Annyira rendes volt Sunao-samától, hogy megvette nekem. Ráadásul azt mondta, segít is nekem egy kicsikét a nevelésében, úgyhogy hamarosan még azt is látni fogom, ahogy szirmot bont.

Tényleg… Az vajon mennyi idõ még? Sok? Vagy kevés?

- Maradj itt rendben? Mindjárt jövök – szólal meg Sunao-sama azonban, mielõtt ezt megkérdezhetném tõle, és elvonul valamerre, úgyhogy egy nagy sóhajtás után azt teszem, amit kért. Maradok. És… Tovább gyönyörködök szerzeményemben.

Egyszer meg is öntözöm, de azért pár óra után kezd aggasztani az, hogy a gazdám eltûnt. Merre ment? És miért? Itt hagyott volna? És… Vajon meg tudom tõle kérdezni még valaha, hogy hány napot kell várnom a virágom kinyílására?

Kétségbeesetten kezdem el keresni, viszont legnagyobb megkönnyebbülésemre hamar ráakadok, és még jól is van. Egy igen fura, jó illatú szobában ücsörög. Ráadásul már nem nadrágot visel, a rajta lévõ ruhanemûbõl könnyebben tudnám merevedését kiszabadítani…

Igen… Annyira érezném megint azt a férfias ízt ajkaim között… Ha csak rá gondolok a reggelre összefolyik a nyál a számban.

- Sunao… sama… - szólítom meg tétován, nem akarok ajtóstól rárontani, abból nem sülne ki sok jó.

Inkább… El akarom érni, hogy õ hívjon magához.

- Menj ki! – pirít rám azonban legnagyobb döbbenetemre, amikor magamhoz térek pár hátrálva tett lépés után ijedten menekülök. Nem értem, miért küldött el. Most nem is tettem vele semmit.

Az én szobámnál kötök ki, annak is a legsötétebb sarkában, és olyat teszek, amit már hosszú ideje nem tettem. Sírok. Nem is tudom igazán miért is, de sírok, és ezt a ténykedésem még akkor sem hagyom abba, amikor Sunao-sama a nevem sóhajtva rám talál.

- Aida – ejti ki alig hallhatóan a nevem ismét, szomorúan emelem mandulavágású szemeibe pillantásom, hogy bocsánatot kérhessek tõle. Pedig tudom, olyan ez, mint halottnak a csók, tovább fog adni maga mellõl még azelõtt, mielõtt szerethetném:

- Ne… ne haragudj… nem akartam rosszat.

Meglep az a gyengédség, amivel könnyeim lecirógatja az arcomról, attól, amit mond nagyot dobban a szívem:

- Nem haragszom… - ez komoly??? - csak nem szeretem ha oda bárki bemegy… érted? - kezdem...

Mosolyogva biccentek válaszként, majd maradék könnyem már én törlöm le azért, hogy ne csúfítsák el az arcom.

- Akkor… tényleg… ? - kérdek azonban pár pillanattal késõbb újra rá a biztonság kedvéért. Ezt jó lenne tudnom, mielõtt még kihasználva azt, hogy ennyire közel van hozzám, rámásznék.

Annyira, de annyira bódító az a férfias illat, ami árad belõle… Ráadásul még ruháját se váltotta vissza.

- Tényleg nem haragszom - jelenti ki újra magabiztosan, mély, karsztos hangja miatt már vetem is magam a nyakába, hogy testét a magaméhoz szoríthassam. 

- Köszönöm – suttogom újra és újra, mialatt még lábaimmal is átkarolom izmait, amíg le nem huppan úgy, hogy lábaival megtartson az ölében.

Grr… Pont ott, ahol szeretete viszonzásának tárgya is van, tovább hálálkodok, mialatt kis puszikkal is elborítom a nyakát.

Kell, hogy érezzem, ráadásul élvezi õ is, hogy apró csókjaimmal haladok lefelé bõrén, az, ahogy veszi a levegõt, mindent elárul, engem nem tud becsapni.

