|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Andro | 2010. 07. 15. 12:09:05 | #6089 |
Karakter: Hiroyama Akihito
Megjegyzés: (Touyának) (VÉGE)
Játék VÉGE!
Bocsi, de nem jelezted, hogy folytatni szeretnéd. Amúgyis elegem volt már a várakozásból. Jobb hogy vége.
Szerkesztve Andro által @ 2010. 07. 15. 19:44:21
|
| Andro | 2010. 03. 17. 09:50:04 | #4277 |
Karakter: Akihito (Touyanak)
- Játszd a Tavaszköszöntőt, kérlek. - felelem könnyedén.
Látom, hogy megleptem, pedig ez egy aktuális dal, hiszen tavasz van. Rutinosan hangolja be a kotot, majd belekezd. Már az első hangok alapján tudom, hogy kiemelkedő játékos, és igazi tehetséggel is meg van áldva. Ösztönből játszik, és a játéka igazi felüdülés számomra. Azt hiszem, muszáj vele közelebbről is megismerkednem, mert igazán ígéretes fiúcska. Ha lánynak született volna, elsőrendű gésát faraghattak volna belőle. Milyen kár, hogy fiú. Bár az én szempontomból annyira nem. Arca komoly, de látom, hogy szívből játszik, nem úgy, mint némely gésa, akik ugyan nagyon jók, de vele fel sem vehetik a versenyt.
[Zene]
Némán figyelem, elismerően, ahogy játszik. Alig néhány perces ez a kis zenemű, de ha tehetném, órákig el tudnám hallgatni. Mikor végez, meghajol. Mozdulatai elegánsak, nyoma sincs mesterkéltségnek, mint a gésák esetében. Mikor felegyenesedik, egyenes rám néz, kiváncsian várva véleményem.
- Igazán szép volt. - mondja Sakura mosolyogva.
Gondosan elpakolja a hangszert, majd újra mellém telepedik.
- Remélem elnyerte a tetszését az előadásom. - mondja kedves mosollyal, de szemeiben félénkséget látok. Talán tőlem fél? - Önt még nem láttam a teaházban, Uram. Ilyen ritkán jár felénk? - érdeklődve fordul felém, beszélgetést kezdeményezve, de a lányok elnyomják.
- Mostanában sajnos nem volt túl sok időm a szórakozásra - válaszolok udvariasan Touyanak. - De nagy örömömre szolgált téged megismerni. Igazán elbűvölően játszol. Remélem, még meg fogsz engem örvendeztetni.
- Ahogy óhajtja, uram - hajol meg. Majd a gésákra pillant, akik úgy tűnik, nem veszik jó néven, hogy őket kihagyom. Engem azonban ez nem nagyon érdekel.
Beszélgetni kezdünk. Elsősorban a művészetek kerülnek szóba. Elismerően bólintok, amikor rájövök, igen jártas a különféle művészetekben, beleértve a teaszertartást és az ikebanát is. És más dolgokban is jártas. Ilyen az irodalom, a festészet, a zene és a politika is.
- De sajnos a harcművészeteket nem ismerem - mondja szégyenlősen. - Sosem volt alkalmam gyakorolni.
- Értem - bólintok. Igazán megnyerő fiúcska. - Ha nem veszed tolakodásnak Touya-kun, máskor is szívesen veszem a szolgálataidat. Azt hiszem, ma szereztél magadnak egy igazi hívet - hajolok hozzá és fogom meg a kezét. - Lenne kedved a jövő héten megnézni velem egy kabuki előadást?
- Hiroyama-sama ez... egy meghívás? - szemecskéi elkerekednek. Milyen édes. Még el is pirul.
- Igen, ez egy meghívás - bólintok kedvesen. Nem akarom megriasztani. - És nagyon szeretném, ha nem utasítanád vissza.
- Akkor örömmel elfogadom - hajol meg.
