Ha lenne egy tőr a kezemben, nem is kéne gondolkodnom azon, hogy kibe döfjem. Elegem van a kentaúrokból és a nyafogásukból. Csak azért viselem el, hogy legyen béke a birodalomban.
-Nos, mindazonáltal, hogy Önöknek szükségük van elég területre, javaslom a Keleti Ligetet ideiglenes megoldásként – szólok fel végre én is.
-Tisztelettel megjegyzem, hogy a Keleti Ligetben élő sirella törpék nem szívesen látnak bennünket, és ami azt illeti mi sem őket… - felemelt hangja és dobbantása igen idegesítő. – Látszik uram, mennyire fiatal, aligha ért a kormányzáshoz. De persze, mi türelmesek vagyunk… - Hmm, ha jobban meggondolom YuiSeinél biztosan van egy tőr…
-Még is hogy képzeled!? Hogy merészelsz ilyen hangnemben szólni a Herceghez? – Tanácsadóm kardot rant. De sajnos nem lehet egyszerűen elintézni ezeket, inkább hallgatom a nyafogást, minthogy háború legyen birodalmaink közt.
-YuiSei, kérlek. Nem történt semmi… - intek felé, mire lenyugszik. – Nem hiszem, hogy bármiféle konfliktus akadhatna. Ezzel az ügyet le is zárnám. Köszönöm, hogy idefáradtak.
Parancsomra az őrök kivégzik a háborgó félvéreket, aztán meg végre nyugtom lehet. Amint kiürül a terem, tanácsadóm letérdel előttem. Nem szeretem, ha ő ezt csinálja. Ezerszer mondhatom neki, hogy nem muszáj ez az ő esetében, de egyik fülén be a másikon meg ki. Ch…
-Fenség, túlságosan megerőlteti magát. Kérem, pihenjen le, egész álló nap tárgyalásokon hozott nehezebbnél nehezebb döntéseket. – hangjából kicseng az alázatosság. Jólesik hogy aggódik értem. Fejét lehajtja, de állánál fogva lassan fölemelem, aztán háborgó óceánkék szemeiben elveszek azonnal.
-Én rendben vagyok, sokkal inkább te vagy az, akinek pihennie kell. Három napja érkeztél vissza a legutóbbi küldetésedről, azóta éjjel nappal mellettem vagy. Sajnálom, hogy ennyi feladattal bízlak meg YuiSei. – Bűntudattal pillantok a talaj felé és mikor mondanivalóm fokoznám kezeimmel is, egy mosolyt látok arcán. – Csak nem kinevetsz? – kérdem mosolyogva. Igen, csak vele érzem szabadnak és vidámnak magam, mégha belül keserűséget rejtegetek is.
-Nem felség, eszemben sem lenne. Csupán furcsa, hogy gyöngének tart… az a kötelességem, hogy Ön mellett legyek, ez sosem fáradság.
-A rettenthetetlen…
Egyetlen szavamon felnevet mély hangján, mire valami furcsa érzés cikázik végig gerincemen. Nem ez az első alkalom, hogy ezt érzem a közelében. Mélyen meghajolva kisétál a teremből. Már megint ez a meghajlósdi. Le kell szoktatnom róla. Talán, ha megparancsolnám neki, akkor sikerülne. Parancsról jut eszembe, két nap múlva koronáznak majd királlyá. Hogy egy démon lopná el a koronát! Nem akarok király lenni. Na jó, akarok, csak… Több dolog is aggaszt. Nem biztos, hogy képes leszek majd helyt állni nehezebb helyzetekben, meg ahogy a kentaúr is mondta, néha fogalmam sincs a kormányzásról. Meg… ami a legjobban idegesít az a feleségválasztás. Tudom, hogy gondoskodnom kell legalább egy utódról, de akkor is én… én… nem lennék képes beleszeretni egy idegen tündelányba és gyereket nemzeni neki. Azt hiszem ebből még vita lesz…
~*~
Az este leszálltával, nevelőim szavai ellenére, a kertben iszogatom jázmin teámat. Feszült vagyok és fáradt, alig várom, hogy puha ágyamban hajtsam fejem álomra, de jó uralkodóhoz híven: tűrök és legyűröm a fáratságot. Magamhozhivattam YuiSei-t egy szolgálóval. Nem nyugodhatok, amíg nem beszélek vele.
-Hívatott fenség. – Tanácsadóm mély és dallamos hanjára felfigyelek. Meghajlással üdvözöl. Reménytelen…
-Igen. Kissé aggódom YuiSei. A segítségedet kérem.
-Állok rendelkezésére… miben segíthetek? – Hozd ki az ágyamat! Bár, amilyen szófogadó, még megtenné…
-Furcsa érzések merültek fel bennem, a napokban. Aggodalom és valami más… bizonyára a koronázás miatt. Úgy érzem, mintha rossz lenne ez a dolog, pedig tudom, hogy nem. Olyan mintha egy fontos embert veszítenék el… - tekintetem rá, majd a holdfényben tündöklő csillagokra vezetem. – Egy hozzám nagyon is közel álló személyt. Félek, a sok feladattal nem fogok tudni megbirkózni. Mi lesz, ha nem megfelelően vezetem a népem? – nézek rá tanácstalanul.
-Fenség a népe szereti és tiszteli önt. Háborúk nem dúlnak, emiatt nem kell aggódnia. Már most is, fiatal kora ellenére elvezet egy országot. Oly’ kevés a konfliktus és ez önnek köszönhető… édesapja, az ég nyugosztalja, büszke lenne önre. Én is büszke vagyok.
-Valóban?
-Igen.
-És a másik dolog? Az a szívbemarkoló? Mi lehet? – tekintetem folyamatosan őt pásztázza. Tanácstalan. Vicces. Az én tanácsadóm tanácstalan. Hát mit kezzek én egy tanácstalan tanácsadóval? – Ilyen nehéz kérdést tettem fel? – kérdem szinte suttogva. Nem tudom meghallotta-e, vagy a hűvös esti szellő továbbrepítette-e a hangomat.
-Csak épp nem tudom, mit kellene válaszolnom… - vallja be hallkan, mire megeresztek egy mosolyt és ujjaim arcára simulnak.
-Egy király elvárná, hogy tudd. De mivel még “csak” herceg vagyok, meghagyom neked és magamnak a tudatlanságot. Látod, ez is bizonyítja, mennyire engedékeny vagyok. Inkább hagyom a bájolgást és parancsolgatást holnapra. – Illedelmesen ásítok aprót tenyerembe, majd küldök egy jelentőségteljes pillantást felé.
-Bocsásson meg tudatlanságomért. Visszakísérjem hálójába?
-Nem! Mégcsak az kéne, hogy Matsumoto-dona leteremtsen, mert kint sétálgattam – megszeppenve nézek rá. Csak ő látta eddig igazi énem. Benne megbízom, ő az egyetlen.
-Majd megvédem Önt, hercegem. – ereszt meg egy mosolyt, mire… Jesszus! Elpirultam…
-Re-rendben – elcsuklim hangom kissé, de végül sikerül visszatalálnom magamhoz.
Némán, nyugodt csndben lépdelek szobáim felé, mögöttem pedig YuiSei. Elaludnék sétálva, ha nem lenne bennem büszkeség.
-Nem kell ezt csinálnod. – suttogom hátra, szinte nem is neki címezve.
-Mit, felség?
-A meghajlást, a mögöttem loholást, a folytonos ébrenlétet, a…
-Ez úgy hangzik, mintha aggódna miattam, kivételezne velem.
-Ne légy pimasz! Csupán már meguntam, hogy hajlongsz előttem, mint a szolgák.
-Felség, én is egy szolga vagyok.
-Nem, te... te más vagy... – Túl álmos vagyok. Azt hiszem nem is tudom mit mondhattam.
-Pihenjen rá egyet, hecegem.
-YuiSei... – ejtem ki hallkan a nevét, aztán csak azt érzékelem, hogy sötétbe burkolózik minden és nincsen más, csak én és a nyugtató csend.
~*~
Nevelőim ébresztési módszere kissé rosszul érint. Elhúzzák ágyam baladachinjáról lelógó selyemzöld függönyeit és beengedik a napfényt, ami addig cirogatja arcomat, míg magamhoz nem térek. Aztán jön a szokásos köszöngetés, reggelizés, ágyból kiráncigálás, mosakodás... Napestig sorolhatnám. A kedvencem az, mikor selyemruhába bújtatnak, ami csak úgy simogatja hófehér bőrm. Kezdődhet a nap... Jujj, de lelkes voltam...
~*~ A fényes koronázási ünnepség után 8 nappal ~*~
-YuiSei! Nem akarok megnősülni! – magas hangom még a kórustagok is megirigyelnék. Csak úgy cseng a terem. Tanácsadóm jelenik meg előttem meghajolva, mire felpattanva körözni kezdek. – Kifelé, mindenki, csak YuiSei maradjon! – csendül fel ismét hangom, mire a teremben lévők gyorsan elsuhannak.
-Felség, kérem…
-Ne kérj semmire, inkább állítsd le ezeket. Hát nem érted, hogy nem akarok feleséget? – ragadom meg felkarját és elveszetten, szinte hisztérikusan tekintek szemeibe.
-Gondoskodnia kell az…
-…az utódomról, tudom. De ahhoz én… Segíts, kérlek, nem akarok feleséget, még… még értelen vagyok hozzá… - Valójában csak félek… félek attól, hogy nem vagyok képes szeretni anyámon kívól más nőt, és nem is akarok… - YuiSei…
-Hercegem, kérem, nyugodjon meg…
-Talán te nyugodt vagy, de én nem… - jelentem ki elfulló hangon. Mit csinálok? Olyan vagyok, mint valami elkényeztetett ficsúr… Uhm, de hiszen az vagyok.
-Azzal nem lesz jobb, ha felsúlja magát.
-Ez sehogysem lesz jobb! – pattanok fel ismét és újból körözni kezdek. Csodálom, hogy nem kopott el még a padló. El tud kopni egyáltalán a márvány?
-Her…
-Inkább ne mondj semmit!
-Meghallgatna végre?! – morran rám, mire összerezzenek és ijedten kapom rá kékeszöldben csillogó tekintetem.
-YuiSei…
-Elnézést a hangváltás miatt. Tudnia kell helyesen dönteni. Mindenben blöcs a véleménye, de ebben a dologban nem, pedig ez is olyan, mint egy békenyilatkozat, amit alá kell írni.
-Én nem akarok semmit sem aláírni erről. Hát nem értessz?
-Értem, felség, csak nem értek egyet. Egy királynak kell valaki, aki mellette áll és utódot nemz neki.
-Ch… - odamegyek hozzá és mélyen nézek immár vörösen izzó szemébe. Nem riadok meg, kedvelem, mikor ennyire hevesen ellenkezik az akaratommal. – Neked fogalmad sincs róla, hogy mit érzek! Olyan, mintha kijelentenéd azt, hogy a szüleim csak érdekből akartak engem! Én nem akarok kényszerből gyereket!
-Hercegem, talán úgy gondolja, hogy még gyerek… és talán mélyen belül ez így is van… De mi elsősorban a birodalomról kell gondoskodnunk, hogy legyen kire bíznunk az irányítást akkor is, ha eljön az idő.
-És ha most jön el? Ki lenne a király, hmm? Vagy feltámasztanátok és ezzel nyaggatnátok? Utálom ezt!
Csípőjéhez nyúlva kezembeveszem görbe kardját és uralkodóhoz méltóan emelem fel. Talán ez a kard majd segít nekem, hisz már többször is megmentette az életem, gazdájával együtt. Bár most is megvédene…
Szerkesztve darkrukia által @ 2011. 10. 14. 17:56:30
Karakter: Lynett Hagara Megjegyzés: (Kicsikémnek és szerelmemnek)
Nem csalódok szerelmemben, mert a múltkori osztálytársam már megint kiakart velem cseszni, de szerencsére Alex meg Scott is a közelben volt és így már nem próbálkozott. Vége van a sulinak és megyek kicsimhez, mert már nagyon hiányzik és szeretnék vele lenni. Amint meglátom, oda sietek hozzá. Megölelem, majd ajkaira tapadva hevesen csókolom meg, amíg Alex meg nem érkezik.
Amint kicsim rákérdez, mi volt mindketten egyszerre kezdjük el mesélni, hogy a csaj megpróbált kikezdeni már megint velem, viszont ahogy látom, kicsimnek nem tetszik ez a hevesség mindkettőnk részéről.
- Hé… - szól ránk. - Egyszerre csak az egyikőtök beszéljen. – elmosolyodok kicsit, majd hagyom, hogy Alex kezdje el a történetet.
- Szóval az úgy volt - kezdi Alex - Lini nem ment be tesire, ahogy megállapodtatok vele, úgyhogy óra után az a múltkori tyúk, aki olyan goromba volt vele, megint kezdte volna ellene a szemétkedést a drágalátos barátnőivel karöltve.
- Ekkor ért oda Alex és Scott. – folytatom kuncogva a mesélést. - A csaj elsápadt, amikor meglátta őket, és eloldalazott, meg se próbált keménykedni.
- Értem. - sóhajtja - Örülök neki, hogy vele voltatok, és nem lett gond. – mosolyog kicsim barátjára. - Habár… - teszi hozzá széles vigyorral. - Azt is tudom, nem élte volna túl, ha most kezd Linivel. – abban biztos lehetsz kicsim, de a babára is gondolni kell. Kicsit hátba is verem, de egy csók bőven elég, hogy megenyhüljek.
- Dante… - zavarja meg az idillünket egy nyálas hang, akitől még a szőr is feláll a hátamon.
- Mit akarsz?! Nem megmondtam, hogy hagyj minket békén? – mordul rá szerelmem, de a vállát fogom, hogy ne legyen semmi gond.
- De… - meg se várja, hogy folytassa.
- Nem érdekelsz. – magához húz szerelmem. - Szeretjük egymást, csak őt akarom magam mellett.
A kis csajnak nem is kell több és már el is megy. Látom, hogy kicsim elgondolkozik, de ezzel egy ütemben Alex megszólal.
- Lini… Most gyere velem egy kicsit. – karon ragad, és egyből elkezd húzni, amit nagyon nem értek és kétségbe is vagyok esve, hogy ez most mi akar lenni? Kicsimre nézek, de csak nyugodtságra int, hogy nincs semmi baj és menjek csak.
Nem tudom, hogy mi akar ez lenni, de egyre jobban kezd nyugtalanítani a dolog. Pedig szerelmemmel akartam lenni, mert nagyon vágyok rá, de így hogy legyek vele? Elfogok sorvadni estig!
***
- Sikerült mindent elintéznetek? – kérdezi kíváncsian szerelmem, mielőtt megcsókolna.
Most érkeztünk meg egy adagvásárlásból. Alex tudja, hogy vidítson fel. Elmentünk vásárolni délután ruhákat a kicsinek is meg nekem is, hogy ne kelljen majd hirtelen kapkodni, ha már nem tudok ruhákat felvenni.
- Még szép. – válaszolja, de mik ezek a kacsingatások?
- És mégis mit vettetek? – kíváncsiskodik egyből, amint meglátja a szatyrokat.
- Egy pár ruhát. – mosolygom, majd előveszem az egyik kedvencemet. - Nézd csak… Állítható méretű szoknya.
- Ohh értem… - ölel megint magához, majd hasamon kezd el simogatni. - Ez jó ötlet volt, elég praktikus.
- Igen. – adok neki még egy csókot. - De most menjünk enni, már nagyon éhes vagyok. – nevetve indulunk el a konyhába. Észre se vettem, hogy éhes vagyok, de legalább mindent megfogunk enni vacsorára.
- Lini… - szólal meg kicsim a vacsora végén, amikor még éppen menni készülnék, hogy felvegyem az egyik szexi darabot, amit neki vettem, hogy beindítsam a fantáziáját éjszaka. Meg fogja a kezemet is, hogy maradásra bírjon. - Lenne egy nagyon fontos kérdésem hozzád. Úgyhogy kérlek, ülj le, és várd meg. – értetlenül nézek rá, de kicsit meg is vagyok ijedve. Nem volt még eddig ilyen, most még is mi szeretne? Amikor elővesz a zsebéből egy gyűrűt, meg még jobban kikerekednek a szemeim.
- Kicsim… Ez… - nézek rá meglepetten.
- Hozzám jönnél? – somolyogva néz rám, miközben én teljesen meg vagyok lepődve és érzem, hogy nem fogom bírni, megint el fogom sírni magam, mert annyira boldog vagyok, hogy itt van nekem.
