Kezével oldalamon simít folyamatosan végig, megőrjít. Fülemet és nyakamat ingerli, jól csinálja!
Kínzóan harapdálja nyakam, erre a testrészemre mindig is érzékeny voltam. Hangosan nyögdécselek, néha megborzongok.
Kezével mellbimbómat kezd ingerelni, felkövetelem magamhoz egy csókra. Csók közben kezeim automatikusan is de elkezdik masszírozni gazdám nyakát, finoman belenyög a csókba. Visszatér nyakamra, kezeimmel hátát cirógatom. Kezei fel-le mozognak testemen bebarangolva mindenhol.
Köldökömön köröz, csípőmet simogatja, kezdi elvenni az eszem, már ha eddig még nem tette.
Testem remeg a felgyülemlett kéjtől.
Felülök és ő is, pislogok rá párat. Megfogja kezemet és méretes péniszére helyezi. Tetszik ez a méret! Kezemet fel-le mozgatom rajta. Kellemesen nyögdécsel. Ujjaival jelzi kérését, engedelmesen húzom feljebb fenekem, hogy hozzáférjen.
Míg elér hátsómig, végigsimít hátamon, oldalamon, combjaimon, halkan sóhajtozom.
Ujjaival tágítani kezd.
- Fordulj meg, Neko! - parancsol rám - És tedd hátra a kezed.
Engedelmesen megfordulok, felsőtestem eldönti így vállaim, és mellkasom a puha ágyon van, míg fenekem befogadására áll vele szemben. Megfogja kezeimet és összeköti.
Fejemet lehajtom, míg ő felhelyezi magának az óvszert.
Lábaimat a megfelelő pozícióba simogatja majd behatol, halkan felsikkantok. Azért nem mindennapi mérettel van dolgom, akármerről nézem a tapasztalataim ellenére.
Fejemet lenyomja egy kezével, másikkal végigsimít gerincem vonalán akarva akaratlan is bepucsítok neki.
Ütemesen mozog bennem, csodálatos érzés ahogyan kitölt. Csak nyögni és sóhajtozni vagyok képes, és felőle is ezeket a hangokat hallom.
Ölébe ültet, most én mozgok. Keze mellkasomon és oldalamon cirógatja a bőrt, míg másik keze félmerevségemen lassúzik.
Merevedésem végére is köt egy zsinórt, bár nem nagyon érzékelem.
Gyorsítok a tempón, keze állam alá csúszik és hátrahúzza fejemet egy csókra.
- Hogy tetszik, Neko? – kérdi a csók végén.
- Fo... forró... – suttogom a lila ködön keresztül.
- Jó érzés benned lenni, cicuskám – hangjából hallom hogy mosolyog, szeretném megnézni arcát, de azért a nyakamat sem akarom kitörni.
De elmenni nem fogsz addig, míg én nem engedem. – erre csak nyögni vagyok képes.
- Igen... gazdám – bólintok végül.
Ritmusos gyorsasággal mozgok rajta, úgy, ahogyan az ő keze mozog rajtam is.Én már rég elmentem volna, de az a vacak zsinór…
Hangos nyögéssel sül el bennem fegyvere, Kihúzódik belőlem, leszedi rólam a zsinórt, int, hogy elégítsem ki magam.
Nem kell sok, magom az ágyneműn ér földet. Fáradtan terülök el az ágyon.
Gazdám melléfekszik. Megsimogatja arcomat.
- Jó voltál, Neko – csókolja meg homlokom - Most már elárulhatod az igazi neved. Megszolgáltad, hogy elmondhasd. – Ez melegséggel tölt el, de nem nagyon tudok semmit sem mondani.
- Shun... suke... – suttogom, szemeim már csukva vannak. Félig már alszom.
- Szép név – ölel magához - Shunsuke.
Nem érzékelem szuszogásán és testének melegségén kívül semmit, csak szakadatlanul simulok hozzá. Elfáradtam, de megérte az biztos.
Magával ragad a sötétség, most kellemes a mámora…
~§~
Kora reggel edzés, ez minden nap lesz? Lusta vagyok én most ehhez, de természetesen ezt nem mutatom ki, de a tegnapiak után hasamban és combjaimban nem kicsi izomláz van, ami ernyedtséggel jár nálam nem csak kellemetlen sajgással. Alig mozognak a testrészeim…
Sokkal több ütést kapok mint szoktam, képtelenség hogy ennyire kifáradtam volna, ez abszurd!
Nem bírom tovább, térdeimre rogyok és hangosan zihálok, alig kapok levegőt és szúr a mellkasom. Szinte fulladozom.
Gazdám letérdel mellém, értetlenül néz, látom szemem sarkából. Keze megindul felém, hogy megsimogassa a fejem de gyorsan felpattanok, próbálok magamra nyugodtságot erőltetni, szemei picit könnyeznek.
Hátrébb lépek párat, a harc kezdőpozíciójába. Gazdám megbiccenti fejét, majd int hogy vége. De… de! Ezt elpuskáztam. Nyakára teríti a törülközőjét, én is az enyémért nyúlok és a vállamra dobom. Köhécselek párat, majd követem gazdámat vissza a házba.
~§~
A nap további részében semmi bajom nem volt. Kicsit furcsállom is hogy mi bajom lehetett de nem szeretek visszagondolni arra a fulladozós érzésre.
Gazdámnak egy kis dolga akadt így egyedül vagyok pár óráig a kertben. A medence partján ücsörgök.
Léptek zaját hallom. Gazdám bátyja az, Hoppá…
Felállok és meghajolok.
Tekintetét végigfuttatja rajtam, kicsit lenéző a tekintete. Ismerem már ezt a nézést, nem tántorít meg vele. Pár másodpercszemezés majd lehajítja törülközőjét a padra, és fejest ugrik a medencébe. Nagyon hasonlít gazdámra, de ő nem tetszik, nem a gazdám, de ahogy mindig rám néz… nem szívesen vagyok vele egy légtérben, hideg mint a jég.
Figyelem ahogy úszik, tetszik amit látok bevallom, de nem az igazi. Elfordítom a fejem, elindulok vissza a házba de megszólít.
- Neko! – hangja végigkarcolja gerincem. Kérdőn fordulok felé.
- Öcsém? – néz rám felvont szemöldökkel.
- Dolga akadt, elhagyta a rezidenciát – mondom kimért hangon. Arcom érzelemmentes.
- Értem, - egy pillanatra elgondolkozik – hoz ide a törülközőm! – int a pad felé, ő meg elkezd kifelé úszni.
Megfogom a törülközőt és odasétálok a lépcsőkhöz, ha úgy nézzük én itt szolga vagyok, teljesítenem kell a feljebbvalóim parancsát.
Megfogja a törülközőt, elhajítja oldalra, egyik keze csípőmre siklik, míg másikkal szorosan tartja tarkómat, közelebb ránt magához, bőrétől félig elázom. Ajkai az enyémekre tapadnak.
Mit tegyek? Nem támadhatom meg! De nem akarom hogy tovább érjen hozzám.
Nem csókolok vissza, számat sem nyitom szét.
Egy kocsi beparkolását hallom, elenged, a törülközőjéért megy és elmegy. Megrökönyödve állok, szemeim kistányér formájúak. Ez most nem kellett volna.
Ledobom magam a padra, tiszta víz a ruhám, mit mondjak, hogy beleestem a vízbe? Elég necces.
Ismét lépések zaja, de most gazdám alakja tűnik fel. Öltöny van rajta, nagyon jól néz ki!
- Shunsuke, tiszta víz vagy – furcsállóan néz rám. – beleestél a medencébe? – nem jó…
- Majdnem… - dadogom.
- Vigyázz jobban – ajkai az enyémekre siklanak, az ő ajkai melegek, finomak. Ez csak egy futó puszi volt.
