Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Bleach)

<<1.oldal>> 2.

Arasa2012. 02. 11. 15:20:09#19129
Karakter: Genji Abarai (kitalált karakter)



Míg Aika távol volt sikeresen hatástalanítottam 4 holowot is. Remek hangulatban érkezem haza. Ám különös lélekenergia fogad Ichigó házában. Kardom kireppen hüvelyéből és felderítem a házat. Végül Karin szobályában bukkanok ráa a behatolóra. Remiyu az. Meglepetten állok meg a küszöbön és csak nézem zöld loboncát.
- Hát Te mit keresel itt? - kérdem meglepetten.
Hatalmas vigyort kapok válaszul és máris a nyakamban ló a csajszi.
- Genjiiiiii!!!- sikolt és puszikkal halmoz el. - Sikerűűűűűlt!!!- kiálltja ismét fülembe.
- Mi sikerült?- nézek rá értetlenül és lefejtem magamról, majd elémállítom.
- Hát a kutatás Te mafla...- nevet jókedvűen és az ágyról egy vastag mappát vesz elő. - Kiderítettem majdnem mindent Hitsugaya kapitány életéről.. és és és.... - arca kipirul ahogy magyaráz.- kiderült, hogy kell lennie egy nagyobb testvérének is akiről sikerült egy régebbi képet is készíteni.
Megnézem a képet... majd kikerekedett szemmel meredek Remiyura.
- De hisz ez....
- Bizoooony!!!!! - sikít újra. - Aika-chan az!!!! Bizonyítékkal tudom alátámasztani, hogy Ő az elveszett nővérke!!!
Hatalmas vigyor jelenik meg az arcán.


Remiyu felfedezése földobta a napomat. Nagyon örülök, hogy valami jó hírrel köszönthetem Aikát.
- Merre jártál? - kérdem mosolyogva a visszatérő lánykát.
- Már mondtam: Parókát venni Kopasztükörnek.
Ezzel el is vonult a szekrénybe.
Akkor majd a következő alkalommal mondom el neki... most had pihenjen.


Másnap reggel ismét a konyhában találom. Épp főz. Jószokásává vált, hogy Ikkakuékat is meghívja hozzánk és együtt reggelizünk és ebédelünk.
Nem akarok sokat kertelni. Addig mondom el neki amíg Ikkakuék nem zavarnak meg minket.
- Aika drága...- kezdem mosolyogva.
- Na mivan?- kérdez vissza hűvösen.
- Jó híreim vannak a számodra.
Nem hiszem, hogy hinne nekem ha csak elmondanám az eredményt. Így előveszem a mappát amit Remiyu hagyott itt és leteszem elé a konyhaasztalra.
Érdeklődve közelít majd kinyitja a mappát. ...


Arasa2012. 02. 04. 16:56:04#18958
Karakter: Genji Abarai (kitalált karakter)



Immáron két hete dekkolunk a lelkek világában. Az eredmény a vártnál jobb. Naponta 10-15 hollow. Mivel Ichigóék messze laknak egymástól mindig van akinek a közelébe feltűnik egy kidérc így nem kell mindig rohangálni össze vissze.
Ichigo szobája kellemes és tágas. Úgy volt, hogy egyedül telepszem be ide, de a második nap reggel Aika kócos feje bukkant elő a szekrényból.
- Hát Te mia csudás keresel itt kishölgy?- kérdem meglepetten majd magamra rántom a takarót. Nem szívesen tüntetném fel magam rossz színben a lány előtt.
- Ja semmi különös csak megtetszett a szekrény és hála Rukiának egész otthonos lett... Gondoltam itt fogok aludni... Baj?- fordult felém.
Hangjából érződött a megvetés. Mondatát olyan hangsúllyal mondta, hogyha akartam volna se mondtam volna nemet neki.
- Nem dehogy maradj nyugodtan ha neked itt jó. - Mosolyodtam el.
Mivel az egész család elutazott így szabad volt az egész ház. Gondoltam felvidítom a morcos tündérkét így osszeütöttem magunknak egy könnyű reggelit.
- Pirítós, tojás, vaj, méz és tea, Jó étvágyat!- mutattam a megterített asztalra mikor Aika még mindig kócosan megjelent a konyhaajtóban.
- Ohh, köszönöm Genji-sama.- mondta.
Arcán látszott a meglepettség. Csendben fogyasztottuk reggelinket. Csak egyszer törte meg a csendet.
- Ma szeretnék szabad napot kérni.- nyammogta fel sem nézve a pirítósából.
- Öhmm rendben majd tartom a frontot...- hökkentem meg. - hova mégy ha szabad tudnom?- kérdeztem csak, hogy beszélgessünk.
- Parókát venni... - hangzott a tömör válasz.


Arasa2012. 01. 28. 18:48:37#18827
Karakter: Genji Abarai (kitalált karakter)
Megjegyzés: forgószelemnek


- Hááááámmm... hangzik az első értelmesnek nem mondható szó reggel mikor Ikkakuval és Yumichikával megérkezünk a főkapuhoz.
- Jó napot!-  köszön fagyosan és talán kissé unottan Aika.
- Szevasztok!!!- hangzik a sokkal örömtelibb köszönés öcsémtől. Ezek szerint megkönnyebbült, hogy nem kell tovább kukán álldogálnia a látszólag gondolataival bíbelődő Aika-channal.


-Shiro...- hallom a halk sóhajt Aika felől. Ezek szerint komolyan elgondolkodott azon amit a múlt délután mondtam neki. Remélem Rem drágám mihamarabb megszerzi az eredményeket Mauritól. Mindenesetre egy pokollepkét magammal viszek.
Úgy döntöttem mivel más nem hallotta a kisasszony sóhaját magamban tartom kis titkát és nem szólok róla. Biztos lesz még alkalmunk kettesben bezélgetni. Addig az eredmények is ideérhetnek.
- Csapat!- fordulok kis csoportom felé. Feladatunk világos és egyszerű. Karakura városát megtisztítani a hollowoktól. A lakhelyünk Ichigo, Ishida, Orihime és Chad háza. Ők most nem tartózkodnak a városban így házukat használatba vehetjük. Póttesteket most nem kapunk. Ja és Renji... téged Uraharáék szívesen látnak!
Ezen mindenki jót derül. Még Aika is mosolyog. Ezek szerint a hadnagya szivatásával érhetem el, hogy jobb kedve legyen.

- Az átjáró nyitva van!- mosolyog egy ismerős.
- Kösz szépen Hanataro!- biccentek a kis 4. osztagos felé.
- Csapat indulás!- Adom ki az utasítást.
Egyenként tűnünk el az átjáróban.


Arasa2012. 01. 28. 17:58:17#18822
Karakter: Remiyu(kitalált karakter)



Vacak ez a nap... semmi értelme... Tökre uncsizom és semmi kedvem papírokat irogatni...


                          ˇˇ^^°°^^ˇˇ

Hát ennyi volt megléptem... Kinek is jó a sok papírmunka. Most épp az osztagom folyosóit róvom körbe körbe. Hátha összehoz a jószerencse Renji-sannal.
Gondolataimba merülve mászkálok mikor valaki nekem jön.
-Gome... izé ne haragudjon hajlok meg azonnal az ismeretlen felé. Bocsánat elbambultam...
- Héj Rem nyugi lazíts csak én vagyok az...- hallom a régóta ismert kedves basszust.
- Genjiii- emelkedem fel mejd szeretett évfolyam társam nyakába ugrom.
- Mit keresel Te itt Gen?- kérdem mosolyogva.
- Meg szeretnélek kérni valamire...- hangzik az óvatos válasz mikozbe letsze a földre.


Na szép, hogy én elmenjek Mauri kapitány barlangjába?? Ki van csukva... Hazafelé slattyogok éppen miközben újfent elmélkedem. Genji kérése miszerint derítsek fel egy esetleges rokonságot igen meglepő számomra. És ehhez Mauri kapitányra van szükségem... De legelőször Nemuval kell beszélnem. Ő legalább kedves. Nem olyan ijesztő mint a kapitánya.


Arasa2012. 01. 28. 17:48:04#18821
Karakter: Genji Abarai (kitalált karakter)



- Valami gondjuk van Uraim? -zökkent ki egy flegma női hang dermetségemből. Felnézek a papírokból és nicsak itt áll előttem talpig tele megvetéssel az élő Isten ostora.
- Áhh Aika kisasszony...- erőltetek halvány mosolyt arcomra és élesen oldalba bököm a még mindig bambán álldogáló Ikkakut. Erre az csak morran egyet majd kezembe löki a papírköteget és a másikirányba színpadiasan távozik. Ennyit a lánnyal való együttműködéséről... Most egész álló este beszélhetek annak a kopasz fejének, nehogy a hollowok helyett a kisasszonyt aprítsa fel.

Én meg amúgy is jobban teszem ha gyorstempóban bemutatkozom és jó viszonyt kerekítek magamnak ezzel a kis hóförgeteggel.
- Kisasszony nézze el nekem az előbb kissé zavart voltam a baleset meg a sietség miatt. Még be sem mutatkoztam. Abarai Genji vagyok szolgálatára. Az Ön hadnagyának lennék a bátyja vagy hasonló. - Vakarom meg a fejemet majd elbizonytalanodok. Már nem azon, hogy ki a testvérem, csak a kis fehér szemrebbenés nélkül nézte végig az előbbi jelenetet. Kezeit hetykén csípőre téve, arca mogorvaságot sugároz. Érzem a jó szerencsémnek köszönhetem, hogy a halálistenek nem tudnak a pillantással ölni.
- Hááát- próbálom oldani a hangulatot.- együtt fogunk küldetésre menni...

CSEND!

- É...És milyen típusú lélekölő kardja van hölgyem? ...
...
...
...

Csend!!!

Ez egyre kínosabb...

