|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Barack | 2013. 06. 19. 17:39:58 | #26214 |
Karakter: Mifune Anami
Megjegyzés: ~Kaorimnak~
Magam sem tudom miért, de vonzza a tekintetet ez a lány, nem is értem, hogy eddig miért nem figyeltem fel rá. Amikor a közelemben van, teljes nyugodtságot érzek, mintha minden gondom elszállna, sajnos a valóság sokszor visszaránt a földre, mert álmodozni lehet, csak megélni nem lehet belőle. A pénztárhoz sétálunk, mert én mindent megvettem, ahogyan ő is, mint egy kedves úriember, előre engedem, legalább kicsit szemmel tudom tartani. Amint végzett, én következek a sorban, mindent kifizetek, szatyorba tömködök mindent, majd együtt lépünk ki a melegbe. Az a baj, hogy nem tudom, miről tudnánk beszélgetni, mert nem ismerem még annyira, talán egy randin megeredne mindkettőnk nyelve. Hirtelen egy fiatal srác jelenik meg előttünk, aki eléggé unszimpatikus számomra.
- Szia Csibe! – Csibe, a barátja neki? - Hello! – Köszön nekem is.
- Hiroki... Ő itt Mifune, azt a buszt vezeti, amelyikkel utazni szoktam. – Bólintok, hogy lássa, vettem a lapot. - Hogyhogy itt vagy?
- Gondoltam sétálok egyet, de nem hittem volna, hogy pont beléd botlok. – Aha persze, minden véletlenül történik mi? - Ha szeretnéd, akkor elkísérlek. – Sejtettem, az udvarlója, akkor nekem semmi keresni valóm itt.
- Akkor én azt hiszem, megyek, úgyis várni kell a buszra. – Veszek egy mély levegőt, mert nehezek a szatyrok. - Sziasztok! – mielőtt lépnék kettőt, megfogja a felsőmet, ezzel megállásra késztet, amin meglepődöm. - Mi a baj?
- Nos... – Látom szeretne mondani valamit, de nem szeretné kiejteni. - Vigyázz magadra hazafelé! – Nem erre számítottam, de ez is valami.
Valamiért csalódottságot érzek, lehet, mert pont van egy férfi aki nagyon kedves vele, amire a legnagyobb esélyt látok, hogy régóta ismerik egymást. Lassan kicammogok a megállóba, eléggé sokára érkezik meg a nagy monstrum, ami a legjobb, hogy nincsenek rajta sokan, szerencsémre, még ülőhelyem is van. Viszont sietni kellene, mert a fagyim el fog olvadni.
Sikeresen hazaérve, egyből bepakolom a romlandókat a hűtőbe, mert nem kellene, hogy megromoljanak. Ebben a hőségben, nem lehet megmaradni, gyorsan veszek egy hűsítő zuhanyt, ettől lehülök és máris jobban érzem magam.
~*~
Ez a két nap elég volt, arra, hogy kipihenjem az elmúlt napok fáradalmait, mégis a műszakomat kora reggel kezdem, ami nem baj, legalább korábban fogok végezni, ugyanis meg van szabva, hogy mennyit vezethetek egy nap, azt nem haladhatja meg. Ici picit később kell elindulnom, mert valami baj volt a busszal, a szakértőink szerencsére időben kijavították a problémát és mehettem is utamra. Amikor bekanyarodom abba a bizonyos utcába, a szívem is felgyorsul, hiszen megpillantom őt, felszáll és mellém lép, az illata mámorítóan érzéki.
- Szia! Visszahoztam a pulcsidat. És... szeretnék bocsánatot kérni! – Darálja le gyorsan.
- Szia! Nem történt semmi! – Biztosan volt oka annak a napnak.
- De igen! Nem voltam kedves, pedig te folyton az vagy. – Tudom, ezért nem becsülnek meg.
- Ez esetben, hogy kiengesztelj, szombaton ráérsz? – Néha oldalra pillantok, látom, hogy hezitál.
- Nos, végül is, nem tervezek semmit. Szóval igen, ráérek. – Csak mosolyra húzom ajkamat, mert eljön velem, és elméletileg senki sem zavarhat meg minket.
- Egyébként, az a fiú, ki neked? – Éppen megállunk az egyik megállóban, de még mindig nem felel.
- Hiroki... – Amint mindenki felszállt, megyünk is tovább. - Szóval Hiroki, a legjobb barátnőm bátyja. Jó kapcsolatban vagyunk, de ennél több nincs köztünk. – Ne nézz madárkának szívem csücske.
- De neked tetszik! – Alig észrevehetően bólint, nekem mégis feltűnik, így beszállok a harcba.
- De ez nem jelent semmit. Akkor még találkozunk! – Elköszön tőlem, amikor leszáll, figyelem egy kicsit, végül tovább hajtok.
Az dobja fel a napomat, hogy szombaton eljön velem egy randira, szeretném bebizonyítani neki, hogy igenis érek annyit mint az a bájgúnár. Lehet, mellettem tényleg boldogabba lenne, ez csak az én véleményem.
~*~
Repül az idő, de szó szerint, nem is emlékszem mi történt az elmúlt két napban, minden homályos, nem emlékszem, hogy aláírtam e a jelenlétimet, vagy leadtam volna a menetkártyámat. Passz. Most teljes erőmmel a mai napra koncentrálok, nem tagadom, rohadt ideges vagyok, mert nem tudom, mi lesz ebből. Jó lenne magaménak tudni ezt a lányt, sajnos ő dönt. Facebookon, megbeszéltük, hogy a pláza előtt találkozunk, sőt nem rózsát viszek neki, hanem veszek valami kedveset, amit szeret, így nem megy kárba semmi. Elterveztem, hogy beülünk egy mozira is, épp valami akciófilmet vetítenek, az jó lesz, tele van izgalommal, pici romantikával, az kell most nekünk. Szombaton nem kell mennem dolgozni, csak éjszakára, akkor is valamikor este tízre, az időmbe meg belefér egy randi. Felveszek egy farmernadrágot, hozzá egy elegáns pólót, majd első utam a plázába vezet. Szívem is eléggé hevesen ver, mert rég voltam randin, nem vagyok híve az egyéjszakás kalandoknak, mert nekem van szívem és ha nem sikerül valami, azt a lelkemre veszem. A busz kicsit késik, amiért megdorgálom a fiatal sofőrt, és mondom neki mit tegyen, így máris korrigálva van a hiba. Nagyon hálás ezért, aminek örülök, mert a mazsoláknak nem segít senki. Amikor odaérek leszállok, majd sietős léptekkel megyek a megbeszélt helyszínhez.
- Szia Nanako! – Amikor odaérek köszönök neki és megölelem. - Nos, akkor mehetünk? – Hirtelen megfogom egyik kezét és viszem be. - Csinos vagy!
- Kö... köszönöm! – Látom a szavakat sem találja.
Első utam egy ajándék boltba vezet, mert szeretnék venni neki, valamit, ami rám emlékezteti, találok egy plüss nyuszikát, ami nagyon édes, még nekem is tetszik. Visszateszem, mert nem látom a csillogást a szemében, hogy tetszene neki, végül a hó gömböknél kezdek el nézelődni.
- Gondoltam megleplek valamivel, ezért jöttünk ide. – magyarázom neki. - Szóval mit szeretnél? – kérdezem kedvesen.
- Nem kell venned semmit! De... ha választanom kell, akkor ezt szeretném. – egy gyönyörű hó gömböt vesz a kezébe és nem is drága. - Szeretem a hó gömböket. Van is egy jó pár otthon. Az elsőt még apa vette, mikor 8 éves voltam. Még most is meg van. – Látom, azért lelkes, ez jó.
- Milyen lelkes lettél, ez tetszik! – még el is pirul, ami fokozza talán, hogy jól érzi magát velem. - Akkor ezt megveszem neked.
- Köszönöm! – Kifizetem, majd oda is adom neki.
Amikor kilépünk a boltból, érzem, hogy megfogja a kezemet és összekulcsolja a kezünket, amitől dobban egyet a szívem. Olyan jó érzés fogni selymes tapintású bőrét, hogy az valami fenomenális.
- Mit szólnál egy mozihoz? – kérdezem érdeklődve.
- Tetszik az ötlet. – mondja kedvesen.
Akkor ha benne van, egyenesen a legfelső emeltet veszem célba, szépen lassan tipeg mellettem, amikor a mozgólépcsőm utazunk, lejjebb lépek egyet, így picit magasabban van, nem kell felnéznie rám, most le kell. Ujjaimmal az övéit simogatom, végül nem bírom tovább és magamhoz ölelem, ő pedig viszonozza. Amikor felérünk egy emeletet, elenged, de a kezemet ismét megfogja, amin jót mosolygok. Végre felérünk az emeletre, egyből a kivetítőkhöz lépkedek, hiszen nézze meg miket vetítenek. A sorokat pásztázom, néha rá pillantva, látom, hogy ő is elmélkedik.