Intek Nekonak, hogy mehetünk, mire engedelmesen lépdel utánam. Úgy tűnik, jól megtanították az engedelmességre, de majd picit ezen változtatunk. Belefutok jó pár ismerősbe, főleg olyanokba, akiket a hátam közepére sem kívánok, de próbálok jó pofát vágni a dologhoz. Nekot is kérdezgetik, ő pedig halkan és illedelmesen válaszol, ahogy megtanítottam neki. Elégedetten látom, hogy nem vallottam kudarcot, mert bár feszeng, de legalább nem álldogál kukán, mint az a sok selyemfiú, akik megnyikkanni sem tudnak értelmesen, ha az ember kérdez tőlük valamit. Igazán elegánsan néz ki, mintha ide tartozna, és senki sem tudja, hogy csak az ágybetétem és a házicicusom. A háttérben kellemes, lágy zene szól. Aztán mindenki a színpad köré gyűlik, ahol megjelenik Ishikawa-san, az est házigazdája.
- Jó estét kívánok mindenkinek! - szólal meg rekedtes hangján. Hát igen, az öreg Ishikawa már benne jár a korban, mégis remekül tartja magát. Lefogadom, nem a helyes étkezés teszi, inkább a körülötte álldogáló csinos, szilikonozott babák. - Köszöntök mindenkit az idei Jótékonysági rendezvényen. Mint tudják...
A figyelmem körülbelül eddig terjed. Tudom jól, mi jön most. A szokásos maszlag, hogy mennyi jót tettünk, meg mennyi éhező ember van és hasonlók. Már nagyon unom, hogy minden alkalommal ugyanazt kell hallanom, főleg mert úgyis adakozom én önszántamból is, ha módom van rá. Néha ugyan elcsipek egy-egy szót Ishikawa beszédéből, de olyan szavakat használ, hogy aki nem szokta meg a zsargont, vagy a kifinomult beszédet, csak les. Mint Neko is, aki értetlenül pislog az öregre. Meg tudom érteni.
Végül bejelent egy keringőt. Hallelúja! Ideje táncolnom. Otthagyom Nekot és felkérek egy nőt. A csinosabb fajta, nem tudom ki lehet, de ahogy elnézem, legfeljebb valami kiegészítőnek használhatják a sok bizsuból, ruhából és a furán kerek mellekből ítélve. Legalább táncolni tud, ez is valami. Tekintetem egy pillanatra Nekora téved, mire ő is felkér egy nőt. Meglep, hogy tud táncolni, de talán az egyik volt gazdája tanította meg rá. Majd megkérdem tőle, ha hazaérünk. A hölgyike beszélgetést kezdeményezne velem, de egy idő után megunom. Buta kis szőke, csak a teste jó. Ha nem lennék meleg, még gerjednék is rá.
Végül otthagyom. Ahogy látom, Neko is lelépett. Okos fiú, ott üldögél az egyik kanapén és iszogat. Biztos kimerült és szomjas. Aztán megtalál pár befektetőm is. Hurrá!
- Jó estét, Sonozaki-sama! Szép esténk van, nem igaz? - szólal meg Azuma.
- Igen, elég szép - vonok vállat. - Remélem jól szórakoznak, ezen a csodás estén.
- Remekül - bólogatnak kollektívan.
Odaintem Nekot. Hamarosan távoznunk kell. Látom, hogy fáradt és kimerült, nem szokhatott hozzá, hogy kihozzák a házból. Vele is beszélgetnek, és nem mutatja, hogy fárasztaná. Okos fiú. Végül nemsokára távozunk is. Elegem van ebből a bandából. Képmutatóak, álszentek. Kimegyünk a kocsihoz és Neko szó szerint eldobja magát. Kimerülhetett. Nagyot sóhajt.
- Kifáradtál mi? – nézek rá kissé gúnyosan. De nem vagyok rá mérges. Jól teljesített és igazán büszke lehetnék rá, ha megengedném magamnak hogy az legyek.
- Kicsit… - hangja beletörődött.
Elindulunk és azt veszem észre, hogy Neko a kocsiban alszik el. Elnézem hosszú szempilláit, kecses, csinos arcát, barna félhosszú haját és a testét. Igazán igéző látvány. Szívesen magamévá tenném, és a következő alkalommal meg is fogom tenni. Végül hazaérünk és beviszem a szobámba. Lassan levetkőztetem és elgyönyörködöm hibátlan, bársonyos, napbarnított bőrében. Úgy alszik, mint egy kiscica. A nyakörvet nem veszem le róla, és mindössze egy alsónadrágot engedélyezek az alváshoz. Jómagam viszont teljesen levetkőzve bújok be mellé és átölelem, végigsimítva kicsit a hátát, de nem ébred fel, csak megmoccan és valamit motyog. Elmosolyodom és lassan én is elalszom. Hosszú volt a nap, kifáradtam.
~*~
Reggel arra ébredek, hogy próbál kimászni a karjaim közül. De nem moccanok meg, hadd higgye, hogy még alszom. Kis csele, ki akar surranni, és végül sikerül is kimásznia, de hamarosan csak egy puffanást hallok, ahogy leesett a futonról. Amiről nem nagyon lehet leesni, lévén a földön van és alacsony. Felkönyökölök és mikor felnéz, már vigyorgok. Szemei elkerekednek. Hát igen, már egy ideje, cicuskám.
- Ez nem nagyon megy neked – jegyzem meg vigyorogva. Régen mulattam ilyen jól.
- Sajnálom, hogy felébresztettelek – dadogja. Milyen édes. De csak vállat vonok.
- Mit akartál? – kérdem kiváncsian.
- Unatkozom, nem tudok aludni. – mondja.
Elmosolyodom és a mutatóujjammal jelzek, jöjjön oda hozzám. Azonmód engedelmesen négykézláb kezd mászni felém. Milyen aranyos. Valódi kis házicicus. Engedelmes és imádnivalóan édes. Végre odaér hozzám, mire megragadom, felülök és ajkait az övére tapasztom. Puha, érzéki, finom ajkai vannak, és nem úgy néz ki, mint aki ellenkezni akarna. Sőt, mintha még élvezné is. Egyik kezemmel végigsimítok a hátán, majd megállapodok a tarkójánál. Erre halkan felnyög, nyelvem pedig azonnal utat tör a szájába.
Szenvedélyesen viszonozza csókomat, nyelveink vad táncba kezdve derítik fel egymást, ismerkednek. Felderítem szájának minden részét.
Hátára döntöm az ágyon, a finom, selyemágyneműk között. Egyik kezemmel megtámaszkodom feje mellett, míg a másik felfedezőútra indul testén. Elszakadok ajkaitól és könyökömre támaszkodva most a fülét és a nyakát veszem célba, mire engedelmesen nyög. Eközben szabad kezem fel-le jár oldalán, finoman simogatva a puha, kényes bőrt. Lassan ingerlem, minél tovább nyújtva. Ma nincs még kedvem erősebben fogni. Ő sokkal törékenyebb, mint az előző állatkám volt, valahogy Nekot nem tudom bántani. De majd fogom én, ej, de fogom, idővel. De nem most. Nyakát harapdálom, finoman és gyengéden, mire hangos nyögés szakad ki belőle. Csak nem erre izgul a kisfiú? Gonoszul elmosolyodom és tovább izgatom nyaka finom bőrét, ami újabb nyögéseket csal ki belőle. Kezem ezalatt áttéved mellkasára és egyik mellbimbóját kezdi óvatosan simogatni, majd két ujjam közé csippentem, és dörzsölgetni kezdem, míg kemény nem lesz, mint a kő. Ő pedig átkarol, hajamba túr és igyekszik egy csókot kierőszakolni, amit meg is kap. Apró, puha ujjai tarkómat és nyakamat masszírozzák, ingerlik, amitől muszáj belenyögnöm a csókba. Ez a gyerek valóban nem semmi, páratlan jószág, hiszen egy érintéssel eléri az, ami az eddigi ágybetétjeimnek fél órába telt. Érzem, ahogy ennyicske érintéstől kezdek odalenn keményedni. Ideje lesz sietnem, mert még a végén szégyenszemre egy kis simogatástól fogok elmenni. Másik mellbimbóját és megkeményítem, majd elszakadva ajkaitól, ismét nyakát veszem célba, mialatt ő a hátamat simogatja, amíg elér. Én pedig kezemmel végigsimítok kemény, rugalmas hasfalán és hamarosan köldökénél körözök és nemsokára csípőjét simogatom gyengéd mozdulatokkal. Összerázkódik az érintésre és már tárja is szét lábait, engedelmes kiskutya módjára. Felülök, ő pedig értetlenül néz rám. Főleg, amikor felhúzom magam elé ülve.
