|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Dorcee | 2011. 08. 15. 17:25:09 | #15876 |
 Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: ~Aka-channak~
10 körül teljesen kipihenten ébredek. De ha már így alakult, akkor iszom egy lötyit és fülessel gyakorlok szombatra. Kiballagok a konyhába, kinyitom a hűtőt és... WTF?! Abszolút kifogyott a készletem!! Teszek egy sóhajt, majd felöltözöm és felhívom kedvenc boltomat, hogy beugrom, és leadtam rendelést két zsugor lötyire, házhozszállítással. Útközben rágyújtok, majd nagy mosollyal képemen belépdelek.
- Hey Chitose, mizu?
- Semmi Kazu, semmi. Feléd? - nyúlok három lötyiért, amit máris fizetek.
- Semmi. Még valamit?
- Meg egy cigit, oké?
- Persze! Maradsz kicsit? Pár perc és itt termek, ígérem!
- Jó-jó, menj csak!
A srác távozik, én két lötyit zsebrevágok, a harmadikat pedig gyorsan felhajtom. Ahogy ácsorgok, valaki hátulról a melleimbe markol. Totál váratlanul ért.
- Sziaaaaa! Miza-miza? - ez Lucy.
- Ahj... Basszus a frászt hoztad rám! - teszek egy halk sóhajt.
- De aranyos vagy! - fordít maga felé, majd megcsókol. Szinte biztos vagyok benne, hogy...
- Ittál? - kérdezem.
- Ééééééééééén? Pöppet. - neveti el magát majd magához ölel. - Nem jössz el mini házibuliba? Összejöttünk kicsit zenélni, és na... Kicsit iszogatunk.
- Háááááát... Fel kéne hívnom anyumat... Éééés nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e...
- Na máááár! Kedveméééért!
- Jójó! Intézek egy telefont.
Kilépdelek, s mire elintézem a telefont, már Kazu is visszatért, és Lucy is fizetett, aki ahogy visszalépek az épületbe, ölelgetni kezd.
- Na? Elengedett?
- Persze! Na de akkor induláás!
- Helyes!!!
Hát járni már nem nagyon tud, az fix... Úgy öt perc után érjük el a célt, és mikor kinyílik egy ajtó, hát... Hadd ne részletezzem...
.- NE ITT DUGJATOK MÁ'! - kedvesem kerít egy takarót, majd a párra teríti.
Kezemet megfogva vezet az egyik szobába.
- Bocsi, hogy ez fogadott... De na... Be vannak baszva... hehe... - szabadkozik
- Ugyan... - mosolyodom el.
Viszonozva mosolyom máris betámaszt felém, ám mikor hozzám akar simulni...
- Geez, mi ez a kemény? Jézusom, mondd, hogy a kulcsod...
- Hát nem igazán...
- Akkor a telód, ugye?
- Nem.
- Jeez, azt ne mondd, hogy hermafrodita vagy! - kerekednek el szemei.
- Dehogyis! - röhögöm el magam, majd felülök, s két zsebemből előveszem a lötyiket, s kicsit megrázom őket - Kérsz?
- Persze! - kap máris az alkalmon, és kiveszi kezemből az egyik dobozt - A frászt hoztad rám!
- Én?? Na ne már!
- Ééééés... mit szeretnél csinálni? - vigyorodik el, amint kiürült a doboz és leteszi a földre.
- Figyelj, Luce, házibulit tartok holnap, és topon kell lennem...
- Szerintem meg egy kis... khm... nem árt.
- Figyelj, nem lehetne inkább olyat, hogy csak alszunk?
- De... Dehát... Nem szeretsz engem? - néz rám nagy, barna szemeivel.
- Geez, de, de igen, szeretlek, de most nem lehet...
- Miért nem?
- Mert muszáj mostantól minden egyes alkalommal szexelnünk?
- De én nem akarok szexelni veled! Csupán csak... szeretkezni - pirul el kissé.
- Ahj, de aranyos vagy! - nyomok puszit arcára - de szerintem akkor sem kellene minden egyes alkalommal csinálnunk.
- Persze, de annyira vágyom rád!
- Figyelj Luce... Bírd ki egy kis ideig, oké?
- Meddig? Öt percig? 10 percig?
- Nem, nem - nevetem el magam halkan - Legyen mondjuk... A holnapi buli végéig, oké?
|
| Dorcee | 2011. 05. 08. 22:02:53 | #13498 |
Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: ~Kiscicámnak~
-De! Eddigi életem legjobbja! Csak… Annyira… Kínos volt a vége…
-A vége?- nézek rá - Nem értem mire célzol.
Próbálja egyenlíteni légzését.
-Hát… Én még… nem élveztem el így. – teljesen zavarba jön. Olyan édes! Hozzám bújik, s erősen szorít.
-Naaaaa már! Tök aranyos volt! – mosolyodom el.
-Ne mondj már ilyet! Így is kellően zavarban vagyok! – dünnyögi, mire elnevetem magam.
Vesz egy nagy levegőt, majd nyakamat kezdi csókolgatni.
-Hát te meg mit csinálsz? – kérdem, miközben perverz vigyor ül ki képemre.
-Akarlak! – súg fülembe, majd belenyalint, mire halk sóhaj bukik ki ajkaim közül.
Megszabadít pólómtól és melltartómtól, majd végigsimít felsőtestemen, kinyerve belőlem néhány újabb sóhajt.
Kezét fehérneműm alá vezeti, majd végighúzza két ujját nőiességemen. Aaaaaaahj, tocsogok... Hozzám hajol.
-Nem csak én vagyok beindulva. De aranyos vagy! – súgja fülembe, majd elhajol tőlem.
Hihetetlen módon teljesen zavarban vagyok.
Lágyan megcsókol, közben kezeivel gömbölyded idomaimaimat kényezteti. Aaaaaahw. Viszont eltűnt a gyengédség, ez az erő már nem esik jól, így a csókot nyögéssel szakítom meg.
-Gyengédebben már… - mondom halkan.
-Bocsi, csak teljesen bevadítasz! Alig bírom visszafogni magam!- dünnyögi.
Lehajol melleimhez, egyiket kezével, másikat szájával kényezteti. Aaaaahw...
Sóhajaimba nyögések vegyülnek. Felcseli a felállást, másik kezével pedig hasamat simogatja s gyengéden karmolássza. Nem bírom! Nyögéseim egyre csak hangosodnak. Kibújtat megmaradt ruháimból, felém hajol, s gyengéden megcsókol.
Kezét kincsemhez vezeti, ami már szabályosan lüktet. Úristen, nem bírom! Mindjárt szétdurranok!!
Gyengéden masszíroz, körkörös mozdulatokkal. Nyögéseim sűrűsödnek. Nem bírom!! Óvatosan belém hatol két ujjal. Testem megfeszül, nem a legjobb érzés. De gondolom, minden rendben lesz.
