|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| vicii | 2012. 07. 20. 21:52:54 | #22310 |
Karakter: Andrew Armstrong
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
- Molly? Molly, minden rendben van?- kérdem aggódva, de csak vadul a fejét kezdi rázni, majd a földre roskad és hangosan, keservesen kezd zokogni. Te jó ég.
Leblokkolva bámulok rá, de hamar észbe kapok. Megpróbálok mellé leguggolni, de a sebem még mindig rettentően fáj, nem vagyok rá képes. Francba...
- Kicsim, kérlek, mondj valamit...- könyörgök, de egy szót sem tud kinyögni. Idegesen tekerek a derekam köré egy törölközőt majd felkapom a telefont és hívom a mentőket. Tájékoztatom a kórházat, mi a helyzet és szerencsére azt mondják, küldenek egy szakembert, aki segíthet.
Pár perc alatt megérkeznek. Két mentős pasas jön, az egyik felkapja zokogó kedvesemet, beviszi a hálószobába én pedig idegesen figyelem, ahogy beadnak neki valamilyen injekciót és megvizsgálják. Ennek hatására Molly pedig szépen elcsendesedik, majd egyenletesen kezd szuszogni.
- Jól van? Ugye minden rendben?- kérdem idegesen, kedvesem karját simogatva az ágy szélén.
- Nyugodjon meg, Mr. Armstrong, semmi komoly. Csak kiborult egy kicsit, valószínűleg a sok stressz következtében. Rendbe fog jönni, most adtunk neki egy kis nyugtatót.- magyarázza, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtok. Aggódva pillantok szerelmemre, majd gyengéden kisimítok egy tincset az arcából.
- Hála az égnek...
- Mindenek felett pihennie kell és távol kell tartani a stressztől. Ha hasonló sírógörcs törne rá, hagyok itt egy kis nyugtatót, azt adja be neki.- nyújt át egy kis dobozkát, én pedig bólintva teszem a komód fiókjába. Végül elköszönünk és távoznak, én epdig magamra kapok egy alsónadrágot és bemászok mellé az ágyba. Szépen magamhoz húzom, átölelem, arcomat pedig a hajába fúrom...
*
Lassan mocorogni kezd, én pedig aggódva tekintek le rá, finoman tovább cirógatva a hátát.
- Jobban érzed magad?- kérdem aggódva, az arcát fürkészve.
- Mi történt?- kérdi fáradt hangon, én pedig édes csókot nyomok ajkaira.
- Kiborultál, volt egy kis összeomlásod, meg a sok magadban tartott feszültség most jött ki rajtad.- mondom halkan, mire szégyenkezve süti le a szemeit.
- Sajnálom. Nem akartam gondot okozni.- mondja halkan, de csak felsóhajtok. Molly, hogy te mindig csak másokra gondolsz...
- Nincs semmi baj, ez csak természetes.- próbálom megnyugtatni, miközben homlokom az övének támasztom, hogy közvetlen közelről nézzek azokba a gyönyörű szemekbe. - Az a lényeg, hogy már jobban vagy.
- Szeretnél valamit enni, vagy szükséges lenne valamire?- kérdi rögtön, és már mászna is ki mellőlem, de nem engedhetem, hogy felkelljen, pihennie kell.
- Semmit és neked is pihenned kell, az orvosok kikötötték, hgoy semmit nem csinálhatsz, csak pihenhetsz a férjeddel.- mosolygok az orrom alatt, mire rögtön elpirul.
- Ken mondta a dokinak, hogy meg tudjuk mi van veled, mert amúgy semmit nem tudtam volna meg.- mondja zavartan, miközben mellkasomra rajzolgat kis köröket.
- Értem.- somolygok az orrom alatt. Hülye Ken, mindig elszólja magát... az egy dolog, hogy megkértem, jöjjön el velem gyűrűt nézni, de a lelkére kötöttem hogy egy mukkot sem szólhat.
Mielőtt bármit is mondhatnék, csengetnek.
- Kinyitom.- másznék ki az ágyból, de Molly visszatart.
- Itt maradsz. A te sérülésed sokkal rosszabb, mint az enyém, így neked kell pihenned.- mondja makacsul. Hát tudok én ezzel a kis angyalkával vitatkozni?
Így hát hagyom, hogy kimásszon mellőlem, majd pár perc múlva legnagyobb meglepetésemre Ken toppan be.
- Héj, hogy van a kis beteg?- vigyorodik el, de csak sötéten pillantok rá.
- Ken, a francba is, elszóltad magad a kórházban. Te barom, sosem tudod tartani a szádat?- sziszegem halkan, mire észbe kapva elszégyelli magát.
- Oh, bocs öregem, csak kicsusszant, én... sajnálom. Ugye nem rontottam el semmit?
- Nem, semmi gond, de kapd össze magad. Még nem kértem meg a kezét, szóval fogd be a lepénylesődet.
Nemsokára betoppan az én kis virágszálam is, egy tálcán némi finomságot meg innivalót hozva.
- Itt minden rendben?- kérdi, Kennel pedig egyszerrel bólintunk.
- gyere, feküdj be kicsim.- kérem, mikor leteszi a tálcát.
- Mindjárt, csak had kínáljam már meg Kent.- makacskodik, és már fordulna is az említett felé, de Ken van olyan intelligens, hogy ebben a helyzetben inkább elpucoljon.
- Miattam ne is fáradj, megyek is, csak jöttem megnézni titeket.- mosolyog, majd felállva búcsút int.
- Ez meg mi volt?- kérdi Molly meglepetten, de csak legyintek. Nem kell neki mindenről tudnia. Egyenlőre.
*
Lassan telik az idő, már vagy két hete fetrengek itton. Kezdek jobban lenni, de még mindig elég vészes a helyzet. Molly is úgy tűnik, rendben van, de néha még kell bevennie pár szem nyugtatót. Szegény csillagom nem bírja túl jól ezt az idegi megpróbáltatást...
Én is aránylag jól vagyok, most már szilárd kaját is rendesen tudok enni és nem fekszem egész nap az ágyban. Sokat sétálgatok, ami jót tesz. Meg amúgy sem akarok kijönni a gyakorlatból.
Most épp egyedül vagoyk itthon és a hálóban lustálkodom, a tévét bámulom jobb híján. De végre meghallom, ahogy csukódik a bejárati ajtó, tehát megjött szerelmem.
- Molly megjöttél?- kiáltok le lelkesen.
- Igen, jövök.- hallom meg édesem imádott hangját, majd kisvártatva megjelenik az ajtóban, a kezében pedig... egy kiskutya?
- Ez meg mi?- kérdem teljesen lehidalva.
- Nagyon sok boldog névnapot, életem.- mondja, majd a kezembe adja a kis farkcsóváló jószágot. - Ez az én ajándékom számodra. Remélem, örülsz neki.- mondja édesen, én pedig először döbbenten nézek a kis kutyulira, majd ahogy az vakkant egyet, szélesen elvigyorodom.
- Molly! Annyira köszönöm!- rikkantom, akár egy kisiskolás, mikor végre karácsonyra megkapta az áhított kiskutyát. Láthatóan megkönnyebbül, én pedig nevetve borzolom meg a kis gombóc szőrét, aki lelkesen kezdi el nyalogatni az állam.
- Örülök, hogy tetszik.- mosolyog, én pedig széles vigyorral karolom át majd se szó, se beszéd behúzom az ágyba és olyan forró csókot adok neki, hogy belepirul.
- Az nem kifejezés! Már olyan rég szerettem volna egy kutyát, de valahgy sosem jutottam el odáig, hogy elkezdjek keresni egy tenyésztőt. De honnan tudtad? Eddig egy szóval sem említettem.- kérdem levakarhatatlan mosollyal, de már kíváncsian. A kis vakarcs közben randalírozni kezd az ágyon, ugrál össze-vissza aztán nekiáll rágni a párnám sarkát.
- Hát... körbekérdeztem, és a munkatársaid mondták.- vallja be őszintn, én pedig csak nevetve ingatom meg a fejem.
- Tudhattam volna.- kuncogok. - Még egyszer köszönöm.- mondom kedvesen, lágy csókot nyomva a feje tetejére. Molly csak boldogan felül mellettem, majd megsimogatja a kis jószágot.
- És mi legyen a neve?- kérdi, én pedig elgondolkodva mérem végig a kis vakarékot.
- Hát...- gondolkodom el, a kutyát nézve. Majd ahogy a kis gombóc bukfencezik egyet az ágyon, a fején a szőr egész érdekes áll be. - Mit szólnál ahhoz, hogy Őrmester? Most úgy néz ki, mint valami katona...- nevetek, Molly pedig lelkesen elmosolyodik mellettem.
- Tetszik. Egyedi és frappáns.- kuncog, én pedig csak vigyorgok, mint a tejbe tök.
- Amint jobban leszek, elkezdem képezni.- jelentem ki, szerelmem pedig csak visszafogottan mosolyog. - Szeretném rendőrkutyává képezni, és ha lehet, drogkeresésre is kitanítani. Kíváncsi vagyok, arra alkalmas lesz-e.- mondom elgondolkodva. Sajnos nem minden kutya alkalmas a drogkeresésre, mert oda az átlagnál kifinomultabb orr kell...
- Téyleg, milyen fajta?- kérdem, csak úgy mellékesen.
- Broholmer.- válaszolja, nekem pedig felcsillannak a szemeim.
- Mindig is egy Broholmert akartam!- vigyorgok, Molly pedig nevetve simul hozzám. - Szeretlek, Molly.- súgom meghatódottan a fülébe...
*
Eltelt már vagy egy hónap, én pedig újra munkába állhattam, igaz, még mindig kímélnem kell magam. A főnök egyenlőre az íróasztal mögé osztott be. Amint az orvos azt mondja, újra a régi vagyok, megint mehetek terepre, de addig játszhatom az aktakukacot és görnyedhetek a papírok felett. Nagyszerű...
De így legalább van időm Őrmesterrel foglalkozni. Egész szép haladást értünk már el. Gyerekkoromba rengeteg kutyám volt, úgyhogy nagy tapasztalatom van velük, aminek most hasznát veszem. A kis aranyos már tökéletes szobatiszta, parancsra leül, fekszik és marad, és ha hívom, jön. Továbbá ha kínozza a szükség, leül az ajtó elé és jelez. A pórázhoz szoktatás viszont kemény dió. Mikor először ráadtam, annyira megrémült hogy leült, és nem volt hajlandó mozdulni. Aztán rágni kezdte a pórázt, de majd idővel megszokja.
Molly is egész jól van már, végre újra a régi. Rengeteget mosolyog és már nincsenek karikák a szemei alatt. Bármennyire erősködtem, nem tudtam rávenni, hogy fejezze be az iskolát, inkább abbahagyta és a modellkedésnek szentelte magát. Engem nem zavar, de szeretném, ha boldog lenne és élvezné, amit csinál...
Ma készülök megkérni a kezét. Rettentően izgulok, talán még annál is jobban, mikor kis manó koromban rettségiztem. Csupa ideg vagyok, de ugyanakkor örülök is. Úgy érzem, ő az igazi, hogy végre megtaláltam azt a nőt, akivel szeretném leélni az életem. Boldogabb nem is lehetnék.
Már mindent leszerveztem. Kicsikémnek mondtam, hogy jöjjön haza hamarabb, mert este étterembe viszem. Asztalt is foglaltam és az éttermet is bevontam. Odaadtam nekik a gyűrűt, ők pedig készítenek egy csodálatos tortát, a tetején marcipánfigurákal. Az elképzelt jelenetet ábrázolják, ahogy letérdelek és megkérem a kezét...
Már alig várom, nagyon izgulok. Amint hazaérek, veszek egy zuhany, megborotválkozom, és alaposan kicsípem magam. Mire édesem hazaér, már az öltönyömmel bajlódom. Felvettem a legszebb öltönyömet, azt akarom, hogy emlékezetes legyen ez a nap, még fényképészt is fogadtam.
- Megjöttem, drágám!- hallom meg édesem hangját. Felsétál, én pedig elétoppantva vonom karjaimba egy édes csókért. Mosolyogva engedi, hogy hátradöntsem és amolyan forró, filmes csókot váltunk.
- Szia szerelmem.- búgom sármos mosollyal.
- Téged meg mi lelt?- kérdi kuncogva, mikor már újra a saját lábán áll.
- Csak boldog vagyok, ennyi az egész. Egy csodálatos estét fogok eltölteni életem nőjével, márhogyne lenne jó kedvem?- kacsintok rá, mire csak a fejét rázza és nevetvebevonul a fürdőbe.
Míg elkészül, én a nappaliban várom. Majd mikor megjelenik a lépcső tetején, egy pillanatra eláll a lélegzetem.
- Molly... gyönyörű vagy...- súgm áhítattal, mire szégyenlősen elpirulva süti le a szemeit. Végül csak a karomat nyújtom, úgy kísérem ki a kocsihoz. Ahogy megérkezünk, a főpincér mindent tudó mosollyal vezet minket a legszebb asztalhoz. Alig kell várnunk, máris kihozzák a rendelésünket. Csodálatosan telik az este, én pedig alig tudom leplezni, mennyire izgulok. Végül a desszerthez érünk, és mikor a szakács széles mosollyal megjelenik az ajtóban, kezében egy hófehér tortával, minenki elnémul.
- Andrew...- nyögi Molly zavartan, én pedig csak mosolygok az orrom alatt. A tortát elhelyezik az asztalon, és mikor kincsem meglátja a marcipánfigurákat, eláll a szava.
- Kincsem, tudod, sokat készültem erre a pillanatra...- mondom kissé zavartan. Úgy érzem magam, mint egy tini, aki épp szerelmet vall az első barátnőjének...
- Andrew ugye nem...?- kérdi döbbenten, de csak széles mosollyal állok fel. Az étteremben mindenki elnémul, minden szem ránk szegeződik. Ügyes mozdulattal kapom le a kis ékszerdobozt a tortáról, majd a kezem nyújtom szerelmemnek, aki megszeppenten engedi, hogy álló helyzetbe húzzam. Majd nagy levegőt veszek és féltérdre ereszkedem előtte... felnyitom a kis dobozt, megmutatva az eljegyzési gyűrűt, majd a szemeibe nézek.
- Molly... nemrég rájöttem, hogy az irántad érzett szerelmem hatalmasabb, mint eddig gondoltam volna. Szeretlek, mindennél jobban és rájöttem, te vagy az a nő, akit egész életemben kerestem. Nélküled már nem vagyok teljes, nélküled semmit sem érek és nem tudom úgy elképzelni az életem, hogy te ne legyél a része...- mondom halkan, végig a szemeibe nézve, és ahogy megcsillannak azok a gyönyörű szemei, úgy önti el a mellkasomat a boldogság. - Molly Wenstar... hozzám jönnél feleségül?
|
| oosakinana | 2012. 07. 10. 22:40:17 | #22101 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Szerelmemnek ~ Húgomnak)
Nagyon rosszul telnek a napok. Andrew azt mondja nincs semmi baj, meg hogy nagyjából kezd jobban lenni nap mint nap, de látom, amit látok.... Nincs jól és ezt ha akarja se fogja tudni nekem letagadni. túlságosan ismerem. Nem mondok semmit inkább csak mellette maradok és vigyázok rá meg ápolom, ahogy csak tudok.
Ami viszont még jobban aggaszt, hogy nem marad meg benne semmi. ennyie károsodott a gyomra? Emiatt teljesen kivagyok, de tartom magam még mindig, hiszen szüksége van rám. Végül infúziót kötnek be neki, hogy egy kis táplálékhoz jusson.
Két hét telik el, mire végre javul valamit az állapota és tud enni. Igaz csak pépes ételeket, de legalább azok már benne maradnak, aminek nagyon örülünk. Kollégái is szinte minden nap meglátogatják. Mindig más, de bent vannak és foglalkoznak vele, ami megnyugtat egy kicsit és örülök, hogy ilyen emberekkel dolgozik.
Nem sokára még haza is mehetünk, aminek a legjobban örülök, mert így legalább otthon ápolhatom az én kicsikémet és vigyázhatok rá. otthoni kosztot ehet, meg néha talán el is mehetek dolgozni. A suliról már döntöttem, hogy ott hagyom, mert úgy se tudnám rendesen csinálni, ahogy eddig se tudtam. Romlott az átlagom is és nem akarom mástól elvenni a helyet.
- Jó végre itthon... – mondja kincsem, amikor mát az ágyban fekszik én meg mellette ülök mosolyogva.
- Ahogy mondod. – bólogatok, mire belesimulok tenyerébe. olyan jól esik és annyira fáradt vagyok. eltudnék most itt helyben aludni, de nem szabad vigyáznom kell rá.
- Kicsim, nem lenne aludni velem egyet? – kérdsére csak elkezdem sorolni miket kell még csinálni, mert teljesen elhanyagoltam az itthoni munkát és szalad az egész ház. ilyen házban nem fog hamarabb meggyógyulni. Ám ahogy megfogja a kezemet megállásra késztet. - Kérlek, olyan jó lenne végre együtt aludni. Hiányoznak azok a percek. – nekem is édes... elmosolyodva egyezek bele.
Végül mellé fekszek és úgy bújik hozzám. aggódok, hogy ne legyen fájdalma. Egy csók, majd végül annyira elnehezedik a szemem, hogy nem bírom tovább nyitva tartani. Lehunyom, majd szinte kétmásodperc alatt már alszok el.
*
Milyen kellemes cirógatás. hmmmm. Annyira jó érzés. eltudnám viselni még órákon keresztül, de kellnem kell. Elkezdem nyitogatni a szemeimet, amik még mindig fáradtan és azok is lesznek, amíg Andrew fel nem épül.
