|
|
Szerepjáték
(Death Note)
| Meera | 2011. 08. 16. 14:50:35 | #15907 |
Karakter: Kurayami Zaiku (kitalált karakter)
Megjegyzés: {Vége}
Vége~
|
| Meera | 2010. 10. 16. 19:51:59 | #8652 |
Karakter: Kurayami Zaiku (kitalált karakter)
Megjegyzés: ~lawlinak
Az öreg szépen beslattyog, én pedig rögtön oda ugrom a matracon, azt is leszarnám, ha buksit magamra rántanám ezzel a hirtelen mozdulattal. Elkapom a korsót, és egy lendülettel a felét leöntöm a torkomon. Ahh, végre, végre, végre... Nagyot cuppantok, és elégedetten felsóhajtok, majd mikor újra a számhoz emelem a poharat, és lerántom a másik felét, annyit látok, hogy Manócska egy kikúrt nagyot belecsulázik, én pedig menthetetlenül lenyeltem...
Ögh, uhááh...
Undorodva engedem el a korsó üvegfülét, és öklendezve próbálok hányni, de a szervezetem már annyira imádkozott sörért, hogy esze ágában sincs kiadni magából. Nem tudok okádni, és lángoló szemekkel nézek a sandán, egyszerűen vigyorgó zsernyákra.
És ekkor rázúdítom életem teljes Vorsatz készletét, de a „kurva anyád”-ból „anyád kurva” lett, és valahogy bekerült a mondandóm közé a BOTANIKUS NÖVÉNYKERT szó is, amiről fogalmam sincs, hogy hogyan került oda... Alapvetően két órahosszát vagyok képes káromkodni, úgy, hogy egyetlen egy szót sem ismétlek meg ezen becses idő alatt, de most mégis, olyanokat köpködök, hogy KARBURÁTOR meg FASZTARISZNYA, amik valljuk be, nem eléggé elrettentő hatásúak.
Mikor levegőm végére érek, hátrébb lépek, és az ágyra dobom magam, de ekkor erős fájdalom nyilall a talpamba. Felmondom neki az ábécét hirtelen elgondolásból, majd a lábam kezdem el szuggerálni. TE mocskos szemét, logikai kisjátékos, alattomos manószerűség, szerencsétlen kutya!
Beszól az öregnek, én pedig saját magam sajnálva nézem az egyre terjedő vérfoltot. Hogy fogok én így rohangálni, nyomni a parkour silány másolatát, és retyóra menni? Ryu letérdel elém az elsősegély dobozzal, én pedig heves késztetést érzek arra, hogy úgy orron rúgjam, hogy az orra hatszoros kárát szenvedje el annak, mint a talpam. De végül is segít, szóval kussolok, de fájdalmam nem felejtem el vele érzékeltetni, és mindazt, hogy ez az egész rohadtul az Ő hibája...
Bekötözi, mellém ül, az ágy alig érezhetően hullámzik meg súlya alatt. Pedig aki ennyit zabál, annak már több tonnányinak kellene lennie. Mocskosul zavar, hogy bámul, én pedig visszanézve rá próbálom ráterelni arra a következtetésre, hogy ez kis „baleset” az Ő lelkén szárad.
- Attól tartok ez elég komoly. Nem mászkálhatsz, mert könnyen elfertőződhet – közli tágyilagosan, és sóhajt egyet. Frankón sóhajtozhatsz, majd a hátadon viszel ki a budiba!
- És a másik dolog: megszegted az alkut! - néz rám úgy, mintha először látna, én pedig minden izmomban megfeszülök. Nem ugrasz rá Kuro. Nem. Hadd fejezze be, csss, semmi baj, majd legközelebb, legközelebb...
- Még semmi sincs veszve! - tekint rám cinkosan, és hosszú, undorítóan sápatag ujjait az én fekete tincseim közé süppeszti, megborzolva azokat. Kiráz a hideg. Feláll, visszaül a gép elé, én pedig hatalmasat horkantok, még egy bika is megirigyelné.
Sértetten fordítok hátat, felhúzva a lábam, és elkezdem lekaparászni, és kibontani a bilincset. Egy zár, két zár, három, és csatt. Kikapcsolom, leveszem csuklómról, majd a poén kedvéért rácsatolom a párnahuzatra. Arrább dobom magam, legurulok az ágyról, magamra rántom a plüss plédet, és betakarva magam, jó szorosan, lehunyom a szemeimet.
Lüktet a talpam, mint az állat, a fertőtlenítő mar, mint a kínkeserves élet, és a Sors hatalmas fricskája, hogy valamelyest Ryu megbékített azzal, hogy lekezelte...
***
Fogalmam sincs hánykor, de felkelek, és kábán, félrecsúszott pólóval egyenesedek fel. Óriásit ásítok, érzem a lenyelt porszemeket, és a lábamban erősödő tompa lüktetést. Amikor azonban nyújtóznék egy jó nagyot, valami megcsörren, és ámulattal vegyes dühvel veszem észre, hogy magasságossága kikötött az ágy fejtámlájához. Mérgesen rántok rajta egyet, és ekkor kinyílik a szoba ajtaja, és megjelenik benne az öreg.
