Karakter: Kanou Somuku Megjegyzés: zsebikének
Elfogyott a türelmem mára, ami nem is csoda... Hiszen olyan gyönyörű még így, összeráncolt homlokkal gondolkodva is a kicsike... Elszámolok ötig, és megeszem őt torta helyett... A nézőközönség úgyis csak őt zavarná...
1... és 5...
- A… azt hiszem, meg van. – pont most?! Na mindegy, mondd, legalább túlesek ezen is.
Minden figyelmemmel rá összpontosítok. Ugyanis már eldöntöttem, hogy ha azt meri kérni, engedjem el, biztos kikötözve fogom tartani, miután megtalálom, és visszahozom.
- De jobban szeretném akkor közölni, amikor kettesben leszünk. – mi van?!
Mérgesen mordulok egyet, magamban tartva keresetlen szavaim. Elvégre... A szülinapján - ráadásul az ismerőseink előtt - talán mégse kéne leordítanom a fejét azzal, hogy most nyögd ki, mielőtt rád vetem magam, és keményen megduglak.
Inkább kimegyek a konyhába, összeroppantok egy pár poharat, és elszívok egy cigit, hogy nyugodtabb legyek.
Nem értem. Egyszerűen nem értem, miért húzza az időm és az idegeim. Azt hiszi, úgy megússza a mait?!
Most, hogy visszaértem a díszes társaságba, és hallgatom ezeket a részeg vadbarmokat, újfent feszült vagyok. Tényleg nem fogom magam - még Ayase kedvéért se - türtőztetni, ha még egyszer meghallom, hogy biztos ki akar kötözni az ágyhoz , hogy elverjen egy ostorral, amiért elfelejtettem a születésnapját.
Brr... Peeersze... Ayase, amint fölöttem áll, és azt mondogatja minden egyes ostorcsapásánál, hogy rossz kisfiú? Még egy gonosz mosolyt se tudok tőle elképzelni, annyira ártatlan...
Végre valahára fölszeli a tortáját... Így amíg esznek, legalább nem pofáznak vendégeink.
Miután pedig megették... Úgyis lelövöm őket. Ööö... Vagyis kidobom... Nincs kedvem ennyi sírt ásni.
Megpróbálom elterelni róluk a figyelmem azzal, hogy Ayaséra nézek, de ez öreg hiba volt.
Ahogy eszik... Sok önfegyelemre lenne szükségem, úgyhogy valaki dobjon hozzám egy zsáknyival, de most! Hogy lehet ennyire erotikusan enni egy szimpla tortát?!
Árrgg... Inkább nem is eszek tovább, kiülök a WC-re, amíg falatozik...
Amikor egy fél doboz cigi elszívása után visszatérek, döbbenten tapasztalom, hogy Ayase megint ivott... Hmm... Eddig is tudtam, hogy szereti a piát a kicsike, de már megint túlzásba vitte a fogyasztást, úgyhogy itt az ideje, hogy Kanou-papa lefektesse.
Szépen egyesével ki is segítem hát vendégeink. Hiszen.... Mindegyikük olyan részeg, hogy már nem találják meg az ajtót.
- Holnap gyertek vissza takarítani! – kiáltom az utolsó kilökött egyén, vagyis az öcsém után, bár nem hiszem, hogy felfogta, úgyhogy majd még a magánrepülőmről is hívnom kell.
Igen. Ezt a mocskot, amit itt hagytak, nem vagyok hajlandó felpucolni. Ayasét meg, ha kötényben meglátnám...
Hát igen... Úgy ő se takarítana sokáig...
Amikor belépek a hálóba, az emlegetett kis szülinapos már a hitvesi ágyunkon fekszik, szemeit eltakarva. Vagyis vár engem...
Grr... De ez a póz... Én pedig azt hittem, a tortaevésénél nem lehet izgatóbb semmi. Mellé ülök, és szép finoman végigsimítom porcelán bőrét, mielőtt elkezdeném faggatni:
- Akkor, hadd halljam, mit szeretnél, amit rajtam kívül nem hallhat más? – saját sírodat ásod ezzel az alkuval kicsike, ha tényleg csak nekem mondod el.
Így, hogy rajtam kívül nem hallja más is a szavaid, úgyis ott módosítok rajtuk, ahol akarok.
Na... Miért pattantál fel? És mi ez a magad elé ökölbe szorított kéz? Már most ennyire félsz?!
- Azt szeretném, hogy addig ne feküdjünk le egymással, amíg én azt nem mondom, hogy akarom. Azt szeretném, hogy elérd, én is vágyjak a dologra, úgy, mint te. – …ennyi?
