|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| oosakinana | 2011. 08. 30. 08:51:32 | #16396 |
Karakter: Akio Ichiro
Megjegyzés: (Kicsikémnek)
Telnek a napok és kicsim tényleg velem van, de akkor is érzem, hogy tervez valamit, még ha itt is van velem és ez nekem tetszik. Arról nem is beszélve, hogy kezdek jobban lenni és már állandóan mászkálok.
- Mit kértem tőled az előbb?! – szól rám erélyesebben, amikor éppen a postát hozom be. Nagyon nem érdekel. Ha mászkálni akarok, akkor mászkálni is fogok. Bár ahogy látom, nagyon ki akarnak kötözni Jerry-vel együtt.
- Hogy egy kicsit feküdjek le… De… Nagyon unom a tétlenkedést tudhatnád. – állok elé és nézek határozottan a szemébe, mert nem akarok ágyba menni egyáltalán nem. - És… Ha nem tűnt volna fel, jelzem, hogy sokkal jobban vagyok. – jegyzem meg neki.
- Ezt hoztad be? – kapja ki kezeim közül az egyik dobozt, amit a postás adott ide. Se címzés, de az hogy honnan jött. Én is furcsálltam, de ha fegyver van benne, akkor azon lepődnék meg, ha minden lenne rajta. - ki küldte?
- Mit tudom én. A postás adta a kezembe, hogy adjam át neked. Biztos valami mostanában rendelt fegyvered, vagy töltényed. – adom az ötletet.
- Én… Jó ideje már nem rendeltem semmit… - nézi a dobozt, majd egy szép kis káromkodással vetődik az ajtó felé. Kinyitja és ledobja a csomagot, majd bezárja, és neki dőlve veszi elő a telefonját. - Azonnal gyertek át. – szólal meg és le is teszi. Minek ennyire ez a felhajtás? Csak egy csomag.
- Mi a fene van már?! – kérdezi, miközben mellkasom előtt karba fonom a kezemet. - Azt hiszed, hogy valami bombát küldött ide neked az a szemét csak azért, mert nincs a csomagodon címke? Arra nem gondoltál, hogy szenilis vagy, és elfelejtetted, hogy mit kértél?
- Képzeld, sose szoktam elfelejteni a rendeléseim. De… Az után a múltkori lövöldözés után, amiben megsérült a karom, hosszú árulási szünetet kezdtünk. – szavaira, csak megrántom a vállamat.
- Én még mindig tartom magam ahhoz, hogy… - nem tudom befejezni a mondandómat, mert a haverjai egy szasz Shiri köszönéssel berobbannak be. Megdöbbennek, amikor meglátnak ennek, végül megkérdezik, hogy mit tudnának tenni értünk.
- Sziasztok. - vigyorog rájuk vidáman - Segítsetek az egyik szekrénnyel eltorlaszolni ezt az ajtót. – bólintanak, és már éppen próbálnék beleszólni, hogy felesleges, de Shiri elég kellemes figyelem elterelést alkalmaz. Ajkaimra tapadva kezd el falni, amit persze örömmel viszonzok.
- Khmm… Így gondoltad a szekrényt? Nézz már rá! – szólal meg az egyik srác és megrázza kicsim karját. Nem értem, hogy minek csinálják ezt, de amikor egy tompa puffanást hallok és az ajtó alól füst jön fel, kicsit ledöbbenek.
- Ezt nem hiszem el. – lépek közelebb, hogy szemügyre vegyem, de csak kicsim gyengéd ölelését érzem meg.
- Hát igen. Most jobb volt félni, megúsztuk.
- De… - egészít ki az egyik srác. - több ilyet nem fog küldeni, tudjuk a címét. – Shiri arcán ördögi vigyor jelenik meg, de én csak rosszallóan nézek hol rá hol kedves haverjára.
- De ugye nem fogtok hülyeséget csinálni, és elmenni hozzá?! – kuncogva próbál hízelegni nálam, de ezzel most szar sem ér el. Még azzal sem, hogy a nyakamat csókolgatja. Mérgesen szedem le magamról és nézek rájuk. - Ugye nem?!
Mindenki Shirire néz. Bemutatkoznak nekem a srácok, de kit érdekel, hogy hívják őket? Én csak azt akarom megtudni, hogy mit terveznek.
Végül a konyhába megyünk és elkezdünk üdítőt inni, majd még egyet és még egyet, de én kezdem rosszul érezni magam. Lassan nehezül a fejem, majd úgy ahogy vagyok elalszok az asztalnál.
~*~
Mikor elkezdtek ébredezni vízszintesbe találom magam. Megpróbálok mozdulni, de semmi esélyem, mert akkor veszem észre, hogy a kezem ki van kötve. Már megint ez? Akkor tuti elmentek.
- Hahó, van itt valaki? – kiáltom el magam, mire bejön kicsim egyik haverja lép be.
- Felkeltél? – kérdezi, ahogy bejön és Jerry is vele tartva ül le mellém.
- Engedj el. – mondom neki mérgesen parancsolóan szinte.
- Nem lehet, sajnálom. Shiri mondta, hogy lehet ki leszel akadva, de engedjelek el. – tájékoztat kedves párom utasításáról.
- Nem érdekel. Leszarom, hogy az a barom mit mondott, de most engedj el. Tőlem sokkal rosszabbat fogsz kapni, mint Shiritől. – mondom komolyan., de csak a fejét rázza. Hát ilyen nincs. Akkor úgy néz ki, mást kell kitalálnom. – Akkor legalább wc-re engedj ki. – morgom neki tovább.
- Nem engedhetlek el, amíg vissza nem jönnek. – mondja komolyan.
- Csezd meg most komolyan azt akarod, hogy ide hugyáljak az ágyra? Szerinted mennyi üdítőt ittam meg? – kérdezem mérgesen, mert most így belegondolva tényleg pisilnem kell.
- Rendben van, csak nyugi. – adja meg magát, majd szépen eloldoz. – De megyek veled. – óóó aranyom még a kedvemre is játszol?
Kimegyünk a fürdőbe, ahol egyből a szememmel kezdek el keresgélni, hogy mit találok, amivel le tudom ütni ezt a marhát. Meg is találom a fegyveremet. Wc pumpa. Felkapva fordulok egyből hátra és csapom le. Ájultan esik össze, én meg szépen kimegyek, ahol kutyám érdeklődve néz rám.
- Gyere Jerry haza megyünk. – mondom neki komolyan, amire értetlenül néz rám. – Nem kell mindent értened. Gyere. – összeszedve a cuccomat lépek ki a házból és indulok el haza fele, hogy végre egyedül legyek és azt csináljak, amit akarok. Mondjuk itt Shiri nagyon hamar meg fog találni, de nem érdekel a szívroham neki is megjárja, azért mert elment és bealtatózott. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy megcsinálta.
Amint haza érzek. Beengedem a kutyát, aki szinte vetődik a finom kanapéra, amit annyira hiányolt. Bezárom az ajtót, majd én is helyet foglalok kutyuskám mellett és behunyva a szememet pihenek tovább, mert eléggé érzem még az altató hatását, ami kegyetlen szar. A fejét az ölembe hajtja, amire elkezdem simogatni és mind a ketten így alszunk el.
~*~
- Te meg még is mi a fészkes fenét művelsz? – hallok meg egy ismerős hang kiabálását, ami álmomban ébreszt fel.
- Még is ki vagy és mit akarsz a házamban? – nyitom ki kicsit a szemem, de még így sem tudom be azonosítani az illetőt.
- Szerinted ki vagyok? Idióta vagy, felelőtlen és ráadásul teljesen hülye. – kiabál továbbra is. Végre elérte azt, hogy ki kiabálja az álmot a szememből. Kinyitom és akkor látom meg páromat velem szemben vérben forgó szemekkel.
- Áh, hogy csak te vagy az Shiri. – állapítom meg, majd el is fekszek a kanapén, mert a hülye dögöm már megint elárult és annak a nyomorultnak a lábánál heverészik.
- Mi az, hogy csak én vagyok. Tudod mennyire aggódtam, amikor nem találtalak otthon? – kér egyből számon, amire eszembe jut minden, ami tegnap történt és amiért eljöttem onnan. Felpattanok és most már én is mérges szemekkel nézek rá.
- Igen amit tegnap csináltál pont azért jöttünk el. – mondom komolyan. – Mi az, hogy be altatózol? Meg kikötözöl és nem engedtetsz a haveroddal. Eszednél vagy? – állok fel. Farkas szemet nézünk, de akkor is jogosan vagyok most dühös.
- Mert nem akartam, hogy hülyeséget csinálj. – mondja, nekem, amire gúnyosan felnevetek.
- Én hülyeséget. Te mentél el a világ legnagyobb maffiavezéréhez és te sétáltál bele a csapdába, meg a halálodba nem pedig én. Még is mit vársz tőlem, hogy tapsikoljak örömömben, mert hülye vagy? – kérdezem én is teljesen kiakadva.
- Legalább hálás lehetnél. Itt vagyok. Túléltük és annak a hülyének is vége van. – mondja komolyan, amire csak felhorkanok.
- Még hogy éve. Nem fogtad fel, amit mondtam? Maffia vezér. Van sok alárendeltje, aki átveszi tőle az uralmat, ha úgy alakul, hogy megölik. Arról nem is beszélve, hogy sok olyan klán van, akik az életüket adnák érte. Nincs ennyivel elintézve, ha életben akarsz maradni a haverjaiddal együtt, akkor jobb, ha elköltözöl ebből az országból, mert itt bármikor megtalálnak. – mondom komolyan, majd elindulok a hálóm felé.
- Te nem jössz velem? – egy kis szomorúságot hallok a hangjába.
- Ne akkor kérdezd ezt, amikor teljesen pipa vagyok rád, mert nem akarod a választ hallani. – válaszolom. – Majd akkor kérdezd meg, ha lenyugodtam. – adok választ egyszerűen kérdésére, majd belépek a szobámba és becsukom az ajtót. A hasamhoz kapok, mert az már egy ideje nagyon fáj.
Az ágyamhoz sétálva fekszek el rajta, majd kezdek el kicsit szenvedni. Nem tudom, hogy mi történt vele, de most fáj. érzem, hogy nincs semmi baj, mert nem feszít belülről semmi így tuti nincs belső vérzésem, de attól még fáj valamitől.
|
| yoshizawa | 2011. 08. 29. 18:47:53 | #16379 |
 Karakter: Kemei Shiri
Megjegyzés: (Akionak)
A konyhába megyek, és tényleg olyan dolgok keresek a szekrényben, és a hűtőben is amik még ehetőek, mielőtt eldönteném, mit főzzek, már most tudom, be kell vásárolnom.
Elég jól elvagyok, viszont félbe kell szakítanom tündérkedésem azért, mert valaki sajtkukacosat játszik, annak ellenére, hogy piszkosul fájhat a hasa.
- Miért nem fekszel? - szólok rá mérgesen Akiora. - Vissza akarsz kerülni a kórházba? - eskü kikötöm…
- Nem kell feküdnöm. – igen… Miután így meglőnek általában nekem is azt szokta mondani az orvos haverom, hogy nyugodtan futkossak csak. Ennyire hülyének néz???
- Én meg a Dalai láma vagyok. Attól, hogy még nem mondod el komolyan, mit mond az orvos, még tudom, hogy feküdnöd kell. Volt már nekem is ilyen sérülésem, úgy hogy tessék nyomni az ágyat, különben nagyon mérges leszek.– pirítok rá idegesen.
Így jár az, aki fegyverkereskedővel kezd.
- Jól van na, - nyüszögi - de gyűlölök feküdni pláne olyan sokat, amíg meg várom, hogy rendbe jöjjek. - pedig azt szeretném, ha minél gyorsabban talpra álljon.
- Nem érdekel, ha nem fogsz feküdni, kikötözlek. - vita lezárva részemről, de ez a lökött azt hiheti viccelek abból, amilyen vigyor szétterült az arcán.
- Hmmm. Nem is olyan rossz ötlet, de akkor rajtam fogsz lovagolni? – persze… Perverz gondolatok… Hogy erre miért nem számítottam…
Idegesen rázom meg a fejem, majd fenyegetem meg még egyszer a kötözéssel, mielőtt visszalépnék a konyhába. Ha van esze, akkor nem kísérti a sorsát.
Hát nincs, hátulról ölel magához, kapaszkodik belém… Az agyam eldobom tőle komolyan…
- Akio! - szólok rá erélyesen, majd kezeit elkapva fordulok felé:
- Azt mondtam feküdj el. A kutyád is majd meg pusztul az aggódás miatt, te meg itt csinálod a hősködést. – elhiszem, hogy erős, de amíg gyógyul nem épp azt kéne fitogtatnia, hogy mit tud.
Na mindegy…
Mivel tudom, úgyse fogja betartani parancsom, kezeit még mindig fogva kezdem el gyors tempóval húzni az emeletre, hogy amikor lefektetem az ágyra, úgy kikötözzem, mint ahogy bajosabb partnereim szoktam, mielőtt megismertem.
Egyedül is hagynám, ha nem kezdene el kiabálni
- Nem mondod komolyan, hogy így akarsz itt hagyni. – hmm… Lássuk… Csak annyira vagyok komoly, mint amennyire azt hitte viccelek, úgyhogy de, mondom.
- De jobb, ha komolyan veszed te is, mert így fogsz addig maradni, amíg meg nem tanulod, hogy innen nem fogsz addig mozdulni, amíg meg nem gyógyultál. - finomítok kicsit válaszomon - Gyűlölök kórházba menni, és ha megint bekerülsz, nem leszek bent veled. - nem is lehetnék, hiszen gyanús lenne az orvosoknak az, nekem is lőtt sebem van, és még a végén kérdezősködnének tőle, tőlem, és még a zsaruknál is.
