Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Egyéb Anime)

yoshizawa2010. 07. 05. 17:31:47#5884
Karakter: Kanou Somuku
Megjegyzés: zsebikének


Elfogyott a türelmem mára, ami nem is csoda... Hiszen olyan gyönyörű még így, összeráncolt homlokkal gondolkodva is a kicsike... Elszámolok ötig, és megeszem őt torta helyett... A nézőközönség úgyis csak őt zavarná...
 
1... és 5...
- A… azt hiszem, meg van. – pont most?! Na mindegy, mondd, legalább túlesek ezen is.
Minden figyelmemmel rá összpontosítok. Ugyanis már eldöntöttem, hogy ha azt meri kérni, engedjem el, biztos kikötözve fogom tartani, miután megtalálom, és visszahozom.
- De jobban szeretném akkor közölni, amikor kettesben leszünk. – mi van?!
Mérgesen mordulok egyet, magamban tartva keresetlen szavaim. Elvégre... A szülinapján - ráadásul az ismerőseink előtt - talán mégse kéne leordítanom a fejét azzal, hogy most nyögd ki, mielőtt rád vetem magam, és keményen megduglak
Inkább kimegyek a konyhába, összeroppantok egy pár poharat, és elszívok egy cigit, hogy nyugodtabb legyek.
Nem értem. Egyszerűen nem értem, miért húzza az időm és az idegeim. Azt hiszi, úgy megússza a mait?!
 
Most, hogy visszaértem a díszes társaságba, és hallgatom ezeket a részeg vadbarmokat, újfent feszült vagyok. Tényleg nem fogom magam - még Ayase kedvéért se - türtőztetni, ha még egyszer meghallom, hogy biztos ki akar kötözni az ágyhoz , hogy elverjen egy ostorral, amiért elfelejtettem a születésnapját.
Brr... Peeersze... Ayase, amint fölöttem áll, és azt mondogatja minden egyes ostorcsapásánál, hogy rossz kisfiú? Még egy gonosz mosolyt se tudok tőle elképzelni, annyira ártatlan...
 
Végre valahára fölszeli a tortáját... Így amíg esznek, legalább nem pofáznak vendégeink.
Miután pedig megették... Úgyis lelövöm őket. Ööö... Vagyis kidobom... Nincs kedvem ennyi sírt ásni.
Megpróbálom elterelni róluk a figyelmem azzal, hogy Ayaséra nézek, de ez öreg hiba volt.
Ahogy eszik... Sok önfegyelemre lenne szükségem, úgyhogy valaki dobjon hozzám egy zsáknyival, de most! Hogy lehet ennyire erotikusan enni egy szimpla tortát?!
Árrgg... Inkább nem is eszek tovább, kiülök a WC-re, amíg falatozik...
 
Amikor egy fél doboz cigi elszívása után visszatérek, döbbenten tapasztalom, hogy Ayase megint ivott... Hmm... Eddig is tudtam, hogy szereti a piát a kicsike, de már megint túlzásba vitte a fogyasztást, úgyhogy itt az ideje, hogy Kanou-papa lefektesse.
Szépen egyesével ki is segítem hát vendégeink. Hiszen.... Mindegyikük olyan részeg, hogy már nem találják meg az ajtót.
 
- Holnap gyertek vissza takarítani! – kiáltom az utolsó kilökött egyén, vagyis az öcsém után, bár nem hiszem, hogy felfogta, úgyhogy majd még a magánrepülőmről is hívnom kell.
Igen. Ezt a mocskot, amit itt hagytak, nem vagyok hajlandó felpucolni. Ayasét meg, ha kötényben meglátnám...
Hát igen... Úgy ő se takarítana sokáig...
 
