 Karakter: Min Chean-soo
Megjegyzés: ~ Kpopba
Chean-soo:
- Itt jobbra kéne fordulni nem? – Kérdem egy videó felett ülve Nobuval. Gondolkodva csücsörít, majd véletlenül felém dől ahogy újra elhelyezkedik, és finom samponillata orromba kúszik. Mintha tudná, hogy mivel kínozhat.
- Szerintem is Chean-chan, úgy könnyebb lenne váltani. – Nyugalom, inkább próbálok valami fagyosra és undira gondolni mielőtt rávetném magam.
- És a hajlongásnál sem kéne a lépésre figyelni, hogy milyen közel van a másik. – Nos ezzel nem segítettem magamon, főleg ha Nobut látom magam előtt ahogy lapos hasa kecsesen hullámzik a zene ütemére… ahogy pont előttünk a próbafelvételen is. összeesküdött ellenem az égi mesélő, az biztos.
- Olyan ügyes vagy Chean-chan – ölel meg hirtelen, de csak egy fél mosollyal viszonzom, amit nem vesz észre – Ki is próbálom. – felpattan ültéből, és szabad területet biztosítva magának félrerúg egy kis párnás széket. Elkezdi énekelni a dalt, hogy ritmusban maradjon, majd a vitatott részt táncolja újra úgy, ahogy az előbb vitattuk meg. – Igen, sokkal könnyebb.
Nyílik az ajtó Nobu hátrál pár lépést, folytatva a koreográfiát, és pont nekiütközik Nae-ba.
- Látom gyakorolsz, ez jó – hátulról karolja át, ettől rögtön elmegy a kedvem és mintha nem is lett volna egy cseppnyi megingásom sem most újra csak normálisan gondolok Rá. Ha együtt látom őket… Nobu felfelé néz, nyakát megnyújtja, hogy az arcát figyelje, de nem bontakozik ki a karjaiból, közben pedig Nae már engem figyel. – Sok kell még?
- Nem – rázom meg a fejem. – Már csak a végét kell kitalálni és gyakorolhatjuk az egész csapattal.
- Akkor siessetek – elengedi Nobut, a fenekére csap, ezzel felém terelve – legkésőbb holnap már el kell kezdeni, mert közeleg a határidő – mintha nem tudnám. Ettől függetlenül nem teljesítünk jobban, ha a nyakunkba van lihegve minden alkalommal, hogy igyekezni kell. Gondolnom kellett volna erre, mielőtt híresebbek lettünk, hogy ez sajnos ezzel jár. Még kapok egy utolsó bizalmatlan pillantást. – Ha végeztetek, gyere át Nobu, a szomszéd szobában leszek. – gondolom nem véletlenül utalgat, és nem véletlenül kapom az utolsó pillantást. Pedig tudhatná, hogy úgy nem nyúlnék hozzá a kincséhez, főleg hogy „hivatalosan” együtt vannak.
- Folyton csak a munka. Ha egy klip felvételt csinálunk, mindig ez van – kicsit kevesebb lelkesedéssel visszaül mellém, és egyik karommal átölelem nyugtatólag.
- Ha végeztünk a koreográfiával, kapsz tőlem epres pockyt mit szólsz? – ajánlom fel kedves mosollyal.
- Tényleg? Van olyanod? –csillan fel a szeme – Nem is tudtam.
- Persze, mert nem az édességes fiókomba tettem – hirtelen duzzogva de mégis sunyi mosollyal vágja karba kezeit.
- Szóval rájöttél.
- Persze, hogy észreveszem, ha eltűnik valami amit nem ettem. – puhán megpöccintem orrát – De nem baj, sokszor van hogy úgysem eszem meg. Na de fejezzük be.
- Oké – felpattan, majd én is követem, és az elejétől a majdnem végéig avagy a megbeszéltig elpróbáljuk a lépéseket, meg hogy kinek mit kell majd külön tenni, amikor a szólója megy, bár mivel nem énekel mindenki és csak öten vagyunk ezzel nem kell sokat bajlódni.
Amikor végzünk az egész dobozt Nobunak adom, én csak kettőt veszek ki belőle, s örömmel látom, hogy mosolyogva hagyja el a szobát.
Valami azt súgja mostanában nem jönnek ki jól, bár… eddig ha keményebben kellett dolgozni, vagy fellépésre, videóra, bármire készülni, Nae mindig szigorúbb volt talán vele is. Lehet csak beleképzelem a dolgot, mert szeretném ha így lenne? Valószínű. Pedig ez nem jó így.
Elropogtatom a két epres szálat egyszerre, és persze, hogy Nobu jut róla eszembe akkor is, ha csak pár perce ment ki.
