-Hát…véletlenül nincs… - fasza… - viszont szándékosan már annál inkább. – de egy kis dög…
Még vált néhány szót pár táncossal, és megyünk. A kajáldában meglepetésemre nem salátát rendel. Eddig bármilyen csajt hoztam ide, úgy viselkedtek, mint a nyulak…csak zöldet ettek…idegesített is. Szóval egy piros pont Kaorinak. Bort is rendelek, bár annyira nem szeretem, de ahogy elnézem, ő annál inkább. Már a második pohárral issza, de a kajából nem sokat evett. Lehet nem ízlik neki!? Legközelebb majd valami olasz étterembe viszem…Viszont jól érzi magát. Nagyon is…ne bazd, hogy 3 pohár bortól padlón van. Nem akarom, hogy ilyen állapotban egyedül menjen haza, szóval hazakísérem.
Kinyitja az ajtót, bár vagy háromszor fut neki, mire a zárban landol a kulcs. Aztán felém fordul, megfogja a pólómat és közelebb húz magához.
-Nem jössz be egy kicsit? Attól félek, hogy nem találom meg a szobámat. – neveti el magát.
-Jól van, segítek. – felkapom és átemelem a küszöbön, nehogy gondot jelentsen átlépnie.
Még öt perc, mire bezárja az ajtót, de mikor megfordul, az első lépésénél elbotlik a…a saját lábában? Ember…ennyire bebaszni 3 pohár bortól…Elkapom, és felviszem a hálójába. Le akarom fektetni az ágyra, de húz magával. Olyan közel vagyok hozzá, úgy szeretném megcsókolni, de nem ez a megfelelő alkalom, bár a szívem már a torkomban dobog annyira nehéz ellenállni a kísértésnek, és olyan szép szája van…
-Kaori, nem akarom kihasználni a helyzetet… - mondom halkan, mikor kicsit összeszedem magamat.
-Milyen helyzetet, ha? – milyen helyzetet??? Ahh….baby, ne szórakozz velem…
Simogató mozdulatokkal szabadít meg a pólómtól. Van önkontrolom, de én is csak férfiből vagyok…Ledönt magáról, rám mászik és nyakamat kezdi csókolgatni. Fölfelé haladva beleharap a fülembe, aztán hírtelen abba marad minden. Neeee…most tényleg elaludt!?
-Hát ez remek… - sóhajtom.
Finoman lefektetem az ágyra és betakarom. Ülök, és nézem egy darabig…most elmenjek, vagy maradjak? Ha elmennék, nem tudnám magam mögött bezárni az ajtót, és aggódnék is miatta. Ha maradok…ha maradok, nincs probléma, maximum holnap reggel, lehet, hogy ki fog akadni, mert itt talál. De mindegy…maradok, vigyázok rá…
-Jó reggelt! – köszön, miután felkeltett - Amiért tegnap úriember voltál, ezért ma egy reggelivel jutalmazlak meg. – ohh, nincs kiakadva…de mennyi az idő, el ne késsek - Óh és ne aggódj, még korán van, sehonnan sem késel el. – mosolyog.
-Neked is jó reggelt, és köszönöm! – mondom felülve az ágyban.
Ágyba hozta nekem a reggelit…édes. Utoljára anyám hozta ágyba a reggelit nekem kispöcs koromban. Kaja után megmutatja hol fürödhetek. Pancsi után lemegyek hozzá, és megbeszélünk később egy talit, aztán megyek is, mert nem akarok elkésni.
-Várj, elfelejtettél valamit… - fogja meg a kezemet, én meg körbenézek, de nem látok semmit, ami az enyém lenne.
-Mit? – mindenem meg van.
-Ezt. – átkarolja a nyakamat és megcsókol.
Kicsit ugyan meglep, de annyira nem, hogy ne csókoljak vissza. Fülig ér a szám, mikor elválunk egymástól. Pont olyan jól csókol, mint ahogy elképzeltem…
Mosolyogva kitessékel, aztán megyek a forgatásra.
A stúdióban még mindig nem vagyok magamnál…de egy idő után sikerül kicsit kivernem Kaorit a fejemből és a feladatomra koncentrálni. Kis tanítványaim hamar ráéreznek a stílusra és viszonylag gyorsan be fogják tanulni a koreográfiát. Kis gengsztereket alakítanak. Imádják…fain gyerkőcök…
De sajna elhúzódik a forgatás, és nem léphetek le, mert az a munkahelyem veszte lenne…dobok Kaorinak sms-t.
„Cicc, most utálni fogsz, de csak később tudunk talizni. Úgy tűnik még egy darabig a forgatáson leszek, pedig már úgy lennék veled.:) Átugrom hozzád, ha végeztem. puszillak Csókkirálynőm!:)"
Nem kapok választ, ami kicsit idegesít, de sajnos nincs időm ezzel foglalkozni. De azért csekkolom a telómat, amikor csak tudom…
Kezdenek a gyerekek is fáradni, de még mindig nem akarják befejezni, hát a kis faszomat…Szólok, hogy a skacok már nem bírják szusszal, szóval koccolhatunk.
Késő délután érkezem Kaorihoz, és még időm se volt hazamenni, hogy legalább letusoljak csak váltó cuccok vannak nálam…fasza vagyok. De basszus, értékelje, hogy hozzá rohantam rögtön…mosolyogva nyit ajtót, és be is enged. De se puszi, se semmi!?
-Nem kapok puszit? Pedig siettem, ahogy csak tudtam, még… - odalép hozzám, és lehúz magához, hogy adjon egy puszit - …fürödni se volt időm. – fejezem be a cuppanós után.
-Akkor menj, addig én befejezem a vacsit. – vacsi? De édes…
-Bor nem lesz ugye? – vigyorgok, aztán átölelem és egy puszit nyomok az arcára.
Meg se várom a reakcióját, szaladok is fürdeni. Hát nincs valami férfias illata a tusfürdőknek de, nem baj, reggel se igazán érdekelt, most se fog, mikor vele vagyok. Mire leérek már a megterített asztal fogad.
Kaja után a nappaliban beszélgetünk, meg hülyéskedünk. Persze magamat sem hazudtolom meg, muszáj néha megpuszilnom azokat a finom ajkait. Mikor csend keletkezik, közelebb húzom magamhoz és megcsókolom, aztán nyakát kezdem csókolgatni, de nem sokáig hagyja.
-Figyelj Tyler, tegnap este…
-Részeg voltál, tudom. – vágok a szavába.
-Nem akarom, hogy csak egy kis caf…
-Nem tartalak annak. – mosolygok.
-Mi lenne, ha nem vágnál mindig közbe!? – jajj te kis durcás…had agyjak egy puszit.