Amikor belépek a hálóba, az emlegetett kis szülinapos már a hitvesi ágyunkon fekszik, szemeit eltakarva. Vagyis vár engem...
Grr... De ez a póz... Én pedig azt hittem, a tortaevésénél nem lehet izgatóbb semmi. Mellé ülök, és szép finoman végigsimítom porcelán bőrét, mielőtt elkezdeném faggatni:
- Akkor, hadd halljam, mit szeretnél, amit rajtam kívül nem hallhat más? – saját sírodat ásod ezzel az alkuval kicsike, ha tényleg csak nekem mondod el.
Így, hogy rajtam kívül nem hallja más is a szavaid, úgyis ott módosítok rajtuk, ahol akarok.
 
Na... Miért pattantál fel? És mi ez a magad elé ökölbe szorított kéz? Már most ennyire félsz?!
- Azt szeretném, hogy addig ne feküdjünk le egymással, amíg én azt nem mondom, hogy akarom. Azt szeretném, hogy elérd, én is vágyjak a dologra, úgy, mint te. – …ennyi?
 
Még akkor is döbbenten nézek rá, amikor kíváncsian várja válaszom. Ezt akarja? Hogy vágyjon rá? Biztos ebben?! Főleg úgy, hogy nem határozott meg eszközöket? Mert ezt... Nagyon, de nagyon sokféleképp el tudom intézni. Sőt... Az egészben az a legszebb, hogy kínzását még élvezni is fogom!
Úgyhogy nem értem, miért nem talált ki mást. Vagy ezt a kívánságot a pia hozhatta ki belőle? Árrg... Mindegy is. A lényeg az, hogy a kívánságának annyi.
- Rendben, ha ezt akarod. Akkor holnaptól igyekszem elnyerni a tested. Bármilyen módszerrel. – mekkorát nyelt szájnyalásomra...
Hát igen... Az eszközöket nem kötötted ki, kicsikém, még annak ellenére sem, hogy ismersz.
- Most viszont készülj, holnap elutazunk.
- Rendben. – fut el bőröndjéért vörös arccal.
Pedig most nincs oka félnie. Egyelőre belementem a kis játékába.
 
Ráérősen nyújtózok is egyet, amikor visszatér, hogy lássa, tényleg nem akarom bántani, de úgy tűnik, nagyon nem bízik bennem.
„Végeztél is?” kérdésemre is csak egy biccentéssel felel, majd elhátrál a fürdőbe, és bezárkózik.
Pff... Csak tudnám, hogy mivel érdemeltem ki bizalmatlanságát... Hiszen eddig mindig őszinte voltam vele...
 
Még egyet nyújtózva kelek fel egy kis idő után én is. Nekem is össze kell magam szednem holnapra, és gondolkodnom kell azon, hogy milyen módszerrel szerezzem meg testét…
Mert... Az biztos, még ha keveset is, de ismerek erőszak menteseket is. Legalábbis... Remélem, hogy eszembe jutnak...
 
Kész... Egy pár öltöny, és egy pár levél nyugtató elrakva. Ami ezeken kívül kell, azt majd megveszem ott. Vagyis... Hmm... Kint felejtett pizsamájára és alsónadrágjára nézve támadt egy ötletem.
Egy nagyon gonosz ötletem...
 
Kuncogva veszem ki a szekrény egy rejtett fiókjából segédeszközös dobozom, és ezt is belesüllyesztem az utazótáskámba.
Természetesen csak miután pizsijét és alsóját is megszórtam egy szerrel, amitől még ma éjjel biztosan megkapom. Ráadásul úgy, hogy könyörögni fog, hogy csináljuk...
 
- Kicsit csipkedd magad! Korán kéne kelnünk, és még én is szeretnék zuhanyozni! – mordulok rá az ajtó elől, amikor már végeztem műveletemmel, és eltüntettem az összes bizonyítékot.
Azt akarom, hogy kijöjjön és felvegye. Úgy már biztosan vágyban fog égni, mire én is lezuhanyzok... Sőt... Lehet, már követelőzve fog utánam jönni. Grr...
 
Még egyszer dörömbölök, amire végre meghallom halk hangját. Jön...
- Itt a pizsamád! – nyújtom át neki a kezemben lévő csomagot, más felé nézve. De amikor elhebeg egy köszönömöt, és meghajol a testét alig takaró törölközőben, inkább besietek zuhanyozni.
 