- Dante… - kezd egyre nagyobb gombóc lenni a torkomban, de az örömtől. - … Igen. – borulok a nyakába és könnyeim csak úgy kezdenek el záporozni. Szorosan ölelve magamhoz sírok és áztatom a felsőjét, mire mindenki tapsolni kezd.
Kicsim elenged kicsit, majd megfogja a kezemet és felhúzza az ujjamra a gyűrűt, ami olyan gyönyörű. Megfogom az arcát, majd magamhoz húzom, hogy egy édes csókba tudjam részesíteni.
- Annyira imádlak. – nézek a szemébe a csók után, bár még a könnyeim folynak.
- Én is szerelmem. – törli le a könnyeimet, majd a többiek odasétálnak hozzánk és gratulálnak, majd egy kicsit ünnepelünk is, de én alkoholt nem iszok a picike miatt. Csak sima vizet, mert nem akarom, hogy gond legyen.
Estefelé mindenki elköszön, mert fáradtak vagyunk mi is, arról nem is beszélve, hogy holnap megint suli van. Felmegyünk kicsikémmel a szobába, de nem marad el semmi. Arról kezeskedek. Nem várom meg szerelmemet, hanem egyből a fürdőbe megyek az egyik csomaggal és szépen felveszem az én meglepetésemet.
Amint belép az ajtón, a fürdőszoba ajtajában állok a szexi fehérneműmbe, ami picit átlátszó is.
- Azt hittem már nem is akarsz megjönni. – szólalok meg vadító hangon.
- Már itt… - megfordulva látom a döbbenetet az arcán, de egyben a vágyat is. -… vagyok. – fejezi be mondatát, amire elmosolyodok.
Ellököm magam az ajtófélfától és közelebb sétálok hozzá, de olyan szexi lépetekkel, amilyenekkel még tudok, mert nem kezdett el növekedni a hasam. Odaérve hozzá fogom meg a felsőjét és veszem le róla, amiben szerencsére segít.
- Úgy rémlik ígértél nekem estére valamit. – mondom vigyorogva, amire most már vére ő is kicsit felébred meglepetéséből és mosolyogva kap karjaiba és visz az ágyra, ahol végig fektet és vadul kezd el csókolni, amit örömmel viszonzok, mert teljesen megveszek miatta és már annyira szeretném végre érezni magamban, hogy azt elmondani sem tudom.
Az este szerencsére nem csak nekem telik kellemesen, hanem szerelmemnek is, mert mindketten többször a magaslatokban járunk, és ez boldogsággal tölt el engem.
~*~
Három hónap elteltével már elkezdett növekedni a pocakom és mivel suliba sajnos járni kell így bő pulcsikkal rejtjük el, hogy ne kezdjenek el szekálni miatta, mert nem akarunk balhét senkivel. Viszont így kicsit nehézkesebben is tudok mozogni, de megoldom a dolgokat.
Most is kicsikémmel vagyok a szünetben és hozzábújok, mert nagyon nehezen bírom ki nélküle az órákat. Egyre szótlanabb vagyok napról napra és csak bújok inkább.
- Kicsim minden rendben van? – hallom szerelmem aggódó hangját, amire csak elkezdek bólintani. Alex-ék kettesben hagynak minket, mire kicsit a szemembe néz. – Mi a baj? Fáj valamid? – kérdezi aggódva, majd finoman a kezét a hasamra teszi.
- Nem csak olyan nehéz kibírni nélküled az órákat. – mondom halkan lehajtott fejjel, miközben kicsim felsőjével játszom. – Mindig veled akarok lenni és hozzád bújni. Nagyon hiányzol, ha nem vagy velem. – hozzá bújok, kicsit oldalasan, mire megint a hasamat kezdi el simogatni és a homlokomra kapok puszikat.
- Itt vagyok. Minden rendben lesz. – suttogja nyugtatóan, de nem tudok sokáig nyugodt maradni, mert egy hülye picsa megint megjelenik.
- Na mi van át mentél sírópityogóba? – mutatva dörzsöli meg a szemét. - Brühühü. Szegény Linike. – mondja még mindig gúnyosan.
- Hagyd abba, most amíg jó kedvemben találsz. – mondja kicsim feszülten, de ez engem a jelen helyzetben csak még jobban elszomorít.
- Ugyan már. Nem tudom azt se hogy minek titkoljátok ennyire. Annyira látszik Linin, hogy terhes. Ti nem veszitek észre egyedül. – jelenti ki ugyan úgy gúnyosan, amit nem bírok tovább.
Kiszakadok szerelmem karjai közül és sírva szaladok egyenesen fel a tetőre, ahol kicsit egyedül lehetek és gondolkozhatok. Nem tudom mi ütött belém egyszerűen annyira kijöhetnék volt a sírás, hogy nem tudtam bent tartani. A falnak dőlve csak sírok, miközben a hasamat simogatom. Nem akarom, hogy baja essen a picikének. Mi lesz velünk ezek után?
- Kicsim. – hallom meg szerelmem hangját, mire megpróbálom letörölni a könnyeimet.
- Itt vagyok. Ne haragudj, hogy csak úgy elrohantam, de nem bírtam tovább. – mondom halkan.
- Nincs semmi baj. – odajön és szorosan megölel, mire én csak bújok hozzá, ahogy csak bírok.
- Szeretnék magántanuló lenni. Nem akarom, hogy a kicsinek stresszben kelljen növekednie a pocakomban, meg otthon sokkal nyugodtabb vagyok, mert állandóan érzem az illatodat. Tudom, hogy nem lehetek veled, de most a babára kell gondolnunk. – mondom halkan elméletemet és csak szerelmem véleményét várom, hogy mit fog mondani.
Gyereket? Jól hallottam??? Az idegességem helyét döbbenet veszi át, a kávém is kiesik kezemből. Anyuék, és Alexék se tudnak szóhoz jutni. De hát ez tényleg annyira hihetetlen… Ismét bővül a családunk egy fővel…
- Bemehetnek hozzá nyugodtan, de talán jobb lenne, ha először, amikor felébred, csak a hölgy barátja lenne ott mellette. - néz felém újra az orvos.
- Igen, biztosan. - válaszolja neki még mindig meglepődötten anyu, Alex erre tér magához, és gratulál.
- Megvárjuk itt, amíg kiujjongjátok magatok. - teszi hozzá, viszont ahelyett, hogy fejbe vágnám gonosz megjegyzéséért, inkább megyek is be szerelmemhez.
Óvatosan ülök le az ágya mellé, kezdem el cirógatni a kezét, nem akarom felébreszteni. Azon is gondolkodom közben, hogy hogyan tudnám még jobban megvédeni őt.
Az öreg rendben lenne, de azok a dilis angyalok… Mi van, ha szemet vetnek a picire???
- Szia, kicsim. – köszönt halk mosollyal Linim, visszaterelve magára a figyelmem.
- Szerelmem felébredtél. – mosolygok rá, mielőtt egy birtokló, lágy csókot hintenék ajkaira– Hogy érzed magad? - még mindig sápadt, a hangja se tetszik túlságosan.
- Álmosan, fáradtan és hányingerem van. - legalább nem hazudik, mosolyogva simítok puha tincseibe - De mi történt? Miért vagyok bent a kórházban? – ezek szerint még nem volt alkalmuk nekik se elmondani neki.
- Elájultál és behoztunk a kórházba, mert aggódtunk értetek. - közlöm vele komolyan, csak akkor mosolyodom el, amikor visszakérdez utolsó szavamra.
- Linim babát vársz, azért vagy ilyen rosszul. – természetesen először még erre az információra se tudja mi van, erősen gondolkozik, de aztán sírva simítja meg hasát.
Pedig mondtam már neki ezerszer, hogy nem szeretem, ha sír.
- A mi kis babánk? – mellé ülök, és letörlöm az arcán végigfolyó sós cseppeket.
- Mondtam, hogy nem szeretnélek többet sírni, látni. – közlöm vele halkan, amire oldalba szúr:
- Naaa. Most ne légy ilyen. Ezek örömkönnyek. – simít végig újra hasán, kuncogva reakcióján cirógatom meg én is pocakját.
- Tudom. – suttogom, mielőtt puha csókot hintenék az ajkaira. Annyira jó újra vele lenni…
Családunk, barátaink is csatlakoznak hozzánk, amitől még teljesebb lesz boldogságunk.
***
Amikor megbizonyosodnak arról, se szerelmemmel, se a kicsivel nincs gond, habár reggeli rosszullétei megmaradtak, hazaengedik hozzánk.
Most is a karjaim közt vegetál, amíg el nem kell futnia a mosdó felé.
- Már megint a picur? - lépek utána aggódva, kicsit talán még álmosan, viszont addig, amíg le nem húzza tegnapi vacsoráját, és ki nem öblíti a száját, nem válaszol.
- Igen, de majd csak lassacskán elmúlik minden. - mosolyogva lépek mögé, és ölelem át, simítom végig hasát, mielőtt nyakát is megpuszilnám.
- Tuti. – az én Linim erős lány, hamar megbirkózik az ilyen gondokkal is.
Hirtelen fordul meg, és tapad ajkaimra, kezd el vadul, szenvedélyesen csókolni, alig tudom viszonozni érzéseit addig, amíg az utálatos levegőhiány miatt el kell válnunk egymástól.
- Valaki úgy érzem kívánós. – nézek mélyen szemeibe. Nem tagadom, nekem is hiányzik már szerelmem, ez a pár nap is sok volt nélküle, amit a kórházban töltött.
- Nem tehetek róla. Hiányzol.
Nyomatékosítva szavait még egy csókért hajol hozzám, egymás után sóvárogva forrasztjuk ismét össze ajkaink, majd többre, és még többre vágyva indulunk el csókunk közben a szoba felé.
Lini az ágyra fekszik, onnan hívogat, úgyhogy amint beteszem az ajtót már mászok is felé, egy újabb puha, és szenvedélyes csókért.
Egyre gyorsabban ver a szívünk, egyre jobban fűt mindkettőnk a szenvedély, fellélegzek, amikor már vágyam szorító alsóm lekerül rólam, már ajkaihoz hasonlóan fincsi nyakát csókolgatom, haladok puha keblei felé, amikor valaki bekopog hozzánk.
Gyors mozdulattal terítem magunkra a takarót, fekszek mellé, hogy amikor anyu belép, csak azt lássa, fekszünk. Bár… Nem most jött le a falvédőről, abból, ahogy lihegünk, simán tudja miben mesterkedtünk.
- Sziasztok. Felkeltetek, mert ma más suliba kell mennetek. – ennyit mond, egy szúrós pillantással, és már távozik is.
- Akkor készülődjünk. - próbálok meg letörten kimászni az ágyból, de szerelmem megfog, és visszahúzz, hogy felém mászhasson.
- Kicsim. - nézek rá döbbenten, folytatni már nem tudom azzal, hogy készülnünk kéne, megcsókolva kezd el simogatni.
Ahh… Legfeljebb még egy napot hiányzunk. Annyira vonzó… Egyszerűen… Még ha bírnám se állítanám le, csókunkba nyögésemmel bíztatom, ölelem, és cirógatom, miközben ő merevedésemre markol, és kényeztetni kezdi…
Akkor is csak nyögni tudok, amikor forró ajkai közé veszi, és rászív.
Észveszejtő… Nem sok mozdulatot kell ahhoz tennie, a mennyei fehérség előtt járjak. Ő is észreveszi, hogy ne legyen újra rosszul hajol felém egy újabb csókért, miközben kezeivel folytatja kényeztetésem.
Így felsóhajtani is édes ajkai közé sóhajtok, mielőtt még teljesen átadnám magam a beteljesedésnek.
Szerelmem ujjait, és büszkeségem is gondosan letörli, hangtalanul lépek mögé, amikor egy csók után egyedül hagy a hiányától hideggé vált ágyon, hogy vággyal telt hangon súghassak a fülébe, miközben pocakját simizem:
- Szeretlek. – kap egy kis puszit fincsi nyakára, érzem rajta, mennyire megremegett már ennyitől is a teste. – Este olyat fogsz kapni, hogy nagyon fogod élvezni - úgy fordul, hogy lássam mosolyát, és még jobban arra érezzek késztetést, hogy bezárkózzunk a szobába.
- Szavadon foglak. – válaszolja, de úgy, hogy határozottan kiszűrődik hangjából, neki egyáltalán nem volt jó – Én is szeretlek. - amint hazaérünk jajj lesz neki, főleg ezután a puszi után. Linihiányom van.
Sóhajtva kapom magamra ruháim, és megyek le utána reggelizni.
Hamar betermelünk egy-egy adag kaját, és cuccaink felvéve el is indulunk a suliba. De… Azt nem bírjuk megállni, hogy út közbe ne tervezgessük a közös, hármasban töltött jövőnk, már alig várom, hogy két Linit szeretgessek.
- Vigyázz kérlek magatokra, amikor nem tudok ott lenni. – kérem gyengéden. A múltkor azt a szemét libát megfenyítettem, de ki tudja, nem-e akar még bántani.
- Rendben. Vigyázni fogok. Tesire nem fogok bemenni, mert nem akarom, hogy baj legyen. – helyes.
Biccentek neki, majd a homlokára adok egy puszit.
Birtoklón magamhoz is ölelem, miközben sétálunk befelé, mindenkinek ezzel jelezve ő az enyém, annak ellenére, hogy ma is észveszejtő szerelésben van, le lehet szállni róla. Bár… Ahogy beérek az osztályba, Alexszel már ügyezek is, hogy titkon figyelje, rossz érzésem van.
***
Szerencsére úgy néz ki, alaptalan volt az aggódásom, amikor kiérek az utolsó óráról, szerelmem boldog vigyorral az arcán fut felém, és ölel át, majd tapad ajkaimra, hogy egy heves csókot válthassunk addig, amíg Alex is elér hozzánk.
Barátomnak is fülig ér a szája, de nem kell faggatnom, elég csak egyszer rákérdeznem arra mégis mi miatt ilyen vidám, már kezdi a mesélést. Egy gond van csak, szavait nem értem, mert Linim szinte vele együtt kezd el mesélni.
- Hé… - szólok rájuk. - Egyszerre csak az egyikőtök beszéljen. - angyal vagyok, de csak az Isten képes arra, egyszerre hallja, és értse azt, amit az emberek mondanak.
- Szóval az úgy volt - kezdi Alex - Lini nem ment be tesire, ahogy megállapodtatok vele, úgyhogy óra után az a múltkori tyúk, aki olyan goromba volt vele, megint kezdte volna ellene a szemétkedést a drágalátos barátnőivel karöltve.
- Ekkor ért oda Alex és Scott. - folytatja kuncogva a mesélést szerelmem. - A csaj elsápadt, amikor meglátta őket, és eloldalazott, meg se próbált keménykedni.
- Értem. - sóhajtom - Örülök neki, hogy vele voltatok, és nem lett gond. - mosolygok Alexra. - Habár… - teszem hozzá kiszélesedett vigyorral - Azt is tudom, nem élte volna túl, ha most kezd Linivel. - biztos leverte volna mindegyiket.
Persze erre hátbaver, de elég megcsókolnom ahhoz, hogy megenyhüljön.
- Dante… - zavarja meg idillünk egy nyálas hang, bosszúsan fordulok remegő lábú tulajdonosa felé.
- Mit akarsz?! Nem megmondtam, hogy hagyj minket békén? - mordulok felé. Csak azért nem verem meg, mert szerelmem fogja a vállamat.
- De… - meg se várom, hogy folytassa.
- Nem érdekelsz. - húzom magammal Linim. - Szeretjük egymást, csak őt akarom magam mellett.
Van is egy tervem arra, hogy mit fog kapni tőlem este, de ez csak akkor sikerül, ha Alexék elcsalják valamerre, ahogy még kértem tőle reggel a felügyelet mellett.
- Lini… - szólal meg, mintha látná a gondolataim. - Most gyere velem egy kicsit. - karon ragadja, és futni kezd vele.
Kicsim kétségbeesetten néz rám, még akkor is, amikor azt kiabálom neki, menjen csak nyugodtan, majd otthon találkozunk, miután segített haveromnak.
Csak akkor nyugszik meg, és nem huzatja magát tovább, amikor Alex is súg valamit a fülébe.
Ekkor indulok el gyors ütemben az ékszerész felé, veszem meg azt a szép kis gyűrűt, ami szerintem a legjobban illik majd hozzá.