De nem sok ideje marad meglepődni, mert kezét máris félmerev farkamra teszem. Meglepődik a méretén. Hát igen, nem vagyok kispályás, de engedelmesen masszírozgatni kezdi, miközben magamhoz húzom és nyögdécselve finom ujjainak érintésétől jelzem neki, hogy emelje fel a hátsóját. Meglepi, de engedelmeskedik. Végigsimítok hátán, majd oldalán és combjain, mikbe beleremeg és apró sóhajok távoznak szájából. Én pedig lassan hátranyúlok és elkezdem őt előkészíteni. Bejárata tág, tehát mielőtt megkaptam, nem sokkal előtte még használták. Érzem, hogy már szűkül vissza, így két ujjamat beledugva kezdem kissé tágítani, hogy nekem is megfeleljen. Nyöszörög. Szabad kezemet elveszem farkamról. Már elég kemény, úgy áll, mint a vitorlarúd, mérete vetekszik egy ló szerszámával.
- Fordulj meg, Neko! - parancsolom, mire engedelmesen megfordul. - És tedd hátra a kezed.
Hasra döntöm, de feneke az égnek áll. Kezeit hátranyújtja, én pedig előveszek egy selyemzsinórt és megkötöm őket. Nem akarok felesleges mozgást. Ez az egyik perverzióm. A zsinór egyik végét Neko nyakörvéhez kötöm, a másikkal összekötöm kezeit, de csak annyira, hogy ne legyen neki túl kényelmetlen. Fejét lehajtja, ahogy a jó háziállat teszi. Aztán előveszek egy óvszert, és felhúzom. Majd Neko hátát simogatva, lábait pontosan a megfelelő helyzetbe téve és széthúzva, belehatolok. Apró kiáltást hallok, de tényleg aprót, ahogy farkam benyomakodik a hátsó bejáraton, harcra készen, hogy birtokba vegye az őt megillető helyet. Neko fejét lenyomom az egyik kezemmel, a másikkal végigsimítok gerince vonalán, mire bepucsít. Ez kell nekem. Ütemesen mozogni kezdek benne, tövig benne vagyok és hamarosan már csak jóleső nyögéseket hallok felőle. Én is nyögök. Jólesik benne lenni, csodálatos érzés. Se nem szűk, se nem túl tág. Pont megfelelő az én harci ménemnek. Végül ülő helyzetbe rántom és most ő mozog az ölemben, ritmusosan. Talán érzi, hogy nem akarok korán elmenni. Átölelem és egyik kezem mellkasán és oldalán jár le-fel, másik kezem pedig már félmerev péniszét veszi célba, gyengéden végigcirógatva a nem éppen apró jószágot, mire kiscicám felnyög az élvezettől. Ezért előkapok egy másik zsinórt is, és elkötöm hímtagját, hogy ne tudjon elmenni. A jószág nem mehet addig, míg nem engedem. Tovább simogatom péniszét, sóhajokat, nyögéseket váltva ki belőle. Gyorsabb vágtára ösztönzöm, mialatt simogató kezem megfogja álla alatt a fejét és hátrafordítva megcsókolom.
- Hogy tetszik, Neko? - kérdem tőle, miután elválnak ajkaink.
- Jó érzés benned lenni, cicuskám - suttogom mosolyogva. - De elmenni nem fogsz addig, míg én nem engedem.
- Igen... gazdám - bólint révetegen.
Gyorsan mozog, ahogy kezem farkán siklik fel-le. Azt hiszem, el akar menni, de a zsinór megakadályozza ebben. Végül én is érzem, hogy már el fogok menni és hatalmas nyögéssel élvezek el benne. De ő még kielégítetlen, így leveszem a zsinórt a farkáról és kihúzódok belőle. Elengedem farkát és jelzek neki, elégítse ki magát, amit meg is tesz és nem sokkal később forró magja az ágyneműn landol, ő pedig elnyúlik az ágyon. Kifáradt és kimerült, ahogy én is. De én jobban bírom. Leveszem az óvszert és a futon mellé hajítom, majd Neko mellé heveredem. Megsimogatom izzadt arcát.
- Jó voltál, Neko - mondom és megcsókolom a homlokát. - Most már elárulhatod az igazi neved. Megszolgáltad, hogy elmondhasd.
- Shun... suke... - suttogja fáradtan.
- Szép név - bólintok és magamhoz ölelem a fiút. - Shunsuke.
- Túlságosan engedelmes vagy – hasítanak végig testemen szavai. Túl… engedelmes?
- De hát nem az a cél? – most nagyon meglepett.
- A cél, hogy engedelmes légy, de ez már azért túlzás. – rosszallóan rázza fejét -Ha nem szólok hozzád, nem beszélsz, ha nem mondom mit csinálj, csak ülsz. Olyan vagy, mint egy báb. – erre tanítottak… nem szegülhettem ellen, különben megkínoztak, egy idő után rájöttem, hogy ha egy kutya nem engedelmes, kivégzik.
- Sajnálom – hajtom le fejem.
- Változtatunk ezen, holnaptól kezdve tanítani foglak. Látom, úszni tudsz. Másra is oktattak? Tudsz írni, olvasni, esetleg mást? – kérdi.
- Nem – hajtom le fejem zavartan - Sajnálom... Gazdám. – ez olyan kellemetlen.
- Semmi gond – vonja magára figyelmem - Nem a te hibád. Szeretném, ha művelt lennél, hogy megjelenhessek veled. Holnap este fogadásra megyünk. Részben ezért vettem neked ruhákat. Holnap megtanítalak, hogyan kell viselkedned. – válaszolja, esetleg boldogan, félek megvizsgálni arcát, így csak a válla melletti tuját vizsgálgatom.
Végül bólintok.
- Igenis.
~§~
Visszamegyünk a házba, megszárítkozunk végül alvás. Gazdám mellé fekszem de bizonytalan vagyok, nem tudom hogy engedi-e a közeledésem így csak fekszem mellette.
Magához húz, ujjai hajamba túrnak, már is jobb. Hamar elnyom az álom.
~§~
Gazdám elég hamar ébreszt, kicsit túlzottan is hamar, még fáradt vagyok, és közel állok hozzá, hogy kettősen lássak.
Edzünk egy jót, ami felfrissít majd egész délelőtt kikupálás. Könnyen megjegyzem ezeket így semmit, sem kell kétszer elmondania.
Este hét után:
- Indulunk! Gyere Neko! – szólít gazdám.
- Igenis, gazdám! – megyek utána.
Kicsit ideges vagyok, de pár nyukató szó és rendben is vagyok, valamennyire.
~§~
Megérkezünk a hotelba, mindenki minket figyel, úgy értve, hogy sokan bámulnak, mintha még nem láttak volna embert.
Ennyi ember közt még sohasem voltam, nagyon nyomasztó. Már megszoktam, hogy néznek de, ezt már kicsit túlzásnak tartom.
Gazdám int, hogy mehetünk így elfoglaljuk a helyünket.
Sok emberrel leáll társalogni, amit sajnos nekem is követni kell. A velem, beszélőkkel udvarias vagyok de nem feszült, mintha gondtalanul venném az akadályokat de, ha nem tanítottak volna meg rá, hogy mit csináljak az egyetlen partnerem a függöny vagy az asztal alatti padlózat lenne.
Kérdeznek néhányat, de tudom én mire, hogyan válaszoljak, vagy ha nincs ínyemre, mondjam hogy magánügy, vagy ne mondjak semmi zavarót gazdámról. Nem vagyok én ám olyan ostoba, ami meglepő számomra.
A háttérben kellemes muzsika szól. A színpadra feláll egy szó szerint vénember, elmond valami szöveget, aminek a felét sem értem, csak értetlenül pislogok rá.
Bejelent egy keringő számot. Gazdám felkér egy csinos hölgyet, szemei egy pillanatra találkoznak az enyémekkel. Értem én ám a célzást. Felkérek egy számomra szimpatikus lányt keringőzni.
Gazdám kicsit furcsállotta, hogy tudok keringőzni, de egyik perverz gazdám nagyon szeretett velem keringőzni így ez profin megy.
Nem tudom hány számot táncoltam végig de, már elegem lett így leléptem egy „szomjas vagyok” kifogással.