Tervemnek és becsületemnek is ugrott volna, ha rávetem magam...
 
***
 
Azt hittem, nem vette fel pizsijét, azért nem nyitott rám. De... Aggodalmam alaptalan volt.
Csak erősnek akar látszani, azért próbál meg az aljzópor csábításáról tudomást sem véve aludni.
Elégedetten vigyorogva figyelem, ahogy az ágyon fekszik, takaróját lerúgva, kipirult arccal. Gyönyörű... És a hidegzuhanynak, na meg a tusfürdőnek hála, most nem is fogom magam rávetni. Soookkal jobb lesz, ha kéri...
 
- Kanou-kun... – hallom meg halk hangját... Amitől nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy GYŐZTEM...
- Mondd, Ayase! Mi a baj? – ragadom meg mohón a kezét, ügyelve arra, hogy csak gyengéden mosolyogjak, ne mohón, de csak elvigyorodik, és piheg még egy sort, mielőtt folytatná:
- Kérlek... – igen, ez az, folytasd! Csak annyit kell mondanod, hogy tégy a magadévá!
- Kérlek, ne engedd legközelebb, hogy ennyit igyak! – csukja be szemeit, és kezd el mélyebben lélegezni.
 
Heeee?!! Na, ne már... Elaludt?! Most tényleg elaludt?!! Grr... Több szeszt nem ihat... Duzzogva fordulok a másik oldalamra, de nyögései és sóhajai miatt nem bírok elaludni.
 
Így reggel nem csoda, hogy még fáradtabban és nyűgösebben nézem még mindig kipirult arcát. Ahogy az se, hogy az előkészített ruháját is megszórom porommal.
Előbb utóbb csak hatnia kell...
 


zsebike2010. 04. 03. 13:46:29#4493
Karakter: Ayase



-         Ayase, gyere ki onnan! Az idióta öcsém már egy ideje elment! –hangján hallom, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. Hát igen… nem nehéz kihozni a béketűréséből, és nekem elég gyakran sikerül. Ha sportot űznék belőle, nagyon szép eredményeim születnének. Pedig tényleg nem szándékosan húzom az agyát. Legalábbis nem mindig…

-          Nem hiszek neked, itt maradok! –válaszolok. Reménykedem, hátha feladja, és békén hagy, bár erre, ismerve Őt, nincs túl sok esélyem, mégis reménykedem. Na, jó, bevallom, félek kimenni, hiszen tudom, mik a tervei velem. Azok, mint mindig.

-         Ayase... Ugye emlékszel még arra, mit mondott az öcsém? –nagyot nyelek... hát lehet azt elfelejteni? Pedig én igazán próbálom.

-         A filmezésre? Nagyon is jól emlékszem, azért nem megyek ki innen. –az összes nem létező szőrszálam feláll. Még hogy... ááá…a gondolttól is rosszul vagyok. Undorító egy alak, és Kanou san is, ha hagyja.

-         Én a beszélgetésünknek arra a részére gondoltam, amikor ő kijelentette, hogy nekem mennyi is ez az ajtó. –nagyot nyelek, de igyekszem nem mutatni, és a lehető leggunyorosabban válaszolni, pedig makacsságom mögött nincs más, csak színtiszta félelem. Ha Ő kényszerít a filmezésre, nem mondhatok nemet, hiszen, ha úgy vesszük, az övé vagyok. A testem legalábbis, megvett, így nekem teljesítenem kell mindent, amit akar.

-         Miért, mennyi?

-         Egy rúgás. És... A javítási költségek árát is valószínűleg neked kéne megkeresned. Munkával... Úgy készülj, hogy ez a típus nagyon egyedi darab, ráadásul az én külön rendelésemre készült! – nem akarom magam nagyobb bajba keverni, mint amiben vagyok ezért egyértelmű a válasz:

-         Kimegyek! – lassan, óvatosan dugom ki a fejem az ajtón, alaposan körülnézve, nem e leselkedik rám valamiféle veszély. Persze Kanou san irtó nagy potenciáján kívül… - Tényleg elment? –kérdezek rá a biztonság kedvéért.