Még kicsit beszélgetünk, de éjfél után nekem is illő elindulnom hazafelé. Meghajolok a vendéglátó felé és megkérem Touya-kunt, kísérjen ki. Láttam, hogy nagyon feszélyezi az elnyomás, de majd én segítek rajta. Nem kell félnie, én majd kikupálom és gondoskodom róla, hogy szerephez jusson. Azt nem tudom, hogy csak udvarisságból fogadta-e el a meghívásomat, vagy pedig tényleg érdekli a kabuki, de nem ez a fontos. A lényeg, hogy tetszik nekem a fiú és meg akarom szerezni. Ha kell, ki fogom őt vásárolni. A bejárathoz érve felsegíti rám a cipőmet, majd egészen a kocsimig kísér. Testőreim természetesen biztosítják a helyszínt, de senki sem jár az utcán. Elköszönök a fiútól és biztosítom, jövő hét pénteken este hétkor találkozunk a színház előtt.
~*~
Az egy hét hamar eltelik, bár nekem elég lassúnak tűnik. Egyre Touya jár a fejemben. Milyen csinos és elegáns fiú. Kis félénk, mint aki még teljesen járatlan az élet dolgaiban. Bár, ha el volt dugva, akkor nem csodálom. Biztos féltik. Nem csoda, mert ngyon szép kölyök, még valaki elrabolja.
Pontosan este hétkor érkezem meg a kabuki színház elé. Testőreim kiszállnak, majd utánuk én is. Hatalmas tömeg van, az emberek kígyózó sorokban tódulnak be. Hála égnek, már két hónapja lefoglaltam két jegyet. Először az állítólagos menyasszonyomat akartam elvinni, de inkább meggondoltam magam. Ő nem érti az ilyesmit, csak unná magát és megint jelenetet rendezne, mint rendesen, ha kabukira, vagy no-előadásra megyünk.
Körülnézek és megpillantom Touyat a tömegben. Elárvultan álldogál egy hídnál, ami a folyó fölött vezet át. Gyönyörű sötétkék kimonót visel, rajta arannyal és ezüsttel szőtt sárkányok és egyéb mitológiai alakok tekergőznek. Obija napsárga, világoskék virágokkal díszítve. Türelmesen álldogál, de látom, hogy azért kicsit izgul is. Odamegyek hozzá. Csak akkor vesz észre, amikor már előtte állok. Meghajol.
- Jó estét, Hiroyama-sama! -hangja mint a méz, olyan édes.
- Jó estét, Touya-kun! - viszonzom köszöntését - Igazán csinos vagy ma este.
- Köszönöm, uram - pirul el enyhén és süti le szemecskéit.
- Menjünk! - intek és elindulok.
Apró lábacskáin követ engem, lassan tipegve, így kénytelen vagyok lassítani, hogy le ne maradjon. Igazán megkapó jelenség. Ahogy a sort nézem, észreveszem, hogy a műkedvelők krémje van jelen. Természetesen mind kísérővel. Általában házaspárok, de sok férfi gésákat hozott magával. Hát igen, ide szokásos.
Lassan érünk be és mikor megmondom a nevem, akadékoskodás nélkül engednek be minket. A színház gyönyörű, Touya meg is csodálja és ajkai szétnyílnak a csodálkozástól. No, mi fene? Talán még sosem járt ilyen helyen? Elindulok a színpadhoz legközelebb eső helyhez. Nekem természetesen állandó helyem van, hiszen évek óta járok ide. Megbecsülnek és tisztelnek.
- Milyen előadást nézünk meg? - hallom meg mellettem Touya hangját, amikor végre helyet foglalunk.
- Az elátkozott hercegnő történetét - mondom. - Nem ismered?
- Sajnos nem - rázza a fejecskéjét, és látom, kissé elszégyellte magát.
Elmesélem neki a történetet, miszerint élt egy gyönyörű hercegnő, akit a gonosz démon rút vénasszonnyá változtatott és csak szerelmének igaz szerelme törhette meg az átkot. Touya-kun csodálkozva hallgatja a történetet. De nincs időm befejezni, mert elkezdődik az elóadás.
|
| Andro | 2010. 03. 06. 18:16:33 | #4100 |
Karakter: Akihito (Touyának)
Nagyon nyújtózom és felállok az íróasztal mögül. Végre az utolsó ember is elment, vége a napnak. Elfáradtam, lazítanom kéne. A nap már lemenőben, én pedig nem tudom, mivel is üthetném el a valószínüleg unalmasnak ígérkező estét. Esetleg elmehetnék egy klubba és felcsíphetnék valami gazdag fiúkát, akit jól megdugok. De ez már unalmas. Nem kell a talpnyalás.
