- Ha megengeditek én is szólnék pár szót… - köszörüli meg Chris a torkát, mire mindketten felé fordulunk. - Shou, mint azt te is tudod nem csak a rendező és a producer véleménye a legfontosabb, hanem sokat nyom a latban a nagyközönség véleménye is. Hál’ istennek Kira és én is rendelkezünk egy kisebb rajongótáborral, akik kizárólag miattunk nézik majd meg a filmet. És a bemutatók szerepelnek már az internetes portálokon. Ha Takashima kirúgná Kirát, akkor vérfürdőt rendeznének a rajongók. Szerintem ezzel ő is tisztában van.
- Valóban, a rajongók nagyon fontosak, ebben igaza van, csakhogy ott a szerződés – mielőtt Shou tovább nyavalyoghatna, Chris a szavába vág. Kezdem igen tisztelni ezt a fiút.
- Igen, a szerződés, ami nem mondja ki, hogy bármelyikünknek is vállalnia kéne egy ilyen jellegű jelenetet. Főleg, hogy Kira a Japán rendszernek megfelelően még kiskorúnak számít. És én is éppen, hogy betöltöttem a 21et. Arról nem is beszélve, hogyha Kirának mennie kell, én sem maradok. Az pedig katasztrófába torkolna. Nem csak rengeteg pénz bukna a rendező, hanem a fanok tényleg fel lennének háborodva.
Kétségek gyötörnek, amikor Chris rám néz. Nem mintha nem adnék neki igazat, de vannak kételyeim abban, hogy valami is működhet. Ezen kétségeimet pedig muszáj szavakba öntenem, mielőtt nem késő. Chris ötlete jónak tűnik, de muszáj megvitatnunk részletesebben.
- Igen, igen ez is egy dolog. De a szerződés úgy szól, hogy nem léphetünk ki a filmből, ha csak a rendező nem akarja – mondom, hiszen ez egy roppant fontos tényező, és úgy látom, Chris is egyetért velem abban, hogy nem lesz olyan könnyű dolgunk, mint hisszük.
- És ha megpróbálunk beszélni a rendezővel? Vagy ezt már megtettétek? – kérdi Shou belekortyolva a vízbe és közben hol rám, hol Chrisre néz. A fejemet vakarva kell rájönnöm, hogy ezt nem tettük meg, hanem hirtelen felháborodásból elrohantunk. Igen, sajnos nem beszéltünk senkivel. Hiába no, gyerek vagyok még, és a felismerés mellbevág.
- Én nem váltok szót egy ilyen féreg alakkal az biztos! – mondom feldúlva, hiszen ha eszembe jut, hogy nem is ő maga közölte, hanem valami kis titkárt küldött utánunk, fel tudnék robbanni. Azonban úgy látom, Chrisnek támadt egy ötlete, így úgy döntök, talán meg kéne hallgatnom, mielőtt döntök. – Eszedbe jutott valami Chris? Nagyon olyan arcot vágsz…
- Tulajdonképpen igen. Ha a rajongókat vesszük alapul… akkor a mi kezünkben a győzelem. Tegyük fel, hogy beszélünk Takashimával és felhozzuk ezt a dolgot. Erre ő valószínű jön majd a szerződéssel és per gondolatával… de jutassuk eszébe, hogy ezen ő nagyobbat bukhat, mint mi. Ha nem mi vagyunk a filmben, akkor a nézettség elég alacsony lesz, és nem hoz profitot a konyhára.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy te is maradsz, Takashima is marad meg én is maradok? A hangsúlyt meg tegyük a rajongókra? – kérdem és egy kicsit kételkedem, hogy ez így sikerülhet. Főleg nem Takashimával.
- Igen. Pontosan ezt.
- Nem rossz ötlet. Kira? – néz rám Shou várakozóan.
- Nem tudom. megéri-e. Jobb dolgom is lenne… ott a turné meg minden.
- Kira, kérlek! Ha nemet mond, azt csinálsz, amit akarsz, de egy utolsó esélyt adj a filmnek. Onegai! – kérlel és igazán aranyosan csinálja.
Újra csend borul a szobára. Tudom, hogy most nekem kell döntenem, nincs vita. Akárhogy is döntök, az hatással lesz a karrieremre, és nem szeretném most elbaltázni az életem. Majd ráérek akkor, ha már olyan magasra törtem, hogy senki sem érhet el.
- Ne nézzetek már úgy rám, mint a megváltóra! – kiáltom végül, de a hangom valamivel nyugodtabb.. – Én… hát. Alszom rá egyet. Igen, az lesz a legjobb, ha még este gondolkodom ezen. Mindenesetre Shou! Foglalj le egy asztalt valami magánétteremben vagy ilyesmi. Még csak az kéne, hogy az irodájában beszéljünk. De ez még nem jelent semmit!
Látom, hogy ez örömmel tölti el mindkét fiút. Hiába, olyan könnyű nekik örömet okozni. Shou már telefonál is és az egyik kedvenc éttermemben foglal asztalt. Tudja, hogy általában hová szoktam menni enni, hiszen nem is lenne jó manager, ha ennyit se tudna. És persze az efféle magánhelyekre csak a legjobbak mehetnek. Remélem, meg tudjuk beszélni a dolgokat Takashimával, mert ha nem, abból komoly bonyodalmak származhatnak.
- Köszönöm Kira! – áll fel Chris és olyan lendülettel ölel át, hogy kis híján felborulok. Istenem, hogy az amerikaiak milyen rámenősek.
- Oké, oké! – tolom el, mert való igaz, nem szeretem ha plüssmackónak néznek és ölelgetnek. – De mondtam, hogy ez még semmit sem jelent.
- Khm… akkor én mindent elintézek holnapra. – Shou kissé zavarban van, feláll, megissza a vizet és az ablak felé fordul. - És jut eszembe… az újságírók és a TV-sek kezdenek szimatot fogni a lakásodnál. Páran már gyülekeznek, nem ajánlom, hogy kimenjetek. A hátsó ajtó még éppen, hogy használható, de fél óra múlva egy teremtett lélek sem fog ki vagy bejönni annyian lesznek. Ezek úgy terjesztik a híreket, pestist.
- Értem. Hát Chris ezek szerint ma itt töltöd az éjszakát… bár még van fél órád.
- Nem nagyon akarok port kavarni. Meg szerintem az én lakásomnál is elég nagy tömeg lesz, és mire odaérek, aligha tudok majd bejutni… persze elmehetek, ha zavarok.
- Nem zavarsz. Tudunk mi jókat is dumálni… - vigyorgok. Pasi a háznál. Anyum kiverné a hisztit. Apum meg hozná a baseball-ütőt, hogy esetleg hozzáérnek az ő édes, egyetlen kicsi lányához.
Chris mosolyog. Kikísérem Shout, aki még figyelmeztet, ne csináljak semmi butaságot és bármit írnak az újságok, ne higgyem el. Mintha elhinném, de megnyugtatom, hogy vigyázok. Aggódik értem, ez olyan aranyos. Végül elmegy, én pedig visszamegyek Chrishez, aki a nappaliban vár rám.
- Kérsz valamit enni? Csak, mert én megéheztem – közlöm és valóban éhesnek érzem magam.
- Mostanra már én is.
- Rendben akkor összeütök valamit. Esetleg kívánság? – nézek rá kiváncsian.
- Nem, bízom az ízlésedben. – mosolyog és feláll. – Segítsek valamit?
- Hát, ha van kedved. Csináljunk kínait, azzal nem szeretek egyedül szenvedni. Mellékesen mennyire tudsz főzni? – kiváncsiskodom, mert azért nem mindennapi látvány egy pasit a konyhában látni. Főleg nem főzőkanállal a kezében.
- Ehhe… a hámozás és pucolás annak számít?
- Nem. – nevetem el magam, mert egyszerűen olyan édes. – De legalább ezeket meg tudod majd csinálni. Akkor, uccu.
Végül nekilátunk főzni. Chris hámozza a zöldségeket, én a szószt és a húst készítem. Legalább hámozni tud. A főzés valóban jó mulatság, közben beszélgetünk. Sok mindent megtudok róla, hogy kiskora óta híresség, mi volt az első szerepe és persze én is mesélek neki Angliáról, Londonról, a családomról, barátaimról. Ő élvezettel hallgatja, és lassan a kaja is elkészül. Tányérokat és evőpálcikákat veszek elő, majd beviszem a narancslét is a nappaliba. Kiszedem az ételt, és jó háziasszony módjára töltök innivalót is. Végül leülünk és enni kezdünk. Chris egy szót sem szól, bár elég gyorsan mozog a szája, ebből tudom, hogy ízlik neki az étel. Ennek roppantmód örülök, hiszen nem vagyok valami híres szakács én sem, de legalább nem rontottam el a fűszerezést, vagy a szószt. A tévé megy, valami vígjáték megy benne, jókat nevetünk rajta. Vacsora után elmosogatok.
-Elmehetsz fürdeni, ha akarsz. Folyosó végén balra – mondom. – A mellette levő szekrényben fenn vannak törülközők, válassz nyugodtan. Ja és van ott pár rövidgatya és nagy póló, talán jó lesz rád valamelyik. Hacsak nem akarsz meztelenül aludni – vigyorgok rá pimaszul.
-Köszi – nevet. – Aranyos vagy. Azt hittem, kiváncsi vagy milyen vagyok ruha nélkül.
-Nem vagyok ennyire perverz – vágom hozzá a konyharuhát, mire inkább elpucol fürdeni.
Én közben elmosogatok, majd megágyazok neki a nappaliban a kanapén. Eszem ágában nincs az ágyamba engedni ezt a perverz amcsit. Épp végzek az ágyazással, amikor felbukkan. Rajta van a hatalmas fekete pólom, alatta egy csíkos rövidnadrág. Muszáj visszafolytanom a nevetésem és inkább elhúzok fürdeni, mielőtt rákérdezne, min mulatok olyan jól. A fürdőbe érve még mindig röhögök. A nadrág túl rövid, épphogy eltakarja, amit el kell takarnia. Na igen, nem hordok olyan hatalmas darabokat, én jóval vékonyabb alkat vagyok. Azért sajnálom szegényt, biztos szorítja, de nem szól. Lehet akkor tényleg hahotáztam volna. Gyorsan beugrom a zuhany alá, lefürdök, hajat mosok, majd némileg megszárítom. Nem szeretem, ha a hajam túlságosan száraz, mert nem tesz jót neki, ha nem magától szárad meg. Mire kiérek, Chris már a kanapén ül, és ahogy látom, félig betakarózott.
-Jó szellős a nadrág – jegyzi meg, mire nem tudom visszafogni magam és röhögni kezdek. – Most mi van?! – kérdi ledöbbenve.
-Se… semmi… - röhögök és a könnyeimet törölgetem. – Jó… a… a… nadrág? – kérdem nevetve.
-Hát… kissé szellős, de nem rossz – vallja be vörösen.