Gyönyörű tényleg, nála csak egy szebb van, szerelmem.
***
- Sikerült mindent elintéznetek? - kérdem kacsintva Alexet, miután megcsókolom az én nyakamba ugró Linimet. Most érkeztek vissza, szerencsére elég időm volt, hamarabb hazaértem, mint ők. És… Hála annak, hogy haverom rendesen húzta az időt, már szüleim is látták a meglepetést. Szerintük tetszeni fog majd neki, de nem tudom, nagyon aggódom amiatt, hogy talán mégse lesz jó neki, vagy jó rá.
- Még szép. - kacsint vissza.
- És mégis mit vettetek? - érdeklődök tovább, a sok szatyorra pillantva, amit hoztak.
- Egy pár ruhát. - somolyogja Linim, majd előhúzza az egyik darabot. - Nézd csak… Állítható méretű szoknya.
- Ohh értem… - ölelem újra szorosan magamhoz, hasán is végigsimítva. - Ez jó ötlet volt, elég praktikus.
- Igen. - kapok tőle egy újabb csókot. - De most menjünk enni, már nagyon éhes vagyok. - nevetve indulok el vele a konyhába, egy jó hangulatú vacsorára, Alex is velünk tart, nem is lehetne másmilyen.
- Lini… - szólalok meg a vacsora végén, amikor már mindenki megevett mindent, és állna fel, hogy elindulhasson fürdeni, aludni, kezét is megragadom. Soha nem akarom elengedni. Soha…
- Lenne egy nagyon fontos kérdésem hozzád. Úgyhogy kérlek ülj le, és várd meg. - értetlen tekintetét látva mosolyognom kell, mégis elég gyorsan ver a szívem miközben előhúzom zsebemből a gyűrűt.
- Kicsim… Ez… - néz rám meglepetten.
- Hozzám jönnél? - somolygok rá, és várom összeszedje magát, válaszoljon. Bár azt már most tudom, hogy megint az engedélyem nélkül fog sírni.
Karakter: Lynett Hagara Megjegyzés: (Haaaninak és Szerelmemnek)
- Az öreget meg egy idióta angyalt ki kellett békítenem – válaszolja viccelődve, de szerintem ez nem teljesen így történt. Anyukája csak elkezd nevetni, majd előre fordul, mire én csak gyanakodva nézek kicsim szemébe. Rám néz és mélyen a szemembe néz.
- Ne aggódj kincsem – mondja, mire megnyugszok, hiszen többet nem kell elmennie, így nem érdekel, hogy mit csinált fent. Jól van, velem van és ez az, ami számít. Puszit adok az arcára és tovább bújva hozzá megyünk haza fele.
Megint itthon vagyunk és végre nyugodt minden. Szerelmem a konyhaajtónak dőlve figyeli szüleit, amin elmosolyodok. Alex mond egy olyat, amit nem kéne, mire felkapom kicsit a vizet és elkezdünk bunyózni, de mind a ketten csak nevetgélünk és püföljük egymást, bár annyira kezdem érezni, hogy nem minden százas velem, de ez nem fogja elrontani a jó kedvemet, akár mennyire is szeretné.
Kicsim nem sokkal később odasétál hozzám és megfogja a kezemet. Felránt, mire kicsit erősebben ütközünk egymásnak, de egyből ajkaim után kap, amit viszonzok. Annyira imádom a csókjait. Egyszerűen képtelen vagyok nem imádni. Annyira vonz magához, mint egy mágnes. Egyik pillanatban megérzem, hogy belemarkol fenekembe, mire lábujjhegyre állva mélyítjük tovább a csókot, de Alex-nek már megint bele kell szólnia.
- Menjetek már tényleg szobára – szerelmem lassan elválik ajkaimtól és kicsit én is bosszankodok, de érzem, hogy egyre jobban kezdek rosszul lenni és nem tudom miért. szerelmem elenged és odamegy Alex-hez gondolom, hogy elássa kicsit a baját, hogy megtanulja, mikor szabad és mikor nem szabad szólni. Viszont kezdek egyre rosszabbul lenni és az egyensúlyomat is elveszítem és elkezdek dőlni, meg egyre nagyobb hányingerem is van.
- Lini – Szól Scott és már meg is tart, mert különben elvágódnék. Annyira rosszul érzem magam és nincs is minden rendben ezt a vak is látja.
- Mi a baj kincsem? – érdeklődik Dantem, majd elvesz Scott-tól és letesz a kanapéra.
- Szédülök, és hányingerem van – válaszolom, de olyan gyengén, hogy ennyire gyenge nem tudom mikor voltam utoljára.
- Alex, hozz egy vödröt – mondja Alex-nek, aki minden viccelődés nélkül hozza a vödröt, én pedig megfogom és kiadom magamból, ami jön. Szerelmem a hátamat simogatja, és a hajamat fogja, hogy ne legyen csupa hányás. Pár perccel később, még két léptet hallok meg. Gondolom kicsim szülei jöttek be.
- Mi történt Dante? – hallom apósom aggódó hangját.
- Nem tudom egyszer csak rosszul lett – Dante-m hangjából simán ki lehet venni, hogy aggódik, amit meg is értek, hiszen én sem tudom, hogy mi bajom van.
Nem sokkal később abba hagyom cselekedetemet és kicsim megtörli a számat, de egy cseppet sem vagyok jobban.
- Jobban vagy kincsem? - kérdezi aggódva.
- Ne… m nagyon… szédülök – válaszolom még akadozva, majd egyre jobban kezd sötétülni előttem minden, majd elájulok.
~*~
Mikor felébredek, iszonyatosan hányingerem van, de érzem, hogy valaki a kezemet fogja és simogatja. Oldalra nézek és Dante-val találom szembe magam, amire elmosolyodok.
- Szia, kicsim. – köszönök halkan, mire odakapja a fejét.
- Szerelmem felébredtél. – suttogja mosolyogva, majd odahajol, és egy csókot kapok ajkaimra, amit kicsit erőtlenül, de próbálok viszonozni. – Hogy érzed magad? – érdeklődik.
- Álmosan, fáradtan és hányingerem van. – tájékoztatom kicsimet és a fejemet simogatja. – De mi történt? Miért vagyok bent a kórházban? – kérdezem és körbe tekingetek.
- Elájultál és behoztunk a kórházba, mert aggódtunk értetek. – mondja, mire kipattannak a szemeim.
- Értetek? – kérdezek vissza, mire elkezd mosolyogni.
- Linim babát vársz, azért vagy ilyen rosszul. – mondja kicsim, mire teljesen ledöbbenek. Mikor eljut a tudatomig, hogy mi történt, és hogy mi van, elkezdek könnyezni és a kezemet a hasamra simítom.
- A mi kis babánk? – kérdezem, és a könnyek lefolynak az arcomon. Dante oda ül mellém, letörli a könnyeimet.
- Mondtam, hogy nem szeretnélek többet sírni, látni. – jegyzi meg, mire játékosan oldalba bököm.
- Naaa. Most ne légy ilyen. Ezek örömkönnyek. – mondom neki és a hasamat simogatom. Hallom, hogy nevet, majd odajön és elkezdi ő is a hasamat simogatni.
- Tudom. – suttogja és kapok egy nagyon lágy csókot, amit viszonzok, ahogy csak tudok.
Élvezzük a pillanatokat. Nem sokkal később a család többi tagja és megjelenik a barátokkal együtt. Mindenki gratulál, de mintha kicsim anyukája arcán egy kis aggodalmat is vélnék felfedezni, de majd beszélek vele, hogy ne aggódjon, nem lesz semmi baj, mert vigyázunk magunkra és a kicsire is.
~*~
Párnap múlva haza is engednek, de ennek ellenére a reggeli rosszul létek még meg vannak. Ma reggel kicsim ölelő karjaiban pihenek, mikor érzem, hogy nagyon hányingerem van. kipattanok az ágyból és egyből a fürdőt rohamozom meg. Kiadom magamból a tegnap esti kajákat. Nem sokkal később komótos lépteket hallok. Gondolom szerelmem is felkelt rám.
- Már megint a picur? – kérdezi álom ittas hangon. Lehúzom a wc-t és kiöblítem a számat.
- Igen, de majd csak lassacskán elmúlik minden. – elmélkedek, majd kicsit a hátam mögé áll és a hasamat kezdi el simogatni.
- Tuti. – suttogja, és a nyakamra kapok puszit. Annyira jól esik és annyira hiányzik szerelmem minden téren, hogy szinte egyből begerjeszt ezzel az egy csókkal. Lehet, csak a terhesség teszi, de akkor is kívánom nagyon. Megfordulok, és ajkai után kapok mohón és szenvedélyesen. Kicsit eltávolodik tőlem és a szemembe néz.
- Valaki úgy érzem kívánós. – jegyzi meg, mire a szemébe nézek.
- Nem tehetek róla. Hiányzol. – suttogom, és a szemébe nézek, de nem bírom sokáig. Odahajolok hozzá és megint ajkai után vetem magam. Mohón csókoljuk egymást és érzem, ahogy lassan az ő vére is elkezd forrni. Bemegyünk a hálóba. Ráfekszek az ágyra és kicsimet figyelem, majd mutató ujjammal hívom, hogy jöjjön. Felém mászik és megcsókol szenvedélyesen.
Érzem, ahogy a vérünk egyre jobban forr és érzem, hogy kicsim sem tud már sokáig ellenállni, mert ő is kíván engem. Lesimogatom róla a bokszerét és úgy ölelem magamhoz, ahogy csak tudom és csókoljuk egymást. Elhagyja ajkaimat és a nyakamat csókolgatja. Éppen melegednénk bele a dolgokba mikor kopogást hallunk. Kicsim magunkra terít egy takarót és mellém fekszik, de lihegünk mind a ketten.
- Sziasztok. Felkeltetek, mert ma más suliba kell mennetek. – mondja kicsim anyukája, ami azt hiszem kiment mind a kettőnk fejéből. Kimegy és kicsimre nézek.
- Akkor készülődjünk. – hallom szerelmem csalódott hangját és szállna is kifele, de nem engedem el. Visszahúzom, és a hátára fektetem. Felé támaszkodok, mire csak meglepődött szemekkel néz rám. – Kicsim. – néz rám, de nem hagyom, hogy megszólaljon. Megcsókolom, majd elkezdem simogatni minden fele.
Addig simogatom, amíg a kezem rá nem találni merevedésére. Rámarkolok és elkezdem mozgatni ütemesen, mire hallom, hogy belenyög a csókba. Magához ölel és simogat, ahol csak tud. Elszakadok ajkaitól, majd lehajolok ékességéhez és ajkaim közé veszem, mire egy férfias nyögés szakad fel belőle. Elmosolyodok, amennyire tudok vágyával ajkaim között.
Tovább mozgatom a fejemet, majd mikor érzem, hogy közel van neki a csúcs, kiveszem ajkaim közül, mert nem akarok rosszul lenni és kezemmel folytatom a munkát. Felé hajolok és megcsókolom, mikor éppen elélvezne, és a csókkal némítom hangját. Mosolyogva a szemébe nézek, majd egy papír zsebkendőt elvéve az éjjeli szekrényről megtörlöm a kezemet és szívecském vágyát is.
Megcsókolom, majd mosolyogva felállok és elkezdek öltözködni. Ahogy öltöznék, megérzem magam mögött szerelmemet és a hasamat simogatja.
- Szeretlek. – suttogja, és a nyakamba csókol, amire a szememet is behunyom. – Este olyat fogsz kapni, hogy nagyon fogod élvezni – mondja, mire csak elmosolyodok és oldalra fordítva a fejemet rá nézek.
- Szavadon foglak. – suttogom mosolyogva, hiszen most is kicsimre vagyok gerjedve, de ha menni kell, hát menni kell. – Én is szeretlek. – adok egy puszit az ajkaira.
Felöltözünk. Lemegyünk az ebédlőbe és meg is reggelizünk. Felvesszük a cuccainkat és megyünk. Útközben sokat beszélgetünk és tervezgetjük a közös jövőnket, ami nagyon boldoggá tesz, hogy velem tervezi a jövőjét és a picinkkel. Mikor megérkezünk, rám néz.
- Vigyázz kérlek magatokra, amikor nem tudok ott lenni. – látom az arcán és hallom a hangjában az aggódást és a félelmet.
- Rendben. Vigyázni fogok. Tesire nem fogok bemenni, mert nem akarom, hogy baj legyen. – nézek kicsimre, aki bólint, és egy puszit kapok a homlokomra. Magához ölelve sétálunk be a suliba és már alig várom, hogy mit hoz ez a nap, de remélem, hogy nem lesz túl sok rossz, bár ahogy kicsimet ismerem, Alex-et tuti rám állítja, hogy vigyázzon rám, ha szükségem lenne, vagy ha nem Alex-et, akkor Scott-ot vagy az egyik haverját, amit annyira nem is bánok.
Karakter: Dante Goldwin Megjegyzés: (Nanának és kincsemnek)
Soha nem gondoltam volna, hogy ide jutok… mennyek. Álmaimban sem képzeltem, hogy egyszer itt leszek. Most mégis itt állok egy hatalmas kapu előtt, és be kell lépnem rajta.
Vállam mögött visszapillantok utoljára. Lini.
Bárcsak nem kellett volna ott hagynom. Nem akarom, hogy egyedül legyen, nélkülem. Már most dübörög mellkasomban ezerrel a szívem, hogy nincs mellettem. Öreg vállamra teszi kezét, és egy bíztató mosolyt küld felém. Bárcsak mindent egy mosollyal ellehetni intézni.
Fogalmam sincs hány napja vagyok itt, de semmire nem jutok. Próbálom az angyalokat megváltoztatni, de semmi remény. Biztosan nem én vagyok az a személy, aki képes lenne erre az egészre. Elfogok bukni. Elbukok, és soha nem láthatom kincsemet. Nem, nem és nem. Látni fogom, ha csak annyi az akadálya, hogy az angyalokat megváltoztassam, megfogom őket, mert muszáj. Mert megkell tennem.
Lini… vajon mi lehet veled?
Szeretlek.
Ismét egy hosszú, bonyodalmas tanácskozás, de nem tántorítanak, főleg Gabriel nem. Végre hajolnának rá a többiek, de abban a percben Gabriel közbelép, és minden remény szertefoszlik.
Érzem, hogy nem fog működni a dolog. Nem váltóznak.
Lini.
Szeretlek.
Az asztalra vágva hagyom el a helyiséget. Ereimben forr a vér. Nem igaz, hogy nem akarják Istent követni. Miért kell a saját útjukat választani? Amivel ártanak az embereknek fájdalmat okoznak. Miért?
Zihálva fogom meg a korlátót. Most jól jönne egy szál cigi. Lépéseket hallok meg, és magam mögé tekintek, az öreg az. Kezében egy doboz cigivel. Tényleg ő Isten. Mindent tud.
- Miért nem akarnak váltózni? - kérdezem, miközben meggyújtom a cigit. Beleszívok egy kellemeset, és hagyom, hogy végig a torkomon keresztül a tüdőmbe mennyen a káros anyag. Kifújom a füstöt, miközben sóhajtok egyet.
- Mert félnek a váltózástól - válaszolja fáradt hangon.
- De, amit művelnek rossz, ezt ők is tudják - kelek ki magamból feszülten.
- Gabriel, nem rossz angyal, csak az emberek sem akarnak a jó irányba váltózni, és ezért próbál a saját gondolkodás módján bánni az emberekkel - próbál magyarázatot adni angyalainak tetteire.
- Ez akkor sem jó - válaszolom, miközben eloltom a cigit.
Néma csöndben telnek a másodpercek, a percek. Egy halk sóhaj töri meg a csendet, és én kérdően az öregre pillantok.
- Hiányzik Lini? - kérdezi fáradtan, miközben tekintete a messziséget figyeli.
- Nagyon - suttogom szomorúan. Kiengedem szárnyaimat. Szárnyak, nehéz lesz ehhez hozzászokni.
Elrepülök.
Lini.
Hiányzól.
- Értsd már meg ezzel nem segítesz, csak ártasz - a terem a hangomtól víz hangzik.
- Amit az öreg eddig tett azzal sem értünk el semmit - vág vissza Gabriel ugyanolyan hévvel.
Dühösen csattannak ökleim az asztalon. A rohadt életbe idióta angyalok.
