|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Andro | 2010. 03. 17. 10:28:23 | #4278 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
Megmoccan, próbál felülni, de visszahúzom. Nem engedem el.
- Hova mész kiscica? - kérdem mosolyogva.
- Csak… - nem engedem, hogy befejezze, mert azonnal megcsókolom.
Bújik is azonnal vissza a karjaimba, mint egy kiscica, én pedig apró köröket rajzolok bőrére. Nem, most nem szabadulsz. Nem tudom, mennyi ideig feküdnénk még így itt, ha nem hallanánk a kintről jövő zajokat. Az ablaknál motoz valaki, és odakapjuk a fejünket, de már csak egy elsurranó árnyat látunk. Látom, hogy Kikyou megrémül. Rajtam is átfut a borzongás. Valaki látott minket. És van egy tippem, hogy kicsoda. Nem baj, majd megkapja.
- Nyugalom, nem látott semmit. – csitítom, pedig én sem vagyok holt nyugodt. De nem szabad rajtam látnia.
- És ha mégis? – kérdi kétségbeesetten. – Mi lesz, ha felismert?
- Nem lesz baj cica, hidd el. – simítok végig az arcán. De ideje mennünk. Felöltözünk és elhagyjuk a termet. – Ez a mobilom száma. Bármi van, hívj csak nyugodtan. – csókolom meg búcsúzóul. Jobb ha most nem látnak minket együtt.
~*~
Másnap reggel már a suliban ülök, amikor üzenetet kapok. Én sem vagyok tök nyugodt, de már tudom, mit kell tennem. Megnézem ki az, és meglepve olvasom Kikyou üzenetét. Tehát tényleg aza dög volt az. Nem baj, már tudom, mit kell tennem. Ravasz vigyorra húzom a szám és üzentet írok Kikyounak.
"Semmi baj szívem. Tégy úgy, mintha nem érdekelne. Ne félj, a kis pöcsnek nem volt annyi esze, hogy titokban tartsa. Kb. 10 perc és nem lesz mit mutogatnia. Hi-hi!"
Elküldöm az emailt, aztán átmegyek egy másik padsorhoz. Milyen mázli, hogy az informatikusokkal van ma pszichológia előadásunk.
- Szia Ren! - állok meg a barátom előtt.
- Szia csajszi! - áll fel és ölel meg. - Mi a pálya?
- Figyu, segítségre lenne szükségem - mosolyodom el cinkosan. - Nem baj, ha leparkolok?
Ő csak a fejét rázza és leülök mellé. Ahogy elmondom neki mit szeretnék, mosolyra húzza a száját és máris a laptopja fölé görnyed. Ezt neked Gorou.
Suli után átmegyek Kikyou sulijába. Kiváncsi vagyok, mi van vele. Már a kapuban vár rám, és mikor meglát, a nyakamba borul. Azt hiszem, még mindig ki van bukva egy kicsit, de amikor eltolom magatól, már mosolyog. Ragyog. Ezek szerint, a tervem bevált. Ez jó. Még jobb, amikor Yuichit látom kijönni. Egyfolytában a mobilját nyomogatja, de hiába. Ren vírusa tökéletesen bevált, mindent törölt a telójából, a képeket is beleértve, viszont kárt nem okozott a készülékben. Azért annyira nem akartam tönkretenni szegényt.
- Egész nap ezt csinálja - jegyzi meg Kikyou nevetve.
- Egy haverom az informatika-szakról küldött neki egy csini vírust - vigyorgok. - Mindent kitörölt a telójából.
- Ribanc kurva! - ordít fel a srác, mikor meglát. - Elintézem, hogy kitiltsanak innen! A bátyám is utálni fog!
- Csak hogy tudd, a bátyád tudja hogy a lányokat szeretem - nevetek rá. - A másik meg hogy a diri és a suli tulaja is imád, anyám meg a Szülői Munkaközösség vezetője haver! Ennyit erről. És hogy közöljem, ősztől a te osztályodat fogom törire tanítani, szóval a leendő tanároddal beszélsz, kisfiam! Húzd meg magad, ha nem akarod, hogy megkeserítsem az életed!
- Igen? - jön oda és néz rám. Fenyegető próbál lenni, de valójában egy félénk kis nyuszika. - Majd elintézem hogy lejárassanak. Kis ringyó! Te meg - fordul Kikyouhoz - ajánlom ne packázz velem!
- Ha hozzányúlsz, elérem hogy kirúgjanak - mondom egyszerűen. - Ne feledd, hogy ismerem a megfelelő embereket. Anyukáddal is elbeszélgetek szívesen.
Látom, hogy erre kifut az arcából a vér. Az anyja nagyon szigorúan fogja, talán ezért ilyen. De ha Kikyou-t bántja, agyonverem.
Végül elsomfordál, de még válogatott szitkok özönét zúdítja rám. Nem tud érdekelni. Ő kispályás és nem sokat tehet. Látom, hogy Kikyou azért kicsit megijedt. Szerintem komolyan elhitte, hogy Yuichi packázhat vele.
