Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Másnap reggel még nagyban alszok, amikor mozgolódást hallok a szobában. Lassan kezdek ébredezni és mikor már azon lennék, hogy felálljak és megpróbáljak egy kis életet lehelni magamba, kincsem jelenik meg mellettem.

- Peter... Majd ha hazajöttem mindent elmondok, ezért kérlek, ne menj el. Legalább is légy itthon mire hazaérek. – kapok egy csókot és egy simítást. Mire pislogok egyet cicám már sehol nincs.

- Neked is, szia. – mondom magamba, majd visszazuhanok az ágyra. Fel sem fogtam teljesen, amit mondott. Fekszek, és csak alszok. Kicsit kimerültem lehet. De a tegnapi beszélgetés Matt-tel nagyon jól jött így legalább nem kell.

Egész délelõtt szinte csak fekszek, és mikorra már oda kerül a sor, hogy szerelmem haza jön sikerül felfognom a dolgokat, amiket reggel hallottam. Várom, hogy kincsem haza érjen és kicsit izgatott vagyok, fõleg, hogy megtudom mi volt és mi történt vele, amirõl nem tudok.

Mikor hazaér egybõl le is támadom.

- Nah? Akkor? Mit szeretnél mondani? – érdeklõdök, de még nem mondja, elkezd mászkálni én meg követem. Végül a szobába megy és leül az ágyra. Megfogja a kezemet. Ez már kezd egy kicsit rosszul kezdõdni.

- Peter.. én... Már lett volna egy gyerekem csak elvetettem. – mondja cica és látom, hogy elkezd sírni. Akkor még is helyes volt a feltevésem?

- Kitõl? – kérdezem meg nyugodtan. Még jó hogy tegnap beszéltem Matt-el így most teljesen nyugodt tudok lenni.

- Hát... T-tõled... – elfordítja, a fejét kicsit ledöbbenek és alig tudok szóhoz jutni. Kell pár perc mire észhez térek és megszólalok.

- Hogy? És miért nem szóltál?

- Mert pont akkor vesztünk össze. Max miatt. – mondja és megcsókolom.

Megszakítom a csókot és a szemébe nézek. Hogy lehettek ekkora hülye. Miért nem vettem észre? Megcsókolom megint, ami elég hosszúra nyúlik, de csak lágyan és gyengéden csókolom. Elfektetem az ágyon, és most már kicsit vadabbul csókolom. Nem sokkal késõbb kezeit is megérzem a nyakamon. Sokáig csókolózunk, majd megszakítom.

- Mi a baj? Látom, nagyon letört vagy.

- Semmi. Semmi bajom nincs. – nem is mondok többet. Fekszünk egymás mellett. Cica megölel, de nem bírom. Egyedül kell lennem. Felállok és átmegyek a másik szobába. Teljesen magamba fordulok.

Hogy lehetek ekkora marha nem hiszem el. Idegességembe még az asztalra is beleverek ökölbe. Fáj, de nem érdekel. Most egyedül kincsem fájdalma jár a fejemben, hogy akkor mit érezhetett. Még a könnyeim is utat törnek, mikor megjelenik szerelmem.

- Peter mi a baj? – szalad oda hozzám.

- Bocsáss meg. – mondom kicsit sírva. - Én nem akartam, hogy ez legyen.

- Mégis miért mondod ezt?

- A... A baba... Miattam vetetted el. – szavaimra megölel.

- Ne hibáztasd magad! Elvégre én nem bírtam kinyögni az elõtt, hogy terhes vagyok. – nem bírok megnyugodni. Miért csinálta ezt? Miért nem szólt, vagy miért nem vettem észre? Én vagyok a hibás mindenért, csak magamat hibáztathatom. Senki más nem felelõs érte csak én. Egyedül én.

- Peter. Miért hibáztatod magad? – kérdezi, de nem felelek. Könnyeim már elfolytak, de még mindig fáj, amit vele tettem.

- Mert én tettelek tönkre. – mondom halkan, majd az ablakhoz sétálok, és csak kifele nézek rajta.

- Ez nem igaz. – mondja és közelebb jön hozzám, majd megölel, és kezét mellkasomra teszi.

- De így van. Olyan vagyok, mint apám és elõbb vagy utóbb téged is el foglak veszíteni. – mondom halkan és csak elõre fele bámulok.

- Ne beszélj marhaságokat Peter. Nincs igazad és nem fogsz elveszíteni. – mondja komolyan, majd elém áll. – Honnan szedsz ilyen marhaságokat?

- Mert olyan vagyok, mint apám makacs forrófejû.

- De arról ne feledkezz meg, hogy mellette kedves és igazán vadító, na meg jó az ágyban. – mondja mosolyogva és mellkasomat simogatja.