- Na melyiket nézzük meg? – kérdezem. – Nekem a Prométheus című film megtetszett. – elmondom a véleményemet.
- Azt mondják az jó film, még nem láttam. – Rám néz.
- Akkor arra ülünk be. – mondom kedvesen és elindulunk a jegypénztárhoz.
- Diák vagy? – kérdezem érdekelődve.
- Igen. – A táskájában előkeresi a diákigazolványát. – tessék. – Oda is adja nekem, a kép egyből feltűnik.
- Csini vagy a fényképen. – jegyzem meg.
- Ugyan, alsóhangon húsz év. – Erre elnevetjük magunkat.
- Az enyém mégrosszabb. – Kacsintok egyet.
Amikor mi kerülünk sorra, kifizetem a jegyeket, az időpontot megnézve van még bő fél óránk.
- Ezt visszaadom. – A diákja nekem nem kell, így vissza is adom.
- Van még fél óránk, addig sétáljunk egyet. – Bólint és kiviszem a tetőre, ami be van parkosítva, gyönyörű növényekkel.
- Van testvéred? – hatalmas csöndet valamivel meg kellett törnöm.
- Nincsen, neked? – kérdez vissza.
- Nekem három nővérem van, ebből kettőnek van családja, ha jól emlékszem. – Próbálok visszaemlékezni.
- Azta, akkor anyukádék örülnek az unokáknak gondolom. – mondja kedvesen.
- Igen örülnek, csak az a baj, hogy évente látják őket, körülbelül háromszor négyszer. – Ezen látom meglepődik.
- Miért? Olyan messze laknak? – Telitalálat.
- Pontosan, ugyanis Samatha a nagyobbik nővérem, külföldön van a két gyerekével, Amanda az ország másik végébe költözött, neki három csemetéje van. – mesélem neki.
- És a harmadik nővéred? Neki nincsen családja? – kérdezi, közben megállunk az egyik kő kerítésnél és nekidőlök.
- Neki, sajnos nem lehet családja, mert kiskorában úgy felfázott, hogy meg kellett műteni és , az a baj, ezt nem tudom finoman fogalmazni, kipakolták.
- Jaj, sajnálom. – kér bocsánatot.
- Ugyan, ezt nem tudhattad. – Elmosolyodom.
- Igaz. – Ránézek az órámra.
- Menjünk vissza, mert lassan kezdődik a film. De előtte… - Közelebb megyek hozzá és a kezemmel felemelem az állát. – Olyan gyönyörű vagy. – suttogom és egy apró puszit hintek ajkára, amin meglepődik.
Elmosolyodom rajta, hiszen piros lesz a pofija, megfogom a kezét és úgy simogatom ujjait.
Bemegyünk a mozi részleghez és az egyik sorba beállva, veszünk popcornt, meg üdítőt.
A jegyeket előveszem, majd letépve visszakapjuk, elindulunk keresni a termet. Pár perc múlva meg is találjuk, megkeressük a helyünket, leülök az egyik székre, mellém telepszik, majd odaadom neki a jegyét. Az ölembe veszem a nagy bödönt és csócsálni kezdem a sós édességet. Ő is így tesz, mert ez valami isteni.
A hatalmas kivetítőn, reklámok hada jelenik meg, végül a lámpákat lekapcsolják, majd elkezdődik a film, ami lássuk be, néhol kicsit ijesztő.
Amikor érzem, hogy elég volt a sós popcornból, mert szétmarta a számat, iszom egy picit, Nanakora is nézek, sokszor tátva marad a szája, meg a kezemet is megfogja és szorítani kezdi, gondolom fél kicsit. Simogatni kezdem neki, hogy nyugodjon meg, néha olyan erősen megszorítja, mintha el szeretné törni. A film majdnem két és fél órás, durván három órás volt, nekem nagyon tetszett, sőt, ez volt a legjobb film, amit eddig láttam. Nanako is feláll a film végén, megfogom a kezét és szépen lassan elindulunk a kijárat felé.
- Elmegyek a mosdóba. – mondja kicsit fal fehéren.
- Akkor én is meglátogatom. – Elmosolyodik, bemegyek és könnyítek magamon.
Kézmosás után visszatérek oda, ahol elváltunk, én jövök ki hamarabb. Hamarosan ő is megjelenik, kicsivel jobb színe van, mint amikor kijöttünk, odajön hozzám és megölel a nyakamnál, én meg védelmezőn magamhoz ölelem. Elenged, és sétálni kezdünk.
- Eszünk egy fagyit? – kérdezem.
- Pont ugyanezt, szerettem volna kérdezni.
- Az a fránya gondolatolvasás. – Mindketten megmosolyogjuk ezt.
Lemegyünk az első emeltre és beülünk egy cukrászdába, ahol hatalmas fagylalt kelyhekbe készítik el a fagyit. Én egy csokoládésat kérek, tejszínnel, míg ő egy gyümölcsöset.
|
| Kaori | 2013. 06. 05. 06:50:53 | #26040 |
Karakter: Fujioka Nanako
Megjegyzés: Barackomnak
-
Ugyan már, előfordul bárkivel. - ez igazán kedves. - Hogyan telt az estéd?
-
Nem túl jól. - nem lett volna rossz, de el lett rontva. Pedig örültem volna, ha együtt lehetek vele. Igaz, nem tekint rám úgy, de azért mégis...
-
Sajnálom, nekem sem telik jól. - erre már nem tudok mit mondani. Kissé lehangolt vagyok, de ez talán látszik is.
A beszélgetésünk hirtelen marad abba. Nem is bánom, csak ne fáznék. Miért van ilyen hideg a buszokon? Kissé oda pillantok Mifune felé. Azt azért be kell látnom, hogy igazán helyes. Nem lepődnék meg, ha lenne barátnője. Nem is tudom, hogy mennyi megálló után lépek oda hozzá.
-
Jó idő van mi? - rögtön fel is teszi a kérdését.
-
Itt a fülkédben igen, odakint picit hideg. - nem hittem volna, hogy meglepődöm, de sikerül ezt elérnie. A pulóverét nyújtja felém, amit kissé lassan fogadok el. Tényleg kedves.
Az első, ami eszembe jut, hogy vissza adom neki, amilyen hamar csak tudom. Egy szimpla elköszönés után leszállok és lassú léptekkel sétálok haza. A pulóver olyan kellemes meleg, mint ha bele borzonganék. Az is lehet, hogy beképzelem a dolgot. Mindenesetre, nem fázom annyira.
~*~
A pulóvert kimostam, de akárhányszor a buszra szálltam, nem láttam őt. Így folyton magammal hordom, hátha össze futunk. Legalábbis az iskolába menet. Mindenhova mégsem viszem el. Hiroki sem felejtett el. Beszélgettünk, ráadásul tegnap még telefonon is. Nem tagadom, jó volt a hangját hallani. De a mai napom unalmas lesz. Nem tervezek semmit, csupán a boltba kellett lejönnöm. Valamiért lehangolt vagyok, bár tudnám az okát...
-
Szia Nanako. - az ismerős hang meglep, de vissza köszönök.
-
A pulóveredet vissza szerettem volna adni, csak sosem találkozunk abban az időben. - Ha tudná, hogy majdnem minden nap velem volt...
-
Majd vissza adod, ráér. - rendben, ha neki így nem gond, akkor biztosan tényleg ráérek. De azért nem akarom magamnál tartani örökre.
Rövid beszélgetésünk alatt zavartan érzem magam. Olyan érzésem van, mintha folyton rajtam tartaná a szemét. Lehet, hogy tévedek. Tulajdonképpen Mifune rendes fiú, bár még a korát sem tudom. Nem is merem megkérdezni tőle.
A kasszához érve előre enged, amit megköszönök. Rögtön ki is pakolok, ahogy előrébb megyek, fizetek, majd lassan pakolni kezdek a táskába. Mifune mellém lép, pár másodperc után. A boltból egyszerre lépünk ki. Némán lépkedünk egymás mellett, de zavar ez a csend, így azon gondolkodom, hogy mit is hozzak fel témának. Már nyílna a szám, amikor megpillantom magam előtt Hirokit. Nem csak meglep, de a szívemet is gyorsaságra bírja. Bár tudnám, hogy miért van mindig ez, ha őt látom meg, vagy ha vele vagyok?
-
Szia Csibe! - akaratlanul is belepirulok. - Hello! - köszön Mifune-nak is.
