Karakter: Ichigo
Ichigo
Ugyan olyan nap, mint a többi. Korán kelés, suliban semmit tevés (ráadásul most kicsit unalmas is), aztán hazafelé meglátogatom annak a halott kislánynak a sírhelyét. Új virágot teszek az oszlop mellé állított üvegbe. Szeretek vele beszélgetni, aranyos lány.
Fura dolog, hogy ilyen szinten látom a halottakat. Hogy szinte meg tudom érinteni őket, és ők bíznak bennem, tudják, hogy megvédem őket, ha már itt maradtak velünk. Bár sokkal többet nem tudok nekik segíteni. Kis családom oda van, hogy rendelkezem ezzel a képességgel. Karin is látja őket, sőt néha olyan érzésem van, hogy talán jobban is mint én, de ő nem fogadja el ezt a képességet. Ellene van, ezért úgy tesz, mintha nem is hallana, látna semmit. Yuzu, a másik húgom ezért haragszik is rá, mert ő nem láthatja őket, csak halványan érzékeli a jelenlétüket, legalábbis az erősebbeknek. És mi van apámmal? Hát ő egy tökéletes analfabéta ehhez. Semmit nem tud az egészről. Ami talán nem is baj, mert addig jó amíg őt nem ismerik a szellemek, a saját érdekükben.
És hogy most mi van? Hát semmi. Ugyan úgy iskolába készülök és már megint nagyon korán keltem. Hátamon fekve, a plafont bámulom már percek óta és a történteken gondolkodom. Jah hogy még nem mondtam? Van egy kis változás, csak annyi, hogy van egy, illetve két pluszlakónk. Egy volt shinigami. Kuchiki Rukia. Aki egy nagyszájú gizda kiscsaj. És egy kis plüss oroszlán, aki tud beszélni. Igazán semmiség.
És hogy mért volt shinigami Rukia? Mert átvettem az erejét és most én vagyok a helyettese.
Mért tettem? Mert tele van lidérccel Karakura városa, akik az itt ragadt szellemeket akarják megmenni.
És mit fogok csinálni? Megvédem a várost.
Mért teszem? Hát fogalmam sincs, nekem semmi közöm a többiekhez, csak a családomat akarom biztonságban tudni.
Akkor mégis mért bólintottam rá Rukia ajánlatára? Mert nem volt más választásom, Karin bajban volt.
És hogy lehet, hogy egy plüss oroszlán tud beszélni? Mert mesterséges lélekenergia.
Az mi?
Áááá, bosszús vagyok. Megint bele kevertem magam egy fölösleges marhaságba. Én nem akartam látni a szellemeket, soha nem kértem ilyet. Erre mikor már meg szokom a helyzetet, és elfogadom, jön egy ilyen kis mitugrász és felborít mindent. Nem elég hogy itt lakik az én szobámba, de még suliba is velem kell jönnie. És hogy ez engem mért idegesít csak még jobban?
Mert a francba is, jól néz ki.
- Kelj fel! – ráverek kettőt a szekrényajtóra, hogy biztosan meghallja.
- Nem lehetne finomabban?? Én egy nemes vagyok… - ch.
- Gyere, megyünk az iskolába.
- Az micsoda? Biztos tök jó meg minden. És… és megmutatod nekem az egész várost, meg a szokásokat, meg… - én megnem várom, amíg befejezi a mondandóját. Kimegyek és felveszem a cipőmet. Remélem nem kell sokáig elviselnem, mert már most az idegeimre megy, pedig csak egy napja jött. Ha nem szólalna meg, még jól el is lehetnénk egymás mellett.
Persze a suliban egyből körbe ugrálják. Szinte mindenkivel talál valami közös témát, főleg Inoueval. Mondjuk vele nem nehéz. Megunva az idegesítő sipítozásukat, odalépek csendben lévő barátimhoz. Kivéve Asanot, aki kapásból letámad, hogy honnan ismerem, mit tudok róla, honnan jött, milyen kanjival írják a nevét, és még sorolhatnám a kérdés áradatot, amit rám zúdít Rukiával kapcsolatban.
- Honnan tudnám? – morgok vissza és próbálom elvonni a figyelmem róla.
Nem foglalkozom vele. Ha nem képes rögtön jönni, amikor azt mondom, akkor engem nem érdekel, ha lemarad. Felsóhajtok. Kit akarok átverni? Hogyne érdekelne, ezért sem megyek olyan gyorsan, és a saroknál lelassítok, hogy ne veszítsen szem elől. Mekkora idióta vagyok.
- Gyere már. – szólok rá. Nem akarok egésznap itt korzózni.
- Várj meeeg! Ichigo!! Jajj én úgy utállak… naaa várj már meg! – végig kiabálja az utat hazáig. Mondjuk, ha nem állna meg minden egyes kirakatnál, akkor talán nem maradna le és akkor vinnyognia sem kéne. Végig nyafogja az utat, az idegeimen meg már ugrókötelezhetni lehetne.
