Éjszaka van már de én még mindig fent vagyok. Picikém valamiért nem nagyon akar elaludni. Éberen néz ide oda. Lassan ringatom a kezeimben hátha elalszik. Elmosolyodva nézek rá. Végül is vámpír vér is van benne akik éjszaka élnek. Cassy elõttem áll õ is mosolyogva nézi a picikét.

- Hozok egy kis inni valót. – Mondja váratlanul aztán mielõtt szólhatnék már ki is megy.

- Aranyos babánk van. – Lágy hang szólal meg mögülem. nem ismerem fel azonnal ki a hand tulaja. Megfordulok és döbbenten nézek a jövevényre.

- Embry. – Nem hiszem el hogy õ az. A szemeim könnybe lábadnak, picit leteszem óvatosan és már a karjaiban is vagyok. mohon ajkaira tapadok. Hiányzott, nagyon is hiányzót. az érintése, a csókjának íze.  

Szorosa ölel magához, remélem most már nem fog elengedni sohasem. Derekamnál fogva tart, így csókolózunk míg sajnos a levegõnk el nem fogy.

- Hiányoztál. – suttogja, nyakamba add egy csókot.

- Te is nekem. – suttogom és a hajába markolva ölelem szorosan magamhoz hogy újra forrón megcsókoljam. De ekkor elkezd sírni a picike, kis hangulatromboló.

- Itt vagyunk kincsem. Nem mentünk el és itt van az apucid is. –Oda lépek a kanapéhoz és felveszem a kislányúnkat. Szívem is oda jön mosolyogva néz gyermekünkre.

- Szia, kicsikém. –Mondja mosolyogva majd ránéz. – Milyen nemû a picike?

- Egy szép kislány. –felelem kedvesen mire elmosolyodik.

- Szia Jenna. – köszönt neki automatikusan.

- De még nem adtam neki nevet. –Mondom mire csak mosolyog. Hiányzót már ez a mosoly.

- Mi lenne, ha a te nevedet kapná? Hiszen ugyan olyan gyönyörû akár csak az anyja. – mondja õszinte mosollyal. Oda lép hozzám oldalasan átkarol és a picikét is megsimogatja, mire az elkezd kacarászni és rúgkapálni.

- Olyan eleven mint te. –Mondom neki mosolyogva. –Csak az a baj hogy nem nagyon akar aludni a picike. Éjszaka fent van nappal pedig alszik.

-A vámpír vér miatt. –Néz a kis Jennara. Óvatosan elveszi tõlem és lassan ringatja hogy elaludjon. Csodás érzés látni õket így együtt két hónap óta újra együtt vagyunk. Picikénk lassan elalszik, ásít még egyet majd lehunyja a szemeit és alszik is. Szívem leül a kannapéra én mellé ülök.

- Most már nem mész el ugye? –nézek rá kérdõn. Nem tudnám elviselni  ha még egyszer elmenni.

- Soha többé nem foglak elhagyni téged se a kislányunkat. –Mosolyogva néz rá én pedig egy puszit nyomok az arcára.

Nem tudom mikor aludtam el de másnap reggel arra ébredtem hogy szívem éppen vissza teszi rám a takarót amit ezek szerint az éjszaka folyamán lerúgtam magamról. Mosolyogva nézek rá és lehúzom magamhoz.

-          Jó reggelt cicám. –Ölel át mosolyogva és megcsókol. Viszonozva átölelem.

-          Jó reggelt neked is. –Mosolyogva nézek rá. –Picike alszik még? –Kérdezem mire bólint. –Csoda soha nem aludt eddig végig egy éjszakát sem. Jó hatással vagy rá.

-          Nem tehetek róla el hiheted. –Ártatlan képet vág mire lenevetem magam.

-          Tényleg hova menekültél? –Kérdezem közben a szemeibe nézek.   

- Takarodjatok innen. – Szívem hangja elégé komoran és morcosan csenget.  