- Ne törődj vele! - legyintek. - Menjünk próbálni. Most már tényleg. Hoztam zenét.
- Anyukád tényleg a PTA vezetője? - kérdi csodálkozva.
- Aha - bólintok. - Bár már leérettségiztem, de az unokahúgom idejár. Most másodikos. Yamashita Mamiko. A te osztályodba jár.
- Tényleg! - kerekednek el a szemei. - Nem tudtam hogy ő az. Bár a vezetéknevéből rá kellett volna jönnöm.
- Apum öccséneka lánya és eléggé...
- Nee-chan! - szakad a nyakamba egy fekete hajzuhatag - Hogy szakadna rád az ég! Ha már itt jársz nem tudnál legalább egy sziát mondani nekem? Hogy nyílna meg alattad a föld!
- Szia Mami-chan! - vigyorgok rá. - Gondolom hallottál róla mi volt reggel.
- Ja - nevet. - Gorou valami képekről dumált, de nem tudta őket megmutatni, mert eltüntek. Fogadok Ren-san műve, már ha igaz az egész.
- Ja, az övé - mondom, majd Kikyoura nézek. - Ren egy haverom. Ő segített rajtad ma reggel. Na, menjünk próbálni.
~*~
Kikyou bólint és előre megy. Mi meg Mamikoval követjük. Imádom Mamikot, bár be nem áll a szája és elég akaratos kislány, de arany szíve van. Bár jobb lenne, ha kevesebbet pörögne.
Bemegyünk a táncterembe és bezárom az ajtót, majd el is sötétítem az ablakokat. Félhomály ereszkedik ránk. Nincs szükségünk még egy közönségre, bár kétlem, hogy Yuichi bármivel próbálkozna ezek után. Egy ideig talán nyugton lesz. Bár sosem lehet tudni.
Átöltözünk - Mami addig elfordul -, majd megmutatom, mit találtam ki. Egyenlőre csak zene nélkül próbálunk, majd zenére is. Mamiko érdeklődve bámul minket. Őt nem zavarja hogy egyetlen lány unokatesója a lányokat szereti.
Kikyou igazán ügyes, meglátszik rajta a sokéves gyakorlás. Én kissé berozsdásodtam az évek alatt, de azért hamar formába hozom magam. A táncot nem lehet lefelejteni, az olyan, mint az úszás, vagy a biciklizés.
Jó két óra gyakorlás után úgy véljük, mára elég volt.
- Holnap folytatjuk, jó? - ülök fel egy padra. - Mamiko, hoznál nekünk valamit inni? Adok pénzt.
- Ok! - áll fel, majd a pénzzel a kezében elnyargal.
- Aranyos - jegyzi meg Kikyou. - De sosem beszélgettem vele.
- Jobb ha nem. Ő beszél. Nem beszélget - nevetek fel. - Folyton olyan, mint egy felhúzott búgócsiga.
Kikyou elneveti magát. Olyan jó, hogy nevetni látom. Ilyenkor még szebb, mint általában. Nem tudom megállni, hogy meg ne csókoljam. Muszáj. Olyan puhák és érzékiek az ajkai, mint egy virág. Átölelem és már éppen végigsimítanék a hátán, amikor halk köhécselés szakít minket félbe. Riadtan rebbenünk szét, de csak Mamiko áll a hátunk mögött, kezében az üdítőkkel. Felsóhajtok, mert mi tagadás, a szívbajt hozta rám. Nem is hallottam, hogy bejött. Olyan, mint egy macska.
Szerkesztve Andro által @ 2010. 03. 17. 10:29:01
|
| Andro | 2010. 03. 09. 11:47:10 | #4142 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
Kis aranyos, hogy elpirult. Én csak nevetgélek magamban, miközben hazafelé tartok. Na igen, már csak a ruha kérdéses. Megkérdem anyut, nem tud-e segíteni valahogy. Ahogy hazamegyek, azonnal a konyhába igyekszem. Mázlim van, anyu éppen süt. Ahogy az illatából érzem, palacsintát. Máris összefut a nyál a számban a gondolattól is, hogy ilyen finomságot ehetek. Odasomfordálok hozzá.
- Szia anya! Csak nem palacsintát sütsz? - kérdem ártatlanul.
- De igen, kicsim - mosolyog. - Szeretnél valamit?
- Beneveztem Kikyouval egy táncversenyre. Tudod, a lánnyal, akivel a klubban ismerkedtem meg. És... nem tudod honnan szerezhetnék flamenco-ruhát?
- Évek óta nem táncoltál. Gondolod, hogy menni fog? - kérdi anyum kissé hitetlenkedve. Igaza van, mert évekkel ezelőtt abbahagytam az ilyesfajta tevékenységet.
- Persze. Nos? Segítesz? Légyszi! - nézek rá hatalmas szemekkel. Ennek sosem tud ellenállni.