- Maga véletlenül nem Hitsugaya kapitány rokona? - kérdezem meg az elkeseredettség utolsó szálába kapaszkodva.
Ekkor végre valami történik. A lány mintha elbizonytalanodna. Nem valószínű, hogy új neki ez a feltevés de érdeklődésbe átcsapó mimikája azt sugallja, hogy kissé megenyhült.
- Miből gondolja?- kérdez vissza tettetett nyugalommal.
- Nos a magassága a kinézete sőt szabad megjegyeznem a temperamentuma is hasonló mint Hitsugaya kapitánynak.
A lány érdeklődve méreget.
- Kedveli Ön a kapitányt?
- Nos elég sok küldetésen vettem rész a hadnagyával Rangikuval aki folyton csak róla beszél. A hallottak alapján tisztességes rendes kapitánynak tűnik. Mellékesen meg egy gyerekzseni. - mosolyodom el.
 Aika arcán is átsuhan egy kis mosoly. Megtört a jég... azt hiszem legalább is.
- Nos kisasszony ha megbocsát mennék készülődni. Holnap reggel gyülekezünk a főkapunál. Meghajlok a lány felé majd elhaladok mellette és a szobám felé veszem az irányt. Útközbe összefutok a volt évfolyam társammal Remiyuval. Ő is  a 6. osztag tagja. ... Fejemben tökéletes ötlet bontakozik ki.


Arasa2012. 01. 28. 14:16:33#18816
Karakter: Genji Abarai (kitalált karakter)
Megjegyzés: Kócos kis forgószelemnek


Mire beérek Kenpachi kapitány irodájába már ketten álldogállnak asztala előtt. Halkan kinyitom az ajtót. Négy szempár szegeződik rám. Majd elhomályosul a kép és minden rózsaszín lesz.
- Genjííííí!!- sikít hadnagyom a fülembe majd a nyakamba ugrik. Nevetve veszem vállamra had ülljön ott nyugton míg kapitányomtól megkapom az instrukciókat.
- Ikkaku, Yumichika, Genji... szükségem van rátok... - kezdi komolyan mondókáját. - Tegnap kaptunk egy bejelentést miszerint Karakura várost rengeteg lidérc lepte el. Ichigóék épp nem tartózkodnak a városban így nekünk kell rendet tenni. A feladatra három 11. osztagost és két 6. osztagost nevezett meg Jamamoto főkapitány. Én titeket küldelek.
- És a 6. osztagból kik jönnek Uram?- kérdi Yumichika. Ikkakuval érdeklődve fordulunk Kenpachi felé.
- Nos úgy tudom Kuchiki kapitány Renjit és valami új tisztet küld. Az új tag neve még számomra is ismeretlen. De mindenki nagy elismeréssel van róla. Elvileg kitűnően alkalmas csomagok és papírkötegek cipelésére.
Majd jóízűen felröhög.
- Ikkaku!- dörren rá a mellettem szoborként álló Madaraméra.
- I...Igenis kapitány!- rémül meg majd mégjobban kihúzza magát.
- Genjivel menjetek át a 6. osztaghoz és érdeklődjetek ki az új tag, mennyire hatékony és legfőképp kérjétek el az aktáját Kuchikitől.
- Értettük kapitány!- válaszolok Madarame helyett majd megfordulunk és kisietünk a teremből. ( Hadnagyom hálistennek már előbb leugrott vállamról.)



- Remélem nem csak valami újabb idegesító konc lesz akit a nyakunkba varrnak... - dörmög mérgesen Ikkaku miközben sorra hagyjuk el a hálóépületeket. - Ha csak kicsit is hasonlít a hadnagyra én biztos, hogy nem megyek...
- Ne morogj már annyit... -csitítgatom társam, bár tudom, hogy nála ez vajmi keveset számít.
Már elhagytuk a 10. és 9. osztag részlegét is. Gondolataimba merülve reflexszerűen futok az ismert folyosókon amikor is hirtelen egy hatalmas iratkupac tornyosul elém. Ikkaku már egy ideje megállt, hogy elkerülje az ütközést de én elbambultam így frontálisan ütköztem az irathalommal. Ami nem is csak egy szimpla irathalom volt. Esésem bukfenccel tompítom így a halom mögé érek földet.
- Jajajaj a hátam.... Nem lát a szemétől? Vadbarom!- hallatszik egy ingerült női hang a papírok alól. Nemsokára megpillantom a hang gazdáját is. Egy hófehér buksi kandikál ki a szétszóródott papírlapok közül. A lány arca szépen ívelt és..... rákvörös az idegességtől. Szép vonásai eltorzulnak miközben nagy levegőt vesz. Felpattan és kardja után markolászik miközben már a szemével megölhetett volna. ( Hálisten, hogy nem képes rá... )
- Teljesen elment az eszed? Most nézd meg mit csináltál...- üvölti arcomba. Közbe fegyvere is előkerül. - Tudod milyen nehéz volt ezeket a papírokat ábc sorrendbe állítani és mindegyiket külön leellenőrizni?- pöröl még mindig ugyanazzal a levegővel. - Egy havi munkám ment tönkre, teljes káosz az egész... Na várj csak....- kiabál és a "csak" szóra kardja a levegőbe lendül és nekem esik. Reflexszerűen rántom ki én is kardom és hárítom az ütést. Csak most tűnik fel mennyire hasonlít a kishölgy a 10. osztag kapitányára. Meg az is most tudatosul bennem milyen apró.
Pár pillanatnyi hadakozás után mégvalami eszembe jut. Színigaz a mondás: "Kicsi a bors de erős!" A hölgyemény olyan ádázul küzd, hogy gondolkodom azon előhívjam-e Dögöt.
A verekedésnek Ikkaku vet véget. Megelégelvén a semmittevést elkapja a hölgyike grabancát és felemeli. A lány lábai a levegőbe kapálóznak.
- Na most aztán már elég legyen!- dörre3n a lányra Ikka... - A társammal épp egy fontos küldetésben járunk. Megköszönnénk ha a dühkitöréseidet máskorra halasztanád. Ezekkel a mondatokkal kitépi a lány kezéből a kardját majd leejti a földre.
- Ikkaku kérlek... mégis csak egy lánnyal van dolgunk... - csóválom fejem durvaságán és lehajolok a lányhoz.
- Ne haragudj csak kissé ideges. Tudod nem szereti a semmit tevést. Gyere állj fel. - Kezem nyújtom felé mire amaz ellöki segédkezem és morcosan elfordul. Hófehér tincsei röpködnek arca körül.
- Nem kell a segítséged!- fortyog magába. Sikerülni fog egyedül is.
Eközben a papírokat szedegetem össze. Mire végzek már jó negyed óra is eltelt. Sietnünk kéne.
Mindeközben a hófehér méregzsák morcosan néz karba tett kézzel áll Ikkakutól jó messze. Kezébe adom a felszedett papírokat majd meghajlok.
- Sajnálom most többet nem segíthetek. Késésben vagyunk. -mentegetőzöm és Ikkakuval eliramodunk. Hátamban érzem a lány szúrós pillantását.


- Kuchiki kapitány! Kenpachi kapitány kérését jöttünk átadni. - Kezdem jelentésem öcsém kapitánya felé.
- Meg szeretnénk tudni, hogy a Karakura városba küldött csoportnak ki lesz az ötödik tagja. - szólal meg minden kertelés nélkül Ikkaku.
Közben nyílik az ajtó és Renji öcsém lép be. Haja kibontva kardja hetykén vállán átvetve. Biztos megint edzeni volt. Mikor rámnéz elvigyorodik és felemeli hüvelykujját jelezve tud a közös küldetésről.
- Tessék itt vannak a papírjai bár megjegyzem ezek az adatok elvileg titkosak... - dob le elénk Byakuya egy vékony kis tömböt.
- Kíváncsian kinyitom megakarom lesni az első oldalt ahol a fényképes igazolvány van. Mikor megpillantom az arcot meglepetten horkantok egyet.
- Valami baj van Abarai?- kérdi a kapitány.
- Nem semmi Uram. - mondom halkan.

Mikor elhagyjuk a termet Ikkaku felémfordul.
- Mi ütött beléd mit láttál?
- Nézd meg Te ha annyira kíváncsi vagy. Felhajtja a fedőborítót majd elkerekedik a szeme és káromkodik egy cifrát.
A képen a makrancos hölgyemény kócos, unott feje néz velünk farkasszemet. Alatta egy név:
Hitsugaya Aika.



Szerkesztve Arasa által @ 2012. 01. 28. 14:22:00


Arasa2012. 01. 27. 20:30:15#18804
Karakter: Genji Abarai (kitalált karakter)



- Vigyázzatok!
- Felétek tart!
- Achiko vigyázzz!!!
.
.
.
Látom, hogy a lány felé tart. Látom a gyűlöletet a szemében. Látom, hogy nincs ideje menekülni. Szeretnék segíteni de mintha ólomból lennének a lábaim. Nem megy. Kirántom lélekölő kardom és megvágom a tenyerem.
- Áááááááághhhhhhh!!- ordítok fel, de elértem a célom. Hirtelen kiszakadok a tétlenségből és a lány felé ugrok. Az riadt szemeit most felémfordítja és esdeklően kiállt: 
- Genji segíts!!!
Még egy perc és ott vagyok. Az arrancar most felémfordul. Lelassul rohanása, kissé elidőz rajtam vérben forgó sárga szeme. Lépte lelassul teljesen elfelejtette előbbi prédáját. Most én vagyok az űzött vad. Széles mosoly terül el hófehér pofáján kivillantva sárga fogait. Ruhája már hiányos és megtépázott, hála annak a két tisztnek akik eddig feltartóztatták. Most mindketten holtan, vérbefagyva fekszenek a kövek között. Az ocsmány pofa most undorító gurgulázó hangot hallatt, egyik kezével magasba emeli ostorként használatos pengéit a másikat pedig felémnyújtja. Tenyerén hatalmas fekete folt tátong.