-         Igen, ne szórakozz már! Nekünk még ma úgyis dolgunk van egymással! –igyekszem kiszabadulni karjai fogságából, de ez, tekintve erőfölényét, lehetetlen próbálkozás. Egy laza mozdulattal a vállára kap, és meg sem áll a hálóig, pontosabban a szintén méretre gyártott, ötszemélyes franciaágyig. Egy elegáns, laza mozdulattal ejt rá, én pedig egyből menekülőre fogom.

-         Engedj el, engedj el! –hangom lassan hisztérikussá válik. Már lassan beletörődök adósságom ilyforma törlesztésébe, de a néha előtörő vadállatias énjével nem tudok megbarátkozni. Olyankor nagyon félelmetes… mégis… itt elpirulok, már elég a gondolat is, hogy farkincám merevedni kezdjen. Ám ekkor megszólal a csengő, de nem tudom, örüljek vagy inkább sírjak. De azt hiszem, maradok az örömnél. „gazdám” fujtatva robog el ajtót nyitni, én meg addig összeszedem magam. Keresek egy hordható állapotú felsőt, magamra öltöm, és Kanou után robogok, ismerve, milyen forrófejű

-         Ne öld meg! –kérlelem.

-         Jól van, egyelőre nem. De ettől még te nem úszol meg semmit. Érthető?! –nagyot nyelek ismét.

-         Ez nem ér!- durcizom.

-         Mi nem ér?! Még mindig tartozol, emlékszel? –szerencsére nem kell válaszolnom, mert ismét felhangzik a csengő dallama.

-         Mindjárt nyitom! –ordítja, és már tárul is az ajtó... és beözönlenek rajta, hangos dudaszó, és kurjongatás közepette, én pedig zavartan ácsorgok a szoba közepén, majd lehuppanok a kanapéra. Hát nem felejtették el ... legalább nekik eszükbe jutott. Most nem kicsit meghatódtam.

-         Mi folyik itt?- kérdi Kanou san. Mit is vártam ... hiszen millió meg egy fontosabb dolga van, mint észben tartsa az én születésnapom.

-         Tudod, bátyus, mondtam, hogy ma lesz Ayase születésnapja, és hogy szeretnénk őt meglepni. –válaszol tulajdonosom testvére, aki nem kevésbé idegesítő, mint bátyja, viszont sokkal empatikusabb. Biztosan Ő kapta meg a Kanounak szánt adagot is.

-         Fogd be, te nevetséges ookama!- emeli föl a hangját, ami nála azt jelenti, hogy szorult helyzetben érzi magát. Ennyire már sikerült kiismernem.

-         Iiigen, abban igazad van, hogy nem vettem neki semmit...- érzem, hogy csalódottság lesz úrrá rajtam, pedig nem számítottam másra. De ekkor folytatja a mondatot: - De csak azért, hogy ő választhassa majd ki, hogy mit szeretne. Még egy utazást is hajlandó vagyok neki fizetni. –felragyognak szemeim. Most...komolyan én dönthetek? És bármit kérhetek? A biztonság kedvéért azért rákérdezek, Őt ismerve van valami turpisság a dologban…

-         Hogy én mit szeretnék?

-         Igen, te MIT szeretnél. - kezd kijönni béketűréséből, ezért gondolkozni kezdek, mielőtt visszavonná ajánlatát. Annyi minden van, amit szeretnék, és képtelen vagyok dönteni. Végül, hosszas gondolkozás után:-