-Bocsi – nevetek. – Nem téged nevetlek ki. Asszem megyek aludni. Jóéjt!
-Jóéjt! – mosolyog.
Mire a hálóba érek, sikerül megnyugodnom. A helyzet egészen abszurd, és szerintem érti is, miért nevettem. Az ágyamba fekve még sokáig nem jön álom a szememre. Nem mintha félnék attól, hogy Chris bejön, de akkor is szokatlan, hogy fiú van a lakásomban. Végül mégis sikerül elaludnom és elég fura álmaim vannak magamról és Chrisről.
~*~
Másnap reggel igen frissen és kialudtan ébredek, habár az álmok nem mennek ki a fejemből. Pedig nem vagyok szerelmes Chrisbe, semmi ilyesmire nem tudok és nem is akarok gondolni. Mindössze túl sok időt töltünk együtt, erről lehet szó. Felkelek, majd felkapok egy egyszerű zöld pólót és kék farmert, rendberakom az ágyat és kimegyek a nappaliba. Chris még javában húzza a lóbőrt és csak a feje látszik ki a takaró alól. Elmosolyodok és a konyhába igyekszem, hogy reggelit készítsek magamnak. A postát már bedobták, így előbb azért megyek ki. Ahogy meglátom a reggeli újság címlapjának főcímét, kuncogok egyet. Na igen, gondolhattuk volna. Öles szalagcím rólam és Chrisről, amely szerint „A két ifjú színész úgy tűnik nemcsak a filmen, de a magánéletben is igen közel áll egymáshoz. Vajon hogyan és mikor kezdődött a románc?” Megcsóválom a fejem és a konyhába érve az asztalra hajítom a szennylapot. Nem érek rá ezzel foglalkozni. Helyette nekilátok némi ham and eggset csinálni reggelire. Alig kezdek főzni, lépteket hallok és megfordulva Chris tekintetével találom magam szemben. Ő is felöltözött, hála égnek normális ruhát visel, nem azt, amiben aludt. Ettől megkönnyebbülök.
-Jó reggelt! – köszön, majd az újságra néz. – Látom, találgatnak.
-Jó reggelt! Ja, de közel sem a valóságot – nevetek. – Készítek reggelit, remélem éhes vagy.
-Hát, ha már konyhatündért játszol, megkóstolom – bólint és tányérokat kap elő.
Úgy viselkedik, mintha évek óta együtt laknánk, és talán nekem is jót tesz ez az egész. Olyanok vagyunk, mint valami házaspár, amin muszáj mosolyognom, annyira képtelenség. Vagy talán mégsem.
Végre kész a kaja, kiteszem a tányérokra és nekiülünk enni. Chris elégedett csámcsogásából ítélve, ismét nem nyúltam mellé. Még meg is dícséri a főztömet, mire kissé el is pirulok, hiszen nem nagyon tudok én főzni, csak ilyen egyszerűbb dolgokat. Nem szeretném, ha erre rájönne, bár ki tudja, lehet bájosan esetlennek tartana, ahogy én az amerikaiakat ismerem. Épp végzünk és már rakodok el a mosogatás után, amikor kopogtatnak. Nem tudom, ki lehet, de vagy a házinéni, vagy Shou, így inkább én megyek ki és kikukucskálok. Aztán ajtót nyitok.
-Szia Shou! – köszönök. – Mi hozott ide hajnali… kilenckor?
- Takashima elfogadta a meghívást – mondja köszönés nélkül. – Este hétre vár titeket az Arany Pálmába. Kira, könyörgöm, öltözz ki! – teszi össze a két kezét, mire én vágok egy grimaszt, de kelletlenül bólintok.
- Kira… minden rendben? – kérdi. Hangja aggódó, így kénytelen vagyok jó képet vágni a dologhoz.
- Abszolút. Hát hogyne. Túl vagyok ezen az egész túlspilázott ügyön és ezek után még a csapból is én fogok folyni, de kit érdekel… - a mondat vége a levegőben marad. Nem, egyáltalán nincs minden rendben. Semmi sincs rendben. Vagy mégis? Végülis, talán most basztam el az életem. De kit érdekel ez tulajdonképpen?
- Tudod Kira én büszke vagyok arra, amit tettél. Nem sokan merték volna ezt megtenni. Sőt. Aligha lett volna erre jelentkező…
- És te erre vagy büszke? Még téged is szánalmas helyzetbe hoztalak. – hajtom le a fejem. Csak a bajt hozom rá, mióta megismertem.
- Engem? Ugyan miért? – kérdi, mire értetlen szemekkel pislogok rá. Nem értem, mire megy ki ez az egész, ráadásul még mindig a kezemet szorongatja. De jelenleg ez érdekel a legkevésbé. – Megmondtam, hogy teljesen mértékben melletted állok akárhogyan is döntesz. És örülök, hogy így döntöttél! Felvállaltad a saját érzéseidet és önmagad maradtál. Nem engedted, hogy egy olyasvalaki, mint Takashima Kyouhei behálózzon.
- Hát ebben van igazság ez tény. De ebből botrány lesz, ugye tudod… már jönnek is a bajkeverők… - a háta mögé mutatok, ahol már fel is tűnnek a média személyiségei. Chris az arcába tolja a sapkáját és a napszemcsijét. Én ugyanígy teszek. Nem kell a felhajtás. Mára tökéletesen elegem van ebből a bandából.
- Azt javaslom, hogy akkor máshol folytassuk a beszélgetést. Mert kb. 2 perc és szétcincálnak. Mert most, hogy ezt megemlítetted… - körülnéz. – Mindenki minket néz.
Megszorítja a kezem és futni kezd velem. Én ugyan ellenkezem, de nem áll meg, pedig így még jobban magunkra vonjuk a minket követő riporterek és tévések figyelmét. Már futnak utánunk, és hallom, ahogy a vakuk villognak. Frankó, ez tuti holnap címlapra kerül, körítésnek meg kitalálnak valami baromságot, ahogy szokták. Néhány perc múlva egy kocsi jelenik meg előttünk. Chris kinyitja az ajtót és betuszkol, majd ő is beszáll, becsukja az ajtót és már száguldunk is. Már meg sem lepődök lassan semmin.
- Szép kis menekülés mondhatom.
- Ha ott maradunk tényleg szétszednek, ezt te is tudod. – hallom lágy hangját, de nem nézek rá. Inkább az ablakon bámulok kifelé. Kínos helyzetbe hoztam, nem merek ránézni.
- Na és? Engem ezek után már az sem érdekel. Sőt a film sem… - így is gondolom. Nem érdekel. Max visszamegyek Angliába és elfelejtek mindent. Kapják be. Elegem van!
- A film engem sem… Jobban mondva úgy nem, ha továbbra is ez a rendező marad. De szerintem forgassuk le. És tudod miért? Mert a közönség, a rajongók… biztosan régóta várnak erre és nem akarok csalódást okozni nekik.
- A rajongók… - mondom halkan. Ja, persze, a sok kis hülye majom, akik azt sem tudják ki vagy, de a lábad nyomát is megcsókolják és ott csápolnak a koncerteden. Akik azt hiszik, sztárnak lenni könnyű és minden az ölükbe hullik. – Hazavinnél? Szeretnék gondolkodni.
- Hát persze…- mondja Chris és szól a sofőrnek, aki máris irányt vált a lakásom felé.
- És Chris… ha nincs, dolgod feljönnél velem? Nem szeretnék most egyedül lenni. És szeretnék kicsit beszélgetni… - szinte hallom, hogy ezzel megleptem. De magamat is. Nem szoktam csak úgy fiúkat felhívni magamhoz. Kivéve a manageremet és pár osztyátársamat. Tuti, a suliban is el fog terjedni a híre annak, hogy ma mi volt. Hamasaki meg röhögni fog a markába. De kapja be!
- Szívesen beszélgetek veled… de ne legyen lelkiismeret furdalásod okés? – a hangja kedves, én pedig bólintok. Ő nem japán, nem tudhatja, hogy egy japán akkor is bólint, ha mást gondol.
~*~
Az út további része csendesen telik. A rádióban rólunk van szó, de oda se figyelek pár mondat után. Majd megunják és lesz más téma. Mibe, hogy holnapra összeboronálnak minket a tévések? Akár az egész eddigi bevételemet tenném rá. Húsz perc múlva érkezünk meg a lakásom elé. Nem feltűnő, nem puccos hely, és kevesen laknak a társasházban. Mindenki tudja, ki vagyok, de senki sem foglalkozik vele. A házinéni sem, amíg nem zajongok, és rendesen fizetem a lakbért. Nyugodt, csendes környék, ahol nem kell tartanom tőle, hogy zaklatnak. Kiszállunk. Chris körülnéz, de egyetlen tévéstáb, vagy újságíró sem jelentkezik. Felmegyünk, és amikor kinyitom az ajtót, Chris nem jön be, csak az ajtóban állva vet egy pillantást a nappalira. Lekapom a cipőmet, papucsba bújok, és neki is adok egy párat.
- Kerülj beljebb… - mondom neki, mire belép.
Leülünk a kanapéra, de a csend közénk telepszik. Igazából, nem tudom, miért is hívtam fel. Talán mert, tényleg nem szeretnék most egyedül lenni. Kínosan érzem magam, mert kellemetlen helyzetbe hoztam Christ, de ezt nem mondhatom el neki. Nem is értené meg a japánok mentalitását, hiszen ő külföldi. Hiába él itt, mégsem ért minket. Számomra rettenetesen megalázó az a helyzet, amibe kényszerítettem őt és magamat. Végül felállok.
- Kérsz valamit inni? Gyümölcslé, ásványvíz, de főzhetek teát is - mondom, hogy végre megszakítsam a csendet.
- A gyümölcslé jó lesz - válaszol. - De miattam nem kell fáradnod.
- Nem fáradtság. Én is szomjas vagyok - mosolygok rá. Nem kell hogy lássa, nem vagyok éppen jókedvű.
Kisétálok a konyhába és töltök egy-egy pohár narancslét. Remélem szereti, mert más jelenleg nem nagyon van itthon. A bejárónőm csak holnap jön, addig ki kell bírnom ezzel. Még van pocky is, egy tányérra teszem és beviszem a nappaliba. Chris bekapcsolta a tévét. Valami anime megy rajta. Ahogy jobban megnézem, Naruto. Az egyik olyan anime, amitől a hátamon is feláll a szőr. De ha ő szereti, nem fogom vele lekapcsoltatni.
- Tessék! - teszem elé a narancslét, majd leteszem a pockyt az asztalra és leülök mellé. - Szereted a Narutot?
- Nem kifejezetten - rámnéz és azonnal leolvassa az arcomról a véleményem. - Te nem rajongsz érte, mi? Hiába, lány vagy. A lányok nem szeretik a csihi-puhi animéket.
