem felkészült ujjaimat kihúzom, és farkamat illesztem bejáratához. Lassan ráengedem farkamra. Ahogy az őrjítő forróság és a szorítás egyre nagyobb felületen éri merevedésem szinte azonnal ismét el tudnék sülni, de bírom én még, még nem akarok elmenni! Nem várok sokáig, csak amíg abbahagyja a zihálást, csípőjét megragadva föl le kezdem mozgatni. Mind a ketten hangosan nyögdécselünk. Hangja olyan mélyre hat, mint a selyem, körbeöleli testemet minden apró hang, amit kiad. Testünk már lucskos a sok mozgástól de nem izgat! Így csak még érzékibb. Még pár erős lökés és mélyen magába fogadás és már repülünk is a fehér habok között. Enyhén kipirult arccal figyeli az enyémet. Rendezem magam és visszacsatolom nadrágomat őt meg a mellettem lévő anyósülésbe, ültetem ismét. Csalódottan nyög egyet majd mérgesen, néz rám.
Most meg mi baja? Erősen lehunyja szemeit, hirtelen felnyílnak pillái és ismét az ölemben, találom, fejemet félrebiccentve valami éleset érzek nyakamba vágódni. Mi? Meglepetten nyögök fel.
- Ehh… Mit művelsz? – nyögdösöm.
Nem szól semmit, de kezdem érezni, ahogy vérem után kívánkozva ereim fájdalmasan szúrnak.
- Vá… Vámpír? – dadogom. Ha az életjeleim nagyon rossz állapotba kerülnek testőreim azonnal értem, jönnek. Lehet, hogy ő is varázslény de nem akarom, hogy tudja, hogy én is az vagyok! Nem engedem!
- Ezt többet ne! – vágom rá mérgesen és megfogdosom nyakamon a sebhelyet, már be is gyógyult. Gyorsan felkapom a pólómat, hogy eltakarja nyakamat. Csak pislog rám.
- Nem félsz? – kérdi döbbenten.
- Nem… , volt már hozzád hasonlókkal dolgom. – tény hogy nem igaz de most senkit sem izgat.
- Most hazaviszlek, és többet nem harapsz meg! – morgok rá.
- Pedig a véred nagyon fincsi, ilyen vért még nem is ittam, valahogy már, mint az eddigiek. – tanakodik.
- Nyilvánvaló, átlagon felüli vagyok édes… fogadd el. – mondom neki cinkos mosollyal.
Holnap suli, nem vagyok boldog, de ki kell ismernem az embereket. Nem leszek én szigorú tanár az biztos, kezdhetem majd bevágni az anyagot. Még jó hogy okos vagyok.
Kicsit felkuncogok. Előtte buli. Hallottam hogy vannak ilyen kiruccanások, kíváncsi vagyok, hogy az emberek hogyan szórakoznak. Hamar el is készülök és csoda módjára semmit sem vertem még le vagy valami hasonló.
Megigazítom hosszú bőrkabátom gallérját és indulásra fel!
~§~
Unalmas… Határozottan unatkozom! Felkapok egy poharat, amiben valami szeszes lötty van és haza veszem az irányt zsémbesen.
Nekimegyek valakinek és leöntöm a löttyel. Naná hogy leöntöm… miért ne tenném? Béna vagyok így is…
- Elnézést, nem akartam, de... - zavartan nézek rá, kicsit izgulok, hogy hogyan reagál. Mérges szemeit rám szegezi majd arca meglágyul, és csak rám morog.
- Máskor figyelj jobban – néz végig zsémbesen pólóján. - Kísérj el a mosdóba. Ott ki tudom mosni ezt a csúnya foltot. – el is indul. Nem kíváncsi válaszomra. Remek pesztrálhatok egy kölyköt.
Követem a mosókonyhába vagy hova. Becsukja mögöttem az ajtót és nekilök a falnak. Ehh?!
Halkan nyekkenek de azonnal le is fog. Ajakit durván a számra tapasztja és úgy csókol míg övével le ne kötözi kezeit. Kis taknyos! Hogy meri? Nagyon mérges vagyok! Legszívesebben széttépném a nyamvadt övét, és őt kötözném ki! De ezt sajnos nem tehetem… Picsába!
Ujjai ingem alá csusszannak majd nadrágomba. Rámarkol férfiasságomra én meg halkan, felnyögök. Nos hát igen… azért a helyzet nem hagy hideges…
- Szeretnéd, hogy leszopjalak? – ez sem zavartatja magát az biztos… Kezét teljesen rákulcsolja péniszemre amire ismét felnyögök.
- Ez az baby, ezt szeretem én – leheli ajkaim közé. Most nem akarok senkivel sem lefeküdni, nincs hozzá kedvem… még be kell vágnom a hétfői tananyagot!
- Van bőr a képeden kicsikém – nyögöm pimasz fintorral az arcomon.