És igazam van, mert megígéri, felhívja egy ismerősét és holnap átjön. Olyan boldog vagyok. Felrohanok a szobámba. Útközben összefutok Kazukival, aki megkérdi, mire ez a nagy öröm. Én meg boldogan elújságolom neki. Ő a legnormálisabb tesóm, és hála égnek, nem szokott annyira bosszantani, mint a többiek. Velem együtt örül.
~*~
Szerdáig repül az idő. Anyu ismerőse másnap elhozza a ruhákat. Pont jók a méretek, így nem kell aggódnom, hogy bármi baj is történhet. Suli után azonnal rohanok Kikyou sulijába. Alig várom, hogy láthassam. Hiányzott ám nagyon a kislány. Kiderül, hogy megkaptuk a régi tánctermet, ami ugyan elég poros lehet, de egy kis takarítással máris helyrepofozzuk. Reggel bepakoltam a ruhákat egy szatyorba. Hála égnek, nem felejtettem el. Sietek a táncterem felé, és már alig várom a következő pár órát. Amikor megérkezek, hangokat hallok. Kikyoué, meg egy fiúé. Ez Gorou Yuichi hangja. Ismerem a srácot, a bátyja az osztálytársam volt, ráadásul annak idején a Diáktanács elnöke is. Jóban voltam vele, de az öccse egy kis gennyláda.
- Van közöm hozzá, mert én vagyok az osztályelnök, így tudnom kell, miben sántikál legújabb tanulónk. Mert ha törvénytelen, akkor azt jelentenem kell az osztályfőnöknek. – hallom Gorou hangját.
- Mióta törvénytelen egy régi terem kitakarítása Gorou-kun? – lépek be. Odamegyek Kikyouhoz és átölelem a vállát.– A bátyád nem szívesen hallana arról, hogy zaklatod az osztálytársaidat. Arra van az ajtó. – mutatok a kijárat felé. A srác szemei szikrákat szórnak és tudja, hogy ha nem takarodik, valóban szólok Takuyának. Elengedi Kikyou kezét és kivonul.
- Még nem végeztünk Ly! – fenyegetőzik. Hadd tegye, ha mégegyszer hozzányúl Kikyouhoz, nem ússza meg egy kis fenyegetőzéssel.
Ahogy kimegy, megölelem Kikyout és megcsókolom. Biztos meg volt azért ijedve a szentem. Elmosolyodik és bújik, mint egy kiscica.
- Jól vagy? – simogatom meg az arcát.
- Most már igen – válaszol és még jobban bújik. Ennyire felzaklatta volna ez a kis jelenet?
- Ne is törődj vele. A bátyja anno az osztálytársam volt és azon kívül az Diáktanács elnöke is. Jóban vagyok vele. Csak egy szavamba kerül és Yuichi azt sem fogja tudni, fiú-e, vagy lány - nyugtatom meg. - Ha gondod van vele, mondd meg neki, hogy szívesen elbeszélgetek a tesójával. Fél tőle a kis hülye, csak itt ilyen nagy a pofája.
- Ok - néz fel rám. Olyan édes, szívesen megkóstolnám, és nemcsak az ajkait. De nem akarok ajtóstul rontani a házba. - De nem értem, miért izél folyton engem.
- Biztos féltékeny - vonok vállat és elengedem. - Szépen kitakarítottál. Hoztam a ruhákat.
Próbálom kiverni magamból, mit is akartam csinálni az előbb, de nem nagyon megy. Kikyou formás feneke, lábai, és apró, kerek mellei teljesen bezsongatnak. Előveszem a ruhákat. Én leszek a fiú, ő a lány. Mivel öltöző nincs, kénytelenek vagyunk egymás előtt öltözni. Szégyenlősen félrevonul, de még látom, ahogy leveszi az inget és a szoknyát. Anyám, micsoda vonalai vannak. Nem tudom tűrtőztetni magam, bezárom a termet és odamegyek hozzá, a karjaimba kapva őt. Szenvedélyesen megcsókolom. Muszáj megkapnom, és tudom, ma már senki sem jön ide. Nem is tudnának, a terem belülről van zárva és legfeljebb az ablakon láthatna be valaki. De ilyenkor már mindenkinek klubdélutánja van, vagy akinek nincs, az már hazament. Csak a sportklubok tartanak minden nap edzést.
Érzem, ahogy Kikyou megremeg a csókra, majd arra, ahogy lassan simogatni kezdem a hátát, keresve a melltartója kioldóját. Meg is találom és kikapcsolom és lassan leveszem róla. Én még csak a felsőmet vettem le, és ahogy látom, igencsak zavarban van a kicsike. Felülök egy padra és az ölembe ültetem. Kezeimmel végigsimítok kerek, formás kis mellein, mire aprót felnyög. Ezek szerint tetszik neki a dolog, nem is ellenkezik, amikor mellbimbóival kezdek játszadozni. Elég magasan van, hogy be is kaphassam az egyiket. Édes nyögések és sóhajok hagyják el picinyke ajkait, ami valóságos zene füleimnek. Kezecskéit mellemre helyezem, hadd játszon velük. Ő bizonytalanul veszi le pánt nélküli melltartómat, majd simít végig a melleimen. Mint aki még sosem csinált ilyet. Én közben keményre szívom mellecskéit és a nyakára térek át, apró csókokkal borítva el azt, végignyalva, hogy újabb nyögéseket csaljak ki belőle. Végigsimítok a felsőtestén, egészen a bugyijáig és amennyire tudok, benyúlok.
