- Nos akkor menjünk igyunk kicsit. – mondja mosolyogva. Én ennek annyira nem örülök.  –Hé… akkor most tisztázom. Ez csak egy baráti közeledés. Jelenleg van csajom, akire hajtsak. – közli velem. Ajánlom is, hogy ne hajtson rám. Mert ha az utolsó férfi lenne a földön is, akkor sem kellene nekem.

- Akkor miért is hívtál meg, hogy igyunk együtt valamit? –kérdem, nekem ez kicsit furcsa.

- Azért, hogy esetleg legyen társaságod, akinek elmondhatod mi a baj? Egy hallgatóság? –vonja fel a szemöldökét. –Nõ és férfi barátságról nem hallottál? – kérdi, miközben kimegyünk a kocsijához és berakjuk a holmit.

- Én nem hiszek a dajkamesékben. –jegyzem meg csípõsen.

- Akkor csak figyelj. –mondja, és felém fordul. – Van egy ajánlatom a számodra Claire. Ismerkedünk, barátkozunk. Olyan dolgokat csinálunk, mint a barátok. Szórakozunk és megismerjük a másikat. Elmesélünk dolgokat egymásnak, akár a legintimebb dolgokról is, de nincs csók, kézfogás, ölelés is csak baráti. Puszi is csak az arcra és bebizonyítom neked, hogy Nõ és férfi között is lehet barátság. –áll elém ezzel a szöveggel.

- Ez most egy kihívás? – kérdezem érdeklõdve. Elmosolyodik.

- Tekintheted annak. –teszi hozzá.

- És mit kap, aki nyert? –teszem csípõre a kezem.

- Kérhetsz tõlem bármit, ami nem ütközik törvénybe. HA! Te nyersz, és az ágyban kötünk ki, vagy megcsókoljuk egymást. –mondja ki õszintén.

- És ha te nyersz? –kérdem gyanakvóan.

- Nos… akkor elismered, hogy van nõ és férfi között barátság. – vágja rá –De Ezt eldöntheted az este folyamán is, hogy belemész-e. – Kinyitja az ajtót nekem és beülök, majd õ is beül.

- Nos akkor majd még késõbb adok rá választ. –jegyzem, meg mikor látom, hogy nagyon figyel.  Bólint és beindítja a kocsit. Egy kocsma szerûségnél állunk meg és bemegyünk. Egyik sarok asztalhoz ülünk le egy ital társaságában. Elmeséli nekem szinte az egész életét. Hogy rendõr és van egy Damon nevû kutyája. Meg hogy a barátnõjével, nem igazán jó a kapcsolata. Én elmondom, hogy egy sportboltban vagyok eladó és egyedül élek. Felém néz.

- Mit szólnál egy játékhoz? –kérdezi a biliárdasztal felé mutatva.

- Miért ne… - egyek bele. Oda megyünk a billiárdhoz.

- És amúgy család ilyesmi? –kérdez rám. Na, ez az, amirõl nem akarok beszélni. Élesen ránézek.

- Nem akarok errõl beszélni. – közlöm vele.

- Természetesen. Csak érdeklõdtem, de nem erõltetem, ha nem szeretnél róla beszélni most még. –mondja, és aztán mond pár viccet. Amin jót nevetünk.  A billiárd tétje az lesz, hogy kifizeti a következõ sört. Kicsit oldottabb a hangulat. Ez érzõdik is. Egészen este 10-ig játszunk, aztán befejezzük. Juro hazavisz kocsival, ám mielõtt kiszállnék, megfogja a kezem.

- Még nem adtál választ, az ajánlatomra. – mondja szemembe nézve. .

- Alszom rá egyet. –mondom egy apró mosollyal az arcomon.

- Ez így nem fair! –hangja elégedetlen. –Nem a kezed kértem meg, meg nem is azt, hogy légy a barátnõm csak egy esélyt, hogy bebizonyíthassam neked, hogy van nõ és férfi között is barátság. –sóhajt fel.

- Miért olyan fontos ez neked? –értetlenkedem. – Miért pont az én haverom akarsz lenni?

- Mert úgy éreztem neked szükséged van egy haverra. –jegyzi meg végig a szemembe nézve. –Meg mert szimpatikus vagy fõleg az este után. El lehet veled hülyülni. Szereted a vicceket, a sportokat… ennél nem is kell egy barátsághoz. Nah meg nincs is nagyon haverom a munkatársakon kívül, az õ fejüket meg már unom…

- Én szeretnék erre a napra aludni egyet. Most nem forognak az agytekervényeim bocsi. –paskolom meg a kezét és kiszállok. Õ is kiszáll és a tetõre támaszkodik.