- Tudhatnád, hogy nem lehet. –Ellent mondást nem tûrnek és látom rajtuk hogy közelebb akarnak jönni. Drágám jobban elém áll hogy ne tudjanak bántani. Mégis mit akarhatnak?

- És most még is mi lesz? – Embry hangja egyre komorabban cseng.

- Hát nem egyértelmû? Megölünk téged, a kis alakváltódat, de elõtte megvárjuk, hogy megszülje a kis porontyot, mert elvisszük magunkkal. – Felel könnyedén a nõ. Nagyon megrémülök, nem bánthatják a picit, se Embryt.

- Soha. –Morog rájuk, én felállok és a háta mögé állok. – Nem fogom hagyni, hogy bántsanak. – Mondja nekem csak azért hogy megnyugtasson. A hátához lépek és belemarkolok a fölsõjébe markolok. Remegek, érezheti, hogy félek mert látom rajta hogy megfeszül.

- Na arra kíváncsi leszek, hogy fogod kettõnktõl megvédeni. – A nõ gonoszul mosolyog.

- Majd meglátjátok. – Drágám hirtelen fel kap a hátára és rohanni kezd. Fogalmam sincs merre megy, vagy egyáltalán van-e valami öltette arról hova szökhetnénk. Lehunyom a szeme és a vállára hajtom a fejem. Még mindig remegek.

- Embry merre megyünk? – Kérdezem meg tõle egy kis idõ után mert kezdek már nyugtalan lenni..

- Egy jó baráthoz, akiben megbízok és õ nála el tudtok bújni egy kicsit –Mondja komoran közben dél felé veszi az irányt. Látom rajta hogy õ is nyugtalan, de miért? Talán nem akar valamit elmondani nekem.

~*~

Elég sokáig visz mire egy kis városhoz érünk, annak is külvárosában állunk meg egy kis háznál ami olyan mintha nem is tartozna a városhoz. Növények mindenfele, a ház mögött pedig már az erdõ magasodik.

            -Gyere menjünk. –Drágám letesz a földre majd kézen fogva bevezet a házba. Egy nõ jelenik meg, hosszú fekete haja a vállára omlik és kék szemei csak úgy ragyogtak.

            -Embry de rég láttalak, azt hittem elkaptak. –A nõ mosolyogva lép oda hozzánk. –És õ lenne a kedvesed. –Néz rám. –Én Cassy vagyok.

            -Jenna vagyok örvendek.

            -Cassy itt szeretném hagyni nálad Jennat egy kis ideig. –Döbbenten nézek rá, szóval megint el akar hagyni. Megint össze akarja törni a szívem. –Csak addig amíg sikerül félre vezetnem õket. –Néz rám, láthatja hogy szomorú vagyok.

            -Persze addig marad ameddig akar. –Mosolyog Cassy. –Na de most magatokra hagylak titeket. –Azzal el is tûnik egy ajtó mögött. Elfordulok szívemtõl, nem akarok megint elválni tõle, mi van ha nem jön vissza.

            -Kicsim sajnálom de nincs más megoldás. –Hátulról átkarol, megcsókolja a nyakamat.

            -És ha nem jössz vissza? –Kérdezem halkan, sokáig nem mond semmit aztán maga felé fordít és forrón csókol.

            -Szeretlek. –Súgja a fülembe majd eltûnik. Lehajtom a fejem, könnyek szöknek a szemembe.

~*~

Telnek a napok, a napokból hetek a hetekbõl hónapok. Már két hónapja elment és azóta nem halottam róla semmit. Nagyon hiányzik, minden nap gondolok rá. Egy ûrt hagyott bennem amit most valaki más tölt ki. Idõ közben megszületett a picike. Úgy látszik a vámpír csöppségek hamarabb születnek meg. Egy gyönyörû szép kislány aki a szemeit az apjától örökölte. Legtöbb idõmet kislányommal töltöm, órákig el tudom nézni ahogy alszik.

