L (1)

Mint ahogy arra számítottam, páratlan Mello féle mûsorban részesülök. Eltorzult arccal fújtat Near felé, mint egy feldühödött epertorta.
Istenem, hogy nekem mindig ezen jár az eszem? 
- Mi a faszt keresel itt Near? – tér rögtön a tárgyra idegbeteg kis kedvesem. Hangja máris pattog, mm. Mi lesz még itt? Mello belépõjétõl azonnal hahotázni támad kedvem.
Istenem, röhögni fogok, érzem. Mégiscsak jól tettem, hogy szereztem némi kis harapnivalót a fõmûsorhoz. Nah fiúk! Ez most a drámai csend pillanata? Jó, én várok. Már pattanásig feszültek a nézõk idegei, úgyhogy folytathatjátok a láthatatlan viadalt. 
Mello agyvize láthatóan csak forr, és csak forr, ahogy Near nemtörõdöm módon megpöccinti egyik kis játékszerét. Ezt nagyon utálja. Amikor a kipécézett ellenfele nem néz rá, és látszólag mással törõdik. Jaj de utálja. Már látom is, ahogy keze a zsebébe süllyed. 
- Most komolyan le akarja lõni? – húzom fel egyik szemöldökömet. – Ez kezd egyre izgalmasabb lenni. 
Igazából nem lepett meg Near, ezzel a húzásával. Mindig is taktikusabb volt, mint Mello. - Ha csak néha vennéd a fáradtságot, hogy elszámolj tízig, és ne valami õrült mexikóiként ropogtasd a fegyveredet, sokkal többre mennél Mello-kun. Hehe, már látom is magam elõtt sombreroban és poncsóban, ahogy ül a kaktuszok között. Hehe. 
- Csak figyelmeztettem L-t arra, hogy veszélyes vagy – feleli Near síri hangon. Micsoda, igazi angolos hidegvér! Imádom ezt benne. Lágyan lepöccinti az egyik bábuja fejét. Most egy szimbolikus lefejezésnek lehettünk a tanúi. 
Dermedten mozdulatlanul figyelek. - Az izgalom a tetõfokára hág – tudósítok magamnak, és magamba tuszkolom gúnyos hahotámat. Én most csak egy nézõ vagyok, kettejük harcában. Valójában sohasem akartam beleavatkozni ebbe a rivalizálásba.
Miért is?
A teljes, és totális értelmetlenség miatt?
Mert nekik kellene rájönniük, hogy együtt sokkal többre mennek, mint külön, külön. Na de ezt elmagyarázni Mellonak? Near még megértené, de õ? Akkor inkább tényleg kiülne valamilyen elhagyatott, amerikai sivatagba, a kaktuszok közé gitározni. Mondjuk a Mojave-sivatagba. Vagy akárhová. 
- Tudnia kell róla, hogy nem csinálhatod huzamosabb ideig az õrültségeid – folytatja Near hûvösen.
Haját pödörgetve figyeli Mello reakcióját, méghozzá igencsak árgus szemekkel. Ó! Hát igen, a lejáratás mindig is kiváló politikai eszköz volt a manipulánsok kezében. Near pedig egy kiváló taktikai figura, aki tökéletesen tudja irányítani az embereket maga körül. Most is alkalmazza a saját maga által tökélyre fejlesztett módszereit. 
Lépésenként támad, és szúr, keresve Mello gyengéjét, hogy azután egy mozdulattal lesöpörhesse a porondról. Kíváncsi vagyok, vajon mikor jössz rá Mello, hogy az ellenfeled mire készül valójában? 
Mert, ha most kikelsz magadból, Near eléri a célját. Lejáratás. Hiszen, ha még magadon sem tudsz uralkodni, hogyan tudnád megbízható kontroll alá vonni az ügy szereplõit? Márpedig ez esetünkben, rendkívül fontos. Ugyanis Light-kun, bármikor rájöhet arra, hogy Mello képtelen visszafogni magát, és ezt szépe a visszájára fordíthatja. 
Mm. Ez pedig egyáltalán nem kifizetõdõ a számunkra. 
Nem találhatja meg egyetlen gyengepontunkat sem. Azt kell látnia, hogy teljes egységfrontot képzünk. Azonban Mello a viselkedésével, megbontja ezt a látszólagos fúziót.
Igazából, mindig csodáltam Nearben ezt a képességet. Sebészi pontossággal fedezi fel a gyenge pontot, és ha eljön az idõ, támad. Ha kell, összezavar, ha szükséges kivár.
Tökéletes nyomozó, egy igazi zseni. Olyan, mint én. 
Ha most Mello feladja, és dührohamot kap...Ki kell vonnom az ügybõl, hiszen éppen azt bizonyítja, amit Near is állított. No, lássuk, Mello-kun. Hogyan szerepelsz? Mert úgy hiszem, nem a helyzet felmérésével van esetünkben a probléma. Hanem annak a kezelésével, és Near erre játszik rá. 
Látom a tapogatódzó mozdulatokat a zsebében.
Ó igen, mit választasz? A pisztolyt? Amivel legszívesebben szétlõnéd Near fejét? Vagy hagyod az egészet?
Mozdulatai villámgyorsak, szinte nem is látom, mit kap elõ a zsebébõl. Csak a celofán veszett csörgésébõl, és fogainak vad marásának csattanásából tudok következtetni arra, hogy jól döntött.
Óriási dühvel, de marcangolja csokoládéját, és közben gyilkos tekintetével Neart pásztázza. A gyermek pedig szinte összeroppantja a bábot a kezében, annyira szorongatja. Hát igen, az elsõ nekifutás nem nagyon hozta meg a várva várt sikert. De már látom, hogy gondolkozik. Ó igen, máris keresi az új felületet, ahol támadhat.
Mello, ez a kör, még nem lefutott. Talán a java, csak most kezdõdik.
Képes voltál arra, hogy elnyomd a benned levõ szörnyet, a düh szörnyét. Igen, nálad mindig az volt egyben a gyengeséged is, ami az erõdet képezte. A hevességet, és a forrófejûséged. Ha nem a kellõ idõben használod ezeket a tulajdonságokat, elvesztél.
Mert a tulajdonságok, amiket felismerünk magunkban, a javunkra is fordíthatóak. A nyomozó olyan, mint a színészek többsége. A színdarabhoz kell idomulnia, és a szerint kell élnie, lélegeznie. Teljesen együtt kell hullámzania a darabbal, miközben folyamatosan figyelnie kell önmagát, és társai reakcióit, így megismerve a karaktereket. Mondhatnák, hogy a színdarab, az más, és különbözi egy bûnügytõl. Mert van hozzá, egy kulcsunk, egy elõre megírt forgatókönyvünk.
Ez így van. De az emberi reakciót, sohasem hagyhatjuk ki a számításból. Mindenki másként alakítja, ugyanazt a figurát. Én is csak egy figura vagyok, Mello és Near is az. Yagami-kun is.
Itt is van forgatókönyv, hiszen tudom, hogy el fogjuk kapni Kirát. 
- Kurvára beszarhattál, ha a hátam mögött próbálsz lepattintani, Near! Hiszen te papoltál még róla, hogy fontos összedolgoznunk! Félsz, hogy lealázlak, Near? – Tekintetem újra visszavándorol dühös kis tanoncomra, aki próbálja haragját fölényes gúnyával palástolni.
Mm. 
Egy pillanatra, mintha bosszankodást látnék átsuhanni Near fegyelmezett arcvonásain. Igen jól láttam, hisz Mello már kárörvendve pillant rá, a teljes elégedettség édes mámorában lebegve. Még ne bízd el magadat Mello-kun! Near nem adja fel, fõleg nem, ha megalázzák. Azt nem tolerálja.
- Meglehet. De te is jobban tennéd, ha meghúznád magad – vág vissza, de Mello mintha meg sem hallaná. Egyik ujjamat számba nyomva nyalintok végig rajta.
Na, akkor, most 1:0 Mello javára. Már perdül is meg, és büszkén, hanyag eleganciával elindul az ajtó felé. 
- Késõbb a szobámban L. nem hinném, hogy a hálószobatitkaink Near-re tartoznának. – Nem is tudtam, hogy vannak hálószoba titkaink? De most, hogy így mondod Mello. Nemsokára tényleg lesznek titkaink. Igazából tökéletesen átlátott Nearen, bár sohasem ezzel volt a gond, ezt jól láttam. Most nemcsak átlátott rajta, hanem fegyelmezni is képes volt magát. Bravo! Mello, vastaps, a függöny legördült.

Near egy pillanatra felém kapja átható pillantását. Látszólag nem nagyon rázta meg az elõzõ veresége. Na, igen. Mindig képes felállni a földrõl. Elõnyös tulajdonság, egy nyomozónál. Ebben, hasonlítanak Melloval. 
- Tudom, hogy nagyon jól mulatsz – mondja nekem szárazon. Mm. Persze, hogy tudod! Hasonló fából faragtak bennünket. Nem válaszolok, csak figyelem, hogy mit szeretne kihozni a megkezdett gondolatívbõl. – De Mellonak akkor is önmérsékletet kell tanúsítani, el fogja rontani az ügyet. 
- Úgy gondolod, te vagy a legmegfelelõbb arra, hogy kioktasd? – kérdezem halkan, egyik lábamat felhúzva mellkasomhoz. Egyáltalán nem vagyok megrovó. 
- Neked kellene, de te inkább játszadozol. – Hangjában szemrehányás, és apró keserûség csendül. Úgy látszik, annyira mégsem tud átlátni rajtam. Felemelkedem hozzá, és elé sétálok. Egyik hajtincsét ujjam köré csavarva rápillantok. 
- Near, ez nem játék. Ha már játékról beszélünk jobb, ha tudsz valamit. Az úgynevezett játékot, amirõl beszélsz, azt csak két ember játszogatja egymással – mondom neki hidegen. - Számomra ez az ügy fontos – fejezem be mondatomat, és visszasétálok a számítógép monstrum elé. Kényelmesen lezöttyenek a székre, de még hallom Near hangját.
- Vajon maguk a résztvevõk mennyire számítanak neked L? Vagy még mindig pusztán színházi szereplõk vagyunk? – kérdezi, és lépteinek lassú csoszogásán hallom, ahogy a kijárat felé halad.
Nem Near.
Ti csak bábok vagytok.