- Akkor majd összefutunk valamikor az edzõteremben és akkor adsz választ. – mondja. Én közben kiveszem a táskámat és fellépek a járdára.

- Igen… Jó éjt Juro. –közlöm vele. Mosolygom.

- Jó éjt… aludj jól és idegmentes munkát neked holnapra. – köszön el. Visszaül a kocsiba.

Ideje lefürödnöm, beülök a zuhany alá. Megengedem a rádióban a zenét és egy jót zuhanyozom. És végre befekszem az ágyba, jöhet a jól megérdemelt alvás.

Reggel korán szaladok le a munkahelyemre. Remélem nem lesz hosszú és nehéz napom.

Ma nem sok vásárlom volt, szerencsére. Ennek nagyon örülök. Bár igaz, hogy a bolt így nem nagyon megy, de hát, nem árt néha ilyen nap is. Volt egy idióta aki, igen csak felhúzta az agyamat, valami hülyeség miatt.  

Délután lemegyek egy kicsit az edzõterembe. Rám fér egy kis edzés ma is, és remélem, lenyugszom. Belépek az edzõterembe. Juro épp nyújtózódik.

- Szia Claire.

- Szia. De jó, hogy itt vagy… - mondom nem sok örömmel a hangomban. Juro felém jön, miközben én lepakolok.

- Úgy látom ma sem vagy valami jobb hangulatban. – Jé de ügyes, gyorsan rájött. Rá nézek, elhúzva a szám gúnyosan. – Még mindig nem fogtad fel, hogy csak a barátod akarok lenni, akivel megbeszélheted a dolgaidat? – kérdezi kicsit mérgesebben. Ahelyett, hogy válaszolnék, ránézek kérdõn és értetlenül. – Figyelj, van barátnõm. Bebizonyítom neked, hogy lány és fiú között lehet barátság. Semmi több. Csak egy barát leszek, aki itt van, ha szükséged lenne rá. – magyarázkodik. De én még mindig nem hiszem el, hogy ezt akarja. Észreveszi kételkedésemet. – Ugyan már. Mit veszíthetsz. Ígérem, nem mászom rád. És ha azt kívánod, lekopok rólad és többet nem is beszélek veled. Így ok? – néz rám a válaszomra várva. Közben az egyik géphez megyek edzeni.

- Oké. Rendben. Legyen. – adom be a derekam a sokadik kérésre.

- Na látod, megy ez. – mosolyog. – Akkor, megiszunk edzés után valamit?

- Tõlem. – mondom egyhangúan, és felkapom az egyik súlyzót.

Körülbelül egy óra után végzünk az edzéssel, Juro megvár. Mondhatni, nagyon kitartó, és rögeszmésen ragaszkodik ehhez a mondásához, hogy fiú és lány között lehet barátság, amit mindenképp be is akar bizonyítani nekem. Na, hát lássuk.

- Akkor, most hová megyünk? - kérdezek, rá amint beülök a kocsijába.

- Egy közeli cukrászdába, most valahogy megkívántam a sütit is. - Neked megfelel?

- Legyen. - válaszolom egyszerûen.

Egy 10 percnyi autókázás után megérkezünk a cukrászdába amit Bella-nak hívnak. Én nem tartom jó ötletnek ha személynevet adnak egy helyiségnek, szerintem nem jó ötlet. Kiszállunk a kocsiból és bemegyünk. Elég szép és barátságos helynek néz ki. Egy ablakhoz közeli asztalhoz ülünk le, itt kicsit több a fény és nyitottabbnak érzem a teret. Én egy alma levet rendelek, Juro pedig egy sört. Néhány perc után már ki is hozzák nekünk a rendelésünket. Juro valamit el kezd mondani, de az én gondolataim viszont elkalandoznak.

- Hé! - szólít meg finoman Juro. - Merre járnak gondolataid?

- Oh. bocsánat ne haragudj. Kicsit elkalandoztak a gondolataim.

- Azt látom, mondja. Ha gondolod, elmondhatod, hogy merre.

- Áh, nem érdekes. - motyogom. - Mit is mondtál az elõbb?

- Az sem érdekes. Inkább beszéljünk valami másról. - mondja határozottan és kedvesen. Mintha csak nekem járna a kedvemben.