Jóságosan mosolyog rám, én pedig felemelem a szemöldököm, kérdőn.
- Ryuuzaki-nak el kellett mennie egy halaszthatatlan ügy miatt, én vigyázok magára, és a lakosztályra. Egy pillanatot kérek, és behozom a reggelijét. Nyugodtan beszélhet – pillant rám elnézően, én pedig egy ásítás kíséretében biccentek. Ha megkérném rá, lenne oly jó, és elengedne?
Álmodik a nyomor.
Ryu hál' istennek elfoglalt ember, szóval ki-ki kell mozdulnia, én pedig így kapok egy kis luftot az elcseszett életembe. Átfogom a térdeim, és az állam rájuk helyezem, elmerengve. Éhes vagyok, még változatlanul álmos vagyok, plusz rettentően zavar és frusztrál minden.
Ez az egész.
Watari időközben bejön, letesz elébem egy tálcát, és megkönnyebbülten veszem észre, hogy nincs rajta semmilyen cukorral rendelkező készítmény. Felsóhajtok, és megragadom a villát, s csöndesen enni kezdem a rántottát.
- Ha szüksége van valamire, csak szóljon. Ryuuzaki perceken belül megérkezik – biccent, és kimegy a szobából. Lehunyom szemeimet, és beletúrok szabad kezemmel a hajamba. Annyira szerencsétlenül érzem magam, mert talán az is vagyok.
Hogy keveredhettem én ekkora ganéba?
Elgondolkodva nézem a citromos sört, ami egy háromdecis korsóból pislog rám. Újabb sóhaj, újabb falat rántotta, egy harapás a kenyérből, egy-két korty a sörből. Álmosan pislogok, holott lehet, hogy átaludtam egy fél napot.
- Úgy látom, eléggé szétszórtan vagyunk – hallom meg a csalfa hangot, és felnézek Ryura. Vállat vonok, mire a pólóm még lejjebb csúszik rajtam, másik oldalt pedig ráfeszül a nyakamra. Beletúrok a hajamba, mire a lánc vészes hanggal csörren meg.
Ezennel be is mutattam neki a reggeleim egyik legszebb pillanatát, és életérzését.
|
| Meera | 2010. 08. 30. 11:03:19 | #7375 |
Karakter: Kurayami Zaiku (kitalált karakter)
Megjegyzés: ~ lawnak
Végül is, ha mindent látott, oly mindegy takargatni. Mivel fakabát, simán felakaszthatna a fogasra, röhögve, de már az is kérdéses, minek tesz próbára? Az ember bűnös és mocskos fia elvárná, hogy bevigyék a fogdába, kihallgassák, és ez már majdhogynem sértés, hogy itt kell tengilengiznem. Koponyafeszítő jelenség ez az ürge.
Régebben egy csettintésre fel tudtam volna törni a rendszert, de ez most kétséges. Kira miatt a rendőrség körülbelül olyan agytrösztöket alkalmaz, mint ez a csámpás itt mellettem. Undorító már arra is gondolni, hogy előtte fuccsoljak be, de ha azt mondom, hogy nem, kiröhög. Vagy ajkai felfelé görbülnek, ami még csak dob egyet torz alakján.
Végül szaggatottan bólintok, csak nem kéri tőlem a buksi, hogy törjem fel saját munkahelyének rendszerét...
- Akkor hajrá! - néz rám úgy, hogy már a tenyeremben érzem kiguvadástól kihullott szemeit. Mi az anyámat akarsz? Bizonyíték elég van ellenem, most loptam a szeme láttára, és még szeretné, hogy fussak pár kört a totális életfogytiglan körül? Mély sóhajjal fordulok oda, veszett ügy, de ameddig meg nem próbálom, addig nem pofázhatok, és nem adhatom fel. Nem a stílusom.
Odafordulok, és rögtön munkához látok. Rengeteg védőfalon túlesek, te szentséges úristen, eddig tízet nyomtam fel! Kira miatt ennyire túlspilázták volna a dolgokat? Az utolsó csak nem megy... letöltöm a gülü gépére a szokásos programjaimat, de ezek gyenge verziók, így nem csépelik úgy a tűzfalat, mint amik otthon vannak...
Ó, a laptopom, ami otthon van...
Na, elég a szentimentalizmusból.
Próbálkozom, de mikor hatodjára kiírja, hogy „error” robbanás közeli állapotba kerülök. Te kikúrt szarság! Megint rácuppanok a monitorra, de nem megy, szar a program, szar az élet, hogy a picsába tapossam meg jobban? Ezek az eszközök semmire sem visznek előre, lejáratom magam, mint Micimackó Malackával...
BELEPUSZTULOK!
- Hagyd, majd én! - pillantom meg csontfehér, hosszú ujjait, amik felém nyúlnak. Ahh, mint egy hulla... Enyhe émelygés támad fel bennem. Khöhehh, biztos nyerő a nőknél ezekkel az ujjakkal. Haha.