- Aida… ne… - állít le azonban halkan duruzsolva, mialatt megint egy egyszerû kézmozdulatával tol el magától.

Ilyenkor azért sajnálom, hogy nem vagyok kicsit erõsebb. 

- De… de jó… élvezed nem? – kérdezem, mert egyszerûen nem értem Sunao-samát. Miért zárja el magát attól, amit nyújtani akarok neki, ha egyszer érzem rajta, hogy szeretne velemlenni???

Zavarodottan próbálkozom azzal összhangba hozni kérését, amit igazán érez. Elég lenne ehhez csak párszor végigsimítanom ruhája alatt ágaskodó merevedésén.

Viszont… Már megint leállítja kezeim.

- Aida… - szólít ismét figyelmeztetõen is közben, nagy szemekkel nézek rá - Jól csinálod… tényleg jó érzés, de… nem szabad. Biztos nem volt olyan gazdád akinek felesége volt ugye? - volt hát. Viszont õt nem zavarta, amit teszek.

- De. De Õ azt mondta, hogy ez jó dolog. - szabadkozok…

Egészen pontosan azt mondta, a feleségének kéne vagy ezer év ahhoz, hogy úgy szopjon, mint ahogy én szopok. Alighanem ezért is ajándékozott el az asszonya, amíg õ üzleti úton volt.

- Tudom, hogy jó. Nem is mondtam hogy rossz, de. Ezt olyannal csináld, akit szeretsz. – már megint a szeretet?

Próbálom megérteni, mialatt kényelmesebb ülést igyekszek találni Sunao-samán, de egyszerûen nem megy, bármennyire is töröm rajta a fejem.

- A virágod - szakít ki hirtelen gondolataimból, kíváncsian nézek rá - Nem szabad sokat öntözni, ugye tudod? – bólintok. Ezt már mondta.

– Nem szabad, hogy álljon alatta a víz. Minden nap egy idõpontban önts rá egy picit, de ha az alján a tányérba túlfolyik azt ki kell önteni. - ezt is könnyû lesz megtenni.

- Értem… - válaszolom engedelmesen.

- És most az alján van víz. - hogy mi?

- Juj – kelek fel ijedten, és már futok is, hogy kiönthessem alóla azt, amire nincs szüksége. Nagyon nem szeretném, ha baja lenne. 

Nagy sietségemnek az az eredménye, hogy a lépcsõ közepén megbotlok, és a további utat lefelé már hatalmas robajjal gurulva teszem meg.

De…

Persze mindent megteszek azért, hogy mentsem a menthetõt, és ne ijesszek rá Sunao-samára, a lépcsõ aljára érkezésem után egybõl próbálok felkelni.

Vagyis… Próbálnék, ha menne úgy, mint ahogy azt elterveztem, és nem érne le õ is hamarabb mellém, mint ahogy azt képzeltem, valamint nyújtaná felém meleg karjait, hogy felsegíthessen, amikor tenyerébe csúsztatom remegõ ujjaim.

- Jól vagy? - kérdi közben aggódva. - Hol ütötted meg magad?

Egy könnycseppet kitörölve a szemembõl bólintok, amikor már talpra rántott, majd rázom meg a fejem.

Egész testem fáj, nincs olyan pont rajta, amit nem sértettem meg, emiatt is vagyok egyre elkeseredettebb. Ezt nem mondhatom el neki.

Ha eddig Sunao-sama nem kívánt, akkor már biztos, hogy nem is fog, kék-zöld foltjaim miatt, úgyhogy nem viszonozhatom neki mindazt a kedvességét, amit eddig adott.

Legnagyobb döbbenetemre nem szid le némaságom miatt, vagy azért, mert megijesztettem, óvatosan simít végig arcomon, hogy állam finoman elkapva fordíthassa tekintetem az övébe, mialatt újra megkérdi mim fáj, válasz helyett azonban most sírva ölelem át a testét.