-Nyugi! – súgja, majd csókot lehel homlokomra.
Felvesz egy lassú ritmust, de kis idő elteltével durvul és gyorsul. Báááár... Nem olyan rossz. Nyögéseim sűrűsödnek, hangosodnak, s egész testemmel veszem fel a ritmust. Hirtelen oldalra dobja magát, majd magára húz. Mi a fene?? Nem mond semmit úgy-ahogy rám húzza a takarót, felültet, ujjait visszahelyezi. Perverz vigyora viszonzásra kerül. Felveszek egy ritmust, s ő is mozog velem együtt. Hüvelyujját a legérzékenyebb pontomra helyezi. Megugrom. Aaaaaaaaaaaahw!! Begyorsít, csatlakozom.
Nyögéseim hangosodnak és sűrűsödnek. Egész testemben remegek. Mindkét kezemmel simogatom és karmolászom oldalát. Rövid időn belül testem megfeszül, s a lehető leghangosabban nyögve elélvezem. Ahw... Alig kapok levegőt, mellkasára hajtom fejem. Szinte forr a vérem. Erősen szorít magához.
- Szeretlek - súgja.
Ahogy tudok, hozzá bújok, próbálom kompenzálni a levegőhiányt. Ahogy nagyjából ez sikerül, egyből megcsókolom.
- Én is szeretlek - vigyorgok.
Elneveti magát, majd megcsókol.
- Úgy örülök, hogy itt vagy nekem és számíthatok rád - motyogja zavarában. Olyan édeeeees!
- Ez kölcsönös - lehelek csókot homlokára.
Amennyire tud, magához szorít. Egy darabig megy az ölelkezés, majd megkeresi a löttyöket és kortyolunk. Totál ki vagyok száradva. Ahogy kiürülnek a dobozok, folytatódik az ölelkezés. Teljes mértékben ellazít. Hamar el is alszom...
~*~
Délután négy körül ébredek. Fuuuuuuuuuh, teljesen fel vagyok töltődve. De anyám lassan hazaér, úgyhogy a kellemes időszaknak vége lesz. Aaaaaahj, pedig most minden annyira tökéletes. Szerelmem hátát kezdem csókolgatni, így ő is kezd magához térni.
- Na mi az? - dünnyögi.
- Öltözködni kéne... Anya lassan hazaér, és azért... szal... érted...
- Persze-persze - mosolyodik el, majd lassan öltözködni kezd.
Én is így teszek, majd megyek és kidobom az energiaitalos dobozokat. Mit kéne még csinálni? Még nem akarom, hogy hazamenjen... Bemegyek szobámba, elmosolyodom.
- Egy új mixen dolgozom szombatra. Akarod hallani?
- Persze - mosolyodik el.
Beállok a pult mögé, s mutogatom neki új terveimet. Kicsivel később anyám nyit be. Megvette a cuccokat, majd este összekészítek mindent másnapra. Sóhajjal nyugtázom, hogy ismét jön a búcsú pillanata. Megfogom kedvesem kezét.
- Akkor holnap jössz, ugye?
- Persze - mosolyodik el.
- Vigyázz magadra nagyon - ölelem át.
- Te is! - nyom csókot arcomra.
- Akkor holnap 4-5 körül?
- Persze! Majd hívlak! - jutunk el közben a bejárati ajtóig.
- Akkor... Szia! - csókolom meg hosszan és gyengéden.
- Szia!
Véglegesen elválunk egymástól. Teszek egy sóhajt, áttörlöm arcom. Bevonulok a szobámba, mixelgetek, komponálgatok. Este átrendezem a lakást a másnapi bulihoz. Elég fáradtan vonulok ágyba. De várom a holnapot, hogy újra szerelmemmel lehessek.
|
| Dorcee | 2011. 04. 03. 15:16:16 | #12741 |
Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: ~Cicuskámnak~
Fejet csóvál, majd lerakja az italokat. Megfogja csuklómat, az ágyra ránt és felettem helyezkedik el. Felvonom szemöldököm.
-Na mi kéne? – vigyorgom.
Perverz félvigyort villant, csak azután válaszol.
-Te!
Mindkét csuklómra ráfog és nyakamat kezdi csókolgatni, mire halk sóhajokat csal ki belőlem. Ahw!
Egy kézzel fogja le mindkét csuklómat, szabad kezével beférkőzik pólóm alá és simogatni kezd, mire halkan nyögdécselni kezdek.
-Lucy… Ne!... – nyögöm ki.
Kihámoz felsőmből és csókokkal záporozza testem, tovább nyögdécselek. Be vagyok indulva! Oldalam simogatja, mire megremeg. Akarom!
Felém hajol, hogy megcsókoljon, és nyelveink vad táncba kezdenek. Ahw! Megszabadítom pólójától, és azonnal hozzám simul. Nyakamat nyalogatja és harapdálja, mire tovább nyögdécselek és karmolászni kezdem hátát. Ám egyszer erősebben harap a nyakamra, mint kéne, így megugrok, kicsit fel is sikoltok és karmaimat hátába mélyesztem.
-De gonosz vagy! Ez fájt! – játszom a szomorú, mire kuncog egy sort.
-Bocsi-bocsi…- gyengéden megcsókol, de nem ússza meg! Nyelvét harapdálom, és az utolsó harapás olyan erősre sikerült, hogy érzem, ahogy vérzik. Elhajol tőlem, miközben nyelvét mozgatja.
-He-he… Visszakaptad!- nyújtom ki sajátom, mire ráharap és erősen megszívja.
Ismét elhajol és halkan nevet.
-Muhaha.- vigyorog.
Betámaszt felettem. Nem érem el. De gonosz! Akárhogy erőlködöm, nem megy.
-Naaaaaa már…- dünnyögöm, de csak megcsóválja fejét.
-Nem úgy van az!- nevet fel.
Hát akkor legyen így. Gonosz vigyort varázsolok képemre, majd hátát kezdem gyengéden simogatni. Ám az utolsó pillanatban végigszántom bársonyos bőrét, mire kéjesen felnyög. Ahw!! Akarom!
Lehajol, s vad csókra invitál, amit örömmel fogadok. Gyengéden simogat, miközben nyelveink háborúja egyre hevesebbé válik. Megszabadul a nadrágomtól és bugyimon keresztül kezd simogatni. Ahw! Bármennyire is szeretném, mégsem kéne. Egyelőre... Próbálom elmozdítani kezét, de nem megy, sőt, ráfog mindkét kezemre és az ágyhoz szorít.
-Ne máár!- nyöszörgöm
Ismételten megcsókol, majd beslisszol bugyim alá és kényeztetni kezd. Ahw, meghalok!! Továbbra is ellenkezem, bár nyögdécselek.