Amikor meglátom édes arcát egy csókot követelek ki eblőle, amit meg is ad szerencsémre így nem kell áhítoznom nagyon utána.
- Miért nem ébresztettél fel? – még én is hallom a fárastságot hangomban szinte már veszedelmes, de érzem, hogy ma még valami történni fog, aminek nem fogok örülni se én, se senki.
- Mert olyan édesen aludtál, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ne figyeljelek közben. – kacsintására kicsit zavarba jövök, de elmosolyodok. jó tőle ilyeneket hallani, de nem lustálkodhatok most már tovább, mert dolgozni kell.
Kicserélema kötését, ebédek készítek, kicsit takarítok is, meg meg is etetem a kis beteget, rendet teszek akonyhában, majd amikor mindennel készen vagyok jöhet a fürdés... vagyis a fürdetés.
Beáll a tus alá én meg elkezdem lemosni róla az izadságot. Normális állapotban most nagyon zavarba lennék és vörös lennék. Igaz, hogy lefeküdtünk már, de akkor se mindennap látom meztelenül...
Ám valami eltörik bennem, ahogy a hátát mosom. Az eddig felgyülemlett feszültség kitör belőlem. Abbahagyok cselekedetemet, majd könnyeim törnek előre, de úgy, hogy képtelen vagyok abba hagyni a sírást.
- Molly? Molly, minden rendben van? – kicsim megfordulva kérdezi aggódva, amire csak hevesen rázom a fejemet.
Le is roskadok a földre és úgy kezdek el zokogni teljesen, mire kicsit is megpróbálna leguggolni hozzám ám nem megy neki.
- Kicism kérlek mondj valamit. – kéri, de nem megy. csak zokogok. nem tudom pontosan mit csinál, csak hallom, ahogy telefonál valakivel.
Nem sokkal később már felkap valaki a karjába és bevisz a hlóba, ahol lefektet, de a sírást még mindig nem tudom abba hagyni. hallom, hogy beszélgetnek körülöttem valamit, de nem bírom felfogni és csak a könnyeim folyásával foglalkozok, amiket elkéne állítanom.... Majd egy kis sötétség következik...
Nem tudom mikor ébredek fel, de annyit érzek, hogy kicsim mellettem fekszik és engem simogat.
- Jobban érzed magad? – teszi fel a kérdést, amikor elkezdem nyitogatni a szemeimet.
- Mi történt? – nézek rá, amire édes csókot kapok.
- Ki borultál volt egy kis összeomlásod, meg a sok magadban tartott feszültség most jött ki rajtad. – magyarázza el, amire teljesen elszégyellem magam.
- Sajnálom. Nem akartam gondot okozni. – kérek tőle bocsánatot, mert tényleg nem akarom, hogy a gondja legyen velem.
- Nincs semi baj ez csak természetes. – támasztja homlokát az enyémnek. – Az a lényeg, hogy már jobban vagy.
- Szeretnél valamit enni, vagy szükséged lenne valamire? – már pattanék is fel, de megakadélyoz tettembe.
- Semmit és neked is pihenned kell az orvosok kikötötték, hogy semmit nem csinálhatsz, csak pihenhetsz a férjeddel. – ahogy meghallom és meglátom a felhúzott szemöldökét elpirulok.
- Ken mondta a dokinak, hogy megtudjuk mi van veled, mert amúgy semmit nem tudtam volna meg. – mondom el őszintén, miközbenn mellkasát simogatom.
- Értem. – mondja mosolyogva, de ez nem gyan olyan mosoly, mitn eddig bármikor volt.... Mintha sántítana valamiben.
Ám nincs időm tovább gondolkozni, mert csengetnek.
- Kinyitom. – már mászna is ki, de nem hagyom.
- Itt maradsz. a te sérülésed sokkal rosszabb, mint az enyém így neked kell pihenned – mondom makacsul, mire felállok, majd le is sétálok ajtót nyitni.
Ken az és jött megnézni a beteget. kérdezi, hogy mi a baj velem, mert látja, hogy nem vagyok jól, de csak megrázom a fejemet és megnyugtatom, hogy nincs gond, menjen csak fel, hiszen ott van Andrew és viszek nem sokára egy kis inni valót, meg rágcsálni valót.
Így is történik felmegyek, de mintha kicsit feszült lenne közöttük a hangulat.
- Itt minden rendben? – kérdezem emg, mire bólintanak.
- Gyere feküdj be kicsim. – kér meg, mikor leteszem a tálcákat az asztalra.
- Mindjárt csak had kínáljam már meg Ken-t – Az említett viszont egyből mint a villám el is akar párologni.
- Miattam ne fáradj megyek is csak jöttem megnézni titeket. – mondja, majd fel is áll és már nincs itt.
Érdeklődve és értetlenül állok a dolgok előtt.
- Ez meg mi volt? – kérdezem tőle, de csak annyit mond, hogy semmiség és most már pihenjek.
A nap hátra lévő részét ezért csak pihenéssel töltjük el, amibe én elég sűrűn bele is alszok.
~*~
Már vagy két hét eltelt, mióta itthon vagyunk. Én már telejsen rendbe jöttem, de azért néha gyógyszert kell bevennem, amit az orvos mondott, ha érzem, hogy bajok lesznek... Kicsim is kezd alakulni, bár kicsit bátrabban mozog, de azért kell még neki egy kis idő, míg endbe jön.
Mivel ma van a névnapja így gondoltam meglepem egy kis ajándékkal. Ma megyek el érte az egyik házhoz. Tudom, hogy szeretne kutyust és mivel én is szeretnék egyet, így veszek egy hatalmas kutyát, aki majd vigyázhat is ránk.
Beviszem és mikor becsukom az ajtót kicsim hangját hallom meg.
- Molly megjöttél? – kérdezi meg én csak simán elmosolyodok.
- Igen jövök. – szólok fel az emeletre, majd a kutyussal felmegyünk. és belépek a hálóba, ahol kíváncsi és értetlen szemekkel néz rám.
- Ez meg mi? – néz rám értetlenül, amire csak elmosolyodok.
- Nagyon sok boldog névnapot életem. – nyújtom át neki a kutyát. – Ez az én ajándékom számodra. Remélem örülsz neki. – mondom kedvesen és reménykedve, hogy nem rontottam el semmit egyáltalán.
|
| vicii | 2012. 07. 01. 13:08:39 | #21846 |
Karakter: Andrew Armstrong
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
- Szeretlek.- súgja, mikor leheveredem mellé, nekem pedig valami kellemes melegség árad szét a mellkasomban.
- Én is angyalom. Menjünk el fürdeni?- kérdem halkan, de csak a fejét rázza bágyadtan.
- Fáradt vagyok.- motyogja álomittas hangon, majd hozzám bújva fészkelődik kényelmes testhelyzetbe és már alszik is.
*
Reggel a telefonom rezgésére ébredek. Bosszúsan mászok ki az ágyból kis virágszálam mellől, majd a készüléket felkapva, egy szál semmiben sétálok ki a folyosóra, hogy nehogy felébresszem.
- Mi van?- morgok aztán bele a készülékbe.
- Andrew, ne haragudj, hogy a szabadnapodon zavarlak, de szükség van rád idebent.- hallom meg Ken hangját, én pedig felsóhajtok. Tudom jól, ha ő hív, akkor tényleg komoly a dolog.
Ken a legjobb barátom és egyben a társam is. Ha bárki más hívna, eszmben sem lenne bemenni, de ha ő hív, annak már tényleg nyomós oka lehet.
- Gyere ide és tájékoztass, én addig rendbe teszem magam.- morranok, majd leteszem a telefont és szitkozódva, komor képpel veszem az irányt a fürdőszoba felé.
Gyorsan letusolok, aztán felöltözök, végül épp belekortyolok a kávémba, mikor csengetnek. Beengedem Kent, aki ismét bocsánatot kér a zavarásért. Leülünk a nappaliba, és amíg ő mesél, addig én egy szál cigi meg a kávém társaságában hallgatom.
Az egyik beépített ügynökünk küldött ma reggel jelentést. Egy fegyvercsempész bandához küldtünk, akik ellen eddig nem volt bizonyítékunk. De a friss jelentést szerint ma délután háromkor készülnek egy nagyobb tranzakcióra, vagyis ez a legjobb alkalom. És talán nem is lesz több lehetőségünk, hogy leleplezzük őket. Ezt nem szalaszthatjuk el.
- Értem. Akkor szólj be a srácoknak, hogy készüljenek.- mondom elkomolyodva, és mielőtt folytathatnám, összehúzom a szemeimet, ugyanis Ken leesett állal bámul valamit a hátam mögött. Követem hát a pillantását, és ekkor látom meg Mollyt, anyaszült meztelenül, ahogy egy takarót szorongat maga körül.
- Molly.- nyögöm, majd észbe kapva pattanok fel és hozzá sietek, testemmel takarva Ken elől, akinek éppenhogy el nem csöppen a nyála. - Menj, öltözz fel.- mondom halkan. És bár Ken a legjobb barátom és tudom, hogy soha nem indulna rá, akkor is ideges vagyok, ha bármilyen hímnemű élőlény így mustrálja.
- Bocsánat. Nem mondtad, hogy jön.- mondja megszeppenten felpillantva rám.
- Mert nem is számítottam rá, de menj.- hajolok le hozzá egy reggeli üdvözlő csókra, majd már siet is felfelé a lépcsőn, én pedig megnyugodva ülök vissza a még mindig csodálkozó Ken mellé.
- Öregem, te egy piszok nagy mázlista vagy.- vigyorodik el, én pedig jókedvűen felnevetek.
- Tudom.- vigyorgok vissza, mire csak megrázza a fejét.
- Annyira irigyellek, ember! Egy ilyen bombázót...!- nyögi még mindig elképedten.
- Modell.- kacsintok rá.
- Rohadj meg, tudod?! Hallod, szívesen elcserélném az asszonyra...- vigyorog, én pedig nevetve húzok be egyet a vállába.
- Kuss legyen, Ken. Ha a feleséged ezt hallaná, kasztrálna.
- Az tuti...
Tovább beszélgetünk, és kisvártatva Molly is visszatér egy észveszejtő kantáros kis egyberészes ruhában. Mint minden, ez is csodásan fest rajta... ahh atyám, elég ránéznem, és már megint áll a bré...
- Bocsánatot kérek az előbbi megjelenésemért.- mondja édesen elpirulva Kennek.
- Semmi gond, én jöttem váratlanul.- szabadkozik társam. Én közben felállok és kicsikémhez lépek, hogy elmondjam neki, a mai napunkat keresztbe húzták.
- Kicsim, be kel mennem dolgozni.- kezdek bele bocsánatkérően. - Tudom, hogy megígértem, hogy ma együtt leszünk, de a kötelesség szólít.- sóhajtok fel gondterhelten.
- Semmi gond. Ha menned kell, akkor nem tudsz mit csinálni.- mondja megértően, kedves mosollyal és megfogja a kezemet. Ó istenem, nála angyalibb teremtéssel még nem találkoztam... már szinte lehetetlen, hogy valaki ennyire megértő és kedves legyen!
- Biztos, hogy nem baj?- kérdezek rá azért újra. Határtalanul sajnálom a dolgot és bánom is, de nincs mit tenni... nos, ez az egyik legnagyobb hátulütője a munkámnak...
- Biztos. Menjetek.- mondja, majd kapok egy bíztató, édes csókot. Még utoljára rámosolygok, majd Kennel útra kelünk.
Odabent már mindenki készen vár, tűkön ülve, egy csapat már talpig felfegyverkezve. Mi Kennel civilbe öltözünk. Mi leszünk a vevők.
A megbeszélt időpontra meg is jelenünk. Már profi vagyok, és bár belülről mar az ideg, kívülről én vagyok a nyugodtság mintaszobra. A tranzakció jól is sikeredik, mikor az egyik tag kiszúrja a stukkeremet.
- Azt mondtuk, nincs fegyver, faszfejek!- üvölt fel, fegyvert ragadva, én pedig egy pillanatra elhűlök. A francba.
- Nyugi, ember. Csak a biztonság kedvéért van itt.- mondom halk hangon, kezeimet felemelve, hogy még csak véletlenül se tűnjön úgy, hogy támadni készülök. A tag idegesen nyomja a képembe a pisztolyát, de az egyik társa nyugtatgatni kezdi. Már épp tenni is el a fegyvert, mikor Ken hirtelen a zsebébe nyúl, hogy megnyomja a riasztót, ezzel a közelben állomásozó egységet idehívva. De rossz pillanatot választott, mert a tag kiszúrja a mozdulatot és gondolkodás nélkül lő.
Én pedig ösztönösen vetem magam elé. Nem hagyhatom, hogy a társam meghaljon! Nem tudnék élni a tudattal...
Éles fájdalmat érzek a hasamban, majd nyögve terülök el a földön. Távolról még hallom Ken riadt üvöltését, a csempészek agresszív szitkozódását, majd újabb lövések... és elsötétül minden...
*
Halk pittyegés... a fertőtlenítő csípős szaga tölt be mindent... az egész testem nem más, mint egy nagy fájdalomgombóc... a tagjaim zsibbadnak, a fejem zúg...
Mikor kinyitom a szemeimet az első, amit észreveszek, a hófehér mennyezet.
- Kicsim.- hallom magam mellől az aggódó hangot. Oldalra fordítom a fejem, és ekkor meglátom kedvesem aggódó arcát.
- Molly.- súgom bágyadt mosollyal. Megpróbálok felülni, a mozdulatoktól pedig fájdalom nyilall a hasamba. Kicsim nem is engedi, hogy tovább erőlködjek, visszanyom az ágyra. - Hol vagyok?- kérdem körbepillantva, rekedt hangon.
- Pihenjél.- súgja kedvesen, miközben megcirógatja az arcomat, én pedig jólesően sóhajtok fel érintésére. - Kórházban agy, mert meglőttek.- meséli, nekem pedig lassan beugranak a történtek. Mollyra pillantok aggódva, remélem, nem készült ki túlságosan, tudom, milyen kis érzékeny lelke van... de biztatóan elmosolyodik, ezzel megnyugtatva. - Ne te aggódj most miattam. Most nekem kell téges ápolnom és aggódnom.- tájékoztat, én pedig mosolyogva simogatom meg gyönyörú arcát. Elkapja a kezem és lágy csókot hint a tenyerembe.
Megnyugodva engedem hát el magam, és engedve a késztetésnek lehunyom a szemeimet. Hihetetlenül fáradtnak érzem magam, ezért pár perc múlva el is nyom az álom...
*
Az elkövetkezendő pár nap maga a kínszenvedés. Folyamatosan fájdalomcsillapítókkal tömnek, de még ezek mellett is hatalmas fájdalmaim vannak. Alig tudok mozogni, mert minden apró kis mozdulatnál éles fájdalom nyilall a hasamba. A legtöbb időt alvással töltöm, a maradékban pedig csak sápadtan vergődöm az ágyban. Molly végig velem van, ami rengeteget jelent nekem. Ő ad erőt, hogy ne ordítsak a fájdalomtól...
Enni abszolút nem tudok, sőt, inni is alig. Bármi lemegy a torkomon, azzal a lendülettel vissza is fordul, ezért infúzión keresztül táplálnak, viszont az orvos erőszakoskodik, hogy innom kell, így hát folyamatosan próbálkozom. Majd úgy két hét elteltével kezdek jobban lenni. A fájdalom már enyhül - vagy csak én szoktam meg, nem tudom -, és már inni is tudok. Sokszor felkelek az ágyból, elsétálok az ablakig és vissza, hogy megmozgassam kicsit a tagjaimat. Nem tesz jót az egész napi fekvés.
Ken és a srácok is többször benéznek, mindenféle gagyi ajándékot hoznak. Bentről a titkárnők virágot meg lufit, meg plüssállatot küldtek, aminek én kevésbé, Molly annál inkább örül. Rengeteget baromkodunk, hozzák a formájukat, de nem is baj, legalább egy kis életet ráznak belém.
Végül közlik, hogy hazaengednek, aminek jobban nem is örülhetnénk.
Rengeteg gyógyszert írnak fel, elmagyarázzák Mollynak, hogy cserélje a kötéseimet és kapok egy személyre szabott, speciális diétát is. Nem ehetek semmi szilárdat, csak és kizárólag folyékony vagy pépes ételt, azt is csak nagyon kis adagokban, naponta többször.
Mentővel szállítanak haza, ahol az ápolók segítenek felmászni a lépcsőn és befektetnek az ágyba.
- Jó végre itthon...- nyögöm megkönnyebbülten, kényelmesen elfeküdve, Molly pedig mosolyogva ül le az ágy szélére.
- Ahogy mondod.- bólint, én pedig aggódval cirógatom meg az arcát. A szemei karikásak, láthatóan nincs túl jól. Megviselte az elmúlt két hét.
- Kicsim, nem lenne aludni velem egyet?- kérdem jókedvűen, deő csak tiltakozva magyarázni kezd a takarításról meg az ebédről, de csak megfogom a kezét. - Kérlek, olyan jó lenne végre együtt aludni. Hiányoznak azok a percek.- teszem hozzá, erre pedig megenyhülve mosolyodik el.
Nem mondhatom ki nyíltan, hogy aggódom érte és jó lenne, ha pihenne, helyette inkább ravasz vagyok és így veszem rá, hogy aludjon egy kicsit. Persze amit mondtam, az is igaz, de jelent pillanatban jobban aggódom érte, mint saját magam miatt.
Beadja a derekát és befekszik mellém az ágyba, én pedig elégedetten ölelem át.
Váltunk még egy édes csókot, majd szusszantva fúrom arcomat a hajába, lehunyt szemmel szívva magába édes illatát. Előbb elalszik, mint én, ami nem is meglepő... mosolyogva hunyom le a szemeimet.
