- Nem számít. –mondja nem törõdöm hangnemben. Ennyire nem számít neki mi lesz velünk.  

- Mi az, hogy nem számít? – Nézek re felháborodva és döbbenten. Nem akarom elhinni azt amit mond. Nem lehet ilyen alak.

- Jól hallottad. Nem számít. –Komoran fel áll és Jaspere néz. – Most már mehetsz. –Azzal elindult a lépcsõ felé.

- Nos Jenna jössz? Ha most még velem tartasz, te lekerülhetsz a feketelistáról. – Rá nézek majd szívemre. Nem számítok neki, csak kihasznált. Gombóc van a torkomban és alig tudom megállni hogy el ne sírjam magam.

- Mivel itt már nem számítok, azt hiszem jobb, ha megyek. – Mondom halkan de inkább neki szánom mint Jaspernek. Õ nem mond semmit csak fel megy az emeletre. Jasper fel kell majd kimegyünk az épületbõl. Nem akarok vissza nézni, vagy inkább nem tudok. Összetört bennem egy világot. Lassan megyünk egyikünk sem szól. Nem is bánom, ha most Jasper elkezdene kérdezõsködni elsírnám magam.

Vissza megyünk Jasper birtokára. Itt él az összes embere, nekem is van egy kis szobám. Fel megyek és bezárom az ajtót nem akarom hogy zavarjanak. Összekuporodok az ágyamon és a plafont bámulom. Könnycseppek folynak végig az arcomon. Soha nem szerettem senkit, soha nem mutattam ki az érzéseimet. Hiányzik nagyon is. Szeretném újra érezni az ölelését, finom csókjait. Újra igézõ szemeibe nézni. Lassan elalszok, de egész éjjel fogólodok.

4-dik nap reggelén kopogásra ébredek. Nehezen fel kelek, körbe nézek és újra rám törnek az emlékek. Szomorúan kikászálódok és kinyitom az ajtót.

-Na meddig akarsz itt gubbasztani? –Jasper áll elõttem, õ se sokat aludhatott mert elég álmosnak tûnik. Õ az akivel most a legkevésbé akarok beszélni.

-Nincs kedvem ahhoz hogy cseszegetsz. –Beakarom csukni az ajtót de megállít. –Mégis mit akarsz? –Nézek rá dühösen.

-Azt hogy dönts…..Vagy továb lépsz rajta és élet tovább az életedet minta meg sem történt volna. Vagy össze szeded a cuccaidat felszállsz a következõ vonatra ami északra megy és utána mész.

-Miii….Honnan….de…miért? –Alig tudok valamit mondani a meglepetéstõl. Komolyan utána enged, azok után ami tegnap történt. –De nem érdeklem…..- Mondom halkan és érzem hogy megint sírni fogok.

-Azért mondta mert szeret te butuska. Már az egész éjszakát végig telefonáltam miattad szóval mars pakolni. –A kezembe nyom egy vonat jegyet és mosolyogva néz rám.

-Köszönöm…..- Nézek rá és már én is mosolygok. Nem mond semmit csak elsétált és berobogok a szobába gyorsan összekapkodom a cuccaimat és már rohanok is ki a házból. Végig sietek az utcákon egészen a vasútállomásig.

A vonat kicsit kéve indul el de még így is sötétedésre oda érek. Szerencsére egyedül ülök egy fülkében így nyugodtan tudom tanulmányozni a térképet. Északon van egy város nem nagy és elégé el is van rejtve. Biztos oda ment. Egy kis város ahol meghúzhatja magát. Megnézem a vonat meddig megy, a város széléig. Nem baj majd fogok egy taxit aztán keresek valami olcsó szálást ami meg nem találom.

A taxi megáll egy olcsó szálloda ellõt, kifizette majd elindulok befele. Hirtelen olyan érzésem van mintha figyelnének.  Megfordulok de nem látok senkit, a túl oldalon csak egy üres kis házikó áll. Egész takaros majd megérdeklõdöm eladó-e. Belépek a szállodába kiveszek egy szobát, mikor bemegyek a szobámba lepakolok és ledõlök.

