|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Izumo-san | 2014. 01. 31. 20:46:26 | #29199 |
Karakter: Kurosaki Fuyumi
Megjegyzés: Zigetynek~
- Hmm... Holnap nem lesz próbám, egész nap ráérek. Sétálni megyünk, sportos öltözékben gyere, megmutatom neked a város azon arcát, amit eddig tuti nem láttál.
- Egy egyszerű sétafikáláshoz miért kell sportos ruha? - értetlenkedem.
- Hjaj! Na értetlenkedj annyit! - csíp bele az arcomba - Ez nem egyszerű séta. Megmondtam, olyan szempontból mutatom meg a várost, ahogy még sosem láttad. Vagyis nem átlagos helyekre megyünk... és lehet, hogy futnunk kell majd. Remélem, van kondid...
- Mégis hova akarsz te menni?
- Csitt! - teszi ajkamra az ujját. - Maradjon meglepetés.
- De... - kezdenék bele az akadékoskodásba, de elhallgattat, mégpedig úgy, hogy az ajkamra illeszti az ajkát.
- Úgyis mindig mindenhova ilyen idézeteket raktok ki: "A legjobb módja, hogy elhallgattas egy lányt, ha megcsókolod." - vigyorog és indul is lefelé, de menetközben még rácsap egyet a fenekemre. Hogy meri?! - A mai napod még élvezd ki, holnap az enyém vagy! - int, és eltűnik az ajtó mögött.
Pofátlan kis dög! Egy ideig még füstölgök magamban a tetőn, aztán én is lemegyek az osztályterembe, és jókislány módjára jegyzetelek, és figyelek. Vagyis, próbálok figyelni. Néha előre pillantok az első padra. Elaludt. Komolyan elaludt órán?! Hogy lehet valaki ekkora gyökér?! Óra után közelebb araszolok hozzá, mivel az volt az utolsó óra, mindenki szállingózik ki a teremből. Odamegyek mellé, és pár másodpercig csak figyelem. Az arca nagyon helyes, muszáj bevallanom magamnak. Ráadásul egészen elviselhető, amikor jobb napja van, és tud parancsolni magának. Az állatkertben is nagyon jól éreztük magunkat... Jajj Fuyumi, ne most kezd el nyáladzani!! Óvatosan merázom a vállát, aztán újra. Felébred, a lába közé csak a székre, és felémfordul.
- Jó reggel álomszuszék. Tudod, nem vet rád valami jó fényt, ha első padban alszol, óra közben - okoskodom, mire csak vigyorogva forgatja meg a szemeit. - Most mit vigyorgsz ennyire? - vonom fel szemöldököm.
- Nem akarod te azt tudni - vigyirog tovább kajánul, és alaposan kirecsegteti a tagjait.
- Akkor holnap - biccentek, és mennék tovább, de megragadja a csuklóm. Rosszallóan húzom el a kezem.
- Hazakísérlek - mosolyog féloldalasan.
- Nincs rá szükségem köszi. Valahogy nélküled nagyobb biztonságban érzem magam - mondom cinikusan.
- Most megsértettél - kap a szívéhez színpadias mozdulattal, mire csak forgatom a szemeim. - Na, nem kell a hiszti, hazakísérlek és kész.
- Hisztizik a halál - morgom, és elindulok kifelé a teremből, le egészen az iskolaudvarra. Nem sokkal az iskolakapu után beér.
- A testvéreid? - kémlel körbe.
- Ayumunak fociedzése van, Azusa meg haragszik rám, és úgy kerül mintha leprás lennék - rúgok bele egy kőbe, ami messzire repül. - Ayumunak hívják a bátyám. Kissé lányos nevet kapott, de ő szereti.
- No, és neked miért nem A betűvel kezdődik a neved, ha másik kettőnek igen?
- Passz. Különleges gyerek vagyok - humorizálok és elvigyorodom.
Furcsamód nagyon jól eltudok vele beszélgetni. Mesélek neki pár érdekes történetet rólam meg a bátyámról, amik még akkor történtek mikor picik voltunk, és arról is hogyan kezdődött ez az egész állatmániám. Ki tudok kapcsolni mellette.
- Holnap, akkor készülök a futófelszereléssel - mosolygok, majd elköszönök, és bemegyek a házba.
|
| Izumo-san | 2014. 01. 30. 19:18:29 | #29183 |
Karakter: Kurosaki Fuyumi
Megjegyzés: Zigetynek~
Inkább nem is foglalkozok a kis "galambokkal" tökéletesen megérdemlik egymást. De Ayumu ki fog akadni, az egyszer biztos, ha meglátja Azusa szobájában, és akkor lesz itt ordítozás rendesen... Azusa megkér - bár a paracsol talán jobb szó - hogy keressek kaját nekik, de nem érdekel. Kimegyek az én kis drágáimhoz, és játszom velük, simizem a buksijukat, günyögök hozzájuk.
- Nekem úgy tűnik, hogy nincs valami jó kapcsolatod vele. - szólal meg mellettem Rei.
- Hát... - kezdem, de aztán eszembe jut, hogy semmi joga tudni. Miért is adnám meg neki azt az örömet, hogy akárcsak egy kicsivel is többet tud meg az életemről - Ezt nem veled fogom megvitatni - mondom határozottan.