***
Mello hívott a szobájába, hát csatlakozom a kis pukkancs drágámhoz. Lágyan lenyomom az ajtókilincsét, és nem mindennapi látvány tárul a szemeim elé. Near éppen az orrom elõtt csókolja az én drága szöszimet. 
Hatalmasat nyelek, és érzem, ahogy a vágy egyre jobban elborítja megremegõ tagjaimat. Oh! Ez most így lesokkolt. Még jó, hogy a tányérom nem esett ki a kezembõl. Sajnálnám azt a sütit rajta! Olykor fantáziáltam arról, milyen lehet a két fiú, ahogy egymást kényezteti, de ez így élõben még durvábban hatott rám.
Azt hiszem, szabályosan sokkot kaptam! Finoman orromhoz nyúlok, csak úgy diszkréten, mintha csak meg akarnám vakarni. De örömmel konstatálom, hogy szerencsém volt. Nem vérzett ki megemelkedõ vérnyomásomtól. Mi lenne, ha én is beszállnék? – húzom gúnyos mosolyra ajkaimat. Inkább hagyjuk. Még a végén meghalnék. 
Bár ahogy látom, nemcsak én nem bírok mit kezdeni eme határozott, és egyben visszás helyzettel. 
Egy pillanatig látom a döbbenetet drága Mellom tekintetében, de a következõ másodpercben, már dühtõl, és felháborodástól eltorzult arccal taszítja le magáról Neart. 
Vicsorogva kapja elõ a fegyverét, és a ravaszt meghúzva elindítja golyóját fegyelmezõ útjára. Szemem sem rebben, hiszen innen látom, hogy nem fog kárt tenni Nearben a fegyver. A golyó, egy éles csattanás kíséretében fúródik az asztalba, pontosan Near feje mellett. Kicsit még füstölög szegény asztal, bár lehet, hogy a füst gomolyag a felettébb dühös Mello fülébõl árad ki.
Mm. Nem látom, akkor mégiscsak az asztal lesz. 
Nos, igen. Near, nem az a típus, aki feladná. Talán most rájött Mello egyik gyengeségére. Hiba lenne érzelmi indíttatást feltételezni a tettei mögött. Egyszerûen csak tesztelte, mint mindig. Keresi a gyengéjét szenvedélyesen, hogy aztán lecsaphasson. Elég messzire elment. Ennyire hasonlítana rám?
Döbbenet! 
- MI A FASZOMAT HISZEL TE BASZKI?! – peng az értelem hárfája, egy egércincogás kíséretében. Hanyagul nekitámaszkodom az ajtónak, és egyik kezemben kis desszertemet szorongatom, míg másikat a zsebembe süllyesztem, így várom türelmesen a Mello-dorama végét.
Mello-dorama.
Ez jó!
- Sürgõsen húzd el a beled, mielõtt meggondolom magam... HÚZZ MÁR EL A PICSÁBA, BAZD MEG!

