|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| haaaani | 2010. 08. 11. 15:21:04 | #6785 |
 Karakter: Dante Goldwin
Megjegyzés: (Lininek)
Látom rajta, hogy nem tudja mit válaszoljon. Én biztos nem fogok semmit sem erőltetni,
de persze nagyon örülnék neki, ha igent mondana. Soha nem ártanék neki én csak
örömet akarok neki adni semmi mást. Nem lennék képes bántani. Rám tekint.
- Nem tudom mit kéne csinálnom - szólal meg halkan, és pír jelenik még arcán.
Nagyon aranyos, ilyenkor mikor piros a kis arca, sokkal jobban kívánom.
- Ne csinálj semmit, csak élvezd - válaszolok neki, majd egy kicsit följebb mászok, és az ágyra döntöm. Mohon ajkai után kapok, nagyon, de nagyon kívánom. Kicsi kis
kezeit érzem hátamra siklani, és gyengéden bebarangol minden kis porcikámat.
Nagyon jól esik érintése, és minden egyes érintésére égni kezd bőröm.
Kicsit szoktatom érintésemhez ezért csak ruhán keresztül simogatom, nem akarom, hogy
megijedjen. Ő addig csókol, és kényezteti testemet. Istenem, de jól esik. Mikor érzem,
hogy megszokta közelségemet lassan felsője alá csúszik kezem, és ott érintem meg bőrét. Jól eső remegés meg végig testén, és kezem alatt libabőrös lesz. Milyen kis érzékíny teste van. Bőre akár a selyem, olyan finom. Alig bírok betelni velem.
Az én kincsem, gyönyörű. Csókolgatom minden egyes másodpercben nem tudok ajkai
nélkül élni. Elmélyítem a csókot, amit örömmel viszonoz, megérintem kerek mellét,
amire egy halk sóhaj a válasza. Meseszép ez a hang. Tarkómat kezdi el simogatni, míg én csak finom mellét kényeztetem. Lábai közé helyezkedek, és hozzá dörgölöm csípőmet, azt akarom, hogy tudja mennyire kívánom. Érezze.
Belenyög csókunkba mikor megérzi vágyamat, kis aranyos. Gyengéden leveszem róla
felsőjét, amire rögtön takargatni kezdi magát. Na, kincsem nem kéne neki állnunk
most zavarba jönni, és szégyenlősködni. A szépséget nem szabad takargatni, főleg nem előlem.
Meg fogom kis kezecskéit, és nyakamba rakok azok ott lesznek most a legjobb helyen.
Gyönyörködni akarok benne.
- Gyönyörű vagy - suttogóm neki vággyal teli hangon. Egy piciny csókot adok selymes ajkaira, de rögtön letérek nyakára. Piciny csókokkal borítom el az ínycsiklandozó bőrt.
Felsóhajt kényeztetésemre, és kezével nyakamat simogatja. Bőröm szinte lángol, ahogy
hozzám ér. Megörülök a vágytól. Lassan lejjebb haladok, és mindenhova puszikat, csókokat adok. Mikor melleit kényeztetem halk nyögések szakadnak fel belőle.
Öröm hallgatni, hogy jól esik neki kényeztetésem. Miközben lejjebb haladok csókjaimmal, kezemet legféltettebb kincséhez érintem, amire kicsit hangosabban felnyög. Óvatosan és lassan leveszem róla az utolsó ruha darabot. Ott lent is gyönyörű, és testem szinte megörül érte. Alig bírom magam visszafogni, de muszáj. Nem akarom bántani, de nem is lennék rá képes. Egy gyönyörűségnek csak szeretett, és törődés jár.
Lehajolok hozzá, és gyengéden nyalintóm meg. Óvatosan nyomom be egyik ujjamat, hogy felkészítsem a befogadásomra. Ki be húzogatom ujjamat, hogy tágítsam, és nyelvemmel nedvesítem. Nagyon finom az íze, szinte megörülök tőle.
Kicsit dobálja magát a gyönyörtől, és aranyosan nyögdécsel.
- Ahh...Dante...Ahh - nyögi nevemet, miközben megfogja fejemet. Nem kincsem még nincs ideje, hagyom abba kényeztetését, és már vadul ajkait ostromolom. Az ágyam mellett lévő fiókból kiveszem az óvszert. Leveszem a törölközött magamról, és merevedés már eléggé fáj, de képes vagyok várni érte. Látom, hogy kincsem végig mér, de nem látok szemeiben félelmet csak a színtiszta vágyat, aminek nagyon örülök. Felveszem az óvszert, és bejáratához illesztem magamat. Egy határozott mozdulattal belé nyomom magam, de persze nagyon óvatosan. Nem akarok neki fájdalmat okozni. Egyszerre nyögünk fel az érzéstől. Nagyon jó érzés benne lenni, ahogy körül ölel a melegség. Kicsit várok, hogy elmúljon a fájdalom, és egy gyengéd csókkal próbálom elvonni figyelmét a fájdalomról. Szép lassan elkezdek benne mozogni, hogy szokja. Még így is annyira jó, hogy szinte megveszek. Nyögdécsel alattam, és hátamat ölelve szorít magához még közelebb. Meleg vággyal teli testünk ér össze, amire szinte elvesztem az agyam. Annyira kívánom, és most vele vagyok. Nincs ennél jobb érzés.
Gyorsítok a tempón, és elválok ajkaitól, és nyakát kezdem el kényeztetni. Érzem, hogy nem fogom már olyan sokáig bírni. Még pár lökés, és Lini, teste megfeszül a gyönyör pillanatában, és ránt maga után. Örömmel követem, megfeszül testem, és felnyögve élvezünk el mindketten. Istenem, ez csodás volt. Lihegve fürkésszük egymás tekintetét.
Gyönyörű az én kincsem. Megcsókolom és, gyengéden kihúzódok belőle, és mellé fekszek. Betakargatom magunkat, és már szorosan is ölelem magamhoz.
Ő is úgy bújik hozzám, mint egy védtelen kis cica. Mellkasomat simogatja, és felnézz rám. Őszinte a tekintete.
- Szeretlek Dante. Nagyon - mondja édesen, amire nagyot dobban a szívem. Olyan jó hallani az ő szájából ezt a szót. Mosolyogva csókolom meg.
- Én is szeretlek egyetlenem - suttogom neki kedves hangon, és betakargatom magunkat rendesen. Egymást ölelve hív minket a sötétség. Csak most az egyszer ne álmodjak, csak nyugodtan tudjak adni.
Reggel én ébredek korábban, kincsem még nagyban alszik, és szorít magához. Kis aranyos. Megpuszilom arcát, és figyelve, hogy fel ne keltsem kimászok mellőle.
Szekrényemhez sétálok, és egy kék farmert és egy laza fekete inget veszek fel.
A fürdőben összeszedem magam, és táskám kíséretében lemegyek anyuékhoz reggelizni.
Épp eszek amikor egy bombázó csajszi lép az étkezőbe, akit rögtön végig mérek.
Huha...kincsem ki tett magáért. Egy rövid farmer szoknya, egy kis kivágott ujjatlan felső, ami szép belátást ad.
Basszus mindjárt nem megyünk suliba, hanem visszamegyünk a szobába.
Van egy olyan érzésem, hogy a suliban be kell törnöm egy két orrot. Odajön hozzám, és megölel, amire el is száll féltékenységem.
- Szexi a ruhád - suttogom fülébe, amire elkezd kuncogni.
- Te sem panaszkodhatsz - na ebben teljesen igazad van. Én egy nagyon jó képű srác vagyok, akiért bomlanak a lányok. Heh.
Rögtön már kapom is a reggeli csókomat, amit valljunk be nem is tudnék nélküle élni.
- Lini valami gond van? - szólal meg anyu aggódva. Lehet, hogy fájna neki valami vagy nem tudom. Én nem nagyon értem a női lelket, de lehet, hogy anyummal kéne majd beszélnie. Igaz kicsit ciki ez a szitu, de a kincsemért mindent.
- Nincs semmi gond, csak kicsit álmos vagyok. Rém álmom volt az éjjel és felkeltem
többször - kincsem kicsit hazudik, mert biztos észrevettem volna, ha rosszat álmodik, de igaza van nem állhat neki kora reggel beszámolni az estét. Lehet, hogy hanyatt vágnám magam itt helyben, ha anyumnak neki állna mesélni.
- Remélem, azért ma este már fogsz tudni rendesen aludni - mondja anyum kedves hangon. Látom rajta, és apun is, hogy megkedvelték Linit, aminek nagyon örülök.
Mikor engem örökbe fogadtak szerettek volna egy kis lányt. Sokat próbálkoztak, de sajnos nem sikerült nekik, és örökbe fogadni nem akartak több gyereket. Most kaptak egy nagy lányt.
Szüleim elmennek, és minket kettesben hagynak, és Lini rám nézz.
- Minden rendben? - kérdezem meg, és nem palástolom aggódásom.
- Igen, csak lefárasztottál éjszaka és nem tudtam kialudni magam - mondja viccelve, amire kicsit megnyugodok, és rámosolygok.
A suliba kézen fogva érkezünk. Egy páran összesúgnak, de nem kerítek neki nagyobb figyelmet. Az órák lassan telnek és unalmasan. Egyik szünetben bemutattam a barátaimnak, akik örömmel fogadták, és mondták Lininek, hogy vigyáznak rá.
Haverjaim már csak ilyenek. Igaz nincs sok barátom, de akik vannak azok a legjobbak, és teljes mértékben megbízók bennük. Velük kincsem jó helyen lesz.
Nekem már vége vannak az óráimnak, és ha minden igaz Lininek tesi órája van. Alex, társaságában megyek a tesi terem elé.
Csengő jelzi, hogy vége van az órának, és Lini jön felém. Mikor odaér hozzám ijedten látom meg ajkait. Ki van neki csattanva és sebes.
Na agyamat most lepi el a düh. Próbálom magamat türtőztetni, de nagyon nehezen megy.
- Ki volt az? - kérdezem meg kincsemet, és megölelem. Hangom nagyon feszült, de próbálok higgadt maradni.
- Senki - hazudja kincsem síros hangom. Még hogy senki?...a nagy francokat.
- Ki volt az? - tolom el magamtól, és komoly tekintettel nézek szemeiben, amikben már könnyek gyűltek. Nem akar válaszolni. Gyerünk Lini, mondd el, hogy ki volt az.
- Jól fejbe dobtam azt a csajt. Láttad a száját? - sipákol Amanda, barátnőjének nevetve, miközben kisétál a tornateremből.
Amanda, az a ribanc, már egy ideje járni akar velem, de én visszautasítottam. Kis elkényeztetett liba, utálom a hozzá hasonlókat.
Ellépek kincsemtől, és elkapom Amanda karját, amire felsikkant.
- Mit akarsz drága Dante? - kérdezi nyávogósan, amire feláll a szőr a hátamon. Megszorítom karját, és a szekrénynek lököm.
- Dante ne csináld - szólal meg hátam mögül kincsem aggódós hangon. Nem válaszolok semmit csak Amandához megyek, aki szemeiben látom a félelmet.
- Ha még egyszer meglátlak Lini közelében, nem érdekel, hogy lány vagy kitaposom a
beleidet - mondom neki ridegen, és feje mellé ütök erősen a szekrénybe. Már majdnem sír a kis kurva, és mikor egyet hátra lépek már el is fut. Alex még fütyül egyet a lány után, és hangosan nevetni kezd. Kicsit vagyok csak ideges, odamegyek megszeppent angyalomhoz, aki reszket. Szorosan magamhoz ölelem.
- Ezt nem kellett volna - mondja, és még jobban hozzám bújik.
- Bántott megérdemelte - mondom neki, és kezemet álla alá teszem, és magam felé fordítom. Birtoklóan csókolom meg, amire Alex füttyent. Belemorgok a csókba.
Azt az idiótát leverem. Kincsem persze csak kuncog. Elválok ajkaitól, és kincsemre nézek.
- Mehetünk? - kérdezem meg, amire csak mosolyogva bólint.
Lini a szobájában van épp tanul. Valami olyasmit mondott holnap dolgozatot írnak. Szegény még most jött a suliba, de már dolgozatot kell írnia.
Én addig csinálok egy kis melegszendvicset biztosan Lini is éhes, mert én nagyon az vagyok. Kenyér, krém, sajt, sonka...és akkor be a melegszendvicssütőbe. Király vagyok.
Egy kis kakaó kell még, és meg van a vacsi.
Apuval nem rég beszéltem, hogy üzleti vacsorára kell menniük, és késő este érnek haza.
Az asztalra pakolok mindent, és Lini pont ebben a percben sétál be az étkezőbe.
Kincsem nagyon jól tud időzni. Kicsit fáradt szegény, biztos sokat tanult.
- Sikerült tanulnod? - kérdezem meg, és egy puszit is kap tőlem.
- Nem. Tévéztem - mondja nevetve. Nem is sejtettem, hogy nem szeret tanulni. Én csak megcsípem oldalát, amire kapok egy bájos mosolyt.