-Naaa már! Jól esik. Akkor miért ellenkezel?- néz rám.
-Csak…még… nem…- lihegem.
Fülemhez hajol, majd ráharap. Testem megugrik, felnyögök. Meglazult kezeim béklyója, amit rögtön ki is használok. Lelököm magamról Lucyt, és próbálom egyenlíteni légzésem.
-Most mi az? Azt ne mond, hogy nem élvezted! - törli át arcát, majd elhelyezkedik.
- De, nagyon is! - nyomok csókot arcára - Éppencsak... Még nem kéne.
- Értem.
- Naaaaaaaaaaa! - bújok hozzá - Ne haragudj! - fúrom mellkasába fejem.
- Nem haragszom, csak...
- Hm?
- Nagyon bevagyok indulva...
- Mennyire?
- Szeretnéd tudni?
Bólogatok, mire kezem fehérneműjéhez vezeti. Atyaúristen... Elkerekednek szemeim. Rá vezetem tekintetem.
- Hát ennyire nagyon szeretnéd?
Elpirulva bólint néhányat. Elmosolyodom, mire simogatni kezdem. Légzése rögtön egyenetlenné válik. Megfogja csuklóm.
- Azt mondtadm, még nem szeretnéd.
- Nem azt mondtam! Hanem azt, hogy nem kéne - vigyorodom el.
- De...
- Naaaaa! - csókolom meg gyengéden - Engedd el magad!
Végigsimít karomon, majd arcomon. Munkálkodom, s közben figyelem minden egyes rezdülését. Kis idővel később eltűnök a takaró alatt és megszabadítva nadrágjától belsőcombját kezdem csókolgatni, mire sóhajai és nyögései sűrűsödnek és hangosodnak. Idegtépően lassan haladok befelé, miközben kezemmel továbbra is kényeztetem. Mikor elérem kincsét, megugrik kicsit, s mikor nyelvemet is munkára fogom, folyamatosan remeg. Szabad kezemmel simogatom, melleit kényeztetem. Egyre sűrűsödnek nyögései. Megsimogatja fejem.
- Ha... hagyd abba - nyögi ki nagy nehezen.
- Nem lehet - vigyorgok.
- De én... mindjárt... Ahhh.....
- Az a lényeg, szívem! - nevetek halkan.
- De... De... Ahhh...
- Nem lesz gond! - kacsintok rá, majd visszatérek Lucy kényeztetéséhez.
Ahogy érzem, ahogy remeg, ahogy hallom ahogy egyre sűrűbben és hangosabban nyögdécsel és sóhajtozik, én is egyre nedvesebb vagyok. Ahw, megőrít ez a nő! Teste már meg-megfeszül, lassan ívet formál. Másodperceken belül spriccelve élvez el. Ezt mosollyal nyugtázom. Nyomok egy utolsó csókot kincsére, majd felhajolok hozzá. Kezébe temeti arcát.
- Hééé, mi a baj? Jól vagy? - szorítom magamhoz.
- Annyira szégyellem magam...
- Miért?
- Hát mert... én... szóval...
- Héééé, nincs semmi baj! - nyomok csókot feje búbjára.
- Annyira sajnálom!
- Mégis mit? Talán... Nem volt jó?
|
| Dorcee | 2011. 03. 20. 18:10:52 | #12417 |
Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: Cicusomnak ~
Nem igazán jön össze az alvás, sem pedig a pihi, úgyhogy rajzolgatok kicsit, szerkesztek, mixelek. Totál fáradtan megyek zuhanyozni. Mikor beesem a szobámba, sötétben baktatok az ágyhoz. Ráültem valamire. Vagy inkább valakire?! Kislámpát kapcsolok, és csakugyan, Lucyn fekszem. Istenem, vajon hogyan keveredett ide? Próbálom keltegetni, de nem tér magához. Felsóhajtok, megsimogatom és nyugovóra térek.
~*~
Reggel kisebb mocorgásra ébredek. Félig-meddig. Dünnyögök, majd Lucyt kezdem keresgetni. Visszafekszik és karjaim közé férkőzik. Annyira megnyugtató a tudat, hogy velem van, még akkor is, ha alig vagyok magamnál. Az álom rögtön kimegy szememből, mikor puszilgatni kezd.
- Jó reggelt - motyogja.
- Szia - mosolyodom el és mellkasába fúrom fejem - Hogy kerültél ide?
- Fogalmam sincs. Ittam egy kicsit és itt kötöttem ki.
- Értem - órámra téved tekintetem - indulnom kéne.
- Ne menj!
- Muszáj bemennem!
- Lógjuk el ezt a napot!
- Nem lehet.
- Kérlek! - néz rám könyörögve - Veled kell lennem! Nem bírom nélküled!
- Ne viccelj már! - kelek ki ágyamból és rámolom be a könyveket a táskámba, igaz, tök fölöslegesen.
- Ne csináld már! - nyom csókot hátulról nyakamra, mire megborzongok.
- Lucy, te se csináld ezt velem! Holnap találkozunk! Bírd ki, légy szíves!
- Ne máááár! Nem bírom! Maradj velem! Kérlek!
- Nem lehet, értsd már meg! Ne viselkedj úgy, mint egy gyerek!
- Chitose - ölel át a derekamnál és hátamba fúrja fejét - Ne hagyj el!
- Nem hagylak el! Naaa!
- Kérlek - szorít ölelésén.
- Naaaaaaaaaa - fordulok hátra.
Könnycseppek folynak végig arcán. Megsajnálom, magamhoz szorítom, simogatom hátát és fejecskéjét. Csak kapaszkodik belém. Nem fog elengedni. De anyám tuti kinyír, ha nem megyek be.
- Na, Lucy, ne csináld már! Mit szeretnél csinálni? - törlöm le arcáról a könnycseppeket.
- Csak... Veled lenni.
- Oké-oké. Megoldom. Egy fél pillanat! - szakadnék el tőle, de nem hagyja.
- Ne! Ne hagyj itt!
- Csak szólok anyának, hogy nem megyek suliba!
- Ne! Kérlek! Maradj velem!
Teszek egy sóhajt, majd csókot nyomok feje búbjára. Az idilli pillanatot anyám szakítja meg, aki meglátva a képet, csak bólint egyet. Nem fogja elküldeni. Halványan elmosolyodom, majd egyenesen szerelmem szemeibe nézek.
- Szeretnél menni valahová?
- Nem.
- Szeretnél csinálni valamit?
- Nem.
- Érdekes napunk lesz... Elengedsz egy picit?
- Nem!
- Kérlek! Muszáj kimennem!
- De... siess! - lazít szorításán.
- Ígérem! - nyomok csókot ajkaira, majd kiviharzom.