Mm. Mello-kun, mintha izgatott lenne egy kicsit. A levegõt is gyorsabban kapkodja, és szerintem a szívritmusa is felgyorsult. Igen, dühösnek tûnik. Zaklatottnak. 
Near csókjától? Ehh! – sóhajtok egyet lemondóan. Near rám sem pillantva iszkol el, én pedig egy fáradt sóhajjal csukom be utána az ajtót.
Egy szó nélkül, lassan elaraszolok az egyik székig, és belekuporodva felülök. Várom, hogy Mello beszámoljon. Szinte tajtékzik, látom rajta, hogy legszívesebben törne-zúzna. Mm. Azt azért, nem kéne. Még a végén deficites leszek miatta, a pótlásra szánt bútorok összege miatt.
Engem is dühösen méricskél. 
- Jaj Mello! Ez már beteges. Mielõtt rád szállnék, még úgyis megeszem a sütimet, nem értem ezt a heveny szívbajos pillantást! Ch!
Teljesen ártatlan arccal pillantok fel rá, és villámmal beleszúrok a sütibe. 
- Kár ezért az asztalért – jegyzem meg, és egy pillanatra meggyászolom szegény, szürke asztalkát. – Jó szolgálatot tettél! – gondolom magamban, majd felpillantok. Egy újabb idegbeteg pillantást kapok válaszként. Mello, egy kicsit feszült mostanában. Talán segítenem kellene neki ellazulni.
Mm. Vajon ez is az én feladatom? Szívesen vállalom. 
- Rohadtul nem izgat, elhiheted. Inkább dobd le magad, hogy elmondhassam mit tudtam meg – sóhajtja idegesen, és fáradtan, majd mellényét ledobva lezöttyen a kanapéra. Kényelmesen elterpeszkedik, lábait megtámasztva, sörénye hátrahullik, és magyarázni kezd. 
- Lopja a füzet lapokat. Elé mentem motorral, és mikor kiborítottam a táskáját vonalas papír lapokat találtam, amikre nevek voltak írva. Azoké a bûnözõké, akik két napja dobták fel a pacskert. Leellenõriztem a mi füzetünket, és nem onnan lopta. A csajtól szerzi, az száz. Vagy a shinigamikkal lopat, vagy magától a szõke ribanctól csórja el, mikor nem feltûnõ. Most, hogy a ribanc összezavarodott, folytatnia kell a piszkos munkát, hogy ne legyen szembetûnõ, ha Kira „elcsesz” valamit.
Lopja. Vagy maradt nála? Lehetséges, hogy eltett belõle? De egyelõre megelõlegezem Mellonak az elméletére vonatkozó hipotéziseinek hitelességét. Oké, hiszek neked. Mm. Kíváncsi vagyok mibõl jutott végül erre a következtetésre. Egyáltalán már az is szerencse, hogy kiszúrta a papírdarabot. 
Kira, már megint egy lépéssel elõttem jártál.
Ez már kezd egy kicsit bosszantani. Milyen meglepetéseket tartogathat még nekünk Yagami-kun? 
- Hogyan lehetséges ez? – kérdezem csodálkozást sûrítve a hangomba. Ó a színészet, az nagyon remek dolog. Na, mire jutottál Mello? Engem is nagyon érdekel, mert ha az elsõ Kira tud gyilkolni, akkor akár mi is felkerülhetünk a listájára. De ez szöget ütött a fejembe.
Eddig Yagami-kun, maga volt a megtestesült jóság. Úgy hiszem, nem gyilkol. Úgy hiszem, valami más húzódik meg a dologban. Valami más miatt van nála az a papírfecni. 
Talán biztosíték?
De a nevek ott álltak rajta, akkor ez az bizonyítja, hogy õ volt. Mm. Mikor lépett elõ Kira, háttérbe szorítva Yagami-kun eminens oldalát?
Milyen rejtett ereje lehet még annak az átkozott füzetnek? Egyáltalán miért írhatóak át ilyen önkényesen azok a szabályok? 
- Baszott egyszerû. – hallom meg hangját. Igen Mello, mint minden a Te világodban! Forgatom meg alig láthatóan szemeimet. - A Death Note képességét akkor is használhatod, ha csak egy kurva cetlid van, amit abból szereztél. Tök mindegy, hogy ez egész lap, a fél füzet, vagy egy miliszer milis papírdarab. A lényeg az, hogyha kitépd, attól még ott és akkor használod, és ölsz vele, amikor akarsz.
Ez kellemetlen. Nem is gondoltam erre az eshetõségre. Mm. Még jó, hogy Mello észrevette. Kész szerencse! Ügyes húzás fiú! – mosolyodok el elégedetten. 
- Ez bizony baj. – mondom ki hangosan gondolataimat. - Biztonságba kell helyeznünk a mi füzetünket, vagy azonnal el kell távolítanunk Misa-sant, Light-kun mellõl. Ha nincsenek együtt, akkor a Shinigami szemmel nem szerezhetnek elõnyt. Óvatosan kell játszanunk, és rájönnünk, hol van Misa-san füzete. Ha azt megszerezzük, akkor nyert ügyünk van. Feltéve, Ha Light-kun nem ver át miket, aminek az esélye legalább 80 %.
Egy cetli is elég. Gondolnom kellett volna erre az eshetõségre is...De hogyan került hozzá. Miért nem változott a személyisége? Valamit már elõre kitalált. Van egy terve, és módszeresen hajtja azt végre. Finoman felemelkedem, tányéromat halkan az asztalra téve mellé sétálok.
Jól van ez is emberfeletti volt már. Meg amúgy sem örülnék, ha eltaláltatnál patkolni az ügy közepén.
Kivel szórakoznék akkor? Finoman mellécsusszanok a kanapén, és figyelem arcát, amely most annyira nyugodt és kisimult. 
Ilyen lehet, amikor alszik és álmodik. Egy picit talán megkóstolhatnám, ezt a durcás, kissé égett macskát. Húzom ajkaimat gúnyos vigyorra. 
- Ez is megeshet. De most nem vagyok abban az állapotban, hogy ezen filózzak. –Látom, hogy fáradt. Hát még õ is el tud jutni a tûrõképessége határára? Nos, igen. Hiszen õ is ember. Ember? Vagy csak egy báb? - Különben is. Meg kell várni, míg a Light gyerek visszajön a kapitányságról. Azt mondtam, hogy kell neked pár régi szar, azért mentem elé. Nem örülnék neki, ha útközben zseniálisan cseszekedne egy sort – túr hajába, ezzel újra felélesztve bennem az eddig szunnyadozó vágyat. Pontosabban, amit elnyomtam magamban akkor, amikor Near kiment. Ez így pontos. 
- Túlhajszolod magad, Mello-kun... ideje lazítanod egy kicsit. És én szívesen segítek benne...
Mikor veszik el a játék öröme? Mikor nem tekintünk valamit játéknak? 
Vagy játékszernek?
Lágyan tapadok ajkaira, hogy utána annál vadabbul olvaszthassam magamba puha száját, áttörve fogai résén, kipattintva a zárt kapukat. Ujjaim lassan simítanak, és siklanak végig izmos hasfalán, beférkõzve pólója alá.
Nem akartam elkapkodni a dolgot, de így, hogy most érinthetem, és megnyílt nekem, nem tudok ellenállni. 
Azonnal magam mögött hagyom az ostoba dilettáns viselkedést, és felmorranva harapok rá ajkaira, kiserkentve fémes vérét, míg ujjaim a bõrnadrágba rejtett hímtag felé siklanak.
Egy pillanat alatt felforrósodik a testem, és sóváran feszülök neki, kiélvezve a testébõl átáramló édes hõt. Ajkaim elválnak övéitõl, majd egy lágy nyalintás kíséretében lecsúszom nyakához, hogy azt is megkóstolhassam. 
Finoman felnyögve feszül meg egy kissé, de ajkaim azonnal füléhez siklanak.
- Csak lazíts Mello – búgom rekedten, és lágy puszikat hintek fülére, nyelvemmel egy kicsit megcirógatva fülcimpáját, majd fogaimmal váratlanul ráharapok a vékony porcra. Szeretek így játszani szex közben. Gyengédséget, és vadságot adni egyszerre. Amikor hallom halk szisszenését, nyelvemmel lágyan nyalogatni kezdem felsértett fülecskéjét. Leheletem nyomán egyre erõteljesebb borzongás járja át testét. 
Magamban sötéten nevetek fel, ahogy elképzelem, mire gondolhat. 
- Rohadj meg L! Te nyamvad panda...És ez még a szolid kiadása, az én Mellomnak. – Rekedten felnevetek, szinte kegyetlenül, és a kanapén magam alá rántva, újra lecsapok ajkaira. Vadul falom felrepedt száját, nyelvemmel lágyan nyalogatva a friss sebet, miközben egyik lábát kissé feljebb húzom. Tüzelõ ágyékomat övéhez préselve kóstolgatom az én kis idegbeteg szöszimet, és örömmel tapasztalom, hogy ténykedésem meghozta a gyümölcsét. Felemelkedem róla, és csípõmet hozzápasszírozva, lágy körzésbe kezdek, miközben feljebb csúsztatom ujjatlan pólóját, hogy ujjaimmal elõször pilleszárny érintésekkel haladhassak nyaka felé, majd erõsebb karmolásokkal indulhassak vissza, ezzel is fokozva testének remegését. Ajkai kissé nyitva vannak, és félig leeresztett szemhéjai alól les fel rám. A tündöklõ kékségben minden visszatükrözõdik, ami ebben a pillanatban benne örvénylik.
Düh, türelmetlenség, vágy. 
Mind a kettõnket beborít a finoman tagjainkba kúszó forróság, én pedig nem hagyom abba, testem gyengéden hullámzó mozgását. Ujjaim egyre keményedõ férfiasságára csúsznak, és azt lágyan masszírozva kényszerítem arra, hogy testét és ösztöneit kiszolgáltassa nekem. Finoman ívbe hajlik háta, és csípõjét finom mozgással ringatni kezdi, az általam diktált tempóra.
Lehet, hogy ez is csak egy húzás részérõl – figyelem az arcára felkúszó pírt, ahogy egyre szabálytalanabbul liheg. – Lehet, hogy csak azért hagyja magát, hogy megszabaduljon tõlem. De azt nem mondta senki, hogy ettõl még nem kóstolhatom meg a kis drágámat? 
Nem hinném, hogy különösebben foglalkoztatnia kellene annak a dolognak, hogy meg akar szabadulni tõlem. Ajkaim kegyetlen vigyorra húzódnak, és belemarkolok immáron kemény férfiasságába. Elõrehajolok, és ajka után kapva magamra terelem figyelmét. 
Kezem besiklik nadrágja alá, és ujjaimat rákulcsolom vadul ágaskodó, és nedvedzõ hímtagjára. Ajkait folyamatosan nyalogatva, elõször csak finoman, majd egyre határozottabban kezdem el mozgatni csuklómat, ujjaimmal is rásegítve gyönyörének vágtájára. Felemelkedem, hogy kényelmesebben hozzáférhessem, és gyönyörködhessem kissé gyöngyözõ homlokában, és kéjtõl eltorzult arcvonásaiban.
Igazán szép így.
Kiszolgáltatottan.
Egy halk, rekedt nyögés hagyja el ajkait, ahogy egy erõsebb rántással folytatom tevékenységemet, közben folyamatosan körözve csípõmmel.
Nem bánom, ha engem nem ér el az édes kielégülés. 
Sokkal nagyobb gyönyör a számomra, ha láthatom õt elélvezni. 
Testét megfeszítve kezdi el gyorsítani csípõjének mozgását, én pedig érzem, hogy nemsokára drága, dühös kis angyalom elmegy a kezeim között. Egy hangosabb nyögés hagyja el ajkait, és csípõje megrándulva követi testének kitörését. 
Meleg élvezete rááramlik a kezemre, én pedig egy laza mozdulattal húzom ki nadrágjából kezemet, és egy kicsit megnyalintom kezemet. 
Mm.
Ízlik.
- Rohahdjh mhegh! – lihegi vágytól fátyolos tekintettel. Halkan felnevetek. Most nem az ostoba panda fickó vagyok. Ez tény. Néha én is leengedhetem az álarcomat. 
- Mondd csak Mello-kun? – kérdezem maró gúnnyal. – Még mindig feszült vagy?
- A kedvenc bõrgatyám – nyögi vágytól elmélyült hangon. Ch! Le sem tagadhatod, hogy kívánsz!
- Majd veszek neked másikat – hajolok fölé, és hosszan megcsókolom, de most gyengéden s puhán. – Most csak aludj! – duruzsolom bele nyitott ajkaiba. – Holnap reggel várlak az irodámban.

***
Másnap reggel felüdülve várom Mellot a szobámba. Vajon milyen lesz ma? Ahogy t ismerem semmi nem fog változni a reakcióiban. Kivéve, ha Halk kopogás hallatszik, és mivel nem válaszolok, ezért az illetõ belép hozzám, az irodámba. Már megszokták, hogy mindig itt vagyok, és nem válaszolok az olyan felesleges dolgokra, mint kopogás.
Váratlan, és meglepõ vendég. Igazából egyáltalán nem vártam, hogy itt lesz majd. 
- Yagami-kun, fáradj beljebb – nézek rá kedvesen. – Minek köszönhetem, hogy itt vagy?
- Azt hiszem, találtam egy érdekes nyomot – néz rám kedvesen. – Létezik még egy füzet – mosolyodik el. Szemeim meg sem rebbennek, pedig nagyon érdekel, miért hozakodik elõ...

L

Átnyújtom neki a fejhallgatót, és figyelem, ahogyan enyhén frusztrált mozdulatokkal elõhúz egy tábla csokit. – Jaj istenem, hát ki tudta volna kihagyni az elõzõeket? Egyszerûen imádom bosszantani! – horkanok fel magamban. – Had szórakozzam már én is egy kicsit olykor, ha már Light is játszhat! Magam elé pillantok, és azonnal összeszedem gondolataimat. 

– Watari! Kérem, indítsa el a szalagokat idõrendi sorrendben! – utasítom leghûbb emberemet. Igazából csak benne bízom meg. Valójában Melloban és Nearben sem bízom meg teljesen. A szakma egyik ártalma, úgy látszik rajtam is kiütközött. Bár soha nem bíztam meg senkiben magamon kívül. Csak idõlegesen szenteltem figyelmet némely embernek. 
De valójában, az emberek csak kísérleti alanyokká váltak a szememben, megfigyelésre szolgáló adatokká, mintha csak egy számítógép belsejében futatott programok volnának, melyek saját funkciókkal és paraméterekkel rendelkeznek. 
Éppen ezért tudtam mindig felderíteni az összes ügyet, amelyet adtak nekem. Sohasem néztem a dolgok érzelmi oldalát. Természetesen a tanulmányozott alanyoknál számoltam az emocionális sík létezésével és annak befolyásával. Azonban...Magamat sohasem hagytam megtéveszteni. Hiába a kisírt szem, a megható történet. A mozgatórugók érdekeltek mindig is, és ha azokra már rájöttem, azonnal elveszítettem az érdeklõdésemet az ügy íránt, és a rutin eljárást ráhagytam a többi nyomozóra. 

- Azonnal! – érkezik a kissé recsegõ válasz, és a képernyõn máris feltûnik a vizsgált helyszín. Melloval szinte rátapadunk a képernyõre, közben hallgatom, ahogy fogai között egyre agresszívebben ropogtatja csokoládéját. 