- Ezt te csináltad? - kérdezi meglepetten, és az asztalra lévő kajára tekint. Én csak büszkén bólogatok.
Megvacsorázunk, és beszélgetünk egy két dologról. Lini megkérdezi, hogy ismertem meg Alex haveromat.
Alex egy suli balhéban ismertem meg. Elsős voltam, ahogy ő is, és elakartak a nagymenők verni, de Alex mellém állt, és simán leverte őket. Azóta is a legjobb haverok vagyunk, és remélem, hogy egy jó ideig azok is maradunk.
Épp a zuhanyzok azt hiszem, hogy Lini meg a szobában tanul. Nagy nehezen rátudtam venni, hogy tanuljon pedig nem akart.
Egy égő fájdalmat érzek meg csuklómban, és a hátamon. Fájdalmasan felnyögök, és a csempébe kapaszkodok. A francba ez nagyon fáj. Hátamon a bőr égni kezd, és nyúlni.
Mintha valami kiakarna törni a testemből. Kivágódok a zuhanyból, és a mosdóba támaszkodok. Valamit megérzek csurogni a hátamon, és odanyúlok. Mikor kezemre pillantok véres. Egy hangon csonttörés, és iszonyatos fájdalom. Felordítok. Ég a testem megörülök a fájdalomtól. Széttépi a hátamat valami, és érzem ahogy törnek csontjaim.
Vért köhögök fel. Ordítok, és meghallom az ajtó vágódást.
- Dante - kiabálja Lini aggódva. Én csak homályosan látom. Érzem, hogy valami kitört a hátamból, és fehér dolgot látok hátamból kijönni, még Linire rá tudok pillantani.
Azt a sötétség.
Tehát nem álom volt csupán. A sötétség és a szárnyak. Valódi. Nem az vagyok, akinek hittem magam.
|
| oosakinana | 2010. 08. 10. 17:04:09 | #6758 |
Karakter: Lynett Hagara
Megjegyzés: (Dantémnak)
Leteszi az ölébe a nyakláncot, majd megfogja az enyémet, mire megijedek, hogy mit szeretne vele csinálni és igen észrevette rémült arc kifejezésemet, mert egy gyengéd mosolyt ejt meg felém.
- Fordulj meg. – mondja nekem mire kicsit tétovázva megfordulok. Érzem, hogy elsöpri a hajamat a nyakamtól és meglátom, megérzem a nyakláncot a nyakamba, amire elmosolyodok és elpirulok. Kicsit szenved a kapoccsal, de nem baj. Nem szokott minden nap ilyenekkel bajlódni. Megfordulok, és rá nézek.
- Szabad? – érdeklődök kedvesen és a nyakláncra nézek, mire bólint, felveszem és megfordul, majd a nyakába akasztom a láncot. Mikor visszafordul és puszit kapok ajkaimra, majd lehúz az ölébe és hirtelen feláll velem, amitől felsikítok, mire ő csak nevet kicsit.
- Tegyél le. – kiabálom kicsit, mire egyből a nyakába kapaszkodok, mire jobban magához ölel. Nem akarom, hogy elejtsen, nem akarok földet fogni ilyen hirtelen, hiszen olyan jó a rózsaszín felhők felett.
Felvisz a szobába és lerak az ágyra finoman és fölém emelkedik. Elpirulva nézek rá. Sosem voltam még fiúval együtt. Kapok egy romantikus csókot, amit viszonzok és próbálok ugyan úgy, ahogy én kapom, hogy érezze, mennyire szeretem.
- Köszönöm az ajándékot. – mondja kedvesen és a kezünket összekulcsolja, amit szívesen fogok rá.
- Örülök, hogy tetszik. – mondom neki és megpuszilom.
Anyukája szól, hogy menjünk vacsorázni, amire Dante csak sóhajt egyet. Olyan kis enni való. Nekem ő kell vacsorára. Lemegyünk és nagyon kellemesen telik a vacsora. Mindenkit most emlékeztetnek, hogy holnap suli. Ahogy Dante-ra nézek, látom, hogy ő sem akarja, ahogy én sem, de hát kötelező, ami ellen nem akarok szegülni, ha már voltak olyan kedvesek, hogy befogadtak.
Este miután megfürödtem átmentem kicsimhez és hallom, hogy fürdök, addig leülök az ágyára és elkezdek tv-t nézni. Nem sokkal később egy száll törölközőbe jön ki, mire alaposan végig nézem többször is és teljesen belepirulok a látványba és nem is tudom, hova tegyem, mikor végig rajtam a hideg és érzem, hogy kicsit vágyni kezdek utána. Egy idő után elkapom róla a szememet és a tv-t kezdem el nézni.
Látom, hogy elkezd felém közelíteni, amire azt hiszem, még vörösebb leszek. Leül mellém és az arcomra kapok egy puszit.
- Nem öltözöl fel? – kérdezem tőle zavaromba, mire felnevet. Maga felé fordítja az arcomat és szenvedélyesen megcsókol, amit próbálok ugyan olyan hévvel viszonozni és érzem, hogy valami bennem elkezdett mocorogni. Levegőhiány miatt szakítjuk meg a csókot, mire vágytól fűtött szemébe nézek bele. Lehet, hogy én is ennyire vágynék rá? Most mit csináljak fogalmam nincs mihez kéne most kezdenem és mit csináljak.
- Felöltözzek? – kérdezi vágytól fűtött hangon, amire nem tudom mit kéne csinálnom, mire csak rá nézek és annyit mondok.
- Nem tudom mit kéne csinálnom. – mondom halkan és teljesen elvörösödök, szinte érzem, hogy kicsit ég a fejem.
- Ne csinálj semmit, csak élvezd. – mondja, majd kicsit feljebb mászik, a hátamra dönt és megcsókol szenvedélyesen és egy kis mohóságot és érzek a csókban. Viszonzom, majd kezeim a hátára siklanak és elkezdem simogatni lágyan, de még is, hogy minden egyes porcikáját bejárjam.
Eleinte még szépen lassan simogat felsőm felett, hogy szokjam érintését, amitől már manapság meg lenni sem tudok. Tovább csókolom és simogatom. Egyszer csak becsúsztatja a felsőm alá kecses kezeit, mire libabőrös leszek, de hagyom, mert jól esik a simogatása. Tovább simogat, közben a csókot sem hagyjuk abba, amit közben tovább mélyítünk és élvezzem, az együtt töltött pillanatokat s azt várom, bár ne lenne soha vége. Egyszer csak megérzem melleimen a kezeit, amire felsóhajtok, és a tarkóját simogatom, a hajába túrok bele. A lábaim közé helyezkedik, majd csípőjét kicsit lejjebb engedi, hogy megérezzem mennyire is vágyik rám, amire belenyögök a csókba. Soha nem éreztem még ilyet. Egyre jobban lángra lobban a testem tudom, hogy megbízhatok szerelmemben, mert vigyázni fog rám.
Leveszi rólam a felsőt óvatosan, mire megpróbálnám takarni magam, de megfogja a kezemet és a nyakára akasztja.
- Gyönyörű vagy. – suttogja kicsit akadozva és vágytól fűtött hangon. Megcsókol, de most elhagyja ajkaimat és a nyakamat kezdi el csókolgatni, amire felsóhajtok, és a nyakát simogatom minden fele. Folyamatosan halad lefele, majd a melleimet csókolgatja, amikre halk nyögések szakadnak fel belőlem. Nagyon jó érzés, hogy ennyire szeret és kíván is. lejjebb halad csókjaival, közben kezét érzem meg ágyékomon, amire felnyögök és érzem, hogy kezdek a lehető legnagyobb lángon égni. Amikor leveszi, rólam a bugyit már annyira kívánom, hogy nem bánom, hogy meg csodál teljes mértékben, de látom, hogy ő is teljes mértékben készen van tőlem. Lehajol ágyékomhoz és ajkaival, nyelvével és ujjaival készít fel a behatolásra, amire felnyögök, és kicsit elkezdek vonaglani alatta. Istenem. Mikor érzem, hogy közel a cél meg fogom Dante fejét.
- Ahh… Dante… Ahh… - nyögöm ki a nevét nehezen és nem is hagy elélvezni, mivel felém mászik és vadul mohón csókol meg. A fiókba nyúl és kivesz egy óvszert, majd leveszi a törölközőt és ekkor tárul elém vágya teljes mértékben, de most csak arra vágyok, hogy magamban érezzem. Felhúzza az óvszert, majd bejáratomhoz illeszti és egy határozott, de még is gyengéd mozdulattal hatol belém, amire felnyögünk mind a ketten. Eleinte kicsit fáj, de most vár, hogy szokjam a helyzetet. Megcsókol, és lassú tempóba kezd el mozogni bennem, amire nyögések hagyják el ajkaimat és a hátát ölelve ölelem magamhoz szorosabban és érezni akarom minden egyes porcikáját, amit csak tudok. A lassú mozgását egyre gyorsabb tempó váltja, majd elszakad ajkaimtól és a nyakamba hajtja a fejét és azt csókolgatja, majd egyszerre felnyögünk és élvezünk el.
Lihegve nézünk egymás szemébe, majd megcsókol és kicsúszik mellőlem, majd mellém fekszik, és szorosan magához ölel. Szorosan hozzá bújok, és a mellkasát simogatom, majd a szemébe nézek.
- Szeretlek Dante. Nagyon. – mondom neki, mire mosolyogva rám néz és csókot kapok ajkaimra.
- Én is szeretlek egyetlenem. – suttogja, majd betakar bennünket és egymás karjaiba térünk az álmok mezejére.
Másnap reggel kicsit fáradtan kelek fel és kicsit fájnak a tegnap történtek, de nem bántom, hogy neki adtam oda magamat, sőt nagyon örülök neki. Felöltözök és egy elég szexi ruhát veszek fel, amit tegnap kaptam anyukájától. Mindenki lent van, mire lemegyek én is és látom, hogy Dante-nak eláll a lélegzete kicsit, amilyen ruha rajtam van. Odamegyek és megölelem.
- Szexi a ruhád. – suttogja a fülembe, amire elkezdek kuncogni, de azért még kicsit fáradt vagyok és fájnak egyes testrészeim.
- Te sem panaszkodhatsz. – mondom neki mosolyogva, majd megcsókolom.
- Lini valami gond van? – hallom anyukájának aggódó hangját, mire odamegyek. Alig vagyok itt pár napja és már mindent tud rólam, ha csak rám néz? Kicsit meg lep a dolog, de jól esik.
- Nincs semmi gond, csak kicsit álmos vagyok. Rém álmom volt az éjjel és felkeltem többször. – mondom egy kicsi lódítással. Olyan kínos lenne erről beszélnem.
- Remélem, azért ma este már fogsz tudni rendesen aludni. – mondja kedvesen, majd nem sokkal később el is mennek a szülők, mire kicsimre nézek.
- Minden rendben? – kérdezi meg aggódva.
- Igen, csak lefárasztottál éjszaka és nem tudtam kialudni magam. Mondom viccelve, amire elmosolyodik.
Összeszedjük a cuccainkat és megyünk a suliba kéz a kézben. Egésznap alig látjuk egymást, ami nekem is rossz, hiszen szeretnék vele lenni. Be lettem mutatva a baráti társaságnak és hogy ő is fognak rám vigyázni ha Dante-nak valami dolga lenne és el kéne mennie.
Tesi órán vagyok. Éppen kosarazunk, mikor az egyik csaj, aki féltékeny rám, mert ő akart Dante-val összejönni jó erősen fejbe dob a labdával és szerencsétlenségemre ki is csattan a szám. Óra végére már egy kicsit elkezdett dagadni is. nagyon király erre vágytam sem semmi másra. Felöltözök, és mikor kimegyek Dante-val találom szembe magam, aki ijedt arccal nézi ajkaimat…
|
| haaaani | 2010. 08. 10. 15:59:45 | #6755 |
Karakter: Dante Goldwin
Megjegyzés: (Lininek)
Ismét ugyanazt álmodom. Nem értem ezt az álmot. Mióta az eszemet tudom minden éjjel ugyanezt álmodom.
Arra ébredek, hogy valaki nevemet szólítja, és kelteget.
Riadt arcával találom magam szembe, amikor végre sikerül felébrednem. Megijedek én is arcát látva.
- Minden rendben lesz, itt vagyok - mondja nyugtató hangon, miközben átölel.
Hangjára, és közelségére kicsit megnyugszok, és én is átölelem. Olyan jó, hogy itt van mellettem. Ha holnap elmenne biztos utána mennék, ha tehetném magamhoz láncolnám.
- Olyan rossz - mondom neki halkan. Nehéz elviselni minden nap ezt az álmot.
Nagyon ritkán alszom ki magam rendesen. Mondatomra megpuszilja fejemet.
Olyan jól esik, hogy itt van velem.
- Itt vagyok. Mondd el, mit álmodtál, kérlek - kérlel gyengéd hangon, és még jobban
ölelni kezd. Olyan kis aranyos.