Másnap reggel mikor felébredek rögtön fel kellek. Felöltözök és már indulok is. Azon gondolkozok elsõnek megnézem a kisházat, aztán körbe nézek a városba. Lassan átsétálok az utcán, mivel még mindig semmi mozgást nem láttok ezért nyugodtan besétálok. Kis kert fogad ami elégé áppólatlan, a növények elvadultak, befutoták a ház egyik falát. Járda vezet a bejárathoz egy másik pedig a ház mögé. Ezen indulok el, a ház mögöt a kert tovább folytatodik. Ahogy hátra érek megállok és jobban körül nézek. Ez a rész még elvadultabb, a kerítés mellet rózsák nyílnak, középen pár gyümölcsfa. Végül is ha rendbe raknám egész kis takaros lenne.

-El tudnék itt élni...- sóhajtok fel. Hirtelen valaki elkapja a karomat majd erõsen megránt. Majdnem elesek de az idegen megfog és a falhoz szorít. Most nézek fel elõször az idegenre aki mint kiderül nem is az. –Embry…..

- Biztos, hogy haragszol? – Pimaszul néz rám és finoman belemarkol a fenekemben majd a nyakamba csókolt. Tudja, hogyan vegyen le a lábamról, de nem adom magam ilyen könnyen.

- Igen biztos. – Tolom el magamtól, próbálok meggyõzõ lenni. Kikerülöm és bemegyek a fürdõbe. Sejtem hogy utánam jön, lám igazam is van már ott is áll mellettem. A képe elárulja hogy valamit forgat a fejébe csak azt nem tudom hogy mit.

- Én nem lennék benne olyan biztos. – Válaszolja közben egyre közelebb jön hozzám.

- Menjél ki. –Megpróbálom kituszkolni de nem hagyja magát. Magához húz felvesz az ölébe és minden tiltakozásom ellenére kivisz a hálóba. Lefektet az ágyra majd fölém hajol.– Most még is mit akarsz csinálni? –Pimaszul mosolyog rám. Sejtem mit akar tenni velem, félek hisz még nem voltam senkivel.

- Majd mindjárt meglátod. – Lassan elkezdi simogatni a lábamat. Borzongás fut végig rajtam ahogy hideg keze hozzám ér. Közben hevesen és forrón csókol, elsõnek elakarom tolni magamtól, de a vágy és a szenvedély legyõzi félelmemet és ugyan olyan mohon viszonzom a csókokat.

Tovább simogat minden felé ami nagyon jól esik. Kezei egyre feljebb siklanak egészen a törölkörõ alá. Már a belsõ combomat simogatja mikor újra elõ jön félelmem. Kezeimet mellkasára teszem és úgy próbálom eltolni magamtól, de nem hagyja. Kezei egyre feljebb érnek, eléri az ágyékomat és ott kezd el kényeztetni. Újra elõ tör bennem a vágy most már nem akarom hogy leálljon.  .

Közben forrón csókol amibe belenyögök. Õ is érezheti hogy már nem ellenkezek mert tovább kényeztet. Ajkaimtól elszakad és a nyakamat csókolgatja közben fel-fel nyögök. Lábaimat kicsit széjjelebb húzza és ujjával hatol belé. Sikoly tör fel a torkomból az érzéstõl és az enyhe fájdalomtól.

Tovább csókol, kényeztet, halkan nyögdécselek alatta. Csókjaival eléri a melleimet. Érzem hogy azok megkeményednek ahogy csókolja, szívogatja õket. Ujjai egyre gyorsabban mozognak bennem, remegés fut végig a testemen hangosan felnyögök a gyönyörtõl.

Kihúzza ujjait és szemem látára nyalja le nedvemet amitõl teljesen elvörösödök. Még így is zavarba tud hozni. Kipirulva nézek rá, kíváncsi vagyok folytatja-e amit elkezdet.

- Ez az én engesztelésem számodra. – mondja halkan, és már folytatná mikor kopogás hallatszik és már nyílik is az ajtó. Drágám gyorsan betakar, látom rajta hogy mérges. Nem tetszik neki hogy megzavartak minket.

