|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| vicii | 2012. 08. 11. 21:23:14 | #22841 |
Karakter: Leroy Lysander
Megjegyzés: (Őrültemnek - frunak)
A nap hosszan és unalmasan telik. Nehezemre esik a munkára koncentrálni, mert folyton befurakszik a gondolataimba az a gyönyörű, türkizkék szempár... egyszerűen képtelen vagyok őt kiverni a fejemből.
A főnök is észreveszi, hogy valami nincs rendben, ezért inkább hazaküld. Gondolom azt hiszi, megviselt az interjú Billel, és részben igaza van, csak nem olyan módon viselt meg, ahogy azt ő hiszi...
Így hát hazakullogok, ledobálom a cuccaimat és első utam a fürdőszobába vezet, hogy vegyek egy forró fürdőt és ellazuljak kicsit. Azonban furcsa dolgot pillantok meg a vécéülőként... egy apró kis notesz, rajta egy üzenettel: "Olvasd el." Ezt ő hagyta itt?
Kíváncsian veszem a kezembe, majd fellapozom. Megfagy bennem a vér is. Ez nem lehet...
Egy napló, amit a gyilkosságokról vezetett. Minden egyes eset dátumra pontosan bele van írva, néhánynál apróbb megjegyzések is találhatók... nahát... végigpörgetem az oldalakat és ijesztően hosszúnak bizonyulnak a nevek.
Hevesen dobogó szívvel kapom fel a kis könyvet majd száguldok vele a konyhába. Csinálok magamnak egy bögre kávét, aztán leülve olvasni kezdem...
Megdöbbentő. Ezeknek nagyjából csak a negyedéről tud a rendőrség, a többi nincs is nyilvántartva. Ha ezt megmutatnám a zsaruknak, Billért még a legapróbb köveket is megmozgatnák, tízszer annyi embert állítanának rá... de... hogy juthatott eszébe egy ilyen fontos bizonyítékot a kezembe adni? Ezzel egy életre rács mögé juttathatnám, sőt, talán még halálbüntetést is kapna...
Elszorul a torkom. Ó, te ostoba...
Elkeseredetten felnyögve temetem az arcom a kezeimbe. Azért hagyta itt, mert tudta, hogy úgysem fogom feladni a rendőrségen... tudta, hogy hasznát vehetem a további cikkekhez..
Bill, mégis mi a fene jár a fejedben? Miért fektetsz belém ennyi bizalmat...?
*
A másnap is hasonlóan telik. Ahogy felébredek, rögtön olvasni kezdek. Most értem nagyjából a notesz feléhez. Megdöbbentő dolgokat tapasztalok benne. Olvasás közben jegyzetelek is, kiírva a fontosabb adatokat, amiket fel tudok majd használni a továbbiakban.
Fáradtan újabbat kortyolok a kávémból és az órára tekintek. Te jó ég, már jócskán elmúlt dél, én pedig még mindig pizsamában ülök... sóhajtva teszem a bögrém a kis noteszre, nehogy becsukódjon, majd fáradtan a fürdőbe vetem magam. Veszek egy jó, forró zuhanyt, közben teljesen ellazulok... de csak nem szabadulok a gondolatoktól.
Folyton Billen jár az agyam. Azt mondta, még találkozni fogunk... vajon tényleg eljön majd?
Kikászálódok a kádból, majd egy törölközőt magamhoz véve szárítkozni kezdek. Majd kopogás hallatszik az ajtón, nekem pedig kétszer olyan hevesen kezd verni a szívem. Ki a fene lehet az? Az ajtót bezártam... a rendőrök csengetnének...
Szinte az adrenalin a fülemen habzik ki, ahogy lassan lenyomódik a kilincs, majd ahogy szembe találom magam a vigyorgó Billel, teljesen elképedek.
- Szia.- köszön kuncogva, én pedig a törölközőt a derekam köré csavarva lépek elé, úgy bámulva rá, mintha minimum két feje lenne.
- Te-te mit... vagyis hogy?- kérdem zavartan hebegve, nem hiszek a szememnek.
- Nyugi, az egyik fánkért vagy miért ment el, a másikat pedig leütöttem. Egy ideig nem fognak zavarni.- kuncog fel sokat mondó tekintetten, majd érzékien végigsimít vizes mellkasomon. Nyelek egyet, az érintésére azonnal reagál a testem... - Unatkoztam, és eljöttem... nem is tudom miért.- duruzsolja, keze pedig tovább cirógat, kígyóként kúszik fel a nyakamra, majd arcomra... végül közelebb lép, kacsója pedig hátamat simogatja tovább.
- Csak ezt az estét add nekem és megígérem, ha akarod, soha többé nem látsz!- mondja vágytól fűtött hangon, kavargó szemekkel, majd mielőtt válaszolhatnék, forrón az ajkaimra tapad. Nyögve viszonzom a heves csókot, hozzásimulva közben, Bill pedig kifelé kezd terelgetni. - Látom, elolvastad a naplóm.- susogja érzékien a nyakamba, miközben tovább csókolja és szívja az érzékeny bőrfelületet.
- Azt írtad, hogy olvassam el.- nyögöm, miközben átölelem, hogy még közelebb férkőzhessek hozzá, majd ágyékomat az övének dörgölök. Felsóhajt, majd a háló felé kezd terelgetni, én pedig örömmel követem. Eldőlünk az ágyon, Bill pedig fölém mászik. A nyakamat támadja meg, bódultan csókolgatja és szívogatja, én pedig kéjesen sóhajtozva döntöm oldalra a fejem, hogy még jobban hozzám férhessen.