-Nem kell ma este is vigyázni rád? – kérdezem végigsimítva arcán.
-Azt hiszem ma nem esik bajom. – ez fájt…
-Akkor igyunk valamit…
-Tyler… - jól van már ne nézz így.
-Jól van, vettem… - de azért vigaszként kapok egy puszit.
Kikísér, de az ajtónál még szerencsétlenkedek, meg sokszor köszönök el tőle, mire elindulok. De még így is sokszor visszanézek és integetek neki, ő meg csak mosolyog az ajtóban.
Másnap megint megyek a forgatásra, de most előbb végzünk mint terveztem. Megyek is haza, hogy letusoljak, meg átöltözzek, és ha minden igaz, Kaori most dolgozik, ahonnan elrabolhatom. Végül is ő a főnök…eljöhet, amikor akar…
Már meg se próbálnak megállítani, szabadon mehetek, csak annyit nyögnek oda nekem, hogy órája van. Mikor a srácok meglátnak az ajtóban, egyből elkezdenek őrjöngeni, és Kaori már át is adja nekem a terepet…persze, ma nem táncoltam ám még eleget…A gyerekek nagyon élvezik, viszont cicám csak áll, és néz. Jó lesz őt is bevonni kicsit a táncba. Mutatok pár páros mozdulatot, míg a tanár nénink le nem fújja az órát…talán túl erotikusra sikerült? Nem baj, ilyet is kell tanulniuk a kölyköknek.
Az óra után elmegy átöltözni, persze felajánlom a segítségemet, de visszautasítja…Az irodájában kicsikarok tőle egy puszit, de meg kell várnom míg átnéz egy-két dolgot. De jófiú vagyok, nyugton elnyúlok az irodája kanapéján és csak nézem. De azért az én türelmem is véges…
-Cicc, nem megyünk már? – kérdezem felülve.
-Mindjárt… - hagyd már azokat a nem tudom miket, amikkel foglalkozol.
-Le fogjuk késni a filmet… - mondom mögötte, és kiveszem a kezéből a papírt,.
-Milyen filmet? – na most már érdekel, hogy itt vagyok mi...
-Gondoltam elviszlek moziba. – adok homlokára egy puszit – Szóval ha nem indulunk el, nem fogjuk látni az elejét. – közben felsegítem a székről és az ajtó felé terelem.
-Jól van, megyek már… - na csak azért.
Semmit sem fizethet, ez az egyik hülyeségem, hogy ha viszek egy csajt valahova, akkor ő nem fizet. A film közben egyáltalán nem próbálok meg rámozdulni, nem lenne értelme, eddig kétszer koppintott le, de szeretem a kihívásokat. Eddig mindig mindent megkaptam, senkiért nem kellett küzdeni…Kb a film felénél Kaori az ölelésemre vágyik, mert hozzám bújik és a combomra teszi a kezét. Jól esik, hogy idebújt…aranyos.
Film után lassú sétával kísérem haza. Kinyitja a zárat, aztán felém fordul.
-Köszönöm, jól éreztem magam. – átkarolja a nyakamat és finom csókot kapok.
-Ez kölcsönös. – mosolygok…remélem itt most nem ér véget az este…
Szerkesztve Garfield által @ 2010. 05. 13. 22:59:10
-Húsgolyós spagettit. –gyorsan be is vonom a munkálatokba- Keverd össze a hússal.
-Előtte kezet mosok.
-Közben mesélhetsz magadról. –olyan szépen mosolygom, hogy rögtön megered a nyelve.
-A gettó közepén nőttem fel, és sok melóba telt kimászni onnan. A szüleim teljesen átlagosak. Gyerekkorom óta táncolok, és most ugyan olyan kitörni vágyó gyerekeknek tanítok, amilyen én voltam. Hátha a versenyeken felfedezi őket valaki. Nem vagyok egy érdekes figura. –így már értem, hogy miért találta meg olyan könnyedén a gyerekekkel a közös hangot. Talán a szíve mélyén még ő is egy nagy gyerek, aranyos.
-Figyelemre méltó, hogy segíteni akarsz a gyerekeknek. –mondom.
-Valakinek ezt is kell. Míg megvan az iskola. Na és most? –a tálra mutat.
-Gyúrj belőle kis gombócokat. –válaszolom a kérdésre- Hogy érted, hogy míg megvan?
-Úgy, hogy nemsokára bezárják. A főnököm szerint nincs elég gyerek és kevés a bevétel ahhoz, hogy tovább tudjon működni. –oh ne…
-És akkor te…
-Miattam nem kell aggódni. –vág a szavamba- én feltalálom magam, inkább a gyerekeket sajnálom. Vannak olyanok, akik a tánc felé menekültek a különböző bandákból, ahova most vissza fognak menni…-ez olyan szomorú- Majd mutathatnál néhány lépést, mindig szerettem volna kipróbálni a latin táncot. –gyors témaváltás.
-Magánórákat szeretnél? –egy hip hop táncos és a latin…van egy olyan érzésem, hogy csak engem akar befűzni.
-Nem is rossz ötlet. –kis ideig egymás szemébe nézünk, aztán folytatódik a főzöcskélés. Sokat beszélgetünk, egy kicsit jobban megismerjük a másikat, a vacsora is jól telik, egész kellemesen csalódik Tylerben, mert mást néztem volna ki belőle. És az a gyertyás ötlete, hogy meglegyen a romantikus világítás is…kész lovag. Vacsora után segít elpakolni, aztán leülünk még egy kicsit beszélgetni. De nem szeretném, hogy félreértsem, ezért elég feltűnően az órára nézek.
-Késő van, azt hiszem, elpályázok, hagylak aludni. –kikísérem az ajtóhoz- Nagyon jól éreztem magam. –mondja az ajtóban állva.
-Köszönöm a kellemes estét. Még látjuk egymást. –mosolygom válaszként.
-Ebben biztos vagyok. Szép álmokat. –kapok az arcomra egy puszit, aztán elindul. Köszönve integetek, aztán én is bemegyek a házba.
Másnap délelőtt semmi dolgom sincs, így hát csak otthon pihengetek. Délután úgy is be kell mennem a tánciskolába, hisz szemmel akarom tartani az új tanárokat is, akik kisegítenek, ha én nem érek rá. Az irodában vagyok, mikor hirtelen Tyler bukkan fel. Elmeséli, hogy egy nagyszerű ajánlatot kapott egy videó forgatása kapcsán, ahová beajánlotta a tanítványait is. Az érte kapott pénznek hála az iskola is megmaradhat.
-Ez remek, gratulálok. –mosolygom.
-Igen, gondoltam valakinek el kell újságolnom, és te jutottál eszembe. –hm, ez kedves tőle- Nincs véletlenül egy kis szabadidőd? Elvinnélek abba a kajáldába, amit tegnap mondtam.