Még fel sem fogom, hogy ez az én harcom lesz már nekem is csapódik a sárgaszemű tenyere, mögötte érkezik ostora ami elől hálistennek sikerül kitérnem.
- Emészd el Dögevő!- ordítom mire kezemben lévő kardom átalakul egy praktikus kis törré amivel máris combon szúrom ellenfelem. Eközben hiénám sem tétlenkedik beleharap a sárgafogú arrancár felémlendülő karjába és óriási darabot harap ki onnan. Az arrancár földöntúli hangon felsikít majd hátraugrik.
- Végezz vele Dög!- utasítom hiénám.
A következő pillanatban sikítást hallok mögülem.
- Vigyázz jobbról- sikít Achiko.
Jobbrafordulok és az arrancár hatalmas ostorával találom szemben magamat. Mire fölfogom mi is történik becsapódik a penge. És elsötétül minden.

-
-
-

-
-
-

-Gyorsan hívjátok Unohana kapitányt!
-
-


-Súlyos sérült asszonyom, a 11. osztagból.
-
-

-
-
-

-Az arcának a jobb oldalát nagy erejű ütés érte. Kómában van. Sajnos maradandó károsodást szenvedett a jobb arcfél.
- Értem kapitány.
-
-


-Genji...
-
-



-
-
-Genji hallasz?



-
-
-

Nagyon fáj! Ég az egész testem de leinkábba jobb arcom. Mintha tűzben élnék egész nap. Nem akarom... Inkább öljenek meg!


Hűs hideg érzés kerít hatalmába. homlokomtól indul de átjárja egész testem.
...
Hangokat hallok... Valaki hív.
- Megyek már! Várj!





Kinyitom a szemem. Még homályosan látok mindent és valami nincs rendben. Mintha minden vörös lenne. Óvatosan feljebb ülök az ágyon, majd köbepillantok. Egy kórteremben vagyok. Körülöttem minden hófehér és tisztaság illat lengi be a levegőt. Ám nem hagy nyugodni mért van mindennek halvány vörös színe. Eltakarom jobb szemem, a kép tisztul minden visszatér az eredeti színébe. Most a másik szemem takarom le.
- Áááágh!!!
ordítok ijedtemben. Az egész világ vörösbe borult. Mi történt velem?



                                                                                           ~~~~~

Már lassan 5 éve történt a balesetem de még mindig gyötörnek rémálmok. Verejtéktől tapadtan zihálok az ágyamon. Takaróm a padlón, párnám mellett. Plédem csuron víz.
Hirtelen erős léptek döngnek a folyosón majd egy rémült hang dörömböl ajtómon.
- Abarai... Abarai minden rendben? Mért üvöltöttél? Baj van? - Ikkaku az.
- Nem, minden rendben van Madarame!- szedem össze magam. Csak rossz álom volt.
- Már megint arról a napról álmodsz?- hallom megtört hangját. Nagyon jó barátom és aggódik értem. Tényleg nem normális, hogy ennyi idő után is kísért az az emlék.
- Semmi bajom...- válaszolom kurtán majd hozzáteszem. - Köszönöm.
Még egy darabig csend van majd léptei távolodnak.

Megigazítom plédemet, takaróm és párnám összeszedem majd a zuhanyfelé sétálok. Annyira átizzadtam, hogy képtelenség így tovább aludni. Pedig még csak hajnali 2.

Zuhany után egy szál törülközőben kilépek a teraszra. Vizes hajam lengedezik az éjjeli szellőben. Nézem a várost. Gondolataim a falon túl Renjivel és Rukiácskával szaladnak az alkonyi tájban. Milyen örömteli hónapok voltak azok. Szobormereven állok a teraszon és gondolkodom. Így telik el az éjszaka.

-
-
-
http://www.youtube.com/watch?v=94HYEe1bOFU

- Te vagy az Genji?
Lép be hozzám hadnagyom.
Épp a szobámban ülök a zongora előtt. Az éjszaka eseményei után csak a zongorázás jöhet szóba. Ez az egyetlen ami megnyugtat.
- Yachiru hadnagy!- Állok fel a tiszteletére.
- Ohh, ne hagyd abba Gen!- mosolyodik el majd mellém ül.
Én folytatom játékom. Mellettem hadnagyom dűlöngélni kezd a zene ritmusára. Majd kezét vállamra teszi.
- Minden rossz elmúlik egyszer. Csak időt kell adni nekik, hogy megemésztődjenek. - mondja hirtelen és hatalmas szemeivel rámmered. Halvány mosoly jelenik meg szája sarkán.
Egy gyönyörű lezárást követően felé fordulok.
- Remélem igaza van hadnagy. - szomorúan ránézek majd apró vigyora láttán elnevetem magam.
- Ez az Gen!!!- sikít föl. Nem szabad elkeseredni. Az álmok nem túl jók... De le lehet őket győzni!- mikor ezeket mondja felpattan a székre majd onnan a zongora tetejére és perdül egyet- kettőt.
- Igaza van hölgyem!- nevetem el magam majd komolyan hozzáteszem.
- Köszönöm Yachiru.
Ő elmosolyodik rózsaszín fürtjei alatt és ugrabugrálva elhagyja a szobát. Sokáig állok még a mondatain merengve majd felcsatolom kardom és elindülok fölvenni a mai napi küldetésem Kenpachi kapitánytól.



timcsiikee2010. 02. 25. 00:50:20#3843
Karakter: Ikkaku (Hiyámnak)





 
Ikkaku:

Kezeim a vfelvágott ruha résén becsusszannak előre, élvezettel taperolva azt a puha testet, ami az egyen-viselete alatt lapul, akaratlanul is élveteg kuncogást váltva ki belőlem. Imádom ezeket a reakciókat, s még nagyobb elégedettséggel tölt el, ahogy hallhatom a kéjes kis sóhajait.
- Ha… hagyd abbah… - nyögi édes hangon, mire vigyorom akkorára nő, hogy majdnem körbeér a fejemen. Abbahagyni? Ó dehogy… még csak most kezdek belejönni igazán.
- Innen már nem menekülsz, Yumichika… - jelentem ki, szélesen vigyorogva, miközben finom vállát kóstolgatom meg. Félve tekint rám pipacsként virító arccal, s olyan vággyal teli tekintett kap tőlem, amitől azonnal lángba kéne borulnia, vagy legalább elolvadnia, de hősiesen ellenállva, csak mélyebb pírral és összeszorított ajkakkal fordul el.
Ne takard el magad Yumichika… tudom, hogy bármennyire is tiltakozol, nagyon is élvezed a helyzetet… ki ne élvezné, ha én kényeztetem? Még nem volt panasz a szenvedélyességemre, bár nem is nagyon kértem ki senki véleményét. Nem közvélemény kutatást tartottam, csak kölcsönösen kielégítettem magam egy partnerrel, - akik igaz nem voltak olyan megfelelőek mint ez a virágszál itt a kezeim között – de egész tűrhetőek voltak, magukhoz képest.
Nem is tudja ez a szépségmániás mennyit megszenvedem már miatta…
Mikor egyik kezemmel már eleget kalandozta felsőtestén, alsóbb fertájakra is felfedező utat szervez, s lecsúsztatva hasán keresztül alsójába, egészen ágyékáig ujjaimat, még elégedettebben tapasztalom a benne is éledező vágyat… Ugye, hogy ugye?
- Ikkakuh… - sikkant fel majdnem,  ami csak olaj nekem a tűzre ami bennem lángol már, végig perzselve érzékeimet. A saját vágyamat hozzá dörgölöm, lassú kényeztetésébe kezdve magam is ingerlem egy kis mozgással. Fülledt burkot képez körülöttünk a szaporán sóhajtozott leheletünk, teljesen homályossá válik a köd az elmémen, és megrészegülve a vágytól egyre intenzívebbé válik mozgásom is.
Úgy vágyom rá, mint még soha, és ha rajtam múlik, most úgy megpakolom, hogy nekem kell majd a hátamon hazavinni… Hehe…
Majd megtudod Yumichika, hogy milyen is vagyok igazán.
Formás kis hátsójára csúsztatom kezem, hogy másik irányból is kezelésbe veszem kéjpontjait, ám egy teljesen váratlan pillanatban hatalmas rúgás, és olyan erős fájdalom nyilall sípcsontom jelenleg legérzékenyebb pontjába, hogy szemeim keresztbe állnak, minden egyes vágycsepp mintha bőrömön keresztül varázsütésre elpárolgott volna, s szisszenve, fájlalva fogom, szorongatom erősen a rúgott felületet. Rá villatom mindennél is dühösebb pillantásomat, de csak enyhén piruló arccal tartja össze nagy nehezen ruháját, és halálnyugalommal figyel rám.
- MI A FRANC BAJOD VAN, YUMICHIKA???!!!- mordulok rá szörnyen igerülten, egy sárkány hárpiaszintjével. Nem értem, komolyan nem értem… MOST MI VAN? Felveszi a duzzogó arcát, s én csak bambán figyelek rá… BÖKD MÁR KI!
Bahh… ezt már komolyan nem hiszem el.
Már épp tápászkodnék fel a földről, hogy szemmagasságba kerüljek vele, amikor lehajol hozzám, ujját az orromra nyomja. He?
Először csak bandzsítva figyelem az ujjat ami épp hogy csak érint, majd megint komoran ragyogó arcára terelődnek szemeim.
- Semmi bajom sincs, Ikkaku. Csupán az, hogyha engem akarsz, akkor ahhoz tenned is kell. Elsőként, hívj meg randizni! – csak hatalmasakat pislogni vagyok képes… most… hogy most… MI VAN? RANDI? MI A JÓ ISTEN?
Kezdem nagyon elveszteni azt a bizonyos fonalat, és már arra sem figyelek merre szalad, nem tudom elkapni… Nem értem…
- Mi van!? – adok hangot is nem értésemnek, s ahogy lassan kezdem felfogni, katanámra csúsztatom kezem.
- Jól hallottad! Ha meg akarsz kapni, akkor vigyél el randizni, mert ha még egyszer molesztálni mersz, Ikkaku, én megöllek…-  szemei szinte villámokat szórnak felém. Na jó, ez most komoly… akkor szokott ilyen morcos lenni, ha komolyan gondolja… Tehát ez komolyan randizni akar…
Fehh… még ilyet…
A helyett, hogy örülne… miért kell ilyen csekélységekkel törődni? Bahh…
Akkor gondolkodjunk…
Ennyi megerőltetést csak megér nekem is, hisz ha ennyi az egész, akkor túlesek rajta és ő is megnyugszik… tiszta sor…
Remélem most virul a feje, soha nem tettem senkiért ilyet.
Na de mit találhatnék ki? Még soha nem randiztam… és ezt most baszottul idegesít.
Mit csinálnak egy randin?
Hmm…
Amikor a földön voltunk jó ideig, hallottam ilyeneket a lányoktól mikor pusmogtak…
 