- Egyedül is menni fog! És nem hinném, hogy pont neked sikerülne – szűkítem össze szemeimet. Kikúrt nagy csalás lenne, ha Ryu, rendőr létére feltörné. Ki tudná jobban egy zsernyáknál a zsernyákok agytekervényeinek mozgását?
- Fogadjunk. Ha megcsinálom, akkor egy napig nem szólalsz meg, és megcsinálod amit kérek. Ha nem, akkor leveszem a bilincset, nem teszek fel másikat, és bizonyos korlátokon belül szabadon mozoghatsz egy napig – nyomja le a vakert, de én azonnal megértem, még zilált lelkiállapottal is. Elvigyorodom, és lassan biccentek a fejemmel. Odább teszem magam, hogy buksi odaférjen.
- Azzal még megtoldanám, hogy egy percen belül kell megoldanod, különben én nyertem – gúnyos félmosollyal mondom neki, hogy ávesz! Erre az állam is leesik. Gülü úgy szarrá verte a rendszert, hogy még a billentyűzet sem sínylette meg! A pofám leszakad, a tököm kivan, a pohár tele van! Olyan rémesen közömbösen fordul oda hozzám, hogy a legtöbb emberben szítaná az indulatot, hogy mártsa az öklét az arccsontozatába, de én csak idétlenül tudok nézni.
Éppen kilehelnék valami olyat, hogy „bunda”, de rémisztő ujjait a számra rakja. Kirázott a hideg... Uáhh...
- Vesztettél, és most kénytelen vagy azt tenni, amit mondok, és csöndben maradni. Amennyiben nem.. ebbe ne gondoljunk bele, mert nem szeretem az ördögöt a falra festeni. Most egy napig lélekben is birtokollak, és percre pontosan mérem az egy napot. Óra indul!
Még levegőt venni is elfelejtek ezen szavak hallatán! Egy napig mélységes kuss? Komolyan gondolja? A rohadt életbe, addig fogok magamban monologizálni, míg teljesen be nem csavarodok! Sör nélkül meg pláne, itt fogok mellette megrohadni, ki fogok nyúlni, a szám el fog száradni, mint muskátli a negyven fokban...
Lélekben birtokolni? Mert a testem megszerezted nagyfiú! Buzeráns! Köcsög, alias Népművészeti Cserépedény! Megőrülök, basszus, mondanom kell valamit, amivel enyhítek a szánalmas helyzetemen... Nem bírom ki, úristen, nem, nem.... Az alsó ajkamba harapok, mielőtt még a nem éppen szalonképes szókincsem minden egyes rémesen értékes darabját rá nem zúdítom... Ki fogok halni, nekem végem!
- Látom megértetted. Helyes – fordul oda a géphez, és pötyögni kezd. Megrúgom, rohadt életbe, megrúgom! Felesleges, a lábujjai a fogsorom közül kandikálnának ki, olyat nyomna vissza az állam alá. Beletúrok a hajamba ingerülten, és bele is marok...
Kurva életbe...
Az ideg elhatalmasodik rajtam, főleg, hogy más nincs is a látókörömben, csak ez az idegesítő fószer. Egyszerűen lusta pofával megfordulok, törökülésbe vágom magam, fejem a kezemmel megtámasztom, és mint egy jólnevelt háziállat, kussolok. Láncra vagyok kötve, van ennek az ürgének arról fogalma, milyen ez? Ráadásul a mélységes csend...
Bele.Fogok.Bolondulni.
***
Nem is olyan sokára felveti az alvás esetleges megejtését, mire felállok, jelezve, hogy igen, akarom a puha ágyat, és a párnát a kezem közé, hogy a fejét odaképzelve jól megszorongassam. Hát nem is smárolni kell, hígagyú! Úristen, már a magamban beszélés olyan méreteket öltött, hogy már azt képzelem, feltette a kérdést! Lőjön le, én ezt nem vagyok hajlandó elviselni...
Az ágyra úgy esek rá, mintha lassított felvétel lenne, vagy legalábbis a bitófára vezetnének. Elterülök rajta, egy párnát magam alá húzok, hogy nyomja a gyomrom, egy másikat pedig az állam alá gyűrök. Így se a beszéd, se a légzés nem megy könnyedén, szóval hamar elalszok, és kussban leszek. Ahogy a nyomi kérte.
Ahogy a monitor fénye által megvilágított körvonalát nézem, úgy tűnik, mintha egy gonosz manó guggolna a gép előtt.
Pár perc múlva természetesen csöndesen szuszogok, hála a párnás módszernek. Höh, csak meg ne fulladjak, mert gázabb, mint a szívroham.
***
Fogalmam sincs, mikor kelek fel, de első dolgom az, hogy megtapogatom a csuklóm. A valóság hideg, fémes érzése adja meg a rémesen rossz érzetet. Szóval nem álmodtam, pazar. Itt a bilincs, és ha kinyitom a szemem, Ryu ott fog guggolni. Lassan felemelem a szemhéjam, és látom, hogy még mindig totál sötét van. A gép villogó fénye vibrál, ahogy kattintgat, alakja körül pulzál, mintha buksi egy külön neoncső lenne. Fáradtan felsóhajtok, és morgok egy sort a párnába.