Van ezen a felvételen valami, ami zavart, amikor elõször megnéztem. Végül rájöttem, hogy mi az. Kira túl nyugodt, és túl hûvös. Láthatóan tervezett valamit. 
Látszólag eljátssza a felháborodottat, majd utána pufogva megadja magát, és bevonul a cellájába. Veszem sorra a múltbéli eseményeket, mintha akkor történtek volna, abban a pillanatban. 
Nem tudom, hogy Mello észreveszi-e, amit én is? Bármennyire is hisszük azt, hogy Yagami-kun sírva bizonygatná az ártatlanságát, ebben a feltételezésben nem lehetünk biztosak. Lehet, hogy pont az a játszma, amit Kira velünk játszani akar. Lehet, hogy Yagami-kun léte csak a játszmája része. Valószínûleg az.
Tehát a valódi személyisége lenne a kegyetlen, vérengzõ Kira, aki igazságot szolgáltatva öldököl a bûnözõk körében. De ez nem minden. Mert a példás diák, báty, gyermek azaz Yagami-kun, egy kvázi árnyékszemélyiségként csak álcaként takarja ezt a személyt. 
Szemeim sarkából Mellora pillantok.
Látnom kell, tudnom kell, hogy észrevette-e? Természetesen kapok, egy hagyjál már békén pillantást, de most nem a nem létezõ bájaid érdekelnek Mello-kun. Hanem, hogy mennyire vagy éles szemû. Ehh!
Visszafordulok a képernyõ felé, de közben minden érzékemmel figyelem Mellot is. Lábaimat felhúzom, és rájuk könyökölve tekintek rá hajam alól. 

- Aha! Már látom is az apró szikrákat a szemeiben. Még nem biztos, hogy a végsõ következtetésre eljutott, de abban biztos vagyok, hogy neki is feltûnt Light túlzottan nyugodt viselkedése. Remek! Nem azért tanítattam évekig, hogy egy fejére ejtett baba legyen. 

Egy újabb kazettát csúsztat be Watari. Igazából ezt a felvételt vártam a leginkább. Vajon észreveszed, amit szeretném, hogy észrevegyél? Én nem fogok szólni egy szót sem, abban biztos vagyok. Azt akarom tudni, hogy észreveszed-e az apróságokat. Gondolkodni azt tudsz. Cselekedni is, mint láttuk a furgonos dologgal kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, mert ha õ is azt látja, amit én, akkor már ketten vagyunk az állításunkkal. Az összefüggések összekapcsolása. Ebben az ügyben kulcsfontosságú. A felfedezett momentumokat nem mindegy, hogy milyenmegértési síkba helyezzük bele. Lehet, hogy ami tárgyi bizonyítékként tûnik fel, valójában Kira csele.
Vajon meglátod ezt? Mello?
Elérkezik az ominózus pillanat, amelyet úgy neveztem el, hogy: Amikor a Light kiakad. Komolyan, azt mondtam elsõre, hogy ügyes színész, de aztán a következõ mozdulatából rájöttem, hogy Yagami-kun nem játszik. Sõt. Egyszerûen nem Kira ült velem szemben. Hanem Yagami-kun, aki mit sem sejtõ óvódásként visongott a cellában. 
Az arca...Az arcán láttam, hogy tényleg nem érzi, hogy õ lenne az elkövetõ. Nemcsak átélte, vagy megélte ezt az érzést, egy szerep kedvéért, hanem tényleg így érzett. 

Más szóval, Kira az igazi személyiség a háttérbe lépett, és elõlépett az árnyékszemélyisége, amely takarja az eredetit. Nem arról van szó, hogy ez nem tartozik magához Yagami- kunhoz. Sõt. Pont, hogy hozzátartozik és ennek a felelõsségteljes, jó polgárrá váló Yagami- kunból vált ki Kira, egyfajta önkéntes igazságosztóként. Lám mit tesz a megszerzett hatalom, egy túlzottan intelligens emberrel? Avagy egy unatkozó zsenivel? 

Egy eltorzult morális határ képzõdik meg az emberben, melynek ijesztõ jelenlétével minden unatkozó zseninek számolnia kell. 
Sokszor önnön határainkat lépjük át, és azt hisszük eleinte, hogy ezzel másoknak teszünk jót. Vagy csak ezt szeretnénk elhitetni magunkkal, miközben kiszolgáljuk a saját hatalmi igényeinket. 
Kira, ebben mi hasonlítunk.
A saját határainkat szakítjuk fel, csak én éppen úgy teszem, hogy másnak nem ártok vele.
Hogy miért?
Egyszerû.
Mert a moralitás, nem érdekel. Ha az érdekelne, és nálam lenne a füzet, most én lennék Kira.
Csak a logika, a rejtvény, amely megfejthetõ. Mert te is az vagy nekem Kira, egy rejtvény, amely csak kitöltésre vár. Nem vagy rejtély, amelyet ne tudnék bármikor feloldani. Csak még nem jöttem rá az összes módszeredre, és eljárásodra. Ennyi.
Mind a ketten tudtuk, hogy versenyt futunk az idõvel. Talán még soha nem éreztem, hogy mennyire így is van ez, ebben az ügyben. 

Már pedig, ha végiggondolom, én mit tennék, nagyon egyszerû a dolog. Ha valami birtokba vehetõ, akkor attól a valamitõl szükségszerûen meg lehet szabadulni, ha úgy kívánja az érdekünk. Igen, de hogyan?
Ezt te adtad meg nekem válaszként Yagami-kun. Te igazoltad a feltételezéseimet. Amikor végignéztem a felvételt, és láttam azt az apró mosolyt. Személyiségedet felmérve, mely igen hatalomvágyó, és birtokló illetõleg az érdekeit mindig a számításaiba vevõ lélek vagy, már meg is adtad nekem a választ. 
Ha a feltételezésem igaz, lemondtál arról a könyvrõl. Úgy látszik ez azzal járt, hogy megszûntek az emlékeid, Kiráról, máskülönben miért nem emlékszel rá? Mondhatnám, hogy ez fantasztikum, de nem az. Halálistenek rohangálnak körülöttünk! Az, hogy elveszíted az emlékeidet, olyan, ebben az ügyben, mintha elmennék venni egy mignont. Más szóval, elenyészõ, és hétköznapi.
A személyiséged egy része, a valódi, tehát sötétségbe borult. Kira homályba került, és a reflektor elé, Yagami-kun került. De biztos vagyok benne, hogy úgy hoztad ki a lépéseket, hogy az a könyv majd a kellõ pillanatban visszakerüljön hozzád. 
Kíváncsi vagyok Mello- kun, hogy ezt te látni fogod-e?
Valószínûleg igen. 

- Mit suttogott mielõtt elkezdett ordibálni? – hallom meg, de nem néz rám. Hn. Tehát rájött, hol a kapocs. Ugyanott, ahol én is láttam. – Ki tudod hangosítani? – elfojtok egy elégedett mosolyt, nem akarom, hogy elbízza magát. 

- Watari – szólok bele a mikrofonba, megnyomva egy gombot, de õ már hallott bennünket. A felvételt visszapörgeti a kért részhez, mi pedig újra a monitorra függesztjük a tekintetünket.

- A parti az övé – halljuk a recsegõ, sistergõ hangot, Mello pedig önmagával teljesen megelégedve dõl hátra.
Szóval a feltevésem beigazolódott. Kira, hogy önmagát fedezze elõhúzta a tarsolyából a jó öreg Yagami-kunt. Szóval a könyv tulajdonost váltott, és mi feltételezzük is kinél lehetett. Misa-sannal. Jut eszembe a furgonos eset.

De...
Hol van Misa-san füzete? Hiszen nála csak egy volt. Nos vagy elrejtette, vagy másról van szó. De ha elrejtette, miért rohangálna azzal az eggyel? Hn.

- Mit vettél észre Mello- kun? – kérdezem felé sandítva, reakcióit fürkészve. 

- Mikor engedtétek ki? – szegezi nekem a kérdést, tudomást sem véve az enyémrõl. Hát igen, ez Mello. Nem éppen a jó modor mintaszobra, de ettõl még briliáns elme. 

- Egy hónapja – felelem készségesen, és ismét ráfüggesztem bárgyú tekintetemet. 

- Az utolsó felvételt mutasd meg, amikor közölték vele, hogy kiengedik! – utasít. Halvány mosoly kúszik fel ajkaimra. És lám, megint elõvarázsol egy tábla csokoládét a zsebébõl. Hn. Mello-kun, tönkremennek a fogaid! Vigyorgok magamban, amint elképzelem Mellot egy fogorvosi székben, ahogyan vergõdik.

Mello vergõdik...

Egy finom szaténnal leterített ágyon...

Epertorta... 

Újra a monitorra nézek, és látom, hogy hol állította meg. Ahol éppen Light elmosolyodott. Hm. Az elméletem igazolása, egy másik aspektusból. 

- Van valami, ami megmagyarázza a csávó hirtelen változását. - Érdeklõdve pillantok rá. Hallgatlak Mello-kun. Igazán kíváncsi vagyok arra, hogy mit talált ki. 

- És mi lenne az? – húzódom hozzá közelebb, de azonnal a szembõl indítható rakétáival találom magamat szemben. Hm. Nemcsak vállról, hanem szembõl indítható rakéta is van. Mello az élõ példa. Mielõtt elvigyorodnék, megrendszabályozom arcvonásaimat, hiszen az én kis aranyos, mocskos szájú, a fegyverek érintésétõl, kissé hiperaktívvá váló fiúcskám beszélni akar.

- A Death Note szabályaiban van egy olyan is, ami kimondja, ha a tulajdonos másnak adja a füzetet, és a tulajdonjogot is arra ruházza, automatikusan elveszti az emlékeit a füzetrõl, mintha nem is lett volna nála. – Nem mondod? Ez nekem is feltûnt, de azért hagyom még egy kicsit játszani. Mert jó felé halad, és látnom kell, hogy milyen nyomon is érte ezt el. Mutatóujjammal megbököm ajkaimat, és továbbra is õt figyelem. 