Kint ülök a kertben egy pokrócon, mellettem karjaimban picurim fekszik. Szép nagy szemeivel kíváncsian néz mindenfelé. Mosolyogva nézem ahogy az ujjamat elkapja pici tenyerével.

-Kicsim az az én újam. –Nevetve nézek rá. –Bárcsak apád is látna téged.

-Vissza jön hamarosan ne agódj. –Cassy ül le mellém. Nagyon sokat segített nekem az utóbbi két hónapban. Fõleg amikor a picikém megszületett.

- Na, mit mondott az orvos? – Kezd el faggatni közben bevisz a házba. Nem merem neki elmondani félek hogy dühös lesz.

- Semmit. – mondom halkan és nem nézek rá.

- Jenna. Mi a baj? Mit titkolsz elõlem? – Tovább faggat közben leültet a kanapéra.

- Semmit. Nincs semmi bajom. – Ideges vagyok inkább fel állok és kimegyek a kertbe. Talán ha szöszmötölök egy kicsit a virágokkal akkor megnyugodok. Félek, félek attól hogy mit fog Embry tenni ha kiderül hogy babát várok. És félek, hogy mi lesz azután hogy megszületet a pici.

- Mit mondott az orvos? – Hallom a kérdését mögülem, utánam jön bárhová meggyek.

- Segítenél, kérlek. Ezt itt nem tudom kihúzni. – Mondom háta el tudom terelni a témát mire oda lép és gyökerestõl tépi ki a növényt.

- Kérlek, válaszolj mit mondott? –Szegény mit érezhet. biztos azt hiszi kihagyom valamibõl.– Miért nem mered elmondani? Miért titkolod el elõlem, amihez lehet, nagy közöm is lenne? – hangjában hallom hogy kezd ideges lenni.

- Elõbb kérlek, engedd, hogy én feldolgozzam, majd utána elmondom. – Lehajtom a fejem és úgy válaszolok. Oda jön hozzám és megsimogatja az arcomat. Jó érzés kicsit felbátorít.

- Miért nem engeded, hogy én is segítsek? – kérdezi tõlem közben a szemeimbe néz majd megcsókol amit viszonzok. – Bennem megbízhatsz nem foglak bántani és csak szeretnék tudni mindenrõl, ami veled kapcsolatos és az életünkkel. – Nagyot sóhajtok. Igaza van elõbb vagy utóbb el kell neki mondanom és amúgy se hagyná abba a kérdezõsködést.

- Terhes vagyok. – Mondom ki egyszerûen, látom rajta hogy teljesen meg van döbbenve. Szóval mégsem akarja a picit. Könnyek szöknek a szemembe és hátat fordítok neki.

- De hogy? Hiszen a vámpíroknak nem lehet gyereke. – Hangosan gondolkozik.

- Nem tudom. Félek, hogy nem örülsz neki, de már ha akarnám, se tudnám elvetetni, mert már túl idõs. – Mondom halkan de nem bírom és elsírom magam. Ellõtte sosem akartam sírni de nem tudtam vissza tartani.

Hallom, hogy feláll és oda jön hozzám. Gyengéden átölel és a nyakamba csókol. Picit szipogok még de jól esik az ölelése.

- Egy vámpír álma, hogy gyereke legyen, de még eddig soha nem volt erre precedens. –Mondja mosolyogva. – De nagyon örülök, hogy babánk lesz. Nagyon boldog vagyok. – Maga felé fordít és szenvedélyesen megcsókol én is ugyan így viszonzom, de hirtelen megszakítja. Értetlenül nézek rá.

- Biztos, hogy örülsz neki? – kérdezem tõle még mindig bizonytalanul.

- Biztos. És tudom, hogy lehetséges. – mondja mosolyogva. – Egy vámpírnõnek nem lehet gyereke, mivel az õ teste nem változik, de egy emberé igen. Nekünk ezért lehet babánk. – csak úgy árad belõle a dologság aminek én is örülök. Tényleg boldog nem csak mondja. – Szeretlek. – suttogja és megölelve csókol meg, lágyan és szenvedélyesen.