- A Dragon Ballt kifejezetten imádom - mondom, mire elkerekednek a szemei. - Főképp Vegita miatt. Mikor Angliában adták, totál belezúgtam abba a karakterbe - nevetek. - Anyáék nem értették mi van velem, de rám hagyták, hogy gyerekes hóbort. Jól van, voltam kb. 12 éves. De azóta is ő nálam a No.1.
- Értem. Én inkább azokat szeretem, amiken gondolkozni kell. Mint a Death Note, vagy a Ghost in the Shell - válaszol.
- Azok is jók. Vagy a Noein és a Serial Experiments Lain, esetleg a Neon Genesis Evangelion. Állítólag ebből akartak az amcsik filmet csinálni, de nem jött össze - fejtegetem.
Jó ideig eldumálgatunk. Úgy látom, animék terén némileg egyező az ízlésünk. Egyikünk sem nagyon szereti a habos-babos romantikus cuccokat. Jó, a Sailor Moon részemről más, azt szeretem. És ezt neki is megmondom. Nem csodálom, hogy ismeri az animéket, hiszen live-actionökben játszik. Ahhoz pedig ez elengedhetetlen.
- Amúgy, szerintem holnapra már egy párként fognak minket emlegetni - vélekedem. - Gondolom menekülés közben elcsattant pár kép, és ahogy az újságokat ismerem, holnap öles szalagcímmel leszünk rajta az összes létező magazin és újság címlapján. Aztán írnak valami baromságot, szokás szerint, hogy együtt vagyunk és fejtegetik majd, mikor kezdődött a románc.
- Meglehet - bólint Chris. - Csak kérdés, ki fogja elhinni.
- Az olvasók - válaszolom csendesen. - Az összes fangirl és fanboy szíve össze fog törni ha egy ilyen cikk megjelenik - kuncogni kezdek. - Nem is tudod, hány fiútól hallottam már, hogy szívesen járna velem. Persze, a rajongók jó része azt se nagyon tudja, hogy hogy nézek ki smink nélkül. Én meg ha az utcán, vagy boltban hallok ilyesmit, csak nevetek magamban. Majd kinövik a rajongásukat. Végülis, sok tini vágyik rá, hogy egy híresség legyen a párja.
- Te is tini vagy még - mosolyog rám. - Végülis ez természetes.
- Igen, de én nem vágyok rá, hogy egy híresség legyen a párom. Nekem elég az a sok majom, akikkel dolgozni szoktam - kortyolok egyet a poharamból. Finom, hideg.
Hirtelen kopogtatás zavarja meg a beszélgetést. Remélem, nem valami agyafúrt rajongónk tudta meg, hogy hol vagyunk és idejött. Chris kérdően néz rám, én pedig felállok, hogy ajtót nyissak. Kikémlelek a kémlelőn, és megkönnyebbülten sóhajtok fel. Csak Shou az, a managerem. Bár nem értem, miért vagyok megkönnyebbülve. Biztos azért jött, hogy megmossa a fejem. Kinyitom az ajtót és beengedem Shout. Ránézek, és megcsóválom a fejem. Ha megtanulna öltözködni, komolyan megtapsolnám. A lilás-pirosas színekben pompáző vállig érő haja egy dolog. De az a sárga ing a zöld nadrággal és a lila cipővel... mint egy bohóc. Chris kerekre tágul szemekkel néz a manageremre, aki már elmúlt harminc is, mégis úgy öltözik, mint egy bohóc a cirkuszban. A maszk hiányzik róla egyedül. Managerem végignéz rajtam, majd Chrisen is.
- Szia Shou! - köszönök neki. - Minek nem köszönhetem, hogy rám akarsz törni?
- A mai viselkedésednek - mondja. - Lioh-san - hajol meg - nem zavarná, ha beszélnék Kirával, igaz?
- Nincs semmi olyasmi, amit ne hallhatna - vágok közbe, mikor Chris már állna fel. - Partnerek vagyunk, szóval ami rám tartozik a filmmel kapcsolatban, az rá is. Kérsz inni?
- Vizet - mondja és leteszi magát a kanapéra, én meg kislattyogok a konyhába.
Kicsit elpepecselek a vízzel, nem szándékozom sietni. Shou csak akkor keres fel a lakásomon, ha baj van. Most pedig ezek szerint baj van. Akkor meg minek siessek? Nem szeretek rossz hírt hallani, abból már az utóbbi napokban elegem lett. Végül töltök neki egy pohár ásványvizet és beviszem. Shou a kanapén ül Chris mellett, akin látom, nagyon nem nyerte el a tetszését a fickó. A ruhái és viselkedése ellenére, Shou az egyik legjobb manager Japánban. Mázlim volt, hogy sikerült őt megkapnom. A kezébe nyomom a poharat és leülök.
- Na, bökd ki, miért jöttél! - mondom cseppet sem boldogan.
- Hát... az a helyzet, hogy a rendező pipa rád - fog bele a mondandójába. - Azt tervezi, másnak adja a szerepedet.
- És? Ez olyan nagy cucc? - vonok vállat. - Ő tesz szívességet nekem.
- Te talán nemt tudod, de Takashima-san nagy befolyással bír a médiában és a showbizniszben. Ha kidob a filmből, a karriered is veszélybe sorodhatod - magyarázza, mire keresztbe dobom a kezeimet.
- Nem fogok pornófilmben szerepelni, Shou! - dörrenek rá és összehúzom a szemeimet, mire Shou hátrahőköl. Ő tudja, milyen rondán tudok nézni. - Akkor sem, ha a karrierem megy rá! Értetted?! Soha a büdös életben! És ez a végleges döntésem! Vagy más rendező lesz a filmben ehelyett, vagy véglegesen kiszállok! Punktum!
Hátradőlök és ha képes lennék rá, villámokat lövellnék. Tudom, hogy nem Shou hibája, ő segíteni akar, de jelen esetben ő az egyetlen, akin kitölthetem a haragomat. Chris megütközve néz rám. Még sosem látott ilyen dühösnek szerintem. De én már döntöttem és nem fogom megmásítani a döntésem. Kerül, amibe kerül!
Miya alaposan kioszt, lenyugtat és vállon vereget, majd végre elenged. Ideje is, mert még be akarok nézni Chrishez, hátha ő még nem hallotta ezt a fantasztikus újságot. Bár az kizárt. A folyosón mindenhol statiszták, kamerások, stylistok, meg a stáb egyéb tagjai rohangálnak. Jól megnéznek maguknak és hallom, hogy nem egy ember epés megjegyzéseket tesz rám. De ahogy rájuk villantom kék szemeimet, egyből elhallgatnak. Mindnek csak a hátam mögött van nagy pofája, de egy sem merné a szemembe mondani, hogy mi a baja velem. Végre odaérek Chris öltözője elé. Fura mód, egy rajongója sincs jelen. Kopogok, mire kivágódik az ajtó és egy ideges sráccal találom szemben magam.
- Leállnátok? – kiáltja, majd meglát engem. Picit megszeppenek.
- Ehh, zavarok? – kérdem halkan. Ki tudja, mitől mérges.
- Jaj, bocs, gyere be nyugodtan. – tárja ki az ajtót, és belépek. - Csak a statiszták itt rohangálnak, és az idegeim kezdenek csütörtök öt mondani. Jut eszembe! Szép kis cikket írtak rólatok a tegnapival kapcsolatban. Jót nevettem rajta - kösz szépen Chris, még ki is röhögsz.
- Hát igen. Itt-ott eltúlozták, de nem volt vészes. És képzeld! Az a ribi kártérítést kér és még pert is akar indítani? Szerinted? – mérgesen huppanok le az ágyra, és Chris kuncogására leszek figyelmes. Ez nem szép tőle. Morcosan meredek rá, mire abbahagyja. Ez nem jó vicc, hé!
- Beperelni? Miss pornó lady? Ez jó… még ha be is perelne, nem hiszem, hogy megnyerné. Ki állna egy ilyen ember mellé?
- Én is erre gondoltam. Lényegtelen. Hallom beszéltél a rendezővel. Mit mondott? - váltok témát inkább. Hagyjuk Ayakát.
- Hát… izé. Hogy is mondjam… az ő szavaival élve. – köszörüli meg a torkát és adja a rendezőt. Egész ügyes. – „Az elején csak úgy izzott a levegő, de most lankadt a szenvedély! Több érzelmet!” – rendes hangra vált vissza. Egész muris volt. – Hát ezt mondta. Bár véleményem szerint nem lankadt semmi… de végül is egy külsős ezt jobban ítéli meg. – rám néz, én pedig elgondolkodom a hallottakon. Talán a rendező-sannak igaza van. De mostanában valahogy túl sok minden történt.
- Értem… pedig egészen feloldottál Christopher! Komolyan… kezdesz szociális lenni! – mondom, mire elneveti magát. Egész aranyos ilyenkor.
- Igyekszik az ember… bár ez melletted nem olyan nehéz. Különleges ember vagy az biztos. De komolyan. Még soha nem tudtam ilyen felszabadultan forgatni senkivel. Ezért köszönet illet. Szóval… Arigato! – kacsint rám, amit egy bűbájos mosollyal jutalmazok. Tudok én kedves kislány is lenni, ha akarok.
- Na, menjünk Mr. Szociális! Az idő szalad - mondom és felállok, majd az ajtóhoz sétálok.
Végre elkéezdődik a munka. Gyorsan haladunk, bár a béna statiszták helyett sokszor újra kell forgatnunk egy-egy jelenetet. Képtelen vagyok megérteni, hogy egy ilyen filmbe miért ezeket a pancsereket alkalmazták. Csak a baj van velük. Viháncoló libák, meg agyatlan szépfiúk. A hányinger fog el tőlük. Pedig nem vagyok finnyás, de ezekkel az ostobákkal nem tudok együtt dolgozni. Ráadásul ideges vagyok a vizsgáim miatt. Holnap és holnapután vizsgázom, este még tanulnom kéne, de kétlem, hogy időben hazaérek.
~*~
Végül mégis végzünk. Hulla fáradt vagyok, csak az ágyamra vágyom és egy zuhanyra. De még muszáj lesz tanulnom. Végre rendbeteszem magam, és Chris oldalán a kocsihoz sétálok. Kinyitja a kocsiajtót és beszállok. Már szállna be ő is, amikor kiabálást hallunk.
- Hé! – kiált a rendező helyette, mert hogy ő az. – Van még valami, amit a rendező úr most határozott el. Figyelmeztetlek az ő ötlete volt! – mi a fene van már megint?
- Mi az? Plussz jelenetek? – kérdem kiváncsian, kikukkantva a kocsiból.
- A rendező, mint tujátok először kivette az erotikus jelenetet, hogy így fogalmazzak… de most úgy döntött visszateszi, mert, hogy az emeli a film drámai hatását, hisz Kira kisasszony így is meghal a végén. Ezért úgy gondolja még is csak így lenne az igazi. De hozzátette azt is, hogy ha akarjátok a felvétel úgy is elkészülhet, hogy csak egy kamera van a szobában… és utána vágják össze.