- Mirõl? - kérdezek rá, ugyanis nekem semmi ötletem nincs.

- Hát… Nem is tudom… - válaszolja õ is. Most néma csend következik. Néma hosszú csend, amit végül én török meg.

- És? A barátnõd nem haragszik, hogy egy lány barátnõd van? - kérdezek rá, kihangsúlyozva a lány szót. 

- Hé! Hé! Azért épen kéne hagyni szegény bokszzsákot. – mondom neki jó szándékkal. – Gondolom õ nem vétett semmit azért, hogy ilyen rossz napja van. – folytatom megkezdet mondanivalómat és meglátva szúrós pillantását, látom igen csak rosszat tettem.

- Nem a te dolgod, hogy mit mûvelek azzal a bokszzsákkal. – Szavaival meg is erõsíti bennem eme gondolatom, hogy rosszat tettem. Vétettem ellene. Elveszem a kezeimet a zsákról felemelve kissé a kezem, megadva magam.

- Oh. Elnézést, hogy megpróbáltam megvédeni magát attól, hogy szétverje ezt a bokszzsákot, ami valószínû nagyon drágába kerülhetett. És gondolom nincs kedvében kifizetni, ha szétszakad. – vágom rá eredeti szándékomat, hogy ne legyen gondja abból, ha esetlegesen annyira erõsen üt, hogy az megadja magát. Azonban a szépség hallgat.

- Azt ajánlom inkább, inkább jöjjön el velem meginni valamit és közben elmondhatja mi bántja, ha akarja. –tekintetében látom a furcsállását. - Persze ha nem akar, nem kell, csak akkor ne bántsa ennyire ezt a szegény bokszzsákot. – Teszem hozzá gyorsan, nehogy tolakodónak tartson, holott tényleg csak a jó szándék vezérel és nem a csini kis testére hajtok. Jelenleg van ágy partnerem, akit nem szándékozom megcsalni.

 - Rendben Mr…. – adja be a derekát.

- Satomo Juro. Örvendek. – mutatkozok be.

- Claire Collins. Én is örvendek. – mutatkozik õ is be bár láthatóan koránt se olyan nagy örömmel, mint ahogy eleinte sejtené az ember.

- Szép neve van. –jegyzem meg gyorsan, mindenféle udvarlási szándék nélkül.

- Köszönöm. – látom, ahogy leveszi a kesztyûit és érdeklõdve figyelem.

- Akkor mehetünk? – kérdezek rá kissé oldalra biccentve fejem, hogy jelezzem, válaszára várok. Látom rajta a hezitálást.

- Menjünk. Csak elõbb még átöltözöm. –Bólintok mondatára és megfordulva indul be a nõi öltözõbe. Én is megfordulva megyek a férfiba és felkapom a motyómat.

Kimenve az öltözõbõl a táskámmal látom õ is pont akkor lép ki. Odamenve hozzá lépek mellé.

- Nos akkor menjünk igyunk kicsit. –mondom bíztató mosollyal arcomon, de csak fancsali arcát látom viszonzásul. –Hé… akkor most tisztázom. Ez csak egy baráti közeledés. Jelenleg van csajom, akire hajtsak. –közlöm vele a tényt, hogy igazából vegye a lapot, hogy itt most nem egy egyalkalmas felszedési próbálkozás folyik.

- Akkor miért is hívtál meg, hogy igyunk együtt valamit? –kérdezi felém fordulva furcsálva.

- Azért, hogy esetleg legyen társaságod, akinek elmondhatod mi a baj? Egy hallgatóság? –kérdezem felvonva a szemöldökömet. –Nõ és férfi barátságról nem hallottál? –kérdezem érdeklõdve, miközben kiérünk a kocsimhoz és kinyomva a riasztóját nyitom ki a csomagtartót és bedobom a táskámat, majd az övét.

- Én nem hiszek a dajkamesékben. –jegyzi meg csípõs nyelvvel, amire csak felkuncogok.

- Akkor csak figyelj. –mondom és lecsukva a csomagtartót fordulok felé egy ajánlattal. – Van egy ajánlatom a számodra Claire. Ismerkedünk, barátkozunk. Olyan dolgokat csinálunk, mint a barátok. Szórakozunk és megismerjük a másikat. Elmesélünk dolgokat egymásnak, akár a legintimebb dolgokról is, de nincs csók, kézfogás, ölelés is csak baráti. Puszi is csak az arcra és bebizonyítom neked, hogy Nõ és férfi között is lehet barátság. –mondom neki a dolgokat, mint egy kihívást állítva elé.