Lazán vonulok ki tőle, vágom be magam mögött az ajtót, de még hallom, ahogy azt ordítja, ezt nem tehetem vele. Pedig… Éreznie, és látnia is kéne azt, már megtettem.
Főzés közben is végig hallom a hangját, de csak akkor megyek fel hozzá, amikor már egy adag ételt is viszek neki, kérdő tekintettel néz rám, amikor leteszem terhem az éjjelire.
- És most meg fogsz etetni? – bukik ki belőle a kérdés, sóhajtva ülök le mellé, merítek neki kis adagot kanalára:
- Mivel ha elengedlek nem engedelmeskedsz ezért igen. - jelentem ki higgadtan, és már bele is nyomom, csak azt nem teszem hozzá, hogy kinek a kedvéért egye.
Adom neki a második falatot is, de úgy nézem nem tudja lenyelni, amint kioldom a kezét már ül is fel, hogy a tenyerébe köphesse.
- Úgy látom, te inkább meg akarsz engem fojtani, mint életben tartani. – jegyzi meg kissé megviselten.
- Ne haragudj, de annyira makacs vagy és önfejű, hogy nem tudok már veled mit csinálni. – sóhajtom. Egy kicsit én is megijedtem attól, megfullasztom…
- Egyél, majd ha elkészültél feljövök tányérért. – tolom inkább nagy sóhajjal elé az ételt, és felkelek. Vagyis kelnék, ha nem kapná el kezem. Mi van már? Mit talált ki???
- Maradj itt velem, kérlek. - néz rám olyan szemekkel, hogy menten nekiugrok… - Veled szeretnék lenni és nem akarom, hogy most bárki meg zavarja a meghitt pillanatokat. Legalább addig maradj itt velem, amíg kicsit helyre nem rázódok. - ohh bassza meg, én is vele akarok lenni, de még hogy, főleg most, hogy olyan, mint egy ártatlan kis uke…
Nem lehetne neki ellenállni, nem is próbálok, mondjuk pontosan tudom, mire megy ki játéka. Maga mellett, szem előtt akar tartani, mert attól fél, elindulok haverja után.
Pedig… A srácok még nem találták meg a házát, beletelhet egy kis időbe a segítsége nélkül, mire ráakadok.
***
Telnek a napok, a hetek, egyre könnyebben mozgatom a karom. Ő is jobban van, viszont nem nézem jó szemmel, hogy folyton sétafikál, erőlteti magát. Pihennie is kellene.
- Mit kértem tőled az előbb?! - szólok rá erélyesen, mert szerintem kurvára nem azt, hogy menjen ki a postáért, mint ahogy tette. Kezdem nagyon unni konokságát, ahogy Jerry is, szerintem mára is kikötöm kicsit a segítségével, mint ahogy az utóbbi napokban tettem vele napi pár órácskára.
Annyit ki kell bírnia.
- Hogy egy kicsit feküdjek le… De… Nagyon unom a tétlenkedést tudhatnád. - áll elém, szemeiben már nincs jelen az az ukés nézés, mint amivel gyengesége közben sakkban tartott, hozzá hasonlóan lett határozottabb a pillantása. - És… Ha nem tűnt volna fel, jelzem, hogy sokkal jobban vagyok. - pff… Sajnos még ha akarnám se tudná elkerülni a figyelmem.
- Ezt hoztad be? - kapom ki kezei közül inkább további vita helyett a kezében tartott csomagot, kezdem el tanulmányozni. Nagyon érdekes, se feladó, se címzett nincs rajta. Sőt… Ez… Több, mint érdekes, ez már inkább gyanús. - ki küldte?
- Mit tudom én. A postás adta a kezembe, hogy adjam át neked. Biztos valami mostanában rendelt fegyvered, vagy töltényed. - az ki van zárva.
- Én… Jó ideje már nem rendeltem semmit… - nézek még egyszer a csomagra, majd azt káromkodva, hogy a rohadt kurva életbe vetődök a pinceajtóhoz néhány gyors lépéssel, majd nyitom ki, dobom le a csomagot, zárom a golyóálló ajtót be, végül támaszkodom neki kicsit nyugodtabban, mobilom is kihalászva zsebemből. A hajtóvadászatnak most kell indulnia, nincs mese.
- Azonnal gyertek át. - szólok bele Abeyashinak, és már le is rakom.
- Mi a fene van már?! - kérdezi Akio karba font kezekkel. - Azt hiszed, hogy valami bombát küldött ide neked az a szemét csak azért, mert nincs a csomagodon címke? Arra nem gondoltál, hogy szenilis vagy, és elfelejtetted, hogy mit kértél? - cöhh…
- Képzeld, sose szoktam elfelejteni a rendeléseim. De… Az után a múltkori lövöldözés után, amiben megsérült a karom, hosszú árulási szünetet kezdtünk. - vállrándítva biccent.
- Én még mindig tartom magam ahhoz, hogy… - nem tudja befejezni, szasz Shiri köszönéssel berobbannak haverjaim.
Majd… Az első döbbenet után, amivel Akiora néznek, megkérdik, mit kellene tenniük.
- Sziasztok. - vigyorgok rájuk vidáman - Segítsetek az egyik szekrénnyel eltorlaszolni ezt az ajtót. - bólintanak, és már teszik is amit kértem, amíg én drága kőfejűkém ajkaira tapadok, hogy elvonjam figyelmét a munkálatról. Most nem hiányzik az, hogy azért pattogjon, erre semmi szükség.
- Khmm… Így gondoltad a szekrényt? Nézz már rá! - rázza meg fájós kezem Takiji, csak annak köszönheti, hogy túléli, félbeszakított minket, hogy egy tompa puffanást hallunk az ajtó túloldaláról, ami után innen sűrű füst kezd el gomolyogni.
- Ezt nem hiszem el. - lép közelebb az ajtóhoz Akio, mosolyogva, sérülésére tekintettel gyengéden ölelem át.
- Hát igen. Most jobb volt félni, megúsztuk.
- De… - egészít ki Abeyashi - több ilyet nem fog küldeni, tudjuk a címét. - ördögi vigyor terül szét arcomon, amíg Akio rosszallóan néz hol rám, hol az én legjobb haverjaimra.
- De ugye nem fogtok hülyeséget csinálni, és elmenni hozzá?! - kuncogva próbálok nála hízelegni, nyaka bőrének puszilgatásával, oldala cirógatásával, de hasztalan, mérgesen választ le magáról, majd néz ugyanennyire akaratosan haverjaimra is. - Ugye nem?!
Rám néznek, amikor alig láthatóan biccentek nekik, bemutatkoznak az én Akiomnak, mielőtt arra kérnének minket, igyunk meg velük egy üdítőt.
Hamar ledöntjük a piát, arra iszunk, hogy megmenekültünk épségben. Aztán… Amikor az én egyetlen kis kőfejűm elalszik a poharába csempészett altatótól, kikötözöm az ágyamra, Masaki vállalja az őrzését. Nem akarom, hogy baja legyen, ezt meg kell értenie…
Ráadásul Masaki olyan homofób, hogy csak na annak ellenére, hogy velem barátkozik, tudom, nem fogja az én drága Akiom bántani.
|
| oosakinana | 2011. 08. 25. 11:02:19 | #16247 |
Karakter: Akio Ichiro
Megjegyzés: (Kicsikémnek)
Amikor felébredek pont akkor lép be a szobámba Shiri. Jó látni az arcát és azt is, hogy nincs semmi baja. Meg kell őt védenem akár mennyire is az én életembe kerül, neki nem eshet baja.
- Voltam már jobban is. – sóhajtom kérdésére, hogy hogy vagyok. Mellém telepszik, de látom az arcán, hogy valamerre teljesen máshol kalandozik, ami nekem kicsit gyanús. - Mi van? – húzódok kicsit távolabb. - Mi jár az eszedben? Ugye nem akarsz utána menni? Erősebb nálad… Maradj mellettem… - mondom neki kicsit talán könyörögve is. Nem akarom, hogy megkeresse és utána menjen.
- Utána??? – néz rám meglepődve, de még így kilyukasztva is átlátok rajta. - Egyáltalán nem. Én hozzá indultam, hogy visszafizethessem neki a szívességét.
- De… - próbálok ellenkezni és felülni, de belém nyilal a fájdalom, amire felszisszenek. Nagyon nem jó ez így.
- Semmi de. Nem fogom engedni, hogy ilyen szarházi alakok, mint ez, amelyik meglőtt bántsanak. – dönt vissza, miközben egy csókot lehel ajkaimra. - Most csak pihenj. – utolsó szavat az ajtóból mondja. Meleg váltásban jön a nővér és a kedvenc koktélommal.
Amint megkapom, pár perc múlva már húzom is a lóbőrt.
***
- Jerryt is idehoztad? – kérdem meg bosszúsan, amikor hallom a kutyámat ugatni és kaparni az ajtót, ahogy megpróbálunk beljebb jutni hozzá.
- Még szép – próbálja fél kézzel kinyitni az ajtót, miközben csókot is lop tőlem. Eléggé szerencsétlen látvány. - Ő is nagyobb biztonságban van itt. – aggódik kicsit a kutyám miatt is. Pedig emlékszem, hogy mennyire ki nem állhatta szegénykét. - Ráadásul… - teszi hozzá - Ha akkor nem fut utánam, lehet, nem talállak meg időben.
- Ezt inkább hagyjuk. – ez a téma nem fekszik. Arrébb lököm, majd kinyitom helyette az ajtót, hogy végre bent is lehessünk ne csak kint, mondjuk Jerry simán lyukat kapart volna az ajtóba.
Nem firtatja a dolgokat ő sem, aminek nagyon örülök. Beljebb megyünk, bár nekem mindenem fáj. legjobban a hasam, de akkor sem kellemes. Shiri bezárja az ajtót én meg fogom magam és a kanapéjára ülök le, miközben pár fegyverét a földre küldöm, mert ott van a helyük.
Itt szeretkeztünk először, ami nagyon fergeteges volt, de most, mint beteg vagyok itt.
- Van valami kajád? – Jerry is felmászik, de most a fejét az ölembe hajtja. Szeretem ezt a büdös dögöt állandóan megmenti az életemet, amiért nem leszek elég hálás neki. Elkezdem simogatni, miközben a választ várom.
- Persze. - biccent. - Mindjárt keresek néhány kevésbé penészes táplálékot. – na erre a kijelentésére, csak annyit felelek, hogy magának nyugodtan. Inkább halok éhen, mint hogy penészes kaját egyek.
Amint kicsim ki megy a konyhába, felállok. Jerry kérdőn néz rám, de csak megsimogatom a fejét. Nincs kedvem feküdni, ahogy azt az orvos megmondta. Kicsimnek sem mondtam, hogy szigorú ágypihenés van kiírva, mert gyűlölök feküdni ideje egy kicsit mozogni.
Elkezdek szétnézni a nappaliba, hogy megnézzem, milyen fegyverei vannak, amik nekem is segítségemre lehetnek. Egyik kezemmel közben folyamatosan fogom a hasamat, mert amúgy veszettül fáj, főleg, ahogy a nagy csomó vég átmegy rajta, de valamit valamiért tartja a mondás.
- Miért nem fekszel? Vissza akarsz kerülni a kórházba? – kérdezi mérgesen a konyha ajtajából, mire felé fordulok.
- Nem kell feküdnöm. – jegyzem meg, de látom rajta, hogy ezt még a hülye is tudja, hogy hazudok.
- Én meg a Dalai láma vagyok. – mondja gúnyosan. – Attól, hogy még nem mondod el komolyan, mit mond az orvos, még tudom, hogy feküdnöd kell. Volt már nekem is ilyen sérülésem, úgy hogy tessék nyomni az ágyat, különben nagyon mérges leszek. – vonja össze szemöldökeit.
- Jól van na, de gyűlölök feküdni pláne olyan sokat, amíg meg várom, hogy rendbe jöjjek.
- Nem érdekel, ha nem fogsz feküdni, kikötözlek. – mondja komolyan, amire csak elmosolyodok.
- Hmmm. Nem is olyan rossz ötlet, de akkor rajtam fogsz lovagolni? – kérdezem perverz vigyorral az arcomon, amire csak megrázza a fejét.
- Feküdj le, vagy tényleg komolyan kikötlek. – mondja komolyan és visszasétál a konyhába, hogy folytassa, amit elkezdett.
Utána sétálok, majd szépen hátulról megölelem, de még így is tartanom kell magam, hogy ne szisszenjek fel, mert piszkos érzékeny a sebem. Nem hiszem el, hogy lehet valami ennyire szar?
- Akio! – dörren rám teljes mértékben. Leszedi a kezeimet magáról, majd mérges villámokat szóró tekintettel néz rám. – Azt mondtam feküdj el. A kutyád is majd meg pusztul az aggódás miatt, te meg itt csinálod a hősködést. – mondja mérgesen, majd megfogja a kezemet és felvisz az emeltre, ami közben többször felszisszenek, hiszen ilyen tempóban és sebességben még nagyon fájdalmas menni, de tetszik a kicsike agresszivitása.
Ahogy felmegyünk, lefektet az ágyra, és ami utána jön, na az tényleg meg lep, hogy megcsinálja. Elővesz két kötelet és kiköt az ágytámlához, amire nem kicsit kikerekednek a szemeim, de legjobban akkor, amikor már éppen távozni készülne.
- Nem mondod komolyan, hogy így akarsz itt hagyni. – kérdezem tőle reménykedve, hogy tényleg csak hülyül.
- De jobb, ha komolyan veszed te is, mert így fogsz addig maradni, amíg meg nem tanulod, hogy innen nem fogsz addig mozdulni, amíg meg nem gyógyultál. Gyűlölök kórházba menni, és ha megint bekerülsz, nem leszek bent veled. – mondja, majd gondolom nem is akar több szót ejteni a dolgokról, ezért becsukja az ajtót és visszamegy a konyhába.