- Csak egy nagy sötétséget látok és hogy nekem nagy szárnyaim vannak - mesélem el
neki az álmomat. Elkezdi fejemet simogatni, ami nagyon jól esik.
- Minden rendben lesz. Mindenkit megvédesz. Engem is megvédtél az egész világtól,
és mai napig védesz - szavai nagyon jól esnek. Olyan vagyok, mint egy őrangyal, aki vigyázz mindenkire, de legjobban az előttem lévő szépségre, aki teljesen rabul ejtette a szívemet.
- Te meg engem mentesz meg - kicsi, szépségem barátnőm. Kicsit feljebb ülök, és egy gyengéd csókkal viszonozom, hogy ennyit törődik velem. Egymás karjaiban alszunk el. Remélem most rendesen tudok majd aludni.
Kellemes simogatásra ébredek a reggel, amit valljunk be nagyon eltudnék minden nap viselni.
- Jó reggelt - néz mélyen szemembe, és tovább simogatja arcomat. Hátához araszol kezem, és én ott kezdem el kényeztetni.
- Neked is kincsem - válaszolom, amire már rögtön kapok egy gyönyörű mosolyt, és egy gyengéd csókot számra. - Énnél jobb ébresztőről álmodni sem tudnék - mondom neki mosolyogva.
Pár perc múlva anya kopog, és jön is be. Csak Lynettnek, szólt, hogy ne felejtse el a mai
vásárlást. Inkább anyu felejtette volna el, és akkor egész napot együtt tölthetnénk az ágyban. Nem akarom, hogy elmenjen, és itt hagyjon.
- Biztos itt akarsz hagyni? - egy kis áll szomorúsággal nézek rá. Talán bejön, és lemondja
ezt a hülye vásárlást.
- Tegnap megígértem - válaszol kedvesen, és kapok egy puszit számra.
- De most én fogok neked meglepetést adni - mondja még utoljára, és egy fincsi csókot váltunk egymással, de sajnos nem tarthat ez sem örökké. Miért kell mindennek végét érnie?
Anyu Lini vásáról, apu dolgozik, én meg itthon unatkozok. Fantasztikus. Anyumat ismerve estére fognak csak hazaérni. Előveszem zsebemből a telefont, és áthívom Alexot.
Legalább vele tudok csinálni valamit. Szerencsém volt legjobb barátom ráér, és már
jön is. Egy fél óra múlva már a csöngő jelzi, hogy Alex itt van.
Egész délután filmezünk, és játszunk. Pont az erkélynél vagyunk, ahol először találkoztam Linivel. Pont cigizni jöttem ki. Vicces a cigi miatt ismertem meg őt. Na erre muszáj
rágyújtanom. Addig cigizhetek, amíg nincs itthon senki sem.
Alexnak, elmondtam, hogy összejöttem egy lánnyal, amire vigyorogni kezdett, és megesketett, hogy egy piálással megünnepeljük. Rögtön tudta, hogy Lini az a lány.
Ezért is a legjobb haverom.
Alex, késő délután ment el, dolgoznia kellett mennie. Apu, már akart a vállalatánál munkát adni haveromnak, de elutasította. Alex, lazán csak annyit mondd neki a pörgős melók
jönnek be, nem az irodai melók.
Már este van, és a nappaliban ülve figyelem a tévét. Ajtónyitódás hangjára emelem fel fejemet. Mivel apu már hazajött, csak anyuék lehetnek.
Kincsem már rohan is hozzám, és karjaiba veti magát, de aranyos. Szorosan ölelem magamhoz, egész nap nem volt velem, és bevallom nagyon szörnyű volt.
- Hiányoztál - suttogja nekem édesen, amire csak mosolyogni tudok. .
- Te is nekem. Jól érezted magad? - kérdezem meg érdeklődve, amire csak mosolyogva bólint. Igaz anyummal csak az ember jól érzi magát.
- Hoztam neked valamit - szólal meg, mire elenged, és a táskájából elővesz valamit.
Én érdeklődve figyelem minden kis mozdulatát. Mint egy kíváncsi kis gyerek, aki azt
várja anyja mit hozott neki a boltból, de tényleg kíváncsi vagyok. Főleg, ha ezt a
kincsemtől kapom.
Odaadja nekem, és rögtön megszólal. - Ezt neked vettem a szívnek a másik fele nálam van, és ez is mutatja, hogy összetartozunk - kincsem elpirul mondanivalójában.
Érdeklődve nézem meg a kis nyakláncot. Nagyon szép, de tőlem lehetne csúnya is akkor is
hordanám, mert Linitől van. Lerakom ölembe az ékszert, és kiveszem kincsem kezéből is
a saját nyakláncát. Kicsit megijedt arckifejezésével találom magam szembe, de csak
egy mosolyt küldök felé, amire egy kicsit megnyugszik.
- Fordulj meg - kérem tőle lágy hangon, amire egy kis tétovázás után meg is tesz.
Elsöpröm tarkójáról szép haját, és gyengéden nyakába akasztom az ékszert. Kicsit bénázok a kapcsolóval, de sikerül összekapcsolnom. Mikor visszafordul felém látom arcán a halvány pírt, olyan aranyos tőle.
- Szabad? - kérdezi, miközben a nyakláncra nézz. Én csak aprót bólintok, és megfordulok, hogy ő is a nyakamba tudja rakni az ékszert. Neki persze tök könnyen sikerül nem bénázik annyit, mint én.
Visszafordulok hozzá, és egy apró puszit adok ajkaira, és egy hirtelen mozdulattal az ölembe kapom, és úgy állok fel vele. Persze rögtön fülembe síkit hirtelen tettemtől, amire csak halkan kuncogni tudok.
- Tegyél le - kiabálja, miközben én csak nevetek rajta. Rögtön nyakamba kapaszkodik,
nehogy véletlenül leejtsem. Pedig nincs is eszemben, hogy leejtsem, inkább jobban magamhoz szorítom.
Ágyamra rakom gyengéden, és fölé magasodok. Kipirult arccal nézz rám. Tudom, hogy még nem áll készen, ezért nem is erősködök. Én tudok rávárni akármennyit. Egy gyengéd romantikus csókot kap tőlem, amit örömmel viszonozz.
- Köszönöm az ajándékot - mondom neki, és kezét összekulcsolom sajátommal.
- Örülök, hogy tetszik - válaszolja, és megpuszil.
Anya kiabál fel, hogy vacsora, amire egy sóhajjal tudok reagálni. Anyu nagyon tud a mai napban időzíteni. Nagy nehezen, de ki kelünk az ágyból, és lemegyünk vacsorázni.
Az étkezés kellemesen zajlik. Most jut eszembe, hogy holnap iskola már csak ez hiányzott, akkor sajnos kevesebb időt leszek együtt Linivel, fantasztikus. Sajnos külön osztályban vagyunk, így csak szünetekben fogom látni.
Épp szobámban vagyok, és egy törölközött terítek magam köré. Végig nézek kezemen születésem óta seb van az egyik kezemen, míg a másikon egy tetkó féleség. Az orvosok sem tudnak semmit mondani, de már hozzászoktam, az lenne már a fura, ha nem lenne ott.
Egy szál törölközőben lépek ki szobámba, és egy nagyon piros arccal találkozok, aki
végig mér. Lini, az ágyamon fekszik, és közben a tévé hangja szól. Biztosan a tévét nézte. Látom szemeiben, ahogy végig mér többször és többször, de mikor észbe kap el is rántja buksiját, és tévét kezdi el nézni.
Egy kicsit gonosz leszek vele, de csak egy nagyon kicsit, az ő hibája, mert olyan aranyos.
Odasétálok hozzá nem öltözök fel...minek az?
Leülök mellé, és megpuszilom piros arcát.
- Nem öltözöl fel? - kérdi meg tőlem zavartan, amire csak felnevetek. Bevallom nincs sok kedvem felöltözni, így jobban érzem magam. Magam felé fordítom piros kis arcát, és rögtön ajkaira tapadok. Szenvedélyesen csókolom, és ő ugyanolyan hévvel viszonozza.
A levegő hiány miatt szétválok tőle. Ha nem akarja nem erőltetek semmit.
Vággyal teli szemekkel nézek rá, és az ő gyönyörű szemei is csillognak.
- Felöltözzek? - kérdezem meg tőle, és nem titkolom hangommal sem, hogy nagyon, de nagyon kívánom. Rajtad múlik minden kincsem.
|
| oosakinana | 2010. 08. 09. 20:07:17 | #6730 |
Karakter: Lynett Hagara
Megjegyzés: (Haaaani-nak)
Nagyon aggódok és félek, hogy most mit gondolhat rólam. Csak áll és engem néz megdöbbenve. Mindjárt elsüllyedek szégyenemben.
Elindul felém, majd a derekamnál fogva magához ölel és megcsókolom. Annyira meglepődök ezen a reakción, hogy még viszonozni is elfelejtem. Nem tudom, hogy ő pontosan mit láthatott, de örülök, neki, hogy ilyen könnyen reagált a dolgokra, de azért még egy kicsit mindig félek. Elválik ajkaimtól, majd a szemembe néz.
- Megmentetted őket – mondja nekem, de én még mindig meg vagyok lepődve a reakcióján.
- Igen – mondom halkan, majd megindulnak könnyeim. - Nem undorodsz tőlem? – kérdezem tőle, majd elkezdek kicsit sírni és erősen kapaszkodok a felsőjébe.
- Dehogy, szeretlek te butus – mondja nekem, azt az egy szót, amit soha nem hallottam még senkitől.
- De, én... – kezdenék bele a mondatomba, de egy gyengéd csókkal belém szorítja.
- Szeretlek, és megmentetted őket. Büszke vagyok rád – mondja nekem és soha senkitől nem hallottam semmilyen formában, még hogy ilyen őszintén, mint most hallom. Kicsit még remegek és sírok kicsit, mire erősebben magához ölel. Eszem ágába nincs elmenni tőle.
- Szeretlek – suttogom neki őszintén vissza a felső testébe, de remélem azért hallja szavaimat.
Estefelé nagyon megéhezünk és a szüleivel együtt megyünk egy kis vacsorára. Dante anyukája nagyon sokat beszélget velem, ami jól esik, de kicsit meg is lepődök rajta, hiszen miért ilyen kedves velem. Ez nekem kicsit furcsa, de jól esik, hogy így törődik velem, majd meglepődök az egyik kérdésén.
- Lini, kérlek, gyere, el velem holnap vásárolni egy két dolgot kell vásárolni magamnak, és te is körül nézhetsz – meglepődök a kérésen, de bólintok rá. Tovább vacsorázunk és beszélgetünk, de legszívesebben Dante karjai között lennék.
Este a szobámba fekszek, de nem érzem, egyedül jól magam hiányzik Dante, hogy lássam és hogy vele legyek. Felállok, majd átmegyek hozzá.
- Zavarok? – kérdezem, mert nem szeretném semmiben sem megzavarni.
- Soha – mondja nekem mosolyogva, ami igazán jól esik. - Gyere, ide – mondja nekem, mire szinte rohanva sietek oda hozzá, majd nem sokkal később már a mellkasán fekszek, és úgy nézzük a filmet. Nem akarok tőle távol maradni soha sem. Olyan megnyugtató a karjaiba és végre itt érzem, hogy tényleg szeretnek és én is szeretem őt de nagyon. Nem sokkal később, érzem, hogy közelebb húz magához és úgy ölel, ami nagyon jól esik és közelebb bújok hozzá.
- Dante? – szólok neki kedvesen.
- Mondjad kincsem – mondja nekem, mire a megszólítás nagyon jól esik. Sosem becézgettek még eddig.
- Köszönöm - suttogom
- Érted bármit – mondja nekem, mire a fejemre kapok egy puszit.
Közelebb bújok hozzá és végre nyugodtan alszok el mellette. Szép álmom van, mikor vele vagyok és nyugodtan tudok pihenni.
Éjszaka közepén megébredek és érzem, hogy Dante kicsit izzad, és a forgolódik. Kipattan a szemem, majd elkezdem ébrezgetni.
- Dante… Dante… - szólongatom, és a vállánál próbálom ráncigálni, hogy ébredjen fel. Ami nem sokkal később sikerül is. ijedten néz riadt arcomra.
- Minden rendben lesz, itt vagyok. – mondom neki, majd most én ölelem magamhoz és próbálom őt nyugtatni, mire érzem, hogy hozzám bújik és megölel ő is.
- Olyan rossz. – mondja halkan, mire tovább ölelem, és a fejére adok puszit.
- Itt vagyok. Mondd, el mit álmodtál kérlek. – kérem és tovább ölelem magamhoz szorosan és eszem ágába nincs elengedni.
- Csak egy nagy sötétséget látok és hogy nekem fehér szárnyaim vannak. – mondja, mire elkezdem a fejét simogatni.
- Minden rendben lesz. Mindenkit megvédesz. Engem is megvédtél az egész világtól és mái napig védesz. – mondom neki, mire rám néz.
