|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| oosakinana | 2010. 12. 30. 05:48:36 | #10141 |
Karakter: Rosali Blacwood
Megjegyzés: (hugocskámnak)
Este megint a bárba kell mennem, mint minden nap. Már megint rengetegen lesznek, hiszen rengeteg vendég lesz meghívva meg hát az alkohol is olcsóbb lesz, meg lesz, ami ingyenes. Mikor megérkezek, már látom, hogy tumultus van, amire csak jót mosolygok halványan. Bemegyek a klub-ba, mert Jimy engem sorba állás nélkül beenged, mivel itt dolgozok. Nem szeretem a személyzeti bejárót használni, mert az olyan mintha bujkálni akarnék, de közben meg eszem ágába nincs.
Bemegyek, és egyből hátra megyek az öltözőkhöz. Átöltözök a szokásos alig takaró ruhámba, majd elkezdek felszolgálni a vendégeknek.
Egyszer csak meglátok egy vékony, de annál szexibb nőt. A pultnál áll. Odamegyek hozzá.
- Miben segíthetek? – kérdezem a barnahajú mosolygós nőt, akin olyan aranyruha van, hogy legszívesebben leszaggatnám róla.
- Egy Gin-t kérek. – mondja, mire bólintok. Kitöltöm neki, majd oda is nyújtom.
- Tessék, fogyassza egészséggel a házunk ajándéka. – mondom kedvesen, amire biccent és belekortyol az italába.
Pár perccel később jön a főnök, hogy készüljek, mert én következek, mert azt akarja, hogy kápráztassam el a közönséget, amire csak bólintok. Hátra megye és felkészülök. Pár perc múlva berakják a zenémet, amire a közönség elkezd őrjöngeni, végül, fellépek és egy nagyon szexi táncba kezdek bele.
Megcélzom a rudat és azon tekerget, összevissza miközben egyre jobban hergelem a közönséget. Ehhez nagyon értek. Pármásodperc telik el a zenéből én meg leveszem a melltartómat így már félig meztelenül állok előttük és csak fütyülnek meg ujjonganak, de akkor meglátom a vendégemet, aki nagyon megtetszett, és ahogy figyelem a nyál is összefolyt a szájába. Ez hízelgő számomra.
Tovább táncolok, majd a szoknyámat is leveszem és már csak egy bugyi van rajtam, éppen takar egy minimálisat belőlem, de az sem sokat főleg, amikor bepucsítok és minden kilázok belőlem, még ágyékom is szinte teljesen, mert a tanga valljuk be, nem takar szinte semmit.
Már a közönség teljesen fel van pezsdülve és már azt várják, mikor veszem le a tangámat is. Nem kell sok, hogy lerángassák, rólam a színpadon az biztonsági őröknek úgy kell vissza fogniuk az embereket, hogy ne támadjanak le.
Tovább táncolok, majd leveszem a tangámat is és most már teljesen meztelenül táncolok mindenki előtt és a legtöbb ember vegyesen nők és férfiak, teljesen begerjednek, főleg, mikor teljesen lecsúszok a rúdon, majd a lábamat szétnyitom, így teljes rálátást kapnak barackomra, mire majdnem mindenki ott kezd el, könnyíteni magán ahol van, de sajnos a számnak vége van.
Felállok, mire a közönség nem nagyon akar elengedni, de az utánam levő több ideig lesz és ami a legjobb, hogy ő is teljesen ki fog vetkőzni magából, hiszen Nadja állandóan szeretne túl tenni rajta, ami soha nem fog neki sikerülni, mivel ő nem én vagyok, ami még szerencse. Felveszem a cuccomat, majd megyek vissza felszolgálni, mikor az a barna hajú csaj leszólít.
- Nagyon jól mutattál fent a színpadon. Látszik, hogy értesz a munkádhoz. – mondja kedvesen. – A nevem, Matsuky. Téged hogy hívnak? – kérdezi bársonyos hangján, amire halványan elmosolyodok.
- Köszönöm szépen a bókot. – válaszolom, majd ránézek. – Rosalinak hívnak. – válaszolok kérdésére. Nem tudom miért, de valami nagyon megfogott ebben a nőben, csak tudnám, hogy mi és ráadásul nem is enged el magától ez az érzés, ami bennem van.
|
| Andro | 2010. 10. 19. 20:12:07 | #8745 |
Karakter: Yamashita Yuriko
Megjegyzés: (Kikyounak) VÉGE
Játék vége!
Bocsi, de akarok tovább várni.
|
| Andro | 2010. 08. 09. 15:30:33 | #6720 |
Karakter: Yamashita Yuriko
Megjegyzés: (Kikyoumnak)
- Yuriko-chan – hallom meg Mitzune-san hangját, mire egyből szétrebbenünk. – Szeretném megköszönni, amit tegnap a lányomért tett – először Kikyoura pillantok, de látom rajta, nem ő árulta el a dolgokat. Tehát az orvosok fecsegtek. Ez jellemző rájuk.
- Kikyou a barátnőm, és nem szeretem, ha azokat bántják, akiket szeretek – mondom határozottan. Bármire képes lennék az én kiscicámért, ha azzal megvédhetem az életét és biztonságát.
- Akkor is köszönöm – hajol meg az asszony, majd felegyenesedve hozzáteszi. – Elmegyek megbeszélem az orvossal, hogy Kikyout szeretném mielőbb hazavinni.
- Rendben – válaszoljuk egyszerre, majd alig hogy Mitzune-san távozik, Kikyou egyből a karjaimba veti magát és megcsókol. Én viszonzom a csókot, átölelem és a hátát kezdem gyengéden simogatni. Már nagyon hiányzott ez az egész, hiszen sok ideig nem voltunk együtt. Azonban most nem pótolhatjuk be, hiszen az anyukája bármikor visszajöhet és elég rosszul venné ki magát, ha "olyan" szituációban találna minket.
- Annyira hiányoztál - suttogja, mikor végre elengedjük egymást. Valaki lépdel a folyosón, muszáj volt abbahagynunk a csókot.
- Te is nekem cicám – mosolygok boldogan. Végre a karjaimban tudhatom ismét az én szerelmemet.
Aztán később visszatér az anyukája, aki vicces történeteket mesél Kikyouról. Szegény nem egynél fülig pirulva bújik a takaró alá, mire én csak nevetgélek magamban. Nem akarom megbántani. Kiderül, hogy holnap már haza is engedhetik, aminek mindketten nagyon örülünk. A felsőm is megszáradt időközben, azt Kikyou odaadja, így végre hazavihetem. A vér hála égnek kijött belőle, mert nagyon sajnáltam volna, ha egy olyan őrült nőszemély miatt kellett volna kidobnom, mint Haru. Végül a látogatási időnek is vége, haza kell mennünk, de megígérem Kikyounak, hogy másnap én is jövök. Hála égnek most már nem igazán van suli, viszont jövő héttől tepernem kell a vizsgák miatt.
~*~
Reggel a kórház előtt természetesen újságírók és tévések hada vár, alig tudjuk magunkat átverekedni Mitzune-sannal, akivel egyszerre érünk a bejárathoz. A biztonsági őröknek hála sikerül csak ép bőrrel bemenekülnünk az épületbe. Én ugyan kissé meg vagyok tépve, így míg oda nem érünk Kikyou szobájához, próbálok valami emberi külsőt varázsolni magamra, és ez többé-kevésbé sikerül is.
- Megint itt vannak azok a hiénák, és egyre több mindent tudnak rólunk. Yurikot már a lakásuk elől követték – bosszankodik Mitzune-san. Nem is hazudik. A riporterek már a házunkat is körbevették, a szüleim úgy hajtották el őket. A három bátyám vitt el kocsival, hogy ne támadhassanak meg minket útközben.
- Az orvos nemsokára megjön, és végre mehetünk haza – mondom csendesen, próbálva elterelni Kikyou gondolatait a rá váró veszélyekről. Hiszen valahogy ki kell osonnunk úgy, hogy ne lássanak meg.
Kikyou oltözni kezd, én pedig ott maradok vele, hogy segítsek neki. Arcomon kötés van, cicám azon húzza végig a kezét.
- Nagyon fáj? – kérdi, hangjában sok aggodalommal.
- Nem – mosolygok – Pár nap, és nem is fog látszani. De igyekezzünk, anyukád mindjárt visszaér a zárójelentéssel, és utána már „szabad” is vagy.
- Ugye velem maradsz ma végig? – suttogja halkan. – Olyan rég voltunk együtt… - ajkaival az enyémeket érinti, mire kezeim megállnak, majd egy heves mozdulattal magamhoz ölelem és megcsókolom. Meglepi a hevességem, de hát nem tehetek róla, túl régen voltunk együtt.
- Be fogunk pótolni mindent – mormogom ajkai közé, és igazán szívesen leteperném itt, de nem lehet. Kikyou felöltözik, a tőlem kapott gyönyörű ruhát viseli és elégedetten konstatálom, hogy igencsak jól áll vékony, kecses kis alakján.
- Látom elkészültél kicsim – lép be Mitzune-san. – Majd én viszem a hátizsákodat. Yuriko-chan, segítenél majd Kikyounak?
- Persze – lépek mellé és fonom egyik karom a dereka köré, hogy ne kelljen ránehezdnie a fájós lábára. – Gyere, cicám! – súgom a fülébe, mire elpirul..
A hátsó kijárat felé megyünk, ott talán nincsenek még riporterek, akik ránk várnak. Azonban, oda nem vezet lift, így kénytelenek vagyunk lépcsőzni. Ám mielőtt Kikyou akár csak egy lépést is megtenne a lépcsőn, ölbe kapom. Erre halkan felnyikkan, gondolom megijedhetett szegénykém.
- Nyugi édesem, nem ejtelek el.
- Tudom – fúrja fejét a vállamba és érzem, hogy megnyugszik.
Szerencsésen leérünk az alagsor aulájába, majd ki a forró levegőre. Azonban mielőtt feleszmélnénk, alig teszünk pár lépést, máris vakuk sokasága villan a szemünkbe és egy rakás mikrofon támad a szám előtt.
- Tényleg a volt nője, Haru támadta meg Kikyout?
- Kikyou-chan a következő szerelme, miatta szakított a pornószínésznővel?
- Mióta vannak együtt?
- Lefeküdtek egymással?
Záporoznak a kérdések, Kikyou és én is kapkodjuk a fejünket, próbálunk kitérni, de nem engednek. Hirtelen határozott hangot hallunk. Kikyou anyukája az.
- Igen Yuriko a lányom barátnője, de a magánéletükhöz semmi közük. Most pedig távozzanak, amíg nem hívom magukra a rendőrséget! – az anyukája anyatigrisként véd minket és látom, hogy Kikyou eltátja a száját. Ezek szerint ő sem sejtette, hogy az anyukája esetleg tudhat kettőnkről.
Végre nagy nehezen eljutunk egy fekete limunizig és beülünk. Már indulunk is.
- Szemét banda. Minek kell nekik ennyit áskálódni. Különben is semmi közük ahhoz, hogy mi van közöttetek.
- Mióta tudod, anya? – kérdi Kikyou halkan és megszégyenülten.
- Szívem, az anyád vagyok nyitott szemmel járok – mosolyog. – A legelejétől tudom. Ahogy tudtam a másik barátnődről is.
- De miért nem mondtad soha? – néz rá a visszapillantón keresztül.
- Itt vagyok melletted, vigyázok rád. Ha akarod, elmondhatsz mindent. Vártam, hogy megnyílj, de nem hibázatlak. Neked is nehéz. Alig tudom elhinni, hogy anya nem csinál balhé… Hogy még így is velem van. Szeret… Óv, és nem tagad ki… – hátranyúl és megszorítja cicám kezét. – Szeretlek kicsim. Yuriko-chan! – szólít meg.
- Igen Mitzune-san?
- Vigyázz rá légy szíves nagyon. Sokkal törékenyebb, mint amilyennek mutatja magát.
- Vigyázok rá – simogatom meg, mire bújik hozzám kiscica módjára.
- Nehéz lesz mindkettőtöknek, ugyanis a rendőrségre be kell mennetek kihallgatásra. Utána meg a bírósági tárgyalás sem lesz séta galopp, főleg, hogy az újságírók rászálltak a témára…
~*~
Csak bólintunk mind a ketten. Én is tisztában vagyok vele, hogy milyen veszélyeket rejt számunkra ez a kapcsolat, főleg, ha a suliban is elterjed. A két nappal előtti incidensről nem is beszélve. Mindkettőnk számára hátrány lesz, hiszen Kikyou sem tud majd úgy visszailleszkedni az iskolájába, hogy ne mondjanak rosszakat róla.
Hazavisszük Kikyout, én pedig vele maradok. Felhívom anyut, hogy minden rendben, ne aggódjon, nem lesz semmi baj. Ő jó pár éve tudja, hogy leszbikus vagyok és bár az elején rossz szemmel nézték apuval, mára már belenyugodtak és örülnek, ha boldog vagyok. Haru is ott van, ahol lennie kell, tehát nincs semmi gond.
Kikyou a szobájában pihen, én az ágya szélén üldögélek és beszélgetünk. Még nem annyira erős, hogy behozzuk a lemaradásnak "azt" a részét, de ahhoz már igen, hogy tovább fennmaradjon.
- Félsz? - kérdi hirtelen.
- Mitől? - nézek rá kiváncsian.
- A tárgyalástól - mondja. - Ott újra látni fogod Harut. Nem hiszem, hogy az jó lesz.
- Nem félek tőle - vallom be. - És ne aggódj, nincs annyi pénze, hogy megfizessen egy jó ügyvédet - vigyorgok. - Én ellenben az ország egyik legjobb ügyészét eresztem rá. A férfi igazi bulldog, amit megfog, azt nem ereszti. Olyan szimata van, mint egy vérebnek és kitartó, mint egy pitbull.
- Kezdek félni tőle - suttogja Kikyou, mire megsimogatom a pofiját.
- Nem kell. Szelíd mint egy kismacska - nevetek. - De a tárgyalóteremben valódi állat. Majd meglátod. Ha hazaértem felhívom.
