|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Momiji | 2012. 09. 10. 19:36:55 | #23382 |
Karakter: Doriane Leone
Megjegyzés: ~frunak,Cukorkámnak
Úgy örülök, hogy megint főzhetek valakinek! Szívem-lelkem beleadom, szeretném, ha ízlene Adamnak! Furcsa, hogy nem szokott egyáltalán főtt ételt enni, de örülnék neki, ha legalább néha napján átjönne, és enne nálam. Nem csak, mert élvezem, hogy neki főzhetek, hanem mert tényleg nem csak édességen kéne élnie.
A tészta mindjárt megfő, a szósz már készen áll. Őszintén remélem, hogy ízleni fog neki, jaj annyira rátudok görcsölni erre.. Nyugodj meg, Doriane, biztos ízlik majd neki, hisz jól főzöl.. remélem..
Szedek neki egy adagot, öntök rá szószt és reszelek rá sajtot, majd kiviszem neki, és lerakom.
- Mond Doriane, te szakács vagy? – kérdezi tőlem ártatlan, mosolygós arccal. De édes, de mégis elnevetem magam. Neki az már szakács lenne, aki tud főzni? Ez aranyos.. és tudom, hogy állandóan ezt hajtogatom, de ha egyszer ilyen aranyos fiúval még nem találkoztam életemben.
- Nem, nem vagyok szakács! Csak szeretnék az lenni! Na de most egyél, és kérem a véleményt! – parancsolok rá, mivel már tényleg nagyon érdekel, hogy mi a véleménye a tésztámról.
Fogja a villát, majd felcsavar egy adag tésztát, és bekapja. Még ha eszik is, tök aranyos! Na jó, le kell állnom, mert vagy szétolvadok, vagy rámászok, és úgy érzem, egyiknek se lesz jó vége.. Fürkészem az arcát, hátha letudok róla olvasni valamit, hogy ízlik-e neki, vagy sem, de nem látok semmit, hogy tud valaki pókerarccal enni?
Amikor nyel egyet, rám néz, én pedig remélem, hogy nem látszik rajtam, hogy mennyire függök a válaszától.
- Ez isteni! – mondja mosolyogva, majd elkezd gyorsabban enni. Most el sem hiszi, hogy mennyire megkönnyebbültem!
Ízlik neki! Annyira örülök! Most már nyugodtan le tudok ülni. Akarva- akaratlanul is elkezdem nézni, ahogy eszik, istenem, tudom, hogy már mondtam, és le kéne állnom, de ennyire aranyosan enni, hogy lehet?! Egy idő után észreveszi, és abbahagyja az étel fogyasztását.
- Te nem akarsz enni? Kicsit rossz látni azt, hogy én itt tömöm, magamat te pedig csak nézed. Vedd ki a részed ebből az isteni ételből, ha már te főzted! – közli velem mosolyogva, mire elnevetem magam. Basszus, nem lehet, hogy valaki teljes egészében imádnivaló legyen.. még jó, hogy nem pirulok el.. annyira könnyen..
- Oké! – állok fel, majd a konyha felé veszem az irányt, hogy szedjek magamnak is egy adagot, majd visszasétálok az asztalhoz, és lehuppanok. Ahogy megkóstolóm az alkotásom, tényleg büszke lehetek magamra, nagyon jó lett, habár ez csak tészta, nem nagy dolog elkészíteni, de azért örülök, hogy finom lett. Egy idő után érzem az arcomon a pillantását, ezért felemelem a tekintetem.
- Nem kérsz még? – kérdezem mosolyogva, mikor látom, hogy elfogyasztotta az első adagot.
- Szabad? Mert akkor kérek repetát! – válaszolja boldogan. Milyen kis életvidámnak tűnik ez a fiú, neki örömmel főznék minden nap minden órájában. Kimegyek, és gyorsan szedek neki még egy adagot, majd gyorsan vissza és leteszem. Szerencsére még nem hűlt ki.
- Köszönöm szépen! – majd újra enni kezd, és nem is akarom megzavarni a beszédemmel, olyan nyugodtan falatozik.
- Ez finom volt! – néz rám, mikor a második adagját is beburkolta.