Még akkor is döbbenten nézek rá, amikor kíváncsian várja válaszom. Ezt akarja? Hogy vágyjon rá? Biztos ebben?! Főleg úgy, hogy nem határozott meg eszközöket? Mert ezt... Nagyon, de nagyon sokféleképp el tudom intézni. Sőt... Az egészben az a legszebb, hogy kínzását még élvezni is fogom!
Úgyhogy nem értem, miért nem talált ki mást. Vagy ezt a kívánságot a pia hozhatta ki belőle? Árrg... Mindegy is. A lényeg az, hogy a kívánságának annyi.
- Rendben, ha ezt akarod. Akkor holnaptól igyekszem elnyerni a tested. Bármilyen módszerrel. – mekkorát nyelt szájnyalásomra...
Hát igen... Az eszközöket nem kötötted ki, kicsikém, még annak ellenére sem, hogy ismersz.
- Most viszont készülj, holnap elutazunk.
- Rendben. – fut el bőröndjéért vörös arccal.
Pedig most nincs oka félnie. Egyelőre belementem a kis játékába.
Ráérősen nyújtózok is egyet, amikor visszatér, hogy lássa, tényleg nem akarom bántani, de úgy tűnik, nagyon nem bízik bennem.
„Végeztél is?” kérdésemre is csak egy biccentéssel felel, majd elhátrál a fürdőbe, és bezárkózik.
Pff... Csak tudnám, hogy mivel érdemeltem ki bizalmatlanságát... Hiszen eddig mindig őszinte voltam vele...
Még egyet nyújtózva kelek fel egy kis idő után én is. Nekem is össze kell magam szednem holnapra, és gondolkodnom kell azon, hogy milyen módszerrel szerezzem meg testét…
Mert... Az biztos, még ha keveset is, de ismerek erőszak menteseket is. Legalábbis... Remélem, hogy eszembe jutnak...
Kész... Egy pár öltöny, és egy pár levél nyugtató elrakva. Ami ezeken kívül kell, azt majd megveszem ott. Vagyis... Hmm... Kint felejtett pizsamájára és alsónadrágjára nézve támadt egy ötletem.
Egy nagyon gonosz ötletem...
Kuncogva veszem ki a szekrény egy rejtett fiókjából segédeszközös dobozom, és ezt is belesüllyesztem az utazótáskámba.
Természetesen csak miután pizsijét és alsóját is megszórtam egy szerrel, amitől még ma éjjel biztosan megkapom. Ráadásul úgy, hogy könyörögni fog, hogy csináljuk...
- Kicsit csipkedd magad! Korán kéne kelnünk, és még én is szeretnék zuhanyozni! – mordulok rá az ajtó elől, amikor már végeztem műveletemmel, és eltüntettem az összes bizonyítékot.
Azt akarom, hogy kijöjjön és felvegye. Úgy már biztosan vágyban fog égni, mire én is lezuhanyzok... Sőt... Lehet, már követelőzve fog utánam jönni. Grr...
Még egyszer dörömbölök, amire végre meghallom halk hangját. Jön...
- Itt a pizsamád! – nyújtom át neki a kezemben lévő csomagot, más felé nézve. De amikor elhebeg egy köszönömöt, és meghajol a testét alig takaró törölközőben, inkább besietek zuhanyozni.
Tervemnek és becsületemnek is ugrott volna, ha rávetem magam...
***
Azt hittem, nem vette fel pizsijét, azért nem nyitott rám. De... Aggodalmam alaptalan volt.
Csak erősnek akar látszani, azért próbál meg az aljzópor csábításáról tudomást sem véve aludni.
Elégedetten vigyorogva figyelem, ahogy az ágyon fekszik, takaróját lerúgva, kipirult arccal. Gyönyörű... És a hidegzuhanynak, na meg a tusfürdőnek hála, most nem is fogom magam rávetni. Soookkal jobb lesz, ha kéri...
- Kanou-kun... – hallom meg halk hangját... Amitől nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy GYŐZTEM...
- Mondd, Ayase! Mi a baj? – ragadom meg mohón a kezét, ügyelve arra, hogy csak gyengéden mosolyogjak, ne mohón, de csak elvigyorodik, és piheg még egy sort, mielőtt folytatná:
- Kérlek... – igen, ez az, folytasd! Csak annyit kell mondanod, hogy tégy a magadévá!
- Kérlek, ne engedd legközelebb, hogy ennyit igyak! – csukja be szemeit, és kezd el mélyebben lélegezni.
Heeee?!! Na, ne már... Elaludt?! Most tényleg elaludt?!! Grr... Több szeszt nem ihat... Duzzogva fordulok a másik oldalamra, de nyögései és sóhajai miatt nem bírok elaludni.
Így reggel nem csoda, hogy még fáradtabban és nyűgösebben nézem még mindig kipirult arcát. Ahogy az se, hogy az előkészített ruháját is megszórom porommal.
Előbb utóbb csak hatnia kell...
|