Nem személyes monologizálás, szavakat nem ejtek ki a számon, a párna meg tompítja. Ennél elégedettebb az életben nem lehet velem. Hacsak el nem enged, és megteszi mindkettőnknek ezt a szíves szivességet.
Éppen nyitnám a szám, hogy megkérdezzem, mennyi az idő, de inkább lustán felkelek, és a válla felett áthajolva megnézem a gép óráját. Ó, remek, hajnali négy. Ilyenkor se keltem még. Szusszanok egyet, meg elhúzódom tőle, mielőtt még azt is kiköti, hogy nem érhetek hozzá, és tartsam a két lépés távolságot.
Jézusom, ennek a pasasnak olyan cukor és süti illata van, hogy az felér egy szexuális zaklatással. És ezt én már csak tudom.
Váratlanul a tata bukkan fel az ajtóban, és készségesen néz Ryura, aki odafordítja felé a fejét. Helyes, már azt hittem, totál lemerevedett. Hehe.
- Ryuuzaki, van valamire szüksége? - a sétabot a karjára akasztva, keménykalap a feje tetején, úgy néz ki, mint aki most pattant ki egy régi angol filmből.
- Nem, egyelőre nincs. Köszönöm Watari – fordul vissza a gép felé, én pedig elgondolkozom. Hmm... Mielőtt a papa elmenne, csápolok neki, mire rám néz.
- Igen? Önnek esetleg hozhatok valamit? - szinte érzem, hogy Ryu figyel, mit lépek erre. A bőröm eléggé bőrgyógyászati eset, vagy csak vérkeringési probléma, de ha valamit a körmömmel belekarcolok, akkor az fehér színnel megmarad, majd bevörösödik. Az én fehér bőrömön pedig a piros eszméletlen jól áll, és kivehető. Intek egyet, hogy várjon, és belekarcolom a bőrömbe óriási betűkkel:
„SÖR”
Az öreg elmosolyodik, majd biccent, és kalapot emelve távozik. Visszazúgok az ágyra, és a bilinccsel kezdek babrálni unalmamban. Tegnap még tíz perc kellett volna a leszedéséhez. Hátha, most sikerül.
Ryu úgy is tudja, hogy nem támadok rá, na meg elszökni is felesleges.
Sütiszagú.
|
| Meera | 2010. 06. 16. 14:22:03 | #5499 |
Karakter: Kuro
A sarokban folyamatosan kattog az agyam, de arcom tompa, és legyőzött marad. Ha elérném a számítógépét valahogy, akkor vége lenne a dalnak. Morbid dolgok jutnak eszembe, de igyekszem lehűteni magam.
Valami olyat kell ellene fordítanom, amiben ő a profi. Rúgni azt tud, veszettül, én pedig ütni tudok. Akkor ezt buktuk. Számtalan bilincset kerít elő a segge alól, a láncokat bírom, de nem ilyen formában. Az öreg sem lehet béna, ha levágott a tetőn.
Logikai képességeik magasak, főleg Ryu-é. Megfontoltan kell cselekednem, egyszer, de akkor mindent eldöntően. Felhúzom az orrom arra a tudatra, hogy most kenhetem a hajamra a házam. Szétrámolják, és mikor rájönnek, hogy a chip bennem van elrejtve, iszonyú kiakadás lesz, főleg, hogy a munkám bevégezetlen maradt.
Felém sétál, és megáll előttem, eszem ágában sincs értelmes képet vágni, hadd higgye azt, hogy duzzogok, ostoba fiúcska módjára.
- A zseniségedről annyit kölyök, hogy jelenleg rab vagy. Igen, el vagy kapva. GAME OVER. Remélem felfogtad. És mielőtt hülyegyerek módjára próbálsz bizonyítani, tudd meg, hogy kivel állsz szemben, és akkor pofázz. Egy profi nem árulja el magát, soha. És Kira mindenevő, főleg most, hogy egyre közelebb kerülünk hozzá. Már zsebtolvajokat is gyilkol, tehát hűtsd le magad Kuro. És a teám…
Nem állította senki sem, hogy profi vagyok, zseniségem nem verekedésben nyilvánul meg, te pöcs.
Fancsali arccal kiszól az öregnek, hogy hozzon még neki valamit, remélem nem nyamvadt teát, mert az sikerült egy életre megutáltatnia velem. Előhúz egy újabb bilincset, arcomra láthatatlan vigyor kerül fel.
Imádom a kihívásokat, nincs olyan, amit ne tudnék feltörni, legyen az virtuális vagy valós. Mikor rám teszi, teszem a felháborodottat, majd utána engedelmesen megyek utána, minden ízét megfigyelve a fémszerkezetnek.
Modern fajta, ezért időbe kerül.
Valami kifogás kellene, hogy elnyammogjak rajta.
A géphez megy, leül és pötyög rajta, én pedig ki tudja mióta álldogálok mellette. Megunom ezt is, nem vagyok alkalmazkodó típus, ezért leülök mellé. Sunyin méregetem a profilját, és most csak minimális röhöghetnékem van.