*
Mikor felébredek, kincsem még mindig mélyen durmol. Mosolyogva kezdem hát cirógatni, a karját, a hátát, oldalát... haját, arcát... csak figyelem azt az aggodalmas, gondterhelt, mégis gyönyörű arcocskát... nem tudom, mennyi idő telhet e, pár perc vagy pár óra, de lassan ébredezni kezd. Mikor meglát, elmosolyodik és csókért nyújtózik, amit örömmel adok meg neki.
- Miért nem ébresztettél fel?- kérdi még kissé bágyadtan, mire csak nevetve nyomok csókot az orra hegyére.
- Mert olyan édesen aludtál, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ne figyeljelek közben.- kacsintok rá, mire zavartan felkuncog, majd álmosan bontakozik ki a karjaim közül és kezd el körülöttem ténykedi. Átcseréli a kötésemet, ebédet főz, megetet, este még arra is futja az erejéből, hogy segítsen megfürödni. Egy igazi kis angyal...
De mikor óvatosan a hátamat mossa, egyszer csak megállnak kezei a mozdulat közben. Érdeklődve fordulok hátra, és még a vér is megáll bennem keringeni. Sápadt, egész testében remeg, a szemeiben pedig összegyűltek a könnyek.
- Molly? Molly, minden rendben van?- kérdem aggódva, mire csak lassan, elkínzott arccal ingatni kezdi a fejét. Értetlenül nézek rá...
|
| oosakinana | 2012. 06. 18. 21:26:50 | #21584 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Hugimnak)
Az asztalhoz vezet, majd leülünk mind a ketten.
- Ideje lesz hozzászokni, tündérkém. Mondtam már, hogy el foglak halmozni minden jóval. – kacsint rám, mire teljesen elpirulva nézek a szemébe.
A vacsora nagyon finom lett és jót beszélgetünk is közben. Feltesz egy kis lágy zenét, majd hozzám hajolva kezet nyújt.
- Felkérhetem táncolni, kisasszony? – kérdezi egy sármos mosollyal, aminek nem tudok ellenállni. Felnevetek, majd kezemet az övébe csúsztatom.
- Nahát, micsoda úriember... örömmel leszek az öné egy tánc erejéig. – incselkedek vele és felállok. Átkarolja a derekamat és úgy ránt magához.
- Akkor ez igencsak hosszú tánc lesz. – morran fel, majd ajkaimra tapadva csókol szenvedélyesen, amit örömmel viszonzok, arról nem is beszélve, hogy a fenekembe markol. Hmmmm. Nagyon jól esik, hogy ennyire uralkodni akar felettem.
Egyszer csak megpörgetve táncolunk. Nagyon jól táncol minden elismerésem. Kicsit meglepődtem, mivel az esküvőn se láttam táncolni, de nem baj most meg tapasztalom az érzékeit. Teljesen elvarázsol, mivel még senkivel sem táncoltam ennyit és így, ahogy vele.
A tánc végén kimerülve ülök le, ő meg hozzám lépve vesz elő egy dobozt a zakójából.
- Most pedig, az ajándékod, angyalkám. – nyújtja felém én meg csak értetlen kerek szemekkel nézek rá.
- De hát... én azt hittem... a vacsora... Andrew, nem kellett volna! – mondom könnyekkel teli szemekkel. Ő csak mosolyogva figyel, ahogy kibontom az ajándékot, amit most kaptam apám halála óta először. Ám teljesen eláll a lélegzetem egy nagyon szép ezüst nyaklánc van benne, mire elérzékenyülve borulok a nyakába. - Andrew, ez annyira gyönyörű! – nevetve ölel magához és kapok egy puszit az arcomra.
- Egyetlenem, ne pityeregj! – kuncogva törli le könnyeimet szemem sarkából.
- De annyira boldog vagyok... – motyogom, mire egy puszit is kapok a homlokomra. Ő nem tudhatja mennyire sokat jelent ez nekem…
- Ha boldog vagy, mosolyogj, rendben? – kacsint rám, amire kicsit elnevetem magam. kiveszi az ékszert, majd mögém lépve teszi fel a nyakláncot oda, ahova vette.
- Köszönöm... – nézek szemeibe őszintén, mire ő arcomat simogatja, majd magához húzva csókol meg.
- Ennyi jár neked. – ahogy ezt kimondja, már a karjaiba is kap. Meglepetten sikkantok fel és karolom át a nyakát. Ő meg széles mosollyal kezd el vinni a háló felé. Ahogy belépünk el áll a lélegzetem. Gyertyák és rózsaszirmok vannak minden fele elszórva.
Letesz gyengéden az ágyra, majd végig nézem, ahogy leveszi a zakóját meg a nyakkendőjét egy széles mosoly kíséretében.
- A mennyekbe repítelek, édes... – duruzsolja, majd felém mászik. Kipirult arccal karolom át a nyakát, mire teljesen hozzám simul. Megcsókol forrón és teljes szenvedéllyel, amilyennel eddig még soha nem tette. Keze közben felfedező útra indul az egész testemen, amibe teljesen beleremegek. Olyan jól esik az érintése. Annyira vágytam már rá.
- Andrew...- sóhajtom kéjesen nevét. Annyira felizgat, hogy azt elmondani nem lehet. Még azt is imádom, ahogy türelmetlenül, szinte leszaggatva szedi le rólam a ruhákat. Nem sokára csak egy fehérneműben fekszek alatta, ami annyira felizgat, mert tudom, hogy mit fog velem csinálni, ám a szívem is hevesen ver, mert többet szeretnék tőle.
Rám hajolva eleinte nyakamat kezdi el csókolgatni, és gyengén meg is szívja, majd nyelvjátékával együtt kezd lefele haladni és vállamon, melleim között, majd a hasamnál meg áll és a köldökömet csókolja körbe, de nem hagyja abba, hanem csípőmhöz kimegy, majd lábamnál le, míg a másiknál vissza. Annyira élvezettel csinálja, hogy teljesen benedvesedek tőle és nem tudom megállni, hogy ne nézzem.
Most már viszont eleget tétlenkedtem. Ingéhez nyúlva kezdem el kigombolni, amiben örömmel segít, végül le is szedem róla. Ahogy meztelen testünk összeér, még jobban felforrósodik a testem. Annyira jól esik így érezni.
Lábaim között is elhelyezkedik, miután leveszi a nadrágját. Egy szál bokszerben fekszik felettem, ami kellemes bizsergést vált ki belőle.
Melltartóm sem marad rajtam sokáig, bár nem is bánom, mert egyből melleimre tapadva kezdi el kényeztetni őket én meg sóhajaimmal díjazom… amikor a bugyim is lekerül és elkezd lent kényeztetni már nyögések is szakadnak fel belőlem és a vágyam is kitör belőlem.
- Andrew... ma este... szeretném... szeretném ha megtörténne... – nyögöm ki, mire egy kicsit ledöbben, mert abba hagy minden kényeztetést és rám néz.
- Biztos vagy benne? – kérdésére csak bólintani tudok, ő meg szenvedélyesen és vadul tapad ajkaimra. - Feledhetetlenné teszem számodra...- súgja boldogan, ami engem még boldogabbá tesz.
Egyik ujját belém csúsztatja, amire a testem összerándul a kellemetlen érzésre, de ő egyből reagál és csókolgatni meg simogatni kezd, hogy ellazuljak. Hamarosan sikerül neki és ekkor még egy ujja csatlakozik az előzőhöz az én nyögésim meg kezdenek egyre vágytól fűtöttebbek lenni.
Nem sokáig kényeztet… lekapja a bokszerét, majd egy óvszert vesz elő én meg teljesen elvörösödök. Nem csak attól, hogy mit vett ki és mire készülünk, ha nem attól is, hogy visszaemlékszek arra, amit csinált. Fel is helyezi oda, ahova kell, majd lábaim közé helyezkedik, de rám pillant.
- Még visszavonhatod. – kérdezi meg még egyszer, de csak a hajába túrva, elmosolyogva válaszolok:
- Érezni akarlak magamban, Andrew...- sóhajtom ezerrel dobogó szívvel, de tudom, hogy meg akarom tenni és vele.
Finoman csúszik belém. Eleinte fájdalmat is érzek, de próbálok csak rá koncentrálni. Ahogy fokozatosan csúszik egyszer csak meg akad. Már éppen kérdeznék, amikor egy erőteljesebb lökéssel egy kisebb fájdalmat okoz, amire hangosan nyögök fel, erősen a vállaiba markolva.
Egy picit megáll, majd lassan kezd el mozogni, amikor hozzászoktam méreteihez. Eleinte nagyon fáj, da végül a fájdalmat átveszi az élvezet és együtt haladunk az orgazmus felé, amit már oly sokszor megmutatott nekem, hogy milyen is.
Ahogy fokozza a tempót, nem kell sokáig várni és hangosan felnyögve élvezünk el egymást ölelve.
- Szeretlek. – suttogom, mikor kicsúszik belőlem és mellém fekszik.
- Én is angyalom. Menjünk el fürdeni? – kérdezi meg kedvesen, de a fejemet rázom. Olyan fáradt vagyok, hogy nem bírnék most fürdeni menni.
- Fáradt vagyok. – mondom egyre álmosabb hangon, majd szorosan hozzá bújva kezdek el pihenni, majd becsukva a szememet nyom el az álom.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek, egyedül vagyok. Felülök, de a testemben egy kicsi fájdalmat érzek a tegnap este miatt, de nem vészes. Túl lehet élni. Magam köré tekerek egy plédet, majd lesétálok a földszintre, mert eléggé éhes vagyok ám egy valamire nem számítok, hogy Andrew-nak az egyik munkatársa van a lakásán. Így csak akkor látom meg, amikor már lent vagyok és mind a ketten kerek szemekkel néznek rám én meg legyökerezek.
- Molly. – hallom Andrew hangját, majd odasiet hozzám. – Menj fel öltözz fel. – mondja, miközben pont úgy áll előttem, hogy a társa ne lásson.
- Bocsánat. Nem mondtad, hogy jön. – nézek fel rá.
- Mert nem is számítottam rá, de menj. – kapok egy édes csókot, majd vissza iszkolok a szobába, majd elmegyek letusolok és egy kellemes kis egybe ruhát veszek fel, ami kantáros és még nem volt eddig rajtam.
Lassan visszamegyek a földszintre, de eléggé zavarban vagyok, hiszen nem szoktam én így megjelenni senki előtt.
- Bocsánatot kérek az előbbi megjelenésemért. – kérek bocsánatot szerelmem társától.
- Semmi gond én jöttem váratlanul. – mondja, majd szerelmem odajön mellém és látom az arcán, hogy valami gond van.
- Kicsim. Be kell mennem dolgozni. – mondja bűnbánó arccal. – Tudom, hogy megígértem, hogy ma együtt leszünk, de a kötelesség szólít.
- Semmi gond. Ha menned kell, akkor nem tudsz mit csinálni. – mondom kedvesen és a kezét fogom.
- Biztos, hogy nem baj? – látom a szemébe, hogy sajnálja a dolgot és nem akarna elmenni, de tényleg fontos.
- Biztos. Menjetek. – adok csókot ajkaira, majd elengedem, hogy menjen, mert tudom milyen ez a meló állandóan talpon kell lennie. Inkább büszke vagyok rá, hogy ennyire lelkesen végzi a dolgát.
Elmosolyodok, majd mivel nem tudok úgy se mit csinálni és nekem viszont szabad napom van, neki állok takarítani, meg rendbe tenni a házat, hiszen nem mostanában volt rá időm, de nem baj. Most azért van, hogy meg tudjam csinálni és tudjak pihenni utána.
Ki is porszívózok, mire megszólal a telefon én meg mosolyogva és boldogan veszem fel.
- Igen tessék? – szólok bele a telefonba.
- Molly. Ken vagyok Andrew társa. – mondja elég zaklatott hangon én meg elkezdek aggódni. – Baj történt Andrew-ot meglőtték és a kórházban vagyunk. – kétségbe esek szavaira, de most erőnek kell lennem.
- Jól van legalább? Mi történt? – kezdem el faggatni, de azt mondja, hogy menjek be a kórházba és ott elmondja, hogy mi történt pontosan.
Fél óra múlva más a kórházban is vagyok és Ken felé tartok.
- Hol van mi történt? – kezdem egyből faggatni, de próbálok nem kiakadni, hanem ésszerűen gondolkozni.
- Egy veszélyes környékre hívtak ki minket, ahol nagyon eldurvult a helyzet és fegyvereket rántottak. Andrew a testével védett meg engem, de így ő kapta azt a golyót, amit én kaptam volna. Most bent van a műtőbe és próbálják menteni. – tájékoztat, és belül nagyon félek. Legszívesebben bőgve roskadnék össze, de nem szabad tartanom kell magam, mert szükségük van rám. – Kérlek, ne haragudj rám. – néz rám szinte könyörgő szemekkel.
- Nem haragszok. – válaszolom, már erősnek próbálom magam tartani, de a hangom olykor elcsuklik.
Nem is beszélünk tovább. Fel alá járkálok, amíg nem jön egy orvos, aki éppen lefele vetkőzik.
- Andrew Armstrong hozzátartozója? – néz körbe, mire egyből oda megyek.
- Én vagyok a… - már mondanám, hogy barátnője, de ekkor Ken a hátam mögé áll és folytatja helyettem.
- Ő a felesége én meg a munkatársa vagyok. – mondja helyettem és kicsit meglepődök, de nem érdekel, hogy mit mondott, csak meg akarom tudni, hogy mi a helyzet.
- Sikerült stabilizálni a férje állapotát és a golyót is eltávolítottuk, de a gyomrából szedtük ki. – meséli, én meg a szám elé teszem a kezemet, de még mindig nem sírok tartom magam, ahogy csak tudom, miközben Ken a vállamat fogja.
- De ugye rendbe fog jönni? – kérdezem az orvostól.
- Igen. Egy ideig nem nagyon fog tudni mozogni, mert fájdalmai lesznek, de mindent próbálunk rendbe hozni, hogy későbbekben se legyen semmi gond és tudja végezni a munkáját. – bólintok, majd még azt is megtudjuk, hogy hova fogják vinni, és hogy majd ott bemehetünk hozzá, mire egyből odamegyünk és várunk, hogy mikor hozzák szerelmemet.
Nem sokára meg is hozzák én meg szinte azonnal be is robbanok a kórterembe, bár még nincs ébren, de nyugodtabb vagyok, hogy itt vagyok mellette. Egy széket hozva ülök le mellé és a kezét kezdem el simogatni, miközben csak reménykedek, hogy ne legyen semmi baja, mert annak nagyon nem örülnék. Azt akarom, hogy egészséges legyen, és örökre velem maradjon, ahogy ő is mondta.
Nem tudom, mennyi ideje ülök már mellette, de nem is érdekel. Lassan kezdi el nyitogatni a szemeit, aminek én annyira örülök.
- Kicsim. – mondom reményteli hangon, és fel is állok a székről.
- Molly. – mosolyodik el kicsit, amikor meglát. Megpróbál felülni, de visszatartom. – hol vagyok? – néz kicsit körbe, már amennyire tud.
- Pihenjél. – mondom kedvesen és elkezdem a fejét simogatni. – Kórházban vagy, mert meglőttek. – tájékoztatom, mire aggódó szemekkel néz rám, de elmosolyodok halványan. – Ne te aggódj most miattam. – jegyzem meg. Most nekem kell téged ápolnom és aggódnom. – megsimítja az arcomat és egy puszit adok a tenyerébe, majd lehunyja szemeit és figyelem, ahogy tovább pihen, de legalább már biztosan tudom, hogy jól van és csak gyógyulnia kell.
|
| vicii | 2012. 05. 01. 21:21:24 | #20764 |
Karakter: Andrew Armstrong
Megjegyzés: (Gerlicémnek - Nővérkémnek)
Eljött a nagy nap, a kis angyalkám születésnapja. Meglepetést terveztem neki mára. Próbálom visszafogni magam, de egyszerűen képtelen vagyok, túl izgatott lettem.
Reggel ágyba viszem neki a reggelit. Azt akarom, hogy érezze, mennyire különleges nekem. El akarom kényeztetni!
Nemsokára le is sétál a konyhába, kezében a tálcával.
- Jól laktál?- kérdem vidáman, miközben kiveszem a kezéből a mosatlan és forró csókot váltok vele. Hogy én mennyire imádom a csókjtá...
- Igen.- mondja megszeppenten, láthatóan nem érti, ma miért ugrálom ennyire körbe. De nem is baj, szeretném, ha meglepetés lenne. Ráadásul ez az arc... mindent megér. - Andrew, minden rendben van?- kérdi, én pedig alig tudom visszafogni a röhögést. Zabálnivaló!
- Miért ne lenne rendben?- kérdem mosolyogva. Gonosz lennék? Talán egy picit...
- Csak kérdeztem.- von vállat, majd az órájára pillant. - Most mennem kell dolgozni, utána meg lesz pár órám. Este fogok csak hazajönni.- mondja, én pedig kis híján elvigyorodom. Ennél jobb nem is lehetne! Akkor bőven lesz időm az előkészületekre!
- Rendben, vigyázz magadra kicsim. Elvigyelek?- ajánlkozom, de csak a fejét rázza.
- Most kell egy kis séta.- hárít, majd kapok még egy édes csókot és elsétál.
Mára szabadnapot vettem ki, így sorra járom az üzleteket. Vacsorát terveztem, ezért meg kell venni a hozzávalókat, aztán elmegyek abba a bizonyos ékszerüzletbe.
Már korábban elrakattam. Nem akartam haza vinni, hátha ráakad.
Az eladó huncut mosollyal csomagolja be nekem a kis ékszert, majd visszafelé menet veszek egy csokor rózsát is.