-
Hiroki... Ő itt Mifune, azt a buszt vezeti, amelyikkel utazni szoktam. - mindketten egyszerre bólintanak. - Hogyhogy itt vagy?
-
Gondoltam sétálok egyet, de nem hittem volna, hogy pont beléd botlok. - na igen, én sem. - Ha szeretnéd, akkor elkísérlek.
-
Akkor én azt hiszem, megyek, úgyis várni kell a buszra. - ne! Vagyis... magam sem tudom, hogy mit akarok. - Sziasztok! - mielőtt elmenne, megragadom a felsőjét, amire megtorpan. - Mi a baj?
-
Nos... - mit mondjak? Mégis mit kellene mondanom? - Vigyázz magadra hazafelé! - Olyan hülye vagyok...
Most biztosan egy buta libának tart, de meg is érdemlem. Hátat fordítva nekünk, megy el. Remélem, hogy nem bántódott meg. Ha mégis, bocsánatot kell kérnem tőle. Hiroki kiveszi a kezemből a táskát. Biztos látja rajtam, hogy lehangolt vagyok.
-
Miért nem mész utána? - hirtelen jövő kérdésére hatalmasat dobban a szívem. Magam sem tudom, de nem akarok utána menni, így csak megrázom a fejem.
-
Nem lenne értelme, ráadásul jobb veled! - gyorsan a szám elé kapom a kezem. Mégis, mit mondtam az előbb? Hiroki csak kuncog ezen.
-
Aranyos tőled! De, ahogy az arcát néztem annak a srácnak, nem volt boldog. Ha lehet kérj tőle bocsánatot! - bólintok erre. Igaza van.
Hamarabb kelek fel, mint ahogy az órám csengetne, az első dolgom, hogy a pulcsit bepakoljam egy kisebb táskába. Remélem, hogy ma oda tudom adni neki. Egy gyors mosakodás után, felveszem az iskolai egyenruhámat és a konyhába megyek a táskáimmal. Anya meglepően néz rám.
-
Máris fent vagy? - igen, és hamarabb is megyek el. Nem felejtem el, hogy bocsánatot kell kérnem tőle.
-
Igen, de most megyek is! - egy puszit adok az arcára. Nem fordulok hátra, hogy megnézzem az arcát. Felveszem a cipőmet és sietek a buszmegállóhoz.
Ahogy odaérek, mélyebb levegőt veszek, futottam idáig, magam sem tudom, hogy miért. Az órámra pillantok. Már itt kellene lennie. Az is lehet, hogy elment, de nem késtem annyit. Egy mélyebb sóhajtás után megjelenik a várt jármű. Az ajtók pont előttem vannak, így felszállok. Szerencsém van, ugyanis a buszt ő vezeti. Nem megyek hátra, mellette állok meg, pontosabban a fülkéje mellett.
-
Szia! Visszahoztam a pulcsidat. És... szeretnék bocsánatot kérni!
-
Szia! Nem történt semmi! - miért ilyen kedves? Pedig megbántottam.
-
De igen! Nem voltam kedves, pedig te folyton az vagy. - igazság szerint, ha Hiroki nincs ott, nem történt volna az. De kár mást okolni a saját hibámért.
-
Ez esetben, hogy kiengesztelj, szombaton ráérsz? - ez most meglepett. Kissé hezitálok. Akkor, ez most randi lesz?
-
Nos, végül is, nem tervezek semmit. Szóval igen, ráérek. - egy mosoly jelenik meg az arcán. Nem igazán értem, hogy eltervezte-e, vagy tényleg örül neki, de legalább nincs rossz kedve.
-
Egyébként, az a fiú, ki neked? - váratlanul ér a kérdés. De, mivel megállunk az egyik buszmegállónál, így kissé halasztom a választ. Mégis mit mondjak?
-
Hiroki... - az, aki tetszik, de ezt még sem mondhatom. Közben újra elindulunk. - Szóval Hiroki, a legjobb barátnőm bátyja. Jó kapcsolatban vagyunk, de ennél több nincs köztünk.
-
De neked tetszik! - alig észrevehetően bólintok. Nem lenne értelme letagadni. Sejtettem, hogy bárki rájön, hiszen feltűnően viselkedem, ha Hiroki ott van a közelemben.
-
De ez nem jelent semmit. - vagy csak ezt akarom elhitetni magammal. - Akkor még találkozunk!
Ezzel köszönök el tőle. Megumi a buszmegállóban vár. Ahogy leszállok, belém karol és húzni kezd az iskola udvarára. Kissé idegesnek tűnik. Ez persze be is igazolódik. A buli után összeveszett Hiroki-val, azóta is haragszik rá. Próbálom megnyugtatni, de nem járok sikerrel. Így ő morgolódva, én pedig furcsa hangulattal, megyek be a termünkbe. Ahogy leülünk, a tanár jön be, háta mögött egy fiúval. Pont ekkor csengetnek be, így mindenki a helyére ül. A tanár bemutatja az új fiút, Sugimoto Seiji. A hátam mögötti padba ül le, és ezzel el is kezdődik az első óránk.
~*~
Olyan hevesen ver a szívem, de nem csoda, hiszen szombat van. Eddig csak találgattam, hogy milyen lesz ez a nap, de nem hittem, hogy ilyen hamar eljön. A pláza előtt találkozunk, ugyanis facebookon beszéltük meg. Időközben én jelöltem be, és persze ő vissza igazolt. Ami az új fiút illeti, eléggé titokzatos, és ijesztő is. Nem beszélget senkivel, de a többiek sem keresik a társaságát. De ez érdekel most a legkevésbé. Nem tudom, hogy mit vegyek fel. Egy halom kupac ruha van az ágyamon, és mégsem tudok választani. A fekete nadrág nem rossz, de jó lenne a fehér felsővel? Végül is...
Gyors léptekkel megyek a plázához, hogy időben odaérjek, szerencsére nem késtem, de ahogy körbenézek Mifune nincs itt. A telefonomra nézek, hogy tudjam mennyi az idő. Fél kettő... Pont ekkora beszéltük meg. Remélem, hogy jönni fog, hiszen nem úgy tűnt, mint ha át akart volna verni. Sóhajtok egyet, majd újra körbenézek, ekkor veszem észre őt. Az első gondolat, ami beugrik, hogy igazán helyes. Érzem, hogy el is pirultam, de most kivételesen nem bánom.
-
Szia Nanako! - köszön előre. Rámosolygok, és persze viszonzom a köszönést. - Nos, akkor mehetünk? - hirtelen ragadja meg az egyik kezem. - Csinos vagy!
-
Kö... köszönöm! - a bókja meglep, ugyanakkor jól is esik.
Első utunk az ajándékboltba vezet. Bevallom nem tudom, hogy miért pont ide jöttünk, hiszen nem említette. De, amikor elém tart egy plüss nyulat, lassan megértem. Persze azt vissza teszi a polcra, helyette egy hógömböt nézeget.
-
Gondoltam megleplek valamivel, ezért jöttünk ide. - igen, erre már rájöttem. - Szóval mit szeretnél?
-
Nem kell venned semmit! De... ha választanom kell, akkor ezt szeretném. - egy hógömböt veszek a kezembe. - Szeretem a hógömböket. Van is egy jó pár otthon. Az elsőt még apa vette, mikor 8 éves voltam. Még most is meg van.
-
Milyen lelkes lettél, ez tetszik! - nem is vettem észre magam, emiatt elpirulok. - Akkor ezt megveszem neked.
-
Köszönöm! - ahogy kilépünk a boltból, tudtomon kívül fogom meg a kezét, mint ha eddig is így jártunk volna, igyekszem nem zavarba jönni, de ez nem olyan egyszerű. De, olyan furcsa melegség áraszt el, és ez jól esik. Kíváncsi vagyok, hogy mit csinálunk a mai nap további részében.
Szerkesztve Kaori által @ 2013. 06. 05. 07:53:41
|
| Barack | 2013. 05. 23. 19:08:19 | #25901 |
Karakter: Mifune Anami
Megjegyzés: ~Kaorinak~
Amióta leszállt az a lány, nem is tudom, olyan üresnek érzem a buszt, pedig vannak rajta bulizó fiatalok, de legbelül, mintha lekapcsolták volna a lámpát. Végállomásra begurulva, kiszállok és most van néhány óra pihenőm, ez idő alatt felmegyek a telefonommal a közösségi oldalra és megkeresem ezt a lányt, amikor megtalálom be is jelölöm. Nem szeretném őt zaklatni, csupán ismerkedés céljából jelöltem be. Iszom egy kis üccsit, mert szomjan halok, majd benyomom az egyik szendvicsemet, hiszen hosszú lesz az éjszaka, leülök a kanapéra, bekapcsolom a tévét és kapcsolgatni kezdek, mert semmi értelmes nem megy. Kicsit lehunyom a szememet és elszundítok. Hirtelen fölkelek, az órára pillantok, amitől egyből kipattan a szemem és rohanok a buszhoz, hogy menjünk, mert öt perc késében vagyok. Szerencsére behozom a lemaradást, így nyugodtabban vezetem ezt a nagy monstrumot. Ismét az a bizonyos disco előtt állok meg, felszáll egy ismerős lány, aki nagyon el van kenődve.