- Méghozzá milyen szép! – no para…
Mosolyra húzom számat, kis egoista, ez tetszik! Most én kapok ajkai után és vadul vissza is, kapom a választ. Állítólag nagyon érzékien csókolok, nos hát, ha igaz, itt az ideje bevetnem a tehetségem.
Itt az ideje, hogy átvegyem a porondot. Kicsusszanok az öv kötéséből, és rá szorítom a hurkot. Az öv tetejét bele akasztom egy magas fogasra, így teljesen ki kell nyújtózkodnia.
- Nagyon heves vagy – lehelem nyakának finom bőrébe – ez tetszik – ajkaimat rá tapasztom bőrére. Ő akarta megfektetni magát, és micsoda mázlia lett egy kedves kis Ént fogott ki, hehe…
- Alap – nyögi halkan. Kezem nadrágjába csusszan, míg másik kezemmel gyorsan bezárom az ajtót. Férfiassága pont tenyerembe való méretű. Kényeztetni kezdem, munkámat nyögésekkel jutalmazza.
Nincs kedvem vacakolni…
Gyorsan megfordítom és leveszem róla nadrágját. Kerek feneke csodálatos, olyan markolni való, így kapva kapok is az alkalmon, és rá tapasztom másik tenyerem. Egyik kezem még mindig péniszét kényeztetik. Egész testemmel hozzásimulok, majd letérdelek és a két kis félgömböt széthúzva bejáratát, kezdem nyelvemmel nedvesíteni. Nyelvemmel kicsit be is hatolok. Hangos nyögéseivel nyugtázza bennem, hogy jól csinálom. Egy majd két ujjamat belehelyezem majd mikor már elég tágnak, érzem, beléhatolok. Eszméletlen milyen szoros! Jól bírja, biztos már tapasztalt, de így a jó.
Amint abbahagyott mindennemű remegést lassan mozogni kezdek.
Jó fiú vagyok, csak enyhén kúrom, de nem bírom ám sokáig! Tempómon folyamatosan gyorsítok, míg el nem érem a vágtát. Olyan eszméletlen jó benne mozogni!
Az orgazmus pillanatában mind a ketten hangosan felnyögünk. Magja kezemre folyik. Kioldozom kezét, amint újból rendbe szedi magát kéjenc kis vigyorával, találom szembe magam. Naná, nem egy engedelmes uke azt most megmondom.
Unatkozó fejjel nézek rá majd egy puszit dobva felé, elhagyom a szobát. Most már tényleg ideje hazamenni.
~§~
Fáradtan kelek hétfőn. Az első napom az iskolában tanárként. Pompás…
Felöltözöm, megzuhanyozok és egy csöpp reggeli. Sosem tudtam sokat enni egyszerre, mert kicsi a gyomron viszont gyorsan emésztek, így óránként kell egy szendvics.
Feldobom a vállamra a táskám és boldogan figyelem magam a tükörben, hogy nem nézek ki egy vén szűz tanárnak. Inkább, mint egy végzős diák, aki megy a gimibe.
~§~
Amint belépek a terembe a galacsinok, elszállnak mellettem. Kérdőn nézek az osztály felé de, nem hiszem, hogy nekem szánták csak szimplán szedték szét egymást.
- Mindenki menjen a helyére. – fura, nem kellett kétszer mondanom.
- Amint nyilvánvaló én leszek a történelem tanárotok, amíg engem is ki nem üttök a nyeregből. De előre szólok, hogy nehéz eset vagyok és egy éjszakai kirutszanás miatt, sem vagyok hajlandó jobb jegyet adni. Remélem érthető voltam. – gonoszan vigyorgok, ahogy végigpillantok az osztályon.
No lám… kit repített ide a kismadár? Kéjesen vigyorogva néz rám a drága. Csak nem emlékszel rám? De kedves. Egy ideig szememet az övén legeltetem, majd visszatérek a tananyaghoz.
- Alapvetően a történelem nehéz de vannak kiskapuk. Én mindig úgy tanultam, meg hogy átraktam a kulcsszavakat valami emlékeztető másik szóba, esetleg puska, nos nem zavar, ha puskáztok, csak ne találjam meg. Végül, nálam könnyű jó jegyet szerezni.
Hogy őszinte legyek rosszabbra számítottam.
Mindig, amikor megfordulok, szinte sistereg hátsóm bőre a sok kéjsóvár tekintettől.
~§~
Az óra nagyjából gond nélkül lezajlott. Most lyukas órám jön. A terem egy embert kivéve már üres.
- Tanár úr – lép mellém. – jó volt a péntek este. Lezserül nekitámaszkodik az asztalnak és vigyorog.
- Jah, csodás – szedem össze könyveim és felállok. Úgy egy fejjel vagyok nála magasabb.
- Iskola után nem ér rá? – milyen kis szeleburdi gyerek, kicsit le vagyok döbbenve a mai embereken.
Szerkesztve Nejicica által @ 2010. 03. 08. 21:55:21