A szemeim elkerekednek és látom, hogy Christ is váratlanul és kínosan érte a bejelentés. Mégis mi a jó fészkes fenét képzelnek ezek? Pornót forgatunk, vagy mi?
- Akkor én megyek is. Nem tartalak fel titeket. – a fickó el is húz, Chris pedig beül mellém.
- Hát ez pompás…- szólalok meg morcosan. Még ez is. Nem elég hogy balfékekkel dolgozunk, még szexjelenetet is akarnak. Elegem van!
- Én is ezt mondom. – sóhajt Chris. – Van képe ilyenkor szólni! Szerintem már az elején is ezt tervezte. A féreg… most pedig azért mondta el, hogy biztosan fel tudja ezt vetetni velünk. A pofátlanságnak is van határa! – fakad ki és belecsap a kocsi oldalába. Tényleg ki van borulva. Nem csodálom.
- Engem is meglepett a dolog – mondom lesokkolva. A vizsgák, a forgatás és készülnöm kéne a koncertemre is. Ez sok. – De most mondd meg… mit tudunk tenni? Le vagyunk szerződve. Nem mintha nem hagyhatnánk itt ezt az egészet… de ha már ennyit megtettünk érte…
- Figyelj… tisztázzuk le. Sem neked sem nekem nem volt még ilyen jellegű jelenetem. Még csak most lettél 18… tanulsz. Ezt senki nem várhatja el tőled. Sem a rendező sem más. – nyugtat, ami igazán aranyos tőle. De nem tudok megnyugodni.
- Chris én… én… nem tudom. Hazamegyek és gondolkodom rajta - mondom halkan.
A kocsiban ezután nem beszélgetünk. Túlságosan sokkolt a dolog és dühös is vagyok. Inkább kinézek az ablakon. Nemsokára haza is érünk a lakásomhoz. Elköszönök és kiszállok. Már épp indulnék, amikor Chris utánam szól. Megfordulok.
- Kira nekem lényegtelen hogyan döntesz. Az, hogy akarod e vagy sem ez a te szívügyed. Idegenek vagyunk egymás számára és tudom, hogy talán ez neked nehezebb, mint nekem. Azt szeretném, ha nem lenne bűntudatot és lelki sérelmed semmi miatt. Bennem bízhatsz. Kiállok érted - mondja. A szavai jól esnek, de azok csak szavak.
- Ühüm… - bólintok és meghajolok. Majd távozom. Minél előbb otthon akarok lenni.
Hazaérve beesek a lakásba. Túl fáradt és ideges vagyok tanulni, szóval nem érdekel, holnap lesz, ami lesz. Elmegyek zuhanyozni, de a forró víz alatt sem tudok másra gondolni, minthogy ha nem megyek bele, ugrik a film. Viszont ha elvállalom, megbélyegeznek, hiszen ezt a filmet minden japán moziban bemutatják. Hogy nézzek ezután az emberek, főleg a szüleim szemébe, akik valószínüleg eljönnek a premierre? Talán fel kéne hívnom őket, de elvetem az ötletet. Minek idegesítsem őket feleslegesen? Végül hamar lefekszem, de sokáig nem jön álom a szememre. Hülye rendező! Nem tudott volna szerdáig várni!
~*~
Két nappal később végre sikerült döntenem. Igaz, hogy a vizsgáimat is leraktam, de szerintem nem olyan eredménnyel, mint szerettem volna. De nem érdekel. Mindig jó tanuló voltam, tehát nem kell aggódnom, van egy kis protekcióm a tanároknál. A végső döntés az enyém. Anyuékat is felhívtam és azt mondták, hogy ők támogatnak, bárhogy döntsek. Bár tudom, apa nem volt elragadtatva tőle, hogy esetleg meztelenül fogok szerepelni. Nagyon sóhajtok, amikor reggel felkelek, és a konyhába sietve egy bögre teát és némi harapnivalót készítek. Aztán máris öltözöm. Szokásos farmer, hozzá egy fekete póló, napszemüveg és baseball-sapka. Nem szeretem, ha rám köszönnek, vagy megállítanak. Nem vagyok a pózolós típus. Sietnem kell a sajtótájékoztatóra, ma jelentik be hivatalosan a filmet. Én pedig bejelentem a döntésem. Szinte rohanok és éppen elérem a buszt, ami elvisz a helyszínre. Tömve van, jórészt fiatal kis csitrikkel, meg fiúkákkal. Sokuknál látom az egyik albumomat. Magamban kuncogok. Ha tudnák, hogy itt utazom velük... Támad egy ötletem. Odamegyek az egyik nevetgélő csapathoz.
- Sziasztok! Ti is Kira-fanok vagytok? - kérdem kedvesen.
- Igen! - nevetnek.
- Olyan jó hangja van és olyan jól néz ki! - mondja az egyik lány, mire magamban nevetek.
- És most lesz az új filmjének a sajtótájékoztatója. Olyan izgatott vagyok! - szólal meg egy másik.
- Te is szereted? - kérdi egy srác.
- Hát... - veszem le a napszemüvegem - nem is tudom.
- Te jó ég! Ez ő! Úristen! Ez Kira! - kiáltoznak a fiatalok, mire mindenki minket néz. - Adsz egy aláírást? Ugye adsz?
- Majd a műsor után - mosolygok.
Igazán aranyosak, nem zavarnak, de összeölelgetnek, a sok vén nyanya meg fintorog. Van amelyik meg is jegyzi, nem érti mit kell odalenni valami kis csitri énekesnőtől. De nem szólok vissza neki. Végül megérkezünk és kis rajongócsapatom követ. Jó, vannak vagy ötvenen, de nem számít. Az öltöző előtt megállítom őket, és közlöm, hogy várjanak odakinn, üljenek le, és a műsor után majd mindenki kap autogramot tőlem és Christől is. Erre megnyugszanak és nevetgélve, integetve sorjáznak a székek felé. Én pedig az öltözőbe megyek, ahol már várnak. Ez a kis tali feldobta a napom és már könnyebb szívvel nézek előre. Hamarosan Chris is megérkezik. Ő koránt sincs olyan jó hangulatban. Meg tudom érteni szegényt.
- Szia! - köszöntöm.
- Szia! - viszonozza halkan. - Hogy sikerültek a vizsgáid?
- Nem olyan jól, mint szerettem volna, de azt hiszem, nem is túl rosszul - válaszolom udvariasan. - Na, siess, mindjárt mi jövünk. Odakinn egy rakás ember vár ránk.
- Ja, láttam a lánykákat - morog. - Szánalmas, ahogy viháncolnak.
- Velük jöttem - kuncogok, mire elkerekednek a szemei. - Aranyosak.
- Ha te mondod... - furán néz rám, mint aki nem tudja eldönteni, mit gondoljon. Viszont nem kérdezi meg, hogy döntöttem.
Megvonom a vállam. Most fontosabb dolgom is van. Végre kész a sminkem, frizurám, megfelelő ruha van rajtam - egy fekete nadrág és egy világoskék színű blúz -, így kész vagyok. Chris is remekül fest a fekete nadrágjában és fehér ingjében. Mint aki fogadásra készül. Kisétálunk az őrjöngő tömeg elé, amely azonnal hangos sikításba kezd, amint meglát minket. Rajongók százait látom, vagy talán ezreit, nem is tudom. Chris összeráncolja a szemöldökét, én viszont mosolygok, bár a felhajtás nekem sem tetszik. Viszont, tudom a dolgom. Megbököm Christ is, mire halványan mosolyog és integetni kezdünk. Erre a rajongók még hangosabban sikoltoznak. Kínos és utálom az ilyen helyzeteket. Végül leülünk az előre előkészített asztalhoz. A rendező, a forgatókönyvíró és a producer már ülnek. A rendező rám pillant és vigyorog, mire elfordulok és a tömeget pásztázom. Végül a rendező csendet parancsol a mikrofonja után nyúl.
- Köszöntök minden kedves érdeklődőt, a média személyiségeit, a tévéket, rádiókat, internetes oldalak kedves munkatársait és a rajongókat! - hallatszik a hangja. - A nevem Takashima Kyouhei, az "Őszi búcsú" című, idén bemutatásra kerülő film rendezője. Kérem, tapsolják meg a film két sztárját, Yamamura Kira-sant és Christopher Lioh-sant! - erre hatalmas tapsvihar özönli el a térséget. - Most kérdezhetnek, uraim, hölgyeim!
- Az első kérdésemet Yamamura-sannak tenném fel - mondja az egyik riporter, mire felé fordulok.
- Igaz az, miszerint a filmben erotikus jelenetet is kell majd játszania?
- Nem igaz - válaszolom határozottan. Chris rám pillant és látom, hogy meglepte a dolog. - Ugyanis sem én, sem Lioh-san nem írtunk alá ilyesféle szerződést.
- Tud róla, hogy a rendező úr ilyen jeleneteket akar? - kérdez egy másik riporter.
- Természetesen - bólintok. - Ám én ebben nem óhajtok részt venni. Akkor sem, ha emiatt búcsúznom kell a filmtől. Most pedig, ha megbocsátanak - felállok és egyszerűen elsétálok. Elegem van.
Hallom a rendező hangját, a tömeg moraját, de nem érdekel. Az sem, ha emiatt kirúgnak a stábból és nem kapok többé filmszerepet. Nem éri meg az egész. Nem éri meg, hogy lejárassam magam az egész világ előtt. Berontok az öltözőbe, átöltözöm és elindulok haza. Már épp rontanék ki a tömegből, amikor valaki megfogja kezem. Hátranézek. Chris az. Nem értem, mit akar.
Az autó hirtelen fékez, kicsit meg is ijedek. De csak megérkeztünk úticélunkhoz. Végre. Kiszállunk és már várnak minket. Egyből szemrevételezem a mai ruhámat, ami nem is rossz. Tekintve hogy meg fogok halni, ez a fekete-fehér-sötétkék összeállítás nagyon is megfelel az elképzeléseimnek. Sminkesem és fodrászom gyorsan dolgozik rajtam. Közben beszélgetünk. Szeretnék hamar túllenni a napom és az estén. Semmi kedvem a ma esti hacacáréhoz.
-Éljen a smink és hacacáré. A kedvencem. –morgom durcásan.
-Látom kicsit feszült vagy… - jegyzi meg Chris. – Ha az esti party izgat, szerintem ne nagyon érdekeljen.
-Jó-jó, de akkor is! Miért kell nekünk azon részt venni? – miközben a hajamon dolgoznak. Valóban nem szeretnék menni. Utálom azt a sok felfújt cicababát, meg nagyképű pöcsöt, akik az ilyen helyeken megfordulnak. A hideg kiráz tőlük.
-Nem tudom… de azért annyira rémes nem lehet.. – mondja. Hajjaj, szegény gyerek nem sok partin vehetett részt eddig, ha így vélekedik. Elhúzom a szám és vágok egy grimaszt.