- Úgy gondolod, hogy ez lehet az oka? De mi van a mosollyal? – faggatom tovább, és ragadozó sólyomként feszülten figyelem a válaszát. 

- Nagyon egyszerû. Ha a tulajdonos újra érintkezik a füzettel, akkor visszakapja az emlékeit. Ez a mosoly pont ezt jelentette. Mikor úgy érezte elpasszolta a csajnak füzetet a shinigamival, akit a kamerák nem tudtak venni, ezért suttogta, hogy „a parti az övé”. Így átruházta a tulajdonjogot a lányra, aki az eredeti utasításokhoz híven tovább gyilkolt, ezzel elterelve a gyanút a Light gyerekrõl. A sihingamival megbeszélhették, hogy mikor ki akarják engedni, hozzon neki a füzetbõl egy darabot, hogy visszakaphassa az emlékeit. Ugyanúgy játssza magát azzal a különbséggel, hogy tudja, mi van körülötte – elismerõen nyalogatom meg ujjamat, és enyhe boldogság érzet tölt el. 
Rájöttem, és Mello is rájött. 
Hát még sem vagy annyira jó Light, bár neked ott van Misa-san, akirõl, hát valljuk be nem állt kétszer sorba a jó istennél, amikor az észt osztották. Szóval megnehezíti a dolgodat. 

- Ha ez igaz, akkor még mindig játssza a szerepét, és Misa-sannak sem mondhatta el. Ez magyarázat a mimikára a kis akció során – egészítem ki, tovább vezetve gondolatmenetét. Remek. Ugyanannyi idõ alatt jött rá, ugyanarra, amire én is. Hn. Kiváló. 

- Lehet. De nem biztos. Épp ezért, ahogy mondtad, le kell hallgatnunk, hogy mit reagálnak, mikor találkoznak, és a csaj elrebegi a támadást. Kamera is kell, mert okos a csávó – felpattanva indul el, el sem köszönve. Úgy látszik Mello mára befejezte az aktivitását. Visszafordulok a képernyõ felé. 

- Watari! – nyomom le újra a gombot, hogy felvegyem hû emberemmel a kapcsolatot. – A szobámba most! – recsegem mély hangon. Azonnal mûködésbe kell lépnem, és akkor kell elhelyeznem a kisebb kamerákat és poloskákat, amikor Light, és Misa-san nincsenek itt. Miután utasítottam Watarit kiadva, hogy várja meg a legmegfelelõbb idõpontot, elsétálok a hálószobámba. 
Ruháimat ledobálom és veszek egy forró zuhanyt, majd felöltök egy fehér hosszú ujjú inget, és egy sötét nadrágot. Az éjszaka ablakhoz támaszkodva ér el, ahogy figyelem a város megnyugtató fényeit. 
Lassú, kegyetlen mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy nézem a szentjánosbogarakként táncoló fényeket, melyek magukba olvasztják a házakat. Igazából, ha nem tudnám, hogy épületeket takarnak, a fények azt hihetném, csak maguk a fények léteznek, épületek nélkül. 
Hn. Ugye Kira? 
Ha Yagami-kunra nézek, azt hihetném, csak õ létezik benne. 

***
Amint a hajnal megérkezik, máris talpon talál bennünket Melloval. A megtudott információkat nem szivárogtathatjuk ki, túl veszélyes lenne. Unottan döfködöm epertortámat a villámmal. A kialvatlanság egy cseppet sem hat rám. Mintha az alvás csak egy felesleges valamivé alakulna át, ha éppen nyomozok. 

- Miért nem mondja el neki? – kérdezem meg váratlanul, unottan felszúrva villám hegyére az epret, és bekapok egy falatot. Szemeimet Melloéba mélyesztem. Akkor nézzük tovább a dolgokat. 

- Talán nem bízik benne. Fél, hogyha megtudná a szõke ribanc, hogy mi van, megbolondulna, és hibát vétene. Így viszont ügyesen mozog a díszletben, míg õ alakítja a hülye gyereket. – válaszolja flegmán. Halkan felmorranok. Õ pedig harap egyet a csokoládéjából. 

- Talán. De lehet, hogy egyszerûen így könnyebb. Nincs sok akadályozó tényezõ, és magán akciókat szervezhet, ami automatikusan a második Kira stílusában történnek. Megbízza vele az egyik Shinigamit, hogy mondja meg neki mit kell tennie, Misa-san pedig szívesen tesz eleget a kérésnek, ezzel tovább ásva magát a gödörbe – töprengve kavarom meg a tejszínhabot villámmal a tortán. - Már csak azt kéne megtudnunk, hogy mit akar elérni ezzel, és hogy hogyan tud mégis Kiraként ölni. – Bár az idõ nagyon fontos, mégis érdekel, hogy Mello hogyan jön rá ugyanarra, amire én is. 

- Azt hiszem, ideje lesz összebarátkoznom, Light-tal – pattan fel, és ajkain kegyetlen mosoly játszik. Szemeiben már fénylik az élvezet, ahogy maga elé képzeli a szituációt. A hõs kicsi Mello most megy, és letapossa Lightot. Majdnem hangosan felnevetek, de hagyom még játszani egy kicsit a fegyverektõl hiperaktívvá váló Mellomat. Jaj, már tudom is mit kap tõlem születésnapjára. 

- Öröm hallani, Mello-kun – emelkedem fel, és lépek mögé. Látszólag teljesen lefoglalja önnön ajnározása, így lopok magamnak egy kis örömet. Ajkaimat lágyan tapasztom puha bõrére...Oh! Ki gondolta volna, hogy Mello bõre ilyen puha? És finoman megrágcsálva bõrét kezdem el kiszívni nyakát. Finom íze van, és az illata lassan beleszivárog az orromba. Egy halk cuppanással engedem el, és indulok meg az ablak felé.
Figyelem, ahogyan határozott léptekkel sétál ki a fõhadiszállásról, és perdül fel motorja tetejére. 
Remek! Misa-san, éppen nincsen itt, így el tudom intéztetni Watarival amit akartam. Máris visszaaraszolok a fotelba, amikor halk kopogást hallok az ajtó mögül. 
Watari lép be. 

- Misa-san szobáját, és Yagami-kun szobáját is ellenõriztem – mondja, szertartásos hidegséggel. Bólintok, hogy tudomásul vettem. Szóval bedrótozott mindent, ahogyan kértem. 

- Watari! Kérlek, menj el Light-kun otthonába, és ellenõrizd át az ottani helyiségeket is! – utasítom halkan. – Ha lehet, ne tudják meg, hogy ott vagy! – teszem hozzá, rá sem pillantva.

- Kinél lehet Misa-san könyve? – tekintek fel az üres monitorra. Mire mehet ki a játék? Mikor akarod visszaszerezni a könyvedet? És fõként hogyan? Lassan telnek az órák, én pedig unottan bámulom az elõttem vakon szobrozó képernyõt. 

Úgy hiszem, Mello fontos információkkal fog szolgálni nekem, ha visszaér. Remélhetõleg nem csinál semmi ostobaságot. Gondolok itt rá és a kis barátjára, amellyel mindig van szerencsém megismerkedni, ha éppen már kezdene meghitté válni a hangulat. 
Mello fegyvere nemsokára átalakul a második nyelvévé, amely helyette beszél, ha már annyira ideges, hogy megszólalni sem tud. Kíméletlenül elvigyorodom, amikor újra kopogás ver fel révedezésembõl. 

- Szabad! – szólítom fel az illetõt. 

Near lép be a szobámba és apró játékaival a kezeiben rám tekint. Nem kérdez semmit, csak letelepszik a kanapéra, és megvárja, hogy észrevegyem a jelenlétét. Mindig ezt teszi. Olyan, mint Mello, csak néma kiadásban. Oda megy, ahova akar, azt tesz, amit akar, kérdés vagy engedély nélkül. Hn. 
Felé fordulok, és várakozóan ráfüggesztem a pillantásomat. Ujjamat a számba függesztem.

- Szeretnél valamit? Near? – kérdezem vontatottan. Szinte bájosan sikló kígyóként tekint fel rám, mégsem ráz ki tõle a hideg. Bájos kígyó. Micsoda ellentmondás! De Near ilyen. Míg Mello vad, és megzabolázhatatlan, addig Near a pontos ellentéte. Megfoghatatlan, de azért mert ahogyan Mello sem adja ki magát, úgy Near sem. Csak õ éppen, elegánsan tér ki az emberek érdeklõdése elõl. 

- Miben sántikáltok Melloval? – kérdezi hûvösen és lényegre törõen. – Tudod, hogy õ más, mint mi – teszi hozzá halkan, szemei úgy bûvölnek, mintha valóban egy fejedelmi hüllõvel lenne dolgom. 

- Hn. – hagyom jóvá, amit mond, és továbbra is bárgyú képet meresztek rá. - Attól félsz, hogy a Melloval való együttmûködésem netán megzavarja a nyomozás menetét? – kérdezem lágyan. Bólint, és faarccal elkezdi kipakolni a kanapé elõtt lapuló asztalra kicsiny figuráit. Azt hihetném, hogy egy ostoba gyerek, de nem. Near veszélyesen okos. 