Elvégzem a dolgom, majd kicsit megmosakszom. Kiveszek a hűtőből két energiaitalt, majd visszalépdelek szobámba. Az egyiket azonnal szerelmemnek adom.
- Nem vagy éhes?
- Nem.
- Jól vagy?
- Nem.
- Szeretnéd elmondani, mi a baj?
|
| Dorcee | 2011. 02. 11. 20:55:01 | #11275 |
Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: Kiscicámnak
Érzem, ahogy átölel, és homlokomra csók érkezik.
- Mondtam én ilyet? Nagyon tehetséges vagy! Köszönöm szépen! - mosolyodik el.
- Szívesen... - motyogom. Zavarom még mindig tart.
Lágyan megcsókol, és elindul az ágy felé. Sikeresen jutottunk keresztül minden akadályon.
Megtámaszkodik fölöttem és elvigyorodik.
- Na mi van? - kérdem miközben viszonzom a mosolyt és végigsimítok arcán.
Nem válaszol, csak fejet csóvál, majd ismételten megcsókol. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Ilyet még soha nem éreztem. Vele akarok maradni örökre! Kezeim útra kelnek, végigsimítok bársonyos bőrén, mire ajkai közül előbukkan egy halk sóhaj. Halványan elmosolyodok, mire dünnyögni kezd.
- Naaaaa már! - nevetek fel, majd végigsimítok oldalán.
Vadul csókol meg, kezei pólóm alá tévednek, majd hirtelen hasamhoz érinti őket. Megugrok, hiszen kezei olyan hidegek, akár a jégcsap. Kinevet. Hmmm... Próbálok felülni, hogy minél közelebb tudhassam magamhoz, de nem hagyja. Az ágyhoz szoírít, úgy folytatódik a csókháború. Ahogy egyre hevesebbé válik a csata, a ruhadarabok is lekerülnek rólunk. A pólók valahol az ágy mellett, a nadrágokat hadd ne keressem... A két test összeszorul... Forr a levegő. Gyengéd cirógatásokkal jutalmazzuk egymást. Csókokkal záporozza testem. Ahhh... Elolvadok! Rám néz, nyelvemet lassú táncba hívja, és örömmel fogadom a meghívást. Kezét végigvezeti testemen, majd kihámoz melltartómból és kényeztetni kezd. Annyira jó érzés! Egy pillanatra sem válok el puha ajkaitól. De persze, az idilli kép hamar véget ér. Az ajtó csapódása ránt vissza a valóságba. Áttörlöm arcom, majd nyomok egy csókot Lucy arcára és gyorsan felöltözöm, majd kivágódom szobámból.
- Szia anya - nyögöm ki. Nem mondhatom, hogy nem vagyok beindulva...
- Szia! Minden rendben? Teljesen ki vagy pirulva!
- Persze, minden rendben! - hajolok be a hűtőbe két energiaitalért.
- Van itt valaki?
- Igen, Lucy.
- Értem. Ne felejtsd el, hogy holnap még iskola! Ha nem mész a héten, nincs pénteken buli!
- Oké-oké! De bekeményített valaki!
- Ezt a két napot igazán kibírhatod! Mire pénteken hazaérsz, minden kész lesz!
- Oké, köszi!
Visszatérek a szobámba, ágyamra huppanok, mire Lucy nyakamat kezdi csókolgatni.
- Neeeee - nyögök fel - most nem lehet!
- De azt mondtad, anyud tudja, hogy....
- Igen, de ez nem jelenti azt, hogy azt is tudnia kell, mikor... - nyújtom felé az italt, sajátomat pedig alaposan meghúzom.
- Ne csináld már! Nem gyengén be vagyok indulva!
- Nem vagy vele egyedül - nyomok csókot ajkaira - De sajnos ez ma nem jön össze.
- Hmmm... Üsse kavics! Egy életen át várok rá, ha kell!
- Édes vagy! - mosolyodom el.
- Nem igaz!
- De igaz! Egyébként... Akkor pénteken jössz, ugye?
- Persze! Hányra?
- Hát... Buli nyolctól, akkor úgy... nem tudom... Öt-hat körül? - szélesítem mosolyom.
- Sietek! Most viszont megyek.. Asszem nem bírok magammal...
- Muszáj? - szorítom magamhoz.
- Sajnos igen. Nem akarok olyat tenni, amit nem akarsz...
- Tudod, hogy szeretném! Éppencsak... Nem most...
- Jól van na! - mosolyodik el, majd csókot nyom homlokomra.
Feláll, megkeresi ruhadarabjait, egy pillanat alatt felöltözik. Teszek egy sóhajt, felhajtom maradék italom, majd kikísérem. Az ajtóban állva szorosan átölelem. Nem akarom, hogy elmenjen...
- Chitose, komolyan indulnom kellene!
- De nem akarom!
- Én sem - tesz egy sóhajt - de muszáj.
- Oké-oké... Pénteken találkozunk! Majd gyere! Vagy hívj fel és érted megyek bárhová!
- Rendben. Akkor péntek!
- Péntek! Szia!
- Szia!
Hosszas csókra hívom. Nem tudom meddig álltunk ott, meddig simogattuk és csókoltuk egymást. Csak azt tudom, hogy úgy érzem, teljesen belezúgtam. Nagyon nehezen válok el tőle. Bebaktatok szobámba, vetődök az ágyra. És várom, hogy végre péntek legyen......
|
| Dorcee | 2011. 01. 19. 20:40:41 | #10630 |
Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: Kiscicámnak
- S-semmit… - motyogom, és igyekszem eltakarni művemet. De ciki!
- Értem. És amúgy… miza? – kérdezi miközben ágyamra huppan.
- Szokásos. Arra? – foglalok helyet
Magához ránt és megcsókol, amin kissé meglepődöm, de nem mutatom. Istenem, már annyira hiányzott! Csókunk percről-percre vadabbá válik, én pedig hátamra kerülök. Lucy felettem támasztja magát. Ha lehetséges, csókunk még hevesebbé válik. Karjaim átfonom nyaka körül, s ő teljesen hozzám simul. Ahw...
Érzem, ahogy jobb lába feljebb siklik lábaim között miközben oldalamat simogatja.Mivel oxigénhiány kínozza tüdőmet, kénytelen vagyok elszakadni csodás ajkaitól. Sokkal gyorsabban elégíti ki tüdeje szükségletét, mint én. Amíg vár, hogy újra rendbe hozzam légzésem, továbbra is oldalam simogatja, s vele együtt hasamat is. Keze szinte jéghideg, és becsúszik felsőm alá, kicsalva belőlem egy halk sóhajt. Mielőtt célba érne, megcsörren a mobilja. Kinyomja, de mielőtt elrakhatná, megint megszólal.