- Valami baj van? – kérdezem.
- Nincs, semmi baj. – Így kellene lottóznom, hogy ezt fogja mondani.
- Nem jelöltél vissza! – kérdőn néz rám, én csak elmosolyodom. - Facebookon... nem jelöltél vissza! – Látom, most már minden leesett neki.
- Sajnálom... nem tudtam. – Még egy kedves mosolyt villantok neki.
- Ugyan már, előfordul bárkivel. – Megállunk az egyik piros lámpánál. – Hogyan telt az estéd? – érdeklődöm.
- Nem túl jól. – mondja unottan.
- Sajnálom, nekem sem telik jól. – Vágok egy fintort, amint zöldre vált a lámpa, indulok is.
Olyan négy megálló múlva feláll és mellém sétál.
- Jó idő van mi? – kérdezem kedvesen.
- Itt a fülkédben igen, odakint picit hideg. – mondja dideregve, eszembe jut valami, amikor megállunk.
- Tessék.. – Odanyújtom neki a meleg pulóveremet, a szemén látom, hogy meglepődött.
- Köszönöm, holnap vissza is adom. – Elmosolyodom, hiszen úgyis találkozunk majd.
- Igazán nincs mit Nanako. – Int egyet az ajtóból visszafordulva, sajnos tovább kell mennem.
A munkaidőm lassan lejár, már nem megyek többet a busszal, amint begurulok a végállomásra, nagyokat ásítozom, mert menten elalszom. Felveszem a táskámat, leadom a menetlevelet, elköszönök mindenkitől, egyből megyek is haza.
~*~
Már két napja nem találkoztam Nanakoval, ami picit rosszul is esik, mondjuk pont abban az időpontban megyek azon a részen, amerre lakik, amikor tuti, hogy nincs otthon. Kaptam két nap szabadnapot, ezt a 48 órát, arra használom, hogy elmegyek és bevásárolok, meg végre rendet teszek a koszfészekben. Reggel az első utam egyenesen a boltba vezet, eléggé nagy Hipermarket van itt a közelben, ahol mindent megkapok, egész olcsón. Szépen lassan lebattyogok, felszállok az egyik buszra, ami jön és azzal elmegyek legalább öt megállót. Jelzek, végül leszállva elindulok a nagy hodály felé. Nekem is egyszerűbb lenne, ha autóval tudnék jönni, ahhoz még spórolnom kell. Egy fém kocsit tolok magam előtt, és a listámat figyelve dobálom bele az élelmiszereket. A péksüteményes standon állok és válogatom a süteményeket, amikor megpillantom Nanakot. Elmosolyodom, és egy kis rafinált kerülővel éppen, mellé gurulok.
- Szia Nanako. – köszönök kedvesen és elveszek a polcról olyat, ami nem kell, majd visszateszem.
- Szia. – köszön kedvesen. – A pulóveredet vissza szerettem volna adni, csak sosem találkozunk abban az időben. – Bólintok erre.
- Majd vissza adod, ráér. – mondom kedvesen.
- Rendben. - Gyorsan ki kell találnom valami témát, hogy tudjak vele beszélgetni.
- Mi finomat fogsz főzni? – kérdezem.
- Csak segíteni szoktam anyukámnak, de igyekszem megtanulni főzni is. – mondja kedvesen és mosolyogva. – Nálad mi lesz a menü? – Hát…
- Nem tudom, valami könnyűt szeretnék készíteni. – A zöldséges részre érkezünk. – Messze laksz innen? – bukik ki belőlem.
- Szerencsére nem. A sulihoz közel van. – Szóval tanul.
- Mit tanulsz? – érdeklődöm.
- Ügyvédnek tanulok. – Huhh
- Akkor hajrá, csak ügyesen, biztosan nagyon ügyes leszel. – Bíztatom.
- Én is remélem, hogy menni fog. – Kasszához érve előre engedem, amikor háttal van nekem, bűvölni kezdem, mert gyönyörű ez a lány.
|
| Kaori | 2013. 03. 04. 17:55:09 | #25266 |
Karakter: Fujioka Nanako
Megjegyzés: Barackomnak
Ahogy csörög az óra, egy ásítással ülök fel az ágyamon. Egy újabb nap, ami lényegében ugyanúgy fog eltelni. De bizakodó vagyok, így biztosan történni fog valami, ami még érdekes is lehet. Hamar átöltözöm, és elrendezem a szokásos reggeli menetemet. A konyhába érve a szüleim reggeliznek. Nem nagyon vagyok éhes, és lassan mennem is kell, így ezt most kihagyom. Csupán egy narancslevet iszom meg. Az mp3 lejátszomat a zsebembe teszem, miután elindítottam. Anyuéktól elköszönök és a füleimre teszem a hallgatót. A buszmegállóhoz sétálok. Amíg várom a buszt elkalandoznak a gondolataim. Nem gondolok nagy dolgokra, csak, hogy hogyan teljen el az idő, amíg az iskolában vagyok. Éppen az utolsó órámra gondolnék, de a busz előttem áll meg, így elhessegetve minden gondolatomat, felszállok. A zenére figyelek, néha picit megrázom a fejem, ugyanis tetszetős dallamok duruzsolnak a fülembe.
Az út alatt párszor a sofőrre vetem tekintetem, ugyanis olyan érzésem van, hogy sokszor pillant rám. Nem zavar, egy mosollyal a tudtára is adom. Persze a mosolygást ő kezdeményezte, nem én. Kissé furcsán is érzem magam emiatt. Lassan felállok a kényelmes ülőhelyről, ugyanis le kell szállnom. Ahogy lelépek az utolsó lépcsőről is, barátnőm üdvözől egy nagyobb mosollyal.
- Végre, hogy itt vagy! - ezt most olyan, mint ha késtem volna.
- Neked is szia! - mosolygok rá.
El is indulunk, az udvaron állunk meg, ugyanis észrevette azt a fiút, aki tetszik neki. Már két hete vallotta be, hogy szereti, de visszautasítást kapott. Sajnálom emiatt, de nem lehet megváltoztatni annak a fiúnak a döntését. Igazságszerint beszélnék vele, hogy gondolja meg, de a nevét sem tudom. A másik meg az, hogy senkit sem szeretnék befolyásolni. Inkább a barátnőmre hagyom, vagyis Megumira.
~*~
Kilépek a teremből. Végre vége az utolsó órámnak is. Csak jó jegyeket kaptam a mai nap. Fáradtnak is érzem magam, de barátnőm rögtön maga után húz. A buszmegállóig rángat, és a holnapi buliról beszél. Várjunk... buli?
- Pontosan hova is akarsz engem rángatni? - kérdezem, miközben a buszra szállunk fel. Úgy döntött, hogy elkísér egészen a lakásunkig.
- Egy nagyszerű buliba, ami a bátyám kedvenc helye is lényegében. - ahogy kimondja, hogy a bátyja, elpirulok. Már régóta tetszik, de még nem vallottam be Meguminak. Őszintén szólva nem is akarom.
- Oké... végül is, lehet, hogy jó lesz. - mondom egy mély sóhajtás után, majd a sofőrre nézek, bár fogalmam sincs, hogy miért. Ő sem felejti el viszonozni ezt.
- Hidd el, hogy jó lesz, és még össze is jöhetsz valakivel, hiszen egy pasira vágysz, nem? - pontosabban csak egy valakire, de ezt nem mondhatom el neki. Inkább ráhagyva, bólintok.
Jelzésem után nem sokkal meg is áll a busz, mi ketten szállunk csak le. Megumi belém karol, és meg sem állunk a házunkig. Ott elköszön tőlem, és nem felejti el a bulit sem. Na igen, akarok én menni? De... mit veszíthetek?