- Ennek nagyon örülök. Ugye, hogy jobb a normális étel? – vetem fel, hátha ezután fog majd egészségesebb ételek is enni. Közbe észreveszek egy kis szószfoltot az arcán, ezért felállok, és fogok egy szalvétát, hogy letöröljem.
- Hát jónak jó, de még mindig az édesség a favorit, mivel én nem tudok így főzni és.. – amint hozzáérek, abbahagyja a beszédet, pedig ez nem nagy dolog, hisz csak letörlöm a szószt az arcáról, de azért megfogja a kezem, és eltolja, majd felnéz. Most ezt miért..?
- Mielőtt félreértenél! Köszönöm, de én nem vagyok olyan mint a normális fiúk, én meleg vagyok! Nem akarok, hogy félreértsd a szándékaimat. Nem mászom, rád ne félj! Meg amúgy se akarok keresztbe tenni a barátnődnek. – hogy.. mit.. mondott? Valóban.. meleg lenne? De azt nem értem, hogy az én nem létező barátnőm hogy a fenébe jön ide.. most mit mondjak? - B-bocs nem tudhatom, hogy van-e barátnőd, csak most most egy kicsit zizi lettem. – Zizi?
Most komolyan meleg? Nem is tudom, hogy tartsam vissza a mosolyom.. ha piros pofija nem lenne elég, még olyanokat mond itt nekem, hogy „barátnő” meg, hogy „nem mászom rád”.. igazából nyugodtan mássz csak rám, vagy ha te nem, majd én.. basszus, hogy tudok én ennek ennyire örülni..? A világ legédesebb fiúja, és még meleg is.. nem lehet ekkora mázlim.. De most komolyan, higgadj le, Doriane, látszólag zavarodott, ne ronts még a helyzeten azzal, hogy azonnal letámadod, még várj vele.. egy kicsit..
- Ne haragudj, ha zavarba hoztalak ezzel.. – sütöm le a tekintetem, bár öröm látni, ahogy a vér egyre jobban átjárja a kerek arcát.
- Nem.. nem baj. – válaszol még mindig az asztalt fürkészve.
- Amúgy – kezdek bele, mire felkapja a fejecskéjét – Először is nem félek – jegyzem meg vigyorral az arcomon – másodszor nincs barátnőm, harmadszor pedig miért is lettél zizi? – kérdezem mosollyal az arcomon.
- Hát.. csak tudod.. nem szoktam olyan emberekkel lenni, akik ennyire kedvesek velem, mint te, ráadásul még istenien is főzöl, minden nap meg tudnám enni, és csak.. annyira jó veled lenni, hogy nem tudom mi van velem, és tudod.. – CUPP!
Nem bírtam már ki.. muszáj volt szájon puszilnom! Hogy lehet, hogy valaki alig pár óra leforgása alatt így elcsavarja a fejem..? Még ha most ezért haragudni is fog rám, vagy ilyesmi, ezt nem bírtam ki, hogy ne tegyem meg.. és végül is ez nem igazi csók, tényleg csak egy puszi.. csak a szájára.. de azért lehunytam a szemem, de most már kíváncsiságból felnézek rá.. És nyitott szemmel ül és teljesen lefagyott, hogy egyem meg!
Lassan eltávolodok az ajkaitól, és a szemébe nézek. Ugyan ő még mindig nem mozdul, nem beszél, de azért rám néz, mi sem természetesebb, mint hogy a lehető legvörösebben, de annyira jól neki ez a szín.
- Bocsi. – szégyellem el magamat, de azért még mosolygok – Nem bírtam ki. – ha egyszer ez az igazság..
Úgy látom, mintha nyitná a száját, hogy mondjon valamit, de végül elveti az ötletet, és inkább lehajtja a fejét. Így ülünk úgy egy percig, néha csöndben, mikor már nem bírom tovább.
- Most nagyon haragszol rám..? – kérdezem ártatlan hangon, mire megrázza a fejét.. szóval nem.. – Akkor kicsit haragszol rám – de erre is csak fejrázás.. – Akkor miért nem szólsz hozzám? – kérdezem most már szomorúan.
- Csak.. – kezd bele.. – megleptél.. – mondja még mindig lehajtott fejjel, én pedig egyszerűen nem tehetek róla, de elkuncogom magam.