Majd egy határozott mozdulattal lehúzza rólam a törülközőt, és halovány mosollyal hajol merevedésemhez... és minden előzetes nélkül a szájába veszi. Hangosan nyögve feszülök meg, ahogy vadul szopni kezd, közben nyelvével ingerlően cikázva a farkamon... gátlástalanul nyögve bújtatom ujjaimat a hajába, úgy vonaglok tovább alatta. Ettől az intenzív kényeztetéstől pedig alig pár perc múlva hangosan nyögve rándulok össze, az orgazmus végigcikázik a testemen...
Felkúszik hozzám, én pedig bódultan, sóhajtva nézek azokba a gyönyörű szemekbe... Bill... a fenébe is, azt hiszem, lassan de biztosan kezdek belé bolondulni...
Értetlenül, megszeppenten néz le rám, de nem hagyom gondolkodni, lehúzom magamhoz egy édes csókra. A következő pillanatban megérzem egyik kezét a hátsómon, ahogy ujjával ingerlően köröz bejáratomon... kéjesen várnám, hogy végre megérezzem magamban, mikor hirtelen kivágódik a bejárati ajtó, a nevemet hallom. Csontig hatoló rémület kerít hatalmába, páni félelemmel pillantok Billre. Jézusom, ha most lebukunk, elkapnak minket, mindketten börtönbe fogunk kerülni...
- Bízz bennem! Megígérem, hogy nem bántalak csak tegyél úgy pontosan mindent, ahogy én mondom!- mondja rögtön fojtott hangon, én pedig ijedten bólintok. Ekkor ujjak fonódnak a nyakamra, meglepő gyengédséggel fogva meg. - Kiáltozz segítségért.- súgja, én pedig leblokkolva nézek rá. Magára akarja kenni az egészet, csak hogy elterelje rólam a gyanút...?
- Kiáltozz!- szisszen fel szigorúan, figyelmeztetően, de még mindig nem fájdalmasan rászorítva a nyakamba. Észbe kapva kiáltok fel, és épp ebben a pillanatban tör be a két fakabát a szobába.
- Bill! Engedje el!- dörren az egyik mély, karcos hangon, majd a következő pillanatban lerántják rólam Billt. Pihegve, meglepetten nézem a jelenetet, majd zavartan elpirulva takarom el magam, ahogy a másik éhes tekintettel méregetni kezd.
- Vegye le róla a mocskos tekintetét!- szisszen fel Bill gyilkos szemekkel méregetve a hekust, én pedig elképedten nézek rá.
- Mit ugatsz, kutya?- köpi a perverz, majd Billhez lépve hatalmas pofont kever le neki, akkorát, hogy vért köp...
Döbbenten bámulok Billre. Ez... nem lehet... aggódna értem...? De... én...
Döbbenetemből egy kéz ránt ki, ahogy finoman a vállamra simít, majd egy perverz tekintettel találom szemben magam.
- Jól vagy, szépségem?- kérdi búgó hangon, szinte felfalva a tekintetével, én pedig észbe kapva magam elé rántom a törölközőt, hogy ne láthasson.
- Igen, persze...- motyogom, még mindig megszeppenten nézve Billt. Őt idő közben a másik megbilincseli, és most villámló szemekkel vergődik. Nagyot nyelek. Nem... nem hagyhatom... nem hagyhatom, hogy bevigyék...
- Még szerencse. Kár lett volna, ha egy ilyen gyönyörűséget megöl ez az állat.- súgja tovább, egyik keze a combomra simul... kelletlenül lököm el magamtól.
- Hagyjon békén, kérem.- mondom figyelmeztetően, mire csak elhúzza a száját.
- Ez a hála, amiért megmentettük a bőröd, kölyök?- kérdi gúnyosan, én pedig csak dühösen pillantok rá, majd aggódva nézek Billre. - Na mindegy... Joe, vigyük ezt a szemétládát.- fordul a társához, majd elfordulva tőlem húzni kezdik Billt a bejárat felé...
A szívem ijesztően gyorsan kezd verni, a fülem zúg, mindenem remeg és lassan fordul velem egyet a világ. Magam sem értem, hogyan, de a tagjaim maguktól mozognak... kihúzom az ágy melletti komód fiókját, és előveszem belőle a Smith & Wessonomat, ami mindig készenlétben, töltve várja, hogy szolgálhasson. Felemelem, a kezem hirtelen megmerevedik, a remegésem egy csapásra megszűnik. Páni félelem kerít hatalmába.
Megcélzom a perverz rendőrt. És meghúzom a ravaszt.
Nagy durranás, vér fröccsen, majd a rendőr arccal előre a földre esik. Mindenki döbbenten mered a hullára, majd a tekintetek lassan rám vándorolnak. A másik rendőrre pillatok. Farkasszemet nézünk, ő pedig észbe kapva a fegyvere utána nyúl. Újra meghúzom a ravaszt.
Felnyög, majd hanyatt esik, alatta vértócsa gyűlik össze.
Halálra rémülten bámulok a döbbent Billre, majd elsápadva engedem, hogy a fegyver kihulljon a kezeim közül és hangosan koppanva a földre hulljon. Úrrá lesz rajtam a vad remegés, lesápadok. Nem hiszem el, hogy megtettem...