Erre inkább nem mondok semmit. A nap hátra levõ részében nyomott a hangulatom. Nem tudom, hogy mit csinálhatnék cicával, amivel kárpótolni tudnám, a fájdalmak miatt, amit okoztam neki. Soha nem gondoltam, hogy ekkora fájdalmat fogok neki valaha okozni. Ennél nagyobbat egy férfi nem tud okozni.

A hétvégéig sajnos még ilyen hangulatban vagyok. Nem bírom kiverni a fejembõl a gondolatot, meg a tudatot, hogy mekkora fájdalmakat is okoztam cicámnak. Próbálok a kedvében járni és kedveskedek neki még az éjszakai szeretkezésekrõl is lemondok egy idõre, hogy rendbe hozzak mindent. Legalább is megpróbáljam.

El is terveztem, hogy úgy fogom kezdeni az egész dolgot, hogy bizonyítsak Hitominak, ma be fogom mutatni a szüleimnek. Haza fogok menni vele együtt és reménykedni tudok, hogy apámmal nem kezdünk el balhézni. Kicsim biztos fog nekik tetszeni.

Kincsem éppen most érkezik haza egy vásárlásból, de nem néz ki túl boldognak.

- Kicsim mi a baj? – kérdezem tõle, mire szipog egyet, majd megölel szorosan. Viszonzom az ölelését és a hátát kezdem el simogatni. – Mi történt? – kérdezem aggódva.

- Semmi… Csak rossznapom volt meg belém kötött egy csávó. – magyarázza, mire szorosabban magamhoz ölelem.

- Most már itthon vagy. – leülök vele a kanapéra. – Minden rendben lesz. – suttogom és a fejére adok puszikat. Addig simogatom és ölelgetem, amíg meg nem nyugszik teljesen. Lehet ma még sem kéne elmennünk a szüleimhez? Majd másalkalom jobb lenne rá, pedig már anya készült, mert neki szóltam egyedül.

El fogunk menni. Nincs más választás.

- Cicám. Mi lenne, ha elmennénk és bemutatnálak a szüleimnek? – kérdezem tõle, amire kerek meglepõdött szemekkel néz rám.

- De azt hittem nem akarsz haza menni, hiszen amit mondtál Matt-nek. – emlékeztet kincsem.

- Az csak arra vonatkozott, hogy egyedül nem fogok haza menni. Az hogy veled hazamenjek, mert be szeretnélek mutatni neki, az teljesen más. – magyarázom kedvesen és csókot adok ajkaira.

- Rendben, akkor mehetünk, ha gondolod. – mondja most már kicsit vidámabban. Ennyire szeretné megismerni a szüleimet? Remélem nem fognak neki csalódást okozni.

Felöltözünk és el is indulunk a szüleimhez. Próbálom elmondani kincsemnek, mire kell számítani a családban, hogy apámmal teljesen milyen a viszony, meg anyámmal. Mintha tûz és víz lenne a két személyiség.

Megérkezünk és be is csengetek, hiszen nem itt lakok már nem mehetek be gy hirtelenjében. Anyám nyit szerencsére ajtót.

- Sziasztok. – köszön mosolyogva. – Végre megjöttetek már nagyon vártunk titeket. – mondja, majd kicsimre néz. – Szia Mary-nek hívnak. – mutatkozik be, majd elkezd befele húzni minket. – Gyertek be.

- Szia, anya. – köszönök neki végre, majd magamhoz ölelem kincsemet.

- Jó napot. – köszön kincsem is, majd levesszük a cipõt és beljebb lépünk. Apám a nappaliba a foteljába ülve pipázik. Mindig ezt csinálta régebben is.

- Szia, apa. – köszönök neki, mire ránk néz.

- Na hát megkerültél fiam és látom hoztál magaddal végre egy elfogadható barátnõt is. – nagyot sóhajtok, majd kincsem felé fordulok.

- Ezt vedd tõle bóknak. Azt jelenti, örül, hogy lát és igazán csinos vagy. – fordítom apám szóhasználatát, amire elmosolyodik.

- Köszönöm uram. – válaszolja kedvesen.

Leülünk, és amíg én apám csipkelõdését és morgolódását hallgatom arról, hogy milyen haszontalan kölyök vagyok, meg hogy semmit nem érek. Plusz a többi, addig kincsemet szép szavakkal látja el és látom, hogy tényleg örül neki, aminek meg én örülök.

Nem érdekel, hogy velem hogy viselkedik, vagy miket mond rólam, csak a cicámat ne bántsa, mert akkor ugrani fogok.

