Csücsörítve elondolkodik, és hogy ne kalandozzanak el gondolataim a látványtól, a homlokára vagyis a hajára nézek és arra eszmélek fel, hogy belecsap előre nyújtott tenyerembe. Helye…
- Rendben, de nem merd nekem összetörni magad! – csak nem aggódsz értem? Heh… mintha csak arra tett volna megjegyzést, ne veszítsek… Nem fogok.
- Mit kérsz ha nyersz? – jó kérdés.
- Majd meglátod – igazából még én sem tudom, de van pár ötletem a megszívatására… Majd kitalálom helyben egy újabb italozás alkalmával.
Eltologatja a poharakat hogy megtámaszkodva álljon fel.
- Ideje mennem, holnap suli.
- Ilyen állapotban egyedül akarsz menni? – még ha taxi is… ki tudja milyen alakok ólálkodnak odakint.
- Csak nem aggódsz? – kérdi nevetve. Hehh… mintha csak magam hallanám az előbb. - A bátyám elugrik értem kocsival. Na további jó szórakozást, holnapra meg szedd össze magad, vagy zsebemben a győzelem! – Majd rájössz Maxy. Minden mutatványt amit legalább egyszer meg tudtam csinálni onnantól kezdve nem hibázom el… ha rajtam múlik.
~*~
Igaz hamarabb jöttem ki a pályára a megbeszéltnél viszont még így is többet kell várni – szokásához híven – Maxre, aki lihegve toppan be közénk. Persze én ezt messziről látom és eddigi bemelegítésemet befejezve feléjük hajtok szokásos stílusomban.
- Azt hittem már el se jössz. De ne aggódj, nem kezdtem el nélküled. – Csak hogy legyen egy minimális hitele a dolognak.
- Igazán figyelmes.
Bukó vissza, a pálya elejére hajtok, s pillanatok alatt újra végrehajtom a műveletet, ráadásul most nagyobb sikerrel. A kamera is minőségibb, amit Mike hozott, és szerintem jobb is volt a tegnapinál az ugrásom. Nem mellékesen pedig bezsebeltem egy győzelmet.
- Nyertem!
- Elismerem – nincs meglepve, viszont a csalódás is tisztán látszik. – És most?
- Most mennem kell egy kicsit faterhoz. Este a szokásos helyen, majd megbeszéljük. Holnap nem dolgozol ugye?
- Nem, szabadnapos leszek.
- Helyes – ha kell úgy berúgatlak mint állat. Hehe… Újra magamra csapom a sisakomat és zúzok el apám műhelyébe.
~*~
- Gyakrabban is moshatnád – morgolódik apám a motoromon. Elfelejtettem hogy nála mindig pedánsnak kell lenni. Viszont ha takarítani álltam volna neki a mocimat, akkor nem lett volna időm a fogadásra. Azt pedig semmi pénzért nem hagytam volna ki.
- Ma vár rá egy jó csutak, ne aggódj fater. – csak morog az orra alatt. – Miért is hívtál?
- Azt tervezem, hogy öt-tíz éven belül rád írom a vállalkozást jó lenne, ha megismerkednél a környezettel. – már megint jön a rizsa, viszont most kivételesen beletörődő sóhajjal lógatom fejem. Jól van, kibírok ebből egy keveset, aztán valami programra hivatkozva úgyis elhúzom a csíkot.
~*~
- Gyerünk már Zeno bökd ki, hogy mit akarsz! – még pár korty sör és tuti arra veszem rá amire csak akarom. Hehe… Bár szerintem már így is elég jó állapotban van hozzá. Belekortyolok saját piámba. A rövidek után ez már inkább frissítőként hat… kivéve ha barna sör. Szerencsére világosat kértünk.
- Nyugi, agyalok – persze egész délután ezen agyaltam, sőt ki is találtam, viszont imádom húzni az agyát.
- Ne idegesíts, ha nem mondod el visszaszívom az ajánlatot.
