Karakter: Dominick Cassar (Teresa Parker-nek) 3. rész
Tíz után egy-két perccel állok meg Tessa háza előtt. Kiszállok, még egyszer végig nézek magamon: könnyű, nyári farmerom vékony bőr betétekkel van kivarrva, világos, rövid ujjú pólóingem szorosan simul felsőtestemre, mellkasán gombok helyett bőr szalaggal van lazán összefűzve.
Megcsörgetem Tessa mobilját, ahogy megbeszéltük. Két csengetés után hallom vidám, izgatott hangját:
-Itt vagy? Gyere fel, még nem vagyok kész! A kaputelefonra ki van írva a nevem, második emelet, 18-as lakás.
Nah, tipikus csaj! – mosolygok magamban:
-OK, megyek.
Felcsörgök a kaputelefonon, nem szól bele, csak kinyitja. Felsétálok a lépcsőn, gyorsan megtalálom a 18-as ajtót, bekopogok.
-Bújj be, nyitva! – hallom bentről.
Benyitok, és egy pici, de nagyon helyes kis előtérbe lépek. Fali fogas, cipősszekrény, polc. Nem fényűző, de nagyon takaros. Egy átjáró vezet tovább, amin keresztül egy tágas nappaliba jutok. Azt mondanám, hogy eklektikus stílusú a lakás, bár nem értek a lakberendezéshez. Mindenféle stíluselem megtalálható, vannak régi bútorok és ultramodernek, egzotikusak és minimalisták. Az egész mégis nagyon ízléses, barátságos, és nagyon csajos. A világos és élénk színek, a képek a falakon – kigyúrt, izmos pasik, és lovak – a párnák, plüss állatok, és egyéb dekorációk. Egy átjáró kis tanuló sarokba vezet, egy másik egy étkezőbe, és van két ajtó is, mindkettő nyitva. Szerintem az egyik a fürdőbe vezet – onnan hallok most motozást – a másik talán egy szobába.
-Szia! – hallom Tessa vidám hangját a fűrdőnek vélt helyiségből. A visszhangok alapján valószínűleg nem tévedek, egy csupa csempe helyiségből szólt – Csüccs le, egy pillanat, és kész vagyok!
Leülök az egyik kanapéra, óvatosan, nem akarom összetörni. Nem sokat kell várnom Tessa-ra, talán egy percet, és kilibeg a fűrdőből. Félrenyelek, és köhögni kezdek.
Egy hihetetlenül dögös, és szexi Teresa áll meg az ajtóban! Barna, félhosszú haja laza, szélfútta tincsekben, rakoncátlanul omlik arcába, vállaira, azt juttatja az ember eszébe, biztos most szállt ki az ágyból egy fergeteges hancúrozás után. Sminkje nem volt nagyon feltűnő, mégis erőteljesen hangsúlyozta gyönyörű, hatalmas szemeit, izgalmas, érzéki ajkait.
Egy short van rajta, igazából alig nagyobb, mint azok a forró nadrágok, amiket a kondi-teremben viselt, csak ez inkább olyan farmeres fazonú, elöl gombos-zippzáros. Egészen sötét színű, szinte fekete, szerintem egyébként kékes fényű, szatén, gyönyörű, ezüst hímzésekkel, és csupán combtőig ér, teljesen közszemlére téve hosszú, izmos, nimfa combjait. A top valami egészen meglepő, amit egyáltalán nem vártam: egy fűző. Még sosem láttam igazi fűzőt, és ez pedig az, nem csupán egy fűző szabású top. Vöröses bordó színű, szatén fűző, arany hímzésekkel, ami hibátlan, homokóra formát kölcsönöz nyúlánk testének, ahogy derekát olyan lélegzetelállítóan karcsúra szorítja össze, amilyet csak interneten láttam eddig. A kialakított kosár tökéletesen tartja, ám csak annyira takarja izgató, elképesztően gömbölyű, feszes melleit, amennyire feltétlenül muszáj, mély, tökéletes dekoltázst mutatva. Lábain olyan merészen magas sarkú, talán csizmának nevezhetném – ami egyébként, ha jobban megnézem mégsem az, mert csupán egy szandál, aminek hosszú pántjait a gladiátorok sarujához hasonlóan spirálisan egészen térdig feltekerte – amiben a legtöbb lány csak a bokáját törni tudná, de járni sosem tudna benne.
A fűző és a magas sarkú olyan egyenes tartásra kényszeríti, ami egészen elegáns, szinte királynői kisugárzást kölcsönöz neki, és ez érdekes, izgalmas kontrasztban van egyébként nagyon kihívó, dögös, szexi megjelenésével.
Amikor rájövök, hogy lassan megfulladok, ha nem veszek levegőt, hatalmasat sóhajtok, és felpattanok:
-Huh! Észbontóan gyönyörű vagy! – bököm ki végül, mikor üzemszerűvé válik a légzésem.
Szerényen elmosolyodik:
-Ugyan, de nagyon kedves vagy!
Odalépek hozzá. Érzem nagyon finom, izgató, csajos parfümjének illatát. Eszméletlen magas sarkú lábbelijében Tessa olyan magas, hogy szemünk egy magasságba kerül. Közben a fűzőjét bámulom:
-Még sosem láttam igazi fűzőt – mondom neki érdeklődve – Tudsz benne levegőt venni?
Felnevet:
-Kicsit másképp kell benne levegőt venni, mint amúgy, de igen, nagyon kényelmes.
-Komolyan? – képedek el – Olyan szorosnak tűnik, hogy azt gondolná az ember, hogy nemhogy levegőt nem kapsz, de még fáj is!
-Nem, fájni egyáltalán nem fáj, sőt, mondom, én nagyon kényelmesnek érzem.
Kinyúlok felé, aztán végül megállok a mozdulat közepén:
-Szabad?... – kérdem tétován.
Elmosolyodik:
-Persze – mondja, és kecsesen felemeli karjait a feje fölé, mint a balerinák, ettől a teste még nyúlánkabbnak látszit.
Két kezemmel megérintem a fűzőt, érzem a hűvös szatén selymes tapintását, alatta karcsú testének melegét, a selyem hímzések vonulatait az ujjam alatt. Távolról olyan merevnek tűnik, viszont a valóságban közel sem az, de persze nagyon feszes, ahogy a testének feszül, és érezem benne az acélmerevítéseket is. Két kezemmel körbefogom a derekát, hátul összeérintem a középső ujjaimat. Elöl a hüvejk ujjaim között legfeljebb 5 centi marad, de inkább kevesebb.
-Hihetetlen! – motyogom magamban döbbenten – Elképzelhetetlenül pici a derekad!
-Pontosan negyvenhat centi! – mondja mosolyogva – Fűző nélkül meg hatvan. Most már tudnék egy-két centivel kisebb méretet is hordani, de nem vágyom rá, szerintem ezzel a mérettel nézek ki jól!
-Gyönyörű vagy, és szexi! – bólintok mosolyogva, majd felrázom magam a csodálatból – Na, kész vagy? Mehetünk?