- Te meg engem mentesz meg. – suttogja, majd érzem, hogy kicsit megnyugodott, majd feljebb ült és megcsókol, amit viszonzok. Szorosan öleljük egymást, majd úgy alszunk el megint egymás karjaiba. Nem akarok elengedni és szerintem még álmomban is annyira kapaszkodok belé, mintha az életem múlna rajta.
Reggel most én kelek hamarabb, mire elkezdem simogatni a mellkasát és az arcát, ami most nyugodt, nem olyan, mint az éjszaka volt. Tovább simogatom és gyönyörködök benne. Nem sokkal később el kezd ébredezni.
- Jó reggelt. – nézek a szemébe, majd tovább simogatom az arcát, mire a érzem, hogy a hátamat kezdi el simogatni.
- Neked is kincsem. – mondja, mire elmosolyodok és puszit adok ajkaira. – ennél jobb ébresztőről álmodni sem tudnék. – mondja mosolyogva, amire én is elmosolyodok. Nem sokkal később kopogásra leszünk figyelmesek és kicsit elugrok Dante-tól, de nem enged el és visszahúz magához, majd anyja jön be.
- Sziasztok. Nem szeretnék zavarni, csak szólni szeretnék, hogy Lini, akkor ma mennénk vásárolni. – eszembe jut, hogy tényleg, majd rá nézek.
- Rendben. Fél órát kérnék és utána indulhatunk. – mondom kedvesen, mire bólint és mosolyogva kimegy.
- Biztos itt akarsz hagyni? – kérdezi tőlem Dante tetetett szomorúsággal, de egy kis mosoly akkor is ott bujkál a szája szélén.
- Tegnap megígértem. – mondom kedvesen, majd puszit adok ajkaira. – De most én fogok neked meglepetést adni. – mondom kedvesen, egy csókot váltok vele, ami most kicsit szenvedélyesre sikeredett, majd mosolyogva felállok és megyek átöltözni. Lemegyek és Dante is lent van már. Felöltözünk anyukájával és elmegyünk, de előtte még adok egy búcsúcsókot Dante-nak.
Egésznap vásárolgatunk meg beszélgetünk én is kapok ruhákat, amiken örülök, hiszen nem sűrűn kaptam, de nem akarom csődbe se vinni kicsiméket, de nem vitatkozhattam. Az egyik ékszerboltba meglátok két nyakláncot, amelyiken, félszívek találhatók amik összetartoznak. Megveszem a saját pénzemből, mert annyi volt pontosan és elindulunk haza estefele.
Már nagyon hiányzik nekem Dante és alig várom, hogy a karjaiba zárjon és öleljen jó szorosan magához. Amint hazaérünk, Dante már a nappaliba van, és ahogy látom ő is alig várta, hogy haza érjünk. Leveszem a cipőmet és első utána karjaiba vezet. Megölelem és ő is szorosan ölel magához, majd a szemébe nézek és lágy csókot lehelek ajkaira, amit viszonoz.
- Hiányoztál. – suttogom neki, amire elmosolyodik.
- Te is nekem. Jól érezted magad? – érdeklődik, amire mosolyogva bólintok.
- Hoztam neked valamit. – mondom kedvesen, majd elengedem és előveszem a táskámból a két nyakláncot és az egyiket oda adom Dante-nak. – Ezt neked vettem a szívnek a másik fele nálam van és ez is mutatja, hogy összetartozunk. – mondom kedvesen, de el is pirulok, amikor az összetartozás részét mondom, majd rá nézek és a reakcióját várom…
|
| haaaani | 2010. 08. 09. 13:09:18 | #6716 |
Karakter: Dante Goldwin
Megjegyzés: (oosakinananak)
Kipihenten kelek, és megérzek valamit a mellkasomon. Mikor letekintek kicsit meglepődök Lynett az, aki aranyosan szuszog rajtam. Biztosan este jött át, félt egyedül lenni, és még milyen jól tette. Arcát gyengéden elkezdem simogatni neki, de finom a bőre. Egész nap képes lennék itt vele lenni, és csak kényeztetni. Lassan kinyitja szemecskéit, és én lágyan mosolygok le rá.
- Jó reggelt - köszönök neki kedvesen, és semmi pénzért nem hagyom abba simogatását.
Kisimogatok egy eltévedt hajtincset arcából. Gyorsan elkezd szabadkozni mikor észbe kap.
- Ne haragudj. Nem akartam zavarni... - nem hagyom befejezni mondanivalóját, mert egy gyengéd csókkal belé fojtom a szót. Gyengéden viszonozza, aminek nagyon örülök.
Nyakam köré fonja törékeny kezecskéjét, és hajammal kezd el játszani. Annyira kis édes.
Megszakítom a csókot. Zavarni?...pont ő olyan nem létezik. Mélyen szemeibe nézek.
- Ne beszélj butaságokat - mondom neki mosolyogva, hogy egy kicsit megnyugtassam.
- Jól esett veled kelnem - folytatom. Még mennyire remélem máskor is átfog osonni hozzám, például ma este. Megsimogatom gyönyörű arcát, és kezén és végig húzom ujjaimat, amire majd egy puszit is ejtek. Szívem szerint itt heverésznék egész nap, de meglepi lesz mára.
- Soha nem éreztem ilyet - töri meg a csendet, amire érdeklődve nézek rá. Nem értem pontosan, hogy mire gondol.
- Mire gondolsz? - kérdezem meg tőle, talán választ is kapok.
- Ilyet, hogy ennyire fontos lennék valakinek és hogy ennyire tőrödnek velem - mondja
őszinte hangon, és egy halvány pír jelenik meg arcán. Ez nem fura Lynett, természetes dolog, csak sajnos te ezt nem kaphattad meg, de én tőlem csak szeretett fogsz kapni semmi mást. Mindig melletted leszek.
Nem válaszolok semmit csak halkan felnevetek, és egy apró puszit adok neki.
Menni kéne készülődni, de olyan jó itt vele lenni az ágyamban. Gyerünk Dante, szedd össze magad.
- Menjél készüljél el, mert elviszlek a meglepi helyre - mondom neki kedvesen, és egy apró puszit kap ajkaira. Csak bólint. Kimászik ágyamból, és már hiányzik is, de muszáj összeszednie magát. Csak öt másodperce hagyta el a szobát, de hiányzik is.
Gyorsan összeszedem magam, és a konyhába veszem az irányt kezdek éhes lenni.
Lynett, már lent van, és épp reggelizik. Anyuék meg nem sokára mennek dolgozni. Szegények, ilyenkor örülök neki, hogy még gyerek vagyok, és nem kell dolgoznom.
Helyett foglalok Lynett mellett, és neki állok reggelizni. Palacsinta az egyik kedvencem.
Evés közben mindenféléről beszélgetünk. Nagyon örülök, hogy lehet vele mindenről beszélgetni, nem olyan mint a sok buta liba, aki csak a külsejéről tud beszélni.
Egymás mellett sétálunk, de valami nagyon nem jó. Megvan. Megfogom kezét, és összekulcsolom ujjainkat. Na így már sokkal jobb. Az úton folyamatosan beszélgetünk.
A vidámparkhoz érünk. Remélem tetszeni fog neki ez a hely. Mostanában amiken keresztül ment ez a hely, ha csak egy kicsit is, de biztosan felfogja vidítani.
Nem mozdulok. Rá nézek, és csillogó szemekkel nézi a bejáratot. Halványan elmosolyodok. Ügyi vagy Dante. Jó ötleteid vannak, hogy kell valakit felvidítani.
- Ne kívülről csodáld, hanem belülről - mondom kedvesen, és a jegypénztárnál kifizetem a jegyeket.
Nézelődik, én pedig átkarolom derekát, és úgy nézünk körbe. Egy kis idő elteltével már úgy bújik hozzám, mint egy kis cica, nagyon aranyos.
- Köszönöm szépen, hogy elhoztál ide - mondja hálásan. Neked bármikor. Kedvesen rámosolygok, és megpuszilom.
Itt az ideje, hogy körbenézzünk.
- Gyere nézzünk szét - adok hangot gondolatomnak.
Az egész vidámparkot többször és többször körbe járjuk, felülve a hullámvasútra, körhintákra, és mi egy másra. Látom arcán a boldogság jelét, amire kicsit megnyugodok.
Minden rendben van, és az számít, hogy jól érzi magát.
Sokat beszélgetünk, ami közelebb enged minket egymáshoz. De semmi jó dolog nem tart örökké.
Egy hangos zaj, és kiabálásra figyelünk fel. Az egyik körhintánál elszakadhatott valami.
Lefognak zuhanni. Az nem lehet, esélyük sincs. Lynett, elengedi kezemet, és közelebb rohan a körhintához. Egy táncos mozdulatot tesz, és feltámad körülötte a szél.
Tehát ez a képessége bámulatos. Megtartja a körhintát, és egy biztonságos helyre teszi le. Körülöttünk tapsolnak. Én kicsit megdöbbenve nézem Lynetett.
- Dante - mondja ki nevemet, és csak engem figyel.
Az én kicsi Lynettem, megmentett egy csomó embert, ez bámulatos. Soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen erő, és pont ő uralja. Egy kincs ez a lány, és a szülei ez az erő miatt utálják. Nem normálisak. Ezzel az erővel nem gyilkolni lehet csak, hanem emberek életét is meglehet menteni. Csak tudni kell, mire használni, és tudom, hogy Lynett, nem lenne képes rosszra használni az erejét.
Látom arcán, hogy fél, hogy rosszat gondolok róla, hogy kiderült, hogy milyen
képessége van. Fél a reakciómtól.
Odasétálok hozzá, és derekát átölelve magamhoz vonom, és rögtön ajkai után kapok.
Engem azt nem érdekel milyen képessége van csak azt akarom, hogy mellettem legyen.
Meglepettségében még viszonozni is elfelejti a csókot, de nem bánom. Gyengéden elválok ajkaitól.
- Megmentetted őket - mondom, miközben a boldog arcokat látom meg. Sok gyerek még a sokktól sír, de túlélték.
- Igen - válaszolja ő is, és egy két könnycsepp indul végig arcán.
- Nem undorodsz tőlem? - kérdezi síros hangon, és erősen kapaszkodik felsőmbe.
- Dehogy, szeretlek te butus - mondom neki lágyan, és letörlöm ujjammal a könnycseppeket. Nem szeretem mikor sír. Azt akarom, hogy mellettem boldog legyen csak ez számít.
- De, én... - kezdene valamibe bele, de gyengéden megcsókolom.
- Szeretlek, és megmentetted őket. Büszke vagyok rád - mondom neki őszinte hangon, és erősen magamhoz ölelem. Kicsit remeg karjaimba kis teste, ezért erősebben magamhoz vonom törékeny kis testét.
- Szeretlek - suttogja mellkasomnak, de így is meghallom.
Boldogság járja át szívemet. Örülök neki nagyon, hogy úgy érzem, mint én.
Estére jár mikor hazaérünk. Egy kis étteremben kajáltunk, mert mindketten megéheztünk, azt még egy kicsit sétáltunk a városban. Sokat beszélgettünk, de nem hoztam szóba a képességét, nem akartam, hogy szomorú legyen tőle. Pedig szerintem egy áldás, hogy valakinek ilyen ereje van. Bárcsak nekem is lenne valamilyen képességem.
Épp a vacsoránál ülünk a szüleimmel együtt. Lynettel sokat beszélnek, aminek örülök.
- Lini, kérlek gyere el velem holnap vásárolni egy két dolgot kell vásárolni magamnak, és te is körül nézhetsz - szól oda anyám Lynettnek, aki meglepődbe bólint. Biztos ujjak az ilyen dolgok neki. Anyumra hálásan nézek, aki csak kacsint egyet.
Anyám már csak ilyen mindig tudja, hogy mit kell tenni, bármilyen helyzetben.
Apám csak, azért ilyen talpraesett, mert anyu rendbe szedi.
Este már ágyamban fekszek, és a tévét nézem, mikor Lynett, jön be.
- Zavarok? - kérdezi meg ártatlanul az ajtóban.
- Soha - válaszolom neki mosolyogva. - Gyere, ide - mondom neki kedvesen, amire már rohan is.
Már mellkasomon nézi velem együtt a filmet. Olyan aranyos, és én szerelmes vagyok belé.
Aminek nagyon örülök, sőt kiugrok a bőrömből. Közelebb ölelem magamhoz, és úgy nézzük a filmet.
- Dante? - szólal meg egy kis idő múlva.
- Mondjad kincsem - mondom neki, miközben egy hosszú hajtincsét veszek kezembe.
- Köszönöm - mondja suttogva.
- Érted bármit - válaszolok kedvesen, és megpuszilom buksiját.
|
| oosakinana | 2010. 08. 08. 17:16:03 | #6687 |
Karakter: Lynett Hagara
Megjegyzés: (Haaaani-nak)
- Itt vagyok neked én – mondja nekem lágy hangon, majd állam alá nyúl és felemeli a fejemet, majd puha ujjaival letörli csillogó könnyeimet.