-Hát…véletlenül nincs…-válaszolom, mire Tyler arcán enyhe csalódottság ül ki, ezért be is fejezem a mondatot- viszont szándékosan már annál inkább. –a mondat második felére az ő arca is már felderül, így kisebb útbaigazításom után, amit a táncosoknak adok, megyünk is.
A hely elég kellemes, de hogy őszinte legyek nem nagyon ízlenek az amerikai kaják. Nekem ezek túl zsírosak, salátát meg ciki lett volna rendelni, ha már kajálni jöttünk. Hogy elnyomjam az étel ízét, bort is rendelek, bár nem túl okos döntés üres gyomorra inni. Pár perc múlva már szédelgek és a kedvem is jobb a kelleténél. Nem vagyok az a nagy ivó, azonnal kijön rajtam a pia hatása. Tyler szerencsére felajánlja, hogy hazakísér, ez kedves tőle. Mikor az ajtóban állunk már, megfogom a pólóját és közelebb húzom.
-Nem jössz be egy kicsit? Attól félek, hogy nem találom meg a szobámat. –mondom nevetve.
-Jól van, segítek. –attól félve, hogy a küszöbben elesnék, a karjába vesz és úgy visz be a házba. Még mindig csodálkozik, hogy hogyan részegedhettem le három pohár bortól, hát azt magam sem tudom. Nagy nehezen sikerül bezárnom magunk mögött az ajtót, de mikor ellépek az ajtótól, megbotlom a saját lábamban. Tyler megint ott van, hogy elkapjon. A szobában óvatosan tesz le az ágyra, kezével támasztja a hátam, míg le nem fektet. Én meg persze magammal húzom, nem véletlenül. Olyan közel van hozzám, hogy érzem minden levegővételét, parfümje illata az orromba kúszik, és a szíve…úgy zakatol, mint egy mozdony.
-Kaori, nem akarom kihasználni a helyzetet…-mondja egész halkan.
-Milyen helyzetet, ha? –nagyon is értem, hogy mire gondol, de talán ki kéne próbálni, hogy komolyan gondolja-e. Lassacskán felhúzom a pólóját, amit le is simogatok róla. Eddig nem nagyon ellenkezik, sőt…Látom a szemében azt a vad tüzet, amit közvetlenségem ébreszt fel benne. Valahogy fölé kerülök, és a nyakát kezdem el csókolgatni, ami kissé furcsa, hisz még csak egy csók sem csattant el közöttünk, máris az előjáték felé haladunk… A fülébe harapok bele, mikor álmosság kerít hatalmába, és egyszerűen Tyleren alszom el.
Csak reggel ébredek fel, nagy meglepetésemre ő is ott fekszik mellettem, úgy, ahogy tegnap hagytam, póló nélkül, félmeztelenül. A ruháim még rajtam vannak, vagyis nem próbált meg molesztálni az éjjel, ami nekem nagyon sokat jelent. Csak nézem őt, ahogy alszik, homlokáról elsimítom a kósza tincseket és egy lágy csókot nyomok rá. Hagyom még pihenni, hisz csak 6 óra van. Annyira azért viszont még magamnál voltam, hogy tudjam mennyire őrülten kívántam őt az éjszaka, de nem akarom, hogy azt higgye, hogy egy könnyűvérű lány vagyok, hisz nem vagyok az, soha nem történ még ilyen velem. Mindegy is, jó volt így, ahogy történt. Lemegyek kávét és reggelit főzni, ami 20 perc alatt el is készül, ezután lezuhanyozom, felviszem a tálcát és megbökdösöm Tylert.
-Jó reggelt! –köszöntöm mosolyogva- Amiért tegnap úriember voltál, ezért ma egy reggelivel jutalmazlak meg. Óh és ne aggódj, még korán van, sehonnan sem késel el. –nyugtatom meg, mikor tekintetével az órát kezdi el keresni.
-Neked is jó reggelt, és köszönöm! –egy kicsit talán furcsán érzi magát, vagy zavarban van, hogy egy ilyen helyzet alakult ki, de sebaj…Megmutatom, hogy hol tud megfürödni, addig én elmosogatok. Mikor jön le, ráébredek, hogy mennie kell, de legalább megbeszéljük, hogy később találkozunk. Már épp indulna, mikor megfogom a karját.
-Várj, elfelejtettél valamit…-körbenéz, mintha szemével keresne egy levetett kabátot vagy pénztárcát, amit itt hagyhatott, de nem talál semmit.
-Mit? –kérdez vissza kíváncsian.
-Ezt. –átkarolom a nyakát, és finoman megcsókolom. Nem kell sokat rá várni, hogy viszonozza azt jobban elmélyítve az egész csókot. Mosolyogva válunk el egymás ajkaitól, azt hiszem, hogy mindketten tudjuk, hogy ez egy érdekes történet kezdete. Gyorsan kitessékelem a házból, hogy most már siessen, aztán én is megyek a dolgomra.
-Ami azt illeti, én meg nem megyek el olyanokkal randizni, akiknek nem tudom a nevét…Tyler… - kopp…az állam a földet súrolja. Honnan tudja a nevemet? Megpöcköli az orrom, így magamhoz térek - Jelentkezési lap. – mi van? - A táncra bárki nem lett volna jó, mindenkiről tudtak mindent, hogy elkerüljék az őrült fanatisták bekerülését, innen tudom, hogy Tyler Walshnak hívnak. – ohh nagyon cseles valaki…na mindegy.
-Akkor mehetünk is. – mosolygok rá.
-Mi? – nem figyelsz mit mondasz ugye!?
-Azt mondtad, hogy azzal nem mész el, akinek nem tudod a nevét. Az enyémet tudod. – súgom közelebb hajolva.
-Rendben, de akkor én választok helyet. Tudok egy sokkal jobb helyet, mint ahova te vinnél. – nem tetszik ez a mosoly…
-De még nem is mondtam, hogy hova mennénk. – mondom értetlenül.
-Tudom, de azt mondják, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. Van kedved feljönni hozzám VACSORÁZNI? – jóvan már, szótagolni nem akarod?
-Értem a célzást, és van. – mosolygok.
Bezárja a táncsuliját és elindulunk, hozzá. Nem kell sokat menni, és már meg is érkezünk. Aranyos kis házban lakik. Én bezzeg egy albérletben poshadok. Jól kereshet, legalábbis nálam többet az tuti…
Bemegyünk és a nappaliba kísér, ahol le is huppanok.
-Érezd magad otthon…Én gyorsan felszaladok, lezuhanyozok, átöltözöm, aztán már jövök is vacsit csinálni. Remélem, hogy szereted az olasz kajákat… - öhm…rendben….