Rám nevet, incselkedőn:
-Amint elengeded a derekam, mehetünk!
***
A kocsiban fesztelenül beszélgetünk, mindenféléről. Aztán egyszer csak felteszem neki a kérdést, ami már régóta izgatja az agyamat:
-És… Neked egyáltalán nem gáz, hogy egy fiatalabb fiúval mész randizni – kérdem tőle kicsit félszegen.
Elneveti magát és megsimogatja az arcomat:
-Milyen kis butus vagy! – mosolyog – Szerinted eljöttem volna, ha zavarna?
-Hát, nem is tudom…
-Meg egyébként is! – teszi hozzá egy kicsit kajánul – Ha a suli legjobb sráca egy tizenegyedikes, akkor mit tehetek? Akkor egy nálam fiatalabb fiúval kell randiznom!
Ettől persze kicsit zavarba jövök, ezért élesen témát váltok:
-És ez a fűző téma hogy jött? Nem szokványos manapság, bár egyre nagyobb divat. Igaz, nem ilyen komoly módon, mint ahogy te használod...
-Hát, szerintem nagyon nőies cucc. Meg, igazándiból ugye a homokóra formájú nők azok, akik a legszexiesebbek, én meg inkább sportos vagyok. A csípőm is inkább keskeny, kicsit talán fiús is, meg hát a melleim sem nagyok...
-Azért nehogy már kicsinek gondold őket! – szúrom közbe, és látvánnyal nagyon elégedetten bámulok látványos dekoltázsába.
-Elviseltem volna legalább egy számmal nagyobbakat, de azért elvagyok velük! Szóval aztán úgy gondoltam, hogy a fűzővel lehet egy kicsit javítani a helyzeten. Tudod, vékonyítja a derekat, kiemeli a melleket, meg egyébként is, mindig nagyon tetszettek, olyan szexi, csajos dolognak tartottam. Aztán addig rágtam anyám fülét, míg végül kaptam egyet a tizenötödik szülinapomra. Az első ötven centis volt, de nagyon hamar megszoktam, egy hónappal később már teljesen be tudtam zárni. A második is ötvenes volt, de ma már összesen tizenegy fűzőm van, különböző fazonok, színek. Az első kettő kivételével mindegyik 46 centis. Amikor az első fűzőmet megkaptam, hatvankét centi volt a derékbőségem, most egy hajszállal kevesebb, mint hatvan.
-Hát, mindenesetre elég feltűnő leszel benne!
-Tudom! Néha szeretek a figyelem középpontjában lenni! Egyébként suliba azért nem nagyon szoktam felvenni, mert nem akarom, hogy állandó téma legyen. Amúgy előfordul, hogy ha hazaérek, otthon fűzőben vagyok, vagy ha elmegyek valahová, ahova nem muszáj, hogy sportosan öltözzek akkor gyakran fűzőt veszek fel.
Közben megérkezünk a Vault-hoz. A bejáratnál már ott várnak a Ashley és Katie, meg Bobby és a csaja, Vicky, meg a többiek. Letesszük a kocsit, és feléjük sétálunk. Csak ámulok, hogy Tessa milyen magabiztosan, és könnyedén lépked mellettem bokatörő sarkú szandáljában. Dorkói és sportcipői után elképzelni nem tudtam, hogy egy ilyen dögös, nőies cuccban képes ilyen természetesen járni, mintha ezekben született volna.
A fiúk már messziről kiszúrják Tessa-t, és szájtátva bámulnak, ahogy közeledünk feléjük. A lányoktól féltem egy kicsit, hogy nem fognak-e hisztizni, hogy Tessa ilyen dögösen néz ki, de nagyon kellemesen csalódtam bennük:
-Teresa! Fantasztikusan nézel ki! – dicsérik, és őszintének érzem csodáló szavaikat, bár látom, hogy a csodálatba némi egészséges irigység is vegyül.
-Azta! Ez a fűző!!! – ámul Ashley – Hihetetlen! Hogy tudsz benne levegőt venni?
-Oh, egyáltalán nem kellemetlen, ha kipróbálnád, hamar megszoknád te is! – mosolyog szerényen.
A fiúk totál kész vannak, látom rajtuk, hogy beindította őket a csaj. Teresa élvezi, hogy a társaság figyelmének középpontjába került, de egyáltalán nem nagyképű, ahogy cseveg velük.
Persze nem csak a barátaink, hanem az ismeretlenek is, akik arra várnak, hogy bejussanak a szórakozó helyre, Tessa-t bámulják. Nagy feltűnést kelt megjelenésével!
Hamarosan bejutunk, felmegyünk a galériára, és birtokba vesszük az előre lefoglalt biliárdasztalokat, és darts-táblákat. Üdítőket kerítünk, és játszani kezdünk.
Nagyon jól érzem magam Tessa-val. Párban játszunk Vicky és Bobby ellen. Tessa amilyen talpraesett a ringben, olyan ügyetlen tud lenni a biliárdban. A harmadik lökés után, amikor közel áll hozzá, hogy felszakítsa a vásznat, ránevetek:
-Figyelj, Bajnok! Segítek, hogy is kell ezt csinálni!
Tessa az asztalnál áll, mélyen előre hajolva, ahogy a lökéshez készülődik, amikor mögé lépek. Abban a pillanatban tudom, hogy elcsesztem! Uh, Dominick, ebből már sehogy nem jössz ki! – mondom magamnak ijedten. Nincs már más hátra, szorosan hozzásimulok, ahogy előre hajolok én is, karjaimmal átölelem, jobbommal a jobbját, balommal a balját érintem meg. Érzem, hogy parfümjének izgalmas illata, testének melege, és érintése nagyon felizgat, nadrágom gyors iramban egyre szűkebbé és szűkebbé válik. Közben látom Bobby-ék kaján vigyorait. Összekapom magam, és amilyen természetesen csak tudom, halkan szólok Tessa-hoz:
-Figyelj csak – és finoman igazítom a kezeit, hogy könnyedén tudja mozgatni a dákót, de biztosan tudja irányítani. Közben érzem, ahogy testünk egymásnak simul, és tudom, hogy megérezte izgalmamat, ahogy neki feszül a popsijának – Így, könnyedén tartsd a dákót!
Incselkedő mosollyal rám pillant a válla felett:
-Érzem, hogy ezt a dákót már nem kell tartani, nagyfiú, áll ez magától! – mondja olyan halkan, hogy csak én hallom, és érzem, hogy popsiját finoman riszálva, szorosabban simul ölemhez.
-Khm… De ez csak azért van így, mert egy ilyen dögös csaj van alattam! – mondom neki rekedten, pedig megköszörültem a torkom. Szerintem azért elég frappáns választ sikerült kicsikarnom magamból.
Nem válaszol, csak halkan kuncog, aztán céloz, és tökéleteset lök. A golyó meglöki a megcélzott másikat, és az érintés nélkül esik a zsebbe. Nem tudom eldönteni, hogy az előző bénácska lökései csak megjátszott csetlés-botlások voltak, hogy kiprovokáljon valami ilyen jelenetet, vagy ez a mostani volt egy véletlen.