Kikyou bólint, és látom, hogy kezd álmosodni. Ez a sok izgalom őt is kimerítette, ahogy látom. Én sem vagyok a toppon, de tartanom kell magam. Megvárom, míg elalszik, aztán hazamegyek. Az anyukájának megígérem, hogy nem kell aggódnia, kézbeveszem az ügyet és Haru olyat fog kapni, hogy attól kódul. Mitzune-san helyesli a dolgot, holott ő még nem is látta igazán Harut, kivéve azon a napon a kórház előtt.
Hazaérve azonnal felhívom Suehiroya-sant, aki persze szívesen áll a rendelkezésemre. Apum sok szívességet tett neki, itt az ideje, hogy viszonozza. Megbeszélek vele egy időpontot a következő hét végére, amikor már Kikyou is elég lesz ahhoz, hogy saját lábán sétáljon. Röviden elmondom Suehiroya-sannak, miről is van szó, aki már a kezeit dörzsöli. Szereti az ilyen ügyeket, mint Harué és a miénk is. Azt hiszem, kissé hibbant, de majdnem az összes ügyész és ügyvéd az. Különben minek vállalnának ilyen eseteket? A kagylót letéve anyáék kikérdeznek, mégis mi a fene történt, és nekem végül is be kell számolnom róla.
- Rosszabbul is elsülhetett volna - mondja apa. - Mi lett volna, ha komolyan megsérülsz, vagy akár meghalsz? Megér ennyit az a kislány?
- Ő mindent megér - bólintok komolyan. - Képes lennék az életemet is feláldozni érte. Gondoskodom róla, hogy Haru soha többé senkinek az életét ne tehesse tönkre. Fogadok, nem én voltam az egyetlen áldozata.
- Azok úgysem fognak beszélni - veti közben Akira onii-chan. - Túlságosan félnek attól a szörnyetegtől.
- Lehet. De talán szóra tudom bírni őket - vonok vállat.
Apáék nem tudják, hogy vannak módszereim. De előbb meg kell várnom, hogy Suehiroya-san talál-e valamit, amin elindulhatunk. Tisztában vagyok vele, hogy anyáék féltenek, de nem védhetnek meg mindig. Vannak dolgok, amiket nekem, magamnak kell megtennem.
|
| Andro | 2010. 07. 02. 09:08:07 | #5830 |
Karakter: Yamashita Yuriko
A Rennel való beszélgetés után már nyugodtabb vagyok. Megígéri, hogy másnap Toyamával benéznek Kikyouhoz. Leteszem a mobilt, majd elindulok hazafelé. Azért annyira nem vagyok nyugodt, mert nem tudom, Haru mikor és hogy fog próbálkozni, így megkérem Hirotot, hogy ha van egy kis ideje, tartsa Harun a szemét, amit ő szívesen meg is ígér. Rin persze nem örül neki, hogy a barátja miattam, vagyis inkább Kikyou miatt kockára teszi a testi épségét, vagy talán az életét is. De végül nem ágál semmi ellen. Én úgy döntök, majd másnap délután felé megyek be a kórházba, előbb amúgy sem érnék rá, dolgom is van, tanulnom kell a vizsgáimra. Ha most jól leteszem, talán még ösztöndíjat is kapok a második szemeszterben, és akkor anyáéknak nem kell fizetniük a sulit.
Hazafelé még veszek egy kis fagyit, és kinézek Kikyounak egy gyönyörű blúzt. Igazán csinos, fehér, rövid, fodros ujjai vannak, de maga a blúz halványkék, sötétkék szalagocskával a nyakánál. Van hozzá való fodros aljú szoknya ugyanilyen színben. Végül úgy döntök, megveszem neki. Úgy fog benne kinézni, mint egy édes kiscica, de ő az én kiscicám. Már előre látom, hogy fog neki örülni, ha odaadom neki.
~*~
Másnap is csak délután tudtam bemenni hozzá. Délelőtt sokáig tanulok, hiszen hamarosan itt a vizsgaidőszak, jól kell majd szerepelnem. Habár Japánban az egyetemek közel sem olyan megerőltetőek, mint egy középiskola, tudtam, ha megbukom, esetleg vissza is vonhatják a gyakorlati helyemet.
Tanulás utána bekapok valamit, megfürdök és felkapok egy világoskék topot, világosszürke rövidnadrágot és persze a bakancsomat. Hajamat megfésülöm, összefogom felrakok egy kis sminket, parfümöt és a egy szatyorba pakolom Kikyou ajándékát. Mosolyora húzódikt a szám, ahogy elképzelem kiscicám ábrázatát, ha majd meglátja a ruhát. Édesen fog benne festeni, ha kiengedik a kórházból.
- Anya, elmentem! - kiáltom a konyhába. - Majd jövök!
- Rendben, kincsem! Jobbulást a barátnődnek - hallatszik anya hangja, én pedig csak mosolygok és elindulok
Tudom, hogy anya sejti, több van köztem, és Kikyou között, mint puszta barátság. Ő tudja, hogy leszbikus vagyok, és már nem is csinál belőle ügyet, elvégre nem előtte smárolok a nőimmel, és nem részletezem kivel, mikor, mit és hogyan csinálom.
Vidáman baktatok a kórház felé, szerencsére nincs messze, így gyalog is fél óra alatt odaérek. A recepciós már kedvesen fogad és beenged, én pedig Kikyou szobája felé veszem az irányt. Már majdnem ott vagyok, amikor egy nagyon ismerős hang üti meg a fülemet.
- Még egy lépés, és a drága barátnőd kicsit túl lesz adagolva fájdalomcsillapítóval… - hallok meg egy nagyon ismerős hangot, és a szívem kihagy egy ütemet. Ez Haru! Úristen! Hogy jutott ez be?!
Lélekszakadva rohanok a szoba felé. Mi van, ha már bántotta is Kikyout? Miért nincs vele senki? Még hallom Kikyou hangját is, amikor berontok.
- Nem foglak szeretni soha! – kiáltja Kikyou vékony kis hangján. – Én Yurikot szeretem, és örökké csak az övé leszek!
A szatyrot ledobom a földre és rávetem magam Harura, nem tétovázok, bár tudom, hogy ez veszélyes. Sikerül lerántanom a földre és még látom, hogy Toshiya Kikyouhoz fut, hogy kivigye onnan. Kikyou sír, és amint meglát, sírása csak még erősebbé válik. Nagyon félt engem.
- Vidd ki innen Kikyout! - ordítom, mire Toyama bólint és már viszi is kifelé a lányt. Kikyou sírva, félelemtől bénultan kapaszkodik belé.
- Nem fogom hagyni! - vicsorog Haru. - Te pedig végképp nem fogsz megállítani! - röhög fel és valamit próbál belém szúrni.
Még elég időben lököm el magamtól, hogy ne érjen hozzám az a valami, amiről kiderül, egy injekciós tű. Újra felém jön, meg akar szúrni, de egy jól irányzott rúgással sikerül kirúgnom a kezéből. A fiola a falon törik darabokra. Milyen jó, hogy bátyáim vannak, megtanítottak megvédeni magam. Haru őrült módjára rám veti magát, egyik kezével lefogja az egyik karom, másikat magasra emeli, amiben ott van egy szike. Ilyesmit használnak a műtéteknél. Jól felkészült a kislány. Remélem, Tomoya biztonságos helyre vitte Kikyout, és hív valakit, mert nem sokáig bírok ezzel az őrülttel. Egy pillanatra nem figyelek és éles fájdalmat érzek, ahogy a szike végigszánt az arcomon, közel a szememhez. Érzem, hogy a vér lassan folyik lefelé az állam felé, összekenve a ruhámat.
- Ez hogy tetszik, ribanc? - kérdi vigyorogva. - Kicsinállak, átszabom a kis pofidat, és akkor az ott kinn majd nem fog szeretni. Nem fogsz kelleni neki.
- Te nem kellesz neki - rúgom gyomorszájon, mire elenged és összeroskad.
Már állna fel, mikor megjelennek a biztonsági őrök és lefogják. Ő meg őrült rángatózásba kezd. Elveszik tőle a szikét, majd megbilincselik és elvezetik, de még válogatott szitkokat küld rám. Reszketek, mert valljuk be, nem kicsit féltem, hogy megöl. Képes lett volna rám, de ezután biztos hogy börtönbe kerül gyilkossági kísérletért. A szívem hevesen dobog, ahogy a fal mellé csúszom és kezemet az arcomhoz érintem. Mikor elveszem onnan, ujjaim sötétlenek a vértől. Hamarosan egy orvosféle jelenik meg, akiről kiderül, valóban orvos.
- Jól van? - kérdi és leguggol hozzám. - Jöjjön, ezt össze kell varrni.
- Hogy... hogy van... Kikyou? - kérdem halkan és remegve.
- Mitzue-sannak semmi baja, csak megijedt - mosolyog az orvos. - De nagyon aggódik magáért. Majd ha végeztünk a kis varrással, megnézheti.
Bólintok. Az orvos felsegít, majd bejön két ápoló is, akik segítenek eltámogatni engem egy vizsgálóig. Közben megtudom, hogy Harut elvitték a zsaruk, és valószínüleg nem egyhamar szabadul. Ez nekem csak jó, de az éberségem nem lankadhat. Továbbra is vigyáznom kell Kikyoura, hátha Harut hamarabb kiengedik, habár gyilkossági kísérletért minimum öt évig ülni fog.
Bevisznek a szobába, az orvos pedig segít felülnöm az asztalra és előkészül. Letörölgeti a vért, tiszta alkohollal átmossa, ami nagyon fáj és csíp, fel is szisszenek, de nem szólok semmit. Hála égnek a seb nem mély, csak hosszú, a szemem sarkától egészen az állam vonaláig terjed. Jó sokáig meg fog látszani, a doki szerint lehet, hogy plasztikázni kell majd, hogy eltűnjön a heg, ami esetleg maradhat. De vállalom. Nem akarok heggel az arcomon élni. Kapok egy kis fájdalomcsillapítót, ami elzsibbasztja az arcom, hogy ne érezzem majd a varrást. Sajnos, amikor a doki nekikezd, mégis felszisszenek, mert hiába nem érzek semmit, akkor is kellemetlen. Leginkább az, hogy nem érzek semmit. Csak azt nem tudom, mit fogok mondani anyának, főleg, hogy vérfoltos a felsőm. A vér kijön, ha elég hamar kiszedik. Ha meg nem, max eldobom ezt a topot.
A doki hamar végez és már mehetek is, de megígérteti, hogy majd holnap visszanézek. Úgyis eljönnék Kikyou miatt, szóval bólintok és kifelé veszem az irányt. Kikyou már a szobájában van, és amint meglát, pontosabban az arcom és a vérfoltos felsőm, a nyakamba ugrik és riadt tekintettel fürkész.
- Semmi baj, csak Haru hullának nézett és rájött a boncolhatnék - simogatom meg.
- Szerintem azt vedd le - mondja Toyama, aki már kibújt saját ingéből. - Vedd fel ezt. A tiédet meg kimosom, amíg dumcsiztok.
- Aranyos vagy - mondom és lekapom a felsőm, majd letörölgetem magam. Már mindegy annak a topnak. - Hú, férfiszag! - vigyorodom el, mikor Toyama inge rám kerül és odaadom neki a felsőt.
Ő meg kirohan vele. Ha nem lennék leszbikus, még bele is zúgnék, mert elég jó teste van, még az én szemmértékemmel is nézve. Kikyou még mindig riadt, reszket, mint a nyárfalevél, nyilván megviselték a történtek. A szatyrom még az ajtónál hever, felveszem és leültetem Kikyout az ágyára.
- Nyugi cicám, már nincs semmi baj - simogatom meg, ő meg bújik hozzám, mint egy kiscica. - Haru többé nem fog bántani. Tutira évekre börtönbe kerül.
- És... és ha... nem? - néz rám sírva.
- Hát... ez nem fog megtörténni. A zsaruk szerintem úgyis kijönnek még ma, vagy holnap, tudod kérdezgetni fognak. Talán beidéznek minket tanunak a bíróságra is. Bár... ha rábizonyítják, hogy őrült, max diliházba kerül, ahonnan a legjobb esetben is nagymamakorában jön ki - nyomok egy puszit a homlokára. - De nézd, mit hoztam neked - mutatom neki a szatyrot. - Remélem, ettől felvidulsz.
Lassan, óvatosan nyúl a szatyor után és veszi ki a dobozt, amiben a ruha van. Muszáj elterelnem a figyelmét erről a durva és borzalmas incidensről, és ennek ez a legjobb módja. Félénken nyitja ki a dobozt, ám amikor kiemeli a blúzt és a szoknyát, elkerekednek a szemecskéi. Látom, hogy tetszik neki. Rám néz, szemei csillognak, de még látni bennük a félelmet, az idegességet, hiszen szegénykém mégiscsak majdnem meghalt velem együtt. De látom én, hogy azért az öröm is felcsillan azokban a szemekben.
- Ez... gyönyörű - suttogja. - Köszönöm.
- Nincs mit. Örülök, hogy nem lőttem mellé - csípem meg a pofiját. - Szeretném, ha ezt viselnéd, amikor a hazamenésed után randizunk.
- Akkor... nagyon kell rá vigyáznom, hogy ne piszkolódjon be - mosolyodik el halványan.
Hosszasan szemléli a ruhát. A szerencsétlen incidensre több szót nem vesztegetünk. Jobb is, mert nem akarom felzaklatni. Meg is kérem, hogy erről az anyjának ne beszéljen, nem kéne őt is felidegesíteni ilyesmivel. Tökéletesen egyetért velem. Csak azt nem tudom, hogy adom be anyáéknak a sérülésem. Majd kitalálok valamit.
Hamarosan Toyama is visszatér a topommal. A vér tökéletesen kijött belőle, csak éppen a ruha csurom víz, így kiteríti a radiátorra. Úgyis odasüt a nap, majd megszárítja.
- Hamarosan ideje menni. Mindjárt vége a látogatási időnek - mondja.
- Igaz - sóhajtok. - Szia cicám! Holnap majd jövök, jó? - csókolom meg, amit nem felejt el viszonozni.
- Gyere korábban! - kéri szomorúan.