De ekkor bejön a Watari nevű ipse, egy tálca süteménnyel, ami egy fél orosz hadseregnek is elég lenne, és...
Teával.
Ögh.
Messzire is rakja tőlem, mire magamban elmormogok egy „helyes, nagyon helyes” kijelentést. Ismeretlen fájlokat nyitogat meg, megölt és még megöletlen FBI-osok képei villannak fel előttem. Unom az egészet, a pofám leszakad, hogy elkaptak, és idehoztak azért, hogy a gülü fazon egy gép mellett magához láncolva tartson.
- Szeretnél aludni?
Ohh, naná.
Válaszolni rendesen nincs is időm, már von is maga után egy kisebb helyiség felé, ahol megint egy gépet pillantok meg, egy óriási ágy mellett. Ezt nem mondhatja komolyan. Bemászik a székbe, és én rájövök arra, hogy amíg ő háttal üldögél nekem, simán bámészkodhatok.
És az is szemet szúr, hogyha kiegyenesedne a kis görbe, akkor majd' fél fejjel magasabb lenne, mint én.
Nagyszerű.
***
Csendes kussban éljük életünket, én pedig már félig kész vagyok a bilinccsel. Körülbelül még tíz perc kellene, és ez is lehullik. És akkor megfojtom vele. De ez túl egyszerű, valami mást kell kieszelnem.
- Oda akarok ülni – szólalok meg a teljes csöndben, hajnali háromkor. Nem fogok aludni, ha ez a beteges állat közben ébren bámulja a monitort.
- Sajnálom, ez nem lehetséges.
- Oké – felkelek, és kihasználva, hogy gurulós széke van, kifelé veszem az irányt. A forgószék jön velem, én pedig csupán az ajtón túl jutok pár méterrel, ugyanis beakasztotta a lábát az ajtófélfába.
Rántanék egyet, de nem jön össze, így a másik szabad kezemmel megfogom az ablak függönyét, és lerántom. A hold fénye gyönyörűen végigfolyik a földön, rajtam, és Ryun.
- Lerágom a berendezést, ha nem enged géphez – nem tegezem, és nem is fogom. Nem mutatok hajlandóságot arra, hogy eltántorítson tervemtől.
- A külvilág már mit sem számít számodra. Itt fogsz lakni, és teszed amit mondok.
- A külvilág eddig se nagyon érdekelt apafej, de a fejem formájára vigyázni szeretnék – felelek burkoltan, nem fogom az orrára kötni, miért akarok géphez kerülni. - Egy mélt akarok küldeni,maga istenátka. Ha akarja, nézze!
Végül, nagy nehezen, fekete bozontja alól lemondóan sötétlő szemeivel, bólint.
Villámgyorsan mozognak az ujjaim, úgy kattintgatok, hogy követni is lehetetlen az oldalakat, amiket betöltök. Sietnem kell, ráadásul ez a madárijesztő is zoomol ezerrel. Gyorsan feltörök egy biztonsági rendszert, pénzt utalok, mindezt két perc alatt. Az ímélem is egy másodperc törtrésze alatt lerendezem, ujjaim alatt a billentyűk fájdalmasan kattognak.
Megírom, hogy nyugalom, a pénzt leloptam, a rendszer feltörve, simán lehet ezzel és ezzel a jelszóval pénzt leemelni félévente, korlátlan mennyiségben. Odabiggyesztem gyors a végére, hogy egy ideig befagyasztom az üzleteimet, és kilépek.
Az órára pillantva elégedetten látom, hogy kerek három percbe került mindez.
- A rendőrség adatbázisát is fel tudod törni? - kérdezi váratlanul a mellettem ülő, hüvelykujját az alsó ajkához nyomva.
Persze fakabát, meg is fogom mondani nyíltan, nem? Mondjuk, lehet, hogy mindent levett már, nem csodálnám, hogy azokkal a szemeivel rémesen gyorsan leolvasta volna az ügyleteimet. Olyan sebességgel dolgozom, mint Kira a rabokkal.
|
| Meera | 2010. 06. 15. 21:42:23 | #5488 |
Karakter: Kuro
A görnyedt ipse valami hatalmas, rémálmaimban sem tudná rám hozni a frászt. Valahogy az egész lénye annyira komikus, hogy az én pofámról sül le a bőr. Hihetetlen, ahogy áll, vagyis inkább guggol, vagy a kettő ötvözete,vagy mit tudom én.
- Köszönöm! Nos, engem csak hívj Ryuuzakinak – mászik vissza a székébe, tisztára olyan, mint egy flúgos erdei manó. Próbálom az arckifejezésem semlegesbe önteni, nem akarok röhögni megint. - Vagyok olyan jólelkű, és kedves, hogy előre figyelmeztessele, innen nem tudsz megszökni. Ha megfogadod ezt az apró tanácsot, sok felesleges fáradtságtól megkímélheted magad.
Eldöntöttem.
Ryunak fogom hívni, hagyjon már, a PIN-kódom is rövidebb.
- Teát? - kérdi hátra sem nézve, én pedig kezdem megunni a műsort. Ez nem vicces, takarodjon el, ha kell kirohanok az ablakon, összebilincselt kézzel.