- Nem lehet... nem lehet...- súgom döbbenten. Még soha életemben nem öltem embert...
Bill kap észbe először, az egyik hullához ugrik és gyakorlott mozdulatokkal előkeresi a kulcsot, majd kinyitja a kezeit fogva tartó bilincset. Majd hozzám lép és a karjaiba von, én pedig remegve simulok az ölelésébe.
- Megöltem őket... én tettem...- súgom teljesen kiborulva.
- Semmi baj, Leroy... semmi baj. Figyelj rám, össze kell szedned magad.- mondja halkan, megnyugtató hangon, arcomat a kezeibe fogva. Nagy, ijedt szemekkel pislogok fel rá. - Öltözz fel, nem maradhatunk itt, a lövésekre az egyik szomszéd tuti ki fogja hívni a zsarukat. Mennünk kell.- szögezi le, én pedig nagy nyelve bólintok, majd remegve ugrok a ruhásszekrényhez és kapkodva felöltözök.
Közben Bill felkapja a hátizsákomat a fal tövéből, amiben a munkához szükséges cuccaimat szoktam szállítani. Mindent az ágyra borít belőle, én pedig sietve beletömök néhány ruhadarabot és néhány fontosabb dolgot, ami kellhet. Zseblámpa, öngyújtó...
Bill a fegyvert is felkapja földről és a nadrágja övébe tűzi, majd a rendőrök stukkerét a táskámba dobja, végül kézen fog és kifelé kezd húzni. Bénultan megyek utána, de mikor a konyhában meglátom a naplóját, megtorpanva állok meg. Értetlenül, idegesen néz rám, de mikor felkapom a notesz az asztalról, egy pillanatra ellágyul a tekintete. Azt is beteszem a táskámba, majd megfogom a kezét és kirohanunk a házból. Sietve trappolunk le a lépcsőn, majd az utcára érve rohanni kezdünk. Még hallom, ahogy az ablakból az egyik lakó utánam kiabál, de nem törődök vele, csak rohanok lélekszakadva, amerre Bill húz magával.
Kisvártatva valami temetőben lyukadunk ki, ahol felkapja a táskáját a sírok közül. Nahát, itt húzta volna meg magát az elmúlt napokban...? Érdeklődve pillantok körbe, lihegve a térdeimre támaszkodva, de a hajsza itt még nem ér véget. Rendőrautó szirénája hangzik fel a távolból, ezért tovább kell állnunk.
- Hova megyünk?- kérdem futás közben, idegesen hátra-hátra tekintgetve. Még sosem körözött a rendőrség...
- Az állomásra. El kell tűnnünk a városból.- mondja lihegve, én pedig bólintok. Logikus, nem maradhatunk itt, mert valószínűleg a város minden szegletét átfésülik majd értünk...
Percek múlva kifulladva állunk meg egy sikátorban, távol a kíváncsi tekintetek elől. Lihegve támaszkodom a falnak, nem vagyok én hozzászokva a rohanáshoz...
Lehunyt szemmel támasztom a hátam a hideg felületnek, ám ekkor egy forró test simul hozzám. Felpillantok, egyenesen azokba a furcsa szemekbe...
Kezeivel a fejem mellett, a falon támaszkodik, így teljesen hozzám simulva, közre fogva, hogy semmiképp ne menekülhessek. De attól tartok, már nem is akarok... gyengéd, kedves mosollyal hajol le hozzám, ajka majdnem az enyémhez ér, én pedig zavartan elpirulva nézek rá.
- Tudod, igazán édes volt tőled, hogy nem hagytad, hogy bevigyenek...- duruzsolja, én pedig kezeimet a mellkasára simítom, megmarkolva a felsőjét. Lehajtom a fejem, de nem hagyja, hogy kikerüljem a pillantását, ujjait állam alá simítva emeli fel a fejem.
- Én... én...- súgom összezavarodva. - Még soha nem öltem embert... de a testem magától mozdult... én csak nem akartam, hogy lecsukjanak... magadra vállaltál volna mindent, csak hogy engem ments, ezt pedig nem hagyhattam...- súgom halkan, kétségbeesetten, ő pedig lágy mosollyal simítja száját az enyémre. Reszketegen sóhajtva karolom át a nyakát, és ahogy forró nyelve végigsimít az ajkaimon, örömmel adok neki bebocsátást. Forrón, hevesen csókol, mégis gyengéden, nekem pedig azt hiszem, most pont erre van szükségem. Egy pillanatra minden gondolat távozik a fejemből, csak ő marad...
- Köszönöm.- súgja végül a fülembe, majd újra kézen fog és tovább sietünk. Az állomáson aztán úgy lopakodunk, mint aki betörni készül. Nem a személyvonatokat célozzuk meg legnagyobb meglepetésemre, hanem a tehervonatokat. Ki is nézünk egyet, ami felgöngyölt szőnyeget szállít és egy óvatlan pillanatban felszökünk rá.
Elhelyezkedünk a puha anyag között, a táskáinkat félretéve, én pedig fáradtan dőlök Billnek. Átkarol, finoman az ölébe húz, én pedig összekucorodok, lehunyt szemekkel hallgatva a vonat zajait.
- Mi lesz most?- kérdem halkan, mire finoman, megnyugtatóan kezdi cirógatni a hátam.
- Menekülünk. És reméljük, hogy nem fognak minket elkapni.- tájékoztat, közben érzékien a nyakamba csókolva. Borzongva sóhajtok fel.