Végre itthon, nyugalom és csend… lenne ha Rukia csöndben maradna.
- Ichigoo… - na vajon mit akarhat?
- Hmm?
- Mi lenne, ha elmennénk vásárolni?? Naaa kéne pár itteni ruha és majd te megmondod melyik áll a legjobban.
- Mii?? Neem. – nem gondolhatja komolyan, hogy majd kísérgetni fogom?
- Ichigooo nézz ide egy picit… - a látvány, ami fogad pedig orrvérzést elindító. Rukia bársonyos bőrének egy apró falatkányira megvillanó része, csak kicsit sejtetve milyen édes dolgot takarhat a szoknya.
- Takard el magad!! Jóó menjünk csak jajj húzd le azonnal. – lehet mégis vérzik az orrom?
Már az első boltnál megfogadom, hogy soha többé nem vagyok hajlandó. Az egy dolog, hogy több tucatnyi üzletet járunk végig, de hogy én még nézzem azt is, hogy, hogy állnak rajta a rövidebbnél rövidebb ruhadarabok, alig takarva azt, amit egyébként rendeltetésszerű használatukkal el kéne érniük. Nehéz ezt elviselni Arra vágyom csak, hogy az ágyamra feküdve pihenhessek egy kicsit.
Otthon Rukia automatikusan az ágyamra veti magát, ahonnan én automatikusan rúgom le. Stramp kis csaj, tudom, hogy kibírja.
- ÁÁáááááá!! Ichigo te barom!!! – ordít rám teli torokból.
- Menj a helyedre! – utasítom, amit szófogadóan meg is tesz.
Sok bajom lesz még nekem abból, hogy ő itt van. Már tegnap óta rájöttem, de csak most realizálódott bennem igazán.
- Ichigoo!! Rukia!! Gyertek kész a vacsora.
- Szeretem Yuzu főztjét. Nagyon finom. – Rukia úgy pattan ki a szekrényből mintha csak erre várt volna. Csak épp pont rosszkor teszi.
Félmeztelenül állok a szoba közepén. Gondoltam átveszem a pólóm, hogy ne abban üljek le az asztalhoz, amiben egésznap voltam. Ha Rukia nem indul neki ilyen gyorsan, akkor már elkészültem volna.
Semmit nem csinál, csak bámul azokkal a nagyboci szemeivel, kipirult arccal megdöbbenve. Elmosolyodom. Végre csöndben van.
- Öhm, bocsi. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan kijössz. – láttom, ahogy felmegy benne a pumpa. Gyorsan magamra kapom a pólóm.
- Mégis, hogy gondolod? Legalább szólhattál volna. – vágja a fejemhez.
- Na te csak ne beszélj, aki aljas cseleket alkalmazz és mutogatja magát. – feje -ha, lehet ilyet mondani- kétszer akkorára dagad. - Mindegy, menjünk. – veszem fel a legközönyösebb arcomat és elindulok az ajtó felé. Nem érdekel mit akar mondani. Az az arc, amit vágott, kárpótol mindenért.
Sértődötten csörtet le utánam a lépcsőn.
Nyugodtan megvacsorázunk, bár apám ismét hozza az idióta dolgait, például, hogy lefelé menet kigáncsol, vacsora végén, pedig fejbe akar rúgni. De mint mindig most sem volt elég jó. Simán visszaverem ostoba játékait. És sietősen ott hagyom.
- Ichigo. – Rukia komoly hangja szeli keresztül a néma csöndbe burkolózó szobát.
- Igen? – kérdezek vissza rám sem nézve hasonló komolysággal.
- Biztos felkészültél a holnapi harcokra? – nocsak? Csak nem ugyan azon gondolkodtunk?
- Nincs más választásom, nem igaz? – remélem, hogy igen, különben nem sokáig leszek a helyettesed.
- Hát nem sok. De valamit kitalálhatunk még…
- Nem bízol bennem, Rukia?
- De, dehogynem, csak… - lehajtott fejjel kicsit szomorúbban folytatja - nem szeretném, ha miattam és az ostobaságom miatt megsérülnél. – hmm, kedves tőle, hogy aggódik.
- Mindig ostobaságot csinálsz, és még nem lett belőle komoly bajom – szívom kicsit vérét, hogy ingerülthangú védekezésébe szinte halhatatlanul válaszoljam valódi feleletem. – Bízz bennem, meg fogok védeni mindenkit. – ezzel az ablak felé fordulok, neki háttal és úgy teszek, mintha aludnék. Ugyan ezt mondtam neki tegnap is, mikor a hollowval harcoltam.
- I..Ichigo… - rebegi. Aztán már csak annyit hallok, ahogy elhúzza a ideiglenes szobájának ajtaját és lefekszik.
Kicsit aggódom a továbbiak miatt. Nem tudom, hogy képes leszek e rá, vagy, hogy egyáltalán akarom e. Kiszeretném menteni magam a felelősség alól, de érzem, hogy most ezt nem tehetem meg.
Szerkesztve Kawaii által @ 2009. 06. 03. 12:18:24
|