- Engedj el! - morgom a fülébe, de nem teszem hozzá édesanyjának titulusát. - Engedj ki innen!
Akkora taslást lekeverek neki kötözött kezekkel, hogy csak úgy nyekken, de nem marad adósom, és egy eléggé nyomorék beszólással úgy állon rúg, hogy kieshetett az a fogam, amelyben a nyomkövetőmet tartom. Megint, elborult elmével ütnék egyet, de kicsavarja a karom a kis gennyláda, és lenyom a földre.
- Mi itt az életedet mentjük, te meg ilyen hálátlan vagy. Nem félsz a következményektől? - kérdi miközben megsemmisülten, de korántsem legyőzve felkelek a földről.
- Mi az, hogy az életemet mentik!? Ne nézzen hülyének! És mégis milyen következmények? - annak lesz következménye, ha nem török fel öt órán belül egy biztonsági rendszert, és a maffiózók leamortizálják a bankszámlám és a pecómat is. Közeledik a homokos állatja, és mélyen a szemembe néz, legnagyobb riadalmam abból állt jelenleg, hogy lesmárol.
- Szerinted mégis ki az, akitől félned kell? Szerintem, ha lenne egy kis eszed, rájönnél, hogy nem a rendőrök, vagy a nyomozók azok – persze hogy nem, te balfasz. Oda a házam! - Pár év a sitten semmi ahhoz képest, mint amit Kira szabna ki neked büntetésül. Nincs neved, nincs címed, nincs arcképed, és te nem létezel Kirának. Egyelőre. Egy rossz mozdulat, és hulla lesz belőled. Szerinted miért nem egy börtönben vagy? Nem merült fel benned a kérdés eddig? Azért, mert ott meg lennének számlálva a napjaid. Voltunk olyan rendesek, és nem vezettünk fel téged az akasztófa rámpájára, és így nem kell meghalnod. Egyelőre. Ha kilépsz innen, már nem jöhetsz vissza, és pár napon belül meghalsz. Kira erősebb mint valaha, kölyök, ezt jó lenne észben tartani.
Elengedi az állam, pedig olyan szívesen megcsinálnám azt, amit...
- A következményekről pedig úgyis mindjárt tudni fogsz! - előkerít egy hoszzú bilincset, amin már szinte le sem lepődök.
Perverz állat.
Összekapcsol bennünket, felkuporodik a székére, és a pofátlanság netovábbjaként megjegyzi:
- Teát?
Mégis megteszem, amit akartam.
Olyan ívesen beleköpök a francos, egyszerű, fehér csészébe, hogy az arcára fröccsen a drága teájából.
- Balfasz! Azt hiszed Kirától be vagyok rezelve? Hát nyírjon ki, de amilyen gyenge istenutánzat, sosem fog elkapni! Kit érdekel egy piti bűnöző?! Ne higgye, hogy nem vágom mire megy ki a játék, egy zsenivel áll szemben puhapöcs! Képes vagyok innen feltörni a Louvre biztonsági rendszerét egy villanás alatt, és maga nekem Kiráról papol? Hova szarjak komolyan? Juuuj, szívroham, vhááá! Menjen a tetves teájával és az öregemberével a picsába! - ezekkel a szavakkal le is hull rólam a bilincs, amit villámgyorsan leszedtem magamról időközben. Szemei a bilincsre és rám koncentrálódnak, de a tea gyalázatos halála jobban felbosszanthatta, mint a monológom.
Kapok is egyszerre egy tripla rúgást, végül pedig a sarokban makacsul malmozva üldögélek, felrepedt szájjal, amíg valami szart néz a gépén.
Nyomorult gülüszemű.
Megbánod ezt még, főleg a bilincset és a nyamvadt teádat!
|
| Meera | 2010. 05. 22. 16:41:20 | #5111 |
Karakter: Kuro/Zai
Reggel eldobálva a sörös dobozokat kimászom a párnák súlyosan könnyed súlya alól, és jól esően nyújtózkodom egyet. Kidobom lábaim a paplan alól, és kikecmergek a halomnyi ágyneműből, közben kotorászva a tévé távirányítója után.
Hát igen...
Kira megjelenése óta a tévével kelek minden reggel, az határozza meg a napom további részét.
A tévé mélyen kussol, reggel még nem volt gyilkolászás. Felállok, és egy szál melegítő nadrágban a hűtőhöz araszolok. Kicsi az albérlet, egy nappali konyhával egybenyitva, fürdő és egy apró szoba, ahol sosem alszom. Abban a szobában tárolom a fegyvereim, és a számítógépem, amiről képes lennék akár a rendőrség adatbázisát feltörni.
Kellene is, állítólag Kira az általuk szerzett információkkal is jócskán tisztában van. Azóta, amióta megjelent az L nevezetű pasas, inkább már csak kísérletez a rabokon.
- Cheh – emelem a számhoz a kiwilevet, és tovább bámulom a tévét a sötétben. A reluxákat ritkán húzom fel, nem olyan tiszta és makulátlan az életem, hogy másoknak nyugodtan mutogathassam.