- Menjetek kezet mosni kész az ebéd. – szólal meg anyám végre megmentve engem. Kincsemet felállítom és megmutatom, neki merre van a mosdó. Még az ajtót is becsukom kicsit, hogy apámat ne halljam.

- Jól vagy? – kérdezi mellkasomat simogatva.

- Igen csak már apámat nem bírtam elviselni. – mondom õszintén, majd magamhoz ölelve csókolom meg. – hiányzott a csókod, meg a tested. – suttogom ajkaira, majd még egy csókot adok neki, végül megölelem és érzem, hogy fejét a nyakamba fúrja.

- Tiéd is nekem. – suttogja és tovább ölel szorosan.

- Csináljunk egy közös babát. – bököm ki hirtelen, amire már egész héten gondoltam és már mondani akartam neki. Tudom nem a legjobb alkalom, de tudni akarom, hogy õ mit válaszol rá. – Szeretnék egy babát tõled. – suttogom tovább. Érzem, hogy le van dermedve.

Remélem, nem azért mert õ nem akarja vagy azok után, amit tettem nem lenne képes nekem babát szülni. Tudom, hogy fiatal, de szeretem õt és szeretnék tõle egy babát… nagyon.

- Sajnálom. – mondja, mikor feljön és leül mellém.

- Inkább menj tanulni. – most én válaszolok neki gorombán.

- Már tanultam. Most veled szeretnék lenni. Ha megengeded. – elkezdi mellkasomat simogatni. Nem adok neki választ, mire ajkaimra kapok lágy csókot. Ennyit akartam csak reggel is, de akkor nem kaphattam meg.

- Bocsáss meg. – mondja halkan. Elkezdem simogatni az arcát, mire egy könnycsepp siklik végig az arcán. Felül és onnan néz. Fejemet közelebb teszem hozzá és úgy ölelem meg derekát, mire hajamat kezdi el simogatni.

- Szeretlek. – mondom cicámnak, mire érzem, hogy mellém fekszik és egy szenvedélyes csókkal jutalmaz meg.

- Én is. – szakítja meg a csókot. Kincsemet hátára fektetem, majd fejemet mellére teszem, és úgy pihenek miközben szívverését hallgatom. Nem sokára feláll és elmegy fürdeni.

Hallom, hogy vizet enged, innen gondolom, hogy most inkább fürdik, mint zuhanyozik. A fürdésnek is meg vannak a kellemes hatásai. Amint kincsem beleül, a fürdõbe bemegyek, levetõzök és követem példáját. Mellé mászok és megcsókolom szenvedélyesen és mohón. Hiányzott már csókja nagyon. Egy napon keresztül nem is érezhettem.

Egyik kezemmel mellére tapadok, majd szépen lassan viszem lejjebb egészen addig, amíg ágyékát el nem érem és elkezdem simogatni meg kényeztetni. Kincsem a gyönyörtõl bele nyög a csókba, amit mindig is élveztem és élvezek.

Megszakítjuk a csókot, hogy levegõt kapjuk. Kincsem kezét mellkasomra teszi, majd õ is szépen lefele vezeti egészen ágyékomig, amire felsóhajtok. Nem bírok magammal így kincsembe hatolok, amire mindketten felnyögünk az élvezettõl. Annyira jól esik és élvezem, hogy benne vagyok. Megcsókolom és elkezdek benne mozogni. Lábait derekam köré fonja és úgy szeretkezünk tovább. Hallom, hogy csörög a telefonom, de nem foglalkozok vele.

Félóra elteltével még mindig szeretkezünk a kádba, de olyan jól esik. Valaki viszont csenget. Kiszállok a kádból. Megtörölközök és lemegyek megnézni ki zavar minket ennyire.

Odalent kincsem barátnõje az és nagyon zaklatottnak látszik. Visszamegyek kincsemhez, aki a kádban fekszik, és éppen még pihen.

- Téged keresnek. – mondom neki.

- Most nincs kedvem. – mondja nyûgösen.

- De azt mondja fontos. – nagy nehezen kiszáll a kádból. Megtörölközik. Felkap egy köntöst és lemegy barátnõjéhez.

Nem akarok zavarni, ezért inkább fent fekszek le. Megnézem, hogy ki hívott és meglepetésemre Max volt az.

Vissza is hívom. Elmondja, hogy nagy szarban van, mert múltkor Hitomi barátnõjét meghúzta és teherbe esett tõle, már megint. Meglepõdök, mi az, hogy már megint? Már megint mirõl nem tudok, amirõl tudnom kéne? Miért utólag derülnek ki az ilyen dolgok és miért mindig mástól kapok rájuk választ. Le is osztom, ha már járt így, akkor miért nem vigyáz és húz valamit a farkára? Jó bagoly mondja verébnek, de Hitomi legalább szed gyógyszert.