-         A… azt hiszem meg van. De jobban szeretném akkor közölni, amikor kettesben leszünk. –fenyegetően morran fel… ilyenkor nagyon félelmetes. A vendégsereg meg iszonyatos röhögésben tör ki, találgatva mi is lesz a kívánságom. Egyre vadabb agyszülemények látnak napvilágot, a végén már azt is benyögik, hogy én szeretnék lenni az, aki a nadrágot hordja az ágyban… én pedig csak zavart, lesütött szemekkel fülig pirulva, markolászom a térdemet. Talán jobb lett volna, ha nem szólok semmit, de most már késő bánat, így kénytelen vagyok eltűrni a csipkelődéseket.
Csak arra vagyok kíváncsi, Kanou san meddig bírja. Ahogy elnézem már nem sokáig, ezért inkább nekilátok felszeletelni a tortám. A kedvencem, epres-tejszínhabos. Vajon honnan tudhatták? Szép, egyenletes szeleteket vágok, és mindenkinek odaadom a részét. Végre én is nekiláthatok. A számhoz illesztek egy falatot. Hát ez mennyei… halkan felnyögök az élvezettől. Omlós a tésztája, finom a krémje. Olyan, mint a mennyország egy kis darabkája. Gyorsan el is tüntetem az utolsó morzsáig. A vendégsereg még egy darabig marad, jókedvűen iszogatnak, és engem is megpróbálnak rávenni.
Végül elfogadok egy pohár pezsgőt, csak azért, hogy legyen kellő bátorságom közölni a kívánságomat. Csakis azért.. és persze az ezt követő két másik poharat is csak ezért fogadom el… kezd egész jó kedvem lenni, érzem, hogy arcom forró, és egyre többször nevetek föl a bugyuta tréfákon, a végén még én is mondok párat, ami pedig nem szokásom, inkább a háttérben maradok. Viszont lassan sötétedik, így ideje, hogy hazatérjenek. Ezt Kanou san mondta, majd „gyengéden” kitessékelte őket az ajtón. Miután összekaparják magukat a földről, hangos kurjongatások közepette indulnak lefelé a lépcsőn.
Egy ideig figyelek, de mivel nem hallok puffanást, becsukom az ajtót, és a hálóba megyek. Bent leülök az ágyra, és hűs kezemmel igyekszem hűteni az arcom, hátha visszakapom józan gondolkodásom. Bátorságom most már van, csak arra nincs erőm, hogy összeszedjem gondolataimat. „tulajdonosom” leül mellém, és megcirógatja az arcom.

-         Akkor, had halljam, mit szeretnél, amit rajtam kívül nem hallhat más? –vigyorog élvetegen. Azt hiszem, hogy most alaposan le fogom lohasztani jókedvét… felpattanok, hogy ne legyek annyira apró mellette és egy szuszra hadarni kezdem:

-         Azt szeretném, hogy addig ne feküdjünk le egymással, amíg én azt nem mondom, hogy akarom. Azt szeretném, hogy elérd, én is vágyjak a dologra, úgy, mint te. – itt lehajtom a fejem, és a padlószőnyeg modern mintáin játszó meztelen lábujjamat fixírozom. Hát kimondtam. Lassan felemelem fejem, és a szemébe nézek, melyből döbbenet árad. Látom, hogy nem erre számított, de mivel ígéret szép szó, nincs más választása, mint beleegyezni.

-         Rendben, ha ezt akarod. –viszont a mondathoz társuló perverz mosoly nem tetszik különösebben. –  Akkor holnaptól igyekszem elnyerni a tested. Bármilyen módszerrel. – nyalja meg a szája szélét. – Most viszont készülj, holnap elutazunk…

    

 




Szerkesztve zsebike által @ 2010. 04. 03. 13:47:41


yoshizawa2010. 02. 20. 16:37:59#3742
Karakter: Kanou Somoku (zsebikének)



- Ayase, gyere ki onnan! Az idióta öcsém már egy ideje elment! – parancsolok rá kis adósomra. Ugyanis…Öcsém tényleg elment, ezért már „használnám”, vagyis dolgoztatnám, de az valahogy egy ajtó túloldaláról igen nehézkesnek tűnik.

- Nem hiszek neked, itt maradok! – Bahh... Rágyújtok még egy szál cigire. Pedig milyen nehéz volt öcsémet elzavarnom innen! Még így is, miután kameráját kidobtam az ablakon, biztosított arról, hogy holnap mindenképp meglátogat minket, hátha meggondoltuk magunkat.