Ekkor ötlik eszembe, hogy két hete elfogadtam egy meghívást a Shiroyama teaházba. Tehát illő megjelennem. Legalább a művészet és a gésák kikapcsolnak. Azt hiszem erre van szükségem. Egy kis shamisen és koto játékra, csevegésre, viccelődésre. Gondolatban elmosolyodom, ahogy magam elé idézem a Touya-okija legszebb és legnépszerűbb gésájának arcát. Igazán bájos, alig huszonegy éves, de már nagy hírnévre tett szert a szépsége és az okosan pergő nyelvecskéje miatt. Azt hiszem, ma este az ő társaságát választom.
Utasítom egyik emberemet, hogy hívja fel a teaházat, ma mégis elmegyek és ragaszkodom Miyako jelenlétéhez is. Tudom, hogy Miyako már várni fog, elvégre akkor is elmenne, ha én nem mennék. De az ő társaságát ritkán hagyom ki.
Gyorsan megfürdök, megfésülködök és felveszek egy elegáns, fekete yukatát és hozzá íllő haorit. Obim vörös, rajta egy rubinttal kivert csattal, ami nem túl hivalkodó, de jelzi a rangom. Este nyolc órára előkéretem a kocsit. Természetesen csak két testőrt viszek, akiknek amúgyis a teaházon kívül kell majd megvárniuk, amíg a bankett véget nem ér. Bár a meghívást nem Miyako intézte természetesen, hanem Kuroda-san, aki amúgyis tartozik nekem ezzel a szívességgel. Magamban már előre jól szórakozom, hiszen az ő meghívásait csak a legritkább esetben fogadom el. Nos igen, egy ilyen emberrel nem szeretek közösséget vállalni.
Komótosan sétálok le az udvarra, ahol a kocsi már vár. Természetesen a sofőr, amint meglát két testőrömmel a hátam mögött, már nyitja is az ajtót. Beülök, majd utánam egyik testőröm is beül, a másikuk elöl foglal helyet a sofőr mellett. Bólintok, mire sofőröm gázt ad, és már indulunk is.
***
Nem sokkal kilenc előbb érkezünk meg a Shiroyama Teaház elé. Testőreim természetesen előttem szállnak ki, ellenőrzik, nincs-e veszély, majd mikor tisztának vélik a terepet, én kiszállok. Körülnézek. A teaház környéke csendes, alig jár errefelé valaki, legfeljebb néhány vendég, vagy gésa, esetleg szolgálólányok. A teaház maga pont jó helyen van, közel a folyóhoz, amelyre csodálatos kilátás nyílik a hátsó udvarból. Egyrészt ezért is szeretek idejárni. Elégedetten indulok el két testőrömmel a bejárat felé, majd félrehúzom az ajtót és belépek. Testőreim nem jönnek beljebb, az ő dolguk az őrködés, nehogy bárki is észrevétlenül besurranhasson. A teaház úrnője már jön is elém, mikor meglát.
- Hiroyama-sama! Micsoda megtiszteltetés! Örvendem, fáradjon beljebb! A vendéglátója már nagyon várja. Érezze jól magát! - hajol meg mélyen a középkorú hölgy.
- Jó estét! - hajolok meg enyhén.
Nálam ritka kincs a meghajlás, de ez az asszony megérdemli ezt a különleges kegyet. Az asszony kiegyenesedik és elvezet abba a terembe, ahol a bankett folyik. Végiglépdelek utána a gyönyörű, lakkozott folyosón, újfent megcsodálva a gyönyörű díszítéseket a falon. Hamarosan elérünk a teremhez, és már messziről hallom a nevetgéléseket, és a kissé ízetlen tréfákat. Nem baj, majd abbahagyják, ha meglátnak. Benyitok, természetesen lábbelimet a terem ajtaja mellett elhelyezett tartóba téve. Egyszeriben csend borul a teremre, ahogy meglátják magas és délceg, izmos valómat. Kuroda-san már emelkedik is fel és odajön hozzám, majd mélyen meghajol.
- Isten hozta, Hiroyama-sama! Örülök, hogy elfogadta a meghívásomat. Kérem, üljön le! - mondja, én pedig meg sem várva, míg a helyemre vezet, elfoglalom helyem az asztalfőn.
- Hiroyama-sama, nagy öröm, hogy újra láthatom - ül mellém Miyako. - Már azt hittem, elfelejtett.