- Akkor, miért nem együtt találtok ki valamit? Miért külön teszitek? - kérdem kíváncsian. - Olyan okosak vagytok mindannyian. Nem? - hangom tele van gúnnyal.
- Egyikőtök sem tudta, tudja megváltóztatni az embereket. Együtt talán sikerülne … talán - a mondat végét szinte suttogom.
Mindenki, értetlenkedve, kíváncsian nézz rám. Sejtettem, hogy ez lesz. Vagy csak Isten parancsait követték, vagy Gabriel agresszióját.
- De, az emberek nehezen váltóznak, ezt tudnotok kell. Nehéz rájuk hatni. Soknál elfogtok bukni, de soknál sikerülni fog. Csak együtt kéne dolgoznotok. Mindannyi ótoknak - felegyenesedek, és kisétálok az épületből.
Hazamegyek.
Elegem volt.
Hiányzik.
Szeretem.
- Dante - szól utánam az öreg. – Azért nem gondoltunk erre, mert ilyen egyszerű volt a válasz - mondja az öreg sejtelmesen. – Szép húzás volt fiú - veregeti meg a hátamat.
Én csak fáradtan biccenek.
- Hiányzol neki, menj haza - mondja mosolyogva, és mint aki jól végezte dolgát hátat fordít nekem, és visszatér a többiekhez.
- Haza is megyek - suttogom.
Lábaim csak úgy maguktól visznek haza. A tengernél akadok ki, ami nincs messze a nyaralótól.
Megpillantom. Szívem dobban egyet, és még egyet, ahogy egyre közelebb lépdelek. Már mindjárt érinthetem, és csókolhatom. Már csak egy kicsi kell.
A szél is feltámad. Becsukja szemeit, és én megfogom a kezeit. Végre érinthetem.
- Nem sokára megyek, csak pár percet kérek még - suttogja halkan. Hiányzott a hangja, minden egyes hajszála, minden kis porcikája. Teste melege, szíve dobbanásai. Illata. Megpuszilom fejecskéjét.
Egyszerűen nem tudok nélküle élni.
- Akár egy egész életet is kapsz, ha az kell - felismerve hangomat lassan megfordul. Meglepettséget látok gyönyörű szemeiben, és szép lassan folyni kezdenek a könnyek is. Hányszor mondtam már, hogy nem akarom sírni látni. Soha nem hallgat a szóból.
Hallom, hogy hátam mögött jönnek a többiek is. A barátaim, és a családom, és itt van Ő is. Nem kell nekem ennél több.
Hozzám lép, és megölel. Szorosan fonom derekára kezemet, és csak úgy préselem magamhoz. Teste melege, szíve heves kalapálása, finom illata. Megnyugvást jelent szívemnek.
Vadul kap ajkaim után. Viszonzom szenvedélyesen, centiről centire megízlelem. Megörülök. Szorosabban magamhoz vonni. Csoda, hogy ez még lehetséges. Falom ajkait. Kicsiny kezei beletúrnak hajamba, amire én csak megmarkolom formás hátsóját, és igen kis nyögés ajkaim közé. Megvesztem. Érte.
Sajnos szétkell válnunk egymástól. Levegő hiány, a listán az első amit utálok.
- Végre megérkeztél. Úgy hiányoztál - hallom hangjában a boldogságot. Elkezdem puszilgatni nyakán az érzékeny bőrt. – Nem akarom, hogy elengedj - teszi hozzá, és én a kijelentésére elmosolyodok. Én azt biztos, hogy nagyon sokáig nem foglak elengedni, emiatt nem kell aggódnod kincsem.
- Eszem ágába nincs elengednem téged - adok hangot gondolatomnak. Eltávolodok tőle, de csak annyira, hogy szemeibe tudjak nézni. – Te is hiányoztál nekem. Szeretlek - hangom komoly, és a szemkontaktust tartom. Azt akarom, hogy tudja, hogy mit érzek teljes szívemből.
- Én nem szeretlek… - arcomon a megijedés suhan át, szívem dobban egy nagyot, és kis szúrás követi. Nem szeret?...
- … hanem imádlak - egy kő esik le a szívemről vagyis inkább egy szikla. Ismét egymás ajkait marcangoljuk, és szorosan öleljük egymást. Megbolondulok érte. Szeretem. Imádom. Kell nekem.
- Otthon nem egyszerűbb lenne folytatni? Ott még ágyat is találtok - elválunk egymástól, mert egy kis idegölő parazita vagyis a legjobb haverom Alex, közbeszólt. Egyszer megölöm, na jó nem annyira csak egy kicsit megkínzom, és legalább tudni fogja mikor nem szabad az embereket megzavarni.
- Alex, fogd be! - szólunk rá egyszerre szerelmemmel, amin el is mosolyodunk. Odasétálunk a többiekhez, hogy tudjam őket üdvözölni, kincsemtől csak akkor távolodok el amikor szüleimet ölelem meg. Annyira jó érzés, hogy minden rendben van, és együtt vagyunk.
- Ugye most már örökre itt maradsz? - kérdezi kincsem, miközben a kocsiban ülök, és foglalkozunk egymással.
- Igen. Örökre - válaszolom a világ legtermészetesebb dolga ként. Hangom tele van boldogsággal és őszinteséggel.
Anyu hátrafordul, és kíváncsi tekintetével találom magam szembe.
- És mesélj mit kellett csinálnod milyen volt ott fent? - teszi fel kérdését.
Ezekről a dolgokról nem nagyon akarok beszélni jobb, ha nem tudják a teljes igazságot. Egy halvány mosolyt csalok arcomra.
- Az öreget meg egy idióta angyalt kikellett békítenem - válaszolom viccelődve. Nem kell tudniuk, hogy mi folyik odafent, nem az ő dolguk, és nem kell felesleges dolgokért aggódniuk. Anya elneveti magát, és mikor kicsimre figyelek, gyanakvó tekintetével találom szembe magam.
- Ne aggódj kincsem - próbálom gyanakvását eltűntetni, ami úgy tűnik sikerül, mert egy apró puszit kapok arcomra.
Végre édes itthon, már annyira hiányzott. Anya finom főztje, a ház kellemes aurája, illata, melegsége.
Ha tehetném soha nem mennék el, és kitudja lehet, hogy itt maradunk Linivel. Semmit sem lehet előre megmondani.
A konyha falának dőlve figyelem szüleimet, ahogy együtt csinálják a vacsorát nekünk. Hátam mögött Alexék, és kincsem a kanapén bunyóznak. Elmosolyodok, ahogy kincsem Alexhoz vág egy párnát, és haverom a földre borul.
Még hogy az emberek mind rosszak, és hogy változniuk kell. Na ezzel nem tudok egyetérteni. Itt van rá a példa. Az emberek mind rosszak és jók, és ennek így kell lennie.
Beleszimatolok a levegőbe, és finom kaja szagot érzek. Lassan késze van a vacsi.
Odasétálok a többiekhez, és elkapom kincsem kezecskéjét, és magamhoz húzom. Testünk csak úgy csattan a másikéhoz. Rögtön lehajolok egy szenvedélyes csókért, ami rögtön viszonzásra is talál. Na ezt sose tudnám megszokni. Belemarkolok erősen popsijába, amire lábujjhegyre állva harapja meg számat. Kis harapós.
- Menjetek már tényleg szobára - töri meg ismét a romantikánkat, Alex. Kinyírom. Gyengéden elválok szerelmem ajkaitól, és eltávolodok tőle. Arcomon ördögi vigyor, ami Alex figyelmét sem kerüli el, mert ijedten hátrálni kezd. A kanapéról elveszem a párnát, és … és… Alex elé lépek. Egy akkorát baszok rá a párnával, hogy szegény felsikolt, mint egy lány. Tuti, hogy nem az én haverom.
- Lini - hallom meg Scott hangját, és már kap is kincsem után. Rögtön odasietek, és Lini arcát nézem. Nagyon lesápadt.
- Mi a baj kincsem? - kérdezem feszülten, és elveszem barátomtól kicsiny testét, és a kanapára fektetem.
- Szédülök, és hányingerem van - mondja gyengéden. – Alex, hozz egy vödröt - szólok rá haveromra, aki már rohan is. Secperc alatt itt van a kért tárggyal. Kincsem elé teszi, aki már birtokba is veszi. Én gyengéden simogatom hátát, és haját fogom. Anyuék is kijönnek a konyhából a zajra, és kincsemet figyelik.
- Mi történt Dante? - kérdezi apu aggódva.
- Nem tudom egyszer csak rosszul lett - válaszolom, és remegek az aggódástól.
Végre befejezi a vödör tartalmának növelését, én pedig megtörlöm arcát, száját.
- Jobban vagy kincsem? - kérdem aggódva.
- Ne… m nagyon… szédülök - akadozva válaszol, és becsukja szemeit.
- Liniiii… - kiabálom, de semmi reakció.
A legközelebbi kórházban vagyunk. Fel alá járkálok, mint egy örült az orvos már bement hozzá egy órája. Megörülök a várakozástól. Anyuék az automatához mentek valami kávéért. Alexék, is itt vannak még velem. Mindenféleképpen beakartak jönni. Féltik kincsemet, és ennek nagyon örülök.
Anyuék visszajönnek az italokkal.
- Ne aggódj fiam, nem lesz semmi baja - nyújtja felém a kávét apu, és nyugtató hangja, szavai kicsit
lecsítitják a bennem lévő aggodalmat.
Egy fehér köpenyes orvos lépdel felénk, kartonpapírokkal.
- Önök Lynett Hagara hozzátartozói? - kérdezi a doki, amire én nem válaszolok. Hiszen nem tudom, hogy most az igazi családja helyett mi is elég vagyunk e - Igen - válaszol komoran anyu, amin meglepődök.
- Rendben van - válaszol a doki, és átolvassa a papírokat. - Önök között ki a barátja a kis hölgynek? - pillant fel a doki.
Mi a fene lehet már? …ne húzza az időt. Mi baja lehet kincsemnek?
- Én. Mi a baja doktor úr? - kérdezem tisztelettudóan, de mégis fellehet ismerni az aggodalmat is.
- Különösebben semmi komoly … csak … - fejezi be a mondatát, és leveszi a szemüvegjét.
Megfogja a kezemet, majd magához ránt, és a derekamnál ölel magához, mire szorosan bújok, hozzá nem akarom, hogy véget érjen ez a perc. A fülemhez hajol.
- Holnap – suttogja fülembe, mire megrezzenek kicsit, de próbálok erős maradni.
- Nem akarom, hogy elmenj – mondom kicsit szipogva. Legalább több időm lenne hozzá szokni, de akkor még jobban nem tudnám szerintem elengedni. Belecsókol a nyakamba és finoman meg is harapja, mire megremegek és felsóhajtok. Olyan jól esik az érintése és a tudat, hogy a karjaiban tart.
- Menjünk a szobába – búgja és hangjában érzem, hogy vágyik rám, de nem baj én is kívánom őt, de nagyon. Nyaka köré fonom karjaimat, majd szenvedélyesen megcsókolom, amit egyből mélyít, és szinte faljuk egymás ajkait. Érzem, ahogy a keze felfedező útra indul testemen, majd fenekemnél megállapodik és belemarkol, mire belenyögök a csókba. Lassan haladunk a szobába, mert folyamatosan egymás ajkait faljuk. Minden percet ki akarunk élvezni, amíg csak lehet. Bemegyünk, majd kicsim az ágy felé vezet és finoman rálök az ágyra. Leveszi a felsőjét, mire kicsit legeltetem a szememet felsőtestén, mire felettem is van. Alig pár centire van az arcunk egymásétól és mélyen nézünk egymás szemébe.
- Szeretlek – suttogja, közben leveszi rólam a felsőt, de folyamatosan nézzük egymást. Most már nem vagyok olyan szégyellős kicsim előtt, mint a legelején.
- Én is - mondom neki, majd odahajolok hozzá és apró csókot lehelek ajkaira, mire vadul kap utánam és megint elkezdjük falni egymás ajkait. Szerelmem keze közben felfedező útra indult és amerre a keze jár, minden hol libabőrös leszek. Az én kezem se reszt simogatom minden fele, amerre csak tudom, hogy érezze én is mennyire szeretem őt. Levegőhiány miatt szakítjuk meg a csókot, majd kicsim a fülembe harap, amire halkan felsikoltok. Tovább halmoz csókjaival és egy kisebb nyál csíkot hagy maga után, amerre csak jár ajkaival. Köldökömnél megáll, és egy kicsit elidőzik, mire kisebb nyögéseket adok neki jutalmul.
Lehúzza rólam a nadrágot, majd fölém hajol és megcsókol, mire a nyakánál húzom magamhoz közelebb, hogy minél jobban tudjam mélyíteni a csókot és élvezni az együtt töltött pillanatokat. Kikapcsolja a melltartómat, majd félre dobva a melleimet kezdi el masszírozni, mire kisebb nyögések szakadnak fel belőlem. Olyan jó érzés, mikor ennyire birtokol. Mikor mellbimbóimat a szájába veszi, kicsit felkiáltok, majd a hajába túrok és a karján is végig karmolok finoman. Ahogy élvezem a kényeztetést egyszer csak kicsimnek kezeit érzem meg ágyékomnál, ahogy belém hatol, mire felnyögök, és kicsit megemelem a csípőmet is. folyamatosan fokozza a tempót is, mire a fejemet dobálom ide-oda és élvezem minden egyes cselekedetét, közben a hajába túrok és a hátát meg a karjait karmolászom.
- Ehh.. e .. jó… - elélvezek kicsim cselekedetére, mire kicsim elégedetten mosolyog.
- Szeretlek - felém hajol kicsim, mire megcsókol és viszonzom.
- Ééén… i …is - nyögdécselem, mivel még a kézi munkát nem hagyta abba és érzem, hogy megint kezdek lázba jönni. Egy idő után abba hagyja a kényeztetést, majd leveszi magáról a felesleges ruhát és látom, hogy már ő is készen van teljesen. Vágyát bejáratomhoz illeszti, mire kérdő nézek rá, hiszen a legutóbb ezért akadt ki, mert nem védekeztünk.
Egy határozott mozdulattal belém hatol, mire mind a ketten felnyögünk. Elszáll a kétségbe esésem. Kicsim vár egy kicsit, de nem kell, felemelem a csípőmet, mire elkezd mozogni bennem. Eleinte lassan mozog, majd elkezd fokozatosan gyorsulni. Harapdálja kicsit a nyakamat, de én meg a hátát halmozom el karmolászásokkal.
Lábamat a derekára fonom, hogy beljebb tudjon hatolni benne, mire kicsit erősebben is löki magát én meg nyögésekkel jutalmazom meg cselekedetéért. Kicsim kezei a hátamnál van, hogy meg tudjon tartani, hogy még közelebb legyünk egymáshoz. Egy erősebb lökésnél hangosan felnyögök, és megint elélvezek, közben a hátam ívben megfeszül. Nem sokkal később érzem, hogy szerelmem is elélvez.
Még egy kicsit bennem marad kicsim, majd kicsúszik és mellém fekszik. Egy kósza izzadt hajtincs van az arcomban, amit kicsim kiseper. Szorosan bújok hozzá, majd betakar minket egy takaróval.
- Most még jobban szeretlek – mondja nekem vigyorogva.
- Hülye - kicsit megütögetem a mellkasát, mire csak elkezd nevetni.
- Nem akarom, hogy elmenj – mondom neki halkan, közben a hasát simogatom a takaró alatt, mire csak felsóhajt. Gondolom, ő sem akar itt hagyni, de ahogy mondani. Ha menni kell, hát menni kell.
- Kincsem, hamar visszajövök hozzád – mondja halkan, mire a kobakomra kapok egy kis puszit.
- Ajánlom is neked – mondom neki komolyan, mire csak azt érem el, hogy felnevet.
- Értettem főnök – mondja nevetve, mire megint kap egy kis ütést a mellkasára.
- Szeretlek – az állam alá nyúl és felemeli fejemet, majd szenvedélyesen megcsókol, amit viszonzok, közben néha az ajkaiba harapok.
- Én is szeretlek – mondom őszintén, mikor véget ér a csókunk, majd a fejemet a mellkasára hajtom, és lassacskán elalszok.
Az éjszaka folyamán érzem, mikor kimászik mellőlem, de nem akarom meg nehezíteni a dolgát, ezért csak kicsit a takaróba fúrom az arcom és úgy teszek, mint aki alszik, de valójában egy kicsit könnyezek. Végig hallgatom, ahogy kisétál a szobából, majd felállok és a takarót magam köré fonva az ablakhoz megyek, majd végig figyelem, ahogy elmennek. Odamegyek az asztalhoz és elolvasom a levelet amit kicsim írt nekem.