- Ígérd meg, hogy nem fogsz egyedül hagyni.- követelem halk, kétségbeesett, de annál határozottabb hangon. Szükségem van erre az ígéretre...
|
| vicii | 2012. 08. 06. 13:30:38 | #22707 |
Karakter: Leroy Lysander
Megjegyzés: (Őrültemnek - frunak)
Épp a vacsorán dolgozom gőzerővel, mikor olyan érzésem támad, hogy figyelnek. Kíváncsian pillantok hátra, a megérzéseim pedig nem csaltak: Bill kényelmesen támaszkodik az ajtónak és olyan sötét tekintettel figyel, amitől megborzongok... hirtelen beugranak a nemrég történtek, így elpirulva inkább visszafordulok a vacsorához.
- Mindjárt kész vagyok.- jelentem ki aztán, majd sietve reszelek még sajtot a lasagnéra, végül megterítek. Bill is leül az asztalhoz, én pedig szedek neki egy jó nagy adagot. Közben igyekszem nem rá nézni, mert szinte biztosra veszem, hogy megint csak zavarba hozna a galád...
- Jó étvágyat.- mosolyog rám szélesen, miután én is helyet foglaltam. Motyogok valamit válaszul, majd enni kezdünk, kellemes csend ül közénk, csak az evőeszközök halk zaja hallatszik.
- Még mindig nem értem, hogy miért hívtál fel.- jegyzi aztán meg halk kuncogás közepette. Felpillantok rá, majd visszafordítom a fejem a tányéromra... hogy miért? Őszintén... én sem tudom. Egyszerűen csak megtettem, mert valami furcsa belső késztetést éreztem... - Mióta követsz?
- Egy-két hete.- vonom meg a vállam, zavarom még mindig túl nagy ahhoz, hogy fesztelenül tudjak vele beszélgetni.
- Más gyilkosokat is követtél?- teszi fel az újabb kérdést, én pedig lelkesen pillantok fel rá.
- Igen, az olvasók kajálják az érdekes sorozatgyilkosokat.- vigyorgok, mire csak felvonja a szemöldökét. Nincs is annál izgalmasabb, amikor egy közveszélyes őrültet titokban követsz... az adrenalin szinte kihabzik a füleden, a kezed remeg, a szíved eszeveszetten kalapál...
- Komolyan azt akarod beadni nekem, hogy csak a munka miatt kockáztatod az életed?- kérdi kissé előre dőlve, én pedig zavartan pillantok rá. Nos, részben...
- Nem, csak...- nyögöm, de képtelen vagyok befejezni a mondatot, nem tudom szavakba önteni az érzéseimet.
- Akkor miért csinálod?
- Mert az hihetetlenül jó érzés, mikor kutatsz egy ember után, főleg ha az illető gyilkos. Megtudni a múltjáról dolgokat még jobb, főleg mikor olyan információkról van szó, amiről más nem tud!- mesélek lelkesen, mire hangosan felkacag. - Mi az?- kérdem értetlenül, valami rosszat mondtam?
- Szóval mániákusan üldözöd a gyilkosokat, milyen édes.- nevet fel.
- Szerintem ezt nem neked kéne mondani, nem én vagyok egy elvetemült gyilkos, aki egy időben mániákusan ölte a nőket.- vágok vissza durcásan... még hogy én mániákus... a fura, meg a bizarr még oké, na de hogy mániákus...
Csak sokat mondó mosollyal néz rám, majd beszélgetni kezdünk. Sikerül belőle kihúznom még néhány érdekes, ámbár jelentéktelen dolgot. És röpke fél óra altt azon kapom magam, hogy felajánlottam, töltse az éjszakát a kanapén. Úristen, el sem hiszem...
Mi a franc ütött belém...?
Viszek neki takarót és párnát, egy gyors zuhany, majd elvonulok a hálóba. Az alvóruhám csak egy boxerből áll. Bebújok a takaró alá, de a tény, hogy odakint a nappaliban egy többszörös gyilkos fekszik... megborzongok, a szívem hangosabban kezd verni.
Aztán kihagy egy ütemet, mikor odakint hangosan megdörren az ég. Beugrik egy emlék, amikor gyerekkeoromban egyedül voltam otthon a sötét házban... a cikázó villámok fehér fénye pedig ijesztő árnyakat vetett mindenhova.
Megremegek, a torkom elszorul, a gyomrom görcsbe rándul... jeges félelem kúszik a csontjaimba... újra megdörren az ég, egy fehér villám kettészeli az eget, ijesztően megvilágítva a szobát egy pillantra...
Összeszorított szemekkel reszketek, csak remélhetem, hogy a vihar majd hamar elvonul... teljesen kitölti a tudatom a félelem, még azt sem veszem észre, mikor nyikorogva kinyílik a hálószobám ajtaja. Csak akkor eszmélek fel, mikor az ágy besüpped mellettem. Felpattannak a szemeim és egy metsző, türkiz pillantással találom szemben magam... ijesztően közelről néznek rám azok a szemek...
Majd újra megdörren az ég, én pedig riadtan tekintek az ablak felé.
Ujjak kúsznak az állam alá, majd lassan visszafordítja a fejem. Szólnék, de forró ajkak fojtják belém a szót... kapva kapok az alkalmon, hevesen csókolok vissza, legalább a figyelmem elterelődik a vihartól...