Közben a kis virágszálammal is beszélek telefonon, és elhitetem vele, hogy estére osztottak be dolgozni. Szegénykémnek olyan kis csalódott a hangja, hogy kis híján megingok, de hát ez a meglepetés lényege.
Szépen megfőzöm a vacsit, minden eddigi erőmet latba vetve, aztán pakolok. Elsőnek felviszek egy asztalt az erkélyre, aztán kis lampionokat helyezek el a lépcsőn, gyertyákkal. Szépen tálalok is, majd lekapcsolom a biztosítékot és meggyújtom a lampionokban a gyertyákat.
Aztán elbújok odafent.
Néhány perc múlva hallom is, ahogy kinyílik az ajtó. Kincsem elbabrál egy picit a lámpával, majd végre hallom a lépcsőn kopogni a cipőjét. És ahogy kilép az erkélyre, szinte eltátja a száját az asztal láttán.
- Boldog születésnapot!- rikkantom mögé lépve, de ezt talán mégsem kellett volna... ugyanis sikoltva ugrik egyet, majd megszeppenten fordul felém, és én nevetve ölelem magamhoz. - Nem akartalak megijeszteni, csak meglepni.- kuncogok, mire a kis angyalkámnak könnyek gyűlnek a szeme sarkába.
- Azt hittem elfelejtetted.- szipogja mosolyogva.
- Butus. Hogy tudnék ilyet elfelejteni?- kérdem mosolyogva, majd álla alá nyúlva emelem fel a fejét hogy édes csókot lopjak tőle. Komolyan, sosem tudok betelni vele. - Csak szerettelek volna meglepni egy ilyen kis romantikus vacsorával.
- Köszönöm szépen.- mondja, és szinte sugárzik az arca a boldogságtól. A kis édes közelebb lép, és ezúttal ő csókol meg engem, hevesebben és szenvedélyesebben, mint bármikor. A hajamba túrva simul hozzám közelebb, én pedig elégedetten morranva viszonzom a csókot. Drága, ha így folytatod, te leszel a vacsi...
- Mára meg holnapra szabadnapot vettem ki, hogy veled lehessek, ma meg készülődtem.- mutatok az asztalra.
- Nagyon szép lett.- mondja meghatódva. - Soha senki nem csinált még nekem ilyet.- súgja. Hát, ezen változtatunk.
Az asztalhoz terelem és leültetem rá, majd én is helyet foglalok vele szemben.
- Ideje lesz hozzászokni, tündérkém. Mondtam már, hogy el foglak halmozni minden jóval.- kacsintok rá mosolyogva, mire a drága elpirulva süti le a szemeit. Megzabálom...
Elköltünk együtt egy csodálatos vacsorát, majd felteszek valami csodálatos zenét, és meghajolva előtte a kezemet nyújtom.
- Felkérhetem táncolni, kisasszony?- kérdem ellenállhatatlan, sármos mosollyal, mire nevetve csúsztatja kis kacsóját a kezembe.
- Nahát, micsoda úriember... örömmel leszek az öné egy tánc erejéig.- mondja incselkedve, és emint feláll, derekát átkarolva magamhoz rántom.
- Akkor ez igencsak hosszú tánc lesz.- morranom, majd mohón az ajkaira tapadok, szenvedélyesen csókolva... megremegve viszonozza a csókom, bátran, teljesen hozzám simulva. Kezem fenekére siklik, hogy erősen markolhassak bele, majd, mintha mi sem történt volna, megpörgetem és táncolni kezdünk. Büszkén mondhatom, hogy jó táncos vagyok. Fiatal koromban gáznak tartottam, amiért anyám tánciskolába küldött, de most már tudom, mért tette...
Régi vágású asszony volt, és tudta, hogy a nők oda vannak a táncos lábú férfiakért. Sikerül Mollyt is elvarázsolnom, majd a tánc végeztével kifulladva, de letörölhetetlen mosollyal ül vissza az asztalhoz. Én pedig előveszem a zakóm zsebéből az eddig rejtegetett kis dobozkát.
- Most pedig, az ajándékod, angyalkám.- nyújtom át neki, mire agyra tágult szemekkel, értetlenül pillant fel rám.
- De hát... én azt hittem... a vacsora... Andrew, nem kellett volna!- mondja, könnyekkel a szeme sarkában. Mosolyogva figyelem, ahogy türelmetlenül bontja ki, és mikor meglátja a gyönyörű ezüstláncot, amit vettem neki, elérzékenyülten borul a nyakamba. - Andrew, ez annyira gyönyörű!- súgja, mire nevetve ölelem magamhoz és nyomok puszit az arcára.
- Egyetlenem, ne pityeregj!- kuncogok fel, majd letörlöm a könnyeket a szeme sarkából.
- De annyira boldog vagyok...- motyogja, én pedig nevetve hintek puszit a homlokára.
- Ha boldog vagy, mosolyogj, rendben?- kacsintok rá, ezzel sikeresen elérve, hogy elnevesse magát. Kiveszem a kis ékszert a dobozból, majd mögé lépve csatolom fel a nyakára. Gyönyörűen mutat rajta, mint minden.
- Köszönöm...- mondja őszintén, a szemembe nézve, én pedig az arcát megcirógatva vonom magamhoz egy finom csókra.
- Ennyi jár neked.- súgom az ajkaiba, majd se szó, se beszéd, a karjaimba kapom. Meglepett nyikkanással karolja át a nyakam, én pedig széles, sármos mosollyal veszem az irányt a háló felé. A szobában mindenfelé gyertyák pislákolnak halványan, az ágy teleszórva rózsaszirmokkal.
Gyengéden leteszem rá, majd széles mosollyal leveszem a zakólat, majd a nyakkendőmet.
- A mennyekbe repítelek, édes...- duruzsolom, majd fölé mászok. Kipirult arccal karolja át a nyakam, én pedig formás kis testéhez simulok. Megcsókolom, forrón, vadul, szenvedélyesen... kezem közben felfedezőútra indul tökéletes testén, végigcirógatom az oldalát, a combjait, azt a formás, feszes kis fenekét és a melleit is...
- Andrew...- sóhajtja a nevem, de olyan érzékein, hogy rögtön keményedni kezdek. Bassza meg, ha már ettől ilyen leszek, nem tudom, hogy fogom türtőztetni magam...
Türelmetlenül kezdem el kihámozni a ruhájából, és amikor már csak fehérneműben fekszik előttem, perverz mosollyal hajolok testére.
Először a nyakát veszem célba, finoman csókolgatom, gyengéden meg is szívom néhány helyen... majd lejjebb kúszok, gömbölyű kis vállaira, kulcscsontjára, végigcsókolom a mellei közti kis részt, majd a hasát... körbecsókolom a köldökét, a csípőjét, a combjait, majd a másik oldalon újra felfelé haladok... sóhajai és nyögései pedig betöltik az egész szobát... imádom a hangját...
De nem elégszik meg ennyivel a kis drága, ingemet kezdi gombolgatni én pedig boldogan segítek neki. Majd mikor végre lekerült az is, hozzásimulok, forró bőrünk pedig szinte szikrákat vet...
Elhelyezkedek lábai közt, nadrágomat is ledobva. Immáron mindketten fehérneműben vagyunk.
A melltartóját is leveszem, majd eljátszok a bájosan gömbölyödő halmokkal, csókjaimmal elhalmozva őket...
Végül pedig a bugyi is lekerül, én pedig ujjaimmal kezdem kényeztetni őt...
- Andrew... ma este... szeretném... szretném ha megtörténne...- nyögi kéjesen, a vállaimat markolva, én pedig nagyot nyelve nézek rá.
- Biztos vagy benne?- kérdem, ő pedig bólint. Szenvedélyesen, vadul tapadok ajkaira. - Feledhetetlenné teszem számodra...- súgom boldogan. Az, hogy nekem adja a szüzességét, felbecsülhetetlen kincs. Férfi ennél többet nem is kívánhatna.
Egyik ujjam finoman belécsúsztatom, a teste pedig görcsbe rándul. Hogy elvonjam a figyelmét a kellemetlen érzésről, csókolgatni, simogatni kezdem...
Majd még egy ujj csatlakozik az előzőhöz, a sóhajai pedig kezdenek buják és erotikusak lenni, egyértelműen élvezi, ahogy tágítom.
De nem bírok magammal, túl türelmetlen vagyok már, lekapom az alsómat, majd a fiókba túrva egy kotont veszek elő. Molly elpirul.
Nos igen... fel vagyok készülve... őszintén szólva, mióta ideköltözött, azóta fel vagyok készülve... hehe...
Majd óvatosan elhelyezkedem a lábai között és rápillantok.
- Még visszavohatod.- súgom az ajkaiba, de hajamba túrva lágyan mosolyodik el.
- Érezni akarlak magamban, Andrew...- sóhajtja, majd megcsókol, én pedig lassan, finoman csúszok belé, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzak. Gyönyörű teste megfeszül alattam, de gondoskodom róla, hogy jól érezze magát...
Fokozatosan nyomulok beljebb, majd beleütközök valamibe. És egy erőteljes lökéssel átszakítom. Hangosan, fájdalommal fűszerezett kéjjel nyög fel, erősen a vállaimba markolva. Várok egy picit, míg megszokja a méreteimet, majd lassan mozogni kezdek, hajszolva magunkat a beteljesülés felé...
Közben simogatom, csókolom, falom édes kis testét... kitölti az egész tudatom...
Olyan édesen szorongat, hogy az elmondhatatlan...
Végül pedig egymás nevét sóhajtva jutunk a csúcsra...
|
| oosakinana | 2012. 04. 10. 17:27:50 | #20391 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Hugimnak)
- Te jó isten... - súgja döbbenten, miközben az én könnyeim patakokban folynak. - Mit tettem... – Annyira döbbenten néz, hogy kezdek kicsit félni, hogy még jobban elrontottam a dolgokat és ezek után tényleg elfog menni a kedve tőlem. Félek nagyon félek, de…
Leül mellém a kanapéra, majd az ölébe húzva szorosan ölel magához. Érzem, ahogy arcomat a hajamba fúrja.
- Ne haragudj... bocsáss meg nekem, Molly... könyörgöm, bocsáss meg... – súgja remegő hangon, miközben simogatja a hátamat. - Minden az én hibám... én... nekem soha még csak meg sem fordult ilyesmi a fejemben! Szeretlek, Molly, mindennél jobban szeretlek! – hagyják a szavak egymás után az ajkait én meg teljesen ledöbbenek. Ezt még is hogy érti? Még sírni si elfelejtek, annyira forognak az agyamban a szavak, amiket kiejtett.
Ő csak mosolyogva néz rám és letörli a könnyeimet.
- Tényleg...? Igazat mondasz? – kérdezem kicsit kétkedve, meg ledöbbenve. Homlokomhoz hajolva lehel csókot buksimra.
- Persze, hogy igazat mondok. Szeretlek Molly, és veled szeretném leélni az életemet...- válaszolja mosolyogva, majd sóhajtva magához ölel. - Ennél nagyobb butaságot nem is csinálhattál volna magaddal... ez veszélyes... Molly, te gyönyörű vagy, a legszebb lány, akit eddig életemben láttam. Amit akkor mondtam, az csak azért volt, mert... mert féltékeny voltam. A tudat, hogy más férfiak bámulnak meg, egyszerűen kikészített... hogy az én gyönyörűségemen mások legeltessék a szemüket... elvetettem a sulykot, ne haragudj rám. Gyerekes voltam és önző. – mondja teljesen bűnbánóan, miközben megérzem, hogy valami nedves érinti bőrömet, mire kicsit eltávolodva tőle látom meg hogy könnyesek a szemei.
- Andrew... – súgom teljesen megszeppenve. Nem láttam még sírni, ahogy egy férfit sem soha. Kicsit teljesen új nekem ez a szitu, de legalább biztosra tudom, hogy őszinték az érzései, meg nem fél kimutatni őket, ami még jobban tetszik.
Kezemet felemelve arcához törlöm le könnyeit, mire megfogja a kezemet és csókot lehet a tenyerembe.
- Soha többé nem fogok féltékenykedni, rendben? Sőt, kiabálni sem. Csak ígérd meg, hogy újra elkezdesz enni és visszaszeded a leadott kilókat. – kér meg, mire az arcomba hulló hajszálakat kisepri és államnál fogva emeli fel fejemet, hogy a szemembe nézhessen. - Megígéred? – kéri meg újra, amikor nem válaszolok, de erre csak bólintok, amire végre megint elmosolyodik. Ez az én Andrew-om.
- Ígérem... – súgom kicsit szipogva, mire megkönnyebbült sóhaj kíséretében magához ölel.
- Nekem ennyi elég is. Most pedig készítek neked valami finomat. – mondja mosolyogva, majd feláll velem együtt, amire tiltakoznék, hogy tegyen le, mert tudok menni, de csak egy szigorú pillantással belém folytja a szót és a tiltakozásomat. - Nincs apelláta. Miattam történt minden, én is akarom helyrehozni. – zárja le a témát, majd a konyhába megyünk, ahol leültet a konyhapultra. Feltűri az ingujját és elkezd nekem főzni, amit mosolyogva nézek, de eléggé korgó gyomorral.
Amint elkészült leülünk az asztal mellé, de egy percre sem enged, ami annyira nem zavar, de amikor már simogatva becézget és puszilgat, kicsit kezdek zavarba jönni, hiszen ennyire még sem lehetek szép, amilyennek ő lát.
- Andrew... ez azért túlzás... – mondom a reggeli után, amire csak egy csókot kapok ajkaimra.
- Dehogy túlzás. El akarlak kényeztetni. Elhalmozlak majd minden jóval... – súgja, majd közelebb hajolva egy forró és igazán szenvedélyes csókban lesz részem, amit nem tudom mikor kaptam tőle utoljára, de már nagyon hiányzott.
~*~
Két hét telit el a beszélgetésünk óta, amikor mindent meg tudtunk beszélni. Azóta rendeződött a kapcsolatunk és a súlyomat is kezdem vissza szedni, aminek én is örülök, de legjobban kicsikém. Annyira jó érzés minden este mellette elaludni, hogy azt elmondani nem tudom. Egy párnapot ki is vett szabadnapnak, hogy velem tudjon lenni, meg vigyázni tudjon rám, de azóta még jobban vigyáz arra, hogy mit mond, de leginkább arra, hogy miként mondja. Próbálok én is vigyázni azért rá, csak nem tudom, miként látszik vagy jön össze ez az egész, mert nem túl sokat észlelek a dolgokból.
Az tuti, hogy járok dolgozni, meg suliba is megyek rendszeresen. A mai nap viszont mintha különleges lenne. Andrew sokkal jobban odafigyel rám és mindent megcsinál szinte helyettem. Ágyba kapom a reggelit, de miért??? Mit felejtettem el, amit ő nem? Kezdek kicsit kétségbe esni, de nem szólok neki.
Kimászok az ágyból, majd a tálcával együtt lesétálok a konyhába.
- Jól laktál? – kérdezi, majd elveszi és csókokat kapok.
- Igen. – mondom kicsit zavartan. – Andrew minden rendben van? – kérdezem, mire rém néz mosolyogva.
- Miért ne lenne rendben? – kérdezi mosolyogva, én meg már kezdem hülyének érezni magamat.
- Csak kérdeztem. – az órára nézek, majd nagyot sóhajtok. – Most mennem kell dolgozni utána meg lesz pár órám. Este fogok csak haza jönni. – mondom neki, amire mintha még szélesebb lenne a mosolya. Miért mosolyog ennyire? Talán örülne, hogy nem leszek itthon… hiszen azt mondta az elmúlt hetekben, hogy szeret, akkor miért örül??? Kezdek teljesen becsavarodni komolyan.
- Rendben vigyázz magadra kicsim. Elvigyelek? – kérdezi, de csak megrázom a fejemet.
- Most kell egy kis séta. – mondom, majd adok neki egy csókot és szépen elsétálok az ügynökségre.
Amint belépek, mindenki boldogan kíván nekem boldog születésnapot, amire leesik, hogy mi van és mosolyogva köszönöm meg. Nagyon jól telik a napom és teljesen jó képek készülnek, mivel én is fel vagyok dobódva teljesen.
Beszélek jó párszor tigrisemmel is, de nem köszönt fel, sőt még azt is elmondja, hogy este bent kell maradnia az őrségen, mert kivételesen estére osztották be és nem tud szabadulni. Teljesen elkedvetlenedek és már haza menni sincs kedvem. Főleg, hogy mindenki felköszönt és ajándékokat is kapok, de az a személy nem köszönt fel, akitől a legjobban jól esne, de semmi.
Szomorúan megyek haza este. Belépek a házba. Megpróbálom felkapcsolni a villanyt, de nincs áram. Mi van itt? Pedig befizettem a villanyszámlát. Ahogy leveszem a cipőm és beljebb lépek meglátom a lépcsőn felfelé vezető úton a lámpákat. Mi történik itt? Óvatosan és lassan sétálok felfele a lépcsőn, ami a folyosóról az erkélyre vezet.
Ahogy kilépek meglátom a megterített asztalt a gőzölgő étellel, arról nem is beszélve, hogy ez igen csak most készült.
- Boldog születésnapot. – hallom meg a hangot, amire eleinte sikítva ugrok fel, majd fordulok szerelmem felé, aki mosolyogva ölel magához. – Nem akartak megijeszteni, csak meglepni. – mondja, amire kicsit könnybe lábad a szemem.
- Azt hittem elfelejtetted. – mondom halkan.
- Butus. Hogy tudnék ilyet elfelejteni? – néz rám, majd egy édes és szenvedélyes csókot kapok tőle, ami nagyon jól esik. – Csak szerettelek volna meglepni egy ilyen kis romantikus vacsorával.