- Most mi olyan vicces? – néz szembe velem, immár kissé mérgesebben..
- Csak azon nevetek, hogy hogy lehet valaki ennyire aranyos. – mondom ki őszintén, mire megint elkezd pirosodni. Erre.. hátat fordít.. gyerekes, de nem tudok mást, mint mosolyogni.
- Te miért nem mondtad meg, hogy meleg vagy? – von kérdőre.
- Tudod, nem ezzel szoktam kezdeni a bemutatkozást. – kuncogok. – És te?
- Nem igazán szoktak szeretni.. végre volt valaki, akivel jól el tudok lenni, nem akartam elrontani. – mormogja.
- Értem. – mondom, majd veszek egy mély levegőt – Szóval nem szeretnek. Akkor.. azok idióták – állok fel, és megölelem hátulról – ugyanis te igazán imádnivaló vagy!
|
| Momiji | 2012. 06. 18. 12:23:41 | #21568 |
Karakter: Doriane Leone
Megjegyzés: ~frunak
Ma is csak egy hajszálon múlt, hogy el ne aludjak az órán, de egyszerűen nem tehetek róla, ha nem izgat az irodalom szak. Ezt is csak a szüleim kedvéért vállaltam be, mert ők annyira szerették volna, ha az ő szemükben valami „normálisat” tanulok. De hála az égnek, megígérték, ha egy fél év alatt nem tetszik meg, akkor mehetek oda tanulni, ahova akarok. Én már kiskorom óta séf szeretnék lenni.
Mindig is imádtam főzni, sütni, és mindig megdicsértek, hogy milyen finom lett. Szeretek másoknak főzni, és az még jobb, ha ízlik nekik amit készítettem. Örömmel tölt el. Magamnak viszont soha nem főzök, hisz minek, ha csak én eszek belőle.
Ma sem áll szándékomban a konyhában, bármennyire is örülnék neki, ha lenne valakim, akinek főzhetek. Úgy döntöttem, ma édesség napot tartok, így most afelé a helyes kis bolt felé veszem az irányt, amit az egyik nap láttam. Még sosem voltam olyan üzletben, ahol csak csokikat, cukrokat és más nyalánkságokat lehet kapni.
Belépéskor köszönök a pénztár mögött álló néninek, majd fogok egy kosarat, és elindulok a sorok között. Veszek pár zacskó epres cukorkát, majd a csokikat keresem meg.
Veszek tejkrémeset, karamellest, mogyorósat, aztán megállok gondolkodni. Szoktam magamnak határvonalat húzni, és ez most az, hogy nem szabad ötfélét vennem, maximum négyet. És most felvetődik a kérdés, hogy csokikrémeset vagy zseléset vegyek. Én mindkettőt szeretem, na jó, minden csokit szeretek, de melyiket vegyem..?
Már vagy tíz perce ott állhatok, mikor egy fiú kizökkent, sőt majdhogynem szívrohamot kapok.
- Szerintem a csokisat válaszd!Ettem már a zselésből és őszintén szólva ...pocsék! – jön a hang, mire megfordulok, egy fiatal fiú áll mögöttem. Ha nem lenne ilyen magas, nem mondanám többnek tizenhatnál.
- Hogy? – kérdezek vissza. Nem szoktam meg, hogy idegenek megszólítanak, csak azért, hogy segítsenek.
- Mondom a csokisat válaszd...
- Hallottam. – mosolyodok el. Tényleg nem nézném ki ebből az arcból, hogy több tizenhatnál. Annyira.. aranyos..
- Oh bocsánat túl közvetlen voltam! – mentegetőzik, mire csak mégjobban mosolygok - Akkor uram kérem a csokisat válassza mert a zselés enyhén szólva is szörnyű!Elég sokat járok ide szinte mindent kóstoltam már!És gondolom nem akar egy szörnyű estét azzal a zselés cuccal! – mondja komoly arccal, mire elnevetem magam. Egyszerűen nem tudok mást mondani, mint aranyos..
- Akkor szerintem megfogadom a tanácsod! – és bedobom a kosárba a csokis csokit.
- Ezt örömmel hallom!Milyen alkalomra lesz?Vagy csak úgy a móka kedvéért?
- Csak nem volt kedvem ma betenni a lábam a konyhába. – mosolygok. – És te?