- Milyen ajánlat? Megnyertem a fogadást emlékszel?
- Ja, tényleg… De akkor is! Mit tökölsz ennyit?
- Na, jó – adom be a derekam végül. Eleget szívtam a vérét, ideje belecsapni a jeges vízbe, hátha felébred. A többiek már úgyis elhúzták a csíkot szokásukhoz híven. Kíváncsian közelebb tolja magát, hogy biztosan hallja a kérésemet. – Elmész ide a szemközti meleg bárba.
Egy ideig bootol, hunyorít, majd kitágult szemekkel néz rám.
- Mi? Nem! Miért mennék oda?
- Mert ezt kérem tőled – vigyorodom el szélesen.
- Ne hülyülj már most komolyan? – bólintok… - A szemközti? Az a… Piros ugye?
- Igen az a neve…
- Nem lehetne valami mást? – ebből aztán nem adok lejjebb. Még ez a finomabb verzió… már ha nem számítjuk azt a tényt, hogy a cuki pofija miatt biztos tapadnak majd rá, de azokat leverem.
- Nem… viszont veled megyek… Csak hogy lássam tényleg bemész-e.
- És meddig kell bent lennem? – na ez már egy olyan kérdés amit egy normál pasitól is elvárnék.
- Rendelsz egy piát, megiszod, és ennyi. – Nem hagyok gondolkodási időt, hanem csuklójánál fogva vezetem is magunk után. – Na gyerünk.
Karakter: Maximilian Liberty Megjegyzés: (Timcsinek)
Lélegzetvisszafojtva figyelem Zeno újabb őrült mutatványát, miután bősz gázt adva elhúz mellőlünk. Kicsit tartok tőle, hogy ez nem fog sikerülni, de kár féltenem, úgy szaltózik át a kocsik felett, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne.
Viszonylag puhán landol a másik oldalon, bár látszólag pár centin múlik a dolog. Sikerén felbuzdulva parádézik még kicsit a pályán, majd hatalmas porfelhőt kavarva áll meg előttünk. Én meg port nyelve, morogva várom, hogy végre vele is közölhessem, tanuljon meg normálisan parkolni.
- Hé bazdmeg Zeno én ebben a ruhában megyek melózni! – közlöm vele, port köpködve. Hát, majdnem azt mondtam, amit akartam.
- Pedig tudhatnád, hogy nincs műsor felhő nélkül. – Ja, hozzászokhattam volna, de akkor is, inkább szóra se méltatom.
- Még jó hogy feketét vettem fel, és nem fehéret.
- Hé, de azért esti sörözés még áll attól, hogy most melózol?
- Persze. – Azt ki nem hagynám, kell a buli!
- Akkor csá – Lekezelünk, és én már ott sem vagyok. Így is késni fogok valószínűleg…
~*~
Naná, hogy késtem a melóból, de szerencsére vagyok annyira jó és népszerű pincér, hogy ezért már meg se fordul a főnök fejében a kirúgásom. Azért meg nem büntet senki, h a bulira is késve futok be, jó szokásomhoz híven.
Úgyis hamar elszállingóznak mellőlem az emberek, a végén már csak Zenoval ücsörgünk a törzshelyünkön. Azt tudom, én miért nem megyek csajvadászatra, de hogy őt mi tartja itt, abban nem vagyok biztos.
Elé tolom a következő kör piát, és mindketten szó nélkül lehúzzuk. Alaposan megszédülök tőle, elég ütős ital, és nem én vagyok a világ legnagyobb ivója.
- Mákod volt ma ugye tudod? – jelentem ki, hogy mondjak végre valamit.
- Mire gondolsz?
- Az ugratásra… tudom ám, hogy versenyeken nem ekkora a távolság két bukkanó között, de akkor is mákod volt. Alig pár centivel értél a végére.