- Oh, én kérek elnézést! vigyorog - Amilyen milyen volt a mai napod?
- Csodálatos, annak ellenére, hogy veled kellett töltenem - nyújtom ki a nyelvem.
- Így gondolod? - fogja meg a csuklómat, de nem erőszakosan.
- Reeeeeeeeeeiiiiiiiiiii- kuuuuuuuun! - hallom Azusa nyafogását.
- Menj utána, mert utána megsértődik. - mondom neki. Ismerem a nővérem. - No, indulj! - bököm meg.
Játszogatom egy darabig még a kutyusaimmal, akik nagyon energikusak, mint mindig. Persze végül úgy is csupa kutyiszőr lesz a ruhám, de cseppet sem bánom, viszont Ayumutól kapni fogok majd a fejemre, hogy szőrősen bementem a lakásba, szóval megcélzom a fürdőszobát. Előtte a szobámban keresek valami itthonra megfelelő öltözetet. Nem érdekel hogy Rei itt van, elvégre eléggé elfoglaltak lehetnek most Azusával...
Lezuhanyozom, és felkapom, a behozott ruhákat. Egy kék melegítő naci, meg egy ujjatlan póló, ami alul kissé el van szakadva. Hajamat is megmostam, ezért még kövér cseppekben hullik belőle a víz. Jó idő van, majd csak megszárad.
Mikor kilépek a szobából, Azusát látom kócos hajjal, és felegtébb ingerült arckifejezéssel. Igazából, csak akkor vált mérgesbe az arca, mikor engem lát meg, amin én nem kicsit csodálkozom.
- Rei? - kérdezem félve, nehogy leharapja a fejem.
- Ne szólj hozzám! - morog, mire csak még nagyobb szemekkel meredek rá.
Jó, valami naggggggyon nem stimmel itt. Miről maradtam ez alatt a majdnem egy óra alatt, amíg kint voltam meg zuhanyoztam? Vagy várjunk... inkább nem akarom tudni... Csak nagyot sóhajtva, megyek a szobámba, hogy a benti tévémen nézzek valamit. Mikor felakarom kattintani oldalt a villanyt, hogy lássak is valamit, mivel a redőnyök le vannak húzva és én nem vagyok denevér, megérzem valaki kezét a kezemen. Ledermedek, ami nagy hiba, rögtön érzem ahogy a kéz a kezemről rávándorol a derekamra egy másikkal együtt és arrébb húz a villanykapcsolótól.
Már veszem a levegőt, hogy leordítsam a fejét, de aztán eszembe jut, hogy Azusa itthon van és elég hülyén venné ki magát a helyzet. Érzem a lehelletét a nyakamon, ahogy a teste hozzám simul hátulról.
- Mit tettét, hogy Azusa ennyire kiakadt? - kérdezem suttogva.
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem jött a számra a neve - hallom ahogy felkuncog mögöttem, és biztos vagyok benne hogy kacsintott is egyet, csak nem láthatom a sötét miatt.
- Nem akarom tudni a részleteket - mondom határozottan, mire újra felkuncog. - Már igazán elereszhettél, szeretném felkapcsolni a villanyt - morgok.
Nem válaszol, csak érzem, ahogy hüvelykujjával kis köröket kezd el rajzolni a hasamon. Megragadom a kezét, és bosszusan elhúznám, de túl erős, és nem engedi. Másik kezével benyúl a póló alá, mire bennem reked a levegő.
- Ne rontsd el ezt a napot - mondom neki, és továbbra is ádáz harcot vívok felfelé igyekvő kezével.
Mikor már majdnem felér a mellemhez - mivel itthon vagyok nincs rajtam melltartó - utolsó ötletként erősen rátaposok a lábára, mire szisszenve, hátrébblép és elenged. Megaragadom a kezét, és gyorsan kitaszigálom a szobámból. Velem ne szórakozzon!! Be is zárkózom, biztos ami biztos.
~~~~~
A hétvége viszonylag nyugisan telt, Azusa még mindig mérges rám - inkább nem mentem bele a témába jobban - de úgy döntöttem jobb ha nem foglalkozom vele. Hétfő is nyugisan indul már kicsit rosszabb az idő mint múlthéten, de remélem hamarosan visszajön a meleg.
Ebédszünetben ugyanúgy felmegyek a tetőre, ahogy szoktam és ismét látogatónak örvendek. Juhúú...
- Szia! - köszön vigyorogva. - Mikor megyünk el legközelebb valahova?
- Ki mondta, hogy megint elmegyek veled valamerre - mondom csípőre tett kézzel. - Bár úgy is kierőszakolnál egy következő találkát, bármennyire is nem akarok menni - forgatom a szemem. - Most te választasz helyszínt.
|
| Izumo-san | 2014. 01. 28. 17:38:40 | #29150 |
Karakter: Kurosaki Fuyumi
Megjegyzés: Zigetynek~
A bolt tele van mindenféle ajándéktárgyakkal, de nekem rögtön szemet szúr a kis halászgatós játék, menten oda is szaladok és az üvengenek nyomom az arcom.
- Mi jót láttál? - jön oda mellém.
- Kaméleon! - suttogom az üvegnek.