- Köszönöm szépen. – válaszolom, majd most én csókolom meg hevesen és szenvedélyesen, miközben a hajába is beletúrva simulok hozzá teljes mértékben.
- Mára meg holnapra szabad napot vettem ki, hogy veled lehessek, ma meg készülődtem. – mondja az asztalra nézve, mire vissza fordítom a tekintetemet.
- Nagyon szép lett. – mondom teljesen elérzékenyülve. – Soha senki nem csinált még nekem ilyet. – mondom, mire egyből az asztalhoz terelve leültet, majd velem szemben foglal helyet…
|
| vicii | 2012. 04. 09. 15:07:03 | #20339 |
Karakter: Andrew Armstrong
Megjegyzés: (Egyetlenemnek - Nővérkémnek)
Reggel sajna megint korán kell mennem dolgozni, ezért csak egy rövid üzenetet hagyok az én egyetlenemnek. Pár percig elgyönyörködöm az alvó szépségben, majd fájó szívvel, de távoznom kell.
Persze odabent a kollégák egész nap szívatnak, kérdezgetik, miért vagyok ennyire feldobva… én pedig csak titokzatosan mosolygok…
Aztán történik valami borzalmas. Rutinellenőrzés az őrsön… ami azt jelenti, hogy a mai napomnak lőttek…
Így csak fájdalmas sóhajjal hívom fel az én kis angyalkámat.
- Szia életem.- köszönöm bele rögtön, vidám hangon. Már a hangjától vidámabb leszek…
- Szia angyalom. Jó hallani, hogy boldog vagy.- mosolyodom el, de aztán felsóhajtok.- Viszont van egy rossz hírem.- kezdek bele halkan, gyászos hangon.
- Mi a baj?- kérdi rögtön aggódva. – Már nem szeretnéd, hogy veled legyek?- kérdi kétségbeesett hangon.
Most komolyan, honnan szed ekkora hülyeségeket?
- Ezt a butaságot mégis honnan veszed?- nevetem el magam, ez már tényleg vicces. Hogy lehet pár szóból rögtön erre következtetni? – Csak nem tudok ma hazamenni ebédelni, mert ellenőrzés van nálunk és senki nem mehet el, különben búcsút mondhat a munkájának.- mesélem lehangoltan, és szinte hallom a megkönnyebbülten sóhaját.
- Már kezdtem megijedni, hogy komolyabb baj van.- sóhajtja. Hihetetlen ez a lány… - Nem baj, akkor majd este jössz, vagy amikor tudsz.- mondja ismét mosolygós hangon.
- Rendben, csak nem akartam, hogy rosszra gondolj, mint most is.- nevetek fel halkan. Végül csak elbúcsúzunk, én pedig sóhajtva megyek vissza dolgozni…
- Na mi van Armstrong, elmarad az ebédidei etyepetye?- röhög fel John, az egyik munkatársam, mire reflexből fejbe dobom az egyik tollammal.
- Én legalább tudok kivel etyepetyézni, de téged csak a kutyád vár otthon.- vágok vissza vigyorogva, mire a kollégák hangos hahotában törnek ki, John pedig sértetten elkullog.
Végül csak sóhajtva zárkózom be az irodába a hegynyi papírmunka mellé…
Most komolyan… ez már emberkínzás…
De aztán valami történik odakint. Hangos füttyögés, aztán hirtelen néma csend.. ez gyanús, utána kell járnom.
Fel is kelek, majd gyanakodva kilépek az irodámból, amikor is olyan látvány terül a szemeim elé, hogy az állam kis híján átesik Kínába… Miniszoknya… topp… komolyan mondom, ha meztelenül jött volna be, már az se számítana…
Úristen, nem lehet ennyire szexi… azok a combok… az a derék… azok a formás keblek…
Jézusom…
Drága kicsi Molly közelebb lép, majd megcirógatja az arcomat, ami kicsit kiránt a sokkból.
- Szép vagy baby!- ordítja be valamelyik kőbunkó. Na most forrt fel az agyvizem…
Megragadom Molly karját és behúzom magammal az irodába, aztán döndülve becsapom az ajtót.
- Mégis mit képzelsz magadról?- kérdem magamból kikelve, azok az illatok kis híján felfalták őt a tekintetükkel! Erőlködnöm kell, hogy visszafogjam magam... ha nem lenne ekkora önuralmam, akkor most biztos ordítanék... - Hogy fordult meg a kis fejedben, hogy így beállíts egy olyan helyre, ahol halomra vannak a kiéhezett férfiak?
- Sajnálom, én csak...- motyogja megszeppenten, majd lehajtja a fejét. - ... azt hittem tetszeni fogok.- fejezi be szinte suttogva. Úr isten, mi a fenét kezdjek én ezzel a lánnyal?
- És ráadásul, ha jól sejtem így jöttél végig az egész utcán igaz?- kérdem, ha csak belegondolok, hogy minden szembejövő férfi megbámulta az én egyetlenemet... szétvet a méreg... - Mégis hogy képzelhetted? És ha valaki megtámad? Vagy meg találnak erőszakolni? Akkor mit csinálok veled? Kérlek, gondolkozz már egy kicsit!
- Sajnálom.- mondja lehorgasztott fejjel. Felsóhajtok... annyira fiatal még... fogalma sincs, hogy ezen a környéken mennyi fiatal lányt gyaláznak meg... fogalma sincs róla, mekkora veszélyben van! Potenciális áldozat!
- Meg egyébként is miért jöttél be?- kérdem sóhajtva, miközben leülök a székembe. Kikészültem...
Nem szól, csupán letesz az asztalomra egy kis dobozt, majd szó nélkül felveszi a kabátomat és elrohan.
Lefagyok.
Bassza meg, elvetettem a sulykot.
Sóhajtva temetem az arcomat a kezeimbe. Egy féreg vagyok. Egy utolsó patkány. Kiabáltam vele, pedig... pedig...
Nyúzott képpel nyúlok a dobozért és felbontom. Felnyögök. Ebédet hozott...
Hogy én mekkora idióta vagyok...
***
- Molly, megjöttem.- nyitok be a lakásba. Óvatosan lépek be és körbepillantok, de még nem látom. Viszont hangokat hallok a nappaliból, talán tévét néz.
- Szia.- jelenik meg egy mosollyal az arcán, de valamiért rossz érzés fog el ettől a mosolytól. Ez nem ő... Molly mosolya... szikrázó... letaglózó... gyönyörű... - Készítem a vacsorádat.- mondja, majd megindul rögtön a konyha felé. Elhúzom a számat.
- Molly, beszéljük meg. Nem úgy értettem.- indulok utána, ennek az ügynek pontot kell tennünk a végére. Utána sietek, karjaimat a dereka köré fonom, de rám sem hederít, tovább tevékenykedik.
- Tudom és igazad volt, tényleg nagy butaság volt úgy felöltöznöm. Nem gondolkoztam.- mondja színtelen hangon, megforgatva a tőrt a szívemben. - Mit kérsz inni, teát vagy tejet?- kérdi rögtön, rám sem pillantva. Istenem Molly, ne tedd ezt velem...
- Inkább a csókodat.- súgom halkan, majd elveszem a kezéből a kést, magam felé fordítom és az ajkaira tapadok... lágyan, bocsánatkérően csókolom, amit legnagyobb megkönnyebbülésemre viszonoz, de közel sem akkora hévvel, mint ahogy az utóbbi időben...- Sajnálom, amit az irodában mondtam, tényleg.- mondom őszintén, sajnálkozva.
- Nincs semmi gond tényleg. Teljes mértékben igazad volt.- mondja az arcomat megsimogatva, de még így is érzem, mennyire remeg a keze. Majd szó nélkül kibontakozik a karjaim közül. - A kabátodat kimosom, és holnap visszaviheted.- mondja, majd egyszerűen besétál a fürdőbe, otthagyva egyedül, a kétségek között.
Felsóhajtok...
Muszáj elszívnom egy cigit. Kivonulok a teraszra és hogy lenyugtassam magam, rágyújtok. Most mégis mi a frászt csináljak? Hogy békítsem ki...?
A francba, mit tettem? Most biztos egy patkánynak tart... és megértem...
De én csak aggódtam érte! Olyan kihívó, szexis ruhákban végiglejteni az utcán... tényleg aggódtam... bárki megtámadhatta volna...
Aztán elnyomom a cigimet, és nagy levegőt véve bemegyek utána a fürdőbe. Szorosan magamhoz ölelem, átkarolom karcsú kis testét és magamba szívom édes illatát... először nem reagál, majd tétován a hátamra teszi a kezeit.
- Tudom, hogy megbántottalak és ígérem, mindent jóvá fogok tenni.- susogom halkan, próbálom elnyomni a hangom remegését...
- Nem csináltál semmi rosszat.- mondja békítőleg a hátamat simogatva, de miért nem tud meggyőzni a hangja? - Mert tényleg igazad volt, nem gondoltam bele a dolgokba. De mennem kell tanulni, holnap zh-zunk és még szinte semmit nem tanultam rá.
Legszívesebben egész éjszaka a karjaimban tartanám, de kénytelen kelletlen elengedem. Végül csak kapok egy puszit az arcomra, majd távozik.
Sóhajtva túrok a hajamba, majd végül vetkőzni kezdek. Ha már itt vagyok, akkor lezuhanyzom...
Veszek egy forró zuhanyt és gondolkodom. Valahogy mindenképp meg kell majd békítenem. Még nem tudom hogyan, de muszáj lesz. Valahogy bocsánatot kell kérnem tőle... meg kell vele értetnem, hogy én csak aggódtam... de elvetettem a sulykot.
Csak jöjjenek rendbe a dolgok...
Mosakodás után felmegyek az emeletre, de a saját szobám helyett Molly hálója felé veszem az irányt. Bekopogok, de mivel nem kapok választ ezért benyitok.
- Velem alszol?- kérdem bátortalanul, reménykedve.
- Nem tudom. Sok az anyag. Lehet, nem fogok aludni egész éjszaka.- mondja őszintén. Nyelek egyet... miért érzem most úgy, hogy kitéptek belőlem egy darabot?
- Rendben.- bólintok végül beletörődve.
- Jó éjszakát.- ráz le, majd visszafordul a könyveihez, én pedig távozom.
***
Eltelik egy hét, a dolgok pedig javulni látszanak, de érzem, hogy még mindig semmi nem jött rendbe. A viszonyunk ugyanolyan... többet mosolyog ugyan, de az a mosoly nem őszinte.
Sőt, mintha kerülne is.
Ugyanúgy hazajövök ebédre, de Molly nem hajlandó velem enni, bármit is teszek. Valamilyen átlátszó indokkal mindig leráz, ami még rosszabbul esik. Talán meggondolta volna magát? Megundorodott tőlem...? Nem kellek már neki?
Épp reggelit csinálunk, mikor hirtelen Molly elveszti az egyensúlyát és kénytelen megkapaszkodni a pultban.
- Molly, mi a baj?- kérdem aggódva, hozzá lépve. Átkarolom, így segítek talpon maradni neki.
- Csak megszédültem, de már jobban vagyok.- mondja hárítva, de engem nem tud átverni. Nagyon sápadt, alig áll a lábán...
- Nem vagy jól, a vak is látja. Falfehér vagy.- mondom a fejemet ingatva, majd a karjaimba kapom, le akarom fektetni a kanapéra. De valami nincs rendben. Hiszen pihe könnyű... - Te fogytál.- mondom döbbenten. - Semmi súlyod nincs!- mondom mérgesen, nem egészséges, hogy ennyit fogyott ilyen rövid idő alatt! Mi ütött ebbe a lányba?!
Beviszem a nappaliba és lefektetem a kanapéra. Gondolkodás nélkül felhúzom azt a bő pulóvert, amit visel, de a látvány szinte sokkol.
- Mit csináltál?!- kérdem egyre növekvő dühvel, tönkre akarja tenni magát?! - Mikor ettél utoljára?- kérem rajta számon, de csak elfordítja a fejét.
- Csak tetszeni akarok neked.- mondja egyre halkuló hangon, mint aki megint sírva fakad. - Azt hittem azért nem vagyok szép és azért nem tetszettem neked bent az irodában, mert kövér vagyok, ezért elkezdtem fogyózni.- mondja halkan, majd a végére elcsuklik a hangja és elpityeredik. - Nem akarlak elveszíteni és ezért inkább leadok pár kilót, hogy ne hagyj el. Én szeretlek téged, Andrew.- mondja a végén már szinte zokogva.
- Te jó isten...- súgom teljesen döbbenten. - Mit tettem...
Csak most döbbenek rá. Ennek a lánynak semmi önbecsülése nincs. Csak amiatt képes volt ennyit fogyni, mert kiabáltam vele... istenem...
Leülök mellé a kanapéra, majd az ölembe húzom és szorosan magamhoz ölelem. Arcomat a hajába fúrom, a szemem megtelik könnyel...
- Ne haragudj... bocsáss meg nekem, Molly... könyörgöm, bocsáss meg...- súgom remegő hangon, miközben megnyugtatóan cirógatom. - Minden az én hibám... én... nekem soha még csak meg sem fordult ilyesmi a fejemben! Szeretlek, Molly, mindennél jobban szeretlek!- vallom be végül, amin már hetek óta kattog az agyam, de nem volt bátorságom bevallani neki...
Könnyei mögül döbbent szemekkel néz rám, én pedig elmosolyodva törölgetem le könnycseppjeit.
- Tényleg...? Igazat mondasz?- kérdi kételkedve, nagyra tágult szemekkel, én pedig csókot lehelek a homlokára.
- Persze, hogy igazat mondok. Szeretlek Molly, és veled szeretném leélni az életemet...- súgom mosolyogva, majd sóhajtva újra magamhoz szorítom. - Ennél nagyobb butaságot nem is csinálhattál volna magaddal... ez veszélyes... Molly, te gyönyörű vagy, a legszebb lány, akit eddig életemben láttam. Amit akkor mondtam, az csak azért volt, mert... mert féltékeny voltam. A tudat, hogy más férfiak bámulnak meg, egyszerűen kikészített... hogy az én gyönyörűségemen mások legeltessék a szemüket... elvetettem a sulykot, ne haragudj rám. Gyerekes voltam és önző.- mondom végül bűnbánóan, miközben a könnyek csorognak végig az arcomon.
- Andrew...- súgja megszeppenten. Soha nem látott még sírni, sőt, életemben eddig csak kétszer sírtam... mikor apám meghalt, és mikor egyszer elszöktem a bátyám után, de anyám visszavitt és kegyetlenül elnáspángolt, amit egyébként meg is érdemeltem. De azóta száraz volt a szemem...
Erre itt van ez a lány, akit alig ismerek még pár hónapja, és képes ennyire meghatni... magába bolondítani... kifacsarni a szívemet...
Hagyom, hogy letörölje a könnyeimet, majd megfogom a kezét és csókot nyomok a tenyerébe.
- Soha többé nem fogok féltékenykedni, rendben? Sőt, kiabálni sem. Csak ígérd meg, hogy újra elkezdesz enni és visszaszeded a leadott kilókat.- kérem halkan, kitűrve a haját az arcából, majd állánál fogva felemelem, hogy a szemébe nézzhessek. - Megígéred?- kérdem újra, ő pedig bólint. Elmosolyodom.
- Ígérem...- súgja szipogva, én pedig megkönnyebbülten ölelem újra magamhoz.
- Nekem ennyi elég is. Most pedig készítek neked valami finomat.- mondom mosolyogva, majd ölbe kapva felállok vele. Szívfájdítóan könnyű... tiltakozna, mint mindig, de egy szigorú pillantással elnémítom. - Nincs apelláta. Miattam történt minden, én is akarom helyrehozni.- zárom le a témát, majd leültetem a konyhaasztalhoz, feltűröm az ingujjamat és nekilátok főzni. Anyám mellett ragadt rám valami, ezért egész tűrhető palacsintát rittyentek, majd tálalok. Aztán ölbe veszem és szépen megetetem, miközben végig becézgetem és puszilgatom... tényleg nagyon szeretem őt...
- Andrew... ez azért túlzás...- mondja végül, vacsora után, de csak huncut mosollyal csókot nyomok az ajkaira.
- Dehogy túlzás. El akarlak kényeztetni. Elhalmozlak majd minden jóval...- súgom, majd forró csókot lopok tőle... egy igazi, szerelmes, szenvedélyes csókot...
|
| oosakinana | 2012. 04. 01. 21:41:21 | #20187 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Szerelmemnek ~ Hugimnak)
Derekamat átkarolva húz magához egy édes csókra, ami nagyon tetszik, majd a nyakamra is kapok pár puszit,
- Nahát, ez az új becenevem? – kérdezi kuncogva.
- Igen… tetszik? – huncut mosollyal arcomon kérdezem tőle, mire fenekembe markol bele.
- Jobban, mint hinnéd, tündérkém. – kacsint rám, majd elenged és bemegyünk a konyhába. Kicsim leül az asztalhoz én meg felszolgálom neki az ételt, amit készítettem neki. Remélem ízleni fog.
- Imádom a főztöd, finomabb, mint anyámé. – mondja egyből az első falat után. Az én szemeim csillogni kezdenek a boldogságtól, mire egyből az ölébe húz.
- Köszönöm, még senki nem dicsérte a főztömet. – mondom zavaromba egy kis pírral az arcomon.
- Szokj hozzá, ezentúl el foglak halmozni a bókjaimmal, angyalkám. – súgja a fülembe.
Kellemesen telik az ebéd. Egymást etetjük és nagyon jó. Soha nem volt még ilyenben részem, de nagyon tetszik és szeretném, ha még sok ilyenben lenne részünk.