A leosztás után elfekszek az ágyba, mikor épp belép kincsem és mellém telepszik.

- Ez a szeretkezés jót tett a gerincemnek. – mondja fájdalmasan. Oldalra fordulva kezdem el simogatni a hátát.

- Seiru terhes ugye? – kérdezek rá, amire kicsit mintha megijedni látnám.

- Honnan tudod? – néz rám és látom, kezd mérges lenni, meg vele együtt félni is.

- Nem hallgattam ki a beszélgetéseteket. Max hívott fel és mondta el, hogy szarban van és hogy nem ez az elsõ eset. – nézek kincsemre felhúzott szemöldökkel.

- Nem tudom most mire célzol. – fordul el tõlem.

- Van esetleg valami, amirõl nem tudok? – teszem fel a kérdést. – Te lennél az elõzõ csaj, akit teherbe ejtett? – vonom kérdõre.

- Ugyan már Peter. Neked már Max hülyeségeid a mániád. Miért van az, hogy ha õ csinál hülyeséget egybõl engem hozol fel? – teszi a sértõdöttet.

- Hitomi. – szólok rá, de nem válaszol, még mindig kérdésemre feláll, és inkább távozik a szobából. Csak egy egyszerû kérdést tettem fel. Miért nem tud rá válaszolni. Vagy valóban õ lenne az elõzõ és azért nem akarja elmondani? Áááá nem értem ezeket a hülye nõket.

Felveszem a telefonomat és felhívom Max-et.

- Szia. Mond. – szólal meg.

- Hitomit is teherbe ejtetted? – teszem fel neki a kérdést egybõl.

- Tudtom szerint õ nem volt terhes tõlem, mert akkor védekeztem. – magyarázza, de ez nem nyugtat meg, akkor is tudom, hogy történt vele hasonló, amit nem mond el.

- Kösz. – kinyomom, és úgy döntök, elõbb beszélek valaki mással, mielõtt lehordanám idegességbõl. Felállok, felveszem a ruháimat és lemegyek.

Cica a nappaliba van és értetlenül néz rám hova akarok menni.

- Hova mész? – kérdezi, de most nem tudnék kellõképpen válaszolni.

- El. Majd jövök. – mondom, majd távozok, és ott hagyom egyedül. Beszélnem kell a Matt-tel. Így elmegyek hozzájuk. Becsengetek, mire ajtót nyit.

- Szia, Peter. – köszön meglepõdve. - Miben segíthetek?

- Tudunk beszélni négyszemközt? – kérdezem reménykedve.

- Persze menjünk sétálni. Úgy érzem komoly lesz. – bólintok a megállapítására és inkább megvárom. Felveszi a cipõjét és a kabátját, majd elmegyünk a parkba sétálni.

Elmesélem neki mi történt és miért kérem a segítségét, és mi történt. Próbál megnyugtatni, de a hazugságot sosem tûrtem, fõleg ha el is titkolják elõlem a dolgokat. Elmagyarázza, hogy nálunk milyen volt, amikor a felesége elvetélt, hogy szomorúak voltak mind ketten és nem szívesen emlegetik fel. Megpróbál észhez téríteni, hogy figyeljek oda az érzéseire és ne akarjak ki olyan miatt, ami esetleg neki is rossz lehet.

Próbálok nem kiakadni, de akkor sem úgy megy a dolog, ahogy én azt gondoltam. Próbál tovább nyugtatni és másról is beszélgetünk, de nekem csak Hitomin ját az eszem és ezt õ is észreveszi. Teljesen kivesézzük a dolgokat. Nem tudom, mennyire jár az idõ, de azt hiszem ideje haza menni.

Belépek a házba nyugodtan és kincsem a fotelben alszik. Felveszem a kezembe és végül lefektetem az ágyba. Érzem, hogy történt vele ilyesmi, de nem mondja el. Végül a nagy gondolkodásban elalszok mellette és álmomban is csak azon gondolkozok, hogy mit nem mondhat el nekem és mi lehet az a titka, amirõl nem tudok.

El is mélyítjük a csókot, de kincsem megszakítja. Feláll és inkább a konyhába megy ahova követem. Vajon mi baja lehet? Eddig minden szép volt, most meg hirtelen eltûnik mellõlem és elõlem.

- Semmi.. .- látom, hogy gondolataiba mélyed.- Csak...

- Csak?- kérdezek vissza, de válasz képpen egy csókot kapok. Ennyivel nem fogom beérni. Elkezdem faggatni, hogy mondja el még is min gondolkozott el.