Rögtön neki is állok, hogy szerezzek egyet a kis drágák közül, de nem adják magukat könnyen. A tizenhetedik próba után, már eléggé felmegy az agyvizem, és egyszerűen megyek tovább egy szűk kis folyosón. Néhány lépsé után megérzek valami puhát a vállamon.
- Szia, Fuyumi! Szeretnél a gazdim lenni? - játszik Rei a hangjával. Gyorsan megpördülök, és ahogy megpillantom a hőnáhított plüsst elfeledkezem magamról.
- Igen, igen, igen, akarooooooook! - ujjongok és gondolkozás nélkül a nyakába vetem magam és nyomok egy puszit az arcára. Aztán gyorsan magamra is eszmélek - Oh, bocsika! Nem akartam... csak... nagyon örültem az ajándéknak - mentegetőzöm.
- Semmi gond. Örülök, hogy tetszik! - mosolyog.
Még nézelődönk kicsit a boltban, a szemem sarkában látom, ahogy levesz egy fényképezőgépet és megy a pulthoz fizetni. Odamegyek mellé, mire a pult mögötti srác elővesz egy kötelet. Kötelet?! Ránk dobja, mire mi szorosan egymásnak préselődünk, ajkai a homlokomnak nyomódnak. Közlik velünk, hogy mi vagyunk a hét ezredik szerelmespárja, mire Rei teljesen lemerevedik. Én sem bírok megszólalni, csak mélyen elvörösödök.
- Oh.. uram.. mi.. - kezdeném de nem hagyja hogy befejezzem.
- Tessék ez az ajándék - nyúlt oda egy kis dobozkát, majd látom ahogy villan egy vaku. - És itt a kép a szerelmespárról.
Lazul a kötél, majd mindketten kimászunk belőle. Rei megfogja a fnyképezőgépet, én meg a kis dobozkát, meg a közös képünket. Egy ideig némán megyünk előre, aztán megáll és felém fordul.
- Van még valami amit meg szeretnél nézni?
- Az állatsimogatóba szeretnék bemenni - mondom, és el is indulok az említett hely felé.
A kisállatokhoz megyek be, és rögtön az ölembe is kapok egy tengerimalacot. Olyan hihetetlenül aranyos, és puha a bundája. Gügyögök hozzá, simizem a pofiját,megpuszilom az orrocskáját. Nekem otthon nem lehet állatkám, a kutyákat is csak úgy tarhatom, hogy nem kerülnek Ayumu közelébe, ugyanis kedves bátyám allergiás az állatszőrre.
Látom Reit is aki egy kecskével kötözködik a másik karámban. Leteszem a kis apróságot, és odamegyek hozzá. A kecske mellett egy szamár is van, elkezdem simogatni az orrát, meg a fülét, mire ő kicsit megcsócsálja a hajam. Vigyorogva tolom el magamtól, majd Reivel együtt leülünk egy padra.
- Mi van a dobozban? - érdeklődik, arról a valamiről amit még az ajándékboltban kaptunk.
- Ööööö... Nem tudom. Még nem néztem bele. - mondom zavartan, majd egy gyors mozdulattal felnyitom a kis dobozkát. Kulcstartók vannak benne, egy kulcs meg egy lakat. - Kell? - nyújtom felé a dobozt. - Én nem tudok mit kezdeni vele, ráadásul az egészet egy félreértés miatt kaptuk. Lehet el tudjuk passzolni valakinek ezeket - mondom elgondolkozva.
- Szerintem tartsuk meg őket - mondja huncutul vigyorogva.
- Nem vagyunk egy pár - mondom konokul.
- De ezen tudunk változtatni - hajol közelebb és rám kacsint. Kezét a combomra helyezi.
- Nincs szükségem olyan fajta pasira, mint te - mondom és lelököm a kezét a combomról. Szúrósan nézek a szemébe és ő állja a pillantásom.
- Miért, milyen pasi vagyok én? - hajol még közelebb hozzám. Konokul néz a szemembe, és én visszanézek az övébe.
- Szemét, tapló, nőket semmibe vevő. Csak az érdekel, hogy neked jó legyen, és ki tud elégíteni az önzőségedet, valamint tápláld az egód, a sok sikeres csábításoddal - hadarom le neki.
- Úgy beszélsz mint valami pszichológus - forgatja a szemét, de nem hajol el.
Felállok mellőle és leporolom a szoknyámat. Nem szeretem amikor ilyen pillantással néz rám, ahogy most. Mintha egy darab hús lennék, amit méregetnek.
- Menjünk - mondom és elindulok a kijárat felé.
- Haza kísérlek - ajánlkozik, én nem reagálok rá semmit. De a doboz még mindig a zsebemben van.
Némán megyünk egymás mellett, én a mellkasomra szorítom az új plüssömet, ő meg lazán zsebre vágja a kezét. Hamar elment ez a nap, be kell vallanom, hogy jól éreztem magam vele. A ház elé érve a kutyusok, boldogan csaholnak, és nekiugranak a kerítésnek.
- Hát akkor... - kezdenék elköszönni, de Azusa megjelenik az udvarban és rávigyorog Reire.
- Hát megint találkoztunk - kezdi el csavargatni az egyik tincsét. - Nem lenne kedved bejönni? - kérdezi nagy szemekkel.
- De nagyon is lenne - megy bele a játékába Rei.