Anya azzal az ötlettel áll elő, hogy elmehetnénk a nővéréhez, aki pár sarokra lakik tőlünk. Nem igazán van kedvem, így elindulnak nélkülem. Nem bánom, legalább egy kicsit egyedül lehetek. A gépemhez ülök, hogy felnézzek a facebookomra. Ez valami új dolog, legalábbis nekem. Nem sok ismerősöm van, de akik azok, azokat kedvelem és szeretem is. Persze köztük van Megumi bátyja is. Ahogy megnézem a fent lévőket, ő is épp fent van. Amióta van facebookom, azóta nézem a képeit. Túlságosan is jól néz ki, de nincs senkije. Az egyik képénél, rám is ír, ami meglep. Még a szívverésem is felgyorsul.
Szia Csibe! - már egy ideje így hív, túlságosan is aranyos ez a név rám.
Szia :)
Megumi mesélte, hogy ti is jöttök holnap bulizni. - gyorsan eljárt a szája. - Arra gondoltam, hogy levinnélek, elvégre én is megyek. - nem... vagyis nem akarok vele... mármint jó lenne, de túlságosan is zavarban lennék tőle.
Ne fáradj feleslegesen^^ Le megyünk busszal. De köszi, hogy felajánlottad.
Rendben, akkor ott találkozunk Csibe. - ezek után csodálkozom, hogy ennyire megdobogtatja a szívem.
Képtelen vagyok egy sóhajtást kiengedni. Ez így hirtelen sok volt. De ha ennyit soknak tartok, akkor mi lesz a holnapi napon? Kilépek a beszélgetésből, a képeit is elfelejtem. A főoldalra kattintok, ekkor egy ismerős kérést kapok, ami nekem nem kis megdöbbenést okoz. Általában én keresek az emberekre. Megnézem ki az... Mifune Anami... nem ismerős a név, kép pedig nincs. Így inkább elutasítom. Az is lehet, hogy csak szórakozik.
~*~
A mai napom tele volt izgulással, de ez csak most fokozódik igazán. A buszmegállóban állok, egyedül. A barátnőm a bár előtt vár, persze én még mindig itt vagyok. Az órámra pillantok, itt kellene már lennie a busznak. A lámpák világítanak, így nincsen sötét, de mégis zavar, hogy senki sincs ilyenkor kint, hiszen még csak 8 óra van. Visszatérve a mai napomra... anya nehezen engedett el. Apa azért engedékenyebb volt, és persze megbízta Megumi bátyját, Hirokit, hogy figyeljen rám. Ami persze egy kissé zavar, de jó is, hiszen a szeme néha-néha rajtam lesz. A busz fényére figyelek fel, ahogy megáll és kinyílnak az ajtók felszállok. Senki sincs a buszon. Kezdem úgy érezni, hogy kihalt a város. Elhessegetem ezt a gondolatot, és elől foglalok helyet. Az ablakon bámulok kifelé, így könnyen észreveszem, hogy a sofőr megint rajtam legelteti a szemeit. Persze az utat is nézi, ennek ellenére zavar, hogy ennyire néz. Ezt szóvá is tenném, de nem akarok veszekedést, és rossz hangulatot sem magamnak.
- Megkérdezhetem, hogy hova mész? - ránézek. Nem tudom, hogy válaszoljak-e, de a szám megelőzött.
- Egy szórakozóhelyre, igazságszerint a nevét nem tudom, de innen egy pár sarokra van.
- Értem. Egyedül mész? - megrázom a fejem. Annyira nem lennék bátor.
- A barátnőm ott vár. Ráadásul Hiroki is ott lesz, aki a barátnőm bátyja.
- Én is szívesen buliznék, de leköt a munka. - igazán kedves. Legalábbis nem erőszakos, nem tűnik annak. Kitudja, talán meg is lehet benne bízni. Erre a gondolatra elmosolyodom.
- Bevallom, nehezen egyeztem bele, de remélem, hogy jól fog eltelni az este. - továbbra is mosolygok, de ezúttal rá is nézek. Felállok, hiszen le kell szállnom. - Nem baj, ha itt szállok le? - kérdezem és az első ajtóra mutatok. Megrázza a fejét. - Köszönöm! Remélem, még találkozunk! - ezzel le is szállok.
Megumi, ahogy meglát azonnal belém karol, és elkezd mesélni. Találkozott egy fiúval, akivel elmondása szerint jó beszélgetni. Még a végén össze is jönnek. Belépve a bárba Hiroki üdvözöl.
- Szia Csibe! Örülök, hogy itt vagy! Gyere, bemutatlak a többieknek! - többieknek? Ahogy megfogja a kezem, mint ha megszünne a kűlvilág. Akaratlanul is belepirulok. Egy asztal előtt állunk meg, ahol 2 lány és 2 fiú ül. - Srácok, ő itt Nanako, a húgom barátnője. - felém fordul. - Nanako, ők itt a barátaim, balról kezdve, Satoko, Hinata, Georg és Tooya.
- Sziasztok! - köszönök illedelmesen, amit viszonoznak. Kedvesnek tűnnek, de nem akarok előre eldönteni semmit. - Hiroki, nem baj, ha megkeresem Megumit?
- Nem, menj csak Csibe! - akárhányszor így szólit a gyomrom bukfencezik egyet. Először körbenézek, majd meglátom, hogy egy fiúval csókolózik. Ebbe teljesen belepirulok, így visszafordulok. - Mégsem keresed meg... - Megumira mutatok, így rögtön megérti, és nem is hozza fel. - Akkor velünk kell lenned. Ennek örülök!
Az este egyre jobb, legalábbis nekem, hiszen Hiroki mellett lehetek. A barátai nagyon lelkesek és kedvesek is. Igaz sokat faggatnak a szerelmi életemről, de Hiroki leállítja őket. Időközben Megumi is csatlakozik az új barátjával. Ezen csodálkozom, hiszen más valaki tetszik neki. De nem maradnak sokáig, hiszen táncolni szeretnének. A többieknek is tetszik az ötlet, így ők is a táncparkett felé veszik az irányt. Igazán pőrgös zene megy, így én is kedvet kapok a tánchoz.
- Akarsz táncolni? - Hiroki kérdésére egy pillanatra megdermedek, de mégis belemegyek. Megfogja a kezem és mi is csatlakozunk a többiekhez. Már kezdeném megszokni a számot, de legnagyobb meglepetésemre egy lassú kezdődik el. Hiroki lassan húz magához, amitől a szívem gyorsabban kezd verni. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem érzi. Egyik keze a derekamon pihen, de én sem vagyok nyuszi, így fejemet a vállára hajtom. Nem sokáig élvezem, ugyanis néhány pohártörésre leszünk figyelmesek.
Hiroki azonnal elenged és a ricsaj irányába néz, ahogy én is, és még rajtunk kívül mindenki. Megumi barátját egy nagy darab férfi ököllel üti. Hiroki azonnal közbe avatkozik, de ennek nem örülök annyira. Végül elengedi azt a fiút, bár még mérges, mégis távozik. Hiroki... elképesztő vagy... Oda lépek hozzá.
- Sajnálom, de azt hiszem mára jobb ha megyünk! - nem csak mérgesnek látszik, az is. Elég csak a hangjára figyelni. Megumi is sértődötten néz a bátyjára. Én inkább letört vagyok. - Csibe, nem baj, ha egyedül kell hazamenned? - csak megrázom a fejem. Erre egy puszit kapok a homlokomra.
Az épület előtt búcsúzunk el. A buszmegállóba sétálok, a homlokomat forrónak érzem, ahogy az arcomat is. Most kivételesen nem kell sokat várnom a buszra. Egy kicsit hezitálok, pedig nem kellene az időt húznom, inkább felszállok és ugyan ott foglalok helyet, ahol ideérkezéskor is ültem.
- Valami baj van? - kérdezi a sofőr.
- Nincs, semmi baj. - csak kicsit többet szerettem volna, de semmi baj.
- Nem jelöltél vissza! - mi? Kérdőn nézek rá, amin csak elmosolyodik. - Facebookon... nem jelöltél vissza! - hatalmasat dobban a szívem, bár nem tudom miért. Szóval ő Mifune Anami...
- Sajnálom... nem tudtam. - most igazán zavarban vagyok...