- De... – kezdem, de nem engedi, hogy végig mondjam. Ujjai az ajkaimon landolnak.
- Enged, hogy segítsek – néz a szemembe és egy kicsi könyörgést vélek felfedezni a hangjába, amire bólintok.
Mikor elmentünk hozzájuk Dante bemutatott a szüleinek, majd felvitt a szobájába, amíg ő megbeszélte a dolgokat velük, majd este fele, az apukájával elmentek hozzánk a cuccaimért, de nagyon aggódok, hogy mi lesz. Addig én lent voltam az anyukájával, aki nagyon kedves volt velem mind végig, amíg ott voltam és most az egyszer éreztem, hogy tényleg olyan családba vagyok, amilyenbe én is mindig akartam tartozni. Örülök, hogy Dante-nak legalább meg adatott az, ami nekem soha. Senkinek nem kívánom azt az életet, ami nekem van.
Egyszer nagyon elgondolkoztam, mikor odajön hozzám az anyukája és leül mellém a kanapén.
- Minden rendben van Lini? – érdeklődik tőlem, mire rá emelem a szememet.
- Igen. Nagyon szépen köszönöm a vendég lását. Ígérem, nem leszek a terhükre… - mondanám tovább, mire az asszony elnevet.
- Ugyan már kicsikém. Nem vagy a terhünkre. Örülünk, hogy végre Dante talált egy lányt magának. – mondja kedvesen. – Meg szívesen segítünk, ahol csak tudunk. – mondja. Tovább beszélgetünk, majd mikor kicsit elszontyolodok. Hoz egy kis édességet.
- Tessék, egyél nyugodtan. Boldogság hormon. – mondja kedvesen és mosolyogva, majd elkezdünk enni.
Nem sokkal később megérkeztek Dante-ék, mire rájuk nézek és kétségbe vagyok esve, hogy mi történt, majd mikor meglátom, a bőröndjeimet kicsit megnyugszok, hogy legalább nem kell haza mennem.
- Nem volt semmi baj – mondja nekem Dante, hogy megnyugtasson jobban, majd a szülei mondták, hogy felviszik, és próbáltam tiltakozni ellenne, de veszítettem. Mikor Dante leül mellém a kanapéra egyből odabújok hozzá. Annyira jól esik az ölelése. Itt mindig olyan biztonságban érzem magam, hogy örökre a karjai között akarok maradni. Nem akarom, hogy akár mikor is elengedjen.
- Köszönöm – suttogom neki kicsit elgyötört hangomon, mire eltol magától, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nem akarlak többé sírni, látni – mondja komolyan, majd ahogy közelebb jön hozzám úgy hunyom le szemeimet, majd ajkaink összeforrnak. Érzem, ahogy végig simít ajkamon. Viszonzom a csókot, mert nagyon finom és megnyugtat teljesen. Most érzem igazán, hogy tényleg szeretnek. Amikor ide hozott akkor éreztem, nagyon, hogy számítok neki és törődik velem, amit ezelőtt még soha sem éreztem. Imádok vele lenni. Soha nem akarok elmenni innen. Képtelen lennék.
Levegőhiány miatt szétválnak ajkaink, majd egymás szemét figyeljük. Kapok egy puszit a homlokomra, majd feláll és segít nekem is, majd szembe fordul velem.
- Aludjunk. Holnap meg szeretnélek lepni valamivel – mondja nekem titokzatosan.
Felkísér a szobámba és megmutatja, hol fogok aludni. Örülök, hiszen látom, hogy nincs messze az övétől. Lop tőlem még egy csókot, de százat is lophatna, mindent megadnám neki.
- Jó éjt – mondja nekem édes hangon és a szobája felé megy.
- Neked is – mondom neki kedvesen, majd bemegyek a szobámba. Letusolok, majd megszárítom, a hajamat a képességemmel utálok hajszárítót használni. Minek, mikor itt van a képességem. Lefekszek aludni, elalszok, de rémálmom van. A családomról álmodok, hogy nem akarnak elengedni és örökre bántani fognak és egy rab leszek. Felriadok, majd körbe nézek, és akkor nyugtázom, hogy még mindig Dante-éknál vagyok.
Nem akarok egyedül lenni. Felkelek és automatikusan megyek be Dante szobájába. Kinyitom és látom, hogy igen ő is valami rosszat álmodik, mert kicsit dobálja magát az ágyban. Odamegyek hozzá, és mint egy kis cica úgy bújok mellé az ágyba, mire érzem, hogy kicsit megnyugszik és magához ölel. Nem tudom, hogy csak az álma miatt vagy reflexszerűen ölel meg, de nem érdekel. Belebújok az ölelésbe és végre most már én is nyugodtan alszok el.
Másnap reggel simogatásra kezdek el ébredezni. Óvatosan kezdem el kinyitni a szemeimet, majd Dante mosolygós arcával találom szembe magamat.
- Jó reggelt. – köszön kedvesen és tovább simogat, majd az arcomból kisimogatja a felesleges tincseket. Mire észbe kapok, kipattannak a szemeim.
- Ne haragudj. Nem akartam zavarni… - nem tudom befejezni, mert egy édes lágy csókkal elhallgattat, amit viszonzok. A kezeim a nyaka köré fonódnak és lágyan kezdek el jásztani a hajával. Nem sokkal később megszakítja a csókot és a szemembe néz.
- Ne beszélj butaságokat. – mondja mosolyogva. – Jól esett veled kelnem. – mondja kedvesen és az arcomat meg a kezemet simogatja, majd a karomra is ad egy puszit, amitől kicsit kiráz a hideg, de nagyon jól esik.
- Soha nem éreztem ilyet. – mondom neki halkan, mire rám néz.
- Mire gondolsz? – érdeklődik értetlenül, mire elkezdek megint játszani a hajával.
- Ilyet, hogy ennyire fontos lennék valakinek és hogy ennyire törődnek velem. – mondom őszintén, de a saját őszinteségembe pirulok bele, de nagyon, mire csak el kezd nevetni és az arcomra ad egy puszit.
- Menjél, készüljél el, mert elviszlek, egy meglepi helyre. – mondja nekem kedvesen és mosolyogva, majd puszit kapok ajkaimra, amire bólintok. Kiszállok az ágyból, majd átmegyek a szobámba és elkezdek öltözködni.
Lemegyek a konyhába és szüleivel találom szembe magam, aki kedvesen mosolyognak és mondják, hogy a reggeli az asztalon van. Kerek szemekkel nézek, hiszen sosem készítettek nekem reggelit. Bemegyek és látom, hogy palacsinta lesz, amire még jobban meglepődök. Leülök és elkezdek enni. Isteni finom ez a palacsinta.
Nem sokkal később Dante is megérkezik. Leül mellém és elkezdünk beszélgetni minden féléről. Nagyon jól érzem magam vele. Mintha nem is én lennék. Újra emberi lénynek érzem magam még annak ellenére is, hogy képességem van. Nem sokkal később elindulunk ketten. Eleinte csak simán egymás mellett sétálunk, majd Dante közelebb jön hozzám és megfogja a kezemet, amit összekulcsol. Mosolyogva nézek rá, majd tovább sétálunk és beszélgetünk. Úgy érzem magamat, mint egy még eddig soha. Igen szerelmes kezdek lenni.
Nem sokkal később megállunk és egy vidámparkba érkezünk meg, amire csak kinyílik a szemem. Sosem voltam még vidámparkba. Meg is állok, kicsit, hogy kívülről csodálja, de elmosolyodik és elkezd egy kicsit húzni maga után.
- Ne kívülről csodáld, hanem belülről. – mondja kedvesen, majd kifizeti a jegyeket és bemegyünk. Minden olyan hihetetlen, hogy ez mind velem történik. Elkezdek körbe nézni és meglepődök, hogy ilyen is van, majd átkarolja a derekamat és úgy vezet. Ész bekapok és én is átkarolom, és úgy bújok hozzá.
- Köszönöm szépen, hogy elhoztál ide. – mondom neki hálásan, mire egy mosolyt és egy puszit kapok válaszul.
- Gyere, nézzünk szét. – mondja kedvesen. És elkezd körbe vezetni. Minden fele. Nagyon jól érzem magam és az a legjobb az egészben, hogy mindet ezt Dante-val élhetem át, ami már a meggy a habos torta tetején. Felülünk egy két hullámvasútra meg körhintára. Sokat nevetünk együtt és azt hiszem közelebb is kerültünk egymáshoz. Tovább sétálunk és nevetgélünk, majd látom, hogy az egyik körhintánál leszakadt valami és mindenki elkezd sikítozni. A közelébe vagyunk. Elengedem Dante-t, majd egy tánchoz hasonló mozdulatokat teszek és felélesztem a szelet, amivel meg tudom tartani a hatalmas alkatrészt, majd keresek gyorsan egy helyet ahol nincsenek sokan és odarakom le óvatosan. Mindenki elkezd körülöttem kicsit tapsolni és örülnek, hogy nem esett bajuk, de én csak Dante-ra tudok figyelni, hogy mi a véleménye és ezek után akar-e még velem lenni. Folyamatosan őt figyelem.
- Dante. – mondom ki a nevét, de csak a reakcióit figyelem, hogy mi is lesz, mert eddig még csak döbbenetet látok az arcán. Remélem nem akar elküldeni, bár megérteném, hiszen szörnyeteg vagyok…
|
| haaaani | 2010. 08. 08. 14:43:30 | #6680 |
Karakter: Dante Goldwin
Megjegyzés: (oosakinananak)
- Nem lehet - válaszolja halkan, miközben lehajtja fejét.
Nem lehet, nem értem. Lehet, hogy van barátja?...nem hiszem. Lehet, hogy még mindig nem kedvel. Tudnom kell, hogy miért nem akar velem lenni.
- Miért? - kérdezem meg szomorúan. Rám tekint, és meglepődők. Gyönyörű, selymes bőrén könny folyik végig.
- Mert egy gyilkos vagyok. Egy gyilkost nem akarnak randira hívni - válaszol halkan.
Gyilkos?...biztosan valami tévedés ez az egész. Engem akkor sem érdekelne, ha száz embert ölt volna meg, mert tudom, hogy nem lenne rá képes. Legbelül érzem, hogy ő soha nem tudna megölni senkit sem.
Közelebb megyek hozzá, és karjaimba zárom. Érzem, hogy kicsit megnyugtatja közelségem, aminek nagyon örülök.
- Ezt ver ki a fejedből, nem így van. Gyere menjünk innen - látom, hogy sokan néznek minket. Nem akarom, hogy akármit is meghaljanak a beszélgetésünkből. Nincs hozzá semmi közük, és úgy is csak pletykáznának. Kisétálunk a suliból, és a közeli park felé vezetem. Szeretem ezt a helyet megnyugtató. Egy kis padra ülünk le,és csak akkor folytatjuk a beszélgetésünket.
- Ne haragudj, sajnálom. Gondolom most egy hisztis libának tartasz - szólal meg gyorsan, és elkezdi arcát törölgetni.
Hisztis libának?...magamban elmosolyodok. Hisztis liba nem vagy, de gyönyörű liba az egyszer biztos.
- Anyukád bántott, miután elmentem? - érdeklődők, mire csak bólint.
Hogy bánthatja egy szülő a gyermekét? Soha nem tudtam megérteni, és nem is akarom megérteni. A szüleim nem a vér szerinti szüleim, még is úgy bánnak velem, mintha a saját vérük lennék. Soha nem bántottak meg, és én se őket. Tudom, hogy jót akarnak nekem, ezért hallgatok rájuk. Igaz én is elmondom a véleményem, és megbeszéljük, ha valamiben nem értünk egyet. Számomra, ezért nagyon fura, Lynett kapcsolata a családjával.
- De, miért. Miért ilyenek veled a szüleid? - folytatom kérdezősködésemet érdeklődő arckifejezéssel.
- Régebben mikor öt éves voltam volt egy öcsém. Az egyik nap kiderült, hogy képességeim vannak. Szüleim nagyon felidegesítettek egyszer és elveszítettem a fejemet a képességem felett és az öcsém meghalt a kezeim között - meséli el nekem halkan, és ismét könnycseppek indulnak el szemeiből.
- Azóta szüleim gyűlölnek és egy mutánsként néznek rám és emiatt sok a feszültség és azóta soha nem éreztem figyelmet és törődést, csak a gyűlöletet és az elutasítást - fejezi be, és hallom hangján, hogy nagyon szomorú. Kis kezecskéit tördeli.
Bárcsak tudnék neki segíteni, és tudok is, mert én törődni akarok vele. Azt akarom, hogy adjon nekem egy esélyt, hogy érezze végre, hogy nem utálja mindenki.
Megfogom kis kezét, és beleteszem a rózsát.
- Sajnálom, ami történt, és most már megértelek teljes mértékben ilyen helyzetben én sem tudtam volna máshogy viselkedni - mondom neki teljesen őszintén, és megölelem.