- Jó nedves vagy - állapítom meg elégedetten, mire elpirul. - Ennyire élvezed, hogy kielégítelek? - mosolyodom el. - Folytassam, kicsim?
- I... igen... - sóhajtja és a hangja vággyal teli.
Megfordulunk, felfektetem a padra és lassan lehúzom róla a bugyit. Csodálatos látvány tárul a szemem elé. Sehol egy szőrszál, ahogy szeretem, apró dombja csak arra vár, hogy végigcirógassam, végigcsókoljam. Bejárata nedvesen csillog a vágytól. Én is levetkőzöm, ne csak engem kényeztessen a látvány. Azt hiszem, nélküle is el fogok menni, bár jobb szeretném, ha az ő apró, kecses ujjacskái kényeztetnének. Óvatosan fölé mászom és látom, hogy tisztára vörös az arca. Vetekszik a haja színével, amely gyönyörűen terül el teste körül. Olyan, mint egy kis angyal. Aprón lélegzik, majd mikor újra bebarangolom testét, sóhajtozni kezd és apró karjaival átölel. Bár lenn barangolok két gyönyörű, vékony, kecses combja között, kényeztetve őket, majd apró dombja fölé hajolok és csókokkal borítom el. Érzem, ahogy megremeg és önkéntelenül is hangos nyögés hagyja el ajkait. Annyira gyönyörű hang, a legszebb, amit eddig hallottam. Óvatosan barangolom be a kis dombot, egyetlen millimétert sem hagyva ki, majd lassan ajkaimmal szeméremajkai felé közelítek és aprót nyalintok rajtuk. Teste összerázkódik, de tudom, hogy inkább a vágytól, mint a félelemtől. Már szétnyílt, mint egy csodálatos virág és tele van harmattal. Végignyalom, ami hangos nyögéseket csal ki Kikyouból. Azt hiszem, ennyi elég lesz. Mellé fekszem és oldalt fordítom, majd egyik kezemmel lábai közé nyúlok és "ott" kezdem simogatni. Közben egyik kezecskéjét lábaim közé vezetem.
- De én... én még... soha... - suttogja.
- Semmi baj. Majd megtanulod. Én majd vezetlek - mosolyodom el lágyan.
Aprót bólint, miközben lassan simogatni kezdem, majd egy ujjamat belévezetem. Aprót felsikít a fájdalomtól, de semmi jelét nem adja, hogy ne tetszene neki. Mozgatni kezdem benne az ujjam, majd hamarosan egy második ujjam is csatlakozik. Ennél többet nem merek, Kikyou bejárata túl szűk ehhez, és nem akarok neki nagyobb fájdalmat okozni. Közben ezzel egy időben az ő kezecskéjét is vezetem, hogy tudja, nekem hol jó. Hamarosan mindketten jól érezzük magunkat, ütemesen mozgunk és még én is apró nyögésekkel jutalmazom Kikyou munkáját. Egyszerre élvezünk, testünk megfeszül, aztán már csak pihegünk az asztalon. Kikyou arca kipirult, megnyugodott, de szaporán szedi a levegőt, viszont látom, kielégült. Ahogy én is. Magamhoz húzom és kisimítom haját izzadt arcából. Olyan gyönyörű, ahogy a karjaimban piheg. Rám néz, mintha nem hinné el, hogy ez vele történik. Mintha azt hinné, ez egy álom.
- Csodálatos vagy - suttogom és megcsókolom, mire csak bújik hozzám.
Nem beszélünk többet. Nem is lenne miről. Csak kimerülten fekszünk egymás mellett egy szál semmiben. Olyan gyönyörű, ahogy a beáramló napfény megtörik Kikyou vörös haján, glóriát fonva a feje köré. Elmosolyodom. Ő pedig kényelmesen fekszik a karjaimban. Azt hiszem, ebből már nem lesz ma gyakorlás.
Szerkesztve Andro által @ 2010. 03. 09. 11:48:00
|
| Andro | 2010. 03. 02. 10:24:45 | #3973 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
Sajnos nem sokáig csókolózhatunk és nem érezhetjük túl sokáig jól magunkat, mert a klub egyik felében verekedés tör ki. Persze a biztonságiak azonnal ott teremnek és kiparancsolják a rendzavarókat. Ez így helyes. Kikyou félénken felnéz rám, gondolom, nem ezt várta. Azt hiszem, ennyi elég volt mára, ideje menni, mielőtt kitör a káosz. Ahol egy balhés pár van, ott hamarosan lesz több is. Nem mintha nem tudnám magam megvédeni, de ezt az édes kislányt nem akarom belerángatni.