-Ne haragudj. – mondja halkan és leszáll rólam.
A beszélgetést nem igazán követem, de ki tudom következtetni, hogy mennie kell.Elteszi telefonját, majd miközben tarkóját vakargatja, felém fordul.
-Öhm…- nem hagyom, hogy befejezze, ujjamait ajkaira helyezem.
Csókért hajol, és ha ilyen szépen kéri, megadom neki. Látszik rajta, hogy nem akar még elmenni, de nincs sok választása. Végigsimítok karján és megfogom kezét, így indulunk az előszoba felé. Hamar összeszedi magát, megkapja a búcsúcsókot, és már el is viharzik. Pedig... annyira jól érzem magam vele! Teszek egy sóhajt, majd kiveszek a hűtőből egy energiaitalt és visszatérek a rajzoláshoz. Félórán belül befejeztem. Majd odaadom neki szerdán. Szerda... Istenem, még csak vasárnap van. Egy pillanat alatt megszakadt a szívem! Tuti nem fogom addig kibírni! Feltápászkodom, majd komponálok és összeállítom a pénteki házibuli lemezét, és átnézem a szombati műsort is. Remélem nyáron dolgozhatok kicsit többet. Most, hogy barátnőm van, főleg jól jönne a pénz. A nap további része teljesen átlagosan telik. Még három nap, mire újra láthatom... Még öt nap a suliból... Aztán akár egész nyáron együtt lehetünk! Illetve nagyon remélem, hogy így lesz! Mikor lefekszem aludni és behunyom a szemem, szüntelen őt látom. Vele akarok lenni! Szerencsére sikerül viszonylag hamar elaludnom.
~*~
A hétfő és kedd átlagos, néhányan már érdeklődnek a pénteki bulival kapcsolatban. Persze ez az egész hidegen hagy. Yuki is felhívott, aminek örülök, de fejemben szüntelenül csak a szerda jár. Várom, hogy hívjon, de nem teszi. Talán... nekem kellene felhívnom? Szerdán reggel úgy döntök, hogy amint végzek, beszélek vele. Utolsó órán szinte már tűkön ülök. Mikor kicsengetnek, szinte kivágódok az ajtón. Szapora léptekkel megyek a kapu felé. Mikor kilépek rajta, valaki elkapja a csuklóm, és fordultamból, reflexből megütném, mikor meghallom hangját és még idejében behúzom a satuféket.
- Mi az, már nem is köszönsz? - Lucy az.
- De, csak... Te mit keresel itt? Mármint... honnan tudod, hogy itt tanulok? - kérdezem, miközben magamhoz ölelem.
- Megvannak a kapcsolataim.
- Jó tudni, hogy nyomozgatsz utánam - nevetek fel, majd megfogom kezét és elindulunk hozzám.
- Nem árt az óvatosság! Meg egyébként is, mindent tudni akarok rólad!
- Hát... Az nem lesz könnyű... Szinte képtelen vagyok megbízni az emberekben...
- Tudom. Majd változtatunk ezen!
Az út további részében kibeszéljük a sulit. Mikor a házhoz érünk, rekordidő alatt találom meg kulcsaimat és villámgyorsan szabadulok meg cipőmtől. Rögtön a falhoz szorítom és megcsókolom, ami kisebb meglepetést vált ki belőle. De már annyira hiányzott! Kissé pihegve válok el tőle és húzom a szobám felé. Az ágyamra huppanunk. Ölébe kerülök és vadul megcsókolom. De most kissé szemét leszek. Elválok tőle és felállok.
- Naaaaaa, mit csinálsz? - kérdezi kissé csalódottan.
- Mindjárt visszajövök!
Adok neki egy puszit, majd kibaktatok a fürdőbe és átöltözöm. Nem bírom az egyenruhát. Annyira nem én vagyok. Mikor visszatérek, látom, a rajzomat vizsgálgatja. Mögé lépek és csókot nyomok nyakára, mire kissé megborzong.
- Ez mi? - kérdezi.
- Ezt neked csináltam. Nem tudtalak kiverni a fejemből.
- Hmmm...
- Mi az? Talán... nem tetszik? - vizslatom zavaromban a padlót. Most biztos azt hiszi, nem vagyok normális...
|
| Dorcee | 2010. 12. 29. 11:31:15 | #10112 |
Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: Aka-chanomnak
Reggel kisebb mocorgásra ébredek. Lucy mellettem ül. Mázli, hogy kebleit fedi a takaró. Vagy annyira zavarba jönnék, hogy egy hang sem jönne ki a torkomon, vagy rögtön rá vetném magam. Rám néz.
- Jó reggelt! – mosolyog.
- ’Reggelt. Hogy vagy?
- Jól, köszi. – vakarja tarkóját – És te?
- Kissé kómásan. – mosolyodom el én is.
Nyújtózik egyet, s ennek következtében a melleit fedő takaró leesik. Teljesen zavarba jövök, érzem, ahogy ég a fejem. Rögtön a falat kezdem el vizsgálgatni.
- Hé, minden rendben? - kérdezi.
- P-persze…
Maga felé fordít, homlokát az enyémhez nyomja. Így tuti nem fogom sokáig bírni!
- Lázad nincs. De ki vagy pirulva. – néz szemembe.
Állom a tekintetet, majd szemeimet behunyva lágyan megcsókolom, amit kis fagyás után viszonoz.
Itt elszakadt bennem valami. Nyelveink tánca egyre vadabb, én pedig elvesztettem a fejem. Pillanatok alatt a hátára kerül és ráfogok csuklóira.
De persze, hogy minden jó dolog a legjobbkor szakad félbe. Meglep, mikor kiszabadítja csuklóit és magunkra rántja a takarót, mindenféle magyarázat nélkül. Ám a magyarázatot megkapom, mielőtt kinyithatnám a számat. Nyílik az ajtó. Lucy óvatosan kikukucskál a takaró alól, ami mosolyra késztet.
- M-mi az?
- Csak… muterék még nem keltek fel… szóóóval… vágod - ez a bátyja lesz.
- Ja-ja. Köszi, hogy szóltál.
- Sziasztok.
Lucy felsóhajt.
- Bocsi, de asszem…
- Oké-oké… Értem én.
- Ne haragudj! Kárpótollak valahogy. – mosolyodik el.
- Már várom! – viszonzom, és persze, hogy fantáziám már messze száguld.
Elneveti magát, de még ő sem tudja, mire vállalkozott.
Felkel, kiropogtatja magát. Alsó ajkamba harapva csodálom meg felsőtestét. Ahw!! Végignéz magán és rettentő módon elvörösödik. Erre én csak elnevetem magam. Annyira édes!! Tarkót vakargatva fordul felém.
- Gonoooooooooosz! Nem szóltááál! – lép hozzám dünnyögve, majd gyorsan megcsókol.
