 Karakter: Triel
Megjegyzés: (Ariananak)
Fellélegzek, amikor elküld minket, de csak addig, amíg ki nem jelenti, én még maradjak mellette, kötözzem vissza az oldalán tátongó sebét.
Egyből fájdalmas tekintettel fordulok bátyáim, és időközben megérkezett haverjaim felé, mindig ki szoktak menteni az ilyen helyzetekben.
Azonban… Úgy nézem, most, hogy valami magasabb rangú harcossal állunk szemben sajnos eszük ágában sincs nekem segíteni, néma könyörgésem nem hatja meg őket. Szúrós tekintetükkel utasítanak arra, engedelmeskedjek csak urunknak, menjek hozzá oda.
- Igen is, Eldor uram… - sóhajtom ezért lehajtott fejjel, mielőtt torkomban dobogó szívvel visszaaraszolnék ágya mellé.
Talán szemei, vagy gyönyörű vonásai miatt, de… Egyszerűen őt nem tudom úgy kezelni, mint egy átlagos segítségre szoruló társam most se, hogy már a többiek nincsenek itt. Sőt… Így még nehezebb is őt úgy kezelnem.
Kötözése, csak attól, hogy magamon érzem vizslató tekintetét nehezebben megy, mint eddig bármikor. Pedig irtó jó érzés izmaihoz, meleg bőréhez érni.
- Mond! Mi a neved?... – kérdi hirtelen, mély hangjától egy kicsit összerezzenek.
Kis híja annak, úgy hátra is essek, mint az előbb.
- Triel… A nevem Triel uram… - válaszolom aztán egyből döbbenetem elmúltával. Jómodorra tanítottak, iránta pedig… Még több tiszteletet kell mutatnom, mint bárki más iránt.
Bár azt se értem, ettől az egyszerű kérdésétől miért pirultam el csak még jobban, mint az előbb.
- Triel… - ejti ki a nevem olyan hangsúllyal… A gyomrom ugrik egyet… - Köszönöm..
- Ugyan, Uram, semmit nem kell megköszönnie, csak a dolgomat végeztem… - próbálok meg összefüggően magyarázkodni, és egyben beszédemmel megelőzni további, fölösleges hálálkodását, bár úgy érzem, minél több időt töltök el mellette, ez annál nehezebb lesz.
Főleg így, hogy egyik hajtincsemmel kezd el játszani, miközben erősködik, és ellentmondást nem tűrően kijelenti, akkor is köszöni.
Én pedig már tényleg teljesen kétségbe vagyok esve.
Fogalmam sincs, mit kéne kitalálnom ahhoz, elmehessek végre mellőle, és beletemetkezve a munkába ezt az egészet, hogy vele voltam kettesben megpróbálhassam kiverni a fejemből.
Tetszik nekem, ebben már semmi kétségem, viszont ez akkor is helytelen. Elvégre ő a vezérünk, nem szerethet csak úgy bele akármelyikünk.
Áhh… Megvan…
Fejet hajtva előtte közlöm halkan, nem szeretnénk, ha legközelebb is megsérülne, de abban az esetben, amikor valakinek mégis sikerül ilyen súlyosan megvágni őt, mint most, ugyanígy a szolgálatára fogunk állni.
- Megnyugtató ezt hallani. – jelenti ki, és ereszt meg felém egy olyan mosolyt, miután tincsem cirógató kezével arcomon simít végig, hogy az érintése nyomán szabályosan felgyullad a bőröm.
Sose képzeltem azt, még legmerészebb álmaimban se, hogy kemény vezérként ilyet is tud, de nem tagadom, roppant jól esik.
Brr… Bár nem téríthetne el a meneküléstől.
- Tudja uram… - folytatom lehunyt szemekkel, amit az előbb elkezdtem, hátha így, hogy nem látom közben eddig jégkék, most valamiért sötétarany színű szemeinek csillogását, könnyebben megy a beszélés. – Még azért szeretném, ha holnapig nem kelne ki az ágyból, aludna egyet. Bármennyire is szépen gyógyul a sebe, szüksége van a pihenésre. – érzem, ez már nem tetszik neki annyira, viszont nem ellenkezik, szótlanul tűri, felkeljek, és megkeressem, majd oldalára roppantul vigyázva ráterítsem testére a takaróját.
Talán érzi, amit kérek tőle tényleg az érdekében van. És… Hogy gyógyítóként egyszerűen nem hagyhatom figyelmen kívül, más már belehalt volna az oldalán virító sérülésbe.
Megnyugodva így dolgom végeztével jó éjt kívánok neki, és el is indulok kifelé, amíg hangja nem kényszerít megállásra:
- Nem maradsz itt éjjelre? – nagyot nyelve fordulok vissza, és próbálok meg mosolyt erőltetni az arcomra, miközben kivágom magam:
- Holnap reggel elég lesz kicserélni a kötésit uram, már gyógyult annyit a sérülése. Addig én is visszamegyek segíteni a többi súlyos sérült ellátásában, hogy reggel mielőbb elhagyhassuk a harcteret.
- Rendben. – egyezik bele, és bár erre vártam, most mégis elszomorít az, hogy egy kicsit komolyabb lett. Legalábbis addig, amíg folytatja szavait:
- De csak neked engedem meg a kötéscserét. – miért??? Tényleg vannak itt nálam jobb gyógyítók is. Miért lett ettől jó a kedvem???
- Igen is Eldor uram. – válaszolom mosolyogva, mielőtt meghajolva jó éjszakát kívánnék neki, és elsietnék.
***
Hiába dolgoztam egész éjjel, nagyon sokszor eszembe jutott urunk. Ráadásul… Ilyenkor mindig olyan figyelmetlen voltam, hogy ha tesóim, vagy barátaim nem lettek volna a közelemben, több társunk is még súlyosabban megsérült volna.
- Mi van veled? Mitől lettél ennyire figyelmetlen? – kérdi Alton bátyám, amikor kimegyek vele a sátor elé hidegvízben mosakodni, hogy még bírjuk egy darabig a munkát.
- Nem tudom. – nézek rá félve. – Talán fáradt vagyok, de miest átkötöztem Eldor urunk, alszom egyet, és összekapom magam. Ígérem.
- Ajánlom is! – borzol bele hajamba.
Nevetve kérem meg arra, ne bántson, majd ölelem magamhoz, mielőtt összeszedném ködszereim, és elindulnék vezérünk sátrához.
Azonban ide már belépni megint nem merek. Egy hatalmas sárkány alfele, feltételezhetőleg az ő hűséges jószágáé takarja el a sátor egész bejáratát, az állat feje minden bizonnyal bent lehet nála.
- Öhhm… Uram… - szólok be bizonytalanul, tisztes távolságot tartva a sárkánytól – Jöttem megnézni a sebét, még indulás előtt. Jöjjek vissza később?
|