- Anyuék merre vannak? - kérdezem utolsó reményként. Még anyuék sem tűrik meg, hogy Azusa kénye-kedve szerint hívjon be másokat.
- Nem jönnek ma még haza.
|
| Izumo-san | 2014. 01. 27. 18:20:05 | #29138 |
Karakter: Kurosaki Fuyumi
Megjegyzés: Zigetynek~
Sóhajt egyet, de elveszi a kezét. Kissé meglepődök, nem számítottam arra, hogy ez ilyen simán fog menni.
- Menj!
- Kö...köszi - szeppenek és elindulok a folyosón.
- Szereted a kutyákat? - hallok kiabáló hangját.
Megtorpanok és óvatosan hátrapillantok a vállam fölött. Megpillantom a mancsában kedvenc kulcstartóm és kétségbeesek. Hogy lehet, hogy nem vettem észre, hogy eltűnt? Vissza kell kapnom! Az a kedvenc kulcstartóm!
- Az az enyém! Hogy került hozzád?
Elmodja, hogy a tetőn találta. Biztos kiesett a zsebemből én meg nem vettem észre, hogy eltűnt. Hmm... figyelmesebbnek kell lennem... Azt mondja visszaadja ha szépen kérem, és én persze rögtön felkapom a vizet, de aztán kiderül, hogy tényleg csak egy köszönöm szeretne. Aztán előhozakodik a világ legabszurdabb ötletével: meg akarja ismerni a testvéreim!! Micsoda őrület!
- Előbb engem kéne megismernek! - rivallom le, de rögtön meg is bánom, hogy ez kicsúszott a számon.
- Ha így áll a dolog, akkor gyere el velem valahova! Mehetünk a plázába, színházba, moziba de akár csak sétálni is. Megmutatnék neked pár egzotikus helyet, ahol, lemerném fogadni, hogy még nem jártál.
- Nem - suttogom.
- Nem volt valami meggyőző - szekál. - de ha nem szeretnéd nem kell erőltetem.
- Nem akarok veled semmi közöset! - mondom határozottan, és nem túl bátor módon elrohanok.
A testvéreim már kint várnak Ayumu a szokásos mosollyal köszönt, Azusa rám sem pillant. Hát igen, ez már csak így van. Odacsapódok hozzájuk, és bocsánatot kérek a késésért, majd elindulunk. Ayumu valami iskolai focicsapatról beszél, hogy szeretne hozzájuk csatlakozni, meg hogy Azusa egész nap a telefonján lóg. Nővérem most kapott új telefont és nem bír betelni vele...
Aztán, mint valami szőke ciklon, a kis szemcsis molesztálom neki megy nővéremnek, majd filmbe illő beállással, segít neki visszanyerni az egyensúlyát. Aztán persze, jön a színészkedés, hogy mennyire sajnálja, és hogy cipelheti e Azusa táskáját. Fortyogok magamban egyszerűen rohadt dühös vagyok erre a srácra. Miért nem képes megülni a seggén , felfogni, hogy a nem az nem??
Ahogy látom Ayumu is elég szúrósan néz a srácra. Hát igen egy báty sem örülhet annak ha a húga egy taplóval flörtöl. Pedig Ayumu semmit sem tud a tegnap történtekről... Még ha el is mondanám neki.. fúúúúúú, eléggé kiakadna. Eg ideig hallgatom a bájcsevelyüket, aztán amikor már arról beszélnek, hogy Azusa meghívja hozzánk be telik a pohár. Lemaradok egy kicsit és megragadva a könyökét rántom magammal.
- Oké, ha elmegyek veled valahova befejezed ezt a bohóckodást? - sziszegem neki.
- Csak nem féltékeny vagy, cica? - kacsint rám, mire még jobban felforr az agyvizem.
- Nem - mondom erőltetett nyugodtsággal. - Csak erre a napra épp elegem van belőled.
- Na, akkor hova menjünk randizni? - virul ki, szinte látom ahogy ragyog.
- Ez nem randi, csak két ember az ellenkezőnemből egymással tölti a szabadidejét - oktatom ki kissé elpirulva. - Állatkertbe szeretnék menni. Holnap szombat, reggel kilenckor az állatkert előtt - mondom ellentmondást nem tűrően és előre megyek a testvéreimhez.
Csak másnap reggel tudatosul bennem, mekkora hülyeségbe mentem bele. Magamat szidom miközben készülődöm. Meleg az idő, száraz, ezért ma kivételesen szoknyát veszek, aki nem sokkal a térdem fölött ér véget, hozza színben passzoló pántos fölsőt kapok magamra. Egy kis táskába mindent bepakolok ami csak kellhet.
Elköszönöm a kutyiktól, és elindulok az állatkertbe. Azusa ma a barátnőivel van ma, Ayumunak fociedzése van, Anyuéknek el kellett utazniuk. Gyors léptekkel megyek a megbeszélt helyre, ahol meg is pillantom őt. Csak úgy vigyorog mint a vadalma.
- Na essünk túl rajta - mondom minden lelkesedés nélkül, és elindulok. Mellém ér, és velem egy tempóban halad.
- Legalább csinálj úgy, mintha élveznéd! Az embernek az életkedve is elmegy tőled - panaszkodik.