- NEM TEHETED EZT SHIRI! – kiabálom le neki és remélem meg fogja hallani esetleg, visszajön és kiszabadít, de csak szép álom magam.
Folyamatosan kiabálok, hogy engedjen el, meg egyéb fincsi nyalánkságokat, de csak nem akarja a dolgokat, sőt fel sem jön addig, amíg a kaja el nem készült.
Egy nagy adag kajával tér vissza, amit letesz az éjjeli szekrényre.
- És most meg fogsz etetni? – teszem fel a kérdést, ahogy fekszek a hátamon.
- Mivel ha elengedlek nem engedelmeskedsz ezért igen. – mondja egyszerűen, majd tényleg úgy kezdi el adni nekem a kaját, hogy fekszek ez nem normális.
Nem is tudja sokáig belém tömni, mert a második falatnál úgy kezdek el fuldokolni, ahogy az meg van írva. Nem tud a kaja rendesen visszajönni és már mindjárt meg fulladok, de végre elengedik a kezemet így gyorsan, még ha veszettül fáj is, de fel tudok ülni, legalábbis elfordulni, hogy visszajöjjön a kaja.
- Úgy látom, te inkább meg akarsz engem fojtani, mint életben tartani. – jegyzem meg kicsit rekedtes hangon.
- Ne haragudj, de annyira makacs vagy és önfejű, hogy nem tudok már veled mit csinálni. – mondja komolyan, majd elém tolja a kaját. – Egyél, majd ha elkészültél feljövök tányérért. – már menne is, de megfogom a kezét és rám néz.
- Maradj itt velem, kérlek. – nézek rá boci szemekkel. – Veled szeretnék lenni és nem akarom, hogy most bárki meg zavarja a meghitt pillanatokat. Legalább addig maradj itt velem, amíg kicsit helyre nem rázódok. – kérem meg és folyamatosan a szemébe nézek. Reménykedni tudok, hogy tényleg itt fog maradni, mert nem akarom, hogy hülyeséget csináljon.
|
| yoshizawa | 2011. 08. 24. 23:10:03 | #16240 |
Karakter: Kemei Shiri
Megjegyzés: (Akionak)
Egyből hevesen viszonozza érzéseim, csókol vissza, még akkor is, amikor már az ágyára, pontosabban már az ágyunkra tesz le.
Meg is foszt minket minden ruhánktól.
Viszont…
Ahelyett, hogy mellém feküdne, és engedné, megdugjam, úgy, ahogy kérte még belépésemkor, vagy beleereszkedve merevedésembe kezdene el rajtam csúszkálni fel-le, ugyanolyan dominánsan, mint ahogy eddig is, fölém magasodik.
- Nem úgy volt, hogy én dughatlak meg? – kérdem nagyzolós vigyorral kicsit arrébb húzódva előle, hogy farkát véletlenül se tudja testembe vágni addig, amíg nem válaszol.
- Sérülten nem hagylak dolgozni. – egyszerre nyögök vele fel attól, hogy egyetlen mozdulattal visszaránt magához, és egy kemény lökéssel belém hatol, átölelve közben testemet.
- De te is tudtál volna… lovagolni. – sikerül végül ellenkeznem sóhajaim közt.
- De valld be, hogy most így te is jobban élvezed. – az más tészta…
Erről, nem is beszélek neki, mert még elszállna magától. Bár… Tudom, hogy nem hülye, látja rajtam, mennyire megbolondít csókjaival, cirógatásaival.
Egyre hevesebb, ahogy én is egyre hevesebben viszonzom kényeztetését, amíg mind a ketten el nem érjük a beteljesedést.
Természetesen jó szerelmespár módjára, egyszerre.
Pihegve dőlök hátra a párnákba, ahogy ő is, hallgatom gyors légvételeit, szívünk verését, viszont nem sokáig. Ki akarom faggatni, mielőtt erőt vesz rajtam a fáradtság és elalszok.
- Nos akkor most te jössz. – sóhajtom.
- Inkább pihenj, mert a válladnak gyógyulnia kell. – kel fel egyből ellenségesen, muszáj elkapnom ahhoz, hogy ne meneküljön tovább.
- Azt mondtad mesélsz róla. - kezdem csöndesen, viszont úgy látom, az a fasz kényes téma nála, mert még mindig dacosan fordítja el előlem a fejét.
Ugye… Ugye… Nem szereti azok után, hogy feltételezhetően megkínozta???
- De pihenned kell, mert a vállad soha nem fog meggyógyulni. – majd begyógyul…
Az a seb, amit a szívemen ejtesz azzal, amit most csinálsz, sokkal, de sokkal súlyosabb.
- Szóval ennyire véded. Talán vissza akarsz menni hozzá? Hiányzik? – kérdem, kitépve kezét kezem közül vonult el kérdéseimre az ajtóig.
- Képzeld, nem akarok vissza emlékezni. Ki akarom törölni az életemből. Ha annyira vágynék rá, akkor el sem szöktem volna. Ez nem fordult meg soha a fejedben? – fordul felém mérgesen.
- Ő meg vissza akar szerezni magának. Rád talált tudja, hogy ki vagy. Én vagyok az egyedüli segítséged. – remélem, ettől észhez tér.
Nem akarom elveszíteni…
- Azt hiszed, hogy befogadlak a lakásomban, magadba bolondítasz, és már mindent tudsz rólam? És jogod van ahhoz, hogy megvédj? – húzza fel magát sajnos, felülök, hogy ugyanolyan indulatosan tudjak neki válaszolni:
- Igen. Mindenre igen. Szeretlek és te is szeretsz engem, ezért igen jogom van ahhoz, hogy ami az enyém, azt megvédjem. - az lenne szép, ha nem lenne.
- Meg tudom védeni magam. – jajaja
Utána sietek, hogy ismét ordíthassak vele:
- Igen meg tudod védeni magad? Majdnem lelőttek, amikor egérkét akartad védeni, utána meg bent égtél a saját munkahelyeden. Látom, tényleg meg tudod védeni magadat. Mindkétszer én húztalak ki a pácból. - bele is őrültem volna abba, ha elveszítem.
- Legközelebb ígérem bent maradok, és akkor nem lesz több gondod velem. – ezezez… Nem normális. Ennek az agyára ment valami, pedig még csak nem is benne élveztem el…
Olyat kap, hogy ha madár lenne, biztos fészket rakna tőle, így csak elképedve néz rám, amíg megmagyarázom neki agya helyrerázását:
- Térjél már észhez, te idióta marha. Segíteni akarok neked, hogy meg tudj szabadulni a múltadtól arról nem is beszélve, hogy kurvára fontos lettél nekem és ne merj többet olyat mondani, hogy bent maradsz és nem lesz rád gondom. Hülye vagy, önfejű és idióta. – huuhhh… Ritkán hoznak így ki a sodromból, de szerencsére most, hogy minden dühöm kiadtam magamból már teljesen jól vagyok, mosolyogva lépek hozzá.
Ő is magához tér, hamar letörli szája szegletén kifolyó vért, mielőtt fagyos hangon annyit közölne bocsánatkérésem előtt, menjek haza.
- Már megint kezded a hősködést és a nagymenőzést? - vigyorgok még mindig rá, de lefagy arcomról a mosoly, amikor újra kijelenti ezt komoly hangon.
Hát jó… Ha ezt akarja…
- Jól van bazd meg elérted, amit szeretnél. – egyik lábam itt, a másik meg már az éjszakában, hátra se nézek se rá, se házára.
Dühös vagyok, és csalódott. Ha egérke nem szökne ki valahogyan, és futna utánam, majd állna elém, szomorú nyüszögésével, könyörgő tekintetével, amikor döbbenten állok meg csörtetését hallva hátam mögöttről, többet erre se jönnék.
De így… Mosolyogva simizem meg a kis gazfickót, engedelmeskedve nadrágom húzásának, indulok vele vissza Akio háza felé.
Bár… Amikor elérem, egyből csendre intve hívom be az egyik fa mögé.
Épp egy magas ficsúr lép ki onnan, és sétál a hát előtt álló fekete furgonhoz, aminek a rendszámát már elkönyveltem magamban.
Kezében egy füstölgő puskacső, lemerevedve bámulom, ha nem lenne elég lélekjelenlétem, egérke morogva neki is ugrott volna, amikor ő is észrevette.
Elkéstem…
- Megölte uram? - hallom meg talán inasa hangját, reménykedve várom a kiérő válaszát, amikor elkezd beszélni, kicsit meg is könnyebbülök.
- Nem. Csak hasba lőttem. Túl kegyes lettem volna, ha mindazok után, amit tett hagynám egyből megdögleni. - ez a te szerencséd… Egy haslövés…
Azt még túlélheti.
Túl kell élnie.
Amint elviharzik az autó, futok is be hozzá, utam közben a nevét ordítva:
- Akio! – hamar megtalálom, a földön, egy hatalmas vértócsa közepén fekszik.
- Te idióta. Miért küldtél el? – sebét is megnézem, de szerencsére nem úgy tűnik, hogy az a golyó bármelyik belső szervét teljesen szétroncsolta volna.
- Mert… nem akartam… hogy… téged bántson. – lökött… Csak ezért???
- Te annyira hülye vagy. - morgom el neki őszinte véleményem.
- Sa...sajnálom. – motyogja, viszont már nem rá figyelek, a mentők hívom.
Ezután Jerryt viszem el a közeléből, zárom a fürdőbe, amíg a mentősök meg nem érkeznek, hogy velük együtt tudjam kedvesem a kórházba kísérni.
Sajnos a műtőbe így se tarthatok vele, miután arra kérem kezét megfogva, hogy ne adja fel, mert nagyon szeretem, a folyosón kezdek el toporogni.
Nem tudom, hallotta-e szavaim, viszont megkönnyebbülök, szabályosan ujjongani kezdek, amikor az orvos azzal jön ki tőle, hogy csodaszámba megy még él egyetlenem, annyi vér elvesztése után, mint amennyit ő vesztett, viszont túléli, hamarosan fel is ébred, úgyhogy ha gondolom, bemehetek hozzá.
Megköszönöm a hatórás műtét után homlokát törlő orvosnak a segítségét, de nem lépek szobájába még, inkább haverjaim hívom.
- Mi történt? - ásít Abeyashi a telefonba.
- Ilyen jól tudod, hogy gond van? - kuncogok, miután köszöntöm. Mindig muris a korai órákban.
- Nem hívnál hajnali kettőkor, ha minden rendben lenne. - ez igaz.
- Eltaláltad, szükségem van rátok. - sóhajtom a telefonba. - Meglőtték a párom, méghozzá az a szemét, akinek az emberei pár órával ezelőtt engem is ki akartak csinálni.
- Ahham… Értem. - sóhajtja álmosan. - Csak azt nem, hogy mégis hogy tervezed az elkapását.
- Van egy rendszámom. - közlöm tömören, majd bediktálom neki a számokat, és megkérem arra, fél óra múlva legyen itt a kórháznál Masakiékkal, és a címmel együtt.
Ezután megyek csak be az én lökött testőrömhöz, és kérdem meg tőle, amikor rám emeli tekintetét, hogy hogy érzi magát.
- Voltam már jobban is. - sóhajtja, mellé telepedve cirógatom végig tincseit. Annyira hiányom volt belőle… Ha nem tudnám, a szexszel csak ártanék neki, már rávetettem volna magam, hogy addig öleljem, csókoljam, amíg csak bírom.
- Mi van? - húzódik gyengén arrébb. - Mi jár az eszedben? Ugye nem akarsz utána menni? Erősebb nálad… Maradj mellettem… - édes Istenem…
Úgy tud könyörögni… És… Egész jól belelát a fejembe…
- Utána??? - nézek rá meglepődöttséget tettetve. - Egyáltalán nem. Én hozzá indultam, hogy visszafizethessem neki a szívességét.
- De… - kezdene ellenkezni, fel is ülne, ha nem nyilallna testébe fájdalom akkor, amikor hasizmait próbálja tornáztatni.
- Semmi de. Nem fogom engedni, hogy ilyen szarházi alakok, mint ez, amelyik meglőtt bántsanak. - döntöm vissza gyengéden, és lopok csókot ajkairól. - Most csak pihenj. - utolsó szavaim már az ajtóból mondom neki, mielőtt kilépnék szobájából.
Az időzítésem tökély, távozásomkor lép be hozzá a nővér, hogy beadjon neki egy adag kábító fájdalomcsillapítót, és altatót, kuncogva vonulok tova a folyosón.
***
- Jerryt is idehoztad? - kérdi bosszús sóhajjal, amikor meghallja, hogy kutyusa házam ajtaját kaparja belülről, és mellé ugatással sürget minket.
- Még szép - fejezem be addig a fél kézzel baszakvást, az ajtózárral, amíg egy csókot lehelek ajkaira. - Ő is nagyobb biztonságban van itt.
- Ráadásul… - teszem hozzá - Ha akkor nem fut utánam, lehet, nem talállak meg időben.
- Ezt inkább hagyjuk. - lök kicsit arrébb szigorú tekintettel, és nyitja ki helyettem az ajtót, hogy végre beléphessünk szerény hajlékomba.
Mosolyogva egyezek bele kérésébe, és követem, majd simogatom meg én is egerét, miután gondosan bezárom az ajtót magunk mögött.
Az a szemét valahova elutazott, pont nem volt már otthon addigra, amire odaértünk kastélyához, úgyhogy máskorra kell időzítenünk meglátogatását.
Nem lesz egyszerű…
Semmiképp se juthat addig a fülébe, hogy kerestük, ahogy egyetlenem eszébe se juthat az, velünk tartana.
Épp elég sokk lehetett most neki egyenlőre az a lövéses találka, valamint az a kényszerszabadság, amit az én bombabiztos házamban kell eltöltenie, amíg az a mocsok él.