- Gyere! – fogom meg a kezét és magam után húzom. – Jobb lesz, ha most megyünk. Hazakísérlek.
- Rendben – feleli megszeppenve. De édes.
Visszamegyünk a pulthoz, felvesszük a táskáinkat, elköszönök Rintől. Ő csak int, túlságosan bele van feledkezve azzal a fiúval való társalgásba. De már megszoktam. Még mindig Kikyou kezét fogva lépünk ki az ajtón. Barátságosan biccentek a biztonsági őrök felé. Régi ismerőseim. Aztán elindulunk a kivilágított utcán. A kislány még mindig fél, talán zavarban van a helytől. Milyen puha kis keze van, jó fogni. Vékony kis ujjacskáival az enyémekbe kapaszkodik, mint aki meg van ijedve. Hát, kötve hiszem, hogy sűrűn fog idejönni.
Elmondja merre lakik és örömmel állapítom meg, nem is túl messze tőlem. Alig pár saroknyira. Az ajtóig kísérem és mikor már a kilincsen a keze, gyengéden magam felé fordítom. Apró csókot lehelek ajkaira.
- Még látjuk egymást Pici Cica! – simítok végig az arcán, mire elpirul.
Megvárom, míg bemegy, én csak azután indulok hazafelé. Aranyos kislány, bár nekem kissé túl finom jószág. De majd kikupálom szegényt. Látszik, hogy nem mozog otthonosan bizonyos helyeken, de csak pár hét velem, és teljesen ki fog cserélődni.
Anyu és a bátyáim persze megjöttek, míg nem voltam otthon. Anyu nem mérges, de a három tesóm egyből letámad, hogy hogyhogy nélkülük mentem el. Főleg, hogy Rinnel voltam.
- Nagylány vagyok már! - vágok vissza - Igazán felfoghatnátok végre, hogy nem vagyok már ötéves!
- Csak aggódunk miattad, húgi - borzolja meg a hajam Akira. Ő a legidősebb bátyám és egy szoknyabolond idióta. - Meg kell védenünk téged a csúnya fiúktól.
- Tök jó, hogy leszbikus vagyok - világosítom fel. - Ja, amúgy találkoztam egy lánnyal. Kikyounak hívják. Az én régi sulimba jár és 17 éves.
- Felszedtél valami kiskorút? - kérdi Toshiya, ő a második tesóm, hat évvel idősebb nálam. - És legalább csinos?
- Csinos. Csak olyan... kissé túl finom - válaszolom. - Most pedig, ha vége a faggatózásnak, elmennék aludni, mert alig állok a lábamon.
Választ sem várva trappolok fel a szobámba, mielőtt Kazuki - a harmadik és egyben egyetlen normális bátyám - is faggatni kezdene. A szobám rejtekében legalább nem mernek zavarni. Egyikük sem elég bátor, hogy betegye a lábát a szentélyembe. Elnyúlok az ágyon, és eszembe jut Kikyou. Aranyos lány, talán össze kéne jönnöm vele. De egy ilyen helyes csajszinak biztos van barátja, vagy barátnője. Remélem tévedek. És remélem, látom még. Aztán eszembe jut, hogy hétfő délután úgyis át kell mennem a gimibe. Milyen jó, hogy összesen egy utcasarok választja el az egyetemet a volt sulimtól. Remélem, láthatom. Maximum megvárom a bejáratnál, míg végez. Hamarosan elmegyek fürdeni, aztán irány az ágyikóm.
***
Hétfő délután alig várom, hogy végetérjenek az előadásaim. Meg kell beszélnem a gyakorlatomat a sulimban. Mindenképpen ismerős arcok között szeretnék gyakorlatozni. De erre csak jövőre lesz lehetőségem. Viszont minél előbb ledumálom a dirivel, annál jobb. Engem mindig csípett, mert szerinte egyedi és okos vagyok. Meg kreatív. Kellemes, júniusi idő van. Alig egy hónap van hátra a nyári szünetig, ami nekem megint nem csak lazulással fog telni. Előre várom a tanulmányi tábort, na meg persze a bulikat és talán... talán Kikyouval is több időt tölthetek, ha ő is úgy szeretné.
Hirtelen megpillantom a hirdetőtábla előtt. Nagyon édes, és remekül áll rajta az egyenruha. Bordó combközépig érő szoknya, bordó zokni, fekete cipő, fehér ing, rajta az iskola címere - ahogy a szoknyán és zoknin is -, a tanuló neve és osztálya, és bordó nyakkendő. Remekül meg a vörös hajához. Félig felém fordulva olvassa a hírdetőtáblát. Ja igen, táncverseny lesz. Biztos részt akarna venni rajta. A háta mögé lopózom és megszólítom.