- Ez most egy kihívás? –ügyesen felfogja a dolgokat. Széles mosollyal arcomon bólintok.

- Tekintheted annak. –teszem hozzá.

- És mit kap aki nyert? –kérdezi csípõre téve a kezét makacsul.

- Kérhetsz tõlem bármit, ami nem ütközik törvénybe. HA! Te nyersz, és az ágyban kötünk ki, vagy megcsókoljuk egymást. –mondom ki õszintén.

- És ha te nyersz? –kérdezi gyanakvó szemekkel nézve rá.

- Nos… akkor elismered, hogy van nõ és férfi között barátság. –adom meg az alku rám esõ felét. Innentõl már csak rajta múlik, hogy belemegy-e. –De Ezt eldöntheted az este folyamán is, hogy belemész-e. –mondom ellépve tõle és kinyitva a kocsi ajtaját magam mögött az anyós ülés felõlit folytatom utamat a volán oldala felé. Nem fogom neki bezárni. Be is ülök a volán mögé.

Mikor beül mellém érdeklõdve nézek rá, hogy mi lesz, de nem ad választ a játék ötletemre.

- Nos akkor majd még késõbb adok rá választ. –jegyzi meg. Én bólintva indítom be a kocsit és indulok meg az egyik törzshelyem felé. Odaérve be is térünk a bár jellegû kocsmába és leülve egyik elszeparáltabb sarokba egy-egy itallal kezdünk el beszélgetni. Elmesélem neki, hogy rendõr vagyok, és van egy szép kis roti kutyám, aki Démon névre hallgat. Egy kiképzett rendõrkutya. Egy hete vagyok együtt a csajjal és nem igazán érzem, hogy hosszú életû lesz a kapcsolat, mert eléggé kényeske a csaj, de ágybetétnek még megteszi.

Õ is mesél magáról természetesen, s megtudom, hogy egy sport boltban eladó és egyedül lakik. Annyira nagy mélységeket még nem tárunk fel egymásnak, egy darabig, csak egy két kör sör után. Érdeklõdõn nézek rá mikor felszabadul egy biliárdasztal.

- Mit szólnál egy játékhoz? –kérdezem érdeklõdve.

- Miért ne… - megy bele a dologba. Az ajánlatomat direkt nem hozom fel. Legfeljebb majd megnyerem a billiárdon, ha nem játszik olyan jól. Felállva megyünk az italainkkal oda és felállítva a golyókat adom meg neki a kezdés lehetõségét.

- És amúgy család ilyesmi? –kérdezek rá, bár ekkor látom, hogy gyenge pontra tapintottam. Arca elfanyalodik és megkeményedett arccal néz rám.

- Nem akarok errõl beszélni. –közli nemes egyszerûséggel, amire bólintok.

- Természetesen. Csak érdeklõdtem, de nem erõltetem, ha nem szeretnél róla beszélni most még. –mondom neki majd, hogy oldjam a hangulatot, elsütök egy két viccet neki. Sikerrel szerencsére. A billiárdban azonban nagyon jó és ügyes. Nem fogom tudni elnyerni, legalábbis rezeg a léc, hogy vesztek, így inkább nem is hozom fel.

A billiárd tétje inkább az, ki fizeti a következõ kört, ami épp eléggé megmozgat minket ahhoz, hogy nyerjünk és egy egészséges versengés alakul ki közöttünk játék közben, és úgy érzem azért sokat oldódott a hangulata és kezd elfogadni társaságának, még ha barátnak nem is. Ahhoz több idõ kell. De ha én nyerek, akkor hagyom, hogy õ fizesse. Nem vagyok egy baráttal gavallér.

Az este így telik el egészen tízig, mikor azt mondjuk mind ketten, hogy most elég, mert holnap meló. Pontosabban én nekem szabi szerencsére különben nem ihattam volna. Haza viszem kocsival és mielõtt kiszállhatna, megfogom a kezét.

- Még nem adtál választ, az ajánlatomra. –mondom szemeibe nézve, mikor visszanéz rám.

- Alszom rá egyet. –mondja egy kis csalafinta mosollyal arcán.

- Ez így nem fair! –mondom és elengedem. –Nem a kezed kértem meg, meg nem is azt, hogy légy a barátnõm csak egy esélyt, hogy bebizonyíthassam neked, hogy van nõ és férfi között is barátság. –mondom felsóhajtva.