Hátát kezdem el simogatni, talán megnyugszik a közelségemtől, és érezni fogja, hogy
én soha nem tudnám bántani.
- Eljössz velem egy randira? - teszem fel újból kérdésemet, és feszültem várom válaszát.
Nem érdekel, hogy milyen képessége van csak az érdekel, hogy igent mondjon.
Bólint, amire megkönnyebbülők. Boldogan tekintek le rá. Végre igent mondott.
Felállunk és sétálni indulok. Egy kicsit jobban megismerjük egymást, mert mindenről beszélgetni kezdünk.
De sajnos minden jónak van valami elrontója a mostaninak pedig nem más,
mint Lynett anyja.
- Lynett - szólal meg a, Mrs. Hagara. Lynett már menne is minél távolabb anyjától.
- Mit képzelsz kislányom. Azt hiszed, hogy ha hazudsz nekem, azzal minden
el van intézve? - kérdezi lányától már szinte kiabálva, amire ideges leszek.
Ez a nő tényleg gyűlöli a saját lányát.
- Anya nem hazudtam neked semmiben - mondja halkan anyjának Lynett.
Tényleg azt mondtam, hogy nálunk leszünk. Szóval van benne egy kicsi hazugság is, de együtt vagyunk, szóval ez azt jelenti, hogy nem nagy a hazugság. A házamban vagy a park, ebből ekkora balhét csinálni.
- Akkor, miért is azt mondtad nekem, hogy ma Dante-ékhoz mész erre fel itt látlak
sétálni? - mondja Lynettnek.
Na jól van nekem ebből nagyon kezd elegem lenni. Ekkora ügyet csinálni ebből.
- Elnézést hölgyem, de azt én mondtam nem a lánya - mondom neki persze nyugodtan. Nem hiányozna, hogy a szüleimet felhívna, hogy a drágalátos fiúk itt ordibál egy felnőttel.
- Nekem Lini mondta. Ha már ennyire nem tisztelsz minket kislányom akkor jobb ha haza sem jössz - mondja a nő kegyetlenül Lynettnek.
- Megölöd az egész családunkat. Apáddal csak sajnálkozunk miattad - Lynett sírva rohan el. Én ridegen a nő szemébe nézek ő állja a tekintetem.
- A családod befolyásos ezt tudom én is, Dante, de vigyázz a szádra - okos nő sejtette, hogy be akarok neki szólni.
- Elviszem önöktől a lányt - mondom neki ellentmondást nem tűrve.
- Örülök neki, végre megszabadulunk tőle - válaszol ridegen, és köszönés nélkül egyedül hagy. Szemét egy nő az egyszer szent. Szüleimmel beszélnem kell. Remélem megfogják érteni a helyzetet, de most Lynett az első. Utána futok.
Pár perc múlva már meg is találom, hallon hogy sír.
Odamegyek hozzá ,és rögtön átölelem. Kicsiny teste remeg. Olyan kis törékeny hozzám képest.
- Minden rendben lesz - mondom neki nyugodt hangon, és hátát simogatom.
- De nincs semmi rendben. Nem tudok, hova menni a szüleim kitagadtak egyedül
maradtam - sírni kezd, és erősen belém kapaszkodik, mintha attól félne, hogy egyedül hagyom, pedig eszemben sincsen. Sőt azt akarom, hogy velem legyen.
- Itt vagyok neked én - mondom neki lágy hangon, és álla alá nyúlva felemelem fejét.
Arcán csillognak könnyei, amiket gyengéden letörölgetek ujjaimmal.
- De... - kezdene bele, de ajkaira teszem ujjam.
- Enged, hogy segítsek - kérem őt szinte már könyörögve, amire csak egy aprót bólint.
Már esteledik mikor a Hagara házhoz érünk apámmal. Sikerült rávennem szüleimet, hogy segítsenek. Mivel eddig soha nem kértem komoly dolgot tőlük, és mindig azt tettem, amit tanácsoltak nekem, így nem volt olyan nehéz rá venni őket. Lynett anyával maradt addig.
Biztos jót tesz neki, hogy egy normális szülővel tud beszélni.
Apával indultunk el az ajtó felé. Nem akarok nagy balhét, és ha egyedül mennék be
félek, hogy még kihívnák rám a rendőröket.
- Jó estét - köszönünk apámmal, mikor kinyitja az ajtót Mr. Hagara.
- Tudom mit akarnak. Össze is szedtük a holmiját - szólal meg a férfi érzelemmentes hangon.
- Maguk undorítóak hiszen a lányuk - mondom neki, mire apám rám szól.
- Dante, hagyd.
Én csak morgok, mikor elveszem a bőröndöket. Már épp indulnák mikor megszólal a férfi.
- Az üzletnek ehhez semmi köze - mondja mosolyogva apámnak.
- Nincs köze - válaszol egy sóhaj kíséretében.
Az üzlete fontosabb, mint a saját lánya szívem szerint visszamennék, és egy akkorát húznék be neki, hogy a földön kötne ki, de az eszemre hallgatok nem kell a baj.
Haza felé apámmal beszélünk, hogy elintézi a papírokat, hogy ideiglenesen hozzánk legyen bejelentve a lány.
- Szerelmes vagy belé? - kérdezi meg apám hirtelen, amire meglepődők.
Szerelmes?...az még nem vagyok. De azt tudom, hogy szerelmes akarok majd belé lenni, és remélem, hogy annak is elfog majd jönni az ideje.
- Még nem - mondom apámnak mosolyogva, aki csak felnevet.
Beérve a házba anyu és Lynett a nappaliban ülve beszélgetnek egy kis édesség mellett.
Anyám meg az édesség imádja. Meglepő, hogy amennyi csokit eszik még nem hízott el, nagyon szép nő. Csak az én anyám.
Lynett, mikor rám pillant látom szemeiben a kétségbeesést. Nem tudja, hogy szülei, hogy reagáltak. Mikor rá pillant a bőröndjeire egy kicsit megkönnyebbül.
- Nem volt semmi baj - mondom neki, hogy megnyugtassam. Anyuék felviszik a dolgait a vendég szobába, amire Lynett próbál ellenkezni, hogy ne fáradjanak ő miatta,
és ő is feltudja vinni, de szüleimet ilyenkor nem lehet meggyőzni, amit a fejükbe vesznek annak úgy kell lennie.
Leülök mellé a kanapéra, és rögtön bújik is hozzám, mint egy kis cica.
- Köszönöm - suttogja síros hangon. Eltolom gyengéden magamtól, és mélyen szemibe nézek.
- Nem akarlak többé sírni látni - mondom neki kedvesen, és azt a pár centi távolságot megszüntetem, és lágyan megcsókolom.
Ajkai finomak, mint a méz. Gyengéden simítok végig alsó ajkán. Viszonozza ő is, amire boldog leszek. Centiről centire végig járok mindent. Nagyon finom.
A levegő hiány miatt szétválunk, és egymást fürkésszük. Homlokára egy puszit ejtek, miközben felállok. Fel segítem őt is.
- Aludjunk. Holnap megszeretnélek lepni valamivel - mondom neki titokzatosan.
Felkísérem szobájába, és az ajtaja előtt még lopok tőle egy csókot.
- Jó éjt - köszönök el tőle, és szobámba indulok.
- Neked is - válaszolja édes hangon.
Nem szeretem az estéket. Mindig ugyanaz az álom kísért. Fehér szárnyaim vannak, és a sötétség körül ölel. Minden egyes nap ezt álmodom. Félek.
Félek attól, hogy nem az vagyok, akinek látszok.
|
| oosakinana | 2010. 08. 07. 10:46:11 | #6626 |
Karakter: Lynett Hagara
Megjegyzés: (Haaaani-nak)
- Elnézést, asszonyom, Dante Goldwin vagyok, és tegnap találkoztunk a szüleim által rendezett partin – mondja Dante, mire anyám végig nézi és felismeri,d e ettől sajnos az én helyzetem nem lesz jobb.
- Sajnálom, Dante, hogy nem ismertelek fel. Szüleidnek üzenem, hogy nagyon jól éreztük magunkat a partin. – mondja anyám, deén még akkor is félek, hogy balhé lesz, ezért közelebb bújok Danet-hoz.
- Elnézést, az én hibám volt az egész. Nem figyeltem a lépcsőn, és neki mentem a lányának, aki elesett, és bátorkodtam haza hozni – látom anyám szemén, hogy igazán hiszi el. - A ruhája egy kicsit elszakadt, és odaadtam neki az ingemet.
- Értem, és köszönöm, Dante – mondja anyám kedvesebben, amitől még jobban elkezdek félni.
- Kérem, asszonyom holnap átjöhetne suli után hozzám Lynett kárpótolni szeretném ez a szerencsétlen ügy miatt – mondja anyámnak, de én is meglepődök a kérdésen. Nem mintha anyumon múlna a dolog, de bólint. Anyám bemegy én meg Dante felé fordulok és csak őt figyelem, majd megszólalok.
- Köszönöm – mondom kedvesen, amire látom, kicsim meglepődik.
- De nem volt szép tőled a holnapi dolog – morgom, mikor letesz. Venném le az ingemet, de megfogja a kezeimet.
- Maradjon, nálad holnap visszaadod. Ja, és ennyit megérdemlek, hogy kimentettelek – mondja, és ravasz mosoly jelenik meg az arcán. Kicsit duzzogva nézek rá, de csak annyit érek el vele, hogy elneveti magát.
- Holnap találkozunk, szia – köszön és elmegy. Mélyet sóhajtok és bemegyek a házba, ahol anyám vár.
- Még is mit képzelsz magadról. – kiabálja.
- Anya fogd be. Nem érdekelnek a hülye mondataid. – mondom és mennél felfele, mire megfogja a kezemet és egy pofont ad nekem.
- Hogy mersz így beszélni velem te kis gyilkos. – mondja a szemembe, mire gyűlölettel nézek a szemébe, majd felszaladok a szobámba. Bezárom az ajtót és bőgve fekszek az ágyamra és alig tudom abba hagynia sírást. Ezzel a mondattad mindig annyira te
Másnap a suliban annyira nincs kedvem elmenni és legszívesebben ellógnám az órákat, de hát nem tehetem. Nem tudom, mit csináljak. Nem figyelek oda az órákra és folyamatosan az anyám szavai járnak a fejembe, hogy gyilkos vagyok. Mikor végzek, kilépek az ajtón, majd egy ismerős hangot hallok meg.
- Lynett – odanézek és egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Odamegyek hozzá és kedvesen köszönök neki.
Elő húz a háta mögül egy szál vörös rózsát, aminek értem a jelentését, és hogy mit szeretni és értetlenül figyelek rá.
- Eljönnél velem egy randira? – kérdezi, meg mire nem tudom, mit mondhatnák, hiszen egy gyilkossal nem lehet.
- Nem lehet. – mondom halkan, majd lehajtom a fejemet és kicsit elindulnak a könnyeim megint.
- Miért? – hallom szomorú hangját, mire felnézek rá és látom, hogy meglepődik könnyeim láttán.
- Mert egy gyilkos vagyok. Egy gyilkost nem akarnak randira hívni. – mondom halkan, de úgy hogy hallja. Odajön és szorosan megölel.
- Ezt verd ki a fejedből nem így van. Gyere, menjünk innen. – mondja, majd kivezet a suliból és egy parkba megyünk. Nem beszélgetünk addig, amíg le nem ülünk. Nekem folyamatosan folynak a könnyeim és nem tudok megállj parancsolni nekik. Mikor leülünk, kicsit észbe kapok.
- Ne haragudj, sajnálom. Gondolom, most egy hisztis libának tartasz. – mondom halkan, majd a szemeimet kezdem el törölgetni.
- Anyukád bántott, miután elmentem? – érdeklődik, amire csak bólintani tudok. – De miért? Miért ilyenek veled a szüleid? – érdeklődik, mire nagyot sóhajtok. Nem tudom miért, de megbízok benne.
- Régebben, mikor 5 éves voltam volt egy öcsém. – kezdem kicsit halkabban, de úgy hogy ő hallja. – az egyik nap kiderül, hogy képességeim vannak. Szüleim nagyon felidegesítettek egyszer és elveszítettem a fejemet a képességem felett és az öcsém meghalt a kezeim között. – mondom neki halkan, majd ahogy visszaemlékszek, a dolgokra a könnyeim kicsit elindulnak. – azóta a szüleim gyűlölnek, és egy mutánsként néznek rám és emiatt sok a feszültség és az óta soha nem éreztem figyelmet és törődést, csak gyűlöletet és elutasítást. – mondom a végét halkan elcsukló hangon, majd a kezeimet tördelem. Megfogja, a kezemet mire rá nézek, és a kezembe adja a virágot is.