Szerelmem!
Ne haragudj, hogy nem köszöntem el. Nem tudtam volna elválni tőled úgy. Nem akartam látni szomorú arcodat. Úgy akartalak látni, hogy boldog vagy abban a percben. Kérlek, ne utálj ezért.
Szeretlek, és nem tudok nélküled élni, és nem is akarok. Minden időmet veled akarok tölteni majd, és fogom is. Csak ezt az egyet intézem el. Csak most az egyszer leszek távol tőled. Kérlek, ne aggódj, minden rendben lesz, vigyázok magamra. Szeretlek, imádlak, nem tudok nélküled élni.
Kérlek, vigyázz a fiúkra tudod milyen hülyék néha, de azt tud, hogy ők is vigyáznak ám rád. Anyuék ma jönnek, mondd el nekik, hogy hamarosan jövök. Maradjatok itt. Pihenj kincsem, mert rád fér.
Szeretlek, és szeretni is foglak. Csók kincsem!
- Én is szeretlek. – suttogom magamban, majd egy puszit adok a levélre és egy könnycsepp végig gördül az arcomon. Tudom, hogy vissza fog jönni hozzám. Bízok benne és bíznom kell benne, hiszen szeretem mindenestül. Úgy ahogy van és újra a karjaiban akarok lenni és azt akarom, hogy szerethessem, és még nagyon sokszor szeretnék szeretkezni vele. A papírral a kezembe fekszek vissza az ágyba, majd lassan és nehezen próbálok kicsit kialudni magam.
Nem is vettem észre mennyire hozzá szoktam Dante közelségére alvásnál. Olyan hideg nélküle az ágy és nem az igazi. Addig, addig forog az agyam, amíg el nem alszok.
Másnap olyan dél környékén hallok meg egy női hangot.
- Lini. Ébresztő. – hallom meg a hangokat, majd mikor tudatosul bennem, hogy nincs rajtam semmi, mivel nem öltöztem fel kicsit felriadok, és feljebb rántom a paplant, mire kicsim anyukája kicsit elneveti magát.
- Ne aggódj, csak én vagyok az. – mondja kedvesen és végig simít az arcomon. – Dante merre van? – érdeklődik, és a papírt fogja a kezébe.
- El kellett mennie, de azt mondta nekem, hogy vissza fog jönni és én hiszek neki. – mondom anyukájának, amire elmosolyodik.
- Én is hiszek neki. – elmosolyodik. Beszélgetünk anyukájával nagyon sokat és kicsit úgy érzem, hogy ő szeretné velem elfeledtetni, hogy nincs itt Dante, hogy ne legyek szomorú, de erre most nincs, szükség akarok Dante gondolni a nap minden percében.
Egy idő után felöltözök és lemegyek a többiekhez, ahol már kapom is a poénokat.
- Hallottuk jól telt az este. – jegyzi meg vigyorogva Alex, mire fülig pirulok, majd fogom és az első tárgyat hozzá vágom, ami a kezembe kerül, ami egy műanyag tál volt.
- Fogd be oké? – mordulok rá.
- Jól van, na. Nincs ebben semmi szégyellni való. A mi csajaink is szoktak így sikoltozni. – mondja, mire elkezdem kergetni a lakásba, hogy végre fogja be a száját. Kint a kertben megállok.
- Dante miért hagytál itt ezekkel? Meg fogok bolondulni, mire visszaérsz. – mondom kicsimnek hátha hallja, majd Alex tovább viccelődik velem, amire csak annyit kap, hogy tovább kergetem, majd megállítom a szél segítségével, amire meg meglepődve figyel rám, de én csak vigyorgok.
- Nya mi van meglepődtél? – mondom vigyorogva még mindig. Dante megtanított rá, hogy ne szégyelljem a képességeimet a legjobb barátaink elől. Így úgy döntöttem, hogy Alex-et beavatom az én dolgaimban. Elmesélek neki mindent, mire csak mosolyogva és meglepődve néz rám és szinte könyörög, hogy csináljak neki valamit a széllel, amire csak elmosolyodok. Lemegyünk a partra és csinálok egy kis szelet, amivel csak úgy jönnek fel a hullámok. Elmosolyodnak, majd Scott-tal együtt mennek szörfözni a segítségemmel. Kicsim szüleivel, csak mosolyogva figyeljük őket, mire elkezdünk beszélgetni és néha elvonják a figyelmemet, ezért Alex-ék arccal esnek a vízbe, mi meg csak szakadunk a nevetéstől.
Aránylag jól telnek a napok, mikor nem vagyok egyedül, de a naplementéket mindig megnézek és a legelső nap jut az eszembe, amikor még kicsim is itt volt velem. Behunyom a szememet és olyan érzésem támad, mintha megint itt lenne velem és engem ölelne én meg belebújnék az ölelésébe, de mikor kinyitom, a szemem rájövök, hogy csak álom az egész, de remélem, hogy lesz még ilyen nap, amikor együtt nézzük a nap lementét. Lennie kell ilyen napnak, hiszen nem sokára vége lesz a sulinak és itt lesz a nyár, akkor meg állandóan lehetünk együtt. Annyira várom, hogy haza jöjjön.
- Szeretlek Dante. Kérlek, siess haza hozzám. – mondom a semmibe, de belül reménykedek benne, hogy meghallja és tényleg sietni fog haza hozzám, hogy megint együtt legyünk.
A vacsora megint nevetéssel együtt telik, de az éjszaka már annyira nem. Éjszaka kicsit rémálmok gyötörnek, mire szinte sikítva ébredek fel. Előjöttek a régi álmaim, amikor az öcsémnek a halálát élem át megint, amit sosem szerettem, de ekkor szerelmem anyukája jön át hozzám és vígasztal, meg ami nagyon jól esett és hálás vagyok érte.
~*~
Lassan eltelik az egy hét és készülődünk haza fele. Kimegyek a tengerhez és a semmibe kezdek elbámulni, de nem látok semmit. Nem sokára indulunk haza. Sikerült vigyáznom magamra, hogy ha Dante hazajön, akkor ne kelljen miattam aggódnia. Kicsit kezd hűvös lenni az idő, mert egy kisebb vihart mondott estére behunyom a szememet, közben a karjaimat fogom, egyszer csak kezeket érzek meg a kezeimen, amikkel melegítem magam. Nagyot sóhajtok.
- Nem sokára megyek, csak pár percet kérek még. – mondom halkan, mire egy puszit kapok a fejemre.
- Akár egy egész életet is kapsz, ha az kell. – hallom meg az ismerős hangot, mire kicsit eltávolodok, és megfordulok. Dante-val találom szembe magam. Elkerekednek a szemeim és könnyek gyűlnek a szemembe, de ezek boldogság könnyek. Kicsim háta mögött mindenki, csak mosolyogva néz minket. Odamegyek hozzá és szorosan megölelem, majd vadul és éhesen kapok ajkai után, amit ugyan úgy viszonoz és szorosan ölel magához.
Perceken keresztül faljuk egymás ajkait, közben nekem még kicsit folynak a könnyeim és a hajába is beletúrok, miközben az ő keze a hátamat simogatja, és kicsit belemarkol a fenekembe, amire belenyögök a csókba és közelebb megyek hozzá. Szinte teljesen hozzá simulok.
Levegőhiány miatt szakítjuk meg a csókot és szorosan ölelem.
- Végre megérkeztél. Úgy hiányoztál. – mondom neki boldogan nagyon boldogan. – Nem akarom, hogy elengedj. – mondom neki, mire érzem, hogy belemosolyog a nyakamba, mert elkezdte puszilgatni.
- Eszem ágába nincs elengednem téged. – mondja, majd a szemembe néz, ami most jelen pillanat csak a boldogságtól csillog. – Te is hiányoztál nekem. Szeretlek. – mondja és mélyen a szemembe néz.
- Én, nem szeretlek… - mondom és egy kis ijedséget látok az arcán, de folytatom -… hanem imádlak. – megkönnyebbül, majd egy csókba forrunk megint össze és szorosan öleljük egymást, de mint minden pillanatnak, ennek is vége kell, hogy legyen, mert a drága Alex bele szól.
- Otthon nem egyszerűbb lenne folytatni? Ott még ágyat is találtok. – mondja csipkelődve, mire mind ketten ránézünk.
- Alex fogd be! – rivallunk rá kicsimmel egyszerre, amire elmosolyodok, majd boldogan és mosolyogva megyünk vissza a tömeghez és ők is jobban üdvözölhessék kicsimet, de egy percre sem enged, kivéve, akkor mikor a szüleit üdvözli.
A nagy üdvözlés után beszállunk a kocsiba és egyből kicsimhez bújok és élvezem, hogy végre örökre velem marad. Felnézek rá, mire kapok egy csókot, amit viszonzok, majd elkezdem simogatni a hasát és a felsőtestét a felsője alatt és a lábamat is átteszem rajta. Teljes mértékben az övé akarok lenni. A hátamat és a lábamat simogatja, és érzem rajta, hogy ős nagyon boldog. Felnézek rá.
- Ugye most már örökre itt maradsz? – kérdezem tőle, mire elmosolyodik és megcsókol.
- Igen. Örökre. – mondja kedvesen és boldogságot meg örömet hallok ki a hangjából, majd anyukája hátra fordul én meg kicsim vállára hajtom a fejemet.
- És mesélj mit kellett csinálnod milyen volt ott fent? – érdeklődik anyukája, de én is kíváncsi vagyok és érdeklődve figyelek, hogy mit fog mondani, de ami a legfontosabb, hogy végre megint itt van velem és senki nem veheti el tőlem.
Beszállok a kocsiba, és kincsem már bújik is hozzám, kis aranyos. Érzem az öreg tekintetét, ahogy figyel minket. Fura egy pasas, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy titkol valamit. Egymást simogatjuk, miközben én néha kinézek az ablakon.
Úgy érzem, hogy most valami fog történni, és valami jó. Muszáj, hogy valami történjen.
Kicsim a pocimat simizi. Szegény próbál minden percet velem tölteni, és ezzel én se vagyok másképp. Megakarok minden pillanatot ragadni.
- Nagyon szerethetitek egymást, ha ennyire ragaszkodtok egymáshoz - hallom meg az öreg hangját.
Nem is tudod mennyire öreg, az életemet adnám érte.
- Igen nagyon szeretjük, csak hát nem mindig megy minden könnyen az életünkben - mondom az öregnek kedvesen. Nem tudom, miért mondom el ezt neki, de valamiért úgy érzem, hogy megbízhatok benne.
- Akkor jó, ha vannak akadályok, amiken együtt közös erővel tudtok túljutni - válaszol az öreg, miközben kicsim ajkait érzem meg nyakamon. Kis kincsem, úgy imádom, hogy az már hihetetlen soha nem gondoltam volna, hogy képes lennék valakit ennyire is szeretni.
- Igaz, csak nem mindegy, hogy milyen akadályok azok az akadályok - mondja a pasas.
Hmmm…ebben van igazság.
- Ebben egyet értek - helyesel mellettem kincsem is. - Nem tudnák Dante nélkül élni. Ő a mindenem. Nagyon sok esetben segített nekem, amikor már régen ott hagyott volna - hallom kincsem hangján, hogy őszintén mondja.
Tudom, hogy már csak én maradtam Lininek, és soha nem tudnám elárulni vagy elhagyni.
Annyira szeretem, hogy nem tudnám bántani. Bármit megtennék érte.
- Ahogy egymásra néztek már abból lehet látni, hogy titeket az ég is egymásnak teremtett - mondja az öreg. Na ebben rohadtul nem értek egyet. Pont az ég áll ellenünk, rohadtul nem akarják, hogy együtt legyünk. Pedig nem tettünk ellenük semmit. Én nem akarok angyal lenni, és nem tudom felfogni, hogy ezt miért nem képesek felfogni, idegesítő, de nagyon.
- Bár igaza lenne. Annak mi örülnénk a legjobban, de jelen pillanat el akarnak minket választani egymástól és lehet ez lesz az utolsó közös nyaralásunk - szólal meg Lini, és hallom hangjában a szomorúságot. Még szorosabban magamhoz ölelem, hogy érezze, hogy minket senki és semmi sem választhat el.
- Meg mondtam, hogy veled maradok örökre. Nem érdekel semmi, csak te - gondolatomnak hangot is adok. Nem tudnám elhagyni szerelmemet. Akarom őt, és mellette akarok lenni.
- Higgy a barátodnak Lini. Igaza van - mondja az öreg kincsemnek. Hoppá neki is tudja a nevét, és ez kincsem figyelmét sem kerüli el.
- Honnan tudja a nevemet? - kérdezi Lini, de a pasas csak elmosolyodik.
- Én mindenkinek tudom a nevét - válaszolja az öreg.
Tehát jól sejtettem, hogy ki ez a vén őszes hajú ürge. Látszik, hogy tényleg angyal vagyok. Felismerem a főnökömet. Vajon mit akarhat? Ráadásul úgy beszélt, aki azt akarná, hogy mi együtt legyünk, és együtt is maradjunk. Ajánlom neki, hogy velünk legyen, mert Isten ide vagy oda én akkor is elgyepálom. Nem veheti el tőlem Linit.
Lini, felnéz rám, de csak egy apró csókot adok neki, hogy ne aggódjon.
Többet nem nagyon beszélgetünk csak elől Alexék hülyülnek. Két idióta. Zenét hallgatunk, és kifelé az ablakon bámulva figyelem, hogy változnak a helyek. Kincsem a vállamon alszik.
Biztos kifárasztották ezek a sok gondok, de végül is most pihenhetünk rendesen. Csak akkor kell fel mikor elérkezünk a nyaralónkhoz. Látom arcán, hogy nagyon tetszik neki ez a hely.
Nagyon szerettem amikor gyerek voltam szerettem idejárni. Minden nyáron lejöttem anyuékkal.
- Gyönyörű hely - szólal meg édesem, mikor végre mindenki kiszállt a kocsiból. Bizony, hogy az, és még nem is láttál semmit.
- Ezért is hoztalak ide, meg hogy kicsit megnyugodjanak a kedélyek és mindenki tudjon pihenni és hogy együtt legyünk - válaszolom neki őszinte hangon, miközben egy csókot adok selymes ajkaira.
Már tudom, ha nem adnék neki egy csókot vagy nem kapnék bekattannék.
- Köszönöm - szólal meg mikor elválok az ajkaitól. Kis aranyos, imádom.
- Gyere velem - mondom kincsemnek, és összekulcsolom kezünket. Annyira jó az a tudat, hogy itt van mellettem. A közelsége, a finom illata annyira megnyugtat, hogy eltudok feledkezni minden problémáról. Szerencse, hogy ilyen idő tájt érkeztünk. Egyenesen le a partra megyünk
Szerelmem közelebb megy a tengerhez. Látom arcán, hogy nagyon tetszik neki.
Közelebb megyek hozzá, és hátulról átölelem. Csak szorítom magamhoz, és vele együtt nézem a nap lementét. Gyönyörű, de Linihez semmi sem ér fel. Szerelmes vagyok, ez a törékeny leányzó, aki nagyon bátor elvette az eszemet. Egymást ölelve nézzük, ahogy a napocska teljesen eltűnik mikor meghallom mögöttünk az öreg hangját. Tudtam, hogy ez a pillanat is elfog érkezni.
- Dante szeretnék beszélni veled - szólal meg az öreg, és kincsem rögtön rám néz.
- Addig menjél fel kicsim és pakolj ki rendben? - mondom neki, és gyengéden megcsókolom, amit viszonoz is. Azt kincsem megy is a házba.
Egy ideje szótlanul sétálunk a tenger mellett a homokban. Fura, hogy nem szólalunk meg. Nem tudom, hogy pontosan mit kéne mondanom. Ő Isten, akiben soha nem hittem.
- Tudom, hogy nem hittél bennem - szólal meg csöndesen az öreg. Már meg sem lepődök, hogy ő is tud a gondolataimban olvasni.
- Mit akar tőlem? - kérdezem meg kíváncsi, de egyben feszült hangon.
- A segítségedet - válaszolja őszintén.
- Én nem hagyom el Linit, én … - még folytatnám, de az öreg közbe szól.
- Már mondtam ti egymásnak vagytok teremtve, és ezt én tudom a legjobban - válaszolja, miközben megáll. Egy kavicsot a vesz a kezébe, és a vízbe dobja.