Olyan kedves… És… Másabb is kedvessége, mint azoké, akiknél eddig voltam. És… Meg is ijedtem az eséstõl.

 Valamint… Egyre jobban tartok attól is, hogy így ad tovább, viszont ezt nem akarom neki elmondani.

Bár… Mintha tudná bánatom okát ölel át szorosan, és nyugtatgat azzal, mialatt hátam simogatja, hogy már nincs semmi baj.

Nehezen csillapodik csak sírásom, viszont amikor sikerül abbahagynom, és oldalán simítok végig, már megint egy picit távolabb csusszan tõlem, mielõtt kedvesen szólna hozzám: 

- Öntsük ki a virágod alól a vizet. - mintha… Mintha már számított volna arra, hogy ruhája alá is be akarok nyúlni másfajta vigaszért.

- Rendben. - biccentek felé, mielõtt vele együtt indulnék el az apró növényhez.

Hamar kiöntöm alóla a felesleges vizet, és letelepedek Sunao-sama mellé a kanapéra úgy, hogy fejem oldalának tudjam fúrni. Egy pohár teát szürcsölget, nekem is hozott be.

Az ital illata pedig… Olyan érdekes… Mintha ugyanolyan lenne, mint amilyet este kaptam tõle.

- Baj volt, hogy rád nyitottam. - jelentem halkan, mialatt a lábam lóbálom. Zavar az, ahogy figyel, attól félek, azt a felét nézi az arcomnak, amelyiket úgy érzem szintén beütöttem.

- Nem haragszom érte már mondtam. - sóhajtja, mielõtt még egy újabb kortyot inna. - De igen, baj volt. Oda nem szeretem, ha belépnek. - biccentek, és halkan motyogom neki, hogy bocsánat.

- Ezt mondtam is neked már az elején nem? - simít végig tincseimen, csodálkozva nézek rá, majd rázom meg fejem. Ha hallom, akkor megjegyzem.

- Akkor csak akartam. - jelenti ki elgondolkodva. - Viszont most már tudod. - igen, ez igaz, tudom. Elmosolyodva bólintok.

És… Tényleg…

- A virág… - nézek növényem felé.

- Mi a baj vele? Nem tetszik? - fordul õ is arra felé, majd vissza rám, miután megrázom a fejem, viszont nem tudom addig folytatni a kérdésem, amíg nem ásítok egyet. Annyira álmossá tett a sírás, vagy talán teája…

- Mikor nyílik?

Mosolyogva válaszolja, hogy nem tudja pontosan hány nap is, viszont kereshetünk róla könyvet, ha gondolom.

- Jó lesz? - mosolyog rám, én is széles mosollyal nézek rá, és biccentek, amikor leteszem csészém a kezembõl.

Feltett szándékom tényleg meghálálni a szeretetét egy csókkal, annak ellenére, hogy amikor az ölébe mászok megint figyelmeztetõn ejti ki a nevem, és kezeim is elkapja, de magamtól is megrettenve huppanok mellé attól, hogy megszólal a csengõ.

- Hát ez igen érdekes. - mászik el mellõlem, és indul el az ajtó felé. - Mára nem vártam vendégeket.

- Maradjak? - kérdem tétován. Szívesen ülök az ölében, ha azt akarja, és csókolgatom, viszont úgy érzem, aki most jött hozzá, az nem baráti csevejre jött. 

Mély levegõt véve engedi el egyik kezével kezeim, és hajol hozzám közelebb, de mint utóbb megtudom, csakis azért, hogy a takarót húzhassa kettõnk közé védõbástyának.

Mosolyom, ami a gyõzelmem jeleként virított eddig a pillanatig az arcomon, egybõl lehervad, döbbenten, az izgalomtól még mindig torkomban dobogó szívvel figyelem tovább.

Annyira, de annyira különleges, és különös… Miért döntött úgy, lemászik rólam miután ennyire készségesen akartam neki szeretetet adni???