Nem válaszolok semmit, csak megyek tovább. Nem tudom sokáig játszani a mogorvát, imádok állatkertben lenni, és kislánykorom óta nem jártam már itt. Rei is viszonylag egész kedves, bár néha elég nehezen viseli a gyerekes kirohanásaimat, amikor megpillantok valami más állatot, és odarohanok a ketrechez.
- Nagyon szereted az állatokat - állapítja meg, mikor leülünk egy pihenőhelyre.
- Ühümm -bólintok. - Kislánykoromban állatorvos szerettem volna lenni - nézem a kezeimet, majd felpattanok és indulni is akarok tovább. Annyi mindent nem néztünk még meg! Megragadom a kezét, és felhúzom a padról, majd húzom magam után. Teljesen elfeledkezem magamról, csak néhány méterrel később esik le, hogy kinek a kezét szorongatom. Időközben ujjait összefonta az enyémekkel. Biztos úgy nézhetünk ki mint egy pár. Elpirulok.
- Az egy dolog, hogy ma sokkal kedvesebb vagy, mint szoktál, de engedd el a kezem kérlek - mondom és felnézek a szemébe. Úgy néz rám mint egy gyerek, akinek elvették a játékát, de elengedi a kezem - Van ott egy ajándékbolt, menjünk be oda is! - tör ki belőlem megint a gyerek.
|
| Izumo-san | 2014. 01. 26. 22:10:22 | #29136 |
Karakter: Kurosaki Fuyumi
Megjegyzés: Zigetynek~
- Na, vajon miért? - vetem oda elég mogorva hangnemet megütve.
- Nem tudom, mi bajod van velem - mereszt rám bociszemeket.
Hiába beszél hozzám eldöntöttem hogy játszom a süketet és nem fog érdekelni. Remélem észreveszi magát, és békén fog hagyni végre, semmi másra nem vágyom csak egy kis magányra. Enni kezd, és játsza a jófiút. Hányingerem van attól, hogy mennyire nem érdekli mit is csinált.
- Miért vagy ilyen durci? Örülnöd kéne, hogy süt a nap.
- Ne akarj nekem jópofizni, tudom, hogy milyen mocskos állat vagy! - fakadok ki.
- Most miért mondod ezt? Hisz nem is ismersz... - válaszolja és csüggedt arcát vág. Tudod ki fog hinni neked!!
- Dehogynem! Te is nagyon jól tudod, hogy mi történt tegnap!
- Nem...nem tudom. Mégis mi zaklatott fel ennyire? Ne haragudj, de nem tudom, hogy miről beszélsz.
- Mi az, hogy nem tudod? - pattanok fel - Tegnap majdnem megerőszakoltál!
- Mi? -esik le az álla. - Ne haragudj, de szerintem összekevertl valakivel, mert tegnap mi nem találkozhattunk. Én ugyanis nem voltam suliban, próbánk volt.
- De ez tanítás után történt! Görkorival voltam, neked mentem, te elestél, én fel akartalak segíteni, de magadra rántottál, kegyetlenül letapiztál, megcsókoltál, majd az öledbe vettél, hazáig cipeltél, ott is rám másztál a kanapétokon, aztán azt akartas, hogy... hogy... hogy... szopjalak le... - hadarom egyre gyorsabban érvelésem.
- Állj már le! Tegnap én próba után rögtön hazamentem, és nem találkoztam senkivel, még veled sem. Nem tudom, miről beszélsz! - lógatja le a fejét.
Akkor most mi van?? Nem az nem lehet, hogy én tévedtem!!Nem lehet! Ezek a dolgok biztosan megtörténtek, mármint azok, amiket én mondtam! De most miért viselkedik így? Olyan mintha tényleg én tévednék és neki lenne igaza! De nekem van igazam!!! Tudom!! Nem őrültem meg, tudom, hogy nekem van igazam! Lehuppanok a padra, és zokogásban török ki. Nem őrültem meg! Nekem KELL, hogy igazam legyen! Nem érdekel, hogy az a szemét ül mellettem a vállára döntöm a fejem, és úgy zokogok.
Érzem a kezét a hajamnál, érzem ahogy átölel, érzem a gyengéd érintéseit. Most miért ilyen? Miért akar belőlem hülyét csinálni?
- Na, semmi baj! Biztos csak egy rossz álom volt. Nem lesz semmi baj! - suttogja.
- Én... én... én... - hüppögök.
- Igen? - kérdezi aggódó arccal, és kisimít egy tincset a homlokomból.
- Annyira... undorodom tőled... Gyűlöllek... - hüppögök tovább.
- Sírd ki magad... Csak egy rossz álom volt - simogatja a hátam, és kicsit szorosabban von magához.
- Nem! Tudom hogy mi történt! - tolom el magam. - Tévesz! Én mondok igazat! - gürülnak le a könnyek az arcomon.
- De mondom, hogy én... - kezdene bele de félbeszakítom.
- NEM!!! - kiabálok. - Miért akarsz hülyét csinálni belőlem?! Engedj el! - követelődzöm, és kimászom a karjai közül.
- Fuyama, nyugodj le... - nyúlna felém.
- Fuyumi vagyok! FU-YU-MI!!! Látod még a nevemet sem tudod! - fakadok ki, és elhagyom a tetőt.