- De akkor még is, miért nem lehetünk együtt? - kérdezem elkeseredett hangon, és ökölbe szorítom kezemet. Idegesít, hogy ellenünk vannak.
- Dante, már nincs minden a kezemben - mondja, amire értetlenkedve nézek. Ő Isten mindennek az ura, és még sincs minden a kezében nem értem.
- Mindjárt megérted. Sok angyal a saját feje után megy, és helyettem döntenek, nem vehetem el tőlük a szárnyaikat, mert nagy bűnt nem követtek el - add magyarázatott végre az öreg.
Kezdem érteni. Az az angyal is elég furcsán viselkedett velünk.
- Akivel találkoztál már Gabriel az arkangyalom. Kicsit megváltozott és nem csak ő. Nem veszíthetem el az angyalaimat - sóhajt fel, miközben még egy kavicsot dob a vízbe.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezem meg komoly hangon.
- Dante, tudtam, hogy ez lesz egyszer, ezért születtek az őrangyalok. Az őrangyalok nem csak az emberekre vigyáznak, hanem az angyalokra is. Váltóztasd meg őket, te képes leszel rá - adja elő a tervét az öreg.
Na ez szép váltóztassam meg a nagy angyalokat. Jó vicc.
- Utána Linivel maradhatok? - kérdezem meg ridegen. Ha nem maradhatok vele akkor nem vállalok el semmit sem.
- Igen, csak teljesítsd a feladatot - válaszolja.
- Mikor induljak? - kérdezem meg. Tudnom kell, hogy mikor kel itt hagynom szerelmemet.
- Holnap, és ha hamar sikerül elintézned nem kell sokat távol lenned Linitől - mondja az öreg, amire csak bólintok. Nem váltunk több szót, hanem rohanok vissza szerelmemhez.
Liniék bent vannak a házba, és mikor meglátom odarohanok hozzá, és felkapom. Végre minden jóra fog fordulni. Belesikkant a fülembe, és már kapaszkodik is belém kis aranyos.
- Na, mi van haver bakot robbantottál? - érdeklődik Alex, haverom.
- Nagyon jó dolog. Veletek maradhatok örökre - válaszolom mosolyogva, miközben Lini rám ugrik, és derekamnál összekulcsolja lábait. Látom arcán a boldogságot. Apró csókokat kapok tőle, amit
örömmel viszonzok.
- De hát amúgy is velünk maradsz örökre - szólal meg haverom, és értetlenül néz rám. Igaz ők nem tudnak még semmit, hogy én ki vagyok és mi vagyok. Alex csak leint és Scottal elmennek valamerre, természetesen sörrel a kezükben. Agyamat eltudom tőlük dobni.
- De hogy? Még is miért? - teszi fel kincsem kérdéseit, és arcán csak csillognak a boldogság jelei. Végre nem sírni látom, végre csak boldogságot látok az arcán.
- Az öreg, akit elhoztunk és beszéltem vele, ő volt az Isten a főmanus - válaszolom mosolyogva, és az ő arcán is megjelenik egy halvány mosoly. Biztos ő is sejthetett valamit.
- És örökre velem maradhatsz? - kérdezi meg, és én rögtön rábólintok.
- De egy pár napra el kell mennem, de utána megint csak a tiéd vagyok - mondom el neki, amire félelem suhan végig gyönyörű arcán. Tudtam, hogy megfog ijedni, de sajnos mindennek ára van. Nem lehet úgy Linivel, hogy nem teljesítem Isten kívánságát.
- De miért kell elmenned? - teszi fel kérdését, és lágyan megcsókolom. Tudom, hogy aggódik, és félt, de sajnos meg kell tennem, egy kis időre muszáj elmennem.
- Segítenem kell egy kicsit az öregnek, de azt mondta, hogy párnap múlva vissza enged hozzád, a családomhoz és a barátaimhoz - válaszolok kérdésére őszintén. Nem akarok neki hazudni.
- Biztos? - kérdezi, és látom rajta, hogy fél.
- Száz százalékosan biztos - válaszolom neki mosolyogva, és megölel. Megcirógatom neki hátát.
Egy kicsit még beszélgetünk, de egy pillanatra sem engedem ki karjaim közül nem tudom meddig leszek távol tőle. Kiakarok minden percet élvez, amit vele tölthetek. Sajnos elszakadunk egymástól, mert folytatnia kell a vacsorát. Kis konyhatündér most már tudom, hogy mellette nem fogok éhen halni, mert kincsem még főzni is tud.
Megvacsorázunk a két idióta felzabálta az összes kaját, végül is az alkoholnak felkell szívódnia.
De mákunkra elvállalták a mosogatást. Felmegyünk kincsemmel a szobámba. Jó, hogy végre együtt vagyunk, és kettesben.
Láttam kincsem, arcán, hogy valamin nagyon gondolkozik, és gondterheltnek tűnik.
- Mi a baj szerelmem? - érdeklődik, miközben megpuszilom arcát. Remélem semmi komoly baja nincsen.
- Mikor kell menned? - kérdezi meg tőlem halkan. Biztos aggódik még mindig pedig már mondtam neki, hogy semmi baj nem lesz. Megállunk, és mélyen a szemembe nézz. Szinte belelátok a gondolataiba. Tudom, hogy fél, hogy távol leszek, hogy addig mit fog csinálni. De sajnos muszáj mennem, mert csak így lehetünk együtt. Muszáj, pedig nem akarom itt hagyni.
Megfogom két kezét, és magamhoz rántom. Derekát szorosan ölelve, lehajolok füléhez.
- Holnap - suttogom a választ, bárcsak ne hallaná. Összerezzen teste.
- Nem akarom, hogy elmenj - mondja szipogva. Biztos nem hitte, hogy ilyen hamar kell indulnom.
Mélyet szívok illatából, és megcsókolom nyakát, kicsit meg is harapom. Megremeg karjaimban, és felsóhajt.
- Menjünk a szobába - búgom vággyal teli hangon, amire csak átkarolja nyakamat, és szenvedélyesen megcsókol, rögtön mélyítem, és falom ajkait. Nyelveink éhes csatát vívnak, felfedezik egymást újra és újra. Kezeim lekalandozik formás popsijára, amire bele is markolok, bele nyög kincsem a csókba. Elég lassan haladunk a szoba felé, mert nem tudok és nem is akarok elválni ajkaitól. Hátammal belököm az ajtót, és a lábammal meg berúgom. Szerelmemet az ágy felé terelem,
és gyengéden rálököm. Leveszem felsőmet, és eldobom kincsem végig néz rajtam éhes tekintettel, és én már rögtön fölé mászok. Centikről nézek gyönyörű szemeiben, és elveszek bennük. Már mikor először megláttam akkor elvesztem.
- Szeretlek - suttogom, miközben leveszem róla a felsőt, de nem válok el szemei nézésétől.
- Én is - válaszolja, és felhajol egy apró csókért, de ennyivel nem érem be. Vadul kapok a fincsi hús után, s már nyelvemmel utat is török. Kezemmel végig simítok a nyakán keresztül a hasáig. Érintésemre teste libabőrös lesz. A levegő hiány miatt elválok ajkaitól, és megharapom a fülcimpáját, amire halkan felsikkant. Kis édes, annyira szeretem. Ajkaimmal lejjebb haladok, és nyálcsík jelzi utamat bársonyos bőrén. Köldökénél elidőzők, amire halk nyögéseket kapok.
Lassan lehúzom róla a nadrágot is, és felhajolok egy csókért. Kincsem nyakamat ölelve húz le magához, szinte egybeolvadunk kezemet simogatja, miközben én egy pillanatra sem válok el tőle. Kezemmel kikapcsolom melltartóját, és rögtön masszírozni kezdem az egyik halmot.
Olyan selymes és olyan puha, pont a kezembe illik egyszerűen tökéletes. Kincsem csak nyögdécsel, és mikor mellbimbóját számba veszem felkiált. Beleborzol hajamba, és végig karmol a kezemen. Kis érzéki. Miközben melleit kényeztetem egyik kezemmel letolom bugyiját, és megérintem odalent. Kincsem felnyög. Én meg érzem, hogy nagyon kezdek odalent keményedni. Egyik ujjammal beléhatolok, amire felkiált. Lassan elkezdem mozgatni az ujjamat, miközben bimbóját harapdálom. Egyre gyorsítok a kibe húzogatáson, és már két ujjal kincsem dobálja a fejét a párnán.
- Ehh.. e .. jó… - nyögi kincsem, amire elégedetten felmorgok.
- Szeretlek - adok neki egy csókot, amit viszonozz.
- Ééén… i …is - nyögdécseli, mert persze a kényeztetést nem hagytam még mindig abba. Érzem rajta, hogy teljesen benedvesedett. Kihúzom ujjaimat, és leveszem magamról a felesleges ruhát.
Beillesztem magam, és Lini kérdő tekintetével találkozok. Nem érdekel, ha lesz gyerek. Én is akarok majd és Lini is. De bízok benne, hogy még nem, de ha még is egye fene.
Gyorsan belé hatolok, amire egyszerre nyögünk fel. Kicsit várok, hogy szokjuk, de mikor Lini fellöki csípőjét rögtön elkezdek mozogni. Szép lassan aztán egyre gyorsabban. Vadul harapdálom nyakát, és szívogatom neki, miközben kincsem hátamon hagy körmeivel jeleket.
Még gyorsabban, és erősebben megyek belé, Lini összekulcsolja a hátamnál a lábát, és így kicsit felemelem, és még jobban belétudok nyomulni. Erősebb lökéseimnél hangosan nyög fel.
Én meg lihegek, és folynak végig testemen az izzadság cseppek. Hátánál vannak kezeim, hogy megtartsam, és közben simogatom. Egy erősebb lökésnél Lini, felkiált testén egy hullám megy végig, és utána ívbe feszül a háta. Pár perc múlva én is követem, és nyögve eresztem belé magam.
Még egy kis ideig benne vagyok, aztán kihúzódok, mindketten gyorsan vesszük a levegőt. Kincsem vizes hajtincsei tapadtak arcára, amit gyengéden félre söpörök. Magunkra húzom a takarót, és már kincsem bújik is hozzám, mint egy kis cica.
- Most még jobban szeretlek - mondom neki vigyorogva. Rohadt jó volt ez az éjszaka.
- Hülye - boxxol bele mellkasomba, amire felnevetek.
- Nem akarom, hogy elmenj - szólal, meg miközben a takaró alatt hasamat kényezteti. Felsóhajtok, én se akarom itt hagyni, de sajnos mennem kell.
- Kincsem, hamar visszajövök hozzád - mondom neki halkan, és megpuszilom buksiját.
- Ajánlom is neked - válaszol komoly hangnemben. Én csak felkacagok.
- Értettem főnök - mondom még mindig nevetve, amire kapom egy kis ütést mellkasomba.
- Szeretlek - nyúlok álla alá, és magam felé húzom. Szenvedélyes csókolom, és kincsem már harcol is nyelvemmel. Beleharap alsó ajkamba, és elkezdi harapdálni. Kis harapós.
- Én is szeretlek - mondja mosolyogva, mikor véget ér csókunk. Még egy utolsó puszit adok neki, és várom, hogy elaludjon. Pár perc múlva már békésen szuszog.
Órákig nézem gyönyörű alakját, szépséges arcát. Szeretem ehhez kétség sem fér. De sajnos most mennek kell. Gyorsan lefürdök és felöltözök. Egy kis táskába pakolom a cuccaimat.
Próbálok csendben lenni nem akarom kincsemet felkelteni. Az asztalnál írok egy levelet.
Szerelmem!
Ne haragudj, hogy nem köszöntem el. Nem tudtam volna elválni tőled úgy. Nem akartam látni szomorú arcodat. Úgy akartalak látni, hogy boldog vagy abban a percben. Kérlek, ne utálj ezért.
Szeretlek, és nem tudok nélküled élni, és nem is akarok. Minden időmet veled akarok tölteni majd, és fogom is. Csak ezt az egyet intézem el. Csak most az egyszer leszek távol tőled. Kérlek ne aggódj, minden rendben lesz vigyázok magamra. Szeretlek, imádlak nem tudok nélküled élni.
Kérlek vigyázz a fiúkra tudod milyen hülyék néha, de azt tud, hogy ők is vigyáznak ám rád. Anyuék ma jönnek mondd el nekik, hogy hamarosan jövök. Maradjatok itt. Pihenj kincsem, mert rád fér.
Szeretlek, és szeretni is foglak. Csók kincsem!
Még szerencsére mindenki alszik, így letudok lépni, úgy, hogy nem kell magyarázkodnom.
Még egy utolsó pillantást vetek szerelmemre. Istenem ,remélem hamar látom újból.
Kint már az öreg vár. Látszik, hogy Isten, mindent tud.
- Indulhatunk? - kérdezi meg, miközben mélyen szemeimbe néz. Én még utoljára hátra tekintek.
Lini, szerelmem hamarosan visszajövök csak egy kicsit bírd ki.
A férfi gúnyosan felnevet mondatomra, mire az én könnyeim csak tovább folynak.
- Nem teheted - zokog fel, mire Dante jobban magához ölel.
- Dante, megegyeztünk. Tartsd magad ahhoz, ha nem teszed, tudod mi a következmény – mondja, de nem bírok rá nézni nekem csak Dante van. Ő a mindenem. Nélküle egy senki vagyok.
- Meg fogom találni a megoldást - mondja határozottan kicsim.
- Nem létezik megoldás. A sorsodat nem kerülheted el - mondja ellent mondás nem tűrő hangon. Nem akarom, hogy elmenjen Dante. Meghalok nélküle.
- Egy hetet kapsz, és utána feljössz velem a mennybe, és végzed az angyali kötelességedet – mondja parancsolgatva, mire felmegy bennem a pumpa.
- Te rohadt mocsadék nem megy veled Dante - ellököm magamtól szerelmemet és mennék a férfi felé, de meg fog kicsim és visszaránt magához. - Takarodj innen te szemét – ordítom neki komolyan.
- Vigyázz a szádra kicsi lány. Egy hét múlva - szólal meg. Nem akarom, hogy Dante elmenjen, és itt hagyjon, én abba bele halok. Reszketek a dühtől és a félelemtől. Nem akarom elengedni Dante-t eszem ágába nincs. A hátamat simogatja, de nem bírom, tovább hangosan kezdek el zokogni és rettegni, hogy el fog hagyni.
- Nem hagyhatsz itt, ne menj el, bármit megteszek érted – mondom akadozva, közben szorosan ölelem és érzem, hogy nem sokára elveszítem, a fejemet az pedig nem lenne jó dolog.
- Csssss… - próbál csitítani, majd felkap az ölébe és elindul velem lefele az udvarra, közben tovább zokogok és képtelen vagyok, akár mit is csinálni. Letesz egy padra, de egyből szorosan ölelem kicsimet. Nem akarom elengedni egy percre sem. Azt akarom, hogy örökre velem legyen. Szerelmem szól apukájának, hogy jöjjön értük, aki nem sokkal később meg is érkezünk. A haza fele úton elaludtam és annyira kimerültem, hogy nem is keltem fel semmire és nem is érzékeltem semmit.
Reggel mikor felkelek, annyit látok, hogy Dante-nél bőrönd van, amire nagyon megijedek.
- Ne menj el - kiabálom, majd kipattanok az ágyból és már megyek is Dante-mhoz és megölelem. Kicsit eltol magától, majd egy szenvedélyes csókot kapok tőle, amit egyből elkezdek viszonozni. Olyan jól esik a csókja, csak félek, hogy ez lesz az utolsó csók, amit kapni fogok tőle. Megcsörren, a telefonja felveszi és beszél pár szót, majd csak őt figyelem és nagyon félek. Szinte rettegek.
- Itt fogsz hagyni? - kérdezem tőle és ha akarnám se tudnám elrejteni a hangomból a félelmet. A bőröndöt figyelem és nagyon remegnek már a kezeim.
- Kincsem jössz te is meg a haverok is - suttogja a fülembe, mire csak értetlenül nézek a szemébe és nem tudom, mit csinálhatnék, vagy mit akar ez jelenteni. Engem is felvisz a menybe? Ránézek, de csak elvigyorodik
- Nem értem - mondom és próbálok valamit leolvasni az arcáról.
- Elmegyünk a nyaralónkba - mondja nekem kedvesen, mire egy mosoly jelenik meg az arcomon, majd eszembe jut az angyal és el szomorodok. Akkor ez lesz a búcsúnyaralásunk?