Nos, akkor ma szépen elcsórom valakinek a táskáját. Kell egy bankkártya, amivel fel tudom törni a szomszéd lakását, ellopni a külső memóriáját, amit a napokban vett. Nem bírom már három merevlemezen tartani az adatokat, főleg, hogy a vevőknek egy egy merevlemez dukál.
Ayama, Sakura, Shinta Corporation... Mind mind neves és elismert cég, de egymást folyton el akarják taposni, és itt vagyok én. Mindegyiknek dolgozom, és szépen hasznot húzok a viszályukból.
Unalmas lett az életem Kira megjelenése óta, leszámítva azt, hogyha kimegyek az utcára mindig az eget kémlelem, mikor kapok egy jó kis szívrohamot. Valamiért mindig a felhők közül várom a csapást, sosem lentről, innen az emberek közül...
***
Lakásomat elhagyva kisunnyogok az utcára, és a rohanó emberek közé pontosan beilleszkedve sétálok. Egy öregebb anyókát kellene kizsákmányolnom, azoknak a nyugdíjtól dagad a bukszájuk és a bankkártyájuk...
Készpénzzel semmire nem megyek.
Ki is figyelek egyet, majd körülményesen körülnézek, látok e egy civilruhás rendőrt. Rengetegen vannak mostanság, és egyre jobbak, alig tudom őket kiszúrni. De elővigyázatosságom megborulni látszott, ugyanis valaki elkapta a karom, ahogy a nénje rózsaszín, csillogós lakktáskájához nyúltam volna.
Megfordulva egy hivatástól égő szempárral néztem farkasszemet.
Bassza meg...
Kitépem a karom, és elkezdek futni, de nem lökdösöm arrább az embereket. Nem, nem, az neki túl jó lenne, ha ilyen egyértelmű utat hagynák neki... Kicsavarodó derékkal járom az utca jól ismert táncát, alig tud utolérni a zsernyák, majd egy váratlan pillanatban befordulok az egyik sikátorba.
Most már hárman vannak.
Ezeket szerintem is szaporítani kellene... csak kisbárddal.
Azt hiszik, elkaptak, pedig csupán az eszemnek köszönhetik, hogy ide kerültek, és követtek. Nem nyúlnak pisztoly után, csak fenyegetően közelednek felém. Ostobák, én itt élek kurvára sok ideje.
Felugrom, elkapom a tűzlétrát, fellendítem magam, és szinte suhanok felfelé. Bizony, esténként itt szoktam gyakorolni. Ha Kira meg akar ölni, hát nyírjon, de zsernyákok kezére nem fogok kerülni. Rohanvást kapkodom a lábam, de hallom a dübörgést, hogy üldözőbe vettek újfent. Egy erős rúgással eltöröm az egyik rozsdás vasat, mire az egyik lépcső elválik a felső részétől, és nyikorogva elhajlik.
Mire ádázul villogó szemekkel felnéznének, már a tetőn vagyok, és Isten a tanúm, hogy rohadtul örülök annak, hogy ezekkel a hosszú lábakkal irdatlanul gyorsan tudok szaladni.
Éppen azon gondolkozom, hogy eltépjem e a szemközti ház ruhaszárító kötelét, és azzal belendüljek az egyik házba, mikor valaki hátulról mögém kerül. Fordulok, és éppen pofán törölném, de minden olyan gyorsan történt, hogy felfogni sem tudtam.
A szemeim letakarták egy villanás alatt, csuklóimon bilincs csattant, és valaki befogta a számat...
***
Nem tudom hová visznek, de az első ember, akit meglátok, meg fog halni. Ma, garantáltan én fogok szívrohamot okozni. Lökdösnek, visznek, kocsiból kocsiba szállok, de csendesen figyelem a körülményeket. Merre járok, hol járok.
És egy profi tolvajnak, bankrablások kiötlőinek nem is nehéz.
A negyedik utca sarkán van egy csatornanyílás, ami kissé lejjebb csúszott a betonszinthez képest, és mikor döccen egyet az autó, onnantól már tudom, hogy mi hol van, és hogy merre visznek. Ez egy szökéshez elengedhetetlen, és a szemeim hiába kötik be..
Felesleges.
***
Liftet érzek, rándul a nyomrom, többen is lehetünk a fülkében. Szorosan körbefognak, mintha olyan veszedelmes állat lennék. Felhúzom az orromat, de nem látják a kötéstől a lenéző mozdulatot.
Halk csilingelés, kattanás, súlyos szárnyak szétválása, és már tolnak is előre. Egy szót sem beszélnek, pedig nagyon jó lenne, hogy felfogjam, minek ez a hű de nagy titkolózás. Kurvára téves, ha azt hiszik, én vagyok Kira.
Ha én lennék Kira, valószínűleg a bankigazgatókkal kezdtem volna, és az örökséget rám hagyó német bácsikámmal. Szépen kiépítenék egy sunyi rendszert, amivel irányításom alatt tarthatom a pénzügyi világot. Egyszerű lenne, mégis elragadóan mesés és csodálatos.