- Van valami kajád? - ül le sóhajtva a kanapéra, miután a földre paterolja pár fegyverem. Kutyája farokcsóválva fekszik mellé, buksiját ölébe hajtva. Ő is érzi, most sincs jól, csak ugyanúgy keménykedni próbál, mint a tűz után.
- Persze. - biccentek. - Mindjárt keresek néhány kevésbé penészes táplálékot. - alig várom, már jobban legyen, és ne csak azt válaszolja, hogy magadnak nyugodtan, hanem valami durvábbat…
|
| oosakinana | 2011. 08. 13. 11:45:07 | #15816 |
Karakter: Akio Ichiro
Megjegyzés: (Kicsikémnek)
Viszont meglepetésemre felordítva rogy a földre, miközben a vállát fogja. Mi a fasz történt vele? Eleinte meglepődök, majd végül fogom a felsőjét és leszakítva róla látom meg, hogy mi a baja.
- Nem is tudtam, ilyen erőszakos is tudsz lenni. – vigyorog rám, de ezen nincs mit vigyorogni. Megpróbál föl kelni, de nem hagyom. Visszanyomva ülök combjára, hogy elkezdem megvizsgálni.
- Mi történt?! – kérdezem, de felpattanva robogok el az elsősegély dobozért, hogy el tudjam látni a sebét. Mire visszamegyek, már felült a kanapéra.
- Páran azt szerették volna, ha ez a mai az utolsó szülinapom. – rosszallóan megcsóválom fejemet, de megkérem, hogy fejtse ki amit az előbb mondott, mert szeretném a teljes dolgot hallgatni, miközben kiveszem a vállából a golyót.
- Majd én megcsinálom, már nem először fordult elő, hogy meglőttek. – nyúlna az elsősegély dobozért, de nem adom neki oda. Elhúzom és kicsit mérges szemekkel nézek rá.
- Feküdj le. – szólalok rá elég félelmetes hangsúlyba, hogy még Jerry-re sem kell rászólnom, mert magától lemászik a kanapéról. - És most bővebben fejtsd ki az események… - veszem elő a fertőtlenítőt, amivel leápolom a sebét, miközben tovább faggatom. - Hallani szeretném, hogy sérültél meg, azt is miért.
Ahogy fertőtlenítem, felordít, de ez az ő érdeke. Ezt meg kell tennem ha akarja ha nem. Megkér, hogy nézzek bele a sebbe, mert lehet a golyó is benne van még. Eleget teszek kérésének, majd egy csipeszt megfogva nyúlok a sebébe, de megint hatalmas ordítással válaszol, de sikerül kiszednem a fém golyót a vállából, ami valóban benne maradt.
- Köszönöm, így már jobb… - sóhajtja vigyorogva. - Ezt lehet ki se tudtam volna belőle szedni…
- Kezdem elveszíteni a türelmem. – szólok rá, miközben a kötszereket veszem elő.
- Jól van na, mesélek… - néz farkas szemet velem. Nagyon nem tetszik ez a dolog, de nekem is sok minden bassza a csőrömet. Kezdjük azzal, hogy nem akar beszélni. - De… Ígérd meg nekem, miután elmondom, válaszolsz te is egy pár…
- Áúú… Ez fáj!!! – húzódik el tőlem, miközben fertőtlenítem.
- Ne kényeskedj… - szólok rá, mert már tényleg kezdem elveszíteni nagyon a türelmemet.
- Szóval mint mondtam… - kel fel mellőlem, mire úgy látom nincs más választásom, mint végig hallgassam. - Szeretném ha megígérnéd a történetem után válaszolsz pár kérdésemre.
- Nem értem, miért szükséges ezt megígérnem. – lépek hozzá arcát fürkészve, de most már gyengédebben kezdem el a vállát ellátni.
- Nem kell érteni, csak kérlek, ígérd meg. – bújik hozzám, miközben kezével hajamba túr és magához húzva invitál egy édes csókra.
Örömmel viszonzom, mert annyira hiányzott egésznap és nem így terveztem ezt a napot, hogy golyót fogok kiszedni belőle. Ki is használja, mert addig csókol, amíg el nem fogy a levegőnk.
- Kérlek egyetlenem… - sóhajtva dörgölöm meg halántékomat, de belegyezek a dologba, amire végre elkezd csicseregni, hogy mi is történt. Az én szemeim, mert kerekre nyílnak.
- Szóval azt mondták… - állok fel falfehéren. Nem akarom, hogy másoknak is baja legyen miattam. - Hogy miattam bántottak???
- Nem… - lép után mosolyogva és megcsókol. - Egy idióta fasz miatt bántottak, aki elvileg a te gazdád volt valaha. És… Aki halott lesz, amint ráakadok.
- De… - kezdenék bele, hogy ez őrültség és verje ki a fejéből, de szavamba vág:
- Semmi de. Tudni szeretném ki ő, hol lakik, hogy meglátogathassuk.
- Így?! – húzom magamhoz, miközben nyakához hajolva csókolok bele, majd merevedésem is az övének nyomom, ami bizonyítja, hogy eléggé fel van húzva.
- Gondoltam előtte veszek magamra egy pólót – nyögi hamis mosollyal. - Úgyhogy légy szíves, mesélj róla.
- És ha azt mondom, más terveim vannak az estére?! – kapom ölbe és viszem a háló felé. El kell valahogy terelnem a gondolatait.
- Nem akarok ünneprontó lenni, de akkor is kikényszerítem belőled! – tapad ajkaimmal, miközben ép kezével hajamba túr, hogy minél jobban magához préselhessen.
Ahogy beérünk a szobába, leteszem és születésnapi ajándékából csak annyi lesz, hogy én fogom inkább őt meghúzni, mert nem akarom, hogy nagyon nyeregbe érezze magát. Lefejtem róla a ruháit, majd magamról is és már éppen hatolnék belé, mikor megállít.
- Nem úgy volt, hogy én dughatlak meg? – kérdezi vigyorogva.
- Sérülten nem hagylak dolgozni. – válaszolom egyszerűen, majd bele is hatolok, amire mindketten felnyögünk.
- De te is tudtál volna… lovagolni. – mondja két nyögés között.
- De valld be, hogy most így te is jobban élvezed. – válaszolom, majd ahogy elkezdek benne mozogni, a vállára adok csókokat és a nyakára is. Mindennél jobban ki kell fárasztanom arról nem is beszélve, hogy elterelni a figyelmét a dolgokról. Nem akarom, hogy kíváncsiskodjon. Gyűlölök azokra az emlékekre visszagondolni. Nyugalmat akarok és elfelejteni az egész mindenséget.
Félórás szeretkezés után mindketten hangosan felnyögve élvezünk el. Mellé fekszek és magamhoz ölelem. Látom kellő képpen kifáradt és ez csak jobban tetszik, hátha nem fog kérdezősködni.
- Nos akkor most te jössz. – kezd bele lerombolva az idillt.
- Inkább pihenj, mert a válladnak gyógyulnia kell. – állok fel, de ép kezével megfogja a kezemet.
- Azt mondtad mesélsz róla. – néz rám, de én inkább elfordítom a fejemet.
- De pihenned kell, mert a vállad soha nem fog meggyógyulni. – mondom, majd felállok és már az ajtónál vagyok egy szál bokszerben, amikor hangja megállít.
- Szóval ennyire véded. Talán vissza akarsz menni hozzá? Hiányzik? – kérdezi, mire gyilkos tekintettel nézek rá.
- Képzeld, nem akarok vissza emlékezni. Ki akarom törölni az életemből. Ha annyira vágynék rá, akkor el sem szöktem volna. Ez nem fordult meg soha a fejedben? – kérdezem mérgesen és egyre dühösebben.
- Ő meg vissza akar szerezni magának. Rád talált tudja, hogy ki vagy. Én vagyok az egyedüli segítséged. – mondja, amire teljesen bepipulok.
- Azt hiszed, hogy befogadlak a lakásomban, magadba bolondítasz, és már mindent tudsz rólam? És jogod van ahhoz, hogy megvédj? – ezt már ő sem bírja fekve és felülve néz farkas szemet velem.
- Igen. Mindenre igen. Szeretlek és te is szeretsz engem, ezért igen jogom van ahhoz, hogy ami az enyém, azt megvédjem.
- Meg tudom védeni magam. – zárom le a beszélgetést, majd kimegyek és becsapom az ajtót, de ő csak nem akarja abba hagyni.
- Igen meg tudod védeni magad? Majdnem lelőttek, amikor egérkét akartad védeni, utána meg bent égtél a saját munkahelyeden. Látom, tényleg meg tudod védeni magadat. Mindkétszer én húztalak ki a pácból.
- Legközelebb ígérem bent maradok, és akkor nem lesz több gondod velem. – vetem oda gúnyosan, amire egy akkora ütést kapok, hogy a fal adja a másikat.
- Térjél már észhez, de idióta marha. – kiabál rám. – Segíteni akarok neked, hogy meg tudj szabadulni a múltadtól arról nem is beszélve, hogy kurvára fontos lettél nekem és ne merj többet olyat mondani, hogy bent maradsz és nem lesz rád gondom. Hülye vagy, önfejű és idióta. – mondja sorba, amire csak a számból feltörő vért törlöm le.
- Menj haza. – mondom neki, de nem nézek rá.
- Már megint kezded a hősködést és a nagymenőzést?
- Menj haza. – mondom hangosabban és parancsolóan.
- Jól van bazd meg elérted, amit szeretnél. – felkapja a nadrágját, majd egy ajtócsapódás jelzi, hogy elhagyja a házamat. Jerry rám néz, de ő is szomorú tudom, hogy nem kellett volna megtennem, de megtettem.
- Mi van te is utána akarsz menni? Hát csak hajrá menj. – rivallok rá a kutyámra, majd kinyitom az ajtót. – Menj. Legyen ő az új gazdád. – kiabálom neki, majd nyitva hagyom az ajtót, hogy had tudjon menni én meg visszamegyek az emeletre a hálóba. Nincs kedvem senkihez és semmihez. Egyedül akarok lenni.
„- Szóval nem volt elég hülye kölyök. – lerántja a nadrágját és már látom álló szerszámát, miközben én a sarokban remegve a félelemtől könyörgök neki, hogy ne bántson és hagyjon békén. Testem teli van sebekkel és a karom akkor is be volt gipszelve, mert eltörte.
Végül csak nem hagy békén annak ellenére, hogy már félholtra vagyok verve és csak úgy sajognak a sebeim. Felkap és ledob az ágyra, de szerencsétlenségemre az eltört karomra esek. Felordítok a fájdalomtól, de nincs időm sokáig sajnáltatni magam, majd egyből belém vágja a farkát. Nagyon feszít és fájdalmas.
Addig dug, amíg szinte el nem ájulok, vagy a halál küszöbére nem kerülök…”
Emiatt az emlék miatt rettegek. Nem akarom, hogy bárki többet így viselkedjen velem, ahogy ő bánt velem. Még a halálból is képes volt visszahozni, hogy tovább tudjon dugni, és hogy ne tartóztassák le. Mindig rettegésben éltem vele. Képtelen vagyok akár egy percnél tovább rágondolni, mert a sírás környékez.
Ám meglepetésemre nem csak az emlékeimben él, hanem most már a szemem előtt is látom. Itt áll Ő teljes nagyságban. A félelem lesz urrá rajtam és úgy érzem magam, mint akkor. Felállva kezdek a szoba legtávolabbik szarkába vonulni, amitől, mintha menedéket várnék.
- Végre meg vagy, te kis hülye szuka. – mondja ridegen és olyan hangon, amit soha többet nem akartam hallani. – Most véged lesz, hogy senkié soha többet ne lehess. – emeli ráma fegyvert, majd el is süti és végül a hasamba fúródik, amire felkiáltok. – Lassú és fájdalmas halált fogsz kapni tőlem. – Jegyzi még meg, majd végül szépen távozik a házamból becsukva minden ajtót. Így most már tuti nem fognak rám találni és végleg meghalok.
Már vagy 5 perce fekszek a véremben. Kezdek sokkot kapni, de még tartom magam, amikor végre kicsapódik az ajtó és Shiri lép be rajta.
- Akio! – hallom aggódó hangját, ahogy letérdel mellém és elveszi a kezemet. – Te idióta. Miért küldtél el? – kérdezi aggódva és a sebemet vizsgálja.
- Mert… nem akartam… hogy… téged bántson. – beszélek nagyon akadozva, miközben csak úgy kapkodom a levegőt.
- Te annyira hülye vagy.
- Sa...sajnálom. – nem vagyok jól cseppet sem. Felveszi a telefont és hallom, hogy elkezd beszélni a mentőkkel, hogy jöjjenek azonnal, mert itt fogok meghalni, ha nem szedik a hátsójukat.
Nem hallok tovább, mert a sötétség kezd egyre jobban elvinni magával, majd szépen lehunyom a szemeimet.
|
| yoshizawa | 2011. 08. 12. 21:01:48 | #15795 |
Karakter: Kemei Shiri
Megjegyzés: (Akionak)
- Fürödj meg te is, addig kimegyek Jerry-hez. – szakítja meg azonban legnagyobb döbbenetemre szenvedélyes csókunk, mielőtt egyedül hagyna.
Káromkodva állítom át a vizet jéghidegre, kezdem el testem hűteni, hogy ne álló farokkal menjek már utána. Rosszul lehet még mindig, nem tenne jót neki, ha szexre kényszeríteném.
- Nem vagy jobban igaz? – kérdezem, a hidegvíz másik jótékony, méregölő hatása miatt higgadtan, amikor végre, pár perces önhűtés után ismét megtalálom. Épp kaját készít, de jól gondoltam nincs a toppon, arca hullákat megszégyenítő módon sápadt.