- Mello nagyon okos – böki meg az egyiket szórakozottan, mintha csak a figuráival beszélne. – Azonban híján van az önmérsékletnek, ami a mi szakmánkban veszélyes – folytatja, rám sem tekintve. Igazából Nearbõl egyszer kiváló nyomozó lesz majd, mert õt nemcsak az okok érdeklik, hanem a diadal. A gyõzelem learatása más felett. Ez fogja õt elõrelendíteni, és elõrébb vinni, hogy egyre bonyolultabb dolgokat legyen képes majd megfejteni. A tudni és gyõzni akarás. Valószínûleg az egymás elleni olthatatlan versengés váltotta ki mind a két fiúból, ezt a lerombolhatatlan vágyat. A gyõzni akarás igényét. Egy olyan valaki, akim nekem soha nem volt. Akivel nekem soha nem kellett megküzdenem. Egy egyenrangú ellenféllel.
Így nálam, csak a tudni vágyás maradt. 

- Hm – morgom újra, és figyelem tovább. Hosszú csend áll be közöttünk, melynek monotonitását, az asztalra kirakott figurák koppanó hangjai szakítják meg, ahogy olykor megbökve, vagy újrarendezve õket állítgatja a saját kis díszletét.
Near mindent, ami az életre vonatkozik, egy hatalmas színházba képez le, és a figurái helyettesítik az életben levõ személyeket. Rendkívül jól látja az emberek lelkivilágát, egy kiváló emberismerõ vált belõle. Ha nem akarná, akkor is azonnal analizálná az útjába keveredõ személyeket. Hn. Olyan, mint én. 

- Ne engedd szabadjára! – pillant fel hirtelen. – Igen, a módszerei célravezetõek, de ezek a módszerek csak ideig-óráig használnak. Ha hagyod, hogy teljesen átvegye a vezetést, az egész ügy kudarcba fog fulladni – állapítja meg rezignáltan.

- És miért? – kérdezem hûvösen. Tudom, hogy e mögött megint egy összetett probléma húzódik meg. Miközben tényszerûen rávilágít arra, hogy miben bukhat meg a nyomozás, eltakarítja az útból Mellot. Hát igen. Near a lassú víz, partot mos módszerét választotta fegyvereként, és kétségkívül igen célravezetõ az alkalmazásában. Precíz, pontos és mindig a helyén van minden darab a fejében. E mellett, minden pillanatban tudja, hogy mit kell tennie.

- Mert mi neked dolgozunk, ezt soha ne felejtsd el! Nem mi adjuk az utasításokat – bólintok egyet, és ezzel befejezettnek tekintem a beszélgetést. Az ajtó váratlanul vágódik ki, és Mello gyõzedelmes mosollyal tölti be az ajtó nyílását. Szerencsére még él, és ahogy látom, sikerrel járt. Már csak a köpeny kellene, a hátáról, ami úgy lebeg. 
Majd amint Nearre kapja tekintetét, szoborrá merevedik, és hatalmas dühvel mered a fiúra.

Elfojtok egy mosolyt. A két rivális.
Vajon összecsap?
Igen, az nagyon szórakoztató lenne. 
Hn. Maradt még a tortámból? A mozihoz, kell egy kis ínyencség is.

L

Milyen kis aranyos, ezzel az állandó tiltakozási rohamával. Csak nevetek magamban, de hát Mello, már csak Mello marad. 
Ameddig pedig azt hiszi, hogy õ lehet utánam a vezetõ, és elvonom a figyelmét a gyermekded játszmáiról, mint Near állandó egrecírozása, ami egy idõ után határozottan untatni fog, addig nagyon jól fog dolgozni. 
Tudom. 
Viszont a csókocskája…Hm. Harapok egy hatalmasat az elém letett krémesbõl. Imádattal az arcomon nyalogatom le ujjaim róla tejszínhabot, a helyére képzelve Mello-kun édesen meredezõ kis farkát. 
Mrrr. 
De vissza a dolgok kellemetlenebb részére. Csapdába kellene csalnunk kedves második Kiránkat, ezzel kiiktatva az elsõ Kira elõterébõl. Valahogyan hibát kellene csúsztatnunk Light-kun terveibe, és ez a csavar, csak a második Kira látványos félreállítása, vagy összezavarása lehetne. 
Vagy tegyük csendben? 
Ha csendben tesszük, azonnal ránk fog gyanakodni. Azonban, ha a terv eléggé látványos, és burleszk lesz, semmiképpen sem gyanúsítana bennünket. 
Pontosabban engem. És nekem erre van szükségem. 
Dühödten darabolom szét villámmal krémesemet, majd a remegõ tejszínhabot leeszegetve róla mélázom tovább. 

Ez az! Olyan tettet kell kiviteleznem, amely nem vall rám. Csak ezzel terelhetem el magamról Kira gyanúját, a második Kira, azaz Misa-kun félreállításával, vagy összekuszálásával kapcsolatban. 
Természetesen még mindig fennáll a lehetõség arra, hogy Kira esetleg rájön, hogy az ügy hátterében én állok. Ehhez szükséges Mello. Õ képes úgy gondolkodni, mint én, de a módszerei annyira eltérõek az enyémektõl, hogy semmiképpen sem leplezõdhetem le. 
Figyelembe véve Kira személyiségváltozását, nem hinném, hogy kiismerte Mello-kunt és a módszereit. Legalábbis még. Ó azt tudja, hogy veszélyes, de azt nem, hogy mennyire. Magamban elégedetten kuncogok, ahogy fejemben újra átpörgetem a lehetséges alternatívákat. 
De ez így nem jó! 
Még mindig a saját gondolataim és módszereim húzódnak meg a háttérben, amelyre Kira azonnal rájöhet. 
Valahogy nem tudom elhinni róla, hogy ennyire megváltozott. 
Kira…Mit forgatsz a fejedben? 
Mikor játszhatott ki? 
Amikor a megfigyelõszobába bement, még az a Yagami-kun volt, akit ismertem. A gyilkos isten. Kira. Azonban, amikor kijött az Igazság bajnokával álltunk szemben. 
Valami történt akkor, abban a csekély idõintervallumban, amikor bent volt, és ami elkerülte a figyelmemet. Az összes felvételt végig kell néznem újra. 
Melloval is megnézetem. Úgyis üzent nekem, hogy beszélni akar velem. A tejszín kissé kicsordulna a szám szélén, de azonnal odakapok. Azt hittem ma már nem akar látni, a kis heveske. Hehehe! 
Imádom bosszantani. 
Hát - pillantok az elõttem heverõ tekercsekre -, gyûlölni fog érte, és a bakancsával akar majd halálra taposni, vagy a csinos kis pisztolyával agyonlõni, hogy ilyen alantas munkákat akarok vele elvégeztetni, de hát ez van! Húzom gúnyos mosolyra ajkaimat. 
Süteményemet elpusztítva húzom magam elé, a következõ édességemet. 
A kedvencemet. Epertorta. 
Amirõl mindig Mello-kun jut az eszembe. 

Az ajtó nyílik, én pedig ha ez lehet, egy még fölényesebb, még pöffeszkedõbb Melloval találom magam szemben. 
Oh! Kicsim, mi történt? Ki bosszantott fel ennyire? 
Frusztráltan dobja le magát 
Azonnal elõvéve csokoládéját hámozza ki csomagolásából, és beleharapva néz rám hideg fensõbbséggel. Nem veszem fel a kis játékait, mert nem érdekel annyira, mint hinné. 
- Miért akartál beszélni velem Mello-kun? Azt hittem eleged volt mára belõlem – bököm magam elõtt remegõ tortaszeletembe, hidegen csillogó villámat. Legyint egyet a kezével. Oh! Semmi hadonászás a fegyverével, hogy ezzel a sértegetésemmel felírtam magam a Mellonak ne szólj be, mert megbánod táblácskájára. 
Oh! Ez itt a bizalom két ember között, amely létrejöhet. Vigyorgok gúnyosan. Miért nem hullik rám a konfetti esõ? Igazán olyan boldog lennék! Nos? Hol van a sok színes kis szar?! 
Hát ma sem lesz gyereknap! 
- Tudom, mit kell tennünk – jelenti ki mindent tudó arccal. Hát megzabálom, mint ezt az epertortát, de komolyan! Oh! Én is tudom, mit kell tennem. Felállok, odamegyek, és megint beledugom a nyelvemet a torkodba. Vagy persze beszélhetünk az ügyrõl is. Összeszedve józan gondolataimat, tekintek rá komolynak szánt arckifejezéssel. Tekercsek elnapolva. 

Jól van, csillagom hallgatlak, szopogatom villámat. 
- Hallgatlak. Kíváncsi vagyok mit eszeltél ki – mormolom villámmal a számban. Majd szemeim az elõttem csillogó eperdarabra vetõdnek. Hm. Felszúrom villámra, és vadul bekapva majszolgatom. Remélhetõleg hasonló úton indult el a gondolatunk és Mello lesz az, aki egy olyan fondorlatot dob be, amelyre Kira nem számít. 
Pontosabban, amelyet Kira nem az én módszeremnek tud be, és a logikámnak ellentmond. Így egyszerre üthetünk két legyet egy csapásra. 
Elterelõdik rólam a gyanú árnyéka, és Misa-sanra rábizonyítjuk, hogy õ a második Kira. Legalábbis mi tudni fogjuk. 
- A második Kira a célpontunk – kezd bele. Pontosabban az elsõ, akit a másodikkal akarunk közvetve elfogni. De azért érdeklõdve nézek rá. Mello mindig ügyes volt a részletek egyedi intézésében. Ahogy látom kegyetlenül felcsillanó kis szemeit, máris felkeltette az érdeklõdésemet. 
Mit fundáltál ki, te kis édes? 
- Ha õt lépre csaljuk, onnantól sima az ügy. De ezt sem csinálhatjuk egyszerûen. Itt van Kira közelében, ezért mindent hibátlanul teljesít. Parancsokat kap, méghozzá tökéleteseket -
Na, ezzel vitatkoznék Mello-kun, de azért hallgatlak. Valahogy nem lennék meggyõzõdve arról, hogy most is kap parancsokat. Inkább egy tökéletesen elrendezett díszletben mozog, és tátog, mint egy néma hal, mások gondolatait és akaratát közvetítve –. hiszen Kira soha a büdös életben nem kockáztatná, hogy elhulljon az álca. A második Kirára pedig mindenképpen szüksége van rá, mert ha nem így lenne a csaj, már rég valahol az egyik folyóban randizna a halakkal. Persze, mivel a csajnak annyi esze van, mint egy döglött hintalónak, így állandóan irányításra szorul, vagy olyat csinál, amit a kicsi fejecskéje fog bánni. Persze Kira nem akarja ezt, mert ha a feltételezésem helyes, akkor a második Kira már rég elbaszta a fél életét, csak hogy az általa tisztelt „Isten” kegyeibe férkõzzön. Na meg persze a második füzet miatt is, maga mellett tartja a kis csajt. Ha õ az. Már pedig elõször nekünk ezt kell kideríteni. Mert ha nem a lány az, akkor fölöslegesen vonjuk magunkra Kira figyelmét, amitõl veszélyben fogja érezni magát…és ha ez megtörténik, mi fûbe harapunk – magyarázza személyiségét meghazudtoló türelemmel és részletességgel.