- Önt nem lehet elfelejteni, szépségem - bókolok udvariasan, mialatt a lány egy pohár sakét tölt és a kezembe adja. - Az ön szépsége és tudása páratlan. Sajnálom, hogy olyan sokáig nem élvezhettem a társaságát, de üzleti ügyeim nem engedték, hogy elfogadjam a meghívást.
- Milyen kár - mosolyog rám édesen.
Folytatjuk a csevegést és hamarosan a művészetekre kerül a sor. Közben megérkezik a vacsora is. Sosem néztem a felszolgálókat, de most valahogy az ajtóra téved a szemem, amikor kinyílik. A pohár, amit a kezemben tartok, kis híján kiesik a kezemből, amikor meglátom a világ legszebb és legédesebb teremtményét. Egy fiú az. Bár eléggé meglep, hogy egy teaházban egy fiú szolgál fel, holott itt legfeljebb az okanbanok lehetnek férfiak, akik pedig csak a konyhában dolgoznak és egyetlen feladatuk a sake melegítése. De ez a fiú első látásra inkább lánynak tűnik. Hosszú, lágyan hullámzó, derékig érő haja világosbarna, szemei babakékek, arcvonásai lágyak és nőiesek, teste karcsú, kecses és vékony. Gyönyörű világoskék kimonót visel, amelyre apró zuhatagokat, hintókat, hegyeket és fákat hímeztek. A kimonóhoz fehér obit visel, melyen aranyszínű mértani formák vannak. Egyszerűen varázslatos. A kezében kis asztalkát tart, ami nagyon nehéznek tűnik, nem is értem, hogy bírja el ezt egy ilyen vékony és apró teremtés. Félek, hogy leejti és megsérül, de magabiztosan tartja a kis lakkozott faalkalmatosságot, ahogy odalépdel hozzám, és leteszi elém. Ahogy leguggol, látom csak, milyen gyönyörű és fiatal. Nem lehet több húsz évesnél, talán még annál is fiatalabb. Igazán bájos. Ahogy kezecskéit még az asztal szélén nyugtatja. Bőre világos és nagyon puhának tűnik. Szeretném megérinteni. Ő hirtelen rám néz, azokkal a hihetetlenül gyönyörű szemeivel és én kénytelen vagyok rá mosolyogni. Erre elpirul és olyan gyorsan áll fel, majd hagyja ott a helyiséget, mintha villám csapott volna bele. A gésák kuncognak, de én nem tudom, miért. Ki ez a gyönyörűség?
- Ki volt ő? - fordulok Miyako felé.
- Touya Naoki - válaszolja. - Az okijánk tulajdonosának a fia. Itt felszolgáló.
- Egy fiú egy okijában? - lepődök meg, hiszen ez elég szokatlan. Mindenki tudja, hogy az okijákban elvileg tilos fiúkat felnevelni, hiszen az kétséget ébreszthet a gésák erkölcsét illetően.
- Tudom, hogy szokatlan, de így igaz - teszi hozzá Sakura, egy idősebb gésa. - Naoki-san itt szolgál fel, de ezen kívül a hagyományos művészetekben is jártas. Tud koton, shamisenen és dobon játszani, valamint táncolni és énekelni is.
- Érdekes. És van rá mód, hogy megismerjem ezt a rendkívüli fiúcskát? - kérdem, bár félek a választól.
- Ha kívánja - hajol meg Miyako és kimegy.
Nem sokkal később visszatér és nem egyedül. Nagy örömömre, Naoki is vele van. Meghajol, majd jó gésához illően hozzám lép és leül mellém. Kiváncsian tekint rám, hiszen nem ismer, nem tudja, mit várjon tőlem. Bemutatkozom, majd kérem, hogy adjon elő valamit. Egy zenedarabot, méghozzá koton. Ő bólint. Vajon milyen lehet a hangja? Még nem hallottam. Biztos gyönyörű, mint ő maga.
Nézem, ahogy feláll és leül a zenészek számára kialakitott helyre. Nemsokára egy kotot is kap, amit elkezd felhangolni.
- Melyik dalt óhajtja hallani? - kérdi udvariasan. Hangja mint a patakcsörgedezés.
Szerkesztve Andro által @ 2010. 03. 09. 13:55:51
|
|