- Sajnálom, ami történt és most már megértelek teljes mértékben ilyen helyzetben én sem tudtam volna máshogy viselkedni. – mondja, majd megölel, és a hátamat simogatja. Be kell vallanom nagyon jól, esik, hogy ölel és a szeretet, amit nyújt nekem. – Eljössz velem egy randira? – kérdezi meg megint, majd bólintok és teljesen jobb kedvre derül ő is tőle. Felállunk és elindulunk sétálgatni és beszélgetünk minden féle dologról, amiről csak tudunk, és közben faggat is kicsit az életemről. Nagyon jól elvagyunk és beszélgetünk, amíg nem összefutunk anyámmal. Mikor meglát, látom rajta, hogy már megint dühös rám.
- Lynett. – szól nekem, mire megpróbálnék hátat fordítani és elmenni onnan. – mit képzelsz kislányom. Azt hiszed, hogy ha hazudsz nekem, azzal minden el van intézve? – kérdezi hangosan utánam kiabálva. Visszafordulok, és rá nézek.
- Anya nem hazudtam neked semmiben sem. – mondom neki. Nem hiszem el, hogy az utcán ennyire megaláz.
- Akkor miért is azt mondtad nekem, hogy ma Dante-ékhoz mész erre fel itt látlak sétálni. – mondja anyám.
- Elnézést hölgyem, de azt én mondtam nem a lánya. – próbál menteni anyám előtt, de most kivételesen semmi haszna nincs.
- Nekem Lini mondta. Ha már ennyire nem tisztelt minket kislányom, akkor jobb, ha haza se jössz többet. – mondja anyám kegyetlenül. – megölöd az egész családunkat. Apáddal csak sajnálkozunk miattad. – mondja még mindig kegyetlenül a dolgokat, majd megfordulok, és sírva ott hagyok mindenkit. Elmegyek egy csendes helyre, ahol senki sem láthat és senki sem bánthat, velem kegyetlenül nem akarok csak nyugalmat.
Ahogy sírok nem sokkal később hangokat hallok. Odakapom a fejemet és Dante az. Odajön hozzám és megölel.
- Minden rendben lesz. – suttogja, és a hátamat simogatja.
- De nincs semmi rendben. Nem tudok, hova menni a szüleim kitagadtak egyedül maradtam. – mondom halkan és elkezdek sírni, majd görcsösen megölelem, és nem akarom elengedni. Nem tudom, hogy mi lesz velem a továbbiakban, de tudom, hogy az nem lesz jó…
|
| haaaani | 2010. 08. 06. 22:34:30 | #6616 |
Karakter: Dante Goldwin
Megjegyzés: (oosakinananak)
Az igazgató rám bízza, hogy kísérjem körbe Lynettet a suliban. Ez egy jó esély, hogy jobban megismerjem.
- Gondolom most boldog vagy - jelenti ki bunkón.
Nem értem ezt a lányt. Nem tettem ellene semmi rosszat, csak megakarom ismerni, és
még is olyan ellenszenves velem. Pedig csak segíteni akarok neki, és azt, hogy megismerjük egymást.
- Miért vagy ilyen ellenséges velem? - kérdezek is rá, amire nem válaszol csak cincog.
Fogadjunk, hogy ő sem tudja, hogy mi baja van velem. Még mindig nem válaszol semmit, hanem gyorsan elindul. Most ez itt akar hagyni?...azt nem hagyom olyan könnyen.
- Hé ne menj el. Legalább hadd mutassam körbe a sulit - szólok utána, amire megáll. Látom, hogy mérlegeli a döntését.
Szerencsém van belement.
Körülbelül fél óra alatt körbe jártuk az iskolát a fontosabb helyeket megmutattam neki. Némán sétált mellettem. Pedig jobb lett volna, ha egy kicsit beszélgettünk is volna közben.
Mindegy majd lesz máskor alkalmam arra, hogy jobban megismerjem.
A körbevezetés végén csak megköszönte, és már lépett is le.
Összes órát figyelmesen követek, és jegyzetelek. Nem vagyok stréber, de könnyen megjegyzek mindent, így szinte alig tanulok otthon. Alex, mellettem már egy más dolog.
Ő vagy alszik vagy zenét hallgat. Szinte minden reggel elkéri tőlem a leckét, és a jegyei is épp elérik a kettes átlagot. Anyja neveli egyedül, így Alex suli mellett dolgozik, főleg éjszaka. Így természetes, hogy segítek neki. Az óra csengetése jelzi, hogy vége az utolsó órának is. Lynett már biztos végzett elég sok órám volt ma. Akkor majd holnap biztosan találkozok vele.
Haza felé tartok a haverokkal mikor az egyik mellék utcából hangokat hallunk meg.
Kicsit közelebb megyünk, és amikor belesek abba a kis sikátor féleségbe.
Nagyot dobban a szívem. Lynett az, és a sulinkból lévő fiúk veszik körül. A lányon nincs is rajta a felső, és a földön van. Agyamat elönti a düh, és persze haverjaim se fogják ezt annyiban hagyni.
- Engedjétek el, de nagyon gyorsan - mondom komoly, és határozott hangon.
Látom a kis hülyéknek nagyon nem tetszik, hogy megzavartuk őket. Hihetetlen a számomra, hogy lehet így elbánni egy törékeny lánnyal?
- Mit akarsz itt? Semmi közötök nincs hozzá - vág vissza a srác ridegen, amire kezdek egyre jobban ideges lenni. Alex mellettem már ropogtatja ujjait. Imád a kölyök
verekedni... vagy is verni, főleg ilyen szánalmas embereket.
Nincs hozzá közöm? Hidd el, hogy sokkal több közöm van nekem hozzá, mint neked.
- De igen is van - mondom ellentmondást nem tűrve.
Egy halk, elcsukló hangot hallok meg, Lynett az.
- Hagyj. Had tegyék velem, amit akarnak. Megérdemlem - senki nem érdemli meg ezt, főleg nem te Lynett. Ha akarnám se hagynám, hogy bántódásod essen.
- Szó sem lehet róla. Nem érdemli ezt senki sem - mondom komolyan, és ebben a pillanatban nekem is esnek..., esnének, ha Alex nem állt volna elém. Mivel, Lynettre figyeltem esélyem se lett volna kikerülnöm az ütést, de Alex résen volt, mint mindig.
Egy kis ideig eltart a verekedés, de végül feladják, és elmenekülnek.
Alex, és a haverok diadalmasan vigyorognak, mintha valami versenyen lettek volna, és ők nyertek. Idióták, de a legjobb haverjaim.
Rögtön Lynettre pillantok, aki összeszorított szemekkel és lábait ölelve remeg. Könnyei végig folyik arcán, amire kicsit megijedek. Remélem nem fáj neki sehol, és nem szerzett valami komoly sérülést.
Megérintem vállát, amire összerezzen.
- Ne bántsatok, könyörgöm - kérlel félénk hangján.
Nem is tudnálak bántani.
- Ne féljél nem foglak bántani - mondom neki, amire rögtön rám nézz. Biztosan felismerte a hangomat.
- Miért nem hagytál itt, hiszen megérdemeltem volna azok után, ahogy bántam
veled? - kérdezi meg tőlem.
Hogy lehetnek ilyen gondolatai? Akármennyire is bunkó, akkor sem hagyok magára egy lányt. Ez a lány olyan furákat gondol. Leveszem ingemet, és ráterítem.
- Mert senki sem érdemli ezt. Gyere, haza kísérlek - ajánlom fel neki kedvesen.
Kicsit nehézkesen áll fel, és nekem támaszkodik.
- Köszönöm, hogy segítettél...sajnálom, hogy olyan bunkó voltam az órákban,
napban - ha jól értem ez bocsánat kérés. Végre megtört a jég, aminek nagyon örülök.
Gyengéden felkapom, és karjaimba zárom. Milyen kis könnyű egész nap cipelném még akkor sem fáradnék el.
- Nincs semmi baj. Gondolom meg volt rá az okod - mondom neki. Szorosan nyakamba kapaszkodik, mintha attól félne, hogy elejtem. Pedig eszemben sincs ekkora hülyeség.
Jobb helyen van itt a karomban, mint a földön.
Ideje lenne lassan elindulni. Már régóta vége van a sulinak, és nem akarom, hogy szülei szóljanak érte.
De van egy icipici problémám nem tudom, hogy hol lakik.
- Amúgy hol laksz, mert azt nem tudom? - kérdezem meg tőle.
- Hill street 34. szám - válaszol kérdésemre, én pedig bólintok. Akkor itt az ideje indulni.
Hozzám bújik, és tettére halványan elmosolyodok. Úgy érzem, hogy kezd megtetszeni ez a lány.
Épp a házuknál vagyok, és csengetek. A csengő szóra felkapja tekintetét.
- Nem kellett volna csengetned, be tudtam volna menni - szólal meg, és mocorogni kezd, hogy engedjem el, de én nem teszem meg neki ezt a szívességet.
Elég rossz lehetett ez a nap számára. Azt akarom, hogy lássam, ahogy biztonságosan bemegy a házba. Ráadásul a szüleinek is tudniuk kell mi történt.
- Ilyen állapotban nem. Meg mindent elmesélek a szüleidnek. Jobb ha tudnak róla - világosítom fel.
- Nem fogja őket érdekelni - hangja lemondó, amire meglepődök. Miért nem érdekelné őket, hiszen a szülei!? Biztosan aggódnak érte, és legalább megvigasztalják. Elég normálisnak tűntek a szülei.
- Lynett Hagara - szólal meg egy női hang. Az édesanyja az.
- Még is mit képzelsz magadról? Nem azért jöttünk ide, hogy megint egyből egy fiú a karjaiba hozzon haza. Fogadjunk megint az a kifogás lesz, hogy megvertek vagy valami hasonló. Tessék leszállni és a lábadon járni. Amíg eszméletednél vagy, addig egyetlen egy fiúnak a karjaiba nem akarlak meglátni - kiabálja anyja.
Még azt sem kérdezte meg a saját lányától, hogy jól van e. Tehát igaza volt Lynettnek, hogy nem érdeklődnek iránta a szülei.
Van egy olyan rossz érzésem, hogy biztosan nem lesz jó vége ennek főleg, ha itt hagyom majd a lányt egyedül.
- Elnézést, asszonyom, Dante Goldwin vagyok, és tegnap találkoztunk a szüleim által rendezett partin - mondom tisztelettudó hangon. Lynett anyja végig mér, és látom rajta, hogy emlékszik rám.
- Sajnálom, Dante, hogy nem ismertelek fel. Szüleidnek üzenem, hogy nagyon jól éreztük magunkat a partin - gondoltam, hogy ez lesz. Szüleim befolyásos emberek jobb velük jóban lenne, mint rosszban.
Lynett kicsit közelebb bújik hozzám. Biztos fél, hogy veszekedés lesz.
- Elnézést, az én hibám volt az egész - folytatom, amire a nő értetlenül néz hol rám hol Lynettre.
- Nem figyeltem a lépcsőn, és neki mentem a lányának, aki elesett, és bátorkodtam haza hozni - az ingre pillant a nő, ami a lányon van. - A ruhája egy kicsit elszakadt, és odaadtam neki az ingemet - folytatom a hazugságot. Nem szeretek hazudni, de most muszáj.
Elég gyenge hazugság, de szüleimet ismerve nem hiheti, hogy egy hazudós kölyök vagyok.
- Értem, és köszönöm, Dante - válaszol a nő egy kicsit nyugodtabb hangon. Remélem nem lesz gond most már.
- Kérem asszonyom holnap átjöhetne suli után hozzám Lynett kárpótolni szeretném ez a szerencsétlen ügy miatt - mondom neki kedves hangom.
Az asszony egy ideig gondolkozik rajta, de végül igent mond.
Illedelmesen elköszönök Lynett anyukájától mikor hallom, hogy becsukja az ajtót, Lynett megszólal.
- Köszönöm - hangja kedves, amin meglepődők eddig szinte mindig bunkó volt.
- De nem volt szép tőled a holnapi dolog - morogja aranyosan, miközben leteszem.
Venné le ingemet, de visszatartom.
- Maradjon nálad holnap visszaadod. Ja, és ennyit megérdemlek, hogy kimentettelek - mondom neki, és megengedek magamnak egy ravasz mosolyt.
Duzzogós pofiját rám emeli, amire elnevetem magam.
- Holnap találkozunk, szia - köszönök el tőle.
Másnap a suliban csak néha futunk össze a folyosón. Az utolsó órámnak most van vége, és sikerült kiderítenem, hogy neki van még egy órája. Elrohanok egy boltba, mert vennem kell valamit, ami nagyon fontos. Pont az óra kicsengésére érek vissza, és már jön is ki az osztályából.
- Lynett - szólok oda neki, és egy halvány mosolyt ereszt felém.
Mikor odaér hozzám kedvesen köszön.
Hátam mögül elő húzok egy szál vörös rózsát. Szemeiben a meglepettséget látom, és az értetlenkedést. Egy ketten összesúgnak a folyóson.