- Ezt mire érted? – tér ki a válasz elől egy nagyzolós mosollyal úgy, mintha azt gondolná, ezzel át tud vágni engem. Pont engem, aki az elmúlt napok alatt jobban kiismerhette, mint mondjuk szülei, hosszú évek alatt.
- Gyere enni. – tölt teát is az asztalra tett szendvicsek mellé.
- Még mindig rosszul vagy akár csak tegnap. – folytatom, amit elkezdtem, úgy, mintha nem is hallottam volna invitálását.
- Még is miből gondolod? Ne beszélj marhaságokat, inkább gyere enni. – hív ismét, miközben Jerrynek is előkészít egy adag tiszta vizet.
- Hallottam, hogy sípolva veszed a levegőt. Miért titkolod el, hogy rosszul vagy? Meg a fürdőben sem engedted, hogy bármi legyen. – pedig… Ő mászott rám.
Vagyis… Miután rámásztam ő támadt vissza, de akkor is…
- Ha nem tetszik valami, akkor ott az ajtó. Senki sem mondja, hogy kötelező itt lenned. – bújik megint pókerarca mögé egy nagy sóhajtással, amitől dühöm, amit eddig az iránta aggódás, és a hidegvíz is lecsillapított, ismét kitör, hevesebben, mint eddig bármikor:
- Szóval ennyi? Amint valaki érdeklődni mer irántad, elküldöd? – most se válaszol, csak újabb heves csókra kér fel, mielőtt megint megkapnám, hogy álljak neki enni.
- Addig se mondasz hülyeségeket. – teszi hozzá, viszont gyorsabban távolodik el a közelemből, minthogy erre behúzhatnék neki egyet.
Annyira idegesít… Szeretem, és mégis… Ki nem állhatom, amikor ennyire játssza a nagymenőt.
Inkább nem is megyek utána, itt ülök le, várom meg visszatértét, hogy majd kifaggassam arról, mégis miért nem tudunk mi olyanok lenni, mint egy átlag, nyálas szerelmes pár.
- Miért veszekszünk állandóan? – kérdem tőle, amíg ő valószínűleg a gyógyszereit veszi be.
- Mondjuk, mert mind a ketten makacsak vagyunk, és nem szeretjük, ha beleszólnak a dolgainkba? – ebbe van némi igazság…
Mosolyogva kelek fel, és lépek hozzá, majd helyezem kicsit komolyabban kezem kockáira:
- Hmm. Nem is tudom. Csak frusztrál, hogy tudom, még nem vagy jól, de eltitkolod előlem. - féltem. Vagy ez akkora baj?!
- Nem titkolom el, hiszen már jobban vagyok. – néz rám gyengéd mosollyal az arcán, mielőtt megcsókolva ölelne magához.
***
Őrületesen érezni akarom testét, hallani nyögéseit, sikolyait, mégse kényszerítek ki belőle szeretkezést, bántom, inkább várok rá.
Hiszen szeretem.
És… Azt is biztosra veszem, azért talál ki mindig valami indokot, mert nincs jól, csak büszkesége miatt ezt nem kötheti az orromra.
Éppen állapota miatt nem akarom azt se, hogy dolgozzon még. Abból a pénzből, amit keresek nem csak az én, és az ő, 10 másik házat is fent tudnék tartani, hosszú ideig.
Viszont Ichiro mint oly sokszor, most is hajthatatlan, elindul a városba.
Feltett szándékom, hogy utána siessek, ha már egyszer egy fontos átadás miatt nem tudom elkísérni, viszont egy vállamba fúródó golyóval, nameg persze összekötözésemmel lassítják le szándékaim.
Ha nem segítenének haverjaim, kimenekülni a csapdát kieszelők karmai közül, amikor a megbeszélt időre nem érek ki hozzájuk, sose éltem volna már meg a 30-at.
Mint támadóink elmesélik, egy rögtönzött kínvallatás következményeként, valami férfinak dolgoznak, aki Ichirot kereste már jó ideje, és most, hogy rá talált, feltett szándéka megkínozni, és megölni azért, mert elszökött tőle, gazdájától.
Engem azért kellett volna jégre tenniük úgy, mint ahogy már csapostársát kicsinálták, mert miattunk menekült meg a múltkori ármánykodásuktól.
- Tudtál erről valamit? - kérdi a lelövésük utáni fagyos csendben Abeyashi, tagadón rázom meg a fejem, majd kérdem meg tőle, hogy ha ezt tudom, akkor szerinte hagytam-e volna, most is, egyedül menjen munkát keresni.
Kicsit idegesen, de mosollyal az arcán int nemet fejével, majd ajánlja fel, elvisznek hozzá.
Mivel képtelen lennék a vezetésre, elfogadom a segítségük.
- De majd… - teszem hozzá, miközben kocsijuk felé tartunk - Mielőbb meginterjúvolom erről. Úgyhogy remélem, számíthatok rátok egy rohadék szemét kicsinálásában.
A hátunk mögött már ég az épület, autóm is egyszerűbb volt lángra lobbantani, minthogy elvigyük.
- Még szép, hogy melletted vagyunk. - vereget vállba az idióta Masaki, ha másik két cimborám nem ugrana mellém, biztos egy zsák krumplihoz hasonlóan dőlnék el, persze egyből mentegetőzik, és halálra vált arccal kér elnézést.
- Azt érzem mennyire is… - szólalok meg végre, nagy sokára, amikor már nem kell tartaniuk, de még mindig a fogam szívva.
Mindhárman egyszerre nevetünk fel, és szállunk be Takiji autójába.
***
- Szegény asszonyod… - segít kiszállni Abeyashi, felvont szemöldökkel nézek rá, amire kuncogva folytatja:
- Nem hinném, hogy az ura ma éjjel helyre tudja rakni… - kitör a nevetés belőle, és az autókban ülőkből is, akkor, amikor erre behúznék neki, de megint majdnem elesek csak.
- Pont a szülinapodon, amire biztos, hogy valami cukisággal készülhetett neked… - húzzák tovább az agyam, bár ha nem tudnám, Ichiro mennyire beteg, eljátszadoznék magamban a felvetett gondolaton. Így csak finoman közlöm velük, menjenek, mielőtt begurulok, miután persze még egyszer megköszönöm a segítségük.
Belépve a házba már azt hiszem, alszik, azért olyan csendes minden, amíg meg nem érzem magam körül ölelő karjait.
Hmm… És csókja is, amit nyakamba ad, mielőtt azt susogná a fülembe, dugjam meg…
Ha nem érne a vállamhoz, és rogynék felszisszenve a fájdalomtól a földre, biztos eleget tennék a kérésének, így azonban hagynom kell, hogy egy csodálkozó pillantás után megkomolyodva szakítsa le felsőtestemről pólóm.
- Nem is tudtam, ilyen erőszakos is tudsz lenni. - vigyorgok rá. Fölkelni is megpróbálok, de visszanyom a földre, és combomra ülve kezdi el megvizsgálni kezem.
- Mi történt?! - válaszommal meg kell várnom, amíg elrohan az elsősegély ládáért, de távollétében legalább fel tudok kelni a földről:
- Páran azt szerették volna, ha ez a mai az utolsó szülinapom. - rosszallóan csóválja meg fejét, miközben megkér arra, ezt fejtsem ki neki bővebben, amikor eltávolította a vállamból a golyót.
- Majd én megcsinálom, már nem először fordult elő, hogy meglőttek. - nyúlok az elsősegély ládáért épp kezemmel, de határozott tekintettel húzza előlem arrébb, nem engedi kikapjam kezei közül.
- Feküdj le. - félelmetes… Olyan, mintha haragudna… Még Jerry is lemászik az emlegetett bútordarabról tőle, hogy nagyobb helyem legyen.
- És most bővebben fejtsd ki az események… - veszi kezei közé a fertőtlenítőt, és kezdi el kitakarítani sebemet - Hallani szeretném, hogy sérültél meg, azt is miért.
Habár magas a fájdalomküszöböm, felordítok műveletétől, pihegve kérem meg arra, időhúzásként, nézzen bele csipesszel is sebembe, mert amennyire rossz, ahogy hozzáér, biztos lesz ott egy golyó is.
Furcsa csillogással tekintetében nyúl a kért tárgyért, majd sebembe, ismét felordítok, amikor ráakad, és ki is húzza.
- Köszönöm, így már jobb… - sóhajtom vigyorogva. - Ezt lehet ki se tudtam volna belőle szedni…
- Kezdem elveszíteni a türelmem. - veszi elő tárgyilagosan a ködszereket.
- Jól van na, mesélek… - nézek vissza rá ugyanannyira sötét tekintettel, mint amilyennel ő figyel. Most olyan mint egy démon. - De… Ígérd meg nekem, miután elmondom, válaszolsz te is egy pár…
- Áúú… Ez fáj!!! - húzódok előle arrébb, ülök fel.
- Ne kényeskedj… - pff… Mintha az én hibám lenne, hogy nem az ő golyóit kaptam ünnepi menünek…
- Szóval mint mondtam… - kelek fel mellőle, így talán hagyja, végigmondjam a feltételeim. - Szeretném ha megígérnéd a történetem után válaszolsz pár kérdésemre.
- Nem értem, miért szükséges ezt megígérnem. - lép hozzám, és fürkészi arcom tekintetével, mielőtt az előző mozdulataihoz képest roppant finoman kötözné be vérző sérülésem.
- Nem kell érteni, csak kérlek, ígérd meg. - bújok hozzá, ép kezemmel beletúrva tincsei közé, hogy magamhoz tudjam húzni egy csókra.
Azt hittem, soha többé nem érezhetem, jobban esik, mint valaha, addig használom ki, amíg csak bírom levegővel.
- Kérlek egyetlenem… - sóhajtva dörgöli meg halántékát, de beleegyezik, úgyhogy amint leülünk, és hozzá bújok töviről hegyire elmesélem neki a történteket.
- Szóval azt mondták… - áll fel falfehér arccal - Hogy miattam bántottak???
- Nem… - lépek utána mosolyogva, és csókolom meg. - Egy idióta fasz miatt bántottak, aki elvileg a te gazdád volt valaha. És… Aki halott lesz, amint ráakadok.
- De… - kezdi, viszont a szavába vágok:
- Semmi de. Tudni szeretném ki ő, hol lakik, hogy meglátogathassuk.
- Így?! - húz magához óvatosan, és csókol nyakamba, szívja meg a bőröm. Teljesen beindít, merevedése, amit hozzám dörgöl is fokozza csak hangulatom.
- Gondoltam előtte veszek magamra egy pólót - nyögöm hamis vigyorral. - Úgyhogy légy szíves, mesélj róla.
- És ha azt mondom, más terveim vannak az estére?! - kap ölbe, és indul el velem.
- Nem akarok ünneprontó lenni, de akkor is kikényszerítem belőled! - tapadok ajkaira, miközben ép kezemmel újra a hajába túrok, tarkóját cirógatom.
|
| oosakinana | 2011. 06. 14. 20:02:28 | #14243 |
Karakter: Akio Ichiro
Megjegyzés: (Shirimnek)
Reggel arra kezdek el ébredezni, hogy valaki elkezd simogatni. Kicsit még magamhoz kel térnem, mire rájövök, hogy Shiri fekszik mellettem és ő tud egyedül simogatni, ami nagyon jól esik.
Elkezdek kicsit mocorogni. Kapok egy lágy puszit is. Hmmm. Finom ébresztő el tudnám viselni bármikor. Kinyitom a szememet, mire vigyorogva néz rám és kíván jó reggelt. Felém mászik és megcsókol finoman, amit egyből viszonzok. Annyira kívánom, hogy azt elmondani nem lehet.
Hátára fektetem, majd átveszem az irányítást. Csók egyre jobban kezd mohó és szenvedélyes lenni. Kezem felfedező útra indul, amikor megtalálom játékszeremet, rá is markolok.
- Mit csinálsz? – sóhajtja elszakadva ajkaimtól, de nem bír beszélni, mert elkezdem kezemet mozgatni farkán.
- Csak kielégítelek, ahogy szeretted volna. Amúgy neked is jó reggelt. – suttogom, majd a nyakát szívom meg kicsit. Most leszek nagyon gonosz. - Viszont ha nem tetszik így – leállok mindennel és látom, hogy eléggé csalódott és akarja a folytatást. – Öltözz fel és menj innen. – mondom bunkón. Nem szeretem, ha játszadoznak velem.
- Szerinted… - suttogja szemeibe nézve, majd kezébe veszi már így is lüktető farkamat és végig húzza rajta jó párszor nyálas kezecskéjét, ami olyan szépen tud dolgozni. elkezdem szaggatottan venni a levegőt, amikor folytatja mondandóját. - Itt foglak hagyni, miután tegnap olyan szépet suttogtál a fülembe? – kezeit inkább hátamra vezetem, majd ujjaimmal bejáratánál kezdem el körözni.
Közelebb hajolok hozzá és megkérdezem tőle, mit is mondtam neki. Nem emlékszek rá, mire gondol. Mikor csak sejtelmesen kezd el mosolyogni rám lehajolva bimbóit fogam közé véve kezdem el morzsolgatni kicsit. Ezzel egy időben még ujjaimat is belévezetem, hogy elkezdjem tágítani.
- Mondom, mondom… - sóhajtja megadóan, mire felé hajolok és látom összeharapott ajkait. Közelebb hajolok hozzá, mire megragadva vált velem egy csókot, majd folytatja válasz adását. - Szeretlek… Ezt mondtad. És… Én is ezt akartam mondani, miután kimondtad, csak már aludtál mielőtt megtehettem volna. Szeretlek. Nagyon, de nagyon szeretlek Akio.
Meglepődök szavain. Nem hittem volna, hogy én tőle ilyet fogok valaha hallani és még kicsit most is képtelennek érzem. Ám amikor megbizonyosodok arról, hogy komolyan gondolja, lágyan elmosolyodok és megkérdezem, mit csináljak vele. Mind eközben barlangjában mozgatom kezemet kínzólassúsággal.