- De az angyal… - nem engedi, hogy végig mondjam, mert egy csókkal belém fojtja a szót.
- Leszarom. Érezzük jól magunkat, és én a többit megoldom - mondja nekem kedvesen, mire bólintok egy kicsit és valamilyen szinten megnyugszok, de azért még vannak félelmeim.
- Na, most gyerünk készülődni - mondja, mire szaladok a szobámba és már pakolok is össze fele.
A fiúk már megint rám várnak, mert nem tudtam eldönteni, hogy mibe menjek, bár a fiúknak tetszik a bemutató, amit csapok, de Dante-nak akarok egyedül tetszeni. Mikor eldöntöm, elbúcsúzunk mindenkitől, majd beszállunk a kocsiba és indulunk.
Autópályán haladunk és eléggé meleg van, még így is, hogy délután van. Leállunk az egyik pihenőn. Beültünk a kávézóba és beszélgettünk meg rendeltünk kajákat, hogy jól érezzük magunkat. Mikor szállnánk befele. Egy öregember jön oda hozzánk.
- Merre tartanak fiatalember? – teszi fel a kérdést mosolyogva.
- Le a tengerre - mondja kicsim, de én már a kocsiba ülök, és onnan hallgatom az eseményeket.
- Nem lenne gond, ha egy ideig magukkal mennék? - érdeklődik, mire a fiúkat figyelem, de csak annyit látok, hogy Alex bólint.
- Persze – mondja kicsim, majd beszáll mellém, mire az öreg odahajol kicsit hozzá és mond neki valamit, amire kicsim meglepődik, majd beül mellém, mire egyből hozzábújok, hiszen minden alkalmat ki akarok használni, hogy vele lehessek.
Oldalra nézek és csak annyit látok, hogy az öreg nagyon figyel minket, amit nem tudok hirtelen hova tenni, hogy ez még is mi akar lenni. Dante a hátamat és a vállamat simogatja, mire én hol a hasát, hol a vállát és egyáltalán nem akarom elengedni egy percre sem, de ahogy érzem ezzel ő is így van.
- Nagyon szerethetitek egymást, ha ennyire ragaszkodtok egymáshoz. – szólal meg az öreg kedvesen és mosolyogva.
- Igen nagyon szeretjük, csak hát nem mindig megy minden könnyen az életünkben. – mondja kicsim kedvesen és az öregre néz, közben tovább ölel és simogat.
- Akkor jó, ha vannak akadályok, amiken együtt közös erővel tudtok túljutni. – mondja kedvesen, mire halványan elmosolyodok, és kicsit nyakához teszem a fejemet és úgy szívom be mélyen az illatát, majd egy lágy puszit is adok a nyakára. Visszateszem fejemet kicsim vállára és csendben hallgatom a beszélgetést.
- Igaz, csak nem mindegy, hogy milyen akadályok azok az akadályok. – mondja kicsim rejtelmesen, hogy még se áruljon el belőlünk semmit.
- Az igaz, de minél nehezebb az akadály, annál jobban fogtok kötődni egymáshoz.
- Ebben egyetértek. – szólalok meg halkan. – Nem tudnák Dante nélkül élni. Ő a mindenem. Nagyon sok esetben segített nekem, amikor már régen ott hagyott volna. – mondom őszintén, mire kicsim is rám néz én meg a szemébe nézek.
- Ahogy egymásra néztek már abból lehet látni, hogy titeket az ég is egymásnak teremtett. – mondja mosolyogva, mire rá nézünk.
- Bár igaza lenne. Annak mi örülnénk a legjobban, de jelen pillanat el akarnak minket választani egymástól és lehet ez lesz az utolsó közös nyaralásunk. – mondom halkan és kicsit elszomorodok, mire szerelmem szorosan magához ölel.
- Meg mondtam, hogy veled maradok örökre. Nem érdekel semmi, csak te. – mondja nekem szerelmem.
- Higgy a barátodnak Lini. Igaza van. – mondja az öreg, mire felkapom a fejem, hiszen még nem mondtam, hogy hívnak engem és eléggé érdekesnek találom, hogy még is tudja a nevemet.
- Honnan tudja a nevemet? – kérdezem tőle, mire elmosolyodik.
- Én mindenkinek tudom a nevét. – mondja kedvesen és mosolyogva, mire kicsimre nézek, de csak egy csókot kapok ajkaimra.
Az út további része elég eseménytelenül telt kicsit el is bóbiskoltam kicsim vállán, ahogy simogat, meg, ahogy a kocsi is ring. Mikor legközelebb felébredek, csak annyit látok, hogy egy gyönyörű helyszínnél vagyunk. Kiszállok, a kocsiból kinyújtóztatom végtagjaimat, majd kicsimre nézek.
- Gyönyörű hely. – mondom mosolyogva.
- Ezért is hoztalak ide, meg hogy kicsit megnyugodjanak a kedélyek és mindenki tudjon pihenni és hogy együtt legyünk. – mondja mosolyogva, mire megcsókol.
- Köszönöm. – mondom neki a csók végén.
- Gyere velem. – mondja, majd összekulcsolja a kezeinket és levisz a partra, ahol gyönyörű naplemente van. Elámulok. Majd a tengerhez megyek, és ott nézem és gyönyörködök benne, mire Dante odajön, hozzám megölel hátulról, én meg bele bújok az ölelésébe és a kezét simogatom. Együtt élvezzük a naplementét és nagyon boldog vagyok most, hogy velem van, és hogy együtt élvezzük ezt a pillanatot.
Nem sokára vége van a naplementémen, majd egyszer csak az öreg hangjára leszünk figyelmesek.
- Dante szeretnék beszélni veled. – mondja az öreg, mire kicsim rám néz.
- Addig menjél fel kicsim és pakolj ki rendben? – mondja kedvesen és megcsókol, amit viszonzok, majd felmegyek a házba. A cuccaink már bent vannak, közben a fiúk elfoglaltak egy egy személyes szobát, én meg két személyeset keresek, amit meg is találok. Szép szoba. Beviszem a cuccaimat és elkezdek kipakolni, amivel eléggé elszöszmötölök, de 10 perc alatt meg vagyok vele. Lemegyek, és mivel gondolom, hogy a fiúk nem tudnak főzni meg nézem, hogy mik vannak és elkezdek összeütni egy kis kaját, amit meg tudunk enni, mivel én éhes vagyok és gondolom a fiúk is.
Amint megérzik, a szagokat jönnek is kifele a konyhába.
- Jé. Azt nem mondtátok, hogy egy konyhatündért is hozunk magunkkal. – szólal meg Alex, amire elmosolyodok, majd a fakanállal együtt megfordulok.
- Vigyázz miket mondasz Alex, mert a végén verés lesz a vége. – mondom viccelődve és Dante akkor lép be a házba fülig érő mosollyal, majd odaszalad hozzám és felkap, majd megpörget, mire egy kicsit elsikítom magam, de nevetek és kapaszkodok belé.
- Na, mi van haver bakot robbantottál? – érdeklődik Alex, hogy ennyire boldog, de szó mi szó engem is érdekel mi történt odakint.
- Nagyon jó dolog. Veletek maradhatok örökre. – mondja mosolyogva, amire széles mosoly terül az arcomra, majd felugrok az ölébe, megcsókolom szenvedélyesen és a lábaimat a dereka köré fonom, és úgy örülök, és megint boldog vagyok.
- De hát amúgy is velünk maradsz örökre. – mondja Alex, majd megrázza, a fejét legyint egyet, majd kivesznek Scott-tal egy sört a hűtőből és kimennek az udvarra. Mosolyogva nézek a szemébe, majd kicsit leültet a konyhapultra, de nem engedem el egy cseppet sem.
- De hogy? Még is miért? – kérdezem tőle mosolyogva és boldogan.
- Az öreg, akit elhoztunk és beszéltem vele, ő volt az Isten a főmanus. – mondja mosolyogva, mire elmosolyodok.
- És örökre velem maradhatsz? – kérdezem tőle mosolyogva, mire csak bólint.
- De egy pár napra el kell mennem, de utána megint csak a tiéd vagyok. – mondja nekem, amire kicsit elkezdek félni.
- De miért kell elmenned? – kérdezem tőle, mire megcsókol lágyan.
- Segítenem kell egy kicsit az öregnek, de azt mondta, hogy párnap múlva vissza enged hozzád, a családomhoz és a barátaimhoz.
- Biztos? – kérdezem tőle és kicsit félek.
- Száz százalékosan biztos. – mondja mosolyogva, mire megölelem, és a hátamat simogatja. Egy ideig még ölelgetjük és beszélgetünk, majd el kell engednie, mert a vacsorát tovább kell, csinálom, mert már korog a hasam. Mikor leülünk enni. Jót beszélgetünk, de egy kérdés még mindig motoszkál a fejemben, amit fel akarok tenni szerelmemnek. Vacsi után Alex és Scott elvállalták a mosogatást, amiért hálás vagyok. Felmegyünk szerelmemmel a szobába és felé fordulok.
- Mi a baj szerelmem? – érdeklődik, és a karomat simogatja, majd az arcomra kapok egy puszit és magához ölel.
- Mikor kell menned? – kérdezem meg halkan és kicsit félek a választól, de tudni akarom, hogy felkészülhessek arra az időszakra lelkiekben. A szemébe nézek és várom a választ. Nem akarom elengedni, de ha utána csak az enyém lehet, akkor bár mit megteszek érte… remélem, képes leszek elviselni a hiányát is…
- Dante könyörgöm, mond el mi a baj? - kérlel egyre idegesebben, megmarkolja a korlátot,
és már fehérednek is el ujjacskái olyan erősen szorítja. A fenébe bár csak olyan könnyű
lenne ezt elmondani. Felsóhajtok, muszáj lesz elmondanom neki nem hazudhatok.
- Alkut kötöttem egy angyallal, hogy megmentse az életedet - mondom végre el neki nagyon
halkan. Nem akarok a szemeibe nézni, nem merek belenézni. Nem akarom látni a félelmet. A fenébe, miért nem mehet minden egyszerűen, gondtalanul?
Csak annyit akarok, hogy Linivel maradhassak, de még ezt sem engedik. A francba az egésszel. Kezdem már nagyon unni, és ráadásul félek, hogy elveszítem kincsemet.
- Milyen alkut mi volt a tét? - hadarja el gyorsan kérdéseit. Kincsem, a fenébe nem akartam, hogy ez legyen, de a te életed a legfontosabb.
- Azt… hogy ha meg ment… megcsinálok bármit, amit kér - suttogom neki a választ, és látom, hogy szemeiben már könnyek gyűlnek. Elfordítja fejét, hogy ne lássam.
- Meddig maradsz még velem? - hangja elcsuklik.
A fenébe Lini, veled akarok maradni örökre. Valami kiutat fogok találni. Valaminek lennie kell. Senki
sem teheti ezt meg velem. Még nagy Istenség sem. Tudom, hogy van megoldás, kell, hogy legyen megoldásnak. Megteszek bármit nekik csak ne keljen távol lennem Linitől.
Megörülnék, ha holnaptól nem láthatnám soha többé.
- Örökre Lini. Mindig melletted leszek… - válaszolom neki őszintén. Bizony, kincsem nem fogsz olyan könnyen menekülni tőlem.
- Dante. Nem vetted még észre? El akarnak szakítani minket egymástól - emeli fel hangját Lini.
Van benne igazság… tudom. Bár még nem találtam megoldást, hogy miképpen tudunk megszabadulni tőlük.
- Kérlek, ne hagyj el - mondom neki elcsukló hangon. Rám néz, és látom szemeiben a
szomorúságot, a félelmet.
- Nem hagylak el megígértem és nem is tudnálak. Csak beszélnem kell egy illetővel - válaszol,
miközben ellép mellőlem. Fogalmam sincs, hogy mit akar tenni vagy merre indul, de szerintem valami örültséget akar tenni.
Kiabálást hallok lentről, kicsim hangja az. Mikor leérek az udvaron látom meg szüleim pedig az ajtóból figyelik. Odasétálok hozzá. Szegénykém biztos nagyon ki van borulva nem is csodálkozok rajta.
Sok mindenen keresztül mentünk eddig, de mindig sikerült megoldani a problémáinkat. Ez most sem lesz másképp.
- SZERETEM DANTE-T ÉS AZ ÉLETEMET IS EFLÁLDOZNÁM ÉRTE! - kiabálja kincsem, a semmibe, de nagyon jól tudom, hogy kinek szól. Átölelem szerelmemet hátulról,
és érzem, hogy szép lassan megnyugszik. Nem akarom, hogy miattam aggódjon vagy esetleg sírjon, így is nagyon sokat szenvedett.
- Ne haragudj rám kicsim. Annak ellenére, hogy azt mondtam nem akarlak sírni, látni. Mindig
miattam sírsz - mondom neki, mire megfordul, és már bújik is hozzám. Kis aranyos.
Annyira megnyugtat a közelsége, finom illata, szíve dobogása, az a tudat, hogy mellettem van. Nem tudnék nélküle élni. Nem is akarok nélküle élni.
- Nem akarom, elmenj. Azt akarom, hogy örökre velem maradj és házasodjunk össze. Legyen sok gyerekeink és legyen egy nagyon szép közös jövőnk. Nem akarok nélküled élni - suttogja őszinte hangon. Szavaitól szívem nagyot dobban. Gyerekek, házasság, közös jövő?
Nagyon szeretném én is, hogy ez mind megvalósuljon, és megfogok érte mindent tenni,
hogy teljesüljön. Remélem, hogy minden rendben lesz. Bízok kincsemben, és saját magamban is.
- Meg lesz a közös életünk - suttogom fülébe, és egy hirtelen mozdulattal ölembe is
kapom. Elég lesz mára ennyi. Nem akarok emiatt idegeskedni. Tudom, hogy minden rendbe
fog jönni. Anyuékkal sikerül mindent átbeszélni. Szegények eléggé kiborultak, de támogatnak
minden mértékben. Tudtam, hogy számíthatok rájuk.
Másnap elég szarul telnek az órák. Lininek, egész nap szar kedve van. Próbálom felvidítani,
de nem nagyon sikerül. Az órák unalmasan telnek Alex, végig aludta szinte az összes órát.
Én pedig bőszen jegyzeteltem. Szerencsére ma nem írtunk dolgozatot. Igaz a mostani problémák miatt egyre kevesebbet tudok odafigyelni a tanulásra is. Pedig a sulit sem hagyhatom abba. Magam miatt sem, és a szüleim miatt sem.
Az utolsó órámnak is vége kincsemnek van még egy órája. Alex, elment a munkahelyére valamelyik kollégáját helyettesítenie kell.
Egy dobozos üdítővel a kezembe felmegyek a tetőre legalább ott nyugalom van.
Mikor a lépcsőn lépdelek felfelé egy fura energiát érzek meg, és olyan ismerős is.
Gyorsabbra veszem a tempót, és mikor kinyitom az ajtót meglepődök. Az a nyomorék angyal áll ott, és várost kémleli.
- Na végre, hogy itt vagy - hangjában hallom a gúnyt, amitől kiráz a hideg.
- Mit keresel itt? - kérdezem meg ridegen, miközben a kezemben lévő dobozt összeszorítom.
Hangosan felnevet, és felém kezd el sétálni. Léptei lassúak, és nyugodtak. Angyal létére nagyon ijesztő ez a pasas.
- A barátnőd tegnap jó hangosan kiabált - mondja megvető hangnemben.
- Rohadj meg - vágom hozzá az üdítőt, amit egy lazamozdulattal elkap.
- Dante, vigyázz a szádra, mert megfogjátok járni mindketten - hangja fenyegető, és tudom, hogy
képes lenne bántani Linit, csak, hogy végre elérje célját.
Vágódik az ajtó, és szerelmem lép ki. Mit keres itt?...még órája van. A fenébe nem szabadna nekik találkozniuk. Odajön hozzák, és látom, hogy kezd kincsem ideges lenni.
- Te meg ki a franc vagy? - kérdezi meg Lini ellenségesen. A francba ebből baj lesz.
- Lini - szólok neki gyengéden, amire odajön hozzám, és megölel. Ha akármi történik biztosan
megfogom védeni.
- Az, akivel tegnap este veszekedtél - válaszolja az angyal, amire kincsem összerezzen. Na most
tuti, hogy robbanni fog. Ellép mellőlem, és elkezdi püfölni a férfit.