- Maradj itt. – utasít csöndesen, dühtõl szikrázó szemekkel, mielõtt még nagyobb kételyek közé taszítva vonulna ki a szobából.  

Gyors voltam, és a gyorsaságommal haragítottam magamra???

Csöndesen várom vissza, pedig tudom, már az új gazdámmal együtt fog jönni. De… Tiltakozni fogok az ellen, bárki is magával vigyen. Én… Szeretnék még egy egész kis ideig vele maradni…

- Éhes vagy? – lép be végre, egy szál, hatalmas büszkeségét alig takaró alsónadrágban, izmos kockáin néhány cseppecske víz is csillog. Ahh… Annyira izgatóak mosolyával együtt…

Bólintok neki, nehezen tudok a takaró alatt maradni, megbûvölten figyelem, és simítok észrevétlenül végig párszor merevedésemen…

Nem mondhatom neki azt, hogy rád éhezem…

– Mindjárt jövök – szólal meg újra, talán némaságom megunva, mielõtt ismét faképnél hagyna, viszont most kifejezetten megkönnyebbülök távozásától.

Biztos vagyok abban, nem örült volna annak, ha elõtte dobom le már amúgy is forróvá vált testemrõl a nehéz, izzasztó takarót, hogy így folytathassam, amit elkezdtem az elõbb, amikor belépett.  

Kitámasztva magam lábaimmal, miközben tovább húzogatom a bõrt vágyamon, benyálazott ujjaimmal mellbimbóimon kezdek körözni, majd késõbb ezt a néhány ujjam magamba csúsztatva, végig arra gondolok, lecsukott szemeim mögött, õ teszi velem mindezt, az õ ujjai járják végig testemet, kutatnak forróságomban.

Véletlen nézek pont az ajtó felé, viszont amikor észreveszem, hogy ledöbbent arccal talán jó ideje már ott áll, és engem figyel… Elvigyorodva sóhajtom a nevét, majd tekintetem igézõ szemein tartva kényeztetem magam tovább. Ha ez a perverziója, hogy kukkol, akkor most olyan mûsort kap, amit soha nem tud elfelejteni.

Egész izgatottá tesz közelsége, gyorsabban mozgatom tagomon, és barlangomban is ujjaim. Vágyom arra, hogy szeretetet adjak neki, hihetetlenül vágyom. Viszont… Egyáltalán nem akarom azt, ha eddig nem utált meg, csak azért adjon át másnak, mert felállok innen, és rámászom.

Inkább egyedül jutok el a beteljesedésig, egy hatalmas nyögéssel.

Bár… Ekkorát még mostanában nem élveztem, lassan nyugszik meg szívem, tudom magamon végigsimítva némán hívogatni.

- Ha lefürödtél… és éhes vagy… gyere le reggelizni – közli azonban kemény hangon erre ahelyett, hogy idejönne, és már ma sokadjára ismét egyedül hagy.

Bosszús sóhajjal kelek fel, és sétálok el a fürdõig egy gyors zuhanyra, hogy a lehetõ leghamarabb követhessem.

***

Nem vacakolok sokáig, hamar követhetem a konyhába, és leülök mellé enni.

- Reggeli után ha pihentél kicsit, akkor elmehetünk vásárolni. – szólal meg erre, érdeklõdve nézek rá. Azonban még mielõtt megkérdezném, tényleg akar-e nekem göncöket venni, arra a rövid idõre, amíg itt vagyok, eltántoríthatatlanul folytatja:

- Megígértem, hogy veszünk neked pár ruhát emlékszel? – bólintok, és tovább folytatom a kezembe kapott szendvics kivégzését.

Persze közben végig csak mandula vágású szemeinek tükrét nézem, ugyanúgy, ahogy õ is csak rám figyel. Ki is használom védelmének enyhülését, pár pillanat alatt mászok át ölébe és támaszkodok az asztalnak.

Bár… Ez lehet, megint nem tetszett neki, mert nagyon nagyot sóhajtott.