Pedig ismerhetne már. Ha egyszer azt mondom, hogy nem, akkor nem.

- Ayase... – kezdek el beszélni hozzá egy adag füst kifújása után. - Ugye emlékszel még arra, mit mondott az öcsém? – csönd... Egyre mérgesebb vagyok, de még várok. Egy nagyon kicsit még tudom magam fékezni. Bár ez is csak miatta van. Ha nem ismertem volna meg, akkor nem viselkednék ennyire lágyszívűen...

- A filmezésre? Nagyon is jól emlékszem, azért nem megyek ki innen. – jelenti ki még mindig duzzogva. – Grrr... Nem lenne jó gondolatolvasó.

- Én a beszélgetésünknek arra a részére gondoltam, amikor ő kijelentette, hogy nekem mennyi is ez az ajtó. – még egy szívás cigimből. Ez most kell, hogy ne rontsak egyből neki, még úgy se, hogy megtehetném.

- Miért, mennyi? – kérdi gunyorosan. Nagyon gyorsan fogy a szál...

- Egy rúgás! – jelentem ki határozottan, gonoszul vigyorogva közben. – És... A javítási költségek árát is valószínűleg neked kéne megkeresned. Munkával... – az utolsó szót olyan egyértelmű hangsúllyal mondom, hogy még véletlenül se lehessen félreértelmezni, semmiféle kétkezinek.

Lassan, komótosan a hamutálhoz sétálok, hogy elnyomjam csikkemet, miközben tovább folytatom a kis drága agyának húzását:

- Úgy készülj, hogy ez a típus nagyon egyedi darab, ráadásul az én külön rendelésemre készült! – mondatom végére vissza is érek oda, ahonnan elindultam, vagyis az Ayasétól elválasztó fadarabhoz.

- Kimegyek! – hallom meg a várt, megtört hangon jövő beleegyezést, és mosolyogva várom, hogy nyissa az ajtót, és kilépjen hozzám. Csak azért, hogy én fölkapva vihessem magammal délutáni „alvásomhoz”.

 

- Tényleg elment? – bukkan ki végre félénken drága pénzért vett ágyasom szőke feje.

- Igen, ne szórakozz már! – rántom meg kifelé az ajtót, ezzel a másik karomba pottyantva a félénk kis Ayasét. – Nekünk még ma úgyis dolgunk van egymással! – vörös arccal ficereg és ellenkezik, de - mint mindig - ütéseit meg se érzem.

 

- Engedj el, engedj el! – kiabálja még mindig addig, amíg le nem dobom az ágyra. Ekkor taktikát vált, és menekülne előlem.

De... Ez miért pont most sikerülne neki? Gonosz vigyorral már le is szabtam felsőjét, és megfogva kezeit csókolom vadul és szenvedélyesen. És... Időmet nem vesztegetve már pont nadrágon keresztül is érezhető merevedéséhez próbálok hozzáférkőzni, amikor megszólal a csengő.

Én felhördülve szakítom meg csókunk, hogy kiordítsam „Ki az?!”, miközben ő még mindig alattam piheg. Bár nem megkönnyebbültnek, inkább csalódottnak tűnik. 

Hát igen... Úgy érzem, még pár évet leél mellettem, és az ilyen zaklatókat már együtt fogjuk irtani.

De addig is... Enyém lesz ez a piszkos meló. Bosszúsan kelek fel, hogy kinyissam az ajtót, mert senkinek se hallottam a hangját. Vagyis a zaklató annyira semmibe vesz, hogy még válaszolni se hajlandó.

- Ne öld meg! – ér utol és csimpaszkodik rám Ayase, mielőtt akár kinézhetnék, hogy meglássam, ki is a halálát kívánó személy.

Mérgesen fordulok hátra, de hatalmas kék szemeitől... Mint mostanában mindig, most is ellágyulok kissé.