- Ok, drágám, de most már mennünk kell - ölelem meg erősen. - Szia!
- Szia! - köszön el Toyama is. - A top maradhat nem?
- Persze - bólint Kikyou. - Sziasztok!
Elhagyjuk a kórtermet. Toyama nem kérdez semmit, egészen hazáig kísér. Hálás vagyok neki a hallgatásért, meg a kísérgetésért, habár ő nem éppen az az erős, bátor fiú, de tartozom neki, amiért megpróbálta megvédeni Kikyout. De tudom, hogy hiába akarnám viszonozni, nem fogadná el. Már régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy tudjam.
Anyáék persze kérdezgetnek, mi ez a heg, de én azt hazudom, hogy elestem és felsértettem magam, így össze kellett varrni. Remélem, az esti hírekben nem lesz szó erről az egészről, habár ha a média megszimatolja a dolgot, tuti botrány lesz belőle, ami se nekem, se Kikyounak nem tesz majd jót. Remélem, Haru megbűnhődik. Kikyou miatt most nem aggódom, Harut börtönbe vitték. Hiroto pedig ezek szerint semmit nem látott. Haru nagyon ügyes és dörzsölt, talán tudta, hogy követik és ezért öltött álruhát.
~*~
Másnap kora délután indulok el a kórházba. Még fel kell keresnem a dokit, hogy ellenőrizze a sebemet, aztán meglátogatom Kikyout is. Ám amikor a kórházhoz érek, ledöbbenek. Tévések és az összes nagyobb helyi újság képviselői várakoznak a bejáratnál. Amikor meglátnak, egyből letámadnak, hogy nem én vagyok-e az egyik lány, akit tegnap megtámadtak.
- Kérem, hagyjanak békén! - vágok át a tömegen és berohanok az ajtón.
A biztonsági őrök azonnal bezárják mögöttem. Ezek szerint már a média is tud róla, mi történt itt tegnap, vagy inkább csak találgatnak. Ez nagyon nem jó. Egyenesen Kikyou szobájába veszem az irányt, ahol Kikyoun kívül az anyja is ott van.
- Jó napot, Mitzue-san! Szia Kikyou! - hajolok meg.
- Szia Yuriko! - viszonozza az anyja. - Láttad azt a nagy csődületet kinn?
- Igen - sóhajtok és Kikyouhoz megyek, majd átölelem. - Csoda, hogy eddig nem tudtak róla.
- Most mi lesz? - kérdi félénken Kikyou, egészen hozzám simulva.
- Nem tudom - rázom a fejem.
Valóban nem tudom. Nem akarok nyilatkozni, mert akkor anyáék megtudják, mi történt valójában, és csak botrányt keltek. Habár a botrányt Haru kezdte, amikor megpróbálta megölni Kikyout. Talán az az ő műve. De hogy is tudnám kideríteni? Ezúttal tanácstalan vagyok.
|
| Andro | 2010. 05. 28. 10:12:36 | #5206 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
- Hát én nem úgy látom – mondja Darren, mire felvonom a szemöldököm. Úgy tűnik, Kikyou jól tud színlelni, pedig nem kéne. Főleg nem a tegnapi után. – De jobb ha lépek, mert úgy látom még kettőt szólok, és sült kakas lesz belőlem. – kacag fel hangosan. Hangos egy fiú, meg kell mondanom. – Sziasztok! – puszilja meg Kikyou arcát, és távozik.
- Fáj még a lábad? – húzom össze a szemem és ülök le mellé.
- Már nem annyira – mosolyog rám. De én látom, hogy fáj neki. – Remélem nem kerül sor a műtétre. – mondja, mire elkerekednek a szemeim.
- Műtét? – a hangom döbbent. Nem gondoltam, hogy ennyire rossz a helyzet.
- Igen műtét – sóhajt halkan. – A sarkamnál az ínszalagok elhúzták a csonthártyámat a helyéről, így alatta folyadék képződött. Ha az nem szívódik fel, akkor műtétileg kell leszívni, nehogy tályog keletkezzen. – befejezi és lefekszik, a takarót és párnát a fejére húzva. – Tudom, rakat szerencsétlenség vagyok. Előbb az asztma, most meg ez… - motyog halkan. Mint egy bőgőmasina, de majd én rendberakom.
- Ha annak tartod magad, lehet hogy az leszel. – ülök le mellé és rángatom le a védelmét. – Szedd össze magadat! – mondom határozottan, mire úgy látom, megijed. De ez kell most neki. Elhagyja magát egy betegség vagy mi miatt. Ez így nem jó.
- Nem estem kétségbe – fog magyarázkodásba. Én csak hallgatom. – De meg fogok őrülni itt, nem mehetek ki még a mosdóba sem egyedül. Nem vagyok törékeny baba, de anyu és apa nem értik meg.
- Csak féltenek – nyugtatom meg. Tudom milyen ez, a bátyáim minden lépésemet számon tartják, és ha rajtuk múlna, sose mehetnék sehová. – Nem kell a mártírt játszanod. Lehet Darrennál bejön, de engem hidegen hagy.
- Eddig sem játszottam. Amúgy meg Darren a fogadott testvérem, mivel leszbikus vagyok, soha nem is lesz közöttünk semmi – ereszt meg egy dögös mosolyt, amitől hevesebben kezd verni a szívem. Persze ezt nem vallanám be neki a világért sem. – Örülök neki, hogy itt vagy. – nyújtja felém a kezét, amit megfogok. Úgy tűnik, bízik bennem. Felé hajolok és már éppen összeérne az ajkunk, mikor kopognak.
- Kicsim én vagyok! – Kikyou anyukája az. Úgy rebbenünk szét, mint a verebek. Kikyou arca tiszta vörös. – Ideje bevenned a gyógyszert, és be kell kenni a lábadat is.
- Nem lehetne kicsit később? – néz esdeklően a belépő asszonyra. – Tudod, hogy a gyógyszertől elalszom.
- Nem – feleli határozottan.
- Kösz anya, szeretlek én is – morog, de azért elveszi a poharat, gyógyszert és beveszi. Rémes íze lehet, a fintorgásából ítélve.
Még beszélgetünk egy kicsit. Mindenféléről szó esik, majd egy idő után Kikyou elkezd laposakat pislogni. Biztos fáradt. Ideje lenne mennem, nem akarom még jobban kifárasztani.
- Itt maradsz addig, míg teljesen el nem alszom? – kérdi hatalamas szemekkel rám nézve.
- Igen, de most pihenj csak! – simogatom meg az arcát, ő pedig elmosolyodik, és néhány perccel később már alszik is.
Elégedetten állok fel. Úgy tűnik, a helyzet mégsem reménytelen. Ő is megkapta amit akart, én is. Talán a dolgok jobban fognak ezután alakulni.
~*~
Pár nap telik el. Kikyou kezd jobban lenni, úgy tűnik, mégsem kell befeküdnie a kórházba, ami jó hír. Sokkal oldottabbak vagyunk egymással, bár még csak puhatolózunk, ismerkedünk. Nem akarok még egy hibát elkövetni. Nem tudom, hogy ő mit érez, én azonban szeretem. Nagyon is, de nem dobálózom azzal a szóval. Haru óta nem.
Alig telik el pár nap, amikor megtudom, hogy Kikyou a kórházba készül vizsgálatra. Úgy döntök, meglepem, így kissé jobban kiöltözöm. Egy fekete toppot és fekete, fehér, piros kockás rövidszoknyát veszek fel, de a bakancs marad. hajamat ezúttal két hosszú copfba fonom, így olyan vagyok, mint egy édes kis iskoláslány. Kapom a fekete táskámat, és már indulok is. Jókedvűen sétálok a kórház felé, ám amikor odaérek, földbe gyökerezik a lábam. Kikyout pillantom meg, mégpedig egy számomra igen gyűlölt személlyel. Haru az, aki éppen lesmárolja az én nőmet!
- Engedd el! – ordítom oda, mire Haru rám néz és elvigyorodik. – Vedd le róla a mocskos kezeidet!
- Ő nem a tiéd már! – kacag fel színpadiasan Haru.
Kikyou próbál szabadulni. Persze, rögtön gondoltam, hogy nem saját akaratából van annak a ringyónak a karmai között. Ám megbotlik és elesik. Haru már nyúlna utána, de odarontok és lehúzom róla. Nem! Nem fogom engedni, hogy az én csajomat is bántsa! Kikyou anyja is megérkezik, de ő csak annyit lát, hogy valakit lerángatok Kikyouról. Gyorsan felsegíti, szerez hordágyat és beviszik.
Végül elengedem Harut, jobban mondva lökök egyet rajta, hogy végignyalja az aszfaltot. A rózsaszín ruhája csupa kosz, mikor feltápászkodik és gyilkos tekintettel néz végig rajtam.
- Ha még egyszer a csajom közelébe mész, agyonverlek! - sziszegem dühtől villogó szemekkel.
- Tönkretettél, ribanc! Még megbánod! Elveszem őt tőled, és ugyanolyan lelki nyomorékot csinálok, mint belőled! - áll fel.
Megvetően nézek végig rajta. Felfújt mellek, felfújt segg, felfújt száj, műszempillák, alig valamit takaró rongyok és akkora sarkú cipő, hogy csodálom, állni tud benne. Szolis bőr, szinte fehérre festett szőke haj. És én ebbe a műanyagbabába voltam szerelmes?
- Próbáld meg, ringyó! De akkor én sem kegyelmezek! - mondom, majd felszegem a fejem, és büszke tartással bevonulok az épületbe.
Haru próbál utánam jönni, de a biztonságiak nem engedik be, mire rikoltozni kezd, hogy ő híres sztár, ő színésznő. Ja persze, pornószínésznő, annak is lecsúszott. Elégedetten mosolyogva nézek hátra, és belenevetek Haru dühös képébe. Persze belül forr bennem a méreg, de mit tehetnék? Nem fogom megverni, nem alacsonyodom el odáig.
A recepción megkérdem, hol találom Kikyout, mire a kedves recepciós hölgy udvariasan útba igazít. Megköszönöm és elindulok. Nemsokára a műtő előtt meg is pillantom Kikyou anyukáját, amint egy padon ül, igen gondterhelt képpel. Amikor meglát, mintha megkönnyebbülést látnék az arcán. Azért megijedtem, hogy Kikyout műtik.
- Jó napot! - köszönök - Hogy van Kikyou?
- Még műtik - válaszol az asszony. - Ki volt az a lány ott kinn?
- Harunak hívják - válaszolok. - Egy... régi, kellemetlen ismerős. Hosszú történet és elég bonyolult, de a lényeg, hogy engem okol a saját hibái miatt. Úgy tűnik, Kikyout akarta csaléteknek használni. Bár fogalmam sincs, honnan tudta, hogy Kikyou ma idejön. Haruval évek óta nem találkoztam. Nem mintha kedveltük volna egymást - nem is tudom, miért mondok ilyeneket.
- Értem - bólint Mitzue-san. - Remélem, Kikyou lábra tud majd állni. De attól tartok, a táncot abba kell hagynia. Végleg.
- Egyetértek - bólintok. - Ha tovább táncol, a végén tolószékben végzi. Azt pedig ő sem szeretné.
Még beszélgetünk, majd a műtét végén kihozzák Kikyout. Megviselt és sápadt. Alszik. Mitzue-san persze azonnal kérdezgetni kezdi az orvosokat, de hála égnek, semmi komoly baj. Annyi az egész, hogy Kikyounak nem szabad többé táncolnia, sem hirtelen mozgást végeznie. És futnia sem szabad ezután. Tehát fel lesz mentve tesiból. A tavaszi szemeszternek úgyis mindjárt vége, őszig kipiheni magát és újúlt erővel vetheti bele magát a második szemeszterbe. Betolják a szobájába és tapintatosan kinn maradok a folyosón. Minek zavarjam anyát és lányát? Meg, amúgysem tudnék tenni semmit. Úgy döntök, inkább veszek valami innivalót, így a közeli autómatához sétálok és kiszolgálom magam. Épp a kávémat kortyolgatom - ami mellesleg alig jobb a mosogatólénél -, amikor valaki megérint a vállam. Megpördülök és egy szőke hajú fiúval találom szemben magam. Ő volt ott Kikyounál. Ez az a külföldi fiú. Darren, ha jól tudom.
- Szia! - köszön vidáman, holott az alkalom nem éppen vidám. - Yuriko, igaz?
- Szia! Igen, az vagyok - hajolok meg. - Mi járatban?
- Kikyouhoz jöttem és - végignéz rajtam olyan tekintettel, amivel tuti minden lányról levarázsolná a bugyiját - megláttalak. Csinos ruha.
- Köszi, de ne strapáld magad -nevetek fel. - A lányokat szeretem.
- Kár - sóhajt. - Pedig csinos vagy. Biztos jó pár fiú epekedik utánad.
- Minden külföldi ilyen lényegretörő, mint te? - kérdem félredöntve a fejem.
- Azt nem tudom - von vállat.
Még egy ideig beszélgetünk, amikor meglátom Kikyou anyukáját. Közli, hogy Kikyou felébredt és engem szeretne látni. Megköszönöm, és egyedül hagyom Darrent Mitzue-sannal. Szinte repülök a szoba felé, alig várom, hogy láthassam az én kis drágámat. Annyira aggódtam érte. Az ajtó elé érve halkan kopogtatok, majd egy halk "Tessék" után belépek. Kikyou az ágyban fekszik egy egyszobás kórteremben. Arca sápadt, szemei le-lecsukódnak, látszik, hogy még fáradt, a műtét megviselte. De amint meglát, mosoly terül szét az arcán. Ahogy látom, ő is megnézi a ruhámat. Igen, ritkán veszek fel szoknyát, de láthatóan felcsillannak a szemecskéi. Odalépek az ágyhoz és megpuszilom, de ezt is csak óvatosan teszem, nem akarom felzaklatni. Most ébredt fel, még pihennie kell. Majd leülök az odakészített székre és megfogom a kezét.
- Hogy vagy, cicám? - kérdem.
- Fáradtan - suttogja. - Én... ott kinn...