 
Hmmm…
Virág… bahh… azt semmiképp sem, túl nyálas.
Csoki? Nem… fehh… miért ilyen baszott nehéz ez? Hmm…
Étterem.
Ez már nem is olyan rossz ötlet, már csak egy jó éttermet kéne találnom, ami… nem kocsma. Mert hogy észrevettem elég nagy kifogása van az ital ellen is. Na de majd kiküszöbölöm eme problémát. Hosszas… hosszas gondolkodás után, rá is jövök, a tökéletesen megfelelő étteremre, ami egy „randi” helyszínnek, tökéletesen meg is felel. Észre sem veszem széles, és elégedett vigyoromat, csak akkor eszmélek fel, amikor újra hozzám beszél.
- Ikkaki… mi jár abban a tar fejedben? – most még ez a megszólítás sem dühít fel… Ó nem… bőven meg fogom torolni még ezt is, a sípcsonton rúgást is, és a sorozatos visszautasításait is…
Hát nem tudja milyen elcseszett érzés sorozatos visszautasításokat kapni?
Gondolom nem tűnik fel neki, hisz természetes… na de majd megtanulja, hogy nincs mindig „de”... Felnézek rá határozottan, és a farkaszt megszégyenítő vigyorral nézek leendő áldozatomra, mint Piroskára. Na jó, kicsit visszaveszek örömteli csillogásomból, hisz nem akarom teljesen elijeszteni magamtól.
- Randit akarsz? Megkapod – válaszolok csak egy egyszerű mosollyal, és kényelmesen támaszkodom meg, a földön ülve – Elviszlek egy étterembe, remélem megfelel.
- Meg – mondja vonakodva, mire egy félmosolyt eresztek meg magamnak. Kezem nyújtom felé, hogy segítsen fel, ha már az előbb nem engedett felállni. Élvetegen, és éhes szemekkel figyelem, ahogy egyik mancsával a szakadt ruháját tartja, a másikkal pedig engem segít fel, és egy rántással máris két lábra kerülök.
Leporolom ruhámat, majd zsebre vágom kezeimet és máris indulnék utamra…
- Ikkaku! Nem felejtettél el valamit? – rivall rám hangosan, és megfordulok, értetlenül hunyorítva rá. Még mindig vörös a feje, és már két kézzel igyekszik összetartani ruháját, kevés sikerrel.
- Mit? – vigyorodom el, és visszafordulok felé. Tudom én mire gondol, de annyira szeretem húzni az agyát.
- Szétszabdaltad a ruhám! – rikkantja. Igen, gyenge pontja, hogy bele”piszkítanak” a tökéletességébe, tudom. Ismerem már… és annyira vicces – Illene kisegíteni, hogy… - a lélegzete is elakad, amikor fagyos arccal lereagálva kitörését máris elkezdem kimonóm kabátját kilazítani. Én úgyis szeretem villogtatni, csodásan izmos felsőtestem, nem tudom ő mit akar eltakarni. Ha annyira szereti magát, ily módon mutogatni nem dukál?
Felé nyújtom sóhajtva, és megvárom míg elveszi, persze fél szemmel látom pásztázó tekintetét.
- Tessék – unszolom, mikor még mindig nem vette el tőlem, pedig egy ideje már felé nyújtottam.
- Kösz – válaszol hanyagul, és kimarja a kezemből, majd pár lépést hátrál – Fordulj meg – mutatja ujjával is, mire elkerekedik tekintetem.
- Mi!? – pislogok rá.
- Azt mondtam, hogy fordulj meg! – ismétli magát nyomatékosítva, s én orrom alatt morogva teszek eleget kérésének, karba tett kezekkel. Bahh…
Láttam már meztelenül… ő is engem… a fürdőkben. Nem értem mi ez a nagy szemérmesség.
- Oké – szól mikor végez, és végre visszafordulhatok felé.
- Este hétkor, légy a Sake paradicsom környékén – mondom sanda vigyorral, miközben újra zsebre vágom kezeimet, majd fejemmel intek, hogy együtt vonuljunk vissza a főhadiszállásra.
- Ugye nem kocsmába akarsz vinni? Mert akkor biztos, hogy vesén rúglak! – jelenti ki morcosan, orrát felemelve, karba tett kezekkel.
- Nem, dehogy… étterembe, megmondtam. Csak az egy biztos pont lesz – nyugtatom meg, pedig nem is sejti még, hogy ahova vinni fogom, rosszabb mint egy egyszerű kocsma.
- Rendben… - válaszol lenyugodva.
Ó milyen szép is lesz a ma este… Muhahaha…

~*~

Már ott állok a megbeszélt helyen, igaz kicsit idiótán érzem magam, egy fekete kendővel a nadrágzsebemben, de hát muszáj leszek ezt használni, ha nem akarom, hogy az étterem elől meneküljön el tőlem. Mert biztos vagyok benne, hogy ha meglátná, akkor sikítva szaladna el… Muhahaha… Hogy én milyen gonosz vagyok.
- Szia… Ikkaku… - szólal meg a lágy hang a közelben, és azonnal körbenézve keresem őt tekintetemmel, hamar meg is találom. Ahogy látom, szépen ki is csípte magát, egy olyan stílusú egyszerű kimonóval mint amiket régebben is hordott, mikor még nem voltunk Shinigamik.
- Mehetünk – libbenti meg kecsesen haját, hogy orromat is megcsapja finom illata. Ez direkt szédít engem?
- Várj! – állítom meg, majd előkapom a fekete selyemkendőt a zsebemből, ezzel nem kis hökkentséget kiváltva belőle.
- Az meg minek? – mutat egyenesen felém ujjával.
- Azt akarom, hogy meglepetés legyen a hely, ahova viszlek. Egy randi tele van meglepetésekkel nemde? – mosolygom rá kérlelően, végig gondolkodó arcában gyönyörködve. Látom rajta nagyon az erős megfontolást, de ahogy közelebb nyújtom felé a kendőt, csak megadja magát… szerencsémre.
- Na jó, de remélem nem borzolja össze a hajam – kapja ki kezemből, és hagyom hogy ő maga kösse fel a kendőt a szemére. Én csak megigazítom, majd kezét megfogva kezdem el irányítani, azaz magam után húzni.
Teszek két felesleges sarkat is, majd csak utána indulok a tényleges irányba, hogy összezavarjam.
Ez az étterem nem véletlenül található a város szélén, és nem véletlen az sem, hogy egy nagyobb épületet vesz igénybe, mint a normál éttermek. Elég sokan szeretik, nem is csodálom.