-Olasz? Jól hangzik. – csak anyám szokott főzni nekem ha megyek hozzájuk. Nem mintha nekem totál idegen lenne a konyha, csak egyszerűen ha fáradtan megyek haza, már nincs kedvem főzéssel is bajlódni.
-Félig olasz vagyok, de erről majd még később... – és már itt sincs.
Na jó, akkor nézzünk körbe. Megsasolom a képeit a polcokon, meg a még számomra érdekes dolgokat, aztán visszaülök. Nem is kell sokat várnom rá, és már tipeg is vissza egy rövidnaciban, és egy kényelmes felsőben….itthoni szerkó. A probléma az, hogy elakad a szavam…tetszik amit látok, nagyon is…
-Már itt is vagyok… - azt látom - Öhm…mit nézel? – Tyler, jó lenne magadhoz térni.
-Semmit, csak így még szebb vagy… - mosolygok.
-Köszi, de kanapé. – mi van?
-Kanapé? – ez most mit jelentsen?
-Kanapé, és nem ágy. Ez azt jelenti, hogy csak a kanapéig jutunk el, nem lesz semmi lepedő akrobatika… - jóvan, jóvan, nem kell integetni előttem…
-Semmi ilyen nem járt a fejemben. Éhes vagyok, csak meg szeretnék vacsorázni az újdonsült barátommal. – valami hihetőbbet is kitalálhattam volna…na egy gyors témaváltás - Amúgy mi az, hogy félig olasz vagy?
-Jah…hát az apám olasz, az anyám spanyol volt, de egyik országban sem tudtam volna nagyon érvényesülni, szóval most itt vagyok. Európa nem csillog úgy, mint a nagy USA. – vágom…tehát itt többet keresel…
-Ez jól hangzik, mármint az, hogy már értem, hogy honnan a tánc szeretete. Kész egzotikum vagy. – tetszik…
-Hát kislányként csak a latin táncokat kedveltem, de mikor ide jöttem, megcsapott a hip hop szele is…És te? Veled mi újság? Mesélj magadról, és ha szeretnél, segíthetsz főzni is… - rendben.
-Na és mit főzünk? – érdeklődöm.
-Húsgolyós spagettit. – és a kezembe nyomja a tálat, amibe bele vannak rakva a hozzávalók – Keverd össze a hússal. – aha, jó.
-Előtte kezet mosok.
-Közbe mesélhetsz magadról.
-A gettó közepén nőttem fel, és sok melóba telt kimászni onnan. A szüleim teljesen átlagosak. Gyerekkorom óta táncolok, és most ugyan olyan kitörni vágyó gyerekeknek tanítok, amilyen én voltam. Hátha a versenyeken felfedezi őket valaki. – visszamegyek, és elkezdem csinálni a feladatomat – Nem vagyok egy érdekes figura.
-Figyelemre méltó, hogy segíteni akarsz ezeknek a gyerekeknek. – néz rám mosolyogva.
-Valakinek ezt is kell. Míg meg van az iskola. Na és most? –mutatok a tálra, hogy összekevertem.
-Gyúrj belőle kis gombócokat. – rendben… - Hogy éted, hogy míg megvan?
-Úgy, hogy nemsokára bezárják. A főnököm szerint nincs elég gyerek és kevés a bevétel ahhoz, hogy tovább tudjon működni. – ez van…
-És akkor te…
-Miattam nem kell aggódni – vágok a szavába – én feltalálom magam, inkább a gyerekeket sajnálom. Vannak olyanok, akik a tánc felé menekültek a különböző bandákból, ahova most vissza fognak menni… - na jól lefagyasztottam a hangulatot… - Majd mutathatnál néhány lépést, mindig szerettem volna kipróbálni a latin táncot. – mosolygok rá.
-Nem is rossz ötlet. – néhány másodpercre egymás szemébe nézünk, aztán mindenki csinálja a maga dolgát.
A húsgombócok készen, a főzés többi részét ő csinálja. Közben tök jót beszélgetünk. Ami még feltűnik, hogy aranyosan nevet. Megkér, hogy terítsek meg. Elég otthonosan mozgok, pedig nem szokásom „idegeneknél” ilyen lenni…Látok az egyik polcon kettő hosszú gyertyát. Az asztal közepére rakom és kerítek gyufát is. Mikor elkészül a kaja, leülünk enni. Nagyon jó lett, meg is dicsérem. Milyen romantikus lett ez az egész vacsora gyertyafényben. Már csak a lágy zene hiányzik, de azt már szerintem nyomulásnak venné.
Vacsi után segítek elpakolni, aztán leülünk a kanapéra beszélgetni. Fura, még mindig tudunk miről beszélgetni, pedig egész idáig be nem állt a szánk.
Rápillant a faliórára. Jól van vettem…késő van.
-Késő van, azt hiszem elpályázok, hagylak aludni. – felállok és az ajtóhoz sétálok – Nagyon jól éreztem magam.
-Köszönöm a kellemes estét. Még látjuk egymást. – arra mérget vehetsz.
-Ebben biztos vagyok. Szép álmokat. – adok arcára egy puszit és elindulok.
Még utánam köszön, intek neki és megyek haza.
Másnap bemegyek melózni, egy fószer vár rám. Be is mutatkozik a muki, és elmondja, hogy egy videoklip forgatásra keresnek koreográfust és táncosokat. Ez tetszik…El is megyünk megbeszélni a részleteket, és arra gondoltam, hogy a tanítványaimat ajánlom táncosoknak. Nagyon tetszett neki az ötlet. Délután visszahív, ha rendben van, és holnap kezdhetek is. A srácoknak is bejött a tervem, a főnökömnek meg aztán pláne. Ebből a melóból kapna elég pénzt, hogy megmaradjon a suli…
Délután végzek az óráim után és megyek haza, mikor csöng a telóm. Foroghatnak holnap a kamerák…nem is tudom hírtelen hogy köszönjem meg a csókának…Ezt el kell újságolnom valakinek. Kaori jut eszembe először, úgyhogy teszünk egy látogatást felé.
Bemegyek a tánciskolájába. Most nem tart órát, az irodájában csücsül. Bemegyek hozzá, és rögtön egy öleléssel indítok, aztán először össze-vissza beszélek, de összeszedem a gondolataimat és elmondom érthetően mi történt.
-Ez remek, gratulálok. – mosolyog.
-Igen, gondoltam valakinek el kell újságolnom és te jutottál eszembe. – csábos vigyor – Nincs véletlenül egy kis szabad időd? Elvinnélek abba a kajáldába, amit tegnap mondtam.