- Nem mázli te farok, tehetség – vigyorogja, majd hátradől, én meg kénytelen vagyok előrébb, hogy a zene ne nyomja el a hangom.
- Hm? – pislogok rá vissza, hogy biztos legyek benne, jól hallottam. Közelebb hajol, miután körbenézett, mire hátra hőkölök kicsit a hirtelen közelségtől.
- Ha még egyszer átugratok, azt kérek tőled amit csak akarok… Ha nem sikerül átugratnom, akkor amint lehet kérhetsz tőlem amit csak akarsz – sorolja a szabályokat.
- Bármit? – ismétlem kissé tétován, bár magamat ismerve, két másodperc és benne vagyok.
- Bármit… utólag is kitalálhatod. Benne vagy?
Igyekszem elgondolkodni a dolgon, hisz általában legalább úgy teszek a fogadások előtt, mint aki számításba veszi a vereséget is, de a piától kábán még eljátszani is nehéz ezt. Végül rövid úton rábólintok, belecsapva Zeno időközben előrenyújtott kezébe.
- Rendben, de nem merd nekem összetörni magad! – vágom rá, kissé nehezen forgó nyelvvel.
Elégedetten elvigyorodik, és megszorítja a kezem, megpecsételve ezzel a fogadást. Lehet gonosz dolog tőlem, hogy a sikertelenségébe fogadtam, de néha neki se árt, ha letörik az egóját. Persze remélem, hogy nem töri össze magát. Elég, ha be se tudja indítani a mociját.
Hogy erre mennyire kevés az esély…
- Mit kérsz, ha nyersz? – pillantok rá a poharam felett.
- Majd meglátod – mosolyodik el, a szemeimbe nézve. Uh, még mindig megremeg a gyomrom, ha látom ezeket a kék szemeket. Jobb lesz, ha nem iszok többet, mert még olyat teszek részegen, amit megbánnék később.
Félretolom a poharam, majd szépen lassan feltápászkodom.
- Ideje mennem, holnap suli – jelentem ki, és mivel a társaság nagy része szétszéledt, leginkább Zenohoz intézem búcsúmat.
- Ilyen állapotban egyedül akarsz menni? – kérdezi, felvont szemöldökkel.
- Csak nem aggódsz? – nevetek fel kekeckedően, majd megingatom a fejem. – A bátyám elugrik értem kocsival. Na további jó szórakozást, holnapra meg szedd össze magad, vagy zsebemben a győzelem! – Mosolyogva nyelvet öltök rá, majd erősen koncentrálva, hogy minden lépésem a helyén legyen, kicaplatok a szórakozóhelyről.
Szerencsére Josh már kint vár, és miután biztosítottam róla, hogy nem hányom le a frissen tisztított kárpitot, beülhetek a kocsijába, hogy elvigyen a kollégiumba.
Másnap kissé unottan ücsörgöm végig az órák nagy részét, ma valahogy a kedvenceim se tudnak lekötni. Ez van, ha fogadok. Gondolataim csak az adott téma körül tudnak forogni.
Így nem csoda, hogy rögtön ugrom fel mikor végzünk, hogy rohanhassak a pályára. Zenot ismerve már rég ott van, ahogy a banda kevésbé tevékeny része is. Néha hihetetlen, hogy ráérnek.
Csak azt nem tudom, hogy sikerül a megbeszélt időhöz képest elkésnem úgy is, hogy időben indultam…
Lihegve fékezek le a többiek előtt, táskámat a padra dobva.
- Bocsi, nem tudom hogy sikerült.
- Már azon lepődnénk meg, ha nem sikerülne késned – röhög fel Don, de a következő pillanatban Zeno fékez le mellettünk, és lehúzza a bukóját.
- Azt hittem már el se jössz – vigyorodik el gunyorosan. – De ne aggódj, nem kezdtem el nélküled.
- Igazán figyelmes. – Visszamosolygok, majd lehuppanok a padra, ezzel jelezve, hogy már kezdheti. Veszi is az adást, mert visszahúzva a sisakját, berúgja a motort.