Már sétálunk egy ideje, csak pár tíz méter választ már el minket a céltól, amikor bosszankodni kezd.
- Sokat kell még ezt a fejemen hordani? Nem tesz jót az arcomnak – morogja.
- Vedd úgy, hogy alszol… vagy alva jársz… és az alvás, jót tesz a bőrnek – zökkentem ki gondolatmenetéből, és ezzel el is tudom hallgattatni egy pici időre.
- Megékeztünk – jelentem ki széles vigyorral.
- Akkor már levehetem? – nyúlna is a szemkötője felé, de lefogom csuklóját.
- Még nem… majd bent.
- De hülyének fognak nézni! – duzzog látványosan, és csak sóhajtok egyet.
- Nyugalom, senki nem fog látni. Itt elkerített asztalok vannak – válaszolok, de lehet túl sokat beszélek, inkább mögé állok, és kicsit megtolva noszogatom beljebb, máris nyílik az ajtó, hisz látták hogy közeledünk. Minden egyes „asztalnak” külön kis szobarész van, tele egyéb eszközökkel. Soul Society egyetlen és legjobb bondage étterme… hehehe…
- Szép jó estét – köszönt minket nyájas hangon egy lányka, aki feszes fekete ruciban nyitott ajtót, de amint meglátja, hogy én is és társam is hím egyed, csak bezárja az ajtót, és elterel minket a pult felé, ahogy egy hasonló ruházatú fincsi fiú vár minket.
- Jó estét, milyen „asztalt” szeretnének? – kérdezi meg kedvesen mosolyogva.
- A hármast foglaltam – válaszolom egyszerűen, mire egy mindent sejtető vigyor a válasz felőle is.
- Á… máris mutatom – indul meg előre, egy rövid folyosón haladunk végig és el is érjük a szobaajtót, amit készségesen nyit ki, majd a kulcsot nekem adja. Helyes…
- Mit hozhatok előételnek? – kap elő pici nadrágjából egy noteszkát és egy tollat, amin érdeklődve gondolkodom, hogy vajon hol rejtegethette eddig.
- Én egy mentes vizet akarok! – kapálózik duzzogva kis vendégem, amit a fiúcska azonnal jegyzetel is.
- Előételnek megfelel a gyümölcstál is – válaszolok elégedetten.
- Rendben – mosolyodik el ő is, bár eddig végig ezt tette, ezt is feljegyzi – Két kopogással fogok majd jelezni – hajol meg, és már ki is megy, az ajtót kulcsra zárva. Sejtettem, hogy nem ez az egy kulcs van, de mázli, hogy nem Yumichikánál van a másik. Wehehe…
- Leveheted – suttogom fülébe, mire azonnal lekapja magáról veszettül a kendőt, messze dobja, és azonnal tollait, és haját kezdi el igazgatni.
- Végre már… azt hittem vakon fogok enni – duzzog ismét, majd mikor tökéletesre rendezte külsejét körbenéz, és én zsebre dugott kezekkel figyelem őt.
Első látásra semmi érdekeset nem láthat, szerintem…
Asztal, gyertya, székek, egy egyszerű szobában… azaz nem egyszerű a szoba, hisz a fal egyes helyein rejtett szegecsek vannak, és a székek hátuljára alig láthatóan kötelek vannak rögzítve.
- Furcsa egy étterem ez – vonja fel egyik szépen ívelt szemöldökét, majd rám pillant.
- Egy egyszerű étteremnek jobban örültél volna? – mosolyodom el, majd az asztal felé terelem, hogy ne vegye észre a kötélkéket. Illedelmesen kihúzom neki a széket, majd le is ül, és ez az a pillanat, ahol önelégültségem már nem ismer határokat, és olyan vigyort villogtatok háta mögött, hogy azt sem csodálnám ha leesne a fejem teteje…
- Nem is tudtam, hogy van ilyen lovagias oldalad is, Ikkaku – kuncog halkan a mondat végén, újra haját meglibbentve.
- És még nem is láttál mindent – válaszolok halkan, betolom alá a széket, és amint kényelmesen elhelyezkedett, azonnal előkapom a kötelet, és a lehető leggyorsabb villámsebességgel kötözöm meg végtagjait, hogy tiltakozni se legyen ideje. Bruhahaha…
Jobban tetszett volna nekem, ha a falhoz tudom kötözni, de most ezzel is megelégszem.
- Ikkaku… - mondja megszeppenve, majd ahogy látja, hogy totálisan a székhez lett rögzítve, vörössé válik kicsit a feje – MÉGIS MI A FRANCOT CSINÁLSZ? – rikoltja ingerülten, de én csak lassan vele szembe lépkedek, az asztal másik végébe. Vigyorom levakarhatatlan, kicsit előre hajolva támaszkodom meg.
- Oh, igen… a legjobb részét nem árultam el – mondom fennhangon, majd lassan eltolom az asztalt is az útból. Az átrendezés nem tiltott… sőt, szükségszerűen engedett… hehe…
- Ez egy igazán különleges étterem… csak egy van belőle. Ez egy bondage étterem… kikötözős, élvezetes szórakozással egybekötött vacsoralehetőségek. Biztos nem jártál még ilyen helyen, gondoltam kipróbáljuk – lépek közvetlen elé, hisz az asztal már nincs útban. Leguggolok elé, így épp hasával szemeznék, de inkább bosszankodó arcát figyelem… milyen édes.
- Esküszöm, ezért még kapni fogsz – erősen kezd el ficeregni, de a kötelek nagyon erősek, nem szakadnak el annyira könnyen, edzettek. Csak kuncogok próbálkozásán, majd térdeire téve kezemet csillapítom le.
- Ha nem tudnám, hogy kikötözve hagynál itt, felajánlanám, hogy a második körben cserélhetünk a helyzeten, de túl jól ismerlek már – nézek mélyen a szemébe, majd szertelenül mérem végig, nem törődve morgásával – Tökéletes ruhát választottál a vacsihoz, ezt könnyű levenni – vigyorodom el megint, és lassan el is kezdem felcsúsztatni lábán a puha ruhaanyagot, ami miatt újabb szabadulási kísérletet ösztönöz benne.
- Hagyd abba! Ne szórakozz velem! – morgolódik tovább, így visszaejtem.
- Igazad van, inkább felülről kezdem – állok fel, és mögé lépkedek.
- NEM ÍGY ÉRTETTEM! – rikolt egyet, de nem törődve tiltakozásával siklatom vállára kezem, és lesimogatom róla a ruhát, így szemem előtt feltárul fehér bőre. A gyertyalángos félhomályban még sokkal szebbnek és simábbnak is hat mint általában. Lehajolok hozzá, egyenesen a nyakába és jólesőt szippantok finom illatából.
- Igazán szép vagy így… - duruzsolom fülébe, és elégedetten konstatálom, hogy arcára pír szökött, ami kifejezetten jól áll neki.
- E-ezzel még nem mentetted ki magad… akkor is meglakolsz ezért.
- Nyugi, ez csak egy egyszerű étterem… egy egyszerű vacsora, ahol finomat szeretnék enni – susogom ismét fülébe, majd finoman csókolok nyakába, és persze azonnal egy sóhajt váltok ki belőle – Hidd el élvezni fogod ezt a vacsorát – mormogom bőrébe, abba nem hagyva kóstolgatását.
Van egy olyan érzésem, hogy amit ténylegesen szeretnék, még nem fogom megkapni, de… egyszer úgyis elérem, hogy megadja magét nekem… nem adom fel.
- Hahh… - sóhajt fel, ahogy finoman megszívom nyakívét épp annyira, hogy ne hagyjak nyomot rajta… a végén még napokig azt hallhatnám.
közben két kezem lesiklatom vállairól egyenesen mellkasára a kimonó alá, és cirógató mozdulatokkal simítom szét rajta a ruhát, felcsillanó szemekkel élvezkődve a látványban. Mér régebben is megcsodáltam mennyire szép, akkor örült is tekinteteknek, de érinteni sokkal jobb érzés, mint csak elképzelni az egészet. Mrrr…
Már épp az ágyék részről simítanám le a ruhát, amikor meghallatszik a két kopogás… Hahh… micsoda időzítés. Még szerencse, hogy mellkasát már teljesen felszabadítottam. Felállok morcosan, majd kinyitom az ajtót, és a fiúcska áll ott egy nagy tálcával.
- Meghoztam az előételt – mosolyog fel, majd át is nyújtja – Bátorkodtam egy kevéske csoki-öntetet mellékelni a gyümölcstálhoz – kacsint fel rám, amitől elvigyorodom.
- Köszi – válaszolom, majd visszazárom az ajtót.
- Megjött az előételünk – jelentem be vidáman, és leteszem az asztalra a tálcát, amin a tál van, egy pohár víz és természetesen az öntet egy hosszúkás csészében.
- Ikkaku – hallom meg halk hangját, ami kicsit meglep az előző kitörései után.
- Hm? – fordulok felé felvont szemöldökkel.
- Adnál egy kicsit inni? Kiszáradtam – fordítja el rólam tekintetét piros arccal. Hehe…
- Persze –kapom fel a poharat, és finoman érintem ajkaihoz, és öntve neki pár kortyot.
Egy csepp gördül le szája sajkában ahogy elemelem tőle a poharat, s megbabonázva hajolok közelebb, hogy vékonyan érintve nyelvemmel nyalintsam le róla a kósza cseppet. Egy hirtelen mély levegőt kap, s ebben a pillanatban nyúlok a tálba és megragadok egy eperszemet.
Ajkán kezdem el végigsimítani, nem kicsit perverzebb dologra asszociálva, amitől a gatyámban lévő fenevad olyan lüktető tombolásba kezd, hogy nyelnem kell egyet.
- Harapj rá – kérem halkan, és lassan megteszi, de én már újra a kis magán kábulatomba zuhanva figyelem árgus szemekkel. Kilógó végét leharapom, de épp csak annyira, hogy alig érintsem ajkait, és hiába kiáltozik érte minden érzékem, nem fogom azonnal letámadni. Szeretném ,ha azt érezné amit én. A sóvár kínzó vágyat. Akkor talán megérti miért molesztálom folyamatosan az elmúlt időkben.
Lenyelem a falatot, majd egy sokkal jobb ötletem támad, hála a fiúcskának.
- Nem tudom te hogy vagy vele – nyúlok a tálca felé, azaz a csészécske felé, miközben mélyen nézek kába szemeibe – de én olykor édesszájú vagyok emelem magamhoz a csoki-öntetes csészét,  és egyenesen nyakának egyik hajlatába illesztem.
- Ne – súgja először elhalóan, majd elvigyorodom, és bólogatva válaszolok.
- De – majd apró cseppekben kezdem végigöntözni rajta a csokit, mire felsikkant.
- A RUHÁM! – visítva, és engem is majdnem félrelökve úgy csúsztatja magát előre a széken, hogy a csoki-folyam alja a hasán állapodik meg.
Nyehehe…
Leteszem a csészét, és jó étvágyat kívánva kezdek bele a nasimba. Megtámaszkodom a szék karfáján egy-egy ponton, s nyakától kezdve haladok le testén, csókokkal és apró, izgató nyalásokkal tűntetve el róla az édes krémet. Végighaladok mellkasán, elidőzve bimbóinál is, és a sóhajok amiket ezért kapok, már előre kárpótolnak a közeljövőben betörténő gyepálásomért. Ennyit megér az ő „büntetése”, hogy hallhatom ezt az édes, sóvár hangot. Az utolsó falatokat nyalintom már le hasáról, majd amint befejeztem ajkaim nyalom körbe diszkréten, majd gyönyörködöm pihegő testében.
- És most keresek egy finomabb falatot – vigyorodom el élvetegen, majd ujjamat beakasztom kimonójának övébe, és már csak egyetlen mozdulat kell, hogy szinte semmi se takarja gyönyörű testét.