- Sajnos mennem kell vissza dolgozni, de estére csípd ki magad, egyetlenem, elviszlek vacsorázni. – búcsúzik tőlem,de én tiltakozok.
- De Andrew, az drága, ráadásul... – kezdek bele, de egyből elnémít, és ujjait ajkaimra helyezi.
- Semmi de. Ha rólad van szó, nekem semmi nem drága. És egy kis kényeztetést te is megérdemelsz. – zárja le a témát, majd csókot kapok a homlokomra. - Este találkozunk. – búcsúzik el tőlem. Kicsit tartok az estétől, hiszen nem akarom, hogy túlsokat költsön rám. Emiatt a része miatt aggódok kicsit, mert nem vagyok hozzá szokva, de ha ő azt mondja, akkor már nem tudok mit tenni. Délután el is megyek venni egy kis ruhát, amit estére fel tudok venni. Hozzá már csak illőt szabad, főleg, hogy ahogy ismerem, nem úszom meg, csak egy gyors kajáldával.
Amikor hazaérek, kipakolom a cuccaimat, majd eltervezem, milyen frizurát csináljak magamnak, hogy jól álljon és tetszek neki. Akkor veszem már észre magam, amikor estefelé jár és az órára nézve állapítom meg, hogy nem sokára itthon van. Gyorsan beszaladok a tusolóba és elkezdek letusolni alaposan, meg persze kicsit magamon is alakítok és eltüntetem a csúnya szőrszálakat.
Nem is telik bele sok idő már kopog is a fürdő ajtón, majd meghallom a hangját.
- Megjöttem, tündérkém. – köszön be, de már abba belepirulok, hogy vajon benéz-e? nem merek oda nézni, mert ha igen akkor tuti elsikítom magam és magam elé kapok valamit, legyen akár mekkora köd.
- Szia tigrisem. – köszönök neki vissza.
Amint végzek egy törölközőt tekerek magam köré, majd kimegyek, de semmi üdvözlő csók vagy egyéb, hanem zavaromban egyből a szobámba iszkolok, ahol végre elkészülődhetek az estére. Felveszem a kék kisestélyit, amit találtam, meg hozzá a magas sarkút, na meg az elmaradhatatlan ékszerek. Amint kinyitom, édesapám jut eszembe, hiszen még tőle kaptam nagyon fiatal koromban. Azóta őrizgetem és eljött a pillanat, hogy felvegyem. A hajamat gyorsan felfogom kontyba, majd amikor végig nézek magamon, elmosolyodok. Egy kis parfüm és már mehetünk is le.
Lesétálok a lépcsőn és kicsit eláll Andrew lélegzete, ami nagyon jól esik, de azért ő is nagyon fess. Igaz szinte mindig öltönyben látom, de ez a mostani sokkal jobban áll rajta, arról nem is beszélve, hogy megborotválkozott.
Ahogy tovább néz elpirulok teljesen.
- Gyönyörű vagy... – súgja, amikor leérek a lépcsőn, majd elém sétálva nyújtja nekem a rózsákat, amik annyira gyönyörűek. Mélyen elpirulva veszem át.
- Köszönöm, de nem kellett volna... – mondom neki szerénykedve, de nagyon tetszik és annyira jól esik az ilyen gesztus tőle, hogy azt elmondani nem lehet.
- Dehogynem, ez dukál a világ legszebb nőjének. Most pedig kisasszony, engedje meg, hogy kikísérjem a kocsihoz. – kacsint rám sármos mosollyal, amitől szinte elalélok egy helyben. És még lovagiasan a karját is felém nyújtja. Azt hiszem nagyon jó lesz ez az este. Egyre izgatottabb vagyok.
Vízbe teszem a virágot, majd belékarolok és kimegyünk a kocsihoz. Kinyitja nekem az ajtót, majd ő is beül mellém és végül elindulunk az étterembe. Nem csalódtam benne. Szinte a legpuccosabb étterembe hozott el, amit a városban talált. Kezdek kicsit zavarba jönni, de mellette meg nagyon is tetszik ez a dolog, na meg a helyiségről ne is beszéljük. Egyenesen gyönyörű.
A pincér a helyünkre kísér minket és tigrisem kihúzza nekem a széket, majd leül velem szembe.
- Andrew, ez annyira hihetetlen... köszönöm. – mondom teljesen ámuldozva. Nem hoztak még el ilyen helyekre. Egyszer csak kezeit érzem meg az enyémen.
- Ne köszönd. Csak azt szeretném kifejezni ezzel, hogy mennyire fontos vagy nekem. – mondja kedves mosollyal, amitől picit elpirulok, ha így folytatja tovább itt kell majd valakinek felszívni szívószállal, mert menten elolvadok. Nem hittem volna, hogy az élet lehet ilyen szép is mint vele.
El kellemes vacsorát töltünk el és sokat beszélgetünk kellemes dolgokról, ami ránk fért, hiszen az elmúlt időben nem sokat beszélgettünk, mert sokat kell dolgoznia. Ettől függetlenül nagyon tetszik, ez az este. Már csak kíváncsi vagyok milyen lesz a vége.
Amikor hazaérünk, egyből letámad.
- Annyira kívánlak, Molly... – súgja a fülembe, de teljesen elvörösödök, akkor meg még jobban, mikor magához ránt és fenekembe markol bele. A nyakamat is letámadja csókjaival, amik oly jól lesnek.
- Andrew... – sóhajtom a nevét, miközben átkarolom a nyakát. A tegnap történtek óta annyira magabiztosabb lettem és tudom, hogy szabad engednem. Engedem is had csináljon a velem, amit szeretne. Megbízok benne és tudom, hogy nem tenne kárt bennem. Annyira szeretem, hogy az elmondani nem tudom.
Ám a karjaiba is felkap, amire felsikítok kicsit és szorosabban kezdem ölelni, de ő sármosan rám vigyorog, miközben a lépcsőn haladunk felfelé.
- Ma éjjel is a mennyekbe foglak repíteni... – duruzsolja, amire kicsit megijedek, hogy vajon mit szeretne, de ahogy végig gondolom a dolgokat, hogy eddig soha nem bántott kicsit el is lazulok, hiszen bármit tehet velem, elégve csak az övé vagyok. Semmi nem áll kettőnk szerelmének az útjában. Remélem ezek után se fog semmi és senki.
Lábával rúgja be az ajtót, majd óvatosan tesz le az ágyra. Egy mosoly kúszik az arcára, amit még nem tudok hova tenni, majd leveszi a zakóját és a nyakkendőjét, majd a földre dobja őket. Amikor az ingét kezdi kigombolni, kipirulok teljesen, de nem veszem el a tekintetem, csak figyelem, hogy mi fog most következni.
Nem kell sokat várnom, hogy fölém másszon és szenvedélyesen megcsókoljon, amit örömmel viszonzok. Férfias keze mindeközben felfedező útra indul testemen, majd egyes részeket finoman meg is markolászik, sóhajaimért.
Elhagyja ajkaimat és nyakamat kezdi el csókjaival halmozni, de szerencsére nem hagy nyomokat, mert akkor a modellügynökségen igen kivágnának kicsit… de most ez nem érdekel. A hajába túrva élvezem, meg akarom, hogy folytassa még, ahogyan csak tudja. Türelmetlenül rángatja le rólam a ruhámat, majd amikor meg van vele, kicsit felegyenesedik, és elködösült tekintettel figyeli testemet, nekem meg a nadrágjára siklik a tekintetem, ahol nem éppen kis sátor keletkezett.
Ám akkor lep meg a legjobban, amikor egyből ágyékomhoz hajolva kezd el kényeztetni. Felsikkantok, majd egy idő után ellazulva kezdek el nyögdécselni cselekedetére. Érzem rajta a vágyat, hogy többet is szeretne, de csak miattam nem akarja, hogy más is legyen, mert mér „kezdő” vagyok, amit nagyon értékelek, de most már nekem is tennem kell majd érte.
Nem kell sokáig várni, mert hangosan felnyögök, ami már szinte sikoly. Testem ívben megfeszül és átlépem a mennyek kapuját, amit ő mutatott meg nekem.
Ekkor csak mellém fekszik, és magához húzva kezd el simogatni. Ám ekkor megint letéved a tekintetem ágyékára, ami már szinte így látszik, hogy mennyire lüktet. Nem kicsit elvörösödök, hiszen még soha nem volt részem benne, hogy fogjam vagy esetleg hozzá érjek, de szeretnék én is örömet okozni neki, amilyen ő okozott nekem arról nem is beszélve, hogy talán nagyon fájhat neki.
- Andrew... és veled mi lesz? – kérdezem bizonytalanul, amire csak kuncogva megcsókol.
- Ne aggódj... majd később elintézem magamnak, te csak pihenj. – súgja, de ez így nincs rendjén. Nem csak neki kell adnia. Nekem is kell valamit adnom a kapcsolatunkba, ha ezt már lehet kapcsolatnak hívni…
- De... én... szeretném viszonozni... – mondom lesütött szemekkel teljesen elpirulva.
- Molly, én azért tettem, hogy örömet okozzak neked... és nem várok cserébe semmit. – próbál nyugtatni, de eszem ágába nincs hagyni magam.
- De én is örömet akarok okozni neked! – mondom most már határozottan, amire megint csak elmosolyodik. Ennyire vicceset mondtam volna?
- Biztos vagy benne? – kérdezi újra, de csak bólintást kap válasznak.
Elengedi magát és végre engedi, hogy azt tegyem, amit szeretnék. Kicsit bizonytalanul és teljesen remegő kezekkel simogatom mellkasát, miközben a szívem a torkomban dobog. Nem csináltam még ilyet és félek, hogy rosszul fogom csinálni, vagy mi van, ha… nem szabad gondolkoznom, mert azzal csak még jobban elrontok mindent.
Amikor elérek, a nadrágjához kigombolom, majd előkerül az ágaskodó sátorfa. Nem kicsit vagyok megszeppenve, hiszen ez sokkal hatalmasabb közelről, mint anno a zuhany alatt volt. Ahogy farkas szemet nézek vele, kezdem úgy érezni, hogy mindjárt ő fog engem megenni.
Egyszer csak azt érzem, hogy kincsem maga felé fordít, majd egy csókkal tereli el a figyelmemet. Megfogja a kezemet és harmadik lábára helyezi kezemet és megmutatja, hogyan kell mozgatni, rákulcsolt állapotban. Eleinte bizonytalanul mozgatom,de ahogy ráérzek és hallom nyögéseit, már kicsit gyorsabb tempóban végzem, amit kell.
- Molly... – nyögi nevemet, majd kicsit jobban rászorítok, amikor érzem, hogy lüktet és férfias nyögéssel élvez el egyenesen kezemre.
Felemelem a kezemet, majd elpirulva és tanácstalanul nézem a kezemet, mert nem akarok csak úgy kiszaladni a szobából, mert akkor lehet félre érti, azt meg nem akarom. Ám ekkor lovagom elővesz egy zsebkendőt és gondosan letörli a kezemről élvezetét. (apatej xD)
Egy kielégült sóhajjal húz magához.
- Köszönöm... ez csodálatos volt... – súgja a fülembe, halkan, még mindig kicsit elkábultan.
Nem kell sok mindkettőnknek és szépen el is alszunk.
~*~
Reggel megint egyedül kelek egy cetlivel magam mellett, mint az elmúlt két-három napban folyamatosan, amiben megköszöni az estét, meg amit érte tettem, meg hogy siet haza, ahogy csak tud. Elmosolyodok, de most még úgy döntök, hogy kicsit lustálkodok. Nem megyek be egyáltalán az egyetemre és a munkahelyemet is felhívom, hogy mondjuk lebetegedtem. Most csak pihenni akarok és a tegnap estével kapcsolatosan szeretnék ábrándozni.
Mondjuk már megfordult a fejemben, hogy vajon milyen lehet, ha bennem lenne és érezném a testének minden rezdülését, de majd csak lassacskán odáig el eljutunk, csak kérdés, hogy hogyan és mikor?
Délelőtt mászok csak ki kedvesem ágyából, amikor csörög a telefonom. Tudom, hogy kincsem az ezért mosolyogva veszem fel.
- Szia életem. – köszönök vele mosolyogva kedvesen és teljesen kivirulva.
- Szia angyalom. Jó hallani, hogy boldog vagy. – mondja, majd nagyot sóhajt. – Viszont van egy rossz hírem. – kezdi, amire kicsit meglepődök és lefagy a mosoly az arcomról.
- Mi a baj? – kérdezem aggódva, mert egyből a legrosszabbra gondolok. – Már nem szeretnéd, hogy veled legyek? – teszem fel a kérdést.
- Ezt a butaságot még is honnan veszed? – kuncogja el magát. – Csak nem tudok ma haza menni ebédelni, mert ellenőrzés van nálunk és senki nem mehet el, különben búcsút mondhat a munkájának. – mondja, amire teljesen megkönnyebbülök.
- Már kezdtem megijedni, hogy komolyabb baj van. – mondom teljesen megkönnyebbülve és mosolyogva. – Nem baj, akkor majd este jössz, vagy amikor tudsz. – mondom neki most már megint boldogan.
- Rendben, csak nem akartam, hogy rosszra gondolj, mint most is. – jegyzi meg én meg elpirulok. Végül elbúcsúzunk egymástól, én meg neki állok eltenni az ebédet neki.
Nem fogom hagyni, hogy egésznap kaja nélkül legyen. Ráadásul ki is csípem neki magam. Ahogy elnézem, tökéletes idő van és ráadásul meleg is. Felveszek egy toppot és a miniszoknyát, ami nagyon jól mutatnak rajtam. Amint megvagyok az öltözettel, elteszem az ételes hordót, majd irány a kapitányság az én kicsikémhez.
Amikor megérkezek, már integetnek nekem és mondják, hogy az irodájában van, amire megköszönöm kedvességüket és tovább megyek boldogan. Remélem Andrew-nak is tetszeni fogok.
Belépek a helyiségbe és a férfiak minden tekintete rám szegeződik. Kicsit elpirulok. Lehet nem gondoltam át pontosan ezt az öltözéket, de szeretném az én kicsikémnek tetszeni. Lassan sétálok, mert nem akarok csak végig csörtetni az irodában, amikor kinyílik kincsem ajtaja és ő jön ki rajta. Amint rám néz, teljesen ledermed és még a száját is nyitva tartja kicsit, ha a szemüveg rajta lenne félő lenne, hogy még az is leesne a fejéről annyira meg van döbbenve, szóval sikerült a meglepetésem. Közelebb sétálok hozzá és megsimogatom az arcát, de látom, hogy többször végig legelteti rajtam a szemét.
- Szép vagy baby. – hallom az egyik emberkének a beszólását, akit nem ismerek. Andrew tekintete teljesen elsötétedik, majd megfogja a kezemet és berángat az irodájába. Becsapja az ajtót én meg kicsit megijedek a viselkedésétől.
- Még is mit képzelsz magadról? – kérdezi mérgesen, de nem kiabálva, hanem inkább lefogva magát. – Hogy fordult meg a kis fejedben, hogy így beállíts egy olyan helyre, ahol halomra vannak a kiéhezett férfiak?
- Sajnálom én csak… - horgasztom le a fejemet. -… azt hittem tetszeni fogok. – fejezem be teljesen halkan. Nem tudom pontosan, hogy hallja-e de már nem számít.
- És ráadásul, ha jól sejtem így jöttél végig az egész utcán igaz? – kérdezi még mindig dühösen és mintha féltékenységet is hallanék a hangjában.
Nem válaszolok, mert képtelen vagyok. Egyre nagyobb gombóc kezd keletkezni a torkomban.
- Még is hogy képzelhetted? És ha valaki megtámad? Vagy meg találnak erőszakolni? Akkor mit csinálok veled? Kérlek, gondolkozz már egy kicsit.
- Sajnálom. – még sem lennék neki elég jól és nem tetszem neki.
Nagyot sóhajt, majd elsétál mellettem és leül az asztalához.
- Meg egyébként is miért jöttél be? – ez a kérdés viszont már teljesen kikészít. Tudom, hogy mérges rám és csak azért kérdezi, de még is. Megfordulva leteszem az asztalára a kaját, majd fogom, felveszem a kabátját és szinte kirohanok az épületből a könnyeimmel küszködve.
Amikor haza érek, csak felszaladok az emeletre és leveszem a ruháimat. Felveszek egy olyat, ami mindent takar és már ráadásul bő is, a többit meg kint a kertben elégetem, mert úgy sem lesz rá szükség.
Ennyire csúnya lennék, hogy nem tetszem neki? Lehet le kéne fogynom, mert már megint felszedtem párkilót? Nem fogok enni akkor egy ideig, hogy lemenjen. Csak nagyon keveset, hogy megint tetszek neki és kívánjon engem.
~*~
Kicsit félek az estétől, hogy mi lesz ha hazajön, de csak a bőpulcsiban ülök a fotelbe és nézek a tv-t, mikor kinyílik az ajtó.
- Molly. Megjöttem. – hallom óvatos hangját, mire felállok, és egy mosolyt erőltetek az arcomra.
- Szia. – köszönök neki. – Készítem a vacsorádat. – esek vissza kicsit abba a szerepbe, amiben otthon voltam.
- Molly beszéljük meg. Nem úgy értettem. – jön utánam és fogja meg a derekamat, de folytatom a vacsorájának az elkészítését.
- Tudom és igazad volt, tényleg nagy butaság volt úgy felöltöznöm. Nem gondolkoztam. – mondom halkan. – Mit kérsz inni teát vagy tejet? – kérdezem tőle, de még nem merek megfordulni.