- Eddig nagyon jó. Mit találtál ki? – Folyamatosan figyelem szempilláim alól, és villám fogaival a tányéron levõ habot kezdem el szétmaszatolni. A tányér csikorgás élesen hasít bele a beállt csendbe. 
Csak egy éles ropogást hallok, ahogy mohón ráharap csokoládéjára. Fanyar mosolyomat rakoncátlan tincseim mögé rejtem, ahogy megszólal. 
- A terv nagyon egyszerû. 
Amiket Te csinálsz Mello-kun, azt sokféleképpen lehet nevezni, sokféle kategóriába be lehet sorolni, kivéve az egyszerûbe. 
- Szétválasztás és provokáció. – Folytatja nyugodtan. Hangja most teljesen máshogy cseng. Mennyivel másabb, amikor gondolkodik. Megszépül az arca. Megbékél, mintha csak a logika hideg határai adhatnának neki biztos támpontokat a világról. 
Akárcsak nekem. 
- Szét kell választani a Light gyereket és a csajt, mert ha a következtetéseink helyesek, akkor õk a két fõmufti. Ha nincs itt Kira, nem tud kapcsolatba lépni vele, képtelen lesz helyesen cselekedni, és könnyen követ el hibát. Levegõt sem vesz, ameddig Light nem mondja, hogy lélegezz! És itt jön a provokáció. 
Nagyon figyelmesen hallgatom, mert bár az elgondolásunk különbözik, a kieszelt terv még így is a mi javunkra fordítható. Hiszen az elõre elrendezett díszletbe nem biztos, hogy Kira beleszámított egy Mello-féle módszertani fordulatot. Tetszik. Jól hangzik! Kira ideiglenes félreállításával, pánikba ejteni a második Kirát. Hiszen nõ! Valószínûleg fülig szerelmes Lightba. Sõt, biztosan! 
- Miután a csávó elhúzta a belét, a csaj sebezhetõ lesz, cselekvésképtelen. Így már csak olyan helyzetbe kell hoznunk, ahol képes hibát elkövetni, muszáj lesz használnia a shinigamik szemét és a füzetet. Ha ez megvan, onnantól nyert ügy, hogy becsapjuk a lányt. Persze, nem rögtön, hiszen Kirának azt kell hinnie, hogy nem tudunk róla. Ha a fülébe jut, hogy mi láttuk a ribancot, ahogy elcseszi a dolgokat, akkor nekünk lõttek, mert megöl. – A papír zizegve gyûrõdik meg ujjai alatt, ahogy gondolatainak örvénye magával ragadja. Nem rossz terv. Sõt, nagyon jó. Szemeim megvillannak, ahogy ránézek. 
Mégsem volt rossz döntés idehoznom ezt a provokatív kis kölyköt. Az õ faramuci módszerei hozzásegíthetnek ahhoz, hogy elkaphassam Kirát. 
Remélhetõleg áldozatok nélkül. 
Anélkül, hogy bármelyiküket feláldoznám. 
- Nagyon ügyes vagy Mello-kun – mondom lágyan. – Minden elismerésem – teszem hozzá nagylelkûen. Ha nem így gondolnám, nem futnám le ezeket az udvariassági köröket. Úgyis tudja. Közelebb hajolok hozzá, tanulmányozva arcát, hogy nem titkol-e elõlem valamilyen kis trükköt, amit majd a meglepetés elve alapján oszt meg velem akció közben. De az értetlen düh és a „Vigyázz! Mello veszélyes fickó” tábla feltartásán kívül nem látok mást. 
Most ennyire kiakadt azon az aprócska kis csókon? Remélem, nem akarja elõvenni azt a kis légypiszkot, amivel a fejem elõtt hadonászott? Felettébb idegesített. 
Bár ha lefegyvereztem volna, úgy érzem sok mindent kezdhettem volna azzal a fegyverrel. 
- Küldd el Lightot holnap valahová nagyon messzire. Feltûnés nélkül. Bár gondolom ez nem jelent problémát. 

Szemeiben kegyetlen fények táncolnak. 
Mire készülsz Mello-kun? 
Úgy érzem hatalmas meglepetésben lesz részem. 

*** 
Unottan ülök forgós székemben, és meredtem bámulom a képernyõt. Lightot megkértem, hogy fáradjon be a rendõrségre, és legyen szíves nézze át az összes rendõrségi aktát, melyet ott rögzítettek a Kira-ügy óta, hátha talál valamilyen olyan új információt, amely az én figyelmemet elkerülte. 
Nem kerülte el semmi, de ha már ennyire játssza az Istent, és szerzett is nekem néhány rosszabb napot – gondolok itt Nearre – akkor minimum annyival vezekeljen, hogy megfullad abban a rengeteg aktában. 
Jó színész vagyok, úgy adtam elõ, mintha nagyon fontos lenne, és csak az õ személye miatt. 
Nevetséges, hogy még mindig azt hiszi csak és kizárólag õ áll az események központjában. Nos, közvetetten igen. De közvetlenül…Misa-san. 
Milyen önzõ tud lenni egy hamis isten – szemlélem tovább a képernyõn kibontakozó eseményeket. 

Azért gondoltam, hogy egy meglepetést tartogat az én kis csoki nyuszim. Csoki nyuszi, csoki Mello. 
Hmm. 
Történetesen semmit nem mondott az akció pontos lépéseirõl, csak egy: Üljél L és mozizzál – pillantást rám vetve fészkelõdött bele a neki kikészített forgósszékbe. Látom, ahogy figyel szemei sarkából. 
Ha most arra számítasz, hogy esetleg meglepsz a nem túl tiszta módszereiddel, akkor tévedsz. Ez az ügy eleve nem játszható tiszta lapokkal. 
- Kíváncsivá teszel Mello-kun – teszem hozzá hûvösen. Nem felel, csak kiül arcára az az ördögi kis mosoly, és csokiját elégedetten nyalogatva néz tovább a képernyõre. 
Még jó, hogy hozattam egy kamionnyi csokoládét. Mello-kun fogyasztási szokásait figyelembe véve nemsokára így is kifogyok a csodálatos étekbõl. 
Misa-san látszólag gyanútlanul sétál a központ ajtaja felé. 
Figyelem, ahogy Mello kissé izgatottan megránduló arcára, egy halvány, de annál kegyetlenebb mosoly kúszik fel. Akkor most ugrik a csoki Mello, pontosabban csoki nyuszi, na jó hagyjuk, hogy pontosan mi, de abba az úgynevezett vízbe. 
- Figyelj! – int nekem, én pedig bárgyúnak tettetett képpel elõször rá, majd újra a monitor felé fordulok. 

Egy fekete furgon fékez a lány mellette hatalmas fékcsikorgással, és néhány megtermett fickó pattan ki belõle, berángatva a tehetetlenül sikoltozó modellt. Hatalmas puffanással hengeredik be az autóba, és rettegve, könnyekkel az arcán figyeli a fölé hajoló, ruhájukat gomboló férfiakat. 
Érdekes. A dolgok pszichológiai vonulatával bevallom még nem próbálkoztam. 
Érzéketlenül nézem végig, ahogy teóriám igazolást nyer. Már veszi is elõ rémülten a füzetét, és szemeiben vöröses árnyalatok lobognak fel, halványan, de földöntúli fényük még így is átragyog a homályon. 
A shinigamik, mindent látó szeme. 
Látom, ahogy Mello izgatottan készülõdik, lábait levéve az asztalról, amint a lány zsebébe süllyeszti törékeny kis kezét. Abban pillanatban, már telefonál is. 
- Készülj! Ha mondom, írd! – dörren bele a telefonba, teljesen elkapta és feltüzelte a harc heve. Arca izgatottan pirul ki. Hmm. Érdekes látvány így. 
- MOST – kiált bele a vonalba, és a férfiak kis idõ elteltével holtan esnek össze. 
Értem. 
Csak a füzetet és a második Kira létét akartad bizonyítani, ezekkel a hitvány alakokkal, akiket felbéreltél, azért, hogy feláldozhasd õket. 
A saját füzetedbe írattad be a neveket. Mivel nem adtál meg halálnemet és idõpontot, nem volt nekik sok hátra a szívrohamig. 