Ez a Stútidólakás nagyon praktikus. Amikor sokat kell próbálnunk és dolgoznunk – mert már lehet ennek mondani, nem csak szórakozásnak – akkor sokat segít, ha mindenki a közelben van és könnyen elérhető, bármi van. Persze a többiek csak holnap jönnek, mert ma még csak mi fejeztük be a teljes táncot ami majd a kliphez kell. A ruhák… nos az nem a mi reszortunk, bár jó lenne ha majd olyan lenne, amiben könnyű mozogni. Szerencsére ebben sem kell csalódnunk általában.
Bevetődök az ágyamba, és visszakapcsolom a zenét, hogy hallgathassam, s fejembe égjen minden pillanat, amit gyakoroltunk. Amikor Nobu kicsit énekel mindig elmosolyodom. Kevés része van mert szívesebben táncol mint énekel, viszont ha elöl akar lenni pár szóló sorocskát vállalnia kell. Pedig olyan szép hangja van, szívesen hallgatnék tőle többet is. Hasra fekszem, csípőm a matracba dörgölődik és már ekkor érzem, hogy baj van. Lesimítom a nadrágomat. Nobu… miért vagy rám ilyen hatással?
~*~
A táncra alkalmas teremben beállítunk mindenkit a helyére, és először megtanítjuk az alapokat. Mivel van ahol két felé kell fordulni egyik felét Nobu mutatja, a másikat én, kinek merre kell fordulni és kilyukadni. A legjobban a pózolás megy mindenkinek, és ennél a klipnél nagy időspórolás, hogy sok ilyen kell. A fangörlök szeretik az ilyenekből származó képeket. Egyik lépésnél elkapom Yachit mielőtt eltanyálna, és csak hálásan mosolyog fel rám, de rögtön vissza kell fordulnunk folytatni, mert Nae figyel minket. Amikor ideje van mindig megfigyel minket. Nem zavarna igazán, ha gyakran nem látnám a felém irányuló követelő pillantást.
- És a végén lassan egy szív alakot formáljunk meg a kezeinkkel – mutatja Nobu az utolsó mozzanatot és végeztünk is. Innentől már csak lassan, végig kell próbálni az egészet addig, míg zenére nem megy legalább egyszer folyamatosan, utána lehet a klip forgatására készülni, mert a kisebb bakikat már úgyis ki lehet vágással küszöbölni.
Még pár ismétlés és jól megy. Mondtam, hogy gyorsan fog menni. Nae tesz egy megjegyzést, hogy ennek fényében holnap utánra összehozza a stábot, és örüljünk az egy „pihenő” napnak. Persze ez azt jelenti még holnap is gyakorolnunk kéne, de ha nem velünk lesz elfoglalva, szerintem… leszünk annyira lazák, hogy ne fárasszuk ki magunkat teljesen.
Amint Nae kilép lezuhanunk a szoba különböző szegleteibe kifújni magunkat, és a szokásos csevej nem marad el persze. Milyen lesz a tánc, hogy fognak őrjöngeni a rajongók, mit szólnak majd a kritikusok… mindig ez a téma. Meg persze kinek mi tetszik és mi nem annyira. Olyan mint egy laza kis megbeszélés, hülyéskedéssel összekeverve. Amikor a legtöbben már vonulnának el, én még ülve Yachi csuklója után kapok.
- Maradj még – szólok halkabban, és visszaül mellém.
- Mit szeretnél? Valamit nem jól csináltam?
- Dehogy – csóválom a fejem mosolyogva, és felhúzom egyik térdemet, karomat rátámasztva. – Csak… gondoltam megkérdezem, hogy ha már te szerezted ezt a dalt szerinted mennyire illik hozzá ez az egész.
- Szerintem jó lett – mosolyog vissza, majd egy pillanatra körbenéz – De nem csak ezt szeretted volna ugye? Tudod, hogy mindig tetszik amit kitaláltok.
- Igaz. – persze tudom, már hogy ő is ismer. – Igazából nem tudom. Olyan érzésem van, hogy már nincsenek olyan… jóban mint az elején.
- Szerintem is.
- Tényleg? – felkapom a fejem. Nem csak én látom így? Akkor lehet? Csak bólint.
- Persze amikor munka van mindig ilyenek, de… nem tudom.
- Tegnap Nae bejött amíg összeállítottuk az egészet, de csak annyit mondott legyünk kész még aznap. Viszont nem láttam ugyan azt, mint régebben.
- Ha szeretnéd, majd megpróbálok rákérdezni.
- Azt hiszem… veszíteni nem veszíthetek rajta ugye? – mosolyt erőltetek arcomra.
- Így van.
- Nincs kedvetek beülni valahova? Már vagy egy hete nem is ettünk együtt. – szólal fel hangosan Chu Dong, mire mi is felállunk, és ha már mindenki beleegyezik, azt hiszem én sem mondhatok ellent. Főleg, ha Nae nem lesz a közelben…
|