Vad csókcsatát vívunk, én pedig hevesen mélyesztem fogaimat alsóajkába. Érzem, ahogy belemosolyog a csókba, majd forró nyelve ajkaim közé siklik. Hosszú percekig csókolózunk, én pedig közben valamelyet megnyugszom, mintha a vihar hangjai is tompulni látszanának...
- Menj ki, kérlek...- súgom végül, mikor elválunk egymástól. Ez nem helyes, én... én... - Menj...- mondanám újra, de kezével befogja a számat. Megremegek, mikor forró ajkait mellkasomon érzem meg, miután könnyed mozdulattal lehúzza rólam a takarót. A hideg levegőtől megborzongok, majd a vágytól kúszik rám a libabőr, mikor keményre szívja mellbimbóimat...
Újra felmordul az ég, én pedig összerándulok, de figyelmem rögtön máshova terelődik, mikor izgatóan megcsippenti egyik mellbimbómat... majd pilleszárnyszerű érintéssel végigsimít ágyékomon. Megremegek...
Újra ajkaimra tapad, én pedig ismét visszacsókolok, magam sem tudom, hogy miért... de akkor is, ez nem helyes...
A múltkor megkeresett egy férfi a rendőrségtől. Hallott róla, hogy épp A maszkkal készülök interjút készíteni és a lelkemre kötötte, hogyha rá akadok, mindenképp szólnom kell nekik... de én mégsem tettem meg...
Annyira bolond vagyok... azzal, hogy eltitkoltam előlük az információt, csak magamat sodortam veszélybe...
Finoman a csípőmre ül, merevedésünk pedig egymásnak nyomódik. Hangosan, kéjesen nyögök fel, mikor izgatóan körmeivel végigkaristolja a mellkasom, vörös árkokat vájva bele... halkan felkacag, majd megmarkol odalent, és mikor a ruhadarabon keresztül kezd izgatni, gátlástalanul sóhajtozok...
Majd ahogy nyelvét érzem meg, amint a boxeren keresztül érzékien nyalogat, megremegve markolok az ágyneműbe... mikor már teljesen átnedvesedett az alsóm, ismét mellkasomra kúszik ajkaival, forró csókokat égetve a bőrömbe... majd egyszerűen elhajol.
- Jó éjt, szépfiú.- duruzsolja mosolyogva. Meglepetten pillantok rá, de csak apró csókot hint az ajkaimra, majd fogja magát, és egyszerűen kisétál...
Döbbenten bámulok a halkan becsukódó ajtóra, majd kétségbeesetten pillantok le sátrazó nadrágomra... ezt mégsem hagyhatom így...
Kéjes sóhajjal simítom egyik kezemet a mellkasomra, majd csúsztatom a nadrágomba... ha már ilyen galád módon itt hagyott, legalább hadd piszkáljam tovább a csőrét és az idegeit... megmarkolom merevedésemet, majd lassú mozdulatokkal kezdem masszírozni magam. Mégiscsak férfiból lennék, vagy mi a fene...
Gátlástalanul nyögdécselek közben, majd pár perc múlva felkiáltva elélvezek... pihegve hunyom le egy pillanatra a szemeimet, majd sóhatva nyúlok egy zsebkendőért és megtisztítom magam. Majd elégedetten bújok vissza a takaró alá... amíg Bill itt volt, még a vihar is elvonult, szóval nyugodtan hajtom álomra a fejem.
*
Reggel előbb kelek, mint ő. Veszek egy gyors zuhanyt, majd mikor egy szál törölközővel előbotorkálok a fürdőből, immárom széles, perverz vigyorral figyel.
- Jó reggelt.- mosolygok rá, majd a hálóba véve az irányt ruha után kezdek matatni.
- Jobb nem is lehetne... miattad nem aludtam valami sokat az éjjel.- jegyzi meg az ajtófélfának támaszkodva, mire csak egy huncut kis moslyt küldök felé.
- Köszönd magadnak, amiért olyan állapotban ott hagytál...- jegyzem meg, majd minden szemérem nélkül ledobom a törcsit és öltözni kezdek. Végig érzem magamon a pillantását...
Csak felnevet, én pedig mikor már a nadrág is rajtam van, felé fordulok.
- Ha gondolod, zuhanyozz le, én addig készítek reggelit.- mondom egyszerűen, mire biccentve a fürdőbe veti magát. Én pedig a konyhába. Főzök kávét, pirítok kenyeret, meg csinálok szalonnás rántottát, jó sok tojásból, mert láthatóan elég nagy étvágya van.
Mikor frissen, üdén bebattyog, én már a második bögre kávémat iszom. Leülünk, ő pedig habzsolni kezdi a tojást. Én magamba tolok néhány lekváros pirítóst egy újabb bögre kávéval.
- Te aztán sok kávét iszol...- jegyzi meg aztán félúton, mire csak vállat vonok.
- A koffein éltet.- vigyorgok rá, majd reggeli után gyorsan a mosogatóba dobálom a szennyes edényeket. Majd elmosom, miután hazaértem... - Most viszont dolgoznom kell menni, szóval nem maradhatsz tovább.- szögezem le, a cuccaimat összekapkodva. Bepakolom a diktafont, amire felvettem a tegnapi beszélgetésünket, a fényképezőgépem, és minden fontosabb cuccot a hátizsákomba, majd a vállamra veszem.
Ő is felkapja a cókmókját, és együtt távozunk...