Reggel kis csúszással indul a napom. Tegnap valahogy nem tudtam elaludni, most meg túl sokáig aludtam volna. Ez még sosem fordult velem elő, mérges is vagyok magamra.
Már épp a forgatási helyszínre rohannék, mikor Tylerbe szaladok.
-A koreográfus késik? –mindjárt nem röhögsz te ennyire…
-Nem mintha te időben itt lettél volna.
-Jól van na…menjünk, mert leszedik a fejünket. –egy aprót sóhajtok, aztán elindulok befelé. De…
-Mi van veled? –állok meg előtte, és várom a választ.
-Bocs, elbambultam…-a fenekem miatt, mi? Perverz.
-Szedd össze magad, szeretném ma befejezni a forgatást. –csak kemény kézzel lehet őket megfogni.
-Mintha csak rajtam múlna…-hiába morogsz, akkor sem leszel kiskedvenc, nincs kivételezés.
Szerencsére kisebb-nagyobb leállásoktól eltekintve végre jól megy a munka, annyira jól, hogy még ma be is fejezzük a mi részünket. A felvétel után rohannék tovább, de Tee követ.
-Hova ilyen sietősen? Megint órád van? –kérdezi mosolyogva.
-Tee, most tényleg nem érek rá…-meg rád sem.
-Cica, el sem köszönsz? –mi van? Mi van, mi van? Megállok. Látom a kis beképzelt fején, hogy azt hiszi, hogy csókot kap, de arra várhat. Már a keze a derekamon van, nem sok hiányzik hozzá, hogy lekapjon, de én eltolom magamtól ujjamat a szájára téve.
-Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. Nem voltam, és nem is leszek a cicád! Ami pedig a köszönést illeti…remélem, nem gondoltad, hogy megcsókollak…Na szia! –intek neki, aztán tovább állok.
A következő pár nap azzal telik, hogy szinte megállás nélkül csak tanítok és tanítok. A gyerekeimet hamarosan egy országos versenyre küldöm, szóval nagyon jóknak kell lenniük. Van, aki nem fér bele a keretbe, de azzal vígasztalom, hogy talán majd jövőre. Ez a nap is elég szokványosan indul, ugyanúgy gyakoroljuk a táncot, mikor egy ismerős hangot hallok meg a hátam mögül.
-Ez így nem lesz jó…Mit szólnál ehhez? –Tee? Azonnal mutat valami nagyon menőt, majd alig pár centire fejezi be tőlem. Tiszta getto feeling, mintha valami utcai párbaj közepette lennénk, de azért tetszik a vagány stílus, megmosolyogtat. Hosszan néz a szemeimbe, de muszáj lesz egyikünknek megszólalnia.
-Tartsunk egy kis szünetet...-mondom a gyerekeknek, majd Tee-re nézek. –Mit keresel itt?
-Ennyire ne örülj nekem…-válaszolja, miközben kisétálunk a teremből.
-Inkább azt mondd, miért jöttél…talán a lelkedbe tiportam a múltkor? –kérdezem mosolyogva.
-Túl tudtam tenni magam rajta…-ja, azért vagy itt. –Am csak útba esett a kis tánciskolád és gondoltam, benézek, és tartok a gyerekeknek egy órát…-nah persze, én meg a húsvéti nyuszi vagyok. Meg szeretnél te ilyen „kis” tánciskolát szívem, na de ne csak a szád legyen nagy…
-Hát, ha csak ezért jöttél…-mutass is valamit… Tee kicsit leegyszerűsít mindent, de a gyerekek imádják. Gengszter stílus, mi? Azért meg kell hagyni, hogy formás kis popója van, hehe... Az óra után elköszönünk a gyerekektől, aztán elkezdek szedelőzködni.
-Ami azt illeti, nem csak azért jöttem, hogy jobb órát tartsak, mint te. –hanem azért is, hogy leverjelek? –Mi lenne, ha elmennénk vacsizni? Egész véletlenül ismerek egy egész jó kis helyet. –beveti legcsábítóbb mosolyát.
-Ami azt illeti, én meg nem megyek el olyanokkal randizni, akiknek nem tudom a nevét…Tyler…-mosolygom rá, aztán a táskámban kezdek el pakolászni. Kicsit ledöbbenten néz, ezért megpöckölöm az orrát, hogy kizökkenjen. –Jelentkezési lap. –várom, hogy felfogja végre. -A táncra bárki nem lett volna jó, mindenkiről tudtak mindent, hogy elkerüljék az őrült fanatisták bekerülését, innen tudom, hogy Tyler Walshnak hívnak.
-Akkor mehetünk is. –mosolyog kijőve pillanatnyi meglepettségből.
-Mi? –kérdezek rá értetlenül.
-Azt mondtad, hogy azzal nem mész el, akinek nem tudod a nevét. Az enyémet tudod. –súgja vállam fölé hajolva. Értékelem egy férfiban a humorérzéket, hát legyen ma akkor mindenkinek egy jó napja.
-Rendben, de akkor én választok helyet. Tudok egy sokkal jobb helyet, mint ahova te vinnél. –mondom neki huncut mosollyal.
-De még nem is mondtam, hogy hova mennénk. –megint a kis értetlen arcocska, aranyos…
-Tudom, de azt mondják, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. Van kedved feljönni hozzám VACSORÁZNI? –azt hiszem, hogy ennél hangsúlyosabban nem mondhattam volna a vacsorázni szót.
-Értem a célzást, és van. –bólint sármosan mosolyogva, majd el is indulunk.
Mivel nem lakom messze, pár percnyi séta után megérkezünk egy kellemes kis házikóhoz. Nem túl kicsi, de nem is túl nagy, pont megfelelő. Beljebb kísérem őt, aztán leültetem a nappaliba.
-Érezd magad otthon…Én gyorsan felszaladok, lezuhanyozok, átöltözöm, aztán már jövök is vacsit csinálni. Remélem, hogy szereted az olasz kajákat…-mondom már felfelé rohanva a lépcsőn.
-Olasz? Jól hangzik. –válaszolja még utánam kiabálva.
-Félig olasz vagyok, de erről majd még később... –kacsintok le rá a lépcső felső fokáról, aztán szaladok zuhanyozni. Nem vagyok egy olyan lány, aki még itthon is telekeni magát mindenféle kenceficével, meg kiöltözik, ha vendége van, szóval csak egy kényelmes sort, egy laza top, és már csoszogok is vissza az itthoni strandpapucsomban. Még a hajam is vizes egy kicsit, de nem akartam Tylert túl sokáig magára hagyni.
-Már itt is vagyok…Öhm…mit nézel? –állok meg egy pillanatra, mikor észreveszem, hogy Tyler nagy szemekkel néz rám.