Hiyahiya2009. 11. 29. 12:17:23#2619
Karakter: Yumichika (timcsimnek)



Yumichika:
 
 
Egy cseppet feszengve állok meg tegnap este óta legnagyobb esküdt ellenségem előtt, ki szépségemet oly borzalmas módon akarta meg gyalázni, ami büntetést kívánt, amiért minimum most örülnöm kéne, hogy elgyepálhatom, mint úthenger a részeg macskát, de… igazából az, hogy kettesben vagyok vele, egy nagyon nagy hiba… ugyan is, abban a kopasz fejében olyan gondoltok kavarognak, amik fényesebbek a rávetülő napfénytől, és odabent sötétté alakulnak, ami ezt a kugli embert ara ösztönzi, hogy tiszta gyönyörűségem tényét bemocskolja….
Nem engedhetem! Egy: mert barátok vagyunk, kettő: mert megölöm, három: mert én minimum egy hosszadalmas tortúrát érdemlek, ahol elhalmoznak minden másvilági jóval…igen! Ez itt a lényeg! A pór népnek nagyon sokat kell küzdenie, hogy a fényességre- RÁM- találjon… Hát küzdjön ő is, így ha még egyszer rám meri tapasztani azt a sake ízű, alkohol szagot árasztó száját, mint egy óriási, baba popsi sima fejű pióca, olyat adok a képébe, hogy egy hétig gipszet kap még a fejére is… hahh… milyen csodás eszmefuttatás! Még szép, hogy tőlem származik… hahh… 
Újonnan jött elhatározásomtól vezérelve fonom mellkasom előtt össze kezeimet, de ahogy azt a 32 két fogas vigyort megcsillogtatja, hirtelen minden lélekerő elszáll csodás személyemből... jajj nekem… ez ártalmas a szépségemre… ezek után muszáj lesz az emberi világba lopóznom, ez olya szépségszalonba vagy mibe… ott értékelik a csodálatos külsőmet!
Talán jobb lenne fedezékbe vonulni, mielőtt még ismét molesztálásra adja, azt a hajatlan fejét, ami nekem nem jelent túl sok jót, mely olyan dolgokat művel közben velem, ami ártalmas hamvas hátsóm érintetlenségére, arról nem is beszélve, ah egyszer ő bedugja oda, azt az oszlopot onnan a lábai közül, akkor egy darabig karóra tűzött madárijesztőként fogok bicegni a lába között két méteres réssel… és az nem méltó hozzám! Nekem kecsesnek, elegánsnak, és lenyűgözőnek kell lennem, hogy növeljem a színvonalat, ami itt olyan ritkán található, mint sötétben a villanykapcsoló…
És persze a jajgatás sem megy csodás hangom hangszínéhez... inkább kacarászom gúnyosan… az egy szép dolog…   
- ÁÁÁhh… Itt volt végre az ideje, egy normális edzésnek – tornázgat elégedetten, mint egy jóllakott óvodás, ahogy mindig is szokott, mikor püfölhet… nem értem milyen szadista örömöt lel, abban, hogy az én szépséges testemet bánthatja, de hogy negyven év sok belőle az tuti… még a végén maradandó szépséghibákat kapok, és azt nem bírnám ki…
Különben is… ha verni akar valamit, akkor a fejét a falba, az ütődött, amúgy sem lehet ütődöttebb…
- Muszáj mindig engem kihurcolnod? Más nem felel meg szadista edzésterved megvalósításában? – adok hangot jogos panaszomnak felhúzott orral, mely akár a fellegeket is verdesheti, és akkor akár még a fentiek is szépet láthatnának… Jogos kérdés, és nekem jogom van feltenni, és jogom van háborogni rajta, ugyan is a hozzám hasonló tiszta esztétikai csodást, nem lehet kitenni ilyen veszélynek! Főleg, hogy Ikkakugli jobbára harc alatt az eszetlen kapálózást érti minden irányba, amit néha eszelős vihogással fűszerez meg, amitől az ember joggal hiheti, hogy közeli rokonsággal áll Zaraki kapitánnyal, akivel együtt nyugodtan mehet egy fehér, zárt helyiségbe…
De hát… és nyugalomért, és az öncsodálás perceiért szenvedni kell…
- Ne csináld már, tudod, hogy mással nem tudok rendesen harcolni, túl gyengék nekem! – magyarázza meg hevesen, de látom ám a szemeiben csillanó aljas gonoszságot… ohh szóval így állunk! Dicséretnek is vehetném, hogy elismeri csodálatos szépségemhez párosuló erőmet, de a helyzetet és azt az eszelős madárijesztőt idéző tekintetet látva, egy cseppet elbizonytalanodok…
Végül is megígértem neki, és az ígéret szegés nem méltó hozzám… ezért, megadom neki az öröm ismét, hogy rajtam élhesse kis a szadista indíttatásait, hogy aztán kárörvendhessen rajtam még egy sort, ami egy csodás nyaklevessel fogok jutalmazni. Igazából ez már szinte heti rutin, és ha elmaradna valami fontosat szalasztanék el az életben. Ikkaku megbüntetését, ami mindig is egy szép dolog volt, tekintve, hogy nagyon érzékletesen, és látványosan tud szenvedni, hogyha kell… a káröröm pedig a legszebb öröm, az öröm boldogság, a boldogság mosoly, az pedig jut tesz a bőrnek… tiszta sor.
- Na jó… de utána ne lássalak egy ideig, mert ki kell pihennem majd, a végén még a szépségemre menne – sóhajtom, csodás tincseimet meglebegtetve karcsú ujjaimmal, hogy lássa, milyen gyönyört fog most kapni azzal, hogy velem küzdhet. Nos igen… ezek tudná távol fogom magam tartani tőle egy ideig… addig, míg egy hollow el nem látja a bajt úgy, hogy amnéziát szenvedjen, és kiszálljanak a sötét koponyájából, azok a mocskos gondolatok…
Persze, még szép, hogy engem szúr ki prédának, hát ki ne akarna a magáévá tenni egy ilyen makulátlan csodás, mint én, de hogy csak így elkaphasson, az gyalázat! A minimum az lenne, hogy a lábam elé rogyik, csókolja a talpnyomom, és azért könyörögjön, hogy rám vetülhessen szemének méltatlan pillantása… erre mit csinál!? LETÁMAD, MINT SÜNI A TŰPÁRNÁT! Bah… tudatlan…
Azért az elég érdekes, hogy eddigi szexuális indíttatásom, most beigazolódni látszik… eddig csak úgy voltam, és maximum a tükörképemmel flörtöltem, erre kiderül, hogy a férfiakhoz vonzódom? Pazar! Legalább abban biztos lehet, hogy mindegyik riválisnál szebb vagyok! Hehe…
- Majd meglátjuk… - hinti el balsejtelműen, és én ettől a lét szótól szinte halál félelem közeli állapotba kerülök, és azért csak közelire, mert a földi újságok szerint a halál árt az arcbőrnek… attól oszladozni kezdik az ember képe, ami nekem nem lenne túl szép vég… inkább meghalok szépségmérgezésben… vagy majd rám dől egy giga nagy tükör… ohh! Életem utolsó perceiben is magamat nézhetem, ezt nevezem szép halálnak!
Mint a villám úgy kezd el rohamozni a kopasz, ám én hála fejének indexszerű villanásának, mindig tudom merre tart. Csupán egy nagy fénylő foltot kell keresni, ami úgy halad felém mint gyalog kakukk bedrogozva… arról nem is beszélve, hogy az az idétlen röhögcsélés, amit kér percenként riasztóként be vág, még könnyebb célponttá teszi… ejnye Ikkaku, rád sem osztottak szájkosarat?
Ám egy pillanatműve az egész és eltűnik szemem elől a feltűnő jelenség, én pedig nézek, mint birka a moziban… mi? Hova tűnt? Nem létezik, hogy csak úgy elnyelte a föld, nincs olyan szerencsém… pedig egy olyan makulátlan gyönyörű lénynek, mint nekem, ez kijárna!
Erős markolást érzek hátsómon, olyan ujjaktól, amiket felismernék még akkor is, ha levágva postáznák el hozzám őket…. IKKAKU! KINYÍRLAK! PÓRÁZT RAKOG RÁD, ÉS A HÁTADON FOGOK ELLOVAGOLNI!
- Woooooohoooo micsoda fogás – vihog hangosan, ám mire oda fordulnék, már hűlt helye… ez…ez… több a soknál! Tegnap is molesztált, most is molesztál, és még csak meg sem kérdezi, hogy meg-e érintheti, csodás testem valamely porcikáját! NEM ÁM, HOGY A FENEKMET!!!???
- HÉ! – simítom kacsómat csodás hátsó felemre a lehető legnagyobb megbotránkozással, ugyan is az túl formás ahhoz, hogy illetlen személyek teszteljék a minőségét… mert az kifogástalan, és kerek! Egy deka fölösleg nincs rajta, színt tiszta domborulat!
Még jó, hogy megfogadtam Rangiku-san tanácsát, és sokat edzettem rá… azt mondta bárki ölni tudna, egy jó hátsóért, pláne ha valakinek a épébe riszálja az ember…. Lehet, hogy neki így megy a célja elérése, de ha én a fenekemet Zaraki kapitány képébe tolnám, akkor van kiharapna belőle egy darabot, fel pár suhogatással rávésné a monogramját, és életem végégig lepedőként funkcionálnék alatta…. Az pedig nem méltó hozzám… ilyen horrort nem akarhat senki magának… bah…  
Gondolataim ijesztő tengeréből ismét Ikkakugli zavar fel, ki gyermeteg csibészségét csillogtatva próbál villámgyorsan megszabadítani ruháimtól, hogy csodás adottságaimra fojtathassa a nyálát – ami természetes, ha rólam van szó-, ám ahogy lekerül vállaimról a fekete anyag, úgy húzom vissza enyhe pírral szép pofimon… ebből elég volt! Hátha harc legyen harc! ÉS A HÁBORÚBAN MINDENT SZABAD! Majd oda adom férfiasságának ékességét az egyik kutyának… virsli ide vagy oda… nem számít…
Én is mozgásba lendülök, de furcsa mód, nem vagy valami könnyen a nagy kopasz betájolása ugyan is az félpercenként tűnik el és föl, olyan helyeken, amikről eddig nem is tudtam. Ezt nem bírom idegileg! Nyugalom Yumichika…biztosan megunja majd egy idő után a szenvedésed, megesik rajtad a szíve, és leteper, hogy legalább egy pillanatig pihenhess, mielőtt a másvilágra küldöd…
Au efféle tortúrák nem nekem valók, pláne nem akkor, ha tudom milyen aljas hátsószándék ál mögöttük… Ikkaku újonnan jött perverzió felém, nagyon fenyegetőek, tekintve, hogy akit eddig elkapott, az nem két lábon, hanem hordágyban távozott azoktól a hátsófertályi vagy egyéb sérülésektől,, amik meggátolták őket a járásban… én még kecsesen akarom riszálni a hátsómat a nép örömére, nem pedig egy nagy halom szépségként végig utazni Soul Societyn… BETEG ÁGYON HOGY LIBBENTSEM MEG A HAJAM?!
Meglepetten tágulnak ki szemeim, ahogy a hűs szellő furcsamód nagyon közelről kezd cirógatni mindent, ami normál esetben nem látok- kár, pedig biztos hátulról is csodásan festhetek- ezzel borzongatva engem… mi a…?