Gazdám egy asztal mellett áll néhány másik ember társaságában, int, hogy menjek oda.
Egy fárasztó trécselés, unalmas, de persze ezt próbálom nem kimutatni.
A rendezvény vége felé távozunk.
Ledobom magam a kocsiban és hangosan sóhajtok egyet.
- Kifáradtál mi? – néz rám kicsit gúnyosan.
- Kicsit… - mondom beletörődően. Nem figyelek így szemeim lecsukódnak és elalszom.
~§~
Már nem a kocsiban ébredek, hanem gazdám oldalán az ágyban. A nap sugarai már enyhén átszűrődnek a sötétítőkön.
Gazdám mélyen alszik, biztosan ő is kifáradt, de é már képtelen vagyok aludni, szinte lehetetlen.
Biztos vagyok benne, ha jobban megmoccanok, akkor felébred, nem akarom felkelteni, szeretném, ha tovább aludna de túl szemfüles.
Kicsit mocorgok, hogy kimászhassak karja alól de, nem nagyon megy.
Szerintem már tíz perce próbálok kikászálódni az ágyból, ami végül sikeres, azzal hogy nem veszem észre, hogy vége az ágynak így leesek.
Felvakarom magam a földről és kikukucskálok az ágy mögül, hogy felébresztettem-e.
Felkönyökölve vigyorog az ágyon. Rajtam nevet. Már ébren volt!? Kész bohóc vagyok.
- Ez nem nagyon megy neked – jegyzi meg. Nah rájöttem.
- Sajnálom, hogy felébresztettelek – dadogom. Vállat von.
- Mit akartál? – kérdi.
- Unatkozom, nem tudok aludni. – mondom. Elmosolyodik, mutató ujjával maga felé kezd hívogatni. Felmászom az ágyra, négykézláb odamászom.
Felül, ajkait az enyémekre tapasztja. Egyik keze végigsimít a hátamon, majd megállapodik a tarkómon. Az érzésre halkan felnyögök, nyelve azonnal utat tör a számba.
Szevedélyesen viszonzom csókját.
Hátamra dönt az ágyban. Egyik kezével megtámaszkodik a fejem mellett másik kezével pedig felfedező útra indul testemen.
Vacsora után fürödni megyek, addig Nekot a szobában hagyom. Kényelmesen elnyúlok a kádban, és próbálok ellazulni. Érdekes kölyök, de valahogy túlontúl engedelmes. Ha nem szólok neki, nem mozdul, ha nem kérdezem nem beszél. Mint egy báb, vagy egy robot. Ijesztő. Szeretem, ha valaki engedelmes, de talán ez már kissé túlzás. És még megvédeni sem tudja magát. Ezzel kezdenem kell valamit, mert ha ne adj isten magára kell hagynom egy időre, még a végén meghal nekem, mire megjövök. Azt pedig nem akarom. Muszáj kitanítanom, hogy legalább megvédje magát, ha nem vagyok vele. Meg nem ártana pár dolgot a fejébe verni azon kívül sem.
Jó egy órával később mászom ki a kádból, immár tudva, mit is tegyek. Derekam köré tekerek egy törülközőt, egy másikkal a hajamat szárogatom, ahogy belépek a szobába. Neko az ablaknál ül és a kertet nézi, de amint megérzi, hogy beléptem, felém fordul és lehajtja a fejét.
- Mindjárt készen vagyunk és ideje megtanulnod néhány fogást. – mondom neki
- Igen gazdám. – biccenti meg a fejét. Az a fránya túlzott engedelmesség.
~*~
Kimegyünk a kert egy elzárt részébe. A nap még süt, hiszen fiatal az este. Körülöttünk testőrök strázsálnak, mindenre ügyelve. Támadópozíciót veszek fel és látom, hogy Neko utánoz. Egész jó a beállása. Ez igen.
Mutatok pár védekező pozíciót, majd támadást is, hogy ha esetleg szüksége lenne rá. Jó egy órát edzünk csak, de ő már liheg. Úgy tűnik, nem szokta meg az ilyesfajta mozgást.
Ahogy kicsit elgondolkodik, azonnal támadok. Ügyesen kitér előle és egy hátrabogit csinál. Majd megismétli még kétszer. Én csak nézek. A teste hajlékony és izmos, így könnyen mozog. Tehát nem teljesen reménytelen eset. Ennek nagyon örülök, mert talán így könnyebb lesz vele. Természetesen fél pillanat alatt rendezem arcvonásaimat. Mégsem mutathatom ki, hogy meglepett. Az ilyesmit én nem engedhetem meg magamnak.
- Jól van Neko mára vége. – mondom vállamra dobva a törülközőmet. Feláll és várakozástelien néz rám.- Gyere! – utasítom, mire jó állatka módjára követ a hálószobába.
Felveszek egy fürdőnadrágot és neki is adok egyet. Ideje úszni egyet. Sose hagynám ki az esti úszást. Kissé meglepődik. Hamarosan már a sokadik hosszt úszom, mialatt Neko még mindig a medence szélén üldögél. Ha nem szólok neki be sem jön a butája? Bár, butának nem buta, csak keveset tud. Megállok a hossz végén, kisimítom szememből a hajamat és a fiúra nézek. Zavartan kapja el pillantását, tehát egész eddig engem stírölt. Aztán újra rám pillant és tekintetünk találkozik. Igazán szép szemei vannak.
- Neko! – szólítom meg, mire felém kapja a fejét. – Nem fürdesz? – kérdem.
Beugrik és hatalmas karcsapásokkal odaúszik hozzám. Tehát legalább úszni megtanították. Egy jó pont a volt gazdáinak, bárkik legyenek is azok. Ahogy odaér, látom, hogy az arca tanácstalan és kissé mintha el is vörösödött volna.
- Gazdám… - szólal meg lehajtott fejjel. Meglep, hiszen eddig önmagától nem szólalt meg.
- Igen Neko? - nézek rá türelmesen.
- V… van valami zavaró b… bennem? – dadog és látom, hogy fél. – Mármint olyan dolog, ami zavar téged? – félénken emeli rám a tekintetét.
Elgondolkozom. Vajon megmondjam neki? Azt hiszem, így tisztességes.
- Túlságosan engedelmes vagy - válaszolom végül.
- De hát nem az a cél? - a szemei tele vannak döbbenettel és kíváncsisággal.
- A cél, hogy engedelmes légy, de ez már azért túlzás - rázom a fejem. - Ha nem szólok hozzád, nem beszélsz, ha nem mondom mit csinálj, csak ülsz. Olyan vagy, mint egy báb.
- Sajnálom - hajtja le zavartan a fejét.
- Változtatunk ezen - mondom. - Holnaptól kezdve tanítani foglak. Látom, úszni tudsz. Másra is oktattak? Tudsz írni, olvasni, esetleg mást?
- Nem - rázza a fejét. - Sajnálom... gazdám.
- Semmi gond - emelem fel a kezem. - Nem a te hibád. Szeretném ha művelt lennél, hogy megjelenhessek veled. Holnap este fogadásra megyünk. Részben ezért vettem neked ruhákat. Holnap megtanítalak, hogyan kell viselkedned.
- Igenis - bólint.
Akaratlanul is elmosolyodom. Olyan aranyos. Ha kikupálom, elsőrangú szerető és kísérő lesz belőle, akivel meg fogok tudni jelenni.
~*~
Későn megyünk vissza a hálóba. Látom, hogy Neko holtfáradt, így ma este szabadon hagyom, nem hancúrozok a cicussal, pedig lenne kedvem hozzá, ami azt illeti. Megszárítkozunk, majd levetkőzöm és lefekszem. Neko mellém gömbölyödik, de nem mer hozzám bújni, így nekem kell magamhoz húznom és átölelnem. Kicsit ideges, de amikor beletúrok a hajába, mintha megnyugodna. Talán érzi, hogy nem bántom? Pedig híres vagyok a szadizmusomról, őt mégis képtelen lennék megütni. Olyan védtelen és túl szép ahhoz, hogy kárt tegyek benne. Hamarosan már csak lassú, egyenletes szuszogását hallom. Ismét mosolygok. Talán találtam valakit, aki mellett végre nem leszek magányos? Kötve hiszem, de kerül, amibe kerül, kiművelem a fiút.
