|
|
Szerepjáték
(Death Note)
| timcsiikee | 2009. 11. 03. 16:19:51 | #2366 |
Karakter: Light (Yagami ház)
Light:
Lassan csillapodik csak kacagása, már a székem karját szorongatom, hogy ne legyek annyira ideges. Lenyugszik és végre megszólal.
- Ha egy ilyen világot akarsz… Akkor ahhoz az kell, hogy minden embert megölj ezen a világon magaddal együtt – Misa mély levegőbe fojtja halk sikolyát, de én csak felvont szemöldökkel nézek rá.
- Ezt hogy érted? – kérdezem tőle, hisz nem tudom, hogy mi kifogása van az elméletemben, minden tökéletes… Volt ennek gyerekszobája?
Újra felnevet, már szinte olyan sípoló hangon ahogy Ryuk szokott, de még mindig nem értem mi ilyen mulatságos.
- Minden emberben benne van egy mocskos én és azt kiirtani véglegesen lehetetlen – furcsállva figyelem, kezd feldühíteni a hülyeségeivel… azért jött, hogy szívasson?
- Ki vagy te én honnan tudsz ennyi mindent? – legalább is összehordani – Hány éves vagy tizenöt? – nem néz ki többnek, komolyan. Felkuncog mély hangján.
Velem ne játszadozzon egy olyan, aki most bukkant elő a semmiből, nem tudok róla konkrétan semmit, és hatalmas a szája.
- 15? Kölyök én már rég elmúltam 15 éves.
- Akkor is nem lehetsz több 20-nál és akkor sincs jogod hozzá, hogy ilyeneket mondj rólunk! – még hogy egy mocskos én… minden emberben… bahh…
- Light! Kira egykoron ember volt – köszönöm a felvilágosítást, kár hogy nem idejében érkezett.
- Csak sok ezer évvel ez előtt megölték őt és a családját. 300 évig élt az emberek között és pusztította őket – ez nevetséges… mindjárt az derül ki hogy ő maga az anti krisztus? Vagy mi az atya úr isten?
- És hogyan lett ő a halálistenek Kirája? – érdeklődi meg Misa, és a kérdés engem is érdekelne… ha mindezt bevenném.
- Mert Isten megszánta az embereket és főisteni pozícióba helyezett – badarság, ez egyszerűen lehetetlen.
- Pontosan mennyi idős vagy? – kérdezek rá.
- Hát kb. ötezer… - képtelenség, biztos vagyok benne, hogy blöfföl. Viszont az mégis egy biztos szempont, hogy Ryuk és Rem is benne vannak, nem tagadják sőt ők maguk meséltek róla. Vajon ez mennyire igaz? Játsszunk egy kicsit tovább.
- Neked is van listád igaz? – kíváncsiskodom tovább.
- Van, de az nem jelenti azt, hogy oda is adom – ez logikus, nem is ezért kérdeztem – Van neki egy bizonyos ára – alku? Nem, ez tuti blöff. De vajon mit akarhat cserébe? Ezért jött volna ide?
- És mi az? – egyre kíváncsibbá tesz.
- Te… - körbenyalja ajkait, nekem pedig majd leesik az állam. Illetve a tested, de nem csak egy éjszakára, hanem addig, amíg meg nem unom, viszont ebben az a jó, hogy akárkit megölhetsz és a szememmel is rendelkezhetsz anélkül, hogy az életed feléről le kéne mondanod – közli végig semleges hangon.
Én csak ledöbbenve ülök, Misa viszont visítozni kezd.
- Hogy merészeled? Ilyet nem kérhetsz az én Lightomtól, nem és nem! – folytatná, de felállok a székből, és megállítom.
- Misa… hagyd ezt rám – nézek mélyen a szemébe, és végre elhallgat.
- De.. de…
- Misa… azt mondtad bízol bennem ugye? – hangsúlyozom ki halkabban.
- Igen… - fejét előre biccenve nyugszik bele.
- És most kérlek menj haza, a héten találkozunk még – ha nem bámulna az ágyról ez a félkegyelmű, könnyebb lett volna lenyugtatni, de így is sikerült.
- Oké – sóhajt nagyot – Szia Light – hint egy puszit arcomra- Gyere Rem! – int felé, majd másik vendégemhez fordul, de csak a nyelvét nyújtja ki… Gyerekes…
Kimennek végre, és már csak hárman maradunk, visszaülök székembe, mély levegőt veszek.
- Te teljesen hülyének nézel? – meredek rá – 5000 éves? A halálistenek Kirája?
- Nem hiszed? Kérdezd csak meg Ryuktól, vagy lehívhatom bármelyik halálistent, ugyan ezt fogják mondani – közli nyugodtan.