- Csak nem tudom elképzelni azt, hogy ennyire jóra fordultak a dolgok... – azt hittem nagyobb a baj. Odamegyek, megölelem egy fülig érõ vigyor kíséretében.

Ahogy ölelkezünk, kincsem kinéz az ablakon. Követem mit nézhet és meglátom Max-et, ahogy egy csajt smárol, de úgy majd megdugja az utca kellõs közepén.

- Nézd már Maxék csak a szexre tudnak gondolni. – mondom kincsemnek, miközben a hasát és a fenekét simogatom a köntös alatt.

- Bagoly mondja...! – jegyzi meg kincsem, de erre megint csak mosolyogni tudok.

A nap többi részét kettesben töltjük és boldogan. Az este megint egy szeretkezéssel zárul és elég késõn fekszünk is le, aludni-

Másnap reggel kincsem elég nyúzott. Azt hiszem, majd kicsit kontrolálni kell a szeretkezéseinket vagy korábban kell lefekvéshez készülõdnünk. Mondjuk úgy két órával. Én még tudok aludni aminek, örülök így is dél van. Mire felébredek.

Mire rendbe szedem, a házat már ott van, hogy mehetek is kicsim elé, hogy hazajöjjünk vagy oda ahova menni szeretne, vagy esetleg programja van.

Megérkezve megint Mandy csöng a nyakamba éppen azt mondja el, hogy Hitomi-nak én csak a szex-re kellek, amit furcsállok nem kicsit, de még is idegesít, hogy ilyen hírek terjengnek az osztályukba. Mérges vagyok.

Amint hazaérünk, kérdõre is vonom, hogy mire véljem az iskolai pletykákat.

- Honnan szedte azt Mandy, hogy csak a szex miatt kellek neked?

- A csajok faggattak, hogy miért vagyok fáradt és végül ki kellett böknöm, hogy szeretkeztünk ennyi az egész. – megölel és így már értem a dolgokat, amire meg is nyugszok kicsit. Kincsem meg a nagy ölelésben el is alszok. Felveszem a karomba és felviszem a hálóba. Elfektetem, majd hagyom kicsit aludni.

Fél hat körül viszont már elkezdem ébresztgetni, mert nem tudom, mennyit kell tanulnia és nem akarom, hogy a szülei pipák legyenek, mert nem tanul semmit, meg a többi.

- Kicsim nem kell tanulnod holnapra? – kérdezem, mire szinte felriad.

- Holnap matek dolgozatot fogunk írni. – felpattan és szinte egybõl a táskájához szalad, miközben elõszedi a cuccait. – Miért hagytál elaludni? – förmed rám.

- Fáradtan tudtál volna tanulni? – kérdezi, amire kikerülve megy a nappaliba.

- Akkor miért nem keltettél fel korábban? – mondja még mindig, majd a könyv felé görnyedve kezd el.

Nem mondok inkább semmit, csak elmegyek csinálni a dolgomat és hagyom tanulni cicámat. A konyhában is fõzök teát meg egy kis vacsit is csinálok. Beviszem és leteszem elé a kaját meg a teát is.

- Nem kell. Tanulnom kell. – mondja és eltolja maga elõl és tovább tanul.

- Kedvesebben is lehetne mondani. – morgom rá én is, majd felveszem, és a helyére viszem a kaját meg a teát is. Akkor csináljon azt, amit akar.

Felmegyek az emeltre és elfekszek az ágyamon, miközben csak a plafont figyelem. Nem tudok vele ilyenkor mit csinálni. Mindegy remélem, holnapra végre rendbe jön. Behunyom a szememet és végül elalszok.

Másnap reggel mikor felébredek kincsem nincs mellettem. Ehhh. Ennyire haragudna, hogy még mellettem sem képes aludni? Felállok és lemegyek. Oda lent cica az asztalon alszik. Nagyot sóhajtok, majd mielõtt még én lennék, megint lekiabálva felébresztem.

- Cica. Kelj fel. El fogsz késni a suliból. – egybõl felriad, és az órára néz, ami 7 órát mutat.

- Miért nem keltettél korábban? Tényleg el fogok késni. – magyarázza és már fel is pattanva megy fürdeni, amit nagyon hamar meg is csinált és már a ruháját cibálva magára jön ki.

Próbálnám megölelni, hogy egy édes csókot szerezzek tõle, ami tegnap este is elmaradt, de nem eltol magától.

- Hagyj most. El fogok késni miattad, mert már megint nem keltettél fel idõben. – morogja rám, amire nagyot sóhajtok.

- Jól van, akkor menj. – válaszolom, majd mérgesen megyek fel az emeletre. Van tûrõképességem, de egy idõ után már nekem is betelik a pohár.