-Semmit, csak így még szebb vagy…-hiába ez a kedves mosoly, akkor sem fog semmi olyan történni…
-Köszi, de kanapé. –felelem huncutul mosolyogva.
-Kanapé? –imádom, hogy soha nem ért, hehe.
-Kanapé, és nem ágy. Ez azt jelenti, hogy csak a kanapéig jutunk el, nem lesz semmi lepedő akrobatika…-ingatom meg orra előtt mutatóujjamat.
-Semmi ilyen nem járt a fejemben. Éhes vagyok, csak meg szeretnék vacsorázni az újdonsült barátommal. –na persze, azért bámulod fél másodpercenként a combomat, mi? Na mindegy, a vendégnek mindig igaza van, hagyjuk csak rá. –Amúgy mi az, hogy félig olasz vagy? –jobb téma.
-Jah…hát az apám olasz, az anyám spanyol volt, de egyik országban sem tudtam volna nagyon érvényesülni, szóval most itt vagyok. Európa nem csillog úgy, mint a nagy USA. –magyarázom, miközben már a konyhában serénykedem, ahonnan persze átlátni a nappaliba.
-Ez jól hangzik, mármint az, hogy már értem, hogy honnan a tánc szeretete. Kész egzotikum vagy. –óh a kis édes, még bókol is. Kedves tőle, egyre jobban tetszik nekem ez a fiú.
-Hát kislányként csak a latin táncokat kedveltem, de mikor ide jöttem, megcsapott a hip hop szele is…És te? Veled mi újság? Mesélj magadról, és ha szeretnél, segíthetsz főzni is…-intek neki, hogy ha akar, jöhet a konyhába.
-Nem. – hogy mondtad? Asszem nem hallottam jól… - Órám lesz, pontosabban én tartok órát fiataloknak. Van egy tánciskolám. – megbocsájtva a nemleges válasz.
-Érdekesen hangzik. – gondolkozok el…
-Gyere. Tudom, hogy jönni akarsz, szóval jöhetsz. – még jó… - Hátha a gyerekeknek is tetszik majd a stílusod. De most 12-14 éveseknek tartok órát, szóval sok-sok türelem kell hozzájuk. – ismerem a dörgést…mintha már említettem volna, hogy tánctanár vagyok…
Út közben kicsit dumcsizunk, de sajna közel van ahova tipegünk, nem tudok meg róla sokat…
Hát jobban néz ki már az épület, mint ahol én tartok órákat…belépek a terembe és sok meglepett arcocskával találkozok. Nem láttak még feka csávót vagy mi a tököm? Aztán elkezdődik az óra és én is elhülyülök a gyerekekkel, azzal, hogy mutatok nekik pár mozdulatot, amit nehezen sajátítanak el…
Olyan jól telt az idő, hogy már vége is az órának, amit a végén már én tartottam meg…a srácokért jönnek apucik, anyucik és lassan el is fogynak. Segítek bezárni, és reménykedek egy sétában meg csókban vagy valami ilyesmiben…
-Egészen ügyes vagy, és a gyerekekhez is értesz. – ezt bóknak veszem…
-Talán még valahol én is gyerek vagyok. – és valóban. Imádom a gyerekeket, nem meglepő, hogy jól bánok velük.
-Tudod…ma azt hittem, hogy egy beképzelt kis hülye vagy, de örülök, hogy elhoztalak, így pozitívan csalódhattam. Remélem, hogy holnap is ilyen aktív leszel, mert jó lenne már befejezni a forgatást. – ezzel asszem buktam a hazakísérő manővert…
-Jah, értem. – de egy csókban reménykedve még megvárom míg bezár minden zárat.
-Hát akkor…szia… - na jó ezt is buktam…
-Szia… - köszönök csalódottan.
Megfordulok, hogy induljak, de rácsap egyet a seggemre, és felnevet. Mosolyogva hátra fordulok, és nézem ahogy elriszálja magát a sarokig. Jó bőr a csaj…de elég nehéz eset…Na majd én megpuhítom.
Kicsit késve kelek fel, megint kapkodásból áll az egész reggel…fasza…nem lenne nyerő elkésni egy forgatásról. A buszt is éppen hogy elérem, és nyomás a stúdió. A bejáratnál összefutok Kaorival…szó szerint. Kicsit egymásnak szaladtunk, úgy néz ki ő is elkésett. Mosolyogva fogom meg, nehogy elessen, szépen lepattant rólam.
-A koreográfus késik? – vigyorgok.
-Nem mintha te időben itt lettél volna. – mit kell durcázni!?
-Jól van na…menjünk mert leszedik a fejünket. – magam elé engedem, és tekintetem formás popójára téved.
Felkapom a fejem, mikor befékez előttem és majdnem belemegyek…
-Mi van ma veled? – kérdezi értetlenül.
-Bocs elbambultam… - kííínos…
-Szedd össze magad szeretném ma befejezni a forgatást. – igen is anyuci.
-Mintha csak rajtam múlna… - dörmögöm az orrom alatt és beállok a helyemre.
Egész végig próbálom kihozni magamból a legjobbat, hogy befejezhessük, mert már én is unom….főleg, hogy ez a kölyök folyton elcseszi a playback-et…nála még én is jobban csinálom banyeg…Próbálok nem vele foglalkozni és csinálni a saját dolgomat…már csak egy zavaró tényezőt kéne kizárnom. Kaorit. Enyhén sokszor megakad rajta a szemem, ez még nem is lenne baj, ha nem percekig bámulnám…Ezek ellenére a mai naptól fogva a táncosokra már nincs szükség. Már csak valami kerettörténetet kreálnak hozzá, összevágják és kész is. A fizetést majd utalják…fura ilyenkor általában kézhez kapjuk…de nem parázok. Ha pár napon belül nincs a számlán a zsé, oltári botrányt csinálok…
A stúdióból kifelé, besorolok Kaori mellé, de úgy néz ki elég sietős neki valami, mert nagyon rohan.
-Hova ilyen sietősen? Megint órád van? – kérdezem mosolyogva.
-Tee most tényleg nem érek rá… - most faképnél hagysz?
-Cica, el se köszönsz?
Megáll, így én is. Visszafordul és mosolyogva elindul felém. Na ez így már jobban tetszik. Nem állnék ellen egy csóknak. Elém lép, közeledünk egymáshoz, kezem is derekára fonódott, már épp megcsókolnám, de ajkamra teszi ujját, és eltol magától.
-Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. Nem voltam, és nem is leszek a cicád! Ami pedig a köszönést illeti…remélem nem gondoltad, hogy megcsókollak… - köpni, nyelni nem tudok…hátat fordít és megindul – Na szia. – int egyet és megy tovább…én meg ledermedve állok…
-Hoppá…Lil Teet kikosarazták. – hallom meg azt a baszott jó fej haveromat…
-Kopj le seggfej… - megyek haza a faszba.