- Ne magyarázkodj! - hárítom el - Semmi gond. Úgy tűnik, Haru megtudta hogy mikor jössz ide és nyomozott utánad. Aztán úgy döntött, így áll bosszút. Ne félj, helyreraktam. Egy ideig biztos nem bukkan fel.
- Ne haragudj... én...
- Nem haragszom - szorítom meg vékony ujjacskáit. - Inkább pihenj, jó?
- Többé nem táncolhatok - hallom szomorú hangját. - És nem tesizhetek. Ez olyan szar.
- Még mindig jobb, mint a kerekesszék. Hidd el, járhattál volna rosszabbul is - vigasztalom, mire mintha kicsit megnyugodna. - Ne félj, kicsim, én itt vagyok. Rám számíthatsz.
Még dumálgatunk egy ideig, megdicséri a ruhámat, de később bejön a doki és közli, hogy Kikyounak még pihennie kell, talán jobb lenne, ha holnap jönnék vissza. Még adok egy puszit a pofijára, aztán elköszönök és távozom. Látom, hogy szomorúan néz rám, de megígérem neki, minden nap meglátogatom. Azonban tudom, hogy mozgósítanom kell a csapatomat, mert ki tudja, Haru mire készül. A kórház előtt előkapom a mobilomat és Ren számát tárcsázom. Ő tudja, kiknek kell szólni.
- Halló Ren! - szólok bele a mobilomba - Figyu, egy szívességet kell kérnem. Vigyázzatok Kikyoura. Haru felbukkant és úgy látom, ő az új célpontja.
- Rendben, drága! Azonnal intézkedem - válaszolja.
Csak benne bízhatom. Ő nem utálja Kikyout, hiszen még arra is képes volt, hogy belépőt szerezzen neki a vidámparkba. Talán az volt a célja, hogy összebékítsen minket. Sikerült is neki. Már nem aggódom, Kikyou jó kezekben lesz, Haru nem fog tudni hozzányúlni.
Szerkesztve Andro által @ 2010. 05. 28. 10:13:53
|
| Andro | 2010. 05. 20. 10:17:13 | #5086 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
Jól szórakozom a többiekkel. Kikyou már eszembe sem jut. De hirtelen, amikor a körhintáról szállok le, megszólal a mobilom. Sejtem, ki kereshet, így végül felveszem. Látom, hogy Rin rosszallóan húzza össze a szemét, de nem szól semmit. Jobb is. Remélem, semmi nem vágja tönkre a napomat. Kikyou hív, ahogy sejtettem is. Végül felveszem. Nem lehetek bunkó vele.
- Szia! – köszönök bele, mikor felveszem.
- Szia! Bocsánat, elkéstem kicsit, de itt vagyok. Kijönnél értem? – hallom meg a hangját. Legalább volt benne ennyi tisztesség, hogy felhívjon. Ez is valami.
- Rendben, megyek mindjárt – felelem és kinyomom. - Itt van. Kimegyek érte.
- Mi is megyünk - áll mellém Rin. - És ha megint szemétkedne, csak bízd rám, ok? Majd én megtanítom kesztyűbe dudálni.
- Kedves vagy, de nem kell - mosolyodom el.
Tudom, hogy Rin képes lenne nekiugrani bárkinek, aki egy rossz szót is mer rám szólni. Kissé fanatikusan rajong értem, de mit lehet tenni? Leállítani úgysem tudom, szóval hagyni szoktam. Elindulunk kifelé. Rin kivételével a többiek egykedvűen jönnek mellettem. Úgy érzem magam, mint valami elnök, akit a testőrei kísérnek. Ezek a srácok bármire képesek lennének, hogy megvédjenek, és ez kölcsönös. Összekovácsolt csapat vagyunk. Csak Mami és Kaoru hiányzik.
Végül jó tíz perc séta után érkezünk meg a bejárathoz. Egyből kiszúrom Kikyout a fehér rövidnadrágjában és a halványzöld felsőjében. Egész csinos látvány és szívesen átölelném, ha nem neheztelnék úgy rá. Nem! Most nem engedhetem meg magamnak azt, mint az első alkalommal. Ezúttal nem hagyom, hogy elbájoljon és kihasználjon. Még egyszer nem csal lépre. Végül odaérünk hozzá.
- Sziasztok… - köszön illendően és még meg is hajol. Legalább illem szorult belé.
- Hello – hangzik a tömör válasz.
- Kikyou ők a barátaim, Ren, Rin, Toyama, és Hiroto – mutatom be a többieket. Kikyou kissé meghajol feléjük. - Srácok ő Kikyou – mutatom be a lányt, mire a többiek bólintanak. Ren már ismeri látásból, ahogy Rin is, de Toyama és Hiroto most találkoznak vele először. – Gyertek, menjünk, mert még a végén lemegy a nap - indítványozom, majd Kikyou mellé sorolva megyünk be.
Jól szórakozunk, beszélgetünk, nevetgélünk, és Kikyout is bevonjuk. Nem akarom, hogy kimaradjon. Nem lenne szép dolog és ezt a többiek is elfogadják, bár Rin nagyon távolságtartó vele. Meg tudom érteni. Ő úgy érzi, elárulták a legjobb barátnőjét, azaz engem, így kötelességének érzi nem túl barátságosnak lenni Kikyouval. De nem szólok bele. Kikyou is kezd feloldódni, együtt nevetgél velünk, ami jó. Legalább nem akarja kihúzni magát, bár furán sántít kicsit. Talán fáj a lába? Ezt eddig nem vettem észre.
- Gyerünk, üljünk fel arra az óriáskerékre! – mondja Ren a vidámpark másik végében levő létesítményre mutatva. Alig várom, imádom az óriáskereket.
- Egy pillanat, menjetek előre, én is követlek benneteket, csak ki kell mennem az illemhelyre – süti le a szemét szelíden, majd elindul.
- Rendben – válaszoljuk, majd elindulunk.
Azonban engem nem hagy nyugodni a dolog, így szólok Rinnek, hogy utánanézek Kikyounak, hátha belefojtotta magát a vécébe. Barátnőm nevet rajta, de szerintem tudja, hogy nem közömbös nekem a kis vörös. A mosdók felé igyekszem és meg is pillantom a csapnak dőlve. Mint aki rosszul van. Épp bevesz valamit. Valami pirulát. Talán... drog? Drogozna? Nem néztem volna ki belőle.
- Nem is tudtam, hogy dogozol… - szólalok meg szúrós tekintettel. Jobb, ha nem hazudozik itt nekem.
- Ez nem az… - fordítja el a fejét.
- Mióta fáj a lábad? – húzom össze még jobban a szemem. Elveszem tőle a táskáját és belekotrok. Meg is találom a krémet.
- Verseny óta – hangja halk. Ekkora hülyét!
- Miért nem szóltál? – feddem meg, majd leguggolok és a szandálját kicsatolva bekenem a sarkát.
- Nem akartam elrontani a napodat… - kezdené, de közbevágok.
- Hülye! - tolom le - Te hülye liba! - szídom - Lemondhattad volna, nem haraptam volna le a fejed!
- Azt hittem, azt fogod hinni, hogy becsaplak - néz rám. - És nem vagyok hülye liba! - kiált fel - Ne feltételezz rólam ilyet!
- Aki képes fájós lábbal mászkálni anélkül, hogy szólna róla, az nem nevezhető épeszűnek! - állok fel és teszem vissza a krémet a táskájába. Dühös vagyok rá. Nagyon dühös, amiért képes volt nem szólni. Leguggolok háttal neki. - Na, gyere! Hazamegyünk. Nincs ellenkezés! Hopp! - ügötetem meg a vállam, jelezve, karoljon át.
Hallok egy bosszús sóhajt, mint akinek nem tetszik a dolog, de ez nem kívánságműsor. De végül érzem, ahogy karjaival átöleli a nyakam. Felállok, bár ez nem könnyű mozdulat és a táskáját az egyik kezembe véve, szabad kezemmel megfogom a kezét. Elindulunk kifelé. Meg kell keresnem Renéket, hogy szóljak nekik, a mai randi itt véget ér. Kár, jó ötlet volt a tripla randi, de már csak dupla randi marad belőle. Rin tuti össze fogja húzni a szemöldökét és a fejét fogja rázni, de ez van. Nem tehetek róla. Kikyou az első. Nem, nem mintha most szerelmes lennék belé, inkább csak sajnálatot érzek iránta. Amúgysem dobálózom azzal a szóval. Haru óta nem.
Sok időbe telik, mire beérjük őket. Már az óriáskeréknél állnak. Amikor meglátnak minket, értetlenül bámulnak.
- Hazaviszem - mondom. - Fáj a lába.
- Kár - mondja Tomoya. - Azt hittem, az óriáskerékre még felültök velünk. Ott is ülne.
- Van kedved? - kérdem meg Kikyout, aki tagadóan rázza a fejét.
- Nem szeretem a szűk helyeket - válaszol.
- Akkor tényleg hazaviszem - vonok vállat, bár ez túlsúllyal nehéz. - További jó mulatást!
- Neked is - vigyorog Ren, amiből azt szűröm le, szeretné ha valami történne ma velem. Vagy velünk.
- Kapd be! - morgom, de egyáltalán nem haragszom rá. - Na, sziasztok!
- Sziasztok! - Kikyou hangja halk.
- Pápá! - köszönnek el a többiek.
Kifelé vesszük az irányt. Nem szólok egy szót sem. Málhás szamárnak érzem magam. Kikyou sem szól. Nem tudom miért nem, talán hibásnak érzi magát, mert haza kell vinnem. Nekem mindegy, Renékkel máskor is találkozhatok. Úgy vettem észre, inkább megtűrik Kikyout, mint kedvelik. Beengedik, de jelzik neki, hogy nem való oda. Én ebbe nem szólok bele, hiszen engem akarnak védeni ezzel. Pedig nem kéne, nagylány vagyok már. Három báty mellett nőttem fel, és a családomban sok az erős nő is. Volt kiktől tanulnom az önállóságot.
Elviszem az állomásig. Mivel nincs bérlete, kénytelen vagyok neki jegyet venni. A metro hamar érkezik. Beszállunk és leültetem egy ülésre, majd mellé telepszem. Kissé nehéz volt, de most legalább jó sokáig utazunk még. Ki tudom pihenni magam. Kikyou engem néz, bűnbánóan, mint aki elrontotta a napomat. Hát, végülis erről van szó. Elrontotta, de nem róvom fel neki. Nem tehet a fájdalmairól, de arról igen, hogy nem szólt róluk. Ha szól, elhívok mást mára és nem kéne a bűnbánó képét bámulnom. Idegesít.
- Sajnálom - suttogja halkan. - Mérges vagy?
- Azért nem, hogy haza kell vigyelek - mondom. - De azért igen, hogy nem szóltál. Még egyszer ne csinálj ilyet, mert nagyon dühös leszek! - nézek rá. - Ha hazavittelek, pihenj! Jobb ha anyukádék is tudnak róla.
- Csak feleslegesen aggódnának - mondja.
- Még mindig jobb, mintha rád se szarnának - jegyzem meg. - Téma lezárva.
Az út további részében valóban nem szól. Hazaviszem, elmondom mi történt, majd rövidesen távozom is. Mindenem fáj, Kikyou hiába egy nádszál lány, nem könnyű. Az anyukája aggódik érte, de ez így természetes. Most biztos hogy pár napig nem kel fel. Táncos lévén Kikyounak tudnia kéne, hogy a láb a táncos munkaeszköze és nem szabad erőltetni. Látom, hogy szomorú, de nem akarok maradni. Lehet, azzal mindent elrontanék, és nem akarom. A kapcsolatunk amúgyis törékeny, nem lenne jó még jobban próbára tenni. De megígérem, hogy majd felhívom, ha kipihentem magam. Láthatóan, ez megnyugtatja egy kicsit.
~*~
Másnap valóban felhívom. Már jobban van, de az orvos szerint jobb, ha pár napig otthon marad és pihen. Osztom az orvos véleményét. Úgy döntök, meglátogatom, de csak udvariasságból. Így délután magamra kapok egy fehér toppot, kék farmergatyát és a bakancsomat. Az egyik virágárusnál veszek virágot, az édességboltban pedig egy kis csokit. Nem illik üres kézzel beállítani. Mikor odaérek, az anyukája nyit ajtót.
- Jó napot! - köszönök és meghajolok. - Kikyou itthon van?
- Igen - válaszol és beinvitál. - Egy barátja van nála, de szerintem örülni fog neked. Menj csak fel nyugodtan. Ismered a járást.
Bólintok. Egy barát? Kiváncsi vagyok, ki lehet az. Felérve kopogok, majd egy halk "Tessék" után kinyitom az ajtót és belépek. Kikyou az ágyon ül, mellette egy szőke fiú. Megismerem, ő volt a partnere a versenyen.
- Sziasztok! - köszönök, majd meghajolok a fiú felé. - Yamashita Yuriko vagyok - mutatkozom be.
- Darren - a neve külföldiesen cseng és ő sem néz ki éppen japánnak. - Örvendek - nyújt kezet és elfogadom. Bár utálok kezet fogni, mint a japánok többsége. Tisztátalan dolognak tartjuk.
- Jobban vagy? - kérdem Kikyoutól és átnyújtom neki az ajándékokat.
- Már jobban, köszi - halvány mosolyt erőltet magára.
Nem tudom, illő-e maradnom, vagy inkább hagyjam kettesben őket. Igazság szerint, mivel nem tudom, hogy is állok Kikyouval, nem akarok belerondítani semmibe.
Szerkesztve Andro által @ 2010. 05. 20. 10:18:34
|
| Andro | 2010. 04. 22. 11:25:55 | #4766 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
Köszönés nélkül sétál oda hozzám és magához rántva megcsókol. Próbál szenvedélyes lenni, de a csók száraz és izgalom nélküli. Szánalmas próbálkozás babám. Most megsértve érzed magad, mi? Nem tud érdekelni. Látom, hogy alkalmi partnerem nem szól közbe. Helyes. Ha el is megy, találok mást helyette. Itt jobbnál jobb csajokat lehet felszedni.