Kilő előlünk, ismét pornyelést ajándékozva közönségének. Én már leleményesen eltakarom az arcom, kis résen figyelve mit alkot.
Ugyan az a pálya van felállítva, mint tegnap, Don pedig beszerzett egy kamerát, és most azzal igyekszik megfelelő felvevő helyet találni, míg mi többiek izgatottan figyeljük a mutatványt.
Tegnap sikerült, és a szívem mélyén remélem, hogy most is fog, legyen bármi a következménye rám nézve. Nem lenne jó, ha történne vele valami.
Zeno pedig végigszáguld a kijelölt úton, és felhajt az ugratóra. A lendülettől szép ívet leírva landol a másik oldalon, ezúttal még csak nem is pár centin múlik a siker.
Tiszta győzelem.
Diadalittasan tesz egy tiszteletkört a pályán, majd lefarol, egyenesen előttem.
- Nyertem! – jelenti ki, lekapva a sisakját.
- Elismerem – biccentek halvány mosollyal, majd felpattanva elé állok. Naná, hogy ő is jóval magasabb nálam. – És most?
Fejembe húzom a sisakot, és vigyorogva ülök motoromra. Ez a felvétel netre fog felkerülni ha sikerül ha nem és én nem szeretnék ezzel lebőgni.
Elég sok haver van jelen, és ez még egy újabb ok, hogy tehetségemet fitogtassam. Mert nem hagyom a mázlira a dolgot. Előre görnyedek, felbőg a motor, zúg alattam az egész gépezet. Be is vadítom kicsit, kipörgetem a hátsó kereket. A kezdők is szívesen játszanak ezzel, bár nekik ez általában pofára eséssel végződik, de nekem nem. Én ennél értelmesebb vagyok. Mögöttem száll a por, repülnek a kavicsok is utána, csikorogva kerék, majd felkapom a lábam, hirtelen kezd száguldani a járgány, s csak egy csíknyi felületen érzem a menetszelet ahol kilóg a csuklóm, meg persze ujjaim végén. Ugratón fel, magasba szaltó, tíz kocsi felett átugratás, majd másik végén le.
Ennyi faszikáim, kisujjból rázom ki!
Műsorozok még keveset a motorral ahogy átugrattam, a porba rajzolok egy obszcén mintát a kipörgő kerékkel, majd leállítom a motort és pár pillanattal az után veszem csak le tejbe tök vigyorral a sisakomat, mikor már elült a por.
Épp hogy szabaddá válik a fülem, elégedetlen hangot hallok meg.
- Hé bazdmeg Zeno én ebben a ruhában megyek melózni! – horkan fel Max, port köpve. A padok felé tolva a motort viszonylag gyors léptekkel megállok a haverok előtt.
- Pedig tudhatnád, hogy nincs műsor felhő nélkül. – és mint aki meg se hallja.
- Még jó hogy feketét vettem fel, és nem fehéret.
- Hé, de azért esti sörözés még áll attól, hogy most melózol?
- Persze.
- Akkor csá – szokásos kezelés, és már rohan is tovább. Csak azért jött ki, hogy élőben lássa azt, amit mások csak felvételen fognak látni. Már csak ebből is gondolhatnám azt, hogy talán… nagyon talán… van köze a személyemhez és nem csak az extrém dolgok „imádatához”.
Ekkor jut eszembe, hogy le kellett volna vennem a motoros kesztyűt és akkor nem csak az ujjbegyeimen érezném meleg kézfogásának langyos hagyatékát. Ha valaki néha hallaná a gondolataimat tuti azonnal rájönne hogy ferde vagyok mint a részeg karó.
- Milyen lett a felvétel Mike? – kiáltok felé és már hozza is a kamerát. Kissé szar, pixeles darabos, de mit is várok egy digitális fényképezőgéptől? Oly’ mindegy.