-Ha te mondod. Na, mindegy… koncentráljunk a forgatásra. – jelentem ki bosszúsan. Az egész napomat elbassza ez a hülye parti.
A romantikus jeleneteket vesszük, többek között a csókjelenetet is, ami olyan hamis, amilyen egy filmbéli csókjelenet csak tud lenni. De Chris egész jól csinálja. Mint aki gyakorolta már. Nevetnem kell. Meg felvesszük az én halálomat is. Nincs is romantikusabb, mint az érfelvágás. A művért ugyan kissé túlzásba viszik, de elég élethű. Főleg az én baba-pózom a fürdőben. Állítólag ez lesz az egyik jelenetdarab az előzetesben. De így lelövik a poént. Bár mivel a film címe „Hamvadó virág”, nem tudom, mi másra is gondolhatna a néző, mint hogy meghalok benne. Sose voltam jó drámai hősnő. Jobban szeretek horrort és thrillert forgatni, mint romantikus drámákat. A nap lassan eltelik azért és előre hányingert kapok a következő pár órától.
~*~
-Jól van, jól van… mára ennyi! Nyomás átöltözni! – mondja rendező.
Hála égnek, már azt hittem meghalok. Lágy esésű, bordó színű estélyit találok az öltözőben. Nem rossz, legalább nem csicsás, hanem egyszerű, hétköznapi és nem látszik ki a seggem, meg amúgyis egész jó. Felveszem és megcsinálom a hajam. Szabadon hagyom, csak oldalt tűzök fel egy-egy tincset, hogy jól álljon. Mikor kimegyek, Chris eltátott szájjal bámul rám. Ő is jól néz ki. Fekete nadrág, zakó, fehér ing és bordó nyakkendő. Igazán elegáns fiatalember.
-Hű! – nyögi, mikor meglát.
-Ennyire rossz? – kérdem meglepve. Annyira nem lehet rossz, ha hajlandó voltam felvenni.
-Jajj dehogy is! Remekül áll… csak nem tudtam először mit mondani. – zavarban van, és a tarkóját vakarja. Nem jó jel egy pasinál.
-Oh, köszi! Te is nagyon fessül nézel ki.
-Köszönöm. – mosolyog rám, és elindulunk az autó felé. Természetesen enged előbb engem beszállni. Igazi úriember.
-Azért még most sincs kedvem annyira elmenni… - kedvtelen vagyok és a kibámulok az ablakon. Szívesebben lennék otthon tanulni.
-Tudod, ha nem te jönnél velem, én már lemondtam volna ezt a puccos bulit. – mosolyog és rámpillant. Jaj, hányszor hallottam már ezt!
-Áhh, értem… hát..- fordulok felé, és akaratlanul elpirulok. Jaj, Kira! Szedd össze magad! – Ja, igen! Jut eszembe… egész jól csókolsz. – mosolygok rá, amivel sikerül újfent zavarba hoznom. He-he.
-Kösz… de az nem volt igazi csók. Olyan hamis volt…
-Mivel ez egy film annak is kellett lennie.. csak a látszat volt a lényeg. – vonok vállat. Nem igazán érdekel. Kedves akartam lenni.
Hirtelen megállunk és Chris kiszáll, majd kisegít. Vakuk villannak, mindenki minket fényképez. A kordon mögött rengeteg tinilány és fiú álldogál, kezükben tollak és képek, magazinok, kitűzők, meg ki tudja még miegymás. Mosolyogva sétálunk oda, autogramot osztogatunk, mosolygunk, integetünk. Nekem már elegem van, de előveszem bűbájos énem és nem szólok egy rohadt szót sem. Inkább lenyelem a békát. Hadd legyenek boldogok. Néhány éve én is sikítoztam, amikor eljutottam egy Pink Floyd koncertre. Tudom, milyen a rajongás. Végül elérünk a bejáratig és belépünk.
Természetesen mindenki itt van, aki számít Tokióban. Felkapott színészek, színésznők, rendezők, forgatókönyvírók, modellek, énekesek, zenészek, zeneszerzők és producerek. Meg a sok kis senki, magát sztárnak gondoló celeb, akik csak azért vannak itt, mert egy híresség ágyában feküdtek. Az ilyeneket egyszerűen szánalmasnak tartom. Természetesen köszöntenek minket, bezsebelünk jó néhány bókot, de én szeretnék már leülni. Fárasztó volt a mai nap. Átverekedjük magunkat a tömegen, miközben többen megbámulnak. Na igen, én ritka madár vagyok az ilyen eseményeken. Természetesen tudom, hogy másnap már olvashatok magamról a lapokban, és mindenki ki fogja tárgyalni azt a fontos dolgok, hogy Yamamura Kira hajlandó volt betenni apró lábacskáit egy ilyen helyre.
-Hát ezt túléltük. – sóhajtok fel, mikor végre leülök a VIP-asztalunkhoz. Közben persze a terepet pásztázom.
-Hát ezt túl. Bár pár pillanatig életveszélyben éreztem magamat. – Chris elneveti magát. Az életveszély csak most jön, szépszemű. Még nem vagy túl rajta. Nem tudom nem észrevenni, hogy engem bámul. Na igen, engem sem sűrűn látni estélyiben. Előbb fojtanám vízbe magam.
-Tudod, nagyon örülök, hogy veled lehetek itt. Úgy érzem, hogy ebben a nagy parádéban végre van valaki, aki meghallja, ha kiáltok… valaki, aki nem csak a külsőmért vesz észre. – fanyar mosoly jelenik meg az arcomon.
-Ez az érzés kölcsönös, ezt elhiheted. – mondja kedvesen és megsimítja a kezemet. Nem esik rosszul, nem húzom el a kezem.
Bár az nem tetszik, hogy ennyire bámul, nem szólok semmit. Majd megunja. Remélem. Ha nem, én szólok neki. Egy valamit utálok nagyon. Ha megbámulnak. Végül feláll mellőlem.
-Hölgyem, szabad egy táncra? – kérdi, majd rám mosolyog. Most nincs kedvem táncolni. – Bízz bennem, nem bánod meg! Jó lesz!
-Rendben – válaszolok és felállok.
A kezét nyújtja, el is fogadom és lemegyünk a tánctérre. Valami jó bulizós szám megy, úgyhogy egy idő után kezdek felengedni. Csak senki nem jöjjön hozzánk. Persze mint mindig, most is elkiabáltam a dolgot, mert már észre is veszek egy mézszőke hajzuhatagot, ami a hozzá tartozó fejjel és rózsaszín ruhában közeledik felénk. Azt hiszem, hányni fogok. A rózsaszín habcsók egyre közelebb ér hozzánk és már látom, Chrisre vetette a szemét. Hamasaki Ayumi, a divatvilág kis üdvöskéje, aki mostanában a filmiparban is „dolgozik”. Már ha munkának számít, hogy vacak, semmitmondó szerepeket kap. Na jó, kapjuk elő a „bunkó vagyok, de azért még nem verlek meg” alapállást.
-Ó, Yamamura Kira! Szia, drágám! – tipeg oda és szólal meg. Bár ne tette volna. A hangja olyan, mint amikor rálépsz egy macska farkára. Nyávogós és pipiskedő. – Ki ez a fess fiatalember?
-Ő itt Chris. A partnerem – mondom, egyértelműen célozva rá, hogy a fiú velem van.
-Szia Chris! – nyújtja manikűrözött, rozsaszínkörmű kezét a fiú felé. – Figyu, nem lenne kedved inkább velünk mulatni, ehelyett az unalmas lányka helyett? – megfojtom.
-Kösz nem. Jól érzem magam vele – rázza a fejét Chris, de szerintem ő is ugyanazon a véleményen van, mint én.
-Ne kéresd magad! – affektál Ayumi és édesen pillog.
-Hé szilikonzsák! – szólalok meg – Nemet mondott! Nem fogod fel?
-Te még itt vagy? – Ayumi úgy néz rám, mint egy zsák szemétre. – Nem is értem, hogy engedhettek ide be. Úgy nézel ki mint egy fiú – nevet. Látom, hogy Chris közbe akar szólni, de leintem. Ez az én dolgom.
-Figyelj drágám – mosolyodom el kedvesen, de úgy, hogy fenyegetve érezze magát. – Inkább nézek ki fiúnak, mint egy olcsó ribancnak, akinek az agya helyén szilikon van. És ha még egyszer provokálni mersz, kidurrantom a műmelleidet. Világos? – mindezt olyan bűbájos, kedves, ártatlan arccal mondom, mintha az időjárásról lenne szó.
-Te… te… kis cafka! – emeli fel a kezét a lány, de mielőtt megüthetne, lefogom.
-Légy okos és húzz el innen! – villan meg a tekintetem. – Most még jó kedvem van, de ne akarj balhét, mert nem nekem lesz rossz. És vésd bele a plasztikázott fejecskédbe, hogy velem nem lehet packázni!
Elengedem, vagy inkább ellököm, de úgy, hogy az egyik szemközti asztalnak esik, leverve a puncsos tálat. A puncs persze a ruháján landol, a vendégek nagy örömére. A szám elé tett kézzel vihogok rajta. Persze hasonszőrű hódolói felsegítik a cukorbabát, aki még mérgesen mereszti rám kék kontaktlencsés szemecskéit. Még Chris is elneveti magát. Na igen, ez az est fénypontja, pedig alig múlt tíz óra. Tovább bulizunk, és hamar elfelejtjük a kellemetlen incidenst. Tudom, hogy Chris segíteni akart, de nem szeretem, ha egy pasi megvéd. Elég erős vagyok az ilyen problémák megoldásához.
~*~
Másnap reggel, mikor kitámolygok az ágyból és behozom az újságot, azonnal szemembe ötlik az öles szalagcím: „Balhé a tegnap esti rendezvényen. Yamamura Kira színésznő és Hamasaki Ayumi modell/színésznő veszekedése”
Na igen, gondolhattam volna. Van pár fotó az incidensről és egy hosszú cikk az estélyről, külön kiemelve a mi veszekedésünk. Mosolyogva dobom félre a lapot. Mintha érdekelne az ilyesmi. Ezek a pletykaújságok kéretlenül jönnek, én meg mindig beléjük nézek. Érdekel, miket írnak rólam. Nem mintha hiú lennék, de jó tudni, mit olvasnak az emberek. Az igazságot csak mi tudjuk. De legalább ezúttal nem spilázták túl a dolgot. Nagyjából a valóságot írták, itt-ott kiszínezve és kiemelve a fontos részleteket.
Elvonulok a fürdőbe, és egy forró zuhany után a reggelimre vetem magam. Éhes vagyok. Tegnap este Chris hazahozott. Vagyis inkább a limó. Gondoltam rá, hogy behívom, de mégsem tettem. Nem vagyunk olyan kapcsolatban és az a két éjszaka is kényszer volt. Nem mintha nem érezném jól magam vele, de egyszerűen, nem akarok tőle semmit. Munkatársak vagyunk, semmi többek. Még pár hét és befejezzük a filmet, én levizsgázom és kész. A film nyár végén a mozikba kerül. Holnap már vizsgázom, így összekapom a tankönyveimet, a táskámat és már indulok is a forgatás helyszínére. Nem akarom megvárni Christ. Még beszélnem kell valakivel a forgatás előtt.