Bemegyek a lányvécéve és megmosom az arcom. A szemeim pirosak, de nem vészes. Hideg vizet fröcskölök az arcomba és beletűrok a hajamba. Jól van Fuyumi, szedd össze magad... szúúúúszáááá. Veszek egy mély lélegzetet, aztán visszamegyek az osztályterembe. Még három óránk van vissza, aztán végre hazamehetek. Ez lesz a napm fénypontja.
Nem tudok figyelni az órákon, csak lemásolom amit a táblára ír a tanár, de nem fogom fel igazán mit csinálunk. A margóra rajzolgatok, amikor a tanár hagy időt a feladatok megoldására. Haza akarok menni, de nagyon. Megváltásnak veszem amikor kicsengetnek. Lassan összepakolok, és megvárom amíg a többiek kimennek a teremből. Szokás szerint utolsóként mennék ki a teremből, de valaki az utamat állja.
- Hazakísérhetlek? - mosolyog rám Rei az ajtóból.
- Nem - mondom egyszerűen és elmennék mellette, de nem engedi. - Várnak a testvéreim, engedj mennem, kérlek! - nézek fel zöld szemeibe.
|
| Izumo-san | 2014. 01. 26. 15:47:40 | #29126 |
Karakter: Kurosaki Fuyumi
Megjegyzés: Zigetynek~
- Oh, szóval ismersz engem, cica? De sajnos én még mindig nem tudom, hogy te ki vagy - húzza végig ujját az arcomon.
Fejem fölé szorítja a csuklóimat, és lenyom a párnák közé, elzárva minden menekülési útvonalat.
- Így csak annél jobb, nem? Minden nap láthatsz engem... - tűnődik el. - Amikor nincs próbám, vagy előadásom. Figyelheted minden lépésemet, láthatod minden mozdulatomat, de te nem tudsz majd betelni ezekkel ezért felkeresel majd, hogy legyek veled.
Undorom tőle. Az arcától, a testétől, az érintésétől. Azt akarom, hogy engedjen el most azonnal! Haza akarok menni! Soha többet nem fogok kimozdulni otthonról! Kikönyörgöm anyunál hadd legyek magántanuló, de én többet nem akarok találkozni ezzel a taplóval!!
- Szeretnéd, ha elengednélek, igaz? - néz rám komoly arccal. - Rendben, van egy ajánlatom: elengedlek, sőt, haza is viszlek, ha...
- Ha mi? - sürgetem. Gyűlölöm, ahogy az idegeimen táncol.
- Ha most elengedlek, te meg szépen letérdelsz elém, és...
- Felejtsd el! - fojtom bele a szót. Nem! Soha!
- Ha nem hát nem! Akkor viszont...
Lehajol, és végignyal az ajkam alatt. Majd a dekoltázsom és a hasam. Engedj el! Gyűlölöm ha hozzám érsz! Egyik kezével mindkét csuklóm fogja, a másik kezt beakatja a nadrágomba. Megrándulok. Nem, nem, nem, nem, nem!!!! Próbálok kitörni a kezei közül, és törzsemet is elkezdem forgatni. Engedj el, engedj el, engedj el!!!
- Rei! Mit mondtam neked? Azonnal húzz fel a szobádba, vandéget várok! - hallom egy nőnek a hangját. Talán egy családtag? Vagy a barátnője? Nem látom ki az.
Bosszúsan fordul vissza felém. Dacosan nézek a szemébe, és erősebben rángatom a kezem. Lehajol hozzám, és száját a számra tapasztja, érzem, ahogy nyelve utat tör a számba. Könny gyűlik a szemembe, nem kapok levegőt! Végül elengedve rámkacsint, engem pedig mintha villámcsapott volna meg, olyan gyorsan kapom fel a pórázakat és menekülök ki a két kutyámmal.
Otthon megkapom a fejmosást, hogy hol voltam ilyen sokáig. Némán hallgatom ahogy anyu kiabál velem, és teljesen ki van borulva. Meg is értem. Azusa persze örül, hogy most kivételesen én vagyok az akit ócsárolnak. Miután anyu kidühöngte magát, felmegyek a szobámba majd elővéve a pizsamámat, elmegyek fürdeni. Szinte a bőrt is lesikálom magamról, de még mindig olyan mintha érezném magamon őt. Gyűlölöm ezt az érzést.
Átbotorkálok bátyám szobájába, és megkérem, hogy nézzünk meg együtt egy filmet. Ayumuval biztonságban érzem magam, talán azért mert ő idősebb és fiú. Rettegek a holnaptól, remélem megint lesz valami hülye próbája és nem fog bejönni.
Nincs szerencsém. Az szememsarkából látom, ahogy reggel szinte betáncol a terembe. Nem nézek felé, elhatároztam, hogy nem fogok vele foglalkozni, így csak bámulok ki az ablakon. Nagyon szép az idő, süt a nap, meleg van. Ez az öltözetem is látszik, ma is rövidnadrágban jöttem, meg egy sima lila pólóban, aminek az elején egy mosolygó hangulatjel van. Hallom a hangját, ahogy beszélget, szemem sarkából látom, ahogy lányok közelednek felé.
