Karakter: Elizabeth Hachet (kitalált karakter)
Megjegyzés: ^ Lingnek
- Igenis, értettem, azonnal indulok.
A folyamatos pattogtatás lassan elkezdi kienni az idegeimet, ezt biztosra vehetem. Az egyetlen állandóság csak az, hogy folyamatosan más és más hivatalban üldögélő állami alkimista adja ki számomra azokat az utasításokat, amelyeket ők maguk képtelenek megcsinálni - vagy csak szimplán lusták, és nem akarnak lealacsonyodni arra a szintre, amelyen még egy újonc van.
Kék egyenruha, amelyet a legtöbb katona visel. Tökéletesen megfelel nekem is, habár sok férfi fordul meg utánam az utcán, ami egy idő után hihetetlenül idegörlővé válik. Főleg, ha valakivel el is jutok oda, hogy randevú, majd meglátják a szép, fényes acélkaromat, és máris nem mutatnak olyan érdeklődést az irányomba, mint annak előtte.
Elfogadtam, és nem is panaszkodok emiatt.
Indulás előtt megállok a tükör előtt, majd megigazítom a ruhámat. Hogy is festenék, ha csak egy gyűrődés is lenne a ruhámon? Azonnal leszólnának, hogy mit is képzelek magamról, hogy nem tisztelem a hadsereget, és a többi. Mintha gyűrött felsővel nem ugyanazt a munkát végezném, amit egyébként egy tökéletesen kivasalttal lehetne.
Kellene egy macska a lakásba, hogy valami kedves, puha és aranyos dolog várjon itthon, mikor megérkezem. Nem kellett volna ott hagyni Morgot Edwin bácsinál, de hogyan is szokhatta volna meg a fővárosi környezetet?
Meg amúgy is, ki tudja, mikor hova küldenek, északnak vagy nyugatnak...
A kis lakást, amit pár utcányira bérlek a parancsnokságtól, gyorsan magam mögött hagyom. Mit hoz ez a nap? Mustang meg a parancsai, "Menj a Déli Városba!", utána "Irány Youswell!". Igaz, utána megszabadulok tőle egy időre, és jönnek az utasítások másoktól, de hogy megint ő talál meg, az csak egyet jelent egy következő utazással. Na abból most nem eszik!
Pár autó elpöfög mellettem, némelyik egészen új, a többi pedig kész romhalmaz a külsejét tekintve. Nem bírom én ezeket a gépeket, a vonat sokkal kényelmesebb, bár városon belüli közlekedésre nem az igazi. Sétálni viszont egészségesebb, mint pedálokat nyomkodni a kormánykerék alatt.
- Ling, állj meg!
Felemelem a tekintetem a macskakövekről, és egy felém száguldó alakot pillantok meg - és még egyet, ami közvetlenül követi. Egy fiú és egy lány, biztosra veszem, hogy fiatalabbak nálam. Ahogy a srác megpróbál kikerülni, úgy kapom el jobb kezemmel a karját, és állítom meg. Majdnem magával ránt a lendülete, de végül mindketten talpon maradunk.
- Engedjen már el!
- Nem, a kisasszony magát keresi, és most szépen megvárjuk, hogy ideérjen.
Ahogy próbálja kiszabadítani magát, feltűnik, hogy nem ide valósi. Rólam se lehet ezt elmondani, de én legalább ebből az országból származom.
- Köszönöm, asszonyom! - mondja a fekete hajú lány, aki üldözte.
- Elizabeth, és nem hiszem, hogy asszonyomnak kellene szólítanod. De azért szívesen. Miért üldözted?
- Hé már, engedjen el! És nem magára tartozik!
|