Már fordulnék, hogy megtekintsem, mi a jó élet folyik hátul, ám ahogy ruhám gyanúsan hullik előre vágás nyomaival ékesítve, s egy erős, izmos test nyomul hozzám hátulról, már kezdem kapizsgálni, hogy mi történhetett… ez…LESZABDALTA A RUHÁMAT!
Most hogy fogok elmenekülni? Csak engem engedhetem, hogy mindenki csodáljon így! Vagyis engedhetném, de akkor fél Soul Societyt le kéne gyilkolnom arról nem is beszélve, ha az egyik kapitány tévedne ide, vagy megkínoz, vagy máshol kínoz meg… ez nem méltó hozzám… én ennél többet érdemlek… sokkal többet…   
- Ha jól emlékszem, márpedig jól emlékszem, tegnap nem fejeztünk be valamit… - búgja elmélyülő hangon ex-legjobb barátom, s ahogy nyelve forrón, perverzen ível végig nyakam érzékeny bőrén, legszívesebben felsikítanék…s miután már harap is lágyan, tényleg úgy érzem magam, mint a földi mesékbe az a piros ruhás lány, akit elkapott az ordas az ebédért…
Úgy látszik a feltételezésem, mi szerint részeg volt és képtelen volt igazságot tenni a képzelete és a valóság között, nem bizonyult helytállónak, ugyan is tisztában volt vele hogy szépségemet bántja, és hogy ez a szép teremtmény férfi és a legjobb bajtársa… ebből következi, hogy nincs kegyelem, úgy meg kínzom, hogy az maga lesz a halálos gyönyör… feltűzöm, egy hosszú botra és berakom a szobámba tükörnek… ha még a hajam is szétjött és esküszöm, hogy a bőrt is lenyúzom róla…       
Mielőtt még egy hang is kijöhetne a torkomon, kezei előre csusszannak miután pajzán módon legelésztek hátsómon csodás domborulatain, hogy ezek után már mellkasomon garázdálkodhasson… belém reked a levegő, ahogy egyik mellbimbóm körül kezd körözni, olyan lassúsággal, amitől hirtelen megszédülnék, ha ő nem vihogna itt mögöttem perverzül…
- Ha…hagyd abbah…- sóhajtom halkan, ám őt ez a legkesébbé sem hatja meg, s ahelyett, hogy csodásságomat bűnbánóan, amiért így bánt vele elengedné, vállamra siklik szájával, s ragadozó morgással harapdálja meg,mintha épp felfalni akarna…
- Innen már nem menekülsz, Yumichika…- vigyorog lelkesen, s ahogy oda pillantok paradicsom pirossá válik arcom attól a vággyal teli, vad tekintettől, amit rám villant… Jézusom… mindenre, ami szent és nincs összefüggésbe velem… életemben először vagyok zavarban, és határozottan érzem, hogy nem jó érzés, még ha tudom, hogy jól áll nekem, mint minden más…
Nyugalom, nyugalom… találj ki valamit, hiszen a szépség ésszel jár együtt… mi lenne, ha szimplán csak felsikítanék, miszerint hollowot érzek, ő pedig ordítva, szadista vigyorral menne el? Nem, a perverzkedést még akkor sem szokta szüneteltetni, mikor több sebből vérzik, és éppen egy ocsmány szörny rágcsálja a lábszárát… ez nem fog bejönni… gyerünk! Gondol…gondol…ahh… kodj…
Közöljem vele, hogy lány vagyok? Nem akkor csak még jobban élvezné… és nem is venné be, lévén, hogy már látott meztelenül, és akkor is majd kiestek a szemei attól a szépséges látványtól, ami belőlem és róla sugárzott…hahh… imádom, ha csodálnak…
S, mintha csak gondolataimban olvasna, és igazoltassa magnak, hogy én igen is hímnemű vagyok, keze villámgyorsan siklik fehér neműmbe és kulcsoldónak lassanként nagyon is életre kelő vágyamra, amitől eddig diszkréten lángoló arcom, most égő vörösre vált szemeim tágulásával egybekötve…
- Ikkakuh…- nyögöm meglepetten, fejemet hátra vetve széles mellkasára, ő pedig felmorranva vigyorog pofátlanul, ujjait lassú mozgásra kényszerítve, melytől én halkan sóhajtozva kezdek egyre mélyebbre csúszni a szépséges rózsás ködben, melynek végkifejletének nem fogok örülni…
Csupán bátorítják őt szépséges, fület gyönyörködtető hangjaim, amit nem s fél megmutatni… indiszkréten dudorodó ágyékát fenekemhez szorítja, hozzá dörzsölve zihál fülembe, rágcsálja fülcimpámat, kezét egyre gyorsabban mozgatva ezzel kiváltva, egyre hangosodó nyögéseimet… ez…ez… jézusom…
Gyomromban érzem, ahogy a forró bizsergés egyre erősödik, s bénító vággyal hullámzik végig rajtam, homályosítva tudatomat… minden egyes lökésére, félre ver szívem, ami már így is úgy kalimpál, mintha épp kiszakadni akarna mellkasomból…
Pihegve markolok felkarjába, gyengén próbálkozom megállítani őt utolsó idegszálammal, ami még nem veszett oda a csatában, ám ő gyenge próbálkozásomat csupán halk, élveteg kuncogással jutalmazza, ami nekem semmi jót nem sejtet, ellenben neki annál többet… ennek… ennek véget kell vetni mielőtt odaveszne hátsóm hamvassága…  
Szabad keze fenekemre siklik, mutató ujjai izgatóan cirógatója végig vágatát, ám mielőtt elmerülhetne pompás személyemben, magamat megfeszítve rúgom sípcsonton, a szorult helyzet ellenére meglepő könnyedséggel, neki viszont ennél nagyobb fájdalommal… pont jó pontot találok el, ami egy héttel ezelőtt még törött volt, így ő felkiáltva, összeakadó szemekkel dől el, mint egy darab fa, feladva szerény személyem kényeztetését, ami különös mód egyszerre keserít el és egyszerre tesz boldoggá… na jó… hát azt egy szóval sem mondtam, hogy nem érti a dolgát, én csak azon háborogtam, hogy ÍGY nem lehet velem bánni, és az a minimum, hogy térden állva esedezik azért, hogy hozzám érhessen… ha már itt tartunk, akkor verseket is írhatna nekem, énekelhetne is... na jó azt talán nem…
Még mindig mély pírral borított arccal fordulok felé, zavartan próbálom meg elrejteni magamat, ami nem könnyi, lévén, hogy hátul szabták át a ruhámat és kéz törve sem tudnám tartani… nem baj ez a kopasz szörnyeteg, aki arra teremtettek hogy mikor eljön a napja, megkeserítse szűzies életemet, majd lesz olyan lovagias, hogy odaadja a kimonóját, hogy eltakarhassam magam… mert ha nem akkor előtör belőlem az agresszív énem, és csodás mozdulatokkal ismertetem meg fele a fájdalmat… bármilyen beteg ez a férfi, még azt is élvezné…
Vicsorogva szorongatja érzékenyen érintett végtagját, s ahogy rám vetülnek sötét szemei, olyan vörös fény gyúl bennük keveredve a gyilkos szándékkal, hogyha nem ismerném annyira, biztosan megijednék tőle, de tekintve, hogy közel hatvan éve mellette emelem a színvonalat, ezért tudom, hogy nem képes megölni, de azon kívül bármit…
- MI A FRANC BAJOD VAN, YUMICHIKA???!!!- von kérdőre, mint aki nincs tisztában a nyilvánvaló ténnyel… kettőt találhat, hogy miért ilyen csodás pírral borított a pofim, és hogy ez milyen összefüggésben van a lábammal a lábszárával, és vele…
Keresztbe fonom egy lesújtó pillantás kíséretében kezemet, szemeimet összehúzva, ajkaimmal csücsörítve, mint a tanár bácsi, aki épp a rosszcsont kisfiút szidja le… tudja, hogy mikor nézek úgy, de általában akkor is egy órába telik neki, mire felfogja miért…
Felsóhajtva túrok csodás hajzuhatagomba, melynek tincsei olyan finomsággal siklanak ujjaim között, mint a selyem- megjegyzem még mindig Rangiku-san samponját lopom, minő öröm-, s mielőtt még elém evickélve, lassan talpra küzdve magát megüthetne ujjammal kecsesen pöccintem meg orrát, amire láthatóan nem számított, ugyan is szemei értetlenül tágulnak nagyra, kis kérdőjeleket bocsátva felém…   
- Semmi bajom sincs, Ikkaku. Csupán az, hogyha engem akarsz, akkor ahhoz tenned is kell. Elsőként, hívj meg randizni!- ingatom meg előtte mutatóujjamat, ő pedig egy meglepődött fintort villantva veszti el végleg a fonalat. Hahh… ez nagyon nehéz lesz…
Már pedig, most örülnie kéne, hogy legalább felkínálom neki csodás társaságomat… hahh…
Ilyet még életemben nem tettem, sőt, férfit még csak a közelembe sem engedtem ÍGY, szóval igazán kitüntetve érezhetné magát… pláne, hogy az én szépségem fényében fürödhet egy röpke este erejéig.. én a helyébe oda meg vissza lennék az örömtől… szívesen randiznék én magammal is, de egy életnagyságú tükröt nehéz lenne cipelni…  
- Mi van!? – dörmögi értelmesen, s ahogy egyre tisztábbá válik előtte, hogy mit is szabtam ki rá, úgy siklik keze kardja markolatára, hogy szabdalásra késszen vállalkozzon ruhám megfosztására… tudom, tudom, hogy életében nem randizott még, de ha megteszi, esetleg megengedem, hogy a bugyimba nyúljon… vagyis… talán…na…
- Jól hallottad! Ha meg akarsz kapni, akkor vigyél el randizni, mert ha még egyszer molesztálni mersz, Ikkaku, én megöllek…-  villan sötéten tekintetem, akár a pokol legmélyebb sarka, s ő innen már tudja, hogy komolyan gondolom, amit mondtam… nem vicceltem, ha még egyszer le meri szabni a ruhát csodás személyemről, akkor ketté szelem…
Mert ez nem méltó hozzám… MÉG ZARAKI KAPITÁNY IS UDVAROL, HA VALAKI KELL NEKI! Az már mellékes, hogy mindenki sikítva menekül előle…DE LEGALÁBB PRÓBÁLKOZIK KÉT PERCIG ÉS CSAK UTÁN RÖHÖG SZADISTÁN!
Én meg amúgy is érdemlek ennyit… hiszen szép vagyok, meg okos, meg tündöklő, érzéki, és egy csomód dolog, amit Ikkakuból kispóroltak…így nyilvánvaló, hogy ennyi megillet, ha már minden nap hősiesen harcolok, rendet teszek, és tündöklök a 11. osztag egén…  
Ám nem telik bele sok idő, Ikkaku szeme olyan gonosz csillan meg mint a sátáné, ezzel egy csepp jót sem sejtetve… most vagy kitalálta, hogy fordíthatja a helyzetet a javára, vagy meg akar ölni a bátorságomért….      
- Ikkaku… mi jár abban a tar fejedben? – vonom kérdőre gyanakvóan… tudom, hogy amikor így viselkedik, akkor én húzom a rövidebbet... de kinyírom, ha ellentmond…
 