Nagyon könnyed hangulatban játszunk még egy pár játszmát, és Tessa határozottan jobban játszik, bár még mindig elég sokat ügyetlenkedik. Aztán miután négyből négyszer veszítünk, Tessa leteszi a dákót:
Na, a táncparkett az, ami nem az én világom. Igazándiból nem tudok táncolni, és nem is érzem úgy, hogy egy ekkora darab srác vonaglása különösebben épületes látvány lenne. De nem mondhatok nemet:
-Dehogynem! – válaszolom könnyedén, mintha én lennék a parkett ördöge – Mehetünk!
Lemegyünk a galériáról a táncparkettre, és elvegyülünk a táncoló forgatagban. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy a pasik Tessa-t, a csajok meg engem bámulnak. Elég feltűnő páros vagyunk, ez már igaz! - mosolygok magamban. Táncolni kezdünk, igyekszem követni a ritmust, meg olyan módon mozogni, hogy ne érezzem magam ormótlannak. Kisvártatva Tessa megszólal:
-Huh, elég jól táncolsz! – csak én érzem úgy, hogy kis csodálat van a hangjában?
-Köszi! Pedig én nem tudok táncolni, meg hát ez a test nem erre van kitalálva…
-Dehogynem! Nézz körül, mindenki minket bámul! – nevet rám.
-Persze, mert téged néznek…
-A pasik! De a csajoknak rád indult be az agyuk! Hiába, a diszkó legjobb pasija te vagy!
-Kis hazudós – mondom neki mosolyogva – De köszi, jól esik!
-Mutassuk meg ezeknek a balekoknak, hogy kell táncolni! – nevet gonoszkodón.
És megmutatjuk. Nem kell hozzá egy-két perc, és kis „tisztás” nyílik körülöttünk a táncoló tömegben. Tessa nagyon jól mozog, tud táncolni. Mozgása érzéki, izgalmas, mégsem kurvás, és képes kihozni belőlem is a legtöbbet. Nagyon jól érzem magam, és életemben először élvezem a táncot! Tessa néha hozzám simul, testünk szinte eggyé forr, és együtt mozgunk, máskor érzékien körbetáncol. Látom a körülöttünk táncolók elismerő pillantásait, bíztató, ütemes tapsait.
Két vagy három dalt táncolunk így végig, aztán a zenekar egy lassú, tipikus összebújós dalt kezd játszani. Tessa megáll előttem, látom a félhomályban – a világítást a dalhoz igazították – hogy izgatottan csillognak a szemei, a korábbi tánctól – vagy talán mástól? – kissé szaporábban veszi a levegőt. Hozzá lépek, átkarolom, és lassú, érzéki táncba kezdünk. Szemünk egy pillanatra sem szakad el a másikétól, pillantásunkkal a másik tekintetét fürkésszük. Érzem, hogy ez az a pillanat, de nincs hozzá elég merszem. Tessa megérezhet valamit a habozásomból, mert olyan halkan szólal meg, hogy a zenén keresztül szinte csak sejtem, mit mond:
-Csókolj meg végre, nagyfiú! Erre várok, mióta megláttalak!
Lassan megérintem az ajkait az ajkaimmal. Olyan puha, olyan forró! Érzem, ahogy nyelvével finoman megérinti az ajkaimat, nyelvem csúcsát. Szinte tudat alatt reagálok, és nyelvünk lassú, érzéki táncba kezd.
Kifulladva szakadunk el egymástól. Tessa izgatottan mosolyog:
-Hű! Ez nagyon finom volt!
Megszeppenten nézek rá:
-Pedig életemben először csókolóztam…
-Hazudós vagy! – nevet – De neked jól áll!
-Nem! Nekem még sosem volt barátnőm, te vagy az első, és életemben most csókolóztam először! – mondom neki komolyan. Elkomolyodik, meglepődik:
-Nem mondod! Te még… Ez volt életed első csókja?!?! – kérdezi döbbenten, aztán megint elmosolyodik – Akkor adj még egyet, mert piszok jó volt! És egyébként is gyakorolnod kell, hogy még ennél is jobb legyen!
Karakter: Dominick Cassar (Teresa Parker-nek) 1. rész
Leparkolok a fitnesz-center előtt. Autóm közel sem az egyetlen kocsi a parkolóban, látom, hogy sokan lesznek a tikkasztó augusztus végi meleg ellenére.
A bejárat felett visszafogott, de igényes felirat díszeleg: Lusty Fitnesz Terme. Nem egy nagy hálózat tagja, csupán egyetlen független fitnesz centrum. Nem is túl nagy, viszont van benne minden: testépítő szalon, az összes létező aerobic műfaj – spinning, zumba-fitnesz, thai-boo stb. – szauna, jacuzzi, szolárium, fitnesz büfé és még millió dolog, csupán uszoda nincsen. Szeretem, mert családias a hangulat, és barátságosak az ember fiával.
Odabent természetesen sokkal enyhébb idő van, kellemes hűs fogad. A recepciós lány rám mosolyog és vidáman köszönt:
-Szia, Dominick! Újabb kemény edzés? Az utolsó a szünidőben?
-Szia Holy! Jah, tudod, hogy nem tudok kihagyni egyet sem! Amúgy meg igen, holnaptól kezdődik a suli, megint.
Tovább megyek az öltözőkhöz, gyorsan átvedlek. Nem tart soká, hisz’ csak egy bő térdnadrágot húzok, felsőtestem meztelen marad, lábamra OTOMIX magas szárú edzőcipő kerül.
A terembe lépve látom, nem tévedtem, szinte teltház van. Oldalról vidám hang köszönt:
-Hello, Dominick!
-Szia Jenny!- köszönök vissza a felém tartó lánynak.
Jenny ha jól emlékszem huszonegy éves, és egy tipikus fitnesz címlaplány: hosszú, izmos combok, formás, keskeny csípő, kemény, kerek popsi, vékony derék, bordás, izmos, lapos has, hatalmas, feszesre töltött, gömbölyű mellek, baba arc, lófarokba fogott szőke hajzuhatag.
-Huh, mindig meglepsz, hogy mennyire jól nézel ki! – lép elém, és ujjaival lágyan megcirógatja mellkasom – Ezek a mellizmok! Isteni tested van!
Akárhányszor találkozunk, Jenny mindig kerít rá alkalmat, hogy hangot adjon csodálatának. Most is látom a szemén, hogy tetszik neki, amit lát. Azonnal zavarba jövök – mint mindig, ha azt érzem, hogy tetszek egy csajnak – és érzem, hogy elpirulok, bár állítólag hiába érzem, nem szokott látszani rajtam.
-Öööö… Köszi… - nyögöm ki dadogva, mire látva zavaromat, rám nevet:
-Ne légy ilyen szégyenlős, nagyfiú! Jól nézel ki, és kész! – majd váratlanul egy csókot lehel az arcomra és tovább libeg a pultja felé.