Szerkesztve Kaori által @ 2013. 03. 04. 21:46:33
|
| Barack | 2012. 12. 01. 10:18:21 | #24366 |
Karakter: Mifune Anami
Megjegyzés: ~Kaorimnak~
Amióta az eszemet tudom, mindig is rajongtam a buszokért, kissrác koromban mozdonyvezető szerettem volna lenni, aztán tűzoltó, rendőr, mentős, aztán pilóta, végül buszsofőr. Igyekeztem megvalósítani az álmaimat, sajnos mint mindig közbe jön valami, ami meggátol a megvalósításban. Szeretek ennél a cégnél dolgozni, magam sem tudom miért, a fizetésem pont arra elég, hogy az albérletet, rezsit kifizessem, a telefonszámlát nem kell, hiszen céges telefonról beszélek órákat. Meg ugyebár valamit ennem is kell, bérletre nem kell költenem, mert azt a cég állja. Majdnem mindig az éjszakai járatokra vagyok beosztva, mert a hülyéket és a részegeket én tudom elvileg kezelni, míg más fülét farkát behúzza. Ma kivételesen reggel, inkább hajnalra kell mennem a garázsba, hogy magamévá tegyem a jelenléti lapot, és a buszt. Ilyenkor mindig hajlani háromkor kelek, egy fél óra alatt összekapom magam, aztán a legelső villamossal megyek is be a munkahelyemre. Az úton általában könyvet olvasok, legalább lefoglalom magam, és nem a sok ásítozó embert figyelem. Besétálok a garázsba, leteszem a cuccomat a szekrényembe, aláírom a nevemnél, hogy tényleg itt vagyok, felveszem az egyenruhámat, ami egy fehér ingből és fekete nadrágból áll, hozzá fekete nyakkendővel.. Mint valami pingvin úgy nézek ki komolyan, sokan mondják, hogy egy állatkertre hasonlítunk, mintsem sofőrökre. Megkeresem a 7B sorszámú buszt, műszaki állapotát felmérem, benzint is meglesem, hiszen anélkül el se indul. Egy bő fél óra múlva felpattanok rá, bekapcsolom magamnak a fűtést, mert nincs annyira meleg mint szeretném, hiszen csak most kezd tavaszodni. Beindítom ezt a nagy böszme állatot, kigurulok a garázsból és a végállomás felé veszem az irányt, ami a város másik végében van. Beállok, ki is szállok, hiszen van 10 percem az indulásig, addig egy zöld teát iszom, nem kávézom, hiába jó az illata. Megeszem a szokásos túrós vaníliás kis péksüteményemet, megtörlöm kezemet, megyek is ki a buszhoz, mert pár perc maradt az indulásig. Amint leülök, beindítom a motort, hadd járjon meg menjen a fűtés. Ilyenkor átgondolom merre kell mennem, amint ezzel megvagyok ajtókat becsukom és mehetünk is. Már a harmadik megállónál járok, amikor felszáll a legelső ajtónál egy gyönyörű barna hajú lány. Zenét hallgat és néha megrázza a fejét a számra, többször is végignézek rajta, a lábai tökéletesek, a dereka akár egy darázsé, a mellei, biztosan kis tenyérbe mászóak. Juj, ettől kicsit merevedésem is lesz, lehet azért mert rég voltam nővel. Térdig érő csizmája, hozzá feszülős farmernadrág, és egy kis kabátka, ami a fenekéig ér. Mélyeket sóhajtok, hiszen, gyönyörű tiltott gyümölcs a számomra. Néha találkozik a tekintetünk, ilyenkor elmosolyodom, amin ő is, amikor jelez, hogy leszáll, elszomorodom, pedig úgy elmentem volna vele egy kőrre. Na nem úgy…
~*~
Amióta leszállt az a lány, morcos vagyok és zsémbes, hiszen ami bearanyozta a napomat, az elillant. Több öreget is útbaigazítok, hogy merre kellene leszállnia, ám mindvégig az a lány lebeg a szemem előtt, valami dereng, hogy láttam már őt többször is, arra kíváncsi lennék, hogy hány éves, hiszen ha elmúlt tizennyolc, akkor vígan csaphatom neki a szelet, ha pedig nem, akkor is meghódítom. Olyan dél körül végzem is olyan négy öt fordulással, amikor ebéd szüntet tartok. Még pár órát ki kell bírnom, hogy haza mehessek aludni, mert holnap éjszakai járatokra leszek beosztva. Unottan nyomom meg a piros gombot, hogy mindenki felszálljon, a visszapillantóban észre is veszem azt a kis szépséget, éppen egy lánnyal beszélget, lejjebb halkítom a rádiót, amikor néha meghallom, hogy holnap este elmennek bulizni abba a klubba, amit holnap pont útba ejtek. Elmosolyodom, amikor leszállnak, végigfigyelem őt, a tekintetünk még találkozik is, nos hát, kíváncsian várom a holnap estét, mert ez a lány nagyon megbabonázott. Kell nekem….
___________________________________________________________________
Szerkesztve Barack által @ 2012. 12. 01. 10:18:41
|
| henne-chan | 2011. 09. 08. 17:08:30 | #16600 |
Karakter: Jean Kurtz
Megjegyzés: Oosakinana-nak
- Nekem nem kell az a sárga póni – hisztizem mindenki előtt a bevásárlóközpont kellős közepén. – Nekem a feketeszínű kell, ami a tévében is volt!
- De kincsem, láthatod, hogy nincs olyan – próbálkozik kétségbeesetten szép arcú édesanyám.
- De a tévében volt! Olyan sok piros pontot szereztem! Megígértétek!
- Látod, mondtam én, hogy ne nézze állandóan azt a szart – trappol már apa is.
- Ne beszélj így a gyerek előtt!
- Ez azért van, mert megígérted neki – morog tovább a férfi – ez az ötödik bolt a mai nap a hatodikba sem lesz.
- Még, hogy én!
- Jean – szólal meg angyali mosolyú bátyám a háttérben egy gyönyörű babával a kezében. – Nézd csak - én meg felkacagok, ahogy arcomhoz érinti a puha baba kezecskéit. – Mit szólnál hozzá – kérdi miközben már a saját kezével, simogatja buksimat, még szipogni is elfelejtettem.
- Nem látod az árát – kerül önkívületi állapotba apánk.
- Majd én megveszem neki – von vállat.
Aztán végül megkaptam és kicsöngettek.
Mi? Most mi? Majd székek csikorogtak és megindult a csevegés, na meg a ménes vonulás ki az osztályteremből.
Ja a suli... jól elbambultam ezt a matek órát.
Mi a francért jutott ez most az eszembe?
A vektorokat kellett volna jegyzetelnem, lassan két hónapja vesszük őket, mondjuk nem az én szellemi képességeim hiánya miatt tart eddig, hanem az osztály átlag miatt.
De akkor sem kellett volna elkalandoznom.
- Jean megyünk együtt haza – kérdi egy ismerős hang a távolból még mindig, holott a padom mellett áll. Haza? Eszem ágába nincs oda menni még. Közéjük.
- Ma péntek van – mosolygok Heidire – nem megyünk el kicsit csajos délutánra?
- Bevásárló negyed?
- Tökéletes.
Heidivel rohadt gyorsan telik az idő és legfőbbképpen vidáman. Ezért már érdemes volt eljönni. Nem kérdezett bele, hogy mi a bajom pontosan tudja, hogy úgy is el fogom mondani előbb vagy utóbb, mert csak az ő véleményére adok.
Természetesen, (miattam) leálltunk a plüssöknél. Azt hiszem ez az a dolog, amiből soha nem fogok kinőni. Nem vagyok az a kimondottan cukiságokért rajongó csitri, de nehezen tudok ellenállni az aranyos dolgoknak.
- Jean – kérdi egy túlontúl ismerős hang. Csak nem? Megfordulva döbbentem tapasztalom, hogy de. Ő áll ott a maga kedves mosolyával és nagyon függetlenségével. Fekete meleg szemei lágyan csillognak rám. Rám!
- Jay – nyögöm ki végre én is majd oda lépkedve hozzá egy szoros öleléssel, köszönök neki. Basszus, de rég is volt. Kapok egy szokásos puszit a fejemre majd simogatni, kezdi a hátam. Talán tudja, hogy nyugtalan vagyok? - De régen láttalak. Úgy hiányzol.
- Te is nekem húgi – enged el – Minden rendben van?
- Igen – sóhajtom – Minden rendben, bár mióta elmentél még jobban a kis kedvenc lettem, mint voltam.
- Anyuék csak szeretnek, ezt ne felejtsd el – cirógatja meg az arcom én meg bele, simulok abba a meleg tenyérbe.
- Tudom, csak néha olyan rosszak – hazudom, szemrebbenés nélkül.
- Jean, én most haza megyek, majd hívj fel, ha újra dumálni akarsz - szól közbe sietve Heidi. Nem hibázatom érte.
- Rendben Heidi köszönöm és ne haragudj, kérlek, de tényleg olyan rég láttam a bátyámat – mondom kicsit mentegetőzve a bűnömet, hisz végül is én hívtam el.
- Ne aggódj, majd hívj – aztán intve tovább áll.
- Van kedved segíteni, vásárolni?
- Persze – vágom rá egyből. Nem majd nem lesz. – Legalább veled lehetek, meg beszélgethetünk – ő csak bólint, de még az is olyan nemesre sikerül neki. Nem pirulhatsz be Jean!