- Kösz mindent, kölyök.- búcsúzik végül a kijáratnál, majd mire észbe kaphatnék, magához ránt egy heves, forró csókra. Nyögve fonom karjaimat a nyaka köré, miközben ő a hátsómat markolássza nagy élvezettel. Heves, szenvedélyes csókot váltunk, majd elválva rám villantja azokat a gyönyörű szemeit.
- Még találkozunk, Leroy...- súgja sokat mondóan, végül elereszt... egy darabig csak nézem távolodó alakját, magamban tépelődve, majd keserves nyögéssel futok utána és a karjátelkapva tartom vissza. Kíváncsian, szórakozottan néz rám, én pedig nagyot sóhajtok.
- Ne menj vissza az építkezésre. Keress más helyet.- közlöm egyszerűen, mire egyik szemöldöke csak felszalad. Nem mondok többet, elengedem, majd felkapva a biciklimet felpattanok rá és sebesen eltekerek.
Ha felmutatom a diktafont, a rendőrség rám fog tapadni, kikérdeznek majd, hol találkoztam vele, nekem pedig muszáj lesz elmondanom... de... de... a francba is, nem hagyhatom, hogy elkapják!
*
Odabent, mikor a főszerkesztő megtudja, hogy sikerült riportot készítenem A maszkkal, nekem adja az újság fő cikkét. Még sosem volt részem ekkora megtiszteltetésben! Én írhatom meg a nap szenzációját!
Újult erővel vetem bele magam a munkába, egymás után döntve le a torkomon a különféle energiaitalokat. Annyira elmerülök, hogy még enni is elfelejtek délben, csak akkor kapok észbe, mikor már majdnem vége a munkaidőmnek...
Így hát rendelek valami olcsó kínait és tovább dolgozom. Épp sikerül elkészülnöm. Leadom az anyagot, a főszerkesztő pedig elgéedett, a holnapi lapban meg is jelenhet! Kerestem hozzá egy régi fényképet, amelyben gázálarcban látható, előszedtem néhány régebbi vallomást, szakvéleményt és olyan cikket kerekítettem belőle, hogy valószínűleg egy hónap múlva is csak ez fog folyni mindenhonnan.
Persze ami késik, nem múlik, ahogy számítottam rá, a rendőrség is feltűnik. A tegnapi nyomozó, valamiféle Andrew vagy hogy hívják. Megkér, hogy fáradjak be vele az őrsre, és nem úgy tűnik, mintha nagyon lenne választásom...
Ezért hát bemegyek vele, ahol leültetnek egy asztalhoz és néhány rosszarcú, ijesztő fickó lép hozzám. Amolyan tipikus zsaruk, borostával, cigivel meg pecsétes inggel.
- Mr. Lysander... tudomásunkra jutott, hogy nemrégiben személyesen találkozott A maszkkal.- szólal meg az egyik mély, morgós hangon.
- Nem tagadom, egy riport erejéig sikerült vele beszélnem...- mondom óvatosan, alaposan megrágva minden szót, nehogy eláruljam magam...
- Ön tájékozott újságírónak tűnik. Biztosan azt is tudja, mi történt az előző riporterrel...- utalgat, én pedig bólintok.
- Tudom, és saját felelősségemre vállaltam a dolgot.
- Értem. Akkor azt is tudja, hogy életveszélyben van...
Persze hogy tudom, ennyire madárnak néznek? Nem válaszolok, csak hallgatom, mit akarnak kihozni a dologból. Tuti csalinak akarnak használni...
- A saját biztonsága érdekében irendelnénk két járőrt, akik folyamatos megfigyelés alatt tartanák a lakását...- böki ki végre, nekem pedig villannak a szemeim. Ha most tiltakozom, akkor abból simán leszűrik, hogy valami nem klappol velem. Azt fogják hinni, sáros vagyok az ügyben... szóval az egyetlen esélyem, hogy elfogadom a dolgot, mosolygok hozzá egy sort és... és nem tudom. Kezd minden egyre bonyolultabbá válni...
Ráadásul Bill azt mondta, találkozunk még... figyelmeztetnem kell, hogy a rendőség a nyakamban liheg... de hogy?
|
| vicii | 2012. 07. 05. 23:46:27 | #21984 |
Karakter: Leroy Lysander
Megjegyzés: (Gyilkoskámnak)
Egy bögre feketét kortyolgatva már vagy századszorra olvasom el újra az interjút. Teljesen lenyűgöz ez a fickó! Elolvastam róla mindent, ami csak fellelhető volt! Kikértem a rendőrségről a kihallgatásának felvételét, összegyűjtöttem minden újságcikket, minden kis apró töredéket... és persze a riportot. Eddig egyetlen interjút adott egy újságírónak, de a pasas a végén pórul járt...
Fellángol bennem a vágy, hogy én legyek a következő. Meg akarom keresni A Maszkot! Interjút akarok vele készíteni!
Fellelkesülve pattanok fel asz asztaltól, lehúzva a maradék kávémat, majd bevetem magam a kutatómunkába...
*
Szóval egy építkezés. Nem hittem volna, hogy ide fog vezetni a kutatásom. De hát, mindenkinek meg kell élnie valamiből.
Lelkesen vetem bele magam a hatalmas zsivajba, majd az embereket kérdezősködve mászok fel a félkész épületre. És mikor megpillantom az épület szélén ácsorgó alakot, egy pillaantra elfog a félsz. Jesszusom, ez most épp öngyilkos akar lenni?!
Felemeli az egyik lábát, és előre lép vele. Ösztönösen mozdulok, mögötte termek, átkarolom és visszarántom. Nagy puffanással koppanok a földön, ő pedig a lábaim között landol.