- Csak nem részt szeretnél venni a versenyen? – hirtelen megfordul, mire rámosolygok.
- Szeretnék. – hajtja le a fejét. Milyen édes. – De nincs párom, aki eljönne velem.
- Hát, én szívesen leszek a párod. Bár nem tudom, egyneműek jelentkezhetnek-e. Kérdezzük meg. Úgyis dolgom van. Gyere! - fogom kézen és indulunk belefelé. - Jól áll rajtad az egyenruha. Jól meg a hajadhoz.
- Köszi - suttogja halkan és elpirul. Meg tudnám zabálni.
Bemegyünk a suliba és megkeresem a dirit. Persze, hogy emlékszik rám, azonnal hellyel kínál és nem akadékoskodik, mikor közlöm vele, itt szeretnék jövőre gyakorlatozni. Meg sem várja a végét, közli, már ősszel vár. Én meg csak nézek ki a fejemből. Másodéveseket nem szoktak felvenni gyakorlatra, de ezek szerint elég jó vagyok. Remélem, Kikyou osztályát taníthatom majd, olyan jó lenne. A második kérésre is rábólint. Elvégre, ha fiúsan öltözöm, senki sem mondhat semmit. És két lány is ugyanolyan jó, mint egy vegyes páros. Látom, hogy Kikyou boldog, én pedig megköszönöm a dirinek a segítséget és feliratkozunk.
- Mondtam, hogy sima ügy - mondom, mikor már a folyosón sétálunk. - A diri imád.
- Köszönöm - mosolyog Kikyou. - És milyen táncot táncoljunk?
- Hát, az ilyen keringőben nem vagyok jó. De a latin táncokat szeretem. Egy kis rumba, vagy chachacha? De a flamenkót is ismerem.
- Akkor legyen az - bólint rá. - Már csak ruhát kell szereznem.
- Az hadd legyen az én gondom. Te inkább gondolkozz a koreográfián! - borzolom meg a haját, mire újfent elvörösödik. - Könnyen pirulsz, cica. Ezzel még gondok lesznek - nyomok egy puszit a homlokára.
Nem szól semmit, de érzem, hogy egyre vörösebb lesz. Az arca lassan egy színt vesz fel a hajával. Ennyire könnyen zavarba lehetne hozni ezt az édes kislányt? Kimegyünk az udvarra. A hirdetőtábla előtt sokan álldogállnak. Sok diákot ismerek, lévén a bátyja, nővére, unokatestvére is a tanárképzőre jár, vagy velem járt egy osztályba. Sok családnál hagyomány, hogy a gyerekek mind egy iskolába járnak. Leveszem szürke felsőmet és a derekam köré kötöm. Csak egy ujjatlan lila színű póló és kék farmer van rajtam.
- Vége az óráidnak? - kérdem, miközben leülök egy padra és magam mellé húzom Kikyout.
- Igen - válaszol aranyosan.
- És milyen klubba jársz? - teszem fel az újabb kérdést. Ez lényeges. - Én annak idején a történelem klub elnöke voltam.
- Komolyan? - néz rám elkerekedett szemekkel. - Én sajnos még nem találtam klubot. Tudom, hogy illő lenne, de... nincs táncklub a suliban.
- Volt, csak túl kevesen voltak és megszüntették - magyarázom. - Mit szeretsz csinálni a táncoláson kívül?
- Olvasni és zenét hallgatni - mondja.
- Miért nem jelentkezel a színjátszó csoportba? - nézek rá érdeklődve. - Sokszor adnak elő musicaleket. Biztos jó lennél benne.
- Nem tudok sem színészkedni, sem énekelni - hajtja le a fejét.
- Nem tudhatod, amíg ki nem próbálod - csóválom a fejem. - Ősszel jelentkezz! Most már csak egy hónap van a nyári szünetig, de a következő szemeszterben jelentkezz! Szerintem nem bánnád meg.
- Ok - bólint, de látom, hogy nem túl nagy az önbizalma.
Egy fél óra elteltével már muszáj indulnom. Még tanulnom kell és gondolom Kikyounak is sok a leckéje. Ismerem az itteni tanárokat, szeretnek sok leckét feladni. Kézen fogom és elindulunk hazafelé. Előbb hazaviszem, és az ajtó előtt még megcsókolom és megígérem neki, hogy legkésőbb szerdára szerzek ruhát. Megvárom, míg bemegy, aztán én is nekivágok a hazafelé vezető útnak. Már csak az a kérdés, hol a fenébe találok én flamenko-ruhát.
Szerkesztve Andro által @ 2010. 03. 02. 10:25:43
|
| Andro | 2010. 02. 25. 09:05:38 | #3844 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
Álmosan nyúlok el a nappali díványán kezemben egy magazinnal. Őszintén, ritkán olvasok ilyen szemetet, de most csak ehhez van kedvem. Álmosítóan meleg, őszi szombat délután. Mindenki lelépett, csak én vagyok itthon egyedül. Drága bátyuskáim ugyan próbáltak elcibálni engem egy kis kirándulásra, de én inkább passzoltam a dolgot. Semmi kedvem sincs kimozdulni.