- Tegyük fel, hogy elhiszem – állok fel a székből, lassú léptekkel közelítem meg az ágyat. Elé érek, feltérdelek rá, közelebb mászom, nem is törődöm vele, hogy Ryuk itt van, anyám pedig nem fog bejönni, sem a húgom – A testem kéne mi? – mosolyodom el, már látom arcán az elégedett vigyort, de ekkor vissza lemászom az ágyról – Te egy perverz vagy… Nem érdekel, hogy a halálistenek Kirája vagy, vagy sem… Nem kell sem a halállistád, sem a szemed – hátat fordítok neki, majd felemelve egyik kezem a fejemre mutatok egy ujjal – Itt minden megvan ahhoz, hogy véghez vigyem a terveimet…
Pár pillanatnyi néma csend telepedik a szobára, és hamarosan hátulról támaszkodik meg feje vállamon, megfeszül a testem.
- Rendben, te választottál… de ne feledd, az ajánlatom bármikor fennáll… Csak szólíts a nevemen – belenyal fülembe, szívem kalapál és ahogy hirtelen fordulnék meg hogy megüssem vagy megfogjam, felrepül a levegőbe.
- Tűnj innen! – mondom szinte már kiabálva, tőlem nem megszokott módon. Csak kuncog, majd elhalványul és kirepül a szobából.
Teljesen felidegesített, ez nem sűrűn esik meg.
- Azt hiszem én is megyek – jelenti ki Ryuk, majd ugyan úgy elhúzza a csíkot. Helyes, legalább végre egyedül lehetek, be kell fejeznem még a tanulást is… teljesen szétkavarták az időbeosztásomat.
~*~
Meredten ülök a TV előtt, az újabb híreket figyelve, de már meg sem próbálom felírni a neveket a listára… a hírben mostanában sorra olyan személyeket mutatnak akik vagy fiktívek, vagy direkt írják el a nevüket. L így próbál kiszúrni velem, de ezzel csak azt éri el, máshol nézek utánuk… Mivel a gépem teljesen le van védve, utánam hiába nyomoznak… Egyszerű logika és informatika az egész.
Furcsa, hogy Ryukot már egy hete nem láttam a közelben, lehet hogy az a Kira fajankó adott neki valami munkát.
Megcsörren a mobilom, apám az… vajon mit akarhat?
Leteszem és az asztalra borulok, de hamar visszatámasztom fejem karjaimmal.
Misát letartóztatták a második Kira gyanúsítottjaként, ráadásul holnap be kell mennem beszélni, mivel ma már este van. Fenébe…
Megüti fülem egy furcsa mondat, és felhangosítom a televíziót.
- A rendőrség új fejleményre jutott a Kira ügyet illetően. A múltkori L és Kira képernyőn keresztüli párbajának köszönhetően szűkítették a kört, és már azt is tudják, hogy a mi városunkban élő egyik egyetemista a tettes, egy héten belül mindenkit teljesen átvizsgálnak. Vajon fény derül végre az igazságra?
Ez nem lehet igaz… hogy jöhet össze egyszerre ennyi minden? Mintha ellenem fordult volna a világ. Ha átvizsgálnak mindenkit megtalálhatják nálam a listát, és a naplós kimagyarázás már nem működik. A fenébe is!
Nagyon ütök asztalomba, kinézek az ablakon a sötét tájra. Még szerencse, hogy Misa listája is nálam van, így ellene kevesebb a bizonyíték.
Egyetlen esélyem maradt, szorít az idő…
Megrázom fejem.
Miket gondolok én? Van elég eszem, hogy kiokoskodjak valamit.
De kevés az idő, gyorsan kell cselekedni, és én is emberből vagyok még, nekem is vannak korlátaim. Muszáj vagyok.. muszáj vagyok… muszáj…
Két kezemmel fejemet szorítom össze, majd egy mély levegőt veszek, és…
- LÉGY ÁTKOZOTT KIRA! – kiáltom el magam. Ha anyám is ezt hallotta, azt hiszi a nyomozásban lévő Kirát átkozom, húgom pedig nincs itthon.
Pár perc telik csak el, máris hallom azt a jellegzetes kuncogást, és az alak is hamarosan megjelenik hozzá.
- Hiszel már nekem? – kérdi vigyorogva.
- Hiszek, és abban is biztos vagyok, hogy te rendezted így – mondom morogva.
- Én? Dehogy – vigyorog tovább, majd leröppen az ágyra – Megfontoltad az ajánlatomat? – nézegeti karmait.
- Meg… - felelem még halkabban morogva – beleegyezek… azzal a feltétellel, hogy csak most az egyszer – már a gondolatra is kiráz a hideg - de ha átversz, biztos lehetsz benne, hogy bosszúm utolér.