~*~
Habár általában az estét vagy tízen kezdjük, ettől függetlenül alig pár sör és rövid után a csapat nagyja lelép csajokat fűzni. Még szerencse hogy alig bírják a piát mert így nem kérdeznek rá, hogy én vajon miért nem aktívkodom. Persze a többség tudja, hogy miért. Ez a hely nem a legalkalmasabb arra, hogy… felszedjek valakit. Viszont az már számomra érdekesebb kérdés, hogy Max miért kuksol itt velem szemben, hogy elém tegye a következő kör kalasnyikovot.
Elém tolja minden kérdezés nélkül, én pedig elfogadom minden kérdezés nélkül.
Gyújt, csepeg, facsar, lehúz… Na ez üt… Kettő ebből és én is beállok mint a gerely.
- Mákod volt ma ugye tudod?
- Mire gondolsz? – úgy hallom mind a kettőnk hangjában van egy kevés alkoholos duruzsolás, bár a zene valamennyire elnyomja ezt és inkább csak a magam nevében tudok beszélni. Max arcán jobban látszik a hatás, pár perccel a pia lehúzása után.
- Az ugratásra… tudom ám, hogy versenyeken nem ekkora a távolság két bukkanó között, de akkor is mákod volt. Alig pár centivel értél a végére.
- Nem mázli te farok, tehetség – vigyorogva dőlök hátra ő meg még jobban előre, hogy halljam mondandóját.
- Tuti, hogy nem tudod még egyszer megcsinálni.
Felvonom egyik szemöldökömet jó magasra, kihívó pillantást vetve a szemben ülőre.
- Fogadjunk? – kérdezek rá. Ez jól hangzik. Ha kell még ötször átugratok neki akár ellenszélben is.
- Hm? – pislog rám vissza, én pedig körbenézek hall e valaki, mert ugye… a haveri körben ha fogadásról van szó az vagy pénzben vagy cuccokban megy, viszont itt nincs szükségem mások ajánlataira. Előre hajolok én is, amire hőköl egy kicsit.
- Ha még egyszer átugratok, azt kérek tőled amit csak akarok… Ha nem sikerül átugratnom, akkor amint lehet kérhetsz tőlem amit csak akarsz – persze ha egyáltalán eltanyálnék. Valamilyen mértékben végzetes is lehet vagy csak lesérülök egy időre, de nem hiszem, hogy erre sor kerülne… Kezdő korom óta nem zuhantam le egyszer sem, és nem most fogom elkezdeni a pályafutásom hanyatlását.
- Bármit?
- Bármit… utólag is kitalálhatod - de úgyse adok rá lehetőséget. – Benne vagy?
Este. Csöndes este. Csöndes, sötét, meleg este. Wrrrr. Utálom. Majd’ megsülök, a kiszáradásról nem is beszélve. Eshetne már egy kis eső! De az én kedvemért úgysem fog… Szeret idegesíteni engem. Ch… micsoda egy klíma!
Ahogy ezen morfondírozok az erkélyen, a lábam mellé hirtelen odahúzódik valami, és az orrával bökdösni kezd. Kérdően lepillantok. Előttem Beathy (a 3 éves Beagleöm) kuporog. Várakozón néz engem.
- Mi az? – vonom fel kérdően a szemöldököm. A kutya erre feláll, az erkély ajtajához sétál és leül elé. Világos, azt akarja, hogy menjek be… - Még egy kicsit maradok. – fordulok vissza az ég felé, és ismét zavartalanul meredek a nagy kékségbe. Már hajnal felé jár az idő, kezd világosodni. De még mindig piszok meleg van. Utálom a frontokat, olyan kiszámíthatatlanok!
- Üdv. – hallok meg hirtelen egy hangot a hátam mögül. Döbbent képpel hátrafordulok. Az ajtónak támaszkodva Lewist pillantom meg. Régi haverom, még az iskolás éveimből.