Épp egy divatcikket olvasok, amikor megszólal a mobilom. Morogva veszem fel, hiszen meghagytam, hogy senki ne zavarjon. Ránézek a kijelzőre és azonnal tudom, hogy fel kell vennem. Sóhajtok egyet és a fülemhez teszem a mobilt.
- Szia Rin - szólok bele, mire azonnal meg is hallom imádnivaló barátnőm hangját. Szokása szerint fel van dobva. Vagy csak én érzem így?
- Yuri-chan, nem lenne kedved ma este kimozdulni? - mondja. Semmi szia, vagy hogy vagy, csak egyszerűen közli mit szeretne.
- Miből jöttél rá, hogy nem? - vágok egy grimaszt, bár ezt ő ezt úgysem látja.
- Légyszi! - a hangja édes és könyörgő, és tudom, hogy nem fogok tudni neki ellent mondani. Ő az egyetlen, aki képes ezt tenni velem - Szeretnék elmenni a klubba, de egyedül vérciki.
- Szervezd be Mamikot. Úgyis mindig nyaggat miatta - mondom.
- De ő túl konzervatív. Nem menne ilyen helyre. Kérlek, Yuri-chan!
- Rendben. Kilenckor találkozzunk a busznál - kinyomom, mielőtt még elkezdene hálálkodni.
Ja persze, klub, raádásul táncklub. Mindenki így hívja, holott a White Sand ugyanolyan szórakozóhely, mint a többi. De jobban néz ki, ha táncklubként emlegetik. Elvégre, valóban van tagsági bérlet, meg miegymás, amire egy rakás kedvezmény is jár ráadásul. És a hely legalább nem hemzseg a lecsúszott, degradált alakoktól. Elegáns hely, ahová csak a felsőbb réteg jár.
Ránézek az órára. Délután ötöt mutat, tehát lassan készülődnöm kell, ha időben el akarok készülni.
***
Egy óra múlva már a kádban áztatom magam, elmélázva azon, vajon mi a jó fenének megyek én el. Az utolsó látogatásom óta nem szívesen mutatkoznék ott. Majdnem fél éve hogy szakítottam a csajommal, és még neki állt feljebb. Megalázott a kis rohadék, szóval érthető, ha kb. annyi örömmel megyek oda, mintha kivégzésre indulnék. Remélem, nem lesz ott, mert ha elrontja az estémet, azt megkeserüli.
Jó fél óra elteltével mászok ki a finom, meleg vízből, hajat szárítok, megtörülközöm, majd előkaparok valami normálisabb öltözéket. Végül egy fekete, kissé szűk farmer mellett döntök, ami kitűnően kiemeli a combjaimat. Fölülre fehér virágokkal finoman hímzett fekete melltartó kerül, természetesen a hozzá való bugyi is rajtam van. Afölé pedig a kedvenc ujjatlan világoskék topomat kapom magamra, amelyből természetesen a hasam kilátszik. Kiegészítőnek néhány gyűrű, egy finom ezüst nyaklác és egy pár ezüst karkötő. Hajamat megfésülöm és a szokásos fehér szalaggal kötöm össze a fejem tetején. Kész is az édes, csábításra vágyó kislány. Csakhogy ez a kislány hódít. Még egy kis Crystal White parfüm magamra, egy elegáns kis fekete táska a fontos dolgokkal, úgy is mint mobil, pénztárca, lakáskulcs, iratok. Mire mindennel elkészülök, már indulnom is kell. Derekamra kötöm kedvenc sötétszürke pulcsimat - jól jön majd a hideg ellen hazafelé - felkapom fekete bakancsomat, írok egy üzit a családnak hogy szórakozni mentem Rinnel a klubba, aztán már kinn is vagyok az ajtón.
Rin persze a nyakamba borul a buszmegállóban és nem is tudom magamról lekaparni, amiért mindenki minket néz. Nekem kissé kínos, de ő nem zavartatja magát. Pontosan háromnegyed tízkor érünk a klub elé. Ahogy belépek és megmutatom a kidobónak a tagságimat, észreveszem, hogy korán jöttünk, még alig vannak. A zene persze szól, trance és house keveréke, én annyira ezt nem bírom, de most nem igazán zavar. A pulthoz telepszünk és rendelünk két colát. Hozzám hasonlóan Rin sem él alkohollal.
- Nincsenek sokan - állapítja meg Rin körbekémlelve.
- Korán van még. Majd éjfél körül indul be az élet - vonok vállat és épp belekortyolok a poharamba, amikor megáll a kezem és a szemeim elkerekednek.
- Mi az? - kérdi a barátnőm, majd mikor odanéz, már ő is tudja, mi keltette fel az érdeklődésem. - Már értem - vigyorog.