A következő néhány nap elég egyhangúan telik. Táncpróbák és órák…állítólag valami versenyre utazunk nemsokára azért ez a nagy felhajtás…nekem nyolc…
Meglátogatom a szüleimet is…folyton ez a fényezés meg dicsérgetés, hogy milyen ügyes és okos vagyok. Hát nem maradok túl sokáig…a táncra hivatkozva lelépek. Hazafelé menet meglátom azt a tánciskolát, ahol Kaori dolgozik….vagyis hát az egész kóceráj az övé…elgondolkozok, hogy benézzek-e, mert a múltkor elég durván lekoppintott. De végül is bemegyek. Jön is valami nőci, hogy segíthet-e, de le is rázom. Egyedül is menni fog, nem vagyok segg hülye…
Rögtön ahhoz a teremhez megyek, ahol voltam vele a kölyköknek órát tartani, és bingó. Ő van bent, ugyanazokkal a srácokkal. Ennél nagyobb mázlim nem is lehetne. Halkan bemegyek, a hangos zenétől nem is hallja, és háttal is van nekem, a gyerekekkel szemben. Mutatom a gyerekeknek, hogy maradjanak csendben és figyeljenek. Nézem Kaorit, ahogy próbálja tanítani a lépéseket…ügyes csaj, de ezt már egyszer megállapítottam…
-Ez így nem lesz jó… - szólok közbe, amire rögtön hátra fordul – mit szólnál ehhez? – mutatok neki egy mozdulatsort és centikre tőle állok meg. Elmosolyodik, farkasszemezünk egy darabig majd a srácok felé fordul.
-Tartsunk egy kis szünetet… - visszafordul hozzám – Mit keresel itt?
-Ennyire ne örülj nekem… - mondom gúnyosan, és követem ki a teremből.
-Inkább azt mondd miért jöttél…talán a lelkedbe tiportam a múltok? – jajj ne mosolyogj így…
-Túl tudtam tenni magam rajta…Am csak útba esett a kis tánciskolád és gondoltam benézek, és tartok a gyerekeknek egy órát… - hatalmas vigyor.
-Hát ha csak ezért jöttél…
Visszabaktatunk a terembe és újra megkezdődik az óra, most már az én mozdulataimmal. A srácoknak láthatóan tetszenek…persze, mert egyszerűbbek, mégis látványosak…mit kell túlbonyolítani a táncot!? Főleg gyerekeknél…
Az óra végén megköszönik, hogy bejöttem, aranyosak…majd jövök hozzájuk máskor is. Kaori mellé lépek, aki a magnóból veszi ki a lemezt.
-Ami azt illeti nem csak azért jöttem, hogy jobb órát tartsak mint te. – vigyorgok rá – Mi lenne, ha elmennénk vacsizni? Egész véletlenül ismerek egy egész jó kis helyet. – bájos mosoly…
Reggel korán ébredek, hisz ma forgatásra indulok. Kicsit váratlanul ért pár napja a felkérés, de szívesen vállaltam, hisz a tánc minden formáját imádom. A napom így jól indul, én meg mosolyogva veszem az irányt a stúdió felé…
Megérkezésemkor minden szem rám szegeződik, a rendező pedig bemutat.
-Ő itt Kaori Suzuki, a koreográfus. – a koreográfus és nem egy örömlány, mert ahogy elnézem, ezek a fiúk életükben nem láttak még nőt, vagy legalább is nem mostanában. Kíváncsi lennék, hogy ki tudná visszamondani azt, amit az előbb mondtam… Próbálok mindenkit elrendezni, de az egyik fiúnak nem tetszik, hogy hátra akarom állítani. Valakinek oda is állnia kell, szóval bólintok, hogy menjen csak hátra. Megmutatom az első lépéseket, hogy megnézzem, ki az, akinek jobban megy, mert azok előre kerülnek. Már épp minden jól menne, mikor leállítja a rendező.
-Valami nem stimmel. –a táncosok mozgásáról nem én tehetek, a többibe meg nem kéne talán belekötni…
-Ugyan mi? –kérdezek vissza.
-Nem tudom…valami hiányzik innen… Jó is, hogy tartunk egy kis szünetet, mert már majdnem azon voltam, hogy megmondjam, nyögje már ki, hogy mi az. Pár perc múlva az egyik táncos ül le mellém, majd meg is szólít.
-Egész jó a mozgásod cica. –mikor cseresznyéztünk együtt, hogy lecicázol?
-Egész jó? –tudja ez a fiú, hogy ki vagyok én?
-Hát, ami azt illeti nagyon jó…Talán segíthetek.
-Te? –ezt most komolyan gondolja?
-Én…tudod, én is tánctanár vagyok. Értek hozzá. –felvázolja az ötleteit, majd elmegy, így átgondolhatom őket. Először nem akarok belemenni, de mégis úgy döntök, hogy másodszorra megpróbáljuk azokat a mozdulatokat is. Végül is a koreográfia alapja megmaradt, csak kicsit színesítettünk rajta. A forgatás végén odajön hozzám a kis táncosunk.
-Szívesen a segítséget. –nagy sóhaj, nyugi…-Mit csinálsz este?
-Félsz elhívni, hogy ilyen kérdésekkel próbálkozol? –nevetem el magam.
-Nagyon vicces…Szóval ráérsz? –jaj de tud valaki mosolyogni…
-Nem. –válaszolom mosolyogva, lelki szemeim előtt látom is a kis képzeletbeli cseppet a feje felett, ezért megkegyelmezve inkább folytatom.
-Órám lesz, pontosabban én tartok órát fiataloknak. Van egy tánciskolám.
-Érdekesen hangzik. –szóval el akar jönni.
-Gyere. Tudom, hogy jönni akarsz, szóval jöhetsz. Hátha a gyerekeknek is tetszik majd a stílusod. De most 12-14 éveseknek tartok órát, szóval sok-sok türelem kell hozzájuk. –figyelmeztetem előre, bár a tánc szeretete szinte egy közös nyelv, így komolyabb gond nem lehet.
Miután megbeszéljük, hogy jön, el is indulunk. Útközben a nevét is megtudtam, vagyis azt, ahogy hívatja magát. Lil Tee…Kicsit számomra ostobán hangzik, de sebaj. Alig pár utcányira van innen, így aztán hamar odaérünk. Először kicsit furcsállják, hogy egy idegen jött velem, de aztán már élvezték, hogy Lil Tee új dolgokat mutat nekik. Pár kislányon már a fanság jelei is észrevehetőek, ezért néha megmosolygom egy-egy ábrándos pislogást.