- Talán mond újra nekem, hogy szeretsz… - nyögi sóhajai között. – Légyszi… Annyira jó volt hallani…
- És hová lett a büszkeséged, hogy így könyörögsz?! – kihúzom kezemet, majd farkamat illesztem bejáratához. Elkezdi hozzá dörgölni fenekét, amin elmosolyodok. Valamit látom, mondani szeretne, de legyen neki gyereknap elvégre csak a valódi érzéseimet kéri, hogy valljam be neki még egyszer. Ám előtte még hirtelen beléhatolok, amire felnyögünk. - Szeretlek. – suttogom neki őszintén kiabálása után. – Ezt akartad?
- Még szép. – elvigyorodik, majd magához húzva csókol meg szenvedélyesen, amit egyből viszonzok és elkezdek egy eszeveszett reggeli ágyakrobatikát.
Mikor végre mindkettőnket átjárja a mámoros érzés az orgazmussal együtt, mellé fekszem és magamhoz ölelem szorosan. Viszonozza az ölelésemet, viszont lehet, hogy a szex jeleneteket, kicsit el kell halasztanunk a továbbiakban, mert most is sípolva veszem a levegőt.
Nem akarom, hogy aggódjon miattam, így amíg rendbe nem jövök, elmegyek fürdeni. Meg is mondom neki, majd felállok és elmegyek, beállok a tus alá és engedem magamra a vizet. Kicsit kezd rosszabbodni az állapotom, de végül minden simára sikerül amint meg tudom nyugtatni magamat.
Egyszer csak megjelenik mögöttem szépségem és megpróbálna betámadni, mint tegnap, de nem hagyom. Fordítok helyzetünkön és a falnak szorítom.
- Mi van? Az a tegnapi csak egy alkalom volt?! – somolyogva biccentek neki. - Hát tudod a roha… - nem hagyom, hogy befejezze, mert ajkaira tapadok és elhallgattatom, de most még egyelőre én sem aktivizálhatom magam, amíg rendbe nem jövök teljesen. Elszakadok ajkaitól, majd a szemébe nézek.
- Fürödj meg te is, addig kimegyek Jerry-hez. – mondom komolyan, majd elengedem, kilépek a fürdőből és megtörölközve öltözök fel. Ahogy kutyuskám meglát, szinte egyből felágaskodik rám, mire mosolyogva megsimogatom.
Adok neki kaját is meg utána magunknak is csinálok. Mikor éppen végeznék, akkor jelenik meg az ajtóban.
- Nem vagy jobban igaz? – teszi fel a kérdést, amire csak elvigyorodok.
- Ezt mire érted? – ránézek, majd az asztalra teszem a kaját. – Gyere enni. – mondom neki, majd poharakat is teszek és teát is.
- Még mindig rosszul vagy akár csak tegnap. – tovább firtatja a dolgot.
- Még is miből gondolod? Ne beszélj marhaságokat, inkább gyere enni. – mondom neki, majd a kutyának is adok tiszta vizet, de ekkor megállítva maga felé fordít.
- Hallottam, hogy sípolva veszed a levegőt. Miért titkolod el, hogy rosszul vagy? – kér szinte számon. – Meg a fürdőben sem engedted, hogy bármi legyen. – mondja a dolgokat, amire csak nagyot sóhajtok és felveszem az álarcomat.
- Ha nem tetszik valami, akkor ott az ajtó. Senki sem mondja, hogy kötelező itt lenned. – mondom komolyan, nem szeretem, ha számon kérnek egyáltalán nem.
- Szóval ennyi? Amint valaki érdeklődni mer irántad, elküldöd? – kérdezi mérgesen, de már idegesít a sok hülye kérdéseivel. Megcsókolom, hogy több ne szaladjon ki a száján.
- Ülj le és inkább egyél. Addig se mondasz hülyeségeket. – mondom neki. Látom, nem kicsit felháborodik azon, amit mondtam neki. Ám mielőtt még megszólalna, elmegyek onnan és bemegyek a hálóba, hogy rendbe tegyem azt, de valójában kicsit most menekülök saját magam elől.
Nem tudom miért, de olyan nehéz, hogy valakiben megint bízni, ráadásul ő benne nem hogy megbízok, de szerelmes is vagyok. Az érzéseim elől menekülök kicsit mondhatni. Kicsit tényleg rendbe vágom a szobát, majd a gyógyszert, amit adtak tegnap a mentősök előveszem és beveszek belőle egyet, mert érzem, hogy kezdek megint rosszul lenni, de nem akarom, hogy észrevegye. Valamiért nem akarom, hogy gondok okozzak neki, hiszen így is elég sokba vagyok már neki. A kutyámat is ő menti meg, most meg engem hoz ki a tűzből.
Mikor végre kicsit rendezem magam, felállok, és mikor kimegyek a számban lévő gyógyszert egy pohár vízzel lenyelem.
- Miért veszekszünk állandóan? – hallom meg hangját, mire ránézek.
- Mondjuk, mert mind a ketten makacsak vagyunk, és nem szeretjük, ha beleszólnak a dolgainkba? – teszem fel a kérdést.
- Hmm. Nem is tudom. – mondja, majd odajön hozzám, kezét mellkasára teszi. – Csak frusztrál, hogy tudom, még nem vagy jól, de eltitkolod előlem. – mondja halkan, de őszintén, amire elmosolyodok.
- Nem titkolom el, hiszen már jobban vagyok. – mondom mosolyogva és őszintén, majd megcsókolom és magamhoz ölelem.
~*~
Pár napig még így vagyunk, a szex-et inkább hanyagolom akármennyire is rá vagyok gerjedve, meg ő rám, de nem lehet. Mindig úgy csinálom, valamiért ne legyen jó, de nem akarok neki szólni, hogy a nem teljesen tiszta tüdőm miatt nem lehet. Nekem meg lassacskán el kéne mennem munkát keresni.
Ez természetesen nem tetszik neki és próbál minden áron visszatartani, de a házat nekem kell fizetnem, ráadásul nem sokára itt van Shiri-nek is a születésnapja. Soha senkinek nem készültem senkivel, de neki most akarok készülni. Meg akarom lepni valamivel, aminek remélem örülni fog.
Megállok a városban és elkezdek azon gondolkozni, hogy mit vegyek neki kedvenc mániája a fegyverek, de abból van neki bőven, meg igen megsértődne, ha mástól vennék neki fegyvert, ékszereket, meg inkább még nem ahhoz még nem vagyok elég régóta együtt, mint szeretném. Meg kitudja tetszene-e neki.
Meg van mit fog kapni. Amit már olyan régóta szeretne. Engem. Ezt eldöntve haza veszem az irányt. Belépek és látom, hogy Shiri már elment. Nincs itt egy cucca sem, már mint ami nem ide való lenne. Bemegyek a házba és úgy döntöttem megvárom.
Elég sokáig kell várnom, mert szinte majdnem hogy este van mire megérkezik. Hallom, hogy nyílik az ajtó, majd belép rajta. Odamegyek a háta mögé és magamhoz ölelem, majd belecsókolok a nyakába.
- Dugj meg. – suttogom a fülébe, miközben kezem vágyára siklik, elég lesz ha majd utána kívánok neki boldog születésnapot, most előbb cselekedjen és majd utána eldöntöm megérdemli-e, hogy boldog születésnapot kívánjak neki.
|
| yoshizawa | 2011. 06. 14. 20:00:16 | #14242 |
Karakter: Kemei Shiri
Megjegyzés: (Akionak)
- Köszönöm. – he??? Nem értem mi van. Azt köszönte meg, hogy szénné égettem kendőjét? És… Egyáltalán… Ezt most hogy kérdezzem meg tőle?
Áhh… Megvan.
- Még is miért, hogy bejutattalak a házadba? – kutyáját nézte eddig, viszont nem tűnik haragosnak akkor sem, amikor felém fordul, és szemembe pillant:
- Mert megmentetted az életemet és kihoztál a tűzből. – ja… Hogy azért… Mosolyogva fürkészem tovább gyönyörű szemeit, arcát, most nem gunyoros, hanem inkább kedves mosolyát. Máskor is tűzbe mennék érte, még akkor is, ha ezt sem köszönte volna meg.
Valamit, talán épp szerelmet érzek iránta, egyre határozottabban, és egyre erősebben, ugyanúgy, ahogy ma délután a hiányát is elég rendesen éreztem. De iszonyat furcsa. Nagyon rég volt már olyan, hogy valakin ennyit gondolkodtam, mint rajta.
- Mert ezért a köszönömért megérte. – vigyorgok rá, és szemlélem arcát, gyönyörű mosolyát tovább. Majd egy picit közelebb is hajolok hozzá. Most jön elvileg az a rész, amikor a nyakamba borul, és szenvedélyesen megcsókolva átadja testét, hogy egy oltári jót szeretkezhessünk…
- Hé, te meg mit csinálsz? – tolom magamtól távolabb az egeret, amikor gazdáját megelőzve képen nyal. Vele nem akarok ennyire meleg kapcsolatot.
- Azt hiszem ő is megköszöni. – ehh… Szép… Ennyire nyálas köszönömben még egy ukétől se volt részem. Meg különben is…
- Inkább a gazdájától várnám a köszönetet. – próbálom meg rávezetni arra Akiot, kit is akarok most, egy perverz vigyorral.
- Annak is eljön majd az ideje. – jósol itt nekem, mint valami orákulum… Persze, eljön… De mikor, az a jó kérdés.
Vagy ha ennyire akarom, nem-e nekem kell elémenni...
Fölkel azonban, mielőtt gondolatmenetem megoszthatnám vele, és eltűnik valamerre. Onnan jövök ré egy pár perccel később, hogy zuhanyozni, hogy meghallom a víz csobogását.
- Maradj itt Jerry… - simizem meg kutyusát ismét, mielőtt nagyot nyújtózva fölkelnék. – Olyat akarunk tenni a gazdáddal, ami nem biztos a te lelkednek való.
Nyüszögve elfordítja a fejét, mintha értette volna amit mondtam neki, én pedig elindulok.
Kellemes meglepetésként ér, hogy tolvajkulcsom ennél az ajtónál nem kell használnom, mosolyogva, már ruháim hozzá hasonlóan ledobálva lépek beljebb, ölelem át hátulról izmos kockáit. Annyira forró a bőre… És annyira megnyugtató nem esett baja… Már tényleg nagyon érezni akartam, még akkor is megérte átölelnem, ha ezért megfordulva vág fejbe.
Legnagyobb döbbenetemre mosolyogva fordul meg, hogy hozzám simulva, átölelhessen, miközben vadul megcsókol. Persze nem hagyom magam, egyből szenvedélyesen viszonzom érzéseit, dörgölöm merevedésem övéhez, hogy egyszerre sóhajthassunk fel.
Hajamba túrva szakítja félbe azonban, és hajol a fülemhez, úgyhogy én kölcsön kinyír visszajár alapon a nyakát szívogatom, csókolgatom, hogy ne csak azt tudják, én tartozom hozzá, hanem azt is, ő is hozzám.
- Most beválthatod az ígéretemet. – hallom meg halk hangját, ami miatt komoly tekintettel fürkészem szemeit. Mennyi füstöt szívott, hogy ezt mondja???
Meg akarom kérdezni arról, biztos-e ebben, viszont mielőtt megtehetném, az ajkaimra tapad, és vadul kezd el csókolni, farkát is enyémnek dörgölve követelőzik a folytatásért.
Grr… Hát jó… Legfeljebb ha viccelt, majd fordít a szitun.
Még csókunk közben a falnak nyomom, hogy jobban tudjam simogatni mellkasát, oldalát, fenekét, miközben ő a lábait derekam köré fonja.
Én is vágyom legalább annyira rá, mint amennyire ő rám, viszont hiába teszi ezt, még nem adhatom meg neki azt, amit fel-felsóhajtva, izzó testével követel magába. Jó seme vagyok, bírok várni addig, amíg felkészül rám, bár mivel mindig ukénak kezelt, ezt mostanáig neki nem tudtam bizonyítani.
De majd… Hamarosan megtudja a nagy Shiritől, mit hagyott egészen eddig ki…
Újfent végigsimítok feszes fenekén, viszont amikor lüktető barlangjához érek, nem állok meg, mint az előbb, egyik ujjam óvatosan becsúsztatom testébe, és lassú mozdulatokkal tágítani kezdem.
Akármennyire is próbálok gyengéd lenni, először megfeszül egy kicsit, fáj neki, de aztán már a következő, és az azt követő ujjam becsúsztatását szinte meg sem érzi, kipirult arccal nyög, lökdösi csípőjét, hogy minél jobban hozzám simulhasson, és érezhesse magában ujjaim.
Közel jár már a beteljesedéshez, amikor benne mozgó, vékony ujjaim kihúzom, és lecserélem valami sokkal vastagabbra, és hosszabbra, hogy ismét egyszerre sóhajthassunk bele a fürdő csendjébe.
Kicsit ugyan megfeszül most is, de csakúgy mint amikor tágítani kezdtem, csókjaimnak, cirógatásaimnak hála ismét hamar laza. Ekkor kezdek el mozogni forróságában, hogy őt is, magamat is minden egyes gyorsuló lökéssel közelebb juttassam a beteljesedéshez.
Minden képzeletem felülmúlóan jó a kicsike, nem kell sok ahhoz, hogy mindketten elérjük a csúcsot. Egyszerre felnyögve öleljük a másikat, válunk eggyé egymással még jobban, miután elsültünk is, alig akaródzik elengednem.
Örülök, hogy velem van, az enyém lett így is, boldogan nézek rá. Szeretem…
- Pihenjünk le rendben? – kérdi hirtelen, de olyan fura, színtelen hangon, egyből biccentve állok tőle távolabb. Mintha nem lenne rendben...