Beérek a stúdióba. Csak Hana van ott, és pont ő kell nekem. A kis Hana, aki mindig mindenről többet tud, mint amennyit elmond.
-Olvastad a lapokat? – kérdi köszönés helyett. – Szép kis balhét rendeztél.
-Ja. De megérdemelte – vonok vállat. Különben sem én tolakodtam oda más partneréhez.
-Fel akar jelenteni súlyos testi sértésért – mondja a lány, mire érdeklődve nézek rá. – Állítólag tönkrement a ruhája is. Kártérítést akar.
-Akarjon. Milyen alapon követel? – kérdem, bár azért eléggé meglep a dolog. Ha Ayumi feljelentget, annak nem lesz jó vége. De mivel őt úgysem veszik komolyan a pornóbotránya óta, nem lenne oka a feljelentgetésre.
-Olyan alapon, hogy bemostál neki. Ami nem igaz, én tudom – kuncog. – Ne aggódj, a múltkori után nem veszik komolyan.
Én is felnevetek. Hát igen, miért is vennék komolyan? Ő egy volt pornószínésznő, akiből modell lett. Én ellenben híres, elismert és tehetséges vagyok. Kissé más súlycsoport, mint ő.
Kocsiban tesszük meg a forgatási helyszínre vezető utat. Úgy tűnik, valahol a belvárosban fogunk forgatni. Ciki, hogy mondják meg előre, így nem tudok felkészülni rá, mi vár rám. Közben természetesen beszélgetünk. Ahogy észreveszem, Chris még mindig kissé feszült amiatt a buta csók miatt. Istenem, a fiúk olyan gyerekesek néha. Talán ezért nem választok korombelieket. Úgy döntök, beszélgetést kezdeményezek a sráccal.
- Úgy hallottam a Tokyoi lakásod nem messze van onnan ahol most forgatni fogunk. – mondom rápillantva Chrisre.
- Igen. Az volt az első lakásom a városban. Szeretem, mert jó szomszédjaim voltak. Néhányszor szoktam ott lenni… főleg mikor itt forgatunk. És Te merre laksz? – kérdi, és ő is mosolyog. Milyen aranyos, próbál lazulni. Remek.
- Hát nekem is van itt a városban egy lakásom. Én viszont gyakran vagyok itt, mert a barátaim zöme itt van. – válaszolom udvariasan.
Végre megérkezünk. Egy elkerített részen vagyunk, sehol rajongók. Helyes, ma nincs kedvem hozzájuk. Csak mi vagyunk ott, meg a stáb és pár statiszta, akiket külön ide válogattak ki. Bájosak, fiatalok, de a legtöbbje üresfejű liba, aki így akar feltörni. Ostobák. Mélységesen lenézem őket, mert se tehetségük, se semmilyük nincs. Látom, hogy Christ meglepte a rajongók hiánya. Elkuncogom magam.
- Csak nem meglepődtél? – kérdem nevetve.
- Hát… egy kicsit. Miért kérded? – néz rám.
- Hát tudod… az egész városrészt lefoglalták a forgatás miatt. Jó nem? Nem fognak zaklatni. – mondom rá kacsintva.
- El sem tudom képzelni… ez remek hír!!! –kiált fel és ölel meg, ami nagyon meglep.
- Hűha… - mondom meglepve. – Látom, örülsz! De azért elengedhetsz… – mondom nevetve, ő pedig elenged. Az arca tiszta vörös, biztos zavarban van. Ilyenkor még aranyosabb.
- Hé-hé, nyugi! Nem kell zavarban lenned… légy olyan amilyen eddig - veregetem vállon.
- O..oké…- mondja mosolyogva.
Hamarosan a rendező is megérkezik végre. Megbeszéljük, hogy mint hogy legyen, és már kezdjük is. Még csinálnak rajtunk néhány igazítást és a kamera már forog is.
***
Hála égnek, a jelenetek egy részét sikerül elsőre felvenni, de elég soknál szükséges az újra és újrafelvétel. Vagy én hibázok, vagy Chris, vagy valamelyik hülye kiscsaj. Érdekes, általában értelmesebb statisztákat szoktak szerezni, de ez most egy ilyen jelenet. Meg egy ilyen nap. Az ebészünetet egyedül töltöm. Muszáj tanulnom a jövő heti vizsgákra, különben meghúznak. Ilyenkor senki sem mer zavarni, mert harapok.
A hosszú nap végén végre újra kocsiba ültetnek minket és irány a szállás. Hulla vagyok, csak egy zuhanyra és ágyra vágyom, semmi másra. Meg némi kajára. Hamar megérkezünk, aminek nagyon örülök, mert alig bírom nyitvatartani a szemeimet. Szerintem el is szunyókáltam, mert csak ébredek, hogy a kocsi megállt.
- Már itt is vagyunk? – kérdem és kiszállok.
- Úgy tűnik… mivel holnap is itt forgatunk, szerintem hotelben leszünk. – jelenit ki Chris, majd kiszáll. Ám ekkor elámul. – Ez… ez a lakásom.
- Ahogy mondja Christopher úr. A mai nap az ön lakásában lesznek. A holmijukat már felvitték.
- Értem… de nem hiszem, hogy a kisasszony velem szeretne lenni az este. Elvégre egész nap együtt vagyunk. – nagyon udvarias, mintha tartana tőle, nem kívánom a társaságát. Figyelmes, ami nagyon tetszik. Végre egy fiú, aki tudja, hogy kell bánni a lányokkal.
- Oh, nem! Engem ez nem zavar… komolyan, ebből ne csináljunk ügyet. De persze ha én nem zavarlak téged… - nevetgélek halkan.
- Nem, dehogy. – mondja egyszerűen.
- Akkor kellemes estét! – int a sofőr már el is hajt.
Pár percig némán állunk, majd ő töri meg a csendet. Ideje, mert kezd már kínossá válni.
- Hát akkor… gyere… liftezzünk fel a 7.-re. – a hangja kedves. Felliftezünk, úgy öt percbe telik. De nem számít. Hamarosan megérkezünk.
- Vicces, hogy megint nálad kötöttem ki…- nevetem el magam, és ő is elmosolyodik.
- Ugyan…- zavarban van, ezt észreveszem. Érdekes esténk lesz.
~*~
Belépünk a lakásba. Nem túl nagy, de nagyon kedélyes, kétszobás lakás. Igazán ízlésesen van berendezve, látszik, hogy a lakója sok figyelmet fordított rá. Igazán szép. Meg is dícsérem, mire Chris szerényen elpirul. Aztán elküld fürdeni, mondván, lányoké az elsőbbség.
Nem is bánom, úgyis kivagyok. Kikapom a törülközőmet és a hálóruhámat a táskából, aztán ellibbenek a fürdőbe, miután megmutatta hol is találom. Szép kis fürdő, pici, csak egy zuhanyzó van benne, de nem baj. Gyorsan levetkőzöm, és beállok a zuhany alá. Azért elég érdekes, hogy folyton Chrissel alszom. Remélem, holnap nálam alszik. Vicces lenne. Biztos azt hiszi totál lányos vagyok. Talán ki kéne cserélnem a piros törülközőt. Holnap felhívom Harukát hogy vegyen egy kéket, ami ízléses és nem ronda. Meg nem giccses. Folyatom magamra a vizet és közben az agyam jár. Kedden vizsga, tehát hétfőn és kedden nem forgatunk, mert tanulnom kell. Ez jó. Szerdán közönségtalálkozó, ami nem jó, mert egybenlesz a közös autogrammosztással. Aztán csütörtökön fényképezkedés a promóképek miatt. Csodás. A jövő hetem kész, be van táblázva és ma már péntek. Nem baj, talán ha ez lemegy, meg a két másik forgatás, és a nyári koncert, talán pihenek egyet. Bár a koncert a forgatások előtt lesz, ezt a filmet pedig addigra befejezzük, tehát talán egy hetem lesz pihenni. Frankó.
Lassan kilépek a zuhany alól, megtörlöm magam és felkapom az alvóspólom és a rövidnadrágom. Megszárítom és kifésülöm.
- Kész vagyok - lépek be a nappaliba. Chris a tévét nézi. - Mi jó megy?
- Semmi érdekes. Egy buta akciófilm - áll fel. - Aludj a hálóban, én majd itt alszom. Ha kérsz enni, inni, nyugodtan foszd ki a hűtőt.
- Köszi! - kuncogok. - De azt hiszem, én most bedőlök az ágyba. Ja, hétfőn és kedden a forgatás szünetel. Suliban leszek.
- Tudom, mondták - válaszol, majd eltűnik a fürdőben.
Elmosolyodom és a hálóba vonszolom magam. Nagyon szép, kellemes színek, és nincs telezsúfolva. Az ember nem is hinné, hogy vannak ilyen legénylakások, mint Chris-é. Ahogy befekszem az ágyba, azonnal elalszom.
~*~
A másnap sem éppen kellemes. De legalább a film jó részén már túlvagyunk. Kiváncsi vagyok, holnap végre felvesszük-e az öngyilkos jelenetet, ahol meghalok. Bár ahogy az ütemtervet nézem, arra csak jövő hét végén kerül sor a sok egyéb elfoglaltság miatt. De nem baj, legalább nem fogunk unatkozni addig sem.
- Szerinted sokan lesznek ezen az össznépi izén? - kérdem reggel, mialatt fogat mosok.
- Mire gondolsz? - néz rám Chris.
- Az autogramozásra - válaszolom egyszerűen. - Mi másra.
- Nem tudom. De szerintem elegen. Elég híresek vagyunk ehhez, ez pedig egy elég jó kis film lesz.
- Ja, a végén meghalok - vigyorodom el. - Amúgyis utálom a happy endeket. Sablonosak. Túl cukormázasak. Ezért nem nagyon nézek amcsi filmeket - jelentem ki. - De Johnny Depp filmejeit akárhányszor képes vagyok végignézni. Őt tartom a legnagyobb amerikai színésznek, mert igen tehetséges és nem egy majom. Ő a példaképem és remélem, egy nap én is olyan lehetek, mint ő. Csak nőben - mondom mosolyogva. - Na, menjünk!
Chris bólogat. A kocsi már előállt, amin nem is csodálkozom. Mostanában mindenhová visznek minket, mint az igazi sztárokat. Bár ez nem Hollywood, de itt mi vagyunk a sztárok. Meg még aki számít. Erről jut eszembe a ma esti parti, amire kötelző elmenni. Előre húzom az orrom. Sok majom. Utálok ilyenre elmenni, mert folyton belebotlok olyanokba, akiket a hátam közepére sem kívánnék. De hát ugye szabadon választottan kötelező program. Majd csak kibírom valahogy. Sóhajtok egyet. Előre unom a ma estét, pedig még csak reggel van. A kurva anyját mindenkinek! Hát igen, nem könnyű hírességnek lenni, de én választottam.