Innentől kezdve, minden háromszor vidámabb lett. Régen is gyakran vásároltunk együtt, bár valószínűleg én voltam mindig a visszahúzó erő. Hogy ez kell, meg az kell!
Rengeteget kérdezett rólam és anyáékról, de a szúró fájdalom, hogy nem kéne ilyeneket kérdeznie akkor, ha nem lép le anno az bennem volt. Így bár akaratlanul de akkor is de majdnem tőmondatokba válaszoltam. Azt hiszem, még mindig haragszom rá emiatt, pedig ő csak élni szeretne úgy, ahogy neki tetszik.
A pénztárnál nem kerüli el a figyelmem, hogy ki vesz két doboz óvszert a méreteiből.
- Na mi az csak nem orgia partira készülsz – kérdem felhúzott szemöldökkel.
- Inkább csak járok egy lánnyal, és mivel még nem szeretnék gyereket, meg letelepedni, így inkább vigyázok – adja a betanult szöveget. Jay te sose változol.
- És mikor ismerhetem meg a hölgyeményt – kérdem. Nem hiszem el, hogy már megint kifogott valakit! Minden csaj rajta van! Mért nem szállnak már le róla! Remélem nem komoly.
- Ha most átjössz, megismerheted, mert este átjön – de király. – Meg így legalább tudni fogod hol lakom – na az már tényleg király – és bármikor átjöhetsz, amikor csak kedved támad.
Ahogy, beértünk az egyetemi városnegyedbe egyből tudtam, mire kell majd számítanom. Tipikus fiatal legénylakás. Egy viszonylag nagyobb szoba, egy főzőfülke, mert az ilyenekbe nincs konyha, egy fürdő és egy gardrób vagy esetleg még egy kisebb erkély. Bár élet kezdésnek tökéletesen elég nem is kell több.
Leparkolva egy ötemeletes ház mellett már biztosra tudtam. Szerencsére Jay nem akart a másodiknál magasabbra menni így nem kellett megizzadni sem, de folyosó elég hosszú volt és nagyon egyforma ajtókkal. 27-es ajtónál megállva kotorászni kezdett a zsebébe, de persze kulcscsörgést, azt nem hallunk meg semmi pénzért.
- Megint elhagytad – vigyorgok rá a szokásos „tudom” fejemmel. Ugyanis bátyám igen feledékeny tud lenni, a lakás kulcs elhagyás féléves szinten ment mikor még otthon lakott. Apa nagy örömére mivel így egyfolytában zárat kellett cserélni, mert hát végül is kitudja, ki találja meg.
- Nem hagytam el – vágta rá.
- Aha – kommentálom. Pont úgy tűnik majd sóhajtva inkább az ajtó melletti falnak dőltem ő meg neki állt a szatyrot átkutatni. Végül az ajtó úgy gondolta, hogy magától nyílik ki és belülről, pedig egy nagyon feltüzelt lány jön kifele.
A csaj nem volt szívbajos anélkül, hogy körbe nézett volna egy szél bugyiba és egy cafatnyi ingben bátyám karjaiba, vetette magát.
- Jay hát végre!
Hát... bazd meg...inkább.
Hirtelen azt se tudtam, meglepődjek-e, sírjak a csaj viselkedésén vagy csak egyszerűen röhögjem magam halálra Jay arckifejezésén. Így inkább csak döbbenten bámultam.
- Cecillia – nyögte végül idősebb férfi kiadásom és próbálta magától ellökni a lányt és vissza fele tolni a lakásba, míg a másik inkább köszöntő csókot adott volna. – Cecillia! - szólt rá erélyesebben, de az rá se bagózott.
- Naaa, azt hittem meg fogsz lepődni – suttogja a csajszi.
- Hát meglepődtem – vágja rá bátyám.
Ez lett az a pillanat ahol felröhögtem és itt tért végre észhez a nagyon szexi művésznőnk is. Göndör barna hosszú lobbonca csak úgy perdült mikor villámló barna szemei felém néztek.
- Ez meg ki – kérdezte nem túl kedvesen bátyámnak szegezve, míg én csak felhúztam az egyik szemöldököm.
- Mégis mi az, hogy „ez”- akadok fenn.
- Ő itt a húgom, Cecillia – mutat felém egyik kezével mely szerintem csak véletlenül nem került az „ölelő hadművelet” áldozatává. – Jean Kurtz.
- Akkor nincs gáz – kuncog fel majd aztán egy cuppanós smárolást, mutat be.
- „Nincs gáz” – ismétlem vissza újból.
- Szerintem inkább menjünk be - oldja meg a problémákat Jay mielőtt, lennének egyáltalán. Nem kellett kétszer mondania egyből beslisszoltam a nagyszobába, míg ők inkább „lemaradtak”. Természetesen tisztán hallok mindent ennyit a diszkrécióról.
Csók.
- Hogy jöttél be?
Csók.
- Ott felejtetted a kulcsod.
Csók.
- Kapj fel valamit.
Csók.
- Meddig marad?
Nincs csók. Majd Jay is betoppan szerintem ritkán volt ennyire zavarba, mondjuk, nem csodálom.
Ez durva volt öcsém.
- Összedobok valamit addig ti, beszélgessetek – mosolyog inkább csak kínjában. Beszélgessek? Ezzel? Ránézve a nőcire végre nadrágban épp engem vizslat nagy szemeivel.
- Hogy tetszik – kérdi a főzőfülke.
Félszemmel végig sassoltam nőt is és a szobát is.
- Tágas –válaszolom meg szemem azon a kilencven centiméter mellbedobáson.
- Egész kényelmes – nagy ágy, jó elosztású a liba.
- Jól rendezted be – célzok a könyves polcra és függönyökre és rohadt csinos a francba is.
- Ugye – kukkant ki a fekete szemű – nekem is tetszik - mosolyog. Tényleg szerethet itt lakni.
- Ha te mondod – szólaltam meg de hangomat már elnyomta Lady Gaga Judas című száma. Cecillia bekapcsolta a hifit, hát menj már a francba. Egy ördögi vigyor plusz pénztárcája kíséretében elém, suhan, majd az asztalra dob 10 euró-t.
- És most tünés – közölte én meg azzal a mozdulattal söpörtem le a földre a papír cetlit.
- Még öt - nyomta, a következőt elém én meg elvigyorodtam.
- Adjál még ötöt és adok egy jó tanácsot is cukorfalat – és leperkálja! Lassan lehajoltam a tízesért majd a három fecnit kártyaként tartottam magam előtt. – Rohadt mód hasonlítasz az előző barátnőjére kivel több évig is együtt volt. Veled csak azért van, mert annyira emlékezteted a drága Sonjára – felálltam és közben a képébe dobtam az összeget.
- Ezt tartsd meg. E nélkül is menetem már volna – ő csak döbbenten pislog. – Ja és még valami cukorfalat, azért szakítottak, mert Jay sokkal több időt töltött az ő kis pisis hugicájával, mint a lánnyal.
- Várd ki még annak a végét lotyó – morogja felém.
- Mért mondta már neked, hogy szeretlek – kérdezem teljesen őszintén erre ő csak fújtat. – Jay- szólok felé hangosabban ő, kipillant én meg felé, igyekszem. – Hallod, én most megyek – mosolygok „angyalian”.
- Mész – kérdi vissza kicsit talán csalódottan. Fekete szemei még mindig olyanok, mint az éjszaka.
- Neked is ciki nekem meg még cikibb – vonom meg a vállam – szóval igen. – Összeráncolja a homlokát talán megneszelt valamit. Őt sose tudtam átverni. – Naaa Bááátyó – dobom be végül az utolsó terveim egyikét a „becézős manővert”.
- Hát legyen – törődik bele majd derekam fölött egy kevéssel, csak átölel – pedig egy gyors pizza készítésbe kezdtem bele. Azt úgy szereted – jaj de aranyos és megint úgy simogatja a buksimat! Nem szabad bepirulni!
- Tudom – vigyorgom – ott van az ajkaid mellett pár centivel az étlap – mutatok a pontra aztán mindent megelőzve a sajtdarabkához hajolva, lenyalintom talán kicsit hosszabban azt a szemet. Istenem... mennyire férfias illata van! Kívülről a dolog valószínűleg vérlázítónak vagy undorítónak tűnhetett de engem nem érdekelt. Lágyan elmosolyodó bátyám ajkai meg biztosítottak róla, hogy őt se.
Amióta az eszemet tudom, mindig is ilyen közvetlenek voltunk agymással és sose érdekelt minket, ha a rokonok megszólták vagy épp a szüleink.