- Nem hát! – rántom magamhoz, s nyelvemmel rögtön hadjáratot indítok az övé ellen.
Félbeszakítja a csókot. Persze, persze, erre most nem érünk rá...
- Bocsi, de ha szülők véletlenül felkelnek és így nyitnak ránk…
Dünnyögve kezdek el öltözködni. Mire elkészülök, ő is fel van öltözve. Kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy az öltözködés nagyonis megy neki. Kinyitja az ajtót, körbenéz, majd mikor megbizonyosodott arról, hogy tiszta a terep, kinyitja az ajtót és kisétálunk. Lemegyünk a lépcsőn, csukát fel és go! Kimegyünk a házból, elvigyorodik, majd megfogja kezem és indulás haza! Vigyorgok én is, csak ballagok mellette. Az egész utat hangtalanul és vigyorogva tesszük meg. Az ajtónál picit elgondolkozom. Vajon nagyon siet? Szembe fordulok vele, megfogom a másik kezét is.
- Bejössz egy kicsit?
- Majd máskor, oké? Most... mennem kéne, mielőtt bajba kerülök.
- Igen, persze... Öhm... péntek az utolsó nap a suliból és... házibulit tartok. Ugye eljössz?
- Persze, hogy eljövök - lép közelebb hozzám - Semmi pénzért nem hagynám ki!
- Remélem is! - nyomok gyors puszit ajkaira - És mit csinálsz... mondjuk kedden?
- Edzésem van.
- Csütörtök?
- Edzés.
- Szerda?
- Aaaaaaaz... jó lesz - mosolyodik el.
- Oké. Eljössz suli után? Nem értem a... matekot - kacsintok rá.
- Persze, szívesen elmagyarázom neked!
- Biztos nem jössz be egy kicsit? - húzódok a lehető legközelebb hozzá.
- Most nem lehet...
- Kérlek...
- Tényleg... Mennem kell.
- Ne menj el! - szorítom magamhoz.
- Muszáj mennem... Majd felhívlak!
- Gyere át délután!
- Megpróbálok... Majd felhívlak, ha tudok szabadulni.
- Rendben. Akkor... Szia!
- Szia!
Megcsókolom hosszan és gyengéden, nagyon nehezen engedem el. Elválunk egymástól, én végig figyelem, ameddig még látom. Besétálok nagyon halkan, majd betámadom a hűtőt, hogy halásszak egy energiaitalt. A hűtőn üzenet, anya elment dolgozni. Eszek pár falatot, lezuhanyzom, átöltözöm és komponálok a délelőtt hátralévő részében. De fejemben szüntelenül csak Lucy jár. Leülök az asztalomhoz, kotrok néhány lapot magamnak. Rajzolni kezdek. Nem is tudom, mikor rajzoltam utoljára. Nem tudom kiverni a fejemből... Telnek az órák. Csak rajzolok szüntelen. Azt akarom, hogy tökéletes legyen. Összerezzenek, mikor ismerős hangot hallok meg a hátam mögül.
- Te meg mit csinálsz?
|
| Dorcee | 2010. 12. 13. 20:35:49 | #9789 |
Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: Aka-chanomnak
- Hát az úgy kezdődött…
És szépen mesélni kezd. Végighallgatom, mennyit szenvedett és milyen sokat volt egyedül. Régen találkoztam olyan emberrel, akinek szüksége lett volna valakire, mégsem állt mellette senki. Ez a lány nagyon beteg... Emlékeztet valakire... Igyekszik futni a múlt elől, mindent szépen elfelejteni. Nem bírom ki, elsírom magam. Könnycsatornáim nem bírták tovább a nyomást. Mikor végez, amennyire csak lehet, hozzám bújik.
- Szóval, úgy ennyiről szólt és szól az életem. – neveti el magát - Vagyis jelenleg van egy kis reményem. Itt vagy nekem Te!- mondja halkan, majd puszit nyom homlokomra. – Köszönöm…
Szipogok és még inkább magamhoz szorítom, és ő is jobban bújik.
- Hé, minden rendben? – kérdezi, miközben letörli arcomról a könnycseppeket és megsimogatja hátamat.
- Igen, persze, minden rendben... Csak emlékeztetsz valakire...
- Oh... Közel állt hozzád? A barátod volt? Vagy talán...
- Nem, nem... Attól is több... Én vagyok az a valaki...
- Mi? De hiszen te annyira laza vagy és mindenkihez olyan könnyedén tudsz közeledni! Nem hiszek neked!
- Pedig hidd el! Nem is olyan régen. Mikor szakítottam Maival... Kiderült... Az akkori állítólagos legjobb barátnőm szétkürtölte a sztorit... És nem maradt senkim... Így vetettem bele magam a trance-be, meg a komponálásba. Meg mindenbe. Igaz, viszonylag rövid időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra bízni tudjak... Vagyis... Bízni még mindig nem tudok. Egyedül Yukiban. Van néhány álarcom. Senki sem tudja, milyen vagyok igazán, őt kivéve. Mindenhol másmilyen. A suliban, a melóhelyen, itthon, vagy máshol. Mindenhol másmilyen vagyok. Ha nem mutatom meg magam, ha nem mutatom, mennyire gyenge vagyok... nem tudnak kihasználni többé.
Csend honol a szobában. Azt ne mondd, hogy elaludt! Már szólítanám, mikor reagál.
- Szeretném megismerni az igazi Chitosét...
- Igyekszem - mosolyodom el, majd magamhoz szorítom.
- Ne haragudj - köszörüli meg torkát - De én... De én...
- Mi a baj? - csodálkozom el kissé.
- Nem tudok pólóban aludni...
Halkan elnevetem magam. Hát csupán ennyi lenne a gond? Óvatosan kibújtatom pólójából, majd gyengéden megcsókolom.
- Akkor ne aludj úgy - nyomok puszit arcára.
- De... Nem zavar? Úgy értem...
- Te vagy itthon. Ahogy neked kényelmes! Ha téged nem zavar, akkor engem miért zavarna? Egyébként is, sötét van.
- Igen, igaz... - hallom hangján, mennyire álmos már.
- Aludjunk, rendben? - mosolyodom el halványan.
- De még... Szeretnék beszélgetni veled!
- Arra még van idő! Most aludj, kiscicám! Hallom, hogy álmos vagy!
- De én...
- Cicaaaaaa!
- Oké-oké, értettem, főnökasszony!