- Inkább a csókodat. – fogja meg a kezemet, amibe a kés van, majd leteteti velem és szembe fordít magával. Magához ölelve csókol meg, amit viszonzok, mert nagyon imádom ahogy csókol, meg szeretem is, de most egy kicsit visszább estem, ahonnan reggel indultam. – Sajnálom, amit az irodába volt tényleg. – néz a szemembe, majd kicsit remegő kezekkel simogatom meg az arcát.
- Nincs semmi gond tényleg. Teljes mértékben igazad volt. – mondom neki, majd kibújok a karjai közül. – A kabátodat kimosom, és holnap visszaviheted. – mondom neki, majd elbújok a fürdőbe, hogy tényleg kimossam a kabátját, mert benne van a parfümömnek az illata, ami kicsit erős volt.
Kézzel mosom ki, mert nem akarom, hogy baja legyen, majd szépen ki is terítem. Éppen végzek, amikor nyílik az ajtó, majd Andrew lép be az ajtón. Odajön hozzám és megölel szorosan, mire én is a hátára teszem a kezeimet.
- Tudom, hogy megbántottalak és ígérem, mindent jóvá fogok tenni. – mondja halkan a nyakamba.
- Nem csináltál semmi rosszat. – mondom továbbra is és elkezdem simogatni a hátát. – Mert tényleg igazad volt, nem gondoltam bele a dolgokba. – mondom halkan. – De mennem kell tanulni, holnap zh-zunk és még szinte semmit nem tanultam rá.
Nagy nehezen elenged, majd egy puszit adok az arcára és felmegyek a szobámba. Bemegyek, majd leülök az asztalhoz és kinyitom a füzetemet, de semmit nem bírok felfogni abból, amit leírtam az órán. Nagyot sóhajtok.
Kopogás zavarja meg a csendemet, mire odafordulok és benyit Andrew.
- Velem alszol? – teszi fel a kérdést.
- Nem tudom. – mondom őszintén. – Sok az anyag. Lehet, nem fogok aludni egész éjszaka. – jegyzem meg.
- Rendben. – tudom, hogy szomorú és rosszul esik neki, de sajnos most nem tudok a dolgokkal mit kezdeni. Rendbe kell tennem magam.
- Jó éjszakát. – mondom neki, majd visszafordulok a tanulni való felé és csak tanulok.
~*~
Az elmúlt egy hétben kicsit javult a kapcsolatunk, de még mindig próbál puhítani, mint az elején, amikor hozzá költöztem. Egy hete szinte alig eszek és szerencsére sikerült lefogynom párkilót, igaz nem egészséges módon, de nem baj. Andrew-nak mindig azt mondtam, hogy ettem vagy, hogy nem vagyok éhes, miközben a gyomrom, majd kilyukad az éhségtől. Szinte csont és bőr vagyok, de nem baj. Ha Andrew-nak ez tetszik, akkor mindent meg teszek érte, hogy meg tartsam.
A mai napon viszont valami nincs rendjén. Nagyon forog velem a világ, ahogy a konyhában vagyunk és reggelit készítünk. Nekem is mennem kell most dolgozni így ezért vagyok fent én is. Éppen a kenyeremet kenem, amikor kicsit meginog a lábam és lecsapom a kezemet a pultra.
- Molly. Mi a baj? – lép oda hozzám egyből Andrew hogy megtartson.
- Csak megszédültem,de már jobban vagyok. – mondom neki, de egyáltalán nem vagyok jól.
- Nem vagy jól a vak is látja. Falfehér vagy. – felkap a karjaiba, amire teljesen meglepődik. – Te fogytál. – állapítja meg. – Semmi súlyod nincs. – mondja kicsit mérgesen, majd bevisz a nappaliba és elfektet a kanapén, majd felhúzza a bőpulcsimat és akkor látja meg alakomat.
- Mit csináltál? – néz rám szinte számon kérően. – Mikor ettél utoljára? – teszi fel a kérdést, amire elfordítom a fejemet.
- Csak tetszeni akarok neked. – mondom halkan és kezdek kicsit megint labilis lelkiállapotú lenni. – Azt hittem azért nem vagyok szép és azért nem tetszem neked bent az irodába, mert kövér vagyok, ezért elkezdtem fogyózni. – mondom a végét kicsit sírósan és a könnyeim is elindulnak. – Nem akarlak elveszíteni és ezért inkább leadok párkilót, hogy ne hagyj el. – válaszolom egyre sírósabban. – Én szeretlek téged Andrew.
|
| vicii | 2012. 04. 01. 17:38:32 | #20175 |
Karakter: Andrew Armstrong
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
Elmosolyogva veszem az irányt Molly szobája felé, majd kopogok és benyitok.
- Molly, ez a tiéd?- kérdem, alig tudom viszafojtani az elégedett vigyort, ami most kikívánkozik belőlem. Csak meglepetten pislog rám.
- Igen, de holtaláltad?- áll fel meglepetten.
- A fürdőszoba előtt.- jelentem ki, és mikor fülig elvörösödik és zavartan hátat fordít nekem, nem bírom ki, elvigyorodom. Ez milyen édes...
- Öhm, köszönöm, hogy behoztad.- makogja zavartan. Hát komolyan megzabálom... még titkolni sem tudja, hogy mit tett.
Mögé lépek és karjaimat vékony dereka köré fonom, majd elcsábulva a nyakába csókolok. Annyira selymes a bőre... és olyan finom...
- Végig néztél?- kérdem kíváncsian, a fülébe súgva. Égek a kíváncsiságtól... vajon mit érzett, miközben azt nézte, ahogy maszturbálok...?
- Öhm... izé...- cincogja még vörösebben, láthatóan nem tudja, mit mondjon. Tényleg kezdem magam egy vén perverznek érezni mellette, pedig nem is vagyok öreg...
- Nyugodtan mond meg, ha igen. Annak csak örülni tudok.- kuncogok fel, mire kibontakozik az ölelésemből és visszaül az íróasztalához.
- Ne haragudj, de... tanulnom kell.- próbálná elhárítani a válaszadást. Hát tényleg menten megzabálom... hihetetlenül édes, és a tudtán kívül csak még inkább felkorbácsolja a vágyaimat.
De nem akarom ennél is jobban zavarba hozni. Egyenlőre megelégszem a ténnyel is, hogy végignézett... hehe...
Elbújik az egyik tankönyve mögé, én pedig elégedett mosollyal lépek hozzá, adok egy kis puszit a feje tetejére és egyedül hagyom a gondolataival. Remélem, csak rám fog gondolni...
Az este további része eseménytelenül telik. Felveszek egy boxert, majd elterülök az ágyamon és tévét nézek.
Aztán kopognak az ajtón, majd Molly lép be félve.
Látom ahogy végigmér, és ez elégtétellel tölt el. Szóval tényleg vonzódik hozzám...
- Gyere csak be.- mondom végül, ugyanis a kedves az ajtóból kezdett bámulni. Ennyire azért még én sem lehetek szexi... hehe...
- Csak szeretnék bocsánatot kérni.- mondja bátortalanul, én pedig felhúzom a szemöldököm.
- Mégis miért?- kérdem értetlenül, bármennyire is gondolkodom, semmi nem jut eszembe.
- Az előbbi viselkedésemért.- mondja szégyenkezve. Na neee... - Én csak szégyellem magam.- mondja zavartan. Ó drága kincsem... ezt még te sem gondolhatod komolyan. Tudtam, hogy végtelenül ártatlan és tisztességes, a lelke akár a kihipózott festővászon, de ennyire még ő sem lehet édes...
Ezt muszáj lesz tisztáznunk, ezért feltápászkodom és elé lépek.
- Nincs semmi baj. Normális emberi tulajdonség a kíváncsiság.- mondom, de képtelen vagyok levakarni az arcomról azt a széles vigyort. Túlságosan is élvezem a helyzetet.
- Tudom, de nem szép dolog akkor sem, hogy... leskelődtem.- vallja be halkan. Hát én tényleg mindjárt leteperem...
- De tetszett, amit láttál?- kérdem újra, muszáj megtudnom a választ...
A kis édes fülig pirul, és megpróbál elfordulni, hogy elrejtse előlem azt a csodaszép arcocskáját. De édesem, ne vond meg tőlem ezt a szemkápráztató látványt...
- Mégis hogy kérdezhetsz ilyet?- mondja zavartan, én pedig lágyan újra magam felé fordítom. El akarok gyönyörködni ebben a csodás kis pofikában...
Annyira szép így... szép! Ugyan, egyenesen gyönyörű...
- De tényleg, hogy tetszett?- noszogatom, muszáj hallanom a választ...
- Öhm...- kezd bele mélységesen zavartan. - ... nem tudom...- mondja végül. Nee... neee... ne tedd ezt velem, ezzel csak az önbecsülésemet töröd darabokra. Hogy lehet ezt nem tudni...?
- De csak van véleményed.- lovagolok továbbra is a témán. - Undorodtál tőle, vagy esetleg tetszett, felizgultál?- kérdem kíváncsian.
- Kérlek, engedj el.- mondja végül, láthatóan kezd egyre inkább zavarba lenni. De ugyan, ha azon múlna, bármikor kisétálhatna innen... én nem tartott itt erőszakkal.
- Válaszolj, kérlek.- váltok taktikát, és halkan a fülébe susogok, kérlelően...
- A második.- nyögi ki végül nagy nehezen olyan vörös arccal, hogyha lekapcsolnánk a lámpákat talán még foszforeszkálna is a sötétben.
Csak erre vártam...
Kész, feladom, nem bírom tovább...
A karjaimba kapom ezt a karcsú szépséget és az ágyhogy viszem, majd finoman lefektetem rá. Muszáj megkóstolnom... csak egy egészen picit... már annyira akarom őt, hogy az elmondhatatlan, de hát mégiscsak szűz még a szentem, ezért uralkodnom kell magamon. De annyira pokolian nehéz... ennyire gyönyörű, szende és kívánatos lánnyal még soha nem találkoztam.
Lassan fölé mászok, és onnan nézek azokba a gyönyörű szemekbe.
- Kívánlak Molly.- súgom vágytól rekedt hangon, majd mielőtt még bármit is mondhatna, mohón az ajkaira tapadok... közben kezeim felfedezőútra indulnak csodás testén…
Legnagyobb megkönnyebbülésemre nem tiltakozik. Persze akkor azonnal abbahagynám, de már tényleg végtelenül kívánom… szeretnék örömet okozni neki… látni a vágytól csillogó szemeit, a kipirult arcát… a reszkető, meztelen testét, ami csak az én érintésemért epekedik…
Már csak a gondolatra is felizgulok…
Nyakára tapadok és forró csókokkal hintem be, a kis édes pedig bátortalanul hátamat kezdi cirógatni. Annyira jól esik az érintése…
Ráadásul ez azt jelenti, hogy zöld lámpát kaptam, így felbátorodva simítom kezemet formás keblére, mire zavartan elfordítja a fejét és lehunyja a szemeit.
Én óvatosan kihámozom a felsőjéből, a látvány pedig… csodálatos…
Molly annyira csodálatos. A személyisége, a külseje, a mosolya… mindene…
Istenem, még soha nem voltam ennyire felizgulva…
Lassan minden ruhát lehámozok róla, és mikor teljes, meztelen valójában fekszik előttem, egy hosszú percig csak elgyönyörködöm a látványban… hamvas bőrében…
Csodálatos…
A francba is, lassan már a saját nevem is elfelejtem… teljesen elveszi az eszem!
Forró, szenvedélyes csókokkal kezdem behinteni a testét, minden szabad bőrfelületet elhalmozok velük… közben hallgatom kéjes sóhajait és nyögéseit… zene füleimnek…
Majd melleire siklok, és gyengéden kezdem cirógatni meg csókolgatni a formás kis halmokat. Erre már egy-egy apró nyögés is elhagyja ajkait… a hangja is csodás…
Aztán fokozatosan egyre lejjebb haladok, majd mikor csókokkal kezdem behinteni legérzékenyebb pontját, ijedtem ugrik egyet. De már túl kiéhezett vagyok, ezért csak gyengéden széthúzom a lábait és mohón tapadok kelyhére… annyira finom… forró és nedves…
Mindent megteszek, hogy eljuttassam a csúcsra, látni akarom orgazmus közben az arcát és hallani a hangját. A kis drága egyre hangosabban nyögdécsel…
Majd pár rövid perc múlva teste gyönyörűen ívbe feszül és hangosan felkiált…
Én pedig vágytól izzó szemekkel, elégedetten gyönyörködöm benne…
Soha nem láttam szebbet.
A kis édes viszont annyira kimerült ettől, hogy pillanatokon belül álomba merül.
Csak elmosolyodva mászok fel hozzá, majd puszit hintek a kobakjára és betakargatom. Aludjon csak.
Végül sóhajtva felállok és elkeseredetten tekintek le magamra. Szinte már fáj, annyira kemény…
Így csak sóhajtva vonulok ismét a fürdőszobába, hogy jobb kezem társaságában töltsek még egy fél órát…
***
Reggel nincs szívem felébreszteni az én angyalomat, ezért csak óvatosan kimászok mellőle az ágyból és írok egy rövid üzenetet. Majd felöltözök, és irány a munka…
De egész nap csak ő jár a fejemben, szinte alig tudok koncentrálni. Persze a kollégák egész nap ezzel szívatnak.
Aztán mikor végre eljön az ebédidő, szinte repülök haza. Óramű pontossággal, pontban délben lépek be az ajtón.
- Megjöttem!- mondom hangosan, arcomon széles mosollyal.
Az én drága kis tündérkém is megjelenik, ellenállhatatlan mosollyal az arcán. Ahogy az illatokból meg tudom ítélni, épp valami finomat készül az asztalra varázsolni.
- Szia Tigrisem.- köszön rám, én pedig nem bírom ki, szélesen elvigyorodom.
Derekát átkarolva húzom magamhoz egy édes csókra, majd a nyakára hintek apró puszit.
- Nahát, ez az új becenevem?- kérdem kuncogva.
- Igen… tetszik?- kérdi huncut kis mosollyal, mire válaszul abba a formás kis fenekébe markolok.
- Jobban, mint hinnéd, tündérkém.- kacsintok rá, majd elengedem és bemegyünk a konyhába. Leülök a konyhaasztalhoz, Molly pedig, mint valami lelkes kis asszonyka elémvarázsolja az ebédet.
- Imádom a főztöd, finomabb, mint anyámé.- mondom az első falat után, ez tényleg fenséges. Csak boldogan csillannak fel a szemei. Nem tudom megállni, megint az ölembe húzom.
- Köszönöm, még senki nem dícsérte a főztömet.- mondja zavartan, édes kis pírral az arcán.
- Szokj hozzá, ezentúl el foglak halmozni a bókjaimmal, angyalkám.- súgom a fülébe. Meghitten megebédelünk, egymást etetve... komolyan, még sosem vártam ennyire az ebédet, mint mostanában...
- Sajnos mennem kell vissza dolgozni, de estére csípd ki magad, egyetlenem, elviszlek vacsorázni.- búcsúzok tőle, mire rögtön tiltakozna.
- De Andrew, az drága, ráadásul...- kezd is bele rögtön, de mutatóujjamat csak édes ajkaira nyomom.
- Semmi de. Ha rólad van szó, nekem semmi nem drága. És egy kis kényeztetést te is megérdemelsz.- zárom le a témát, majd csókot nyomok a homlokára. - Este találkozunk.- búcsúzom, majd kénytelen vagyok menni. A munka sajnos nem vár, a bűnözés pedig nem áll meg, még ha én úgy is szeretném.
***
Mikor este hazaérek, Molly épp a fürdőszobában van, zuhanyzik. Bekopogok hozzá.
- Megjöttem, tündérkém.- köszönök be. A forró gőz megcsapja az arcom, ahogy behajolok a kis helyiségbe, és sajnos a vízpára kiült a zuhanykabinra is, ezért csak elmosódva látom az alakját... de még így is beindítja a fantáziámat.
- Szia tigrisem.- hallom édes kis hangját.
Végül megvárom, míg végez majd bevonul a szobájába készülődni és én is elfoglalom a fürdőszobát. Gyorsan lezuhanyozok, aztán megborotválkozom, végül pedig felveszem a kedvenc, fekete öltönyöm. Egy kis kölni, és kész is.
Odalent a nappaliban várom meg, egyre növekvő izgalommal és kíváncsisággal. Hazafeléjövet megálltam egy virágboltban is, és vettem neki egy csokor rózsát. Vöröset, remélem, tetszeni fog neki...
Mikor megjelenik a lépcső tetején, eláll a szavam.
Egycsodálatos,testhez simuló, egyberészes esélyit vett fel. Hát valami gyönyörű...
Még a számat is eltátom, amire elpirul a kedves.
- Gyönyörű vagy...- súgom, mikor leér a lépcsőn, majd mosolyogva lépek elé és nyújtom át neki csokrot. Mélyen elpirulva veszi át.
- Köszönöm, de nem kellett volna...- szerénykedik megint, mint általában. Láthatóan teljesen el van ragadtatva.
- Dehogynem, ez dukál a világ legszebb nőjének. Most pedig kisasszony, engedje meg, hogy kikísérjem a kocsihoz.- kacsintok rá sármos mosollyal, majd a karomat nyújtom. Ő előtte vázába teszi a virágot, majd elfogadja a felé nyújtott kezet, és belém karolva engedi, hogy kivezessem a kocsihoz. Ott kinyitom neki az ajtót, majd én is beülök és elindulunk. Még reggel foglaltam asztalt az egyik legpuccosabb étteremben a városban. Azt akarom, hogy érezze, mennyire fontos nekem. El akarom halmozni minden jóval...
Mikor megérkezünk, a pincér odakísér minket az asztalunkhoz, én pedig kihúzom Mollynak a széket, mikor leül.