Na, igen, csak ha ezt egy huszonegy éves bombázó mondja az ember tizenhat éves fiának, akkor azért hadd fagyjak már le egy kicsit! – gondolom magamban, miközben Jenny kerek, izgalmas fenekét bámulom, ahogy távolodik tőlem. Válla felett visszapillant, és ragadozó mosolyát felvillantva rám kacsint. Teljesen kész vagyok tőle! Persze, tudom, hogy csak húzza az agyamat, hisz’ bármennyire is tetszik neki, hogy így nézek ki, ahogy, ő mégis csak egy bombázó, felnőtt csaj, én meg csak egy kis porba fingó 11-ikes vagyok. Csak élvezi a kis gonosz, hogy teljesen kikészít ezzel a kis játékával!
Egyébként ő volt az, aki rávett, hogy ne bújjak el bő tréningruhákba és büszkén mutassam a világnak hatalmas izmaimat. Egy évvel ezelőtt még itt is, az utcán is bő nadrágokat, pólókat, tréning felsőket, dzsekiket hordtam, hogy minél kevésbé legyek feltűnő, persze így meg nagyon nagydarabnak látszottam. Mára teljesen lecserélődött a ruhatáram, feszes pólókat, ingeket és nadrágokat viselek, itt az edzőteremben pedig csak egy rövidnadrágot. Persze ettől nem tűnök kisebb darabnak, de legalább nem látszom ormótlannak.
Jenny akkoriban megkérdezte, hogy miért edzek, ha zavar, hogy ennyire izmos vagyok? Hát, azért mert, imádok edzeni! Nem az volt a célom, hogy minél nagyobb, és izmosabb legyek, hanem egyszerűen szeretem az érzést, ami a gyúrás közben és utána átjárja a testemet. Imádom próbára tenni magam, hogy milyen teljesítményre tudom rávenni a testemet pusztán azért, mert akarom. Próbálni kitolni a teljesítőképességemet minden nap egy picivel. Az hogy az izmaim ettől úgy nőnek, mintha levegővel pumpálnák őket, az csupán egy állapot. Mondjuk ma már büszke vagyok rá, hogy így nézek ki, és nem zavar, ha az emberek megbámulnak az utcán és motivál az is, hogy minél izmosabb legyek.
Hogy gyorsan elfelejtsem Jenny kis játékát szememmel Pete-t – ő a szokásos edző partnerem – keresem a teremben. Meg is találom, és felé veszem az irányt. Pete már közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz, de nagyon jó fej. Nem irigykedik az adottságomra – vagy rendellenességemre, ki hogy értékeli az állapotomat – és egyszerűen tudomásul veszi, hogy még úgy sem érhet a nyomomba, hogy nagy dózisokban nyomja a szteroidokat. Inkább mindig próbál segíteni, bíztatni és szívesen edz velem, annak ellenére, hogy tíz évvel vagyok fiatalabb nála.
Csatlakozom hozzá, és hamarosan patakokban folyik az izzadság a testemen. Többször észreveszem, hogy Jenny kedvtelve méreget és kacsint, mikor zavartan felé pillantok, de próbálom kizárni tudatomból az incselkedő csajt. Keményen koncentrálok a gyakorlatokra, próbálom a legtökéletesebben végrehajtani az emeléseket, hogy minél keményebben megdolgoztassam az izmaimat. Hamarosan nem is veszem észre a körülöttem lévőket, csak a mozgásra, a gyakorlatokra összpontosítok. Érzem, ahogy száguld a vér az ereiben… Érzem, ahogy sajognak az izmaim a fájdalomtól, amint próbálom az utolsó utáni ismétlésre rábírni őket a teljes kifáradás után… Érzem, hogy úgy fel vannak pumpálva, hogy szinte majd szétrobbannak…
Úgy repül el másfél óra, mint egy pillanat. Leteszem a két egykezes súlyzót a tartóra, és nyújtom meggyötört bicepszeimet, közben körbepillantok a teremben. Ismerős arcok mindenhol…
Hopp! Nem is! – gondolom – Azt a lányt ott még soha nem láttam itt! Nocsak, nocsak! Újonc a fedélzeten! – mosolyodok el magamban. Nem is vettem észre, mikor érkezett, de nem is csoda, ha belehevülök az edzésbe, nem látok, nem hallok. Alaposan szemügyre veszem a jövevényt.
A lány velem egyidős lehet, közép magas, talán 170 centi. Az apró fekete forró-nadrág – ami valójában alig nagyobb, mint egy kis bugyi – és a pici piros top olyan feszesen simul a testére, mintha csak a bőrére festették volna, semmit sem rejtve hibátlan testéből. Félig hátulról látom, amint épp a keretet használja, sissy-guggolásokat végez, így zavartalanul csodálhatom tökéletes, kőkeménynek tűnő popsiját, hosszú, izmos combjait, feszes, vékony derekát, izzadságtól csillogó, izmos, gyönyörű hátát. Tetszik, hogy megizzadt, mert azt mutatja, hogy sok más csajjal ellentétben ő komolyan veszi az edzéseket, nem csak trécselni, meg pasizni jár le. Nagyon izgató, ahogy napbarnított, de világos kávészín bőrén legördülnek az izzadság cseppek. Ruganyos, nyúlánk izmai halványan rajzolódnak ki hibátlan, sima bőre alatt, épp csak annyira, hogy szexi, izgató, feszes külsőt kölcsönözzenek karcsú testének.
Végez a gyakorlattal, kiáll a súly alól, és elkezdi nyújtani megdolgozott combjait, popsiját. Felém fordul, így végre láthatom elölről is. Nem csalódok, a vékony, feszes derékhoz, lapos, kemény, halványan bordás has párosul, felettük nem túl nagy, de hibátlan formájú, ruganyos, kemény mellek gömbölyödnek a piros topban.
-Túl kerekek, túl tökéletesek! Létezik, hogy műtöttek lennének?!?! Ilyen fiatalon?!?!?! – gondoltam kétkedve.
Arcát hagytam utoljára. Fitos kis orra, apró, piros ajkai kislányos bájt kölcsönöznek inkább kerek, nagyon helyes kis pofijának. Arcát keretező félhosszú, talán vállig érő barna haját most hátratűzte, szabadon hagyva magas, intelligenciát sugárzó homlokát. Nem kimondottan szép, ám mégis nagyon vonzó, szexi lány. Hatalmas indigókék szemei igézően csillognak, pár pillanatig elveszek szédítő mélységű kékjében.
-Hmm… Nagyon helyes kis csaj! – gondolom magamban, majd valami fura érzésem támad – Szerintem én ismerem is ezt a csajt… De honnan?
Gondolataimba merülve, emlékeim között kutakodva fejezem be a nyújtást, és lassan elindulok kifelé. A lány is befejezi, és a fekpad felé indul, amely mellett egyébként kifelé vezet utam. Lesz vele dolga, az előbb egy nagyobb darab srác használta, de bunkó módon nem szedte le a tárcsákat, hanem ott hagyta, ahogy utoljára használta. Elfordulok a pult felé, intek Jenny-nek, aki köszönésképpen visszaint. Mikor visszafordulok, azt látom, hogy az új lány a padon fekszik, és épp nekiveselkedik, hogy leemelje a tartóról a rudat, rajta a vagy ötven-hatvan kilónyi tárcsával!