Igen mi mindig csináltunk „ilyeneket” és mindig csak mosolyogtunk utána, hisz ő csak az én kedves bátyám csak az enyém. Csak, csak...én... szóval én...
- Szeretlek - mondja még majd játékosan össze, borzolja a hajam. De ő...ő...nem.
- Én is – mosolygok bele feketéibe majd intve, távozom, de még küldtem egy „én vagyok előnybe” pillantást a nőci felé.
|
| oosakinana | 2011. 07. 20. 22:47:52 | #15247 |
Karakter: Jay Kurtz
Megjegyzés: (Jean-nek ~ Henne-channak)
Most is ahogy mindig éppen a tánc próbálnak kezd vége lenni. Mostanában állandóan próbálunk, mert a csapat eléggé összeesett mióta pár tag kilépett, de próbálunk helyre rázódni és felvenni ujjakat, de csak a legjobbak közül ezért is tartunk válogatásokat, amik lehetővé teszik, annak az esélyét, hogy csak is a legjobbak jöjjenek el.
Amint eltesszük a cuccainkat, eszembe jut, hogy még vásárolnom is el kell mennem, mert otthon üres a frigó és kellene bele pár kaja, ha nem akarok éhes halni.
- Jay. – hallom meg Cecilia hangját.
- Mond cica. – fordulok meg, mire kapok egy édes csókot, amit örömmel viszonzok. Mondhatni, hogy mostanában Ceciliával lógok az egyik csapat béli csajjal. Reménykedni tudok, hogy végre nem lesz vele gond, vagy ha szét is megyünk nem fog elmenni, mert azért mondjuk, elég kár lenne.
- Mi lenne, ha ma megint átmennék hozzád és olyan jól ellegyünk, mint tegnap este? – érdeklődik, miközben az arcomat simogatja.
- Rendben, de előtte még el kell ugranom vásárolni, na meg lefürdenem. – magyarázom neki és a fenekébe markolok.
- Oksika, akkor olyan 8 körül majd átmegyek hozzád. – mondja, majd egy csók után menne is tovább, de visszafordul, és a fülemhez hajol. - Gumit vegyél, mert tegnap elhasználtuk az utolsót.
- Megértettem. – mondom, majd egy picit bele harapok a fülébe, amire felnyög, majd figyelem, ahogy elsétál és riszálja formás kis hátsóját.
Miután végre elkészülök, beülök a kocsimba és már megyek is a központba, ahol mindent megkapok, amire csak szükségem van.
Megérkezve kiszállok a kocsiból, végül bemegyek a bevásárlóközpontba. Veszek egy kocsit és azt tolva magam előtt sétálgatok és nézelődök. Már nem is tudom, mióta nézelődök, amikor hirtelen ismerős nevetést hallok. Megfordulok, de senkit nem látok. Elkezdek járkálni és a következő sorban meglátom a húgomat, ahogy barátnőivel beszélget.
- Jean? – kérdezem, mire megfordul és látom kerekre nyílnak a szemei.
- Jay. – odajön hozzám és szorosan megölel. Viszonzom az ölelését és a fejére adok egy puszit. – De régen láttalak. Úgy hiányzol. – mondja, mire a hátát kezdem el simogatni.
- Te is nekem hugi. Minden rendben van? – elengedem, és a szemébe nézek, ami úgy csillog, mint mindig, amikor engem meglátott.
- Igen. Minden rendben, bár mióta elmentél még jobban kis kedvenc lettem, mint voltam. – mondja nagyot sóhajtva.
- Anyuék csak szeretnek, ezt ne felejtsd el. – simogatom meg az arcát, mire belesimul tenyerembe.
- Tudom, csak néha olyan rossza. – egy kicsit beszélgetünk bár nekem mennem kéne vásárolni, mivel Cecilia jön át.
- Jean. Én most haza megyek, majd hívj fel, ha megint dumálni akarsz. – jön oda a lány, akivel együtt volt.
- Rendben Heidi köszönöm és ne haragudj, kérlek, de tényleg olyan régen láttam a bátyámat. – magyarázza neki, mire csak megöleli.
- Ne aggódj, majd hívj. Sziasztok. – elköszön tőlünk és tovább áll.
- Van kedved segíteni, vásárolni? – érdeklődöm hugicámtól.
- Persze. Legalább veled lehetek, meg beszélgethetünk. – mondja mosolyogva, amire bólintok.
Elkezdünk vásárolni és szépen teli is tesszük a kosarat. Tesómnak is veszek párdolgot, amire szüksége lehet. Szeretek segíteni neki bár tudom, hogy nincs rá szüksége, de akkor is a bátyja vagyok és imádom a húgomat. Sokat beszélgetünk és megtudom, hogy nagyjából mi a helyzet otthon. Örülök, hogy rendben vannak, de annak nem örülök, hogy tönkre teszik Jean életét. Ebbe nekem is lesz egy kicsi beleszólásom.
Éppen a pénztár felé tartunk, amikor megállok az óvszeres dobozoknál és leveszek a méretembeliből vagy két dobozzal.
- Ne mi az csak nem orgia partira készülsz? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.
- Inkább csak járok egy lánnyal és mivel még nem szeretnék, gyereket, meg letelepedni így inkább vigyázok. – magyarázom neki.
- És mikor ismerhetem meg a hölgyeményt? – faggatózik tovább. Tényleg ő az én kishúgom, bár mintha valami féltékenységet is érezném a hangjába, de biztosan rosszul.
- Ha most átjössz, megismerheted, mert este átjön. Meg így legalább tudni fogod hol lakom és bármikor átjöhetsz, amikor csak kedved támad. – nézek a szemébe és megsimogatom az arcát, majd válaszát várom és remélem nem fog nagyon beleköpni a levesembe, mert annak annyira nem örülnék. Főleg, hogy milyen fontos számomra.
|
| oosakinana | 2010. 07. 22. 20:58:30 | #6237 |
Karakter: Daisuke Eishi
Megjegyzés: (Shinohara-nak)
Reggel mikor felkeltem nem tudtam mit csinálni magammal ezért leültem tanulni. Egyszer csak csörgött a telefonom, felvettem, majd beleszóltam.
- Szia, mond. – mondom apámnak.
- El kéne jönnöd. Nem tudok haza menni és elég kajás vagyok. Tettek félre nekem. – mondja, mire nagyot sóhajtok.
- Rendben nem sokára ott vagyok. – mondom, majd felállok.
- Köszi Daisuke. – leteszi, majd felállok, felöltözök, majd lemegyek a konyhába. Összeszedem apámnak a cuccait, majd kimegyek a motoromhoz, majd mindent elteszek. Felülök, felveszem a bukót és már megyek, száguldok is apámhoz.
Fél óra motorozás után meg is érkezek. Leszállok, majd bemegyek a portára és leadom a kaját, találkozok egy haverral és eléggé elbeszélgetünk.
Minden féléről beszélgetünk jövőről, csajokról, bulikról. Mindenről, ami csak fontos lehet. Ránézek az órára és eléggé későre jár már az idő. Kimegyek, de ekkor nekem jön valaki.
- Sajnálom, ne haragudj.. – mentegetőzik, de felesleges.
- Semmi baj, jól vagy? – kérdezem tőle.
- Nem kicsit sem... – válaszol rémülve és csk azt látom, hogy hátra fele tekinget, mire meglátok egy nagydarab fickót és felállok a lánnyal együtt.
- Maradj a közelemben. – mondom neki és megfogom a kezét, majd a srácra nézek. – Mit akarsz haver? – kérdezem tőle.
- Tőled semmit, de attól a pipitől annál inkább többet. – mondja és menne hozzá, de a lány elé állok és a kezét még mindig fogom.
- Arra várhatsz, mit ne mondjak. – mondom komolyan, mire kicsit meg lök, de csak a vállam megy hátrébb.
- Húzz innen kis patak. – mondja nekem, de nem engedem.
- Vagy inkább te. – mondom, majd hátra néze és intek a biztonságiaknak, akik jönnek és körém állnak.
- Valami gond van Mr. Eneshi? – kérdezik, mire a csávókát nézem.
- Te is csak a kutyáid mögött vagy nagy legény. Ch. – megfordul és ott hagy minket, mire az őrökre nézek.
- Mehettek. – mondom, majd a lány felé fordulok.
- Most már jobban vagy? – kérdezem, de a kezét még mindig nem engedtem el.
- Azt hiszem igen, de miért mentettél meg? – kérdezi, mire elmosolyodok.
- Mert nem szeretem, ha egy ilyen gyönyörű lányt bántanak. – mondom őszintén. – Gyere hazaviszlek rendben? – mondom kedvesen és a motorom felé irányítom.
|
|