-Én is szeretlek. –Mondom halkan és mélyen a szemeibe nézek.

-Sosem bántanálak téged kicsim….-Félre tûr pár tincset az arcomból és mosolyogva néz rám.

-Tudom de féltem és még most is félek. Mi lesz ha a többi vámpír megtudja, egybõl meg fognak támadni minket. –Arca picit elkomorodik de nem mond semmit. Helyete bevisz a házba leültet a kanapéra majd eltûnik a konyhába. Össze kuporodok és betakarózok. Érzem hogy hamarosan itt a tél. Lassan vége az õsznek, a fák lehullatták leveleiket és most csupaszak. Elmerengve nézek ki az ablakon, szívem húz vissza a jelenbe mikor egy jó meleg teát ad a kezembe.

-Ettõl kicsit jobban leszel. –Leül mellém és magához húz. Én kényelmesen elhelyezkedem és belekortyolok a teába.

-Köszönöm nagyon jó lett. –Mosolyodok el és egy puszit nyomok az arcára. – Kíváncsi vagyok mi lesz a pici. Alakváltó mint én vagy vámpír esetleg mind kettõ. –Szívem nem mond semmit érzem hogy feszült csak nem tudom hogy miért.

Hirtelen eltûnik mellõlem és elõttem jelenik meg nekem háttal vele szemben két vámpír. Az egyik egy nõ aki igen fiatalnak mondhatja magát. Vörös hajzuhataga a vállára omlik, szemei vörösen izzanak. A másik vámpír egy férfi idõsebb, szõkés, fehéres haja és nefelejcskék szeme van. Rémülten pillantok egyikrõl a másikra majd szívemre aki dühösen néz rájuk.

-Mit akartok? –Kérdezi komoran mire a nõ felkacag.

-Embry, Embry tudhattad volna, hogy megtalálunk téged és a kis barátnõdet. De meg kell hagyni ügyesen elrejtõztetek. Ha a kis barátnõd nem ment volna el orvoshoz talán nem is találunk meg titeket. –Döbbent arckifejezésünket látva még jobban elvigyorodik. –Igen õ is egy vámpír de õ amolyan vega féle. Mindenesetre rájött kik vagytok.

-Rohadtak ha Mauro öl meg engem õt isígy üldöztétek volna vagy csak én vagyok így megtisztelve? –Embry dühösen nézet rájuk, látszik hogy bármelyik pillanatban nekik támad.

Lefektet és mellém fekszik.

- Hiányoztál. – suttogom közben arcát simogatom. Olyan jó érzés újra vele leni. Megfogja a kezem és egy puszit ad a tenyerembe.

- Te is nekem, de így tényleg veszélyben vagy. – Néz a szemembe. A szemei még most is elvarázsolnak.

- Inkább fogd be a szád és csókolj meg. – Pimaszul mosolygok rá. Õ is elmosolyodik, fölém hajol és szenvedélyesen csókolózunk. Egyre mohóbbak vagyunk de érzem hogy vissza fogja picit magát. Nem akarja hogy a fogai megsértsenek.

Elhagyja az ajkaimat és fölém hajolva kezd el mindenfele csókolgatni. Mikor megcsókolja a bõrömet bizsergés fut végig rajtam. Fel-fel sóhajtok ettõl az érzéstõl. Lassan megszabadít a ruháimtól majd õ maga is levetkõzik. Elpirulva nézek rá, de õ csak mosolyogva ránk teríti a takarót.

Kezei megint az ágyékomnál vannak, simogatni kezd majd picivel késõbb ujjaival belém hatol. Erre hangosan felnyögök és picit befeszítem a hátam amitõl a mellkasom megemelkedik. Egybõl rátapad a melleimre. Finoman elkezdi szívni, nyalogatni érzem ahogy a melleim keményednek.