- Miért olyan fontos ez neked? –kérdezi értetlenkedve. – Miért pont az én haverom akarsz lenni?

- Mert úgy éreztem neked szükséged van egy haverra. –jegyzem meg szemeibe nézve. –Meg mert szimpatikus vagy fõleg az este után. El lehet veled hülyülni. Szereted a vicceket, a sportokat… ennél nem is kell egy barátsághoz. –sóhajtom. –Nah meg nincs is nagyon haverom a munkatársakon kívül, az õ fejüket meg már unom… - mondom ki az igazat és nézek a szemeibe érdeklõdve. Hátha megkapom a válaszát az ajánlatra.

- Én szeretnék erre a napra aludni egyet. Most nem forognak az agytekervényeim bocsi. –mondja és megpacskolva a kezem száll ki. Én is kiszállok a kocsiból és a tetõre támaszkodva nézek rá.

- Akkor majd összefutunk valamikor az edzõteremben és akkor adsz választ. –mondom és nézem miként veszi ki táskáját a csomagtartóból, majd csukja le és fellép a járdára.

- Igen… Jó éjt Juro. –köszön el és egy futó mosoly jelenik meg arcán.

- Jó éjt… aludj jól és idegmentes munkát neked holnapra. –mondom neki és visszaülve az autóba csukom be és hajtok el onnan még intve neki.

Haza vezetek és a garázsba beállva tudom, hogy most szegtem szabályt, de letojom most magasról. Kövezzenek meg ha 2-3 sör után valakit elgázolnék az utcán. Kocsit biztonságba helyezve megyek be a házba, ahol Démon már rohan is elém. Megetetem, megitatom és én magam is eszem, majd jól esõ zuhany és alvás… ez a fáradt munkásember jussa.

Másnap reggel a szokásos menetrendem szerint zajlik és élvezem, hogy ma nem kell mennem dolgozni, bár ma nem ihatok semmit mert forrós vagyok, az-az bármikor berángathatnak. A reggeli után Démonnal pórázon megyek el a parkba futni. A napom a szokványos módon zajlik. A futás után otthon zuhany és szépen kajafõzés stb. Délután meg lemegyek az edzõterembe, hogy erõsítsek, és ne puhuljak el.

Épp húzódzkodom mikor Claire belép a terem ajtaján. Látom ma is feldúlt, de csak köszönök neki.

- Szia Claire.

- Hé! Hé! Azért épen kéne hagyni szegény bokszzsákot. – szól hozzám az elõbb említett szõke pasi. – Gondolom õ nem vétett semmit azért, hogy ilyen rossz napja van. – folytatja. Kicsit lehajtom a fejem és abba hagyom a bokszolást, nem akarom megpüfölni ezt az alakot. Bár lehet, hogy ha inkább neki ütnék be egyet, mert beleszól a dolgomba, mint a bokszzsákba, sokkal jobban érezném magam. De valószínû azzal, nagy felfordulást okoznék itten, azt viszont nem szeretném. Így inkább nyugton maradok, és szúrós tekintettel figyelek rá.

- Nem a te dolgod, hogy mit mûvelek azzal a bokszzsákkal. – válaszolom egy kissé mogorván. Az úr engedelmesen félreveszi a kezét a bokszzsákról.

- Oh. Elnézést, hogy megpróbáltam megvédeni magát attól, hogy szétverje ezt a bokszzsákot, ami valószínû nagyon drágába kerülhetett. És gondolom nincs kedvében kifizetni, ha szétszakad. – vágja rá, elé vetítve a lehetséges gondokat. Bevallom, nem szeretem, ha valaki utasítgat, nagyon idegesít. De be kell látnom igaza, van. Látva, hogy nem mondok semmit, folytatja.

- Azt ajánlom inkább, inkább jöjjön el velem meginni valamit és közben elmondhatja mi bántja, ha akarja. – Mi ez meghívás akar lenni? Furcsán és kérdõn meredek rá. – Persze ha nem akar, nem kell, csak akkor ne bántsa ennyire ezt a szegény bokszzsákot. – Némiképp hezitálok, semmi kedvem idegennel járkálni ide s oda. Fõleg úgy nem, hogy kipenderítenek napi rutinomból.

- Rendben Mr…. – adom be a derekam.

- Satomo Juro. Örvendek. – mutatkozik be.