-Hűha! Ebből baj lesz! – gondolom magamban, és megszaporázom lépteimet.
Éppen időben érek oda, mert a lánynak sikerül kiemelnie a tartóból a rudat – ezen mondjuk nem kicsit döbbenek meg, hisz’ a rúddal együtt kb. 70-80 kilóról van szó! – de ezzel el is fogy minden ereje, és úgy csuklanak össze a karjai, mint a harmonika. A súly lezuhan a mellkasára, és a nyakára gördül, mire elkapom, és gyorsan visszaemelem a tartóra. Nekem meg sem kottyan ekkora súly, a bemelegítést is legalább dupla ennyivel szoktam kezdeni.
-Ez előtt a súly előtt nem árt gyakorolni kicsit, mielőtt neki veselkedsz – mondom neki mosolyogva. Úr isten, hogy lehet ekkora marhaságot mondani! – gondolom magamban azonnal – Ilyen béna is csak én lehetek…
-Igen de azt hittem elbírom… - mondja levegő után kapkodva és lassan felül – És köszi a segítséget…
Rám néz és elmosolyodik. Mélységes, igéző kék tekintetét az enyémbe fúrja, érzem, hogy kedvtelve méreget…
-Nyugi, Nikky, nem pánikolunk! Tudod, lehet, hogy ismered… - gondolom magamban görcsösen, miközben úgy érzem, hogy kissé elpirulok. Aztán beugrik!
-Mond csak? Nem te vagy az a bokszoló… Öm… Strong Cat?
Elmosolyodik:
-De. De én vagyok. Teresa Palmer, amúgy – nyújtja felém a kezét, még mindig mosolyogva. Kezet rázunk, közben ezzel a mozdulattal fel is segítem a padról. Olyan kis pillekönnyű, talán ha ötven kiló az egész csaj.
-Én Dominick Cassar vagyok és örülök hogy megismerhetek egy ilyen híres és nagyszerű bokszolót – mondom neki. Csak én láttam úgy, mintha elpirult volna? – gondolom magamban és akaratlanul is elmosolyodok a gondolatra, hogy őt is zavarba lehet hozni és ettől kicsit feloldódok.
-Óhh ugyan! – mondja szerényen – Amúgy új vagyok ebben a városrészben. Meg új suliba és új bokszterembe is fogok járni holnaptól… Télleg! Te melyik suliba jársz? – kérdezi. Kíváncsinak, szinte izgatottnak tűnik, ettől megint égni kezdenek a füleim. Igyekszek teljesen természetesen, nyugodtan válaszolni:
-Én a West High-ba járok.
Egészen természetesnek hangzott – nyugtatom meg magam.
Felderül az arca, szédítően mély kék szemei vidáman és örömmel telve csillognak:
-De jóó! Én is oda fogok!
A robot pilóta bekapcsolt az agyamban:
-Az jó akkor megmutathatok neked egy csomó mindent – mondom neki olyan természetesen, mintha csak azt mondtam volna, hogy kék az ég. Ezen még magam is meglepődök – de most mennem kell, majd holnap dumálunk. Találkozzunk az én szekrényemnél, jó? A 116-os az. Szia!
Ezzel sarkon fordulok és elindulok a zuhanyzók felé.
Úristen! Hogy tudsz ekkora paraszt lenni, Nikky! Azt sem vártad meg, hogy elköszönjön! – gondolom magamban, és elkönyvelem, hogy holnap tuti nem lesz ott reggel.
***
Reggel frissen ébredek. Első gondolatom az, hogy vajon Tessa eljön-e? Kétlem, miután olyan paraszt módon otthagytam. Persze miért is érdekel? Hisz’ csak egy új csaj, aki társaságra vágyik…
Reggeli után felöltözök, könnyű, világos farmert húzok ami megfeszül combjaimon csípőmön és szűk pólóinget veszek hozzá, a gombok lezseren nyitva maradnak. Ruhatáram szinte kizárólag egyedi, méretre készített cuccokból áll, a konfekció rám nem passzol: combjaim vastagabbak, mint a derekam, ami viszont inkább vékonyabb, mint az átlag, a karjaim egy átlagos tizenhat éves derekával vetekednek, hátam, vállam dupla olyan széles, mint az övék. Könnyű nyári cipőbe bújtatom lábaim és már indulok is.
Nem kocsival megyek, a suli csak húsz perc séta a házunktól. Jólesik egy kicsit járkálni reggel, aztán úgyis órákat ülünk a termekben.
Elég korán beérek, remélve, hogy Tessa mégis csak eljön majd. Kinyitom a szekrényemet de szinte azonnal kényelmetlen érzés kerít hatalmába, mintha bámulnának, körülnézek. Meglátom Teresa-t, amint felém közeledik, már messziről integet.
-Hát mégis eljött – mosolyodok el – Ezek szerint nem túl szívbajos, vagy csak hozzá van szokva a parasztokhoz, szegénykém.
Nagyon csinos ma reggel. Könnyű, nyári farmerje izgalmasan feszül keskeny csípőjére, nyúlánk combjaira, nem rejti formás alakját. Fehér, fűzős topja kihangsúlyozza lehelet vékony derekát, mély dekoltázsában látszik az alatta viselt nagyon szép, ízléses, csipkés melltartó, ami előnyösen emeli ki tökéletes, gömbölyű melleit. Körüllengi a kislányos báj és kecsesség, miközben csak úgy árad belőle az elemi erejű erotikus kisugárzás.Érzem, hogy testemet átjárja az izgalom, szó szerint beindított a csaj.
- Szia! Ugye nem késtem sokat – köszön, amint ideér hozzám.
-Nem, nem. Én is csak most jöttem – válaszolom és a szekrényben szöszölve próbálok lehiggadni. Kiveszem a könyveimet, amikre az első két órán szükségem lesz, majd amikor becsukom a szekrényt és felé fordulok, csak remélem, hogy már lehiggadtam annyira, hogy szalonképes legyek. Bár nálam halálos nyugalomban is nagyon feltűnő a domborulat.
-Nagyon csinos vagy ma reggel! – mondom neki.
-Köszi szépen – feleli,közben egy lépést hátralép és leplezetlenül végig stíröl: kezdi lent a lábaimnál, aztán svenkel feljebb – csak én látom úgy, hogy jelentősen hosszabb időt szentelt az ágyékomnak és mintha még az egyik szemöldökét is érdeklődőn felhúzta volna?!?! Nem szívbajos a csaj, elég belemenős, igazi nagy ragadozó! – gondolom magamban – Nikky, ha nem vigyázol, ez felfal reggelire, és még éhes is marad! Aztán folytatja a szemlélődést még feljebb, elidőzik a nyitott pólóingemen, vagy a benne láthatókon, végül pillantása összeforr az enyémmel. Megint az a tekintet, az a csillogás, amitől egyből zavarba jövök!