- Sunao-sama – szólítom meg csöndesen, de csak akkor faggatom ki arról, egyáltalán tetszek-e neki, szépnek tart-e hatalmas mûkönnyekkel szemeimben, amikor engedélyt ad rá.

- De, szép vagy Aida. Aranyos és karcsú – érint meg gyengéden, már ettõl a kis lágy érintésétõl is vigyáznom kell arra, ne sóhajtsak fel, ne veszítsem el az önkontrolom, miközben én is vállaiba kapaszkodom.

- Akkor miért nem csinálod velem? - erre a kérdésre kezei vállaimról derekamra csusszannak, miközben elkezd magyarázkodni:

- Figyelj. Te eddig úgy éltél, hogy ez volt a kötelességed ugye? De nem kell így élned. Az embereknek nem csak ez kell tudod? Nem szeretnélek kihasználni azért, mert eddig csak ilyeneket csináltál - kihasználni??? Nem… - Szép vagy és vonzó, viszont én olyannal szeretem csinálni, akit szeretek. 

- Szeret - dedede… Én… - De én is szeretetet akarok neked adni – hogy szavaim bizonyítsam csípõm mozgatásával próbálom meg izgalomba hozni.

Ellenkezésemmel azonban megint csak annyit értem el nála, visszaültet maga mellé.

- Nem, ezt nem szeretetnek hívják. - fûzi hozzá magyarázatul szavaihoz, bár így se értem õt. - Tudod a szeretet… Hogy is mondjam Voltál már szerelmes? - most mondta, hogy a szeretetem az nem a szeretet. A szerelem is valami szeretethez hasonló dolog???

- Az mi? – Kérdem meg végül kétségbeesetten, miután már feladom a gondolkodást.

- Az egy nagyon jó dolog. És nem csak ilyen testi vágyakból áll. - testi vágyak? Az az amit eddig a gazdáimmal tettem??? Nem értem.

- Hm… - ez nem is kicsit bonyolult.

- Érted? Én szerelembõl csinálok ilyet. Akik kihasználtak téged, rossz emberek voltak. - nem… Már egyáltalán nem értem, még jó, hogy a hajamba túrva kér meg arra, ha ettem, akkor öltözzek fel, és induljunk.

Egy kicsit eltereli a figyelmem az elõzõ témáról. Hiszen… zavarom miatt már azt se tudom, hogy akkor eddig akiknél voltam élvezték-e egyáltalán amit csináltunk, annak ellenére azt mondták.

***

- Mehetünk. - lépek mellé, és fogom meg kezét. Nem tagadom, nem is próbálom titkolni sem, hogy izgatott vagyok. Vonz a vásárlás, érdekel, milyen ruhákat akar nekem keresni.

Szeretne látni rajtam valami bõrszerkót? Vagy valami állatjelmezt ahhoz, hogy belémszeressen, és szerethessen??? Hmm… Mindkettõ lehetõség már most annyira izgat…

Fõleg, hogy még egyiket se próbáltam gazdáimmal szemben ki…  

Bevallom, arra számítottam, taxit hív, ha már egyszer a boltja elõtt kellett hagynia a kocsiját lányokért síró elõzõ gazdám miatt, de egész meglep azzal, gyalog indul el velem az utcákon.

Eddig mindig lesötétített ablakú autóval vittek mindenhová, ritkán volt alkalmam arra, így kimozduljak, annyira figyeltek épségemre, óvtak.

Éppen ezért tetszik talán ez a hirtelen jött szabadság, amit nyújtott ezzel a kis sétával, ki is használom. Lassan haladunk csak, mert minden fa, virág elõtt megállok nézelõdni, gyönyörködni. Olyan különleges színe, és illata van itt mindegyiknek… Még soha sehol nem láttam ilyen növényarzenált, mint ami errefelé még a kirakatok ablakait is díszíti.

- Látom, nagyon élvezed a sétát. - szólít meg hirtelen, kicsit szégyenlõsen biccentek válaszként, mielõtt visszafordulnék afelé a nárcisz felé, amit néztem.