- Claire Collins. – mondom én is a nevemet. – Én is örvendek. – motyogom, bár az arcomon nem igen látszik ez.

 - Szép neve van. – jegyzi meg mosolyogva.

- Köszönöm. – és kezdem levenni magamról a kesztyût.

- Akkor mehetünk? – kérdezni válaszra várva. nagyot sóhajtok. Majd csak kis habozás után válaszolok.

- Menjünk. Csak elõbb még átöltözöm és azzal bevonulok az öltözõbe. 

Többször elerednek a könnyeim, hiszen vele tényleg biztonságban éreztem magamat, persze számíthattam volna rá, hogy lesz valakije, mégis… Mélyeket sóhajtok, amikor kopogtatnak az ajtómon, nem érdekel ki az, hagyjanak békén. Ismét egy kopogás és kezd kicsit idegesíteni, hiszen nem akarok senkivel sem beszélni. Felkelek az ágyról, az ajtóhoz lépek és megpillantom õt, nem szeretném õt beengedni, látni sem szeretném, a szívem mégis olyan hevesen ver, hogy majd kiesik a helyérõl.

- Bejöhetek? – kérdezi, én meg nem reagálok. Nagy nehezen félreállok, azonnal belép a szobámba

Hellyel kínálom, leül az ágyam szélére én pedig a székembe, minek jött ide, hiszen ott van neki az a szõke maca…
- Valami baj van? – Szólal meg nagy nehezen, nekem meg sírógörcsöm lenni.
- Nem nincs. De tényleg. – Néztek rá enyhe könnyes szemmel.
- Nem úgy látom. Szóval? Aggódtam ám, mikor nem jöttél el.. – Pedig ott voltam.
- Én ott voltam.. – Eltörik a mécses, és könnyeim patakokban kezdik el marni az arcomat, odajön és megölel, de eltolom magamtól.

- Ne ölelgess, hiszen nemrég mást ölelgettél. – Szipogom el nagy nehezen.

- Maya, hidd el, nincs semmi köztem és az a nõ között. – Jön közelebb, megfogja a kezemet és azt simogatja.

- Most inkább hagyj magamra kérlek. – Nézek fel gyönyörû szemeibe, kérlelem, hiába, felemeli a kezét és az arcomat kezdi el simogatni, majd homlokomra kapok egy puszit.

- Maya, nem szeretnélek távol tudni magamtól. – suttogja, nem tudom, hogy megbízhatok e benne a mai nap után.

Erre a mondatára nem is igen tudnék mit válaszolni, hiszen amilyen könnyen megszerzik a bizalmamat, olyan könnyen el is veszítik.

- Holnap láthatlak? – kérdezi reménykedve, én meg nem tudok mit mondani erre.

- Nem tudom, lehet nem kéne többet találkoznunk, hiszen ennek csak rossz vége lehet. – suttogom. – Tetszel nekem, és vonzódom hozzád, … na, hát, beléd szerettem, nem hiszem, hogy egy oktató és tanonca között lehetne valami. – El is fordítom a fejemet, nem akarom látni hitetlenkedõ arcát.

- Maya. – suttogja, felé fordítom fejemet, ekkor közel hajol és megcsókol, amitõl a szívem kihagy egy ütemet, furcsa érzés kerít hatalmába.

Elválunk egymástól, figyelem az arcát, hiszen kíváncsi mire gondol most.

- Most megyek, holnap edzésre is várlak. – Homlokomra kapok egy puszit, majd távozik, az ajtó résnyire nyitva is marad, hamarosan bátyám jön be, aki magához ölel és nem akar elengedni.

Füllentek, hogy fáradt vagyok, magamra is hagy, bebújok a takaró alá és úgy alszom el, tele kavargó gondolatokkal és érzelmekkel.