Feleszem a ruháimat és végül lemegyek a partra. Nincs kedvem ma semmit csinálni. Egyedül akarok lenni. Hitomi már tegnap óta furcsán viselkedik mióta felkeltettem délután. Nem fogok szerintem most érte menni. Nincs kedvem, hogy megint valamit a fejemhez vágjon, hogy az én hibám.

Estefelé állok fel és megyek haza. Gondolom Hitomi már otthon van. Belépek a házba és õ meg várt engem elég dühösnek néz ki.

- Merre voltál? – szegezi nekem a kérdést.

- A parton. – mondom egyszerûen és beljebb megyek, majd a konyhába és iszok egy kicsit.

- És miért nem jöttél elém? – kérdezi keresztbe tett kézzel.

- Pont ezért. – nézek rá. – Tegnap óta mindenért engem hibáztatsz, és csak veszekszel velem olyanért, amit nem én követtem el. Ha reggel nem szólok neked, elalszol. Ha este nem szólok neked, akkor végig alszod az egész éjszakát. Mikor meg kaját akarok neked adni, hogy ne hallj éhen, akkor meg elutasítod. – magyarázom neki, amik történtek az elmúlt napokban. – Inkább felmegyek aludni. – mondom halkan, majd felmegyek a szobába és elfekszek az ágyon, de nem bírok aludni. Kicsimre és a történteken agyalok. Mi lesz így velünk?

- Nem tudom, de még megkapja a magáét. – mondom komolyan, de a szám még mindig vérzik, ahol meg harapott. Kapok egy csókot, amivel letisztítja ajkaimat. Bocsánatot kér és felmegyünk cicáékhoz, ahol csak anyja és bátyja van otthon.

Leül tanulni, addig én az ágyán fekszek, és csak gondolkozok. Úgy is együtt vagyunk a legtöbb idõt. Tök mindegy lenne, ha hozzám költözne úgy is egyedül vagyok így legalább meg lenne valaki mellettem és nem lennék teljesen egyedül..

- Legalább meg van az elsõ sérülésed tõlem. – elmosolyodik, majd odahajolva hozzám megcsókol szenvedélyesen és érzelmesen, amit viszonzok, és elég hosszúra sikeredik.

- Cica.. – szólok cicának. - Már 16 éves vagy...lassan 17.

- És? – kérdezi mosolyogva.

- És ha már így egymásra találtunk mi lenne ha... – mondom, de a kíváncsisága miatt közbe szól, amin elmosolyodok.

- Ha rávennéd a szüleidet, hogy hozzám költözhess. – mondom komolyan, amire cica szemei teljesen felvillanyozódnak. Kis édes. Nem szól semmit. Látom, rajta nagyon gondolkozik.

10 perc múlva meg fogja a kezemet és elkezd levinni a konyhába. Leülünk, és cica anyukájával kezd el beszélgetni, majd bele kezd az eredeti témába.

- Anya. Hosszú merengés és érvelés után arra jutottunk Peterrel, hogy mi lenne, ha hozzá költözhetnék...? Beleegyezel? – kérdezi egybõl nyíltan kincsem, mire anyukája köpni-nyelni nem tud és látni rajta, hogy le van döbbenve.

- Elõbb egy kérdés... Miért nem jó neked itthon?

- Anya.. már 16 éves. – jön ki okos tojás a szobából és szól bele.

- Rendben.. ha ennyire szeretitek egymást, akkor miért ne? De tanulj rendesen... – mondja anyuci, amire kicsim teljesen boldog lesz, és már tervezgeti is, hogy lesz, mint lesz, amire anyuci is elmosolyodik végre.

Összeszedi a cuccait, és már megyünk is hozzánk. Egyelõre még csak a legfontosabb dolgait hozza sulis dolgok, ruhák meg a többi pipere cuccait.

Ahogy megérkezünk, hozzám egybõl a kangörcs rám szakad. El kapom kicsimet az ágyra fektetem. Megcsókolom mohón és alig tudom türtõztetni magam, de nem is kell. Most már itt marad. Megszakítom a csókot és a szemébe nézek.

- Mi a baj? – kérdezi kincsem.

- Apud nem fog kiakadni, hogy csak így eljöttél otthonról? – kérdezem meg, hiszen az apjával volt a legtöbb balhém annak ellenére, hogy mostanra milyen kapcsolatban vagyunk. Szint már mondhatni, hogy õ is családtagnak néz. Nem hiába voltunk mellette a kórházba.

- Ne aggódj anyuék megbeszélik vele. Ne aggódj emiatt. – mondja, majd lehúz magához és tovább csókoljuk egymást.