- Eljönnél velem egy randira? - kérdezem meg komoly hangon, és feszülten várom válaszát. Hol a rózsára tekint hol pedig szemeimbe nézz.
|
| oosakinana | 2010. 08. 05. 22:10:10 | #6589 |
Karakter: Lynett Hagara
Megjegyzés: (Haaaani-nak)
A reggelem már rosszul indult, mert a szüleim kijelentették, hogy este egy fogadásra kell menne, na bravó. Minden vágyam az, hogy megérkezek egy új helyre és már is fogadásra kell menni. A szüleim még mindig mái napig gyűlölnek a miatt az eset óta és nem tudok mit kezdeni vele, csak annyit, hogy elfogadom, és kész. Max, ha megpróbálok tiltakozni, akkor nagyobb bajom lesz belőle, vagy kiraknak itthonról és hát én hova mehetnék, hiszen még csak kiskorú vagyok dolgozni még nem, engednek, és nem csinálhatok semmit sem egyedül, ami a legjobban idegesít, de hát ez van, ezt kell szeretni szokták mondani.
Az egész napom lazulással és pihenéssel telik. Este megfürdök és felveszem a szokványos ruháim közül az egyiket. Szerencsére anyámék nem szokták nézni az öltözködésemet, mert ilyen eseményekre csak nem vagyok olyan hülye, hogy lejárassam magamat a legrövidebb ruháimmal, hiszen csupa öreg emberke lesz ott, ami nem igazán az én stílusom.
Elmegyünk egérkezünk és egy házas pár fogad minket. Leülünk vacsorára, de amint befejezzük, látom, hogy anyámék elfelejtkeztek rólam, amit ilyenkor csak áldani tudok, és egyből kislisszolok az épületből egy nagyon szép teraszra érkezek és nagyon fimon friss levegő van. Éppen gondolataimba mélyednék, mikor hallom, hogy nyílik az ajtó és egy igen helyes srác lép ki az ajtón, szinte teljesen megbabonáz, de ahogy általában szokták nem vesznek észnek, na, szép. Ezen már nem is lepődök meg. Kicsit be is rágok az illetőre, na mindegy nem érdekel.
- Elnézést, remélem nem zavarok – szól nekem, de mintha észre se venném, próbálok úgy viselkedni.
- Azt csinálsz, amit akarsz – csak válaszolok a bunkó hangnemembe, de nem is nézek rá.
- Dante Goldwin, vagyok – mondja a nevét, mintha ez bármit is megváltoztatna. Felszisszenek, majd ridegen nézek rá.
- Nem érdekel – mondom neki. Úgy viselkedik, mintha olyan nagy szám lenne, hogy ő kicsoda.
Azt hiszem lesett neki a tantusz, hogy nem akarok beszélgetni, mert nem szól többet hozzám. Elővesz egy cigit és elkezd cigizni. Na, bravó, már megint egy nagyszájú menő gyerek, aki csak a haverok kedvéért cigizik, mit ne mondjak, jól ki tudom fogni a szép fiúkat, de akkor is helyes, akár mi is legyen és akár milyen is legyen. Egy idő után megint ő szakítja meg a köztünk lévő csendet.
- Neked mi a neved? – meglepődök kérdésén, hiszen nem számítok rá, de ő nem néz rám. Eleinte nem vagyok hajlandó válaszolni neki, de ahogy végig pillantom, csak eljutok oda, hogy válaszoljak neki.
- Lynett Hagara - válaszolok még is egy kis idő múlva. Eloltja a cigit, majd rám néz.
- Nem jössz sétálni a kertbe? – kérdezi, mire nem mondok semmit, de elindul, én meg követem nem tudom, miért, de akkor is követni kezdem. Nem sokkal később már a tömegben vagyunk, és mindenki azt kérdezi, hogy én vagyok-e Dante barátnője, amire egyértelmű válaszom, hogy ki van zárva. Elég bunkón intézem az ilyen dolgokat, de hát anyáméknak köszönhetően ilyen lettem.
A kertben sétálgatunk és élvezem a látványt gyönyörűen rendbe tartott kert és szebbnél szebb virágok. Meg kell hagyni, hogy Dante-val sétálok, meg mintha egy kicsit még jobban javítana, azon, hogy tetszik a kert.
- Nagyon szép – dicsérem meg a kertet.
- Egyet értek – mondja válaszként, majd visszaindulunk a partira, amit úgy látok, hogy lassan vége, van, mert szálingóznak az emberek haza fele. Mikor mennénk, vissza szüleim jönnek is, megint fancsali pofát vágok. Ehhez van csak igazán kedvem hozzájuk.
- Lynett indulunk – szól apám a szokásos stílusába, amin már nem lepődök meg. Felszisszenek, de nem csinálok semmit.
- Örülök a találkozásnak, Dante Goldwin – mondja és a nevét megint kihangsúlyozza, apám meg egyből, mintha istent látná. A fejemet rázom, de nem érdekelnek, a dolgok ezért elfordulok.
- Elnézést be sem mutatkoztam, Mr. Hagara vagyok és a feleségem – mutatkoznak be a szüleim, de még mindig sztrájkolok és háttal állok nekik.
- Én is örülök a találkozásnak Hagara kisasszony – mondja gúnnyal teli hangon, mire rákapom a tekintetem és egy gyilkos tekintetek vetek felé, ami olyan, hogy ha szemmel ölni lehetne, akkor már régen meg halt volna. Elköszönnek a szüleim és távozunk. Haza fele mente kapok egy kis fejmosást, hogy miért voltam olyan, mire nem érdekelnek a kifogások.
Hazamegyünk, mire én felvágódok a szobámba és ki nem jövök másnap reggelig. Nem tudom miért, de végig Dante jár a fejembe, nem tudom kiverni a fejemből az arcát. Nagy nehezen forgolódva, de elalszok. Éjszaka az öcsémmel történtek jutnak eszembe, amire szinte sikítva ülök fel, de szokáshoz híven, senki nem jön be hozzám. Elkezdek sírni és összegömbölyödök. Nem tudok visszaaludni, nem merek, félek, ha megint lehunyom a szememet, akkor visszajön, és megint át kell élnem. Olyan valóság hűek tudnak lenni az álmaim.
Reggel elég álmosan kerülök ki az ágyból. Felöltözök, majd a nem alvás miatt elég beesettek a szemeim, amit egy könnyed sminkkel próbálok elfedni, de persze nem tökéletes semmi sem.
Anyámék megint nem visznek, el az új suliba találjam meg magamnak. Kicsit el keveredek a városban, de kérek útbaigazítást. Beérek, ahol az igazgató egyből emg is talál nem sokkal később egy ismerős hangot hallok a hátam mögül.
- Jó reggelt, Lynett. – köszön nekem levakarhatatlan vigyorral a képén, amire csak nagyot sóhajtok és a szememet forgatom.
- Jó reggelt Dante. – köszön neki, majd az igazgató ránk néz.
- Szóval ti ismeritek egymást? – érdeklődik az igazgató, mire én egyből nem leges választ vágok rá, de Dante igen-t. – Rendben, ha már ilyen jól összeismerkedtetek. Dante a te felelősséged lesz, hogy Lynett-et körbe vezesd a suliba és tájékoztasd mindenről. – mondja komolyan a diri, mire csak a szememet tudom forgatni.
- Rendben igazgató is. – mondja Dante, mire az igazgató már el is húz, én meg rá nézek.
- Gondolom most boldog vagy. – mondom neki a régen megszokott stílusomba, vagyis bunkón.
- Miért vagy velem ennyire ellenséges? – kérdezi, mire csak ciccegek és már indulok is el nem vagyok hajlandó válaszolni neki. – Hé ne menj el. Legalább had mutassam körbe a sulit. – mondja, mire nem tudok, mit kezdeni az tényleg jól jönne.
Elindulunk egy körútra, ahol mindent megmutat és mindent elmond a sulival kapcsolatosan. Nem szólok inkább semmit, csak hallgatok. Fél óra elteltével a végére értünk, mire egy laza kösz-t oda vágok neki és még ennek örüljön, hogy megkapta, mert amúgy nem igazán szoktam köszönömöt adogatni senkinek. Tovább megyek, majd leülök a egy helyre, ami jó messze van a többiektől,d e látom, hogy a fiúk nagyon susmorognak és hogy már vihognak is. ezek valamit terveznek. Elkezdődnek az órák. Éljen. Nem figyelek egyikre sem, csak rajzolgatok és el vagyok magamnak. Egésznap Dante jár a fejembe és nem tudom, hogy mit csinálhatnék, hiszen nem bízok soha senkibe és nem tudom, hogy ezzel a dologgal, meg mit kezdjek, hogy állandóan rá gondolok.
Már alig várom, hogy vége legyen a sulinak összepakoltam azt a kevés cuccomat, amit hoztam mára, majd megyek is ki az épületből. Egyszer mikor hátra nézek, annyit látok, hogy egy 10-es fiú banda jön utánam, majd mikor utolérnek, megfognak és bevisznek az egyik sikátorba. Na, fasza már megint zaklatnak, ezért utálok suliba járni. Elkezdenek taperolni és már a felsőmet is leszakították rólam. Próbálom takarni magamat, meg ellenkezni egy kettővel meg próbálok verekedni, de én húzom a rövidebbet és kapok a gyomorszájamba egy kibaszott nagy ütést, amitől a földre rogyok. Nyöszörgök párat, mire már a szoknyámhoz nyúlnának, hogy vegyék le vagy hajtsák fel, mire már elkezdek sírni. Elég szar napom van, mint ne mondjak. Tovább sírok, majd ismerős hangot hallok meg.
- Engedjétek el, de nagyon gyorsan. – mondja komolyan és határozottan, de a szememet még mindig nem tudom kinyitni.
- Mit akarsz itt. Semmi közötök nincs hozzá. – mondják a srácok, mire még szorosabban húzom magam össze.
- De igen is van. – mondja még mindig az ismerős, hang mire felismerem, hogy Dante az.
- Hagyj. Had tegyék velem, amit akarnak. Megérdemlem. – mondom halkan és elcsukló hangon, de még mindig nem nyitom ki a szememet.
- Szó sem lehet róla. Nem érdemli ezt senki sem. – mondja komolyan, majd csak annyit hallok, hogy valakiket vernek, de nem tudom kiket. Szorosan ölelem a lábamat és próbálom takarni magam, mivel már a hasam annyira nem fáj, de a könnyeim még mindig folynak. Nem sokkal később egy kezet érzek meg a karjaimon, amire kicsit felnyögök.
- Ne bántsatok, könyörgöm. – mondom tényleg könyörögve és nagyon félve.
- Ne féljél nem foglak bántani. – mondja nekem Dante, kinyitom a szememet és hálásan nézek rá.
- Miért nem hagytál itt, hiszen megérdemeltem volna azok után, ahogy bántam veled. – mondom halkan, mire rám néz, leveszi az ingét és rám teríti. Rajta van még egy póló. Hálásan fogom körbe magamon az inget.
- Mert senki nem érdemli ezt. Gyere, hazakísérlek. – mondja kedvesen, mire nehezen felállok és neki támaszkodok.
- Köszönöm szépen, hogy segítettél… sajnálom, hogy olyan bunkó voltam az elmúlt órákban, napban. – mondom neki, mire érzem, hogy felkap az ölébe.
- Nincs semmi baj. Gondolom meg volt rá az okod. – mondja, majd kapaszkodok belé, mintha az életem függne rajta, majd rám néz.
- Amúgy hol laksz, mert azt nem tudom. – mondja, mire rá nézek én is.
- Hill street 34. szám. – mondom neki, mire bólint. Megint hozzábújok, és most kivételesen örülök, hogy nem kell beszélnem semmiről és nem kell senkinek sem elmesélnem a dolgokat. Nem sokkal később hallom, hogy csenget hozzánk.
- Nem kellett volna csengetned, be tudtam volna menni. – mondom neki, mire nem enged el.
- Ilyen állapotban nem. Meg mindent elmesélek a szüleidnek. Jobb, ha tudnak róla. – mondja nekem.
- Nem fogja őket érdekelni. – mondom lemondóan, majd kinyílik az ajtó és anyám jön ki.
- Lynett Hagara. – szól anyám erélyes hangon. – még is mit képzelsz magadról? Nem azért jöttünk ide, hogy megint egyből egy fiú a karjaiba hozzon haza. Fogadjunk megint az a kifogás lesz, hogy megvertek vagy valami hasonló. Tessék leszállni és a lábadon járni. Amíg eszméletednél vagy, addig egyetlen egy fiúnak a karjaiba nem akarlak meglátni. – mondja komolyan és lekiabálva. Már sejtem ennek mi lesz a vége, ha Dante elmegy. Szépen összeveszek anyámékkal és elmegyek tőlük szokásomhoz híven. Nem bírom ezt a légkört, ami itthon vagy, hogy állandóan engem gyűlölnek. El akarok menni innen minél gyorsabban, ha bele halok vagy mindenki meg tudja a képességemet, akkor sem fog érdekelni még száműzetésben is jobb élni mint velük…
|
|