Igen… Határozottan nem stimmel nála valami. Viszont ennyire tuti nem meríthettem ki. Más baja lesz.
A ruháit is furcsán veszi fel, nekem is fáradtabban nyom a kezembe egy adagot.
Azonban, csak a hálóban, ahol sötét ágyneműin még fehérebbnek tűnik, mint a fürdőben tudok rákérdezni arra, jól van-e.
- Csak kicsit nehézkés a tüdőm. – válaszol harmatgyengén, és még hátrébb helyezkedik párnáin. Aha persze…
- Te nem vagy jól. – közlöm vele idegesen, és már telefonálok is a mentőknek. Még csak az kéne, megfulladjon itt nekem, mert játssza a nagy macsót.
Helyesen döntöttem, mire visszaérek már hörögve veszi a levegőt, idegesen fogja meg, és szorítsa a kezemet. Én is teljesen magam alatt vagyok, miközben azon imádkozok, meg ne haljon itt nekem, mire kiér a segítség, mert kénytelen lennék őt klónozni, és a klónján megbosszulni hülyeségét.
Szerencsére hamar kiérnek a mentősök, és Jerry is beengedi őket, úgyhogy Akio ismét dobozból szívhatja magába az éltető levegőt, egy kis nyugtatóval együtt, én meg megkapom az utasítást, úgy rajta legyek, mint valami nyomkövető, hacsak nem akarom végleg elveszíteni.
- Ez csak természetes. – tisztázom vigyorogva a segítséggel. - Nem lenne könnyű tőlem szabadulnia egyébként se, de most… Sehogy sem fog. - komolyan biccentenek, bíznak bennem. És… Mielőtt távoznának talán pont emiatt valami gyógyszert írnak fel neki, nem viszik be a kórházba megfigyelésre pár órára se.
A receptek ledobom a nappali asztalára, miután beteszem vendégeink után az ajtót, és Akio kutyusát is megnyugtatom. Majd… Mint aki jól végezte a dolgát bújok be Akio mellé az ágyba, és élvezem ki azt, hogy hozzám bújik.
Imádom az illatát, a testét, a természetét, mindenét. Azt akarom, ha ez csak egy álom, hogy tényleg az enyém, örökké tartson.
- Szeretlek. – motyogja el gondolataim, amivel megdöbbent. Nagyon jól esik ez az egy szó, mosolyogva viszonzom, bár már nem hinném, hogy hallotta.
Hála annak, hogy leszedálták már húzza a lóbőrt, de mindegy… Reggel még tudunk erről beszélni, most úgyse fogok melózni menni jó darabig, a mai ügy miatt.
***
Jócskán délelőtt ébredek, de megnyugtat, hogy ő még mindig édesen szuszogva fekszik a karjaim közt, mosolyogva szemlélem gyönyörű, nyugodt arcát.
Sok dologban hasonlít rám.
Keménynek akar látszani akárcsak én, de abban is hasonlítunk, hogy most egy bizonyos helyen hozzám hasonlóan tényleg nagyon kemény.
Fájdalmasan szívom meg fogam, amikor egy-egy dörgölőző mozdulata miatt jobban érzem merevedését az enyémnek nyomódni.
És… Nem is csoda szerintem, hogy emiatt kevés ideig bírok csak így éberen nyugton feküdni, sutba dobva amiatti lelkiismeret furdalásom, hogy nem hagyom aludni, óvatosan végigsimítok először puha tincsein, majd arcának vonalán.
Jobban kezd mocorogni, ezért kap egy pár puszit is az ébresztőhöz, amikor pedig rám emeli szemeit pedig, vigyorogva kívánok neki jó reggelt, mielőtt felé másznék, és ajkaira tapadva kezdeném el finoman csókolni.
A tegnap átéltjei után nem vadulhatok vele.
Legalábbis így gondolom, amíg nem dönt maga alá, fordítva a szitun, és viszonozza nyelvjátékom hatalmas, forró szenvedéllyel, miközben kezeivel megkeresi, és rámarkolahh…
- Mit csinálsz? – sóhajtom, elszakadva ajkaitól. Nem tudok normálisan beszélni, ujjai remek munkát végeznek tagomon.
- Csak kielégítelek, ahogy szeretted volna. Amúgy neked is jó reggelt. – susogja nyakam bőrébe, mielőtt megint megszívná. Minden jel arra mutat, jobban van… - Viszont ha nem tetszik így – áll le legnagyobb sajnálatomra minden kényeztetésével, pont akkor, amikor az őrjítő feszültség, amit miatta érzek ki akar törni belőlem – Öltözz fel és menj innen. – ehh… Már megint kezdi a bunkózást…
- Szerinted… - suttogom szemeibe nézve, miközben fél kézzel kezembe veszem lüktető merevedését, hogy őrjítő lassú mozdultatokkal húzzam rajta végig benyálazott ujjaim egyszer, majd még egyszer… Nem érdekel, hogy ezért még kaphatok. Csakis akkor folytatom amit elkezdtem, amikor már szaggatottabban veszi a levegőt:
- Itt foglak hagyni, miután tegnap olyan szépet suttogtál a fülembe? – kezeim hátára vezeti, és újból fürge ujjai közé vesz, ezúttal bejáratomon simít végig.
Valamint közelebb hajolva azt is megkérdi, mire gondolok. Majd amikor csak sejtelmesen mosolygok rá, egyik mellbimbóm kezdi el morzsolgatni fogai közt. Persze… Egy időben azzal, hogy teljes testem megfeszítem testembe tolt ujjaitól.
- Mondom, mondom… - sóhajtom megadón, de azért amikor győzelemittasan hajol összeharapott ajkaim felé, kiéhezett vadként csókolom meg, csakis azután válaszolok:
- Szeretlek… Ezt mondtad. És… Én is ezt akartam mondani, miután kimondtad, csak már aludtál mielőtt megtehettem volna. Szeretlek. Nagyon, de nagyon szeretlek Akio.
Elképedve, és kicsit talán hitetlenkedve néz, viszont amikor megbizonyosodik arról, nem vicceltem, hozzá képest furcsán lágy mosollyal kérdez rá arra, most mit csináljon velem. Persze ujjai még mindig forróságomban, és azt se hinném, véletlen csúszkálnak onnan őrjítő lassúsággal ki, és vissza…
- Talán mond újra nekem, hogy szeretsz… - nyögöm neki sóhajaim közt. – Légyszi… Annyira jó volt hallani…
- És hová lett a büszkeséged, hogy így könyörögsz?! – húzza ki barlangomból ujjait, hogy miután lábaim közé férkőzik, merevedését illeszthesse bejáratomhoz.
Hová lett? Most már tényleg leszarom.
Vágytól csillogó tekintettel nézek rá, és dörgölőzök, miközben próbálom meg ezt neki elsuttogni, de megelőzve hatol testembe.
- Szeretlek. – hallom meg hangját, miután felkiáltok a fájdalomtól. – Ezt akartad?
- Még szép. - vigyorgok rá, és tapadok ismét ajkaira, invitálom egy gyors, kimerítő reggeli tornára csípőm mozgatásával.
Pihegve omlik mellém, amint mindketten egyszerre elérjük a csúcsot, és ölel magához szorosan. Persze én is viszonzom ölelését, de azt nem felejtem el, még nincs teljesen jól, kicsit talán most is sípoló légvétele nem is engedi elfeledtetni.
Amint közli, lezuhanyzik, és elvonul, hívom egyik haverom, majd elmondom neki, hova jöjjön két pillanat alatt.
A közelben van is egy gyógyszertár, hamar megkapom a kért dolgokat, hála haverom ügyességének, amint kifizetem, és megköszönöm neki, rendes volt, és segített, vissza is siethetek velük a még mindig zuhanyzóhoz.
Most is letámadom a víz alatt, viszont felháborító, hogy ismét nem hagyja magát, és csók közbe a falnak perdít.
- Mi van? Az a tegnapi csak egy alkalom volt?! – somolyogva biccent válaszként…
- Hát tudod a roha… - eddig jutok, farkamra markolva tapad ismét ajkaimra…
|
| oosakinana | 2011. 05. 20. 22:39:50 | #13721 |
Karakter: Akio Ichiro
Megjegyzés: (Shirimnek)
Lassan elkezdek ébredezni és valami maszkot érzek az arcomon. Nagyon ködös a tekintetem és gyenge is vagyok. Nem tudom, hol vagyok. Mi történt? Tűzre emlékszek és hogy bezártak, majd kép szakadás. Most ezek szerint meghaltam, de mi ez a sok zsivaj körülöttem?
Ahogy körbe nézek, meglátom a sok mentőst, és hogy éppen engem próbálnak meg észhez téríteni. Nem égtem meg, de még mindig nagyon szarul érzem maga és olyan nehéz a tüdőm. Ahogy nézelődök, meglátom Shirit, ahogy beszélget a mentősökkel és ismeretlen férfiak veszik körül, amit nem tudok hova rakni.
Pár nap pihenésre vagyok ítélve a sok letüdőzött széndioxid miatt. Felajánlja, hogy haza visz, de ellenkezek. Nem vagyok senkire sem rászorulva. Egyedül is képes vagyok haza menni. Nem bénultam meg. Nem vágták le a lábamat se semmi. Az orvos meg mindenki azt mondja, jobban járok, ha hazavitetem magamat, mert akkor nem lesz bajom. Nincs más választásom. El kell, hogy fogadjam a segítségét.
Felvesz a karjaiba. Visszaszerzi a fegyverét és a dolgait, majd elindul a kocsijához. Betesz, végül el is indulunk hozzám.
Megérkezünk és próbálna segíteni, de visszautasítom, mivel nem kell most már tényleg a segítség és most inkább csak egyedül akarok maradni. Nem olyan kellemes érzés elveszíteni a munkámat és a becsületemet egy ugyan azon napon. Be is száll a kocsiba, hogy elindul, amit már annyira várok.
Elkezdem keresgélni a kulcsaimat, hogy végre bejussak kutyuskámhoz, aki nagyon nyüszít. Gondolom, érzi rajtam a füstöt és aggódik. A francba, de merre van a kulcsom? A bárban maradt? A francba ez nem lehet igaz.
Erre viszont Shiri is ki száll a kocsiból. Alkut köt velem, hogy itt alszik velem. Cserébe beenged a saját lakásomba, anélkül, hogy zárat kéne cseréltetnem. Bár engem most a kicsi kutyuskám érdekel, aki nyüszítve kaparja az ajtót, hogy végre bejussak hozzá.
Eleinte nem tetszik az ötlet és el akarom küldeni, de amint kis kutyám felvonyít, megenyhülök és beadom a derekamat:
- Legyen, bejöhetsz az oroszlán barlangjába, de aztán semmi nyafogás, amikor az megcsócsál.
- Megegyeztünk én sérült oroszlánom. – lép elém és megcsókol, miközben teljesen hozzá öleli testemet övéhez. Valamiért jó érzéssel tölt el, hogy itt van velem és örülök is neki, mert legalább most az egyszer tényleg érzem, hogy nem vagyok egyedül és van, aki vigyázzon rám.
Viszonzom csókját és át is veszem az irányítást és hevesen kezdem el csókolni. Élvezem, hogy velem van, de megszakítom a csókot.
- Bent folytathatjuk, most azonban légy szíves az ajtót. – mondom neki kedvesebben és végig simítom az arcát és kicsit eltolom magamtól. Meglepődik viselkedésemen és ezt, ha akarná, se tudná eltitkolni.
Elmosolyodik és végül tényleg neki lát az ajtóm kinyitásának. Amint beérünk, odamegyek a kutyusomhoz és elkezdem simogatni meg becézgetni.
Leülök mellé és elkezdem simogatni, addig Shiri feltalálva magát a konyhában kezd el kaját csinálni. Kivételesen, most Shiri is leül mellé és elkezdi simogatni Jerry-t. jó látni, hogy már nem fújnak egymásra, bár kutyuskám most abban akar megbizonyosodni, hogy valóban én vagyok és senki más.
- Jahh bocsi, egy kicsit megégett. – magyarázza, amikor nyakán lévő megégett kendőt nézem, amit tőlem kapott. Szóval bejött értem és neki köszönhetem az életemet?
- Köszönöm. – mondom neki, amire kerek szemekkel néz rám.
- Még is miért, hogy bejutattalak a házadba? – kérdezi nevetve, amire Jerry-re nézek.
- Mert megmentetted az életemet és kihoztál a tűzből. – mondom őszintén a szemébe nézve, csak tovább mosolyog.
- Mert ezért a köszönömért megérte. – mondja, mire Jerry is odafordul hozzá és egy váratlan pillanatban megnyalja az arcát. Azt hiszem, érti, hogy neki köszönhetem az életemet és kezdi kicsit megkedvelni. – Hé, te meg mit csinálsz? – kérdezi kicsit eltolva magától a kutyát.
- Azt hiszem ő is megköszöni. – mondom mosolyogva.
- Inkább a gazdájától várnám a köszönetet. – mondja sunyi mosollyal. Szóval kanos vagy megmentőm?
- Annak is eljön majd az ideje. – mondom sejtelmesen. Felállok és eltűnök a fürdőbe, de résnyire nyitva hagyom, hogy ha akar, akkor be tudjon jönni. Leveszem az összes ruhámat és a szennyesbe teszem, végül beállok és még hajat is mosok, mert mindenem tiszta füstös.
Elkezdem engedni a vizet egyszer csak, megérzem a kezeit mellkasomon. Nem csalódtam benne. Tudtam, hogy követni fog és ezzel örömet fog okozni nekem a lehető legjobban. Lehet most lesz itt az ideje, hogy betartsam, amit ígértem neki.