Szorítom magamhoz, simogatom hátát. Megvárom, míg elalszik, kicsit hallgatózom, majd én is nyugovóra térek.
|
| Dorcee | 2010. 12. 05. 21:49:41 | #9649 |
Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: Aka-chanomnak
Sajnos oxigénhiány következtében kénytelen vagyok elválni puha ajkaitól. Pihegve próbálom helyreállítani légzésem. Mikor rápillantok, látom, neki sincs egészen rendben a légzése. Kulcsa után kutat, és ahogy megtalálja, rögtön kattan a zár. Belépdel, és magával húz engem is, ami nem kis döbbenetet vált ki belőlem. Mire észhez térek, a falhoz vagyok szorítva, és vadul csókol. Szinte azonnal viszonzom. Elszakad tőlem, leveti cipőjét, én is követem példáját. Megfogja kezem, bizonyára a szobájába vezet. Nyitja az ajtót, magával húz, becsukja az ajtót. Vigyor jelenik meg az arcán.
- Anyudnak nem szólsz haza, hogy most nem alszol otthon? - kérdezi, miközben szélesedik vigyora.
- Ö-öhm... De, máris... - sikerült kissé zavarba hoznia... Jézusom, mi lesz itt?!
Leül az ágyra, én telefonomat keresem a zsebemben. Ölébe húz, én pedig tárcsázok. Pár másodperc után felveszi a hívott fél.
- Szia Chitose, valami baj van?
- Nem, nem mondhatnám... Nagy gond lenne, ha ma nem aludnék otthon?
- Nem, nem. Mikor jössz?
- Nem tudom, remélem nem délután. Jövőhét az utolsó hét a suliból, és be kellene mennem. Ééééés, pénteken sulibúcsúztató bulit tartanék... - Lucy nyakamat kezdi csókolgatni, ajkaim közül kibukik néhány halk sóhaj.
- Rendben. Légy szíves, ne gyere nagyon későn! Kettőkor indulok dolgozni. És vigyázz magadra, rendben?
- Igen anya, jóóó... Szia, jó éjt! - lerakom telómat, majd Lucyra nézek -Ahj, nem tudtál volna várni fél másodpercet? - érzem, hogy ég a fejem.
Megcsóválja fejét, vigyorog tovább.
- Ez esetben... - mondom, miközben hátradöntöm - Mehet a folytatás! - azonnal megjelenik idióta vigyorom.
- Hmmmmmmm... - szinte letépi rólam pólómat, és fordít a felálláson - Jobb-jobb!
Mielőtt megszólalhatnék, megcsókol. Egyszerre vadul és gyengéden. Kezdem elveszíteni a fejem... Istenem... Csókunk azonban sajnos félbeszakad.
- Cső hugi... - hallok meg egy férfihangot. Kikukucskálok és meglátok egy srácot, oldalán barátnőjével. Látszik arcán a döbbenet.
Lucy megköszörüli torkát, majd felül.
- Na mi van?
- Semmi! - a srác nőjével az oldalán távozik.
- Ezt az Isten barmát... - motyogja - Ne haragudj... - tarkót vakar.
Borzasztóan zavarba jövök. Felkutatom pólómat, majd magamra veszem.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha most megyek - mondom rákvörös arccal, padlót pásztázva.
- Máris? - kapja rám tekintetét.
- Igen... Tényleg jobb lesz - állok fel.
- Ne! - ragadja meg csuklóm - Azt akarom, hogy maradj!
- De miért? Kínos helyzetbe hoztalak téged és magam is... - tekintetemmel ismét a padlót fürkészem.
- Mert... Nem vagyok jól... Ittam... És ha bajom lesz?
- Nagylány vagy már...
- Ne menj el! Kérlek!
- Lucy...
- Chitose! - pattan fel és hátulról átölel - Ne menj el! Szükségem van rád!
- Nem akarok neked bajt... Én... nem tudtam, hogy nem tudja a családod...
- Igen... Ez van... Neked a szüleid tudják?
- Én... anyámmal élek. Apám elhagyott, mikor még gyerek voltam... De anya tudja...
- És...
- Mindenben támogat.
- Maradj velem, kérlek!
- Lucy...
- Kérlek... - hajtja hátulról vállamra fejét és szorítása erősödik.
- De én... értsd meg, nem akarlak bajba sodorni!
- De... szükségem van rád! Ne hagyj itt! Részeg vagyok...
- Lucy...
- Kérlek...
- Rendben - teszek egy sóhajt, majd szembe fordulok vele - De ha ennyire rosszul vagy, alvás legyen, ne... khm...
- Oké, oké... De azért... Beszélgetünk még?
- Persze - mosolyodom el, majd hajamba túrok - Kaphatok valami alvós cumót?
- Zuhany?
- Reggel, oké? Hulla vagyok...
- Oké - mondja és azonnal szekrényéhez ballag. Kutat kicsit, majd kivesz egy laza alsót és egy topot, majd felém nyújtja.
- Köszönöm - lépek közelebb, majd puszit nyomok arcára.
- Nincs mit - helyezi kezeit derekamra és közelebb húz magához - Puszi? - vigyorodik el.
- Kaptál, nem?
- Nem mondtam, hova kérem...
- Na? - dobom az ágyra az alvós cuccot, majd átfonom karjaim nyaka körül.
- Mondjuk oda, ahol fáj...
- És hol fáj?
- Hmmm... Talán... itt... - helyezi homlokára kezét.
- Aha - nyomok csókot homlokára - még valahol?
- Itt is - vezeti kezét arcára.
- Hmmm... És még?
- Itt - mutató ujját ajkaira helyezi - De nagyon! - vigyorodik el.
Viszonzom a mosolyt, majd gyengéden és hosszan megcsókolom.
- Fáj még máshol is - húzza szélesre vigyorát, ahogy elszakad tőlem.
- Nem-nem, máshol nem fáj - nevetek fel.
- De, de, nagyon... Itt... - fekteti mellkasára kezét - Itt nagyon fáj...
- Mi történt?
- Sokminden...
- Megbeszéljük, rendben? Öltözzünk át és megbeszélünk mindent, ami szeretnél.
- Oké.
Elengedem és neki háttal kezdek el vetkőzni. Gyorsan átöltözöm, majd Lucyra pillantok. Nem igazán megy ez neki. Elmosolyodom, majd odalépkedek hozzá.
- Miért nem szóltál? - segítem le róla felsőjét.
- Nem akartam égetni magam - jön kissé zavarba.
- Ugyan - nyomok puszit arcára, majd leültetem és leoperálom róla a nadrágot.
- Rohadtul kínosan érzem magam - nevet fel halkan.
- Miért? Azért vagyok, hogy segítsek - mosolyodom el, miközben ráadom az alvós felsőt és óvatosan leveszem melltartóját.
- Persze, persze - pirul el kissé.
- Minden rendben lesz - tartom mosolyom, s miközben belebújtatom alsójába, lágyan megcsókolom - Feküdj! Kapcsolom a villanyt! - nevetek fel.