Reggel korán ébresztem és kimegyünk edzeni. Sokkal ügyesebb, mint tegnap, bár elég sokszor eltalálom. Viszont néhány ütésem és rúgásom elől egész szépen ki tud térni. Büszke vagyok rá. Délelőtt oktatom, hogyan viselkedjen a partin, hogyan beszéljen, hogyan mozogjon és hogyan üdvözölje az ismerőseimet. Igen tanulékony jószág, hamar megjegyez mindent. Tudom, hogy nem érti, mire jó ez neki, de nem is kell tudnia. Elég, ha én tudom és nem kötöm az orrára.
- Indulunk! - szólok neki este hét után. - Gyere Neko!
- Igenis, gazdám! - jön utánam.
Elegáns fehér inget visel, hozzá szürke nadrágot és zakót. Nagyon csinos, elegáns, de visszafogott. Jómagam sötétkék zakóban és nadrágban vagyok, hozzá vajszínű ing és hozzávaló nyakkendő. Hát igen, adjuk meg a módját. Látom, hogy ideges, de megnyugtatom, hogy nem lesz baj, csak tartsa be azokat a dolgokat, amiket mondtam.
~*~
Pontosan fél nyolckor érkezünk meg a fogadásra, egy elegáns ötcsillagos hotelbe. Ahogy belépünk, minden szem ránk szegeződik, és észreveszem, hogy Nekot is sokan megnézik. Ő azonban reszket, mint aki nem szokott hozzá, hogy ennyien és ennyi ideig bámulják. Intek neki és elindulunk befelé. Ő olyan szorosan jön a nyomomban, mint egy kiskutya. Fél. Talán az emberektől? Lehet hogy sosem vitték sehová? Meglehet, elvégre nem az volt a dolga. De ez most gyökeresen megváltozott.
- Vedd el! – nyújtja magasra szalagomat. Így nem tudom elérni! - Gyerünk, ugorj kis szöcske! – nevet hangosan.
- Hagyjátok békén! – hallom meg gazdám nyugodt hangját. Mindenki rá figyel.
- Mi van tata, talán csak nem a fiúd? – elvigyorodnak mind a hárman. Nem tetszik ez nekem.
- És mi van, ha igen? Meg fogtok verni, fiúcskák? – mondja gúnyosan.
- Rohadt geci! – támad neki az egyik. Aggódom… esetleg…
Kivégi az ütést és gyomorszájon vágja.
Mindenkit lever csengőm, meg a lábához gurul. Nagyon megijedtem. Nem szoktak engem megtámadni!
Felveszi a kis csengőmet, majd visszaköti nyakamra és megborzolja hajam. Enyhén elpirulok érintésére. Szorosan követem egészen a kocsiig.
Mikor visszaértünk a szobájába mentünk. Letérdeltem elé és vártam mondandóját.
- Fiú! – szól hozzám, kíváncsian emelem fel fejem. - Miért nem védted meg magad? Válaszolj! – azt hittem nyilvánvaló.
- Nem tudtam - mondja halkan. - Nem tudom, hogy kell. – mondom zavartan.
- Sosem tanultál önvédelmet? - nem is lett volna rá okom…
- Soha – rázom mag a fejem.
- Akkor ideje lesz megtanulnod – feláll - azzal a csengővel úgy nézel ki, mint egy macska. Nekonak foglak hívni, amíg nem tudom a neved. Mégsem hívhatlak kölyöknek, meg fiúnak. Gyere! Vacsorázunk.
- Igen, gazdám – állok fel és megyek utána.
Az étkezőbe megyünk, és ahogy a terítéket elnézem nem együtt fogunk vacsorázni. Egy nő mögötte egy férfi jönnek be az étkezőbe. Mindenki illedelmesen köszön kivéve gazdám, mert ő csak egy halványat biccent, halkan odamondja hogy legyek én is illedelmes. Bár nálam ez alap.
- Aniki! – szólal meg a férfi. - Új állatka? – ez gondolom én, vagyok.
- Igen, nii-chan – chan…
Valószínű az anyjuk némán fürkészget miközben zavartan, eszegetem a levest kanálról kanálra. Nem szeretem, ha ilyen helyzetekben engem néznek de, ez ellen nem tehetek semmit sajnos.
~§~
Gazdám elment zuhanyozni addig én csak nézek ki az ablakon. Unatkozom… A kinyitott ablakon keresztül nézem a hatalmas kertet. Ha nem lenne olyan hatalmasan nagy a ház, akkor én el is tévednék a domináns kertben.
Az ajtó nyitódik és gazdám haján és derekán egy-egy törülközővel, belép a szobába. Kicsit zavartan pillantok végig izmos mellkasán majd kipirult arccal, elkapom fejem róla. Halk kuncogást hallok felőle.
- Mindjárt készen vagyunk és ideje megtanulnod néhány fogást. – mondja tök természetesen.
- Igen gazdám. – biccentem meg a fejem.
~§~
A kert egy elzárt napos részén vagyunk körülöttünk a fáknak támaszkodva néhány testőr. Szemben áll velem kihúzott testtel. Én csak másolom tetteit.
Mutat néhány védekező pozíciót, ha megtámadnának majd az elhárítás és a gyors visszatámadás. Nagyon elfáradtam de lihegésemen kívül nem nagyon hiszem, hogy látszana rajtam. Micsoda izomlázam lesz másnap…
Kicsit elgondolkozom mire nekem, támad egyik öklével. A hirtelen támadástól megijedek, így azonnal egy hátrabognit (hátra híd abból lendülettel kézenállásba majd guggolásba és felállás úgy 3-4s-es gyakorlat, akiknek jól megy) csinálok. Ezt megismétlem úgy háromszor, hogy biztosan ne kapjak egy öklöst. Elég hajlékony vagyok.
Egy pillanatra megdöbbent gazdám de azonnal rendezte vonásait. Mindig is figyeltem az apróságokra.
- Jól van neko mára vége. – mondja és vállára dobja törülközőjét. A terpeszből felállok és várom következő utasítását.
- Gyere! – utasít. Jó állatka módjára követem a hálószobáig. A kezembe nyom egy fürdőnadrágot és ő is felvesz egyet, majd lemegyünk a medencéhez. Leülök a medence szélére és nézem a vízben a tükörképem. Ez az arc amit látok másoknak szép de én csak undorodom tőle amit csinálok és ami lettem, igazából nekem nincs is más személyiségem, régen kiölték belőlem még az apró szikráját is, nem szeretek senkit, undorodom magamtól, ezt nem fogom sokáig bírni, össze fog roppannia lelkem és öngyilkos leszek vagy rosszabb már ha lehet ennél rosszabb mint hogy öngyilkos lesz az ember. Kíváncsi vagyok hogy lesz-e olyan ember, gazdám, akit tényleg megszeretek.
Felemelem fejem és nézem, ahogy gazdám ússza a hosszokat. Milyen szépen csillog a víz a bőrén, és ahogy haja körbekeretezi testének egy részét, nem bírom levenni róla a tekintetem. A végén megáll, ujjaival félresimítja haját majd rám, néz, zavartan kapom el tekintetem. Mindig zavarba jövök, ha sokáig nézem majd tekintetünk, találkozik, egészen… talán… megkedvelte, de nem vagyok benne biztos, hogy jól érzem-e vagy csak bemesélem-e magamnak hogy kíméljem idegeim.
- Neko! – szólít, fejemet felé kapom – nem fürdesz? – kérdi.
Megint megnézem tükörképem a vízben majd pont, oda ugrok fejest ahol arcképem, látom. Gyorsan odaúszok gazdámhoz. Szinte teljesen tőle függök, lehet hogy ez zavaró számára…
- Gazdám… - szólítom, meg lehajtotta fejjel. Szemem sarkából látom a kíváncsiságot tekintetében. Hát igen… nem szokásom beszélgetést kezdeményezni…
- Igen Neko?
- V… van valami zavaró b… bennem? – kérdem dadogva – mármint olyan dolog, ami zavar téged? – félénken nézek rá. Gondolkozó tekintetével végig engem néz majd beszédre nyitja száját.