- Tetszenek a növényeket? - ismét bólintok. Imádom õket. Annak ellenére is, hogy amikor gazdáimmal törõdök sajnos nincs sok idõm rájuk.

Eddig mindegyik, amit kaptam ki is pusztult emiatt. Azokat, amik valami csoda folytán mégis életben maradtak pedig nem vihettem magammal, amikor elajándékoztak új gazdának.

- Hmm… Rendben. - cirógat bele tincseimbe somolyogva, viszont szavait nem folytatva indul tovább velem, ránt be egy ruhaüzletbe.

Még késõbb se tudok rákérdezni arra, mit akart, szóhoz se hagy jutni az a nõ, akinek a segítségével néhány teljesen átlagos, de mégis csinos felsõt, nadrágot, cipõt választ nekem.

Azt hitte, az öccse vagyok, és rá akart mászni.

Sunao-samával együtt lélegzek fel, amikor végre kiérünk az üzlet elé, és lerázzuk.

- Ez meleg volt… - ragad kézen mosolyogva, és indul tovább velem hazafelé, hiszen már mindent megvettünk, amire azalatt a röpke idõ alatt, amíg nála leszek szükségem lesz.

- Ez meg??? - fékezek le csodálkozva, és állok vissza mellé, amikor megáll egy virágbolt elõtt.

- Tudod… Az is szeretet, amikor egy kis növényrõl gondoskodsz. Ha veszek neked egyet, akkor talán elõbb megérted, mit is jelent valamit, vagy valakit szeretni. - hogy mi??? Az szeretet, amikor vigyázni próbálok egy virágra? Komolyan???

Hol rá nézek, hol a boltra, amíg be nem rángat azzal, hogy keressünk együtt olyan virágot, amit tudnék megfelelõen gondozni. 

- Nem szeretsz egyedül aludni? – kérdi kedvesen mosolyogva, miközben belesimít ujjaival tincseim közé, de úgy… Nehezen tudom csak megállni azt, hogy hangosan felsóhajtva érintésétõl közelebb bújjak hozzá, és az ajkaira tapadjak, pedig ha megtenném, tudom, annyi lenne szépen kidolgozott tervemnek.

Vágytól ködös tekintettel szedem össze valamennyire eszem, és rázom meg fejem.

– Értem már. – biccent.

És… Habár látom rajta, erõsen gondolkodva próbál kibúvókat keresni, nem sikerül találnia szerencsémre egyet sem.

– Jól van… lehetsz az én szobámban… de csak aludni megértetted? – egyezik bele abba, mellette aludjak, mondandója közben orrom is megérintve. 

- Jó – színlelek beleegyezést, és ölelem magamhoz széles vigyorral. Õ innentõl már tényleg az enyém. És… Ennyire még egyik gazdámnak sem örültem.

Annyira, de annyira különleges, és más az illata, ahogy viselkedése is, mint azoké, akiknél eddig voltam…

- Most pedig menj és zuhanyozz le. – hárítja ismét közeledési kísérletem, mielõtt túlságosan is kiélvezném ruhája alatt fekvõ izmainak forróságát azzal, hogy egy kicsit távolabb lök magától.

- Adok neked ruhát, mert ahogy látom… semmi holmid nincs. – merevedése is lehet?

- Köszönöm – hajolok meg felé illedelmesen, és már futok is. Minél elõbb lefürdök, valószínûleg annál hamarabb simulhatok újra testéhez, és deríthetem ezt ki.

Sajnos, mivel nem magyarázatára, hanem rá figyeltem eltévedek, de segítségével pár perc alatt megtalálom a zuhanyzót.

Viszont most, hogy megvan ugyanilyen gyorsan végzek a tusolással is, és magamra csavarva egy törülközõt már indulok is vissza hozzá. Szeretek sokáig zuhanyozni, de most tényleg nem akarom húzni azt az idõt, amit együtt tölthetünk.