- Nem engedem, hogy elvidd tőlem. Nem hagyom. Szeretem, fogd fel. Nem viheted el tőlem az
életemet. Ő hozzám tartozik. Nem hagyom, hogy elvidd. Soha ha kell megküzdök veled érte, de nem fogom engedni, hogy elvidd - kell ki magából kincsem, és látom a férfi arcán, hogy nagyon nem
tetszik neki kincsem kiabálása, és ellenkezése.
- Nem viheted el. Szükségem van rá. Nekem ő a mindenem. Ő az én őrangyalom. Nem viheted el tőlem - folytatja kiabálva kincsem. Visszarántom magamhoz kincsemet.
A pasas gúnyosan felnevet, amire kincsem összerezzen kezemre csöpögnek könnyei. Ismét sír,
és ez megint az én hibám.
- Nem teheted - zokog fel, édesem, és szorosan magamhoz ölelem.
- Dante, megegyeztünk. Tartsd magad ahhoz, ha nem teszed tudod mi a következmény - néz rám ridegen a pasas, és én ökölbe szorítom kezemet. Tudom jól, hogy mi a következmény:
Lini, megfog halni, ha nem teszem azt, amit mondanak.
- Megfogom találni a megoldást - vágom rá, és hangomban semmi kétely nincs.
- Nem létezik megoldás. A sorsodat nem kerülheted el - sziszegi ellentmondás nem tűrő hangon.
Rohadj meg. Nekem azt nincs megírva a sorsom. Majd én elfogom dönteni, hogy mit akarok
kezdeni az életemmel.
- Egy hetet kapsz, és utána feljössz velem a mennybe, és végzed az angyali kötelességedet - ez a
seggfej már neki állt parancsolgatni.
- Te rohadt mocsadék nem megy veled Dante - lök el magától kincsem, és az angyal felé indul, de én még időben elkapom, és visszarántom nem akarom, hogy baja essen.
- Takarodj innen te szemét - ordibálja Lini.
- Vigyázz a szádra kicsi lány. Egy hét múlva - szól oda nekem az angyal, mire szemeimben düh csillog.
Egy csettintéssel már csak fehér tollak szállnak az égben, és ő el is tűnt.
Kicsim reszketve ölel magához, én pedig hátát simogatom, próbálom megnyugtatni.
Hangosan zokog fel.
- Nem hagyhatsz itt, ne menj el, bármit megteszek érted - nyögi akadozva, miközben könnyei megállás nélkül folynak végig arcán. Kezd sokkos állapotban lenni.
- Csssss… - kapom ölembe, és elkezdek sétálni vele. Sokan megbámulnak, minket főleg,
hogy Lini, szemeiből még mindig folynak a könnyek, és hangosan zokog.
Kint az udvaron leteszem az egyik padra, de a ruhámba erősen kapaszkodik. Nagy nehezen
előveszem telefonomat, és aput tárcsázom, hogy jöjjön értünk.
Egy fél óra múlva már otthon is vagyunk, és kincsemet lefektettem. Az autóban már elaludt, biztosan kimerült.
Apuékkal sikerül elintéznem, hogy menjünk le a nyaralónkba, ami lent van a tengernél.
Két haveromat is hozom magammal Alexet és Scottot. Jobb, ha többen vagyunk lent, és legalább pihenünk. Mivel anyuék sokat támogatják a sulit könnyedén eltudtak minket kérni, és a szülők is belementek. Minden igaz holnap indulunk.
A neten egy csomót keresgéltem. Bibliát olvasgattam, angyalokról, és maga az Istenről keresgéltem,
de semmi segítséget nem találtam. A fenébe valamit találnom kell.
Kicsim egész estét átaludta. Reggel meglepetten kelt mikor látta, hogy a bőrönd van nálam.
- Ne menj el - kiabálja kétségbeesett hangon, és már rohan is hozzám. Édes kicsi szerelmem.
Gyengéden eltolom magamtól, és egy szenvedélyes csókot is adok neki, amit már viszonoz is.
Faljuk egymást ajkait vadul, mikor telefonom megcsörren. Sajnos elkell válnom tőle.
Felveszem, és Alex az, hogy mindjárt itt vannak. Anyuék nem jönnek velünk csak holnap.
Ma egy fontos tárgyalásuk van. Adtak egy csomó pénzt, és vásároltak is nekünk.
Szerencsére Scottnak van autója és jogsija szóval ő fog vezetni.
- Itt fogsz hagyni? - kérdezi Lini, és hangjában hallom a félelmet. A bőröndöt figyeli, és kezecskéje már remeg is.
- Kincsem jössz te is meg a haverok is - suttogom halkan fülébe.
Értetlenkedve néz rám, és mikor szemeibe nézek hatalmas vigyor jelenik meg arcomon.
- Nem értem - mondja aranyosan, miközben kíváncsian fürkészi arcomat.
- Elmegyünk a nyaralónkba - válaszolok, amire arcán egy halvány mosoly jelenik meg, de
rögtön el is szomorkodik.
- De az angyal… - folytatná, de egy csókkal beléfojtom mondanivalóját.
- Leszarom. Érezzük jól magunkat, és én a többit megoldom - válaszolom neki kedvesen.
Egy aprót bólint, és egy puszit kapok arcomra.
- Na most gyerünk készülődni - mondom neki, mire már rohan is pakolni.
Két óra múlva tudtunk csak elindulni, mert elég sokat piszmogott kincsem. Öt ruhát próbált
csak fel, hogy miben jöjjön. Persze a haverok mindegyikre füttyentettek. Tényleg sexi volt
az összes ruhában. Anyuéktól nehéz volt elköszönni, pedig csak egy napot leszünk távol egymástól.
Öt órás út van még előttünk. Estére fogunk megérkezni, mert még egy két helyre bekellett ugrani.
Az autó pályán haladva álltunk meg egy pihenőnél, mivel rohadt meleg van, és egy kis
pihi nem is árt. Egy kis kávézóba ültünk be, rendeltünk magunknak azt beszélgettünk egy kicsit.
Mikor végeztünk fizettem, és az autóhoz indultunk. Épp szálltunk be mikor egy ősz hajú, szakállú
öregember jött oda hozzám.
- Merre tartanak fiatalember? - tette fel kérdését az öreg mosolyogva
- Le a tengerre - mondtam neki, amire felcsillant a szeme.
- Nem lenne gond, ha egy ideig magukkal mennék? - kíváncsiskodik. Végig mérem az öreget, és
Alex felé nézek, aki biccent. Végül is mi gond lehet, ha egy öregembert elviszünk egy darabig.
- Persze - válaszolom mosolyogva, miközben szállnék be kicsim mellé.
- Köszönöm, Dante - válaszolja suttogva a férfi, és ekkor jut eszembe, hogy be sem mutatkoztam
neki.
A fenébe ki lehet, ez az öreg ősz hajú pasas?? Tuti, hogy még soha nem láttam, de még is
Lassan ébredezni kezdek, majd Dante riadt szemével találom szembe magamat.
- Mi..mi történt? – kérdezem akadozva, mire kicsim szorosan ölele magához. Érzem, hogy kicsit remeg, de mi történt?
- Majd nem belefulladtál a vízbe, de már semmi baj - mondja, majd látom, hogy végig néz rajtam.
- Köszönöm, hogy megmentettél - mondom neki és szorosan hozzábújok.
- Megmondtam bármit megteszek érted, és vigyázni fogok rád - mondja nekem, majd a visszavisz a cuccainkhoz. Leteszem a törölközőbe és beleteker, amire picit elmosolyodok.
Nem sokkal később a többiek is megjöttek hozzánk.
- Hozunk kaját. Kértek ti is? - kérdezi Alex, mire bólintok, hogy kicsit éhes vagyok és kicsim is kér egy kis kaját
Elfekszek a takarón és Dante is mellém fekszik, amire elmosolyodok. Elkezdek napozni, bár nem mintha annyira fogna a nap. Pár perc elteltével megérkeznek a srácok és hoznak minden féle kaját. Elkezdek enni, de néha kicsimnek a fagyijából is nyalintok, amire egyszer gyerekesen rám szól.
- Enyém - mondja nekem, mire elnevetem magam, majd elveszem tőle a jégkrémet és rám néz.
- Most már nem - mondom neki és kinyújtom a nyelvemet, mire mindenki elkezd nevetni. Nem sokkal később vissza adom és tovább játszadozunk és nevetgélünk. Egyszer csak elkezd hűvös lenni, majd összepakolunk és elindulunk haza. Lassan szakadnak le rólunk az emberek, amíg csak Alex marad velünk. Mikor sz utcájukhoz érünk, ránk néz.
- Holnap találkozunk a suliban – köszön el Alex és tényleg holnap már hétfő van. Gyűlölöm a sulit. Nincs kedvem menni, de most j kislánynak kell lennem. Elköszönünk és megyünk tovább. Egy ideg, csak csendben kéz a kézben sétálunk, amíg Dante meg nem szakítja a csendet.
- Kicsim, majd vegyünk egy terhességi tesztet – mondja lágya hangon, mire rá nézek.
- Rendben van, majd veszünk – mondom neki, majd egy puszit nyomok az arcára.
Nem beszélgetünk tovább. Érzem Dante-n, hogy elég ideges, de most inkább nem akarom felhozni, biztos, csak a reggeli dolog, meg most a strandon, ami történt. A miatt ideges ennyire.
Este egy kicsit külön vagyunk és mindenki megpróbál tanulni, de nekem nem megy. Lemegyünk vacsorázni, ahol látom, hogy Dante-t nyomasztja valamit, amit nem akar elmondani. Megkérdezem tőle, de csak tám néz és elmosolyodik, majd mondja, hogy nincsen semmi. Nem nyaggatom tovább, majd négyszemközt rákérdezek.
Csendben eszünk és kicsim anyukája érdeklődik, hogy milyen volt a napunk, amire elmesélem neki, majd mikor befejeztük. Dante felmegy a szobájába én meg segítek anyukájának, hogy keljen neki mindent egyedül csinálnia. Negyed óra múlva végzünk is. én meg felmegyek kicsimhez. Bemegyek és látom rémült, ijedt arcát, amire odamegyek hozzá és aggódva nézek rá.
- Dante, egész nap fura vagy. Valami baj van? – kérdezem aggódva, mire csak nagyot sóhajt. Megfogja, a kezemet kivisz az erkélyre és elkezd cigizni. Kezdek egyre idegesebb lenni. Ráadásul a cigizik és remeg a keze, akkor tuti, hogy csak gond van. Miért nem akarja már elmondani? Miért húzza az időt, annál nehezebben fogja elmondani.
- Mi a franc van Dante, mondd el! – szólok neki kicsit idegesebben. Lehet, hogy nem így kéne, de már az idegeim készen vannak. Nem tudom, hogy mit csinálhatnék vagy mit kéne csinálnom, hogy lenyugodjak, gyújtsak én is rá?
- El kell valamit mondanom - mondja nekem, mire rá figyelek.
- Lini én… - kezd bele, mire én csak feszültem hallgatom, hogy mit akar mondani. Mélyen a szemembe néz és akadozva folytatja. - Én… - megáll, mire rá nézek.
- Dante könyörgöm, mond el mi a baj? – mondom neki és már teljesen készen vagyok, a korlátot markolom annyira, hogy az ujjaim már elfehéredtek. Nagyot sóhajt.
- Alkut kötöttem egy angyallal, hogy megmentse az életedet. – mondja halkan és nem néz a szemembe. Teljesen meglepődök.
- Milyen alkut mi volt a tét? – kérdezem hadarva és mindent tudni akarok.
- Azt… hogy ha meg ment… megcsinálok bármit, amit kér. – mondja halkan, mire könnyek gyűlnek a szemembe, de próbálok erőt gyűjteni, majd oldalra fordulok.
- Meddig maradsz még velem? – kérdezem kicsit elcsukló hangon, de próbálok erős maradni.
- Örökre Lini. Mindig melletted leszek… - mondja, mire felé fordulok.
- Dante. Nem vetted még észre? El akarnak szakítani minket egymástól. – mondom neki kicsit kikelve magamból, mire rám néz és az ő szemébe is szomorúságot látok. Mély levegőt veszek, majd az ajtó felé megyek.
- Kérlek, ne hagyj el. – hallom Dante szomorú hangját, ami kicsit elcsuklik. Ránézek.
- Nem hagylak el megígértem és nem is tudnálak. Csak beszélnem kell egy illetővel. – mondom neki halkan, majd lemegyek az udvarra.
Kijön belőlem minden és sírásba kezdek, majd elkezdek üvöltözni a távolba.
- MIÉRT AKAROD ELVENNI TŐLEM AZ EGYETELEN SZERELMEMET. FÁJ LÁTNOD, HOGY VÉGRE BOLDOG VAGYOK ÉS VAN, AKI GONDOMAT VISELI. AZT HITTEM AZ EMBERISÁG MIATT VAGY ÉS AZT AKAROD, HOGY BOLDOGOK LEGYÜNK, AKKOR MIÉRT ÖLÖD MEG AZT, AMI BOLDOG? MIÉRT AKARSZ ELVÁLASZTANI MINKET EGYMÁSTÓL????!!!! – mondom teljesen kiakadva és kiabálva a semmibe. Tovább folytatom, és már félig látom, hogy az ajtóból kicsim szülei csak néznek rám és sajnálkozó tekintetük vetődik rám. Nem tehetek róla, majd mikor nem bírom tovább rédre rogyok, majd még egy mondatot hangosan teljes erőmből utána teszek.
- SZERETEM DANTE-T ÉS AZ ÉLETEMET IS EFLÁLDOZNÁM ÉRTE! – mondom hangosabban, mint eddig, majd ölelő karokat érzek meg, mire megérzem kicsim illatát és megnyugszok kicsit, majd bele bújok az ölelésébe.
- Ne haragudj rám kicsim. Annak ellenére, hogy azt mondtam nem akarlak sírni, látni. Mindig miattam sírsz. – mondja, mire megfordulok és szorosan megölelem.
- Nem akarom, elmenj. Azt akarom, hogy örökre velem maradj és házasodjunk össze. Legyen sok gyerekink és legyen egy nagyon szép közös jövőnk. Nem akarok nélküled élni. – mondom neki őszintén elcsukló hangon, mire szorosabban magához ölel.
-Meg lesz a közös életünk. – suttogja, majd felvesz az ölébe és bemegyünk. Kicsim elmesélte a szüleinek, hogy mi történt, de nem maradhattunk itthon. Felmegyünk, lefekszünk aludni.
Másnap reggel. Elég szomorkásan kelek fel. Dante próbál felvidítani, de most annyira nem megy, neki a tegnap esti szavai járnak a fejembe. Elmegyünk a suliba, de ott is úgy nézek, mint akinek most hozzák éppen a fogát. Az órán engem faggatnának a tanárok, de leszarom őket. Nem érdekelnek, hogy mit akarnak, felelni sem megyek ki és nem válaszolok a kérdéseikre. Egyszer csak óra közepén felállok és kimegyek a teremből. Szerencse, hogy az utolsó óra. Felmegyek a tetőre és akkor látom meg fent Dante-t egy másik emberkéve. Odamegyek hozzájuk.
- Te meg ki a franc vagy? – kérdezem ellenségesen.
- Lini – hallom kicsim meglepett hangját, majd odamegyek, kicsimhez megölelem, és nem fogom elengedni. Nem fogom hagyni, hogy elvigyék tőlem. Érzem, hogy ő is megölel engem.
- Az, akivel tegnap este veszekedtél. – mondja, mire felmegy bennem a pumpa. Elengedem, kicsimet odamegyek hozzá és a mellkasát kezdem el püfölni.
- Nem engedem, hogy elvidd tőlem. Nem hagyom. Szeretem, fogd fel. Nem viheted el tőlem az életemet. Ő hozzám tartozik. Nem hagyom, hogy elvidd. Soha ha kell megküzdök veled érte, de nem fogom engedni, hogy elvidd. – püfölöm teljes erőmből, majd érzem, hogy Dante le fog. Nem ellenkezek, majd előtörnek könnyem és az angyal csak néz rám. – Nem viheted el. Szükségem van rá. Nekem ő a mindenem. Ő az én őrangyalom. Nem viheted el tőlem. – mondom teljesen kiakadva és kicsit kiabálva a személlyel.
Soha nem fogják elvinni tőlem a szerelmemet ő az enyém és senkinek nem fogom engedni, hogy elvigyék tőlem… soha…