A nyakörv még mindig rajta van, de a rajta levő kis rózsaszín szalagocskát csak most veszem észre. Igazán buzis, de nem szólok semmit. Valószínüleg ez az egyetlen kincse. Leszedi a kis szalagot a nyakörvről és érzékien végignyalint rajta majd ráköti még lankató férfiassága tövére. Tudja, mit csinál. Nem szólok közbe, de ez a bemutató egészen egyedi. Tud a kölyök. Kéjesen rám néz, mintha várna valamit, de én igyekszem semmit sem mutatni, holott felkeltette az érdeklődésem ez a fura, nem mindennapi kezdés. Térde áll és úgy látom, neki is beindult a fantáziája, ahogy az enyém is, mert farka immár hasához simul, így teljes hosszában gyönyörködhetek benne. Igazán izgató, szívesen hozzáérnék, de türtőztetem magam. Majd este.
Középső ujját a szájába veszi, majd halkan kiált egyet. Karmazsinvörös vércsepp indul el a mellkasán, egy pedig farkára esik. Szememmel mohón követem a vércseppet. Csak nem mazochista a fiú? Mik nem derülnek itt ki.
A vérzés abbamarad, majd megnedvesíti ujját és közelebb jön, majd oldalt fordul és ismét térden ál, de jól látok mindent. Látom, ahogy nyálas ujját ánuszához emeli és kezdek enyhén izgalomba jönni. Bejáratát megnedvesíti, majd lassan magába helyezi ujját, apró nyögéseket hallatva közben. Igazán érzéki és szívesen nézném még, de attól félek, a végén rávetném magam. Még el is pirul a nagy buzgalomban. Sosem láttam eddig nála jobbat.
De minden móka végetér egyszer. Tapsolok, mire kihúzza újját ánuszából és felém fordulva letérdel, fejét lehajtja. Várja az utasításomat, vagy inkább bírálatomat.
- Rendben, ez ügyes volt de itt abba hagyhatod – mondom elismerően, mire felnéz rám. Szemében enyhe kiváncsiságot vélek felfedezni, de lehet, hogy csak képzelődöm.
Kezemet nyújtom, és felhúzom, pont annyira, hogy fejünk egymagasságban legyen. Ajkaink közel vannak egymáshoz, de nem csókolom meg. Az túl bennsőséges lenne, és még nem érdemli meg ezt az intimitást. Csak enyhén és lágyan végigcirógatom ajkaimmal ajkait, majd elengedem.
Később adok neki pár ruhát, hogy vegye fel. Egész jól áll neki az ing és a nadrág. De a nyakörv marad. Érzékeltetnem kell vele, én vagyok a gazda.
- Indulunk! - mondom határozottan - Gyere!
Követ, mint egy kiskutya. Igazán engedelmes jószág. Talán túlságosan engedelmes is.
***
Vásárolni megyünk, mégpedig a Ginzára, a luxusnegyedbe. Itt csak az tud költeni, akinek tényleg van pénze. Természetesen testőreim gondoskodnak róla, hogy senki sem jöhessen a közelünkbe. Még a boltokat is kiürítik, ahová betérünk. Elsőnek egy ékszerboltot keresünk fel.
- Válassz, amit szeretnél - mondom neki, mire körbenéz és felmutat egy kis aranycsengőt.
- Ezt kérem, gazdám - mondja halkan.
Megveszem neki, mire nyomban felköti a kis szalagjára. Csak bámulom. Úgy néz ki vele, mint egy kiscica. A kiscicáknak akasztanak csengőt meg szalagot a nyakába. Meg a bárányoknak. Akaratlanul is ez jut eszembe, de hamar túlteszem magam rajta és továbbmegyünk egy ruhaboltba. Veszek neki öltönyöket, selyemingeket, nadrágokat. Tudom, hogy nem tudja, miért, de ha el akarom majd vinni valahová, elegánsan kell kinéznie.
Vásárolgatok pár dolgot magamnak is, főleg nyakkendőket, hiszen kifogytam belőlük, meg úgysem árt pár tartalék.
- Kölyök! - szólok hátra, de nem jön válasz.
Hátranézek, és döbbenten állapítom meg, újdonsült állatkámnak nyoma veszett. De hát pár perce még mögettem volt. Testőreim körülöttem. Utasítok kettőt, hogy kutassák fel a fiút. Jómagam visszamegyek oda, ahol legutoljára láttam. Hirtelen meg is pillantom. Ott áll pár idősebb és erősebb srác gyűrűjében. Nem mozdul, mint aki nem mer, vagy nem kapott rá engedélyt.
- Hé, ne kéresd magad, szépségem! - mondja az egyik és felemeli a fiú állát. - Gyere csak, kicsikém.
- Ez meg mi? - kérdi a másik, és letépi a kis aranycsengőt.
- Vedd el! - nyújtja magasra a kezét a fiú, így a kölyök nem éri el az áhított kincset - Gyerünk, ugorj kis szöcske! - röhög hangosan.
- Hagyjátok békén! - szólok rájuk nyugodt, de határozott hangon, mire abbahagyják ténykedésüket, és rám néznek.
Jól megnézem őket. Talán még húsz évesek sincsenek, tehát fiatalabbak, mint hittem. Alacsonyabbak nálam, de elég izmosak. Viszont még gyerekek. Szórakoznak. De egyáltalán nem tetszik, hogy pont az én tulajdonommal teszik ezt. Közelebb lépnek hozzám, otthagyva a jószágomat. Fenyegetően vesznek körül. Na, majd megtanulják a leckét.
- Mi van tata, talán csak nem a fiúd? - röhög a képembe az egyik, mire a másik kettő is elvigyorodik.
- És mi van, ha igen? Meg fogtok verni, fiúcskák? - mosolyodom el.
- Rohadt geci! - üt felém az egyik.
Elkapom a karját és gyomron rúgom, mire nyöszörögve esik a földre. A másik kettő is nekem támad. Az egyiket lágyékon rúgom, a másikat fejbevágom, mire eldől. A kis csengő kiesik a kezéből és a lábamnak gurul.
Felveszem és odalépek a kölyökhöz. Reszket félelmében. Tisztában vagyok vele, hogy nem lett volna képes megvédeni saját magát. Visszakötöm a kis csengőt a szalagra és megborzolom a fiú haját. Aztán intek neki, hogy indulunk. Szorosan mögöttem jön, ezúttal nem marad le. Túlságosan is meg van ijedve ahhoz, hogy elkóricáljon, vagy nézelődjön. Talán most először sajnálom meg. Ezek szerint eddigi gazdái nem tanították meg semmire a szexen kívül. Lehet, ideje lenne megtanítanom az önvédelemre.
***
Hazaérünk és még vacsora előtt beszélni akarok vele. A szobámba megyünk. Szokás szerint leül velem szemben, természetesen lehajtott fejjel, mint egy jókisfiúhoz illik. Én a futonon ülök, miután átvedlettem egy kényelmes háziköntösbe. Hosszasan nézem. Ez a kölyök valószínűleg mindig mindenben engedelmes volt, lett légyen szó bármiről is. Tehát az én utasításaimat is végre fogja hajtani, szó nélkül.
- Fiú! - szólok hozzá, mire kiváncsian emeli fel a fejét - Miért nem védted meg magad? Válaszolj!
- Nem tudtam - mondja halkan. - Nem tudom, hogy kell.
- Sosem tanultál önvédelmet? - kérdem kiváncsian. Muszáj tudnom.
- Soha - rázza a fejét. A kis csengő halkan csilingel.
- Akkor ideje lesz megtanulnod - döntöm el, majd felállok. - Azzal a csengővel úgy nézel ki, mint egy macska. Nekonak foglak hívni, amíg nem tudom a neved. Mégsem hívhatlak kölyöknek, meg fiúnak. Gyere! Vacsorázunk.
- Igen, gazdám - áll fel engedelmesen és jön utánam.
Az étkezőbe vezetem. Ahogy a terítékekből nézem, anyám és a bátyám is velünk étkeznek. És valóban, alig foglalok helyet, elegáns nő jelenik meg az étkezőben, mögötte egy férfi. Meghajolnak, míg én csak biccentek és utasítom Nekot, legyen tisztelttel anyám és bátyám iránt.