- Andrew, ez annyira hihetetlen... köszönöm.- mondja teljesen elvarázsolva, mire kezemet az ő kis kacsójára simítom.
- Ne köszönd. Csak azt szeretném kifejezni ezzel, hogy mennyire fontos vagy nekem.- mondom kedves mosollyal.
Elköltünk egy kellemes vacsorát, közben pedig beszélgetünk. Amolyan vidám, mégis jelentéktelen dolgokról. Csodálatosan telik az este.
Aztán mikor ismét átlépjük a ház küszöbét, letámadom. Nem bírom tovább, hihetetlneül kívánom már...
- Annyira kívánlak, Molly...- súgom a fülébe, miközben magamhoz rántom és a fenekébe markolok. Közben forrón a nyakába csókolok.
- Andrew...- sóhajtja a nevem, miközben átkarolja a nyakam, de ezt is annyira izgatóan csinálja, hogy azt elmondani nem lehet. Szó nélkül a karjaimba kapom, ő pedig meglepetten felsikkantva ölel magához szorosan. Sármos vigyort villantok rá, miközben felviszem a lépcsőn.
- Ma éjjel is a mennyekbe foglak repíteni...- duruzsolom ellenállhatatlanul. Persze ma még nem fog megtörténni a dolog, csak kényeztetni akarom. Sejtem, hogy még nincs felkészülve arra, hogy szeretkezzünk, de nem érdekel, én akármeddig várnék rá...
Lábbal rúgom be az ajtót, majd óvatosan leteszem az ágyra. Aztán perverz mosollyal leveszem a zakómat, majd a nyekkendőmet, végül az ingemet kezdem kigombolni... a kis édes pedig elpirulva, elámulva bámul...
Aztán fölé mászok és szenvedélyesen megcóskolom. Közben formás kis testét simogatom és markolászom, ő pedig sóhajtozik alattam...
Annyira csodálatos még a hangja is...
Majd a nyakára siklok és óvatosan megszívom. A munkája miatt nem hagyhatok rajta nyomokat, ezért elővigyázatos vagyok.
Érzem, ahogy magán kívül a hajamba túr, majd a hátamat kezdi simogatni...
De én már túlságosan ki vagyok éhezve, türelmetlenül vetkőztetem le, majd vágytól elhomálysult szemekkel nyitom szét a lábait és kezdem kényeztetni legérzékenyebb pontját...
Halkan felsikkant, ahogy megérzi nyelvemet, majd ellazulva a hajamba markol és hátravetett fejjel élvezi... annyira finom és bársonyos... olyan nagyszerű...
Nem akarok semmi mást, csak örömet okozni nekem...
Pár perc múlva kéjes sikollyal feszül meg a teste, ahogy eléri az orgazmust, én pedig mosolyogva fekszem mellé az ágyra és húzom magamhoz. Megnyugtatóan simogatom és cirógatom... és bár a farkam fájóan lüktet, nem érdekel...
Azonban Molly mélyen elvörösödve pillant le sátrazó nadrágomra.
- Andrew... és veled mi lesz?- kérdi bizonytalanul, de csak kuncogva megcsókolom.
- Ne aggódj... majd később elintézem magamnak, te csak pihenj.- súgom, hiszem számomra az ő boldogsága a legfontosabb.
- De... én... szeretném viszonozni...- mondja lesütött szemekkel, elpirulva. Mindjárt megzabálom.
- Molly, én azért tettem, hogy örömer okozzak neked... és nem várok cserébe semmit.- nyugtatom meg, de csak nem akarja hagyni a dolgot.
- De én is örömet akarok okozni neked!- mondja határozottan. Elmosolyodom... annyira édes...
- Biztos vagy benne?- kérdem újra, mire bólint. Legyen...
Engedem hát, hogy bizonytalanul mellkasomat kezdje simogatni, majd remegő kis kezekkel kigombolja a nadrágomat... és mikor előkerül meredező férfiasságom, csak megszeppenten néz vele farkasszemet.
Megkönnyítem a dolgát, magam felé fordítom a fejét és hevesen megcsókolom, közben pedig egyik kezét merevedésemhez vezetem... rákulcsolom az ujjait és megmutatom neki, hogy mozgassa a kezét. Először elég bátortalanul csinálja, de ahogy kéjesen felnyögök a mozdulataira, kezd belelendülni...
- Molly...- nyögöm, mikor erősebben megszorítja... majd mély, férfias nyögéssel élvezek el...
Ő csak elpirulva, tanácstalanul nézegeti bemocskolt kezét, de előhalászok egy papírzsebkendőt és gondosan letörölgetem. Majd elégedett sóhajjal húzom magamhoz újra.
- Köszönöm... ez csodálatos volt...- súgom a fülébe halkan, az orgazmustól még mindig kábultan...
|
| oosakinana | 2012. 03. 19. 18:33:38 | #19957 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Szerelmemnek ~ Hugimnak)
Sokkal nagyobb hévvel kezd el csókolni, amikor érzi, hogy én is kezdek többet hozzá adni a dolgokhoz. Annyira jó érzés, hogy valakinek ennyire szüksége van rám, de még is egy kicsit félek, hogy ennek a jó világnak hamarabb vége lesz, mint szeretném. Mondjuk, soha nem akarom, hogy vége legyen, de akkor is félek.
Kezei lassan a fenekemre csúsznak, amit most hagyok, és nem húzódok el. Bele is markol a hátsómba, de olyan jó érzéssel tölt most el. Szeretném, ha sokáig így lenne ez a pillanat.
Mikor elválunk egymástól, kicsit remegek, de mintha már nem a félelemtől. Tudom, hogy egy férfinak többre van szüksége, mint amit én adok neki, így nem is értem, hogy Andrew, miért is éppen engem akar.
Ám amikor mosolyodva a nyakamhoz hajolva kezdi el csókjaival halmozni, azt érzem, hogy többet szeretnék és még nagyon sok ilyen időt, amikor ilyenek csinál velem. Szorosabban is ölelem magamhoz.
- Drága angyalkám, el sem tudod képzelni, mennyire csodálatos vagy… - dörmögi a nyakamba, amitől teljesen elvörösödök.
- Andrew… ne mond ezt… zavarba hozol. – mondom zavartan lesütött szemekkel.
Ám ekkor felsóhajt, majd elenged. Meglepődve nézem, ahogy az asztalhoz sétál. Valami rosszat csináltam? Ennyire elrontottam volna egyetlen szóval? Mit kell ilyenkor csinálni? Nem tudom mit kéne tennem.
Amikor helyet foglal, majd rágyújt egy cigire, kapok észbe, hogy ebédelni kéne, hiszen azért jött haza. Megterítek és tálalom a kaját is.
Kicsit feszülten és csendben kezdünk el ebédelni, de Andrew hogy oldja a feszültsége elkezd mesélni mik vannak bent a munkahelyén. A barátai hiányolnak és állandóan kérdezgetik, merre vagyok, meg mit csinált velem. Ezek után én is mesélek neki a suliról. Egyre több mindenkivel ismerkedek, de valójában senkiben nem bízok meg, még is jó érzés, hogy engem is kedvelnek.
Amint befejezzük az ebédet, feláll, és elköszönve tőlem megy vissza dolgozni.
Nagyon sokat telefonál megint munka közben, amin elmosolyodok.
Este otthon várom a nappaliban. Éppen tv-t nézek, amikor betoppan.
- Megjöttem, angyalkám! – hallom meg hangját, majd meg is jelenik a nappaliban.
- Szia Andrew. – köszönök neki mosolyogva, mert örülök, hogy végre itthon van. Leül mellém a kanapéra, majd fejemet maga felé fordítva tapad ajkaimra, ami már szinte megszokás lett. Akkor ezek szerint, mi már járunk is? Soha nem volt még ilyenem, ezért nem is tudom pontosan, hogy mire gondoljak.
Ahogy csókolom és a gondolataim is körülötte járnak, megmarkolom az ingét és úgy viszonzom a csókunkat.
Egy hirtelen mozdulattal húz az ölébe, amire elpirulok. Ám nem hagy nekem időt semmire, mert megint ajkaimra tapadva kezd el hevesen csókolni. Sokkal mohóbban, mint eddig valaha is csókolt. Kezét megérzem megint fenekemen, amibe bele is markol. Átkarolom a nyakát és úgy simulok hozzá, de… mi ez itt? Valami nagyon dudorodik és egyre nagyobb lesz.
Elhúzódok tőle és meglepetten nézek rá, meg nagyot nyelek.
- And… rew… - nyögöm döbbenten, majd a lenézek a nadrágjára. Nem vagyok már kis lány tudom, hogy mi az, de még soha nem volt részem benne, hogy lássam vagy akár érezzem.
- Ne haragudj Molly. – mondja zavartan, majd visszaültet maga mellé. Feláll, de nekem háttal. Mi történt? - Én most inkább elmegyek zuhanyozni. – jegyzi meg, majd fogja magát és tényleg a fürdőbe megy engem magamra hagyva a gondolataimmal együtt.
Amint meghallom a tusoló hangját észhez térek, de a lábam magától indul meg. Felállok, és az ajtóhoz megyek. Kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen meg mekkora lehet… résnyire nyitom az ajtót, majd ahogy bekukkantok, meglátom, hogy Andrew éppen a lába közé nyúlva kezdi el mozgatni a férfiasságát. Elvörösödök nem kicsit, de ahogy nézem mintha egy kicsit én is lázba jönnék.
Nem sokkal később viszont férfias nyögését hallom meg és valami fehér jön ki belőle, amire elkerekednek a szemeim. Becsukom az ajtót és inkább a szobába megyek. Nem tudom mi ütött belém. Soha nem leskelődtem senki után. Ez nem én vagyok. Úr isten most mit csináljak?
Befekszek az ágyba és a fejemet a párnába fúrom. Nem hiszem el, hogy ezt végig néztem, de ha egyszer oda is kerülne is a sor, hogy férne el bennem?
Na, jó elég legyen. Nem ezek kell járnia az eszemnek. Felállok az ágyból és az asztalomhoz megyek. Leülök, majd előveszem a tanulni valót, hogy átnézzem a dolgokat.
Ám egyszer csak nyílik az ajtó.
- Molly. Ez a tiéd? – odanézek, és meglátom a karkötőmet, amin meglepődök, hiszen eddig, mintha rajtam lett volna.
- Igen, de hol találtad? – állok fel teljesen meglepődve.
- A fürdő szoba előtt. – amint ezt kimondja, teljesen elvörösödök, és inkább megfordulok, hogy ne lássa mennyire is zavarban vagyok.
- Öhm… köszönöm, hogy behoztad. – mondom halkan, de nem sokkal később karokat érzek meg a derekam körül és ajkakat a nyakamon.
- Végig néztél? – teszi fel a kérdést, amire legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.
- Öhm… izé… - nem tudom be vallani. Annyira egy aljas nőszemélynek érzem magam, hogy nem tudom be vallani. Nem tudom, mit kéne csinálnom, hogy jobb legyen.
- Nyugodtan mond meg, ha igen. Annak csak örülni tudok. – kibontakozok az öleléséből és leülök a székbe.
- Ne haragudj, de… tanulnom kell. – mondom zavaromban és a könyvet figyelem, de úgy hogy a hajam eltakarjon mindent.
Nem mond semmit, csak kapok egy puszit a fejemre és már ki is megy. Úr isten mit tettem. Felállok, majd elfekszek a kis ágyon, ami bent van a szobába. Most hogy nézzek ezek után a szemébe, amit láttam tőle? Nem hiszem el, hogy megcsináltam. Egek!
De ahogy visszagondolok meztelen testére, és amit csinált, még mindig felforrósodik tőle a testem. A szám kiszárad és a szívem is hevesebben ver, mint eddig. Arról nem is beszélve, hogy alul kicsit benedvesedek. Talán, lehet…
Lefekvésnél megyek át a szobájába. Bekopogok, majd ahogy belépek, látom, hogy az ágyban fekszik és tv-t néz. Egy szál bokszer van rajta, ami a lényeget takarja, de a felső teste. Hmmmm.
- Gyere csak be. – szólal meg, amikor látja, hogy kicsit elmerengtem a gondolataimban, vagy pedig rájött, hogy őt bámulom, aminek nagyobb valószínűsége van.
- Csak szeretnék bocsánatot kérni. – mondom halkan, amire felhúzza a szemöldökét.
- Még is miért? – néz rám értetlenül.
- Az előbbi viselkedésemért. – mondom halkan. – én csak szégyellem magam. – mondom ki őszintén, mire feláll és hozzám sétál.
- Nincs semmi baj. Normális emberi tulajdonság a kíváncsiság. – mondja vigyorogva, amitől legszívesebben már megint a föld alá süllyednék el szégyenemben.
- Tudom, de nem szép dolog, akkor sem, hogy… leskelődtem. – mondom halkan.
- De tetszett, amit láttál? – teszi fel a kérdést, amire teljesen elvörösödök és próbálnék elfordulni.
- Még is hogy kérdezhetsz ilyet? – kérdezem teljes zavaromban, mire megfogja a fejemet és visszafordítja, hogy a szemébe nézzek.
- De tényleg hogy tetszett? – csak nem tágít a kérdéstől.
- Öhm… - nem tudom, hogy mit mondjak. –… nem tudom. – mondom ki hangosan is.
- De csak van véleményed. – faggat továbbra is. – Undorodtál tőle, vagy esetleg tetszett, felizgultál? – faggat tovább, de csak még jobban bánom, hogy átjöttem bocsánatot kértél.
- Kérlek, engedj el. – kérlelem, de mondjuk, ha nagyon akarnék menni, tudnék, de nem is szeretnék.
- Válaszolj, kérlek. – duruzsolja a fülembe.
- A második. – válaszolom, de olyan mélyen el vagyok pirulva, hogy ettől jobban már nem is tudnék, vagy akkor már tuti felrobbannék vagy valami hasonló.
Felkap a karjaiba, majd az ágyhoz visz és elfektet rajta. Figyelem, minden mozdulatát, majd egyenesen felém magasodik.
- Kívánlak Molly. – súgja szinte az ajkaimra.
Válaszolni sem hagy, hanem ajkaimra tapadva kezd el mohón csókolni, miközben testemet simogatja. Furcsa érzés, de még is kellemes, ahogy simogat és érzem, hogy az egész testemet birtokolja. Kicsit félek, hogy mi lesz, de azt hiszem, rábízom magam, hiszen tudja, hogy mit kell csinálni.
Nyakamat kezdi el csókolgatni. Nagyon jól esik a kényeztetése, mire én a kezeimet a hátára teszem és elkezdem simogatni. Erre felbátorodik ő is, mert most már a kezeit a melleimre helyezi, ami annyira zavarba hoz, hogy elfordítom a fejemet és lehunyom a szemem inkább. Tetszik, csak még is kicsit zavaró, hiszen soha senki nem érintett meg így, mint ő.
Lassan leveszi rólam a felsőmet. Ez nem zavar, hiszen már láttak engem meztelenül. Látom, a szemeiben a vad vágyat, ami tombol benne, meg ha lenézek az ágyékra, akkor látom mennyire felizgult megint.
Minden ruhám lekerül rólam, ahogy őt figyelem. Pirulok, de annyira nem vagyok szégyellős a munkám miatt. Elkezdi csókolgatni a testemet minden fele, amire sóhajok törnek fel belőlem. Melleimnél egy kicsit elidőzik és cirógatni kezdi, amire egy-egy nyögés is elhagyja ajkaimat. Annyira jó érzés, hogy azt elmondani nem lehet.
Lejjebb haladva egy kisebb nyálcsíkot hagy maga után, majd szentéjemet kezdi el csókjaival halmozni. Egy kicsit megugrok, de elkapja a csípőmet és szétfeszítve a lábamat veti bele magát az élvezetekbe, hogy engem a csúcs felé hajszoljon.
Olyan mesterien jár a nyelve, hogy hangos nyögések hagyják el csak az ajkaimat. Már szinte vergődök alatta az élvezettől. Nem is kell sokáig ügyködnie, mert hamar elér az orgazmus. Hangosan felnyögve feszül meg a testem és élem át azt az élményt, amiről eddig csak álmodozhattam. Csodálatos érzés és azt hiszem, szeretném még sokszor érezni. Remélem lesz rá lehetőségem és nem fogom elveszíteni Andrew-t.
Ám nem tudom, hogy mi van velem annyira elálmosított ez a mostani dolog, hogy lassan, de biztosan álomba merülök.
~*~
Reggel arra ébredek, hogy a nap a szemembe tűz. Hunyorogva nyitom ki a szememet, majd amikor oldalra fordulok, feltűnik, hogy nem a saját szobámban vagyok, amire egyből kipattannak a szemeim. Felülök, de a takarót fogom magamon, hogy ne essen le. Eszembe jut az éjszaka és teljesen elvörösödök. Nagyon jól esett amit csinált, de most…
Körbe nézek és sehol nem látom. Az éjjeliszekrényen van egy cetli.
„ Jó reggelt angyalom!
Elmentem dolgozni, de nem akartalak felébreszteni olyan édesen aludtál. Délben jövök haza ebédelni.
Puszi Andrew”
Elpirulok, majd kimászok az ágyból. Elmegyek, letusolok, majd amint felöltöztem, kitakarítom a házat és főzök neki valami finom, mire haza ér.
Pontban délben lépbe az ajtón.
- Megjöttem. – hallom meg a hangját, ami az eddigi gondolataimból szakít ki. csak rá tudok gondolni egésznap ha, nincs velem.
Megtörlöm a kezemet és kimegyek a konyhából elé. Mosolyogva üdvözlöm.
- Szia Tigrisem. – köszönök neki a legújabb becenevén, ami remélem tetszeni fog neki és nem fogja rossz néven venni.
|
|