Hálójában találom meg, éppen nekem keres ruhát. Nesztelen, mégis erotikus léptekkel lépek hozzá közelebb, és élvezem ki teljes figyelmét, hatalmas nyelését, amivel díjazza alakom, bár bánt, hogy megint hamar eltereli a témát rólam, és a szexrõl más vizekre, néhány göncöt felém nyújtva:

- Tessék, találtam neked valamit. Majd holnap veszek neked rád való ruhát – folytatja viszont, szavaitól egybõl felvillanyozódva mosolyodok el, és dobom le magamról törülközõm, hogy meztelenre vetkõzve sétálhassak el az ágyig, ahol fekszik.

Holnap még vele lehetek, nem ad tovább…

Így teljesen más a szitu. Annyira jó lesz… Fõleg miután levetkõzi a gátlását…

Igen… Nem kell hozzá sok.

Kuncogva figyelem, ahogy zuhanyzásra hivatkozva kislisszol mellõlem, majd a szobából is. Nem tud majd mindig menekülni elõlem, ahogy szerintem a hidegvíz, amivel hûteni fogja magát, és csillapítani vágyait sem lesz elég neki hideg az én tûzforró testem látványához.

- A pólót nem veszed fel? – kérdi meg, amikor végre visszatér, és a kezembe nyom egy újabb bögre teát. Már kezdtem unni a várakozást, és utána akartam menni. Így most csak fejem ingatásával, válaszolok.

– Miért? – mert a nadrágot is csak miatta vettem fel?

- Meleg… - válaszolom inkább ártatlanul, majd a jókisfiús látszat miatt belekortyolok az italba, amit kaptam. Nagyon finom…

Sóhajtva hagyja rám a dolgot, és lép szekrényéhez, a törülközõtõl is megszabadulva közben, hogy feltárja elõttem szexi idomait.

Legalábbis így gondolom, amíg határozottan rám nem szól. Pedig… Kíváncsi lettem volna farkára is, nem értem, miért félti ennyire. Biztos szép, formás darab lehet…

Megszeppentnek mutatkozva, némán, kortyolgatom bögrém tartalmát akkor is, amikor leül mellém, egyre álmosabb vagyok, lehet azért, mert sok volt a mai napra az izgalom.

Viszont… Amikor feltûnik, gazdám kifordítva vette fel pólóját, nem bírom megállni, hogy ne kuncogjam ki. Ez már megint túlságosan is nagy zavara miatt lehetett.

- Mi az? – sandít rám gyanakvón, ezért ártatlanul megmutatom neki nevetésem önmagából kifordult tárgyát.

Amennyire kuncogásom miatt bizalmatlan volt velem, meglep, annyira véletlennek veszi, hogy amikor elénk fekteti, hogy visszafordítsa, rálöttyintem teám, de örülök neki.

Így amint kijelenti eldobása után, felvesz egy másikat helyette forró testének simulhatok teljesen, átölelhetem karját anélkül, hogy mérgesen lerázna magáról.

- Mi a baj? – kérdi csodálkozva.

- Ne – sietek a válasszal.

- Jól van… a kedvedért most nem. – sóhajtja végre. De ígérd meg, hogy éjszaka nyugodtan alszol – igen… Bólintok neki egy párat.

Majd amikor rámparancsol igyam meg az összes teát, kiürítem bögrém, és lefekszek. Most nem hazudtam neki. Szex után elvégre mindig nyugodtan, kielégülten alszom.

Õ is hamar bebújik mellém, az összes fényt leoltva, mégse tudom elkezdeni kényeztetni, szégyen, nem szégyen még az se megy, felé emeljem a karom. Ahogy lefeküdtem, úgy maradtam, és húz magával az álom…

***

Szégyen, hogy figyelmetlen voltam, és kiüthetett azzal, a teámba kevert valamit, hacsak nem maga a tea, amit adott volt altató hatású, de legalább még mindig mellettem fekszik. És… Ha jobban belegondolok, csak éjjelre kérte azt, aludjak nyugodtan.