- Hm… Gyakorolj még egy kicsit, talán jobb lesz – mondja szemét hangnemben, de nem hat meg. – Jé, te vagy az újabb áldozat? – fordul Satoko felé, majd vissza hozzám. – Látom, leadtad a színvonalat… Vagy már csak az ilyenek állnak veled szóba… Chh. – Elővesz egy dobozt és odaadja nekem. Egy füstszínű didló van benne. Értem én, ezzel akar bosszút állni. Nevetséges. Viszont legalább ízlése van. – Ez egy kis ajándék, tőlem neked, legalább ehhez legyél hűséges, ha máshoz már nem vagy az.
Hátradobja a fürtjeit és sértett ábrázattal távozik. Én meg kiveszem a didlót és elnevetem magam.
- Istenem, de szánalmas ez a csaj! - mutatom meg a műfaszt a többieknek - És azt hiszi, ettől majd sírni fogok!
- A nőd? - kérdi Satoko.
- Dehogy, mégis mit képzelsz? - ölelem át. - Nem szeretem a buta gyerekeket. Ő pedig buta. Egyszer megdugtam, és smároltunk is, de aztá látott valami butaságot és a fejébe vette hogy megcsaltam.
- Szóval szabad vagy? - kérdi.
- Teljes mértékben - csókolom meg, ő pedig elégedetten dorombol.
Az este további része jól telik. Egyáltalán nem érdekel Kikyou buta bosszúja. Gyerekes csíny. A didlót visszarakom a helyére a dobozba, a dobozt pedig a pultra, hogy bárki megcsodálhassa. Egyszerűen hidegen hagy a vörös, és inkább ennek a gyönyörű, izgató személynek szentelem minden percemet. Ren sem szól közbe, és egyetért abban, hogy nem kell komolyan venni.
- Buta és gyerekes ez a lány - jegyzi meg, mikor végre hazafelé indulunk. - Ne vedd komolyan, inkább nevess rajta!
- Azt teszem - mosolygok rá. Satokot végül elengedtem, miután a mosdóban magamévá tettem az új játékommal. - Ezt a kis édest majd visszaadom neki. Az enyém vastagabb és szebb is. Ez gyerekjáték. Attól féltem beletörik Satokoba - vigyorgok.
- Elmész a versenyre? - vált témát hirtelen Ren.
- Persze, ki nem hagynám, hogy az orra alá dörgöljem, mekkora lúzer - válaszolok egszerűen. - Bár kérdés, fel fogja-e fogni a kis agyával. Szerintem agyilag szőke a csaj.
- Hát... ahogy bánt veled, és hogy nem hallgatott meg, egyértelművé teszi, hogy nem szeret. Te pedig nála jobbat érdemelsz barátném - teszi Ren a vállamra a kezét, én pedig bólintok.
Úgy döntök, még egyszer megpróbálok beszélni Kikyouval, de ha nem hallgat meg, nem vesződöm vele tovább. Nem fogok olyan szekér után futni, ami nem áll meg és nem vesz fel. De nem fogok előtte megalázkodni. Ma próbálta játszani a kemény és érzékelten kislányt, és fogadok, a verseny után is folytatja. Nem mintha érdekelne. Még kap egy esélyt. Ennyit adtam Harunak is.
~*~
Eljön a verseny napja. Nem öltözök agyon. Egy szürke halásznadrág, citromsárga top és a kedvenc fehér sportcipőm. Nem fogok kiöltözni csak azért, mert őhercegnősége versenyzik. Ren, Rin és Mami is elkísérnek. Szerintem félnek, hogy valamit összetörök. Kaorut nem hoztuk, mivel nem tudom, hogy viselkedne Kikyou, ha meglátná. Talán neki is ugrana, amilyen dilis. Néha úgy érzem, Kaoru az értelmesebb kettejük közül. Én teljesen hidegen és érzelemmentesen nézem végig a párok táncait. Majd megjelenik Kikyou is egy szőke sráccal. Hátradőlök és nézem a műsort. Mami időnként aggódó képet vágva fordul felém, de nem kell aggódnia. Nem húzom fel magam. Tök nyugodt és természetes vagyok. A didló a táskámban lapul ugyanúgy a dobozában, ahogy kaptam. Mintha ki sem nyitottam volna. Még a csomagolás is a régi. Hadd higgye, hogy nem érdekel. Mert valóban nem hat meg. Végre végeznek a párok és elérkezik az eredményhirdetés.
- Ééééééééééééésssssssssss az első helyezett a mai táncversenyen, Kikyou és Darren a Paso Doble-val.
- Nyertek - mondja Mamiko.
- Jé, ki hitte volna - ásítok lustán és felállok.
- Hová mész? - kérdi Rin aggódva.
- Dolgom van - vonok vállat, majd elsétálok.
Nincs kedvem megnézni a majomparádét, inkább a mosdók felé veszem az irányt. Hirtelen meglátom Kikyout, és támad egy ötletem. Társaságban úgyis lepattintana, de ha egyedül van, talán még meg is hallgat. A mosdó felé indul, amikor hirtelen megragadom a karját és berántom a szertárba.
- Most pedig beszélnünk kell – mondom ellentmondást nem tűrően.
- Miről is? – fordul meg és felhúzza a szemöldökét. Még mindig a kemény kislányt játsza.
- Elóször is köszi a kis játékodat. Tudom mennyi erőt és energiát feccöltél bele, de... - itt kinyitom a táskámat és a dobozt kivéve a kezébe adom - sajnos nem hatott meg. Tudom, hogy ezzel akartál bosszút állni, de sajna nem jött össze. Tudod, egyszerűen szarok rá, hogy hogy akarsz bosszút állni, Kikyou. Ez gyerekes volt, még tőled is.
- Ennyi? - kérdi flegmán, miközben a kezében tartott dobozt nézi. Szerintem nem hiszi el, hogy tényleg visszaadtam.
- Nem egészen. Igazából azért jöttem ide, hogy még egyszer utoljára megpróbáljak beszélni veled és elmondani neked az igazságot.
- Tudom mit láttam! - torkol le - Hazug! Csak játszottál velem, ahogy mindenki mással is!
- Hajlandó lennél egyszer végre mást is meghallani, mint a saját hangodat? - kérdem és két kezemet úgy teszem a vállai mellé a falra, hogy ne szökhessen el. - Látod, ezért lettem mérges a múlt héten is! Mert meg sem akartál hallgatni, csak a saját hangodat hallod, de nem vagy képes meghallgatni, ha más beszélni akar veled! - tényleg mérges vagyok rá, szemeim összeszűkülnek és érzem, hogy megijedt - Utoljára akarom tisztázni, mi történt, érted? Utána eldöntheted, hiszel-e nekem, vagy sem.
- Jó. Mondd! - veti oda, de látom én, hogy azért fél. Rondán tudok nézni, haragszom.
- Igen, Kaoru megcsókolt ez tény. De nem vagyok szerelmes belé! Ő se tudta mit csinál. Látta Mamit és a barátját csókolózni és őket utánozta, érted? - mondom higgadtan és a szemébe nézek. - Kaoru egy ötéves gyerek szintjén van. Amikor lesmárolt annyira lesokkolt hogy köpni-nyelni nem tudtam. Szerinted bénult helyzetben eszembe jutott ellenkezni, pláne hogy lefogta a karjaimat? - elengedem Kikyout és eltávolodom. - Ennyi. Nem fogok neked könyörögni, hogy higgy nekem. Sosem könyörgök senkinek. A saját lelkiismeretedre bízom, hogy határozol.
Látom, hogy összezavartam. Egyrészt azzal, hogy nem éreztem magam megalázva az "ajándéka" láttán, másrészt, mert hajlandó voltam még egyszer beszélni vele. Nekidőlök a falnak. Nekem van időm. De egy idő után hallom, hogy a többiek őt hívják.
- Menned kéne - mondom. - Várnak a rajongóid, kislány - nyitom ki az ajtót és lépek ki.
- Yuriko... - hallom meg a hangját, mire visszafordulok - én... én csak... nem tudom mit gondoljak.
- Amit szeretnél. Ha hiszel nekem, úgy is jó, ha nem, akkor meg elválnak útjaink. Te döntesz. Én elmondtam az igazat, rajtad áll, hiszel-e nekem.
Bólint. Én pedig távozom. Nos, a lelkiismeretem eddig is jó volt, és nem bánok semmit. Ha most úgy dönt, elutasít, van még más hal is a tengerben. Igazából elegem van. Nem akarom azt eljátszani, amit Haruval is. Egyszer elég volt. Ezért jók az alkalmi kapcsolatok. Nincs kötődés, csak szex és utána pápá. Ez a legjobb. Kikyouval sem jártunk igazából. Nem mentünk randizni, csak egyszer fektettem meg. A hétvége lett volna az első közös programunk. Aznap este nyugodtan alszom el. Semmi felelősség nincs már rajtam.
~*~
Másnap délután éppen a fényképeimet rendezgetem, amikor valaki halkan kopog. Majd nyílik az ajtó és Akira feje nyomakodik be rajta.
- Mizújs nii-san? - kérdem mosolyogva a fényképhalom közepéről.
- Egy lány van itt. Azt mondja a barátnőd. Valami vörös hajú - mondja, mire félredöntöm a fejem.
- Akarsz beszélni vele?
- Hát, ha már idáig eljött, szerintem vezesd fel - mondom.
- Igenis, Hercegnőm - nevet rám a bátyám és eltűnik.
Muszáj elmosolyognom. A bátyáim számára én egy kis hercegnő vagyok, akire vigyázni kell. Hamarosan halk lépteket hallok, majd kopogás után nyílik az ajtó és nii-san lép be rajta, a háta mögött Kikyouval. Bátyám persze azonnal eltűnik, ahogy én tudom, hamarosan üdítőt és némi rágcsálnivalót fog hozni. Persze kérdés, Kikyou miért jött ide. Látom, ahogy végignéz a szobámon. Hát igen, ízléses és módos életstílusról mesél. A fal - már amennyire a fényképektől, poszterektől és rajzoktól látszik - halványsárga, az ablakok hatalmasak, a függöny ciklámenszínű és apró madarak díszítik. A fal tele van képekkel, fényképekkel, poszterekkel, a rajzaimmal. Még az asztalom fölötti tükör is telistele van a barátaimmal közös képekkel. Az ágyam persze franciaágy, rajta hófehér lepedő, halványzöld párna és paplan, a jobb oldalán mahagónifából készült éjjeliszekrány. Az egyik falnál, az ablakhoz közel az íróasztalom, úgyszintén mahagónifából. És persze a ruhásszekrényem és a kis polcos szekrényem a mindenféle csecsebecséknek. Én közben zavartalanul folytatom a szortírozást. Már muszáj, mert újabb album kellett a képeknek, annyit csináltunk a múlt hónapban Rinékkel. A falon persze a tavalyi Nagykorúság Ünnepét ábrázoló fényképeink vannak.
- Szia! - szólal meg hirtelen Kikyou.
- Szia! Mit tehetek érted? - kérdem udvariasan, betartva a társalgási szabályokat. Nem tudom, mennyire legyek nyitott és kedves. Jobb megtartani a távolságot és ezt ő is megérzi, mert mintha szomorú lenne.
- Én... - áll tétován egyik lábáról a másikra - beszéltem Yamashita-sannal.
- Mamikoval? - kérdem, mire bólint.
- És ő is azt mondta, amit te. Hogy Kaoru-kun látta őt és a barátját amikor csókolóztak - mondja.
- És? - kérdem felhúzott szemöldökkel.
- És nem tudom, hogy igaz-e, vagy ő is hazudik - mondja egyszerűen, minden félelem nélkül.
- Nos, ha Mamikot is hazugnak mered bélyegezni, jobb, ha most elmész - mondom hidegen. - Az hidegen hagy, rólam mit gondolsz, de a családomra ne merj egy rossz szót se mondani, megértetted? - nézek rá jelentősségteljesen, mire bólint. - Ülj le! Utálok felfelé nézni.
Látom, ahogy tétován az ágyamhoz sétál és leül a szélére. Tudtam én, hogy csak játsza az érzéketlen, kemény kislányt. Nem olyan erős ő, mint mondja. Közben nii-san is megérkezik két pohár narancslével és egy nagy tál pockyval, aztán magunkra hagy minket. Sokáig csendben vagyunk. Kiváncsi vagyok, Kikyou mikor fog végre megszólalni. De aztán hosszú idő után végre szólásra nyitja a száját.
- Haragszol rám? - kérdi.
- Nem - válaszolok. - Inkább csalódott vagyok. Ezt az egészet elkerülhettük volna, ha akkor végighallgatsz, és nem menekülsz a saját fájdalmaid mögé.
- De neked még... sosem volt ilyenben részed, mint nekem - szipogja.
- Tévedsz - fordulok felé, mire kiváncsian néz rám. - Harunak hívták. Tizenhat voltam, ő meg egy évvel idősebb. Két évig jártunk, amikor kiderült hogy mellettem másokkal is kavar. Amikor felelősségre vontam, még neki állt feljebb. Megalázott, hátba támadott, aztán dobott. Fájt, de hamar megráztam magam, mert tudtam, nem érek semmit vele, ha önmagamat sajnáltatom és elmerül a múltban. A múlt az a múlt, nem lehet változtatni rajta. Bár az igaz, sose felejtette el, amit tőlem kapott. Akkoriban ugyanis én is bosszúálló voltam, mint te. De én kissé messzebb mentem.
- Messzebb? - kérdi és érdeklődve néz rám.
- Haru színésznő volt. Miután dobott, egy hónapon belül elértem, hogy az ügynöke megszabaduljon tőle. Tönkretettem a karrierjét. Elég volt pár apró pletyka, aminek persze nem volt alapja. Sőt, arról is gondoskodtam, hogy senki se tőlem tudja meg, hiszen akkor egyértelmű lett volna, hogy én állok mögötte. Annyira tönkretettem, hogy még ma sem alkalmazza senki. És nem bántam meg - mesélem, mire Kikyou szemei tágra nyílnak. Szerintem rájött, hogy ha nagyon feldühít, én is képes lettem volna neki ártani.
- És... sose bántad meg? Úgy értem, szeretted őt, nem?