Nem is kellett több magyarázat mindent féltettem és egy szenvedélyes, de annál vadabb szeretkezés lett a vége. Mindketten örülünk neki. Végre csak ketten vagyunk és senki nem fog minket meg zavarni. Vagy még is.

Egyszer csak csengetnek. Kicsim hozzám simul, és a szemembe néz.

- Vársz valakit? – érdeklõdik.

- Nem. Mindjárt megnézem ki az. – magyarázom, majd felállok, felveszem a bokszeremet és úgy megyek ajtót nyitni. Meglepetésemre Mandy áll az ajtóban.

- Mit keresel itt Mandy? – kérdezem egy enyhe gyûlölettel a hangomban.

- Peter beszélnünk kell. – mondja, majd kicsim is megjelenik a hátam mögött köntösben. Megölel és mellkasomat simogatja, mire kezét simogatom.

- Nem érek rá. – mondom neki, majd kicsim is kinéz a hátam mögül.

- Miért van itt? – kérdezi tõlem, amire ránézek és csókot adok ajkaira.

- Nem tudom, de szerintem már éppen menni készül. – mondom, majd a kocsiba meglátom az apját, ahogy éppen kilép és odajön hozzánk.

- Szia, Peter. Probléma van? – kérdezi meg. Kezet nyújt, amit elfogadok.

- Szia, Matt. Már nincs, csak kérlek Mandy-nek tanítsátok meg, hogy nem szabad hazudni, fõleg meg nem a saját unokatestvérérõl, hogy együtt járnak. – mondom tömören és kincsemet ölelem magamhoz és keze derekamon pihen.

- Igaza, amit Peter mond? – kérdezi lányától.

- Én bocsánatot akarok kérni. Nem akartam, hogy ez legyen belõle és nem tudtam, hogy már van barátnõd. – próbálja kimagyarázni magát.

- De ez akkor sem mentség kisasszony. Üljél be a kocsiba, gyerünk. – utasítja a lányát, aki nagy szomorúan, de távozik és beül a kocsiba. – Ne haragudjatok Mandy miatt. – kér bocsánatot Matt.

- Csak kis galibát okozott szerencsére. – válaszolom és kicsimnek a hátát simogatom meg. – Amúgy Hitomi bemutatom apám öcsét. Matt Mann-t. Matt. Õt a barátnõm Karamorita Hitomi. – mutatom be õket egymásnak.

- Üdvözöllek a családban. – köszönti, majd kezet fognak, végül az órájára néz. – Ne haragudjatok, de haza kell vinnem a kisasszonyt, mielõtt elmegyek egy tárgyalásra. – mondja, amin csak elnevetem magam.

- Rendben menj nyugodtan. Majd egyszer ha gondolod ugorj be hozzánk. – mondom neki.

- Rendben, majd megbeszéljük. Ja és apád üzeni, hogy majd valamikor igazán haza látogathatnál, hogy megnézd, mi van velük.

- Oké. Majd egyszer megejtem. – intek neki, majd becsukom az ajtót. – De nem mostanában. – jegyez meg az ajtó mögött.

- Miért nem látogatod meg a szüleidet? – érdeklõdik.

- Mondjuk úgy, hogy nem éppen az a kedves apa fiú kapcsolat van közöttünk, aminek lennie kéne. – magyarázom, majd leülök a kanapéra. Cica odatelepszik mellém és egybõl mellkasomat kezdi el simogatni.

- És nem szeretnél rajta változtatni?

- Minek? Makacsok vagyunk mind a ketten. Csak hagyjuk a magunkét. Apámnak köszönhetem, hogy ilyen makacs vagyok én is. – magyarázom tovább, amire elmosolyodik és kapok egy édes csókot ajkaimra, amit viszonzok.

Cicánál alszok, hogy hát, ha egy kisebb megnyugvást adok neki. Este a tus alatt azért hallom, hogy sír. Mikor kijön, én ott állok és megölelem. Nem szeretem, ha szomorú és nem is nagyon bírom elviselni, ha sírni látom. Amikor megölelem, viszont jéghidegnek érzem.

- Jesszus! Te jég hideg vagy... Hidegvíz alatt zuhanyoztál? – kérdezem, amire csak bólint. - De kis buta vagy. – megcsókolom.

Az ágyban cicám szorosan hozzám simul, de nem bírom ki. Egyenesen vágyok rá és ezt a farkamat is a tudtára adja. Egyszerûen képtelen vagyok lenyugodni, hogy ha ennyire hozzám simul. Amikor megérzi farkamat, eltávolodik tõlem.

- Ne légy ilyen... – mondom, és mellé csúszok. - Tudod, hogy szerszámom minden apró simogatásodra is meredezni kezd.