- A földön. Lányoké az ágy. – válaszolja. Rendes fiú. Azonnal elnyúlok az ágyon és kikapcsolom az mp3-at. Chris hirtelen felettem terem, én meg elpirulok. Mit akar? Ugye nem… A képek egymást kergetik a fejemben. Jaj, Kira hülye vagy!
- Ne haragudj. Ami az előbb történt…- kezdené a bocsánatkérést, de közbevágok. Mit magyarázkodik? Nem sértődtem meg.
- Ne kérj bocsánatot. Megértem. Tényleg. De hidd el bennem 100%-ig megbízhatsz!- mondom halkan.
- Köszönöm. – mosolyodik el halványan. Aranyos fiú. Az elején egy bunkó parasztra számítottam, de kellemesen csalódnom kellett.
Csak bámul rám, és nem mozdul. Jó pár percig megy ez, és nem akarok szólni. Várok, mikor veszi észre magát. Még mulattat is a dolog. Nem mondom, jó pasi, de azért nem biztos, hogy járnék vele. Hiszen nem is ismerem. Végül jó tíz perc után ocsúdik fel, hogy talán nem illendő egy lányt ennyire bámulni.
- Öhm… Nem vagy éhes? – kérdi végül tőlem. Igazán aranyos, kuncogni lenne kedvem, de nem akarom megsérteni.
- De. Egy kicsit. Jól esne most egy kis sushi. De ehetünk mást is, ha nem szereted.
- Oh, nem kell! Én nagyon szeretem a sushit. Rendelek okés? – kérdi meg, mire bólintok. Amúgyis a kezében van a telefon. Az asszisztensét hívja, hogy rendeljen nekünk. Na igen, ő már egy igazi sztár, nem rendel magának. Én igen.
- Nem sokára megérkezik. –mondja mosolyogva és leül mellém. – Meddig akarsz még úgy feküdni?
- Csak kicsit elbambultam…- mosolygom, majd elnevetve magam felülök mellé. Chris bekapcsolja a tévét, de érzem, hogy inkább engem néz, mint a műsort. Csak nem kezd belém esni? Na igen, csábító ha egy fiú és egy lány együtt alszik. Már akkor is, ha csak egy szobában.
Aztán végül a tekintetem a mellkasára vándorol. Nincs rajta póló és ezt kénytelen vagyok szóvá tenni.
- Ha így fürkészel, még a végén tényleg zavarba hozol. – szólalok meg.
- Jaj ne haragudj… csak tudod… nehéz nem nézni egy olyasvalakit, aki ennyire gyönyörű. – tisztára elvörösödik. Olyan aranyosan bókol.
- Kö… köszönöm. De… - hirtelen megállok és most már tényleg szólok. – Rajtad nincs póló? Ne..nem fogsz megfázni? – meglepődik, majd elneveti magát. Mintha rajtam nevetne, ami nem esik jól.
- Nem, dehogy. Ne aggódj…- mosolyog és feláll. – Én most elszívok egy cigit rendben?
- Oké. – válaszolok, ő pedig kimegy. Nem mintha zavarna a dolog, csak nem akarom, hogy megfázzon.
Én újfent elnyúlok az ágyon. Talán tetszem neki? Áh! Az ilyen pasiknak mindig vannak aktuális kapcsolataik. Én hozzá képest meg még csak egy kezdő kis senki vagyok. Ráadásul idősebb is nálam. Labdába se rúghatok mellette. De miért gondolok folyton rá? A munkára kéne koncentrálnom, hiszen a forgatás végeztével úgyis mindketten megyünk a magunk útján. Már előre várom a következő két live-action-t, amit forgatni fogok. Végül mégiscsak kimegyek hozzá. Ott ül a fal tövében és cigizik. Nem nagyon szeretem a dohányzó embereket, de neki kifejezetten jól áll.
- Megfázol…- sétálok oda hozzá és letérdelek mellé, felvéve a hagyományos japán ülési módot. Ezt is meg kellett tanulnom, és most már szeretek így ülni. Chris rám bámul és a cigije a földön köt ki. Érzem, ahogy az arca egyre közelebb kerül az enyémhez és kezd egyre inkább melegem lenni. Jó isten! Meg fog csókolni! És ez… nem olyan lesz, mint a filmeken. Arca alig pár milliméterre van az enyémtől, mikor valaki halkan köhécselni kezd. Egyszerre fordulunk oda, rákvörösen.
- Elnézést, de itt van a sushi, amit rendeltek. – Chris félrekapja a fejét és feláll.
-Köszönjük. – Chris átveszi a dobozt, de látom, hogy zavarban van. A srác nem különben, és már iszkol is. Valamit tennem kell.
-Szuper! – állok fel mosolyogva – Akkor együnk!
Látom, hogy Chris megütközve néz rám. Na igen, biztos nem ezt várta. De az első dolog, amit megtanítottak nekem, hogy sose mutassam ki a zavarom, és ha ilyen helyzet adódik, mindig üssem el valamivel. Chris hivatásos profi, nem értem, miért nem tudja ezt megtenni. Na igen, minden ember másképp viselkedik. Én viszont úgy teszek, mintha az előbbi majdnem csók meg sem történt volna. Így sokkal jobb és ő sem érzi magát kellemetlenül.
Leülünk enni. Ő még mindig zavarban van, alig csipeget valamit a finomságokból. Nekem viszont igazán jólesik az éjjeli csemege. Próbálok beszélgetést kezdeményezni, de ő csak hebeg-habog. Végül éjjel kettő körül eltesszük magunkat másnapra. Remélem, reggelre kialussza a zavartságát.
…
Másnap reggel elég korán, már fél hétkor keltenek minket, hogy a forgatás fél kilenckor kezdődik. Szuper. Bekapok valamit, öltözök és közben Christ is noszogatom, aki még mindig totál zavarban van. Ez aranyos.
-Ne csinálj már belőle ekkora ügyet! – nevetek rá – Nem történt semmi.
-De… történhetett volna, és akkor… - kezdi, de nem fejezi be a mondatot.
-Egy csóktól nem dől össze a világ – jelentem ki határozottan és elindulok fogat mosni. – Inkább öltözz, mert elkésünk.
Bólint, és mire kijövök valóban készen van. Én is. Egy egyszerű farmer és egy póló. Az öltözőben úgyis felöltöztetnek. Ma már úgyis külön alszunk. Reggel szóltak, hogy kész a szállásom, így átviszik a cuccaimat. Tudják mit hol szeretek tartani, ismerik a szokásaimat. Hála égnek mindig ugyanazokkal dolgozom, vagy többnyire ismerős arcokkal.
…
Az első sokk akkor ér, mikor beérek az öltözőbe és meglátom a kikészített ruhát. Egy borzalmas habos-babos, csipkés fehér förmedvény akkora virágokkal, hogy a hányinger kerülget. Hozzá egy borzalmas nyári kalap, az oldalán egy hatalmas rózsával. Undorodva csippentem két ujjam közé a ruhát és azonnal az öltöztetőre támadok, amikor belép. Szegény Yoshi, azt hiszem, megijesztem.
-Ezt mégis mire véljem? – tartom az orra elé a ruhának nevezett förtelmet – Ugye nem ebben kell szerepelnem?
-De – bólint Yoshi, és már húzza is össze magát. Ő tudja, milyen az, ha dühös vagyok.
-Ha azt hiszi bárki is, hogy ebben a förmedvényben hajlandó vagyok kamera elé állni, akkor felejtsétek el! Vagy hozol egy normális, egyszerű ruhát, vagy beszélek a rendezővel! – jelentem ki ellentmondást nem tűrően összehúzott szemekkel.
-Ez a rendező úr utasítása – hátrál Yoshi. Szegény, nem rossz fiú, nem rá haragszom, de mindig őt veszem elő.
-Akkor hívd ide! – vágom hozzá a ruhát – Mert én ezt a ruhának titulált borzalmat életem árán sem veszem fel!
Yoshi bólogat és kioldalog. Chris csak bámul rám. Szerintem nem hitte, hogy ilyen is tudok lenni. Leülök a tükrös asztalkám elé és várok. Nem is kell sokáig, mert hamarosan nyílik az ajtó és Yoshi lép be rajta a rendezővel együtt. Na, kezdődik a második felvonás. A rendező rám néz, de mikor látja, hogy úgysem érne célt – a szakmában tudják, milyen makacs vagyok -, csak vállat von és utasítja Yoshit, keressen számomra megfelelő ruhát. Ezt megnyugodva hallom és máris jobb színben kezdem látni a világot. Közben megérkezik Takuya és Akira is. A fodrászom és a sminkesem. Testvérek és már négy éve dolgozom velük. Yoshi segít felöltözni. Ezúttal talált nekem egy csinos halványkék ruhát, ami nem csicsás, és csak combközépig ér. Remek, ez még ok. Szegény még mindig fél és állandóan bocsánatért esedezik, holott nem az ő hibája a dolog. A rendező hibája, amiért ilyen ruhát írt elő nekem.
Chris még mindig csak tátott szájjal néz rám. He-he, kaptál ízelítőt belőlem aranyom. Magamban kuncogok. Közben végre őt is öltöztetik és elkezdenek minket sminkelni.
-Úgy hallottam, két másik live-action-ben is szerepet kaptál – szólal meg hirtelen Chris.
-Igen – válaszolok udvariasan. – Az egyik a Higurashi no naku koro ni. Tudod, aminek most már leforgatták az egyik filmváltozatát. Sonozaki Miont fogom játszani. Mellesleg ő a kedvencem.
-Az egy jó anime és manga – jegyzi meg Chris. – Jó véres, de nagyon izgalmas.
-Ne is mondd! Ezért vállaltam. Az egyik kedvenc animém. Meg persze a játékot is ismerem – mosolygok rá. – Bár elég hosszú, hiszen az anime is 6 történetet mesél el. Szerintem 3 évados biztosan lesz.
-És a másik live-action?
-Death Note. Most meg akarják csinálni sorozatban is – válaszolok.
-És kit fogsz játszani?
-Misát – nevetem el magam. – Nem túlságosan csípem a karaktert, de azért nem rossz fej a lány. Ahogy olvastam, eléggé a manga alapján fogunk menni. Szóval nem lesznek akkora eltérések, mint a filmekben voltak. Ami egyrészt jó, másrészt nem tudom. Biztos megváltoztatnak pár dolgot, hiszen ugye mindent nem lehet pontosan úgy megcsinálni, mint egy mangában – mondom, és ezzel ő is egyetért. – A filmeket is nagyon szeretem. És igazából ezért vállaltam el a sorozatot is.