- Aniki! - szólal meg a bátyám. Hiába ő az idősebb, mint oyabunként, engem illet az aniki megszólítás - Új állatka?
- Igen, nii-chan - válaszolok.
Szándékosan hívom "chan"-nak, ezzel is jelezve, hol áll a rangsorban. Anyám némán fürkészi új szerzeményemet, aki, miután felszolgálják a vacsorát, utasításomra enni kezd. Úgy veszem észre, az étel megfelel az ízlésének. Ezt örömmel nyugtázom, mert nem lenne kedvem külön az ő kedvére főzetni. Anyám tekintetéből kiolvasom, nem nagyon tetszik neki a dolog, de nem szólhat bele. Bár, mint az előző oyabun özvegye, nagy hatalma van, az enyémet mégsem kérdőjelezheti meg.
Amikor felkelek egy idegen helyen, vagyok. Nem tudom, hogy kerültem ide de, nem is nagyon érdekel. Kimászom az ágyból, és szalonképessé varázsolom magam. A szobámat elhagyva elindulok a zajok irányába, míg meg nem találom a ház tulajdonosát.
- Áh remek Shunsuke! – kiált fel örömében, mikor meglát. Kifejezéstelen arccal sétálok mellé és leülök ölébe.
- Nem Shunsuke, sajnos nem és vagyok a gazdád. – nekem mindegy. Kérdőn pillantok rá majd hosszadalmasan, kifejti elrablásom, és hogy miért is hozott ide. Nem érdekelnek a kicsinyes gondjai, csak mutassa meg ki lesz a gazdám utána a többit úgy is, tudom, amint meglátom az illetőt.
~§~
Egy szép kastély nappalija előtt várok, míg nem szólnak nekem. Egy halk csettintés majd az ajtók nyílnak és az őrök bevisznek a terembe. Egy idegen férfi tekintete szinte lyukat éget bőrömbe de, már megszoktam a sóvár tekinteteket, de ez az ember remekül leplezi az érzelmeit, szimpatikus.
- Tetszik önnek? – szólal meg félve az elrablóm.
- Kifogástalan minőség. Remélem, az ágyban is jó. – mondja valószínűleg a gazdám, míg tetőtől talpig még egyszer végigfuttatja rajtam íriszeit.
- Kiváló. Már sok gazdát szolgált és sok mindent tud - bólint a férfi.
- És hogy került magához? – kérdi hírtelen gazdám. - Ez a jószág túl értékes ahhoz, hogy egy magafajta meg tudná fizetni. – megint csak egy állatka vagyok. Ezek az emberek már szinte teljesen kipusztították a lelkem. De első a gazda.
- Mondhatjuk úgy, hogy ajándék volt – na jah… - És őt szeretném felajánlani a pénzért cserébe. – tegyen, amit akar az én életem, már mit sem számít.
- Tehát természetbeni juttatás mi? – kérdi, majd ismét végigfuttatja rajtam tekintetét.
- Rendben – bólint egyet - Hány éves a fiú?
- Pontosan húsz – böki rá azonnal, - A neve...
- Nem vagyok rá kíváncsi – vág közbe - Majd ha megszolgálta magát, talán megkérdem a nevét és talán meg is jegyzem. Most ha megbocsát, dolgom van. – közli burkoltan, hogy elmehet én, meg itt maradtam…
~§~
Követem szóbájába majd az ajtóban megállva nézem, ahogyan a futonhoz sétál majd gyorsan, körbenézek. Szép hely, nagyon kellemes és pihentető. Amint körbenéztem, szemeimet ismét rá emeltem. Kezével int, hogy menjek hozzá én, pedig szó nélkül szót fogadok. Letérdelek elé lehajtott fejjel, és csendben várok.
- Egyenlőre nem akarom tudni a neved – mondja határozottan - Túl sok állatkám volt már, és túl sok fáradtságba telne újabb nevet megjegyezni. Viseld jól magad, különben megjárod. Értetted, fiú?
- Igen, gazdám – válaszolok illedelmesen és egy aprót biccentek fejemmel.
- A házban járkálhatsz, de a házat nem hagyhatod el! A kertbe sem mehetsz ki! Enni és aludni velem fogsz! És még valami. Nem viselhetsz ruhát a jelenlétemben! Értve vagyok?
- Igen, gazdám. – a parancs az parancs, nem szegülök szembe.
- Akkor most szórakoztass! – mondja határozottan - Unatkozom, fiú. Ha elég jó leszel, megjutalmazlak.
- Igenis, gazdám – engedelmesen széttárom a lábaimat és kezdődhet is a munkám.
~§~
Nyakörvem még mindig nyakamon van. Ez a nyakörv általában rajtam szokott lenni, amire egyetlen kincsemet egy kis rózsaszín szalagot kötöttem. Leszedem a kis szalagot a nyakörvről és végignyalintok rajta majd még lankadó férfiasságom tövére, kötöm egy masnival. Kéjes és ködös szemeimmel ránézek. Egyenlőre csak néz, nem tudom leolvasni gondolatait de, talán enyhe kíváncsiságot vélek felfedezni. Hát jó… Folytatom tevékenységemet, és térdre állok. Fantáziám teljesen beindult így szerszámom már hűségesen simul hasamhoz. Középső ujjamat számba veszem majd egy apró éles fájdalomra akarattal kéjesen, felnyögök. Vérem végigcsorog ujjamon majd egy csepp péniszemre hullik, és úgy folytatja útját, míg a földre nem cseppen. Még egy karmazsincsepp mellkasomra esik és végigcsorog kockás hasamon. Szemével végig a cseppeket követte majd ismét szemeimbe, néz. De én itt nem hagyom abba.
Sebemet megszívom, hogy abbamaradjon a vérzés, amint kész a művelet még egy ujjamat számba veszem és benedvesítem. Kicsit közelebb megyek hozzá négykézláb végig őt figyelve. Oldalt fordulok neki, hogy mindent lásson majd benedvesített ujjaimat ánuszomhoz emelem. Bejáratomat benedvesítem apró nyögések társaságában. Érzem, hogy enyhén el vagyok pirulva de, ez is csak annak a jele, hogy milyen érzéki tudok lenni. Egyik ujjamat magamba csúsztatom, kéjesen felnyögök majd pár taps hallatára, felfigyelek és befejezem tevékenységemet így bokáimra ülve lehajtott fejjel, várok.
- Rendben, ez ügyes volt de itt abba hagyhatod. – felnézek rá és kezét nyújtva, felránt magához. Ajaki vészesen közel kerülnek enyémekhez de, nem csókol meg csak éppen, hogy észrevehetően végigsimít rajtuk.
Kapok pár ruhát majd, mint egy tinédzser követem a vezéremet. Beülünk egy limuzinba, és a városba hajtunk.
~§~
Természetesen akár csak régi gazdáimnak neki sincsenek bajai az anyagiakkal. Ami megtetszik neki, azt megveszi. Négy testőre senkit sem engednek a közelünkbe és kiürítik azt a boltot, amibe éppen bemegyünk. Bementünk egy ékszerboltba ahol azt mondta, hogy bármit választhatok. Megláttam egy aprócska aranycsengőt így azt kértem és azonnal fel is, raktam szalagocskámra. Elgondolkozva nézte, ahogy felrakom nyakamba a szalagot de, hamar túllép ezen és továbbmegyünk egy ruhaboltba. Vett nekem öltönyöket, elegáns selyemingeket, csak azt nem tudom, hogy miért, de nem is nagyon érzem fontosnak, hogy tudjam, igazából az is lehet, hogy különösebben csak szeret vásárolgatni.Meglátok egy deszkás részleget is, így kicsit odébb állok, hogy megvizsgáljam. Kíváncsian vizsgálgatom a deszkákat. Férfinevetéseket hallok így a hang irányába nézek. Tekintem azonnal több emberével, találkozik. Nyomasztó, ahogyan néznek. A gazdáim sosem szerették, ha más közeledik rajtuk kívül hozzám így ezt én, sem szeretem. Mosolyogva közelebb lépnek hozzám majd az egyik végigsimít karomon. Kifejezéstelen arcot vágok, és szememmel gazdámat keresem de, valahogy nem látom. Éppen néznék hátra, hogy esetleg ott megtalálom de, államnál fogva követelik, hogy rájuk figyeljek. Sokkal magasabbak és nagyobbak, mint én így kicsit félek.