-Hm… - mosolyog rám – Ruhában is piszok jól nézel ki!
Hogy leplezzem zavaromat, megpróbálom elterelni a gondolatait:
– Neked melyik a szekrényed?
-Az ott! – mutat a folyosó másik oldalán kicsi távolabb egyre.
-Akkor menjünk, vedd ki a dolgaidat, aztán megmutatom a sulit – felelem – Mindent tudsz már? Nem kell a tanulmányi irodába menned semmiért?
-Nem – feleli, miközben elindulunk a szekrényéhez – Megvan az órarendem, a szekrényem, felvettem a választható tárgyakat, úgyhogy sulikész vagyok!
Milyen helyes a mosolya! – gondolom – Kár, hogy ő is csak a jóbarátot látja bennem…
-Az jó – felelem nyugodtan – Még van negyed óránk, addig mindent meg tudok mutatni neked.
Kivesszük a dolgait, aztán elindulunk az iskolában. Megmutatom, a fontosabb helyeket: étterem, büfé, könyvtár, sportcsarnok, kondi-terem stb. Végül visszaérünk a hallba:
-Nah, akkor majd találkozunk két óra múlva, az első szünetben – mondja mosolyogva – Mi lesz az első órád?
-Történelem – mutatom neki a könyvemet – Nem nagyon szeretem – húzom el a számat – én inkább a reál tárgyakban vagyok jó…
Elkerekedik a szeme, láthatóan nagyon meglepődött valamin:
-De ez csak tizenegyedikes könyv… - böki ki döbbenten – Te még csak tizenegyedikes vagy?
-Igen… – válaszolom tétován.
-Én biztos voltam benne, hogy már végzős vagy! – mondja még mindig meglepetten – Egy ilyen test, ekkora izmok! Még testépítő magazinokban sem láttam ehhez foghatót… Persze, ha tizenkettedikes lennél, akkor sem lenne kevésbé feltűnő és csodálatos a tested!
Aha, már értem! – gondolom magamban – A szokásos téma…
-Hát, igen. Szinte mindenki többnek gondol, mint tizenhat…
-Bár persze… – mosolyodik el és felnyúl, megsimítja az arcomat. Váratlanul ér az érintése, akaratlanul is összerezzenek egy kicsit. Francba! Remélem nem érezte meg... – gondolom ijedten.
-Ez a fiús, arc… Ha jobban belegondolok, tényleg nem egy felnőtt pasié! – mondja immár nevetve.
Nesze, most meg lekisfiúzott… - kicsit csalódott vagyok. Persze nem értem, hogy miért, hisz’ nem is tudok erről a lányról semmit. De valamiért nagyon tetszik, nagyon vonzónak látom. Ahogy mosolyog, ahogy incselkedőn pillant rám zavarba ejtően mély kék szemeivel, ahogy félre söpri arcába hulló, barna fürtjeit… Ébredj fel, Dominick! Ez a lány nem a te súlycsoportod… gondolom csalódottan – Egy ilyen csaj nem fog teperni utánad, te meg amilyen beszari vagy, nem fogsz ráhajtani.
Megköszörülöm a torkomat és zavaromat leplezni próbálva mondom:
-Szerintem induljunk az órákra, mert az első napon el fogunk késni…
Elneveti magát:
-Igazad van, nem lenne jó úgy bemutatkozni, hogy mindjárt az első napon elkések!
Karakter: Dominick Cassar (Teresa Parker-nek) 2. rész
Négy tanórával és egy szünettel később a suli parkjában ücsörgünk egy padon és az ebédünket majszoljuk.
-Hát… – néz rám meredt szemekkel, mikor kirámolom az ételadagomat – Téged inkább ruháználak, mint etetnélek!
Elnevetem magam:
-Ne hidd, hogy azzal jobban járnál! Én nem tudok magamnak ruhát venni áruházakban, talán csak alsónadrágot. De azt is csak azért, mert nem boxert hordok… Minden egyes ruhadarabomat varratni kell, bár például ilyen pólóingeket tudok venni is. Ez például Hot Bodz márkájú, ők – még sok más céggel együtt – kimondottan bodybuilderek részére gyártanak ruhákat.
-Szóval akkor te ilyen drága pasi vagy! – mondja incselkedve
-Hát, látod… De említetted, hogy új bokszterembe fogsz járni. Van már helyed? – próbálom elterelni a témát. Nem érzem jól magam, ha én vagyok a központban.
-Nem, még nincsen – rázza meg a fejét.
-Akkor, ha gondolod, tudok ajánlani egyet, ahova például én is járok…
Egy kicsit köhécselni kezdett mellettem, majd könnybe lábadt szemeit tágra nyitva néz rám:
-Te bokszolsz is?!?!
-Ja, igen. Nem mondtam még?... Na, mindegy… Szóval, ez egy kis terem, kint van a parton, az a neve, hogy Gordon Ördögei. Gordon egy öreg bokszoló, valamikor régen szövetségi bajnok is volt. Amikor visszavonult megnyitotta ezt a kis boksz termet, és itt próbál utódokat képezni. Volt egy-két sikeres bokszolója.
-És elvinnél engem abba a terembe? – kérdezte. Csak én hallottam úgy, mintha reménykedő hangsúllyal kérdezte volna?
-Persze – bólintok könnyedén – Holnap megyek úgyis. Én hetente kétszer járok bokszolni és hatszor gyúrni.
-Heti hatszor pumpálod a vasat!?!?!? – kerekedik el a szeme megint – Az nem semmi! Mondjuk így sem értem, hogy ezt hogy hoztad össze tizenhat éves korodra? – nem kell magyaráznia, értem, hogy mire gondol.
-Hát, ez úgy van, hogy én egy genetikai rendellenességgel születtem. Van egy gén a szervezetben, ez a miosztatin gén, amely szabályozza az izomtömeg növekedését és gátolja, hogy korlátlanul szaporodjanak és növekedjenek az izomsejtek. Ez a gén az én szervezetemben nincsen, így az izmaimban szabadon növekedhetnek az izomsejtek mind méretükben, mind mennyiségükben. Ráadásul még erősebbek is, tehát nem csak azért vagyok sokkal erősebb, mint a többiek, mert sokkal nagyobbak az izmaim, hanem mert egyébként is erősebb vagyok.
-Hűha! – néz rám fura tekintettel. Kicsit mintha megijedt volna, vagy talán kis viszolygást is látok a szemében? –gondolom szomorúan. Aztán felderül az arca és elmosolyodik:
-Akkor te mutáns vagy! Mint az X-Men-ben! Tök durva! – lelkendezik.
Kicsit meglepődök reakcióján, aztán elnevetem magam:
-Hát, ezt még így nem gondoltam végig, de végül is igazad van!
-És mond csak – néz rám huncut mosollyal – ez a gén más testrészedre is hatással van?
Félre nyelem az ételt és majdnem megfulladok, ugyanakkor úgy érzem, hogy lángra kaptak a füleim.