Jól telt a próba, de most csak egy órát próbáltunk, mivel fiatalokról van szó. Mindenki megköszöni, sőt többen kérik, hogy legközelebb is hozzam őt magammal. Miután mindenki elment, Tee segít bezárni.
-Egészen ügyes vagy, és a gyerekekhez is értesz. –állapítom meg kedvesen.
-Talán még valahol én is gyerek vagyok. –válaszolja elviccelve a dolgot, pedig komolyan nagyra értékelem, amit ma csinált ezekért a gyerekekért.
-Tudod…ma azt hittem, hogy egy beképzelt kis hülye vagy, de örülök, hogy elhoztalak, így pozitívan csalódhattam. Remélem, hogy holnap is ilyen aktív leszel, mert jó lenne már befejezni a forgatást. –teszem hozzá, így finoman jelzem, hogy lassan mehetne, mert már elég késő van.
-Jah, értem. –neki is leesik, hogy mit akarok, de azért megvár, míg bezárok.
-Hát akkor…szia…-intek neki, mert én a másik irányba indulnék.
-Szia…-egy kis csalódottságot érzek a hangjában. Remélem nem gondolta, hogy kap egy csókot vagy valami…kicsit, mintha gyors lenne, pedig még csak a nevét sem tudom. De azért nem tudom megállni, hogy induláskor ne csapjak egyet nevetve a fenekére. Olyan jól rázta, ezt már úgy meg akartam csinálni, hehe.
Hazaérve visszanézem a mai felvételeket, hogy min kéne javítani, vagy átkoreografálni, hasonlók…Egy kicsit megakad a szemem Lil Tee-n…igen tehetséges fiú. Talán, ha a forgatásoknak vége, máskor is együtt dolgozhatnánk. Ki tudja…majd meglátjuk.
Most viszont irány az ágy, mert holnap elég korán kezdünk. Kimerült vagyok, ezért ma mélyen fogok aludni…
Főnököm telefonjára ébredek….áhh még csak hajnali 11 óra, mi a szart akar? Pöppet álmosan beleszólok, és már mondja is az infókat. Lerakom és kell vagy 5 perc, mire fel is fogom mit mondott. Mikkor minden szó a helyére kerül, hírtelen felülök az ágyban hatalmas vigyorral. Ismét egy videoklipben fogok táncolni…akkor gondolom a koreográfiáit is nekem kéne összehoznom, mint mindig. És bassza meg! Két óra múlva a stúdióban kell lennem. Milyen jól jönne ilyenkor egy kocsi…
Berobogok a stúdióba és elámulok. Valahogy nem tudok hozzászokni ehhez. Gyerekkoromban olyan valószínűtlen volt, hogy tv-ben szerepeljek, ráadásul ilyen nagy nevű emberekkel, mint Usher, Ciara és most Chris Brown…
-Lil Tee, csakhogy megjöttél. – köszönt a rendező. – Had mutassalak be Chris Brown-nak.
-Szeva – kezet fog velem Chris – aztán nehogy letáncolj! – vigyorog rám.
-Majd figyelek. – válaszolok neki kicsit nagyképűen mosolyogva.
-Na akkor mindenki álljon a helyére, kis türelem és a koreográfus is megjön. – koreográfus? Ez valami vicc?
-Ki? – kérdezem flegmán, hisz már itt vagyok.
-Tee, most te csak egy táncos vagy, más fogja betanítani a táncot. – remek…
-És mégis ki?
-Kaori Suzuki, és most állj a helyedre ahelyett, hogy játszod itt a sértődött kisgyereket. – nah, le vagyok ugatva.
Életemben nem hallottam még erről a Kaoriról…ki a franc ez? Kis kezdőtől fogok „tanulni”? Nemtörődöm arckifejezéssel állok és várom, mikor jön már. Mondjuk még van idő, nincs késében. Megfordulok és elkezdünk beszélgetni a srácokkal. Kicsivel később szól a rendező, hogy figyeljünk. Mindenki elhallgat és a rendező felé fordulunk.
-Ő itt Kaori Suzuki, a koreográfus. – mutat a mellette álló pipire.
Kopp, az állam már nem is tudom, szerintem a földet súrolja és nyálam mint a Niagara vízesés. Ő lenne a tánctanár? Szépen bemutatkozik, meg mond még pár dolgot, de vajon melyik srác figyel innen? Mindenki a nyálát csorgatja…
Na jó az alakja az már megvan a tánchoz az tuti, de a mozgás is? Mindjárt kiderül, mert már állít is be minket a térformába. Elém lép, végignéz rajtam, és egy kis mosollyal szája szélén mutatja hova álljak. De mi van? Hátra? Baby ezt te se gondoltad komolyan ugye!? Felhúzom egyik szemöldökömet, kérdőn nézve rá, hogy ez most komoly-e. De bólint, én meg megyek hátra. Mutatja a lépéseket, és mikor megnézi ki hogy csinálja, végül csak előre kerülök…itt az én helyem cicababa.
Már zenére nyomjuk, meg Chris is beállt, mikor rendező lefújja.
-Valami nem stimmel. – sétál oda Kaorihoz.
-Ugyan mi? – kérdez vissza flegmán.
-Nem tudom…valami hiányzik innen… - jajj ne játszd már az okos, gondolkodó embert.
Elküldenek minket szünetre és Kaori elvonul. Hmmm….van egy ötletem. Megosztom vele. Letelepedek mellé, de tudomást se véve rólam, néz valami füzetet, mikor belenézek, akkor látom, hogy a lépéseket írta bele.
-Egész jó mozgásod van cica. – mondom vigyorogva.
-Egész jó? - kérdi felháborodva.
-Hát ami azt illet nagyon jó… - vallom be az igazságot. Elmosolyodik és visszanéz a füzetébe - Talán segíthetek.
-Te? – milyen flegma vagy…
-Én…tudod én is tánctanár vagyok. Értek hozzá. – húzom fel szemöldökömet és elmondom neki az ötletet, aztán felállok és egyedül hagyom a gondolataival.
Vége a szünetnek, és elkezdjük ugyan azt…nem hallgat rám. Aztán rám néz, leállít minket, és közli, hogy próbáljunk meg valami újat. Mosolyogva veszem tudomásul, hogy azokat mozdulatokat alakította át, amiket a szünetben mutattam neki…Úgy néz ki tényleg profi a csaj. Elfogadja kritikát és a segítséget…
Mára vége a forgatásnak, holnap ugyanekkor, ugyanitt. De hol ez a cicababa? Áhh körbepásztázva a terepet meg is látom, éppen suhan ki, de utolérem.
-Szívesen a segítséget. – mondom önelégült fejjel – Mit csinálsz este?