- Értettem - nevet velem együtt, majd elhelyezkedik.
Villanyoltás, majd én is befekszem mellé. Azonnal mellkasomra fekteti fejét, én pedig végigsimítok arcán.
- Ugye nem baj? - kérdezi.
- Nem - mosolyodom el, majd végigsimítom hátát - Szóval... Miről szeretnél beszélni?
Szerkesztve Dorcee által @ 2010. 12. 05. 21:51:42
|
| Dorcee | 2010. 12. 01. 22:20:44 | #9591 |
Karakter: Ichigawa Chitose
Megjegyzés: Aka-chanomnak
Megissza az energiaitalt majd nyújtózik egyet.
- Asszem az lesz a legjobb, ha most haza megyek.
- Ne máááár! Maradj mééééééég! - igazán akarom, hogy maradjon még. Szeretek vele lenni.
- Anyám biztos aggódik már értem... Bááár... - elhúzza a száját. Ez sokmindent elárul.
- É-értem - mondom teljesen lehangolva.
Áttörli arcát, majd az órára néz.
- Izzé... Még lesz edzésem is... Szóval, tényleg jobb, ha most megyek.
Bólintok egyet. Nem akarom, hogy menjen... Azt hittem, végre szövődhet kettőnk közt valami...
- A ruháim a fürdőben vannak, igaz?
- Aham... - válaszolok, majd magam elé meredek. Miért? Miért kell most elmennie?
- Oké - máris indul, én meg csak lesek magam elé. Ne csináld ezt velem, kérlek! Hamar visszaér - Akkor ma este hét óra tájt ott leszek! - vigyorog.
- Várlak - viszonzom a mosolyt.
- Hmmmm - nevet fel - jó ezt hallani.
Elindul az előszoba felé, és mire összeszedi magát, én is odaérek. Lenyomja a kilincset és húzza az ajtót.
- Szia - köszön el egy mosoly kíséretében.
- Szia - mondom, miközben a padlót fürkészem.
- Hé, van valami baj?
Válaszolni nem tudok, viszont mire észbe kapok, addigra már azt veszem észre, hogy megcsókolom. Basszuskulcs!
- Szia! - mondom gyorsan, majd bevágom az ajtót és lerogyok. Őszintén meglepne, ha ezután még akarna látni.
Amint sikerül magamhoz térnem, felállok és felöltözöm. Komponálok még, átnézem a mai műsort és repül az idő. Mire észbe kapok, már öt óra. Gyors zuhany, majd beállok a szekrény elé. Felkapok egy szürke farmert és egy mélyen kivágott, fekete atlétát, majd a tükörbe nézek. Megfésülködöm, elpakolok, majd nem törődve az idővel, elindulok. Útközben fülemben dübörög a zene és elfogyasztok egy energiaitalt. Mikor megérkezem, rögtön a pulthoz vágódom.
- Szia, Keiji! - köszönök egy sóhaj kíséretében.
- Szia, csaj! Mi ez a levertség?
- Csak... kissé fáradt vagyok...
- Értem. Mi van a csajoddal?
- Nem a csajom! Készítesz három löttyöt?
- Kiviszem máris! - mondja, majd teljesíti a kérést.
Kicsit még beszélgetünk, almalevet iszogatok. Nem is veszem észre, mennyire telik az idő.
- Hali. Miza? - ez Lucy. Meglep, hogy a történtek után eljött.
- Szia. Semmi. Arra?
- Voltam edzésen, kicsit fáradt vagyok. Két felest és két sört, légy szí'! - néz Keijire.
- Értem.
- Igyunk! - tolja elém az egyik felest és sört.
- Oh, nem! Mikor dolgozom, nem iszok!
- Hmmm... - máris megissza a két felest és meghúzza a sört.
- Gyere, mutatok valamit! - mondom, majd megfogom kezét.
A DJ pulthoz megyünk, kicsit beavatom a dolgokba. Bár szó, mi szó, még mindig zavarban vagyok a délelőtt történtek miatt... Keiji integetni kezd, kapcsolok.
- Menned kell - nézek Lucyra - Kezdődik a műszakom... Érezd jól magad! - mosolyodom el.
- Meglesz! - viszonozza a mosolyt, majd kisétál a tánctérre.
Úgy egy óráig zavartalanul dolgozom, néha-néha Lucyra téved a tekintetem. Hol tombol, hol iszik. Viszont egyszer azt látom, hogy valaki egészen hozzá simul. És nem akárki! Mai az, a volt nőm... Teljesen elkap a féltékenységi roham. A fülébe suttog, Lucy meg szinte már nincs is magánál, annyit ivott. Kezdek aggódni... Az utolsó óra szerencsére hamar elrepül, így szinte szabályosan levágódom a pult mögül és Lucy mellé lépdelek, majd átkarolom.
- Jól érezted magad? - kérdezem.
- Aha... Nagyon...
- Szia, Chitose - köszön exem, én meg ökölbe szorítom a kezem.
- Mit csinálsz itt?
- Ugyan már, csak ismerkedem!
- Mindenféle hátsószándék nélkül...
- Amitől itt dolgozol, attól még járhatok ide, nem?
- Nem érdekel hova jársz! Lucy... Mehetünk?
- Menjünk, menjünk! - vigyorog.
Megfogom kezét és a tömegen átvergődve elhagyjuk a klubot. Leülünk egy padra. Kicsit sokat ivott, azt hiszem.
- Jól vagy? -nézek rá.
- Jól, jól, persze - nevet halkan - Egyébként ki volt ez?
- Mai... A volt nőm...
- Ééérteeeeem.
Áttörlöm arcom, majd megfogom kezét és felállok.
- Hazakísérlek, rendben?
- Oké-oké.
Feláll ő is, és elindul. Csak nem megy neki az egyenes járás. Derekánál fogva átkarolom, és így folytatjuk utunkat, szinte teljes csendben. Néha váltunk néhány szót. Mikor a házhoz érünk, és elérkezik a búcsú pillanata, eléggé elszomorodom. Nem akarom elengedni!
- Köszönöm, hogy eljöttél! - mosolyodom el és szorosan átölelem.
- Bármikor! - viszonozza a mosolyt.
Pár percig öleljük egymást, majd elengedem. Magamban teszek egy sóhajt, majd varázsolok arcomra egy mosolyt.
- Akkor... szia...
Közelebb lép hozzám, karjait átfonja nyakam körül, majd lágyan megcsókol. Teljesen ledöbbenek, majd mikor magamhoz térek, viszonzom a csókot. Végigsimítok hátán, és teljesen beleélem magam a csókba. Elvesztettem időérzékem. Fogalmam sincs, mennyi ideig álltunk ott, egymást karolva, csókolózva. Csak azt tudtam, hogy hihetetlenül boldog vagyok....
|
|