- Lewis? Te meg mikor jöttél be és hogyan? – sétálok közelebb a fiúhoz.
- 5 perce, és a kutyád engedett be. – vigyorog rám a szöszi.
- Vicces. Elcsórtad a pótkulcsom… - morgom felé unottan, mire ő megvonja a vállát. Mivel egy boltban dolgozunk, nem nehéz lopnia tőlem.
- Bocs. Nem bírtam ki. Túl közel volt hozzám… - Pheh. Na persze. De biztosan nem csak ezért jött.
- Nekem 8. Mért jöttél? – térek gyorsan a témára. Nem szeretem, ha Lewis túl sokáig van a házamban, olyankor mindig eltűnik valami…
- Kaptunk egy feladatot. – sétál elém a szőke, majd figyelmesen végigmér – Te nem sülsz meg ebben a cuccban? – Jogos kérdés, ma is csak 35° volt, én persze egész nap fekete ingben járkáltam… csoda, hogy most melegem van?
- Nem. De eltértél a témától. – mint mondtam, nem szeretem, ha sokáig itt van…
- Jah, igen. Szóval holnap el kell menni valami versenyre, motorokat karbantartani.
- Csodás. Remélem, ezúttal te is jössz. – pásztázom gyanakvóan Let. Igen, ő a lógásra is hajlamos, akár munkáról van szó, akár más kötelességről… ugye mondanom sem kell, hogy kőgazdag a srác? Magamra emlékeztet!
- Sajnos nem… randim van akkor. – kacsint rám széles mosollyal az arcán. Tudtam. Mást nem is reméltem.
- Jóh… - sóhajtok fel megadóan – Hová és hányra menjek?
- Délelőtt 9, Tokiói sportcsarnok. És mielőtt még megkérdezed, nem hivatalos. – Hála az égnek. Utálom a hivatalos dolgokat.
- Ok. Ott leszek. Mehetsz is! – tárom ki vigyorogva előtte az ajtót, kezemmel invitálóan intve. Ő erre felnevet.
- Nyugi, már megyek is. – lép be a lakásba, majd a nappalin végigsétálva a kijárati ajtóhoz baktat – Jelentem a veszteségeidet: egy pótkulcs a zsebedből, két gyertya az asztalról, és egy hambi a hűtőből. – sorolja fel a tőlem eltulajdonított dolgok listáját. Ó, hogy a jó életbe már… ez sosem bírja ki, hogy ne idegeljen fel?
- Hambi? Te felzabáltad az utolsó hambim?! – hatásszünet – Meghalsz… - őrült sebességgel kergetem végig a lépcsőházon, egyenesen az éjjeli utcára...
De a jóból is megárt a sok. Teljesen leégetni azért nem akartam magam (bár nem nagyon volt kinek, mivel hajnalban alig járnak az utcákon), így pár méter után abbahagytam a srác üldözését. A hatás már így is megvolt. És a fogócska közben még a pótkulcsom is vissza tudtam venni… észrevétlenül. Azért én sem vagyok kispályás zsebtolvaj, nemde?