- Köszönöm?- pillant rám a vállai felett, én epdig felvonom a szemöldököm. Félhosszú, kócos fekete hajtömeg, világító kék szemek... és egy gázmaszk. Most már biztos, hogy ő az emberem! Megtaláltam!
- Ezt most kérdezted?- nézek a szemeibe. Nahát, milyen gyönyörű szemek... vakító kék pillantása van, akár a nyári égbolt, de nem hagyja, hogy komolyabban elmerülhessek a tekintetében, mert elkapja a fejét. Majd feláll, de én rémülten kapaszkodok a karjába. Nem engedhetem, hogy leugorjon! - VÁRJ!
- Oké, oké köszönöm! De most mennem kell még mielőtt idevonzanád a zsarukat.- mondja, nem túl kedves hangon, de ugyan már, nem nevezhetném magam profi újságírónak, ha már ennyitől berezelnék.
- Ha jól látom, nem akartál leugrani, mivel nem nagyon látom rajtad azt, hogy megint kiállnál ugrásra készen, és mivel ez az igazság... az adósom vagy!- villantok meg egy huncut mosolyt. - És én cserébe egy interjút kérek tőled!- jelentem ki. Addig nem halhat meg, amíg meg nem interjúvoltam!
- Figyelj tudom jó cikk lennék az Emósok magazinnál, de ha az öngyilkosokról akarsz írni, akkor mást ajánlanék figyelmedbe!- mondja, hangja tompán jut el hozzám a gázmaszk mögül. Azért kíváncsi vagyok, hogy nézhet ki az arca... persze láttam már képen, de élőben mégiscsak másabb lenne...
Egy pillanatra dühös leszek. Nem hiszem, hogy tényleg komolyan gondolja amit mondott! Méghogy az öngyilkosokról írni... ennyire kispályásnak néz?
- Mint gyilkosról akarok rólad egy cikket és nem pedig mint egy halálvágyó emósról.- mondom duzzogva, kissé sértetten. A szemei egészen furcsán villannak, amiktől egy pillanatra elkap a félsz, de mélyre temetem magamban az érzést. Nem félhetek, azzal csak magam alatt ásnám a fát...
- Gondolom hallottad a legutóbbi interjúm végeredményét?- kérdi, de mielőtt még válaszolhatnék, folytatja. - Persze, hogy hallottál mivel ha jól végzed a munkád és gondolom, hogy van annyi egód, hogy azt hidd, jól végzed a munkád, akkor valószínűleg utánam jártál! Minden cikket gondosan átnéztél rólam... mindent. De szólj ha tévedek!
- Nem fogsz megölni! Már egy éve nem öltél!- jelentem ki határozottan, keményen a szemeibe nézve. Biztos vagyok a dolgomban. Közben a karját is elengedem.
- Egy év miatt nem lennék biztos abban, hogy nem öllek meg!- mondja, hangjában enyhe fenyegetéssel, majd leveszi a maszkját. Én pedig felcsillanó szemekkel nézem meg jobban.
Hűha... hihetetlenül jóképű! Nagyon karizmatikus, férfias arca van. Vékony, formás orr és gyönyörű ajkak... egyszerűen lenyűgöző. Kár, hogy emögé a maszk mögé rejti...
- Nem érdekel, na akkor adsz egy interjút vagy ugrasz?- kérdem dacosan, ő pedig megadóan felsóhajt. Yess! Győztem! Lelkesen ragadom karon majd kezdem lefelé húzni, és amint biztonságos helyre érünk, előkapom a diktafonomat.
- Nos... ha jól informált vagyok akkor 15 évesen kezdted a gyilkosságokat?- kérdem, elővéve tudálékos hangnemem.
- Úgy van, és ha jól informált vagyok akkor te követtél engem?- kérdi, mire csak bosszúsan felsóhajtok.
- Karácsony napján 16 emberrek végeztél... minek a hatására kezdted el az öldöklést?
- Csak úgy, öltem mert olyan kedvem volt. Kíváncsi vagy a részletekre?- kérdi, egészen ártalan tekintettel, én pedig kíváncsian bólintok. Naná, hogy kíváncsi! Egyenesen elepedek minden apró részletért! - Igen, 16 embert öltem meg. Először a nagynénim vált áldozatommá, terhes volt... kivágtam beőle a gyermeket. Utána pedig egy balta segítségével végeztem az öt unokatestvéremmel. Egy láncfűrésszel mindenki mást megöltem. Kivéve az apámat... őt leütöttem és begyömöszöltem a testét a kandallóba, majd begyújtottam...- magyarázza, és igazán hátborzongató mosolyt villant. Letaglózva hallgatom. El sem hiszem, hogy most A Maszkkal beszélgetek! Első kézből hallhatom a történteket! Fantasztikus! Annyira boldog vagyok! Ha kész lesz ez a cikk, lehet, még elő is léptetnek! - Semmit se éreztem, semmit. Se örömöt, se bánatot. Egyszerűen csak élveztem.
Mély csodálattal és ámulattal hallgatom, majd felteszek még jó néhány kérdést. Mindenről kivallatom. Mikor végzünk, felállunk.
- Megtudhatnám a neved?- kérdi vigyorogva.
- Leroy.- válaszolom, miközben kezet nyújtok. Elfogadja, meg is rázza majd hirtelen a kezemnél fogva magához ránt.