Valaki előttem kitár egy ajtót, de be is csukja, érzem a bőrömön, hogy kint hagyott bennünket. Rögtön megtelik a levegő frusztráltsággal és szorongással.
Bentről halk neszezés, beszéd moraja, de az ajtó megint kinyílik, ezúttal csak én és még valaki lép be, a zár kattan. Megállok egy helyben, kissé oldalra billentem a fejem, hogy jobban halljam a dolgokat.
- Mit követtél el? - hallok meg egy mély hangot, ami annyira körmönfont embertől származhat, hogy az rettenetesen félelmetes. Hova a francba kerültem én? Ez nem szokványos kihallgatás, onnan még a rendőrség kapuja előtt meg szoktam lógni. Ez egy szálloda, lifttel, a "drága illat" csak körbelengi ezt a helyet.
Egy magamfajta csak érti, mi ez.
- Egyetlen egy fantom kép készült róla még régen, egyébként sosem kapták el. Nem szerepelt soha híradóban, újságokban, sőt a nevét máig sem tudjuk. Sok minden szárad a lelkén, többek között nemi erőszak, bankrablás, drogügyletek… most sikerült elkapnunk, de mivel talán ő az egyetlen bűnöző, akiben Kira nem tehet kárt, úgy gondoltuk kár lenne betenni egy börtönbe, ahol hamar tudomást szerezhetnek a létezéséről – ismerteti röviden valaki élettörténetem, de engem elönt a harag belülről.
Na nem.
Egy tatter kapott el?
Ha innen kijutok, fejbe lövöm magam, vagy ordítani kezdek az egyik épület tetejéről, hátha Kira megajándékoz egy kis földöntúli nyugodtsággal. Ha ezt a fiúk megtudják, nem csak a pofámról fog égni a bőr.
- Értem. Magunkra hagynál? – válaszol a másik, akitől előre tartok. Annyira megfontolt a beszéde, a vontatott, lassú hang hallatán kiráz a hideg.
A picsába.
Fejemben kezd megfoganni egy igen érdekes elképzelés, miszerint én lennék Kira következő csalija. Egyszerű, és világos: fantomkép van rólam, nevem sehol sem jelent meg, vagyis felhasználható nyersanyag vagyok két elmebeteg logikai játékaihoz, ahol életek a tétek.
Meg a nagy büdös...
- Mi a neved?
Álmodj kisapám.
Odasündörög mögém, és a fülemhez hajol, elismétli újra kérdését, de mivel feleletet nem kap, végig simít a hátamon.
Na neee... Buzi?
Nos, ez biztos nem Kira, ez tuti.
Ez a „nemi erőszak” dologból nem értett? Nem ártatlan kis fiúcskákat terrorizáltam, öregem. Mondjuk, tök mindegy, mindenkin van legalább egy lyuk, nem?
Az érintés egyszerre volt fenyegető, és noszogató. Az ürge még mindig a hátam mögött volt, és ösztöneimet kombináltam érzékeimmel. Széles lendületet tettem, leguggoltam, kigáncsoltam, de a bő szárú nadrágot érezve megtorpantam, és mikor a térdem nyomtam volna a torkának, már arra észleltem fel, hogy már én vagyok alul.
Hasra fordított, lenyomott a földre, karomat a bilincs ellenére még jobban a hátamhoz szorította.
A briliáns rendőrfogás, amivel egyszer-kétszer kaptak már el.
Nem kispályás az ipse.
- Mi a neved? - nyomja hüvelykujját vállam csontjai közé, a puha részbe, mire megrándulok. Ez fáj, a picsába is. Izzó szemeimet nem látja, és a kendőt sem veszi le.
- Mocskos fakabát – mordulok fel, és fel akarom lökni magam a földtől, de előrelátóan leszorította a lábaimat. Talpraállít, nem lehet gyenge a pasas, és leveszi a kendőt a szemeimről.
…
…
Beröhögtem.
Úristen, komolyan? Ez a görnyedt ipse nyomott le engem, az utca stylerjét? Szentséges ég, kegyelmezz. Hahotázásomra a szomszéd szobából kijön az öreg, mire még jobban röhögni kezdek. Nem bírom fogni a hasam, ezért önkéntelenül összegörnyedek, majd ezen is nevetek, hogy én is begörnyedtem. Hátam nekivetem a falnak, és mivel a szemem se tudom megtörölni elfordulok, hogy a falikárpitba dörzsöljem a fejem.
Egy férfi, akin lóg a fehér pulcsi, és a kék farmer, egy férfi, aki hajától nem is lát, a gülü szemek, és ráadás a fekete karikák a szeme alatt, a görnyedt tartás, és mégis úgy levert, mint vak a poharat...
Elkínzottan röhögök, megfordulva egy gúnyos vigyorral közlöm hőn áhított óhaját, ha már ennyire képes volt fellendíteni a hangulatomat:
- Kuro vagyok - meghajolok színpadiasan, mire megint görnyedt lesz a tartásom, és elfojtok egy újabb röhögés hullámot, s felveszek egy kifejezéstelen arcot, már amennyire a jelen helyzetben képes vagyok. rá.
|
|