Szembe fordulok vele és magamhoz ölelve csókolom meg vadul, amit egyből elkezd viszonozni és csak úgy faljuk egymást. Mindkettőnknek a vágya már az egeket verdesik. Annyira jól esik és jó érzés, hogy itt van. A hajába is beletúrok. Ahogy nyakamat kezdi el csókolgatni füléhez hajolok.
- Most beválthatod az ígéretemet. – suttogom a fülébe, amire érzem, hogy ledermed. A szemembe néz. Kérdezni akarna valamit, de nem akarom, hogy most beszéljen. Azt akarom, hogy megtegye. Megérdemli, hiszen az életét kockáztatta csak azért, hogy az enyémet megmentse.
A falnak dönt és érzem, hogy most tényleg átvette az irányítást. Lábamat dereka köré fonom, hogy hagyjam, had csinálja, amikor akarja. Meglepetésemre viszont nem hatol egyből belém, hanem finoman elkezd tágítani méretéhez hasonlóan, amire nyögések szakadnak fel belőlem.
Mikor késznek talál, húz párat farkán, majd belém hatol. Felnyögünk mind a ketten. Nyakamat csókolgatja és elkezd bennem mozogni. Sokkal jobb érzés, mint amikor a volt gazdám tettem ezt velem. Most olyan kellemes érzés és örömmel hagyom neki, hogy meg tegye, mert kezdem úgy érezni, hogy szerelmes vagyok belé.
Addig folytatja cselekedetét, amíg mindketten el nem élvezünk és felnyögve feszülünk meg. Szorosan ölel magához, amit én is viszonzok, tényleg kezdek egyre jobban belebolondulni és nem akarom elengedni.
Kicsúszik belőlem. A szemébe nézek és látom, hogy most ő is boldog és talán hasonló érzései vannak, mint nekem, de az majd később ki fog derülni. Kezdek rosszul lenni és kicsit nehezen venni a levegőt.
- Pihenjünk le rendben? – kérdezem tőle kicsit nehézkesen, amire bólint. Elenged. Felveszem a ruháimat, amiben aludni szoktam és neki is adok, hogy ne a koszos ruhájába feküdjön be mellém. Betakarom a kutyámat, majd bemegyek a szobába. Ahogy befekszek az ágyba.
- Akio jól vagy? – kérdezi, és mintha aggódást vélnék felfedezni a hangjában.
- Csak kicsit nehézkés a tüdőm. – magyarázom. Elfekszek az ágyon, de még így is nehezen kapok levegőt.
- Te nem vagy jól. – mondja, és nem tudom, merre megy, de igaza van. Nem vagyok jól. Fáj mindenem és már lassan alig kapok levegőt, majd lassan sípolva veszem a levegőt.
Berohan hozzám és a telefon a fülén lóg. Nem tudom, mit akar, de jó hogy itt van. Megfogom a kezét és megszorítom, mert nem akarom, hogy elmenjen mellőlem. Nagyon azt akarom, hogy itt maradjon, és egyáltalán ne menjen el. Szükségem van rá, de nagyon.
Nem sokkal később megérkeznek a mentők és szinte berontanak a szobába, ahol elkezdenek vizsgálni, de a legjobban az tetszik, amikor oxigén maszkot tesznek rám. Olyan kellemes érzés. Ezek szerint nem sikerült teljesen kiszedniük belőlem, bár lesz egy kis idő, mire teljesen kijön belőlem. Adnak nyugtatót is, hogy megnyugodjak. Elmondják Shirinek, hogy nem ajánlatos magamra hagyni az elkövetkezendő egy két napba, mert addig kritikus is lehet az állapotom. Adtak neki pár receptet, amit ki kell váltania és szednem kell egy hétig.
Elmegy mindenki, majd szépen befekszik végre mellém. A nyugtatónak köszönhetően eléggé elálmosodtam. Most kivételesen én bújok hozzá, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz és mélyen beszívhassam illatát.
- Szeretlek. – mondom félálomba, majd nem hallom a választ ha van, de mély álomba merülök.
|
| yoshizawa | 2011. 05. 20. 22:39:15 | #13720 |
Karakter: Kemei Shiri
Megjegyzés: (Akionak és egerének)
Morgolódásomon csak elmosolyodik, és közelebb lépve szórakozik azon, mennyire harapós vagyok így reggel, mielőtt szájon csókolna.
Hmm… Olyan tüzesen és vadul… Egyből elfelejtve a piszkálódását viszonzom érzelmeit, húzom közel magamhoz, ajkaira sóhajtva attól, hogy az ölembe ült. Irtó jó érzés, még annak tudatában is, egere miatt tette ezt, nem azért, közelebb legyen hozzám.
- A kutyámmal nem csókolózok, arról nem is beszélve, hogy nem szeretkezek vele. – szakítja el enyémektől ajkait, és szítja fel bennem haragom.
Újra bosszúsan jegyzem meg neki, lehetetlen egy alak.
- Az lehet, de ahogy mondani szokták mindennek meg van a maga oka. – persze… Annak is, hogy a falon mászik egy pók, ahogy annak is, még nem lőttem le se őt, se egerét. De témacsere. Mi a fenét szorongat???
- Ha esetleg tényleg annyira nagyon elakarnál menni, mint amennyire még tegnap este mondtad. – csodálkozva, és döbbenten nézem azt a selymes anyagot, ami kezéből a kezembe kötött ki.
Ez… Ez… Képes volt venni nekem egy kendőt? Miért??? Ennyire nem tetszik neki, hogy itt maradtam nála???
Nem tudom tőle egyből megkérdezni, mert mint aki jól végezte dolgát vonul el, csak a konyhánál érem utol:
- Ez az akar lenni, hogy jó volt veled, de húzz el minél gyorsabban? – nagyon haragszom rá. Ha bántja, hogy itt vagyok miért nem próbált még kidobni?
- Rosszabb vagy, mint egy csaj. Nem mondták még neked? – néz rám felsőbbrendűen, majd újra elintézettnek tekintve a vitánk mászik vissza a hűtőbe kaját keresni.
- Most mond azt, hogy nincs igazam. – füstölgök tovább, amire már elém lép bátran, felsőbbrendűen. Be is húznék neki egyet viselkedése miatt, ha nem tapadna ismét ajkaimra.
Hmm… Imádom a csókját… Annyira, de annyira el tudja vele feledtetni haragom…
Sajnos azonban sose hagyja, hogy sokáig kiélvezzem. Most is elkeseríti édes ízét csípős szavaival:
- Inkább fogd be a szád. Ne járjon feleslegesen, vagy ha már minden áron járatni akarod, akkor, máshol és más tempóban. – le is harapnám azt hiszem…
- Te ős tulok vagy.
- Még is velem vagy. – én lennék a legboldogabb, ha tudnám miért. Vágnék vissza, de csak a bosszús sóhajig jutok, mert elém tol egy tányér szendvicset azzal, egyek.
Levágódok mellé, és nekikezdek az egyiknek, közben pedig figyelem. Gyönyörű férfi, soha nem láttam még nálánál szebbet. Viszont tényleg komolyan gondolkodok azon, érdemes-e folytatni ezt a kapcsolatot úgy, ahogy mi tesszük. Majd mivel nem tudok dönteni, feltenném neki a kérdést, ha nem szólalna meg telefonom, és keresne az egyik legfontosabb ügyfelem.
Így azonban bocsánatot kérve tőle veszem fel, és megyek pár helyiséggel arrább telefonálni. Majd amikor megbeszélem vele, mikorra mit szállítsak neki, és ő ezért mennyiért jön nekem, érzékeny búcsút véve Akiotól kötöm nyakamra a kendőt, amit adott, és indulok el összeszedni a cuccokat, amiket kértek tőlem és még néhány haverom. Most kellenek, veszélyes meló lesz ez a mai.
***
Nem tévedtem, lövöldözés tört ki. Már a zsaruk is elindulhattak az átadás helyszíne felé, összetakarítani azokat, akiket otthagytunk, de mindegy is. Mi nyertesen, hatalmas köteg pénzekkel tartunk Akio kocsmája felé, hogy sikerünk egy hatalmas piálással ünnepeljük meg.
Felhőtlen jókedvem még az se tudja tönkretenni, hogy a fiúk rájöttek arra, miért is van kendő a nyakamon, és még vezetés közben is azzal ugratnak, szeretnék látni azt a tökös kis ukét, aki ezt tette velem, és még él.
Legalábbis addig, amíg elém nem tárul az égő kóceráj látványa. Pillanatok alatt válok komollyá, hogy kiugorva kocsimból mérgesen átadhassam az egyik tátott szájjal a tüzet bámuló haverom kezébe pisztolyom, és elrohanhassak a tüzet ámulva szemlélő sokaság, a tűzoltó, és mentőautók felé, Akio nevét kiabálva.
Hol a fenében van? Úgy emlékszem, ma jönnie kellett dolgozni…
- Elnézést… - szólítom meg csapostársát, amikor keresgélés közben összeakadok vele – Akio merre van? – reménykedek abban, azt mondja, nincs baja annak a majomnak, viszont az arca azt sugallja, valami miatt ő is aggódik.
- Nem tudom. - jelenti ki idegesen. - Én is őt keresem már egy ideje, de mivel itt kint nem látom, és telefonján se tudom elérni, bemegyek, amíg még egyben van az épület. Hátha beszorult valahová. – közli, és szavainak megfelelően néhány tűzoltót megkerülve szalad is az épületbe.
De nem én lennék, ha hagynám, hogy lerázzon, szorosan követem, miközben tisztázom vele, hogy én is megyek.
Akionak meg ajánlom, életben legyen, mert számolni akarok vele minden egyes megégett hajszálamért.
Sűrű a füst, alig látunk valamit, a tőle kapott kendővel takarom el számat, hogy minél kevésbé kaparja a mocsok a torkom. Egyszer még társát is arrébb kell húznom az egyik lezuhanó tüzes gerenda útjából, ahogy neki is engem nem sokkal később az egyik helyiségből kitörő lángtenger útjából. De… Mindezek ellenére úgy érzem, a szerencse mellettünk van.
Hamar rábukkanunk a keresettre egy bereteszelt ajtó mögött, és együttes erővel ki is tudjuk szabadítani, vinni ájult testét a mentőautóig, ahol hála a jó égnek egy kis oxigénnel néhány perc alatt magához térítik. Megégni se égett meg. Szóval egy kis széndioxid mérgezésen kívül kutya baja.
Pár nap pihenés után rendbe is fog jönni. Legalábbis az orvos ezt mondta, úgyhogy megkönnyebbülten vigyorogva kötöm vissza nyakamra kissé kormos, és égett kendőjét, majd ajánlom fel neki, hazaviszem.
Először persze ellenkezne, de amikor az orvos, és segédje jó ötletnek tartja, ugyanúgy, ahogy körénk sereglett haverjaim is, azért csak megengedi, hogy hercegnőmhöz illő módon ölbe kapjam, és elvigyem az autómig, miután visszaszereztem fegyverem, és elköszönünk tőlük.
Kiszállásnál viszont már abból is látszik, sokkal jobban van, hogy a segítségem is erőteljesebben utasítja vissza, mint a kocsmánál, és el is akar küldeni haza.
Mivel nincs sok kedvem a mai nap után vitatkozni vele, közömbös arccal jelentem ki neki, nekem aztán mindegy, és habár ölelni, csókolni akarom, visszamászok autómba. Elindulni azonban nem tudok.
Amikor épp beindítom a motort, feltűnik, mennyire nagyon keresgél zsebeiben. A kulcsa minden bizonnyal ott maradhatott a tűzben, mert egyikben se találja.
Így nincs más megoldása, - tisztázom vele, miután leállítom a motort, és ismét kiszállok - meg kell engednie, nála aludjak, ha be akar jutni az ajtót nyüszögve kaparó szeme fényéhez.
Csak vigyorogni tudok azon, feltételemre mennyire elkomorul, de amikor Jerry felvonyít, egyből nem melegebb éghajlatra próbál meg elküldeni:
- Legyen, bejöhetsz az oroszlán barlangjába, de aztán semmi nyafogás, amikor az megcsócsál.
- Megegyeztünk én sérült oroszlánom. – lépek elé, és csókolom meg, szorosan hozzáölelve testét enyémhez. Nem tudom mit csináltam volna, ha bennég, de azzal tisztában vagyok, az a valaki, aki bezárta oda, amikor ráakadok, a kínok kínjait fogja átélni halála előtt.
Viszonozza csókom, és át is veszi nyelvünk táncában az irányítást, hogy még hevesebb, vadabb ütemet diktálhasson, valamint hogy amikor elszakítja ajkait enyéimtől, már megint sóvárogva vágyjak belőle többre.
- Bent folytathatjuk, most azonban légy szíves az ajtót. – teszi hozzá enyhébben, miközben végigsimítva arcomon távolabb tol magától. A lehető legjobban megdöbbentett, némán meredek rá. Nem hittem, hogy tud ilyen is lenni.
Mosolyogva, kicsit talán még mindig megbabonázva az előbbi hangszíne miatt biccentek felé, amikor végre összeszedem magam, és látok neki ajtaja kinyitásának egy tolvajkulccsal.
Ügyes vagyok, pár perccel később már az egész eddig egyedül lévő legnagyobb örömére Akio lakásában vagyunk. Simogathatjuk, és becézhetjük.
Amíg pedig Akio leül mellé, én kaját is hozok neki, mielőtt kedvenc csaposom mellé telepedve újra elkezdem hozzá hasonlóan simogatni, becézgetni egérkét. Gazdájához hasonlóan most ő is olyan, mintha kifordult volna magából, hasonlít egy kezesbárányhoz. Megérezhette, majdnem teljesen egyedül maradt???
- Jahh bocsi, egy kicsit megégett. – szabadkozom, amikor Akio Jerry simogatása helyett a nyakam kezdi el cirógatni, kibontva a kendőt, amit kaptam tőle.
|
|