A lány ölébõl kihull a Halálistenek füzete, õ pedig reszketve, könnyekkel küszködve néz körbe. Mivel nem tudja, hogy Kirát elküldtem, azt is hihetné õ tette. 
De a pillantása… 
A hitetlenkedése. 
Az iszonyat, a kérdés az arcán, mintha csak azt kérdezné, vajon hogyan történhetett ez? 

Mello-kun, bár fogalmad sincs róla, de az emberi reakciókról olvasva több dologra is rávilágítottál, mint hitted. Lassan felemelkedem a székbõl, de Mellot annyira leköti önnön sikere, hogy elfeledkezik a világról. 
Hm. Öreg hiba. 
Minden tekintetben. 
Nemcsak arra világítottál rá, hogy Misa-san a második Kira és megvan neki a füzet, a Halálisten szeme, hanem azt is, hogy valamiben kételkedik. 
- Ügyes húzás Mello-kun – azonnal felpattan hangomra és rémült dühvel hátrál el, testén azonnal borzongás fut végig, ahogy megkarcolgatom hangommal. 
- Több minden is kiderült, mint hiszed – pillantok rá, és zsebre vágott kézzel közelebb húzódom hozzá. 
- Mirõl beszélsz? – kérdezi kissé hisztérikus hangnemben. 
- Mello-kun – duruzsolom rászorítva az egyik tárgyaló kanapéra, melyre ráesik, de azonnal kiegyenesedve a kanapén elcsúszik a másik végébe. 
- Ugye figyelted Misa-san reakcióit? – húzódom hozzá közelebb. Keze enyhén megremeg, és azonnal elõrántva pisztolyát szegezi homlokomnak. Gonoszan felkacagok, és egyik szemöldökömet megemelve meredek rá. Fekete szemeim azonnal megelevenednek, nyoma sincs a látszólagos bárgyúságnak. 
- Eltennéd ezt? – bökök a pisztoly felé. – Kifejezetten, hogyan is fogalmazzam? Zavar a beszédben – teszem hozzá. 
- Ha nem tenném el? – kérdezi kissé megemelkedett hangon. Hm. Hát ilyen magas is tud lenni Mello hangja? 
- Akkor kénytelen leszek elvenni – duruzsolom, még mindig lágyan. 
- Még hogy te – sziszegi. – Egy rohadt panda is gyorsabb.. – Nem teketóriázom villámgyors mozdulattal kapom el csuklóját és veszem ki belõle a fegyvert, ujjaim között pörgetve. 
- Picsába! – dörren mérgesen. 
- Egészségedre! – válaszolom csintalan mosollyal. 
- Mi van? – futja el arcát a düh pírja azonnal. 
- Vajon miért változott meg Light magatartása? – kérdezem, és a pisztolyt messzebb csúsztatva magunktól tartom fogságban csuklóját. Á! Nem mész innen sehova! 
- Eressz el! – sziszegi figyelmeztetõen. 
- Nem. Mert akkor egy kés kerül a hátamba – teszem hozzá színtelenül, majd mintha nem történt volna semmi, folytatom. – Az emberi reakciók nagyon fontosak. Láttuk a félelmet, a rettegést, a könnyeket – suttogom, közel rántva magamhoz. – Mit láttál még?- lehelem ajkaihoz hajolva. Kissé megszeppenten pillant számra, apró zavar fut át tekintetén, de azonnal el is pislogja a zavaró felhõket. 
- Egy rémült ribancot láttam – szûri ki a fogai között. 
- Mello – érintem meg ajkait, nagyon lágyan. – Ne akarj felidegesíteni világos? – suttogom halálosan fagyosan. Kívánom az egy dolog, de hogy pont Õ ne lássa? Pont õ? - Tehát? – firtatom. Makacsul szorítja össze ajkait. 
- Egy tétova rebbenés, és hitetlenség az arcon – mondom nyugodtan. 
- Persze, hiszen elrabolták – háborodik fel. Megrázom fejemet. 
- Mello, úgy hiszem nincsen az elsõ Kiránál a füzet. És ez összefügg azzal, hogy most nem olyan, mint akkor, amikor bement a megfigyelõ szobába. Amióta kijött, megváltozott – susogom ajkaira, melyek egy árnyalatnyit megnyílnak elõttem. Finoman csúsztatom össze a két tökéletesen illeszkedõ részt, finoman ízlelgetve ajkát, csokoládétól édes ízét. 
- Erre gyanakszol? – morogja ajkamba, de finoman visszacsókol. 
- Arra gyanakszom, hogy ez egy még nagyobb összeesküvés része, És, ha azt nem akadályozzuk meg, akkor halunk meg mindannyian – morogom szájába, kissé megharapdálva duzzadt alsó ajkát. Vissza kell néznünk az összes tekercset, amely a megfigyelõ szobáról készült, és ki kell jegyzetelnünk miket mondott akkor Light. 
- Úgy gondolod ez az egyetlen út? – próbál elhúzódni, de nem engedem. Komolyan és határozottan fúrom szemeibe enyéimet, ezzel is éreztetve most tényleg nem játék, ami megy. 
- Miért nem Near? – tér el a tárgytól. Bár neki ez egy égetõen fontos kérdés lehet. 
Mi? 
- Ezt hogy érted? – lököm szinte el, és felpattanok, fegyveréért sétálva. Már megint Near! Hogy jön most ez ide? 
- Miért nem vele beszéled meg ezeket? – kérdezi nyíltan. 
- Pontosan az elõbbi bemutatód miatt. Sem Nearnak, sem nekem nem jutna eszembe soha, hogy ilyen módszerekhez folyamodjak. Nem mintha az erkölcs minta szobra lennék, csak az én logikám érvényesítésére, amely annyira nem tér el a tiédtõl, mindig más utat. Ugyanazt gondoljuk, de máshogyan oldjuk meg a valóságban. Ezért vagy nekem fontos Mello. Mert az eltérõ módszereid segítenek engem a munkámban – veszem fel fegyverét, és visszasétálva odanyújtom neki. 
- Rendben – bólint beleegyezõen. Finoman kezembe veszem egyik hajtincsét, és ujjaim között morzsolgatva ránézek. 
- Ezt többé ne fogd rám, mert még eltalál sülni – mosolygok rá kedvesen. 
- Ha rákényszerítesz, ez az eshetõség is fennállhat – néz fel rám cinikus, de játékos mosollyal. 
- Ha hibázol – kezdem nagyon halkan. – Ugyanarra a sorsra juthatsz, mint az általad felbérelt emberek. Éppen ezért fontos, hogy mindent kizárj az elmédbõl, még Neart is. 
- Téged is? – néz fel kihívóan. 
- Engem?- nézek rá csintalanul és közel hajolva hozzá. – Elõlem soha nem menekülhetsz – suttogom, megszagolgatva illatos tincseit. 

Mert akarlak, és megkaplak Mello. 
Mert, olyannak fogadlak el, amilyen vagy, és így egyben akarlak, az összes stikliddel együtt.

- Most ki kell találnunk, hogyan kezeljük Misa-san és Kira reakcióját, ha Mis-san elmondja neki az elrablást. A legjobb lenne, ha valahogyan Misa-san ruháira is poloskát szerelnénk. Mert ha jól gondolom, a füzet téma elõ fog kerülni – sétálok székemhez és belezöttyenek. 
Legnagyobb meglepetésemre, Mello áll meg mögöttem. Finoman megérinti vállamat, de kezét azonnal visszahúzza. 

Ez meg mi volt? 

- Akkor kezdjünk neki – biccent elszántan. – De azért valld be, hogy kijött a perverz éned, amikor nézted a furgonos jelenetet – nevet fel kegyetlenül, és szemeiben újra a vad izgatottság lángjai táncolnak. 
- Mello-kun – pördülök meg a székkel és halványan, csábítóan rámosolygok. – Engem eddig csak egy ember ingerelt perverzségekre – vigyorgok rá, ahogy újra dühösen rám pillant. 
- Errõl kurvára nem akarok hallani – töri meg az idilli hangulatot rikácsolva. 
- Ó! Pedig epertorta is volt benne – akasztom ujjamat számszélébe. 
- Mondom nem! Kurvára süket vagy? Nemcsak fogyatékos? – ordítozik magából kikelve, de csak ártatlanul nagyra nyílt szemekkel nézem tovább, mint aki semmit sem ért. 
- Most mi bajod az epertortával? – nézek rá elgondolkozva. Azért megkapaszkodom az asztal szélében, mielõtt székestûl rúgna fel. 
- Baszódj meg! – dörgi egyre vörösebb fejjel. 
- Most mire gondoltál, pontosan hogyan? – firtatom, összeráncolt szemöldökkel. Megragadja csokoládéját, és ideges nyugalmat erõltetve magára tör egyet. Beszívja a levegõt, majd kifújja. 
- Tudom, mire gondolsz – mutat rám, megemelve szemöldökét. Micsoda vádló hangnem. Vigyorgok magamban. 
- Elárulnád? – hajolok közelebb. – Úgy szeretném hallani a gondolataimat veled kapcsolatban a szádból – dorombolok kérlelõen. 
- Nem – üvölti arcomba. 
- Ez most rosszul esett – fancsalodom el, de a következõ pillanatban, rávetõdöm a széket fellökve, és a padlóra passzírozva, kezeit feje mellett szegezem a szõnyegre. Váratlan támadásnak, hátán fekvõ Mello a vége. 
- Mit mûvelsz te elfuserált panda? – pont úgy mérgelõdik, mint egy rossz feleség. Ajkaim kaján vigyorra húzódnak. 
- Ez volta pandaugrás – meredek rá, majd újra levetve álarcomat hajolok hozzá közelebb. – Örülök, hogy itt vagy – mondom ki az igazat. Meglepetten néz rám. 

Tényleg örülök neki.