-Mire gondolsz? – nyögöm ki nagy nehezen.
-Tudod te! – mosolyog sokat sejtetőn, és jelentőségteljes pillantásokat vet egy bizonyos területre a testemen.
Nem tudom, miként meneküljek a helyzetből, de szerencsémre a sors megoldja. Normális esetben ennek nem örülnék, de most ezt is jobbnak érzem, mint az előző diskurzus folytatása. Kedvenc nagymenőim tűnnek fel a színen.
-Nah, akkor most kapsz egy kis ízelítőt a West High nagyágyúiból is – és fejemmel a felénk tartó három srác felé intek.
Tessa arrafelé néz, majd komoly hangon kérdezi:
-Ők kik?
-Középen Josh Benett, mellette jobbról Craig Beetroot, balról Quinn Fletcher. A suli rögbi csapatának oszlopos tagjai és az elsőszámú sztárok a suliban. Természetesen az összes csaj szaftos álmának ők a főszereplői…
Tessa ismét szemügyre veszi a fiúkat, majd kisvártatva megszólal:
-Hát… Nem rossz pasik, az igaz, de nem hiszem, hogy ők lennének a főszereplők az álmaimban. Láttam már jobbat is! – fordul felém mosolyogva. Szemében olyan fényt látok csillanni, amitől megint úgy érzem, hogy tetőtől talpig elvörösödök. Fogalmam sincs, hogy ez most látszik-e…
-Ööö… Hát… - dadogom – Én… Én nem is tudom… Pasi vagyok, én csak a csajokról tudom megmondani, hogy jó csajok-e, a pasikról nem, hogy jó pasik-e…
Hát, te nagyon hülye vagy, Nikky! – de nincs időm tovább gondolni, mert közben a hármas-fogat ideér.
-Szia, kislány! – mosolyog Josh Teresa-ra – Egy ilyen dögös csaj hogy cseszheti az idejét egy olyan lúzerrel, mint Cassar?
Mire válaszolhatnék, Tessa már vissza is vág:
-Hát, például úgy, hogy ő kedves és udvarias, nem olyan seggfej, mint ti vagytok!
Látom, hogy Josh arcára ráfagy a negédes mosoly. Hűha! Ebből bunyó lesz! – gondolom magamban, és leteszem a kajámat, felkészülök, hogy időben fel tudjak ugrani.
Josh felnevet:
-Ez igen! Felvágták a kiscica nyelvét! – röhög a haverjaihoz fordulva, akik követik – Na, nem baj, annál izgalmasabb! – visszafordul Tessához – Nem értettél meg, kicsi szívem! Neked velünk érdemes haverkodnod, ha azt akarod, hogy jó fejek között legyél! Mondhatnám úgy is, hogy nem szeretnénk legközelebb Cassar társaságában látni!
-Én meg mondhatnám úgy is, hogy húzzatok el a retkes picsába, ha nem akarjátok, hogy szép, divatos lilára színezzem a szemhéjatokat! – áll fel Tessa. Bokszolok én is, láttam a tartásán, hogy felkészült a harcra, bármely pillanatban képes ütést indítani, de ezt Joshék nem fedezték fel. Felpattanok én is. Nem tudom eldönteni, hogy vajon lesz-e belőle verekedés. Egyszer már kidekoráltam az arcukat, azóta nem mertek belém kötni, csak szóban, de ez most más helyzet. Egy lány készül lealázni őket.
Joshék csak állnak ott egy nagyon hosszúnak tűnő pillanatig, majd végül felemeli mutatóujját, fenyegetőleg:
-Te kis ribanc! Ne hidd, hogy enny…
Nem tudja befejezni, mert az ajkaira forrasztom a szót a jobb öklömmel. Igyekeztem nem túl nagyot ütni, egyrészt, nehogy megsérüljön a kezem – mivel pokoli erős vagyok, könnyedén tudok akkorát ütni, hogy az én kezem is apró darabokra törjön – másrészt, hogy ne okozzak túl nagy sérülést.
Joshnak így is vér serken az ajkaiból, és a lendülettől hátratántorodik, majd elbotlik és hanyatt esik. Fölé lépek, haverjai távolságot tartva lépnek hátrébb, de küzdő állásba helyezkednek. Támadni nem mernek, még emlékeznek a pár hónappal ezelőtti fiaskóra, hetekig sötét napszemüvegben jártak, mindhárman.
-Vigyázz a szádra, seggfej! – sziszegem vészjósló hangon – Ha még egyszer így beszélsz Tessa-ról, nem leszek ennyire finom!
Fel sem tűnik, hogy Tessa-nak szólítottam, most először.
Josh-t felkaparják a haverjai. Nagyjából merőlegesen megáll előttünk és ismét fenyegetőleg emeli fel a mutatóujját. Már emelem az öklöm.
-Cassar, ezt most elkúrtad! Nem kicsit! Nagyon! Ki foglak nyírni! – majd int a haverjainak, és eliszkolnak.
Kifújom a levegőt, leroskadok a padra.
-Pfhú, basszus! Ez nagyon meleg volt!!! – nyögöm ki végül.
-Micsoda? – nevet rám Tessa – Kis porba fingó senkik, úgy vertük volna őket szét, mintha soha nem is lettek volna!
-De Tessa! Én nem szeretek verekedni! Nagyon félek!
Mintha kis megrökönyödést vélnék csillanni a szemében:
-Félsz?!?!? Aztán mitől? Akkora hegyomlás pasi vagy, hogy egy kannibál család két hónapig ehetne belőled! Ha rád lőnék egy pisztollyal, szerintem a mellizmaidban elakadna a golyó! Mi a franctól félsz?!?!?!
-Attól, hogy valakinek komoly sérülést okozok! Hogy eltörik valamilye, vagy még rosszabb! – nyögöm halkan.
Látom, hogy ezen mintha elgondolkodott volna, aztán leül mellém a padra, és átöleli a vállamat, már amennyire átéri. Most érdekes módon jólesik az érintése és nem jövök tőle zavarba, talán mert más bajom van.
-Hát, abban talán igazad van, hogy tényleg óvatosnak kell lenned. Egy lovat is agyon tudnál csapni egy ütéssel… - mondja halkan, aztán elmosolyodik – Egyébként meg köszönöm szépen!
Most én rökönyödök meg:
-Mit is?
-Hát, hogy megvédted a tisztességemet! – nevet rám, majd folytatja, mivel látja, még mindig nem értem – Hát, hogy beverted a száját, mikor leribancozott!
-Ja, azt! Hát… Nagyon szívesen! – mondom neki. Őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy miért csináltam, de akkor úgy éreztem, hogy Tessa-ra senki nem mondhat ilyesmit. Ő rá senki nem mondhat rosszat. Vigyázz, Dominick, mert belecsavarodsz ebbe a csajba, és nem biztos, hogy az fájdalommentes lesz, mivel ő meg tuti nem!