- Uram elnézést a zavarásért, de Jasper keresi önt és a kisasszonyt. – Jasper mit keres itt? Honnan ismerik egymást, egyáltalán tõlem mit akar? Nem igazán hiányozhatok neki azok után hogy elszúrtam egy melót. Gondolom a szokásos szidás lesz, legalábbis remélem.

- Rendben megyünk mindjárt. –Válaszolja szívem mire a lány ki megy. – Öltözz fel, utána lemegyünk. – Arca picit komor ami nyugtalanít. Fel kell és ki megy. Gyorsan rendbe teszem magam, azokat a ruhákat húzom fel amiket kaptam. Egy vörös fölsõ mély kivágással. Hosszú ujja még nagy is de így is jó. A nadrág egy fekete lazább de a fenekénél feszülõs darab.

Mikor végzek ki megyek a szobámból és a lépcsõnél várok. Drágám is hamarosan megjelenik. Elégedeten mér végig és pimszul elmosolyodik.  Jasper a nappaliban várakozik, ami meglep hogy az igazi alakjában. Régen ha ügyfélel beszélt sosem mutatta meg az igazi alakját. Jöttünkre elmosolyodva felkel.

               -Embry rég láttalak. Azt hittem kinyírt a kis csodabogaram. –Pimaszul rám mosolyog. – De amint látom éltek és virultok mind a ketten.

-Álljunk csak meg. Honnan ismered Jennat? –Kérdezi komoran, mire Jasper csak mosolyog.

-Mondhatjuk úgy is én neveltem azzá ami most. Az egyik legjobb bérgyilkosom. Bár ez az utolsó megbízásod félre sikerül amint látom. –Néz rám komoran.

-Mauro nem igazán mondott el mindent. –Felelem halkan, szégyellem magam amiért csak most tudja meg ki és mi vagyok valójában. Látom rajta hogy még mindig nem nagyon érti mirõl van szó. –Jasper nevelt fel õ tanított ki engem. Én is alakváltó vagyok akárcsak õ. –Döbbenten néz rám amitõl még rosszabbul érzem magam.

- Nincs kedved kimenni és megnézni a kertet? – Kérdezi közben a hasamat simogatja ami jól esik.

- Miért is ne? –Egyezek bele és felé fordulok de õ nem hátrál. Ránézek egyenesen a szemeibe. Istenem teljesen megbabonáz. Kezei a derekamon nyugszanak és csak mosolyogva néz rám. – Minden rendben van? – Kedvesen nézek rá és meztelen mellkasára teszem a kezeimet.

- Igen. – Úgy mosolyog mintha kicserélték volna. – Menjünk. – Végül elenged és elindulunk kifelé.

Mikor kiérünk teljesen elvarázsol a kert látványa. Így még gyönyörûbb mint az ablakból. Közben beszélgetünk de én nem nagyon akarok magamról mesélni. Szerencsére megérti és másra tereli a témát. Elmeséli Maoru történetét, hogy miként lettek ellenségek és hogy jobb vele vigyázni mert nagyobb bajt is okozhat. Bele se merek gondolni én mit fogok kapni ha rájön hogy nem végeztem el a munkát.

- Te hogy lettél vámpír? – Kérdezem meg tõle egy kis idõ után, ránézek látom hogy elgondolkodik.

- A vérem lett a végzetem. – Neveti el magát, persze én nem értem. – Amikor születtem már akkor is nagy nõcsábász voltam és egyszer rossz nõvel kezdtem ki. Így jártam, mint ahogy most látsz. – magyarázza el. Úgy egy nõcsábász szóval ezért tart még mindig magánál.

- Szóval akkor te nagy nõfaló vagy. – Nyomatékosan nézek rá mire csak jobban elkezd nevetni. Szép kis alak, biztos én is csak addig kellek neki amíg lefektet.

- Az attól függ, hogy nézzük.

- És ha már itt tartunk szerelmes? –Kérdezem tõle pimaszul.

- Nem gondolod, hogy túl sokat érdeklõdsz? –Rám néz és érzem, hogy arcomat elönti a pír. Remélem nem látja. – Amúgy Maoru miatt már nem kell aggódnod. – Tovább sétálunk lassan elérünk a parkhoz.

- Miért? – Értetlenül nézek rá, nem tudom hova tenni a dolgot. Mit mûvelt vele?

- Mert meghalt. Tettem róla, hogy ne okozzon több fejfájást és galibát senkinek. – Feleli egyszerûen amitõl kiráz a hideg.

- Ha embert nem ölsz társadat, hogy tudod megölni? – Kérdezem tõle, valahogy nem áll össze a kép. Embert nem öl de a fajtársát megöli.

- Ez a kettõ két külön dolog. – mondja elgondolkodva. – Ember egy halandó lény, ami amúgy is meghall. Nem kellek én hozzájuk. A vámpírok viszont hallhatatlanok. Õket néha meg kell gyepálni. Szerinted Maoru miért pályázott a fejemre? – rám néz de csak megrázom a fejem válaszképen. – Hogy ne én öljem meg õt. – Válaszolja egyszerûen.

- Ennek nincs semmi értelme.

- Ha vámpír lennél rájönnél, hogy mennyire is van. – Újra elõ jön az esti félelmem, tényleg át akar változtatni. Újra megakar harapni. – Mondtam nem foglak bántani nem kell félned. Más lényeket nem szeretek átváltoztatni, mert neked van valami képességed, csak még azt nem tudom, hogy mi. – Mosolyogva néz rám ami megnyugtat. Az erõmet meg jobb ha egy ideig még nem mondom el neki. Majd megtudja ha annyira kíváncsi

Végül bemegyünk, bevezet a nappaliba és leülünk a kanapéra. Ez a szoba is hatalmas régi bútorok, egy hatalmas könyves polc és az ablak ellõt egy asztal. Ahogy nézelõdök érzem hogy a fiú közelebb hajol megrémülök. Nem akarom, hogy megint megharapjon

- Nem foglak bántani. – Suttogja, még közelebb hajol. Melegség önt el mikor megcsókol. Lehunyom a szemem és átadom magam ennek az érzésnek, ugyan olyan finoman viszonzom a csókot. Mikor kinyitom a szemem látom hogy engem néz és mosolyog. Gyengéden magához húz, fejem a mellkasán pihen. Nem mond semmit de így is értem. Értem hogy nemcsak egy egyéjszakás kalandot akar tõlem hanem valami mást.

- Nem lesz ebbõl gond? –Kérdezem halkan. Egyik kezével átkarol másikkal a hasamat cirogatja. –Én ember vagyok te meg vámpír...

- Nem lesz semmi gond. Megoldjuk majd. –Bugja a fülembe. De hangján hallok valami kis nyugtalanságot. Tényleg baj lenne ha vele vagyok? Így ültünk egy darabig beszélgetünk, mesél a családjáró, más vámpírokról. Egyre jobban érdekel és figyelmesen hallgatom. Így megy el a dél ellõt. Mikor már az ebédhez készülõdtünk szívem fontos hívást kap. Látom az arcán hogy valami nincs rendben.

- Mi a baj? –Nézek rá, de õ csak megrázza a fejét. –Kérlek mond el.

- Ha elmondanám bajba kevernélek. Most elkel mennem, de estére itthon leszek, vigyáz magara. – Megcsókol és már el is megy. Rosszkedvûen eszek pár falatot majd elmegyek felfedezni a ház többi részét.

~*~

            Este van már, a zuhany alatt álok. Jól esik, ahogy a meleg víz végig folyik a bõrömön.  Azon gondolkodok hova mehetett és mi történhetett, ami ennyire felzaklatta. Aggódok miatta, már rég elment vissza kellet volna már jönnie. Neszezést halok, elzárom a vizet, hátha csak rosszul halottam. Nem, megint ugyan az a szobámból jön, biztos a szobalány az. Megkértem hozzon fel tiszta ruhákat már ha talál a méretemben. Magam köré csavarom a törölközõt és ki megyek a fürdõbõl.

- Hmmmm…..Így is jól nézel ki de ha az a törölközõ lekerülne rólad. –Vámpírom ott fekszik az ágyamon pimasz mosollyal az arcán. Megint csak nadrág van rajta, úgy látszik szokása hogy nem hord pólót. Érzem hogy elvörösödök, hogy lehet ilyen perverz?

- Szép alak vagy mondhatom. Aggódok miattad hogy hol lehetsz, te meg haza jössz és semmi más nem érdekel mint hogy meztelenül lás. –Csattanok fel mérgesen mire elmosolyodik. Pufogva elindulok vissza a fürdõbe de elõttem terem elállva az utat. –Tudod nem szeretem mikor ezt csinálod.

- De haragszom rád. –Persze nem tudok rá haragudni, de jó játszani a kis durcist.  

- Ko… komolyan? –A félelemtõl még a hangom is elcsuklik, remélem nem veszi észre. Lassan odajön elém és kivillantja vámpír fogait.

 - Komolyan. – Hallom a választ, nyakamból félre tûri a hajamat. A következõ pillanatban már érzem is a fájdalmat a nyakamnál, érzem, ahogy a kiserkent meleg vérem végig folyik a nyakamon.  

 - Engedj el. Hagyjál békén. –Porbálom lelökni, vagy lerúgni magamról de semmi esélyem. Sokkal erõsebb nálam és a csuklóimat még fogva tartja a kötél. Tehetetlen vagyok, azt csinál velem amit akar. Végig nyalja a nyakamat majd a szemeimbe néz. Istenem ezek a szemek szinte megbabonáznak.  

- Nem vagyok egy tárgy, amit csak úgy simán megtarthatsz. Emberi lény vagyok. – Vágom oda mérgesen.

- Fogadjunk, hogy itt fogsz maradni nálam? – a vigyor még mindig az arcán van és úgy figyel. Menyire utálom, azt az öntelt képét. – Nem fogsz innen elmenni.

- Majd meglátjuk, mennyire leszel nagy menõ, ha már alulról fogod szagolni az ibolyát. – Vágom hozzá pimaszul. – kiviszlek a fényre, meg fokhagymával teszem körbe a szobádat. – Remélem sikerül egy kicsit megrémisztenem, de csak ásít egyet, amitõl még jobban ideges leszek. Hogy lehet ekkora barom?

- Múltkor nem nappal támadtalak le? A napfény semmit nem árt nekem. A fokhagyma meg felesleges. Ezek a mende mondák a vámpírokról hülyeség.

~*~

Egész nap csak fekszem, estefelé lépteket halok, majd hogy az ajtó kinyílik. A fiú  jelenik meg egy tálca ételt a kezében. Éhes vagyok, de nem akarom, hogy etessen. Leül az ágyamra és rám néz.

- Hoztam neked enni valót. – Jól néz ki a kis kenyér a szalámival meg a sajttal. De bennem nagyon a büszkeség, minthogy elfogadjam tõle.

- Nem kell. – elfordítom a tekintetem, de a hasam meg kordul, ahogy a finom falatokra gondolok.

- A gyomrod máshogy vélekedik a dolgokról. – jegyzi meg. – Nem tettem bele semmit. Egyél. –Oda tartja elém, tényleg jól néz, ki de nem bizok benne azok után, hogy elkábított. Végül is kisebb civakodás után eszek pár falatot. Látom, rajta hogy örül amiért elfogadom az ételt.

Leül velem szembe egy fotelba, és beszélni kezd. Kis idõ után azon kapom magam, hogy én is beszélek, nem nagyon szoktam és most meglep a dolog. Nem tudom menyit idõt beszélgetünk talán 1-2órát.

Ahogy telik az idõ érzem, hogy a csuklom zsibbad és már alig érzem. Megpróbálok valahogy úgy helyezkedni, hogy ne szorítsa ennyire a kötél, de nem nagyon sikerül.

-                                - Mi a baj? –Lép oda. Gondolom észrevette, hogy mocorgok.

-                                - Nem érzem már a kezem, kérlek eresz e. - Nézek rá reménykedve. –Ígérem nem fogok el menni. –Addig nem is amíg vissza nem kapod amit velem tettél. Komoran áll elõttem látom, rajta hogy nem akar elengedni. Persze õ sem bízik bennem.

-                                - De esküszöm, nagyon megbánod ha valamit forgatsz a fejedben. –Mondja, komoran majd elõ húzza a tõrét és elvágja a köteleket. Fel ülök, hátal neki és a csuklóimat dörzsölgetem, mind a kettõ véres lett már a kötéltõl.

-                               - Mutasd! - Maga felé fordít és finoman megfogja a kezemet. –Megkérem, az egyik szobalányt lássa el a sebeidet. –Nem válaszolok, csak a takarót nézem. Miért ilyen kedves? Miért nem akart megölni? Lehet, hogy nem is olyan amilyenek hittem.

-                                  - Miért nem öltél meg? –Kérdezem halkan és ránézek. Arcán meg lepõdést látok és halvány mosolyt.

-                                - Nem foglak bántani meg mondtam. –Válaszolja, meg simogatja az arcomat mire elfordulok. –Aludjál majd reggel beszélünk. –Feláll fogja a tálcát és ki megy. Az ajtót becsukja, de nem zárja be. Vissza dõlök betakarózok, majd lassan elnyom az álom.

~*~

Másnap reggel mikor felébredek már ott volt a kisasztalon a reggelim. Fel kelek, veszek egy lekváros kenyeret és az ablakoz sétálok. Egy hatalmas kertre néz, kis kõsétány vezet egy parkba.  Kétoldalt szökõkutak  sorakoznak, mögöttük rózsából futatott sövény ami pont most virágzik. Gyönyörû, teljesen elvarázsolt a látvány. Összerezzenek mikor átkarol hátulról valaki. Felnézek, vendég látom az.

-                                -Tetszik? –Kérdezi mosolyogva teljesen más mint tegnap este. Nem lököm el magamtól valahogy jól esik az ölelése biztonságban érzem magam a karjaiban. –Nocsak csak nem megszelídültél cicám?

-                                -  Õsszintén tegnap még azon gondolkodtam, hogy meg ölek ahogy elengedsz de ma már nem így vagyok vele. – Felelem neki halkan.

Reggel van, az utcán mégis nyüzsögnek az emberek. Kezemben lévõ mappát tanulmányozgatom, amit ma adott oda a fõnököm. Egy újabb személy, akit ki kell iktatnom. Szépen végig olvasom majd   elindulok abba az utcába.

Már egy ideje állok az utca túlsó oldalán és onnan figyelek. Néma csend, és semmi mozgás, olyan mintha nem is laknának itt. Megnézem még egyszer a mappát nem néztem-e el, de nem ez az.  Hirtelen olyan érzésem támad mintha valamelyik ablak mögül figyelne valaki, végig nézek az ablakokon és az egyik földszintinél megpillantok egy alakot aki mintha engem nézne. Nem akarok gyanút kelteni ezért inkább tovább megyek.

Lassan beérek egy szûk kis utcába, érezem, hogy követ valaki ezért megállok.

- Miért követsz? – teszem fel a kérdést ridegen és kicsit sem kedvesen.

- Csak ne olyan hevesen kislány. – Háttal állok neki így nem látom, milyen képet vág de a hangjából azt veszem ki hogy jól szórakozik. – Te miért nézted a házamat? –Erre megfordulók. Úgy szóval õ lenne az. Egész helyes srác, sajna ma este lesz az utolsó amit az élõk között fog tölteni.  

- Persze egy ilyen csavargónak nem lesz egy palotája. – Vágom oda neki mire csak nevet.

- Nem vagyok csavargó, csak nem szeretek túlöltözni. – Egy ilyen alakot kell elintéznem. Nem hiszem el, mondjuk rosszabbat is kaphattam volna.– Nocsak. Rám kell vadásznod, és azt sem tudod, hogy nézek ki? – Elkezd nevetni és egy képet rak a neve mellé.

- Add azt vissza. Hogy került hozzád? – Idegesen nézek rá. Nem láttom mikor veszi el pedig figyelek.

- Nocsak látom, még sem tudtok mindent rólam, vagy csak nem tájékoztattak. – Mérgesen lépek oda hozzá és kikapom a kezébõl, persze õ csak jót vigyorog.

- Ehhez semmi közöd. –Vágom hozzá és már mennék is de valahogy elém kerül. Hogy a fenébe csinálja ezt?  

- Hova ilyen sietõsen kicsikém? – Láttom az elégedet mosolyt az arcán, örül neki hogy sikerült összezavarnia.

- Nem vagyok a kicsikéd. Meg amúgy nevem is van. – Mondom neki mérgesen és már mennék de nem hagyja.

- Akkor áruld el a neved. – Megfogja a kezemet, mire dühösen ránézek.

- Semmi közöd hozzá idióta és engedj el. – Kirántom a kezemet a kezei közül, õ ismét elmosolyodik ezen.

- Fogjuk még látni egymás cica, és már alig várom a találkozást. – mondja vigyorogva. Szépe lassan elsétál. Nagyon mérges vagyok de egyben rémült is, fogalmam sincs hogy vette ki a mappát a táskámból, és hogy került elém. Majd este elintézem.

A nap hátra levõ részében a ház környékén maradok. Figyelem a ki-be menõ embereket. Olyan helyet keresek ahol könnyen be tudok jutni anélkül hogy észre vennének.

~*~

Az este hamar el jön, megvárom amíg az összes szoba elsötétedik és csak akkor indulok el. A kerítésen könnyen átmászok majd csendesen osonok a ház felé. Észreveszem, hogy az egyik földszinti ablak nyitva van, nekem pont kapóra jön. Gyorsan bemászok, abban a pillanatban felkapcsolódik a villany és a fiút pillantom meg magam elõtt. Elégé meglepõdök és meg is ijedek. Erre nem számítottam.

- Szia cica. Mondtam, hogy találkozunk még. – Vigyorogva néz rám, amitõl kicsit sem nyugodok meg. – Légy üdvözölve a házamban. – Az ablak felé araszoltam, de õ gyorsabb nálam és egy pillanat alatt bezárja. Dühösen néztem rá, tudta hogy jövök és várt rám.

- Mit akarsz? –Kérdezem kicsit sem barátságosan.

- Csak egy vacsorát. –Mosolyog barátságosan és az asztal felé húzott. –Utána elengedlek ígérem.

- Miért kéne bíznom benned?- Nézek rá közben az asztalra nézek. Sok minden van oda készítve. Felemel egy pohár bort és nekem adja. Milyen szép pohár olyan mintha kristály lenne.

- Igyál kérlek. –Mosolyog és õ beleiszik a sajátjába. Kicsit habozok, de belekortyolok. Nem érzek semmit, leültet az asztalhoz majd elkezdünk enni, beszélgetünk- nevetgélünk. Érzem, hogy valami nincs rendben kavarog a fejem, fel állok de még jobban szédülök. A fiú mellém lépet valamit beszél de nem fogom már fel, a képek össze mosódnak, majd elsötétül minden.

~*~

Lassacskán kezdek magamhoz térni, még mindig szédülök, elkábított ez a rohadék.
Meg próbálok fel ülni de rémülten veszem észre hogy a kezeim a fejem fölött ki vannak kötve az ágytáblához. Dühösen próbálom kiszabadítani, de csak annyit érek el, hogy a kötél belevág a csuklómba.

- Nyugodj meg szépségem nem szeretném ha kárt tennél magadba. –Elégedetten mosolyog miközben fölém hajol.

- Eresz el!!!

- Elsõnek beszélgessünk aztán majd meglátjuk. –Egy tõr jelenik meg a kezében. –Elsõnek is ki vagy? –Kicsit belevág a karomba hogy a válaszra ösztönözön.

- Jenna Shesui vagyok felbéreltek, hogy öljelek meg. –Jobb ha beszélek, nem igazán akarom hogy bármit is tegyen velem.

- Ki a fönököd? –Szerencsére most nem vág meg. Jó pár percig habozok.

- Mauro Ledmon. –A fiú arcán valami furcsa grimasz jelenik meg, nem tudom mire vélni a dolgot. Talán ismeri.

- Nagy bajban vagy kislány. –Mondja végül.