Unottan nézem a kis játékszeremet. Szánalmas és halálosan unalmas jószág, ahogy ott fekszik mellettem. Kimerült, pedig ezúttal nem is voltam kíméletlen. A hátán csak néhány korbácscsapás húzódik és az alfelét sem nyúztam meg annyira, mint szoktam. Öreg már, hiszen elmúlt harminc éves is. Ülök mellette és megbököm, mire kinyitja zöld szemeit és felül.
- Gaz... gazdám - veti magát a lábaim elé, de csak arrébb rúgom. - Jó leszek! Mindent megteszek!
- Öreg vagy - közlöm kíméletlenül. - Már nincs szükségem rád.
Csettintek, mire megjelenik két legfőbb testőröm. Azon kevesek egyike, akik egészen a hálószobám rejtekéig jöhetnek. Ryora mutatok, aki elkezd rimánkodni, könyörögni, de nem hat meg. A fiúkat sem, akik felnyalábolják és elviszik. Szemeiben rémület. Jól tudja, mi fog vele történni. Mint az összes többivel. Senkinek sem fog hiányozni egy volt kurva. Végülis, az volt. Kurva, akit egy utcasarkon szedtem fel és vettem magamhoz. Egy ideig mindőjük jó játék, de hamar kiégnek. Gyengék, gyávák, esetlenek, ostobák és törékenyek. Unalmasak.
Most azonban nézhetek új állatka után.
***
Délután van, csak fekszem otthon, amikor az egyik emberem jelenti, hogy valaki keres.
- Kicsoda? - kérdem. Ma nincs kedvem senkit sem fogadni.
- Egy bizonyos Harada-san - hallom a választ. - Úgy hallom, hozott önnek valamit.
- Harada? - nézek értetlenül, de azért felkelek.
Lassan kezd eszembe jutni a pasas. Hát persze! Egy valag pénzzel tartozik nekem. Talán végre ki óhajtja egyenlíteni a számlát? Az meglepne. De azért adjuk meg a módját a dolognak. Az egyik kedvenc, arannyal átszőtt, sárkánymintás kék kimonómat veszem magamra. Alatta, mint mindig, ott himbálózik elmaradhatatlan medálom, ujjamon a gyűrű. Hajamat kifésülöm, enyhe sminket és egy kis parfümöt rakok magamra, majd elhagyom a szobám. Emberem már kinn vár, ő azok egyike, akik nem lépthenek be a hálómba. Mélyen meghajol, ahogy elhaladok előtte. Már utasítottam, hogy a vendégemet kísérje a nappaliba.
Mikor belépek, azonnal megpillantom Harada Toshiyát. Jelentéktelen ember, a negyvenes éveiben jár és sokkal tartozik nekem. Harada mélyen meghajol, én pedig, mintha észre sem venném, leülök vele szemben. Az egyik lány azonnal teát szolgál fel, majd hangtalanul távozik, szinte azt sem tudnám, hogy itt járt, ha nem látnám a két csésze gőzölgő teát az apró, alacsony asztalkán. Ránézek a férfira, aki szemmel láthatóan komoly gondban van. Csak nem újabb összeget akar kérni tőlem?
- Köszönöm, hogy fogad, Sonozaki-sama - szólal meg mézes-mázos hangján, amitől nekem hányingerem támad.
- Térjünk a tárgyra! - a hangom halk, meg sem emelem, mégis, a velem szemben ülő megremeg.
- Mit keres itt?
- Hoztam önnek valamit. Tudom, hogy sokkal tartozom önnek, elég jelentős összeggel, de jelenleg, nem tudom visszaadni - látom hogy izzad. Undorító.
- Akkor? - emelem meg a szemöldököm - Ha nem pénzt, mégis mit ajánlhatna fel nekem?
- Kinn van az ajtó előtt - csak a fejével int az ajtó felé, amely a bejárathoz vezető folyosóra nyílik. - Garantálom, meg lesz vele elégedve.
Kezd érdekelni a dolog, bár ezt nem mutatom ki. Csettintek, mire két emberem kinyitja az ajtót és behoznak valamit. Egy fiú az, és ahogy első látásra meg tudom állapítani, elsőrangú árú. Gyönyörű, félbarnított, hibátlan bőr, erős, rugalmas, izmos test, érzéki ajkak, sűrű, félhosszú, barna rakoncátlan tincsek és kék szemek. Egyszerűen tökéletes. Elbűvölve nézem a látványt. Intek neki, mire engedelmesen közelebb jön és leül mellém. Végighúzom a kezem az arcán. Bőre finom és selymes, akárcsak a haja. Megvizsgálom, persze óvatosan és lassan, mint aki egy furcsa és eddig ismeretlen állatot vizsgál. Valóban kifogástalan áru, bármely bordélyban borsos árat adnának érte. De hogy került egy ilyen páratlan szépség egy ilyen kis mitugrászhoz? Nem fér a fejembe.
A kölyök mellesleg ruhaként csak egy nyakörvet és szolgahámot visel.
- Tetszik önnek? - zavar meg Harada hangja és ránézek.
- Kifogástalan minőség. Remélem, az ágyban is jó.
- Kiváló. Már sok gazdát szolgált és sok mindent tud - bólint a férfi.
- És hogy került magához? - kérdem hirtelen, kissé bizalmatlanul - Ez a jószág túl értékes ahhoz, hogy egy magafajta meg tudná fizetni.
- Mondhatjuk úgy, hogy ajándék volt - tudom, hogy hazudik. - És őt szeretném felajánlani a pénzért cserébe.
- Tehát természetbeni jutattás mi? - kérdem, majd újra megnézem a fiút.
Sokkal többet ér, mint amennyivel Harada tartozik nekem. De végülis, nem rossz ajánlat. A kölyök nem lehet húsznál több, és úgy látom, bírja a gyűrődést. Nem szól egy szót sem. A viselkedése alapján engedelmes állatka lehet és hajlik a parancsokra. Ez jó.
- Rendben - bólintok rá. - Hány éves a fiú?
- Pontosan húsz - válaszol Harada. - A neve...
- Nem vagyok rá kíváncsi - hárítom el. - Majd ha megszolgálta magát, talán megkérdem a nevét és talán meg is jegyzem. Most ha megbocsát, dolgom van - ezzel adom vendégem tudtára, hogy ideje lenne távoznia.
***
Harada meghajol és távozik, én pedig kettesben maradok a szépséggel. Nem fél, mintha nem lennének érzései. Talán annyira betörték, hogy már nem érez semmit? Felállok és intek neki, hogy kövessen, amit ő meg is tesz, egyetlen szó nélkül. Hallom magam mögött a lépteit, ahogy végigmegyünk a folyosón, majd belépünk a szobámba. Hagyom, hadd nézzen körül, én magam pedig a futomhoz lépek és leülök rá. Neki nem adok erre engedélyt, nézni akarom még egy kicsit. Tekintetem szerszámára téved. Szép darab, pont az én kezembe illik. Intek neki, hogy üljön elém, amit meg is tesz. Fejét lehajtja, mint a jó kiskutyákhoz illik. Tehát idomított.
- Egyenlőre nem akarom tudni a neved - mondom neki, mire felnéz rám. - Túl sok állatkám volt már, és túl sok fáradtságba telne újabb nevet megjegyezni. Viseld jól magad, különben megjárod. Értetted, fiú?
- Igen, gazdám - válaszol illedelmesen.
- A házban járkálhatsz, de a házat nem hagyhatod el! A kertbe sem mehetsz ki! Enni és aludni velem fogsz! És még valami. Nem viselhetsz ruhát a jelenlétemben! Értve vagyok?
- Igen, gazdám.
- Akkor most szórakoztass! - utasítom határozottan - Unatkozom, fiú. Ha elég jó leszel, megjutalmazlak.
- Igenis, gazdám - válaszol és már tárja is szét a lábait.
Kiváncsi vagyok, mit fog csinálni és vajon tényleg olyan ügyes-e, mint amilyennek Harada állította. Ha nem, legfeljebb megbüntetem a kölyköt. Bár... ezt a finom kis bőrt nem akarom felhasítani.