- Szerettem. De miután a kis ügyei kiderültek a bulvársajtóban, már nem bíztam benne és nem hittem neki - magyarázom. - És pontosan tudtam, mi az, ami a legjobban fáj neki. Hiszen jól ismertem.
- Milyen Haru volt a barátnőd? - kérdi.
- Amano Harunak hívják - mondom, mire eltátja a száját.
- Akkor ő miattad ment tönkre?! - kérdi hüledezve - Hallottam róla, hogy milyen nagy színésznő, meg mennyi sorozatban és filmben játszott, aztán egyszercsak eltűnt.
- Tudod, a hírességek jó része jóval butább és átlagosabb, felszínesebb, mint mi - mondom. - Megérdemelte, amit kapott. A saját önzése, arroganciája és ostobasága buktatta meg. Én csak segítettem.
- Velem is képes lettél volna ezt tenni? - kérdi félve.
- Talán. De hála égnek, odáig nem jutottunk el. Te nem vagy buta és önző, sem arrogáns - mondom, mire halványan elmosolyodik. - Vele sem jókedvemből tettem. Hanem mert más módon nem lehetett leállítani, csak ha elveszíti azt, amit az életét jelenti.
Látom, hogy Kikyou elgondolkodik. Talán érzi, hogy vele kissé nehezebben tudtam volna ezt megtenni, nehezebben tudtam volna bántani. A képeket nézi. Na igen, ezek a múlt havi képek. Boldog önfeledt percek Rin huszonegyedik szülinapján. Kár, hogy mostanában nincs ilyenekre igazán időnk. Mindig közbejön valami. Hirtelen a telom kezd csipogni. Üzenetem jött. Ren az.
Szia drága!
Van két fölös jegyem a vidámparkba. Mi lenne, ha te és Kikyou vasárnap eljönnétek? Én leszek ott, Toyama, Rin meg Rin barátja Hiroto. Nos? Írj vissza!
Pá! Ren
Kikyou felé fordulok. Fogalmam sincs, van-e kedve velünk jönni. Végül mégis megkérdem.
- Van kedved vasárnap pár barátommal együtt vidámparkba menni? Rennek van két fölös jegye és nekünk tartogatja őket - mondom egyszerűen. - Persze nem kötelező.
- Biztos jó ötlet? - kérdi. - Nem tudom, hogy is állunk.
- Egyenlőre szerintem ismerkedünk - vonok vállat. - Nem vagyunk egy pár. Persze, ha nem jössz, úgy is jó, nem foglak kényszeríteni, sem könyörögni neked, hogy gyere.
Nem válaszol. Mintha nem akarna velem lenni. De nem érdekel. Közlöm vele, hogy ha jön, délelőtt 11-kor gyülekezünk és maximum fél órát vagyunk hajlandóak rá várni. Még azt is elmondom neki, hogy jut el a Vidámparkhoz, lévén vidéki, tehát biztosan nem járt még ott. Bólintva jelzi, hogy érzi. Nincs bennem harag, sem félelem tőle. Négy fiú mellett nőttem fel, nem ismerem a félelem szót, sem a könyörgést, vagy kérlelést. Határozott és kemény csaj vagyok én, akit nem fog agyonvágni, ha Kikyou nem jön el. Estefelé távozik, ami egészen megnyugtat. Nem tudom, mit gondoljak róla, de ha keresztbetesz, őt is el fogom intézni. Ahogy Haruval tettem.
~*~
Vasárnap pontosan háromnegyed 11-kor már mindannyian ott vagyunk, kivéve Hirotot, Rin fiúját. Ren és a fiúja, Toyama ugratják egymást, amibe én is Rin is bekapcsolódunk. Rin azt hiszem nem nagyon örül, hogy Ren Mami helyett Kikyout hívta meg, persze csak közvetetten. Engem nem érdekel, és próbálom lebeszélni Rint, hogy ha esetleg a vörös feltűnne, ne akarja agyonütni.
- Te túl nyugodt vagy - jegyzi meg Rin bosszúsan. - Én nem bíznék abban, hogy az a kis nőstény boszorkány felbukkan. Szerintem felültetett téged.
- Nem mondott sem igent, sem nemet - vonok vállat. - Megmondtam neki, hogy akkor jöjjön, ha akar, és hogy fél óránál tovább nem várunk senkire.
- Helyes - mosolyodik el a barátnőm.
Nem öltöztem ki. Izzasztóan forró délelőtt van, így egy épphogy valamit takaró barackszínű top, egy sötétkék farmer rövidgatya és egy lábszárközépig érő fekete bakancs mellett döntöttem. Az oldalamon az elmaradhatatlan kézitatyóm, benne a kedvenc mustársárga kötött kardigámon. Hátha estefelé hűvösebb lesz már. Nem szeretnék megfázni. A hajamat kivételesen befontam egy hosszú, vastag copfba, fülecskéimet fekete színű, rózsa alakú fülbevaló díszíti. Rinen kívül egyikünk sem visel szoknyát. Na igen, ő ilyen lányosabb, de ő is egy fekete miniszoknyát visel, amin oldalt fehér hasítékok vannak. Igazán jól áll neki. Toyamáról és Renről meg senki sem mondaná meg, hogy melegek. Nem szokták hangoztatni.
- Ez jó felállás - nevet Toyama és beletúr festett, világosbarna hajába, amely a válláig ér. - Két meleg pasi, két hetero, és két leszbikus csaj. Már csak ét bizsex kéne ide.
- Jaja - helyeselek mosolyogva.
Negyed 12-kor Hiroto is befut és egyből Rinnel kezd foglalkozni. Aztán persze engem is észrevesz és kapok tőle két cuppanós puszit. Rin nem bánja, tudja hogy nem izgulnék rá a fiúra. Bár sosem lehet tudni. Még beszélgetünk egy kicsit, majd lassan a maradék negyed óra is eltelik. Kikyou sehol, pont ahogy gondoltam. Tudtam, hogy nem vagyok neki elég fontos, hogy eljöjjön velünk szórakozni.
- Nem jött el - jegyzi meg Rin epésen. - Valahogy sejtettem, hogy nem meri idedugni a képét. Tipikus bunkó vidéki paraszt.
- Igen - válaszolok könnyedén. - Szerintem menjünk. Nem akarom elrontani a napom. Bár... most olyan mintha belefurakodnék egy dupla randiba.
- Dehogy furakszol - paskolja meg Ren a fejemet. - Most öt jóbarát vagyunk, akik együtt szórakoznak. Vagy nem?
- De, de! - nevetnek lelkesen a többiek és én is megkönnyebbülök.
Már nem is érdekel, hogy Kikyou eljön-e, vagy sem. Ren és Rin kézen fognak és együtt indulunk el a Vidámpark kapuja felé.
Szerkesztve Andro által @ 2010. 04. 23. 08:32:00
|
| Andro | 2010. 04. 21. 08:07:01 | #4753 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
Felöltözök és utána rohanok, Kaorut otthagyva. Ő meg csak néz rám, hogy mi van. Nem érti, mekkora bajt csinált, amiért megcsókolt. Most Kikyou azt hiszi, megcsalom. Pedig nem így van. Sosem csalnám meg, ahhoz túlságosan is vonzódom hozzá. A nevét kiabálom és hirtelen meg is hallom gyenge hangját. Mami is őt kereshette, mert egyszerre érünk a fa alá, ahol pihegve ül. Alig kap levegőt. Asztmás lenne és nekem nem szólt? Letérdelek mellé, fejét az ölembe húzva.
- Miért nem szóltál, hogy asztmás vagy? – kérdem aggódva – Mami, hozd ide az inhalátorát. – nézek Mamikora segélykérően.
- A táskám… oldalzsebében van… - suttogja halkan.
Mami elrohan, én pedig aggódva tekintek a kiscicámra. Felültetem és pár próbál szabadulni, de nem hagyom. Erősen ölelem még akkor is, amikor Mami visszatér az inhalátorral. Két kézzel kap utána és szippant belőle, mire látom, már jobban is van. Kissé megkönnyebbülök, hogy jobban lett. De hogy fogom neki megmagyarázni, hogy amit az előbb látott, az nem valóság? Nem tudom.
- Jobban vagy? – nézek rá, mire biccent. Megsimogatom az arcát, de elfordul, kiszabadítja magát, majd feláll és elsétál. Pár perccel később már a cuccával együtt sétál az ösvényen. – Hová mész Kikyou? – fogom meg a karját, de kiszabadítja magát és megy tovább, mintha ott sem lennék. Ennyire haragudna?
- Haza – feleli halkan, majd hátra sem nézve eltűnik.
Én nem értem. Mami mellém lép, és megfogja a vállam. Aztán rám néz.
- Mi baja? - kérdi.
- Mialatt fürödtem Kaoru bejött és... megcsókolt - válaszolok, mire Mami szemei kerekre tágulnak. - Kikyou meglátta és...
- Értem - sóhajt. - Kaoru biztos látott engem és a barátomat smárolni. Onnan vehette az ötletet. Nem a te hibád, sem Kaorué. Akarod, hogy beszéljek Mitzue-sannal?
- Nem - rázom a fejem. - Mi maradunk? Ha hazamegyünk Kaoru nem fogja érteni, miért nem maradunk itt.
Mami bólint. Ő tudja, mit érzek, mióta Haru átvágott és hátbadöfött, utána meg adta az ártatlan cukorbabát. Még most is felfordul tőle a gyomrom, ha rágondolok. Kaoru valóban nem érti, hogy mi folyik itt, és amikor megkérdi, hogy hol van Kikyou, azt mondom neki, hogy rosszul lett és hazament. Így nem fogja azt hinni, hogy miatta történt. Úgysem értené meg.
~*~
A hétvége pocsékul telik, és nem hívom fel Kikyout, nem is írok neki üzit sem. Hagyom, hadd eméssze meg, amit látott és hadd nyugodjon le. Három nappal később végre úgy döntök, felkeresem. Ideje már, meg akarom neki mondani, hogy nem úgy történt, ahogy ő látta, hogy az tévedés volt, és ő totál félreértett mindent. Kiváncsi vagyok, hisz-e nekem, vagy kiveri a hisztit. Veszek egy kis sütit, hátha ezzel jobb belátásra bírom. Nem tudom, mit szeret, így maradok a hagyományos epertortánál. Nem tudom, mit várjak, hogy egyáltalán akar-e látni, vagy sem. De egy próbát megér. Becsengetek és hamarosan nyílik az ajtó. Kikyou anyukája az.
- Jó napot! - hajolok meg. - Kikyouhoz jöttem. Hogy van?
- Szia Yuriko-chan! - üdvözöl. - Sajnos egyre rosszabbul van. Akkor volt ilyen, mikor Amandával megbántotta őt, és elhagyta… Nagyon jó barátnők voltak, szinte elválaszthatatlanok, de egy nap Amanda eltűnt Kikyou életéből, és teljesen összetört. Napokig nem evett, és csak fogyott… Most azt hiszem ugyanez a helyzet. Mondd Yuriko-chan, összevesztetek? - néz rám kiváncsian és kissé aggódva.
- Úgy is mondhatjuk. Látott valamit, amit nem kellett volna neki és félreértette a dolgot - mondom. - Aztán egyszerűen elrohant, mielőtt megmondhattam volna neki, hogy... szóval érti.
- Értem - bólint. - Fennvan a szobájában. Szóljak neki?
- Ne! Jobb ha meglepem, hátha annak örülni fog - vágok egy savanyú mosolyt.
Az asszony megmutatja, hogy merre menjek, én pedig nekivágok az útnak. Nem tudom, mi lesz ebből, de majd meglátjuk. Megérkezek Kikyou szobája elé és halk kopogtatás után benyitok. A lány az ágyán ül összekuporodva és amikor meglát, egyrészt ellenségesen, másrészt szomorúan és talán megbántottan tekint rám. Sóhajtok egyet. Gombóc van a torkomban és nem tudom, hogy kezdjem a dolgot.
- Szia! - szólalok meg végül és beteszem magam után az ajtót.
- Szia! - hallom halk suttogását - Miért jöttél?
- Gondoltam megnézem hogy vagy és... magyarázattal is tartozom - mondom.
- Nem szükséges - rázza a fejét. - Láttam, amit láttam.
- Nem azt láttad, amire gondolsz - válaszolom, mire szemeibe csalódottság költözik. - Vagy nem hiszel nekem?
- Szeretnék, de... túl meggyőző volt, hogy... te és Kaoru-kun... - elfordítja a fejét.
- Semmi sincs köztünk! - mondom határozottan, de ő a fejét rázza.
- Nem így láttam. Nem nagyon ellenkeztél, amikor lesmárolt - mondja, mire felmegy bennem a pumpa. Ekkora szamarat. Itt sajnáltatja magát.
- Hát jó! - váltok flegma hangnemre, mert kezd elegem lenni. Nem fogok itt nyájas jótündért játszani. - Ha így gondolod, a te dolgod. Úgy tűnik, csak menekülni tudsz ahelyett, hogy végighallgatnál. De tudod mit? Legyen neked igazad!
- Én... én nem vagyok olyan erős, mint...te - néz rám sírva. De ez egyszer nem érdekel. Idejövök kibékülni, ő meg nem hajlandó meghallani, amit mondok. - Veled még sosem történt semmi ilyesmi... mint... mint... velem...
Odalépek hozzá, a dobozt az ágyra teszem és két kezemmel megragadva a vállát a szemébe nézek. Dühös vagyok. Ostoba tyúk, aki csak azt hallja és látja, amit ő akar. Látom, hogy megremeg.
- Tudod kiscsaj, szart se tudsz rólam! - vágom a képébe, mire szemei elkerekednek - Én meghallgattalak, te ellenben csak azt hallod meg, amit akarsz. Elmerülsz a saját önsajnálatodban ahelyett, hogy kinyitnád a füled és végighallgatnál. De tudod mit? Nem is érdekel! Jó tested van, bájos pofikád, de ezen kívül semmi sem vagy, érted? Semmi és senki! - lököm el magamtól - Nem szeretem a kislányokat - indulok az ajtó felé. - Talán majd ha felnőttél és túltetted magad a mazózáson, komolyan foglak venni. Addig nem. Ja, amúgy keress más partnert a táncversenyhez, nincs időm veled táncikálni. Na szia!