- Tudom, csak... még bennem van az elõzõ este. – mondja, majd még jobban hozzá simulok. - Ajj Peter. Nem lenne szép dolog, ha most belemerülnénk az élvezetekbe, miközben apám élete egy hajszálon függ.

- Legalább egy kicsit elfelejtenéd és megnyugodnál. – adok neki egy csókot és egyszerûen képtelen vagyok, vissza fogni magamat annyira kívánom õket. - Bocs. De kanos vagyok mit vártál?

- Akkor nyugodj le. Vagy... Akkor végezz önkielégítést, vagy mit tudom én... Csak most nem lehet.. – mondja, majd próbál elaludni és végül el is alszik. Na kösz szépen. Nagy nehezen kínkeservesen elalszok én is.

Másnap reggel kicsim csókjaira ébredek fel. Felsóhajtok kicsit. Jó lenne még aludni, de azért az ébresztõ nagyon kellemes és ilyenre illik felébredni bár fordítva kéne nem? Cicámnak kéne Csipkerózsikát játszani nem nekem.

- Mit nem adnék azért, hogy minden reggel így kelts fel. – megcsókolom, de egybõl megzavarnak ráadásul a drága bátyja.

- Hitomi.. keresnek.

- Ki? – nem válaszol neki, hanem kimegy. Igen nem csíp a bátyóka. Cicám feláll és felöltözi és lemegy. Felveszem én is a ruháimat és kicsim után megyek, hogy megnézzem, ki zavarja hajnalok hajnalán.

Amikor kimegyek, és meglátom, Max-et felhúzom a szemöldökömet és odamegyek, cicám mögé nem fogom hagyni, hogy bántsa, vagy akár mit csináljon vele. Meg mondtam, ha bárki hozzá mer érni, megbánja.

- Megmondtam, hogy senki nem érhet cicámhoz!

- Veled dugott elõször vagy velem? – mondja, de nem fogom szó nélkül hagyni. Neki ugrok és elkezdek vele verekedni.

- Hagyjátok már abba! Max, ha jót akarsz, magadnak hagyj békén örökre! – mondja cica, de nem foglalkozunk vele revansot akar venni, én meg szét akarom verni a fejét és ezt meg is teszem. Szerencsére nem nagyon ér hozzám, így amikor felfogta vereségét távozik.

Amint elmegy Hitomi a karjaimban köt ki. Megcsókolom és érzem, hogy elengedi magát és azt is tudom, hogy egyedül vagyunk itthon. Ahogy egyre szenvedélyesebben csókolózunk kicsim is kezdi megadni magát, majd végül még is csak én gyõzök és szerelmemet az ágyba tudom csábítani, hogy végre egy kis felejtõs szex-et tudjak adni neki.

Kiadós szex után magamhoz ölelem és elkezdem simogatni. Végre egy kicsit mosolyogva néz rám. Ezt vártam már mióta.

- Most mi lesz Max-szel? - kérdezi most már aggódva.

- Semmi. Nem hagyom, hogy a közelében legyél, vagy ha a közelében is leszel, akkor csak velem. – mondom õszintén.

- Akkor a testõröm leszel? – kérdezi halvány mosollyal.

- Valahogy úgy. – megcsókolom és a nap hátra lévõ részét így töltjük, bár bemegyünk a kórházba is, hogy megnézzük apukája, hogy van, és szerencsére az állapota javul, aminek mindenki örül. Fõleg kicsim, mivel lassan vége a szünetnek és mennie kell suliba, ott meg nem lenne jó, hogy ha mindenki faggatná miatta, hogy mi történt.

Ma van az elsõ iskola napja nekem meg még két hét szünetem van, vagyis vizsga idõszak, de mivel már meg van minden vizsgám így két hét szünetnek hívom. Nem sokára végez szerelmem így elé megyek, ekkor viszont egy váratlan ismerõs akad a nyakamba.

- Peter. – hallom meg unokatestvérem hangját. odafordulok és már a nyakamban is van.

- Mandy. Te mit keresel itt? – kérdezem kedvesen.

- Ide járok iskolába és ma kezdõdött, de te hogy hogy itt vagy? – kérdezem, de csak nem akar elengedni.

- Barátnõmet várom, hogy kijöjjön. – magyarázom és már meg is jelenik. – Szia cica. – köszönök neki, de amikor meglát, valami nem stimmel. Féltékenységet és fájdalmat látok a szemébe.

- Hitomival jársz? – kérdezi meglepõdve Mandy.

- Igen. Gyere, menjünk oda. – magyarázom és mennék oda, de Hitomi elfordul és inkább egy másik srácba belekarolva megy el, amire nekem kikerekedik a szemem. Mi a fasz van?

- Peter. Mondanom kell valamit. – mondja, amire ránézek.