~

Másnap valamikor délelõtt fele kelek fel, hiszen egyre kell csak bemennem a suliba, egy elõadásra. Eszem reggelire egy kis mûzlit, nagy nehezen összepakolom az edzésre a cuccomat, pedig semmi kedvem elmenni oda. Bemegyek a Fõiskolára, a két órás elõadás teljesen lezsibbasztott agyilag, most pedig éppen egy cukrászda elõtt sétálok el, és édesség hiányban szenvedve elmegyek mellette. Lenyomom a kilincset, amikor megérkezem az edzésre, még a kicsik edzenek, addig leülök, nem vesz észre egészen addig míg véget nem ér az óra. Odajön és mondja, hogy öltözzek át, megkapom a szekrénye kulcsát. Bólintok, felveszek egy kényelmes nadrágot és felsõt, amikor visszaérek, a kezembe adja a köpenyt, amit hordani kell, felveszem, segít megkötni, mert hatalmas rám. Lassan nekiállunk én a hátsó sorban foglalok helyet, és próbálom utánozni õt, nem nagyon akar sikerülni, többször megállok és figyelem a többieket. Egyszerûen nincs semmi érzékem ehhez, egy picit megizzadtam, annyira nem, hogy látszódjon. Elkérem a kulcsot, átöltözöm, amikor bejön, épp a felsõmet veszem fel, amikor mellém lép.

- Na hogy érezted magad? – kérdezi, én meg vállat vonok.

- Ez nem az én sportom- Jegyzem meg, felállok, ekkor magához ölel én meg kapaszkodni kezdek belé.

Furcsa egy férfi társaságában sétálni, aki nem szeretne bántani, sõt inkább lelket próbál belém önteni. Kicsit összegörnyedve sétálok mellette, hiszen nagyon zavar, hogy ennyire megnéznek, nem vagyok én ehhez hozzászokva. Úgy érzem minden egyes szempár fel akar falni, akár egy farkas az ártatlan bárányt.

- Szerintem igazán csinos vagy, nem kell ennyire szégyenlõsnek lenned. - Nézek rám mosolyogva a leendõ edzõm.
- Háát.. õõm.. köszönöm. De én nem így érzem. Lehet nincs túl sok önbecsülésem, vagy csak egyszerûen az zavar, ha egy idegen rám néz, és végigmér.. – Kicsit belepirulok, hiszen most is megnéztek.
- Ez pedig könnyen megoldható. – Valóban?
- És mégis hogyan? – Nézek rá kérdõen, hátha tud valami olyat mondani, ami hatásos lenne nekem.

- Hát... – Megvakarja a fejét és gondolkozik. - Többet kell járni strandra. Itt mindenki megnéz mindenkit, beszélgetnek.. vagy kitudja.. – Nekem ez így is sok!
- Eh?! Na nem! Már ez is sok! Jobb volna ha elmennénk valahova… nem szeretem ha sokan néznek, ilyen szemekkel. – Összefonom a kezemet a mellkasom elõtt, hogy ne nézzék a melleimet.
- Ne nevettess! Hisz olyan szép vagy! Igazán nincs mit takargatnod. – Jól esnek a szavai, csak nehéz elhinni.
- Tényleg így gondolja? – Kicsit elnevetem magam, hiszen édes tõle. - Maga nagyon kedves.
- Hát, én csak az igazat mondom. Ezeket te is láthatod, a tieid. Nem kell elrejtened magad, najó.. azért nem azt mondom hogy mutogasd mindenkinek.. -  Valamiért olyan érzésem támad, mintha õ is zavarban lenne mellettem, pedig én vagyok a legnagyobb zavarban.

- Ha te mondod... – Vállat vonok - de nem hiszem, hogy megtudnám szokni. – Nekem mindenhez idõ kell, és sok sok sok türelem.
- Ez csak akarat kérdése, na és persze az önbecsülésedé. – Olyan helyes és szimpatikus, amikor mosolyog rám, na de nem szabad nekem ilyennel foglalkozni, hiszen mégis jóval idõsebb nálam.
- Gyere, eleget sétáltunk. Pancsoljunk is! – Hirtelen megfogja a kezemet és a víz felé húz.
- Héé! Ne ilyen gyorsan! – Ijedten szólok neki, végül a vízhez elérve elengedi a kezemet és elmerül a habokban.

A parton maradok, amikor elengedi a kezemet és a bokámat figyelem, ahogyan a víz verdesi, hamarosan megpillantom amikor felbukik a felszínre, majd odajön hozzám.

- Na mire vársz? Nem jössz? – kérdezi, amire mélyet sóhajtok, intek neki, hogy jöjjön közelebb.

Feláll és a hasát figyelem, ahogyan a víz végigfolyik rajta, nyelek egy hatalmasat is, amikor elém sétál és a fejemet felemeli szemeit figyelem.

- Én … én nem tudok úszni. – suttogom és a szégyenkezve fordítom el a tekintetemet róla.

- Egy ilyen szép lány nem tud úszni, nembaj, megtanítalak arra, hogy ne aggódj, nem fogsz elmerülni, hiszen itt vagyok melletted. – Megfogja a kezemet és elindulunk szépen lassan.