- Jól van, egyelőre nem. Vagyis először meghallgatom, mit akar. De ettől még te nem úszol meg semmit. Érthető?! – kérdem komoran.

- Ez nem ér! – vágja rá egyből pirulva, amitől olyan nagy késztetést érzek megint arra, hogy letépjem a magára gyorsan visszarántott ruháit...

- Mi nem ér?! – még mindig tartozol, emlékszel? – gonosz vigyorom csak az újabb csengetés változtatja vicsorrá.

- Mindjárt nyitom! – ordítom ki, amire sugdosás és halk kuncogás a reakció riadt futás helyett… Vagyis… Még mindig semmi értelmes beszéd, ami miatt lemondanék az öldöklésről.

Ayase is érezheti egyre erősebb ölési kényszerem, mert még erősebben elkapja a lábamat, amikor leszedem a zárakat, és szinte kirántom az ajtót.

Akit pedig kint látok… Vagyis akiket kint látok és hallok a szerpentin- és konfettieső után, valamint a fülsiketítő trombitaszó után... Elveszik maradék jó kedvemet. Mit keresnek itt?!

Meglepetést, vagy mit kiáltottak, meg talán azt, hogy „Boldog Szülinapot, Ayase!”? He?!?

Mi folyik itt?! Miről maradtam le???

 

Ügyet se vetve rám lépnek be lakásunkba mellettem, magukkal húzva Ayasét, aki zavartan, megilletődötten fogadja gratulációik, a kanapé közepén ülve.

Ez még viccnek is rossz, hogy Ayasénak születésnapja van, és én nem tudtam róla. De hogyan is, amikor nem mondta...

Becsukom az ajtót, és fásultan sétálok az ünneplőkhöz, vigyorszerű képződményt erőltetve magamra.

„Mi folyik itt?” kérdésemre minden szem rám szegeződik, és elhal a nevetés. Helyette kínos csönd áll be.

- Tudod, bátyus, mondtam, hogy ma lesz Ayase születésnapja, és hogy szeretnénk őt meglepni. – adja meg a választ öcsém, amitől lever a víz... Mintha... Mintha tényleg mondott volna valami ilyesmit.

- Amilyen idióta, Kanou biztosan el is felejtette már, és nem is vett semmit, igazam van?! – uhh, igen. Ebben igaza van. Valamit ki kell találnom, de nagyon gyorsan.

- Fogd be, te nevetséges ookama! – ordítom, de már tényleg mindenki engem néz, még Ayase is. Bár... Ő mintha remegne is egy kicsit.

Jaj, gyooorsan!!! Találj már ki valamit!

És... Vedd már halkabbra a hangod, mert még jobban elrontod a kicsike kedvét!

Megköszörülöm a torkom, és kicsit talán még túl mereven, de nekiállok mentegetőzni.

- Iiigen, abban igazad van, hogy nem vettem neki semmit... – kezdem el, majd megpróbálva nem nagyon húzogatni a szemöldököm arra a kijelentésére, hogy „Sejtettem.”, folytatom:

- De csak azért, hogy ő választhassa majd ki, hogy mit szeretne. Még egy utazást is hajlandó vagyok neki fizetni. – na, erre varrjatok gombot. Igaz, hogy ezt csak most találtam ki, de elég jónak tűnik.

Vagyis... Lehet, hogy mégse... Mondjuk... Remélem, nem az adóssága fennmaradó összege lesz, az, amit kér. Mert annál még az unokatesója elengedésébe is előbb belemennék.

Várakozóan nézek én is Ayaséra, és titkon reménykedek abban, hogy ne ezeket...

- Hogy én mit szeretnék? – fordulnak felém a hatalmas kék szemek.

- Igen, te MIT szeretnél. – vakarom meg a fejemet idegesen. – Engedékeny kedvemben vagyok, úgyhogy dönts! – de lehetőleg gyorsan, mert ha sokáig gondolkodsz ilyen tekintettel, közönség előtt kötelezlek törlesztésre, akár szülinapod van, akár nincs.


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).