Széjjelebb csúsztatja a lábaimat, úgy helyezkedik hogy belém tudjon hatolni. Picit megrémülök.

- Mi a baj?

- Csak még nem… voltam senkivel. – Vallom be vörösen és elfordulok tõle.

- Vigyázni fogok rá. – Suttogja majd megcsókol. Egy lökéssel belém hatol, többször nem csináltam, nem akart nekem több fájdalmat okozni.  .

A fájdalomtól fel síkitok, könnyek szöknek a szemembe. Drágámat szórósan ölelem magamhoz. Nem mozog egy kis ideig csak csókjaival halmoz el. Lassan hozzá szokok az érzéshez és elkezd bennem mozogni. Fel-fel nyögök de még a fájdalomtól, majd lassan a fájdalom helyét átveszi a kéj és a vágy. Drágám egyre gyorsabb tempót vesz fel.

Fél óra elteltével, ahogy mozog hangosan felnyögök és átadom magam a gyönyörûségnek. Szívem is hangos nyögéssel belém élvez, majd ledõl mellém és szorosan magához ölel.

- Köszönöm. – suttogom halkan és pirulva nézek rá.

       ~*~

            Másnap reggel korán felébredek. Mosolyogva nézek drágámra aki még mélyen alszik. Elmosolyodok majd puszikkal halmozom el az arcát és közben a hátát simogatom. Lassan felébred belemarkol a popsimba és magához húz.

- Jó reggelt. – köszönök neki széles mosollyal.

- Neked is cicám. – Köszön, majd lehuz magához és szenvedélyesen megcsókol. –Hozzá tudnék szokni minden reggel ilyen ébresztésekhez.

-Hát akkor ilyen fogsz mindig kapni. –Mosolyodom el pimaszul, és szorosan hozzá bújok. –Veled maradok örökre. –Sutogom halkan

-Az hosszú idõ ám cicám…-A hátamat simogatja. Jó sok ideig fekszünk egymás mellet talán dél is lehet mire fel kelünk, rendbe szedjük magunkat. Eszünk pár falatot majd egy kis sétát teszünk a városba.

~*~

Lassan eltelik egy hét majd még egy és már azon kapjuk magunkat hogy egy hónapja együtt vagyunk. Legtöbbször otthon vagyunk vagy a kis hátsó kertbe amit rendbe tettünk vagy kedvenc helyünkön a hálóban lustálkodunk.

Az elmúlt egy hétben majdnem minden reggel hányingerem van és valamitõl meghíztam mert a hasam elkezdet növekedni.

-Nem tetszik nekem ez a hányingeres dolog meg hogy nõ a hasad - Mondja szívem, épp az ágyunkban lustálkodunk.

-Csak össze szedtem valamit ennyi az egész nem kell mindjárt rosszra gondolni. –Próbálom megnyugtatni de õ csak komoran néz rám.

-El kell hogy menj egy orvoshoz. Lehet hogy tényleg csak valami vírus, de más is lehet.

-Jó akkor elmegyek. – Adom meg magam, egy ideig méd fekszünk majd fel kelek fölkapok valami normális ruhát és elmegyek az orvoshoz.

A rendelõben elég sokat kell várnom de végül is sorra kerülök. Az orvos egy fiatal nõ aki most egy asztal mögött ül.

-Jó napot kérem folaljon helyet és mondja el a panaszait. –Kedvesen mosolyog rám

-Jó napot. –Köszönök és leülök egy székbe. –Minden olyan egy hete kezdõdött, reggelenként hányingerem van….

-Hányadik hónapban jár? –szakít közbe. Teljesen ledöbenek. Ezek szerint terhes vagyok. Egy pillanat alat össze állt a kép. A reggeli hányingerek és az hogy a hamas nõni kezdet. Nem védekeztünk akkor.