Már a térdemig ér a víz, többször ránézek, hogy ez jó ötlet e, õ csak megsimogatja  a kezemet és lassan beljebb vezet. Combomat is eléri, majd a csípõmet, itt meg is állok.

- Nem szeretnék beljebb menni. – mondom félve, erre elém lép, felvesz az ölébe és úgy sétál be velem a vízbe, neki a mellkasáig ér már, szorosan kapaszkodom a nyakába, hiszen itt már nem érne le a lábam.

- Na milyen a víz? – kérdezi halkan.

- Félelmetes. – suttogom és a vizet figyelem, ahogyan ellep teljesen.

- Nem félelmetes, csak annak aki nem tud úszni. – A keze a derekamon pihen és a térdhajlatomnál tart. – Mit szólnál ha úsznánk egyet. – Ijedten nézek rá. – Nyugalom, a nyakamba kapaszkodsz és a hátamra fekszel, így megtudod milyen érzés.

Nagy nehezen, de belemegyek, elengedi a lábamat belekapaszkodom a nyakába és elindulunk beljebb, érzem, ahogyan az izmai megfeszülnek, amikor neki lendül az úszásnak. A lábával is elrúgja magát és a karjával is húzza, teljesen biztonságban érzem magamat itt mellette, amikor visszafordulunk, teljesen megnyugodtam és élvezem, ahogyan a víz a tetején tart és néha kicsit lemerülök. Amikor visszaérünk abba a mélységbe, hogy neki mellkasáig ér ismét az ölébe vesz.

- Na hogy tetszett? – kérdezi én meg elmosolyodom.

- Tetszett. – Felelem egy pici mosollyal az arcomon.

- Van egy ötletem, egy kicsit lemegyünk a víz alá, de elõtte vegyünk egy nagy levegõt. Így. – Vesz egy mély levegõt és bent tarja, majd kiengedi. – Menni fog? – Félénken bólintok egyet.

- Akkor… háromra. Egy…Kettõ… Három. – Hirtelen veszek egy mély levegõt és lebukunk a víz alá, furcsa érzés kerít így hatalmába, amint vissza feljövünk a felszínre arcomról letörlöm a vizet.

- Megvagy? – kérdezi és a lábamat elengedve teljesen hozzásimulok, amitõl kicsit a szívverésem gyorsabb ütemben kezd el dobogni. Az arcát megtörli, nem vesz vissza az ölébe, én csak a vállába kapaszkodom.

- Meg, na és te? – kérdezem picit pirulva.

- Meg. – Édesen mosolyog. – A lábadat miért nem engeded le? – kérdezi jogosan hiszen vissza felhúztam õket.

Kérésére lejebb engedem, és úgy kapaszkodom belé a fejemet vállára teszem, és néha megsimogatja a derekamat és a hátamat, ami nagyon jól esik.

- Ha ki szeretnél menni, szólj. – Megcsóválom a fejemet, bátyámék integetnek nekem, hogy menniük kell, kicsit kétségbe esem.

- Itt hagynak a bátyámék. – Elindulunk ki, visszaintenek minket, hogy maradjunk, majd visszajönnek értem, csak bólintok.

- Majd én hazaviszlek- Hirtelen int nekik, hogy õ hazavisz, megköszönik, mi szépen visszamegyünk a mellkasáig érõ vízbe. – Mihez van kedved? – kérdezi kedvesen.

- Nagy gond lenne ha kimennénk? – kérdezem félénken.

- Dehogy is. – Elindulunk ki, talajt érzek a lábam alatt biztonságosan lépkedek ki egészen a törölközõmig, Baldwin ide hozza a cuccait és letelepszik mellém a napocskára.

Mellette ülök, néha megigazítom a felsõ bikinimet, amikor elõregörnyedek, nem veszem észre, hogy teljes belátás nyílik a melleimre. Végül a hátamra fekszem és úgy napozom kicsit.

- Bekenjelek? – kérdezi felemeli a tubust.

- Ühüm. – Hirtelen hasra fordulok, azonnal elkezd bekenni, persze szépen óvatosan.

- Tessék. – odaadja és a maradékot a testén keni szét, a kockái viszont megbabonáznak.

- Van kedved holnap is találkozni? – Ezen a kérdésén kicsit meglepõdöm, hiszen erre ont nem számítottam, hogy a leendõ tanárommal találkozgassam.