Kuncogva csúszok lejjebb, a puha takaró alá, hogy megcirógathassam forró mellkasát, oldalát, hasát, combjainak belsõ oldalát. Viszonoznom kell neki azt a sok mindent, amit tett értem, szeretnem kell, amennyire csak tudom.

Arrébb mozdul amikor hozzá érek, de szerencsére nem ébred fel mesterkedésemre, sóhajtva húzom le magamról az alsót, amit kaptam tõle, és hámozom ki õt is lassú, óvatos mozdulatokkal boxerébõl, hogy elém tárulhasson reggeli merevedése.

Nagyot nyelek meztelen farkának látványára, hatalmasabb, mint hittem, azonban azt is tudom, nem gyönyörködhetek sokáig tétlenül, mert gazdám kezd ébredezni, gyengéd csókot lehelek makkjára, mielõtt végignyalnám, és annyira, amennyire csak tudom, számba fogadva kezdeném kényeztetni.

Kezeimmel se tétlenkedek közben, combjain simítok végig, karmolászom.  

Felnyög mély hangján, mielõtt belemarkolva tincseimbe kezdené el végre irányítani mozgásom ütemét, és hagyja, lábai közé másszak át, azonban amint talán rádöbben arra, mit is tesz, illetve én mit teszek, hirtelen fejemen lévõ ujjai szorítása abbamarad, és olyan viharos gyorsasággal rántja le rólunk a takarót, valamint ül fel, hogy ettõl farka kicsúszik ajkaim közül.

- Mi a fenét mûvelsz?! – kérdi is hozzá dühösnek szánt hangon, azonban alig bírom megállni, felnevessek azon, amennyire szavaiból a vágy kiszûrõdik. – Nem abban egyeztünk meg, nyugodtan alszol?!

- Éjjel. – egészítem ki megszeppentnek álcázott arccal szavait kuncogás helyett, majd az ablak irányába fordítom tekintetem egy fél pillanatig.

Bosszús sóhajjal dörgöli meg szemeit, miután követve mozdulatom, a függöny rései közt beszûrõdõ fénysugarakra pillant, viszont mielõtt kitalálhatna valamit, amit most velem tehetne szex helyett, vagy kimászna az ágyból, feljebb mászok, és ismét végignyalok az elõbbi játékszeremen.

- Aida fejezd ezt be… - próbál erre újra rámszólni, de hangja nyögésbe fullad, nem tud tovább beszélni, amikor ismét ajkaim közé véve hatalmasságát folytatom kényeztetését abban a tempóban, amit az elõbb diktált.

Csak el kellene engednie magát, és hagynia, szeretetet adjak neki, fõleg úgy, hogy õ is úgy élvezi nyelvem, ajkaim játékát, mint eddig minden partnerem.

Megdöbbentõ azonban számomra nagyon, mégse teszi ezt most se.

Megint felszólít arra, álljak le, majd mivel ahelyett amit mond, ekkor is azt teszem inkább, amiért a teste könyörög, mindkét kezével megragadva oldalam dönt el az ágyon, és a puha matrachoz szorítva tesz teljesen harcképtelenné.

Egyre jobban tetszik határozottsága, amivel meg akar állítani. Nem is tudom, volt-e már velem valaha olyan, hogy bárkinek a szigorú tekintetétõl ennyire elpirultam volna, mint ahogy az övétõl elpirultam ebben a pillanatban.

Le se bírom venni mandulavágású szemeirõl szememet.

Bár pechére nagyon rossz módszert választott megnyugtatásomra. Még jobban felhúz közelségével, csípõm övének dörzsölésére késztet azzal, ahogy ebben a helyzetben vágyaink találkoznak.

- Gazdám… Kérlek… - sóhajtom halkan. Nem eszközöm a könyörgés, simán el szoktam érni, amit akarok, mégis… Nála úgy érzem, hacsak õ nem akarja, egyszerûen képtelen leszek arra, hogy szeretetet adjak neki.