            -Nem....nem tudom, valolyában azt se tudtam hogy állapotos vagyok. -A doktornõ rám néz mit aki nek akarja elhini amit hal. Elmmond pár dolgot, fölír pár kenõcsöt meg teát.
Még mindig sokkos álapotban vagyok hogy fogom ezt elmondani Embrynek. Teljesen ki fog akadni, mi van ha nem is akarja majd a picit?
A ház elõt állok már de nem merek bemeni. Drágám jön ki és mosolyogva átölel.

- Mit keresel itt? –Kérdezi tõlem mérgesen, de a szemeiben látom a csillogást ami elárulja hogy örül nekem. Elmosolyodva nézek rá.

- Téged, de ahogy látom megtaláltalak. – Mosolygok kedvesen rá. Úgyis meg gyõzöm elég makacs vagyok ahhoz.

- Vissza kell menned. Nem lehetsz velem. – Elenged és komoran néz rám. – Most pedig szépen összepakolsz és hazamész a fajtádhoz. – Meglep hogy parancsolgat. Ahhoz korában kell elkelnie hogy engem betörjön.

- Nem. – Makacskodva ellenkezzek, és úgy nézek rá.

- Jenna ez nem kérés volt, hanem utasítás.

- Te nem parancsolsz nekem, fõleg, amikor az érzéseid ellen küzdesz te is. – vágom a fejéhez, nem fog megint kidobni. Nem fogom hagyni hogy csak úgy elhagyjon. – Itt fogok veled maradni, ha tetszik, ha nem és el fogsz viselni. Nem lesz más választásod.

- Mellettem megfognak ölni nem veszed észre? – Próbál le beszélni de nem fog neki sikerülni. Tudom hogy veszélyben vagyok mellette, de nem érdekel.

- Kit érdekel? –mondom mosolyogva, oda lépek hozzá és megsimogatom az arcát. Szívem elmosolyodik és lehunyja a szemét.– Veled maradok. Nem fogom hagyni, hogy elüldözz magad mellõl.

Finoman megcsókolom, érzem hogy kezei a derekamra fonódnak. Ebben a csatában én gyõztem. Hevesen csókoljuk egymást amig el nem fogy a levegõnk.

- Ha velem maradsz, megölhetnek és bajba keveredsz. – magyaráza. – Arról nem is beszélve, hogy bujdosnunk kell. Nem élhetünk sokáig egy helyen. Vándorolnunk kell. –tájékoztat és komoran néz rám. – Rám vadászni fognak, mert vámpír vagyok és rád is, mert egy olyan alakkal vagy, mint én. Készen állsz te minderre? – teszi fel a kérdést és a szemeimbe néz. Állom a tekintetét, közben elmosolyodok.

-Készen állok….-Felelem és szórósan hozzá bújok.

-Komolyan, nagyobb veszélyben vagy emberként bármikor megölhetnek. –Átölel és a hátamat simogatja. Lehunyom a szemem a vállára hajtom a fejem.

-Akkor változtass át. –Kezei megálltak, érzem hogy a teste megfeszült. Ránézek az arcára, komor és enyhe fájdalom tükrözõdik róla. Elenged és egy lépést hátrál úgy néz rám.

-Ilyent soha ne kérjél. –Hangja keményen cseng amitõl picit megijedek- Nem fogom elvenni az életedet. Nem akarom hogy ált éld azt amit én éltem át akkor. A fájdalom…az érzés ha nem bírod ki bele is örülhetsz.

-De akkor örökre veled maradhatnék. –Mondom halkan, látom rajt hogy még mérgesebb. Hátat fordítok neki, arcomon végig folynak a könnyek. Nem akarom hogy láson sírni. Oda lép mögém. gyengéden átkarol.

-Jenna nem akarok neked ártani. –mondta halkan és maga felé fordít. Ujjával letörli a könnyeimet és finoman megcsókol. –Szeretlek te kis butus. –Elmosolyodok és hozzá bújok. Be megyünk a házba egy kis szobába visz. Kis szekrények és egy ágy van benne. Finoman ledönt az ágyra.