Lehunyom szemeimet a szoba közepén állva…
Ki fogom bírni… de csak egyetlen egyszer… egyetlen egyszer…
|
| timcsiikee | 2009. 10. 21. 00:46:52 | #2196 |
Karakter: Light (Yagami ház)
Light:
Szobám rejtekében íróasztalomnál tompa fényben próbálom megjegyezni a következő anyagot, amit ma vettünk az órán. Ez az utolsó évem, tudom hogy sikeresen le fogom tudni tenni a diplomát, és onnantól már csak egy lépés lesz, hogy a nyomozási csoport tagja legyek. Hals suhanás üti meg fülem, ami a tető felől jön.
- Már megint itt vagy Ryuk? – kérdem halkan, bár most nem kell óvatosnak lennem, hisz senki nincs itthon. Apám dolgozik, húgom és anyám pedig épp vásárolnak.
- Gondoltam csak benézek, hátha van valami izgalom a közelben – félmosolyra húzom a szám, utálom a süket dumát.
- Sajnálom, de most minden nyugis – pár pillanatig még az ágynál lebeg, oda sem kell néznem, s érzem hogy közelebb jön – Csak tanulok – hangommal is jelzem, mennyire zavaró a közelsége, de tudomást sem vesz róla… Mindegy. Hirtelen zavart érzek a levegőben, de semmi zajt nem hallok, így tovább olvasok. A halálistenem hirtelen fordul meg, s nem értem kapkodásának okát.
- Mi a baj Ryuk? – kérdem halkan, de néma csendet kapok „válaszként” így megfordulva nézek abba az irányba ahova ő, s hirtelen egy sötét, halálisten ruhába öltözött fiút pillantok meg, aki talán korombeli lehet, ha nem kicsivel több. Mi a fene folyik itt? Már a halálisteneket is cosplayezik? Nevetséges és képtelenség.
- Te mit keresel itt és ki vagy? – förmedek rá. Nem szeretem a hívatlan vendégeket, de valami itt nekem nagyon nem stimmel.
- Most maradj csöndben Light! – szól Ryuk, amin teljesen meglepődöm. Soha egyetlen tanácsot sem adott, sem véleményt, a szerint az elve szerint, hogy senki oldalán nem áll. Most mégis ki lehet ez a személy, hogy mér Ryuk is így fél tőle?
- Nyugi Ryuk nem harapom meg – tehát látja őt. Akkor vagy ő is rendelkezik halállistával, vagy…
Ki kell derítenem…
- Ne tégy olyan ígéretet, amit úgy sem tartasz be! – kiált rá Ryuk, amitől nem kicsit lepődöm meg, viszont igyekszem ezt elrejteni, sosem láttam még ilyennek.
- Csönd! Hogy merészelsz ilyen hangnemet diktálni, amikor velem beszélsz?! – morran rá a srác, bár egyre jobban kezdem azt hinni, hogy tényleg erősebb még ettől a halálistentől is. Most már tényleg kezd elegem lenni, így közbeszólok.
- Hé! – kezdek kijönni a sodromból, még szerencse hogy senki nincs itthon, viszont számolnom kell azzal, hogy bármikor hazajöhetnek – Elmondanátok végre, hogy mi a fene folyik itt? – a türelmem is fogytán, utálom, ha nem értek valamit.
- Persze – közli nagy kegyesen – A nevem Kira, a halálistenek vezetője vagyok – ugye ez csak egy vicc? Mert hogy nem veszem be elsőre, az fix. Teljesen hülyének néz?
- Kira! Miért jöttél le az általad annyira utált világba? – ha Ryuk így fordul hozzá, akkor biztosan igaz, mindjárt helyben lepetézek. Nem hiszem el, hogy egy ilyen kis senki vezeti ott fent a halálisteneket. Hirtelen kitárul az ajtó, és Misa rohan be visítozva, amit úgy utálok.
- Light, annyira hiányoztál! – ugrik a nyakamba, én pedig erősen egyensúlyozom, hogy ne essünk el. Biztos együtt jött haza anyámékkal, így jutott be. Akkor mostantól csendesebben kell lennem.
- Fiam, hát ez a barátod mikor érkezett? – szólal meg anyám az ajtóból, és hirtelen meghűl bennem a vér. Ő látja ezt az alakot?
Még szerencse, hogy elég emberi arca van.
Bár ezt is furcsállom. Hogy-hogy, egy halálistennek emberi arca van? Tudomásom szerint csak annyi közük van hozzá, hogy ölik őket. A részletekbe most bele sem merek gondolni.
- Lightal együtt jöttem haza, csak hát ön nem volt itthon és ezért nem tudta, hogy itt vagyok- magyaráz azonnal a Kirának nevezett alak, ezzel kisegítve engem.
Biztos ő sem szeretne feltűnést, helyes. Ezzel egyelőre csak nekem tesz jót.
Anyám kedvesen kínál teával mindenkit, én gondolatban már a szemem forgatom, s azt várom hogy tűnjön el, mert fárasztó egyszerre ennyi mindenre gondolni.
Kirának valamitől fáj a feje… Anyám kilép és bezárja az ajtót, de sajnos azt tapasztalom, hogy nagyon zsúfoltan lettünk a szobámban itt hirtelen. Eléggé zavar.
- Kira-sama, te mit keresel itt? – ha már Rem is így hívja, akkor teljesen biztos. A halálisteneknek nincs ilyen humorérzéke semmihez, hogy gúnyt űzhessenek belőlem.
Levetődik az ágyamra, nem törődve azzal, hogy nem is a sajátja, kényelmesen tápászkodik el.
- Ryuk felkeltette a figyelemmel Lightra – válaszol neki, majd újabb gondolat pattan a fejemben.
- Ryuk mesélt rólam? – kérdem most már halkabban, hisz nem lenne jó ha egy elvétett szót is hallanának odakint. Visszaülök forgószékembe, Misát levakarva a nyakamból. Válaszát várom.
- Minden hónapban jelentést kell leadnia és az egyikben te is benne voltál. Azóta folyamatosan jelenti nekem, hogy mi van veled – így már érthető, több szempont is. Látszik, hogy tényleg magas a beosztása, hogy befolyása van, de egyet még nem értek.
Anyám hozza be a teákat, de amint leteszi, ki is megy.
- És mégis pontosan mi az, ami felkeltette a figyelmed? - Misa leül az ölembe miközben a fekete alakot nézem. Felül az ágyon, és rám villantva halálisten szemeit morog fel.
- Hogy önkényesen Kirának nevezed magad, s úgy pusztítod az embereket, hogy nem is vagy halálisten! – érdekesen hangzik, csak félszeg mosolyra húzom a szám.
- Nem kértem, hogy így hívjanak, és nem is én találtam ki. Az emberek neveztek el, miközben azt sem tudják, hogy én vagyok az – próbálom feszültségem visszatartani és úgy magyarázni neki, hisz nem akarom, hogy egy-egy elvétett poloska vagy lehallgató készülék bármit is felvegyen. Elméletileg sehol nincs, hisz Ryukkal átnézettem, de sosem lehet tudni, óvatosnak kell lennem.
- Misa – fordulok felé – Kérlek hozz fel nekem egy almát.
- Máris – pattan fel és kisiet. Addig sem kérdezősködik bele, ez a zavaró nőszemély. Még szerencse, hogy eddig csendben tudott maradni.
- Elégedett vagy? – kérdem a Kirától, összekulcsolt ujjakkal, hátradőlve a székben. Nem diskurálhatok sokáig, mert még tanulnom is kell.
- Nem, nem vagyok az. Egyáltalán nem. Mivel nem tudom, hogy miért ölöd így sorra az embereket. Hisz nem vagy halálisten, nem kapsz plusz éveket sem az életedhez… És azok a bűnözők, neked közvetlenül nem is ártottak.
Halk kuncogással jutalmazom kíváncsiságát, látom arcán, hogy kezd megint mérges lenni.
- Ezért képes voltál lejönni? – Rem és Ryuk nagyon hallgatnak, látszik hogy valamelyest félnek is tőle. Talán ő képes lenne még őket is megölni? Akkor jobb, ha nem húzom fel jobban, mert labilis idegzetűnek néz ki – Akkor elmondom… ha már Ryuk, erről nem számolt be neked – fordulok az ál vigyorgó felé, miközben Misa is betoppan, és utasítom, hogy Ryuknak adja az almát. Felállok székemből, és az ablakhoz megyek. Kinézek rajta, majd megfordulva támaszkodom a párkánynak, és kimerítő magyarázatot adok a szemléleteimről, s hogy miként, és hogyan is akarom megteremteni az új világot, aminek én fogok az istenévé válni – Mert egyedül csak é vagyok erre képes – fejezem be komolyan.
Pár pillanatnyi néma csend, Misa a helyemen ül és szinte olvadozva néz, ahogy végighallgatta „mesém”, majd hirtelen hangos nevetés, sőt inkább kacaj szeli át a szoba csendjét.
Hozzászoktam, hogy Ryuk is nevet sok mindenen, ő is nevetett akkor, mikor ezt neki is elmondtam első találkozásunkkor, de ez a nevetés más…
Élesebb gúnnyal, és hosszabban nevet, nem beszélve arról, hogy az ágyamon fetreng.
Összeráncolom szemöldököm, úgy figyelem, ahogy lenyugszik. Ez a srác… nagyon idegesítő…
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 10. 21. 10:32:47
|
|