- Yuriko... - hallom meg gyenge, vékony hangját, de nem foglalkozom vele.
Kivágom az ajtót és lerohanok. Nem érdekel ez a buta liba, aki arra sem hajlandó hogy meglássa a fától az erdőt. Odalenn sietve elköszönök Kikyou anyjától, aki igencsak meglepődik azon, hogy ilyen sietve és mérgesen távozom. Talán túlreagáltam a dolgot és picit talán nyersebb voltam a kelleténél, de neki is meg kell tanulnia, hogy nem ő a középpont. Őt is megcsalták, engem is. De én talpraálltam és erősebb lettem, míg ő egy gyenge kislány maradt, aki a múlton mereng a jelen és a jövő helyett. Hát akkor fulladjon meg! Dühös vagyok és ideges. Így hogy lenyugodjak, egy kis park felé veszem az irányt.
~*~
Egy hét telik el azóta, hogy Kikyounál jártam. Hiányzik, de nem annyira, mint azt hittem volna. Ren persze tud róla, hogy összevesztünk, és megértően nyugtatgat. Még azt is felajánlja, hogy menjünk el szórakozni, mi ketten. Benn ülünk a hűs egyetemi étkezőben, amikor megszólal.
- Mi lenne, ha beugranánk a Fehér Homokba? Mondjuk ma este - kacsint rám úgy, ahogy csak ő tud és egyből jobb kedvem lesz. - Szórakozásra van szükséged, csajszi, különben besavanyodsz és savanyú vénasszony lesz belőled - nevet és megböki az orrom.
- Talán igazad van - bólintok. - Nem ülhetek a sebeimet nyaldosva. Meg aztán, igazából nem is jártam a vöröskével, csak egyszer döngettem meg, meg elvittem a tópartra a kempingbe. Ez nem számít járásnak, igaz?
- Nem tudom... - Ren szórakozottan bámulja a plafont - De azt hiszem nem.
- Nos, és hányra jössz értem? - kérdem kacéran, bár tudom, hogy ez nála nem hatásos. Ren meleg, mint a kályha télen.
- Mondjuk nyolcra - mondja. - Na, mennem kell, mert leszídnak. Szia!
- Szia! - intek neki, de már elrobog.
Igaza van, elvégre nem vagyok hozzákötve Kikyouhoz, és nekem is jár a szórakozás. Ha ő meg így áll hozzám, én nem fogok még egyszer odamenni és könyörögni neki. Fújja fel magát. Azért, mert valaki egyszer átvágta, még nem kell depizni, meg világfájdalmazni. Én sem tettem, habár, amit Haru tett velem, nagyon fájt, de az másfél éve volt. Majdnem kettő. És Kikyou előtt is voltak futó kapcsolataim. Nem fogok hanyattvágódni, mert ő nincs velem.
~*~
Este pontban nyolckor Ren megjelenik az ajtónkban. A szüleim nyugodtan engednek el vele, tudják, hogy ő nem fog velem kikezdeni. Habár azt, hogy meleg, kissé nehezen emésztették meg, de ők tudják, hogy egy leszbikus szívesebben van a saját "fajtájával", mint a heterokkal. Mi olyasmikről is nyíltan beszélgetünk egymás között, amikről egy heteroval nem tudnánk. Ahogy végignézek rajta, azonnal tudom, hogy hódítani megy. Elegáns fehér nadrág, bézsszínű selyeming és fehér zakó. Rajtam egy fekete koptatott farmer van, hozzá világoskék ujjatlan póló és egy fekete bakancs, na és persze egy csinos fekete fülbevaló. Táskámat felkapva hagyom ott a házat és indulok el Rennel a buszmegálló felé. Kacarászunk, bolondozunk, ugratjuk egymást, mint a jó barátok. Elvégre azok vagyunk. Ren gyerekkorom óta a legjobb barátaim egyike. Rinnel sem értetem meg magam ennyire jól, mint a fiúval. Rin hetero, sok mindent másképp lát, mint én. Ren viszont nem, habár ő a fiúkra bukik, én meg a lányokra. Ő segített át a Haruval való szakítás után is, és mindig mellettem áll, bármi történjen is velem. Benne 100%-ig megbízom.
Este kilenc felé érkezünk meg a Fehér Homokba. Még nincs nagy nyüzsgés, a klub alig nyitott ki, de a zene már szól és páran táncolnak, mások pedig a pultnál iszogatnak. Ahogy a pult felé pillantok, álomszerű jelenés tűnik fel látómezőmben. Egy lány. Hosszú, éjfekete haja van és igézően sötét, csokoládébarna szeme. Szűk ruhácskát visel, ami igencsak kiemeli dekoratív kebleit és combjait. Nyelek egyet.
- Úgy látom, megvan a ma esti prédád - nevet Ren, mialat a pulthoz közelítünk. - A hölgynek egy colát, nekem pedig egy whisky-t - mondja a csaposnak, mire a férfi bólint.
- Meghívsz? - kérdem, majd a lányra pillantok, és küldök felé egy kacér pillantást.
Úgy tűnik, veszi az adást, mert rám mosolyog és enyhén meghajol. Én pedig viszonzom. Ren közben a termet pásztázza. Ő azért hozott el, hogy szórakozzam, nem azért, hogy együtt legyünk. Ő is tudja, hogy vadászom, ha megfelelő áldozatra lelek. Végül, mikor megkapom a colámat, odagrasszálok a lányhoz és enyhén a pultra dőlök pont úgy, hogy jól megnézhessük egymást.
- Yuriko vagyok - mutatkozom be egy kedves ragadozómosollyal.
- Satoko - mutatkozik be, majd Renre néz. - Ő a barátod?
- Csak haver - mosolyodom el, mire megkönnyebbülten felsóhajt. - Csak nem megkönnyebbültél, cica?
- Talán - kortyol bele a kezében tartott pohárba.
- Akarsz dugni? - térek rá a lényegre, mire felcsillannak a szemei és bólogat.
Remek, megvan a prédám. Lassan iszogatunk, de nem sokat beszélünk, majd kézen fogom és a mosdó felé húzom, ám közben megállok és karjaimat a szépség nyaka köré fonom. Megcsókolom, de nem tudom teljesen élvezni, mert az ajtóban meglátom Kikyout, aki elkerekedett szemekkel néz rám. Mit keres ez itt? És egyáltalán, ez engem miért érdekel?
|
| Andro | 2010. 04. 07. 09:50:02 | #4574 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
Idegesen vágok át az erdő egy részén. Vajon hol lehet az a gyerek? Remélem, csak játszik és nem esett baja, mert az Mami sosem bocsátja meg magának. Zseblámpámmal kutatom át a bokrokat, az avart, a fák háta mögé is benézek, hátha ott rejtőzik. De semmi. Mintha a föld nyelte volna el. Talán... elrabolták? Jaj, nem! Arra gondolni sem merek. Jobb ha nem teszem, mert csak idegesebb leszek. Hirtelen nyikkanást és kiáltást hallok, és azonnal felismerem benne Kikyou hangját, így arrafelé veszem az irányt. Bajban lehet. Nem lehet túl messze, ez az erdő nem akkora, hogy el lehessen benne tévedni, de éjjel igencsak ijesztő tud lenni.
- Kikyou! Merre vagy! – kiabálom, hátha válaszol.
- Itt vagyok! – válaszol és hallom, hogy sír. Meg is pillantom, és azonnal átölelem. – Kérlek ne haragudj rám - suttogja sírva.
- Ugyan miért? – nézek rá csodálkozva. Nem értem, miért mondja ezt.
- Miattam nem tudjátok keresni Kaorut! Miattam kerül veszélybe… - nyöszörgi, mialatt ölelem, ő pedig mellkasomba fúrja a fejét. Én pedig végképp nem értek semmit.
- Gyere, visszamegyünk a sátorhoz, Mami is ott van. A többit megbeszéljük vele. – simogatom meg a haját, majd felsegítem. Azt hiszem, megnyugodott.
Visszafelé indulunk, amikor hirtelen elkezdi a karomat rángatni. Megállok és kérdőn nézek rá, mire beszélni kezd.
- Azt hiszem, tudom hol van Kaoru… - kezdi és elmondja, hogy délután egy barlangot láttak, ami megtetszett Kaorunak. Kezdem összerakni a részleteket. – Bocsáss meg nekem, el kellett volna már korábban mondanom, de nem tudtam, hogy baj lesz belőle… - megint sírva fakad.
- Semmi baj - mondom. - Te menj vissza a táborba, én megnézem a barlangot. Mondd meg Maminak, hogy semmi baj, én is megyek mindjárt, ok? - hangom határozott, hiszen legalább én ne pánikoljak már be.
Szipogva bólint és elindul, azt hiszem, a határozottság megtette a hatását. Én pedig a barlang felé veszem az irányt. Nagyon jól tudom, hogy Kikyou melyik barlangra céloz. Kiskorunkban gyakran játszottunk ott hármasban és Kaoru jól ismeri a helyet. Biztos játszani akart és elbújt. A fejem rázom. Kaoru biztos nem akart rosszat, de olyan gyerek szegénykém, nem gondolta, hogy ebből baj lehet.
Elérem a barlangot és óvatosan benézek. Benn sötétség honol. Na persze, ha el akart bújni, nem fog most mászkálni. Biztos várja, hogy megtaláljuk. Óvatosan és lassan lemászok a lépcsőkön, zseblámpámmal világítva magam előtt az utat. Irtó sötét van lenn. A barlang maga nem nagy, így nem kell félnem. Körbenézek és egy oszlop mögött meg is pillantom Kaorut. A földön ülve alszik a szentem. Elmosolyodok rajta, ahogy fejecskéje a vállára billen, és halkan szuszogva szunyókál. Talán elfáradt. Odamegyek hozzá és leguggolok.
- Kaoru - löködöm meg. - Kaoru, ébredj!
- Mmm... - moccan meg és nyitja ki a szemét - Reggel van? - kérdi álmosan pislogva.
- Nem - válaszolom -, de nee-chan keres téged. Gyere szépen! - nyújtom a kezem.
- Nee-chan mérges? - kérdi aggódva, mint egy kisgyerek és megfogja a kezem, majd felállunk.
- Aggódik miattad. Nem szabad így elkódorogni, tudod? Nagyon aggódtunk miattad - mondom komolyan, mire lehajtja fejecskéjét. - Na, gyere! Menjünk vissza, jó? Nee-chan nem fog haragudni rád, ígérem.
Aprót bólint, de látom, hogy fél. Tudja, hogy rosszat csinált, de nem akarom megkérdezni tőle, miért jött ide. Úgysem értené, hogy miért kérdem. Lassan indulunk vissza, Kaoru végig a kezemet fogja, mint egy jókisfiú. Olyan aranyos és tudom, hogy nem akart rosszat, csak talán játszott, vagy elfelejtette, hogy aggódhatunk miatta. Olyan, mint egy kisgyerek. Végül kiérünk az erdőből és közeledünk a sátrakhoz. Hirtelen egy fekete árnyék rohan felénk és szó szerint Kaoru nyakába ugrik. Szegény, ha nem fognám, el is esne, Mamiko annyira erősen öleli az öccsét és sír. Kaoru nem érti a dolgot és fél kézzel próbálja nyugtatni nővérét, hogy semmi baj. Kisgyerekesen a lány fejét veregeti gyengéden. Kikyou a sátornál áll, nem mer közelebb jönni, így kénytelen vagyok elengedni Kaoru kezét és odamenni hozzá. Szegény, ha lehet, még jobban meg van rémülve, mint Mamiko és könnyes szemekkel bújik hozzám, amikor megölelem.
- Hé! Már semmi baj - nyugtatom. - Kaoru benn aludt a barlangban. Biztos játszott és elfáradt. Semmi baj, kicsim, ne sírj már! - simogatom meg a hátát.
- De... én... ha előbb szólok... - kezdi, de ujjamat a szájára teszem.
- Akkor is ugyanez történt volna - mondom. - És amúgysem érdemes ezen gondolkodni. Kaoru jól van, és ez a fontos, nem?
- Yamashita... san azt mondta... hogy... nem haragszik... de... - nyöszörög.
- Persze, hogy nem haragszom - jön oda Mami is, kezében fogva Kaoru kezét. - Kaoru nem csinált semmi rosszat. Csak kedve támadt játszani. Igaz?
- Bocsánat - suttogja a fiúcska, mire Mami megborzolja a fejét.
- Többet ilyet nem szabad csinálni, érted Kaoru? - feddi meg Mami - Nagy bajod is eshetett volna.
- Többé nem csinálok ilyet. Becsületszavamra - mondja Kaoru és ránk pislog.
- Menjünk aludni - indítványozom és ásítok egyet. - Hosszú volt a nap.
Az éjszaka további része alvással telik és ezután már nem történik semmit. Kaoru köztem és Mamiko között fekszik, hogy még egyszer ne szökhessen ki. Senki sem kérdezte meg tőle, merrefelé járt és miért nem jött vissza, de nem is tartottuk fontosnak. Fő, hogy megkerült.
~*~
Reggel én ébredek elsőnek. A többiek még bőszen horkolnak. Így legalább van időm felöltözni és valami reggelifélét készíteni. De előbb elmegyek zuhanyozni. Felkapom a törülközőmet, tusfürdőmet és elindulok a közös zuhanyzó felé. Szerencsére nem foglalt, mert még elég korán van ahhoz, hogy senki se legyen fenn. Belépek és szépen levetkőzöm, a váltás ruhámat egy székre teszem a törülközőm mellé, majd hajamat felkötöm és belépek a fülkébe. Beállítom a víz hőmérsékletét és megengedem. Kellemes, meleg a víz, így úgy döntök, sokáig áztatom magam. Aztán hirtelen hallom, ahogy nyílik az ajtó. Nem törődöm vele, mert vagy hat fülke van egymás mellett, tehát nem zavartatom magam, hiszen más is elfér itt mellettem. Háttal állok az ajtónak, amikor meghallom, hogy valaki belopózik. Elmosolyodom. Biztos Kikyou az, talán észrevette, hogy eltüntem és jött megnézni, hol lehetek. Talán meglátta a ruháimat bejött mellém fürdeni. Mosolyogva fordulok meg, de ajkaimra fagy a mosoly. Kaoru áll az ajtóban.