 
Persze előtte még megfürdök…


timcsiikee2009. 07. 07. 12:09:33#1093
Karakter: Ikkaku(11.osztag)





Ikkau:

 
Kitárom magam előtt felsőjét, hogy lassan, biztosan lefelé haladva kóstolgassam tovább finom bőrét. Vajon minden nap lekvárban pácolja magát, hogy ilyen íncsiklandó íze van? Nyámi. Rácuppanok kis rózsaszín mellbimbóira, hogy ott is megízleljem. Gyümi íze van. Mondom és hogy lekvár. Vagy valami ilyesmi.
Na jó én sem vagyok épelméjű. Ahogy kissé megszívom, rámarkol vállaimra, és reakcióját nem bírom ki kis kuncogás nélkül. Jóó. Jóóóó… Élvezd csak. De ha karmolásznál az soookkal élvezetesebb lenne. Vajon azt mivel érhetnél el nála? Hmmmm….
Sóhajai csak zene füleimnek, ösztönzést kapok, hogy folytassam, mert ezzel csak azt látom, hogy mennyire élvezi. Vaaah én is élvezni akarok már… jobban… mrrr…
Szabad kezem ruhájának anyaga alá csusszan, hogy tovább izgassam ezt a szépséget itt alattam. Egyre lejjebb haladok, ujjaim alatt érzem vágyát fokozódni, ami folytonos vigyorgásra késztet.
Enyém leszel Muhahahaaaaaa.
- Ikkaku, ha… hagyd abba… - sóhajtozza akadozva és elhalón. Látom már eléggé hatással vagyok. Nagyon jó, már nem kell sok, hogy megadja magát nekem. És akkor olyan élményt kap tőlem, amit soha nem felejt el.
- Dehogy hagyom… - vágom rá azonnal, folytatva tevékenységem. Még mit nem? Pont most adjam fel? Érdekes is lenne. Neem, dehoogy, most itt és azonnal megkaplak… Mert megérdemlem…
Azonban édes falatozásom megzavarja valami, mikor épp a lényegre térnék. Egy formás láb, azaz talp landol a képemben, én pedig kiterülök, mint cica az úthenger alatt.
Hé, ez a kamion elütött! Ugye felírta valaki a rendszámát? Ugye? Te szépfiú ott! Felírtad? FELJELENTEM!
Ohh. Bandzsítok képemre. Mi ez a nyom? Láb-nyom? Láb? Kinek a lába?
- AZT MONDTAM, HOGY NEM! A NEM AZ NEM! – rikkantja a kis tollaska felém állva, morcos szemekkel összeszorítva magán ruháit. Ne mááááááá olyan jó szórakoztam, miért kellett a játékom elvenned? Még el sem jutottam a nyalókádig, pedig élvezted volna.. én már csak tudom… Viszont ez a lábnyom kicsit sajog. Áú… kérek rá gyógy-puszit. MOST… Tönkretetted a sármos képem… Jópofából lópofát csináltál belőlem de madárképű!
Kis fekete füstöcskékkel majdnem terpeszben eltrappol visszafelé, miközben széthúzott ruházatát próbálja igazgatni. Azt hiszem ma estére némaságot fogadok, eddig jól csinálom.
Na mindegy. De ne hidd kedves Yumichi, hogy ezzel vége. Rád fogok hajtani ezerrel míg mg nem kaplak. Muhahahaaaaaaaaaa.

~*~

Hmm… Már egy ideje nem láttam társam. Vajon mi lehet vele? Tuti, hogy direkt kerül azok után. Igaz csak foszlányokra emlékszem, de nem vagyok olyan hülye, hogy azt higgyem álom volt. Igen is elég valódi. Főleg az a pukli milyen valódi volt, amit becses talpának nyoma hagyott arcomon foltot. Hogy képzeli? Felajánlom magam, kényeztettem volna, sőt még finom is voltam vele, erre így képen rúgni. Felért egy józanító zuhannyal. Csak fájdalmasabb volt.
Épp Yachiru hadnaggyal sétálgatok, mikor felsikkant a kis rózsaszín pihe.
- Néééézd Ikkakugli! Ott van tollacska! – Már épp ökölbe szorítva, fogcsikorgatva ordítanék rá mérgemben, hogy ne merjen még egyszer így hívni, amikor is észbe kapok, és felfogom mit is mondott. Itt van Yumichika? Végre.
Arcomra nem kis élveteg vigyor terül, amint valóban is megpillantom a „keresett” személyt. Ő is észrevesz, biztos meghallotta a hadnagyot, bár ez most cseppet sem érdekel. Határozott léptekkel közelítek célom felé. Már épp vetődne tovább, menekülne mint a nyuszika, de vállára markolva állítom meg szökési kísérletében. Előlem ugyan nem menekülsz, dehogy is.
- Hoya sietsz, Yumichika? – hajolok felé szokásos vigyorommal – azt hittem ma velem gyakorolsz…
Pár pillanati még elgondolkodik, majd zavartan válaszol.
- Hát persze! Ki is ment a fejemből… - akadozva mosolyog, az erőltetett „jókedve” messziről lerí, de nem érdekel. Nem azt akarom hogy jó kedve legyen, hanem hogy alattam nyögdécseljen, és hogy milyen kedve van, az engem nem befolyásol. Majd jól lesz. Hehe…
Kedves és kielégítő kis válasza után, máris elkezdem terelni az egyik fákkal körül vett, eldugottabb gyakorló térre, azzal a nem is annyira átlátszó szöveggel, hogy tombolásom helyszínének ez felel meg igazán, tekintve hogy milyen nyomokat is hagyok néha magam után a harctéren.

~*~

Egymással szemben állunk, 10 lépéstávolságban. Kisebb terpeszben állok, kiegyenesedem, kezeim a csípőmre teszem, és felvillantom szokásos vigyoromat.
- ÁÁÁhh… Itt volt végre az ideje, egy normális edzésnek – bemelegítem végtagjaim, majd visszaállok eredeti pozíciómba.
- Muszáj mindig engem kihurcolnod? Más nem felel meg szadista edzésterved megvalósításában? – von kérdőre, karba tett kezekkel állva.
- Ne csináld már, tudod, hogy mással nem tudok rendesen harcolni, túl gyengék nekem! – és a mellékes célomhoz meg csak te illesz drága Yumichi. Hehehe.
- Na jó… - csalódottan sóhajt egyet – de utána ne lássalak egy ideig, mert ki kell pihennem majd, a végén még a szépségemre menne – libbenti meg fényfő haját, mely most a napsugarakat is erősen töri. Heh, lassan a fejemnél is jobban fog csillogni.
- Majd meglátjuk… - vigyorodom el újra, és máris támadásba lendülök.
Felkészülten fogad, szimpla kis támadásomat könnyen kivédi. Akkor most jöjjön a személyre szabott és kialakított támadásom, ami csak neki találtam ki. Muhaha.
Ahogy szélsebesen elhaladok mellette, jól rámarkolok fenekére.
- Woooooohoooo micsoda fogás – nevetem el magam, majd tovább suhanok, kihasználom a villámtánc adta lehetőségeket.
- HÉ! – teszi kezét én kezem nyoma helyére meglepetten. Na mi van még el sem kezdtem igazán!
Ismét mellette haladva el rántom két oldalra köpenyét hogy vállai kibukjanak, és kissé leszorítsák karjait. Nyamm, ez az, még többet… Viszont ezt sajnos hamar visszahúzza zavartan. Próbálja felvenni a tempót, de én azért is mindig mögé kerülök. Nincs más választásom… Sajnálom Yumichika… hehe.. még mit nem…
Egy jól irányzott mozdulattal, a hátán szimplán kettévágom a ruhát, de bőrét nem sértem fel, majd kaján vigyorral hátulról ölelem át, hozzá simulva mezítelenné vált hátsó feléhez és hátához. Mos megvagy…
- Ha jól emlékszem, márpedig jól emlékszem, tegnap nem fejeztünk be valamit… - mondom élvetegen, és megnyalom nyakát, majd finoman beleharapok.
 


<<1.oldal>> 2.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).