Visszaérve a lakásomba rögtön a fürdőszoba felé vettem az irányt. Elkelt már nekem egy zuhany az egész napi sercegés után. Ha holnap is ilyen meleg lesz, azt hiszem, inkább leteszek egy időre a sötét cuccokról. Ezzel az elhatározással be is vonultam a mosdóba. Egy kiadós hidegzuhany után pizsibe öltözve jöttem ki, és azonnal le is dőltem az ágyamra. Holnap korán kell kelni…
***
Egy hatalmas, Colosseumhoz hasonló sportcsarnok közepén állok. Körém egy motorkerékpár pálya van kiépítve, hatalmas ugratókkal és nehezebbnél nehezebb akadályokkal. Nem csoda, hogy ez nem hivatalos verseny, gondoltam. Hiszen erről a pályáról jó, ha a fél csapat kikerül majd sérülés nélkül. Nem véletlen, hogy a sportbizottság tartózkodik az ilyenek támogatásától… De végül is mindegy, nem az én dolgom. Az én dolgom most egyedül csak a motorok karbantartása…
Neki is látok eme munkámnak. Én csak a fél csapat motorját ellenőrzöm, a másik fél csapatét egy vörös hajú fiú. Ahogy elnézem, nagyon ért a munkájához. Talán régebb óta csinálja már, mint én. De ahogy látom észreveszi, hogy figyelem, mivel unott tekintetét rám emeli. Egy pillanatig még így is bámulok rá, de aztán elfordítom a fejem. Kétszínű egy srác. Nem az igazi arcát mutatja. Pedig a szemei nem hazudnak…
De inkább csak a munkámra koncentrálok, nehogy elrontsak valamit. Hamarosan végzem is. A verseny ezután nem sokkal el is kezdődik. Mivel itt már több dolgom nincs, még a félidő előtt megfordulok, és kiballagok a csarnokból. Utamat végül mégsem teljesen el, hanem inkább csak a mosdóig irányozom. Ott elég sok időt töltök el a koszos munkásruha levetésével, így dolgom végeztével végül úgy döntök, mégiscsak megnézem, ki vezet a versenyen. Cuccaimat felkapva ismét a pálya felé veszem az irányt. Már majdnem ki is érek rá, mikor hirtelen egy vörös hajú fiú szalad belém. Azonnal felismerem: a másik karbantartó. A nagy lendülettől már majdnem el is esünk, ám még az utolsó pillanatban sikerül megtartanom az egyensúlyom, és ezzel a fiút is megállítom a vetődésben. A vöröske az első pillanatokban csak mered rám nagy kék szemeivel, aztán hirtelen arrébb lök magától.
- Nem látsz a szemedtől? – förmed rám dühösen. Hm, érdekes. Pedig a verseny előtt még nagyon komolynak és megfontoltnak mutatta magát. Vajon mitől lehet most ilyen zaklatott? Ő is tudja jól, hogy nem az én hibámból estünk el majdnem… de azért ne szítsuk a tüzet.
- Bocsánat, nem láttalak. - felelem higgadtan, mire a fiú csak mordul egyet, és átvág mellettem.
- El van nézve. – morogja halkan. Rosszallóan pillantok utána, aztán ismét a csarnok felé tekintek. Rögtön meg is látom dühének okát. Az egyik srác balesetet szenvedett. Ripityára tört a motorja, és ő maga sem volt valami jó állapotban. Azt viszont biztosra állíthattam, hogy nem az én srácaim közé tartozott. Tehát nem én szereltem a motorját… Akkor meg csak a vörös lehetett. Valamit nagyon elhibázhatott. Érdekes, pedig úgy tűnt, tényleg ért a dolgához. Mi vonhatta így el a figyelmét?
- Ugye tudod, hogy ezt nem úszod meg ennyivel? – kiáltok a fiú után, aki még épp meghallja, amit mondok. Sajnos attól, hogy elfut a probléma elől, az még nem oldódik meg… a legkevesebb annyi lesz, hogy kártérítést kell fizetnie a srácra, ami ebben az esetben nem kicsi összeg. És ezt szerintem ő is tudja, mivel szikrázó szemekkel pillant vissza rám.
- Törődj a magad dolgával! – rivall rám, és már el is szelel. Ám mielőtt még ezt megteszi, a nadrágzsebéből kipottyan valami. Mikor meglátom, sietve odaszaladok, és a kezembe kapom a tárgyat.
- Hé várj, elhagytad a… - kiáltanék utána, de a hangom fokozatosan elhalkul, és végül be sem fejezem a mondatot. Az arcomon lassacskán széles mosoly jelenik meg. - Kazuo Itsuki, mi? – olvasom fel vigyorogva a névjegykártyára kiírt nagybetűs nevet…