- Ka... Kaoru - kapom magam elé a kezeimet, hogy valamelyest elfedjem a meztelenségemet. - Mit... mit keresel itt? Menj ki légy szíves, épp...
De nem tudom befejezni, mert belép és a falhoz döntve megcsókol. Én teljesen ledermedek. Kaoru... megcsókolt. De hát... ez lehetetlen! Vajon tudja, hogy mit tesz? Elvégre, akármennyire is fogyatékos, ő is fiú. Próbálom eltolni magamtól, de lefog. Erősebb, mint én. A fülke ajtaja nyitva, bárki bármikor bejöhet. Hallom, hogy nyílik az ajtó és valami koppan a kövezeten. Odakapom a fejem és Kikyou áll ott kerekre tágult szemekkel. Reszket. Kaoru végre elenged, én pedig ellököm. Szótlanul, dermedten állok ott. Most tudom, mit gondol. Hogy Kaoru és én... A fiú értetlenül bámul rám, majd Kikyoura, mint aki nem tudja, hogy mi van. Talán valóban nem tudja, milyen nagy bajt okozott. Kikyou szemében könnyek gyűlnek és kirohan.
- Kikyou! Várj! - kiáltok utána, de nem fordul meg és már csak a sírását hallom. Mi a fenét csináltam?
Szerkesztve Andro által @ 2010. 04. 07. 09:50:44
|
| Andro | 2010. 03. 22. 08:42:32 | #4336 |
Karakter: Yuriko (Kikyounak)
- Akkor te vagy a szerencsés lány, aki mostanában leköti az én drága „nővérkém” figyelmét. – mosolyog Mami-chan. - Bár sejthettem volna hiszen Yuriko egyre többet jár ide.
- Ki mesélt neked egy bizonyos leányzóról? – vonom fel a szemöldököm. Ez a lány mindig többet tud, mint kéne.
- Csiripelték a madarak – nevet Mami-chan. – Szerinted? Nem marad titokban három fiútestvér mellett. – ölt nyelvet, és odaadja az üdítőket. Hát persze, gondolhattam volna. És még a lányokra mondják, hogy pletykásak. – Igyatok, mert itt fogtok kiszáradni.
Lassan összepakolunk, aztán elindulunk hazafelé. Először persze Kikyout kisérjük haza. Már közel járunk hozzájuk, amikor összenézünk Mamikoval és elmosolygjuk magunkat.
- Kikyou lenne kedved péntektől vasárnapig eljönni velünk egy sátortáborba? - kérdem tőle.
- Szívesen - feleli egyből. – Előtte azonban a szüleimmel meg kell beszélnem, de szerintem el fognak engedni.
Az ajtóban állva megcsókolom és megvárom, míg bemegy. Mami tapintatosan nem néz oda, amíg meg nem rángatom, hogy induljunk már, mert még őt is haza kell kísérnem. Persze vigyorog, mint a vadalma.
- Mi van? - kérdem.
- Tényleg belezúgtál - jegyzi meg vigyorogva. - Örülök neked. Végre találtál valakit Haru után.
- Ne is hozd szóba azt a sznob picsát! - morgok.
- Még mindig zaklat? - Mami-chan együttérzően néz rám. Ezt bírom benne. Neki bármit elmondhatok.
- Már nem. Kai tett róla. Hidd el, többé nem fogom látni - nyugtatom meg. - Nos, akkor csomagolni kell, mert holnap indulunk. Szerinted bemutassam magam a szüleinek, vagy még korai?
- Hát... ha komoly a dolog, szerintem tedd meg. De attól függ. Az apja katolikus lelkész, és náluk tiltott az ilyesfajta kapcsolat. Mondd hogy barátnők vagytok.
Bólintok. Az valóban jobb lenne. Ekkor megrezeg a telóm. Kikyou írt. Eljöhet velünk. Nagyon boldog vagyok. Alig várom a holnapot. Még hazakísérem Mamikot, aztán én is az otthonom felé veszem az irányt. Szinte repülök a boldogságtól, ami szétfeszít.
~*~
Másnap alig bírom végigülni az órákat. Az utolsó előadás után hazarepülök, majd már száguldok is át Kikyouékhoz. Megbeszéltük, hogy Mamikoval majd náluk talizunk, felvesszük őt is és irány a természet. Egyszerű túrabakancsot vettem fel, ruha gyanánt pedig terepszínű nadrágot és fekete újjatlant. Tisztára úgy nézhetek ki, mint egy katona. Ezen el is nevetem magam. Hátizsákommal a vállamon már indulok is Kikyouhoz. Becsengetek, mire egy elegáns nő nyit ajtót, gondolom, Kikyou anyukája lehet. Mosolyogva tessékel beljebb.
- Tehát te vagy az én kislányom barátnője? - kérdi kedves mosollyal. - Örülök, hogy Kikyou végre talált barátokat. Mindjárt lejön ő is. Addig foglalj helyet. Kérsz valamit inni?
- Köszönöm szépen, de nem - rázom a fejem.
Leülök a nappaliban és nézelődöm. Igen ízléses kis nappali, látszik, hogy sok gondot fordítottak rá. Éppen elbambulok, amikor valaki megölel. Megfordulok és egy nevetős szempárral találom szemben magam. Kikyou csak azért nem csókol meg, mert az anyukája is ott van. Elköszönünk, felállok és kedvesemet kézen fogva hagyjuk el a házat. Kint az utcán azonban már megcsókolom és ő már bújik is, mint egy kismacska. Igazán édesen néz ki világosbarna nadrágjában és sötétzöld pólójában. Ő is túrabakancsot vett. Helyes, legalább nem kell miatta külön szólnom. Azonban valami az eszembe jut.
- Figyu, ne légy meglepve, ha lesz velünk egy fiú is - mondom. - Mami-chan elhozza az öccsét. Tizenöt éves és szellemileg kissé visszamaradott. Nem meri otthon hagyni, mert a szülei elutaznak hétvégére és nincs aki vigyázzon a fiúra, ő pedig nem tudja magát ellátni. Amúgy nagyon aranyos, tök békés, csak agyilag egy ötéves gyerek szintjén áll. Ugye nem baj? Bocsi, hogy most szólok csak, de Mami nekem is csak egy órája mondta.
- Hát... azt hiszem nem - látom, hogy Kikyou kissé megijedt. - De ugye... nem fog bántani?
- Kaoru a légynek sem árt - mosolygok. - És szereti a természetet.
Kikyou bólint, de nem tudom, meggyőztem-e. Tudom, hogy ez neki sokkot fog jelenteni, hiszen nem hiszem, hogy hozzá lenne szokva a nem normális emberekhez. Kaoru viszont aranyos, biztos kedvelni fogják egymást.
Hamarosan Mami-chanéknál vagyunk. Ő már az ajtóban vár minket, mellette egy fiatal, fekete hajú, élénk fiú. A gyerek alig bír magával, és egy plüssmacit szorongatva ugrabugrál a lépcsőn. Amikor meglát, odarohan hozzám, és megölel, fejét a vállamba fúrva.
- Szia Kaoru! - simogatom meg a fejét.
- Szia! - nevet rám édesen, gyermekein. - Ő ki? Ő a barátnőd? - hangja és mozdulatai mint egy ötéves kisgyereké.
- Igen. Ő itt Kikyou - magyarázom türelmesen. - Légy vele kedves, ok? Kikyou, ő itt Kaoru.
- Szia! - ugrik Kikyou nyakába és nyom arcára egy puszit. - Finom az illatod.
Kikyou megdöbben, de én megnyugtatom, hogy Kaoru mindig ilyen. Szeret megölelni másokat. Mamiko csak mosolyog, majd hátizsákját a vállára kapva lejön a lépcsőn. Végre valahára el is indulunk.
~*~
A tábor hála égnek egy közeli helyen van, így alig fél órát kell gyalogolnunk Mamikoéktól és már meg is érkezünk egy kellemes kis réthez, ami egy tó partján terül el. Nem sokan vannak, hiszen még nincs itt az igazi táborozási időszak, de azért látjuk, hogy páran már verik fel a sátrat. Ekkor jut eszembe, hogy Kaoru is velünk lesz egy sátorban. Engem és Mamikot ez nem zavar, de nem tudom, Kikyou hogy lesz ezzel. Két lánnyal még ok, na de egy fiúval... Komoly gondok lehetnek itt, Kaoru hiába viselkedik ötéves szinten, mégiscsak 15 éves nagyfiú. De ahogy látom, azok ketten nagyon jól összebarátkoztak. Ezt onnan tudom, hogy Kaoru még a maciját is odaadja neki, amit nem szokott kiadni a kezéből. Mosolyogva figyelem őket. Nem lesz itt baj.
Végül megérkezünk a nekünk kijelölt részre. Nagyon jó helyen van, pont megfelelő távolságra a víztől, ahová a fiúnak nem szabad egyedül bemennie. Sosem megy be, hála égnek. Mivel Mami hozta a sátrat, először azt verjük fel. Nekünk van benne tehetségünk.
- Kikyou! - szólok oda a drágámnak - Menjetek el Kaoruval száraz fát keresni, hogy este legyen mivel tüzelni. Sütünk majd szalonnát.
- Szalonna! - nevet Kaoru, és tapsolni kezd. - Gyere! - fogja meg Kikyou kezét - Megyünk fát keresni.
- Rendben - bólint Kikyou, bár az arcán látok némi aggodalmat.
- Ne félj, itt nem lehet eltévedni. Kicsi a hely ahhoz - nyugtatom meg, mire már sokkal nyugodtabban indul el.
- Szerinted fél tőle? - kérdi Mamiko, mikor már eltüntek. - Mármint Mitzune-san Kaorutól.
- Inkább kicsit idegenkedik tőle - vélem. - De nem utálja. Csak Kikyou nem szokott hozzá az öcsédhez fogható emberekhez.
- Rosszul tettem, hogy eljöttünk? - Mami arcán árnyék suhan át. - Talán jobb lett volna, ha otthon maradunk.
- Dehogy! - vágom rá. - Ez eszedbe se jusson, hallod?! - nézek rá szigorúan. - Neked is kijár egy kis szórakozás és végre Kaoru is kimozdulhatott pár napra. Anyudék úgysem engedik sehová. Mi majd vigyázunk rá, légy nyugodt! Semmi baj nem lesz.
Mamiko elmosolyodik. Tudom, hogy úgy érzi, elrontotta mindenki mulatságát, de én nem így érzem. Nagyon sokat törődik a tesójával és neki is kijár néha egy kis lazítás. Bár tisztában vagyok vele, minden pillanatban aggódik, mi lehet Kaoruval, nem sérült-e meg, jól van-e, nincs-e baja. Nagyon kötődnek egymáshoz és ha egyszer Mami esetleg elköltözik, vagy történik vele valami, azt Kaoru sosem dolgozza fel. Pedig a szülei is jó emberek, nagyon szeretik a gyerekeiket, de a testvéri kötelék ennél jóval erősebb. Kaoru úgy csüng Mamin, mint kismajom az anyján. Rá mindig hallgat.
Pont addigra verjük fel a sátrat, mire Kikyouék visszatérnek egy nagy halom tüzifával. Kaoru roppant büszkén mosolyog, amin elnevetem magam. Kikyou is jobb kedvre derült már. Nem tudom, mi történhetett, de a jelekből ítélve, összebarátkoztak. Felhalmozzuk a fát a sátor mellett és elkezdünk tűzhelyet készíteni. Ebben mindannyian részt veszünk. Estére már készen is áll a szépen megtisztított, kövekkel körbevett tábortűzhely. Fát teszünk a közepére és előveszek a hátizsákomból egy üveget. Alkohol van benne, amit a fára öntök, persze csak annyit, hogy átnedvesedjen a fa. Majd egy alkoholba mártott rongyot tekerek egy rövidebb ág végére és meggyújtom. Ugyan eltart néhány percig, de nemsokára már felgyullad a tábortűz. Kaoru boldogan tapsol, és Kikyou is nevet. Előkerül a kolbász, szalonna, paprika, hagyma és kenyér. Tiszta nyugatias stílus. Persze Kaorunak és Kikyounak segíteni kell, mi azonban Mamikoval már gyakorlott kézzel húzogatjuk fel az előre elkészített nyársakra a finomságokat. Kivéve a kenyeret.
Hamarosan sütögetni és sztorizgatni kezdünk. Főleg rémtörténeteket, amiktől Kikyounak elkerekednek a szemei, Kaoru azonban még többet akar.
- Én... nem nagyon szeretem az ilyesmit - vallja be Kikyou.
- Kikyou félénk! - nevet Kaoru a maga gyermeki módján, mire szegény lány fülig pirul.
Ezen én is kénytelen vagyok elnevetni magam, majd Mami is nevet és végül Kikyou is. Az este nagyon jól telik. Végül jóval éjfél után bújunk be a sátorba. Holt fáradtak vagyunk már, teleettük magunkat, így hamar elalszunk.
Nem tudom, mennyi idő múlva, de valaki rázogatni kezd. Kinyitom a szemem. Kikyou már ül, Mami pedig kétségbeesett képet vág.
- Mi a baj? - kérdem.
- Kaoru... eltünt! - nyögi kis sírva.
Már ugrom is ki a sátorból, utánam Mami és Kikyou. Meg kell találnunk!
- Mi van, ha baja esett? - kérdi Mamiko sírva - Az én hibám! Miért nem maradtunk otthon? Ha valami baja esett, soha nem bocsátom meg magamnak.
- Ne sírj! - ölelem meg - Megtaláljuk. Váljunk szét!
Mamiko és Kikyou bólintanak és elindulunk megkeresni Kaorut. Nagyon remélem, nem esett baja. Talán csak elcsatangolt valamerre. Vagy vécére indult, de nem talált vissza. Remélem csak ez történt. Én is félek, hogy mi történhetett vele. Nagyon is félek.
|
|