- Örülök, hogy találkoztunk, Leroy...- súgja közvetlen közelről, a nevemet olyan érzékien kiejtve, hogy a gerincem mentén kellemes borzongás fut végig a testemen... ohh atyám, innen közelről teljesen elvarázsolnak azok a szemek...
Majd egy puszit nyom az arcomra. Megszeppenten, elpirulva tekintek rá, majd észbe kapva tolom el magamtól.
- Nos, én is nagyon örültem a találkozásnak! És nagyon remélem, nem ez volt az utolsó alkalom!- vigyorgok rá szélesen, mire furcsa kifejezés ül ki az arcára, amit most nem tudok hova tenni.
- Garantálom, hogy nem ez volt az utolsó.- mondja sokatmondó mosollyal, majd elengedi a kezem. Elbűvölten figyelem azokat a gyönyörű szemeket. A kezemet is elengedi, rajtam pedig úrrá lesz a kétségbeesés. Nem engedhetem csak úgy elmenni! Talán sosem látom többé! Meg akarom ismerni!
- Ööö... öhm... én... meghívlak vacsorázni!- kiáltom után elszántan, mikor már fordulna meg. Megáll a mozdulat közben, kíváncsian pillant rám.
- Fura kölyök vagy te. Most komolyan egy körözött sorozatgyilkost akarsz meghívni egy idilli vacsorára?- kérdi felvont szemöldökkel, cinikusan, de mintha mulattatná a dolog.
Nem tehetek róla, rendkívül vonzó férfi, ráadásul szakmai szempontból is igencsak érdekel... nem hagyhatom csak úgy elsétálni! Talán soha többé nem adódik egy ilyen lehetőség!
- Igen. Miért, talán nem vagy éhes?- vonom fel a szemöldököm. Erre láthatóan elgondolkodik, majd végülis bólint, én pedig győzedelmes mosollyal pillantok rá. Ez az! - Gyere! Eszméletlen jó currys csirkét tudok csinálni! Nem fogod megbánni.- vigyorgok rá, majd a kijárat felé vesszük az irányt. Időközben felkapom a lefobott bringámat is, amivel ideág jöttem.
- Tudod, én nem azon gondolkodnék, hogy én mit fogok megbánni.- hangsúlyozza ki, alaposan megnyomva az én szót, de csak szélesen vigyorogk. Süt rólam, mennyire lelkes és boldog vagyok, nem tehetek róla.
- Az biztos, hogy én már semmit. Azt bántam volna meg, ha csak hagylak szó nélkül elmenni.- jelentem ki egyszerűen. Felém vesszük az irányt. Még szerencse, hogy nem lakom túl messze, röpke fél óra séta.
Mikor felérünk, innivalóval kínálom.
- Inkább egy zuhanyt kérnék helyette.- mondja, én pedig elvigyorodom.
- Balra az első ajtó. Mindjárt hozok törölközőt. Váltóruhát adjak?- kérdem, de csak a fejét rázva felmutatja a tatyóját. Vállak vonok, majd beszaladok törölközőért. Mikor benyitok, már a felsőjét húzza le. Nem tudom megállni, hogy végig ne mérjem...
Nem kimondott izompacsirta, inkább csak szálkásan izmos, mégis... hihetetlenül jó teste van... a francba is, pont az esetem. De nem, ilyen meg sem fordulhat a fejemben. Végtére is egy veszélyes gyilkosról van szó...
- Tetszik amit látsz, Leroy?- kérdi csábító hangon, én pedig észbe kapva, kissé elpirulva kapom el róla a tekintetem, a törölközőt pedig leteszem a mosógép tetejére.
- Én... bocsánat, megyek is, nekiállok a vacsorának.- habogok zavartan, majd fordulnék is ki, de ekkor elkapja a karom és visszaránt magához. A mellkasának ütközöm, kezeimet ösztönösen a bőrére simítva. Nahát, milyen puha bőre van...
Megszeppenten pillantok fel csábító mosolyára. Egyik kezét a derekamra simítja, a másikkal pedig állam alá simít és felemeli a fejemet.
- Ne siess annyira...- búgja érzéki hangon, olyan közel van, hogy forró lehelete csiklandozza ajkaimat... megkövülten pillantok rá, majd mikor megérzem ajkait az enyémet, reszketegen sóhajtok fel...
Lehunyt szemekkel engedem, hogy magával sodorjon a pillanat. Nyelvét végigfuttatja ajkaimon, én pedig ösztönösen utat engedek neki, így mikor számba csusszan, megremegek. Kezeimet vállára simítom, elgyengülten kapaszkodva belé, majd tétován viszonzom a fullasztó, szenvedélyes csókot. Teljesen megbolondít...
- Nem szeretnél velem fürdeni...?- súgja aztán a fülembe, miután elváltunk egymástól. Elpirulva, zavartan eszmélek fel, majd eltolom magamtól és az ajtó felé menekülök.
- Én... bocsánat, inkább kihagyom... sietek a vacsorával!- nyögöm aztán, majd totális zavarban kimenekülök a fürdőszobából és a konyhába vetem magam. Jesszus, ez meleg helyzet volt... ezt nem engedhetem még egyszer...
Mégis, a tudat, hogy vér tapad a kezéhez... nyelek egyet. Elcsábít ez a hatalmas adrenalinlöket, amit a személye hordoz magában. Egyszerre tartok tőle, mégis felizgat, hogy egy körözött bűnözővel van dolgom. Nem vagyok normális...
|
|