Felsóhajtok, aztán megszólalok:
-Na, szerintem fejezzük be az evést, aztán menjünk, mert mindjárt kezdődnek az órák…
***
Másnap ismét találkozunk reggel a suliban és együtt töltjük a szüneteket. Összeismertetem Tessa-t a barátaimmal – nekem is van néhány azért. Mindenkinek hamar elnyeri a tetszését közvetlen és barátságos stílusával. Megbeszéljük, hogy suli után kint találkozunk a parkolóban és együtt megyünk a bokszterembe.
Kicsöngetnek az utolsó óráról, szedem össze a cuccaimat és már megyek is kifelé. Én érek először ki, Tessa egy-két perccel később jön.
-Na, mehetünk?
-Persze! Messze van?
-Kocsival vagyok, úgyhogy így csak fél óra – mosolygok rá.
-Van kocsid? Az tök jó! Melyik az?
-Nem egy nagy szám, az a régebbi, fekete GMC.
Tessa a kocsi felé néz, aztán pár másodperc múlva megszólal:
-Az nem egy Yukon XL Denali? 2002-es, nem?
Meglepve nézek a lányra:
-Te ismered a kocsikat?
-Dehogy is! – neveti el magát – Ezt csak azért tudom, mert apunak is pont egy ilyenje volt egy-két éve!
Beszállunk, indítok, és már megyünk is.
-Oké, nem új – néz körbe Tessa a kocsiban – de hihetetlenül jó állapotban van. Látszik, hogy vigyáztak rá, meg hogy te is vigyázol rá. Hibátlan a bőr, meg tiszta… Mikor vetted?
-Apuméktól kaptam négy hónapja, a tizenhatodik szülinapomra – mondom neki – Ne feledd, nekem nincsen jövedelmem, mint neked!
-Hehe – fanyalog rám, de látom, hogy nem haragszik.
Egy kis ideig szótlanul hajtunk Long Beach utcáin. Aztán Tessa töri meg a csendet:
-Ez tetszik…
-Micsoda?
-Az, hogy nem vagánykodsz a kocsival, nem próbálsz meg lenyűgözni, hogy milyen menő vagy, aki sportosabban vezet, mint Fittipaldi – mosolyog rám – És pont ezzel nyűgözöl le!
Na, ha most nem látszik, hogy elpirultam, akkor soha! – gondolom magamban.
Odaérünk a boksz-klubhoz. Nem egy fényűző hely, de azért rendes, tiszta környék, közel a parthoz. A klubot csak egy apró tábla jelzi, nincsenek feltűnő reklámok és cégtáblák.
Belépünk, odabent már javában zajlik a munka:
-Emeld a lábad, fiam! Ne úgy mozogj, mit akinek ólomból vannak a tagjai! Fürgébben! – halljuk Gordon rekedtre cigizett hangját. Meghallja az ajtó csukódását, felénk fordul.
Gordon legalább hatvan, de talán már hetven éves is megvan. Tipikus fekete öregember, amilyen a filmekben szokott lenni a veterán boksz mester.
-Hm… – mosolyodik el – Minek köszönhetjük Miss Teresa Palmer megtisztelő látogatását?
Tessa szerényen elmosolyodik:
-Ugyan!... Csak lejöttem egy kicsit bokszolni. Ha nincsen ellenvetése, Gordon, akkor mostantól itt edzenék.
Látom Gordon arcán a meglepetést, mosolyogva tárja szét a karjait:
-Miss Palmer, termünké a megtiszteltetés, ha miket választ.
-Nem lehetne, hogy Teresa?
-De lehet.
Egy tizenkét éves forma kissrác szól hátulról:
-Gordon! Nekünk is bemutatod a csajt?
Tessa elneveti magát, de nem szól.
-Mike, legyél egy kicsit tisztelettudóbb! – inti fegyelemre Gordon a fiút, majd visszafordul Tessa-hoz – Ez a hölgy itt Teresa Palmer, sokszoros szövetségi bajnok harmatsúlyban a serdülők, juniorok és felnőttek között is, számtalan nevadai címet szerzett és valószínűleg ő lesz mindenidők legfiatalabb női profi ökölvívója hamarosan. Jelenleg őt tartják a legjobb női bokszolónak az államban, úgyhogy pofa alaphelyzetbe, csendes áhitat indul!
Csak én láttam úgy, hogy Tessa elpirult?! – gondolom magamban kicsit kárövendően – Nocsak, őt is zavarba lehet hozni ennyire?
-Nos, Teresa, köszöntelek klubunkban – mondja Gordon – Nálunk az a szokás, hogy ha új tagunk jelentkezik, és nem kezdő, akkor egy bemutató mérkőzést játszik egyik tagunkkal. Lehet erről szó?
-Hogyne, örömmel! – mosolyog Tessa – Átöltözök, és már kezdhetjük is!
Elmegyünk átöltözni, hamarosan visszatérünk. Tessa hasonló öltözetet visel, mint a kondi-teremben. Látom a fiúkon, hogy nem kicsit tetszik nekik, amit látnak, mindegy, hogy tízéves kissrác, vagy húszéves pasi. Sőt, még Gordon is nyel egy nagyot!
-Nos Tessa, válassz ellenfelet! – mondja Gordon.
-Bárkit választhatok?
-Persze, bárkit – bólint Gordon.
-Akkor én Dominick-el akarok kűzdeni!
Félre nyelek, és elfelejtek levegőt venni, amitől heves köhögő roham tör rám. Hogy Tessa-val bunyózzak? Teljesen lehetetlen, képtelen lennék kezet emelni rá!!!
-De Mester! – mondom gyorsan, miután sikerül rendbe hoznom akadozó légcserémet – Ezt ugye nem engedheted?!?!
-Miért ne, Nikky fiam! – vonja meg a vállát Gordon és Tessa-hoz frodul – Jól meggondoltad, lányom? Dominick nem a legjobb bokszolónk, de elképzelhetetlen ütőerejű, ha egyszer véletlenül eltalál, a meccsnek tuti vége!
Tessa egészen közel lépett hozzám, érezem, ahogy feszes teste az enyémhez simul. Megremegek, csak remélni tudom, hogy nem veszi észre, és pláne azt nem érzi meg, hogy mennyire izgatónak látom őt ebben a lenge cuccában, és elszántságában, hogy megmérkőzzön velem.
-Meggondoltam – mondja, miközben zavarba ejtő indigókék tekintetét az enyémbe fúrja – Bízom Dominickben, hogy vigyáz rám, és nem fog összetörni ezekkel a hatalmas izmaival – mosolyog és végigsimít a bicepszemen. Majd sarkon fordul, belép a ringbe és táncos lépteivel elsétál az egyik sarokba.
Úgy nézem, nem tudom elkerülni, muszáj lesz Tessa-val bunyóznom. Szótlanul utána megyek, segítőink követnek bennünket. Felsegítik a kesztyűket, fejvédőt, fogvédőt, Gordon középre áll, magához int bennünket és elmondja röviden a szabályokat.
Aztán az egyetlen szó, amit nem akarok hallani, amikor Tessa-vak egy ringben vagyok:
