Szeretek a szájába élvezni. Annyira gyönyörű látvány, amikor előttem térdel, és minden porcikájával azért dolgozik, hogy nekem örömet okozzon.
Engedem neki, hogy leteperjen a padlóra. Gyönyörű, sötét mézként ragyogó szemei engem figyelnek, bennük mélyen ott a vad vágy, pontosan tudom mit akar. Ez soha nem fog megtörténni.
Mellkasomat, hasamat karmolja, harapja és csókolja, a fájdalom és a kéj fésűjeként. Nyakát megragadva fogom vissza, akár egy veszett ebet. Eii az. Egy veszett kutya, egy harapós öleb, akivel mindig észnél kell lenni. Vannak pillanatok, amikor úgy vélem, nem tiszta az elméje. Nem ő az első és egyetlen, sok pet beleőrül a viszontagságokba, ő amikor hozzám került, már ilyen volt. Minden fizikai fegyelmezés hiábavalónak tűnt, pedig nagyon be akartam törni. Csak bizonyos idő után találtam rá a gyengepontjára, amelyet mai napig kihasználom ellene.
Ó persze meg is ölhetném, vagy elengedhetném, utóbbi eset gyakorlatilag megegyezne az előzővel, hiszen odakint nélkülem halálra ítélt volna.
Nem teszem, nem hagyom hogy elmenjen. Hogy miért?
- A hattyúd akarok lenni – sóhajtja, miközben kábán a mellkasomat csókolgatja. – Aaron, szerelmem.
Hát ezért.
Ujjaim lecsúsznak nyakáról, selymes szőke hajába bújnak. Könnyedén húzom fel magamhoz, véremtől sós ízű a csókja. Nyögve, hörögve dörgölőzik hozzám, s ahogy kezem lesiklik hímtagjára, azonnal elélvez.
Reszketnek szemhéjai, ahogy mellkasomra hanyatlik feje.
Sokáig pihenünk így, ő sem és én sem akarunk megmozdulni.
Résnyire nyílt ajkait cirógatom ujjaimmal.
- Ma reggel üzenetet kaptam.
Felnyílnak szemei, engem figyel, de zavaros a tekintete.
- Jupiter vissza akar kapni engem, ezért hajlandó alkut kötni velem.
- Raoul?
Megborzong, erősen ölelem magamhoz. Még mindig rajtam fekszik, sápadt bőrömet beborítja spermája, sikamlóssá téve bőrünket. Nem zavar. Ha róla van szó, szinte semmi sem zavar.
- Nem árthat neked többé, soha nem hagynám.
Nem szólal meg, hosszú csend takar be minket, meghitten. Gondolataim messze járnak, terveket kovácsolok, de igazából nem is veszem komolyan. Olyan távolinak tűnik, mint valami álom. Vissza utazni?
- Haza akarok menni – suttogja Eii. Lepillantok rá, feje mellkasomon pihen, szemeit behunyva rajzol mutatóujjával kis köröket egyik mellbimbóm köré.
- Miért?
Mintha nem hallaná amit mondok neki.
- Ceresbe.
- Miért?
Felül, és átöleli magát. Meztelenül kuporog, szinte már szánalmas látvány. Lábujjaival piszkálja a földön heverő, törött szárnyú hegedűt.
- Szar itt. Itt nincs semmi.
Felülök, és fölé hajolok. Még ülve is sokkal magasabb vagyok így nála, de hát ez nem lep meg, hiszen alapvetően is sokkal nagyobb termetű vagyok, mint ő. Szőke hajam a vállára hullik, ahogy arcomat az övéhez simítom. Belemarkol tincseimbe hirtelen, majd ellazulva simogatni kezdi.
- Azt hittem szeretsz itt lenni.
- Csak te szereted ezt a kacsalábon forgó poklot.
Meglepően tiszta a tudata most, így tudok vele rendesen beszélgetni. Mostanában ez egyre ritkábban fordult elő, a gondolattól pedig összeszűkülnek kristálykék szemeim. Lehet hogy a magány és az ingerhiányos környezet rossz hatással volt rá, és ezért romlott az állapota? Lehet.
Karom derekára csavarom, magamhoz húzom. Megfeszül, de felesleges minden ellenállás, végül megadóan simul hozzám.
- Ha visszamegyünk, mihez kezdjek veled? Kevesebb időm lesz rád, unatkozni fogsz. Akkor is menjünk?
- Akkor is.
- Rendben Eii, csomagolj.
*
Belépünk a hatalmas csarnokba.
Fogadóbizottság, személyesen Raoul. Amikor Eii meglátja, már gondolkodnom sem kell, csak utánakapok és derekánál fogva felkapom dühösen kapálózó testét. Neki akar rontani Raoulnak, de ez nem történhet meg. Hangosan rikácsol, bemutatja mocskos szájának teljes repertoárját.
- Üdv itthon, Aaron – lép közelebb Raoul, mintha semmi sem történt volna. Mintha most sem történne semmi. Visszhangzik a csarnokban Eii rekedt ordítása. Gyűlüli Raoult. Mégis érzem ahogy remeg, félelmétől hideg és nyirkos a bőre.
- Majd meglátjuk – üdvözlöm egy biccentéssel őt, és a lift felé indulok, de megtorpanásra késztet a hangja.
Odafent a lakosztályom változatlan. A már lecsillapult petemet lehajítom a szőnyegre és dühösen nézek le rá. Lágy és kedves a hangom, éles ellentétben áll jéghideg tekintetemmel.
- Felbosszantottál.
Feltérdel, testén azzal a kevéske bőrhámmal. Felnéz rám homlokába hulló szőke hajtincsei mögül, és közelebb csúszik hozzám. Nem kér bocsánatot, ő nem szokott. Tettekben fejezi ki magát. Közelebb csúszik a térdein, térdemhez simítja arcát, majd felfelé a combomon. Azt a gyönyörű szempárt le sem veszi arcomról, miközben kezeivel bokáimat fogja meg. Fejére teszem tenyeremet, tudja mi a dolga. Tompán puffan teste a szőnyegen, ahogy a hátára veti magát, széttárja lábait, hogy közszemlére bocsáthassa keményen meredő hímtagját. Megcsillan a gyűrű.
Nincs szebb látvány, annál, amikor Eii kényezteti magát. Behunyt szemekkel feszíti ívbe a testét, verejték csorog barna bőrén. Csípője ritmikusan emeledik és süllyed, én pedig fölötte állok, és uralkodom rajta. Nem élvezhet el, amíg én nem engedem neki. Szenved.
Az ajtóhoz sétálok.
- Visszajövök, Eii.
Ahogy végigsétálok az üres folyosón, dühödt ordítása mosolyt csal arcomra.
- Ha meghaltok, hova kerül a lelketek? – kérdezi mielőtt álomba ájul. Komoran figyelem.
- Mit számít az, ha nem lehetek veled?
Kicirógatom arcából szalmaszőke fürtjeit, majd felegyenesedem, szemeim pedig mintha ráragadtak volna. Nem tudom mi ez az érzés... furcsa és különös. Amikor el kellett engednem azzal az állattal, aki még nálam is sokkal szemetebb módon bánik a petekkel, szinte biztos voltam benne hogy nem látom viszont többé őt élve. Aztán besétált az ajtón, alig pislákolt benne az élet, ki tudja mennyi ideig tart amíg felépül, ha egyáltalán felépül valaha. Mégis... boldog vagyok. Igen, azt hiszem. E nélkül a kis alacsonyrendű mongrel nélkül fájdalmasabb lett volna az élet, annyira hozzám nőtt.
Csupán két nap jut a lábadozására, amikor megkapom kémeim jelentését. Fenébe.
- Hozd ide Eii-t – utasítom a furnituret halkan, miközben a kávémba kortyolok. Ez a blondie-k kiváltsága, sehol máshol nem lehet ma már valódi kávéhoz jutni. A reggelim maradéka a tányéromon illatozik, és bár tudnék még enni, valamiért mégsem megy.
Az ajtón toporgó petemet meglátva félre teszem a kezemben lévő papírt.
- Jó reggelt – üdvözlöm őt mély bariton hangomon, és egy székre mutatok az asztalom mellett. – Ülj le enni.
Figyelem ahogy magába tömi az ételt, és csendesen kávézom.
- Hogy vagy? – kérdezem tőle hirtelen. Micsoda arcot vág, legszívesebben elmosolyodnék, de egy blondie ilyet nem csinál.
- Elnézést, remekül, de mi a fasz van? – válaszolja a szokásos pórias modorával. El is veszítettem érdeklődésemet a beszélgetésünk vonaláról, így az újság felé fordítom figyelmemet.
- Érdeklődöm szolgálatkészséged felől – vetem oda, bár valószínű hogy fogalma sincs mire gondoltam. Pusztán az érdekelne valóban engem, hogy felépült-e és képes ismét kielégíteni engem, vagy valami másért? Nem tudom.
- Tökjó! Nem akarok kommunikálni veled.
Az újság felett vetek arcára egy futó pillantást, duzzogva csücsörítő száját látva mosolyomat a lapok közé rejtem. Következő oldal. Felszámolták a bandákat. Hm. Valószínűleg Iason miatt.
- Tegnap Iason meghalt – szólalok meg halkan. – Így a maradásod is kérdéses.
Leeresztem az újságot, és figyelem sápadt arcát, remegő száját, kocsonyaként rázkódó végtagjait. Sokkolta a hír, talán mert tisztában van milyen jelentőséggel bírt Iason léte a mongrel-ek számára. Halkan folytatom.
- Mink halála okán, Jupiter úgy döntött, egy magadfajtának tovább nincs esélye az életre, és záros határidőn belül minden mongrelt ki fognak irtani. Egyesével. Semmi szüksége Amoi dicső bolygójának ilyen korcsokra- Jupiter parancsa. Raoul mához egy hétre írta a kivégzésed.
- Nem kívánok tovább enni. Hánynom kell – fűzi hozzá Eii a maga bájos modorában.
Dühömet már nem vagyok képes palástolni.
- Elmegyünk. Pakolj – utasítom komoran. Szó nélkül fogad szót, és néhány perc múlva kevéske holmijával egy táskában tér vissza hozzám. Összeszorul mellkasom egy pillanatra, amikor végigmérem. Egy átlagos utcai ruhában van, de alóla kilátszik a testét borító rengeteg kötés. Nincs még olyan állapotban, hogy elviseljen egy hosszabb utat, bármennyire is szívós mongrel.
- Hová viszel? – kérdezi a kocsiban, amikor szokásos helyére, a lábamhoz telepedik. Mellém nem ülhetett soha, ahogy most sem. – Nem akarok menni.
- Nem kérdeztem mit akarsz – válaszolom lágyan a hajába túrva, majd megmarkolom és durván hátrafeszítem a fejét. Fülé hajolok és ajkaiba marok. Dühít és egyben vad éhséget ébreszt bennem, még így is. Rég éreztem már őt... el akarok veszni a testében. Gonosz mosollyal dőlök hátra az ülésen. A blondie szabályok már nem kötnek, hiszen már úgyis tilosban járunk, amelyért ő az életéért fog fizetni, én még többel. Ez a csók is tiltott... és annál édesebb, minél tovább jutunk.
- Hosszú lesz az út Eii – simogat bele lágyan a hangom az éjszakába. A szemembe néz, dühös. Mégsem szól semmit, csak remegő kezeivel végigsimítja combjaimat. Mintha ő is érezné a változást... de lehet hogy csak bebeszélem magamnak. Elvégre ő csak egy mongrel. Egy gyönyörű mongrel. Az én petem. Senki másé.
Halk zizzenéssel csúszik le a cipzáram, forró ujjai lüktető péniszemre fonódnak. Eddig nem érinthetett meg magától, önként. Most megteszi, mi több... hangos nyögéssel hunyom be szemeimet amikor megérzem ajkainak forróságát a makkom körül. Hajam előrehullik, az ölemben fel-le mozgó arcát cirógatják puha hajtincseim, kesztyűs kezeim remegve szorulnak ökölbe ahogy az ülésen támaszkodom, kapaszkodom.
- Eii... – sóhajtom mély hangomon lágyan, az orgazmus pillanatában.
***
Minden változik. Semmi sem örök. Mégis, az a burok amely kettőnket körbeölel, olyan mintha az időt is megállítaná.
Nem is tudom... talán fél éve... vagy még több ideje...
A napok összefolynak teljesen. Szex... büntetés, szex, nevelés, szex... fegyelmezés, néha gyengédség néha büntetés. A mi kis privát poklunk és mennyországunk. Csak a miénk, egy sivatag közepében lévő luxuspalotában. Felhalmozott vagyonomat okosan kezeltem, ennek a bőséges gyümölcséből élhetünk, hátrahagyhattam magam mögött Jupitert, beinthettem Raoul-nak, aki talán még most is vicsorogva és habzó szájjal kutat minket.
- Eii – pillantok fel rá, figyelem az ablakban üldögélő testének körvonalait a sötétben. Meztelen bőrén még csillog az izzadtság, haját a hűvös éjszakai szél borzolja. Felém fordítja az arcát, szőke hajának glóriát rajzol a holdfény.
Ágyékom azonnal életre kel a takaró alatt, mégsem teszek semmit, csak felkönyökölök a párnán, szétterülő hajamon végigsimítva ujjaimmal.
- Mióta vagyunk itt szerinted?
- Nem tudom. – Egy ruganyos mozdulattal a hálószoba közepén terem, a szekrényhez sétál. Figyelem minden mozdulatára rezdülő izmait, kemény és formás hátsóját. Olyan természetességgel viseli ezt a lenyűgöző szépséget. A hegedűmmel tér vissza hozzám, már meg sem lep. Nincs semmi, még az ostor vagy bilincs, lánc... bőrszalag... semmi sincs, ami jobban hozzám kötné, nagyobb alázatra kényszeríthetné. A zeném rabjává vált. Rajta csörögnek néha a láncok, amelyeket olykor ráteszek. Az enyémek láthatatlanok, csak én érzem hideg súlyukat... amikor a szemeibe pillantok.
Felállok, hajam szőke felhő, libben a mozdulataimtól, simogatja hátamat ahogy aláomlik. Elveszem tőle és az ablakhoz lépek. A holdfény megcsillan a húrokon.
- Mit szeretnél kérni tőlem, Eii? – kérdezem halkan, kiismerhetetlen arccal. Engem figyel, egy pillanatra sem szakítja el szemeit arcomról, ahogy lassan térdre ereszkedik. Lépésről lépésre, lassan közeledik, mint egy csodaszép macska. Izmai finoman dolgoznak bőre alatt, nyakában megcsillan a drágaköves nyakörv, pénisze keményen mered felfelé. A gyűrű... soha nem veszem le róla. Arcát meztelen combomhoz simítja, megcsókolja lábfejemet és lassan végignyalja lábszáramat, egészen a térdemig. Körmei bőrömbe karcolják vágyát.
- Játssz nekem... kérlek.
Felnyögök amikor megérzem leheletét merev hímvesszőmön. Kedvenc játékunk ez... és ő már pontosan tudja mivel vegyen rá bármire.
- Mit szeretnél hallani? – suttogom rekedten, beleborzongok amikor végigkarmolja combjaimat, kezemben megremeg hegedűm. Fejemet az ablak keretéhez támasztom a kéjtől, nyelve forró és nedves, végigível makkomtól a tövéig és vissza.
- Bach... első prelűd.
A kedvence, tudom. Néha... amikor a legdurvábban kefélem meg a földön, szándékosan ezt a zenét választom, és fájdalmas nyögéseit aláfesti ez a gyönyörű muzsika. Néha pedig... amikor a leggyengédebb vagyok vele és igazából szeretkezünk, ahogy blondie Iason előtt még soha nem tette ezen a világon... akkor is ezt hallgatjuk, mert ő kéri. Könyörög érte, és én nem tudok megtagadni tőle semmit.
Elhúzódik tőlem. Összehúzom szemöldököm és érte nyúlva rántom vissza magamhoz, amikor halk kopogás után belép az egyik furniture.
- Tisztálkodom - vetem oda, rá sem nézve. Végighúzom mutatóujjam Eii vállán, szétkenve rajta a vízcseppeket.
- Elnézést kérem, vendége van. Ha egyszerű eset lenne, nem is bátorkodtam volna szólni, hanem egyszerűen utasításra kérem, de…
- Nem érdekel, ki az. Beszoktatok. Nincs időm társasághoz, különben is, már voltam egyen.
- Lord Raul Am az. Azt mondja, illetve kijelentette, hogy nem távozik. Ha kell ő jön be. Mit tegyek vele?
Leejtem kezem a vízbe és lassan kifújom a levegőt. Pontosan tudom mit akar. Fenébe.
- Ültesd le a szalonba. Ha beszélgetni akar, akkor kénytelen lesz megvárni.
Magunkra maradunk és én minden frusztrációmat rajta vezetem le, elvégre ezért tartom. Beleültetem péniszembe és keményen meglovagoltatom, ő pedig nyög és sikolt, megfeszülő szép testén csillog a víz, hangja pedig akár egy csodás szonáta.
Kielégülten, kissé lehiggadva törülközöm meg és öltözöm fel. Odakint már vár engem.
- Jöttem behajtani a tartozásod, Aaron. Szívességért szívesség jár cserébe.
Segített eltusolni hogy mongrel petet tartok, mi több még a megszerzéséhez szükséges információkat is tőle kaptam. Nem gondoltam volna hogy ő is akar egy falatot belőle, mi több, felfalja ha hagyom.
- Pont most és pont őt? - kérdezem tőle kifejezéstelen arccal. - Nincs benne semmi érdekes, csak egy mongrel.
Az említett megjelenik meztelenül, nyakában szikráznak a gyémántok. Hibátlan testének minden centimétere tökéletes. Még. Ha odaadom ennek a barbárnak, csoda lesz ha egyben visszakapom, és még így is sanszos lesz hogy megundorodom tőle mert úgy elcsúfítja. Nem ő lenne az első.
- Nem vita tárgya. Elviszem egy hétre. Le akarom festeni.
- Nem tűröm, hogy a házamban követelőzz! - sziszegem.
- Azt teszek, amit akarok, most pedig őt akarom. Nem megyek el innen, amíg nem egyezel bele, mond, csak mit teszel? A jelenlegi helyzetedben semmit. Pontosabban senkinek sem szeretném elkotyogni a mongrel szeretőd. Mink már a beleegyezését adta, hogy kikölcsönözhessem a jószágot, a fizetséget pedig megkapod érte, nem tudom, miféle akadályát látod benne?
Ökölbe szorulnak kezeim. Nem akarom hogy elvigye. Nem lesz semmi ép és szép belőle, mire visszakapom. Nem azért kerestem őt annyit... hogy csak ilyen rövid ideig birtokolhassam.
Komoran figyelem ahogy kisétál az ajtómon diadalom ittas mosollyal az arcán, és viszi magával azt, ami az enyém.
Egy hétig nem is látom.
Aztán egyszer csak nyílik az ajtó, és besétál rajta valami véres. Csak a szőke hajáról ismerem fel, az ujjaim rászorulnak a pezsgőspohárra. Szétrobbanó apró üvegszilánkok, vérem keveredik az alkohollal, halkan koppannak a cseppek puha szőnyegemen.
Halk puffanás.
Komoran nézem a földön heverő testet, majd a furniture-ra pillantok. Olyan sápadt, hogy akár mellé is eshetne de nem teszi, csak vár. Várja az utasítást vagy a lehetőséget hogy elmenekülhessen, ne kelljen látnia azt a borzalmat amit ő is egykor átélt.
- Vidd a szobájába és hívj hozzá orvost.
***
Néhány órával később nyílik az ajtó.
- Uram, az orvos óhajt önnel beszélni.
Ellépek az ablaktól, és megfordulok. Haragom semmilyen formában nem látszik rajtam. Hűvös szoborként hallgatom végig, milyen maradandó károkat szenvedett a petem.
Hegekkel csúfult el szinte az egész teste, de ne aggódjak, könnyedén eltüntethető róla minden. Csak néhány napot kell várnom amíg a sebek begyógyulnak, aztán a kezelésének hála újra szép lesz.
Öklöm az ablaküveggel találkozik, repedés. Egy-kettő-három... üvegpókháló. Robbanás.
Arcom meg sem rezdül ahogy a milliónyi üvegszilánk száll körülöttem.
- Köszönöm, elmehet. - Hangom hideg fuvallat. Behunyt szemeimet felnyitva a sápadt furniture toporgását látom. - Mit akarsz?
- Óhajtja látni őt?
Elfordulok és lepillantok jégkék szemeimmel a városra.
- Nem.
***
Amikor belépek a szobájába, halk nyöszörgést hallok. Miért van itt sötét? A petem utálja. Csettintek és felkapcsolódik a fény. Megkönnyebbült sóhajt hallok és az ágy felé fordítom fejem. Sok fehér kötszer.
Közelebb lépek és lepillantok rá, ő pedig fel rám.
- Tudtad hová küldesz... - suttogja. Az arca legalább ép maradt. Megnyalja kiszáradt, fehér ajkait és lassan újra megszólal, arca megrándul. - Túléltem. Pedig voltak pillanatok, amikor azt hittem vége... Élveztem is tudod? Kurvára jó volt... de aztán később... a sötétben... a papír... vérmadár...
Pihen néhány percet, majd nehéz szemhéjait ismét felemeli hogy lásson engem.
- Szólalj meg a kurva életbe! - kiáltja hirtelen, és megrándul, arca eltorzul a fájdalomtól.
Elfordulok tőle és kisétálok.
Halk szipogás állít meg, mintha vasszögeket vernének a lábfejembe, moccanni sem tudok. Vállam felett visszafordulva nézek rá ismét. Most először látom sírni.
Összefüggéstelen szavai érthetetlen fonadékában fekszik, könnyei kétoldalt csorognak lefelé.
Visszamegyek. Hozzá.
Lehúzom lassan a kesztyűmet.
Ujjaim homlokára simulnak, szemeim elmerülnek mézbarna tekintetének tavában. Hallgatom szavait, nem is értem miről beszél. Talán próbálja elmesélni, kibeszélni magából amit átélt, nem tudom. Csak hallgatom.
Fölé hajolok, hajam előrefolyik vállaimon, arcát cirógatják. Lassan megnyugszik, szavai suttogóssá halkulnak, elfogynak a könnyei is. A bőrén csillogókat letörlöm kesztyűs kezemmel.
- A kurva anyád! - vetődik rám, de csuklóit elkapva emelem a magasba. - Soha nem leszel a gazdám! Én egy mongrel vagyok!
Feh. Mintha nem tudnám.
Elengedem és a földre esik.
- Tudom, mire mész. Nem kapod meg! - kiáltja. Unottan hallgatom, majd lepillantok rá.
- Befejezted a hisztit? - Csak nyög egyet. - Gyere velem.
A szalon közepén megállok és bevárom őt. Fogyott a büntetés alatt, de még így is nagyon szép. Mongrel. Tudom én, és nehéz is elfogadnom. Iason is hasonló cipőben járhatott, de ő velem ellentétben szerelmes a petjébe, számára könnyebb volt elfogadnia a tényt. Ha nem vonzana olyan megmagyarázhatatlanul erősen, már halott volna, de így... Csak nyüglődök vele amíg rá nem unok, de addig kiélvezem újra és újra ezt a csodaszép testet.
Meztelenül áll előttem, karjaival saját magát öleli. Elesettnek, törékenynek tűnik mindazok ellenére ahogy viselkedik. Talán csak így próbálja védeni magát... ki tudja. Talán érdekel, talán nem.
A hangszóróból halkan kiszűrődő dallamot kezdi dúdolni. Felemeli tekintetét, de nem látja a plafont, csak valahova távolba néz. Szemei olyanok, akár a napfényben fürdő méz. El is felejtettem mennyire tetszik... a fenébe is. Két lépéssel keresztül szelem a szobát, felrántom magamhoz és a falhoz szorítva nézem szép arcát.
Teljesen a hatása alá képes keríteni... Lehajolok ajkaihoz és tudom mekkora bűnt követek el, mégis megcsókolom. Hosszan egymásba feledkezünk, érzem karcsú ujjait a hajamban, nyelve minden rezdülésemre reagál.
Erősen ellök és felsikolt.
- Tűnj el!
Elengedem és figyelem ahogy a földre csusszan. Arca piros, zihál, szinte harapja a levegőt, remeg egész testében. Halvány mosollyal hagyom magára, valamiért nem érzem hogy bántani akarom. Eleget szenvedett az elmúlt időszakban.
***
Kilépek a színpadra. Iason és én, akár egy ikerpár. Az én hajam egy árnyalattal sötétebb, szép arcomon a dölyfösség szinte állandó, az övén pedig a kifejezéstelenség.
Előttünk a nézőtéren, elöl a harmadik sor szélén már ott ülnek petjeink is. Elégedetten mérem végig az enyémet. Igen, ez a viselet pont olyan mesésen áll rajta ahogy elképzeltem. Elfordulok tőle és a zongorához ülő Iason mellé lépek. Karcsú, üveghegedűmet vállamhoz emelem.
Iason leüti az első taktust, majd én is csatlakozom hozzá. Jól választottunk, mert ez a zene igazán szép, melankólikus. A blondiek szeretik a szép dolgokat.
Ha hajlamos lennék a romantikus érzelmekre, behunynám a szemem ahogy Iason. De nem teszem, mert a lelkem hideg és száraz akár a téli föld. Ezért vagyok képtelen megérteni, miért szereti azt a kis sötétbőrű mongrelt annyira, hogy az egész karrierjét, befolyását és posztját veszélyeztesse miatta. Mi több, Jupiter haragját is.
Elhal az utolsó hang is.
Leeresztem hegedűmet, meghajolok és lesétálunk a színpadról a hangosan tapsoló és éljenző tömeget magára hagyva. Látom hogy petem kezeibe temetett arccal ül. Nocsak.
Nem hivatom magamhoz, inkább egyedül megyek a fogadásra. A furniture tudja a dolgát, majd hazaviszi.
Késő éjjel érek haza.
Léptemre az automatikus világítás felkapcsol, de csettintésemre azonnal elhalványul. A szőnyegen fekvő testet meglátva elcsodálkozom. Eii felül, szemeit álmosan dörzsöli meg, majd amikor észrevesz, csodálattal néz fel rám és négykézláb elém kúszik.
- Üdvözöllek itthon - mondja a kötelező szavakat, most először amióta nálam van. Nocsak. Biccentek válaszul, szám sarkában mosoly játszadozik, ujjaimat puha hajába fúrom. Sejtem miért viselkedik így, a zenémnek hatalma van, még felette is. Keze nadrágomba kapaszkodik, ajkai kinyílnak hogy mondjon valamit de nem szólal meg. Ellépek tőle, és az ablakon beszűrődő sápadt holdfénynél levetkőzöm.
- Készíts nekem fürdőt - utasítom halkan. Meztelen talpainak dobogását elnyeli a puha szőnyeg, majd a távolból hallom a vízcsobogást. Mosolyogva követem, és már utasítanom sem kell, amikor hátradőlök a kádamban és elernyedek, ő a hajamat finoman és óvatosan mossa. Egy apró, alig érintést érzek a számon. Elmosolyodom, mert tudom hogy csókot lopott tőlem. Felnyitom szemeimet, mélykék tekintetem elmerül az övében, kezemet nyújtom felé majd behúzom magamhoz a vízbe.
Halkan dúdolva keni be testemet az olajjal, felismerem a dalt amit játszottunk Iasonnal. Nem zavarom, inkább hallgatom őt és hagyom hogy kisgyermekként játsszon. Ilyennek nem láttam még. Különös.
Várom hogy könyörögjön, kérjen de nem szólal meg. Beletörődve áll fel hogy visszatérjen sötét és ijesztő szobájába. Gyönyörű teste van, imádom nézni őt. Elindul, akár egy mártír.
- Eii. Kivételesen használd az enyém.
Hagyom hogy kiélvezze az egyedüllétet, majd követem. A fürdőm előkészítve, ő frissen és illatosan széplik kádam mellett. Ledobom a ruháimat.
- Mégsem vagy teljesen elveszve. Azalia. Eltaláltad a kedvenc illatom - sóhajtom elégedetten amikor beülök a vízbe.
- Értem.
- Mosd meg a hajam.
Elégedetten, behunyt szemekkel élvezem az érintését, neki nem kell tudnia mekkora kiváltság ez nem csak neki, hanem nekem is. Egy blondie nem élvezheti egy mongrel gyengédségét, meg sem érintheti őt. Így is igencsak kellemetlen lenne, ha kiderülne miket művelek a kis petemmel, akinek csak egy feladata van, az én szórakoztatásom. Ráadásul túl vad is. Ha nem tetszene ennyire, már kasztrált bútor lenne.
- Most menj! Kint van a ruhád.
- A szado-mazo bőrszíjakra gondol?
Na igen, igencsak nagy a szája. De már nem sokáig. Kimenekül fülét farkát behúzva, és amikor kisétálok a fürdőből már térdelve, jó kis petként vár engem abban a csodaszép hámban amit csak neki csináltattam.
Felöltözöm fekete, elegáns öltönyömbe, majd Eii nyakába csatolom a szintén neki készített, drágakövektől szikrázó nyakörvet. A láncot megfogva indulok el vele az operába. Jó móka lesz.
A kocsiban rápillantok.
- Ha valaki beszélgetni akar mit kell mondani?
- Miben segíthetek?
- Helyes. - hátrataszítom a lábammal és töltök magamnak egy pohár pezsgőt. Hosszú lesz az út. - Szórakoztass el, de ne koszolj össze semmit.
***
Az előadás szép volt és csillogó.
Szünetben lesétálok az operaház dísztermébe, ahol a többi magasrangú vendég beszélget.
Naná hogy az a francos Iason Mink is itt van. Azzal a mongrellel. Udvarias műcsevegésbe bocsátkozunk, majd egy pillanatban Eii olyat tesz amire sosem gondoltam volna hogy meg meri tenni.
Elsötétül tekintetem a haragtól.
Véged.
***
A sötét szobában, kikötözve áll már elég régóta. Sírása halk és elgyengült, teljesen más már mint fogságának első óráiban amikor teli torokból ordított.
- Pet.
Riadtan rezzen össze és felzokog. Katze belemarkol a hajába. - Éhes vagy?
A falhoz dőlve figyelem a jelenetet, nem érdekel igazán a nevelés. Csak ne csúfítsa el azt a szép arcát és fenekét.
- Nem! Nem tör be!
- Meddig bírod itt? Egy hét. Érzed a tűszúrást a karodban? Infúzióra kötöttelek. Nem fogsz innen kiszabadulni. Sírni fogsz és rettegni, amíg csak akarom.
- A tulajdonom vagy - közlöm vele a tényt, mélyen belévágva ujjaimat ánuszába.
- Faszt!
Nem tud elélvezni, akármennyire is jól csinálom.
- A gyűrű nem engedi, hogy elélvezz. Szépen meg fogsz őrülni a saját magodtól. Szeretnéd?
- Igeh… - zihálja kéjesen. Néha bizony a kedvére teszek az én kis kedvteléseimmel. Még ilyen petem sem volt, aki élvezi azt amibe mások belehalnak.
- Még a fájdalmat is ki kell érdemelni - dömrögöm. - Várom a bocsánatod.
Semmi reakció. Az asztalhoz lépek, kinyitom a hegedűtokomat és előveszem a vonót. Lágyan végigsimítom gyantázott felületét kesztyűs ujjaimmal.
- Eii. Vertek már el hegedűvonóval? - kérdem tőle álmatag mosollyal. Nem lát semmit. Lesújtok. Újra és újra. Ordít. Sikolt. Csuklóit felsérti a hegedűhúr amivel ki van kötve, vére feketének tűnik a sötétben.
Amikor háta már egy egybefüggő nyílt seb, Katze kioldja a kötelékeit és ő félholtan omlik a földre.
***
Egy teljes hétig lábadozik. Már nem tartom a sötétben, nem szabad a büntetést túlzásba vinni, mert immúnissá válnak. Tudom jól, hiszen a kínzásokhoz nagyon értek.
A lámpa fényébe emelem a vörösboros poharamat, és az ablaknál álló Katze felé pillantok.
- Hogy van Eii? - Egy hete most először érdeklődöm felőle.
- A háta már szépen gyógyul. Egyedül van, senki sem mehet be hozzá, azt hiszem kezdi megviselni a magány. Ma reggel egy törött tükörüveggel próbálta felvágni az ereit.
Belekortyolok a borba. Finom testes, erős zamatú.
- Akkor ma este meglátogatom.
Kezemet a szoba ajtó melletti scannerre teszem, és hagyom hogy leteszteljen.
- Üdvözlöm Uram - mondja a géphang, és halk szisszenéssel feltárul a fémajtó. Odabent fényár fogad. Minden lámpa felkapcsolva, a petem pedig az ágy közepén kuporog egyedül, ringatva felsőtestét halkan dúdol valami ismeretlen dalt.
Az ágyához sétálok, de semmi reakció. Lassan, halvány mosollyal ajkamon húzom le egyik kezemről a kesztyűt, majd kézfejemmel pofon vágom. Eldől az ágyon és meglepetten néz fel rám.
- Hogy kell köszöntened a gazdádat? - kérdezem türelmesen.
Halvány mosollyal figyelem ahogy újra és újra összerándul a teste.
- Értem - hajolok fölé, hogy közelről nézhessek kábán csillogó mézszínű szemeibe. Milyen különleges párosítás. Ezért is tetszett meg nekem annyira azon a felvételen, de ami igazán tetszett és most is tetszik benne... az arca. A keleti vonások, és a nőies buja ajkak. Csodásan fog tudni szopni vele, alig várom már hogy megtapasztalhassam.
Ujjaimat megmozdítom benne, és ő reszketeg nyöszörgéssel feszül meg. Lágyan megnyalom puha ajkait, de nem csókolom meg. Nem szokásunk csókolózni a petjeinkkel, az túl bensőséges dolog.
- Szóval egy kis fájdalomkurva vagy - mosolygok le rá lágyan. - Tőlem mindent megkapsz... fájdalmat, gyönyört... amire csak vágysz.
- Bazd meg - zihálja, szemei dühösen ragyognak.
- Az lesz. - Feltérdelek, és csak kiszabadítom merevedésemet nadrágomból, egy könnyed mozdulattal feszítem szét combjait. Nagyon szép feneke van, kis nyílása betöretlen és rózsaszín. - Lazíts cicus. Imádni fogod...
Hangos sikollyal üdvözöl engem, ahogy tövig belévágom magam egy nyers mozdulattal. Hangos nyögéssel vetem hátra a fejem, hosszú hajam lágy ívben követi mozdulatomat és a hátamnak csapódik. Nagyon jó benne lenni... akár egy lassú és fokozatosan kiteljesedő szonáta, úgy kezdek mozogni benne. Nem kímélem, soha nem érdekelt a partnerem élvezete.
Abban a pillanatban amikor felsikolt a gyönyörtől, én egy halk nyögéssel követem, belé ürítve magomat.
Meggyötört ánuszából kihúzódom, és ruházatomat egy mozdulattal megigazítva állok fel. Zihálva, izzadtan és saját spermájától csatakos hassal fekszik, halk nyöszörgését hallani csupán és a láncok csörrenéseit.
*
Néhány hét telik el csupán. A gyengéit már az elején kipuhatolóztam könnyedén, így pontosan tudom mivel büntessem amikor ellenkezik. Mert ellenkezik a kis édes. Úgy vergődik, akár egy csapdába esett róka, de nem tehet semmit.
Lágyan szól a kedvenc áriám a rejtett hangszórókból, miközben kényelmesen hátradőlve kortyolok vörösboromból. Előttem, néhány méternyire kis petem térdel a padlón, láncai minden mozdulatára halkan csilingelnek. Még ez is izgató...
Lassú mozdulatokkal simogatja merev péniszét, melynek tövében a szőke kis pihék közül kivillan olykor a gyűrű hideg fémes csillogása.
- Nyisd szét jobban a lábad, hogy láthassalak - duruzsolom halvány mosollyal. Mézszínű szemeivel ha ölni tudna, már vérbe fagyva hevernék. Szót fogad. Na igen, ha mindennél jobban félsz a sötéttől, bármit megteszel hogy megóvd magad tőle.
Amikor halk nyögéssel megfeszül és spermája hasára spriccel majd kezére csurran a maradék, megnyalom ajkaimat. Kiszárad a szám, amikor ezt a produkcióját nézem... egyszerűen jól kell lakatnom vele a szemeimet is, mert a testem hiába élvezi ki naponta számtalanszor, még több és több kell belőle. Jól bírja a strapát, szó se róla. Nem sínyli meg ha szex közben durva vagyok, sőt akkor élvezi a legjobban.
Zihálva terül el a földön, de amikor intek neki, szót fogadva kúszik felém négykézláb. Ez a látvány is borzasztóan izgató. Félig lehunyt szemekkel figyelem, halvány mosollyal. Mellém ér, és térdemre simítná a fejét de ellököm, és hajába markolva kényszerítem hogy a szemembe nézzen. Arcára csúszik kesztyűs kezem, és hüvelykujjammal megcirógatom puha ajkait.
A lágy hangok körbesimogatnak minket, amíg egymást nézzük. Látom tekintetében a csodálatot, amely a külsőmnek szól. Mind ilyen hatással vagyunk az alacsonyabb rendűekre, ezért nem is érdekel különösebben.
- Tudod mit hallasz most? - cirógatom őt mély bariton hangommal. Feléig behunyja szemeit az élvezettől.
- Egy... operát.
- Tele vagy meglepetésekkel Eii - mosolygok le rá elégedetten. - Azt is tudod hogy melyik?
- Igen.
- Meséld el miről szól - utasítom halkan, és hátradőlve figyelem arcát, miközben a borba kortyolok.
- Egy tengerésztiszt... beleszeret egy japán lányba. Pillangó... pillangó kisasszonyba.
- Folytasd.
- Elveszi feleségül, aztán elutazik. Amikor visszajön, már nem egyedül hanem az új feleségével... és el akarja vinni a gyermekét, akit Pillangó kisasszony szült neki.
- Nagyon ügyes - biccentek. - Mit tesz erre ő?
- Megöli magát.
Halkan csilingel a pohár ahogy leteszem az asztalra, és ültömben fölé hajolok. Megcirógatom ismét az arcát.
- Szereted a zenét. - Nem kérdés volt, kijelentés. Pillantása felér egy arcomba ordított igennel. Szóval ezért olyan engedelmes mindig amikor zenét is hallgatok közben. Elgondolkozva simítom végig vállát, karját. Ujjaim eljátszadoznak a nyakörvével is. Miért is ne?
- Ma este... velem jössz. Mondanom sem kell, hogyha helytelenül viselkedsz, nagyon megbüntetlek.
- Hova viszel?
Durván meglököm a lábammal és ő hátára zuhanva terül ki a padlón.
- Mindig elfelejted, hogy csak akkor kérdezhetsz ha engedélyt kapsz rá.
Látom hogy megfeszül a teste, visszafogja magát. Érdeklődve figyelem. Sokat fejlődött az utóbbi időszakban. Valószínűleg nem akarja elszalasztani a lehetőséget hogy kijusson innen, ha csak egy rövid időre is. A sötét szobát gyűlöli, és én ezt jól tudom.
- Kérdezhetek? - kérdezi összeszorított fogai közül, pont ahogy illik.
- Kérdezhetsz.
- Hova viszel ma este?
Lassú mozdulattal felveszem ismét az asztalról a poharat, és a vörös folyadékon keresztül nézek le rá.
A hűvös éjszakai szellő végigsimítja arcomat, beleborzol szőke hajszálaimba. Összeszűkülnek égszínkék szemeim ahogy a romos épületet végigpásztázom.
- Katze... - mordul mély hangom, keresztülhatolva a sűrű éjszakán.
- Már várnak minket - válaszol csillapítóan. Biccentek, elegáns sétapálcámat meglegyintve a levegőben. Izgatott vagyok. Amióta azon a digitális felvételen megláttam egy héttel ezelőtt, azóta akarom azt a kis mongrelt. Katze tűvé tette érte az egész várost, minden kapcsolatát mozgósította és végül egyik mongrel „beszerzője” jelezte alig egy órával ezelőtt, hogy sikerült megszereznie.
Felsuhan velünk az ócska és koszos lift az ötödik emeltre, végigsétálunk a szakadozó tapétával borított és mocskos, foltos szőnyeggel díszített folyosón. Kopogás nélkül nyitunk be a szállodai szoba ajtaján, egyenesen belépve. Undorodva pillantok körül, megvetően lebiggyesztve szám sarkát. Micsoda egérlyuk.
- Kurva életbe - sziszegi Katze, és ebben a pillanatban én is meglátom. Egy mongrel fekszik a földön, nyaka természetellenes szögben, szemei kigúvadva, bőre a halál szürkés-sárgás árnyalatában pompázik.
- Nagyszerű. És hol van a pet? - jegyzem meg kifejezéstelen hangomon, de ujjaim megszorulnak sétapálcámon.
- Nemrég történhetett - simítja végig az ágy lepedőjét. Valószínűleg még meleg a textil. Bólintok, és a kijárathoz rohanunk együtt. Az utcán már csak a zajt kell követnünk. Sötét kis sikátor, verekedő testek. Katze beveti magát a verekedők közé, én csak mosolyogva figyelem a jelenetet. Vad és megzabolázhatatlan. Gyönyörű.
Felém zuhan egy mongrel csavargó. Mielőtt nekem vágódna, elkapom a nyakánál fogva. Reccsenés. Félrehajítom, akár egy használt zsebkendőt, majd az egyenesen belém rohanó fiút elkapom. Katze már mögötte áll, egy kloroformos kendővel, és mielőtt bármit is tehetne ellene, eszméletlenül hanyatlik karjaimba.
- Megvagy - súgom elégedett mosollyal. Egy percet sem várok tovább, kezem már a nadrágjában van, és a gyűrűt fel is helyezem rá. Az enyém.
Lábai alá nyúlok karommal, s akár egy szőke herceg a hercegnőt, úgy viszem magammal az üvegpalotámba.
Minden stimmel, csak a hercegnő nem.
*
- Harcias, nehezen betörhető, vad - sorolja Katze, hangjában nem titkolt bosszankodással. Mosolyogva löttyintem meg poharamban a bort, majd lassan és ínyenc módjára belekortyolok. Kiváló.
- Szerzek önnek másikat Aaron-sama. Akár szőkét is, de ez...
- Nem. Őt akarom.
- Már egy teljes napja van itt, és egyszerűen a közelébe sem lehet menni, olyan vad. Megharapott engem is!
- Tudom - hogyne tudnám. Én kaptam el Katze csuklóját, nehogy kezet emeljen a tulajdonomra. Azóta egy kis sötét szobában van elzárva, mert meg kell várnunk hogy a kábítószer kiürüljön belőle. - Most elmehetsz, a többit bízd rám.
- Fényt. - A számítógépes vezérlés azonnal engedelmeskedik, és végre megpillanthatom az ágyban heverő meztelen, láncra vert kedvencemet. Szerencsére nem szerzett az arcán komoly sebeket, csak egyik szeme dagadt be és felszakadt a szemöldöke. Az egyik válla is eltört, de egyszerű fémsínnel rögzítették. Néhány hét és leveszik, addig csak korlátozva használhatja a karját. Az orvos garantálta hogy nem marad nyom az arcán. Szerencse. Nagyon dühös lennék ha elcsúfítanák ezt a különleges kis pet-et. Fölé hajolok, és ujjaimmal megérintem a haját. Búzakalász szőke, nagyon vékonyszálú és dús. Ritka látvány, főleg ez az egzotikus arc. Ami legjobban megfogott benne a vadság azokban a szépséges óarany szemekben... Igen.
Bamm.
Fájdalom nyilall az arcomba. Látom felébredtél. Halkan szitkozódva állok fel, és ujjaimat vérző orrom alá szorítom.
- Ne merj megint itt hagyni, szőke köcsög! - kiáltja elkenődött beszéddel, és a földre zuhan az ágyról. Érdeklődve, felvont szemöldökkel figyelem szánalmas kis küzdelmét a láncokkal, miközben egy monogramos, illatosított selyem zsebkendővel letörlöm a vért arcomról. Már el is állt a vérzés, a fájdalom pedig jelentéktelen. Hála a genetikámnak, a csontozatom nagyon masszív, egy ilyen kis mongrel sok kárt nem tehet bennem.
Lehajolok, megfogom a csuklóin lévő bilincsekről lógó láncokat és könnyedén felemelem fél kézzel, amíg lábai már csak kaparászni képesek a szőnyeget, majd azt sem. Arcunk egy vonalba kerül, kalimpáló lábaival nem ér el, bármennyire is próbálkozik kábaságán keresztül azzal hogy tisztességesen belém rúghasson. Szemei kábán fel-fel akadoznak, artikulálatlan szavaiból kevés érthető van, de mind mocskos. Szórakoztató kisállatka. Visszahajítom az ágyra, és az ajtó felé indulok. Majd később.
*
Három nappal később amikor már sokadjára lépek be hozzá, ezúttal elmarad az üvöltözés és a rugdosódás. Érdeklődve figyelem az arcát, majd végigfuttatom rajta kék szemeimet. Az ágy melletti asztalon üres a tányér, tehát evett. Haja nedvesen göndörödik a nyakánál, finom szappanillatát az ágy végében állva is érzem. Kiment a fürdőszobába. Elvégre nincs kiláncolva, csak nehezékként vannak rajta. Még.
Látom jól van, kezd lecsillapodni és talán megbékélni a helyzetével.
- Ki a fasz vagy te és mi a redves francért hoztál ide? - morran felülve az ágyban. Halvány mosollyal simítom végig fehérkesztyűs kezemmel a kovácsoltvas ágyrácsot. Antik ágykeret. A kedvencem.
- Aaron Sand vagyok - lépek mellé, és mellé ülök az ágyra. Nagy vagyok, mi több, hatalmas. Ahogy karjaimmal teste mellett megtámaszkodom és ülő helyzetemben kissé fölé hajolok, akkor érzem hogy mennyire. Hosszú hajam előre hullik a vállaim felett, és mellkasára folyik. Meztelen, napbarnított szép izmos teste megfeszül már ennyitől is. Hirtelen felém mozdul, de mire egyet pislogna, a csuklóiról lógó láncokat összefogom és a feje felett lefogom karjait velük.
- Engedj el te... - mielőtt megszólalna, ujjaimat szájára teszem finoman, amitől azonnal elhallgat. Kár hogy a kesztyűmön keresztül nem érzem bőrének puha forróságát.
- Mindig várd meg amíg befejezem a mondatot. A te érdeked is hogy megtudd a gazdád mit szeretne tőled. Nos, ott tartottam szépséges kis Eii, hogy mától a petem vagy. - Szavaim közben ujjaim ajkairól arcára csusszannak, majd a nyakára és lágyan végigsimítom mellkasát, hasát amíg el nem érem mereven ágaskodó péniszét. A gyűrű ezüstösen csillog a kellemes félhomályban. A csendet csak szaggatott, kapkodó légvételei törik meg.
Végigsimítom tekintetemmel is szép testét. Nadrágomban a péniszem már kőkeményen áll, csak arra várva hogy megkaphassam ezt a finom kis csemegét.
Teste ívbe feszül, és egy hangos nyögéssel ráélvez a fehér kesztyűmre. Csodás látvány ahogy gyöngyözik testén a verejték, arcán az orgazmus pírja.
Felállok az ágy mellett, és hideg szemeimmel őt figyelem, miközben halvány mosollyal lassan és kényelmesen lehúzom kezeimről a kesztyűt.