Előkapok egy füzetet és rajzolgatok bele, hogy lefoglaljam magam. Minden megy a régi kerékvágásban, mindenki beszélget kivéve engem. Hát igen nem vagyok valami társasági ember... Az órák csigalassúsággal telnek, az ebédszünetben felmegyek a tetőre enni. Ez az én kis helyem, ahol mindig nyugalom van.
Hallom az ajtót, ahol fellehet jönni, és a vállam fölött hátrapillantok. Elkerekednek a szemeim. Mit keres ez itt?! Felállok, és mennék el, de elkapja a karom.
- Miért kerülsz engem? - kérdezi huncutul csillogó szemekkel.
- Na, vajon miért? - kérdem cinikusan és kirántom a kezem, a kezéből.
|
| Izumo-san | 2014. 01. 26. 12:43:21 | #29121 |
Karakter: Kurosaki Fuyumi
Megjegyzés: Zigetynek~
Totál hidegen hagyja az ellenállásom, nemes egyszerűséggel az ölébe kap és indulna velem, mikor megpillantja a kutyusokat. Lehajol, itt az esélyem! Kibújok a karjai közül, de elkap és visszaránt. Kapálózok, próbálom eltoln magamtól, azt akarom hogy tegyen végre le!!
- Tudom, hogy nem szereted, amikor így cipellek, de hidd el nekem, nem fogsz leesni, erős kezekkel tartalak. Ne félj, mindjárt hazaárünk, és akkor leteszlek. - kiabálja, és ezzel csak még jobban felhívja magára az emberek figyelmét.
- Te szemét! - sziszegem neki.
- Én? Ugyan-ugyan! Én vagyok a te szőke herceged. Inkább élvezd! - hajol az arcomba, és rányomja a száját a szájamra. Elfordítom a fejem. Gyűlölöm őt! De valahonnan nagyon ismerős...
- Kíváncsi vagyok, te mikor adod meg magad. - suttogja.
- Soha! - mondom minden gondolkozás nélkül.
- Eddig senki sem bírta addig. De ne aggódj nem lesz szükségem arra, hogy megerőszakoljalak, jössz te magadtól is.
Csak bevágom a durcát. Nem érdemli meg, hogy több szót sőt hangot pocsékoljak rá. Inkább rá kellene jönnöm honnan annyira ismerős. Kezeimet karbatéve gondolkodom, miközben halad velem. Hmm... valahogy ki kell másznom ebbőla helyzetből. Talán, ha belemegyek kicsit a játékba, és amikor már nem figyel, el tudok menekülni... Ez nem is tűnik olyan rossz ötletnek!
Megállunk egy hatalmas ház előtt, amire ámulkodva nézek fel. Nem tesz le, egyszerűen kinyitja az ajtót, és belép velem meg a két kutyussal. Végigfuttatom pillantásom a bútorokon, majd az órára siklik a tekintetem. Úristen már ennyi az idő?! Megint kapálózni kezdek. Anyuék ki fognak akadni ha nem érek haza nagyon gyorsan!!
- Eressz! Haza kell mennem! - üvöltök a fülébe, és próbálok újult erővel szabadulni.
- Ugyan, nagy lány vagy már - mondja kajánul vigyorogva. - A szüleid majd biztos megértik, ha későn mész haza. - lerak az egyik kis kanapéra, és a kanapé melletti kisszekrényről felvesz egy pótszemüveget, és végigmér.
- Tuti, hogy nem maradok itt! - állok fel a kanapéról, mire elkapja a csuklóm, és maga alá gyűr. - Engedj el, seggfej! - nézek a szemébe, és egyszer csak megvilágosodok. - Te vagy a színész az osztályunkból! - kerekednek el a szemeim.
|
| Izumo-san | 2014. 01. 25. 22:45:46 | #29114 |
Karakter: Kurosaki Fuyumi
Megjegyzés: Zigetynek~
Nem tudom direkt csináklja e vagy nem, de olyan erősen rántja meg a kezem, hogy ismét ráesem, eléggé khmm... félreérthető helyzetben találom magam. Legszívesebben még felpattanék, de megérzem a kezét a vállamon és a hátsómon majd magához ránt. Ez rohadtul nem tetszik nekem! Pír ki is ül az arcomra, és nyom a homlokomra egy puszit. Hogy meri?! Fordul egyet, és én kerülök alulra. Nagyon nem tetszik ez a felállás! Megsimogatja az arcom, majd megcsókol. Úristen az első csókom egy utcai perverztől kaptam!!
Nem igaz, hogy nincs senki az utcán, aki kimenthetne ebből a helyzetből!! A srác meg hogy képzeli, hogy nyílt utcán ilyenek tesz?! Megérzem kezeit a mellkasomon, aztán ahogy benyúl a pólüm alá. Könny gyűlik a szemembe. Térdét megérzem a lábam között, ujjait a melltartóm alatt. Ráharapok az ajkamra, legszívesebben segítségért kiabálnék, de félek, hogy nyögés hagyná el a számat, és nem akarom megadni neki ezt az örömöt.
Végül minden ellenállásom hiábavalónak bizonyul, ugyanis halk nyögés hagyja el az ajkam. Komolyan nyílt utcán akar megerőszakolni?! Végül lemászik rólam.
- Ne haragudj, nem tudom, mi történt velem. Biztos nagyon megütöttem a fejem - vág fájdalmas képet, és kezét a fejére szorítja. Én is felülök, de nem tudok magamhoz térni. Térdeimet szorosan összezárom, és úgy bámulok a szemébe. - Csak azt ne mondd, hogy nem élvezted! - forgatja a szemeit.
- Pedig igenis azt mondom! - kelek ki magamból. - Ki élvezné azt ha egy barom a nyílt utcán akarná megerőszakolni?! - legördül a könny az szememből.
- Ki mondta, hogy megakartalak erőszakolni? - néz rám ártatlanul. - Meg amúgy is, élvezted volna - kacsint rám.
Feltápászkodom a görkorival (ami igencsak nehéz vállalkozás), megfogom a két kutyus pórázát, majd egy akkorát keverek le a srácnak, amekkorra csak az erőmből telik.
- Remélem soha többet nem látjuk egymást, seggfej! - üvöltöm le a fejét, és gürülnék is tova, de átkarolja a hasam, és visszaránt.
- Előbb áruld el a neved - ránt magához, és újfent nekiütközöm a mellkasának.
- Biztos, hogy nem!! A végén, még megint találkoznánk! Engedj el, vagy sikítok!! - fenyegetem meg, és próbálom eltolni magam tőle.
- Ha nem árulod el, kénytelen leszek hazacipelni téged, és addig fogságban tartani, amíg el nem árulod a neved - "fenyeget" vigyorogva.
- Úgy sem mered! Eressz!! - vergődök.
|
| Izumo-san | 2014. 01. 25. 14:32:57 | #29100 |
Karakter: Kurosaki Fuyumi
Megjegyzés: Zigetynek~
Újabb unalmas nap. Utolsó padban ülök, és várom, hogy kicsengessenek. Szeretem a sulit, de már várom, hogy a kutyusaimmal legyek. Minden szerdán egy hosszú sétára megyek velüka parkba,amit általában ők is én is nagyon élvezzük. Pillantásom az első padra siklik, ami üres. Az osztály színésze ül ott, úgy tűnik ma is próbái vannak. Hogy is hívják? Azt hiszem valami R betűs. Talán Rei, vagy Ren? Mindegy is nem mintha olyan nagyon sokat beszéltem volna neki. Jó, ha egyszer egy "szia" elhagyta a számat amikor láttam, de az se biztos.
A csengő éles hangja megszólal, és mindenki pakolni kezd, én sem vagyok kivétel. Komótosan pakolom el a könyveimet, aztán elindulok a teremből utolsóként, mint mindig. A folyosón nagy a tumultus, mindenki löködi a másikat, ilyenkor kész bolondok háza van itt. Nagy nehezen kivergődök az épületből és megpillantom a két ikertestvérem. Ayumu - a bátyám, aki kissé nőies nevet kapott - hevesen integet, hogy észrevegyem. Azusa, az én drága nővérem az ellenkező irányba bámul. Látom rajta hogy nem igazán örül nekem.
Haza felé menet be nem áll Ayumu szája, állandóan beszél, néha vitába száll Azusával. Ilyenkor látom mennyire más vagyok, én nem bírok ilyen hangosan civakodni mint ők, nem vagyok a szavak embere, ha beszélnem kell. A beszélgetésből megtudom, hogy Azusának már megint új pasija van, ebben a hónapban azt hiszem ez a srác már a harmadik. Kíváncsi vagyok ez meddig fogja majd bírni a drága nővérem mellett.
Otthon ledobom a cuccaim a kis szobámban, aztán előkaparom a pórázokat. Mikor kutyusaim meghallják, rögtön felugranak az ablakpárkányra, és hangosan csaholnak. Kimegyek az udvarra rájuk rakom a pórázt, majd felkapom a görkorcsolyám és elindulunk. Hagyom, hogy a kutyusok húzzanak a megszokott útvonalon. Miközben haladunk az új szövegen gondolkodom. Egy új animében megkaptam a főszereplő lány legjobb barátjának a szerepét. Jó, hogy szerepét az túlzás, de én adok neki hangot. Elvileg 2 hét múlva kezdjük a felvételeket a férfi főszereplő hangja még nincs meg. Pont a legfontosabb.
Gondolkozásomból egy hatalmas esés zökkent ki. A két kutyát nem érdekelte, hogy emberek is vannak az utcán, és én telibe mentem valakinek, mert voltam olyan mafla, hogy figyelmetlenkedtem. A két póráz is kicsúszik a kezemből, de hála égnek az én két kis angyalom megáll, és várja, hogy összekaparjam magam.
Valakire nagyon ráestem, gyorsan feltápászkodom, és nyújtom felé a kezem. Most nézem meg igazán a srácot, nagyon ismerős nekem. Szemüvege félrecsúszott, az egyik lencse megrepedt.
- Sajnálom, hogy rádestem - segítek feltápászkodni neki. - Sajnálom a szemüveged is. Kifizetem a javítást, ígérem!
Szerkesztve Izumo-san által @ 2014. 01. 25. 14:33:35
|
| Andro | 2010. 08. 29. 18:13:26 | #7353 |
Karakter: Yamamura Kira
Megjegyzés: (Chrisnek) VÉGE
VÉGE!
A játék közös megegyezéssel ért véget ihlethiány miatt. Sajnáljuk, mert nagyon szerettük ezt a játékot.
|
|