-Majd meglesem a sorozatokat – mosolyodik el ő is, mire bólintok.
Végre elkészülünk és elindulhatunk a forgatásra. Ez a nap is elkezdődik.
Reggel van. Álmosan kászálódom ki az ágyból. Ma kell megjelennem annak az új romantikus filmnek a forgatásán. Az igazat megvallva, utálom a romantikus filmeket, de ezt elvállaltam, mert jó a szereposztás. Amúgyis, kiváncsi vagyok erre a Christopher Lioh nevű színészre. Azt hallottam, vérprofi, és majdnem 20 éve van a szakmában. Nem semmi. Láttam pár filmjét, ami meggyőzött, hogy nem lehet rossz színész. De vajon milyen lehet romantikus szerepben?
Lefürdöm, felöltözöm, bekapok valamit, aztán irány a helyszín. Nagyon nem szeretnék elkésni, hiszen rossz benyomást tenne rám.
Épphogy megérkezem és kipakolok, mikor szólnak, hogy mennem kéne. Amikor meglátom, megállapítom, hogy sokkal szebb, mint a filmeken. Fehér haj, amelyben némi kékes árnyalat van, csinos pofika, tengerkék szemek. Igazi félisten. Nem csoda, ha minden lány odavan érte. Tényleg megnyerő fiú és alig három évvel idősebb nálam. Simán el tudnám képzelni, ha az idei díjátadón már "Az idei álompár"-nak neveznének minket.
- Üdvözletem, a nevem Cristopher Lioh. Örülök, hogy megismerhetem! Már nagyon vártam. – rámvillant egy mosolyt. Tényleg helyes, meg kell hagyni, de ennyivel nem vesz le a lábamról.
- Örvendek Cristopher! Az én nevem Yamamura Kira. De nyugodtan hívj csak Kirának. Már én is nagyon vártam ezt a napot! – visszamosolygok rá, majd kezet fogunk.
- Nos, akkor… Miss. Kira, Mr. Chris azt hiszem el is kezdhetjük! – hallatszik a rendező rekedt hangja. Összebólintunk Chrissel, majd elindulunk, hogy puccba vágjanak minket.
Alig érünk le, a fiút máris letámadják a lányok. Tipikus bájolgó kis cicababák, akiktől felfordul a gyomrom. Utálom ezeket a buta kis libákat. Leülök a nekem előkészített székre, és hagyom, hogy a fodrász és a sminkes kezelésbe vegyen. Sok hírességgel ellentétben, én nem dolgozom nőkkel, csak és kizárólag férfiakkal. A nők idegesítenek. Még a stylistom is férfi, és ezt sokan furcsállják.
- És mondd csak Christopher mi a véleményed erről a filmről? – kérdem a fiútól, miközben a fodrászom a hajammal bíbelődik. Mindig magammal hozom a csapatom, nem szeretem ha valami ugribugri bíbelődik velem, legyen akármilyen híres. Igen, nevezhetjük sztárallűrnek, de jobban szeretek ismerős, megbízható emberekkel dolgozni.
- Öhm nyugodtan hívj csak Chrisnek. Hát… tudod… mikor elolvastam a forgatókönyvet nem igazán tetszett. Túlságosan mesterkélt volt. Nem volt benne annyi érzelem és tűz, ezért nem nagyon tetszett. De később újra átolvastam és rájöttem, hogy rajtunk múlik, hogy mennyi romantikát és szenvedélyt tudunk belecsempészni. És persze az is számított, hogy kivel fogok együtt dolgozni. Néztem a sorozatodat és nagyon tetszett… nálam ez is közrejátszott, hogy elvállaljam ezt a szerepet. – mosolyog, de úgy, mint aki nem igazán boldog.
- Áhh értem… hát azért ennyire nem kéne hízelegned nekem! Nem vagyok egy törékeny porcelán baba, akit összetör egy kis kritika. – mondom irónikusan, mire felkapja a fejét. Lehet hogy megleptem volna? Na igen, elég szókimondó vagyok.
- Nem így értettem. Ez az igazság. De végül is megértem a válaszod. Minden bizonnyal sokan csak mézes-mázos dicséretekkel halmoznak el és én csak egy voltam a sok közül… elnézést.
- Ugyan, nem kell elnézést kérned. De tudod, akikkel eddig együtt dolgoztam… szóval te is tudod milyen, ha állandóan dicsérnek és a hátad mögött jól kifiguráznak. – mondom komolyan, hiszen tudom milyen ez. Én is kaptam már hideget és meleget is. – Nah elég ebből a 3 kiló sminkből és 5 tonna hajlakkból. Ennyi elég lesz! Nem kell túlcicomázni okés? - szólok rá a srácokra. Utálom, ha túl sok a smink, meg a hajlakk. Néha túlzásokba esnek, de attól még nagyon értik a szakmájukat.
Végre elvégzik az utolsó simításokat, a ruhám is rajtam van. Tudják, hogy utálom a csicsás és túlságosan lányos darabokat, így nekem megfelelőt adtak rám. Aztán kiballagunk. Pont azt a részt vesszük fel, amikor Chris karaktere szerelmet vall az enyémnek. Egy folyóparton állunk - milyen romantikus és totálisan tipikus helyszín -, ahol nekem ugye egy szende, szűzies kislányt kéne alakítanom. Profi vagyok már ebben, bár való igaz, jobban bírom a vagányabb lányokat. Pillanatok alatt felveszem a karakterem stílusát és gondolatait. Chrisnek kissé baja van vele, szerintem sosem alakított még romantikus karaktert. De ötszöri próba után már sikerül. Ez így megy egész nap, mivel még van hat jelenetet veszünk fel. Ez a film egy romantikus dráma. Kár hogy ki fogok purcanni a végén, mert már kezdem megszeretni Hitomit, a karakteremet. Egészen este 11-ig forgatunk, mikor már mindketten hullák vagyunk. Ekkor mára vége a forgatásnak.
- És Vége!- hallatszik a rendező hangja – Remek! Remek! Egyszerűen csodás! Micsoda fellángoló érzelmek, micsoda tekintetek! Csodás!
- Köszönjük...- mondjuk egyszerre.
Látom, hogy Chris rám pillant és mintha elpirulna. Na fene, csak nem váltottam ki nála érzelmeket? Áh, lehetetlen! Biztos csak a forgatás miatt van. Elmegyek leszedetni a sminkemet, meg a tonna hajlakkot. Aztán elindulok a szállásom felé. Kiváncsi vagyok, mit fog Chris szólni, ha meglát. Előre nevetgélek magamban. Szegényt már így is zavarba hoztam.
***
Amikor odaérek a szálláshoz, látom, hogy Chris teljesen le van fagyva. Nem szóltak neki?
- Oh hellóka! Az arcodról úgy veszem le, hogy nem szóltak neked… na, sebaj. Akkor én most mondom. Egy szállásunk lesz egy darabig, mert az enyém nem lett kész. – igen, tényleg zavarban van.
- Ez.. ez… biztos? Mármint nem mintha rossz lenne, a társaságod nem erről van szó… nekem ez csak egy kicsit fura…- zavartan nevet és a tarkóját masszírozza, miközben beenged.
- Ugyan nem kell prűdnek lenned. Nem harapok… nagyot. – mondom és elnyúlok az ágyon. Kényelmes és puha. De csak egy ágy van. Remélem nem én alszom a földön.
- Nem vagyok prűd oké? Mondtam, hogy ez nekem kicsit furcsa ennyi az egész. – tiltakozik, de a hangjában annyi a zavartság, hogy erővel kell visszafognom magam, nehogy nevessek. Nem akarom megbántani. Olyan aranyos.
- Bárhogy is… én most lezuhanyozom. A cuccom a vállfás szekrényben van és a piros törcsi az enyém. Nemsokára kész vagyok! – belibbenek a zuhanyzóba és magamra zárom az ajtót.
Jó fél órát zuhanyzok és Chris körül keringenek a gondolataim. Megrázom a fejem. Ugyan, Kira, csak mert együtt szerepeltek egy buta filmben, nem jelenti, hogy tetszik is, győzködöm magam. De valóban jól néz ki, tehetséges is és nem is rossz arc. Egész rendes, lehet vele dumálni, nem egy tökkelütött majom, mint a legtöbb ember, akikkel dolgozom. Elmosolyodom. Való igaz, még soha egy fiú sem mozgatta meg úgy a fantáziámat, mint Chris.
Végül előbújok a zuhanyzóból és visszamegyek a szobába.
- Készen is vagyok! – mondom, mikor lehuppanok mellé az ágyra. A karom véletlenül az övéhez ér. Érzem, hogy megremeg. Csak nem tetszem neki?
- Rendben… nemsokára én is bemegyek.
- Figyelj Chris… látom, hogy nagyon feszült vagy és egyáltalán nem bízol meg bennem. Hallottam egy s mást már rólad. Például, hogy a lelked teljesen összetört, mert nem bírtad a nyomást. Ezzel sokan így vannak, de hidd, el bennem bízhatsz. Nem kell mindent magadra venni… ez egy ilyen világ és... - mondom, de közbevág.
- Fejezd be!- kiált rám - Neked ehhez semmi közöd nincs! Sem neked sem másnak!
- Igen? Velem együtt forgatsz, ezért van! Azt akarod, hogy teljesen szétszedjenek ha? - vágok vissza csípősen.
- Bementem zuhanyozni!
Berohan a fürdőbe. Talán kissé túl messzire mentem? Na, igen, lehet, hogy nem kellett volna egyből a közepébe vágnom. De nem tehetek róla, én márcsak ilyen szókimondó leányzó vagyok. Felveszem az alvós pólómat, és egy fehér rövidgatyát, aztán bekapcsolom az mp3-mamat. Jólesik egy kis zene. Meg tánc. Ritmikusan mozogni kezdek a zenére. Legalább kiszáll minden feszültség. Holnap tanulnom is kéne, ha a jövő heti vizsgán szándékozok átmenni. Márpedig szándékozok, mert az a nyári szünet előtti utolsó vizsga. Aztán hat hét boldogság várna rám, ha nem kéne dolgoznom. Jövő hónapban koncert, próbálnom kell, közben forgatok, és persze megcsináljuk a promóciós fotókat, a plakátfotót és még ki tudja mit talál ki a managerem. De addig boldog vagyok, amíg melózok. Mosolyogva táncolok, és azt veszem észre egy forgásnál, hogy Chris bámul. Kizökkenek és elesek. Kikapom a fülhallgatót.
- Te mióta bámulsz? - kérdem.
- Pár perce. Jó a mozgásod - mondja.
- Köszi! - mosolyodom el és talpra küzdöm magam. Fáj a hátsóm, de ezt nem mondom meg neki. - Hol akarsz aludni?
- A földön - okos fiú. - Lányoké az ágy.
Bólintok. Előzékeny és tapintatos. Arról, hogy miről dumáltunk és miért fújta fel magát, nem beszélünk. Az a téma nem létezik.