- Oh, én mindig csak ilyesmit eszem. – válaszol, mire enyhén szólva ledöbbenek.
- Semmi mást?
- Nem bizony.
- Pedig nem ártana meg, mert ugyan én is imádom az édességeket, de néha egy kis egészséges étel sem árt. – mondom, mintha legalábbis az apja lennék..
- De az nem ilyen finom! – akad ki egy kicsit..
- Mert még nem kóstoltál olyat, amit én készítettem. – mondom büszkén, mire kinevet.. hát ez nem szép, de kénytelen vagyok vele nevetni, mert tudom milyen hülyén festek, amikor dicsekedek..
- Egyébként a nevem Doriane. – fordulok felé, és mutatkozom be.
- Az enyém Adam! – mosolyog.
Ezek után a kasszához vesszük az irányt, mindketten fizetünk, majd együtt megyünk ki a boltból. Nálam csak egy kisebb zacskó van, nála viszont két nagy.. hogy tud ennyi édességet egyedül megenni?
Épp záráskor jöttünk ki. Egek, gyorsan elment az idő, máris hat óra lenne.
- Örülök, hogy találkoztunk, és köszi a segítséget. – mondom mosolyogva.
- Én is, és szívesen máskor is.
- Most viszont indulnom kell haza, és téged is biztos várnak már a szüleid. – köszönök el tőle, ahogy egy gyerektől szokás.
- A-a .. szüleim? – lepődik meg. – Hány évesnek nézek ki? – neveti el magát, de arcán még mindig döbbenet ül.
- Tizenhat. – válaszolom nyugodtan, mire mintha.. zavarba jönne..
- Huszon-négy éves vagyok. – néz oldalra, és kicsit mintha tényleg kipirosodott volna..
- Ohh.. – de kellemetlen! – elnézést. – túrok a hajamba zavaromban.
Egy perc kínos csönd, majd Adam megszólal.
- És.. én.. izé.. – nyögdécsel.
- Mond csak, nyugodtan. – mosolygok rá bíztatóan.
- Kíváncsi vagyok, milyen az a.. normális kaja.. amit te főzöl. – most már nagyon elpirosodott az arca.. de jól esik, amit mondott, és ugyanúgy meglepett.
- Akkor.. feljössz hozzám? – hívom meg, imádom a vendégeket, és végre valaki akinek főzhetek!
Válaszul bólint, majd elindulunk felém. Szerencsére közel lakom, és tíz perc alatt ott is vagyunk. Egy apartman ház, de ez egy szép környék, és kedvesek a lakók is, szeretek itt élni. Az ötödiken lakok, de itt lift nincs, így amikor elkezdek lépcsőzni, mintha meglepődne.
- Komolyan fel kell másznunk? – nyavalyog kicsit.
- Ugyan, nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik. – mosolygok, majd visszalépkedek, elkapom a kezét, és elkezdem húzni fölfelé.
Persze, csak lassan, nehogy elessen. Nem kapta el a kezét, így nyílván nem is bánja.. vajon.. ő is.. olyan, mint én? Külső alapján én ezt sose tudtam megállapítani. Ő olyan aranyos, és ez a punk stílus nem hinném, hogy kapcsolódik ilyesmikhez.
Miközben járt az agyam, fel is értünk az ötödikre. Elengedtem Adam kezét, és a zsebembe nyúltam a kulcsokért, majd ajtót nyitottam. Mikor ránéztem, a falnak támaszkodva kapkodta a levegőt.
- Látod, látod, többet kéne sportolni. – jegyzem meg piszkálódva, miközben vigyor ül az arcomon.
Ő rám néz, felém fordul komoly arccal, majd... kiölti a nyelvét.. és szépen besétál a lakásomba. Alig bírom megállni, hogy ne röhögjem el magam. Utána megyek, és a konyhába veszem az irányt.
- És – dőlök neki a pultnak, ő pedig leül az asztalhoz – mit szeretnél enni? – kérdezem.
- Hát, olyat, amit te főztél. – válaszol.. rendben, vagyis fogalma sincs..
- Tészta? – vetem fel, mivel az egész gyorsan elkészül, és mindig dicsérik a szószt.
- Oké.
Majd neki is látok a főzésnek.
|
|