A bejárattól nem messze édes kislány áll. Hosszú, vörös, göndör haja van, amely lágyan keretezi finomvonású arcát. Hatalmas tengerkék szemeivel félénken és bizonytalanul nézelődik körbe, mintha nem ide való lenne. És valóban nem idevaló. Egy elegáns fehér ruha van rajta tűsarkú fehér cipővel és kis kézitáskával. Mint aki valami bálba indult, de eltévesztette a házszámot. Olyan édesen elveszettnek látszik, hogy muszáj lesz odamennem. Intek Rinnek, aki csak bólint. Tudja, hogy ma hódítani fogok, ezért ő is szemezni kezd az egyik pultnál ülő sráccal. Legalább nem lesz egyedül, mert amint felállok, a szemem sarkából látom, hogy a fiú máris közelebb ül hozzá, mintegy tudva, tiszta a terep.
Én közben lerakom a poharam és a lányhoz közeledem. Még mindig nem vett észre, csak mikor már előtte állok néz rám és lép hátra ijedten pár lépést.
- Ne félj cicus, nem harapok - mosolygok rá. - Eltévedtél?
- Én... - látom hogy bizonytalan - nekem azt mondták, ez egy táncklub, de ez...
- Igen, ez egy táncklub - válaszolok, de látom nem érti. - Ez egy szórakozóhely. Mégis mit vártál? - a hangom kedves és udvarias.
- Azt hittem, itt táncolni lehet tanulni - mondja, mire elnevetem magam.
- Ne haragudj! - mentegetőzöm - De ezt kitől hallottad? A White Sand-et mindenki táncklubnak hívja, de igazából egy disco.
- Oh! - látom hogy ez meglepte - Akkor rossz helyre jöttem.
- Egyáltalán nem - rázom a fejem, majd bemutatkozom. - Yamashita Yuriko vagyok. És ha gondolod, segítek itt eligazodni.
- Mitzune Kikyou - hajol meg. - És köszi!
- Meghívlak egy italra - intek és odakísérem egy asztalhoz.
- Nem... én nem iszom alkoholt - tiltakozik.
- Én sem - vágom rá, majd eltűnök és pár perccel később két colával térek vissza.
Rásandítok Rinékre. Már smárolnak. Ez gyorsan ment a kiscsajnak. Kikyou belekortyol a colába, aztán beszélgetni kezdünk. Elmagyarázom neki hogy miért is hívják ezt táncklubnak és azt hiszem lassan megérti. A zene tombol és egy órával később a hely már majdnem tele van. Látom, hogy kissé kényelmetlenül érzi magát, így felajánlom, mi lenne, ha táncolnánk egyet. Először tiltakozik, de végül sikerül rábeszélnem. Azt állítja, nem ismeri ezt a zenét. Olyan udvarias, hogy kezdem azt hinni, valami katolikus lányiskolába jár. És tényleg, mikor rákérdezek, kiderül, az apja lelkész.
- Katolikus? - kérdem.
- Igen. Baj? - kérdi vissza.
- Egyáltalán nem. Én shinto vallású vagyok, ahogy a szüleim és a nagyszüleim is - mosolygok. - Csak tudod, sok lány a volt iskolámban, meg az egyetemen is divatból katolikus, mert hogy milyen jó buli annak lenni. Közben azt sem tudják mi fán terem a Biblia.
- Értem - bólint. - Hány éves vagy? Már ha nem túl tolakodó a kérdés.
- Pontosan húsz - mosolyodom el. - Élvezem a boldog nagykorúságot. Amúgy a Tanárképzőn tanulok történelem-szakon. És te?
- Tizenhét - válaszolja. Tehát a felső-gimnázium második osztályába jár. - A St. Agnes-be járok.
- Én is oda jártam - nevetem el magam. - Az öreg Hayakawa-sensei még mindig riogatja a lányokat?
- Jaja - nevet ő is. - El sem hinné az ember hogy matekot tanít.
Még sokáig beszélgetünk, táncolunk, kidumáljuk a régi sulim diákjait, tanárait. Jó dolog olyannal beszélgetni, aki tudja mi a dörgés. Ez a lány nagyon jó parti lenne és ahogy nézem, én sem vagyok neki közömbös, ahogy látom, mert végig figyel, és valószinű, nem a beszélgetés nyűgözi le. Egy lassú szám alatt átölelem a derekát, és nem tiltakozik, inkább fejét a vállamra hajtja, és karjaival körbeöleli a nyakam. Végül egyik kezemet leveszem a derekáról és az álla alá nyúlva felemelem a fejét. A szemei gyönyörűek, mint a tenger. El lehet veszni bennük. Lehajolok és ajkaim egyre közelebb kerülnek az övéihez, míg végül megérintem őket. Finomak és selymesek, mint a félbevágott őszibarack. Nem tiltakozik, amikor megcsókolom, sőt, még viszonozza is. A csókon érzem, hogy többet akar ennél, de ez itt sajna lehetetlen.
|
|
